Belépés
alburnus.blog.xfree.hu
A többi néma csend" de "Vétkesek közt cinkos, aki néma! Schneider-Németh Antal
1939.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Szemelvények és képek....
  2011-09-11 16:40:36, vasárnap
 
  Szemelvények és képek A mi színházunk című könyvünkből (12.)

"A nyertesek köszöntése"


A szerkesztőségünkbe érkezett telex-jelentés ezúttal is kimért, tárgyilagos hangú: ,,a Rapsodia Romana" együttes fővárosi termében hétfő délután ünnepélyes keretek között - kiosztották a műkedvelő színi együttesek VI.. Ion Luca Caragiale fesztiváljának díjait. A nagyszabású fesztivált az idén a pártévforduló tiszteletére rendezték. Az írókból, rendezőkből, színészekből, színkritikusokból álló zsűri javaslatára a következő együtteseket díjazták: ,,...a municípiumi, városi, ifjúsági és hadsereg művelődési házak színházi együtteseinek járó II. Díjat és ezüstérmet a bukaresti Petőfi Sándor művelődési ház és a Nagyvárad Municípiumi Kultúrház kapta..."
Kép:Az országos döntő jelvénye és az ezüstérem.

Eddig a jelentésnek minket érdeklő része, s a kimért tárgyilagosságot felrúgva, az elismerő üdvözlés gondolata után nyomban ki kell mondanunk, hogy: megérte hát! Mert a most díjazott Elektra-előadás nehezen indult nagyváradon; de a jelen sikere bizonyára enyhíti a kezdet nehézségeinek gondolatát és ezen túlmenően (már a jövőbe nézve), megint erőt kölcsönöz az új kezdeményezéshez. S azt hiszem, ez az, amiről elsősorban szólni kell, ha az együttesről beszélünk: a kitartással párosuló kezdeményezőkedv, a színházszeretet mellett egyik legjellemzőbb vonása az együttesnek. A annak bizonyítására, hogy az új iránti vonzódás és a nehézségek vállalása egyaránt tudatos, hadd álljon itt az újságíró jegyzetfüzetéből kimásolt néhány mondat: 1969. Decemberében, amikor Szophoklész Elektrájának próbái már folytak, a rendező Schneider Antal mondotta: ,,a színjátszást megszeretni csak a klasszikusok, csak az ilyen klasszikusok révén lehet, s ez a nézőkre, színészekre egyaránt vonatkozik... Most, amikor a műkedvelés új arca van feltörőben, mindent megteszünk ezért - a tanulás, a tanítás, a színjátszás öröméért..."
Az együttes sikerét nem lehet egyetlen ember munkájának tulajdonítani (egyébként is a kiváló közösségi-szellem jellemzi az együttest). De Schneider Antal tevékenységére külön fel kell figyelni: rendezői koncepciója töretlenül érvényesült a darab kivitelezésében, s ez egy előadás sikerében már döntő tényező lehet. Schneider munkatársainak, a kivitelezőknek: az Elektrát alakító Németh Katalinnak, a jelmeztervező Bányai Katalinnak és Leprich Ilonának, a díszlettervező Tolnai Tibornak ugyancsak jelentős része van a sikerben. Most, amikor a két évvel-ezelőtti országos elismerés mellé újabb társult, a szokásos gratuláció mellett további sikereket kívánunk az együttesnek.
Nagy Béla


Kép: A II. díjat nyert Élektra-előadás Diplomája

*
Az országos döntőn, az előadás után a zsűri néhány tagja személyesen is gratulált, de az ott elhangzottakat amolyan protokolláris udvariasságnak tartottunk, amiről úgy véltük, minden csoportnak biztatásként kijár. Pár hónappal később a Művelődés hasábjain viszont már egy érdekes, elemző cikk jelent meg Horváth Arany tollából s ez már szélesebb és mélyebb távlatokban foglalkozott az amatőr színjátszás jelenével, lehetőségeivel és távlataival. A fesztivál zsűrijének elnöke és a zsűri tagjai mellett olyan jeles magyar színházi személyiségek is nyilatkoznak, mint Tompa Miklós, Csíky András, Köllő Béla, Szabó József, Bereczky Júlia. Ezért teljes terjedelmében közöljük, hiszen betekintést nyújt egy korszak ilyen témájú gondolkodásába.

