Belépés
szaboolgi.blog.xfree.hu
4 unokás nagyi aki szeret internetezni Vigh Miklósné
1948.03.27
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
Antony de Mello:Ne itélj
  2010-05-09 13:38:25, vasárnap
 
  Anthony de Mello: Ne ítélj!



"Józanító arra gondolni, hogy nem szolgálattal, hanem szemlélődéssel, látással tudunk legjobban szeretni. Ha szolgálod az embereket, akkor segíted, támogatod, vigasztalod őket, fájdalmukat enyhíted. Ha belső szépségükben és jóságukban látod őket, akkor átalakítasz és teremtesz.Gondolj néhány emberre, akiket szeretsz, s akik hozzád is vonzódnak. Próbálj meg mindegyikre úgy érezni, mintha most látnád őket először, s ne engedd, hogy múltbéli ismereted és velük kapcsolatos élményeid befolyásoljanak, akár kellemesek, akár kellemetlenek voltak azok. Keress olyan dolgokat, melyek eddig esetleg elkerülték figyelmedet a megszokottság miatt. A megszokottság, ismertség, ugyanis áporodottságot, vakságot és unalmat szül. Nem szeretheted azt, amit nem fedezel fel állandóan, újra és újra. Azután gondolj olyan emberekre, akiket nem szeretsz. Először is figyeld meg, hogy mi az, amit nem szeretsz bennük, részlehajlás nélkül tanulmányozd hibáikat. Vagyis nem használhatsz olyan címkéket, mint például büszke, lusta, önző és gőgös. A címkézés a szellemi lustaság jele, mert sokkal egyszerűbb valakire egy címkét ragasztani, mint egyediségében nézni és látni azt a személyt. A hibákat klinikailag kell elemezned, más szóval meg kell győződnöd tárgyilagosságodról. Fontold meg azt a lehetőséget, hogy esetleg, amit te hibának látsz, az egyáltalán nem az, hanem valami olyasmi, amit te neveltetésed, programozottságod miatt nem szeretsz. Ha a hiba még ezután is ott van, akkor értsd meg, hogy a hiba eredete gyermekkori élmények, múltbéli programozottság, hibás gondolkodás és észlelés, és leginkább a tudatosság hiányának következménye, s nem a rossz akaraté. Ahogy erre ráébredsz, hozzáállásod szeretetté és megbocsátássá alakul, mert tanulmányozni, megfigyelni és megérteni annyi, mint megbocsátani. Miután a hibákat így végigtanulmányoztad, most keresd meg azokat a kincseket, amelyek ebben a személyben rejtőznek, s amelyeket idegenkedésed miatt eddig nem láttál meg. S miközben ezt teszed, figyeld meg a hozzáállásodban vagy érzésedben bekövetkező változást. Idegenkedésed ugyanis, eddig elhomályosította látásodat, akadályozott téged. Most aztán sorba vehetsz minden egyes személyt, akivel csak élsz és dolgozol, és figyeld meg, ahogy szemedben mindegyikük átalakul, ha így nézel rájuk. Ha így nézed őket, akkor a szeretetnek sokkal határtalanabb ajándékát ajánlod nekik, mint amit a szolgálat bármely cselekedete tudna adni. Mert így átalakítod őket, megteremtetted őket a szívedben, s ha van valamelyest kapcsolat köztetek, akkor a valóságban az is átalakul. Most pedig add ugyanezt az ajándékot önmagadnak. Ha mással képes voltál ezt megtenni, akkor igazán nem lesz nehéz. Kövesd a már említett lépéseket: egyetlen hibát és egyetlen idegbetegséget se ítélj meg, s főleg ne ítélj el. Nem ítéltél meg másokat, s meglepődsz, hogy te sem vagy megítélve. A hibákat vizsgáld meg, tanulmányozd és elemezd őket a jobb megértés végett, ez szeretethez és megbocsátáshoz vezet, s örömmel fedezed fel, hogy téged is átalakított ez a furcsán szerető beállítottság, hozzáállás, amit magadban érzel saját magad iránt. Ez a beállítottság belőled ered, belőled jön és árad minden más élőlény felé."
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Biegerbauer:Az érintés
  2010-05-09 13:36:50, vasárnap
 
  Biegelbauer Pál

Az érintés


Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit, és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek, ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként, s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik.
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolatszürke tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja.

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó, teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljesség. Minden szóban a teljesség van jelen.

