Belépés
korall44.blog.xfree.hu
Én nem adom fel soha, Az élet bármennyire is mostoha! Bakó Istvánné
1944.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
H. SIENKIEWICZ : Quo Vadis
  2011-09-26 13:12:56, hétfő
 
  H. SIENKIEWICZ : Quo Vadis

HENRYK SIENKIEWICZ : QUO VADIS
regény

Fordította: MÉSZÁROS ISTVÁN

HARMINCNEGYEDIK FEJEZET

A kertben sétáltak, s Vinicius szíve mélyéből fakadó, kapkodó szavakkal mondta el Lygiának is, amit az imént az apostolnak mondott: vagyis lelkének nyugtalanságát, a benne végbement változásokat, s végül azt a mérhetetlen vágyakozást, amely egész lelkét eltöltötte, mióta Miriam házát elhagyta. Bevallotta Lygiának, hogy el akarta őt felejteni, de nem bírta. Napok hosszat s éjszakákon át csak rá gondolt. Mindig eszébe juttatta az a kis puszpángkereszt, amelyet Lygia hagyott ott neki, s amelyet ő larariumában helyezett el, s önkéntelenül is úgy tisztelt, mintha valami isteni volna benne. S egyre jobban vágyakozott utána, mert szerelme erősebb volt, mint ő maga, s már Auluséknál betöltötte egész lelkét... Mások élete fonalát a párkák fonják, az övét a szerelem, a vágyakozás és a szomorúság. Cselekedetei rosszak voltak, de szerelemmé fakadtak. Szerette őt Auluséknál, szerette a Palatinuson meg mikor az Ostrianumban látta, ahogy Péter szavait hallgatja, szerette, amikor Krotonnal együtt el akarta őt rabolni, meg mikor betegágya mellett virrasztott, s szerette akkor is, mikor elment tőle. Eljött hozzá Chilon, elárulta Lygia lakását, s azt tanácsolta, hogy menjen és ragadja el, de ő inkább az apostolokhoz ment, hogy tőlük kérdezze az igazságot, és kérje Lygiát... S áldott legyen a pillanat, mely ezt a gondolatot sugallta, mert íme, most mellette van, s Lygia többé nem menekül el tőle, mint ahogy elmenekült Miriam lakásából.

- Én nem tőled menekültem - mondta Lygia.

- Hát akkor miért tetted?

A leány ráemelte íriszkék szemét, aztán fejét szemérmesen lehorgasztva felelte:

- Úgyis tudod...

Vinicius szavát egy pillanatra elvette a túláradó boldogság, aztán megint beszélni kezdett arról, milyen lassan jött rá, hogy Lygia egészen más, mint a római nők, s legfeljebb csak Pomponiához hasonlít. De nem tudta jól kifejezni, hiszen maga sem volt tisztában azzal, amit érez, hogy Lygiában valami egészen újfajta szépség születik, amilyen eddig nem volt a világon, s amely nemcsak szobor, hanem lélek is. Ellenben megmondta neki azt, amivel a leányt boldoggá tette, hogy még azért is megszerette, mert elszökött tőle, s hogy szentje lesz neki tűzhelye mellett.

Aztán megragadta a leány kezét, s többet nem bírt szólni, csak nézte, nagy elragadtatással, mint élete visszanyert boldogságát, s mintha meg akarna győződni róla, hogy csakugyan megtalálta, hogy csakugyan itt van mellette; egyre csak nevét ismételgette:

- Ó, Lygia! Lygia!...

Végül faggatni kezdte, hogy mi ment végbe a lelkében, a leány pedig bevallotta, hogy már Auluséknál megszerette őt, s ha Vinicius visszavitte volna hozzájuk a Palatinusról, akkor bevallotta volna nekik szerelmét, s igyekezett volna könyörögve kibékíteni őket Viniciusszal.

- Esküszöm, Lygia, nekem eszembe sem jutott, hogy elvegyelek Auluséktól. Majd Petronius megmondja neked valamikor, hogy én már akkor megvallottam előtte, hogy szeretlek, s hogy feleségül akarlak venni. Azt mondtam neki: "Kenje be ajtómat farkashájjal, aztán üljön a tűzhelyem mellé!" De ő kinevetett, s ő adta Caesarnak az ötletet, hogy mint túszt követeljen vissza s ajándékozzon nekem. Hányszor átkoztam ezért fájdalmamban, de talán a jó sors kívánta ezt így, mert másként nem ismertem volna meg a keresztényeket, s nem értettelek volna meg téged.

- Hidd el, Marcus - felelte Lygia -, hogy Krisztus szándékosan így vitt közelebb magához.

Vinicius némi csodálkozással kapta fel fejét.

- Igaz! - felelte élénken. - Minden olyan furcsán alakult, hogy mikor téged kerestelek, a keresztényekkel találkoztam... Az Ostrianumban ámulva hallgattam az apostolt, mert ilyen dolgokat sosem hallottam. Hát te imádkoztál értem?

- Én! - bólintott Lygia.

Elhaladtak a borostyánlugas mellett, s ahhoz a helyhez közeledtek, ahol Ursus megfojtotta Krotont, s Viniciusra támadt.

- Itt - mondta az ifjú - elvesztem volna, ha te ott nem vagy.

- Ne emlegesd! - vágott közbe Lygia. - És felejtsd el Ursusnak.

- Hát bosszút állhatnék rajta azért, mert téged védett? Ha rabszolga volna, azonnal visszaadnám szabadságát.

- Ha rabszolga lett volna, Aulusék már régen felszabadították volna.

- Emlékszel - kérdezte Vinicius -, hogy vissza akartalak adni Auluséknak? De te azt felelted, hogy Caesar megtudhatja, s bosszút állhatna rajtuk érte. No látod, most aztán annyiszor látogathatod őket, ahányszor akarod.

- Miért, Marcus?

- Úgy mondtam, "most", de úgy gondoltam, hogy majd akkor látogathatod meg őket biztonságban, ha az enyém leszel. Igen!... Mert ha Caesar megkérdezné, hogy mit csináltam a rám bízott tússzal, azt felelném, hogy elvettem feleségül, s az én akaratomból jár Aulusékhoz. Ő nem marad sokáig Antiumban, mert Achaiába kívánkozik, de még ha ott maradna is, nem kell vele mindennap találkoznom. Ha a tarsusi Pál megtanít a ti igazságotokra, mindjárt megkeresztelkedem, s visszajövök ide, visszanyerem Aulusék barátságát, kik mostanában térnek vissza a városba, akkor aztán elviszlek, s leültetlek tűzhelyem mellé. Ó, carissima! Carissima!

Azzal kezét kinyújtotta, mintha az eget hívná szerelmének tanújául, Lygia pedig ráemelte csillogó tekintetét, s így szólt:

- Akkor majd én is azt mondom: "Ahol te Gaius vagy, ott én Gaia leszek."

- Nem, Lygia! - kiáltotta Vinicius. - Esküszöm, hogy nem volt még asszony, akit úgy tiszteltek férje házában, mint ahogyan téged fognak tisztelni nálam.

Egy darabig szótlanul mentek, keblükben nem fért meg az óriási boldogság, elmerültek egymás szerelmében, olyanok voltak, mint két istenség, s olyan szépek, mintha a virágokkal együtt őket is a tavasz szülte volna.

Végül megálltak a ház ajtaja mellett zöldellő ciprusfa előtt. Lygia a fa törzséhez támaszkodott, Vinicius pedig megint remegő hangon könyörögni kezdett:

- Küldd el Ursust Aulusékhoz, hadd szedje össze holmidat, gyermekjátékaidat, s vigye el hozzám.

De a leány elpirult, mint egy rózsa vagy mint a hajnal, s így felelt:

- Az illem mást parancsol...

- Tudom. Rendesen a pronuba[119] viszi át kedvence után, de tedd meg a kedvemért. Elviszem antiumi villámba, s mindig eszembe juttatnak.

Azzal összetette kezét, s könyörgő gyerek módjára ismételgette:

- Pomponia a napokban visszatér, tedd meg a kedvemért, díva, tedd meg, carissima!

- Pomponia tegye, ahogyan jónak látja - felelte Lygia, s a pronuba említésére még jobban elpirult.

S megint elhallgattak, mert a szerelem elakasztotta lélegzetüket. Lygia hátát a ciprusfának vetve állt ott, arca mint egy virág fehérlett az árnyékban, szemét lesütötte, s keble lázasan hullámzott. Vinicius arca pedig elváltozott és elsápadt. A déli csendben hallották egymás szíve dobogását, s a kölcsönös kábulatban az a ciprus, a mirtuszbokrok s a lugas borostyánja a szerelem kertjévé változott számukra.

De az ajtóban megjelent Miriam, s ebédhez hívta őket. Leültek az apostolok közé, azok meg gyönyörködve nézték őket, mint amaz új nemzedéket, amely az ő haláluk után megőrzi és tovább hinti az új tanok magvát. Péter megtörte és megáldotta a kenyeret; minden arcon békesség tükröződött, s mintha az egész szobát valami határtalan nagy boldogság töltötte volna be.

- No látod - szólalt meg végre Pál, Viniciushoz fordulva -, valóban ellenségei vagyunk mi az életnek és az örömnek?

Az ifjú pedig így felelt:

- Most tudom, mi az igazság, mert sohasem voltam olyan boldog, mint köztetek.





HARMINCÖTÖDIK FEJEZET

Aznap este, mikor Vinicius a Forumon át hazafelé tartott, a Vicus Tuscus bejáratánál megpillantotta Petronius aranyozott gyaloghintaját, melyet nyolc bithyniai rabszolga vitt. Kezével intett nekik, hogy álljanak meg, majd közelebb lépett a gyaloghintó függönyéhez.

- Álmod legyen kellemes és boldog! - kiáltotta nevetve, mikor az álomba merült Petroniust megpillantotta.

- Ah, te vagy az! - szólt Petronius felrezzenve. - Igen, elszundítottam, mert az éjszakát a Palatinuson töltöttem. Most meg azért jöttem ki, hogy valami olvasnivalót vásároljak antiumi tartózkodásunk idejére... Mi újság?

- A könyvesboltokat járod? - kérdezte Vinicius.

- Igen. Nem akarom feldúlni könyvtáramat, tehát az útra külön könyveket vásárolok. Úgy hallom, megjelentek Musonius és Seneca újabb művei. Keresem Persiust is, meg Vergilius eclogáinak egyik kiadását, amely még nincs meg nekem. Ó, milyen fáradt vagyok, s mennyire fáj a kezem a tekercsek leemelgetésétől... Mert ha az ember egyszer könyvesboltban van, felébred a kíváncsisága, s ezt is, azt is meg akarja nézni. Voltam Avirnusnál, Atractusnál az Argiletumon, s már azelőtt Sosiuséknál a Vicus Sandalariuson. Castorra! Milyen álmos vagyok!...

- Te a Palatinuson jártál, tehát én kérdem, mi újság? Vagy tudod, mit? Küldd el a gyaloghintót meg a könyvtekercseket, s gyere el hozzám. Beszélgetünk Antiumról meg még valamiről.

- Jól van - felelte Petronius, a gyaloghintóból kiszállva. - Hiszen tudnod kell, hogy holnapután indulunk Antiumba.

- Honnan tudnám?

- Milyen világon élsz te? Akkor hát én közlöm veled elsőként a hírt? Úgy van! Holnapután reggelre légy készen. Az olajos borsó nem használt, a kendő sem a vastag nyakon, s a Rőtszakállú berekedt. Ennélfogva szó sem lehet halogatásról. Rettenetesen átkozza Rómát meg az itteni levegőt, szeretné földig lerombolni vagy tűzzel megemészteni, s minél hamarább a tengerre vágyik. Azt mondja, a sírba viszik azok a szagok, amelyeket a szűk utcácskákból hoz feléje a szél. Ma nagy áldozatokat mutattak be minden templomban, hogy hangját visszanyerje, s jaj Rómának, de különösen a senatusnak, ha hamarosan vissza nem kapja.