Honnan jönnek, hová jutnak?

A műkedvelő színjátszók VI. Caragiale Fesztiváljának egyik megyei szakaszát Zilahon tartották meg. Az öt megye műkedvelői közül a nagyváradiakról, a Máramaros megyei majsziniekről és a láposiakról érdemes megemlékezni. Ezzel nem akarom a többi megye küldötteit túlságosan elmarasztalni, hiszen Kolozs megye színjátszói is szépen szerepeltek. Talán a besztercei csoport volt színvonalon aluli. Azonban az előbbiek előadásai során vetődtek fel olyan kérdések, amelyekkel azt hiszem nem árt foglalkozni.
A Máramaros megyei két folklóregyüttes meglepően szép volt. Szép volt, mert igaz. A majsziniek műballadájában Ripă Izidor valóságos témát dolgozott fel: a második világháború egyik napját örökíti meg, amikor egy kommunista keresése ürügyén huszonkilenc fiatal férfit lőttek agyon az erdőben hozzátartozóik szeme láttára. A ballada rendezője, Bercea Irina tanítónő, maga is személyes tanúja volt az esetnek. A ballada a görög tragédiák hangulatát idézte, ahogy a férfikórus, a női siratók és az esengő gyermekjajgatások egybefonódtak. A színpadkép önmagában díjat érdemel. A szerző és rendező főérdeme, hogy felhasználtak ma is élő folklórelemeket. Annyira természetes volt az elmesélő, mint amennyire könnyezve siratkoztak a gyászoló asszonyok. Mintha a huszonkilenc koporsó fölött rögtönözték volna a siratóénekek szövegét, dallamát. És a teknő-bölcső néhány asszony vállán még fokozta a halálos bánat érzését. Nem ok nélkül zokogott fel valaki a nézőtéren és többen is végigsírták a jelenetet.
A láposiak balladáját a faluból gyűjtötték és a magyar Kádár Kata ikertestvére. Rendezőjük Fărcăşan Nicolae, a nagybányai képzőművészeti Iskola tanára. Itt a kórust helyezték előtérbe és egy ősi temetési szertartást elevenített fel a rendező: az ősök nem sírással, hanem tánccal kísérték utolsó útjára, a halottat. Az átkozódás, a siratozás és a népi kollektív játékok minden forrásából merített a rendező.
A Nagyváradi Művelődési Ház magyar együttese Szophoklész Elektrájával szerepelt, nagy sikerrel. És ezúttal át is adom a szót a zsűri tagjainak, hadd mondják el véleményüket maguk a szakemberek.
A zsűri elnöke, Sandu Eliad, a művészet érdemes mestere országosan kimagasló teljesítménynek tekintette Schneider Antal rendezését. Mivel az ország minden versenyszakaszán részt vett, tárgyilagosan ítélhette meg az előadást. Elena Sereda, a Bukaresti Nemzeti Színház művésznője a műkedvelést meghaladó produkciónak nevezte. Annak ellenére, hogy nem értette a nyelvet, annyira lekötötte a verses szövegmondás és a főszereplő Németh Katalin alakítása, mint egy hivatásos színészi játék. Véleménye szerint az eddig látott magyar csoportok közül ez emelkedik ki legmagasabban. Dán Róza, a Szakszervezeti Tanács küldöttje a legjobb magyar színjátszókat látta az együttesben. Mihai Crişan pedig kérdéssel válaszolt.
- Kik ezek a tehetséges magyar műkedvelők? Honnan jönnek és hova jutnak?
- Nos, ez a kérdés - úgy gondolom - nem is nekem szólt, és akik választ adhatnak, vagy a kérdés megoldásán gondolkozhatnak nem a műkedvelők között keresendők. Ezért tovább kérdezek én is a magyar színházak színészei, rendezői között. Adják meg ők a választ. Hiszen a műkedvelők a saját örömükre gyakorolják a színjátszást. De a fizetett színészek között is nem egy megrekedt a műkedvelés szintjén, akik viszont mások örömére játszanak vagy játszanának. (Nem kis bosszúságára a nézőknek.)
- Milyen úton juthatnak színpadra a kiemelkedő tehetségek és hogyan kellene a színésznevelést a legmagasabb színvonalra emelni?
Tompa Miklósnak, a művészet érdemes mesterének, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola professzorának teszem fel elsőnek a kérdést.
