Regisztráció  Belépés
orsi1.blog.xfree.hu
"...az igaz embert egyedül az idő mutatja meg, míg a hitványra első percben ráfigyelsz. " --------- "A problémák azért vannak, hogy megoldjuk ... S. Orsi
1967.12.18
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
A Da Vinci kód 120.
  2012-03-18 21:45:38, vasárnap
 
  Negyvenötödik fejezet

- A rendőrség lezárta az utcát - mondta a megtekintő-szobába lépve André Vernet. - Nem lesz könnyű kijuttatni önöket innen. - Ahogy becsukódott mögötte az ajtó, Vernet meglátta a műanyag tárolódobozt a szállítószalagon, és földbe gyökerezett a lába. Te jó ég? Mégis hozzáfértek Sauniére számlájához?
Sophie és Langdon az asztalnál állt egy tárggyal, ami egy nagy, fából készült ékszerdoboznak tűnt. Sophie abban a pillanatban lecsapta a fedelét és megfordult.
- Mégis megvolt nekünk a számlaszáma - mondta.
Vernet szóhoz sem jutott. Ez mindent megváltoztat. Tapintatosan elfordította tekintetét a dobozról, és azon töprengett, mi legyen most a következő lépés. Ki kell juttatnom őket a bankból! De a rendőrök már felállították az útlezáró akadályokat, úgyhogy Vernet csak egyetlen kiútra tudott gondolni.
- Mademoiselle Neveu, ha én most kiviszem önöket a bankból, akkor magához veszi a letétet, vagy távozás előtt visszateszi?
Sophie Langdonra pillantott, aztán vissza Vernet-re.
- El kell vinnünk.
Vernet bólintott.
- Rendben van. Bármi legyen is az, javaslom, hogy takarja be a zakójával, amíg végigmegyünk a folyosón. Szeretném, ha senki sem látná meg.
Miközben Langdon kibújt a zakójából, Vernet odasietett a szállítószalaghoz, becsukta az immár üres tárolódobozt, és bebillentyűzött néhány egyszerű parancsot. A futószalag ismét mozgásba lendült, és visszaindult a dobozzal a trezorba. Vernet kihúzta az aranykulcsot a terminál nyílásából, és átadta Sophie-nak.
- Erre tessék. Siessenek.
Amikor elérték a hátsó rakodórámpát, Vernet már látta is a rendőrautók villódzó kék fényeit a lenti garázsból. A bankár összevonta a szemöldökét. A rendőrök valószínűleg lezárták a kijáratot. Tényleg arra készülök, hogy nyakig belekeveredjem ebbe az ügybe?
Vernet rámutatott a bank egyik kis páncélozott szállítójárművére. A Zürichi Letéti Bank ugyanis értékek célba juttatását is vállalta.
- Szálljanak be a rakodótérbe - mondta, felrántva a masszív hátsó ajtót, amely mögött egy fémfülke volt. - Mindjárt viszszajövök.
Miközben Sophie és Langdon bemászott, Vernet besietett a rakodási felügyelő irodájába, ahol magához vette az egyik sofőr egyenruháját és sapkáját. Levette a saját zakóját és nyakkendőjét, hogy belebújjon a sofőrkabátba. De gondolt egyet, és előtte még a vállára csatolt egy pisztolytáskát is. Kifelé menet leemelte az egyik sofőr pisztolyát az állványról, bedugta a tartószíjba a hóna alatt, majd begornbolta a kabátot. Visszafelé menet a kocsihoz mélyen behúzta a sapkát a szemébe, majd benézett Sophie-ra és Langdonra, akik bent álltak az üres acélrekeszben.
- Erre még szükségük lehet - mondta Vernet benyúlva a fali kapcsolóhoz, és felkattintva az egyetlen mennyezeti lámpát. - És jobban tennék, ha leülnének. Egy hangot se, amíg ki nem hajtunk a kapun.
Sophie és Langdon leült a fémpadlóra. Langdon az ölébe vette a tweedzakójába bugyolált kincset. Vernet rájuk csapta a nehéz vasajtót, és bezárta őket. Aztán beült a volán mögé és indított.
 
 
0 komment , kategória:  A Da Vinci kód  
Az út vége a szerény, de biztonságos megélhetés felé...
  2012-03-18 19:22:33, vasárnap
 
  Nem tudtam megélni 47 000-ből

Az út vége a szerény, de biztonságos megélhetés felé...

Február 17-től március 17-ig szerettem volna ennyiből megélni, annyiból, amennyiből a közmunkásoknak kell elindulniuk, rája lépniük a biztonságos megélhetésbe vezető útra. Én nem jutottam el odáig, a penészgomba és a nemzet ünnepén a 220 forintért kapható félkilós kenyér úgy elintézett, hogy Hegedűs Zsuzsa naposcsibéje adta a másikat. És a folytatás csak rosszabb lett volna.

Éshatoséstizenegyeséstizenkilences, ésatöbbi, ésatöbbi, mormoltam a lottózóban.