- Akkor nem volna miért Achaiába utazni.

- Avagy a mi isteni Caesarunknak csak ez az egyféle tehetsége van? - kérdezte Petronius nevetve. - Fellépne az olimpiai játékokon mint költő, Trója égése című művével; mint szekérhajtó, mint zenész, mint atléta, sőt mint táncos, s annyi bizonyos, hogy minden győzelmi koszorút elvinne. S tudod, mitől rekedt be az a majom? Képzeld, tegnap Paris babérjaira támadt kedve, s eltáncolta nekünk Léda kalandját, abba beleizzadt és meghűlt. Csuromvíz volt, s olyan csúszós, mint a vízből frissen kihúzott angolna. Egymás után váltogatta az álarcokat, pörgött, mint az orsó, hadonászott, mint egy részeg matróz, hogy undorító volt látni a nagy hasát és vékony lábait. Paris két hétig tanította, de képzeld el a Rőtszakállút mint Lédát vagy hattyúistent. Ő, és hattyú! No, mondhatom! De nyilvánosan fel akar lépni ezzel a pantomimmal, előbb Antiumban, azután Rómában.

- Már azon is megbotránkoztak, hogy nyilvánosan énekelt, de elképzelni, hogy a római Caesar fellépjen mint színész! Nem, ezt Róma aligha viselné el!

- Kedvesein! Róma mindent elvisel, s a senatus hálaünnepet rendez "a haza atyjának".

Aztán még hozzátette:

- S a csőcselék még büszke is rá, hogy Caesar a bohóca.

- Mondd meg magad, lehet-e ennél jobban lealjasodni?

Petronius vállat vont.

- Te otthon élsz gondolataid között, hol Lygián, hol a keresztényeiden tűnődöl, tehát nyilván nem tudod, mi történt néhány nappal ezelőtt Nero nyilvánosan feleségül vette Pythagorast. Az ifjú volt a menyasszony. Azt hinné az ember, hogy ezzel már túlment az őrültség mértékén, nemde? No és mit szólsz hozzá, a berendelt flamenek megjelentek, s ünnepélyesen összeadták őket. Én is ott voltam! Én sokat elbírok, de bevallom, arra gondoltam, ha vannak istenek, valami jelt kellene adniuk... De Caesar nem hisz az istenekben, és igaza van.

- Akkor hát ő a főpap, isten és istentagadó egy személyben - jegyezte meg Vinicius.

Petronius elnevette magát.

- Úgy van! Ez eszembe se jutott, pedig ez olyan együttes, melynek nincs párja a világon.

Majd megállt, s így szólt:

- Mert még hozzá kell tenni, hogy ez a főpap, aki nem hisz az istenekben, ez az isten, aki gúnyt űz az istenekből, egyben fél is tőlük mint istentagadó.

- Bizonyíték erre az, ami a Vesta templomában történt.

- Micsoda világ!

- Amilyen a világ, olyan Caesar! De már nem tart sokáig.

Így beszélgetve léptek Vinicius házába. Az ifjú vidáman kiáltott a vacsoráért, aztán Petroniushoz fordulva, így szólt:

- Nem, kedvesem, a világnak újjá kell születnie.

- Mi újjá nem szüljük - felelte Petronius -, már csak azért sem, mert Nero idejében az ember olyan, mint a pillangó, a kegy napsütésében él, de az első hűvös fuvallattól elpusztul... akár tetszik neki, akár nem! Maia fiára mondom, gyakran felteszem magamnak a kérdést, milyen csodával tudott egy ilyen Lucius Saturninus kilencvenhárom esztendőt megérni, miképpen tudta túlélni Tiberiust, Caligulát és Claudiust?... De hagyjuk ezt. Megengeded, hogy gyaloghintódat elküldjem Eunikéért? Valahogy kiment az álom a szememből, s szeretném megvidámítani magam. Hozass a vacsorához egy citerást, aztán majd beszélünk Antiumról. Ezen gondolkozni kell, különösen neked.

Vinicius parancsot adott, hogy küldjenek el Eunikéért, de kijelentette, hogy Antium miatt nem kívánja a fejét törni. Törjék azok a magukét, akik nem tudnak másképpen élni, mint a Caesar kegyének sugaraiban. Nem a Palatinus a világ vége, különösen azoknak, akiknek egészen másvalami van szívükben és lelkükben.

S ezt olyan hanyagul, olyan vidáman és élénken mondta, hogy Petroniust meglepte, egy darabig ránézett tehát, aztán megszólalt:

- Mi van veled? Ma olyan vagy, mint mikor még aranyos bullát viseltél a nyakadon.

- Boldog vagyok - felelte Vinicius. - Éppen azért hívtalak ma, hogy ezt megmondjam neked.

- Mi történt?

- Olyasmi, amit az egész római birodalomért oda nem adnék.

Azzal leült, karját a szék támlájára, fejét pedig karjára nyugtatta, s amíg beszélt, sugárzott a szeme, és folyton mosolygott.

- Emlékszel-e, mikor együtt voltunk Aulus Plautiuséknál, s megláttad azt az isteni leányt, akit magad is hajnalnak és tavasznak neveztél? Emlékszel arra a Psychére, aki utolérhetetlenül legszebb az összes szüzek és minden istennőitek között?

Petronius olyan ámulva nézett rá, mintha meg akarna győződni róla, hogy a feje rendben van-e.

- Milyen nyelven beszélsz? - szólalt meg végre. - Persze hogy emlékszem Lygiára.

- Vőlegénye vagyok - mondta Vinicius.

- Micsoda?

De Vinicius felugrott, s a dispensatort hívta.

- Jöjjenek be a rabszolgák, mind valamennyi, az utolsó szálig! Gyorsan!

- A vőlegénye vagy? - ismételte meg Petronius.

De még mielőtt ámulatából felocsúdott volna, az atriumban már nyüzsgött a sok ember. Lihegve rohantak be az öregek, jöttek a javakorabeli férfiak, nők, fiatal legénykék meg leányok. Az atrium percről percre jobban megtelt: a faucesnek nevezett folyosókon különböző nyelveken hangzottak hívó kiáltások. Végül valamennyien sűrűn felsorakoztak a falak mentén és az oszlopok között, Vinicius pedig megállt az impluvium mellett, s így szólt Demashoz, a szabadosához:

- Akik e házban húsz esztendőt kitöltöttek, holnap jelentkeznek a praetornál, s visszakapják szabadságukat; akik még nem szolgáltak ki, azok kapnak három-három aranyat és egy hétig dupla ételadagot. A falusi ergastulumokba parancsot küldesz, hogy a büntetéseket engedjék el, az emberek lábáról vegyék le a béklyót, s táplálják őket bőségesen. Tudjátok meg, hogy boldog napom van ma, s azt akarom, hogy a házam is örvendezzék.

Azok egy darabig szótlanul álltak, mintha nem hinnének tulajdon fülüknek, aztán minden kéz egyszerre felemelkedett, s minden száj felkiáltott:

- Aa! Uram! Aaa!...

Vinicius egy kézmozdulatával elküldte őket, így hát, bár nagy kedvük lett volna a lábához borulva hálálkodni, gyorsan eltávoztak, s boldog örvendezéssel töltötték meg a házat a pincétől a padlásig.

- Még holnap összegyűjtöm őket a kertben, s megmondom, hogy rajzolhatnak jeleket, amilyeneket akarnak. Akik halat rajzolnak, azokat majd Lygia szabadítja fel.

De Petronius, aki soha semmin sem csodálkozott sokáig, már le is csillapodott, s megkérdezte:

- Halat? Ahá, emlékszem, Chilon mondta: az a keresztények jele.

Aztán Vinicius felé nyújtotta kezét, s így szólt:

- A boldogság mindig ott van, ahol az ember látja. Flora hintsen virágokat lábaitok elé hosszú éveken át. Kívánok mindent, amit magadnak kívánsz.

- Ezt köszönöm, mert azt hittem, le akarsz beszélni, pedig az fölösleges időpazarlás lett volna.

- Én, lebeszélni? A világért sem. Sőt azt mondom, jól teszed.

- Hah, köpönyegforgató! - kiáltotta Vinicius vidáman. - Már elfelejtetted, mit mondtál annak idején, mikor Graecinától eljöttünk?

- Nem, de megváltoztattam a nézetemet - felelte Petronius hidegvérrel.

Kis idő múlva pedig hozzátette:

- Kedvesem, Rómában minden változik! A férjek változtatják feleségeiket, az asszonyok férjeiket, miért ne változtatnám meg én is a nézetemet? Nem sok híja volt, s Nero elvette volna Aktét, akit csakis az ő kedvéért származtattak királyi vérből. Pedig mi lett volna? Neki tisztességes felesége, nekünk meg tisztességes Augustánk. Proteusra[120] és minden tengeri pusztaságára, mindannyiszor megváltoztatom a véleményemet, ahányszor ezt helyesnek és kényelmesnek fogom tartani. Ami Lygiát illeti, az ő királyi származása biztosabb, mint Akté pergamoni ősei. De te Antiumban óvakodj Poppaeától, mert ő nagyon bosszúálló.

- Eszemben sincs! A hajam szála sem görbül meg Antiumban.

- Ha azt hiszed, hogy még egyszer ámulatba ejtesz, nagyon tévedsz, de honnan ez a bizonyosság?

- Péter apostol mondta.

- Á, Péter apostol mondta! No, ez ellen nincs érv, de azért engedd meg, hogy én tegyek némi óvintézkedéseket, már csak azért is, hogy Péter apostol ne bizonyuljon rossz prófétának, mert ha Péter apostol véletlenül tévedne, elveszthetné bizalmadat, amely pedig még a jövőben is jó szolgálatokat tehet neki.

- Tégy, amit akarsz, de én hiszek neki. S ha azt hiszed, eltántoríthatsz tőle azzal, hogy folytonosan a nevét ismételgeted, nagyon tévedsz.

- Akkor hát még egy kérdés: már keresztény vagy?

- Egyelőre még nem, de a tarsusi Pál velem jön, hogy magyarázza nekem a Krisztus tanait, azután felveszem a keresztséget, mert amit mondtál, hogy ők az élet és az öröm ellenségei, az nem igaz!

- Annál jobb neked és Lygiának - hagyta rá Petronius.

Aztán vállat vont, s mintha önmagának mondta volna:

- Mégis csodálatos, hogyan tudnak azok az emberek híveket toborozni, s hogyan terjed az a szekta.

Vinicius azonban olyan hévvel felelt, mintha maga is meg lett volna keresztelve:

- Úgy van! Sok tízezerre rúg számuk Rómában. Itália városaiban, Görögországban és Ázsiában. Vannak keresztények a légiókban, a praetorianusok között, sőt a Caesar udvarában is. E tanokat vallják rabszolgák és polgárok, szegények és gazdagok, a köznép és a patríciusok. Tudod talán, hogy a Corneliusok között is van keresztény, Pomponia Graecina is az, s állítólag keresztény volt Octavia, és keresztény Akté is. Úgy van; ez a vallás elárasztja a világot, s csak ez tudja a világot újjászülni. Csak ne vonogasd a vállad, mert ki tudja, egy hónap vagy egy év múlva te is be nem fogadod-e.