-Véleményem szerint a színésznevelésnek az első szakasza már az iskolában kell, hogy megkezdődjön. A magyar tanárok az önképző körökön legalább a helyes dikcióra figyeljenek fel. És szerettessék meg a színházat diákokkal. Törődjenek a diákszínjátszó mozgalommal. A második szakasz a főiskolán folytatódik, ahol a növendékek elsajátítják az egyes szerepkörök megformálásának módszerét. Az igazi nagy iskola a színészek számára egy egész életen át a színház volna, ahol a főiskola tanárának a szerepét a rendezőknek kellene átvenniök. A rendező az összes hatástényezőket össze kell hangszerelje a műalkotás érdekében. Ebben a hangszerelésben a legfontosabb tényező a színész. A rendezőhiány odajuttatja a fiatal színészt, hogy ha a közös munkára van is tehetsége és hajlandósága, a színházakban nem kap módot, hogy kiteljesítse azt. Van néhány rendező, aki normára dolgozik, azaz az évi két rendezésen kívül nem foglalkozik rendszeresen a színészek továbbfejlesztésével. Így nem csoda, ha némely színész visszasüllyed a műkedvelők szintjére. Nem értem például, hogy a kolozsvári színházban miért nem vállalják a rendezők, a rendszeres művészi irányítás szerepét.
- Mi a véleménye a műkedvelő színjátszókról? Miben látja a jövőjüket és feladatukat?
- A jelenük és a jövőjük abból áll, hogy megszerettetik a tömegekkel a színházat. És ha az Énekes madár sepsiszentgyörgyi előadásában érvényesült az a hamvas tisztaság, amire törekedtünk, akkor a zetelakiak életvidám előadása is segített, amelyben a Magdolna olyan tisztán volt népi, ahogy Tamási megálmodta. De nagyon sok színészünket a műkedvelő mozgalomnak köszönhetjük. Erdős Irma és Köllő Béla kimagasló tehetsége egy diákelőadáson tűnt fel. Attól kezdve Szabó Ernővel szem előtt tartottuk őket, míg végleg el nem kötelezték magukat a színházzal.
Köllő Béla: - Kollegista koromban a Tolnai Lajos Körben kezdtem a színpadi munkát, Erdős Irma, Csorba András társaságában. Mellettünk még sokan műkedvelősködtek, csak abban az időben a főiskolára való szelektálás másképp történt. Évente megtartották az országos tehetségkutatást és abból a műkedvelő tömegből a felére csökkentünk, majd a főiskolának arról az évfolyamáról, amelyből végül megalakult a szatmári színház, csak tizennyolcan kerültünk ki.
-Foglalkozott-e a műkedvelőkkel pályája folyamán?
- Hogyne. Most is tanítok a népművészeti iskolában. Volt egy munkásnő tanítványom, aki olyan tehetséges, hogy szívesen üdvözölném, mint kolléganőt a színpadon. De továbbra is munkásnő marad. Hogy mit értem el a tanítás során? Még főiskola előtt Tompa Miklós segédszínésznek szerződtetett a Székely Színházhoz. Az általa vezetett színházban tanultam etikát és fegyelmet. Egész életemre ott tarisznyáltak fel a szakma iránti tisztelettel. Talán a műkedvelők is ezt tanulják meg tőlünk. Tiszteletet a színház iránt. Hasznát vehetik a műkedvelő mozgalomban, ami rendkívül hasznos, de szükségesnek tartanám a tehetségkutatás újraélesztést, hogy a feltűnt tehetségek ne vesszenek el. Rendezőnk is kevés van. A mi időnkben a főiskolának rendezői szakja is volt. Miért nem gondoskodunk az utánpótlásról? Tompa Miklóst tartom ma is a romániai színjátszás legteljesebb értékű rendezőjének. Miért ne képezhetne Harag György, Szabó József is újabb rendezőket?
Csíky András: - A teljesítőképesség arányában minél több fiatalból kell válogatni a főiskolára. A mi időnkben az volt a mérce, hogy ki mit tudott, nem pedig ki honnan jött. És még egy. Amit mestereink a katedrán tanítottak, azt mi este a színpadon megnézhettük. Most is erre van szükség, hogy a tanítvány elfogadhassa a mesterét. De nekünk Tompa Miklós, Szabó Ernő, Delli Ferenc volt a mesterünk. Legyünk mi is mesterei az utánunk következőknek. Teremtsünk új rendezőket, ha nincs elég lehetőségünk külföldre küldeni vagy a bukaresti főiskola rendezői fakultására bejuttatni a magyar ifjakat. Hogy tanítanék-e a főiskolán? Ha rajtam múlna, visszahoznám Kolozsvárra a színművészeti főiskolát és vállalnám, hogy négy évig nem játszanék színpadon, csak a növendékekkel foglalkoznék. Meggyőződésem, hogy néhány kollégám még akadna, aki szívügyének tekinti a színész-továbbképzést. Nem beszélve, a még szellemi erőben lévő nagy mesterekről, akik bennünket is tanítottak.