Péntek reggel volt, március 16-a, 240 forintom maradt. 240 forint abból a 47 000-ből, amit február 17-én elkülönítettem magamnak, 240 forint abból a 2085-ből, amivel az utolsó hetemet kezdtem el, amiből szombat estig ki kellett volna húznom. És amiből az utolsó hétfő reggel nyomban elköltöttem 320 forintot BKV-jegyre; halaszthatatlanul és sürgősen utaznom kellett. Visszafelé már felszíni járatokon vendégeskedtem, és néha bicikliztem is, az idő remek, és állítólag nem kell aggódnom, amíg két-három küllő ki nem törik.

Innentől a hét pénzügyi része már unalmasabb volt, mint egy Navracsics-interjú egy közigazgatási szaklapban. Hétfőn bevásároltam: vettem kenyeret, margarint és fél kiló párizsit. Utóbbi saját márkás volt, és lejárat előtt egy nappal 189 forintba került; a hústartalma alapján, gondolom, a Krisna-völgyben is rendszeresíthetnék. Emellett még vettem egy adag tésztát és öt zacskós tésztalevest, és így maradt 240 forintom. A tejfölös tésztát megettem hétfőn és kedden - nagyon kis párizsival -, kedden és szerdán ettem még margarinos kenyeret párizsival; a lejárat után sem volt rosszabb az íze, mint előtte.

És a penész elintézett

Aztán jött a csütörtök reggel, a nemzet ünnepe, amikorról azt gondoltam, hogy szépen megúszom a napot sok alvással - minden álomban töltött perc egy forint spórolás! -, sok vízzel, margarinos kenyérrel és egy kis kirándulással; hátha valamilyen ünnepi rendezvényen osztanak valami potyakaját (két éve egy szlovéniai ünnepségen Ljubljanában gigantikus adag gombalevest, süteményeket és kellemes borokat osztogattak ingyen valami ünnepségen).

A konyhában azonban a nyugdíjpénzünket francia bértüntetőktől megvédő Selmeczi Gabriellánál is ijesztőbb látvány fogadott: a kenyerem előző este még majdnem puha belseje zöldült, kékült. Én is, nélkülözve mindazt a tudományos töltetű lelkesedést, ami Fleming professzort elfogta, amikor hozzám hasonlóan penésszel szembesült. Igaz, neki nem is az utolsó falatok múltak ezen.

A nemzet ünnepe azért is csodálatos dolog, mert nagyszerű országunk megteremti a kereskedelemben dolgozók tíz-, sőt százezreinek, akik nonstop, éjt nappallá, vasárnapot vásárnappá téve dolgoznak, a pihenés örömét.

Szomorúság Palinál

Szerencsére a sarki nonstopok valami különös természeti csoda folytán kívül esnek a Gergely-naptár hatósugarán, bár olyan égbekiáltóan magas áraik vannak, hogy Zsiga Marcell legyen a talpán, aki megfizeti. Elmentem Palihoz, és sokáig szemeztem a 220 forintért kínált félkilós kenyérrel.

Igen, igen: fél kiló 220-ért!

Sok mindent mondtam magamban, amiről pedig Pali szülei valószínűleg nem tehetnek, és ami talán nem illet hangulatában az ünnephez (bár tudjuk, március 15-ét is súlyos gazdasági válság [1] előzte meg).

Ácsorogtam egy ideig a boltban, és töprengtem. Aztán leültem kinn, a pályaudvarnál egy padra - volt időm, épp kizártam magam a lakásból, de ez egy másik történet -, és számot vetettem a hónapommal.

Mi történt február 17-e óta?

Elköltöttem 46 760 forintot, lényegében rezsiszámlára és ételre. Az elején, bár sokkal spórolósabban, előrelátóbban kezdtem, mint a korábbi minimálbéres kalandot, voltak fölösleges kiadásaim. A végén viszont már erősen éheztem, bár végül csak egy kiló negyven dekát fogytam - száz környékéről indulva arányaiban ez nem sok, a végén lassult is a fogyás - a sok szénhidrát miatt.

Az ingyen megszerezhető tételeket nem számolva nem ettem sem gyümölcsöt, sem húst - az úgynevezett párizsit nem számítva -, nem ittam alkoholt, a második hét közepétől kávét sem. Nem volt semmi szórakozásom, a tévét nem számítva, lényegében nem jártam társaságba, nem vettem könyvet, újságot. Semmit nem költöttem ruhára, sem gyógyszerre - a megfázásból a hétvégi napsütés hozott ki teljesen -, néhány BKV-jegyet leszámítva közlekedésre sem. Egy hónapot kihúztam anélkül, hogy érdemi higiéniai bevásárlást kellett volna csapnom; persze az most már az évszázad bűnügyéből [2] kiderült, hogy a vécépapírra kár volt költenem.

