Belépés
korall44.blog.xfree.hu
Én nem adom fel soha, Az élet bármennyire is mostoha! Bakó Istvánné
1944.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
Érezzétek Magatokat jól!
  2011-05-28 18:00:55, szombat
 
 

 
 
2 komment , kategória:  Diéta, fogyókúrával kapcs.  
Szerencsés és Kellemes Hetet!
  2011-05-22 16:37:58, vasárnap
 
 



Antoine de Saint-Exupéry: Fohász

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak
erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!

Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és
forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és
tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú
vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak
átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem
a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek,
kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó
ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások
mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb
és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és
a megfelelő helyen - szavakkal vagy szavak nélkül - egy kis jóságot
közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!


 
 
7 komment , kategória:  Általános  
Májusi akciók, leárazás
  2011-05-22 15:21:25, vasárnap
 
  Májusi akciók, leárazás
2011.05.10 /4 szoba/automaticforthepeople

Májusban a tavaszi vásároké lenne a terep - elviekben, azonban ez a szezon még csak egy-két helyen kezdődött el. Viszont vehetünk olcsóbban konyhát, étkezőszéket és akár kanapét is. Sőt gumikacsa vásáron is nézelődhetünk!



IKEA - Budapesti és budaörsi akciós ajánlatok továbbra is elérhetők, a naponta változó árukínálat miatt érdemes figyelni a cég weboldalát. Ugyanitt Álomkonyha már 20 havi, kamatmentes részletfizetéssel is elvihető.

KIKA - Több termék kapható 10-20%-os árengedménnyel. Az egyet fizet, kettőt vihet akcióban május 22-ig vásárolható meg néhány termék. Teljes lista itt.

DESIDEA Studio - Lámpák, tükrök kanapék és asztalok: a bemutatótermi kínálat kedvezményesen megvásárolható. Részletes lista itt érhető el

ID DESIGN - Tavaszi vásárban a Smile sofa 50% kedvezménnyel kapható, továbbá bármely étkezőasztal + 6 szék vásárlása esetén 2 szék ajándék, valamint bármely matrac vásárlása esetén az ágyrács ajándék, és bármely kanapé mellé kedvezményesen választhat dohányzóasztal. Tavaszi akciók mellett leárazott termékek listája itt érhető el.

FORMA - Kiárusításban gumikacsa akció, Singin' in zuhanyfüggöny, Marina papírhajós káddugó és egyéb kedvességek.



JYSK - Kerti bútor akció: asztal és 4 szék már 85 ezer forinttól, ülőpárna 450 forinttól és napernyő változatos színekben 1100 forinttól. Továbbá Jysk szupervásár május 5-e és június 5-e között. Bővebb információ itt található.

PRAKTIKER - Összesen 11400 lakberendezéssel kapcsolatos termék vár gazdára. Részletes lista miatt kattints ide.

MAXCity üzletei:

Königs-Art Bútor - Francia ágy akciója 10% kedvezménnyel. A hozzá választott matrac árából pedig 20% kedvezményt biztosít.

Bio-Textima - Két azonos matrac vásárlása esetén a második matracot 40% kedvezménnyel kapható.


 
 
4 komment , kategória:  Általános  
A tabuk azért vannak, hogy....
  2011-05-22 15:11:03, vasárnap
 
  A tabuk azért vannak, hogy megdöntsék őket
/Dr.Tihanyi László weboldala/

Az elhízás korunk népbetegsége, amit nagyon kevés sikerrel tudunk csak gyógyítani. A divatos fogyókúrák után tíz évvel a betegek az eredeti súlyúkat 98%-ban visszahízzák, ill. sokan még plusz 10-20 kg-mal meg is fejelik a diéta előtti súlyukat.
Miért van ez így?

Azért, mert a hivatalos diétáink kifejezetten rosszak voltak.

1970-ben az USA lakosságának a 14%-a volt elhízott (azaz a BMI nagyobb volt, mint 30 kg/négyzetméter).

Az évezred fordulóra ez az arány már meghaladta a 30%-ot!!!





Ez volt a ,,fat free" (zsírmentes) korszak. Mindenből kivonták a zsírt, mert az elhízás elsőszámú okaként a túlzott zsírfogyasztást jelölték meg. A derék amerikaiak ezt be is tartották és a hiányzó kalóriákat szénhidráttal pótolták. Az ekkor divatos táplálkozási piramisok (pl. USDA, Harward) napi 5-11-szer javasoltak összetett szénhidrát fogyasztást, zsírt szinte semmit.

Az eredmény a társadalom globális elhízásához vezetett.

A szénhidrátokból a szervezetünkben zsírok képződnek, az elmélet a gyakorlatban tehát tökéletes kudarc volt. Ekkor újabb és újabb piramisok születtek, mint az ókori Egyiptomban, csakhogy ezek szemben az előbbiekkel, pár év alatt összeomlottak.

Ekkor jött el a szénhidrát szegény (low carb) diéták kora. A legismertebb köztük az Atkins diéta volt. Ő korlátozás nélkül engedte a zsírt és a fehérjéket fogyasztani, míg a szénhidrátokat drasztikusan megszorította (napi 20-40 g, amit lassan lehetett felemelni 60-100 g-ra is).

Bármennyire is hihetetlennek tűnt, ez a diéta hatásosnak bizonyult és a betegek fogytak tőle. Ennek az erősen ketogén diétának napjainkban a reneszánszát éljük, de már paleolit diétának neveztetik.

A mozgás szerepét nem lehet eléggé hangsúlyozni, de túlhangsúlyozni sem érdemes. Pl. 10 dkg csokis keksz napi egy óra intenzív kondizással égethető csak el.

Ma azt mondjuk sokan, hogy legjobb a mediterrán, illetve lúgosító diéta.

Ez sem gazdag szénhidrátban, a zsírt olíva olajjal helyettesítjük, sok benne a zöldség, lehet bőségesen fehérjét is fogyasztani (pl. fehér húsokat), de NEM KORLÁTOZÁS NÉLKÜL, MINT AZ ATKINS DIÉTA ESETÉN.

Ehhez jön a mozgás, mely napi egy óra legalább, a szabadban, ha lehet, aminek azonban nem az intenzitása, hanem az időtartama a legfontosabb.

A fehérje megszorítása csak a vese betegekben kívánatos, tehát meg lehet haladni a napi 1,2g/tskg-ot is, ha a vesék épek. A mediterrán diétában az élelmi rost több mint 30%, ami akadályozza a szénhidrátok gyors felszívódását, így elmarad a jelenetős vércukor emelkedés és ennek következtében nem lesz intenzív inzulin kibocsájtás sem a pankreászból.

A cukorbetegek megtanítottak rá, inzulinkezelés mellett szinte lehetetlen fogyni, sőt, az inzulinnal kezelt 2-es típusú cukorbetegek szinte mindig tovább híznak, ami nagyon nem kívánatos.

Mit mondunk tehát ma?

Mozgás, sok zöldség, jóféle olajok, hal és fehér húsok bátran, de nem vastag bundában megsütve, napi 60-100 g összetett szénhidrát (kenyér fele teljes kiőrlésű, a fele lehet finomított), cukor, méz nulla, gyümölcsök, de nem korlátlan mennyiségben. A tanulmány a Diogenes, a DIREKT, az USDA és a WTHDRAWN tanulmányokon alapul.
 
 
4 komment , kategória:  Egészség,életmód  
H. SIENKIEWICZ : Quo Vadis
  2011-05-22 14:46:11, vasárnap
 
  HENRYK SIENKIEWICZ : QUO VADIS
regény

Fordította: MÉSZÁROS ISTVÁN

HUSZONHATODIK FEJEZET

Másnap elgyengülve ébredt, de feje tiszta volt, s nem volt láza. Úgy érezte, hogy suttogás ébresztette fel, de mikor kinyitotta szemét, Lygia nem volt mellette, csak Ursust látta, amint a tűzhely mellett görnyedve, a szürke hamut kapargatva parazsat keresett, s mikor megtalálta, fújva élesztgette, de mintha nem is a szájával, hanem kovácsfújtatóval fújta volna. Viniciusnak eszébe jutott, hogy ez az ember tegnap agyonszorította Krotont, s ekkor az arénakedvelőhöz méltó érdeklődéssel vizsgálgatta egy ciklopsznak is becsületére váló roppant hátát s oszlopszerű, hatalmas lábszárait.

"Hála Mercuriusnak, hogy ki nem tekerte a nyakamat - gondolta magában. - Polluxra! Ha a többi lygiusok is olyanok, mint ez, akkor a dunai légióknak valamikor nehéz dolguk lehet velük!"

Fennhangon pedig így szólt:

- Hé, rabszolga!

Ursus kihúzta fejét a tűzhelyből, elmosolyodott, s szinte barátságosan felelte:

- Isten adjon neked, uram, jó napot és jó egészséget, de én szabad ember vagyok, nem rabszolga.

