Regisztráció  Belépés
jakabgasparne.blog.xfree.hu
az élet folytatodik a gyerekek által Jakab Gáspárné
1946.06.06
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/25 oldal   Bejegyzések száma: 245 
Mindenkinek szép nyarat
  2010-06-24 10:25:37, csütörtök
 
  Köszöntelek az oldalamon, megköszönöm, hogy itt voltál, ha tetszett, gyere vissza máskor is. Bár az elkövetkező időben kb 3 hétig nem leszek, addig is nagyon szép nyarat, jó egészséget,sok sok pihenést kívánok mindenkinek, sok szeretettel: Manci



























 
 
7 komment , kategória:  Általános  
A Nap Születése
  2010-06-24 10:11:02, csütörtök
 
  Pilinszky János:
A Nap Születése

Sokáig csupán csillagok
lakták az égbolt magasát.
Pislákoló fényükben a világ
sokáig élt örök árnyékban,
ezüstszín gyászruhában.

A sötétségben ezidőtájt
nagyon egyedül vándorolt a föld.
Csupán kik egymás közelében laktak,
társalogtak egymással, közbe-közbe
félálomba merülve, vagy akár
az egész telet átaludva,
mély álomban és szomorú magányban.

A különféle állatok
alig ismerték egymást, és az ember
hallgatagon ült kunyhója előtt.
A felhők vaktában bolyongtak,
mint elszabadult bárkák a vizen,
s a madarak semmit se tudtak
a szárazföldek többi állatáról,
se a tengerben fürdőző halakról.

Hasonlóképpen a virágok se látták
egymás színét, egymás ruháját,
köznapi és ünnepi öltözékét.
A tavaszi és nyári záporok
nem tudták, hova hullanak,
és hasonlóan a hópelyhek,
a tél fehér gyönyörüsége
hamuesőként érkezett a földre,
és ott is szürke és sötét maradt.

Ekkor történt, hogy számos csillag
elhatározta, összefog,
hogy apró fényeik közös
nagy fényességet varázsoljanak.
El is indult vagy ezer csillag
egymásfele. Ezer irányból,
ezer úton ezernyi csillag
elindult a sötétség pereméről,
hogy az égbolt tátongó közepén
közös ragyogást alapítsanak.

Hosszú utat tettek az égbolt
elhagyatott fekete féltekén,
de végül is nagy boldogan
egymásba olvadt mind az ezer csillag,
gyönyörű és egyetlen fényességben.

Ezer csillagnak közös fészke:
így született meg a kerek nap,
az ég csodája, s vette kezdetét
a világosság első ünnepélye.

Ünnep volt ez, valódi ünnep!
A tenger hullámai most először
láthatták meg a tengerpartot,
e hosszú-hosszú kikötőt, hová
a tenger szakadatlanul
befut - akár egy végtelen hajóraj -
gyönggyel megrakott hullámaival.

Megkezdődött tehát az ünnepély,
az első nappal ünnepélye,
a világosság kerek, óriási
és eddig szem-nem-látta asztalánál.
Rendre érkeztek a vendégek.
Legelsőnek a levegő
szellős, fényes, földig érő palástban,
együtt az öreg égbolttal, aki
- ha lehet - még hatalmasabb
palástot hordott roppant vállán,
lába körül gondosan igazgatva
azúrszínű, méltóságos redőit.

A harmadik felséges vendég
a tenger volt. Ezer hulláma,
akár egy sortűz, úgy dördült meg,
mikor mezítláb földre lépett,
ahogy a víz mindig is mezítláb jár,
legyen folyó vagy hóesés, eső
vagy akár tenger a neve.

Ki következett ezután?
Az erdő.
A nagy erdők és kecses ligetek.
A fák, zöldellő levélöltözékben,
rokon nyelven susogva a szelekkel,
az égbolttal s mindenfajta vizekkel.

Az ötödik vendég kisebb csoport.
De annál szebb. A virágok családja.
Merengő szemmel foglaltak helyet
a napvilág ünnepi asztalánál.
Valamennyien hallgatagok voltak,
de színük annál ékesebb.
Kék, sárga, hófehér nyelven beszéltek,
fejükkel sűrűn bólogatva hozzá.

A füveknek az asztalvég jutott,
de semmivel se kevesebb a fényből,
az általános vigasságból.

