Belépés
korall44.blog.xfree.hu
Én nem adom fel soha, Az élet bármennyire is mostoha! Bakó Istvánné
1944.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/12 oldal   Bejegyzések száma: 114 
Kunhalmi dollár – 141.
  2011-03-29 17:53:05, kedd
 
  Kunhalmi dollár - 141 - családi kör
nawesh - 2010.10.22

Bátor estefelé ért haza. Fárasztó napja volt. De ez jóleső fáradtság volt. Mert dolgozni nem mindig utálatos dolog...

Sokszor hallott embereket sóhajtozni, mennyire utálnak dolgozni. Nem ezt, vagy azt a munkát, hanem úgy általában. Bátor szeretett dolgozni. Főleg, ha látta az értelmét is a munkájának. Gyarapodott a család, gyarapodott Kunhalom.

Ma ő volt a soros az egyik furgonnal és örvendetesen sok megrendelése volt a Mozgó Boltjának. Keresztül-kasul bejárta Kunhalmot és Feketeszélt. Most végre hazaért.

Piroska megcsókolta a férjét. - Tusolj le gyorsan!

Bátor elnyomta a vágyat, hogy ott, az előszobában a magáévá tegye a feleségét. Még csak az kellene, hogy a lányuk rajtakapja őket. Piroska mintha olvasott volna a gondolataiban, mert azt mondta - Eszter Máriáéknál van. Most éppen gondoskodó nagynénit játszik...

Bátor sóhajtott - Képzelem, hogy örülnek neki....

Piroska azért nyugtatta a férjét - Ó, azért ne aggódj. Mondtam már Máriának, ha sok a testvére, akkor nyugodtan küldje haza.

Bátor újabb csókot lehelt a felesége ajkára, majd bevonult a fürdőszobába. A rövid tusolás alatt a vágya is elszállt. Fáradt volt. Piroska is látta ezt és nem berzenkedett. Bár mióta a baba megszületett, még nem is szeretkeztek. Csak ennyit mondott - Akartam vacsorát készíteni, de Mária mondta, hogy palacsintát süt és ránk is gondolt. Nos... - elpirult - Én megettem a részemet és lehet a tiédet is...

Bátor nevetett - Már késő van. Átmegyek Eszterért és ha maradt ott palacsinta, felfalom.

Bátor átvágott az udvaron nagylánya családjához. Csaba nyitott ajtót. Amikor meglátta apósát, elvigyorodott- Palacsinta? Hagytunk neked is.

Bátor lerúgta a cipőjét. Mária egy puszit nyomott az apja homlokéra és kérdezte, milyen palacsintát kér. A kilenc éves Eszter szinte észre sem vette az apját, tekintetével rátapadt a tévére és időnként hatalmasakat nevetett. Bátor kapott egy tányért lehuppant a lánya mellé.

- Szia, Apa! Nézd, új sorozat a tévében . Tiszta dilik ezek a celebek...

Bátornak volt egy elmélete arról, hogy egy kilenc évesnek talán a celeb szót sem kellene ismernie, de bölcsen megtartotta magának a véleményét. Mária látta az apja arcán a viharfelhőket - Bocs, itt ragadtunk, bár elég gagyi műsor...



A képernyőn éppen egy rózsaszín ruhába öltözött fekete férfi futott békatalppal. Mi van? - Eszter! Holnap iskola!

- De apaaaa!

A műsorban játékot váltottak: Olvass a bugyiról! - szólt a felirat. Bátor nem kapott levegőt. Döbbenten nézte a műsort egy percig, majd megkaparintott a távirányítót és kikapcsolta a tévét - hazafelé - szólt a megmásíthatatlan szülői utasítás.

Eszter elszontyolodva kullogott haza. Mária nem akart vitatkozni az apjával - Csak fáradtak voltunk és tévéztünk...

- Én is szoktam, de ne tegyünk már ki egy kisgyereket dudordó latex-ruhás férfiak látványának, akinek éppen csorog a nyáluk, mert tíz egyetemista lány bugyiját bámulják. - Teljesen igazad van - hagyta rá Mária - De ez csak egy műsor, vidámkodás...

- Amitől hánynom kell! Ott van az a magamutogató fenékrázó őrült, aki eljött Afrikából és rájött, hogy munka nélkül is mi, hülye magyarok eltartjuk. Szerinted egy magyar is megélne Nigériában ripacskodásból? - kifújta magát - Ne haragudjatok... csak Eszter már egy ideje rágja a fülemet, hogy szeretne tévét a szobájába.

- Ó, nekem is mondta, hogy a Cintia osztálytársánál van tévé a nappaliban, a szülei hálószobájában, az ő szobájában és a konyhában is.

- No, nekünk marad egy tévé és kész!

Csaba felnevetett. Próbálta oldani a hangulatot - Nem haladsz a korral...

Bátor lemondóan sóhajtott. Visszakapcsolta a tévét. Egy zöld bikinis lány futott éppen. - Lehet, én már ennyire egy másik generáció vagyok? De ez a nő szép...

- Ja, a Zsófi - látta Csaba szemén is, hogy tetszik neki a nő. Mária szelíden meglegyintette a férje arcát - Kedves 17 éves férjem! Öreg hozzád ez a nő! 22 éves!

Csaba átölelte a feleségét! Majd ha huszonkettő leszel, megkérdezem, ki az öreg! Egyébként tudjátok, ki az édesapja? - Látta a kérdő tekinteteket - Szabó Gyula bácsi.

Bátor vállat vont. Csaba nevetett - S még én vagyok fiatal? Hát nem néztetek magyar népmeséket?

Kunhalmi dollár - 140 - orvost!
Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
9 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
H. SIENKIEWICZ : Quo Vadis
  2011-03-29 17:31:14, kedd
 
  HENRYK SIENKIEWICZ : QUO VADIS
regény

Fordította: MÉSZÁROS ISTVÁN

TIZENNEGYEDIK FEJEZET

Chilon a következő néhány napon sehol sem mutatkozott. Vinicius, mióta megtudta Aktétól, hogy Lygia szerette, százszorta jobban vágyott rá, hogy megtalálja, a maga erejéből kereste tehát, mert nem akart, de nem is tudott volna a kis Augusta betegsége miatt mélységes rémületben élő Caesarhoz fordulni segítségért.

Mit sem használtak a szentélyekben bemutatott áldozatok, imádságok és fogadalmak, sem a doktorok tudománya, sem a varázsszerek, amelyek a végső szükségben szintén sorra kerültek. A gyermek egy hét múlva meghalt. Az udvar és Róma gyászba borult. Caesar, amint a gyermek születésekor az örömtől, most a kétségbeeséstől őrjöngött, s szobáiba zárkózva két napig nem evett semmit, s noha a palota csak úgy rajzott a senatorok és augustianusok tömegétől, akik siettek részvétüket nyilvánítani, Caesar senkit sem akart látni. A senatus rendkívüli gyűlésre ült össze, amelyen a meghalt gyermeket istennővé nyilvánították, s elhatározták, hogy szentélyt emelnek számára, s ahhoz külön papot rendelnek. Más templomokban is újabb áldozatokat mutattak be a halott tiszteletére, értékes fémekből megöntötték a szobrait, a temetés pedig egyetlen végtelen ünnepély volt, amelyen a nép megbámulta Caesar mérhetetlen fájdalmának szemmel látható jeleit, s vele együtt sírt, kezét kinyújtotta az ajándékokért, s mindenekfelett szórakoztatta a rendkívüli látványosság.

Petroniust nyugtalanította ez a haláleset. Róma-szerte ismeretes volt már, hogy Poppaea varázslatnak tulajdonítja azt. Ugyanezt mondták vele együtt az orvosok, akik ezzel akarták menteni minden igyekezetük sikertelenségét, a papok, akiknek áldozatai hiábavalóknak bizonyultak, a kuruzslók, akik életükért reszkettek, meg az egész nép. Petronius most már örült, hogy Lygia megszökött, mivel azonban Auluséknak nem kívánt rosszat, önmagának meg Viniciusnak pedig jót kívánt, így hát amint a Palatinusról leszedték a gyászt jelentő ciprust, sietett a senatorok és augustianusok számára készített fogadásra, hogy meggyőződjék róla, mennyire adott hitelt Nero a varázslatról szóló híreknek, s elejét vehesse az ebből fakadó következményeknek.