Viniciusnak kedve támadt kifaggatni Ursust Lygia hazája felől, e szavak tehát kellemesen érintették, mert egy szabad emberrel való beszélgetés, még ha egyszerű ember is, kevésbé csorbította római és patríciusi méltóságát, mint ha egy rabszolgával ereszkedik szóba, akinek emberi mivoltát sem a törvény, sem a szokás nem ismerte el.

- Hát te nem Auluséké vagy? - kérdezte.

- Nem, uram. Én Kallinát szolgálom, mint ahogy anyját is szolgáltam, de a magam jószántából.

Azzal fejét ismét a tűzhelybe dugta, hogy megfújja a parazsat, amelyre meg előzőleg már fát dobott, de csakhamar megint előbújt, s így szólt:

- Nálunk nincsenek rabszolgák.

Vinicius azonban megkérdezte:

- Lygia hol van?

- Csak most ment ki. Én főzök neked reggelit, uram. Egész éjjel itt virrasztott melletted.

- Miért nem váltottad fel?

- Mert ő így akarta, az én dolgom pedig az, hogy engedelmeskedjem.

De szeme itt elborult, s kis idő múlva hozzátette:

- Ha nem engedelmeskednék neki, akkor, uram, te már nem élnél.

- Sajnálod talán, hogy nem öltél meg?

- Nem, uram. Krisztus nem akarja, hogy öljünk.

- Hát Atacinus? Hát Kroton?

- Nem lehetett másképpen - dörmögte Ursus.

S panaszosan nézte kezét, amely nyilván pogány maradt, jóllehet lelke felvette a keresztséget.

Azután a bögrét a tűzhelyre állította, ő maga pedig leguggolt, s elgondolkodó tekintetével a tűzbe meredt.

- Te vagy az oka, uram - szólalt meg végre. - Miért emeltél kezet reá, a király lányára?

Viniciusban az első pillanatban felforrt a büszkeség, hogy egy paraszt és barbár nemcsak ilyen bizalmasan mer hozzá szólni, hanem még korholja is. A tegnapelőtt éjszaka óta tapasztalt rendkívüli és valószínűtlen dolgokhoz még egy csatlakozott. De gyenge volt, rabszolgái sem voltak kéznél, így hát uralkodott magán, meg különben is győzedelmeskedett benne a vágy, hogy Lygia életéről megtudjon bizonyos részleteket.

Mikor tehát lecsillapodott, elkezdte Ursust faggatni a lygiusoknak Vannius és a suevusok elleni háborújáról. Ursus örömmel felelgetett, de nem sok újat tudott mondani azonfelül, amit Aulus Plautius már elmondott Viniciusnak. Ursus nem vett részt a harcban, mert ő a túszul adott nőkkel együtt Atelius Hister táborába került. Csak annyit tudott, hogy a lygiusok megverték a suevusokat és jazigokat, de vezérük és királyuk elesett egy jazig nyíltól. Mindjárt ezután kapták a hírt, hogy a semnonok felgyújtották az erdőségeket határaikon, s ők azonnal visszafordultak, hogy sérelmükért bosszút álljanak, a túszok pedig Ateliusnál maradtak, aki eleinte királyokat megillető tiszteletet adatott nekik. Később meghalt Lygia anyja. A római vezér nem tudta, mitévő legyen a gyermekkel. Ursus vissza akarta őt vinni hazájukba, de az a vadállatok és vad törzsek miatt nagyon veszélyes út lett volna, mikor tehát híre jött, hogy egy lygius követség van Pomponiusnál, hogy felajánlja neki segítségüket a markomannok ellen, Hister elküldte őket Pomponiushoz. Mikor odaértek, kiderült, hogy semmiféle követség nem járt ott - így aztán ott maradtak a táborban, ahonnan Pomponius Rómába vitte őket, s miután a diadalmenet is megtörtént, a gyermeket átadta Pomponia Graecinának.

Vinicius ebből az elbeszélésből csak apróbb részleteket nem ismert, mégis nagy örömmel hallgatta Ursus szavait, mert patríciusi gőgjének hízelgett, hogy íme, egy szemtanú is igazolja Lygia királyi származását. Mint királylány, a Caesar udvaránál egy sorba kerülhetett a legelőkelőbb családok leányaival, annyival is inkább, mert az a nép, melynek apja a királya volt, eddigelé sosem viselt háborút a rómaiak ellen, s noha barbárok voltak, veszélyesekké is válhattak Rómára nézve, hiszen Atelius Hister maga mondta, hogy "megszámlálhatatlan tömegű" harcosaik vannak.

Egyébként ezt a véleményt Ursus teljességgel megerősítette, mert mikor Vinicius a lygiusok felől kérdezősködött, így felelt:

- Mi erdőkben élünk, de annyi a föld nálunk, hogy senki sem tudja, hol a rengeteg vége, s töméntelen sok az ember benne. Vannak ott fából készült várak is, s azokban töméntelen gazdagság, mert amit a semnonok, markomannok, vandálok és quadok világszerte zsákmányolnak, azt mi elszedjük tőlük. Ők pedig nem mernek bennünket megtámadni, csak az erdőket gyújtják fel, mikor felőlük fúj a szél. Mi nem félünk sem tőlük, sem a római Caesartól.

- Az istenek a rómaiakat tették meg a föld uraivá - felelte Vinicius nyersen.

- Az istenek rossz szellemek - felelte Ursus egyszerűen -, s ahol nincsenek rómaiak, ott nincs római uralom.

Megigazította a tüzet, s mintegy önmagának mondta:

- Mikor Caesar Kallinát az udvarába vitette, s én azt hittem, hogy ott valami sérelem érheti, el akartam menni messze az erdőségekbe, hogy elhozzam a lygiusokat a királylány segítségére. S a lygiusok meg is indultak volna a Duna felé, mert jó nép az, bár pogány. Legalább megvittem volna nekik az "örvendetes hírt". De ha Kallina visszatér Pomponiához, én úgyis a lábához borulok, s megkérem, engedjen el hozzájuk, mert Krisztus nagyon messze született, s ők nem hallottak róla... Jobban tudta Ő, mint én, hogy hol kell a világra jönnie, de ha véletlenül nálunk, a rengetegben született volna meg, mi biztosan nem adtuk volna kínhalálra, hanem szépen neveltük volna a Kisdedet, s gondoskodtunk volna, hogy sem vadban, sem gombában, sem hód-prémben, sem borostyánban sose szenvedjen hiányt. S amit a suevusoktól vagy a markomannoktól zsákmányoltunk volna, azt mind neki adtuk volna, hogy bőségben és kényelemben élhessen.

Így beszélgetve, a tűzhelyre tette a Viniciusnak reggelire készülő borlevessel telt edényét, aztán elhallgatott. Gondolatai még egy darabig nyilván a lygius őserdőkben röpködtek, csak mikor a borleves fortyogni kezdett, öntötte ki egy lapos tálba, s miután kellően lehűtötte, így szólt:

- Glaucus azt ajánlja, uram, hogy minél kevesebbet mozgasd még az egészséges kezedet is, Kallina tehát megparancsolta, hogy én etesselek.

Lygia megparancsolta! Erre nem volt felelet. Viniciusnak eszébe sem jutott, hogy ellenkezzék Lygia akaratával, mintha a Caesar leánya vagy istennő lett volna, nem felelt hát egy szót sem. Ursus pedig leült az ágya mellé, s a borlevest egy kis csuporral méregetve, Vinicius szája elé tartotta. S mindezt oly nagy gonddal s kék szemében olyan jóságos mosollyal végezte; hogy Vinicius tulajdon szemének nem hitte, hogy ez ugyanaz a rettenetes titán, aki tegnap összeroppantotta Krotont, s reá is rátört, mint a vihar, és széjjel is szedte volna, ha Lygia meg nem könyörül rajta. Az ifjú patrícius életében most először gondolkozott el azon, hogy mi is mehet végbe egy ilyen egyszerű paraszt, egy szolga, egy barbár ember lelkében.

De Ursus mint dajka éppen olyan ügyetlennek bizonyult, amilyen gondos volt. A bögre teljesen eltűnt herculesi markában, úgyhogy Vinicius szájának már nem maradt egy csepp hely sem. Többszöri sikertelen kísérlet után az óriás mély gondokba merülve jelentette ki:

- Eh, könnyebb egy bölényt kivonszolni a bozótból...

Viniciust mulattatta a lygius zavara, de éppen annyira foglalkoztatta megjegyzése is. Gyakran látott ő a cirkuszban rettenetes "urokat", amelyeket az északi erdőségekből hozattak, a legderekabb bestiariusok is félve vadásztak rájuk, s nagyságban, erőben csak az elefánt múlta felül őket.