- Én? - kérdezte Petronius. - Nem, Leto fiára mondom, én be nem fogadom, akkor sem, ha minden emberi és isteni igazság és bölcsesség abban volna... Az fáradságba kerülne, én pedig semmiről sem szeretek lemondani az életben... A te természetednél, amely olyan, mint a tűz meg a forró víz, könnyen előfordulhat az ilyesmi, de nálam? Nekem megvannak a magam gemmái, kámeái, vázái, és megvan a magam Eunikéje. Az Olympusban nem hiszek, de itt a földön rendezem be magamnak, s virulni fogok, amíg az isteni íjász nyilai át nem járják testemet, vagy amíg Caesar fel nem szólít, hogy vágjam fel ereimet. Én túlságosan szeretem az ibolyaillatot és a kényelmes tricliniumot, sőt szeretem isteneinket is, mint retorikai figurákat, meg Achaiát, ahova éppen készülök a mi hájas, de vékony lábú, utolérhetetlen, isteni Caesarunkkal, Augustusszal, a periodonicesszel...[121] Herculesszel, a mi Nerónkkal!...

Szinte felvidult a puszta gondolatra, hogy ő elfogadhatná a galileai halászok tanait, s halkan dúdolni kezdte:

Mirtusz lombjai közé fonom be szablyám
Úgy mint Harmodios és Aristogeiton...

De abbahagyta, mert a szolga jelentette, hogy Euniké megérkezett.

Megérkezése után mindjárt hozták a vacsorát is, s közben a citerás néhány dalt énekelt, aztán Vinicius beszámolt Petroniusnak Chilon látogatásáról, elmondta, hogy ez a látogatás adta neki az ötletet, hogy menjen el egyenesen az apostolokhoz, s hogy ez a gondolata éppen akkor támadt, amíg Chilont vesszőzték.

Petroniust ismét az álom kezdte környékezni, kezét homlokához emelte, s így szólt:

- Az ötlet jó volt, ha az eredmény jó. Ami pedig Chilont illeti, én öt aranyat adattam volna neki, de ha megvesszőztetted, hát már jobb lett volna halálra vesszőzni, mert ki tudja, hogy nem fognak-e még neki a senatorok köszöngetni, mint ahogy Kaptafa lovagunknak, Vatiniusnak köszöngetnek. Jó éjszakát.

S koszorúikat lerakva, Eunikével együtt készülődtek hazafelé. Mikor elmentek, Vinicius bement a könyvtárba, s a következő levelet írta Lygiának:


"Azt akarom, hogy mikor gyönyörű szemed kinyitod, isteni Lygiám, ez a levél kívánjon neked jó reggelt! Ezért írok ma, holott holnap találkozunk. Caesar holnapután Antiumba indul, s nekem, eheu! vele kell mennem. Mert, amint mondtam, az engedetlenséggel az ember az életét kockáztatná, nekem pedig most nem volna bátorságom meghalni. De ha nem akarod, hogy elmenjek, csak egy szót írj, s én itt maradok, aztán majd Petronius dolga lesz, hogy a veszedelmet elhárítsa fejemről. Ma, az öröm napján, megjutalmaztam minden rabszolgámat, s akik a házamnál leszolgáltak húsz évet, azokat holnap elviszem a praetorhoz, hogy felszabadítsam őket. Ezért dicséretet érdemlek tőled, kedvesem, mert úgy hiszem, ez nagyon illik ama drága tanokhoz, melyeket te vallasz, meg aztán ezt neked tettem. Holnap megmondom nekik, hogy neked köszönhetik szabadságukat, hadd legyenek neked hálásak, s magasztalják érte nevedet. Cserébe magamat adom rabszolgaságra a boldogságnak meg neked, s bár sose szabadulnék fel belőle. Átkozott legyen Antium, s átkozott a Rőtszakállú minden utazása. Háromszoros, négyszeres boldogság nekem, hogy nem vagyok olyan okos, mint Petronius, mert akkor talán Achaiába is el kellene mennem. Addig is a válás pillanatait megédesíti számomra az, hogy rád fogok gondolni. Ahányszor csak szabadulhatok, lóra ülök, s rohanok Rómába, hogy szememet látásoddal, fülemet drága hangod hallásával megvidámítsam. Valahányszor nem mehetek, rabszolgát küldök levéllel, hogy hírt halljak rólad. Köszöntelek, isteni Lygiám, s ölelem lábaidat. Ne haragudj, hogy isteninek nevezlek. Ha megtiltod, engedelmeskedem, de ma még nem bírom másképpen. Jövendő hajlékodból üdvözöllek - egész lelkemmel."


 
 
0 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
Ildykó Barátnőmtől kaptam!
  2011-09-26 12:36:30, hétfő
 
  Drága Ildykóm!
Nagyon kellemetlenül érzem magam,
mert elmentettem a képeidet szept.1-21.-ig
és közben biztosan valamit ügyetlenkedtem és
elszállt..
Kérlek ne haragudj rám, nagyon bánt a
két balkezességem!
Ha még szóba állsz velem puszillak szeretettel: korall44

































 
 
0 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
Hogyan szabadulj meg az......
  2011-09-02 16:52:37, péntek
 
  Hogyan szabadulj meg az allergénektől?
2011.07.04. | Gregus Judit Alexandra/Ötvenentúl/

Az allergia az otthonodban is jelen van, meg kell tanulnod, hogyan védekezz ellene





Nem is gondolnád, milyen sok helyen találhatók az otthonodban allergén anyagok, melyek a szervezetedbe kerülve heves reakciót váltanak ki. A tünetek elsősorban a bőrön, a légzőszerveken, a szemen és az emésztőrendszerben jelentkezhetnek, például köhögés, kiütések, szemviszketés, hányinger és fejfájás formájában.

A természetben előforduló, szezonálisan megjelenő allergénekkel szemben a lakásban megtelepedők állandóan fellelhetők, így a tartós érintkezés súlyosbíthatja a meglévő allergiát. Mindenkire nézve mindig károsak, akár produkálnak jelenleg tüneteket, akár nem. Ezért rendkívül fontos a megfelelő védekezés, melynek kulcsa a rendszeres és alapos takarítás.

Milyen allergének vannak a lakásban?

Az otthonodban szinte bárhol megtelepedhetnek allergiát kiváltó anyagok. A leghétköznapibb használati tárgyakon és a közösen használt helyiségekben találhatók leginkább.

Házi por: nem egyszerűen port tartalmaz, hanem baktériumokat, ételrészecskéket, állati és emberi bőrt és poratkaürüléket. Könnyen megtelepszik a polcokon, könyveken, dísztárgyakon, növényeken, bútorokon, függönyökben, szőnyegeken, illetve a légkondicionálókban. Belélegezve irritálhatja a tüdőt.
Poratka: nem is kifejezetten az atka, hanem az ürülékében található fehérjék váltanak ki allergiás reakciót. Párás, meleg helyeken előszeretettel fordul elő, tápláléka maga az emberi hám, és jórészt kiirthatatlan. Kárpitozott bútorokban, gyapjú ágyneműben, szőnyegekben, de még a plüssállatokban is szívesen megtelepszik.
Állatok szőre és a vizeletükben vagy nyálukban található fehérjék: az állatok kiváltotta allergia is elég gyakori, főleg ha egy légtérben tartózkodik az állat és a gazdája. Amennyiben a tünetek rosszabbodnak, legtöbbször meg kell válni a házi kedvenctől.
Penészgomba és más gombafajták: általában a nem megfelelően szellőző, nem jól vagy túl jól szigetelt otthonokban okoz problémát, ahol a páratartalom magas. A nedves környezet a konyhában és fürdőszobában kedvez leginkább az elszaporodásuknak, illetve a szobanövények is jó táptalajt nyújtanak a különböző gombafajtáknak.
Pollen: például a cserepes vagy vágott virágok felületén bejuthatnak a lakásba.
Vegyszerek, tisztítószerek, illatanyagok: gyakran válthatnak ki a bőrrel érintkezve, vagy az általuk kibocsátott gázokat belélegezve allergiás reakciót. A tünetek a vegyszerek esetében a migrénes fejfájástól a hangulatváltozáson, hiperaktivitáson, a krónikus fáradtságon át a depresszióig terjedhetnek.
Festékek, favédő- és ragasztóanyagok, oldószerek: különböző gázok kibocsátásával, melyek akár bútorápolás vagy festés során kerülnek a légtérbe, váltanak ki allergiás reakciót, tüdőirritációt.
Toll, gyapjú: az ágyneműben található töltőanyagokra sokan allergiásak. Ha tisztában vagy ezzel, inkább kerüld a tollpárnákat, gyapjútakarókat.
PVC: egyes kutatók szerint a PVC (polivinilklorid) előállításához használt műanyaglágyító anyagok is felelősek az allergiás tünetekért.
Formaldehid: leggyakrabban padlóburkolatokban és a szivacsos matracokban fordul elő; az ellene fellépő allergia köhögést, torokviszketést, fejfájást, kiütéseket, túlzott szomjúságérzetet, émelygést, egyensúlyzavart okozhat.
Mi a megoldás?

A lakás bármely pontján lehetnek tehát veszélyes tényezők, így igen körültekintőnek kell lenned. A védekezés tudatosság és odafigyelés kérdése. Mindennek az alapja az alapos takarítás, azonban nem mindegy, hogyan.
A porallergia esetében nagyon fontos, hogy nedves törlővel töröld le a tárgyak felületét, különben a por csak felkavarodik a levegőben. Vigyázz, sehol ne hagyj nedvességet magától felszáradni, mivel a párás, meleg, nedves terület a penészgombák kedvelt helye. Porszívózáskor is hasonló a helyzet, a por könnyen visszajuthat a levegőbe, így ajánlatos hepaszűrős vagy víztisztítású porszívót használnod.
A házi por és a poratka esetében is tanácsos a kárpitozott bútorok, ágymatracok, függönyök és szőnyegek alapos tisztítása, de legjobb, ha lecseréled őket:

A műbőr vagy bőrbútorok felületén nem tudnak annyira elszaporodni és megtelepedni a poratkák.
A függönyök lehetőleg szintetikus anyagból legyenek.
Az ágymatracok esetében a természetes − a poratkák számára zárt, mégis jól szellőző − anyagok a kedvezőek, gyakori ágyneműcserével, az ágynemű napoztatásával, és célszerű 60°C-on hetente kimosni.
Kerüld a szőnyegpadlót, a legjobb a jól zárt, résmentes padlólap vagy parketta.
Minden porfogó csak nehezíti a dolgod! Legyen szó párnákról vagy faliszőnyegekről, toll ágyneműről, jobb, ha nem hagyod, hogy veszélyforrássá váljanak, azaz megszabadulsz tőlük.
A penészgomba esetén a legjobb, ha szárazon, páramentesen tartod a lakást! A fürdőszoba és konyha környéke a legérzékenyebb terület, így mindig figyelj arra, hogy fürdés és zuhanyozás, illetve főzés, mosogatás után ne maradjon sehol álló víz. A legjobb, ha alapos szellőztetéssel, vagy légkondicionáló, esetleg páramentesítő segítségével eltünteted a párás levegőt. A szellőztetés azért is igen fontos, mert a mostani, jól szigetelő nyílászárók már nem engedik meg a lakásban a természetes szellőzést. Figyelj arra is, hogy télen, az utcai falhoz tolt bútor mögött (a hőkülönbség miatt) is megtelepedhet a penész.
A már megjelent penész ellen a higított hipóoldat vagy a gyári penészoldó a legjobb fegyver - töröld végig vele a szennyezett területeket. Nem ajánlatos a túl sok szobanövény bezsúfolása sem a lakásba, ugyanis a növény földjében előszeretettel telepednek meg a gombák.
Takarításkor kerüld a különböző vegyszereket, az ecetes víz és a szódabikarbóna csodákra képes, allergiás reakció kiváltása nélkül! A természetes anyagok a legtöbb esetben megoldást jelentenek az otthoni veszélyek megszüntetésére, kivétel ez alól a poratka-mentesítés. Fontos a berendezési tárgyak kiválasztásánál, a falak festésénél is odafigyelni az esetleges allergéntartalomra.
Ha ügyelsz ezekre az apró lépésekre, nagyban megkönnyíted a magad és környezeted helyzetét!


