Regisztráció  Belépés
mami7090.blog.xfree.hu
A szeretet mindent eltűr, mindent elvisel, a szeretet nem szűnik meg soha Nagyházi Miklósné
1944.02.17
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
A kőóriások
  2010-03-29 23:26:23, hétfő
 
  A világ keletkezése előtti időben élt egy isten, akinek a neve Virakocsa volt. Ő teremtette az első földet. Még nem volt sem, nap sem hold, sem csillagok nem léteztek. Virakocsa óriásokat faragott és festett, de mielőtt életet lehelt volna beléjük, hosszasan tűnődött, helyes-e , ha magánál nagyobb termetű lényekkel népesíti be a Földet.
Végül összezúzta őket, és újra neki látott. Ezentúl vigyázott, hogy csak akkora embereket formázzon, mint amilyen ő maga is volt. Élete lehelt beléjük, majd így szólt hozzájuk:
- soha ne feledkezzetek meg arról, hogy tisztelnetek kell engem. Legyetek becsületesek, szorgalmasak és jók, különben elpusztítalak benneteket!
Ideig-óráig az emberek követték Virakocsa parancsait, lassanként azonban mindent elfelejtettek, még az isten létezését is.
Virakocsa haragra gerjedt. Nem bírta tovább nézni az emberek viselkedését. Megátkozta őket úgy, amint ígérte: egyesek kővé változtak, másokat a föld nyelt el. Végül , hogy ennek az átok sújtotta életnek még a nyomait is eltüntesse, özönvizet bocsájtott a földre, amelyben minden elpusztult. Csupán három szolgát tartott meg, hogy azok segédkezzenek neki a világ újrateremtésében.
Mihelyt a föld teljesen megszáradt, el is kezdte a munkát. Úgy határozott, hogy mindenek előtt világosságot teremt, hogy az embereknek ne kelljen egész életüket sötétségben tölteniök. E célból elment egy óriási tó partjára, amelyet később TITICACA-tónak hívtak. Egy intésére jött elő a NAP, a HOLD, előjöttek a csillagok. Ragyogott a NAP, de amikor meglátta a feljövő HOLDAT, amely még nagyobb fény árasztott, mint ő, irigységből egy marék hamut szórt rá. Ezért vannak a Holdon mindmáig szürke foltok.
Virakocsa nagy haragra gerjedt mivel a három szolgája közül az egyik engedetlennek bizonyult. Már pedig, ha ő azt akarta, hogy ez az új világ tökéletes legyen, semmilyen hibát nem nézhetett el. Meg kellett hát szabadulnia az engedetlen szolgától. A két másik segítségével összekötözte a férfi kezét-lábát, és egy tutajon kilökte a tó közepére. Ezután hűséges szolgáival elindult Tiahuanako felé.
Mihelyt megérkeztek, tüstént munkához láttak. Virakocsa szigorú parancsokat adott a szolgáknak, és ügyelt arra, hogy ezeket a parancsokat a legapróbb részletekig kövessék.
Különb-különb embereket faragott kőbe, hogy ezek népesítsék be a földet. Életet adott nekik és szétküldte őket a négy égtáj felé, hogy válasszák meg a vidéket, ahol élni kívánnak.
Az emberek, akik látták Virakocsát, azt mesélik, hogy fehér bőrű hosszú fehér ruháját a derekán öv fogta össze, kezében hatalmas botot és egy könyvet tart.
Amikor Virakocsa befejezte a munkát, elindult, hogy megnézze, miként viselkednek az új emberek a Földön.
Megérkezett Kacsába, de annak lakosai nem ismerték fel, sőt, mivel annyira más volt, mint ők, az életére törtek. A faluban senkinek nem volt ilyen színű bőre, ilyen ruházata, és nem tartott a kezében efféle tárgyakat. Már elfelejtették, milyen is Virakocsa. Az isten ekkor letérdelt, arcát az ég felé emelte, mire hatalmas tűzvész nyargalt le a domb lejtőjén, és lángba borította a falut. Még a kövek is szalmaszálként égtek. A rémült indiánok ekkor ismerték fel Virakocsát. Odafutottak hozzá, és kegyelemért könyörögtek. Áldozatokat halmoztak elé, és esküdöztek, hogy imádni fogják az idők végezetéig.
Virakocsa ekkor megszánta őket és botjával megállította a tüzet, de hogy az emberek ne feledjék el ezt a pillanatot, az egyik dombon nem oltotta el a lángokat. A tűz itt sokáig lobogott. Mire elaludt, a hatalmas kövek olyan könnyűekké váltak, hogy egyetlen ember is fel bírta emelni őket. Az indiánok még hosszú ideig áldoztak Virakocsának ezeken a különös köveken.
Virakocsa ezután az óceán felé vette az útját, ahol már várták a szolgái. Az isten nem egyedül érkezett a tengerpartra. Férfiak és nők vették körül, mert hallani akarták búcsúszavait.
-Örökre elmegyek- mondta nekik-, de elküldök majd valakit az égből, aki vigyáz rátok, és megtanít titeket mindenre.
Azzal megfordult, elindult az óceán felé, majd a VÍZEN JÁRVA eltűnt a látóhatáron. Ezért is nevezték az indiánok Virakocsának, mert ez a név azt jelenti, hogy a " tengerhabja". A tengerparton azóta is lesik Virakocsa küldöttének megjelenését...
/ezo/


