Belépés
korall44.blog.xfree.hu
Én nem adom fel soha, Az élet bármennyire is mostoha! Bakó Istvánné
1944.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Ősz Marikától kaptam!
  2011-07-26 12:24:47, kedd
 
  NAGYON SZÉP NYÁRI HETET KIVÁNOK,MARIKA.

Devecsery László: Katica

> -Kis katica, merre jársz,
> égen-földön merre szállsz?
> Merre viszed hét pettyedet?
> Hadd repüljek távol veled!
> -Ég, föld között repít szárnyam,
> virágok kelyhe az ágyam.
> Szárny nélkül te hogy' repülnél?
> Hét petty nélkül is örülnél?
> -Kis katica, repülj messze:
> szép, távoli, új egekre!
> Szárny nélkül én nem követlek,
> hét petty nélkül nem vezetlek.
> -Kis katica! Merre jársz?
> Égen-földön merre szállsz?

> Festéktüsszentő H. Benő




Pinczési Judit: Nyári dal

> Egy kislány kék lepkét fogott.
> Szebb volt, mint egy szálló madár.
> Fénylő szárnyát szétnyitotta,
> azt mondta, ő lepkekirály.

> "Nem koronámat adom én,
> a szabadságért kevés, tudom,
> de ha röptömben felkiáltok,
> a hangom megül az arcodon."

> Lepke táncol a szélben,
> a tó ezüst tükör.
> Egy kislány játszik a réten,
> s az arca tündököl.



















KEDVES BARÁTNŐIM!

KIVÁNOK SZÉP HETET,IGAZ MOST RITKÁBBAN JÖVÖK,MERT A NYÁR AZ UNOKÁKÉ,DE
SOK SZERETETTEL GONDOLOK RÁTOK,PUSZI,MARIKA.


























 
 
2 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
Ildykó Barátnőmtől kaptam!
  2011-07-26 12:03:06, kedd
 
 

























































































 
 
1 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
Kellemes hétvégét kívánok!
  2011-07-23 18:18:21, szombat
 
 












Csukás István: Ki ette meg a nyarat?

Ki ette meg a nyarat? Tegnap
még itt volt, mértük a lázát:
37 fok árnyékban, vagyis a fák
hóna alatt. Most se láz, se nyár,
a fák dideregve kapkodnak a levelek
után, rémes csontvázak, kiköpött
halszálkák. De ki ette meg a nyarat?
A kutyámra nézek gyanakodva:
fejét rázza, pofáját nyújtja, eloldalog,
megsértődve morog: ,,Megint mindent
rám kennek ..." A fecskéket figyelem,
zsinórírást bögöztek a villanydróton,
silabizálom, de nem tudom elolvasni,
miről szól, kinek szól? Legyintek,
á, nekik ez túl nagy falat! Macska
füstöl át a kerítésen, szájában egéríz,
verébíz, lopott tejföl íze, nem foglalkozik
nyárevéssel, a harmadik szomszédból
gúnyosan visszanyávog. Finoman megpendül
a napraforgó cintányérja. Fülelek,
talán tud valamit. Talán a virágok!
A kertben rózsa, kannavirág, büdöske,
a kifeszített madzagon hajnalka tornázik;
szimatolva motyogom: ,,Kölnigyár, ott a nyár!"
A rózsa a fejét ingatja, a kannavirág
üresen kondul, a büdöske elpirul, a hajnalka
tele szájjal nevet: micsoda buta kérdés!
Fejemet ingatom, üresen kondulok, elpirulok,
de nem nevetek, mert, nem, egyáltalán
nem buta, mert hova tűnik, ami volt?
S dideregve kapkodok a leveleim után,
Mert nyár vagyok és fa vagyok egy boldog
pillanatra, és miért voltam, hogyha
eltűnök, s miért tűnök el, hogyha voltam?














 
 
2 komment , kategória:  Kép 2.  
Jó pihenést kívánok!
  2011-07-01 16:41:42, péntek
 
 


B. Radó Lili: Esti dal

Oly jó ilyenkor este már,
mikor az izzó nap leszáll
s a csillag csillog csak nekem.
Elgondolom az életem.

Ami elmúlt és ami lesz még,
mit rég megúntam s amit szeretnék,
messziről nézem és nyugodtan,
ami után egykor futottam.

Mire az izzó arc lehül,
a szív is békés lesz belül.
Öröm, kétség oly messzi cseng
és jól esik az esti csend.

Jó így mégegyszer szemlehúnyva
mindent végiggondolni újra,
a lélek könnyű, mint a pára
s csend van. Elalszunk nemsokára.


 
 
9 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
Kunhalmi dollár-157-158.
  2011-07-01 16:23:49, péntek
 
  Kunhalmi dollár - 157 - recycling
nawesh - 2011.01.18

Január közepe enyhülést hozott az időjárásban. Kunhalmon is. Aminek azért annyira nem örültek. Hatalmas területeket öntött el a belvíz.

Amíg fagyok voltak és hó, legalább nem mozdult ez a víztömeg, de a gyors hóolvadást követően a föld és az árkok nem voltak képesek elvezetni a felesleges vizet. Bátor némi nosztalgiával emlékezett a pár évvel korábbi helyzetre, amikor májusban a dűlőutakon a szárazságtól olyan homok volt, hogy az autó is alig bírt közlekedni.

Most meg sár mindenütt. Még tavaly kitisztították az árkokat, de sok szántóföld is vízben állt. Szerencsére házakat nem fenyegetett a belvíz, de több gazda is látta, hogy ebben az évben nem fog semmit sem termelni.

Paradox módon a két diszkontáruház került bajba Virágsarkon. Lóhalálában húzták fel mindkettőt és bizony nem ügyeltek arra, hogy megfelelő alapot készítsenek, így két napig be kellett zárni az áruházakat. A víz befolyt az eladótérbe... Szemben, az út másik oldalán a kereskedő Udvar takaros kis boltocskái magasabban voltak...



A január közepén szokatlan meleg miatt a gazdák másért is aggódhattak. Ha sokáig tart a meleg, rügyezni kezdenek a gyümölcsfák. Majd jön a fabruári fagy és oda az idei gyümölcstermésnek. Sok minden sújtja a gazdálkodókat...

A polgármesteri hivatalban gőzerővel folyt a munka. Kijelölték az új ipari park helyét. Más olyan sok cég, mikro- és kisvállalkozások érdeklődtek, hogy az építkezés, a közművek bevezetése előtt 70%-osan megtelt az új ipari park is. Kunhalom virágozni fog - mondta a polgármester Bátornak. - nem kérünk sok iparűzési adót, sokaktól semmit, csak azt, hogy az alkalmazottaik harmada lehetőleg kunhalmi legyen.

Már Feketeszélen is kijelöltek egy mini ipari parkot - jegyezte meg Bátor.

Igen, be is adtunk egy pályázatot, a Kunhalmot elkerülő út építésére. Fejlődnie kell Feketeszélnek is, de ne kívánja senki, hogy kamionok dübörögjenek keresztül Kunhalmon.

Majd az új Széchenyi Terv - mosolygott Kovács úr. - Én is pályázok. Bővíteném a posta épületét.

S mit szeretne? - kérdezte a polgármester.

Könyvesboltot és egy teaházat...

Könyvesbolt? Itt?

Persze. Kunhalom lakossága növekszik. Javarészt fiatalok költöznek be, akik itt találnak munkát. Bízom benne, hogy olvasni is fognak majd. S a teaházban olyan előadásokat szervezek, melyre a Városból is kilátogatnak...

A polgármester legyintett - Igaza van. Amikor megnyitotta az újságos standot Virágsarkon, úgy gondoltam, kizárt, hogy ebben a kis faluban megéljen egy külön újságos bolt.

Megél... Ráadásul dohányterméket nem is árulok...

Bátor nevetett - ráadásul ez az első recycling újságosstand Magyarországon. Aki visszahoz tíz kiolvasott lapot, választhat egy frisset.

Kovács úr csak mosolygott - A napilapok mennek az iskolai papírgyűjtésbe, az értékesebb színes újságok meg a könyvtárba. Már annyi van, hogy a feketeszéli könyvtárat is én látom el. De hamarosan Feketeszélen is nyitok egy újságosbódét. No meg Bátorral megegyeztünk, a Mozgó Bolt is visz ezentúl újságot a kedves vásárlóknak...

A polgármester felsóhajtott - ha a kunhalmiak újságot olvasnak, akkor nincs olyan nagy baj...

Kunhalmi dollár - 156 - Rozi mama kenyere
Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)



Kunhalmi dollár - 158 - a cowboy száz dollárja
nawesh - 2011.01.27

Kunhalmon igazi sikertörténet volt a helyi pénz, a Kunhalmi dollár működése. A kunhalmiak, feketeszéliek megszokták és megszerették a helyi pénzt.

Mivel bakba nem rakhatták, hogy kamatozzon és az volt a lényege, hogy forogjon a helyi gazdaságban, a két falu felvirágzásához nagyban hozzájárult a helyi pénz rendszere. A segélyeket, támogatásokat helyi pénzben adták, a kereskedők tudták, hogy alkoholt és dohányterméket nem adhatnak Kunhalmi Dollárért, mert ha megtennék, kizárnák magukat a rendszerből.

Virágsarkon, a főút mellett sok autós megállt ezt-azt vásárolni. A Kereskedő Udvar minden üzletében ki volt írva, Kunhalmi dollárt is elfogadunk.

Sokan megkérdezték, mi is ez a KD? Az emberek eleinte Bátorhoz irányították az érdeklődőket, aki szívesen mesélt el egy történetet a helyi pénzről. A történet később közszájon keringett és színesedett. Bátor mindig nagy élvezettel mesélte:



Egy álmos vadnyugati kisváros kocsmájában egy magányos cowboy üldögél. A szomszéd asztaltól hallja a hírt, hogy a megyei seriff keres egy cowboyt, aki valami postarablási ügybe keveredik. Cowboyunk érzi, hogy mennie kell, nehogy elkapják. Félrehívja a kocsmárost és a következőt kéri:

Olyan helyre megyek, ahova veszélyes dolog lenne sok pénzt vinni magammal. Kérlek, őrizd meg nekem ezt az erszényt. 100 csengő dollár van benne. Két év múlva jövök...

A kocsmáros eltette a pénzt. Abban biztos volt, hogy a cowboy megbízik benne, azért kérte meg a pénz őrzésére. S tudta, hogy a cowboy még egy dologban bízik, a hatlövetűjében. Ezért a kocsmáros mindenképpen meg akarta őrizni a pénzt.

Ám ahogy nap mint nap látta a ládában, el kezdett gondolkodni. A cowboy azt mondta, két év múlva jön vissza. Neki, a kocsmárosnak pedig pénzre lenne szüksége. A kocsma épülete már régi volt, megkopott, javításra szorult. Szükség lenne egy kis felújításra.

Az egyik reggel a kocsmáros fogta a pénzt és elment néhány helyi mesteremberhez. A festőt megkérte, fesse ki a kocsmáját. Az ácsot megkérte, javítsa meg a tetőt. Az asztalostól új asztalokat és székeket rendelt. Felvett egy szolgálólányt is, hogy győzzék a munkát. A 100 dollár elfogyott, de a kocsma megszépült. A vendégek újra visszatértek.

A 100 dollárnyi érme pedig vándorútra kelt a városban. A mesteremberek is vettek ezt-azt, élelmiszert, új ruhát, miegymást. S munka után szívesen ültek be beszélgetni a kocsmába. A kocsmáros alig két hónappal később azt vette észre, hogy a 100 dollár mind visszakerült az erszénybe. A kocsma kezdett kicsi lenni, a 100 dollárból építtetett egy éttermet, szakácsokat, pincéreket vett fel.

S a 100 dollár újra vándorolni kezdett. Az alkalmazottai a fizetésükből, új ruhát vettek, szobát béreltek, lovat vásároltak, házat építettek. Fél év múlva újra visszacsordogált az elégedett vendégektől a pénz.

S így indult el még kétszer az erszény tartalma. Szépült a város, biztonságosabb lett, boldogabb. Mindenkinek volt munkája, meg tudta vásárolni magának, amire szüksége volt. S az elégedett emberek szívesen jártak iddogálni a kocsmába, ettek az étteremben, vásároltak a boltban.

A cowboy rá sem ismert a városra, amikor visszatért. Beült a kocsmába. A kocsmáros megismerte, fogta az erszényt és odavitte a cowboynak: tessék, hiánytalanul megőriztem neked. A cowboy csak legyintett: Hagyd csak, a pénz úgy is hamis volt...

A kocsmáros először megdöbbent, majd körülnézett, hallotta e valaki őket. De nem volt a közelben senki. Megköszörülte a torkát: Akkor, ha megengeded vándor, megtartanám szerencsepénznek. S te vendégem vagy egy finom ebédre.

A pénz, a hamis pénz pedig talán azóta is vándorol körbe-körbe...*

Bátor meg volt győződve, hogy a Kunhalmi Dollár is így vándorol Kunhalmon és Feketeszélen. Hozzájárulva az emberek jólétéhez. Kovács úr végzett egy magánkutatást, hogy milyen gyorsan forog az önkormányzat által kiadott segély ha forintban kapják meg és ha KD-ben. A helyi pénz háromszor olyan gyorsan ,,használódott". Ezért is virágzott Kunhalom gazdasága...