 
 
3 komment , kategória:  Egészség,életmód  
Harmóniakártyám
  2011-09-02 16:44:14, péntek
 
  Harmóniakártyám



Kedves Dodi !

A Harmóniakártyád szava és a kép összefüggései határozzák meg a mai napodat. A szó és a háttér szimbólum együtt mutatják meg az Univerzum üzenetét.
A mai napodat Eredményesség hatja át.

Fa - szentháromság, teljesség, Unverzum, felelősségvállalás, ősök

Az elemek harcának kitett önállóan helytálló ember szimbóluma. A hármasságot (gyökér, törzs, lombok) megvalósított, a maga teljességében álló, kiteljesedett felnőtt. A fa a földben gyökerezik, ágai az ég felé nyúlnak, ezért a két világhoz tartozás illetve a fent és lent közötti közvetítést szimbolizálja. Számos régi kultúrában a természetfeletti lények, istenek lakóhelye. Sok helyen világtengelynek is tekintették, mely köré rendeződik a világmindenség. Az örökzöld fa az öröklétet szimbolizálja, míg a lombhullató az alvó és felébredő, az élet körforgásában kiteljesedő embert mutatja.

Szerelmi üzenet: Párkapcsolatban élőknek azt jelzi, hogy a figyelem csak az egyikőtök körül forog. Ez néha indokolt, néha azonban önzés. Párkapcsolatot keresőknek felelősségteljességre törekvést tanít.

Ezt mondja neked:

Üzeni, hogy ember maga is faként funkcionál a föld és ég közti kapcsolat megteremtésében.
Gondolkodj el azon, mennyire törekedsz az ég felé, vagy éppenséggel mennyire vagy ,,földhöz ragadt". Van-e határzott világképed, mi illetve ki befolyásolja alakulását?
Üzeni, hogy a kommunikáció elengedhetetlen része a teljesértékű kapcsolatnak.
Erre is gondolj: A világfa. Vedd fel a fa pozícióját, mintha jógáznál. Emeld magasra karjaidat, éld át, hogy lábadal a földet, karjaiddal az eget kötöd össze. Nyújtózz magasra, lélegezz egyenletesen. Kérd meg a grafológust, hogy elemezze a fát, amit rajzolsz. Nagyszerű személyiségteszt!
 
 
1 komment , kategória:  Általános  
A természet világa
  2011-09-02 16:40:17, péntek
 
  A természet világa

Feketefarkú titira




Fekete-fehér tollruhájuk miatt már messziről láthatóak. Erős csőrükkel gyümölcsöket és nagyobb rovarokat esznek. Rendszerint párokban élnek erdőszéleken, tisztásokon. Csésze alakú fészküket a harkályok odújába vagy más üregbe építik egy- egy levélhalomra. Dél-Amerikában élnek.

FEKETE KORALL BORSÓ




Ennek a futónövénynek Nyugat-Ausztrália az őshazája. Fekete-sárga virágai teszik különlegessé. Leginkább kerítésekre futtatják vagy lugast formálnak belőle. Nagyon gyorsan nő. A napos, meleg helyet kedveli, augusztustól decemberig virágzik. A fagyra különösen érzékeny.



 
 
4 komment , kategória:  Természetről minden  
H. SIENKIEWICZ : Quo Vadis
  2011-09-02 16:27:01, péntek
 
  HENRYK SIENKIEWICZ : QUO VADIS
regény

Fordította: MÉSZÁROS ISTVÁN



HARMINCKETTEDIK FEJEZET

Petronius vállvonogatva s nagyon elégedetlenül ment haza. Most már ő is látta, hogy Viniciusszal többé nem értik meg egymást, s hogy lélekben teljesen eltávolodtak egymástól. Valamikor Petroniusnak igen nagy befolyása volt az ifjú katonára. Mindenben példaképe volt Viniciusnak, s gyakran egy-két gúnyos szava elég volt ahhoz, hogy visszatartsa valamitől, vagy valamire rábírja. Ebből most már nem maradt meg semmi, olyannyira, hogy Petronius nem is próbálkozott meg a régi módszerekkel, mert érezte, hogy gúnyos szellemessége hatástalanul siklik le Vinicius lelkének páncélburkáról, amelyet a szerelem és a keresztények érthetetlen világával való érintkezés rakott rá. A tapasztalt szkeptikus megértette, hogy elvesztette Vinicius lelkének kulcsát. Ez nemcsak elégedetlenséggel, hanem félelemmel töltötte el, amelyet még fokoztak az éjjel végbement események. "Ha Augusta részéről ez nem csupán múló szeszély, hanem tartósabb szenvedély - gondolta Petronius -, akkor két dolog lehetséges: vagy az, hogy Vinicius nem fog tudni neki ellenállni, s akkor a legkisebb botlás is elvesztheti, vagy az, hogy ellenáll, s akkor biztosan vége van, s vele együtt talán nekem is, már csak azért is, mert rokona vagyok. Ha az Augusta ellenszenve az egész családra kiterjed, befolyása a mérleget Tigellinus felé billentheti..." Az egyik is, a másik is rossz. Petronius bátor ember volt, nem félt a haláltól, de mivel nem várt tőle semmit, nem is akarta ő maga kihívni. Hosszas gondolkozás után végül úgy döntött, hogy legjobb lesz Viniciust eltávolítani Rómából, s elküldeni utazni. Hej, ha még Lygiát is odaadhatná neki az útra, milyen boldogan megtenné! De még így is remélte, hogy nem lesz nagyon nehéz rábeszélnie. Ebben az esetben a Palatinuson hírét terjesztené, hogy Vinicius beteg, s azzal az ő fejéről is meg a magáéról is elhárítaná a veszedelmet. Az Augusta végül is nem tudta, hogy Vinicius megismerte-e őt; feltételezhette, hogy nem, tehát hiúsága egyelőre nem szenvedett sérelmet. De ez a jövőben megváltozhatott, amit feltétlenül el kellett kerülni. Petronius mindenekelőtt időt akart nyerni, mert érezte, hogy ha egyszer Caesar elindul Achaiába, akkor Tigellinus, aki semmiféle művészethez nem ért, háttérbe szorul, s elveszti befolyását. Petronius biztos volt abban, hogy Görögországban minden versenytársa fölött győzelmet arat.

Közben elhatározta, hogy vigyázni fog Viniciusra, s igyekszik őt rábeszélni az utazásra. Jó pár napig arra is gondolt, ha elérné Caesarnál, hogy a keresztényeket rendelettel űzze ki Rómából, akkor Lygiának is el kellene hagynia a várost, s vele együtt elhagyná Vinicius is. Akkor nem is volna szükség rábeszélésre. A dolog önmagában lehetséges volt. Hiszen még nem is nagyon régen, mikor a zsidók zavarogni kezdtek a keresztények iránti gyűlöletből, Claudius Caesar, nem tudván őket egymástól megkülönböztetni, a zsidókat űzte ki Rómából. Akkor hát Nero miért ne űzhetné ki a keresztényeket? Mindjárt több hely lenne Rómában. Petronius amaz "úszó lakoma" után mindennap találkozott Neróval, hol a Palatinuson, hol más házakban. Könnyű volt neki ilyesmit sugalmazni, mert Nero sosem szabódott az olyan gondolattól, amely valakinek vesztét vagy kárát okozhatta. Petronius alaposan meghányta-vetette a dolgot, s elkészítette az egész tervet. Úgy döntött, hogy lakomát ad, s azon rábeszéli Caesart a rendelet kiadására. Még azt is remélte, s nem is egészen indokolatlanul, hogy Caesar őt hízza meg a rendelet végrehajtásával. Akkor a Vinicius kedvesének kijáró figyelemmel elküldené Lygiát például Baiaeba, ott aztán szerethetnék egymást, játszhatnának keresztényesdit, amennyi csak beléjük fér.

Közben pedig gyakran meglátogatta Viniciust, először azért, mert minden római önzése ellenére sem tudott lemondani iránta való ragaszkodásáról, másodszor pedig, hogy rábeszélje az utazásra. Vinicius betegnek tettette magát, s nem mutatkozott a Palatinuson, ahol minduntalan változtak a tervek. Egy napon aztán Petronius magától Caesartól értesült, hogy három napon belül Antiumba utazik, s mindjárt közölte is a hírt Viniciusszal.

De az ifjú megmutatta az Antiumba meghívott személyek névsorát, amelyet Caesar szabadosa hozott el neki reggel.

- Rajta van az én nevem is, meg a tied is - mondta. - Ha hazamégy, ugyanezt a névsort már otthon is megtalálod.

- Ha én nem szerepelnék a meghívottak között, az azt jelentené, hogy meg kell halnom - jegyezte meg Petronius. - Nem hiszem azonban, hogy ez az achaiai út előtt bekövetkeznék. Nerónak ott nagy szüksége lesz rám.

Aztán átnézte a listát, s így szólt:

- Alig jöttünk haza Rómába, már megint itt kell hagynunk házunkat, s mehetünk tovább Antiumba. De hát muszáj! Mert ez nemcsak meghívás, hanem parancs is.

- S ha valaki nem engedelmeskednék?

- Akkor másféle meghívást kapna egy sokkal hosszabb útra, ahonnan nincs visszatérés. Milyen kár, hogy nem fogadtad meg tanácsomat, s nem utaztál el, amíg lehetett. Most el kell jönnöd Antiumba.

- Most el kell mennem Antiumba... Na látod, milyen időket élünk, s milyen alávaló rabszolgák vagyunk.

- S te ezt csak ma látod?

- Nem. Te azt bizonygattad, hogy a keresztény vallás az élet ellensége, mert béklyóba veri. De lehetnek-e súlyosabb béklyók azoknál, amelyeket mi viselünk? Azt mondtad: Görögország megteremtette a bölcsességet és a szépséget, Róma pedig az erőt. Hol van hát a mi erőnk?

- Hívd el Chilont, ma semmi kedvem filozofálni. Herculesre! Nem én teremtettem meg ezeket az időket, s nem én felelek értük. Beszéljünk Antiumról. Tudd meg, hogy ott nagy veszedelem vár rád, s talán jobb volna amaz Ursusszal megmérkőznöd, aki Krotont megfojtotta, mint odamenned, és mégis menned kell.

Vinicius hanyagul legyintett:

- Veszedelem! Mi mindnyájan a halál homályában botorkálunk, s egy-egy fej minduntalan elmerül a homályban.

- Felsoroljam mindazokat, akiknek volt egy kis sütnivalójuk, s ezért a Tiberius-, Caligula-, Claudius- és Nero-féle idők ellenére is megértek nyolcvan vagy kilencven esztendőt? Hogy mást ne említsek, ott van Domitius Afer. Bár egész életében tolvaj, lator volt, békességben vénült meg.

- Talán azért, talán éppen azért! - felelte Vinicius.

Azzal végignézte a lajstromot, majd így szólt:

- Tigellinus, Vatinius, Sextus Africanus és így tovább! Micsoda csőcselék, micsoda latrok!... S ha az ember elgondolja, hogy ezek kormányozzák a világot!... Nem méltóbb dolog volna számukra, hogy valami egyiptomi vagy szíriai istenséget hordozzanak végig a városkákon sistrumokat pengetve, s jövendöléssel vagy bukfencet hányva keressék meg kenyerüket?