Nerót ismerve, azt is el tudta képzelni, hogy az, ha nem hisz is a varázslatban, úgy fog tenni, mintha hinne, egyrészt azért, hogy ezzel megcsalja saját fájdalmát, meg hogy valakin bosszút állhasson, végül pedig, hogy elejét vegye minden olyan híresztelésnek, mintha az istenek kezdenék őt büntetni gaztetteiért. Petronius nem hitte, hogy Caesar akár a saját gyermekét is tudná mélységesen és őszintén szeretni, noha igen hevesen szerette, abban azonban bizonyos volt, hogy a fájdalmat túlozni fogja. S valóban, nem is tévedett. Nero szemét egyetlen pontra meresztve, megkövült arccal hallgatta a senatorok és lovagok vigasztaló szavait, s látszott, hogyha valóban szenved is, gondolatai egyszersmind azt feszegetik, hogy milyen hatást kelthet fájdalma a jelenlevőkben, Niobét pózolja, s színpadiasan játssza meg a szülői fájdalmat, mint egy komédiás. De így sem tudta megállni, hogy megtartsa a hallgatag, szinte megkövült fájdalom kifejezését, mert időnként olyan mozdulatokat tett, mintha homokot szórna a fejére, máskor meg tompán nyöszörgött, mikor pedig megpillantotta Petroniust, felugrott, s tragikus hangon kiáltozta, hogy mindenki meghallja:

- Eheu!... Te is oka vagy halálának! A te tanácsodra került e falak közé a gonosz szellem, amely egyetlen tekintetével kiszívta az életet melléből... Jaj nekem!... Bár sose látnák szemeim Helios világosságát... Jaj nekem! Eheu! Eheu!...

S hangja kétségbeesett jajveszékeléssé erősödött, de Petronius e pillanatban elhatározta, hogy mindent egyetlen kockára tesz fel, azzal kezét kinyújtva letépte a selyemkendőt Nero nyakáról, melyet az mindig ott viselt, s Caesar szájához szorította.

- Uram! - mondta komolyan. - Gyújtsd fel Rómát és az egész világot fájdalmadban, de hangodat őrizd meg nekünk!

Elámultak a jelenlevők, egy pillanatra maga Nero is meglepődött, egyedül Petronius maradt rendületlen. Nagyon jól tudta ő, mit csinál. Hiszen jól emlékezett rá, hogy Terpnosnak és Diodorosnak egyenes parancsuk volt, hogy Caesar száját betömjék, valahányszor túlságosan felemeli hangját, ami annak bármilyen módon megárthat.

- Caesar - folytatta változatlan komolysággal és szomorúsággal -, mérhetetlen kárt szenvedtünk, legalább ez a kincsünk maradjon meg vigasztalásunkra!

Nero arca megremegett, s szeméből csakhamar megeredt a könny, egyszerre kezével Petronius karjára támaszkodott, fejét barátja mellére hajtotta, s zokogva ismételgette:

- Csak te gondoltál erre, Petronius, mindnyájatok közül, csak te! Egyedül te!

Tigellinus sárga lett az irigységtől. Petronius pedig így felelt:

- Menj Antiumba! Ő ott jött a világra, ott áradt reád az öröm, ott találod meg a vigasztalást is. Hadd frissítse fel a tengeri levegő isteni torkodat; melled szívja be a sós nedvességet. Mi, a hívek, mindenhova veled megyünk, s míg fájdalmadat barátságunkkal gyógyítgatjuk, te gyógyítgass minket énekeddel.

- Igen! - felelte Nero fájdalmasan. - Himnuszt írok hozzá, s meg is zenésítem.

- Azután Baiaeban megtalálod a nap meleg sugarait...

- S végül Görögországban a feledést.

- Görögországban, a költészet és az énekek hazájában!

S a megkövesült, komor hangulat fokozatosan felengedett, mint ahogy elvonulnak a napot eltakaró felhők, s megindult a beszélgetés, mely színleg még telítve volt szomorúsággal, de már a jövő terveivel is, az utazásokkal, a művészi fellépésekkel, sőt Tiridates, Armenia királya bejelentett látogatásával együtt járó fogadásokkal. Tigellinus még megkísérelte, hogy ismét az igézésre terelje a beszédet, de Petronius most már biztos volt győzelmében, tehát nyíltan szembenézett e kihívással.

- Úgy véled, Tigellinus, hogy az igézet árthat az isteneknek? - kérdezte.

- Caesar maga beszélt róla - felelte az udvaronc.

- Azt a fájdalom mondta, nem Caesar, de mi a te véleményed erről?

- Az istenek sokkal hatalmasabbak, semhogy az igézetek árthatnának nekik.

- Akkor hát tagadnád Caesar és családja isteni mivoltát?

- Peractum est![91] - dörmögte a közelben álló Eprius Marcellus a cirkusz közönségének kiáltását, amit akkor hallat, ha a gladiátor az arénában olyan sebet kap, hogy kegyelemdöfésre már nincs szükség.

Tigellinus magába fojtotta haragját. Közte és Petronius között régóta folyt a versengés Nero kegyeiért, s Tigellinusnak megvolt az az előnye, hogy Nero vele szemben csak kevéssé vagy egyáltalán nem feszélyezte magát, mostanáig azonban, valahányszor összemérték erőiket, Petronius mindenkor legyőzte őt eszével és szellemességével.

Most is így történt. Tigellinus elhallgatott, de jól emlékezetébe véste azokat a senatorokat és lovagokat, akik, mihelyt Petronius visszavonult a terem belsejébe, nyomban köréje sereglettek, úgy vélekedvén, hogy a történtek után kétségkívül ő lesz Caesar első kedvence.

Petronius pedig, a palotából távozva, Viniciushoz vitette magát, s miután elmondta neki a Caesarral és Tigellinusszal történteket, így szólt:

- Nemcsak Aulus Plautius és Pomponia meg a mi kettőnk fejéről hárítottam el a veszedelmet, hanem Lygia fejéről is, akit már csak azért sem fognak keresni, mert rábeszéltem azt a rőt szakállú majmot, hogy utazzék Antiumba, onnan pedig Neapolisba vagy Baiaeba. S el is utazik, Rómában ugyanis eddigelé nem mert nyilvánosan fellépni a színházban, de tudom, hogy régóta készül erre Neapolisban. Azután Görögországról ábrándozik, ahol minden nevezetesebb városban énekelni szeretne, hogy aztán a görögöcskéitől kapott valamennyi koszorújával együtt diadalmenetben vonuljon be Rómába. Ezalatt pedig mi nyugodtan kereshetjük Lygiát, és biztos helyre el is rejthetjük. No, a tiszteletre méltó filozófusunk még nem jelentkezett?

- A te tiszteletre méltó filozófusod csaló. Nem! Nem jelentkezett, a színét sem láttam, és nem is fogjuk többé látni!

- Nekem viszont jobb véleményem van, ha nem is a becsületességéről, de az eszéről. Egyszer már eret vágott pénzeszsákodon, eljön hát másodszor is, ha másért nem, azért, hogy ismét eret vágjon rajta.

- Csak vigyázzon, hogy én meg ne csapoljam az ő vérét!

- Ne tedd! Légy türelmes iránta, amíg kétségkívül meg nem győződöl arról, hogy csaló. Ne adj neki több pénzt, ellenben ígérj gavalléros jutalmat arra az esetre, ha biztos hírt hoz róla. Csinálsz te valamit a saját szakálladra is?