Kunhalmi dollár - 157 - recycling
http://agyesagy.virtus.hu/index.php?id=detailed_article&aid=102417
* Az alaptörténet forrása: Máskép magazin.
Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
1 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
H. SIENKIEWICZ : Quo Vadis
  2011-07-01 16:14:12, péntek
 
  HENRYK SIENKIEWICZ : QUO VADIS
regény

Fordította: MÉSZÁROS ISTVÁN

HARMINCADIK FEJEZET

Caesar megérkezett Rómába, de dühös is volt érte, s néhány nap múlva már ismét égett a vágytól, hogy Achaiába utazhasson. Edictumot is adott ki, amelyben kijelentette, hogy távolléte nem tart sokáig, s hogy a közügyek emiatt semmiféle kárt nem szenvednek. Ezután az augustianusok társaságában, akik között Vinicius is ott volt, a Capitoliumra ment, hogy szerencsés utazásukért áldozatot mutasson be az isteneknek. De másnap, amikor Vesta templomát látogatta meg, történt valami, ami minden szándékát megmásította. Nero nem hitt az istenekben, de félt tőlük, különösen a titokzatos Vesta olyan félelemmel töltötte el, hogy az istenség és a szent tűz láttára haja hirtelen égnek meredt rémületében, fogai összekoccantak, reszketés futott végig minden tagján, s a véletlenül éppen a háta mögött álló Vinicius karjába rogyott. Gyorsan kivitték onnan, át a Palatinusra, ahol - noha azonnal teljesen magához tért - egy álló napig nem hagyta el az ágyat. Általános nagy csodálkozásra azt is kijelentette, hogy az utazást későbbi időre halasztja, mert az istenség, titkos úton, óva intette a sietségtől. Egy órával később már Róma-szerte közhírré tették a népnek, hogy Caesar, látván a polgárok bánatos arcát, irántuk érzett atyai szeretetéből itthon marad velük, hogy osztozzék örömeikben és balsorsukban. A nép örült ennek az elhatározásnak, mert most már biztosan tudta, hogy a cirkuszi játékoktól és a gabonaosztástól el nem esik, tömegek verődtek össze a Palatinus kapui előtt, s kiáltozva éltették az isteni Caesart, aki abbahagyta az augustianusaival való kockázást, s így szólt:

- Igen, el kellett halasztani; az Egyiptom és a Kelet fölötti uralom el nem kerülhet, tehát Achala sem vész el számomra. Átvágatom a korinthusi Isthmost, s Egyiptomban akkora szobrokat állítunk, hogy a piramisok elbújhatnak mögöttük. Építtetek egy hétszerte nagyobb szfinxet, mint amelyik Memphis mellett a sivatagba bámul, de a magam arcát faragtatom ki rá. A későbbi századok csak erről a szoborról és rólam fognak beszélni.

- Építettél már magadnak költeményeiddel nem hétszerte, de háromszor hétszerte nagyobb szobrot, mint a Cheops piramisa - jelentette ki Petronius.

- Hát énekemmel? - kérdezte Nero.

- Bárcsak lehetne neked akkora szobrot emelni, mint a Memnoné, de olyant, amely napfelkeltekor a te hangodon szólna! Az Egyiptomot érintő tengereken mindörökké nyüzsögnének a hajók, s rajtuk három világrész tömegei hallgatnák énekedet.

- Sajnos nincs, aki ezt meg tudná csinálni - sóhajtott fel Nero.

- De azt megteheted, hogy bazaltba véseted magad, amint a quadrigát hajtod.

- Igaz! Ezt meg is teszem!

- S megajándékozod vele az emberiséget!

- Egyiptomban feleségül veszem Lunát, aki özvegy, s igazi isten leszek.

- Nekünk pedig csillagokat adsz feleségül, s mi majd új csillagképet alkotunk, melyet Nero csillagképének fognak nevezni. Vitelliust azonban a Nílussal házasítsd össze, hogy a vízilovak ki ne vesszenek. Tigellinusnak pedig ajándékozd oda a sivatagot, hadd legyen a sakálok királya...

- Hát nekem mit szánsz? - kérdezte Vatinus.

- Áldjon meg Apis! Olyan játékokat rendeztél számunkra Beneventumban, hogy semmi rosszat nem kívánhatok neked: szabj egy pár cipőt a szfinxnek, mert a mancsai megdermednek a harmatos éjszakákon, azután majd a templomok előtt sorakozó kolosszusokat látod el lábbelivel. Mindenkinek meglesz ott a megfelelő hivatása. Például Domitius Afer, akinek becsületessége közismert, pénztáros lesz. Szeretem, Caesar, hogy Egyiptomról ábrándozol, de elszomorít, hogy elhalasztottad az utazást.

De Nero így felelt:

- A ti halandó szemetek semmit sem látott, mert az istenség az előtt marad láthatatlan, aki előtt akar. Tudjátok meg, hogy mikor Vesta szentélyében voltam, az istennő maga állt meg mellettem s a fülembe súgta: "Halaszd el az utazást." Olyan váratlanul történt ez, hogy megrémültem, pedig hálát kellene adnom az isteneknek, hogy ennyire oltalmukba fogadtak.

- Mindnyájan megrémültünk - jelentette ki Tigellinus -, Rubria Vesta-szűz pedig elájult.

- Rubria! - kapta fel a szót Nero. - Milyen hófehér a nyaka.

- De látásodra elpirul, isteni Caesar...

- Úgy van! Ezt magam is észrevettem. Csodálatos! Egy Vesta-szűz! Minden Vesta-szűzben van valami isteni, s Rubria nagyon szép.

Itt egy pillanatra elgondolkozott, aztán megkérdezte:

- Mondjátok meg, miért félnek az emberek jobban Vestától, mint a többi istentől? Mi az oka ennek? Íme, engem is elfogott a félelem, pedig főpap vagyok. Csak arra emlékszem, hogy összecsuklottam, s bizonnyal hanyatt estem volna, ha valaki fel nem fog. Ki volt az?

- Én - jelentkezett Vinicius.

- Ó, "bősz Aresem"? Beneventumban mért nem voltál velünk? Úgy hallottam, beteg voltál, s valóban, arcod megváltozott. De azt is hallottam, hogy Kroton meg akart gyilkolni? Igaz ez?

- Igaz... és eltörte a karomat, de megvédtem magam.

- Tört karral?

- Egy barbár segítségemre sietett, aki erősebb volt Krotonnál.

Nero csodálkozva nézett rá:

- Erősebb Krotonnál? Nem tréfálsz? Kroton volt a legerősebb ember, most pedig az aethiopiai Syphax az.

- Azt mondom, Caesar, amit tulajdon szememmel láttam.

- Hol van az az igazgyöngy? S nem ő lett a Liget királya?[117]

- Nem tudom, Caesar, mert aztán eltűnt a szemem elől.

- Azt sem tudod, milyen nemzetből való?

- El volt törve a karom, tehát nem kérdezhettem ki semmi felől.

- Keresd és találd meg őt nekem.

Erre Tigellinus is megszólalt:

- Én vállalkozom rá.

De Nero továbbra is Viniciushoz beszélt:

- Köszönöm, hogy felfogtál. Ha elesem, betörhettem volna a fejemet. Valamikor jó cimbora voltál, de a háború, és a Corbulo alatti szolgálat óta egy kicsit elvadultál, s valahogy ritkán látlak.

Aztán kis ideig hallgatott, majd így folytatta:

- Hogy van az a leány... akinek kissé keskeny a csípője... akibe szerelmes voltál, s akit elvettem Auluséktól, és neked adtam?

Vinicius zavarba esett, de Petronius ebben a pillanatban segítségére sietett:

- Fogadom, uram, hogy már elfelejtette - szólt. - Nem látod zavarát? Kérdezd meg, hány szeretője volt azóta, s nem kezeskedem róla, hogy erre is meg tud felelni. A Viniciusok jó katonák, de még jobb kakasok. Ezeknek egész baromfiudvar kell. Büntesd meg ezért, uram, s ne hívd meg a lakomára, amelyet Tigellinus ígér nekünk, tiszteletedre Agrippa taván.

- Nem, azt nem teszem. Bízom Tigellinusban, hogy ott baromfiudvarban éppen nem lesz hiány.

- Hiányozhatnak-e onnan a Gráciák, ahol Ámor jelen van? - felelte Tigellinus.

De Nero panaszkodni kezdett:

- Gyötör az unalom! Az istennő akaratából itt maradtam Rómában, de ki nem állhatom. Megyek Antiumba. Fojtogatnak ezek a szűk utcák, ezek a düledező házak és szennyes sikátorok. A bűzös levegő egészen a házamig és kertemig hatol. Ah, ha valamilyen földrengés elpusztítaná Rómát, ha egy haragvó isten a földdel egyenlővé tenné, majd megmutatnám, hogyan kell felépíteni egy várost, amely a világ fővárosa és az én székhelyem.

- Azt mondod, Caesar, "ha egy haragvó isten elpusztítaná a várost", így van? - kérdezte Tigellinus.

- Így, hát aztán?

- Hát te nem vagy isten?

Nero unottan legyintett, majd így szólt:

- Majd meglátjuk, mit rendezel nekünk Agrippa taván. Aztán megyek Antiumba. Ti mindnyájan kicsinyek vagytok, tehát nem értitek, hogy nekem nagy dolgokra van szükségem.

Azzal behunyta szemét jelezvén, hogy pihenni kíván. S az augustianusok valóban kezdtek is elszéledni. Petronius Viniciusszal távozott, s így szólt hozzá:

- Szóval hivatalos vagy a mulatságra. A Rőtszakállú lemondott az utazásról, de a városban jobban fog tombolni, mint bármikor, s úgy elterpeszkedik itt, mint a saját házában. Te is igyekezz a tombolásban feledést és szórakozást találni. Az ördögbe! Meghódítottuk a világot, hát jogunk van mulatni. Te, Marcusom, nagyon szép fiú vagy, s részben ennek tulajdonítom irántad való vonzalmamat. Az ephesusi Dianára! Ha látnád összenőtt szemöldöködet és arcodat, amelyen kiütközik a quirisek vére! Amazok olyanok melletted, mintha szabadosok lennének. Úgy van! Ha nincs az a vad vallás, Lygia ma már a házadban lenne. Csak próbáld meg még egyszer azt bizonygatni nekem, hogy azok nem ellenségei az életnek és az embereknek... Jól bántak veled, s azért hálás lehetsz nekik, de a te helyedben gyűlölném azt a vallást, s ott keresném a gyönyöröket, ahol meg lehet találni. Ismétlem, szép fiú vagy, s Rómában hemzseg a sok elvált asszony.

- Csak azon csodálkozom, hogy még nem fáradtál bele ezekbe a dolgokba - felelte Vinicius.

- Ki mondta ezt neked? Már régen belefáradtam, de hát én nem vagyok már olyan fiatal, mint te. Egyébként nekem vannak más kedvteléseim, amelyek nálad teljesen hiányoznak. Szeretem a könyveket, te pedig nem szereted; szeretem a költeményeket, téged pedig untatnak; szeretem a vázákat, a gemmákat, sok olyan dolgot, amire te rá sem nézel; szokott fájni a derekam, neked pedig nem; végül felfedeztem Eunikét, míg te semmi ilyesmit fel nem fedeztél... Nekem jó itthon a mesterműveim között; belőled viszont sosem faragok esztétát. Én tudom, hogy az életben már semmi többet nem találok annál, amit találtam, viszont te magad sem tudod, hogy még mindig reménykedel és keresel. Ha a halál kopogtatna ajtódon, minden bátorságod és szomorúságod ellenére is csodálkoznál, hogy meg kell halnod, hogy már itt kell hagynod ezt az árnyékvilágot; én pedig úgy fogadnám a halált, mint szükségszerűséget, azzal a tudattal, hogy nincs a világon olyan élvezet, amit meg ne kóstoltam volna. Nem sietek vele, de nem is fogok vonakodni, mindent megteszek azonban, hogy az utolsó percig vígan éljek. Vannak a világon vidám szkeptikusok is. Én a sztoikusokat ostobának tartom, de a sztoicizmus legalább megedzi az embert, ellenben a te keresztényeid szomorúságot hoznak a világra, ami olyan az életben, mint a természetben az eső. Tudod, mit tudtam meg? Azt, hogy a Tigellinus által rendezendő ünnepségeken, az Agrippa-tó partján örömházakat állítanak fel, s a legelőkelőbb római házak nőit hordják oda. Nem akadhatna közöttük legalább egy, aki elég szép lenne ahhoz, hogy megvigasztaljon? Lesznek közöttük szüzek is, akik először lépnek ki a világba... mint nimfák... Ilyen a mi római császárságunk... Már meleg van! A déli szél felmelegíti a vizeket, s már nem fogja lúdbőrössé tenni a mezítelen testet. Te pedig, Narcissus, tudd meg, hogy olyan egy sem akad, aki neked ellenállhatna. Egy sem: még Vesta-szűz sem.