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vass:Gazdagság és szegénység
  2010-05-09 13:34:59, vasárnap
 
  GAZDAGSÁG ÉS SZEGÉNYSÉG

Nincs vagyonod? Nincs házad, telked, értékes tárgyaid? Nincs pénzed? A rigónak sincsen. Mégis ő a legvidámabb teremtés.
Igaz, neki nem kell cipő és nem kell ruha. Ételért sem fizet, csak füttyel. Lakásért sem fizet. Fiait ingyen tanítja az erdő. A rigónak könnyű, mondod, és igazad van. A rigónak valóban könnyű. Ő ma is úgy él, ahogy Isten annak idején elindította az első rigót. Mi nem úgy élünk. Az első ember nem tudta még, mi a vagyon. És hiszem, hogy boldog volt mégis.
Pedig az első ember nehezen élt. Gondold csak el. Bunkóval védekezett a vadállatok ellen. Bőrüket maga húzta le, maga készített ruhát és lábbelit belőlük. Barlangban lakott és mohán aludt. Nem volt villanyvilágítása. Semmije sem volt. Mégis, azt hiszem, szerette az életet.
Örvendett a szélnek és a napnak. A levegőnek. Annak, hogy egészséges, és ha fáradt volt, annak, hogy lefekhet a mohára pihenni. Örvendett az izmainak és mosolygott, ha pillangó szállt előtte. Ha gyümölcsökkel megrakodva tért haza összkomfort nélküli barlangjába, ha bunkója egy vadat leütött: gazdagnak érezte magát. És mert gazdagnak érezte magát, gazdag is volt.
Erről eszembe jut, hogy ismertem embereket, akik palotában laktak, naponta új ruhát vehettek magukra, azt ettek, ami eszükbe jutott, halomban állt körülöttük a vagyon, gyáraik voltak és bankbetétjeik és mégis folyamatosan töprengtek, törték a fejüket, beleőszültek a gondba, mert mindenáron azt akarták, hogy még többjük legyen. Voltak ugyanis emberek, akiknek még több gyáruk volt és még több bankbetétjük. Szegényeknek érezték magukat azok mellett, és mivel szegényeknek érezték magukat, szegények is voltak.
Pedig mondom, palotában laktak. Sokkal több szobában, mint amennyit egyáltalán használni tudtak volna. Villanyvilágításuk volt és fürdőszobájuk, nem is egy. Nem zárták le soha a villanyukat és a fürdőszobában bármikor folyt a melegvíz, csak meg kellett nyitni egy csapot. Télen központi fűtés őrizte az egyforma meleget és nem volt soha szénhiány. Rádiójuk volt és gramofonjuk, rengeteg sok lemezzel. Ebédlőben ettek, finom porcelánon, ezüst evőeszközzel. Cselédek szolgálták ki őket. Nem kellett se fát vágjanak, se vizet hordjanak, se edényt mosogassanak, se főzzenek, se seperjenek, se cipőt takarítsanak: mindezt megcsinálták helyettük mások. Olyan ruhába öltöztek, amilyenbe jólesett. Az utcákon, ahol jártak, tele voltak a boltok kirakatai mindenféle szép holmival és minden eladó volt. Minden boltba bemehettek és mindent megvásárolhattak, ami csak szemüknek megtetszett. Amikor eszükbe jutott, elmehettek a színházakba és a hangversenyekre. Kényelmes autók röpítették őket és utazhattak és nem kellett soha, sehol sorba álljanak.
Mégis szegények voltak. Nem értek rá örvendeni a napfénynek, a víznek, a levegőnek, a virágoknak, az ételnek. Nem értek rá egyszerűen, mert éjjel-nappal gondok között futkostak, hogy miképpen szerezhetnének még több pénzt. Mert ami volt, azt kevésnek érezték. És amit az ember kevésnek érez, az valóban kevés is.
Gazdag akarsz lenni? Gondolj a rigóra és az ősemberre. Gondolj arra, hogy meztelenül jöttél erre a világra és meztelenül térsz belőle vissza. Vendég vagy ezen a földön. Csak az a Tied, amit a bőröd alatt hoztál és elviszel. Gazdag, aki egészséges. Aki erős. Aki nem szorul másra. Aki föl tudja vágni a fáját, meg tudja főzni ételét, meg tudja vetni ágyát és jól alszik benne. Aki dolgozni tud, hogy legyen mit egyék, legyen ruhája, cipője és egy szobája, amit otthonának érez. Fája, amit fölapríthasson. Aki el tudja tartani a családját, étellel, ruhával, cipővel, s mindezt maga szerzi meg: az gazdag. Örvendhet a napfénynek, a víznek, a szélnek, a virágoknak, örvendhet a családjának, a gyermekeinek és annak, hogy az ember él. Ha van öröme az életben: gazdag. Ha nincsen öröme benne: szegény.
Tanulj meg tehát örvendeni. És ismerd meg a vagyonodat, amit a bőröd alatt hordasz. Élj vele és általa, és főképpen: tanulj meg örvendeni!
Vendég vagy a világban és ez a világ szép vendégfogadó. Van napsugara, vize, pillangója, madara. Van virága, rengeteg sok. Tanulj meg örvendeni nekik. Sajnos, embere is van. Igyekezz kevesebbet törődni velük és többet azzal, ami még a világ szépségéből csodálatosképpen megmaradt, az emberiség minden pusztításai mellett is.
Nem győzöm eleget mondani: tanulj meg örvendeni. Annak, hogy élsz. S mert élsz: gazdag lehetsz.