 
 
0 komment , kategória:  történetek  
Virágvasárnap
  2010-03-28 14:33:49, vasárnap
 
  Virágvasárnap ünnepli az egyház Jézusnak szamáron való diadalmas jeruzsálemi bevonulását: sokan a nép közül ruhájukat terítették az útra, mások ágakat törtek a fákról, s eléje szórták. Az előttejáró és utána tóduló sokaság így kiáltozott: Hozsanna Dávid fiának! Áldott, ki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! (Mt 21, 8). Ennek nyomán került az ünnep szertartásai közé a pálmás, Európa északi tájain pedig a barkás körmenet.

A körmenet tehát jeruzsálemi eredetű, ahol a legutóbbi időkig minden esztendőben megismétlődött a jeruzsálemi püspök személyében az Úr jelképes bevonulása a szent városba. A körmenet népe a falakon kívül gyülekezett. Itt történt a pálmaszentelés. A kapukat bezárták a menet előtt, csak később nyitották meg. A püspök szamárháton vonult be, a kanonokok és hívek pedig ruhájukat terítették eléje.




Bódás János: Virágvasárnap

Csak hulljatok virágok, pálmaágak
Csapongjon a piros szárnyú öröm
S higgyétek, hogy Dávid utódja jön
Szabadságszerző győzelmes királynak.

Ő... látja már, hogy messze mint a felleg,
Fekete átok varjúraja vár
És szárnyra kap, s hogy nemsokára már
Káromkodnak, akik most énekelnek

Ő... tudja már, hogy egyedül lesz s hitvány,
Ijedt szívvel fut szét sok tanítvány,
Nem marad bennük se remény, se hit...

S egy szürke fa a borzongó erdőbe,
mintha tudná, hogy kereszt lesz belőle,
meg-megrázza zörgő leveleit..
 
 
0 komment , kategória:  vallás  
A csengőlábú mesemadár
  2010-03-26 21:53:27, péntek
 