Vinicius a fejét verdeste tenyerével, mint akit folyton egyetlen gondolat foglalkoztat.

- Ahhoz szerencse kellene, hogy egy ilyenre bukkanjak...

- S ki tette ezt, ha nem a keresztények!... De akiknek kereszt a jelvényük, azok nem is lehetnek másfélék. Hallgass meg: Görögország szép volt, s megteremtette a világ bölcsességét, mi megteremtettük az erejét, s mit gondolsz, mit teremthet meg az a vallás? Ha tudod, világosíts fel, mert Polluxra mondom, én nem is sejtem.

Vinicius vállat vont.

- Azt hinné az ember, attól félsz, hogy fel találom venni a keresztény vallást.

- Attól félek, hogy el találod rontani az életedet. Ha nem tudsz olyan lenni, mint Görögország, légy olyan, mint Róma: uralkodj és élvezz! A mi őrületeinkben éppen azért van bizonyos értelem, mert ez a gondolat rejlik bennük. A Rőtszakállút megvetem, mert görögnek bohóc. Ha rómainak tartaná magát, én igazat adnék neki abban, hogy megengedi magának a tobzódást. Ígérd meg, hogyha most hazamégy, s valami keresztényt találsz ott, kioltod rá a nyelvedet. Ha Glaucus, az orvos lesz az, ő még csodálkozni sem fog rajta. Viszontlátásra az Agrippa-tavon.





HARMINCEGYEDIK FEJEZET

Az Agrippa-tó partján zöldellő ligeteket a praetorianusok fogták körül, hogy túlságosan nagy tömegek ne zavarják Caesart és vendégeit, hiszen úgyis azt mondták, hogy aki Romában akár gazdagságával, akár értelmével, akár szépségével kitűnt, az mind megjelent e lakomán, amelyhez foghatót nem ismert a város történelme. Tigellinus kárpótolni akarta Caesart az achaiai út elhalasztásáért, s ugyanakkor fölül is akart múlni mindenkit, aki eddig vendégül látta Nerót, s be akarta bizonyítani, hogy senki sem tudja úgy felvidítani, mint ő. E célból, mikor még Caesarral Neapolisban, majd Beneventumban járt, megtette az előkészületeket, szétküldte parancsait, hogy a világ legtávolabbi széleiről is hozassanak vadat, madarakat, ritka halakat és növényeket, nem feledkezve meg a szövetekről és edényekről sem, amelyek a lakoma fényét emelhetnék. Egész tartományok jövedelme ment el az eszeveszett igények kielégítésére, de a hatalmas kedvencnek ezzel nem kellett törődnie. Befolyása napról napra növekedett. Nerónak most még talán ő sem volt kedvesebb, mint más, de egyre nélkülözhetetlenebbé vált. Petronius messze fölötte állt csiszoltságban, értelemben és szellemességben, s társalgásával is jobban tudta szórakoztatni a Caesart, de szerencsétlenségére mindebben Nerót is felülmúlta, s ezzel felkeltette féltékenységét. Nem is tudott mindenben vak eszközzé válni, s ha ízlésről volt szó, Caesar félt is tőle. Tigellinusszal szemben viszont sosem érzett feszélyezettséget. Maga a Petroniusra ruházott arbiter elegantiarum cím is bosszantotta, mert ki lehetett arra méltóbb nálánál? Tigellinusnak azonban volt annyi esze, hogy ismerje saját hiányosságait, s látván, hogy sem Petroniusszal, sem Lucanusszal, sem másokkal, akik akár származásuk, akár tehetségük, akár tudományuk révén tűntek ki, fel nem veheti a versenyt - elhatározta, hogy alkalmazkodó szolgálataival, mindenekelőtt pedig olyan pazar fényűzéssel homályosítja el őket, amely Nero képzelőtehetségét is meglepi.

A lakomát tehát egy aranyozott gerendákból összerótt, óriási tutajon rendeztette. A tutaj széleit a Vörös-tengerből és az Indiai-óceánból halászott gyöngyház- és szivárványszínű pompás kagylók díszítették. Oldalait pálmák, lótuszligetek és nyíló rózsafák szegélyezték, amelyek között illatszereket permetező szökőkutakat, istenszobrokat, valamint arany- és ezüstkalitkákban tarkabarka madarakat rejtettek el. Középütt óriási sátor, jobban mondva a szíriai bíborból készült sátornak csak az ezüstrudakra kifeszített teteje emelkedett, hogy a kilátást ne akadályozza. Alatta, mint megannyi nap, csillogtak a vendégek számára előkészített asztalok, melyek csak úgy roskadoztak az alexandriai üvegtől, kristálytól és az Itáliában, Görögországban és Kis-Ázsiában harácsolt, szinte felbecsülhetetlen értékű edényektől. A tutajt dús növényzet borította, amitől inkább szigetnek és kertnek látszott, s aranyból és bíborból font kötelekkel össze volt kötve hal, hattyú, sirály és flamingó alakú csónakokkal, amelyekben a színes evezők mellett csodaszép arcú és idomú, mezítelen evezős legények és leányok ültek, hajuk keletiesen fésülve vagy aranyhálóba szorítva. Mikor Nero Poppaeával és az augustianusokkal kikötött a tutaj főhelyén, s helyet foglalt a bíborsátor alatt, a csónakok tüstént megmozdultak, az evezők lecsaptak a vízre, az aranykötelek megfeszültek, a tutaj megmozdult, s a lakomához összegyűlt vendégekkel együtt kezdett köröket leírni a tavon. Más csónakok és apróbb tutajok is körülvették, tele citerázó és hárfázó leányokkal, kiknek rózsaszínű teste a kék ég és a víz alkotta háttér előtt, az arany hangszerek fényében, mintha magukba szívta volna a kékséget és a fényeket, s e színekben játszva pompáztak, mint megannyi virág.

A parti ligetekből és a bozótban elrejtett furcsa alkalmi épületekből szintén zene és ének hallatszott. Megzendült az egész környék, megzendültek a ligetek, s a visszhang szerteszéjjel vitte a tülkök és trombiták harsogását. Caesar, kinek egyik oldalán Poppaea, a másikon Pythagoras foglalt helyet, maga is elámult, s különösen mikor a csónakok között megjelentek a sziréneknek öltözött s pikkelyt mímelő, zöld hálóval borított fiatal rabszolganők, nem győzte dicsérni Tigellinust. De már szokásból is Petroniusra pillantott, hogy megtudja, mi az "arbiter" véleménye, az azonban jó darabig közömbösen hallgatott, csak mikor Nero egyenesen megkérdezte, akkor mondta meg véleményét:

- Úgy vélem, uram, egyetlen mezítelen szűz sokkal nagyobb hatást kelt, mint tízezer.

Caesarnak azonban tetszett az "úszó lakoma", mert újdonság volt. Egyébkent, a szokáshoz híven, olyan válogatott fogásokat tálaltak, hogy Apicius fantáziája elképedt volna láttukra, s annyifajta bort, hogy Otho, aki nyolcvanfajtát adott fel, a víz alá bújt volna szégyenletében ekkora választék láttára. A nőkön kívül csupa augustianus foglalt helyet az asztalnál, de szépség tekintetében Vinicius valamennyit elhomályosította. Arca és alakja valamikor jellegzetesen elárulta a hivatásos katonát, most azonban a belső gondok és a fizikai fájdalom, amelyen átesett, úgy kicsiszolták vonásait, mintha egy mesteri szobrász finom vésője siklott volna végig arcán. Arcbőre elvesztette régi, napsütötte árnyalatát, de a numidiai márvány aranyfényét megőrizte. Szeme nagyobb és szomorúbb lett. Csupán felsőteste tartotta meg régi, hatalmas idomait, mintha egyenesen a vért számára teremtették volna, de e légionistához méltó felsőtest fölött egy görög isten, vagy legalábbis egy rafinált patrícius finom, de egyszersmind büszke feje pompázott. Petroniusból a tapasztalat szólt, mikor azt mondta, hogy az augustianus hölgyek közül egyik sem fog tudni és akarni neki ellenállni. Mindegyik ránézett most, Poppaea sem volt kivétel, sőt Rubria, a Vesta-szűz sem, aki Caesar kívánságára jelent meg a lakomán.

A hegyekről hozatott hóban hűtött borok csakhamar felhevítették a lakomázók szívét és fejét. A parti bozótból egyre újabb, szöcske és szitakötő alakú csónakok bukkantak elő. A tó kék tükre olyan volt, mintha virágszirmokkal szórták volna tele, vagy mintha pillangók tömegei lepték volna el. A csónakok fölé itt-ott ezüst meg kék, cérnára vagy zsinegre kötött galambok és egyéb, Indiából és Afrikából hozatott madarak röppentek fel. A nap már az ég nagyobb részét befutotta, de noha a lakomát május elején rendezték, az idő meleg, sőt tikkasztó volt. A tó vize ringott a zene ütemére mozgó evezők csapásaitól, de a levegőt a szellő legkisebb fuvallata sem remegtette meg, a ligetek mozdulatlanok voltak, mintha révületben bámulták és hallgatták volna, ami a vízen végbement. A tutaj folytonosan a vízen keringett, s vitte magával az egyre részegebb és egyre lármásabb lakomázókat. A lakoma még a felénél sem tartott, s már senki sem törődött a renddel, amely szerint asztalokhoz ültek. Caesar maga adott erre példát, mert felkelt helyéről, Viniciust elküldte Rubria mellől, s maga foglalva el helyét, suttogni kezdett a leány fülébe. Vinicius Poppaea mellé került, aki karját feléje nyújtva kérte, hogy kapcsolja be meglazult vállpántját, s mikor az ifjú ezt kissé remegő kézzel megtette, az asszony szemérmes pillantást vetett rá hosszú szempillái alól, aranyos fejét pedig megrázta, mintha valamit tagadna. Közben a nap korongja nagyobb és vörösebb lett, s lassan hanyatlott alá a ligetek fáinak koronája mögé; a vendégek nagyrészt már teljesen részegek voltak. A tutaj most egészen a part mentén haladt, ahol a facsoportok és virágok között faunoknak vagy szatíroknak álcázott férfiak fuvoláztak, sípoltak és doboltak, meg nimfáknak, dryasoknak és hamadryasoknak öltözött leányok libbentek ide-oda. Végül lenyugodott a nap, s ekkor a sátor alól részeg kiáltások Lunát dicsőítették, a ligetekben pedig ezernyi lámpa gyúlt ki. A part mentén sorakozó örömházakból fénysugarak áradtak, a teraszokon pedig a legelőkelőbb római házak asszonyaiból és leányaiból újabb, ugyancsak mezítelen csoportok jelentek meg, s a legzabolátlanabb mozdulatokkal és szavakkal csalogatták magukhoz a lakomázó vendégeket. Végül a tutaj partot ért, Caesar és az augustianusok kitódultak a ligetekbe; elszéledtek a bordélyházakban, a bozótokban elrejtett sátrakban s a források és szökőkutak között mesterségesen berendezett barlangokban. Mindenkin úrrá lett a fékevesztett téboly, senki sem tudta, hova lett Caesar, ki a senator, ki a lovag, ki a táncos és a zenész. A szatírok és a faunok kurjongatva kergették a nimfákat. Thyrsus-botokkal verték le a lámpákat, hogy eloltsák. A ligetek egyes részei sötétbe borultak. De mindenütt hol hangos kiáltások, hol nevetés, hol suttogás, hol emberi mellek lázas lihegése hallatszott. Róma eddigelé valóban nem látott ehhez hasonlót.

Vinicius nem volt részeg, mint azon a lakomán, a Caesar palotájában, ahol Lygia is megjelent, de őt is elkápráztatta és elkábította mindaz, ami történt, s elkapta a gyönyör láza. Berohant az erdőbe, együtt futott a többiekkel, s kereste, hogy a dryasok közül melyik a legszebb. E lányok egyre újabb csoportjai surrantak el mellette, s énekelve és sikongatva menekültek a faunok, szatírok, a senatarok és a lovagok meg a zene hangjai elől. Végül egy csoportot pillantott meg, melyet egy Dianának öltözött szűz vezetett. Odaugrott, hogy az istennőt közelebbről megnézze, s a szíve egyszerre elalélt mellében. Íme, az istennő, akinek fejét a hold díszítette, mintha Lygia lett volna.

A leányok vad forgataga körültáncolta - aztán, nyilván hogy üldözésükre késztessék, széjjelrebbentek, mint egy őzcsorda. De ő ott maradt egy helyben, dobogó szívvel, elakadt lélegzettel mert noha látta már, hogy Diana nem Lygia volt, sőt közelről nem is hasonlított hozzá, a heves indulat elvette minden erejét. Egyszerre olyan forró vágy fogta el Lygia után, amilyent még sohasem érzett, s a szerelem újabb, heves hullámmal árasztotta el szívét. Még sohasem érezte őt olyan drágának, tisztának, s még sohasem érezte, hogy ennyire szereti, mint itt, ebben az erdőben, az őrült tivornya és féktelen paráznaság közepette. Az imént még ő maga is inni akart ebből a serlegből, s részt akart venni az érzékek szemérmetlen tombolásában, most pedig már irtózott és undorodott tőle. Érezte, hogy az undor fojtogatja, hogy mellének levegőre, szemének a csillagok tiszta fényére van szüksége, amit nem homályosít el a borzalmas liget sűrűje, s elhatározta, hogy megszökik innen. De alig mozdult meg, egy alak toppant eléje, akinek fejét fátyol borította, s kezével az ifjú vállára támaszkodva suttogta, hogy Vinicius arcát megcsapta forró lehelete: - Szeretlek!... Gyere! Nem lát meg senki. Siess!