Wass Albert
 
 
0 komment , kategória:  történetek  
Mécs: Az anyánk
  2010-05-09 13:33:30, vasárnap
 
  Mécs László

-Az anyánk

Hej, ti vándor vén legények,
sorsosim, víg agglegények!
Hejehujás cigány élet,
a mi sorsunk: dáridó,
vérző szívet ámító.

Hideg fészek ami fészkünk,
A szívünkbe ha belenézünk,
kurjantunk és fütyörészünk,
ne hallja meg senki sem,
hogy búg bent egy requiem.

És egy este lámpa lobban,
szellem-szárnyon, halk-titokban,
zárt ajtókon át betoppan,
szíve szirmát szórja ránk,
ami édes jó anyánk.

Ránk tekint virágszemével,
ajka szól bölcső-zenével:
s mint szivárvány, úgy hull széjjel
minden álarc, ámító
lötty, virág és dáridó.

Visszavedlünk jó gyereknek
s karján bölcsős szeretetnek,
mélyről, mélyről megerednek
tiszta, régi könnyeink,
tengermélyi gyöngyeink.

O a jóság, szem-becézés,
csak csicsijjáz, csókol, néz: és
vad szívünkben minden vérzés,
bíbor-csermely elapad,
átkos ének elakad.

Mosolygása édes ünnep:
rávilágít minden bűnnek
gyökerére: mint kitűnnek
este mint a csillagok,
hogyha holdjuk fölragyog.

Megvigasztal, fölmagasztal,
illatos lesz lámpa, asztal,
megtelünk a szent malaszttal,
és elalszunk édesen,
csoda-csoda csendesen...
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Dzsida:Hálaadás
  2010-05-09 13:29:51, vasárnap
 
  Dsida Jenő:
-Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.

Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.
Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
- itt e földön senki sem szerethet jobban! -
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem, köszönöm az édesanyámat.

Te tudod, Istenem - milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!
Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!

Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!
Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az Édesanyámat!

Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!!!


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Danó: Az én drága Édesanyám
  2010-05-09 13:28:32, vasárnap
 
  Danó Timea

Az én drága Édesanyám



Az én drága édesanyám,
A legszínesebb szivárvány,
Nincs hozzá fogható,
Ily szépen gondoskodó.

Szeme két ragyogó csillag,
Arca a korai friss harmat,
Járása kecsesen finom,
Mint a legtisztább liliom.

Úgy szeretem én őt,
Mint egy kis királynőt,
Ő az én egyetlenem,
Az én drága szépségem.

Az én drága édesanyám,
A legszínesebb szivárvány,
Szíve telve arannyal,
A legtisztább gyémánttal.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Farkas :Az anyák némasága
  2010-05-09 13:26:15, vasárnap
 
  Farkas Árpád
-Anyák némasága

Csak a gyermekek tudják mohó irtózattal a késeket nézni.
Mint a hegedű, az anyák melléhez szorítva énekel a kenyér,
a villanó penge simulása benne hópuha muzsika.
Morzsák havazásába tartják arcukat a gyermekek,
csak ok, ok tudják az anyák mellére szaladó késeket
mohó iszonyattal nézni.
Távolodnak tőlünk az anyák, kiürülnek álmainktól, mint az edények.
Mellük, akár az otthoni csiprok, kanalak, csészék, ajkunk kihűlt formáit őrzi.
Szél ver minket, férfivá, késsé élesít a fenőkő- idő.
Csak az anyák tudják mohó, lármátlan iszonyattal a fiakat nézni,
ha kenyérszegő késként csobogó mellükre szaladnak.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
S.Silverstein:Az adakozó fa
  2010-05-09 13:25:13, vasárnap
 