- Két szabadosom, Nimphidius és Demas keresik hatvan emberem élén. A rabszolgáknak megígértem, hogy amelyik megtalálja, szabad lesz. Ezenfelül embereket küldtem ki a Rómából kivezető valamennyi útra, egyenesen azzal az utasítással, hogy a csárdákban kérdezősködjenek a lygius és a leány felől. Magam is éjjel-nappal a várost járom, a vakszerencsében bízva.

- Ha bármit megtudsz, értesíts, mert nekem Antiumba kell utaznom.

- Jól van.

- Ha pedig bármelyik reggel arra ébredsz, hogy egy leányért nem érdemes ennyit kínlódnod és szaladgálnod, akkor gyere el Antiumba. Ott bőven akad nő is, szórakozás is.

Vinicius gyors léptekkel kezdett fel s alá járkálni, Petronius pedig egy darabig nézte, aztán így szólt:

- Mondd meg őszintén, nem mint forrófejű ifjú, aki belelovalja magát valamibe, s önmagát izgatja, hanem mint józan ember, aki barátjával beszél: neked még mindig olyan fontos Lygia?

Vinicius egy pillanatra megállt, s úgy nézett Petroniusra, mintha még sosem látta volna, aztán megint nekiindult. Látszott rajta, hogy kitörését fékezi. Végül tehetetlensége érzetében, a fájdalomtól, a haragtól és az olthatatlan vágyakozástól két könnycsepp gyülemlett meg szemében, s ezek világosabban beszéltek Petroniusnak, mint a legékesebben szóló szavak.

Némi gondolkodás után tehát így szólt:

- A világot nem Atlas, hanem a nő tartja a vállán, s néha játszik is vele, mint egy labdával.

- Úgy van - hagyta rá Vinicius.

Aztán elbúcsúztak. De e pillanatban jelentette egy rabszolga, hogy Chilon Chilonides várakozik az előszobában, s bebocsáttatást kér az úr színe elé.

Vinicius azonnal bebocsáttatta. Petronius pedig felkiáltott:

- Hah! Nem megmondtam? Herculesre! Csak nyugalom; mert különben ő kerít téged hatalmába, nem te őt.

- Üdv és tisztelet a nemes lelkű katonai tribunusnak, s neked is, uram! - köszönt Chilon, mikor belépett. - Szerencsétek legyen egyenlő híretekkel, híretek pedig járja be a világot Hercules oszlopaitól az Arsacidák határáig.

- Üdv neked, ó, erény és értelem kútfeje! - felelte Petronius.

De Vinicius színlelt nyugalommal kérdezte:

- Mi jót hoztál?

- Az első alkalommal a reményt hoztam, uram, most pedig a bizonyosságot, hogy a szüzet megtaláljuk.

- Ez azt jelenti, hogy eddig még nem találtad meg?

- Úgy van, uram, de megtaláltam, hogy mit jelent a jel, amit neked rajzolt; tudom, kik azok az emberek, akik kiszabadították, s tudom, melyik istenség hívei között kell őt keresni.

Vinicius fel akart ugrani székéről, de Petronius kezét a karjára tette, s Chilonhoz fordulva szólt:

- Folytasd!

- Egészen bizonyos vagy felőle, uram, hogy a szűz halat rajzolt a homokba?

- Igen! - robbant ki Vinicius.

- Akkor hát ő keresztény, s a keresztények szabadították ki.

Pillanatnyi csend lett.

- Ide hallgass, Chilon - szólalt meg végül Petronius. - Rokonom szép összeg pénzt szánt neked a leány megkereséséért, de ugyancsak szépszámú korbácsütést is, ha be akarnád csapni. Az első esetben nem egy, hanem három scribát is vehetsz magadnak, de az utóbbiban mind a hét bölcs filozófiája s ráadásul a magadé sem lesz elég gyógyító írra.

- A szűz keresztény, uram! - ismételte meg a görög.

- Gondolkozz, Chilon! Nem vagy te ostoba ember! Tudjuk, hogy Junia Silana és Calvia Crispinilla azzal vádolta Pomponia Graecinát, hogy a keresztények babonáját vallja, de azt is tudjuk, hogy a házi bíróság felmentette e vád alól. Te netán ismét ezzel akarnád vádolni? Vajon azt akarod velünk elhitetni, hogy Pomponia s vele együtt Lygia is az emberi nem ellenségei közé, a kút- és szökőkút-megmérgezők közé, olyan emberek közé tartoznak, akik szamárfejet imádnak, gyermekeket gyilkolnak, s a legocsmányabb paráznaságot űzik? Gondold meg, Chilon, hogy e tézis antitézise nem a hátadon koppan-e majd?

Chilon széttárta karját annak jeléül, hogy ez nem az ő hibája, majd így folytatta:

- Uram! Mondd ki görögül e mondatot: Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó.

- Rendben van, nos, kimondom, hát aztán?

- Most vedd minden szó kezdőbetűjét, s rakd össze úgy, hogy egy szót alkossanak.

- Hal! - mondta ki Petronius elámulva.

- Íme, ezért lett a hal a keresztények jelképe - felelte Chilon büszkén.

Pillanatnyi csend lett. A görög érvelésében volt valami, ami annyira meglepte őket, hogy nem bírták legyőzni megdöbbenésüket.

- Vinicius - kérdezte Petronius -, nem tévedsz te, Lygia csakugyan halat rajzolt?

- Minden föld alatti istenre, itt meg lehet őrülni! - kiáltotta az ifjú nekihevülve. - Ha madarat rajzolt volna, azt mondanám, hogy madarat rajzolt!

- Tehát keresztény! - ismételte meg Chilon.

- Ez azt jelenti - jegyezte meg Petronius -, hogy Pomponia és Lygia kutakat mérgeznek, meggyilkolják az utcákon összefogdosott gyermekeket, és paráználkodnak! Ostobaság! Te, Vinicius, huzamosabban laktál náluk, míg én csak rövid ideig voltam ott, de eléggé ismerem Aulust meg Pomponiát, sőt Lygiát is ahhoz, hogy kijelentsem: ez ostobaság, ez rágalom! Ha a hal a keresztények jelképe, amit természetesen nehéz volna megcáfolni, s ha ők keresztények, akkor Proserpinára mondom, a keresztények nyilván nem olyanok, amilyeneknek tartjuk őket.

- Úgy beszélsz, uram, mint Socrates - felelte Chilon. - Ki vallatott ki valamikor egy keresztényt? Ki ismerte meg tanaikat? Amikor három évvel ezelőtt Neapolisból Róma felé vándoroltam (ó, miért is nem maradtam ott!), egy férfiú, egy Glaucus nevű orvos csatlakozott hozzám, akiről azt mondták, hogy keresztény, s ennek ellenére meggyőződtem róla, hogy jó és erényes ember.

- Vajon nem ettől az erényes embertől tudtad meg most, mit jelent a hal?

- Sajnos, uram! Útközben az egyik csapszékben valaki átdöfte ezt a derék szívet, feleségét és gyermekét pedig elrabolták a rabszolga-kereskedők, s én az ő védelmükben vesztettem el ezt a két ujjamat. De mivel a keresztények körében bőven történnek csodák, remélem, még kinőnek.

- Hogyan, talán kereszténnyé lettél?

- Tegnap óta, uram! Tegnap óta! Az a hal tett azzá. Látod, mennyi erő lakozik benne! Néhány nap múlva a buzgók között is én leszek a legbuzgóbb, hogy beavassanak minden titkukba, s ha minden titkukat ismerem, tudni fogom, hol rejtőzik a szűz. Akkor aztán a kereszténységem talán kifizetődőbb lesz, mint a filozófiám. Mercuriusnak is fogadalmat tettem, hogyha segít megtalálnom a szüzet, két egyidős és egyazon méretű üszőt áldozok neki, s még a szarvaikat is megaranyoztatom.

- Szóval a te tegnapi kereszténységed és régebbi filozófiád megengedi, hogy higgy Mercuriusban?