Vinicius mintha álomból ébredt volna fel:

- Ki vagy? - kérdezte.

De a nő keble már hozzásimult, s úgy kérlelte:

- Siess! Nézd, nincs itt senki, s én szeretlek. Gyere!

- Ki vagy? - kérdezte ismét Vinicius.

- Találd ki!...

Azzal ajkát a fátyolon keresztül az ifjú ajkához szorította, s fejét maga felé húzta. Csak mikor a lélegzete elállt, kapta el arcát a Viniciusétól.

- Szeretni!... Ez az önfeledtség éjszakája!... - mondta levegő után kapkodva. - Ma szabad... Tied vagyok!

De Viniciust égette s újabb undorral töltötte el az a csók. Szíve és lelke másutt volt, s Lygián kívül semmi sem létezett számára a világon.

Azzal eltolta magától a fátyolos alakot, s így szólt:

- Bárki vagy, mást szeretek, nem kellesz nekem.

A nő hozzá hajtotta fejét:

- Lebbentsd fel fátylamat...

De e pillanatban megzizzentek a közeli mirtuszbokrok levelei, az alak eltűnt, mint egy álomkép, már csak a távolból hallatszott furcsa, baljós kacagása.

Vinicius előtt megjelent Petronius.

- Hallottam és láttam - jelentette ki.

- Menjünk innen! - sürgette Vinicius.

S elmentek. Elhaladtak a fényárban úszó bordélyházak előtt, át a ligeten, elhagyták a lovas praetorianusok kordonját, s megtalálták gyaloghintóikat.

- Benézek hozzád - jelentette ki Petronius.

S együtt ültek be. De útközben mindketten hallgattak. Csak már Vinicius házának atriumában szólalt meg Petronius:

- Tudod, ki volt az?

- Rubria? - kérdezte Vinicius, s megremegett a gondolatra, hogy Rubria Vesta-szűz.

- Nem.

- Hát ki?

Petronius halkította hangját:

- Vesta tüzét meggyalázták, mert Rubria Caesarnál volt. Veled pedig...

S még halkabban fejezte be:

- A díva Augusta beszélt.

Pillanatnyi csend lett.

- Caesar - folytatta Petronius - nem bírta leplezni előtte Rubria iránti vágyát, s ő talán így akarta megbosszulni magát, én pedig azért léptem közbe, mert ha megismerted volna Augustát, s úgy utasítottad volna el, elvesztetted volna magadat, Lygiát és talán engem is.

De Vinicius kirobbant:

- Torkig vagyok már Rómával, Caesarral, a lakomákkal, Augustával, Tigellinusszal és mindnyájatokkal! Megfulladok! Nem bírok így élni; nem bírok! Érted?

- Elveszted a fejedet, ítélőképességedet, a mérsékletet!... Viniciusom!

- Csak őt szeretem ezen a világon!

- Hát aztán?

- Nem kell más szerelem, nem kell a ti életetek, lakomáitok, szemérmetlenségeitek és gaztetteitek!

- Mi van veled? Keresztény vagy?

Az ifjú pedig fejéhez kapott, s kétségbeesett hangon ismételgette:

- Még nem! Még nem!


 
 
1 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
Ősz Marikától kaptam
  2011-07-01 16:08:54, péntek
 
 














































 
 
1 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
Ildykó Barátnőmtől kaptam!
  2011-07-01 13:29:28, péntek
 
 







































































































 
 
0 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
Július - Szent Jakab hava
  2011-07-01 13:07:20, péntek
 
 


- Irka-firka - /Belányi Róbert- Robin Mash-/

Július - Szent Jakab hava - Nyárhó - Áldás hava
Elöljáróban elmondanám, hogy hónapismertetőimet június hóval be akartam fejezni... Körbejártam, körbejártuk az évet, tavaly ilyenkor már írtam a hónapról, júliusról, igaz, összehasonlíthatatlanul rövidebben. Szóval... szándékomban állt lezárni ezen írás-sorozatomat. Azonban néhány barátom és barátosném nyaggatásának engedve végül úgy döntöttem, még folytatom.

Július... Szent Jakab, Áldás hava... A bőség, a hőség és a gyorslábú záporok, a hirtelen viharok hava. Szinte szélsőségesen kiteljesedik a nyár. Elementáris vadsággal lép az Idő az Oroszlán jegyébe... Radnóti két zseniálisan megírt, gyönyörű versrészletét illeszteném ide, mert ahogy olvastam... körbevett a nyár, éreztem a július rekkenő hőségét, a záporok friss illatát! Remélem, Nektek is "átjön"!

Hőség

És bomlik a hőség s imbolyog! hajlott
füvek közt dudoló fény kisérgeti utját;
talpát feni és csúszkálva elindul,
pára marad itt csak és szövött nyugalom.

Naptár / Július

Düh csikarja fenn a felhőt,
fintorog.
Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.
Elfáradnak, földbe búnak,
este lett.
Tisztatestü hőség ül a
fényesarcu fák felett.

A római naptárban július eredetileg a fantáziátlan Quintilis, ,,Ötödik" nevet viselte, mivel az egykori márciusi évkezdéstől számítva az ötödik hónap volt. I. e. 44-ben Marcus Antonius javaslatára nevezték el júliusnak Julius Caesarról, aki e hónap 12. napján született.

Júliusra esett akkor is, ott is a mezőgazdasági munkák dandárja, de azért találtak okokat római barátaink a mulatozásra. 7-én volt a Nonae Caprotinae, a rabszolganők ünnepe. Ezen a napon az asszonyok Iuno Caprotina tiszteletére áldoztak egy vadfügefa, ,,kecskefügefa" (caprificus) alatt. (A füge virágzása júliusig tart, s ilyenkor termi első gyümölcsét.) A fügefa tejszerű nedvét mutatták be áldozatul Junónak mint kecske-, illetve fügefaistennőnek. Mind a kecskét (capra), mind a fügét (ficus) termékenység-jelképnek tekintették a régiek, az orgiasztikus szerelem szimbólumai voltak. (A későbbi, keresztény időkben a boszorkányszombatok orgiáján megjelenő Sátán kecskebakszerű ábrázolása innen eredeztethető.) Idekapcsolódó, érdekes adalék, hogy ugyanilyen rabszolgaünnep volt a decemberi Saturnaliáé és a februári Lupercaliáé, amikor meztelen ifjak kecskebőr korbáccsal ütlegelték városszerte a nőket, hogy termékenyek legyenek. (Ehh!..:)) )A Caprotina ünnep történeti magyarázata arra enged következtetni, hogy a kecskeistennő papnői eredetileg Bacchus férfifaló szolgálóinak, a bacchánsnőknek módjára viselkedtek.

Július 12-én Apolló tiszteletére rendeztek ünnepi játékokat, amely a nők számára a már említett két ünnep betetőzése volt. Mint Varro írja, e játékokon az asszonyok bíborszegélyű tógát ölthettek, amely egyébként a magas rangú férfiak ünnepi ruhadarabja volt. Július 23-án a vizek urának, Neptunusnak áldoztak (Neptunalia), hogy megóvja a termést a szikkasztó nyári forróságtól, most, hogy a Nap elhagyván a ,,nedves" Rák jegyét és a ,,száraz" Oroszlánba lép.

Júliust ezért régen Oroszlán havának is nevezték. 23/24-én lép a Nap az Oroszlán jegyébe. Magyar neve az Oroszlán hónap első dekádjának apostolszentje után Szent Jakab hava volt. A hónapot félmeztelen, nagy kalapú paraszt testesítette meg, amint épp sarlóját köszörüli, arat vele vagy kévét hord, netán a csűrben búzáját csépeli. Elvontabb allegóriája sárga ruhás, repülő ifjú, fején kalászkoszorúval. Jobbjában az Oroszlán jele, baljában kosár fügével, dinnyével és más gyümölcsökkel. Az oroszlánbőrös, buzogányos napisten, Héraklész/Hercules szintén a július megtestesítője volt.

JELES NAPOK

július 1. - SEMMELWEIS IGNÁC SZÜLETÉSNAPJA - 1818 - A MAGYAR EGÉSZSÉGÜGY napja

július 2. - MÓRICZ ZSIGMOND SZÜLETÉSNAPJA - 1879

- SZŰZ MÁRIA LÁTOGATÁSA ERZSÉBETNÉL - SARLÓS BOLDOGASSZONY napja

A kereszténység a XIII. századtól július 2-án a ,,nehézkes" Máriának, a Jézussal terhes Szűznek Erzsébetnél, Keresztelő Szent János jövendő anyjánál tett látogatását (Visitatio) ünnepelte. Az ünnepnap megválasztásába egy kis hiba csúszott. A szóban forgó esemény idején az evangélium szerint Erzsébet a szülés előtt állt (Lk. 1,39-56), fia születését azonban már az ősegyház 8 nappal korábban, június 24-én megünnepelte. Ez lehet az oka, hogy a XVII. század derekától az ünnepet törölték a hivatalos római naptárból, de mivel a nap az aratás kezdetére esik, a közelmúltig jelentős dátum maradt, mint aratóünnep. Szép Magyarhonban az obszerváns ferencesség buzgólkodására vert gyökeret még a középkor végén, igazában azonban a barokk világában bontakozott ki. Hogy a többi Mária - (szépmagyarul: Boldogasszony) - ünneptől megkülönböztessék, a Sarlós Boldogasszony nevet adták. Népünk nem Péter-Pálkor kezdte az aratást, ahogy a kalendárium előírta volt, hanem e Boldogasszony-ünnep másnapján.

Az ünnep hiedelem- és hagyománykincse nagyon gazdag. Virágszentelés, szegények istápolása, anyaság, de legfőképp az aratás a tárgya. Az ezen a napon szedett fűszernövények és persze a gabonafélék szentnek számítottak, varázserőt tulajdonítottak nekik. E napon csak jelképesen dolgoztak, a szerszámokat megáldatták a pappal, a búzából koszorúnak, szentelménynek, szobadísznek valót szedtek. Az aratást másnap szent rítushoz illő áhítattal kezdték. Tiszta fehér gyolcsruhában, levett kalappal a búza elé térdepeltek és imát mondtak. A munkát a föld szent, keleti sarkában kezdték (napkelet!), az első két kévét keresztbe rakták. Mindez az ,,életet" jelentő új kenyérnek szólt. Régi gyakorlat és hagyomány szerint sarlóval az asszonynép aratott, és nyomukban járva a férfiak kötözték a kévét. Közvetlenül ebből ered, hogy a nép szimbolikus szemléletében a Szűzanya arat; Fiára hagyja, hogy gyűjtsön, és a búzát a konkolytól elválassza (Mt 13, 26-30).

A szegedi kirajzású helyeken (Padé, Csóka, Szaján, Debellács, Telecska, Horgos, Majdán, Ürményháza, Rábé, Torda, Magyarcsernye, Udvarnok, Hetény, Kisorosz, Törökkanizsa stb.) azt tartották, hogy az asszony sarlóval arasson egy keveset, szedjen kalászt, hogy a jószág el ne pusztuljon.

július 4. - SZENT ULRIK napja

Ulrik, deákosan Udalricus, Augsburg püspöke és védelmezője a kalandozó magyarok ellen. A Lech-mezei győzelmet német kortársai az ő imádságának, a nyakában viselt keresztnek tulajdonították. Hallal szokták ábrázolni, mert legendája szerint egy darab nekiajándékozott hús csütörtöktől péntekre virradóra hallá változott.

Ulrik tisztelete Szép Magyarhonban nem tudott igazán gyökeret verni. Vajh' miért?...:)

július 5. - CSONTVÁRY KOSZTKA TIVADAR SZÜLETÉSNAPJA - 1853

E napot, Sarolta napját, a Muravidéken termésjóslónak tartják. Azt tapasztalták, hogy ha esik az eső Saroltán, nem lesz jó a diótermés.

július 8. - SZENT KILIÁN napja

Kilián Würzburg ír származású vértanú püspöke. Hitsorsosaival együtt, karddal segítették át a másvilágra 689 táján.. Főleg Németföldön tisztelik, de régi misekönyveink számontartják. A Kélián (1279), Gellén, Kiliyén családnév illetőleg a háromszéki Kilyén (Chilieni) helynév arról tanúskodik, hogy középkori jámborságunk ismerte.

A bánáti, betelepült németek lakta falvainkban Kilián volt az aratás kezdőnapja.