- Megpróbáltad már az ilyen vadállatok szarvát megragadni? - kérdezte ámulva.

- Amíg húsz tavasz el nem múlt felettem, addig féltem - felelte Ursus -, de azután gyakran megtörtént.

S megint hozzálátott Vinicius etetéséhez, de most még ügyetlenebbül, mint azelőtt.

- Meg kell kérnem Miriamot vagy Nazariust - mondta. De Lygia halvány arcocskája már ki is bukkant a függöny mögül.

- Mindjárt segítek - ajánlkozott.

S csakhamar elő is jött a cubiculumból, ahol már nyilván készült lefeküdni, mert csak a régiek által capitiumnak nevezett feszes tunika volt rajta, s keblét teljesen eltakarta. A haja is le volt bontva. Vinicius szíve hevesebben kezdett dobogni, mikor meglátta, s szemrehányást tett neki, hogy még mindig nem feküdt le, de a leány vidáman felelte:

- Éppen most készültem megtenni, de előbb kisegítem Ursust.

Azzal fogta a bögrét, letelepedett az ágy szélére, s etetni kezdte Viniciust. Az ifjút ez egy kissé megalázta, de ugyanakkor nagyon boldognak is érezte magát. Mikor a leány föléje hajolt, Vinicius érezte a testéből áradó melegséget, s lebontott fürtjei az ifjú mellére hullottak, úgyhogy elsápadt az indulattól, de e zűrzavar és a megkívánás eksztázisa közepette azt is megérezte, hogy íme, ez egy drága s mindenekfelett imádott lény, akihez képest az egész világ semmi. Régebben csak megkívánta, most teljes szívével megszerette. Régebben, az életben és az érzelmekben egyaránt, a kérlelhetetlen, vak önzés vezette, mint akkor minden embert, s csak magára gondolt, most azonban már kezdett Lygiával is törődni.

Kis idő múlva kijelentette, hogy nem eszik többet, s noha Lygia jelenlétében és bámulásában mérhetetlen gyönyörűségét lelte, így szólt:

- Elég. Menj aludni, isteni Lygiám.

- Ne nevezz így - felelte a leány -, nem méltó dolog ilyent hallgatnom.

De azért rámosolygott, azután kijelentette, hogy az álom kiment a szeméből, fáradtságot nem érez, s addig nem is tér nyugovóra, amíg Glaucus vissza nem jön. Vinicius úgy hallgatta szavait, mint a zenét, s ugyanakkor szíve egyre jobban megindult, megtelt egyre nagyobb elragadtatással és hálával, értelme pedig azon töprengett, hogy miként mutassa ki ezt a háláját.

- Lygia - mondta rövid szünet után -, én ezelőtt nem ismertelek, de most már tudom, hogy hibás úton akartalak elérni, azért hát azt mondom: menj vissza Pomponia Graecinához, s légy meggyőződve, hogy ezentúl senki sem emel rád kezet.

De a leány arca hirtelen elszomorodott.

- Boldog volnék, ha csak messziről láthatnám őt, de most már nem mehetek vissza hozzá.

- Miért? - kérdezte Vinicius csodálkozva.

- Mi, keresztények, Akté útján tudjuk, mi történik a Palatinuson. Nem tudod talán, hogy Caesar röviddel szökésem után s mielőtt Neapolisba utazott, magához hívatta Aulust és Pomponiát, s abban a hitben, hogy ők segítettek szökésemben, haragjával fenyegette meg őket? Szerencsére Aulus megmondhatta neki: "Tudod, uram, hogy hazugság soha el nem hagyta számat; nos, esküszöm, hogy nem segítettük őt szökésében, s éppen úgy nem tudjuk, mint te, hogy mi történt vele." S Caesar elhitte, később el is felejtette - én pedig, a vének tanácsára, sosem írtam meg anyámnak, hol vagyok, mert így mindig bátran megesküdhetett rá, hogy semmit sem tud rólam. Te talán nem tudod ezt megérteni, Vinicius, de nekünk akkor sem szabad hazudnunk, ha életünkről volna szó. Ilyen a mi vallásunk, s ahhoz akarjuk hajlítani szívünket, én hát nem láttam Pomponiát, amióta elhagytam házát, ő pedig csak néhanapján, távoli szóbeszéd útján hallotta, hogy élek, és biztonságban vagyok.

S nagy vágyakozás foghatta el, mert szeme megtelt könnyel, de csakhamar lecsillapodott, s így szólt:

- Tudom, Pomponia is vágyik utánam, de nekünk van olyan vigaszunk, amilyen másoknak nincsen.

- Igen - felelte Vinicius -, a ti vigaszotok Krisztus, de én ezt nem tudom megérteni.

- Tekints reánk, a mi számunkra nincs elválás, nincsen fájdalom és szenvedés, s ha mégis volna, az is örömmé változik. Még a halál is, amely számotokra az élet végét jelenti, számunkra az élet kezdete, s nem egyéb, mint egy alacsonyabb rendű boldogság átváltozása magasabb rendűvé, egy kevésbé nyugodt boldogság átalakulása nyugodtabb és örökkévaló boldogsággá. Gondold meg, micsoda vallás lehet az, amely még ellenségeink számára is irgalmasságot követel tőlünk, amely tiltja a hazugságot, megtisztítja lelkünket a haragtól, s halálunk után mérhetetlen boldogságot ígér.

- Hallottam mindezt az Ostrianumban, s láttam, miként viselkedtetek velem és Chilonnal szemben, s mikor erre gondolok, most is azt hiszem, hogy álmodom, és sem szememnek, sem fülemnek nem szabad hinnem. De most felelj meg egy másik kérdésemre: boldog vagy?

- Boldog! - felelte Lygia. - Én hiszek Krisztusban, tehát nem lehetek boldogtalan.

Vinicius úgy nézett rá, mintha az, amit mondott, végképp meghaladta volna az emberi értelem határát.

- S nem szeretnél visszatérni Pomponiához?

- Teljes szívemből szeretnék, s vissza is térek hozzá, ha az lesz Isten akarata.

- Akkor hát azt mondom, tedd meg, s én a lareseimre esküszöm, nem emelek rád kezet.

Lygia egy darabig elgondolkozott, aztán így szólt:

- Nem. Nem hozhatok veszedelmet szeretteimre. Caesar nem szereti a Plautius családot. Ha visszatérnék... hiszen tudod, hogy terjed a hír Rómában a rabszolgák útján, az én visszatérésem hírétől is hangos lenne a város, s kétségkívül Nero is tudomást szerezne róla rabszolgáitól. Akkor pedig megbüntetné Aulusékat, de legalábbis engem ismét elvenne tőlük.

- Úgy van - hagyta rá Vinicius, szemöldökét összehúzva -, az lehetséges. Már csak azért is megtenné, hogy megmutassa, az ő akaratának teljesednie kell. Igaz, hogy csak megfeledkezett rólad, vagy nem akart a dologra gondolni, mondván, hiszen nem rajta esett sérelem, hanem rajtam. De az is lehet, hogy elvenne ugyan Auluséktól, de nekem adna, s én akkor visszaadnálak Pomponiának.

De Lygia szomorúan kérdezte:

- Vinicius, szeretnél engem megint a Palatinuson látni?

Az ifjú pedig összeszorította fogát, s úgy felelte:

- Nem. Igazad van. Ostobaság! Nem!

S egyszerre mintha feneketlen mélységet látott volna maga előtt. Patrícius, katonai tribunus és hatalmas ember volt, de hát annak a világnak, amelyhez tartozott, minden hatalmassága fölött egy őrült állt, akinek sem akaratát, sem rosszindulatát nem lehetett előre látni. Legfeljebb csak a keresztények tehették meg, hogy ne féljenek tőle, ne számoljanak vele, mert az ő számukra ez az egész világ, ebben minden elválás, szenvedés, sőt, maga a halál is semmiség volt. Egyébként mindenkinek reszketnie kellett tőle. Egész terjedelmében feltárult előtte az idők borzalma, amelyben éltek. Íme, nem adhatta vissza Lygiát Auluséknak, mert félnie kellett, hogy a szörnyetegnek eszébe juthat ellene fordítani haragját, s ugyanez okból, ha most feleségül venné, őt is, önmagát is, meg Aulusékat is veszélynek tenné ki. Egy pillanatnyi rossz hangulat elég ahhoz, hogy mindnyájan elvesszenek. Vinicius életében most először érezte, hogy vagy a világnak kell újjászületnie és megváltoznia, vagy az élet válik teljesen lehetetlenné. Megértette azt is, ami az imént még egészen homályos volt számára, hogy ilyen időkben csakis a keresztények lehetnek boldogok.