  A csengőlábú mesemadár

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy horgolótű.
Ez a horgolótű nem volt egy hagyományos horgolótű. Nagyon szeretett horgolni, és még a fonalakkal is jó barátságban volt.
Egyik nap arra gondolt, hogy kellene valami szépet horgolni. Elment a kézimunka ollóhoz, hogy segítene-e neki valami szépet alkotni.
Ez a kézimunkaolló sem volt egy olyan hétköznapi olló. Hasonlított a horgolótűhöz, de még kinézetében sem volt átlagos, mert egy darut formázott.
- Szívesen segítek neked. Menjünk el a fonalakhoz, és beszéljük meg velük. Ötleted van már? -kérdezte az olló.
- Igen! Arra gondoltam, hogy egy madarat kellene alkotni. Egy mesébe illően szép madarat.
- Ez mekkora ötlet! Gyere, menjünk, keressünk megfelelő fonalat!
A két jó barát így felkerekedett, és elmentek a fonalakhoz.
Miközben mentek, megbeszélték, hogy hogy is, meg mint is kellene a madarat megcsinálni. Valami különlegeset, valami szépet kellene neki a lábára tenni.
Ahogy mentek, mendegéltek, elgondolkodtak a terven, egyszer csak elérték a komódot.
- Nicsak! Itt laknak a fonalak! - szólalt meg a horgolótű.
- Olyan magasra kell felmenni? - kérdezte az olló.
- Igen.
- Akkor nincs más hátra másszunk fel.
Felmásztak a komód tetejére. Először a felső fiókban próbáltak szerencsét, de ott a vékony horgoló fonalak laktak.
- Menjetek egy fiókkal lejjebb! Ott laknak a testvéreink, ők nagyobbak, hátha tudnak nektek segíteni.
- Rendben, köszönjük szépen! -válaszolt a horgolótű.
Elmentek a középső fiókba.
- Szervusztok! Olyan madarat szeretnénk alkotni, ami olyan szép, hogy az már mesébe illő! Tudtok nekünk segíteni?
- Mi szívesen segítenénk, - válaszolt a bordó fonal- de mégis milyen színűre gondoltatok?
- Hát.... - össze néztek
- Sárgára!
- Pirosra! - válaszolták egyszerre.
- Na itt olyan fonalat nem találtok. De menjetek a szomszéd polcra, ott vannak a bátyjaink. Ők tudnak nektek segíteni!
Felkerekedtek megint a barátok, és elmentek a szomszéd polcra.
- Adjon Isten jó napot! - köszöntek illedelmesen.
- Jó napot nektek is! Mi járatban erre felé? - Kérdezte a szürke Catania fonal.
A barátok egymásra néztek, hogy lesz ebből mesébe illő madár???
- Szeretnénk egy olyan szép madarat alkotni, ami mesébe illik!
- No akkor jó helyen jártok. Van nekem egy lányom, aki olyan szép, hogy a szivárvány adott neki színt. És van egy fiam, aki olyan deli, hogy az égtől kapta a színét.
A fonal szólt is nekik, elő is jöttek.
A szivárványszínű leány olyan szép volt, hogy a horgolótű felkiáltott:
- Igen! Ez az! Ő a tökéletes! Belőled lesz a madár teste!
A leány picit el is pirult.
Az égszínkék ifjú is előrébb lépett. Amikor meglátta a horgolótű, csak nézte, nézte, de nem szólt semmit.
Elgondolkodott az olló.
- Belőled lesz a madár szárnya!
Az ifjú arca felragyogott, hogy ő is segíthet.
A szürke fonal megkérdezte:
- Mi kell még a madaratokhoz?
- Hát, a madár lába nem lehet szivárvány színű, vagy égszínkék...
- Várjatok! Mindjárt hívom a testvérbátyámat, hátha ő is tud nektek segíteni.
Ekkor megjelent egy sötétbarna fonal.
- Kedves bátyám uram! Ők itt ketten olyan madarat szeretnének alkotni, amelyik olyan szép, hogy mesébe illik.
- No.
- A lányom és a fiam már itt is van. Tetszenek is az uraknak.
- No.
- De a madár lába nem lehet szivárvány színű, vagy égszínkék.
- No. Lányom! Gyere csak, gyere.
Elő jött egy szép, rozsdabarna színű fonal.
- Itt vagyok Apám uram!
- No? Az anyja színét örökölte.- mondta szeretettel a hangjában.
- Te tökéletes leszel a madár lábának. - szólalt meg a horgolótű.
A barátok el is kezdték a munkát, a fonalak csak úgy pörögtek, forogtak, haladt a munka gyorsan. Hamarost elkészült a madár teste.



Majd a szárnyai. Ekkor szalajtottak a varrótűért, hogy siessen, mert nagy munka folyik, és kell az ő tudománya is hozzá.
Jött is a tű, meg beszélték gyorsan a terveket, és már siklott is a madár testére varrva a szárnyakat.
Közben a szivárványszínű leány, és az égszínkék ifjú a horgolótű elé állt, és megkérték, hogy a kishúguk is hadd vehessen részt a nagy munkában.
- Hát hol a húgocskátok, hadd lássam.
Elő hozták a húgocskájukat, aki olyan sápadt lett izgalmában, hogy azt hitték fehér.
- No, nem kell úgy izgulni! - szólalt meg a bátyja. - Nem lesz semmi baj, én ott leszek melletted!
Meg is nyugodott a kis lányka, mikor látta, hogy a mesterek kedvesek, és segítőkészek. Vissza is nyerte eredeti világoskék színét. Elbeszélgettek egymással, és jókat nevettek, amíg a tű a szárnyakat varrta.
A tű is végzett, és amikor meglátta a halvány kék és az égszínkék fonalat egymás mellett, így szólt:
- Be szép virágot lehetne kettőtökből csinálni!
A horgolótű, és az olló egymásra nevetett, hisz épp ez járt már egy ideje az ő fejükben is.
Nosza, el is kezdték a dolgot. Kész is lett hamar.
Majd jött a madár lába. Az is gyorsan megvolt.
De mi legyen a madár lábfeje? Törték a fejüket a mesterek. Ekkor előjött egy szép zöld fonal, én tudok segíteni nektek. Fenn a komódunk tetején laknak a gyöngyök, a barátaikkal. Ők tudnak nektek segíteni. Tán még a madaratoknak szemet is tudnak adni.
Így hát a barátok elbúcsúztak a fonalaktól, a szivárványszínű leány még adott egy darabot magából útravalónak, hogy be tudják fejezni a madár összevarrását.
Felkerekedtek a madár elkészült darabjaival, és felkeresték a gyöngyöket.