Aztán jöttek az állatok,
nagy rajokban a madarak,
a fürge ló, a hűséges kutya,
erős oroszlán, sárga tigris,
törékeny őz, darazsak fellege.
Ki tudná valamennyit fölsorolni!

Közben a nap, az ünnep ragyogása
a tetőpontra hágott. S ebben a
fényességben, bár utolsónak érkezett,
egy sudár ifjú és egy szép leány
- az ünnepély királyi párjaként -
az asztalfőn foglalt helyet,
örömére a többi meghívottnak,
az asztalvégre húzódott füveknek,
a kékpalástú égnek és
a mezítlábas tengernek meg a
virágoknak, erdőknek, ligeteknek.

Úgy érezték mindannyian:
a delelő nap gyermekei ők.
Kedveltjei a fényes ég
most született birodalmának.

Ámde hirtelen,
a világosság kristálylépcsején,
a ragyogás bejáratában,
magányos árnyék tűnt fel, s éhesen
az ünnepség asztalához osont,
a vendégek lábához kuporodva.

Senki se törődött vele. "Egyék,
lakjék jól - gondolták magukban -,
ha másból nem, a fény lehulló,
asztal alá gurult morzsáiból."

De aztán, ahogy telt-múlt az idő:
újabb árnyékok lopakodtak, bújtak
az aranyszín abrosz alá.
"A sötétség gazdátlan ebei" -
szólalt meg a nagylelkű tenger.
"Ma mindenki kedvére ehetik,
részesülhet a boldogságból.
Ki irigyelné tőlük a lehulló
morzsát, mely után más úgyse hajol le?"

Igaz. De később egyre többen s többen
jelentek meg a bejáratban, s végül
elállták már a nappal kapuját.
Hívatlanul mind számosabban
vegyültek el a vendégek között,
s amire azok észbekaptak,
több volt az árnyék, mint a fény.

Az egyik árny kicsiny volt, mint a gyermek,
sőt kavicsnál is alighogy nagyobb.
A másik viszont, mint égi lajtorja,
olyan magas.
Mezítelen az egyik,
a másik földig érő, állig gombolt
posztókabátba burkolózott.

Az újszülött nap pislákolni kezdett,
mintha füst lepte volna erejét,
s az elébb még oly víg vendégsereglet
most megriadt és szinte menekült.

A székek ledőltek, az asztal
földre borult, s a nagy tolongásban
az aranyabrosz is porba merült.
Először a füvek hagyták el
a vendégséget, s utoljára
a tenger és a méltóságos égbolt.
Az ifjú emberpár maga maradt
az egyre hatalmasabb éjszakában.

De a fiú nem rettent meg szivében.
Szelíden átölelve kedvesét,
ily szavakat intézett a világhoz:
"Ne féljetek, tengerek és virágok,
ne féljetek, állatok és füvek,
az újszülött nap nem halott,
csak megpihen, hogy holnap újra keljen,
új erővel, megújult ragyogással."

Ezen az első éjszakán azonban
senki se hunyta le szemét,
se fű, se fa, se szél, se tenger.
Mindenki várt, mindenki várta,
vajon igaz, hogy visszatér a nap,
amint ifjú királyuk megigérte?

S amikor reggel palotája
kristálytermében fölébredt a fény,
s hosszan nyújtózva éledezni
és emelkedni kezdett - hirtelen
olyan ujjongás fogadta a földön,
nagyobb, mint az első nap öröme.

Mert akkor már tudhatták mindenek,
hogy azután az éjszaka csak álom,
amit a fénylő valóság követ.



 
 
3 komment , kategória:  versek  
A mosoly országa
  2010-06-24 10:00:46, csütörtök
 