  Az Adakozó fa

Volt egyszer egy olyan fa,amely egy kisfiút szeretett.A fiú mindennap meglátogatta.Leszedegetett leveleiből koszorút font,hogy eljátssza az erdők királyát,felmászott törzsére,és ágaira akaszkodva hintázott.Evett a gyümölcséből és bújócskázott lombja között.Amikor elfáradt,a fa leveleinek árnyékában aludt el,mialatt a lombozat altatódalt susogott.A kisfiú kis szÍvének teljességével szerette a fát.És a fa boldog volt.De az idő múlt,a fiú pedig növekedett.Amikorra felnőtt,a fa gyakran maradt magára.Egy nap azután a fiú újra meglátogatta a fát.
Ez azt mondta:---Gyere hozzám,kisfiam,mássz fel a törzsemre,hintáz ágaim között,edd a gyümölcsömet,játsszál lombom között és légy boldog.
---Túlságosan felnőttem már ahhoz,hogy fára másszak és játszadozzak--válaszolta a fiú-olyasmit akarok vásárolni magamnak,ami szórakoztat,pénzre van szükségem.Tudsz nekem pénzt adni?
---Sajnos--felelte a fa--pénzem nincs,csak levelem és gyümölcsöm van.Szedd le gyümölcsömet,kisfiam,és add el a városban.Így lesz pénzed és boldog lehetsz.
Ekkor a fiú felkapaszkodott rá,leszedte és elvitte az összes gyümölcsöt.És a fa boldog volt.
De a fiú sokáig elmaradt és a fa szomorkodóvá vált.Majd egy nap a fiú visszatért.A fa reszketett az örömtől,úgy mondta:---Gyere hozzám,kisfiam,mássz a törzsemre,hintázz ágaim között és légy boldog.
---Nincs időm fára mászni,túl sok a dolgom.Házat szeretnék és feleséget,gyermekeket.Tudsz nekem házat adni?
---Házam nincs-mondta a fa--az én otthonom az erdő.De ágaimból készÍthetsz magadnak házat és akkor boldog leszel.
A fiú lefűrészelte a fa összes ágát,el is vitte őket,hogy fa házat épÍtsen magának belőle.És a fa boldog volt.
A fiú sokáig nem jött.Amikor végre megérkezett, a fa olyan boldog volt,hogy szinte alig tudott megszólalni.
---Gyere hozzám kisfiam--mormolta-gyere hozzám játszani.
---Túl öreg és túl szomorú vagyok már a játékhoz-válaszolta amaz-egy bárkára vágyom,hogy messzire elhajózzam innen.Tudsz nekem bárkát adni?
---Vedd a törzsemet,készÍts magadnak bárkát belőle-felelte a fa--azzal messzire elhajózhatsz és ott boldog lehetsz.
Ekkor az ember kivágta az egész törzset és bárkát készÍtett belőle,hogy elmeneküljön vele,elhajózzon onnan.
És a fa boldog volt,de nem teljesen.
Sok-sok idő múlva visszatért az ember.
---Nagyon sajnálom kisfiam,de már semmim sem maradt,amit neked adhatnék.Gyümölcsöm sincs már régóta.
---A fogaim már nem képesek gyümölcsbe harapni-volt a válasz.
__Nincsenek már ágaim sem-folytatta a fa-nem tudlak már hintáztatni.
Túl vén vagyok már ahhoz,hogy faágakon hintázzam.
---Nincs már törzsem sem,amelyre felmászhatnál...
---Túl öreg és fáradt vagyok már a fára mászáshoz.
---Nagyon el vagyok keseredve-sóhajtotta a fa,-annyira szeretnék neked valamit adni,de már semmim sincs,amit adhatnék.Öreg fatönk vagyok immár.Igazán sajnálom...
---Most már nincs sok mindenre szükségem-válaszolta amaz-csak egy csendes,nyugodt kis helyre vágyom,ahol leülhetnék és megpihenhetnék.Igazán elfáradtam már.
----Nos hát-mondta a fatönk,úgy kihúzva magát,amennyire csak tudta-Íme itt egy öreg tuskó,épp arra jó,hogy ráülj és kipihend magad.Ülj le hát és pihenj meg nálam.
Az öreg ember Így is tett.
És a fa maradvány boldog volt.

S.Silverstein-Ford:R.J.N.