- Mindig abban hiszek, amiben hinnem szükséges, s egyúttal ez a filozófiám is, amely az istenek, különösen Mercurius ízlésének bizonyára meg is felel. Szerencsétlenségemre, tudjátok, tiszteletre méltó uraim, milyen gyanakvó isten ő? Nem bízik ő még a legfeddhetetlenebb filozófus ígéretében sem, s talán jobb szeretné az üszőket is előre, pedig az igen nagy kiadás volna. Nem mindenki Seneca, s nekem nem telik ilyesmire, ha azonban a tiszteletre méltó Vinicius szíves volna arra az összegre, amit ígért... valamicskét...

- Egyetlen obulust sem, Chilon! - jelentette ki Petronius. - Egyetlen obulust sem! Vinicius bőkezűsége felülmúlja reményeidet, de majd csak akkor, ha Lygiát megtalálod, vagyis ha megmutatod nekünk a rejtekhelyét. Mercurius kénytelen lesz hitelezni neked azt a két üszőt, bár nem csodálom, hogy ehhez semmi kedve, s ebben is csak nagy eszét ismerem fel.

- Hallgassatok meg, tiszteletre méltó uraim! A felfedezésem óriási, mert noha a szüzet eddigelé nem találtam meg, megtaláltam az utat, amelyen őt keresnünk kell. Íme, széjjelküldtétek a rabszolgákat és szabadosokat szerte a városba és a vidékre, de adott-e valamelyikük is valami útmutatást? Nem! Egyedül csak én adtam. De ennél még többet is mondok. Rabszolgáitok között lehetnek keresztények is, akikről nem tudtok, mert ez a babona már mindenfelé elterjedt, s ezek, ahelyett hogy segítenének, még elárulnak benneteket. Az is baj, hogy engem itt látnak, éppen ezért, tiszteletre méltó Petronius, parancsolj hallgatást Eunikének, te pedig, ugyancsak tiszteletre méltó Vinicius, terjeszd hírét, hogy kenőcsöt adtam el neked, amelytől, ha a ló lábát bekenik, győz a cirkuszi futtatáson... Egyedül én fogom a szökevényeket keresni, s egyedül én fogom őket megtalálni, ti pedig bízzatok bennem, s tudjátok meg, hogy bármit kapnék előre, az csak ösztönzésemre lenne, mert mindig nagyobb jutalmat fogok remélni, s annál biztosabb leszek benne, hogy a megígért jutalom el nem kerül. Ó, igen! Mint filozófus megvetem a pénzt, ámbár Seneca, sőt Musonius vagy Cornutus nem veti meg, pedig ők nem vesztették el ujjaikat senki védelmében, tehát maguk írhatnak, s neveiket maguk adhatják tovább ivadékaiknak. De a rabszolgán kívül, akit meg akarok venni, meg Mercuriuson kívül, akinek az üszőt felajánlottam (pedig tudjátok, mennyire megdrágult a szarvasmarha), maga a keresés is rengeteg költséggel jár. Hallgassátok csak meg türelmesen. Íme, e néhány nap óta a lábam kisebesedett a folytonos gyaloglástól. Betértem a bormérésekbe, hogy az emberekkel beszéljek, a péküzletekbe, a mészárszékekbe, az olajárusokhoz meg a halászokhoz. Bejártam az összes utcákat és sikátorokat, jártam a megszökött rabszolgák rejtekhelyein, csaknem százast elvesztettem morajátékban; jártam a mosodákban, szárítókban és kifőzésekben, találkoztam öszvérhajcsárokkal és szobrászokkal, emberekkel, akik a hólyagbajokat gyógyítják, és fogakat húznak, beszéltem aszaltfüge-árusokkal, jártam a temetőkben, s tudjátok, miért? Azért, hogy mindenütt halat rajzoljak, aztán az emberek szemébe nézzek, s halljam, mit szólnak e jelhez. Sokáig nem vettem észre semmit, míg végre egy öreg rabszolgát pillantottam meg egy szökőkútnál, s láttam, hogy vizet méreget és sír. Odamentem hát hozzá, s megkérdeztem, miért sír. Erre letelepedtünk a szökőkút lépcsőjére, s ő elmondta, hogy egész életében élükre rakosgatva gyűjtögette a sestertiusokat, hogy szeretett fiát kiváltsa, de mikor ura, egy bizonyos Pansa meglátta a pénzt, elvette, s fiát tovább is rabszolgaságban tartja. "S ezért sírok - folytatta az öreg -, mert bár folyton mondogatom: legyen meg az Isten akarata, én szegény bűnös ember mégsem bírom könnyeimet visszatartani." Ekkor mintha előérzetem diktálta volna, ujjamat a vízbe mártva egy halat rajzoltam elé, ő pedig mindjárt rámondta: "Nekem is Jézusban a reménységem." Akkor megkérdeztem: "A jelről ismertél meg?" S máris megfelelt: "Úgy van, békesség neked." Erre faggatni kezdtem, s a jóember mindent kibeszélt. Ura, ama Pansa, maga is a nagy Pansa szabadosa, s a Tiberisen köveket szállít Rómába, amelyeket rabszolgák és bérmunkások raknak ki a tutajokról, s éjjelenként cipelnek az épülő házakhoz, hogy nappal ne akadályozzák az utcai forgalmat. Sok keresztény is dolgozik ott, s köztük az ő fia is, akit azért akart kiváltani, mert az a munka igen nehéz. De Pansa jobbnak látta megtartani a pénzt is meg a rabszolgát is. Azzal megint sírva fakadt, s vele együtt én is, úgyhogy könnyeink összefolytak, ami annál könnyebb volt számomra, mert jó szívem van, meg a lábamba is nyilallott a rengeteg gyaloglástól. Mindjárt elpanaszoltam neki, hogy csak néhány napja érkeztem Neapolisból, tehát nincs egyetlen ismerősöm sem a testvérek között, s nem tudom, hol szoktak összegyülekezni az együttes imádkozáshoz. Csodálkozott, hogy a neapolisi keresztények nem adtak nekem levelet a római testvérekhez, de megmagyaráztam, hogy a levelet útközben ellopták tőlem. Erre felszólított, hogy éjszaka menjek el a folyóhoz, ő majd megismertet a testvérekkel, azok pedig elvezetnek az imaházakba, meg a vénekhez, akik a keresztény közösség dolgait intézik. Erre úgy megörültem, hogy mindjárt odaadtam neki a fia kiváltásához szükséges összeget, abban a reményben, hogy a nagylelkű Vinicius kétszeresen visszafizeti nekem...

- Chilon - vágott közbe Petronius -, elbeszélésedben a hazugság úgy úszik az igazság színén, mint az olaj a vízen. Nem tagadom, fontos híreket hoztál. Még azt is megállapítom, hogy nagy lépéssel előbbre jutottunk a Lygia felkutatásához vezető úton, de híreidet ne burkold hazugságokba. Mi a neve annak az öregnek, akitől megtudtad, hogy a keresztények a hal jeléről ismerik meg egymást?

- Euricius, uram. Szegény, szerencsétlen aggastyán! Glaucusra, arra az orvosra emlékeztetett, akit a rablók ellen védelmeztem, s főleg ez indított meg annyira.

- Azt elhiszem, hogy megismerkedtél vele, s hogy ezt az ismeretséget ki is tudod használni, de pénzt nem adtál neki. Nem adtál neki egyetlen ast sem, érted? Nem adtál semmit!

- De segítettem neki a vedret cipelni, s nagy részvéttel beszéltem a fiáról. Igen, uram! Mi maradhatna rejtve Petronius átható tekintete előtt? Pénzt tehát nem adtam neki, vagyis adtam, de csak lélekben, gondolatban, ami, ha igazi filozófus volna, elég is lenne neki... Mégpedig azért adtam, mert a lépést szükségesnek és hasznosnak tartom. Képzeld csak el, uram, mennyire felém hajlítana ő minden keresztényt, mennyire egyengetné utamat hozzájuk, s milyen bizalmat keltene bennük irántam.