  Őri István:
A mosoly országa

egy meghajlás
egy mosoly... egy meghajlás
egy mosoly
és arcom már újra komoly,
mert közelebb nem szabad
más világ ez,
más akarat
sőt több:
törvény mindenek felett
így élni az életet
kegyetlen lélekbe zárva,
ha jéggé válik is szívünk,
akkor se fázva
s ha tűz emészti el,
oltani gyorsan,
míg nem késő,
mert a törvény közel,
mert nem szabad,
hiába vágy,
hiába akarat...
így kell élni életünk,
nem álmodni arról,
hogy hová megyünk,
hogy boldogok vagyunk
vagy szenvedünk,
mert nem szabad...
s már nincs is semmi
nincs vágy,
nincs akarat
mi engedelmesek vagyunk,
szokásnak, életnek
mindent átadunk,
s akkor jó lesz
nem lesz, mi fájjon,
s nem lesz, ki várjon
a fogyó hold alatt
nem szövünk álmokat,
ha egy szem ránk tekint,
ha egy szív észrevesz,
s ha én is...
eressz...
kedvesem...
hajolj meg te is,
és menj,
messzire tőlem,
s ne is üzenj,
mert hozzám nem ér
a hírvivő madár,
szárnya fel nem viszi oda,
hol valaki az üzenetre vár...
menj és felejts engemet,
felejts órát, perceket,
felejts minden szépet
minden kedveset,
de vidd el éjhajam
s utolsó mosolyom,
vidd el könnyeim,
vidd el bánatom...
csak ennyim van,
de ezt mind neked adom,
hogy tudd: nem volt semmi hiába!
a mosoly,
a csók,
az ölelés,
az élet, az álom, az ébredés
igaz volt minden e pár nap alatt,
míg magába nem zárt
a mosoly országa.Őri István
A mosoly országa

egy meghajlás
egy mosoly... egy meghajlás
egy mosoly
és arcom már újra komoly,
mert közelebb nem szabad
más világ ez,
más akarat
sőt több:
törvény mindenek felett
így élni az életet
kegyetlen lélekbe zárva,
ha jéggé válik is szívünk,
akkor se fázva
s ha tűz emészti el,
oltani gyorsan,
míg nem késő,
mert a törvény közel,
mert nem szabad,
hiába vágy,
hiába akarat...
így kell élni életünk,
nem álmodni arról,
hogy hová megyünk,
hogy boldogok vagyunk
vagy szenvedünk,
mert nem szabad...
s már nincs is semmi
nincs vágy,
nincs akarat
mi engedelmesek vagyunk,
szokásnak, életnek
mindent átadunk,
s akkor jó lesz
nem lesz, mi fájjon,
s nem lesz, ki várjon
a fogyó hold alatt
nem szövünk álmokat,
ha egy szem ránk tekint,
ha egy szív észrevesz,
s ha én is...
eressz...
kedvesem...
hajolj meg te is,
és menj,
messzire tőlem,
s ne is üzenj,
mert hozzám nem ér
a hírvivő madár,
szárnya fel nem viszi oda,
hol valaki az üzenetre vár...
menj és felejts engemet,
felejts órát, perceket,
felejts minden szépet
minden kedveset,
de vidd el éjhajam
s utolsó mosolyom,
vidd el könnyeim,
vidd el bánatom...
csak ennyim van,
de ezt mind neked adom,
hogy tudd: nem volt semmi hiába!
a mosoly,
a csók,
az ölelés,
az élet, az álom, az ébredés
igaz volt minden e pár nap alatt,
míg magába nem zárt
a mosoly országa.

 
 
2 komment , kategória:  versek  
Naplemente a tengeren
  2010-06-24 09:53:01, csütörtök
 
  Jékely Zoltán
Naplemente a tengeren

Az út végére ért, ezerszer jaj neki!
A szürke égbolt és a szürke tenger
közrefogta s laposra préseli,
mint két tenyér a labdahólyagot.

Most már beér a vízbe, már merül,
Napisten templomán aranykapú,
egy pillanatra gálya, mely kigyúlt
s vörös izzásban úszik a vizen.

Jaj, jaj, ezerszer jaj a Napnak!
Hallom a Titanic szörnyű dalát,
s a lelkem velük fújja: jaj nekünk,
a hulló nappal hullik életünk.

Ezüst pikkely, egy kis hal hagyta ott -
jaj a napnak, nekünk, leáldozott.

Az éj közel, talán az örök éj.
Aranykincset, hiába, ma se leltünk,
nem hallottunk angyali szózatot,
nem találtuk meg igazi szerelmünk,
az Úr nem intett: jöjj hozzám, fiam -
Napunk, a Nap örökre odavan.


 
 
1 komment , kategória:  versek  
Gámentzy E. Egy barátomnak
  2010-06-24 09:48:09, csütörtök
 
  Gámentzy Eduárd:
Egy barátomnak

Nem, mi nem vagyunk szegények!
Nálunk nincs súlya, holmi pénznek!