- Vagy hogy tudós majmokat, számoló kutyákat vagy fuvolázó szamarat mutogassanak - tette hozzá Petronius. - Ez mind igaz, de beszéljünk fontosabb dolgokról. Hallgass ide, s jól figyelj: a Palatinuson elhíreszteltem, hogy beteg vagy, s nem hagyhatod el a házat, a neved azonban mégis itt van a lajstromon, ami azt jelenti, hogy valaki nem hitt nekem, s szándékosan gondoskodott arról, hogy rákerülj. Nerónak ez nem volt fontos, mert az ő szemében nem vagy egyéb, mint katona, akivel legfeljebb a cirkuszi versenyekről lehet beszélni, mert a költészetről és a zenéről fogalmad sincs. Nos, nyilván Poppaea volt az, aki gondoskodott róla, hogy a listára kerülj, ami azt jelenti, hogy irántad való szenvedélye nem pillanatnyi szeszély volt, hanem meg akar hódítani.

- Bátor Augusta ez a Poppaea!

- Valóban bátor, mert menthetetlenül vesztét lelheti. Bár indítaná Venus minél előbb más szerelemre, de amíg téged kíván, a legnagyobb óvatosságra van szükséged. A Rőtszakállú már közömbös iránta, ma már inkább Rubriához vagy Pythagorashoz vonzódik, de puszta hiúságból is rettenetes bosszút állna rajtatok.

- A ligetben nem tudtam, hogy vele állok szemben, de te kihallgattál, s tudod, azt feleltem neki, hogy mást szeretek, s őt nem akarom.

- Én pedig minden föld alatti istenre kérlek, ne veszítsd el még azt a maradék eszedet is, amit a keresztények meghagytak. Hogy habozhatsz, ha a valószínű és a biztos pusztulás között kell választanod? Nem megmondtam már, ha az Augusta hiúságát megsérted, nincs menekvés számodra? A Hadesre! Ha meguntad az életedet, már most vágd fel ereidet, vagy dőlj kardodba, mert ha Poppaeát megsérted, nem biztos, hogy ilyen könnyű halál vár rád. Régente kellemesebb volt veled beszélni. Mit akarsz tulajdonképpen? Mit árthat az neked? Hát akadályoz ez egy cseppet is abban, hogy tovább szeresd Lygiádat? El ne feledd, hogy Poppaea látta őt a Palatinuson, s nem lesz nehéz kitalálnia, ki miatt utasítod el ezt a magas kegyet. S akkor még a föld alól is előteremti őt. Nemcsak magadat veszted el, hanem Lygiát is, érted?

Vinicius hallgatta, de mintha máson járt volna az esze.

- Találkoznom kell vele - szólalt meg végül.

- Kivel? Lygiával?

- Igen.

- Tudod, hol van?

- Nem.

- Szóval megint keresni fogod a régi temetőkben meg a Tiberisen túl?

- Nem tudom, de találkoznom kell vele.

- Jól van. Ha keresztény is, talán kiderül, hogy okosabb, mint te, sőt bizonyára kiderül, hogy nem kívánja a vesztedet.

Vinicius vállat vont.

- Megmentett Ursus kezéből.

- Akkor siess, mert a Rőtszakállú nem fogja halogatni az utazást. A halálos ítéleteket kiadhatja Antiumból is.

De Vinicius rá sem hallgatott. Őt csak egyetlen gondolat foglalkoztatta: találkozni Lygiával, tehát a lehetőségeken kezdett gondolkozni.

Eközben olyan dolog történt, amely minden nehézséget eloszlatott. Íme, másnap váratlanul betoppant hozzá Chilon.

Ágrólszakadtan, rongyosan jött, arcáról lerítt az éhség, ruhája cafatokban lógott le róla. A cselédség azonban, melynek régebben parancsa volt, hogy a nap és éjszaka bármely szakában be kell eresztenie, nem merte feltartóztatni, úgyhogy egyenesen az atriumba ment, s Vinicius előtt megállva, így szólt:

- Az istenek tegyenek halhatatlanná, s osszák meg veled a világ fölötti uralmat.

Vinicius az első pillanatban szerette volna kidobatni, de eszébe jutott, hogy a görög talán tud valamit Lygiáról, s a kíváncsiság legyőzte benne az undort.

- Te vagy az? - kérdezte. - Mi van veled?

- Nagy baj, ó, Iuppiter fia - felelte Chilon. - Az igazi erény olyan árucikk, amely a fenének sem kell, s az igazi bölcsnek örülnie kell, ha ötnaponként egyszer vásárolhat a mészárosnál egy juhfejet, s miután padlásszobájában elrágcsálta, könnyeivel olthatja el utána szomját. Ah, uram! Mindent, amit adtál, könyvekre költöttem el Atractusnál, aztán kiraboltak, tönkretettek, a rabszolganő, akinek össze kellett volna írnia tanaimat, megszökött, s magával vitte, ami még megmaradt a te bőkezűséged ajándékából. Koldus vagyok, de elgondoltam, kihez is mehetnék, ha nem hozzád, ó, Serapis, akit szeretek, akit bálványozok, s akiért életemet kockáztattam!

- Minek és mivel jöttél?

- Segítségért, ó, Baal, s hozom neked a nyomorúságomat, könnyeimet, szeretetemet, s végül híreket, amelyeket irántad való szeretetből gyűjtögettem. Emlékszel, uram, elmondtam neked annak idején, hogy Petronius egyik rabszolganőjének átengedtem a paphosi Venus övéből egy fonálszálat? ... Most aztán utánajártam, hogy használt-e az neki, s te, ó, Napnak fia, aki tudod, mi történik abban a házban, tudod azt is, hogy kicsoda ott most Euniké. Van még egy ilyen fonálszálam. Neked tartogattam, uram.

Itt abbahagyta, mert észrevette, hogy Vinicius szemöldökein kezd meggyülemleni a harag, s meg akarván előzni a kirobbanást, így szólt:

- Tudom, hol lakik az isteni Lygia, megmutatom, uram, a házat és a sikátort.

Vinicius elnyomta izgalmát, melyet ez a hír keltett benne, s így szólt:

- Hol van ő?

- Linusnál, a keresztények főpapjánál. Ursusszal együtt van ott, Ursus pedig tovább is ahhoz a molnárhoz jár, azt pedig Demasnak hívják, mint a te dispensatorodat,[118] uram... Igen, Demasnak!... Ursus éjszaka dolgozik, ha tehát egy éjjel körülfogatod a házat, nem találjuk őt ott... Linus öregember, s rajta kívül csupán két öregasszony van a házban.

- Honnan tudod mindezt?

- Emlékszel, uram, hogy a keresztények kezében voltam, s nem bántottak. Glaucus téved ugyan abban, hogy én vagyok oka szerencsétlenségének, de szegény elhitte, a mai napig hiszi, s mégsem bántottak! Ne csodálkozz hát rajta, uram, hogy szívem megtelt hálával. Én még a régi jó időkből való vagyok. Azt gondoltam hát: elhagyjam-e barátaimat és jótevőimet? Nem volna-e szívtelenség nem érdeklődni irántuk, mi van velük, hogy szolgál egészségük, s hol laknak? A pessinusi Cybelére mondom, ezt nem tudnám megtenni. Eleinte visszatartott, hogy szándékomat félre találják érteni. De szeretetem legyőzte a félelmet, különösen az adott erőt, hogy ők olyan könnyen megbocsátanak minden sérelmükért. Mindenekelőtt azonban terád gondoltam, uram. Legutóbbi vállalkozásunk kudarccal végződött, de vajon Fortuna kedvelt fia beletörődhet-e ebbe a gondolatba? Én hát előkészítettem számodra a győzelmet. Különálló házban lakik. Úgy körülfogathatod rabszolgáiddal, hogy egy egér sem menekülhet belőle. Ó, uram, csakis tőled függ, hogy ama nagylelkű királyleány még az éjjel házadban legyen. De ha ez megtörténik, gondolj reá, ezt atyám kiéhezett s nagyon szegény fia segítette elő.

Viniciusnak fejébe szökött a vér. A kísértés még egyszer megrázta egész valóját. Igen! Ez volt a módja, mégpedig ezúttal egészen biztos módja. Ha Lygia egyszer itthon lesz nála, ki ragadhatja el tőle? Ha Lygiát a szeretőjévé teszi, mi marad más számára, mint hogy örökké a szeretője maradjon? Aztán pusztuljon minden vallás! Mit számítanak majd akkor neki a keresztények, irgalmasságukkal és komor hitükkel együtt? Avagy nem ideje már mindezt leráznia magáról? Nem ideje már, hogy kezdjen úgy élni, ahogy mások élnek? Hogy aztán Lygia mit fog csinálni, hogyan egyezteti össze sorsát a vallásával, az az ő dolga, s egyáltalán nem fontos! Mindenekelőtt az övé lesz, mégpedig már ma! De még az is kérdés, vajon Lygia lelkében megállnak-e azok a tanok ebben a számára új világban, a szenvedély és gyönyörök között, amelyeknek kénytelen lesz átadni magát? S mindez még ma megtörténhet. Elég itt tartania Chilont, s alkonyatkor kiadni a parancsokat. Aztán a vég nélküli öröm! "Mi volt az én életem? - gondolta Vinicius. - Szenvedés, ki nem elégített vágy s folytonosan felvetődő kérdések, amelyekre nem volt válasz." Így mindez kettévágódik, s mindennek vége lesz. Eszébe jutott ugyan, megígérte Lygiának, hogy nem emeli reá kezét. De mire esküdött? Nem az istenekre, mert azokban már nem hitt, nem Krisztusra, mert benne még nem hitt. Különben is, ha Lygia úgy fogja érezni, hogy sérelem esett rajta, elveszi feleségül, s így kárpótolja. Igen! Ez kötelessége, hiszen Lygiának köszönheti életét. Erre eszébe jutott a nap, mikor Krotonnal együtt behatolt a leány rejtekhelyére, látta, hogyan emelkedik Ursus ökle a feje fölé, s eszébe jutott minden, ami azután következett. Lygiát is látta rabszolgaruhában az ágya fölé hajolni, gyönyörű volt, jóságos és imádott, mint egy istenség. Erre tekintete önként a larariumra és arra a keresztre siklott, amelyet Lygia hagyott ott neki, mikor elment... S mindezért újabb merénylettel fizessen neki? Hajánál fogva vonszolja-e a cubiculumba, mint egy rabszolganőt? Hogyan tehetné meg ezt, hiszen nemcsak kívánja, hanem szereti is Lygiát, s éppen azért szereti, mert olyan, amilyen. S egyszerre rádöbbent, nem elég neki, hogy Lygia itt legyen a házában, nem elég őt erőszakkal a karjába kapnia, az ő szerelme ennél már többet kíván, Lygia hajlandóságát, szerelmét, lelkét. Áldott lesz ez a hajlék, ha ő saját jószántából lépi át küszöbét, áldott lesz az a pillanat, az a nap, s áldott az élet. Akkor mindkettőjük boldogsága olyan lesz, mint a végtelen tenger és mint a nap. De erővel elragadni annyi volna, mint örökre megölni ezt a nagy boldogságot, s ugyanakkor elpusztítani, meggyalázni, bemocskolni azt, ami a legdrágább és egyedül szeretett ebben az életben.

Már a puszta gondolatra is irtózat fogta el. Chilonra pillantott, aki rámeredt, kezét rongyai alá dugta, s nyugtalanul vakarózott. Ekkor kimondhatatlan undor fogta el, szerette volna eltaposni ezt a volt segédjét, úgy, ahogy az ember az undok férget vagy a mérges kígyót tapossa el. Kis idő múlva már tudta, mit kell tennie. De mivel semmiben sem ismert mértéket, s mindenben kemény római természete után ment, Chilonhoz fordulva így szólt:

- Nem teszem meg, amit tanácsolsz, de hogy mégse menj el a megérdemelt jutalom nélkül, háromszáz botot adatok neked a házi ergastulumomban.