De mindenekelőtt fájdalom fogta el, mert megértette, hogy ő maga bogozta úgy össze Lygia és a saját életét, hogy ebből a zűrzavarból szinte nincs is kivezető út. S e fájdalom hatása alatt így szólt:

- Tudod-e, hogy boldogabb vagy nálam? Neked a szegénységben s ebben az egy szobában, az egyszerű emberek között, megvolt a vallásod, a Krisztusod, nekem meg csak te vagy, s mikor elvesztettelek, olyan voltam, mint a koldus, akinek sem hajléka, sem kenyere. Te az egész világnál drágább vagy nekem. Kerestelek, mert nem bírtam nélküled élni. Nem kellett nekem sem lakoma, sem alvás. Ha nem reméltem volna, hogy megtalállak, kardomba dőltem volna. De félek a haláltól, mert akkor nem nézhetnélek. Hidd el, ha mondom, nem bírok nélküled élni, s eddig is csak a remény tartotta bennem a lelket, hogy megtalállak és meglátlak. Emlékszel még Auluséknál folytatott beszélgetéseinkre? Egyszer egy halat rajzoltál nekem a homokba, s én nem tudtam, mit jelent az. Emlékszel, hogyan labdáztunk? Én már akkor is az életemnél jobban szerettelek, s te is kezdted már sejteni, hogy szeretlek... Odajött Aulus, Libitinával ijesztett, s megszakította beszélgetésünket. Pomponia búcsúzásul azt mondta Petroniusnak, hogy az Isten egy, mindenható és könyörületes, de nekünk eszünkbe sem jutott, hogy a ti istenetek Krisztus. Adjon vissza nekem téged, s megszeretem, bár úgy vélem, Ő a rabszolgák, az idegenek és a nyomorultak istene. Te itt ülsz mellettem, s csak Rá gondolsz. Gondolj rám is, mert ha nem, gyűlölni fogom Őt. Nekem csak te vagy az istenségem. Áldott a te atyád és anyád, áldott a föld, mely szült téged. Szeretném átölelni a lábadat, s úgy imádkozni hozzád, neked hódolni, neked áldozni, előtted meghajolni: - ó, háromszorosan isteni Lygiám! Nem tudod, mert nem is tudhatod, mennyire szeretlek...

Azzal tenyerét végighúzta elsápadó homlokán, s behunyta szemét. Természete sosem ismert gátat, sem a haragban, sem a szerelemben. Indulatosan beszélt, mint aki nem bír uralkodni magán, és semmiképpen nem számol sem a szavakkal, sem az érzelmeivel. De lelke mélyéből és őszintén beszélt. Érezhető volt, hogy szívében meggyülemlett a fájdalom, az elragadtatás, a megkívánás és az imádat, s most bőséges szóáradatban robbant ki. Lygia káromlást látott e szavakban, de szíve mégis úgy dobogott, mintha széjjel akarta volna vetni a keblét szorító tunikát. Nem bírta legyőzni az ifjú és szenvedései iránt érzett könyörületét. Megindította az a tisztelet, amivel az ifjú beszélt vele. Érezte, hogy végtelenül szeretik és imádják, érezte, hogy ez a hajlíthatatlan, veszedelmes ember most testestül-lelkestül az övé, mint egy rabszolga, s az ifjú alázatának és saját hatalmának érzete boldogsággal töltötte el. Emlékei egy pillanat alatt feléledtek. Most megint az a pogány istenséghez hasonló, pompás, gyönyörű Vinicius volt számára, aki Auluséknál a szerelemről beszélt neki, s mintegy álomból ébresztette fel akkor még félig gyermeki szívét; ugyanaz, akinek csókjait még ajkán érezte, s akinek öleléséből Ursus ragadta ki a Palatinuson, mintha tűzből mentette volna meg. Csakhogy most, sasarcán az elragadtatás és fájdalom kifejezésével, sápadt homlokával, könyörgő szemével, sebesülten, a szerelemtől megtörve, tele imádattal és alázattal, olyannak látta, amilyennek akkor kívánta volna látni, s meg is szerette volna teljes szívével, vagyis most drágább volt neki, mint bármikor máskor.

S hirtelen megérezte, hogy eljöhet a pillanat, mikor az ifjú szerelme átöleli, és elragadja, mint a vihar, s e gondolatnál ő is megérezte, amit az imént Vinicius, hogy szakadék szélén áll. Hát ezért hagyta el Aulusék házát? Ezért keresett menedéket a szökésben? Ezért bujkált annyi ideig a nyomornegyedekben? Ki hát az a Vinicius? Augustianus, katona és Nero udvaronca! Hiszen részt vett a Caesar erkölcstelen tivornyáiban, hiszen erről tanúskodott az a lakoma is, amelyet Lygia nem bírt elfeledni; hiszen a többiekkel együtt eljárt a szentélyekbe, s áldozatokat mutatott be a gyalázatos isteneknek, akikben talán nem hitt, de mégis megadta nekik a hivatalos tiszteletet. Hiszen üldözte őt csak azért, hogy rabszolgává és szeretőjévé tegye, s egyúttal beletaszítsa a fényűzés, a bűn és gyalázat ama szörnyű világába, amely bosszúért kiált az égre. Igaz, hogy most mintha megváltozott volna, de hiszen csak az imént mondta, hogy ha ő, Lygia, többet fog Krisztusra gondolni, mint őrá, akkor kész Krisztust meggyűlölni. Lygia úgy érezte, hogy a Krisztus iránti szerelmén kívül minden más szerelemnek már puszta gondolata is bűn Krisztus és tanai ellen, mikor tehát rájött, hogy szívében egyéb érzelmek és vágyak is ébredhetnek, elfogta a saját jövője és szíve miatti félelem.

A belső tépelődés e pillanatában jött be Glaucus, hogy a beteget megvizsgálja és bekötözze. Vinicius arcára egy szempillantás alatt kiült a harag és türelmetlenség kifejezése. Mérges volt, hogy megzavarták Lygiával való beszélgetését, s Glaucus kérdéseire szinte megvetően válaszolgatott. Hamarosan mérsékelte ugyan magát, de ha Lygia abban bizakodott, hogy az Ostrianumban hallottak megfelelő hatást gyakorolhattak az ifjú szívós természetére, e tévhitnek most el kellett oszlania. Csak vele szemben változott meg, de ettől az egy érzéstől eltekintve megmaradt nyers és önző, igazi római farkasszíve, amely nemcsak a szelíd keresztény tanok befogadására, hanem a hálára sem volt alkalmas.

Lygia végül is nyugtalanul és belső gondokkal távozott mellőle. Nemrégen imádságában Krisztusnak ajánlotta fel kristálytiszta, derűs szívét. Most ez a derű zavarossá vált. A virág kelyhébe mérges féreg furakodott be, s most ott zúgott. Még az alvás sem hozott megkönnyebbülést, pedig két éjszakát álmatlanul töltött. Azt álmodta, hogy az Ostrianumban Nero, augustianus kísérete, bacchánsnők, corybantusok és gladiátorok élén, rózsakoszorús szekérrel gázol végig a keresztény tömegeken, Vinicius pedig őt kapja karjába, behúzza a quadrigába, s melléhez szorítva suttogja: "Gyere velünk!"





HUSZONHETEDIK FEJEZET

Ettől kezdve ritkábban mutatkozott a közös szobában, s ritkábban közelített Vinicius ágyához. De nyugalma nem tért vissza. Látta, hogy az ifjú könyörgő tekintettel követi mozdulatait, hogy minden szavát mint valami nagy kegyet várja, hogy szenved, de panaszkodni nem mer, mert fél, hogy el találja őt riasztani magától, hogy egyedül ő jelenti számára az örömet és egészséget, s erre szíve megtelt könyörülettel. Csakhamar rájött, hogy minél jobban igyekszik őt kerülni, annál jobban sajnálja, s ugyanakkor annál gyöngédebb érzelmek támadnak benne az ifjú iránt. Nyugalma elhagyta. Néha azzal biztatta magát, hogy mindig mellette kellene lennie, először is azért, mert az isteni tan azt parancsolja, hogy a rosszért jóval fizessen, másodszor pedig mert a vele való beszélgetés közelebb hozhatná az ifjút ezekhez a tanokhoz. De lelkiismerete azonnal megfelelt rá, hogy ez ámítás, mert ami Vinicius felé vonzza, az nem más, mint az ifjú varázsa és szerelme. Ily módon örökös tusakodásban élt, amely napról napra erősbödött. Néha úgy érezte, hogy háló veszi körül, melyet át akar szakítani, de egyre jobban belebonyolódik. Azt is be kellett vallania önmagának, hogy napról napra jobban kívánja őt látni, hangja egyre kedvesebb a fülének, hogy minden erejével küzdenie kell az ellen, hogy hosszasan elüldögéljen ágyánál. Mikor közeledett hozzá, s erre az ifjú arca fellángolt, az ő szívét is elárasztotta az öröm. Egy napon könnyek nyomait látta az ifjú szemében, s most első ízben támadt az a gondolata, hogy azokat a könnyeket csókjaival is felszáríthatná. E gondolattól megrémült, érezte, hogy megveti magát, és végigsírta az egész éjszakát. Az ifjú pedig türelmes volt, mintha esküt tett volna rá, hogy türelmét el nem veszíti. Ha olykor megvillant a szemében a türelmetlenség, az önkény és a harag, csakhamar megfékezte a villanásokat, aztán nyugtalanul nézett a leányra, mintha bocsánatot akarna kérni tőle, Lygiát pedig ez még jobban megragadta. Sosem érezte ő, hogy ennyire szeretik, s ha erre gondolt, bűnösnek, de egyszersmind boldognak is érezte magát. S Vinicius valóban megváltozott. Glaucusszal folytatott beszélgetéseiben kevesebb volt a büszkeség. Gyakran elgondolta, hogy ez a szegény rabszolga orvos, az idegen, vén Miriam, aki olyan gondosan ápolta, meg Crispus, akit mindig imádságba merülve látott, mégiscsak emberek. Csodálkozott, hogy ilyen gondolatai vannak, de mégiscsak voltak. Ursust idővel megszerette, s mostanában naphosszat elbeszélgetett vele, mert beszélhettek Lygiáról, az óriás pedig ki nem fogyott az elbeszélésekből, s míg a legalantasabb szolgálatot végezte a beteg körül, ő is kezdett hozzá ragaszkodni. Lygia mindig egészen másfajta, százszorosan magasabb rendű lény volt az ifjú szemében, mint azok, akik körülvették. Mindazonáltal kezdte az egyszerű és szegény embereket is jobban megnézni, amit eddig sohasem tett, s fel is fedezett bennük olyan figyelemre méltó tulajdonságokat, amelyekről eddig soha eszébe nem jutott, hogy egyáltalán létezhetnek.