A szegedi késes céhet a XVIII. században bevándorló német mesterek ivadékai alapították (1835). Nem véletlen, hogy Kilián püspököt választották, az éles kard vértanúságának eszköze miatt védőszentül. A szegedi minorita templom főbejáratán több barokk fadombormű látható. Az egyik Kiliánt ábrázolja, amelyről írásbeli adatok híján sem lehet vitás, hogy a szegedi késesek áldozatkészségét dicséri.

július 9. - Margit napja

E napon az általános népi megfigyelés azt mondja, hogy Mérges Margit vagy Pisis Margit többnyire esőt, zivatart hoz, ezért kapta találó jelzőit is. Negyvenes nap lévén az a hiedelem, ha esik, dörög, villámlik, vihar dühöng Margit napján, akkor 40 napig ilyet várhatunk.

július 10. - KANDÓ KÁLMÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1869

július 11. - NURSIAI SZENT BENEDEK és DÁNIEL PRÓFÉTA (a bányászok védőszentje) napja

Szent Benedek

BENEDEK (Nursia, 480 körül - Monte Cassino, 547. március 21.) életrajzi adatai Nagy Szent Gergely pápától származnak. Rómába küldték tanulni. Benedek hamarosan elhagyta a várost és tanulmányait is abbahagyta. Rövid ideig egy aszkéta életet élő közösségbe tartozott, majd teljes magányba vonult és a tökéletes lemondást kereste. Három év múlva felhagyott a remeteélettel és azoknak a nőtlen férfiaknak lett atyja, akik közösségben kívánták keresni Istent. Monte Cassinon egy régi erődnek és egy hajdani szentélynek a romjaiból kolostort épített. Közösségének tagjai ,,szent szabály" szerint éltek, pontosan meg volt határozva az imádság, az olvasás és a munka, az étkezés és az alvás ideje. 547. március 21-én ért véget Benedek földi élete. A templomba vitette magát, gyengeségében a tanítványaira támaszkodva állt, kezét az ég felé emelte, így lehelte ki lelkét - írja Nagy Szent Gergely pápa.

A galliai liturgikus könyvekben már a 8. század végén megjelenik július 11. mint "Szent Benedek születésnapja'', de az ünnep eredetéről idáig semmi nem derült ki.

Dániel próféta

A történetébe most nem mennék bele, mert az elég közismert. Akinek mégis fehér folt, de szomjúhozza a tudást, annak javaslom, ragadja meg a Bibliát! Dánielről most csak annyit mondanék dióhéjban, hogy az oroszlánbarlangba vetett próféta az ókeresztény művészetben a halottaiból feltámadott Krisztust jelképezi. S mivel hogy a bányászok is hasonló épségben jöjjenek a föld mélyéből a napfényes világba, védőszentjükké választották.

július 12. - A TIZENNÉGY SEGÍTŐSZENT napja

Július 12-e a tizennégy segítő szent ünnepe. Általában betegség, járvány, egyéb szükség esetén hívták őket segítségül. Kultuszuk kezdete és kialakulása bizonytalan. Valószínűleg német földön keletkezett, és a nagy európai pestisjárvány (1347-52) idején terjedt el. Hazai elterjedéséről az első adat a XV. századból való.

Névsoruk: Achatius, Balázs, Borbála, Cirjék, Dénes, Egyed, Erazmus, Euszták, György, Alexandriai Katalin, Kristóf, Antiochiai Margit, Pantaleon és Vid.

Miért vannak éppen tizennégyen? Talán azért, mert a 14 ,,holdszám" és ,,napszám" egyszerre (28: 2 = 14, 14 x 26 = 364). A tizennégynek a zsidó-keresztény számmisztikában is kivételes hely jut. Amint Máté előszámlálja evangéliumában, ,,az összes nemzetség tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzetség, és Dávidtól a babiloni fogságra vitelig tizennégy nemzetség, és a babiloni fogságra viteltől Krisztusig tizennégy nemzetség" (Mt 1, 17). 14 Dávid király héber nevének számösszege; ennyi az ember kezén és lábán megszámolható ujjpercek száma is (a hüvelyk nem látható ujjpercével együtt egy kézen 15, összesen tehát ,,60 percünk" van). Lehet, hogy kérdésünkre ebből következik a helyes válasz. Nem kizárt ugyanis, hogy a tizennégy segítőszent a mennyei segítő kéz ujjperceit személyesítette meg. Nincs ebben semmi szokatlan, a régi görögök is megszemélyesítették a Nagy Istennő ujjait (daktülosz-istenek).

július 13. - SZENT HENRIK napja

Története a Legenda Aurea alapján: Az Úr megtestesülésének 1001., a Város alapításának 1752. évében, amikor III. Ottó Rómában történt elhunytával megüresedett a birodalom trónusa, császárt választottak, s isteni intésre, mindenki arra szavazott, akit akkoriban a birodalomban a leghatalmasabbnak tartottak. Abban az időben ugyanis egy bajor herceg, név szerint Henrik (Heinricus), aki fia volt ugyanazon nép Henrik nevű hercegének, kinek idejében Szent Wolfgang volt a regensburgiak püspöke, mind jóságával, mind királyhoz illő nemességével kitűnt, és híres volt emelkedett erkölcséről. (...) Tehát mindenki egybehangzó szavazatával és közös egyetértésével választották meg az isteni kegyelem rendeléséből, hogy földi országláshoz segítő szavazatok révén a mennyország csúcsaira is eljusson. Henrik (...) úgy döntött, serénykedni fog, hogy a legfőbb Királytól, kinek szolgálatában kell uralkodnia, a halhatatlanság koronáját elnyerje. A legnagyobb figyelmet fordította tehát a vallás gyakorlásának kiterjesztésére. (...) Magdeburgot és Strassburgot, Meissent és Merseburgot, amelyeket a szomszédos szlávok barbár kegyetlenséggel feldúltak, helyreállította. (...) Mikor érezte, hogy közeleg halála napja, magához hívatta a legszentebb császárnő, Kunigunda szüleit, valamint királysága néhány előkelőségét, és ezekkel az emlékezetes szavakkal bízta rájuk: ,,Íme, a tőletek, sőt inkább Krisztustól velem eljegyzett szüzet visszaadom magának Krisztus Urunknak és nektek, érintetlenül."

E nap, Magyarországban az új kenyér sütésének napja. Kipróbálják az új lisztet. Szlavónia református községeiben (Kórógy, Szentlászló, Haraszti, Rétfalu) új kenyeret sütnek az új lisztből, és úrvacsoraosztáskor vesznek belőle magukhoz.

július 14. - LELLISZI SZENT KAMILL napja

Kamill, teljes nevén Lelliszi Szent Kamill (1550 - 1614). Katona,- és laza fickó volt. Kockán és kártyán egész vagyonát elherdálta. Lábbaja miatt kórházba kényszerült. Itt magábaszállott, és betegtársait nagy önfeláldozással ápolni kezdte. Később pappá szenteltette magát, és néhány társával boldog kimúlás atyái és betegápolói néven új szerzetesközösséget alapított. Ezt azonban inkább kamillánus néven szokták emlegetni. Élete végén Kamill ötféle betegségben szenvedett. Ez az ő szemében az Úr öt irgalmassága volt. 1746-ban szentté avatták. XI. Pius a betegápolók mennyei patrónusává nyilvánította.

július 15. - SZENT BONAVENTURA napja

Szent Bonaventura (Bagnoregio, 1217/18. - Lyon, 1274. július 15.) saját visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy kisgyermekként súlyos betegségbe esett. Édesanyja fogadalmat tett: ha a gyermek meggyógyul, a ferencesek kolostorába adja. A hagyomány szerint Assisi Szent Ferenc a városban járt, ölébe vette a gyermeket és ezt mondta róla: ,,Buona ventura!" vagyis ,,szép jövő", és meggyógyította. A fogadalom szerint a gyermek a ferencesek kolostorában nevelkedett, filozófiai tanulmányait Párizsban folytatta, majd huszonöt évesen belépett a ferences rendbe, ahol a Bonaventura nevet kapta. 1257-ben a rendi káptalan megválasztotta a ferences rend általános főnökének, generális miniszternek. Tizenhat éven át viselte ezt a tisztséget, egy nehéz időszakban, amikor a második ferences nemzedékben felmerült a kérdés: szó szerint kell-e venni Assisi Szent Ferenc reguláját, megvalósítható-e a teljesen szegény, apostoli életforma. Bonaventura más rendek főnökeivel együtt dolgozott a II. lyoni zsinat előkészítésén. A X Gergely pápa 1273. május 28-án bíborossá és Albano püspökévé nevezte ki Bonaventurát. A zsinaton két híres beszédet mondott és fáradozása gyümölcseként megszületett az unió a görögökkel 1274. július 6-án. A megegyezés másnapján megbetegedett, és egy héttel később meghalt. Temetésén X. Gergely pápa és az egész zsinat jelen volt.

1482-ben avatták szentté. 1588-ban V. Sixtus pápa egyháztanítóvá nyilvánította, az utókor pedig a ,,Doctor Seaphicus"(szeráfi doktor) névvel tisztelte meg.

július 16. - KÁRMELHEGYI BOLDOGASSZONY napja

Kármelhegyi Boldogasszony, népünk ajkán Kármélus Boldogasszony, Kapullárés Boldogasszony, szegedi öreg parasztasszonyok szavával Kalmárhögyi Boldogasszony, a kármelita rend kiváltságos Mária-ünnepe, amelyet a jámborabb asszonynép még napjainkban is országszerte számontart.

A kármeliták a bibliai Kármel hegyén remetéskedő Illés prófétát tisztelik szellemi ősüknek, Stock Simont (†1265) pedig a voltaképpeni rendalapítójuknak. A hagyomány szerint angyalok és szentek kíséretében neki jelent meg Szűz Mária és skapulárét, (népiesen kapulláré) egyfajta vállruhát nyújtott át neki e szavakkal: aki ebben hal meg, nem jut a pokol tüzére. Ezt foglalja írásba XXII. János pápa által kiadott bulla, Sabbatina, amely abban a kiváltságban, illetőleg ígéretben részesíti mindazokat, akik az előírt követelményeket megtartják, hogy megszabadulnak az örök tűztől, kárhozattól. Ha pedig tisztítóhelyre kerülnének, akkor a halálukat követőn szombaton maga Mária száll le oda érettük, és a mennyekbe vezeti őket. Ezt a kiváltságot később kiterjesztették minden hivőre, aki a skapuláré, vagyis az evangéliumi mennyegzős ruhára emlékeztető rendi köntös, újabban nyakban hordott érem viselésével járó épületes életmódra vállalkozik. A skapuláré feladására csak kármelita szerzetes jogosult, felhatalmazásra azonban más pap is megteheti. Viselik a társadalom minden rétegében. Habsburg királyainkról, továbbá Deák Ferencről is tudjuk, hogy volt kármelita vállruhájuk.

július 17. - FÜST MILÁN SZÜLETÉSNAPJA - 1888

- NAGY LÁSZLÓ SZÜLETÉSNAPJA - 1925

- SZENT ELEK, valamint ZOBORHEGYI SZENT ZOERARD-ANDRÁS ÉS ZOBORHEGYI SZENT BENEDEK napja

Szent Elek

Elek a középkor egyik legkedvesebb legendahőse volt. Történetét több magyar kódexben megtaláljuk.

A Nádor-kódex így kezdi mesélni történetét: "Elek Euphemianus római patrícius fia volt. Jámbor szülei sokáig gyermektelenül éltek. Amikor embörségöt ért volna, választának neki császár udvarából egy szizet, és neki adák feleségül. Annak utána, mikoron a nyugodalomnak ideje eljött voIna, bemene az szent ifjú az ő mátkájával ágyasházába, holott kezdé űtet tanítani isteni félelemre és szizességnek tartására. Mely tanúságnak utána aranygyűrűjét és vitézi övének csatját, kivel övedözik vala, neki adá tartani, mondván: vedd hozzád ezöket, és tartsd nálad, amíg Úristennek kellemetös." Hát, ennyit elég házasságáról és nemi életéről szépmagyarul!

Elek, az elfuserált nászéjszaka után koldus képében Edessza városába zarándokolt, hol tizenhét esztendeig szolgált teljesen ismeretlenül az Egyházat. Egy Mária látomás, "Boldogasszony képe megszólalt neki" hatására ami Elek barátunk megijedt, fölhúzta a nyúlcipőt és hajóra szállt,- melyet aztán a szél Rómába sodort.

Elek itt fölkereste atyját és kérte, hogy fogadja be szegényei közé. Nem árulta el most sem magát, nem ismerték föl. Imádsággal, vezekléssel töltötte minden idejét. A szolgák sokszor csúfot űztek belőle. Ismeretlenül újabb tizenhét évig él atyja hajlékában. Mikor érezte halálának közeledését, papirost, tintát kért, és életét írásba foglalta. Mikor odakanyarította irománya végére, hogy: "Aki nem hiszi, járjon utána! VÉGE", szózat hallatszott az égből, hogy keressék meg Isten emberét, akit Euphemianus házában lelnek meg. Mikor a pápa és kísérete odaért, Eleket már halva találták. "Orcája fénylenék, mint Isten angyala."