Chilon elsápadt. Vinicius szép arcáról annyi hideg eltökéltség sugárzott, hogy egy pillanatig sem áltathatta magát azzal, hogy a megígért fizetség csak kegyetlen tréfa.

Egy pillanat alatt térdre rogyott hát, s összegörnyedve, szaggatott hangon jajveszékelt:

- Hogyan, Perzsia királya? Miért?... Kegyelem piramisa! Irgalom kolosszusa! Miért?... Öregember vagyok, éhes és nyomorult... Így hálálod meg szolgálataimat?

- Miként te a keresztényeknek - felelte Vinicius, s behívta a dispensatort.

De Chilon a lábához ugrott, görcsösen átölelte, s még jajgatott, bár arca már halálosan elsápadt:

- Uram! Uram!... Öregember vagyok! Ötvenet, ne háromszázat... Ötvenet elég!... Százat, ne háromszázat!... Kegyelem!

Vinicius lábával félrelökte, s kiadta a parancsot. A dispensator nyomában megjelent két erős quad rabszolga, megragadták Chilont maradék hajánál fogva, fejét becsavarták saját rongyaiba, s kivonszolták az ergastulumba.

- A Krisztus nevére! - kiáltotta a görög a folyosó ajtajában.

Vinicius egyedül maradt. A kiadott parancs felhevítette, és élénkebbé tette. Közben igyekezett összeszedni és elrendezni zilált gondolatait. Nagy megkönnyebbülést érzett, s az önmagán aratott győzelem megerősítette lelkét. Úgy érezte, nagy lépéssel közeledett Lygiához, s ezért valami jutalom jár neki. Az első pillanatban meg sem fordult az eszében, hogy Chilonnal szemben milyen súlyos igazságtalanságot követett el, s hogy ugyanazért vesszőztette meg, amiért a múltkor megjutalmazta. Ahhoz még túlságosan római volt, hogy a más fájdalma neki is fájhatott volna, s hogy egy ilyen nyomorult görög gondokat okozhatott volna neki. Még ha gondolkozott volna is rajta, akkor is úgy érezte volna, hogy helyesen cselekedett, amikor egy alávaló embert megbüntetett. De ő Lygiára gondolt, s lelkében így szólt hozzá: "Nem fizetek neked gonosszal a jóért, s ha majd valamikor megtudod, hogyan bántam el azzal az emberrel, aki rá akart beszélni, hogy kezet emeljek rád, hálás leszel nekem." De mindjárt fel is tette magának a kérdést, hogy vajon Lygia megdicsérné-e azért, amit Chilonnal tett? Hiszen az ő vallása a megbocsátást hirdeti, hiszen a keresztények megbocsátottak ennek a nyomorultnak, noha sokkal nagyobb okuk volt a bosszúra. Csak ekkor szakadt fel lelkében a kiáltás: "A Krisztus nevére!" Eszébe jutott, hogy ezzel a kiáltással szabadult meg Chilon a lygius kezétől, s erre ő is elhatározta, hogy a büntetés hátralevő részét elengedi neki.

Éppen be akarta hívni a dispensatort, mikor az magától belépett s jelentette: - Uram, az az öreg elájult, vagy talán meg is halt. Tovább vesszőztessem?

- Keltsétek életre, s hozzátok elém.

Az atrium felügyelője eltűnt a függöny mögött, de úgy látszik, az élesztés nem ment valami könnyen, mert Vinicius még jó ideig várt, s már türelmetlenkedni kezdett, mikor végre a rabszolgák bevezették Chilont, s ők maguk Vinicius intésére azonnal visszavonultak.

Chilon sápadt volt, mint a fal, s lábáról vékony erecskékben folyt a vér az atrium kövezetére. De eszméleténél volt, s térdre rogyva, kinyújtott kézzel rebegte:

- Köszönöm, uram! Nagy vagy és irgalmas.

- Kutya - kiáltott rá Vinicius -, tudd meg, hogy azért a Krisztusért bocsátottam meg neked, akinek saját életemet is köszönhetem!

- Szolgálni fogom, uram, őt is meg téged is.

- Hallgass és ide figyelj. Állj fel! Velem jössz, s megmutatod a házat, melyben Lygia lakik.

Chilon felugrott, de alig állt lábára, még halálosabban elsápadt, s elhaló hangon nyögte:

- Uram, valóban éhes vagyok... Elmegyek, uram, megyek, de nincs erőm... Adasd ide akár a kutyáid táljában levő maradékot, s aztán elmegyek!

Vinicius adatott neki ételt, egy aranyat és palástot. De Chilont a verés meg az éhség annyira elgyengítette, hogy evés után sem bírt menni, bár a haja is égnek állt a rémülettől, hogy gyengeségét Vinicius ellenállásnak vélheti, s megint megvesszőzteti.

- Csak melegítsen fel a bor - ismételgette fogvacogva -, mindjárt el tudok menni, akár a nagy Görögországba is.

Kis idő múlva csakugyan valami erőre kapott, s elindultak. Az út hosszú volt. Linus ugyanis, mint a legtöbb keresztény, a Transtiberisen lakott, nem messze Miriam házától. Chilon egy különálló kis házat mutatott Viniciusnak, melyet borostyánnal teljesen befutott kőfal vett körül. Aztán így szólt:

- Ez az, uram.

- Jól van - mondta Vinicius -, most menj dolgodra, de előbb hallgasd meg, amit mondok: felejtsd el, hogy nekem szolgáltál, felejtsd el, hol lakik Miriam, Péter és Glaucus; felejtsd el ezt a házat is, és felejts el minden keresztényt. Minden hónapban eljössz hozzám, s Demas, a szabados, kifizet neked két aranyat. De ha tovább kémkednél a keresztények ellen, agyonvesszőztetlek, vagy átadlak a város praefectusának.

Chilon hajlongva fogadkozott:

- Elfelejtem.

De mikor Vinicius az utcácska kanyarulatában eltűnt, Chilon kinyújtott kezét ökölbe szorítva, fenyegetőzve kiáltotta:

- Atéra és a Furiákra esküszöm, hogy nem felejtem el!

Aztán megint elalélt.





HARMINCHARMADIK FEJEZET

Vinicius egyenesen abba a házba ment, ahol Miriam lakott. A kapu előtt találkozott Nazariusszal. A fiú zavarba esett, mikor meglátta, de Vinicius barátságosan köszöntötte, s megkérte, hogy vezesse be anyja lakásába.

Miriamon kívül a lakásban találta Pétert, Glaucust, Crispust s kívülük még a tarsusi Pált is, aki éppen akkor érkezett vissza Fregellaeból. Az ifjú tribunus láttára minden arcról csodálkozás tükröződött, ő pedig így szólt:

- Köszöntelek a Krisztus nevében, akit tisztelek.

- Dicsőség az ő nevének, örökkön-örökké.

- Láttam erényeiteket, s tapasztaltam jóságotokat, tehát mint jó barát jövök.

- Mi is mint jó barátot köszöntünk - felelte Péter. - Ülj le uram, légy vendégünk, s osszad meg velünk ételünket.

- Leülök, s osztozom ételetekben, csak előbb hallgassatok meg: te, Péter, és te, tarsusi Pál, hogy megismerjétek őszinteségemet. Tudom, hol van Lygia; Linus házától jövök, amely közel van ehhez a lakáshoz. Jogom van hozzá, s e jogot Caesartól kaptam, házamban csaknem ötszáz rabszolgám van, körülfogathatnám a házat, s elragadhatnám őt, de nem tettem, és nem is teszem meg.

- Ezért megáld az Úr, s szíved megtisztul - mondta Péter.

- Köszönöm, de hallgassatok meg tovább; nem tettem meg, bár kínokban élek, s vágyak gyötörnek. Míg nem voltam veletek, kétségkívül erővel elvittem volna, hogy magamnál tartsam, de erényeitek és tanaitok, amelyeket magam ugyan nem vallok, valamit az én lelkemben is megváltoztattak, úgy, hogy most már nem merek erőszakhoz folyamodni. Magam sem tudom, miért van ez így, de így van! Úgy jövök hát hozzátok, mint akik Lygia apját és anyját helyettesítitek, s azt mondom: adjátok őt nekem feleségül, s esküszöm, nemcsak őt meg nem tiltom attól, hogy a Krisztusban higgyen, hanem magam is tanulni fogom tőle a Krisztus vallását.

Emelt fejjel, határozott hangon beszélt, de nagy megindultsággal küszködött, úgy, hogy lába remegett a csíkos palást alatt, mikor pedig szavai után csend következett, ismét ő kezdett beszélni, hogy megelőzze a kedvezőtlen választ:

- Tudom, melyek az akadályok, de szeretem őt, mint a tulajdon életemet, s noha még nem vagyok keresztény, ellenség sem vagyok, sem a tietek, sem a Krisztusé. Igazságban kívánok előttetek járni, hogy megbízhassatok bennem. E pillanatban életemről van szó, s mégis az igazat mondom. Más talán azt mondaná: "Kereszteljetek meg!", de én azt mondom: "Világosítsatok meg!" Hiszem, hogy Krisztus feltámadt, mert ezt olyan emberek mondják, akik igazságban élnek, s akik látták őt halála után. Hiszem, mert magam is láttam, hogy vallásotokból igazság, erény és irgalmasság fakad, nem pedig gonosztettek, amivel gyanúsítanak benneteket. Eddig még nem nagyon ismerem. Csak annyira, amennyit tőletek, cselekedeteitekből, amennyit Lygiától, amennyit a veletek való beszélgetésekből megismertem. S mégis, ismétlem, valami bennem is megváltozott már általa. Régebben vaskézzel tartottam szolgáimat, most nem bírom. Nem ismertem az irgalmasságot, most ismerem. Szerettem a gyönyöröket, most pedig elszöktem Agrippa taváról, mert a lélegzetem is elállt az undortól. Régebben hittem az erőszakban, ma lemondtam róla. Tudjátok meg, hogy nem ismerek magamra, de undorodom a lakomáktól, undorodom a bortól, az énektől, a citeráktól, a koszorúktól, undorodom Caesar udvarától, a mezítelen testektől és minden gonosztettől. S ha elgondolom, hogy Lygia olyan, mint a hegyi hó, akkor annál jobban szeretem, s hogy a ti vallásotoktól olyan, akkor azt is szeretem és kívánom! De mivel nem értem, és nem tudom, bírnék-e benne élni, elbírja-e a természetem, ezért bizonytalanságban és kínban, mintegy sötét börtönben élek.

Erre két szemöldöke fájdalmas redőbe húzódott homloka fölött, arcát pír lepte el, aztán egyre gyorsabban s egyre nagyobb megindultsággal beszélt tovább:

- Látjátok! Kínoz a szerelem meg a homály. Azt mondták nekem, hogy a ti vallásotokban meg nem állhat sem az élet, sem az öröm, sem a boldogság, sem a jog, sem a rend, sem a felsőbbség, sem Róma uralma. Így van-e ez? Azt mondták, hogy ti mind őrültek vagytok; mondjátok hát meg, mit hoztok? Bűn szeretni? Bűn örömet érezni? Bűn a boldogságot kívánni? Ellenségei vagytok az életnek? A kereszténynek koldusnak kell lennie? Le kellene mondanom Lygiáról? Mi a ti igazságotok? Cselekedeteitek és szavaitok olyanok, mint a tiszta víz, de mi van e víz fenekén? Látjátok, őszinte vagyok. Oszlassátok széjjel a sötétséget! Mert még azt is mondták nekem: "Görögország megteremtette a bölcsességet és a szépséget, Róma az erőt, s hát ők mit hoznak?" Mondjátok hát meg, mit hoztok? Ha ajtótokon belül világosság van, nyissátok ki nekem!