- Ez igaz - ismerte el Petronius -, s meg is kellett volna tenned.

- Hiszen éppen azért jöttem, hogy megtehessem.

Petronius Viniciushoz fordult:

- Számláltass ki neki ötezer sestertiust, de csak lélekben, gondolatban...

Vinicius azonban így szólt:

- Egy legényt adok melléd, aki elviszi az összeget, te meg majd azt mondod Euriciusnak, hogy a legény neked rabszolgád, s előtte számolod le az öregnek a pénzt. Mivel azonban fontos hírt hoztál, ugyanennyit kapsz te is. Este gyere el a fiúért és a pénzért.

- Íme, egy valódi Caesar! - áradozott Chilon. - Engedd meg, uram, hogy művemet neked ajánljam, de engedd meg azt is, hogy ma csak a pénzért jelentkezzem, mert Euricius megmondta nekem, hogy valamennyi tutajt kirakták már, s újabbakat csak néhány nap múlva vontatnak fel Ostiából. Béke veletek! Így búcsúznak egymástól a keresztények... Veszek magamnak egy rabszolganőt, akarom mondani, rabszolgát. A halakat horoggal fogják, a keresztényeket pedig hallal. Pax vobiscum! Pax!... Pax!... Pax!...


 
 
1 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
Ildykó Barátnőmtől kaptam!
  2011-03-29 17:28:24, kedd
 
 





































 
 
0 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
ABD-t kaptam! Köszönöm!
  2011-03-29 16:06:38, kedd
 
  Kedves Rózsika!

Az egyik barátomtól ARANY BLOG DÍJAT kaptam....
Azzal a kéréssel, hogy 3 blogtársamnak odaajándékozhatom,
de nem a barátságot, hanem a blogot kell díjaznom.

Én az egyik díjra a Te kreatív, blogodat választottam, mert nagyon szép és tartalmas a blogod!
Most a kitartó szorgalmas munkádat jutalmazom.

Te is küldd tovább annak, akit méltónak találsz erre a címre.
Szeretettel adom át Neked ezt a kedves díjat és bízom benne, hogy örülsz neki.

Sok szeretettel Kati




Kedves Katalin! Nagyon szépen köszönöm az elismerésed és a kitüntető figyelmed, hogy nekem ajándékozod az ARANY BLOG DÍJAT!




 
 
0 komment , kategória:  Kreatív blogger díj + ABD  
ABD-t kaptam! Köszönöm!
  2011-03-29 10:30:51, kedd
 
  Aranyos Tündéri Rózsikám!
Többektől ARANY BLOG DÍJAT kaptam,
azzal a kéréssel,hogy 3 blogtársamnak odaajándékozhatom,
de nem a barátságot, hanem a blogot kell díjaznom.
(Hozzáteszem nálam a BARÁTSÁG is számít!!!)
A Te blogod minden téren színvonalas és tartalmas!
Ezért ajándékozlak meg ezzel a díjjal és mert fontos nekem a BARÁTSÁGOD
ÉS AZ A SZERETET AMIT NAP MINT NAP KAPOK TŐLED!!!!

Sok szeretettel ölellek: Ildykó







Drága Ildykó! Köszönöm szépen e rangos kitüntetést!





 
 
2 komment , kategória:  Kreatív blogger díj + ABD  
ABD-t kaptam! Köszönöm!
  2011-03-27 12:50:01, vasárnap
 
  Kedves barátnőm, Rózsika
Arany talicskán hozom neked a gyönyörű díjat, mert nagyon szép és tartalmas a blogod.



Most a kitartó szorgalmas munkádat jutalmazom
AranyBlog díjjal



És az arany ceruzával



Kedves Maróka! Köszönöm szépen e rangos kitüntetést!





>"

 
 
2 komment , kategória:  Kreatív blogger díj + ABD  
ABD-t kaptam! Köszönöm!
  2011-03-26 09:51:56, szombat
 
 


AZ EGYIK BARÁTOMTÓL ARANY BLOG DÍJAT KAPTAM..
AZZAL AZ UTASÍTÁSSAL.HOGY HÁROM BLOGTÁRSAMNAK
ODA AJÁNDÉKOZHATOM,DE A BLOGOT KELL DÍJAZNI ÉS NEM A BARÁTSÁGOT..
ÉN AZ EGYIKNEK TÉGED VÁLASZTOTTALAK.

SOK SZERETETTEL SZERETNÉM ÁTADNI A DÍJAT,REMÉLEM ÖRÜLSZ NEKI.

Köszönöm szépen a megtiszteltetést Margitanyának! Legnagyobb sajnálatomra most nem ígérhetek semmit, mert nem szoktam olyat ígérni amit nem tartok be! Mégegyszer: KÖSZÖNÖM A MEGTISZTELTETÉST!


 
 
4 komment , kategória:  Kreatív blogger díj + ABD  
Kunhalmi dollár – 140 .
  2011-03-24 13:58:00, csütörtök
 
  Kunhalmi dollár - 140 - orvost!
nawesh - 2010.10.20

Bátor nap mint nap bejárta Kunhalomot és részben Feketeszélt. Mozgó boltját, a falvakban és Virágsarkon lévő boltjait szerették az emberek.

Bátor látta, hogy a két falu napról-napra gyarapodik. Igaz, némileg eltérő mértékben. Mintha a kisebb Feketeszél lenne mindig a szegényebb testvér, akinek kevesebb jut. Talán ez annak is köszönhető, hogy Feketeszélt csak Kunhalmon keresztül lehetett megközelíteni. Más bekötőút nem vezetet a faluba.

De szerencsére ez is változott. A lakosok növekvő aktivitása ösztönözte a falvak vezetőit is. A két falu elkezdett élni. Önálló önkormányzatok maradtak, de felismerték, hogy fekvésükből, közös problémáikból adódóan sok dologban összefoghatnak. Az első ilyen volt a leégett kunhalmi iskola miatt a két falu iskoláinak, óvodáinak egy intézménybe összevonása.

Feketeszélen talán már két évtizede nem láttak orvost. Az emberek előbb Kunhalomra jártak át, majd amikor ott is már csak hetente kétszer rendelt egy öreg, lassú, köszvényes orvos, inkább bejártak a Városba. Ám így ha orvoshoz kellett menni, a feketeszélieknek egész napos túrát jelentett. S a kunhalmiaknak is fél naposat. Az öreg orvos is nyugdíjba ment, Kunhalom is orvos nélkül maradt...

Az önkormányzatok segíteni szerettek volna a lakosokon. Mivel néhány mikrobusszal rendelkeztek (Feketeszél a plébánosán keresztül egy német egyházi alapítványtól kapott kettőt.), elsősorban az időseket és a kisgyerekes szülők orvoshoz szállítását vállalták. Sok volt az idős mindkét faluban, főleg a tanyavilágban. Kevesebb a kisgyerek, de a buszoknak volt olyan nap, hogy kétszer is fordulni kellett.



Persze rájöttek, hogy hosszú távon ez nem fenntartható. A tetemes benzinköltségek nem teszik lehetővé ezeket az ingyen fuvarokat. Orvos kellett a két falunak. A megoldást megint a plébános jelentette. Shiva Kalam, Feketeszél és Kunhalom plébánosa éjt nappallá téve tevékenykedett a két falujában, a hitélet egyre élénkebb lett, de azért arra is szakított időt, hogy a Városban vezessen egy ifjúsági imaközösséget. Itt találkozott egy fiatal doktornővel, aki háziorvosként végzett.

A plébános hívta, legyen a falvak háziorvosa. Anna doktornő fiatal volt, nem mellesleg csinos és ambiciózus. A sok éves képzés ellenére, vagy mellett (?) megmaradt még benne a romantika, hogy a ,,terepen" szeretne segíteni az embereknek.