Mi halljuk a zenét, hiszünk a versben,
Képeket festünk képzeletben...

Hozzánk a fák is lehajolnak,
Értjük a szót, ha nem is szólnak.

Mi gyalog járunk kopott kabátban,
Ahová mi megyünk, ott neked határ van,

Kerítés, szögesdrót, veszélyes terület!
-Nekünk az Isten! - Neked csak feszület.


 
 
0 komment , kategória:  versek  
Kamarás Klára:Ültess egy fát
  2010-06-24 09:41:07, csütörtök
 
  Kamarás Klára:
Ültess egy fát

Ültess egy fát !
Hadd nöjjön karcsú ága,
Tán rátalál egy énekes madárka ...

Ültess egy fát,
Majd ád dúslombú árnyat !
Alatta víg gyerekcsapat tanyázhat.

Ültess egy fát !
Legyen a béke fája,
Hozzon gyümölcsöt, békét a világra !


 
 
1 komment , kategória:  versek  
Juhász Gyula:Isten kezében
  2010-06-24 09:36:39, csütörtök
 
  Juhász Gyula:
Isten kezében

A júniusi napnak záporában,
Mely aranyat nyilaz álmatagon,
Lyukas nadrágban és kehes kabátban
Öreg csavargó alszik a padon.

Körülötte az élet dele forr, zúg
És robognak a ringó gépkocsik,
Ő lógó fejjel más világba fordúl
És egy boldog májusról álmodik.

Elnézem én gyöngéden és irígyen,
Az élete és padja oly kemény,
De ő most végtelen puhán, szelíden,
Bizton pihen az Isten tenyerén.



 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gy.  
Nadányi Zoltán:Tearózsa
  2010-06-24 09:34:35, csütörtök
 
  Nadányi Zoltán:
Tearózsa

A tearózsa lelke
él benne. Csendes, édes,
mosolygó, szőke lelke.

Igen, ő tearózsa,
szép szőke tearózsa.
Mosolyog titkolózva.

Hallgatag, szőke, fínom.
Két szeme két smaragdzöld
bogár a rózsaszirmon.

A szava rózsaillat.
És hogyha mozdul és jár,
a szellő rózsát ringat.

Oly halk, oly észrevétlen
a hozzám hajolása
a gyenge, gyenge szélben.

És egy-egy szava tüske
és sokszor összevérez,
piros lesz kendőm csücske.

De ő nem tehet róla,
ha szíven szúr is engem.
Ő rózsa. Tearózsa.

 
 
0 komment , kategória:  versek  
Radnóti Miklós: Naptár
  2010-06-24 09:27:58, csütörtök
 
  Radnóti Miklós: Naptár /részlet/
Június
Nézz csak körül, most dél van
és csodát látsz,
az ég derüs, nincs homlokán redő,
az utak mentén virágzik mind az ákác,
a csermelynek arany taréja nő
s a fényes levegőbe villogó jeleket ír
egy lustán hősködő
gyémántos testü nagy szitakötő.

 
 
0 komment , kategória:  Radnóti M.  
Szuhanics Albert:Ne félj!
  2010-06-24 09:24:39, csütörtök
 
  Szuhanics Albert:
Ne félj!

Ne félj, hisz nincsen rá okod,
a jövőt úgy sem tudhatod.

Ne sírj, töröld meg szép szemed,
hisz jár a boldogság neked!

Álmodj, egy jobb, egy új jövőt,
most állsz a szép napok előtt.

Ne félj, a jóban hinni kell,
ez már így magában siker!

Szeresd az életet nagyon,
nem baj, ha nem vár nagy vagyon.

Legyél te szerény, kis virág,
melynek viszi a szél az illatát!

Hited te el nem hagyhatod,
égből segítnek angyalok.

Minden öledbe hullik majd,
tudd meg, a vágy magja kihajt!

Kihajt, mint zsenge, kis növény,
övé a langy eső, s a fény...

Fa lesz, s a lombja égig ér,
ne félj, te mindig higgy, remélj!



 
 
12 komment , kategória:  versek  
     1/25 oldal   Bejegyzések száma: 245 
2010.05 2010. Június 2010.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 245 db bejegyzés
e év: 1908 db bejegyzés
Összes: 10840 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 764
  • e Hét: 2440
  • e Hónap: 15499
  • e Év: 200810
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.