Csupán Nazariust nem állhatta, mert azt hitte, ez a fiú elég vakmerő ahhoz, hogy szerelmes legyen Lygiába. Sokáig türtőztette magát, hogy ellenszenvét ki ne mutassa, mikor azonban egyszer a fiú két fürjet hozott Lygiának, amelyeket saját keresményéért vásárolt a piacon, Viniciusban felébredt a quirisek ivadéka, akinek szemében egy ilyen idegen nemzetbéli jöttment annyit sem jelentett, mint a leghitványabb féreg. Hallván, hogy Lygia megköszöni az ajándékot, rettenetesen elsápadt, s mikor a fiú kiment, hogy vizet hozzon a fürjének, megszólalt:

- Hogyan tűrheted, Lygia, hogy ez ajándékokat hozzon neked? Nem tudod talán, hogy e nép fiait a görögök zsidó kutyáknak nevezik?

- Nem tudom, hogy hívják őket a görögök - felelte a leány -, de azt tudom, hogy Nazarius keresztény, s nekem testvérem.

Azzal csodálkozva és szemrehányással nézett az ifjúra, mert már elszokott az ilyen kitörésektől, Vinicius pedig összeszorította fogát, hogy oda ne vágja neki, hogy az effajta testvéreit halálra korbácsoltatná, vagy elküldené falura, hogy ott mint compeditusok[112] ássák a földet az ő szicíliai szőlőiben... De megfékezte magát, elnyomta haragját, s csak később szólalt meg:

- Bocsáss meg, Lygia, te az én szememben királyleány és Aulusék fogadott gyermeke vagy.

S annyira erőt vett magán, hogy mikor Nazarius ismét megjelent a szobában, megígérte neki, hogy amint hazamegy villájába, ad neki egypár pávát vagy flamingót, amelyekkel tele volt a kertje.

Lygia megértette, mennyi önmegtagadásába kerülhet Viniciusnak minden ilyen győzelem, amit maga fölött arat. De minél gyakrabban aratott ilyen győzelmeket, annál közelebb jutott hozzá Lygia szíve. A Nazariusszal kapcsolatos érdeme azonban kisebb volt, mint ahogy Lygia gondolta. Vinicius pillanatnyilag fellobbanhatott ellene, de nem lehetett rá féltékeny. Miriam fia a valóságban nem sokkal többet jelentett a szemében, mint egy kutya, s ezenfelül a fiú még szinte gyermek volt, ha tehát szerette is Lygiát, csak tudat alatt és szolga módjára szerethette. Nagyobb harcokba került a fiatal tribunusnak, hogyha csak hallgatólagosan is, de elfogadja azt a tiszteletet, amely az itteni emberek körében a Krisztus nevét és tanait övezte. E tekintetben furcsa dolgok mentek végbe Viniciusban. Hiszen mégiscsak olyan tanok voltak ezek, amelyekben Lygia hitt, ő tehát már csak azért is hajlandó volt őket elismerni. Azután minél egészségesebb lett, minél jobban visszaemlékezett az Ostrianumban töltött éjszaka óta végbement események egész sorára, s arra a sok fogalomra, amelyek azóta hatoltak agyába, annál inkább ámulatba ejtette e tanok emberfeletti ereje, amellyel az emberi lelkeket olyan mélységesen átformálták. Megértette, hogy van bennük valami rendkívüli, ami eddig nem volt a világon, s érezte, hogy ha ez a vallás elterjedne az egész világon, s beleplántálná szeretetét és irgalmasságát, akkor alighanem valami ahhoz hasonló korszak következnék, amikor még nem Iuppiter, hanem Saturnus kormányozta a világot. Nem is mert kételkedni sem Krisztus természetfölötti származásában, sem feltámadásában, sem egyéb csodáiban. Az ezekről bizonyságot tévő szemtanúk sokkal szavahihetőbb emberek voltak, és sokkal jobban undorodtak a hazugságoktól, semhogy feltételezni lehetett volna, hogy fűt-fát összehordanak. Elvégre a római szkepticizmus megengedte magának azt, hogy az istenekben ne higgyen, de a csodákban hitt. Vinicius valami furcsa talánnyal állt szemben, amelyet nem bírt megoldani. Másfelől úgy látta, hogy az a vallás annyira ellentétes a dolgok fennálló rendjével, gyakorlati megvalósítása annyira lehetetlen, s az egész olyan őrületes, mint egyetlen más vallás sem. Az ő felfogása szerint az emberek Rómában meg az egész világon lehettek rosszak, de a világrend jó volt. Ha például Caesar tisztességes ember lenne, ha a senatus nem feslett erkölcsű, alja emberekből állott volna, hanem olyanokból, mint Thrasea, mi egyebet lehetne még kívánni? Hiszen a római béke és a római uralom jó dolog, az emberek osztályozása helyes és igazságos. Ellenben ez a vallás, Vinicius értelmezése szerint, lerombolna minden rendet, minden felsőbbséget, és megszüntetne minden különbséget. S akkor mi történnék akár csak a római fennhatósággal és az állammal is? Avagy a rómaiak lemondhatnak az uralkodásról, vagy megtehetik azt, hogy a legyőzött népek csordáját magukkal egyenlőnek tekintsék? Ez már sehogy sem fért az ő patríciusi fejébe. Emellett, ami őt illeti, ez a vallás ellenkezett egész képzeletvilágával, szokásaival, jellemével és életfelfogásával. Sehogy sem bírta elképzelni, hogyan élhetne ő, ha például elfogadná ezt a vallást. Félt tőle, csodálta, de felvételétől egyszerűen visszariadt a természete. Végül is megértette, hogy semmi más, csak ez a vallás választotta őt el Lygiától, s ha erre gondolt, egész lelkével gyűlölte.

De azzal már tisztában volt, hogy ez a vallás adta Lygiának azt a kimondhatatlan, rendkívüli szépséget, amely az ő szívében a szerelmen kívül tiszteletet, a megkívánáson kívül imádatot is keltett, s Lygiát az ő szemében a világon mindennél drágább lénnyé tette. S ilyenkor megint kedve lett volna szeretni Krisztust. És világosan érezte, hogy vagy megszereti Őt, vagy meggyűlöli, de közömbös nem maradhat iránta. Közben pedig mintha két ellentétes irányú hullám taszította volna, ingadozott gondolataiban, ingadozott érzelmeiben, nem tudott választani, de meghajtotta fejét, s hallgatólagosan tisztelte ezt az istent, akit nem bírt felfogni, tisztelte csak azért, mert Lygia istene volt.