Praxis Kunhalomon volt, ezt kellett volna megvásárolnia, de bizony annyi pénze nem volt. Ám a plébánia kisegítette egy kis kölcsönnel - Majd kifizeted - mosolygott a pap, aki sok éves magyarországi tartózkodása ellenére sem értett még sok dolgot, ami ebben az országban történik.

A régi kunhalmi rendelő évek óta üresen állt, omladozott. S nem is volt megfelelő helyen. A betegek (a potenciális betegek) jó része tanyákon élt. Hol legyen a rendelő?

Végül hoztak egy radikális döntést. Nem Kunhalomra, a faluba tették a rendelőt, mert a feketeszéliek így hátrányba kerültek volna, hanem kitették egy tanyára, Besenyőszékre. Persze volt, aki berzenkedett ez ellen. De itt volt egy tanya, mely évek óta gazdátlanul állt. A tulajdonosok régen elhaltak és a tanya a környező földekkel az államra szállt. Innen egy külön kérvény segítségével kapta meg Feketeszél és Kunhalomközös használatra. Szerencsére több mesterember is akadt a falvakban, így olcsón és hatékonyan (részben közmunkából) sikerült felújítani. Anna doktornő a megvásárolt praxissal együtt megkapta az öreg doktor műszereit, eszközeit is.

Lett orvos!

Néhányak szerint hiba volt tanyára tenni a rendelőt, ráadásul Besenyőszék közelébe. Bátor nem osztotta az aggodalmakat. A doktornő oda is költözött a rendelő tetőterében kialakított lakásba és bármikor rendelkezésére állt az embereknek. A Besenyőszékiek pedig meghálálták, hogy a közelükben van orvos.

Kunhalmi dollár -139 - vörösiszap helyett
Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
4 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
H. SIENKIEWICZ : Quo Vadis
  2011-03-24 13:28:30, csütörtök
 
  HENRYK SIENKIEWICZ : QUO VADIS
regény

Fordította: MÉSZÁROS ISTVÁN

TIZENHARMADIK FEJEZET

Másnap Petronius alig fejezte be öltözködését az unctuariumban, mikor megérkezett a Teiresias által meghívott Vinicius. Már tudta, hogy a város kapuitól nem jött semmiféle hír, s ez, ahelyett hogy megörvendeztette volna, mint annak bizonyítéka, hogy Lygia a városban van, még jobban leverte, mert arra gondolt, hogy Ursus, amint kiszabadította, azonnal kivihette őt a városból, még mielőtt Petronius rabszolgái lesbe álltak volna a kapuknál. Igaz, hogy ősszel, amikor a napok rövidülnek, korábban zárták a kapukat, de ki is nyitogatták a városból távozók számára, ilyenek pedig elég sokan akadtak. De a városból való kijutásnak más módjai is voltak, s ezeket például a szökni kívánó rabszolgák jól ismerték. Vinicius kiküldte ugyan embereit a vidékre vezető valamennyi útra, valamint a kisebb városok őrségeihez is a megszökött rabszolgapárról szóló hirdetménnyel, s pontos személyleírást adott Ursusról és Lygiáról, s egyúttal közölte a szökevények kézre kerítéséért kitűzött jutalom összegét is. Nagyon is kétséges volt azonban, hogy ez az üldözés utolérheti-e őket, de ha utolérné is, vajon a helyi hatóságok okosnak tartják-e majd, hogy Viniciusnak a praetor által meg sem erősített magánkövetelésére feltartóztassák őket. De hát az ilyen jóváhagyás megszerzésére nem volt idő. Vinicius a maga részéről rabszolgának öltözve egész napon át kereste Lygiát a város minden sikátorában, de a legkisebb nyomra sem bukkant, és semminemű útmutatást sem kapott. Látta ugyan Aulus embereit, de azok mintha szintén a leányt keresték volna, ami megerősítette abban a feltevésben, hogy nem Aulusék ragadták el őt, s hogy ők sem tudják, mi történt vele.

Mikor tehát Teiresias közölte vele, hogy van egy ember, aki vállalja Lygia felkutatását, lélekszakadva sietett Petroniushoz, s alig üdvözölték egymást, azonnal amaz ember felől tudakozódott.

- Mindjárt meglátjuk - nyugtatta meg Petronius. - Az a férfi Euniké ismerőse. A leány különben mindjárt itt lesz, hogy tógámat redőkbe szedje, s ő majd közelebbit mond róla.

- Az, akit tegnap nekem akartál ajándékozni.

- Az, akit tegnap visszautasítottál, amiért egyébként nagyon hálás vagyok, mert ez a legkitűnőbb vestiplica az egész városban.

S jóformán még be sem fejezte a mondatot, mikor a vestiplica valóban belepett, s fogta az elefántcsont díszítésű karszéken összehajtogatva heverő tógát, hogy Petronius vállára borítsa. Arca derűs és csendes volt, szemében öröm ragyogott.

Petronius ránézett, s nagyon szépnek találta. Kis idő múlva, mikor a leány becsavarta a tógába, s kezdte azt redőkbe szedni, közben pedig le-lehajolt, hogy a redőket végigvezesse, észrevette, hogy karjai gyönyörű halvány rózsaszínűek, keble és vállai pedig mint a gyöngyház vagy alabástrom áttetsző fénye.

- Euniké - kérdezte -, itt van az az ember, akiről tegnap Teiresiasnak beszéltél?

- Itt van, uram.

- Hogy hívják?

- Chilon Chilonidesnek, uram.

- Kicsoda ő?

- Orvos, bölcs és jós, aki az emberi sorsokban olvas, s meg tudja mondani a jövőt.

- Neked is megmondta a jövődet?

Eunikét úgy elöntötte a pír, hogy füle és nyaka is vörös lett.

- Meg, uram.

- S mit jósolt?

- Hogy fájdalomban és boldogságban lesz részem.

- A fájdalomban már részed volt tegnap Teiresias keze által, most hát a boldogságnak is meg kell jönnie.

- Már megjött, uram.

- S mi az?

A leány halkan suttogta:

- Itt maradtam.

Petronius a leány aranyhajára tette kezét.

- Ma jól elrendezted a redőket, meg vagyok veled elégedve, Euniké.

Erre az érintésre a leány szemét egy pillanat alatt elborította a boldogság köde, s keble gyorsan hullámzott.

De Petronius Viniciusszal együtt átment az atriumba, ahol már várt rájuk Chilon Chilonides, s amint megpillantotta őket, mélyen meghajolt. Petronius szája mosolyra húzódott, mikor arra gondolt, hogy tegnap azt hitte, ez az ember talán Euniké szeretője. Az előtte álló férfi senkinek sem lehetett a szeretője. Ebben a furcsa figurában volt valami ocsmány is, meg nevetséges is. Még nem volt öreg, kócos szakállában és göndör hajában alig bújt meg egy-egy ősz szál. Hasa horpadt, háta görnyedt, úgyhogy az első pillanatra púposnak látszott, púpja fölött pedig hatalmas fej éktelenkedett, arca majoméhoz, de egyúttal rókáéhoz is hasonló, tekintete szúrós. Sárgás arcbőrét pattanások tarkították, orrát pedig teljesen ellepték, mintegy tanúságul az italok iránti túlzott hajlandóságának. Elhanyagolt ruházata, mely kecskeszőrből készült, sötét tunikából és ugyanolyan, de lyukas palástból állt, csak színlelt nyomorúságra vallott. Petroniusnak ez alak láttára Homérosz Thersitese jutott eszébe, mély meghajlását tehát egy kézmozdulattal viszonozva így szólt:

- Üdv neked, isteni Thersites! Hogy vannak a daganataid, amelyeket Ulyssestől kaptál Trója alatt, s ő maga is mit mivel az elysiumi mezőkön?[89]

- Nemes Petronius - felelte Chilon Chilonides -, Ulysses, ki a legbölcsebb a halottak között, üdvözletét küldi általam neked, ki legbölcsebb vagy az élők között, de egyszersmind kérését is, hogy új palásttal borítsd be daganataimat.