Szent Zoerard-András és Zoborhegyi Szent Benedek

András és Benedek, mester és tanítvány. Nem magyarok, de hazánk földjét szentelték meg. Legendájukat rendtársuk, Boldog Mór, későbbi pécsi püspök írta meg.

A lengyel Zoerárd, magyarosan Szórád hallotta első szent királyunk hírét, hazánkba jött, és András néven a Zobor-hegyi bencés monostorba lépett.

A szkalkai barlangban, Trencsén közelében, a Vág folyó meredek partján remeteéletet élt. Legendája szerint a Zobor-hegyen vette át apátja kezéből azt a 40 szem pálmadiót, amely a nagyböjt alatt egyetlen tápláléka volt: egy nap egy szem. Keményen vezekelt, erdőirtással foglalkozott. Néha annyira elfáradt, hogy elájult. Egy alkalommal az Úr angyala tette szekérre, és vitte vissza barlangjába. Elhagyatottan halt meg, szerzetestársai ráakadva, a nyitrai, Szent Emmerám tiszteletére szentelt székesegyházban temették el.

Barlangját tanítványa, Benedek örökölte. A kapott gazdag alamizsnákat mindig a szegények között osztotta szét. Egyszer kóbor rablók támadták meg. Pénzt kerestek, de nem találtak nála. Haragjukban megölték, és a barlang alatt rohanó Vágba vetették (1012?).

A szent remetét hiába keresték. A jámbor hagyomány szerint egy sas vezetett nyomra, amely állandóan egy helyen lebegett: a Vág vize fölött. Valaki leereszkedett a vízbe és meg is találta a szent holttestét, a húsába nőtt vezeklőlánccal együtt. (Brrr!...)

Történt nemsokára, hogy egy haramiát cinkostársai halálra sebesítettek. A barlangban akarták elföldeni. Itt azonban életrekelt és megszólalt: ne fussatok el tőlem, Szent Szórád támasztott föl a halálból az életre. Mostantól kezdve a haramia vezekelt bűneiért a barlangban.

Egy nyitravidéki népmonda szerint a Zobor hegyén lévő barlangnak a nép ajkán Szórád luka a neve. A tornosiak úgy tudják, hogy egy Szórád nevű remete élt benne. Egyszer éppen az aranyát fényesítette, amikor rablók támadták meg. Szórád szökni próbált előlük, amikor egy szikla útját állotta. Csodamódra azonban megnyílt, Szórád pedig keresztülszaladhatott a hegyen.

A Szórád-kultusz hajdani virágzását, nevének kedveltségét a Szórád, Szórády, Szorády, Szóráth, Szoráth, Szórág, Szóláth családneveink is tanúsítják, főleg a közeli Kisalföldön, Zoborvidéken és szórványosan a palócok között.

július 18. - ÁRPÁD-HÁZI SZENT HEDVIG napja

I. Anjou (Nagy) Lajos magyar és lengyel király leányát eredetileg Habsburg Vilmossal jegyezték el még négy évesen, mivel Vilmosnak szánták a magyar trónt is. De Nagy Lajos halála után a trón Máriára szállt, ezért Hedvigé lett a lengyel trón. A lengyelek nem akarták Habsburg Vilmost királyukként, ezért elűzték. Az országot azonban fenyegette keletről a pogány litvánok serege, így kapóra jött, amikor fejedelmük Jagelló László 1386-ban házasságkötési ajánlattal jelentkezett Hedvig udvarában, ami persze feltételezte ő és népe áttérését a keresztény hitre. Hedvig ebben Isten akaratát látta, s beleegyezett az új házasságba azzal a feltétellel, hogy a Szentszék kimondja Vilmossal kötött érvénytelenségét. Ez meg is történt, sőt IX. Bonifác pápa elfogadta a keresztszülői felkérést is a királyi pártól.

Szent Hedvig lett a litvánok keresztény hitre térítésének igazi pártfogója. Prágában 1397-ben kollégiumot alapított litván teológusok számára is. Krakkóban noviciátust alapított, ahol elérte a teológiai fakultás megindítását is a pápától.

Szentség hírében halt meg 1399-ben, s közeli szentté avatását a lengyelek annyira biztosra vették, hogy a krakkói Wavel katedrális oltára alá temették, nem a kriptába. Bár az elevatio (felemelés) még sokáig váratott magára, Jadwiga (ahogy a lengyelek hívják) tisztelete töretlen volt, s mindenhol szentek társaságában, szentként ábrázolták. Szentté azonban csak 1997-ben avatta II. János Pál pápa, aki korábban még bíborosként a boldoggá avatásán is szorgoskodott.

július 20. - ANTIOCHIAI SZENT MARGIT, SZENT KÜMMERNIS és SZENT ILLÉS PRÓFÉTA napja

Antiochiai Szent Margit

Margit, szent névrokonaitól való megkülönböztetésül Antiochiai Szent Margit vértanú szűz, a bizánci egyházban Marina. Életét csak legendákból ismerjük, nyilván Diocletianus idejében (307) szenvedett vértanúhalált július 13-án, mindössze tizenöt évesen. Mint sok más vértanú halálában, Margitéban is a vakbuzgó pogány apa működött közre. Miután képtelen gyermekét pogány hitére visszatéríteni, maga jelenti fel a hatóságoknál. Margit a börtönben legyőzi a sárkányalakban megjelenő kísértőt, de hóhéraival szemben védtelen. Fáklyákkal égetik a testét, majd vizeshordóba vetik, végül lefejezik.

Antiókhiai Szent Margit a magyar Árpád-kor kivételesen tisztelt szentje, aki a ,,Királyság Patrónája" (Patrona Regni) címet viselte. Kultusza akkor lendült fel igazán, amikor II. Endre szentföldi keresztes hadjáratáról hazahozta koponyaereklyéjét. Hazai kultuszának része lehetett abban, hogy IV. Béla Margitnak nevezte el a tatárjárás borzalmaitól való szabadulásáért cserébe Istennek ajánlott leányát.

Szent Kümmernis

Kümmernis, a délnémet jámborság népi félreértésből született szent alak. Tiszteletét az Egyház nem ismerhette el, kultusza azonban, még a múlt század végén is virágzott Bajorországban. Főleg gyermekáldásért, női betegségekből való gyógyulásért szoktak hozzá könyörögni.

Illés próféta

Július 20. a görög és protestáns naptárban Illés napja. A bibliai elbeszélés szerint az ószövetségi prófétát tanítványa, Elizeus szeme láttára tüzes szekéren ragadta égbe az Úr. A mennybe távozó csodatévő palástja Elizeusra maradt, aki ezzel átvette mestere örökét (IIKir 2, 1-15)

A zsidók Illést a messiás hírnökeként várják vissza, szó szerint értelmezve a Malakiás próféta tollára bízott isteni üzenetet: ,,Imé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja" (Mal 4, 5).

Közte és a keresztény Messiás, Jézus között sok a hasonlóság. Jézus például Illés számos csodáját megörökli (csodálatos ételszaporítás, halott feltámasztása, mennybemenetel).

Illés napja különösen a szegedi és göcseji népnek, valamint a görögkatolikus magyarságnak, továbbá a bajai bunyevácoknak, mohácsi sokácoknak számontartott ünnepe. Szenna kálvinista faluban nyilván középkori katolikus hagyomány nyomán dologtiltó nap: nem aratnak, nem hordanak. Helyi monda szerint egy pógár, vagyis jómódú gazda ezen a napon hordatta össze a gabonáját. Vacsora idején a villám belecsapott a pajtába, porrá is égett.

Annyi bizonyos, hogy Árpád-kori szakrális népéletünket még a bizánci korból örököltük. Először a Zágrábban őrzött, XI. századbeli Hahóti-kódex kalendáriumában bukkan föl az ünnepe. Illés azonban több középkori misenaptárunkból hiányzik, ami azt bizonyítja, hogy hazai kultusza nem volt egyenletes. Illést a karmelita rend alapítójának, illetőleg példaképének tekinti. Kedveltségét parasztságunk körében gyakori keresztnevünk, továbbá nevéből képzett családneveink: Illés, Illyés, Illye, Éliás, Ila, Ilia is igazolják.

Évszázados megfigyelések szerint ezen a napon, illetve e nap táján gyakoriak a viharok. E napon sok helyt munkatilalom volt, mert úgy gondolták, hogy aki ilyenkor a mezőn dolgozik, abba belecsaphat a villám (lásd fentebb), a termést pedig elveri a jég. Doroszlón azt vallják, hogy Illés, Anna, Jakab három szeles nap. Ezeken a napokon vihar vagy szél dühöng. Ha az egyiken nem, akkor a másikon: "Illés meg Jakab Annát kergeti", "Illés rossz, mert áldást nem hoz."

július 21. - SZENT PRAXEDIS napja

Praxedis szűz Szent Potentiana nővére volt; fivéreik Novatus és Timotheus, akiket az apostolok neveltek a hitben. A tomboló keresztényüldözések idején sok keresztényt temettek el. Javaikat a szegények között szétosztották, végül az Úr 165. esztendeje táján Marcus és Antonius alatt békében elnyugodtak.

E napot, Dániel napját a Muravidéken zivataros napnak tartják. "Zivatart hoz Dániel", fogalmazták meg a regulát.

július 22. - A NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL EMLÉKNAPJA - 1456

- SZENT MÁRIA MAGDOLNA napja

A nándorfehérvári diadal

A Hunyadi János, Kapisztrán János és Szilágyi Mihály vezette keresztény sereg 1456. július 22-én világra szóló győzelmet aratott Nándorfehérvár, az ,,ország kapuja" alatt. A diadalnak óriási szerepe volt abban, hogy a török hetven évig nem vezetett nagyobb hadjáratot Magyarország ellen.

A vár védelmének legendás alakja, az idős katona, Dugonics Titusz, hogy megakadályozza a török lófarkas jelvény kitűzését, magával rántotta a mélybe a vár fokára kapaszkodó török katonát.

Hunyadi János - néhány héttel a győzelem után - a táborban kitört pestisjárvány áldozata lett. Még ugyanebben az évben elhunyt Kapisztrán János, az itáliai ferences barát is.

A pápa, III. Calixtus még a csata előtt rendelte el, hogy déli harangszó szólítsa imára a híveket Magyarországért szerte a keresztény világban. A pápai bulla kihirdetésének idejére azonban már a győzelem híre is megérkezett az európai városokba.

Szent Mária Magdolna

Mária Magdolna a keresztény legendairodalomban és művészetben, a vallásos néphitben a bűnbánat megszemélyesítője már a középkortól, de még inkább az ellenreformációtól kezdve, mely lelkesen szorgalmazta a hét szentség, köztük különösen a bűnbánat (gyónás) kultuszát. Bűnbánó Magdolna tisztelete azonban a Szentírás félreértésén alapszik. Az a bűnös asszonyszemély, aki könnyeivel öntözte, hajával törölgette és szent olajjal kente meg Jézus lábát (Lk 7, 36-50), - a bűnbánó ,,rossz hírű nő" képe e jelenetből származik - névtelen volt. Csak a hagyomány azonosította vele Magdolnát. János evangélista Bethániai Máriáról, Lázár és Márta húgáról állítja ugyanezt (Jn 11, 2), ennek köszönhetően e három nőalak (Mária Magdolna, Bethániai Mária és az ismeretlen nőszemély) a latin egyházban a legutóbbi időkig egybeolvadt (a keleti egyház kezdettől fogva megkülönböztette hármójukat).

Az igazi Mária Magdolna, helyesen: magdalai Mária - a Magdák, Magdolnák nevüket egy halászfaluról kapták, ahonnét Máriánk ered - egy megszállott, beteg asszony volt, akiből Jézus kiűzte az ördögöket, szám szerint hetet (Lk 8, 2), s aki ezután Jézus állandó kísérője lett. Ott állott a kereszt alatt is, egyike volt azoknak, akik eltemették a Mestert, és oly kiváltságos volt, hogy kétszeresen is tanúja lehetett a feltámadásnak (Mk 16, 1-11; Jn 20, 11-18).

A bűnbánók, a megtért bűnösök, a foglyok, az eltévelyedettek, az asszonyok, fodrászok, fésűkészítők, kertészek, kádárok, szőlészek, borkereskedők patrónája. Megvéd a szembetegségektől, a pestistől, a féregtől, és a szőlőt pusztító zivataroktól. Mária Magdolna dús hajával Krisztus lábát törölgette, ezért szokás volt a kislányok hajából egy keveset levágni, hogy még hosszabbra nőjön. Időjárásjósló hiedelem kapcsolódik ehhez a naphoz: úgy hitték esnie kell az esőnek, mert Mária Magdolna siratja bűneit. "Mária Magdolna epityeredik, de nem sír soká." Ez a nap is még zivataros. Termésjósló is. Azt mondják a Muravidéken: "Ha eső esik bőven terem a vetemény, de rosszul terem majd a dió meg a mogyoró." Szajánban tiltó nap is. Sem sütni, sem mosni nem ajánlatos ezen a napon.

július 22/23. - Az OROSZLÁN hava

A történelem hajnalán az oroszlán nemcsak Afrikában volt honos. A fekete földrészen kívül Dél-Európától Indiáig mindenütt nagy számban élt. Az óriás macskát nemcsak azért irtotta az ember, mert a bőrét és a nyájait féltette tőle. Oroszlánt ölni egykor a férfiasság próbája volt, a törzsön belüli hatalmat igénylők rituális kötelezettsége, ami a vadászmódok és fegyverek tökéletesedésével királyi passzióvá süllyedt. Így pusztult ki e királyi vad gyorsan civilizálódó eurázsiai élőhelyein. Mielőtt azonban ez bekövetkezett volna, mint a királyok állata és az állatok királya jelképpé nőtt, és mivel a királyság intézményét égi eredetűnek hirdették, a királyok pedig a Nap fiának tekintették magukat, az aranysörényű ragadozó napjelképpé lett. Mint ilyen, nemcsak a szakrális és profán művészetekben jutott főszerephez, hanem a közelmúlt népművészetében is, ott is, ahol élő oroszlánt nem láttak soha.