Lygia pedig látta, mi megy végbe az ifjúban, hogyan hajlik, töredezik, természete hogyan utasítja el ezt a vallást, s ha ez egyfelől halálosan bántotta, másfelől a szánalom, a részvét és a hála ellenállhatatlan erővel hajlította szívét az ifjú felé azért a hallgatólagos tiszteletért, amit Krisztus iránt tanúsított. Eszébe jutott Pomponia Graecina és Aulus. Pomponia számára az örök fájdalom és a soha fel nem száradó könnyek forrása volt az a gondolat, hogy a síron túl nem találja meg Aulust. Lygia csak most kezdte jobban megérteni ezt a keserűséget és ezt a fájdalmát. Ő is talált egy drága lényt, s őt is az fenyegette, hogy örökre el kell válnia tőle. Néha azzal áltatta még magát, hogy Vinicius szíve csak megnyílik a krisztusi igazság előtt, de ez az önámítás nem tarthatott sokáig. Sokkal jobban ismerte és értette már őt. Vinicius - és keresztény! Ez a két fogalom még az ő tapasztalatlan fejében sem fért meg egymás mellett. Ha a komolyan gondolkozó és állhatatos Aulus nem lett azzá az okos és tökéletes Pomponia befolyására, akkor hogyan lehetne azzá Vinicius? Erre nem volt válasz, vagyis az egyetlen válasz csak az lehetett: nincsen számára sem remény, sem menekvés.

De Lygia ijedten döbbent rá, hogy az ifjú feje fölött függő kárhozatos ítélet nemhogy visszariasztaná őt Viniciustól, hanem már maga a szánalom is még drágábbá teszi őt számára. Néha elfogta a vágy, hogy őszintén beszéljen vele sötét jövőjéről, de mikor egyszer leült melléje, s elmondta, hogy a keresztény valláson kívül nincs élet, ő, most már jobb erőben lévén, egészséges könyökére támaszkodva, fejét hirtelen a leány ölébe hajtotta, s így szólt: "Te vagy az élet!" Erre Lygiának elállt a lélegzete, öntudatát vesztette, s feje búbjától a lábáig végigfutott benne a gyönyör remegése. Lygia az ifjú fejét két kezébe fogva igyekezett felemelni, de ekkor ő maga is közelebb hajolt hozzá annyira, hogy ajka az ifjú haját érintette, s egy darabig kábultan viaskodtak önmagukkal és szerelmükkel, mely egymás felé vitte, taszította őket.

Lygia végül felállt és elmenekült, mert feje szédült, s ereiben mintha tűz folyt volna. De ez volt ama csepp, amely végül is kicsurrantotta a színültig telt poharat. Vinicius nem is sejtette, milyen drágán kell megfizetnie ezt a boldog pillanatot, de Lygia érezte, hogy most már neki van szüksége segítségre. Ezt az estét követő éjszakát sírva és imádkozva, álmatlanul töltötte, de úgy érezte, nem méltó arra, hogy imádkozzék, s nem is találhat meghallgatást. Másnap korán kijött a cubiculumból, kihívta Crispust a borostyánnal és fonnyadt lonccal befuttatott kerti lugasba, s kiöntötte előtte egész lelkét. Kérte, engedje meg, hogy elhagyja Miriam házát, mert már nem hízik önmagában, s nem bírja legyőzni szívében Vinicius iránti szerelmét.

Crispus szigorú és örökös vallási hevületben élő öregember volt, jóvá is hagyta Lygiának azt a szándékát, hogy Miriam házát elhagyja, de arra már nem talált szavakat, hogy ezért a - felfogása szerint - bűnös szerelemért megbocsásson. Szíve felháborodott a puszta gondolatra, hogy az a Lygia, akit szökése óta oltalmazott, akit megszeretett, akit ő erősített meg a hitben, s akire eddigelé úgy nézett, mint a keresztény hit talaján kivirult és semmiféle földi lehelettől meg nem fertőzött fehér liliomra, íme, másféle, mint mennyei szerelem számára is helyet talált szívében. Eddigelé hitte, hogy a világon sehol sem dobogott tisztább szív Krisztus dicsőségére. Neki akarta őt ajánlani, mint gyöngyszemet, mint ékszert, mint saját kezének drága művét, a most érzett csalódás tehát megdöbbentette, és keserűséggel töltötte el.

- Menj, könyörögj Istenhez, hogy bocsássa meg bűneidet - mondta komoran. - Menekülj, amíg a gonosz szellem, amely behálózott, a teljes romlásba nem visz, s amíg meg nem tagadod a Megváltót. Az Isten meghalt érted a keresztfán, hogy önvérével váltsa meg lelkedet, de te inkább az iránt gyúltál szerelemre, aki ágyasává akart tenni. Az Isten csodával mentett ki kezéből, de te megnyitottad szívedet a tisztátalan vágy számára, s megszeretted a sötétség fiát. Kicsoda ő? Az Antikrisztus barátja és szolgája, a feslettség és gonoszság részestársa. Hova visz ő magával, ha nem abba a szakadékba, abba a Szodomába, amelyben ő maga is él, s amelyet az Isten fog elpusztítani haragjának tüzével? Én pedig azt mondom: bár haltál volna meg, bár omlottak volna fejedre a ház falai, mielőtt ama kígyó becsúszott kebledbe, s benyálazott erkölcstelensége mérgével!

S egyre jobban nekihevült, mert Lygia bűne nemcsak haraggal töltötte el, hanem undorral és megvetéssel is az emberi, de különösen a női természettel szemben, mert íme, a nőt még a keresztény tanok sem óvhatják meg Éva gyarlóságától. Az mit sem számított az ő szemében, hogy Lygia eddigelé megőrizte tisztaságát, hogy menekülni akart ettől a szerelemtől, s hogy azt töredelmes bűnbánattal vallotta be. Crispus angyallá akarta őt tenni, s felvinni olyan magasságokba, ahol már csak a Krisztus iránti szerelemről lehet szó, s íme, ő megszeretett egy augustianust! Ennek már a puszta gondolata is irtózattal töltötte el szívét, amelyet még megsokszorozott a csalódás és a kiábrándulás érzete. Nem! Ezt nem bocsáthatta meg neki! Az irtózat szavai égették ajkát, akár az izzó parázs; még viaskodott önmagával, hogy ki ne mondja, de sovány karjaival ott hadonászott a megrémült leány előtt. Lygia bűnösnek érezte, ugyan magát, de nem ennyire. Sőt azt hitte, hogy ha elmegy a háztól, azzal győzedelmeskedik a kísértésen, és enyhíti bűnét... Crispus egészen összezúzta, rámutatott lelkének annyira silány és gyalázatos voltára, amit ő eddigelé nem is gyanított. Sőt azt hitte, hogy az öreg presbiter, aki - mióta megszökött a Palatinusról, mintha apja lett volna - valami kis irgalmat mutat majd iránta, megvigasztalja, s egy kis lelket önt bele s megerősíti.

- Istennek ajánlom csalódásomat és fájdalmamat - szólt -, de te a Megváltónak is csalódást okoztál, mert mintha mocsárba süllyedtél volna, melynek kigőzölgése megmérgezte lelkedet. Felajánlhattad volna Krisztusnak, mint drága edényt, mondván: "Töltsd meg, Uram, kegyelemmel!", de te inkább a gonosz szellem szolgájának ajánlottad fel. Bocsásson meg neked az Isten, és könyörüljön rajtad, mert én, amíg a kígyót ki nem veted magadból... én, aki kiválasztottnak tartottalak...

De hirtelen abbahagyta, mert észrevette, hogy nincsenek egyedül.

A fonnyadt lonc s a télen-nyáron egyformán zöldellő borostyán között két embert pillantott meg, akik közül az egyik Péter apostol volt. A másikat nem ismerte meg mindjárt, mert ciliciumnak nevezett vastag gyapjúból szőtt palástja eltakarta arcának egy részét. Crispus egy pillanatig azt hitte, hogy Chilon.

Azok pedig, hallván Crispus emelt hangját, beléptek a lugasba, s leültek a kőpadra. Péter társa ekkor felfedte sovány arcát, kopaszodó fejét, melyet oldalt göndör haj borított, vörös szemét és görbe orrát, s e csúnya, de átszellemült arcban Crispus a tarsusi Pál vonásait ismerte fel.

Lygia térdre rogyott, kétségbeesve ölelte át Péter lábát, s elkínzott fejecskéjét az apostol palástjához szorítva ott maradt anélkül, hogy szólt volna.

Péter pedig megszólalt: - Béke lelketeknek.

S látván a gyermeket lábánál, megkérdezte, mi történt. Erre Crispus elmondott mindent, amit Lygia megvallott neki, a leány bűnös szerelmét, azt, hogy menekülni akar Miriam házától, és a saját maga fájdalmát, hogy ez a lélek, akit szeplőtlen tisztaságban akart Krisztusnak ajánlani, egy olyan férfi iránti földi érzelemmel szennyezte be magát, aki részese minden gonosztettnek, amelyekben nyakig ül az egész pogány világ, s amelyek bosszúért kiáltanak az égre.

Míg Crispus beszélt, Lygia egyre erősebben ölelte az apostol lábát, mintha nála keresne menedéket, s tőle akarna kikönyörögni legalább egy parányi irgalmat.