- Hecate Triformisra! - kiáltott fel Petronius. - Ez a válasz megér egy palástot...

De a további beszélgetést megszakította a türelmetlen Vinicius, mert egyenesen megkérdezte:

- Tisztában vagy vele, mire vállalkozol?

- Ha két pompás ház két famíliája semmi egyébről nem beszél, s nyomukban fél Róma ugyanazt visszhangozza, valóban nem nehéz tudni - felelte Chilon. - Tegnap éjjel elraboltak egy szüzet, aki Aulus Plautius házában nevelkedett, a neve Lygia, helyesebben Kallina. Akkor rabolták el, mikor rabszolgáid, uram, Caesar palotájából a te insuládra kísérték őt át. Én pedig vállalkozom rá, hogy felkutatom őt a városban, vagy pedig ha már elhagyta volna a várost, ami nem nagyon valószínű, megmutatom neked, nemes tribunus, hova szökött, és hol rejtőzik.

- Jól van! - felelte Vinicius, mert tetszett neki a pontos válasz. - Micsoda eszközeid vannak ehhez?

Chilon ravaszul elmosolyodott:

- Eszközeid neked vannak, uram, nekem csak eszem van.

Petronius szintén elmosolyodott, mert egészen meg volt elégedve vendégével.

"Ez az ember megtalálhatja azt a leányt" - gondolta.

Vinicius közben összehúzta összenőtt szemöldökét, s így szólt:

- Nyomorult, ha haszonlesésből becsapsz, halálra korbácsoltatlak!

- Én filozófus vagyok, uram, egy filozófus pedig nem lehet haszonleső, különösen nem az olyan haszonra, amilyent nagylelkűen ígérsz.

- Ah, tehát filozófus vagy? - kérdezte Petronius. - Euniké azt mondta, orvos vagy és jövendőmondó. Honnan ismered Eunikét?

- Tanácsért járt nálam, mert már hallotta híremet.

- Mire kért tanácsot?

- Szerelmi ügyben, uram. Ki akart gyógyulni egy viszonzatlan szerelemből.

- És kigyógyítottad?

- Én többet tettem, uram, olyan amulettet adtam neki, amely a viszontszerelmet biztosítja. Paphosban, Cyprus szigetén van egy szentély, ahol Venus övét őrzik. Két fonalszálat adtam neki ebből az övből egy mandula héjába zárva.

- S busásan megkérted az árát?

- A viszontszerelmet sosem lehet túlfizetni, mivel pedig nekem a jobb kezemről hiányzik két ujjam, egy rabszolga-scribára gyűjtök, aki leírná gondolataimat, s megőrizné tanításaimat a világ számára.

- Melyik iskolához tartozol, isteni bölcs férfiú?

- Cinikus vagyok, uram, mert lyukas a palástom, sztoikus vagyok, mert türelmesen viselem a nyomort, peripatetikus vagyok, mert gyaloghintóm nem lévén, gyalog járok egyik borméréstől a másikig, s útközben tanítom azokat, akik hajlandók egy-egy korsó bort fizetni.[90]

- A korsó mellett viszont rhetorrá válsz?

- Herakleitos azt mondta: "Minden folyik", s tagadhatod-e, uram, hogy a bor folyadék?

- S azt hirdeti, hogy a tűz istenség, s ez az istenség viszont ott ég az orrodon.

- Az isteni apollóniai Diogenes viszont azt hirdette, hogy a dolgok lényege a levegő, s minél melegebb a levegő, annál tökéletesebb lényeket hoz létre, s a legmelegebből születik a bölcsek lelke. Mivel pedig ősszel hűvös idők járnak, ergo: az igazi bölcsnek borral kell a lelkét melegítenie... Mert azt sem tagadhatod, uram, hogy még egy korsó leggyatrább capuai vagy telesiai vinkó is széjjeláraszthatja a meleget a csenevész emberi test minden csontjában.

- Hol a te hazád, Chilon Chilonides?

- A pontusi Euxinus partján. Mesembriai vagyok.

- Nagy ember vagy, Chilon!

- És félreismert! - tette hozzá a bölcs mélabúsan. De Vinicius ismét elvesztette türelmét. Most, hogy a remény megvillant a szeme előtt, szerette volna, ha Chilon nyomban elindul dolga után, ezt az egész beszédet tehát haszontalan időpazarlásnak tekintette, s haragudott is miatta Petroniusra.

- Mikor kezded meg a keresést? - kérdezte a görögtől.

- Máris megkezdtem - felelte Chilon. - S míg itt vagyok, és szíves kérdéseidre felelgetek, akkor is keresem. Légy csak bizalommal, tiszteletre méltó tribunus, s tudd meg, ha egy sarukötőd veszne el, én megtalálnám, vagy megmondanám, ki vette fel az utcán.

- Végeztél már hasonló szolgálatokat? - kérdezte Petronius.

A görög az égre emelte szemét:

- Manapság sokkal kevesebbre becsülik az erényt és a bölcsességet, semhogy egy filozófus is ne legyen kénytelen egyéb életlehetőségeket is keresni.

- Melyek a te életlehetőségeid?

- Mindent tudni, s újságokkal szolgálni azoknak, akik erre vágynak.

- És akik megfizetnek érte?

- Ah, uram, íródeákot kell vennem. Másként velem együtt meghal bölcsességem is.

- Ha eddig egy ép palástra valót sem szedtél össze, akkor érdemeid nem lehetnek valami bokrosak.

- Szerénységem tiltja, hogy érdemeimet hangoztassam. De gondold meg, uram, hogy ma nincsenek már olyan jótékony emberek, akiknek az érdemet aranyba foglalni éppen olyan kedves dolog volna, mint egy puteolibeli osztrigát lenyelni. Nem az én érdemeim csekélyek, hanem az emberi hála az. Ha olykor megszökik egy értékes rabszolga, ki találja meg, ha nem atyám egyetlen fia? Ha a falakon feliratok jelennek meg az isteni Poppaeáról, ki mutat rá a tettesekre? Ki böngészi ki a könyvárusoknál a Caesarról szóló verset? Ki súgja be, mit beszélnek a senatorok és a lovagok házaiban? Ki kézbesíti a leveleket, amelyeket nem akarnak rabszolgákra bízni; ki hallgatja ki az új híreket a borbélyműhelyek ajtaja előtt; ki előtt nincs titkuk a borárusoknak és péklegényeknek; kiben bíznak meg a rabszolgák, s ki lát keresztül minden házon az atriumtól a kertig? Ki ismer minden utcát, sikátort és búvóhelyet; ki tudja, mit beszélnek a thermákban, a cirkuszban, a piacokon, a gladiátoriskolákban, a rabszolga-kereskedők fészereiben, sőt az arenariákban is?

- Az istenekre, elég, nemes bölcs - kiáltotta Petronius -, mert megfulladunk érdemeid, erényeid, bölcsességed és ékesszólásod árjában! Elég! Tudni akartuk, ki vagy, és megtudtuk!

De Vinicius örült, mert elgondolta, hogy ez az ember, akár a vadászkutya, ha egyszer elengedik a vad nyomán, addig abba nem hagyja, amíg a rejtekhelyet fel nem kutatja.

- Jól van - mondta. - Szükséged van útmutatásra?

- Fegyverre van szükségem.

- Milyen fegyverre? - kérdezte Vinicius csodálkozva.

A görög kinyújtotta egyik kezét, a másikkal pedig olyan mozdulatot tett, mintha pénzt számlálna.

- Ma ilyen idők járják, uram - mondta sóhajtva.

- Te leszel hát az a szamár - jegyezte meg Petronius -, aki aranyzsákokkal akarja bevenni a várat.

- Én csak szegény filozófus vagyok, uram - felelte Chilon alázatosan -, az arany a tiétek.