Egyiptomban a Nagy Istennő egyik megjelenési formája az oroszlánfejű Szekhmet, aki a háború istennője volt, de ábrázolták Íziszt is oroszlánfarokkal. Oroszlánháton állva jelenítették meg a föníciai Asztartét, a hettita Arinna napistennőt és fiát, Szurummát is. A brahmanista mitológiában Síva felesége szintén oroszlánon lovagol. Az uralkodóknak kijáró oroszlántrón - a buddhista művészetben Buddha ülőhelye - őrt álló, óvó-elrettentő jelképes szerepet töltött be. Egyiptomi eredetű képzet szerint a túlvilági kapukat is oroszlánok vigyázták. Oroszlánölő naphérosz volt a sumér Gilgames, a zsidó Sámson, a görög Héraklész. Héraklész, amikor első munkájaként legyőzi a nemeai oroszlánt, felölti annak lenyúzott bőrét, miáltal maga is oroszlánná, azaz királlyá, a nyárban uralkodó Nappá válik. Hasonló okból nevezi oroszlánnak a Biblia Júda királyi házának alapító ősét.

Hogy az oroszlán a lángsörényű Nap jelképe lett, helyet kapott a Zodiákus csillagképei között is. Az Oroszlán csillagképet az Állatöv ,,királyának" tekintették. Legfényesebb csillaga, mely a nappályán trónol, a Regulus, magyarul: Királyfi.

július 23. - SZENT APOLLINARIS napja

Apollinaris neve a bővelkedő (pollens) és erény (ares) szavakból ered, vagyis mondhatjuk, mintegy ‚erényekben bővelkedő'-nek. Vagy az apollóból, amit ‚csodálatos'-ként értelmezhetünk és a narisból, ami annyit tesz, mint ‚szerénység', mintegy ‚csodálatos szerénységű' férfiú.

Apollinarist, aki Péter apostol tanítványa volt, maga az apostol küldte Rómából Ravennába, ahol meggyógyította a tribunus feleségét, majd férjével és háza népével együtt megkeresztelte. Ezt jelentették a bírónak, aki beidézte, és Jupiter templomába vezette, hogy ott áldozzon. Apollinarist erre azt mondta, hogy jobb lenne a szegényeknek adni a bálványokra felaggatott aranyat és ezüstöt, mint a démonok elé odatenni. Nah, ez aztán be is tette a kaput a bírónál. Apollinarist husángokkal kékre verték, majd félholtan otthagyták. Igaz, Apollinaris duplájára dagadt a veréstől, mégis hét hónap alatt felépült a súlyos testi sértésből.

Később Classes városába ment, hogy egy néma nemesembert meggyógyítson. Amikor belépett a házba, egy leány, akiben tisztátalan lélek lakozott, így kiáltott fel: ,,Távozz innen, Isten szolgája, vagy kezed-lábad összekötözve vitetlek ki a városból!" Apollinaris megfedte a leányt, ezzel azon mód kiűzve belőle a démont. Miután a némát, Isten nevét hívva, meggyógyította, több mint ötszázan tértek meg. (E szent férfiúnak még rakat csodás tette volt, de amondó vagyok, akit behatóbban érdekel, üsse föl a Szentek Élete c. művet!)

július 24. - ÁRPÁD-HÁZI SZENT KINGA, és SZENT KRISZTINA napja

Árpád-házi Szent Kinga

IV. Béla királyunk leánya tizenöt évesen lett lengyel királyné, Boleszláv krakkói herceg hitveseként, miután férjét királlyá választották. A királyi pár örökös tisztasági fogadalmat fogadott (ún. józsefi házasságot), Kinga hatására és kifejezett kérésére. Szent Kinga nagy mértékben hozzájárult az ország gyarapításához, hozományát (40.000 aranymárka) a tatárok elleni védelemre szánta. Az 1241-42-es tatárjárás után (amely Lengyelországot majdnem annyira feldúlta, mint Magyarhont) a királyné több adománnyal is hozzájárult az újjáépítéshez. 1249-ben hazalátogatott, hogy atyja segítségét kérje Lengyelország számára. Körútja során a máramarosi sóbányában kérte atyját, hogy adjon sótömböket a lengyelek számára. Atyja ezt a kérését teljesítette, s Kinga a birtokbavétel jeléül az aknába dobta a gyűrűjét, amelyet két évvel később találtak meg (a legenda szerint) a lengyelországi Wielickában, amikor megnyitották az ottani aknát.

Kinga sok templomot, kolostort építtetett, valamint gondoskodott felszerelésükről is, ezek közül talán a legjelentősebb az Ószandecban alapított ferences kolostor, amely Közép-Európa kulturális központjává nőtte ki magát. Férje halála után ferences klarissza apáca lett, a temetésen már az ő ruhájukban jelent meg. Vagyonát szétosztotta a szegények között, s visszavonult az ószandeci kolostorba, ahol perjelnővé választották. Élete hátralevő részét az imaélet elmélyítése, illetve a folyamatos alamizsnálkodás és betegápolás kísérte végig. 1292-ben halt meg békességben. 1690-ben boldoggá avatták, majd 1999-ben II. János Pál pápa szentté avatta.

Szent Krisztina

Krisztina ókeresztény vértanú. Története szerint, Krisztina az itáliai Tyrosból származott, igen előkelő szülőktől. Atyja egy toronyban tartotta elzárva. Bár gyönyörű volt és sok kérője akadt, szülei egyikkőjüknek sem akarták odaadni, hogy az istenek szolgálatában maradjon. Ő azonban a Szentlélektől megvilágosodva, borzadt a bálványáldozattól, és azt a tömjént, amit az isteneknek kellett volna áldoznia, az ablakba rejtette. Amikor atyja fölkereste, a szolgálók beárulták. Atyja nyájas szavakkal igyekezett rávenni az istenek szolgálatára. De a leány beintett, majd később az apja bálványszobrait összetörte, aranyát-ezüstjét szétosztotta a szegények között. Az atyja megtudván ezt haragjában levetkőztette a lányát, s tizenkét férfival úgy megverette, hogy maguk is belefáradtak. Akkor Krisztina így szólt atyjához: ,,Te tisztességtelen és szégyentelen, Isten előtt utálatos! Lám, elfáradtak, akik engem ütlegeltek. Kérj nekik isteneidtől erőt, ha tudsz!" Erre, vasra verette, és börtönbe záratta a leányt, ami aztán végképp nem volt egy wellness-program!...

Ünnepét középkori misekönyveink számontartották. Csak egyetlen néphagyományt ismerünk, ami a naphoz fűződik. Ez is kalendáriumi jellegű. A szegedi tanyákon a névünnep táján támadó homokviharoknak krisztinaszél a neve.

július 25. - SZENT JAKAB és SZENT KRISTÓF napja

Szent Jakab apostol

Jakab és öccse, János egy Zebedeus nevű ember fiai voltak. Halászok, mint András és Péter, és az elsők között szegődtek Jézushoz. Jakab a tanítványok legbelsőbb köréhez tartozott, jelen volt az Úr színeváltozásánál, majd az Olajfák hegyén, a másik két kiválasztott, Péter és János társaságában. A hagyomány szerint i.sz. 44-ben Jeruzsálemben Heródes Agrippa nyakaztatta le hitéért. Egy másik hagyomány szerint Hispániába ment téríteni. A neki tulajdonított ereklyék itt, a róla elnevezett Santiago de Compostelában nyugosznak. Szent ,,Iago" a spanyolok nemzeti szentje lett, sírja a középkorban a leghíresebb zarándokhely a Szentföld és Róma után. Compostela nevének születését megőrizte egy legenda. Eszerint elfeledett sírjának helyét a IX. században egy csillag mutatta meg (campus stellae, annyi mint ,,csillagrét").

Jakab apostol hosszú évszázadokon át a zarándokok védőszentje volt. Őt magát is búcsújáróként szokták ábrázolni: kezében vándorbot, vállán tarisznya, kalapján kagylódísz (a compostelai búcsújárás igazoló jelvénye volt).

A néphagyomány szerint, Jakab zivatart hozó kedvére utal a doroszlóiak megfigyelése: "Jakab, ha marokra találja a zabot, akkor szétszórja." "A zab aratását Jakab-napig be kell fejezni, mert ami gabona Jakab-napig kint marad, az kint is veszik." A szőlőtermesztők szerint e napon abbahagyja a szőlő a növekedést, édesedni kezd. Tápén a Jakab-napi északi szélből hideg telet jósoltak.

Szent Kristóf

Kristóf, a tizennégy segítő szent egyike, a népies vallásosság talán legnépszerűbb alakja, sosemvolt személy. Legendás története könnyen fogyasztható kegyes tanmese. Magja azonban archaikus motívumoktól hemzsegő naptári-csillagászati konstrukció. Már a tridenti zsinat szabadulni akart tőle a XVI. században.

Legendája szerint, a pogány Kristóf igen büszke volt dali termetére, karja erejére, s úgy érezte, nem szolgálhat akárkit ilyen adottságokkal. Vándorútra kelt hát. Első gazdája, egy király azzal okozott csalódást, hogy félt az ördögtől. Kristófnak sem kellett több, beállott az ördög szolgálatába. Az ördög viszont azzal ábrándította ki, hogy egy út menti kereszt láttán szállt inába a bátorsága. Kristóf ekkor határozta el, hogy Krisztust fogja szolgálni. Egy remetétől kapta azt a tanácsot, hogy akkor érheti el leghamarább a célját, ha egy bizonyos veszedelmes folyón hordja-viszi át az embereket. Kristóf egy éjszaka egy kisgyermeket vitt át a megáradt folyón, akit minden lépéssel nehezebbnek érzett, s közben a víz is csodák csodájára egyre magasabbra emelkedett. Amikor szerencsésen kievickélt terhével a túlpartra, a gyermek fölfedte magát, mondván, ő Krisztus, és véle hordozója a világ terhét cipelte a vállain (görög Khrisztophórosz annyi mint: ,,Krisztushordozó"). Azt tanácsolta neki, hogy a történtek emlékezetéül ültesse el azt a száraz datolyapálmatörzset, amit botként használt. Kristóf úgy is cselekedett, és a pálmafa, mint Áron vagy József vesszeje, kihajtott és gyümölcsöt hozott. A nyugati művészet Kristófot előírásosan abban a ,,pillanatban" örökíti meg, amikor az örvénylő vízben gázolva a gyermek Jézust viszi a vállán.

Kristófot különböző megfontolások alapján céhek, közösségek is patrónusul tisztelték. Így elsősorban természetesen a vízenjárók, kivirágzott botja miatt a kertészek, gyümölcskereskedők, továbbá patikusok, kincskeresők, de leginkább mégis a vándoremberek, legújabban az autósok.

július 26. - SZENT ANNA és SZENT JOÁKIM napja

Július 26-a Szent Anna, a magyar néphagyományban Kedd asszonya napja. A katolikusok Szűz Mária édesanyját tisztelik benne. Kultusza a XIII-XIV. században terjedt el Európában, amikor a misztikus isteneszme helyett, Jézus ember volta felé fordultak a hivők. Ez a szemléletváltozás a keresztes hadjáratok és zarándoklatok Szentföld-élménye nyomán támadt. Az ünnep dátuma, Szent Anna feltételezett halálának napja, valójában egy templom felszenteléséről emlékezik meg. Mária állítólagos jeruzsálemi szülőházát még a IV. században építették át templommá, és szentelték fel egy július 26-i napon. E templom ünnepét és búcsúnapját Bizáncban július 25-én ülték meg, itt 50 körül Annának már külön templomot is szenteltek. A napot Justinianus császár tette kötelező ünneppé.

Mária szüleiről, Annáról és Joakimról az újszövetségi könyvek egy szót sem szólnak. Legendájuknak és tiszteletüknek forrásai az apokrif írások, elsősorban Jakab elő-evangéliuma. A kiteljesedett középkori legenda szerint Anna első férje volt Joakim. Sokáig nem volt gyerekük, végül is angyali jövendölést követően Anna teherbe esett és megszülte Máriát, a majdani ,,Istenszülő" Szűzanyát. Joakim a férje, Mária apja hamarosan meghalt.