Szabó József: - Amíg Kolozsváron voltam rendező, én vezettem a diák-színjátszócsoportot. Ott találkoztam az Elektrát alakító Németh Katival is, aki kibukott a főiskoláról. A Tánja szerepét egy jogászlány játszotta el, aki született tehetség volt. Most ki tudja, hol hoz ítéletet? Dálnoki Erzsébet most végzi az angol szakot és én azon töprengek, hogy miképp vehetnők fel a Nagyváradi Színházhoz. Mert valaki nem attól színész, hogy főiskolát végez, avagy nyelvszakot, hanem a töretlen tehetség teszi színésszé a színészt. Hol lenne most Török István és Vándor András az egykori asztalossegéd, illetve borbélyinas, ha az ötvenes években is a mostani módszereket alkalmazták volna a felvételi vizsgán. Legalább annyit kellene biztosítania a színművészeti főiskolának, hogy valamilyen módot teremtsen a már diplomás fiatal tehetségeknek a szakma megtanulására. Egy év alatt megtanulhatják a mesterséggel járó feladatokat. Avagy képezzük ki őket színházainkban.
- A színházi mozgalomnak van-e ebből haszna?
- Elképzelhető, hogy ugyanabban a városban nagyon tehetséges műkedvelők játszanak és a színházban tehetségtelen színészek untatják a közönséget.
- Ismer-e autodidakta rendezőt, aki hivatásosként dolgozik az utóbbi időben?
- Kovács Levente irodalom szakot végzett és a diák együttesben tűnt fel. Mondhatnám, hogy az én felfedezettem. Mint tanár olyan sikerült előadásokat rendezett az iskolában, hogy Szabó Lajos, a Színművészeti Főiskola igazgatója tanársegédként felvette az intézetbe. De persze ez nem megoldás. Egy fecske nem csinál tavaszt. Rendezői szakra van szükségünk. Végül hangsúlyozni szeretném, hogy törődjünk a színházzal, mert a közönség igazságos és kegyetlen. Szívesen megveszi a műkedvelők előadására a jegyet, ha az izgalmasabb, mint a színházi produkció.
- Valóban?
Bereczky Júlia: A Volpone még megérne sok előadást. Bár a Kolozsvári Városi Művelődési Ház együttese mutatta be, olyan sikere volt, hogy városszerte emlegették. Jakab Mária filozófia szakos hallgató játssza a főszerepet. Rendkívül tehetséges.
- És miért nem ment a főiskolára?
- Jelentkezett, de nem vették fel.
- Mondana egy nevet, aki arról az évfolyamról került ki színészként és sokkal gyengébb?
- Ne személyeskedjünk, de tudnék mondani.
A színházak neveljenek ki maguk mellett stúdió együttest. Szép és okos javaslat. Mondjuk, hogy erre Kolozsvárnak van a legnagyobb lehetősége. Több műkedvelőből lehet válogatni. De van-e erre szakember, aki vállalná a vezetését? Bisztrai Mária és Horváth Béla évekig képezték a főiskola utánpótlását a művelődési házban működő csoportból. Csak egy tehetséges színészt említsek: Csíky Ibolya is így került színházhoz. Tőlük Bereczky Júlia vette át a munkát, és kitűnő előadásokat rendez. De ez csak egyetlen együttes. Amíg a kolozsvári színház igazgatója rendezők után járkál, honnan fussa a műkedvelő együttesekhez is?
Végezetül újra Tompa Miklóshoz folyamodom:
- A főiskolai végzettség nélkül színpadra került tehetséges fiataloknak mi a jövője?
- Tudjuk, hogy a színjátszás nemcsak tudomány, hanem gyakorló pálya. Ha egy tehetséges színész sokat van a színpadon, akkor fejlődik. De csak a legkivételesebb esetben javasolom a főiskola megkerülését. Ebben a színházi konstellációban csak elromolhat a profivá előléptetett tehetséges fiatal sok helyen. Ha dilettáns a rendező, csak elronthatja a gyakorlattal nem rendelkező fiatalokat. Bár vannak rendezők, akikre nyugodtan rá lehet bízni színészeket.
És végül választ kaptunk a Mihai Crişan kérdésére?
Részben igen. De javasolom, hogy folytassuk tovább az égetően gyorsan megoldásra váró kérdések fölötti vitát.
Horváth Arany