Vinicius egy erszényt dobott feléje, melyet a görög röptében elkapott, noha a jobb kezéről valóban hiányzott két ujja.

Aztán fejét felkapva, így szólt:

- Uram, máris többet tudok, mint gondolnád. Nem üres kézzel jöttem ide. Tudom, hogy a szüzet nem Aulusék ragadták el, mert már beszéltem is cselédeikkel. Tudom, hogy nincsen a Palatinuson, ahol mindenkit a kis Augusta betegsége foglal el, s talán már azt is kezdem sejteni, miért keresitek őt inkább az én segítségemmel, mintsem a vigilek vagy Caesar katonáinak segítségével. Tudom, hogy szökését egy rabszolga segítette elő, aki ugyanabból az országból származik, amelyből ő. Ez a rabszolga nem kaphatott segítséget a rabszolgáktól, mert ők összetartanak, s nem segítették volna őt a te rabszolgáid ellen. Neki csak hittestvérei segíthettek...

- Hallod, Vinicius? - vágott közbe Petronius. - Nem szóról szóra ezt mondtam én is?

- Nagy tisztesség számomra - alázatoskodott Chilon. - A szűz, uram - folytatta aztán ismét Viniciushoz fordulva -, kétségkívül ugyanazt az istenséget imádja, akit a római nők legerényesebbje, az a valóságos matrona stolata: Pomponia. Azt is hallottam, hogy Pomponia házi bíróság előtt állt bizonyos idegen istenségek imádásáért, de azt már nem bírtam a szolgáitól kipuhatolni, hogy milyen istenségről van szó, s hogy hívják annak követőit. Ha ezt megtudhatnám, elmennék hozzájuk, én lennék mindnyájuk közül a legvallásosabb, s megnyerném bizalmukat. De te, uram, aki, ha jól tudom, szintén jó néhány napot töltöttél a tiszteletre méltó Aulus házában, tudsz-e valami felvilágosítást nyújtani ebben a dologban?

- Nem - felelte Vinicius.

- Hosszasan kikérdeztetek sok mindenféle dolog felől, tiszteletre méltó uraim, én pedig feleltem kérdéseitekre, engedjétek hát meg, hogy most én kérdezzek. Nem láttál, nemes tribunus, semmiféle szobrocskát, amulettet, áldozati tárgyat vagy jelvényt Pomponián vagy a te isteni Lygiádon? Nem láttad, hogy bizonyos jeleket rajzoltak egymás között, amelyeket csak ők értettek?

- Jeleket?... Várj csak!... Igen! Láttam egyszer, hogy Lygia egy halat rajzolt a homokba.

- Halat? Ááá! Óóó! Egyszer tette ezt, vagy többször?

- Egyszer.

- S bizonyos vagy benne, uram, hogy... halat rajzolt? Óó!...

- Igen! - felelte Vinicius érdeklődve. - Talán érted, mit jelent ez?

- Hogy értem-e?! - kiáltotta Chilon.

S búcsúzásul meghajolva, hozzátette:

- Fortuna hintse reátok egyforma bőséggel minden ajándékát, tiszteletre méltó uraim.

- Adass magadnak egy palástot - vetette oda Petronius búcsúzóul.

- Ulysses mond neked köszönetet Thersites helyett - felelte a görög.

S ismét meghajolva távozott.

- Mit szólsz e nemes bölcshöz? - kérdezte Petronius Viniciustól.

- Azt, hogy megtalálja Lygiát! - felelte Vinicius örvendezve. - De azt is kijelentem, hogy ha a latroknak országuk volna, ő király lehetne közöttük.

- Az kétségtelen. Közelebbről meg kell ismerkednem ezzel a sztoikussal, de addig is kifüstöltetem utána az atriumot.

Chilon Chilonides pedig, új palástjába burkolózva, annak redői alatt tenyerében labdázott a Viniciustól kapott erszénnyel, s gyönyörködött súlyában és csörgésében egyaránt. Lassan lépkedve vissza-visszanézett, hogy Petronius házából nem lesnek-e utána, elhaladt Lygia porticusa előtt, s mikor a Clivus Virbius sarkára ért, bekanyarodott Suburra felé.

"Be kell térni Sporushoz - mondta magában -, s inni egyet Fortuna tiszteletére. Most végre megtaláltam, amit olyan régóta keresek. Fiatal és heves, bőkezű, akár Cyprus bányái, s azért a lygius pintyőkéért odaadná fél vagyonát. Úgy van, ilyent kerestem már régóta. De azért óvatosan kell vele bánni, mert ahogy a szemöldökét ráncolja, az semmi jót nem ígér! Ah! Farkaskölykök uralkodnak ma a világon!... Petroniustól már nem félnék annyira. Ó, istenek! A kerítő mesterség ma mégiscsak jobban jövedelmez, mint az erény? Hah! Halat rajzolt neked a homokba? Fúljak meg egy falat kecskesajttól, ha tudom, mit jelent! De majd megtudom. Mivel azonban a halak a vízben élnek, a víz alatt pedig nehezebb keresni, mint a szárazon, ergo: azért a halért külön meg kell fizetnie. Még egy ilyen erszény, és máris sutba dobhatom a koldustarisznyát, és vásárolhatnék egy rabszolgát... De mit szólnál ahhoz, Chilon barátom, ha azt tanácsolnám, hogy ne rabszolgát, hanem rabszolganőt vegyél?... Ismerlek, tudom, hogy ráállsz!... Ha szép lenne, mint például Euniké, magad is megifjodnál mellette, s még szép jövedelmet is hajtana. Szegény Eunikének eladtam két fonalszálat saját ócska palástomból... Ostoba leány, de azért elfogadnám, ha Petronius nekem ajándékozná... Úgy bizony, Chilon fia Chilon... Apádat, anyádat elvesztetted!... Árva vagy, vigasztalásul tehát legalább egy rabszolganőt vegyél magadnak. Mivel pedig annak valahol laknia is kell, Vinicius bérel neki lakást, s ott te is meghúzódhatol, öltözködnie is kell, tehát Vinicius kifizeti ruháját, meg ennie is kell, tehát táplálni is Vinicius fogja. Ó, be nehéz is az élet! Hol vannak azok az idők, amikor egy obulusért annyi szalonnás babot vehetett az ember, amennyi a két markában elfért, vagy egy akkora darab véres kecskehurkát, mint egy tizenkét éves kamasz karja!... No de itt van már az a tolvaj Sporus! A bormérésben a legkönnyebb megtudni egyet-mást."

Így elmélkedve lépett a bormérésbe; s egy korsó "sötétet" rendelt, de látva a kocsmáros gyanakvó tekintetét, előkapart az erszényből egy aranyat, az asztalra tette, és így szólt:

- Sporus, ma látástól vakulásig együtt dolgoztam Senecával, s íme, az én barátom mivel jutalmazott meg útravalóul.

Sporus kerek szeme még jobban kitágult erre a látványra, s a bor csakhamar ott volt Chilon előtt, az pedig belemártva ujját, egy halat rajzolt az asztalra, majd megkérdezte:

- Tudod, mit jelent ez?

- Ez a hal? Hát hal! A hal, az hal!

- Buta vagy, ámbár annyira felvizezed a bort, hogy a hal is megteremhetne benne. Ez egy jelkép, amely a filozófusok nyelvén azt jelenti: Fortuna mosolya. Ha kitaláltad volna, talán te is vagyont szereztél volna. Tiszteld a filozófiát, mert ha nem, más bormérést választok, amire személyes jó barátom, Petronius, már régóta igyekszik rábeszélni.


 
 
1 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
Ildykó Barátnőmtől kaptam!
  2011-03-24 13:21:41, csütörtök
 
 














 
 
3 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
     1/12 oldal   Bejegyzések száma: 114 
2011.02 2011. Március 2011.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 114 db bejegyzés
e év: 928 db bejegyzés
Összes: 16873 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 329
  • e Hét: 2206
  • e Hónap: 5479
  • e Év: 5479
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.