- A szeretetet hozzuk - mondta Péter.

A tarsusi Pál pedig hozzátette:

- Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólnék is, szeretet pedig nincsen énbennem, olyan lettem, mint a zengő érc...

De az öreg apostol szíve megesett e vergődő lelken, amely mint a kalitkába zárt madár repes a levegő, a nap felé, feléje nyújtotta hát kezét, s így szólt:

- Aki zörget, annak megnyittatik, s az Úr kegyelme veled van, most azért megáldalak, megáldom lelkedet és szerelmedet annak nevében, aki megváltotta a világot.

Vinicius már amúgy is felhevülten beszélt, de most az áldást hallva Péterhez ugrott, s ekkor valami rendkívüli dolog történt. Íme, a quiriseknek ez az ivadéka, aki még nemrégen az idegent nem ismerte el embernek, megragadva a vén galileai kezét, s hálálkodva szorította ajkához.

Péter pedig megörült, mert megértette, hogy íme, az elvetett magból ismét eggyel több hullott termő talajba, s hálója eggyel több lelket kerített be.

A jelenlevők pedig, az Úr apostola iránti tisztelet e nyílt jelének örvendezve, egy emberként kiáltották:

- Dicsőség a magasságban Istennek!

Vinicius sugárzó arccal kelt fel:

- Látom - mondta -, hogy a boldogság köztetek lakozhatik, mert boldognak érzem magam, s úgy vélem, más dolgokban is meggyőztök. De azt is megmondom, ez nem Rómában lesz. Caesar Antiumba utazik, s nekem is vele kell mennem, mert parancsot kaptam. Ti tudjátok, hogy a parancs megszegése halál. De ha kegyet találtam szemetek előtt, jertek velem, s tanítgassatok igazságotokra. Biztonságosabb lesz ott nektek, mint nekem, s az emberek ama nagy nyüzsgésében, akár a Caesar udvarában is hirdethetitek igazságotokat. Azt mondják, Akté keresztény, s a praetorianusok között is vannak keresztények, mert magam láttam, Péter, hogyan térdeltek le előtted a katonák a Nomentana-kapunál. Antiumban van egy villám, ott fogunk összegyűlni, hogy Nero árnyékában hallgassuk tanításaitokat. Glaucus azt mondta, hogy ti egyetlen lélekért elmentek a világ szélére is, tegyétek hát meg értem is, amit megtettetek azokért, akikért idejöttetek a messze Júdeából, tegyétek meg, s ne hagyjátok el lelkemet!

Ők pedig, ezt hallván, tanácskoztak. Vallásuk nagy diadalára gondoltak, meg arra, mekkora jelentősége lesz a pogány világ számára annak, hogy egy augustianus s Róma egyik legősibb nemzetségének sarja megtért. Ők valóban készek voltak egyetlen lélekért is a világ végére elvándorolni, hiszen a Mester halála óta nem is tettek egyebet, tagadó válaszra tehát nem is gondoltak. De Péter e pillanatban az egész közösség pásztora volt, ő tehát nem mehetett, ellenben a tarsusi Pál, aki nemrég járt Aridában és Fregellaeben, s most ismét hosszú vándorútra készült kelet felé, hogy az ottani gyülekezeteket meglátogassa, s újból felserkentse buzgalmukat, ráállt, hogy elkíséri az ifjú tribunust Antiumba, hiszen ott könnyen találhatott a görög tengerekre induló hajót.

Vinicius pedig, bár elszomorította, hogy Péter, akinek annyi hálával tartozik, nem kíséri el, mégis hálásan megköszönte neki, azután még egy utolsó kéréssel fordult az öreg apostolhoz:

- Tudom, hol lakik Lygia, tehát elmehetnék hozzá magam, hogy amint illik, megkérdezzem, elfogad-e férjéül, ha lelkem kereszténnyé lesz, mégis téged kérlek, Péter: engedd meg, hogy láthassam őt, vagy magad vezess hozzá. Nem tudom, meddig kell Antiumban maradnom, s el ne felejtsétek, hogy a Caesar közelében senki sem lehet biztos élete felől. Már Petronius is mondta, hogy nem leszek ott valami nagy biztonságban. Hadd látom hát őt előbb, hadd lakjék jól vele szemem, s hadd kérdezzem meg, elfelejti-e nekem a rosszat, s megosztja-e velem a jót?

Péter apostol pedig jóságosan mosolyogva felelte:

- Ki az, fiam, aki ezt az igazságos örömet megtiltaná neked?

Vinicius megint az apostol kezére hajolt, mert már semmiképpen sem bírta fékezni túláradó szívét. Az apostol pedig az ifjú fejét két kezébe fogta, s így szólt:

- De te Caesartól ne félj, mert bizony mondom néked, egyetlen hajad szála meg nem görbül.

Azzal Miriamot Lygiáért küldte, de megmondta neki, el ne árulja a leánynak, kit talál itt közöttük, hadd legyen neki is nagyobb az öröme.

A ház nem volt messze, a szobában levők tehát csakhamar megpillantották a kert mirtuszai között Miriamot, amint kézen fogva vezette Lygiát.

Vinicius elébe akart futni, de a szeretett leány láttára olyan boldogság áradt el rajta, hogy minden ereje elhagyta. Ott maradt hát dobogó szívvel, elakadt lélegzettel, alig állt a lábán, s százszorta jobban meg volt indulva, mint akkor, mikor életében először hallotta a parthusok nyilait, amint füle mellett elzúgtak.

A leány mit sem sejtve sietett be, de mikor az ifjút megpillantotta, neki is földbe gyökerezett a lába. Arcát elöntötte a pír, majd szörnyen elsápadt, aztán ámuló, ijedt szemmel nézett körül a jelenlevőkön.

De csupa jóságos, derűs, sugárzó arcot látott maga körül, Péter apostol pedig hozzá lépett, s így szólt:

- Lygia, szereted-e még mindig?

Pillanatnyi csend következett. A leány ajka remegett, mint egy gyermeké, akinek sírásra görbül a szája, s aki bűnösnek érzi magát, s látja, hogy be kell vallania bűnét.

- Felelj - sürgette Péter.

Ekkor az apostol lábához rogyott, s félénk, alázatos hangon suttogta:

- Szeretem...

De Vinicius e pillanatban már ott térdelt mellette, Péter pedig, kezét mindkettőjük fejére téve, így szólt:

- Szeressétek egymást az Úrban és az ő dicsőségére, mert szerelmetek nem bűnös.



 
 
0 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
Kunhalmi dollár 160-161.
  2011-09-02 16:20:49, péntek
 
  Kunhalmi dollár - 160 - a kunhalmi dollár útja...
nawesh - 2011.02.09

A KD-nek a Kunhalmi Dollárnak volt egy másfajta gazdaságélénkítő hatása is. Felszabadított egyéb forrásokat, könnyebbé tette a megélhetést.

Egyre több kunhalmi és feketeszéli család fogadta el az alternatív pénzt. Az önkormányzat ebben adta a segélyt, amelyet az emberek helyben tudtak elvásárolni. Alkoholt és dohányárút nem vehettek érte, de élelmiszert igen. Vagy helyi szolgáltatásokat...

Bátorhoz annyi KD folyt be, hogy a munkatársai fizetését 50%-ban az alternatív pénzben kapták. Melyet helyben költöttek el. Elfogadták a kereskedő Udvar boltjai, így vehettek virágot, ruhát, ehettek Kun-burgert, vagy éppen kínait, de a faluban elmehettek cipészhez, elfogadta a KD-t az autószerelő. Akik szintén vettek élelmiszert, mezőgazdasági terméket...

Mivel nem volt bank, ahova be lehetett volna tenni a KD-t, hogy kamatozzon (hiszen az volt az alternatív pénz ,,dolga", hogy forogjon), így az emberek sokkal hamarabb elköltötték. S megjött a vállalkozó kedv.

Bátor abból szűrte le, hogy Kunhalmon új idők járnak, amikor látta az új és új vállalkozásokat. Virágsarkon, a főút mellett megjelentek a különféle árusok. Kosarakat, műszaki cikkeket is árultak. A faluban nyílt egy kisállat eledel bolt, egy lottózó, két fodrász, majd egy kozmetikus is. Bátor reménykedett, ha már van igény a kunhalmiakban, hogy jól nézzenek ki és erre még költeni is hajlandóak, ráadásul ebből úgy tűnik, a vállalkozó 8aki szintén helybéli, vagy esetleg betelepült) meg tud élni, akkor van remény. 1200 ember (no jó, ha a feketeszélieket ide számoljuk, akkor 1800-1900 ember) kész közösség. S egyre több embernek nyújt megélhetést.

A KD-t elfogadta a plébánia is. Fizethették Kunhalmi dollárban az emberek az egyházadót. Shiva Kalam, Kunhalom és Feketeszél plébánosa egy alkalommal mesélte Bátoréknak (hetente egy alkalommal meghívták a papot vacsorára), hogy azt tapasztalta, az emberek pontosabban fizetik az alternatív pénzben az egyházadót. Könnyebben kiadnak ezer KD-t, mint ezer Ft-ot erre a célra. Így hosszú évek pangása után (Lojzi, a részeges feketeszéli pap nem foglalkozott egyházadókkal) elég szép bevétele lett az egyházközségnek. Shiva Kalam így KD-ben fizette ki a szakácsnőt-mindenest, Rozi mamát, a két hitoktatót és a kántort. De kunhalmi dollár segítségével újíttatta fel helyi mesteremberekkel a kunhalmi templom tetejét, mert be akart ázni, vagy KD-t fizetett a kunhalmi plébánián, hogy kifessék a cserkészszobát.

De az emberek fizethettek kunhalmi dollárral a postán, vagy az önkormányzatnál a helyi adókat, esetleg az iskolában az ebédpénzt. Az iskola pedig a konyha részére helyben vásárolt élelmiszert és alapanyagot, amennyire lehet, szintén kunhalmi dollárért.

Bátor már-már azon gondolkodott, ezek az alternatív pénzrendszerek annyira logikusak és annyira jól működnek és megmozgatják a helyi közösségeket 8alapvetően közösséget is teremtenek), vajon miért nem terjedtek el jobban?




Kovács úr csak mosolygott - A bankok miatt. Hiszen a bankoknak konkurencia vagyunk...Hiszen ezek a pénzek nem a bankokba vándorolnak. Bizalomra épülnek, egymás segítésére, s a pénz helyben marad. Veszel a lányod tengerimalacának ezer KD-ért eleséget, Juci a kisállateledel kereskedő így be tudja fizetni a fiának az iskolában az ebédet. S az iskola hol veszi a konyhájába a lisztet? Hát a te boltodban...

Bátor sóhajtott - persze a rendszer akkor kezd majd el tökéletesen működni, ha a lisztet szintén kunhalmi dollárért tudom venni a helyi molnártól, aki helyi gazdáktól veszi meg a gabonát, s a kisállat eledel is helyi alapanyagból készül, nem mondjuk Németországban csomagolt szénából.

Igazad van. A rendszerbe kívülről is jön pénz, mivel sokan, a legtöbben forintban kapják a fizetésüket, a családi pótlékot, a nyugdíjat, s forintért is vásárolnak. Illetve sokan megállnak Virágsarkon a gyarapodó számú üzleteknél. Ezzel ,,kívülről" is érkezik pénz a rendszerbe. A kívülről jött forintért lehet ,,kinti" árút, szolgáltatást vásárolni... Miközben egyre nagyobb mértékű a KD forgalma...

Kunhalom lassan átalakul...

De Bátornak az tűnt fel a legjobban, hogy az emberek mosolyognak... Mert hiszik, hogy van remény...