- Kedves gyöngyök, segítségeteket kérjük. Szeretnénk egy olyan szép madarat készíteni ami mesébe illően szép.
- Szívesen segítünk amiben csak tudunk. Mire lenne szükségetek?
- Szeretnénk valami különlegeset tenni a madár lábára. - mondta a horgolótű.
- És szeretnénk valami különlegeset a madár szemének is. - toldotta meg az olló.
A gyöngyök összefutottak mind, és tanácskozni kezdek. Meg hányták-vetették a dolgot, majd újra a barátok felé fordultak:
- Itt vannak a barátaink, akik segíteni tudnak a gondotokon.
- Mi szívesen leszünk a madár szemei! - szólalt meg két zöld szív alakú gomb.
- Mi pedig szívesen leszünk a lábai! - szólalt meg két csengettyű.
Nagy örömmel láttak neki a madarat befejezni.
Miközben készült egyszer csak megmozdította a madár a szárnyát.
Majd becsukta a szemét.
Amikor a virág is a helyére került, a madár megrázta magát, kinyitotta mind a két zöld szív szemét, és olyan szépen dalolt, hogy még a komód aljában élő felvető fonal is meghallotta.



Csak ámuldoztak a fonalak, és kacagtak a gyöngyök, olyan szépen, vidáman énekelt a madár.
Így született a csengőlábú mesemadár, aki el sem hagyta a horgolótűt, az ollót, és a varrótűt.
Feltelepedett az állólámpára, és onnan dalolt a gyöngyöknek, fonalaknak.
A halványkék kicsi fonalleányka is mindig kacagott, amikor meghallotta a madár énekét.

/Fpárduc/
 
 
0 komment , kategória:  mese  
Volt egyszer . . . . .
  2010-03-22 23:25:18, hétfő
 
  Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő, színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi. Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő, és beleszeretett. (...) A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt. (...) És azt gondolta: "Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem." A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába, és fogoly lett. A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. (...) Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni a létének értelmét, és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását, és megcsúnyult. (...) Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. (...) A madár nélkül az ő élete is elvesztette az értelmét, és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. "Miért jöttél?" - kérdezte a halált. "Hogy újra együtt repülhess a madaraddal" - felelte a halál. "Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele."
Paulo Coelho
 
 
0 komment , kategória:  idézetek  
A béke szeretnék lenni.
  2010-03-21 22:15:00, vasárnap
 
  ifj. Bartha Sándor:: A béke szeretnék lenni.

A béke szeretnék lenni.
A nagybetűs béke, ami szíveket jár át,
hegyeket mozgat, életeket ment.
A béke szeretnék lenni.
Létjogosult, igazi béke,
nem áltatás, nem ékesszólás,
csak béke... és nyugalom.
Nyugalom, mely éltet,
értelmet ad és továbbvezet.
Nyugalom, mely a szívembe dorombol,
lelkembe költözik és ott honol.
Nyugalom, mellyel vígan járhatok,
nem aggódhatok, nem síránkozhatok,
nem zúgolódhatok, csak... nyugodhatok...
örülhetek... köszönhetek... hálás lehetek...
és nem félhetek.
Csak így élhetek, csak így szerethetek,
csak így lehet hitem, reményem, életem.
Csak így járhatok Teveled, Istenem.
Csak így kereshetem a fényt, mely utat világít,
mely Hozzád irányít, és Téged mutat.
Ó, mutasd az utat, mutasd
és nyújtsd a karodat, a jobbodat,
erős, hatalmas, átszegzett karodat,
hadd fogózzam belé, hadd kapaszkodjam belé
és el ne engedjelek, meg ne tagadjalak,
el ne hagyjalak soha-soha-soha.
Mert Te, csak Te vagy egyedül Istenem,
aki békét adsz, akinél nyugalmamat megtalálhatom.
És én ezt a békét akarom.