A Szent Annának szentelt kedd évszázadokon át, még századfordulónkon is asszonyi dologtiltó nap volt. Nem csoda, ha Szent Annát a szegedi tájon Keddasszony szómágiás néven is emlegetik. Lehetséges, hogy a Keddasszony képzetkörébe valami régi mitikus; nem föltétlenül jóindulatú, rettegve tisztelt, ősi női alak jellemvonásai is beleszövődtek, aki megbünteti azokat az asszonyokat, akik az ő napját, a keddet nem tartják tiszteletben. Ugyanakkor azonban a Keddasszony Szent Anna módjára és az ő képében meg is segíti a benne bizakodó, gyermekáldásért, könnyű szülésért könyörgő asszonynépet. Szőregi jámbor öregasszonyok még a múlt század végén is újhold keddjén misét mondattak Szent Anna tiszteletére.

Szent Anna a gazdasszonyok, bányászok, szabók valamint a járványos betegségben szenvedők, haldoklók egyik pártfogója. A hagyomány szerint Anna nap szakad meg a virágos kender töve, ezért ilyenkor kezdték a felszedését. "Anna asszony reggelre már hűvös, ne játssz vele!" - mondják Topolyán. Gyakran nagy eső szokott esni e napon. Sokfelé vélték Mária Országában, hogy e nap mindenféle rovar, légy előjön, éppen ezért csukva kell tartani az ajtókat, ablakokat. Az Annák ugyanis kötényükben hordják a legyeket, bogarakat, s ahol nyitva találják az ablakot, ajtót, beöntik a bogarakat. Egész évben nem lehet majd tőlük megszabadulni. Doroszlón is, mint Topolyán, Annához fűzik a legyek szaporodását.

július 27. - EÖTVÖS LORÁND SZÜLETÉSNAPJA - 1848

- HÉT SZENT ALVÓ napja

Az ő legendájuk sem eredeti keresztény lelemény. Az alvó isten vagy hős, akinek ébredésére és visszatértére vár az emberiség, a mitologikus gondolkodás ősrégi teremtménye (l. Ozirisz, Gilgames, Kronosz, Saturnus, a kelta Arthus, az azték Kecálkoatl és a mesék számtalan férfi vagy női ,,csipkerózsikája"). Ha éppen heten vannak, az a hét bölcs jut az eszünkbe, aki Gilgames városának, Uruknak hét falát emelte. Ez a hét bölcs Indiában a hét risi névre hallgat és a Göncölszekér hét csillagát személyesítette meg, a halhatatlanokat, ahogy az egyiptomiak nevezték őket, mivel sohasem merülnek a látóhatár alá.

Legendájuk szerint Efezusban éltek, Decius császár idejében barlangba falazták őket. Kétszáz év múlva feltámadtak, és az eretnekeknek hirdették a test föltámadását. Sírjukhoz egészen a török terjeszkedésig nyugati zarándoklatok indultak Efezusba. Ünnepük Nyugatra is átkerült, a frankoknál, majd az ő misenaptárukat átvéve, hazánkban is meghonosodott.

július 28. - SZENT PANTALEON napja

Pantaleon kisázsiai orvos, vértanú (†305), a Tizennégy Segítőszent egyike. Olajfához kötözve fejezték le. A legenda szerint fejéből nem vér, hanem tej folyt. Az olajfa gyümölcseivel beborította holttestét.

Keleten is, Nyugaton is korán tisztelik. Justinianus bizánci császár Konstantinápolyban hatalmas templomot építtetett tiszteletére. Rómában már a S. Maria Antiqua archaikus freskóin feltűnik, Köln városában pedig a X. században bencés apátság választotta védőszentjéül.

Pantaleon tiszteletével hazánkban is már az Árpád-korban találkozunk. Ünnepét legtöbb misekönyvünk számontartja. Elterjedésének okaként nyomatékosan számba kell venni a keleti egyház hatását is. Egy 1329-ből származó oklevél úgy tudja, hogy a Szent Pantaleon-kolostorban valamikor moniales graecales, vagyis görög apácák éltek. A XIII. században már apátságként emlegetik (1238) a Duna szigetén (in insula Danubii), amely a mai Dunapentele közelében állhatott. Emlékeztetünk még a közeli Sárpentele falura is. Sajnos, egyiknek sem Pantaleon az újabb barokk patrociniuma. Pentele egyébként a Pantaleon magyar származéka. Alakváltozata a Petelei családnévben él.

Pantaleon közbenjárását fejfájás, szoptatási fájdalmak és jószágvész esetén tartották foganatosnak.

július 29. - SZENT MÁRTA, MÁRIA és LÁZÁR, az ÚR VENDÉGLÁTÓI napja

János evangelistától tudjuk, hogy Jézus szerette Mártát, Máriát és Lázárt, akik Betániában laktak. Bár a liturgiában csak Márta neve szerepel, azonban elválaszthatatlan testvéreitől, Máriától és Lázártól. Az evangélisták három alkalommal beszélnek Márta házáról és testvéreiről. Először, amikor Jézus tanítványaival úton volt és betértek egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony fogadta házába.(Lk 10, 38-42)

A második alkalom Jézus legnagyobb csodája: Lázár feltámasztása. Amikor Jézus megérkezett Betániába, Lázár már négy napja sírban volt. Márta, amikor meghallotta, hogy Jézus közeledik, elébe sietett, Mária pedig otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: ,,Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked." Jézus megnyugtatta: ,,Feltámad a testvéred." Márta erre azt mondta: ,,Tudom, hogy feltámad, majd a feltámadáskor, az utolsó napon." Jézus így folytatta: ,,Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?" Jézus hívatta Máriát is, majd a sírhoz ment, kérte, hogy hengerítsék el a követ. ,,Erre elhengerítették a követ. Jézus pedig égre emelte tekintetét és így imádkozott: ,,Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudom, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülöttem álló nép miatt mondtam, hogy higgyék, hogy te küldöttél engem." E szavak után hangosan beszólt a sírba: ,,Lázár, jöjj ki!" És a halott kijött.

A harmadik alkalommal szintén Betániában találkozunk Mártával, Máriával és Lázárral, közvetlen Húsvét előtt. (Jn 12, 1-8; Mt 26, 6-13)

július 30. - ABDON és SZENNEN ÓKERESZTÉNY VÉRTANÚK napja

Abdon és Szennen ókeresztény vértanúk: előkelő perzsa ifjak, akik hadifogolyként kerültek Rómába. Itt a keresztények kiváltották őket. Térítettek Spanyolországban, majd Diocletianus idejében (304) vértanúhalált szenvedtek. Legendájuk szerint, miután nem voltak hajlandók megtagadni keresztény hitüket, a cirkuszba vitték őket. No, nem nézőnek! Két oroszlánt meg négy medvét eresztettek rájuk. Ezek azonban hozzá sem értek a szentekhez, inkább vigyáztak rájuk. Végül a hóhérok sk. karddal megölték őket, majd a lábukat összekötözve kihúzták a porondról, és a Napisten szobra elé dobták testüket. Három napig ott hevertek, majd Quirinus szubdiákonus összeszedte, és házában eltemette őket.

Tiszteletük főleg a középkorban Francia- és Spanyolországban virágzott. Oltalmukat jégeső, sáskajárás ellen kérték. Ez a nyár természeti csapásait elhárító patronátus nyilván kalendáriumi helyükkel függ össze.

Abdont és Szerment már a magyar középkorban is számontartották. Tiszteletüknek bizonysága a gömöri Almágy máig élő patrociniuma (1332). Éppen erről a tájról, Rozsnyó vidékéről jegyezték föl, hogy Abdon és Szennen napjára virradóra, napkelte előtt ezt kell írni a ház, kamra, istálló, pince szemöldökfájának belső oldalára: Abdon mindenféle csúszómászó állatok! A másik Abdon-napig mindenféle ,,csintalan" állat és féreg kipusztul a ház tájáról. Hajdanában Gyöngyöspata asszonyai is számontartották, homályosan még emlékeznek rá. Az udvarhelyi és csíki székely véreink úgy vélik, ha a gyümölcsfát Abdon és Szennen napján (mely gonoszjáró nap) megkongatják, akkor az kialszik,- vagyis kipusztul. Baranyában és Bánátban is ugyanígy tartják.

július 31. - A SEGESVÁRI ÜTKÖZET NAPJA, PETŐFI SÁNDOR HALÁLA - 1849

- LOYOLAI SZENT IGNÁC napja

A segesvári ütközet

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc végnapjainak egyik tragikus eseménye, hogy 1849. július 31-én Segesvár mellett felmorzsolódott az erdélyi hadsereg. Ebben a csatában tűnt el Bem József segédtisztje, Petőfi Sándor honvédőrnagy, a forradalom és szabadságharc akkor 26 éves költője is.

Itt mondanám el, (a szerkesztő-író önkényességével), hogy egyik felmenőm is, Belányi István honvédszázados is itt halt hősi halált a vezetése alá rendelt összes katonájával egyetemben, mert megadás helyett, halálmegvető bátorsággal nekiugrottak a sokszoros túlerőben lévő, muszka dzsidásoknak. Büszke vagyok a családomra.

Loyolai Szent Ignác

Ignác vagyis Loyolai Szent Ignác (1491 - 1556), a Jézus Társaság alapítója. Tiszteletét elsősorban természetesen rendje terjeszti.

Szerzetesi fogadalma előtt sokáig katonáskodott, a mórok ellen harcolt. Ebből is érthető, ha híres lelkigyakorlatos könyvében a két zászló: a jó és rossz, a kegyelem és kárhozat lobogója alatt háborúskodók küzdelméről szól. Ezeknek hatására a katonák különösen tisztelték. Ebből a hódoltság idején még a törökök is kivették a részüket. Egy 1667-ből való kassai följegyzés szerint Ignác az egri törökök között is csodát tett, akik ezért képét tiszteletben tartották, és török módon díszítették. A helyi hagyomány erejére vall, hogy az egykori egri császári és királyi 60. gyalogezred zászlaján szintén Szent Ignác oltalmazta a regimentet.

Jellemző az is, hegy Temesvárott a XVIII. században újjáépített várfalnak Ignácbástya (Ignatus-Bastion) volt a neve. Szent Ignác szobra egészen 1785-ig várvédő célzattal ott őrködött Buda főterén. Csak a felvilágosodás türelmetlensége távolította el és állította helyére Pallas Athene szobrát.

Ignác képét a budai szobák ajtajára, házak kapujára is kifüggesztették. Úgy vélték, hogy elűzi a sötétség hatalmait, a képzelgéseket, kísérteteket, rontásokat.

***

A július hó jeles napjainak végén, külön szeretnék szólni magyarságunk aratási szokásairól és hiedelmeiről kicsit bővebben. Úgy vélem, ezen hagyományaink, népi reguláink, szokásaink és babonáink megőrzése, "fejben tartása" része az örökségünknek, az egészséges nemzettudatunknak!

Július tehát az aratás hónapja... A kenyérgabona betakarításának sikerét számos hiedelemmel és szokással igyekeztek biztosítani. A munkát fohászkodással, imádsággal, kalapemeléssel kezdték. A munkánál használatos eszközeiket a templomkertben gyűjtötték össze, ahol a pap megszentelte. Az aratók a búzatábla szélén letérdeltek, keresztet vetettek. Az első learatott búzaszálnak, az első kévének nagy jelentőséget tulajdonítottak. Amelyik baromfi ebből evett egészséges és termékeny lett, ha az arató derekára kötötte, elűzte a fájdalmat, vélték a hiedelmek szerint.

Az aratókat elsőként meglátogató gazdát a learatott gabona szalmájával megkötözték, és csak akkor engedték szabadon, ha borral vagy pénzzel kiváltotta magát. A legtöbb hagyomány azonban az aratás végéhez kapcsolódik. Egy kis darabon talpon hagyták a gabonát, hogy jövőre is biztosítva legyen a jó termés. Az utolsó kévéből készült az aratókoszorú, amit a gazdának váltság ellenében nyújtottak át. Az aratókoszorút a mestergerendára akasztották, és vetéskor a koszorúból kimorzsolt szemeket a vetőmag közé keverték. Az utolsó kalászokból egy kis csomót mindenki hazavitt. Az aratókoszorú különféle formájú és nagyságú lehetett: korona, csigaszerű, koszorú alakú. A magának arató család nem rendezett ünnepséget. Az aratóbálokat elsősorban az uradalmakban rendezték.

Sokfelé aratási ünnepélyt is rendeztek, ahová az aratók aratással, búzával kapcsolatos dalokat énekeltek, pl.: "Arass rózsám, arass, megadom a garast. Ha én meg nem adom, megadja galambom."

Tombol a nyár... Néha szó szerint (UVa - UVb) Hát, vigyázzatok! De mégis... ha módotokban áll, ne itt büdösödjetek a monitor előtt, hanem élvezzétek a szabadban július hevét!








 
 
4 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2011.06 2011. Július 2011.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 9 db bejegyzés
e év: 928 db bejegyzés
Összes: 16873 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 329
  • e Hét: 2206
  • e Hónap: 5479
  • e Év: 5479
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.