Az apostol pedig végighallgatott mindent, majd lehajolt, összeaszott kezét a leány fejére tette, aztán tekintetét az öreg papra emelve, szólt:

- Crispus, nem hallottad-e, hogy a mi szeretett Mesterünk részt vett a kánai menyegzőn, s megáldotta a férfi és nő egymás iránti szerelmét?

Crispus keze lehanyatlott, álmélkodva nézett a beszélőre, s egy szót sem bírt szólni.

Az pedig egy pillanatig hallgatott, aztán tovább kérdezte:

- Úgy véled tán, Crispus, hogy Krisztus, aki megengedte, hogy a magdalai Mária, hozzájárulván, a lábához boruljon, s aki a parázna asszonynak megbocsátott, elfordulna ettől a gyermektől, aki tiszta, mint a mezők lilioma?

Lygia zokogva még szorosabban simult Péter lábához, mert megértette, hogy nem hiába keresett nála menedéket. Az apostol pedig felemelte a leány könnytől ázott arcát, s így szólt hozzá:

- Amíg szerelmesed szeme meg nem nyílik az igazság világossága előtt, addig kerüld őt, hogy bűnbe ne vigyen, de imádkozzál érte, s tudd meg, hogy szerelmedben nincs semmi bűn. Az az érdemed pedig, hogy védekezni akarsz a kísértés ellen, javadra számíttatik. Ne bánkódj és ne sírj, mert bizony mondom néked, a Megváltó kegyelme nem fordul el tőled, imádságaid meghallgatásra találnak, s a szomorúság után elkövetkeznek a vidámság napjai.

Azzal mindkét kezét a leány fejére tette, s szemét az égre emelve megáldotta őt. Arcáról földöntúli jóság sugárzott.

Crispus pedig megtörve, alázattal mentegette magát.

- Vétkeztem az irgalmasság ellen - mondta -, de azt hittem, hogy mivel a földi szerelmet a szívéhez engedte, megtagadta Krisztust...

Péter azonban így felelt:

- Én háromszor megtagadtam, s mégis megbocsátott, sőt rám bízta, hogy legeltessem báránykáit.

- ...meg azért - fejezte be Crispus -, mert Vinicius augustianus...

- Krisztus keményebb szíveket is megszelídített - felelte Péter.

Erre a tarsusi Pál, aki eddig hallgatott, most ujjával mellére mutatva így szólt:

- Én vagyok az, aki üldöztem s halálra hurcoltam Krisztus szolgáit. István megkövezésekor én őriztem azoknak ruháit, akik őt megkövezték; én akartam kigyomlálni az igazságot az egész emberlakta földről s íme, az Úr mégis rám bízta, hogy a föld minden részén hirdessem az Ő igazságát. S én hirdettem is: Júdeában, Görögországban, a szigeteken, meg ebben az istentelen városban is, mikor első ízben mint fogoly laktam itt. Most pedig, hogy Péter, aki nekem elöljáróm, idehívott, belépek e házba, hogy ezt a büszke fejet Krisztus lábához hajtsam, s elvessem a magot ebbe a köves talajba, amelyet termékennyé tesz az Úr, hogy teremjen bőséges gyümölcsöt.

Azzal felállt. Crispus pedig ezt a kis görnyedt emberkét e pillanatban annak látta, ami valóban volt, óriásnak, aki kimozdítja a világot sarkából, s meghódít népeket és országokat.


 
 
0 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
Kunhalmi dollár-153-154.
  2011-05-22 14:40:54, vasárnap
 
  Kunhalmi dollár - 153 - mentsük meg a fenyőfákat
nawesh - 2010.12.

A falu a Karácsonyra készült. Egyre több házra kerültek fel a karácsonyi fényfüzérek...

Bátor emlékei szerint az ő édesapja volt az első, aki a ház előtt álló hatalmas karácsonyfára (akkor ültette, amikor a fia született) feltette az első égőket. Házilag barkácsolt égősor volt, bár Bátor emlékei szerint biztonságosabbnak látszott, mint a ma kapható kínai égők... A hagyományos izzókat (hol voltak akkor még az energiatakarékos és LED-es izzók?) egyszerűen befestette pirosra, sárgára, kékre...

A következő évben már néhány szomszédos tanyán is megjelentek a karácsonyi égők. Olyan szép volt, amikor a csikorgó hidegben mentek az éjféli misére és fényfüzérbe öltöztek a magányos tanyák.

Majd '93 nyarán volt egy hatalmas vihar, mely derékba törte a fenyőfát. Ettől kezdve csak néhány fenyőgallyat tettek be a szobába karácsonykor. Már nem voltak olyan vidámak azok az ünnepek. Az apja beteg lett, majd stroke-ot kapott, pár évvel később meg is halt. Az édesanyja meg sorvadozott, nem találta a helyét és pár évvel később követte a férjét...

Kunhalom a Karácsonyra készült...

Mária nem szerette a Karácsonyt. - Olyan, mint egy nagy mészárlás. Szó szerint és képletesen is. Még egy Kunhalom méretű településen is 3-400 fenyőfát ,,használnak" fel. Ennyi fa, melyet kidobnak az ünnepek után. Élt a faluban két szerb család, ők mindig ingyen jutottak fenyőfához, mivel az ortodox karácsony két héttel később követte a katolikus ünnepet.

A Kun-tanya fiataljai, egy erős egyre ökotudatosabb közösség elindította a Mentsük meg a fenyőfákat akciót...

Felmérték, hogy a kunhalmiak honnan is szerzik be a karácsonyfákat. Voltak, akik nem állítottak. Idősek, tanyákon, akik egyedül voltak, csak levágtak a ház előtt álló fáról egy gallyat és azt tették be a szobába, szomorúan gondolva azokra az időkre, amikor az egész család körbeülte az ünnepi asztalt.



Emellett sokan a Városból szerezték be a fenyőfát. A nagypiacon ezrével árusították a kisebb-nagyobb fákat. Volt egy kunhalmi gazda, aki néhány hektáron fenyőfákat nevelt. Javarészt nem a faluban adta el, vitte Budapestre. Nos, őt keresték meg a fiatalok és meg tudták győzni, hogy segítsen, a Mentsük meg a fenyőfákat akcióban...

A Kun-tanya udvara lett a bérelhető fenyőfák lerakata. Egyelőre száz fát szállítottak oda. Voltak asztalra helyezhető, 30-40 centisek és nagyobbak, terebélyesebbek is. A lényeg, hogy mindegyik cserépben, virágládában. Az áruk 1000-5000 Ft között. A Kun-tanya az összespóróolt pénzét fektette a fenyőfákba. A termelő 20%-ot engedett az árából. A fákat bérelni lehetett. Ha valaki Szilveszter és Vízkereszt között visszahozza a fákat, visszakapja az ár felét. Ha nem, akkor övé marad a fa. Elültetheti a kertjében. Azokat a fákat, melyet visszahoznak az emberek, a Kun-tanya körül fogják elültetni. Mindenki jól jár:

A termelőtől egyben átvettek száz fát, a vásárlók szép, jó minőségű fenyőfákat kapnak, mely az ünnepek után a kert dísze lehet. Ha meg visszaváltják, akkor olcsón jutottak Karácsonyra fenyőfához. A Kun-tanya úgy számolt, mivel a fák egy részét nem hozzák vissza, önköltséges lehet az egész rendszer és a fák életben maradnak...

Sikeres volt az akció. Olyannyira, hogy a Karácsony előtti héten még rendelni kellett ötven fát. A Városból és Feketeszélről is jöttek karácsonyfát bérelni.

A lelkesedés határtalan volt, ezért kitalálták, hogy Kunhalom főterén fel kellene állítani a falu-fáját. De vágjanak ki egy fenyőfát? Az olyan... nem jó lenne. A megoldást Kovács úr adta. Ne a főtéren, hanem Besenyőszéken állítsák fel a falu karácsonyfáját. Igaz, hogy Besenyőszék Kunhalom ,,szegénynegyede", de miért ne állhatna ott a feldíszített fa: Mivel Besenyőszék szélén ott árválkodik egy szép, magas fenyőfa, dús lombokkal, azt díszítették fel.

De a Kun-tanya fiataljai csavartak egyet a dolgon. Legyen öko-karácsonyfa. Led-es izzókkal szerelték fel a fát és elhelyeztek a tövénél egy bakra állított kerékpárt, melyet tekerve lehetet fényárba borítani a fát. Akkumulátor gyűjtötte az áramot, mert nem várták el senkitől, hogy éjszaka tekerjen. Sokan legyintettek az ötletre, mások szerint a besenyőszékiek szétlopják az egészet. De az egykori telepen lakók nagyon büszkék voltak arra, hogy náluk lett feldíszítve a falu karácsonyfája. Így, amikor nem jött senki a faluból, tanyákról (ritka eset volt), akkor ők ültek a kerékpár nyergébe. Öt évestől az aggastyánokig...