 
 
0 komment , kategória:  vers  
Változás
  2010-03-19 22:13:12, péntek
 
  Túrmezei Erzsébet: Változás


Én, durva, faragatlan kődarab,
ki ott hevertem annyi év alatt
sötéten, félrevetve,
hiú próbákat dacosan nevetve,
próbákat, hogy rajtam faragjanak;
én, aki meg akartam én maradni
inkább csúnyán, sötéten, búsan, torzan:

most itt vagyok a Mester műhelyében
s boldogan várom szent vésővonását,
hogy megalkossa bennem képemását.



 
 
0 komment , kategória:  vers  
A Piedra folyó partján ültem
  2010-03-19 18:41:44, péntek
 
  A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. A legenda szerint minden, ami ebbe a vízbe hullik - a falevelek, a bogarak, a madártollak -, a folyó fenekén kaviccsá változik. Ó, ha kitéphetném a szívemet a keblemből, és belehajíthatnám az áradatba! Nem volna többé fájdalom, sem szenvedés, sem emlékek. A Piedra folyó partján ültem, és sírtam. Hideg téli nap volt, és éreztem, ahogy a könnyeim lecsorognak az arcomon, azután elvegyülnek a jeges vízzel, amely a lábaim előtt hömpölyög. Valahol ez a folyó is csatlakozik majd egy másikhoz, aztán megint egy másikhoz, míg végül - távol a szememtől és a szívemtől - ez az összes víz beleömlik a tengerbe. Folyjanak hát minél messzebbre a könnyeim, hogy kedvesem soha ne tudja meg, hogy sírtam miatta. Folyjanak minél messzebbre a könnyeim, hogy elfeledhessem, a Piedra folyót, a kolostort, a templomot a Pireneusokban, a ködöt, az egész utat, amit megtettünk. Hadd felejtsem el álmaim országútjait, hegyeit és mezőit. Álmaimat, amelyek az enyémek voltak, és amelyekről mégsem tudtam.
Paulo Coelho
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Könyörgés reményért
  2010-03-18 21:44:14, csütörtök
 
  Kamarás Klára:: KÖNYÖRGÉS REMÉNYÉRT

Most már tudom, hogy a való világ
nem rím, nem fény, nem forró pillanat
Most már tudom, hogy mindaz ami áll
összeomolhat mind egy perc alatt.

Tudom, hogy a könny, munka és kacaj,
a kincs, tudás, a vágy, a szív, az ész,
ha nincs előttünk cél, hit és remény,
a semmibe, a múló ködbe vész.

***

Uram, ha vagy, ne adj mást, csak reményt!
A hitet megteremtem majd magamnak,
a ködön át az utat megtalálom,
és meglelem a célokat... ha vannak
 
 
0 komment , kategória:  vers  
Dal a barátról
  2010-03-17 20:51:02, szerda
 
  Vlagyimir Viszockij:: Dal a barátról

Van barátod, de nem tudod,
Barátod-e vagy haverod,
Jó vagy rossz, ki tudja ezt, (hogy tudod meg?)
Majd elmondják a hegyek,
Fenn a szakadék tetején,
Élet és halál peremén,
Egy kötélbe markolva megtudod, kicsoda.

Ha az ifjú a sziklákon
Nyafogott, szomorkodott,
Remegett és tántorgott,
Gyáva volt, ordítozott,
Akkor ő csak egy idegen,
Ne veszekedj! Kergesd el!
Ne vidd fel a hegyekbe!
S róla ne énekelj!

De ha egyszer sem vinnyogott,
Bár dühöngött, káromkodott,
Mikor a mélység lerántott,
Szidott, de megtartott,
Ha mint egy csatába, ment veled,
A tetőn sírva énekelt,
Akkor úgy, mint magadban,
Bízz benne nyugodtan.
 
 
0 komment , kategória:  vers  
Mélyek a kutak
  2010-03-16 14:54:23, kedd
 
  KOSZTOLÁNYI DEZSŐ:: Mélyek a kutak

Mi lett belőle, istenem, mi lett?
Én nem tudom. Hiába kérditek.

Csak azt tudom, hogy fújnak a szelek,
órák peregnek, erdők zengenek.

Csak azt tudom, hogy mint a gondolat,
vágtatnak az örök kerékfogak.

Csak azt tudom, hogy tisztult árnya mély,
s rengő öbölbe zeng és sír a szél.

Csak azt tudom, hogy búsak az utak,
és mély az élet, mélyek a kutak.
 
 
0 komment , kategória:  vers  
     1/3 oldal   Bejegyzések száma: 28 
2010.02 2010. Március 2010.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 28 db bejegyzés
e év: 351 db bejegyzés
Összes: 3234 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 15
  • e Hét: 15
  • e Hónap: 10455
  • e Év: 133537
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.