A fenti beszélgetéshez kapcsolódva elmondjuk, hogy az Elektra rendezőjének ez volt az első munkája. Oresztész szerepét csak a kényszerítő szükség miatt osztotta magára, nem lévén más. Mindez számtalan gonddal párosult, hiszen a rendezés és a szerepjátszás nagyfokú megosztott figyelmet igényelt, ami még a profiknál is csak nagy szakmai gyakorlattal szerezhető meg. Valószínű ebből fakadt az előadásnak egyesek által észlelt egyenetlensége. Ez indokolta azt a döntésünket is, hogy amikor a Román Televízió magyar nyelvű adása közölte, hogy szeretné felvenni az előadást, olyan részeket választottunk ki, amelyben Oresztész nem szerepelt.

*
A tv-felvételre közel nyolc hónappal az utolsó előadás után 1972. év tavaszán került sor. Akkoriban a román televízió magyar adása heti két és fél óra időtartamú volt. Ebből egy óra csütörtök délután, másfél óra vasárnap délben. A velünk készített riportot és az előadásból felvett hosszabb részletet 1972. május 4.-én egy csütörtöki napon sugározták. A műsornak igencsak nagy nézettsége és visszhangja volt, mert pár nap múlva Varró Ilona a következő levelet küldte a kultúrház címére

KÉP: Varro Ilona levele

72. május 4. csüt.
Kedves Schneider Kollega,
mint ex-tanár talán használhatom ezt a megszólítást;

A tévé elzárása után: azonnal írok,
Remélem, így, cím nélkül is megkapja ezt a levelet.
Köszönöm Önnek és Mindnyájuknak -, hogy egy ember számára, aki már “elsiratta" - épp nemrégiben, és épp a tévé előtt - visszaadták Váradot. A színház és a kultúra városát . A fejek városát, az irodalomét - az emberekét. (Hű, mennyi nagy szó). Lehet túlzok, talán túloztam akkor is, amikor - egymagamban, persze - ,,temettem". Talán erről az önök produkciójáról is lehetett volna - s illett volna tudnom. Nem tudtam. Sajnálom. Hogy tudom, örvendek. És gratulálok, szívből, és köszönöm még egyszer; és egy kicsit irigylem magukat mind egy szálig - de soha kellemesebb irigységet!
Kérem adja át a csoport minden tagjának, meleg szívből jövő üdvözletemet s jókívánságaim; ... lelkesedésemből pedig annyit, amennyit jónak lát. (Azért is nem merek nyilvánosan szót ejteni - tehát írni- a dologról, mert éppen ennyire le voltam maradva, és mint ilyen talán túl szubjektíven ítélném meg a dolgot. Magánvéleményem viszont marad; és szükségét éreztem Önnel megosztani.)
Mától kezdve egy fokkal derűsebb (ami roppant nagy dolog, lévén búval bélelt) Vásárhelyt egy ember:
Varró Ilona