Advent harmadik vasárnapján ,,üzemelték" be a szerkezetet és ettől kezdve hirdette ország-világnak energiatakarékos módon, hogy Kunhalom készül a Karácsonyra...

Kunhalmi dollár - 152 - utcanevek
Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)



Kunhalmi dollár - 154 - Szenteste
nawesh - 2010.12.23

Piroska volt, aki kitalálta, hogy Szenteste jöjjön össze a nagycsalád. Bátor támogatta az ötletet. Igen, miért ne. Pár éve még csak hároman ülték körük az ünnepi asztalt. Most meg...

Advent negyedik vasárnapján pesztrálták a hármas ikreket is: már fél éves örökmozgók. Mária és Csaba elutazott Budapestre megnézni a Szent Koronát . Így őket is meglepetésként érte a hír, hogy milyen sokan lesznek Szenteste...

Bátor 24-én délelőtt csak a legszükségesebb megrendeléseket teljesítette. Nem akarta a munkatársait kizsigerelni, miközben a két Diszkont délután négyig nyitva volt. Igaz, arról megfeledkeztek, hogy a buszok már nem járnak a Város felé. De sebaj! Kunhalom önkormányzata karácsonyi ajándékként hazaszállította a diszkontok dolgozóit...

Bátor délben hazaengedte a boltjaiból a dolgozóit, mindenkit megpakolva zöldséggel-gyümölccsel...

Szóval sokan gyűltek össze a Koszorús házban:
Bátor és Piroska mellett ott ült Eszter lányuk és Rózsa, Piroska ölében a baba. Mellette Mária és Csaba, közöttük három etetőszékben a hármasikrek. Máriát meglepte, hogy eljöttek a szülei is, mert Piroska őket is meghívta. Mióta megszülettek az unokák, Szabó tata (ahogy mostanában csipkelődve hívták az apósát) megszelídült és igazi nagypapa lett.

Persze Szabó tata berzenkedett, amikor közölték fele a Szenteste ,,feltételeit": mindenki hoz valami ételt, mely szigorúan vegetárius legyen és csak a gyerekek kapnak ajándékot, de ők is max ezer Ft értékben... Mert a cél nem a ,,villantás", hanem az együttlét...

No, de hogy még alkohol sem lesz? Mit csinálnak akkor egész este?

Lehet, hogy beszélgetnek?

Elhívták Csaba bátyját is, aki hozta a barátnőjét. Egy lány Feketeszélről . Meghívták Kovács urat is, hiszen a családhoz tartozott és meghívták Laslo Wojastoquliket és bájos feleségét Myrát. Hiszen ők is távoli unokatestvérek...

Venni kellett egy nagyobb asztalt...



Bátor mindent odakészített a Szenteste vacsorájához. Először egy nagy fej fokhagymát pucolt meg. A gyerekeknek nem adott gerezdet, csak a felnőtteknek, akik sóba mártották és úgy ették meg. Majd még egy gerezd, amit mézbe mártottak. Ezt követően egy szép nagy almát 18 vékony szeletre szeltek és mindenki kapott belőle. Majd egy tálból egyenként vettek diót, feltörték. Ha a dió egészséges volt, a következő esztendőben nem fenyeget betegség. Bátor áldotta a sorsot, hogy sikerült egészséges diókat összeválogatni.

Piroska aszalt szilvát osztott, majd egy pohár mustot kapott mindenki. Ezt követően jött a bableves.

Szabó tata azért dörmögött - Még hogy nincs hús? Hát ez mi? - mutatott a kanalára.

Szejtán, apa! Szejtán! - mondta Csaba.

Mitán?

Búzahús... Olyan, mintha..., de gabonából van...

És jól lehet ezzel lakni?

Próbáld ki... - Szedett is két tányérral...

Ahogy a mákos gubából is... Így a végén a süteményekből nem is bírt enni.

Eszter már könyvet kért és kapott karácsonyra. Magyar népmeséket. Le is ült a fa alá és olvasgatott. A sok felnőttnek bőven jutott a babákból babusgatni...

Jövőre már többen leszünk - simogatta meg a nem látható pocakját Myra. - Ő már Kunhalmon fogant... Jó itt.

Már benne jártak az estében, amikor Szabó tata fészkelődni kezdett. - Kezdődik a Való Világ - súgta Máriának a felesége.

Mária ledöbbent - Az a szemét Szenteste is megy? - Apuka, majd megnézi a neten... De nem is értem, hogy képese azt a szennyet nézni.

Szeretem no, kikapcsol... meg olyan érdekes...

Jaj ne bántsd! - korholta Bátor Máriát - Tudod milyen magas a nézettsége?

Szexista, undorító, főműsoridőben dohányoznak, káromkodnak, hisztiznek, egy rakat hülye picsa a képernyőn... Az, hogy Szenteste beteszik fűműsoridőbe, csak bizonyítja, hogy magasról lekakilnak minden meghitt ünnepet... - Mária teljesen kikelt magából. Szabó tata csitította - Nyugodj meg, nem esek kétségbe, ha nem látom...

Kovács úr szedelőzködni kezdett - Köszönöm a vendéglátást, megyek a Kun-tanyára, a cserkészek is hamarosan jönnek és főzünk egy nagy adag zöldséggulyást. Az éjféli mise előtt kész kell legyünk. Sokan jönnek a szentmisére olyanok, akik egyedül töltötték a Szentestét és meleg étel sem jutott az asztalukra...

Eszter felugrott - Az ám, én is megyek! Az örsvezetőm nem tudom mit szólna, ha nem lennék ott...

Neked nem a pásztorjátékban a helyed? - kérdezte Piroska.

Addig készen leszünk a főzéssel.

Megyünk-e éjféli misére? - kérdezte Bátor.

Én vigyázok a gyerekekre - jegyezte meg Mária - Ti mehettek... - Látta Eszter sajnálkozó tekintetét - Apa felveszi a pásztorjátékot és holnap megnézem...

Laslo és felesége is felálltak - Mi nem vagyunk keresztények, így a misére nem megyünk, de szívesen elmennénk segíteni főzni...

Bátor még berakott egy Ghymes lemezt

Kunhalom felett az angyalok adtak randevút egymásnak...

Kunhalmi dollár - 153 - mentsük meg a fenyőfákat
Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
Ildykó Barátnőmtől kaptam!
  2011-05-22 11:33:14, vasárnap
 
 



























































 
 
0 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
Ősz Marikától kaptam!
  2011-05-22 11:11:07, vasárnap
 
 

























 
 
0 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
Kellemes vasárnapot kívánok!
  2011-05-22 10:55:09, vasárnap
 
 








Tóth Árpád: VASÁRNAP

Ó, lesz-e nékem valaha
Egy csendes, barátságos kertem,
Hol fényes lombú fák között
Hosszan, békén lehet pihennem?
Hol bölcsen elemezhetem
Megélt, elmúlt tragédiáim,
S csendesen mosolyogni látnak
Az orgonáim?

És lesz-e tisztes, ősz hajam
S agyamban csöndes, öreg eszmék?
Miket szép, széles gesztusokkal
Klubtársak közt meghánynánk-vetnénk?
Kinyitnók a klub ablakát,
Ragyogna ránk a holdkorong,
S múltról zenélő szívvel ülnénk:
Öreg szobrok, vén Memnonok...

De biztos-é, hogy mindenik
Öreg szívre leszáll a béke?
S hogy ami most fáj, akkor édes?
Vagy jobb, ha most szakadna vége?
- Ki a körútra szaporán,
Ki! a vasárnapi zsivajba!
Itt benn valami fojtogat,
Félek magamba...





 
 
0 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
Színes tavaszi saláta
  2011-05-10 13:56:31, kedd
 
  Színes tavaszi saláta
/No Salty/

hozzávalók 4 főre

1 db fejessaláta
15 dkg lilakáposzta
15 dkg fehérkáposzta
6 db paradicsom
1 doboz kukoricakonzerv
4 szál újhagyma
1 db kígyóuborka
1/2 kaliforniai paprika


Öntethez:
2 kis pohár natúr joghurt
2 ek citromlé
2 ek olívaolaj
2 ek szárított kapor
elkészítés
Egy átlátszó üvegtálban rétegezzük a zöldségeket: a fejes salátát összetépkedjük, a többit felszeleteljük.
A káposztákat lereszeljük, és így szórjuk a zöldségek közé.
Az öntet hozzávalóit összekeverjük, és meglocsoljuk vele a salátát.
Behűtjük, csak tálaláskor sózzuk.
Köretnek is kiváló!
Hajni


 
 
10 komment , kategória:  Receptek és háztart.ötletek  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 19 
2011.04 2011. Május 2011.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 19 db bejegyzés
e év: 928 db bejegyzés
Összes: 16873 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 385
  • e Hét: 2262
  • e Hónap: 5535
  • e Év: 5535
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.