MA ESTE ÜLJ LE EGY NYUGODT SAROKBA ÉS SEGÍTS SZÍVEDNEK HÁLÁT ADNI MINDENKIÉRT,AKI ÉLETEDBEN "FA" VOLT.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Hamvas:A madarak énekkara
  2010-05-09 13:21:52, vasárnap
 
 
A madarak énekkara



Hamvas Béla: A madarak énekkara.

A fecske minden évben, mikor végre hazatért jól megérdemelt vakációjáról, ami nem kevés fáradtságába kerül, első útját az állatkertbe teszi, hogy elmesélje úti élményeit itthon maradt társainak.

Most is így tett, ám szeme megakadt egy óriásplakáton melyen nagy betűkkel ez állt: 2010 a FECSKÉK éve.

Nagy öröm járta át aprócska szívét, mert a jó emberekre eddig is számított, de erre még álmában sem gondolt, hogy törékeny életük ilyen fontos lehet.
Elhatározta szervez egy énekes kórust és csodálatos hangjukkal megörvendeztetik az erdő látogatóit.

Toborozni kezdett.

Titokban figyelte társait ki mikor, és hogyan használja isteni képességét. Rátalált a pacsirtára. Mély, és fájdalmas éneke annyira elvarázsolta, hogy kezdte sajnálni falusi létét, úgy érezte ezért a hangért érdemes az erdőben élni. Eszébe jutott az is, hogy az ember szeret néha sírni, és érezte ez a hang arra a legtökéletesebb.

Voltak önként jelentkezők is.
A fecske mindenkit meghallgatott, még egy bizottságot is létre hozott, akik segítettek neki a válogatásban.

Így találtak rá a cinegére, a kakukkra, a szajkóra, még varjút is felvették az énekkarba.
Jelentkezett a fülemüle is, akiről köztudott, hogy igazán az idős lélek érti meg éneke titkát,
rájuk is gondolni kell, mert a már sok mindent megélt, megcsendesült embernek is szüksége
van a szépségre.

A kis feketerigó csak ült némán és gondolkodott. Olyan bús, olyan szomorú volt, és csak egyre csak azon töprengett, hogyan lehetne ő is tagja a kórusnak.
Kis fekete semmi voltát nem igazán fedezték fel, főleg így, hogy bánatában hangot sem adott ki a torkán.
Elhatározta, befesti magát sárgára, akkor az élénk színével felhívhatja magára figyelmet. Úgy is tett, megfürdött az egyik erdei iskola udvarán kint felejtett festékes dobozban.
Tollai rikítóak lettek, - na most, igen!
Most jött el az én időm! - gondolta és repült volna, de az összeragadt tollai sehogyan sem akarták segíteni. Kétségbeesve könnyezni kezdett, és melléről oldódni kezdett a festék. De a hátáról sajnos nem.

- Most még csúnyább lettem - gondolta, és aggódott. Elkezdte lecsipegetni magáról a festéket. Közben egyre gyakrabban énekelte a világba bánatát. Mert a madár, is, mint az ember, örömében, bánatában énekel. Panaszosan, olyan átszellemülten énekelt, ahogyan csak talán a kristálylelkű angyalok tudnak.

A fecske felkapta fejét!
- Ezt a hangot keresem hetek óta!
Már repült is az édeni szép ének felé. Mikor meglátta a feketerigót, először elmosolyogta magát, majd miután megtudta a történteket segített megszabadulni a ragacsos rabságtól.

Végre összeállt az énekkar.

Minden tavaszi éjszaka gyakorolnak, készülnek az előadásra. Meghívót senkinek nem küldenek, de szeretettel várják a tiszta lelkű, kedves, segítő, gyönyörre vágyó embereket.
A koncert ideje, május 23.
Legyetek Ti is a vendégeik!
 
 
0 komment , kategória:  Megható történetek  
József Attila: Gyemekké tettél
  2010-05-09 13:17:58, vasárnap
 
  József Attila

GYERMEKKÉ TETTÉL

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.

Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.

Etess, nézd - éhezem. Takarj be - fázom.
Ostoba vagyok - foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, - távozzon tőlem a félelem.

Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!

Anyám kivert - a küszöbön feküdtem -
magamba bujtam volna, nem lehet -
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.

Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
2010.04 2010. Május 2010.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 18 db bejegyzés
e év: 272 db bejegyzés
Összes: 307 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5
  • e Hét: 21
  • e Hónap: 118
  • e Év: 5744
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.