Kunhalmi dollár - 158 - négy szélmalom!
Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)



Kunhalmi dollár - 161 - jóga Kunhalmon
nawesh - 2011.02.12

A kunhalmi jógaélet motorja minden kétséget kizárólag Mária volt. Bátor néha elámult a lánya teherbírásán. Háromas ikreket nevelt, szervezkedett, otthon dolgozott, főzött. Tizenkilenc éves nő...

Tudod - mosolygott Mária időnként - a jóga teszi. Tele vagyok életenergiával...

Bátor csak bólogatott. Ő is lelkesen járt a heti egy jógatanfolyamra, de a hajnali ébredésekkel, éjszakai ágyba zuhanásokkal olyan fáradt volt, hogy kevés ideje maradt a gyakorlásra. - Arra van idő, amire szánsz - korholta néha Mária, de tudta, az apja sokat dolgozik és nem azért, mert munkamániás, hanem mert sok a feladat. S mert tudat alatt tart attól, hogy nem tudja eltartani a családját.

Bátor a hétfő esti jógaórákon megtapasztalta, hogy mennyire jók számára az ászanák, a légzőgyakorlatok, a relaxácó, a meditáció. E hétfő esték nélkül üres lett volna a hete. A Városból járt ki a jógaoktató. A szakállas középkorú jógaoktató már több, mint két évtizede gyakorolta a jógát . Bátor szerint nagyjából egykorúak voltak és azon gondolkodott, mit is csinált ő húsz éve...

Egy gyönyörű leányt - nevetett a felesége...

Ez ráadásul még igaz is. De ha Máriára nézett, nem a múltat, hanem a jövőt látta. 37 évesen, háromszoros nagyapaként...

Hallottad, hogy az egyik kormánypárti képviselő szerint minden gyermek után egy szavazattal többet adhatnánk le a választásokon. - mondta Mária. De a férje lehurrogta - S ha nem egy pártra akarunk szavazni? Akkor hogy oszlana meg a plusz három szavazat?

Menjünk jógázni - mondta Mária... Most a nagymama, Piroska volt a soros, hogy vigyázzon a gyerekekre. Négy babával és egy másfél évessel azért nem volt könnyű, de vette az akadályt. Erre a két órahosszára...

Hétfő esténként a Kun-tanya igényesen és hangulatosan kialakított belső tere jógateremmé alakult. Este 5-kor a haladók gyakoroltak. Bátor néha vigyorgott magán, hogy már haladónak számít, bár tény, sok olyan gyakorlatot is meg tud csinálni, melyről másfél éve még csak nem is álmodott volna...

Általában 10-12 gyakorló jött el. Bátor, Piroska, Csaba, Mária (valaki mindig otthon maradt a babákkal), Kovács úr, egy házaspár Kunhalomról, ketten Feketeszélről, egy középiskolás lány besenyőszékről...Meg 5-6 ember, aki időnként megjelent.




A csoport jól haladt a gyakorlással, s akik később akartak csatlakozni hozzájuk, nem hagyhatták ki a kezdő tanfolyamot, így kitalálták, hogy 7 órától tartanak egy kezdő foglalkozást is. Bátor maga is elcsodálkozott, amikor 15 embert számolt meg az egyik alkalommal. Igaz, maga is kivette a részét a reklámból, a Mozgó Bolt mindenhova vitt plakátot, szórólapot. Kissé sajnálta az oktatót, mert így este 9-kor indult haza, ráadásul bicajjal. - tízre otthon vagyok - nyugtatta meg. Ennyi testmozgás kell...
kell, kell, csak veszélyes - morgott Bátor. Virágsarok és a Város között 5 km hosszan hiányzott a kerékpárút. A másik irányba már 25 km-t lehetett biztonsággal tekerni.

A kezdő tanfolyamra eljött Eszter osztályfőnöke is. Nagyon tetszettek neki a gyakorlatok. Megszűnt az állandó fejfájása. Egy alkalommal felvetette, hogy egészségnapot szerveznek az iskolában és jó lenne, ha a gyerekek is kipróbálhatnák a jógát.

Kipróbálhatták. Mária és Piroska elmentek segíteni. Lelkendezve mesélték otthon, hogy ötven gyerek jött el jógázni. Ebből született meg a gyerekjóga tanfolyam. Majd egy tanfolyam a pedagógusoknak is.

Így az oktatónak hétfőnként már délben el kellett indulnia Városból. Elkerekezett a feketeszél és Kunhalom között szalmából épült új iskolaépülethez, ahol 14 órakor tartott egy 45 perces foglalkozást 10-15 gyereknek, majd 15:00-16:30-ig 8-10 pedagógusnak eg ykezdő tanfolyamot. Innen fél órája volt, hogy átérjen a Kun-tanyára, ahol a haladók jöttek össze, majd 19 órától a kunhalmi kezdők.

Bátor már-már úgy érezte, kezd trendi lenni a faluban a jóga. Az oktató januártól náluk aludt - Piroska mindig valami új vegetárius finomsággal készült - kedden reggel nyolckor a kunhalmi, 10-kor a feketeszéli óvodában tartott egy-egy foglalkozást, majd este ötkor Feketeszélen. Ott is összejött hét ember egy kezdő tanfolyamra...

Szóval alakult Kunhalmon és környékén a jógaélet. Az oktatónak volt mestere, akit SwamiJinek nevezett. Mária, a lánya is SwamiJi tanítványa volt. Igaz, ő ,,csak" két éve kötelezte el annyira magát a jóga mellett, hogy beavatást kérjen. Piroska decemberben egy szemináriumon lett tanítvány, amelyre Bátor nem tudott elmenni. Karácsony előtt a boltjaiban nagyüzem volt.

Január végén a Kun-tanyán egy szombat este jógaklubot szerveztek. Volt ott beszélgetés a rádzsa jógáról, a királyi ösvényről, kijött a Városból a jógaegyesület bhajan zenekara. s a program végén vegetárius ételkóstoló is volt. Piroska szezámmagkrémje és Mária szamószája nagy sikert aratott a majd harminc résztvevő között. A zenekarban Bátor egy ismerős arcot fedezett fel, az egyik kunhalmi cserkészt, akiről megtudta, hogy szintén SwamiJi tanítványa...

De nem jársz jógázni hozzánk... - mondta neki. - Persze, mert én a Városba járok. Szerdánként a suli után van az órám...

De hamarosan járni fog Kunhalomra is - kapcsolódott be a beszélgetésbe a jógaoktató - Ő lesz a asszisztensem. Időnként ő helyettesít majd...

De Bátor megtanulta, hogy nem az életkor számít. Sok mindent tanult a 19 éves lányától, s biztos volt benne, hogy sokat fog tanulni egy 17 éves jógaoktató-palántától is.

Kovács úr felvetette, lassan annyi jógaprogram lesz Kunhalmon, hogy külön helyet kell találniuk. Mert elhatározták, hogy ezentúl havonta megszervezik a jógaklubot is.

Kunhalmi dollár - 160 - a kunhalmi dollár útja...
Nawesh
nawesh rovata (nawesh.virtus.hu)
 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
Ildykó Barátnőmtől kaptam!
  2011-09-02 16:09:21, péntek
 
 

 
 
2 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
Ildykó Barátnőmtől kaptam!
  2011-09-01 17:32:18, csütörtök
 
 

 
 
1 komment , kategória:  Barátaimtól kaptam  
Kosztolányi D:Szeptemberi.....
  2011-09-01 17:30:20, csütörtök
 
 


Kosztolányi Dezső: Szeptemberi áhitat

Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.
Én nem dadogtam halvány istenekhez
hideglelős és reszkető imát,
mindig feléd fordultam, mert hideg lesz,
pogány igazság, roppant napvilág.
Méltó vagyok hozzád: nézd, itten állok,
még sok hivő száj büszkén emleget,
vérembe nőnek a termékeny álmok
s nők sem vihognak a hátam megett.
Nem is kivánok egy pincét kiinni,
vagy egy cukrászdát, vendéglőt megenni,
csak az élet örök kincsébe hinni
s a semmiség előtt még újra lenni.
Ki érleled a tőkén a gerezdet,
én pártfogóm és császárom vezess,
az életem a sors kezébe reszket,
de lelkem és gerincem egyenes.
Uralkodásra a karom erős még,
adj kortyaidból nékem, végtelen
s te aranyozd, aki vagy a dicsőség,
még most se rút, nem-őszülő fejem.

-

Érett belét mutatja, lásd, a dinnye,
fehér fogától villog vörös inye,
kövér virágba bújik a darázs ma,
a hosszu út után selymes garage-ba,
méztől dagadva megreped a szőlő
s a boldogságtól elnémul a szóló.

-

Bizony, csodás ország, ahova jöttünk,
Minthogyha a perc szárnyakon osonna,
el-nem-múló vendégség van köröttünk,
hosszú ebéd és még hosszabb uzsonna.

Húgom virágokat kötöz a kertbe,
aranytálban mosakszik reggelente
s ha visszatér az erdőn alkonyatkor,
a csillagokról ráhull az aranypor.

Olyan ez éppen, mint gyermekkoromba.
A felnőttek érthetetlenül beszélnek
egymás között, minden nesz oly goromba,
estente búgó hangja van a szélnek,
tán megriadt lenn egy sötét falombtól
s a télre, sárra és halálra gondol.

Aztán a délután is furcsa nékem,
hogy a napot árnyékok temetik,
a zongorán, mint hajdan a vidéken,
örvénylik a Sonata pathétique,
bukdácsol a billentyűn tompa búban
az édes elmebeteg, árva Schumann
s mert nem lehet már jobban sírnia,
száján kacag a schizophrénia.

Nem volt a föld még soha ily csodás,
a fák között mondhatatlan suttogás,
a fák fölött szallag, beszegve kancsal
fénnyel, lilába lángoló naranccsal,
az alkonyat csókot hajit a ködnek
és rózsaszín hullámokon fürödnek.
Miféle ország, mondd, e gyermek-ország,
miféle régen elsüllyedt menyország?

Jaj, minden oly szép, még a csúnya is,
a fájdalom, a koldusgúnya is,
jaj hadd mutassam e kis templomot,
mely déli tűzben csöndesen lobog.
Imádkozó lány, száján néma sóhaj,
mint mélyen-alvó, ferde szemgolyóval,
vakok meresztik égre szemüket,
Isten felé fülel egy agg süket.

Vagy nézd az estét, a kormos zavarba
kis műhelyébe dolgozik a varga,
csöpp láng előtt, szegényen és hiába,
mint régi képen, ódon bibliába.

Most az eső zuhog le feketén,
most a sötétbe valami ragyog,
mint bűvös négyszögön a mese-fény,
fekete esőn arany-ablakok.

Künn a vihar, elfáradt, lassu rívás,
benn villanyfénynél őszi takarítás,
a készülődés télre, az igéret
s az ámulattól szinte égig érek.

-

A csillagok ma, mondd, miért nagyobbak
s mint a kisíkált sárgaréz-edények
a konyha délutánján mért ragyognak?
Mit akar tőlem ez a titkos élet?
Ki nyújtja itt e tiszta kegyeket?
Ki fényesít eget és hegyeket?
Mily pantheizmus játszik egyre vélem,
hogy századok emlékét visszaélem?

Az Orion süvegje mért parázsló?
Miért hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?
-

Szép életem, lobogj, lobogj tovább,
cél nélkül, éjen és homályon át.
Állj meg, te óra és dőlj össze naptár,
te rothadó gondoktól régi magtár.
Ifjúságom zászlói úszva, lassan
röpüljetek az ünnepi magasban.


 
 
4 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 11 
2011.08 2011. Szeptember 2011.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 11 db bejegyzés
e év: 928 db bejegyzés
Összes: 16873 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 310
  • e Hét: 1148
  • e Hónap: 7102
  • e Év: 7102
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.