Természetesen egy válaszlevélben azonnal megköszöntük a szép és méltató szavakat és a levélhez mellékeltük az előadás műsorfüzetét, amit a csoport minden tagja aláírt.
Néhány nap múlva egyik ismerősünk szólt, hogy a Brassói Lapokban is írnak rólunk, egy tv jegyzetben. Ott az alábbi cikk jelent meg.

Tévé Figyelő

Lényeg és locsogás

Május 4-én, csütörtökön a nagyváradi műkedvelőket láttuk a képernyőn Szophoklész Elektrájában. Németh Katalin Irene Papasra emlékeztető Elektra-alakítása azt a gondolatot keltette, hogy ebben az önkéntes, áldozatos munkában, amelyet a műkedvelő színjátszás jelent - ezúttal valami egészen igazi-autentikus jött felszínre, olyannyira az, hogy úgy éreztük: elhomályosítja a nagyváradi professzionista Thália teljesítményeit - úgy általában, tisztelet a kivételnek. Váradon az igazi színház, úgy látszik, búvópatakként tör fel, váratlan helyen. Nem baj, jó, hogy feltör. S ez a lényeg.
Labancz Frida riportja e műkedvelőkről - a szokványosság úgy látszik immár áthághatatlan keretein belül - mindent elmondott a lelkes együttesről, amelynek tevékenységét örömmel nyugtázzuk. Mindenesetre a riport-interjú is a lényeget hozta felszínre - portrét festett magáról a műkedvelésről, mai viszonyok közt.
Nem így Csáky Zoltán Sütő András forgatókönyve alapján készült vasárnapi riportja a gyergyóalfalusi orvos-házaspárról: a végtelenségig ismételt képsorok, kellő mértéktartással, pontosan félannyi idő alatt mondhatták volna el ugyanezt. S ez az ugyanez, bár a valódit mondta el, mégsem mondta el az igazat, s a végén a kedves és valóban pozitív-hős orvos-tanár házaspár vidéki életformájának szájbarágó apológiája épp az ellenkező hatást váltotta ki a nézőben; amellett, hogy unalmas volt, a sematizmus rossz ízét hagyta maga után. Pedig művész-igényű film volt, szép képsorokkal, érdekes részletekkel (pl. a ballada-énekes kislány), csak éppen túl sok volt belőle - s tudjuk, hogy a sok olykor kevés. A tévéről beszélgetve egy brassói munkás azt mondta nekem: minek az a sok locsogás, kérem? Tessék a lényegről beszélni.
És igaza volt.
(szem)

Varró Ilonával levélváltásunk folytatódott, postafordultával ő ezeket írta:

Mvhelyt, 1972. május 20-án

Kedves Schneiderék,
és egyúttal az egész Kedves Brigád;
engedjék meg, hogy megköszönjem a jó szavakat és a figyelmesség kedves jelét: a dedikált műsorfüzetkét. Nem tudom melyikre legyek büszkébb.
Hanem ha csak egy nappal, egyetlen nappal korábban ír, Kedves Kollega, akkor - no nem nagyobb és díszesebb helyen, hanem ,,csak" a Csíkszeredai Hargitában - ma olvashatja azt az ódát, amit tévékrónikási minőségemben - írni kezdtem; de mivel az óda hosszúra nyúlt és már a második ,,flekk" is csak magukról szólt; és mert nekem
- Isten látja a lelkem - olyan kevés a kedvem és illetékességem - és időm - van a tévékrónikássághoz; és már annyiszor leköszöntem; és most ezt az ódát is (amiről persze nem tudhattam előre, hogy az lesz) búcsúzóul ígértem volt meg annak idején a lapnak; de közbejött -kinek nem jön közbe, és mikor nem jön közbe - egy újabb házibaj-hullám, betegségek, ez, az - meg az én eredendő ,,búvalbéleltségem" - no de ne szaporítsam a szót : a lényeg az, hogy tévécikk helyett egy lev. lapot írtam Miklós Lacinak, azzal, hogy itt a nyár és tekintsen el a szavam betartásától. Mellékeljem a piszkozatomat két változatban, hogy higgyen nekem? (Nem a lev.lap, hanem az óda változatait). Inkább elteszem őket jobb időkre - bár és emiatt furdal most a lélek, jobb idők és alkalmasak erre a célra sohasem lettek volna. Olyan kevés lap van, amelyiknek az ember ír, vagy amelyik az embert közli, és általában ... - no, bízzunk abban, hogy lesz valahogy; egyszer, valahogyan csak szerét ejtem, hogy a magam obolusát is letegyem az Elektra mellett: addig még ha évtizedekről is lenne szó: maguk csak tegyék, kérem, amit tenniök kell, és tenniök lehet; egyéb érvem s jogom persze nincs ehhez a kéréshez, mint az, hogy magam is így teszek, immár 20 éve.
Szeretnék - addig is, amíg esetleg sor kerülne egy cikkféleségre - minél többet megtudni a Sch.-Németh kettősről: mikor , miért, milyen körülmények között esett meg az a ,,kiebrudalás", azután hogyan folytatódott az életük, szakmailag ( hol és mit tanultak, ill.tanítanak). Az Igaz Szó csak a S.N. Antal adatai közli, N.K-ét nem: és így tovább: végezve azzal, hogy nem ismerik-e véletlenül az én váradi ,,családomat": krámli jansi öccsémet és a felségét Orbán Julikát? (matematikus, illetve zenész - hegedűs- ,,tanerők").
No, láttam, s láttunk már szebb külalakú - főleg pedig okosabb levelet; de láttunk(filmen, regényekben stb.) nyugodtabb levélírási körülményeket is. Nem halogatom azonban a választ, nehogy holnap még ilyen körülményeim se legyenek.
Minél többet szeretnék tudni Magukról, ha van tehát idejük kedvük és bizalmuk hozzá (utóbbi: hozzám), kérem írjanak. Addig is megismétlem köszönetemet, azzal a kéréssel, hogy a csoport minden egyes (a színpadon fel sem fedezhető, de engem aláírásával megtisztelő) tagjának adják át, jó?
Szeretettel üdvözli Mindannyiukat: Varró Ilona

(A fenti géppel írt levél utóirataként kézírással ez állt)

V.21 U.i. Nem kaphatnék (de gyorsan, ,,postafordultával") egy nyomdailag használható (éles tiszta) lev.lap nagyságú képet a csoportról (ill. előadásról)? A hátára ráírva, hogy kik vannak rajta, s a fényképész nevét, címét, hogy esetleges megjelenéskor a horibilis összegre rugó honoráriumot elküldhessük neki? (Van ugyanis egy ötletem -megpróbálom az Új Életnél talán a 13. v. 14. számban adnak majd helyet rá. A 12. ugyanis már nyomdába küldték). Természetesen vissza fogják kapni, ha nem használható fel.
Üdv. Varró I.

Az előadás tévé változatának sajtóvisszhangját némileg felerősítette Sütő Andrásnak a Brassói Lapokban megjelent jegyzetre írt és a bukaresti ELŐRE által május 30-án közölt hosszabb tárcája. Ennek éles hangvétele persze, érthető volt, hiszen SZEM egyazon jegyzetben elmarasztalta az ő forgatókönyve alapján készült vasárnapi riportfilmet és arra a ,,locsogás" szót használta. Amit mi nem értettünk Sütő András cikkében, a következő mondat volt: ,,Ne bántsuk azokat, akik a műkedvelő színjátszás leglelkesebbjei, legjobbjai." Nem értettük, hogy ezt most kinek mondja, nekünk, az olvasónak, a színháznak vagy önmagának?






 
 
0 komment , kategória:   Színház  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2011.08 2011. Szeptember 2011.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 4 db bejegyzés
e év: 88 db bejegyzés
Összes: 610 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 5
  • e Hét: 108
  • e Hónap: 259
  • e Év: 624
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.