Még egyszer ugyanígy

Nem kezdek-e el még egy hónapot? - kérdezték tőlem néhányan levélben és telefonon; ők aligha szeretnek jobban, mint kismalac a szilvesztert. Hát nem, mondtam, de aztán, már csak a múltkor felsorolt trükkök miatt is, eljátszottam a gondolattal: a családi vihart leszámítva mi lenne, ha kezdenék?

Semmi jó. A 47 000 ugyanis máris nem 47 000 forint lenne: a most elsinkófált kiadásokat nem úsznám meg. Vennem kellene borotvát, előbb-utóbb mosóport, szappant, elkerülhetetlen, hogy a közeljövőben megcsináltassam a biciklit - igaz, cserében hónapokig nem kell a BKV-n vendégeskednem. Halasztottam a cipő- és ruhavásárlást - utóbbi mondjuk nem is volt égetően fontos - és lényegében üres a konyha is, még a napról-napra vegetáláshoz szükséges dolgok - például só - is hiányoznak. Szóval ha minden, a teszthónapban jövő hónapra trükközött tételt figyelembe veszek, és a hó eleji 47 000 forintból megvásárolok, úgy becsülöm, máris csak 40-42 ezer forintom van, és a mostaninál eggyel több, harminc napra.

És akkor még ott a rezsi; a számlákat most még aligha úsznám meg kevesebb pénzből, a februári nagy hideg távhőszámláját április elején kell kifizetnem, 25 ezer alatt most sem úsznám meg a csekkeket - vagyis maradna 15-17 ezer forintom ételre. Napi 500-600 forint - mire lenne elég? További éhezéssel és további trükközésekkel együtt is némi levesre, tésztára, krumplira, kenyérre (ráadásul a levesről nekem rosszak a tapasztalataim, inkább éhesebb lettem tőle, mintsem jóllakott).

Most komolyan, élet ez?

A Volán-pályaudvar egy napos padján ültem, napoztattam arcomat apró örömmel, hogy nem Józsefvárosban élek, ahol magyarázkodnom kellene, hogy nem életvitelszerűen ücsörgök, csak egy kutyafuttában, és ekkor lett igazán fájdalmas a dolog. Hogy nekem két nap múlva vége a 47 000 forintos létnek.

Megbuktam, de örülök

Hogy igen, megbuktam, de igazán őszintén nem bánom, nem is érdekel, hogy megbuktam, egyszerűen csak örülök annak, hogy vége. Mert bármikor bárkivel röhögtünk is a dolgon, bármennyire jópofának is tűnt ez az egész, összességében mégis csak szar volt. Nagyon szar. És megváltás, hogy vége lesz a hónapnak, megváltás, gondoltam ott, a padon ülve, hogy eljön 17-e után 18-a is, és újra élhetek, nemcsak vegetálhatok. Megváltás - mert nekem az új hónap egy új időszakot hoz.

De ha tényleg és tartósan 47 000 forintból kellene élnem - amiről persze tudjuk, hogy ilyen-olyan segélyekkel és juttatásokkal kiegészíthető, és elmehetnék vért adni is valami kis plusz kajáért -, akkor nem várnám a hó végét. Akkor rettegnék tőle, mert tudnám, hogy egy ugyanolyan, vagyis egy még rosszabb hónap jön, amit egy még annál is rosszabb követ majd. Akkor látnám, hogy ez az egész mélységesen kilátástalan. Nem csodálom, hogy akik ennyiből vagy még kevesebből kénytelenek küzdeni hónapról hónapra, azok egy idő inni kezdenek - tőlem is, ez alatt a sokkal könnyebb egy hónap alatt többen kérdezték, hogy lehet kibírni ital nélkül. Most már tudom: így. Így, hogy nekem a hónap vége nemcsak a hónap végét jelentette. Azoknak, akikről ez a történet igazán szól, ez csak egy hónap a sokból, és talán át sem érzik a tragikumát annak, amit egy, a szegénységről panaszkodó édesanya levelében olvastam: ,,szerencse, hogy a gyerekek nem válogatósak".

Itt a végem

Ahogy ott ültem a pályaudvaron, az öröm és a felszabadulás mellett valami elképesztő gyengeség is elfogott, olyan végkimerültség, mint NB I-es focistát a huszadik perc táján.

Pedig voltak jó dolgok is ebben az egy hónapban - úgy értem voltak hasznos hozadékai az önsanyargatásnak. Hogy megtanultam egy csomó mindenről lemondani - aztán persze kérdés, hogy amikor majd lehet, akkor nem fogok-e visszaszokni kávéra, energiaitalra, napi főtt ételre, laktató ebédekre, süteményre, csokoládéra, fröccsre.

Aztán azt, hogy megtanultam odafigyelni az árcédulákra, hogy ne vegyek 260 forintért tejfölt, ha van 190-ért is, hogy keressem meg a legolcsóbb kenyeret, mindennap megnézzem a lejárat előtti, leértékelt kajákat (és valószínűleg még jobban megtanultam volna, ha egyszer, ahogy terveztem, sikerül kipróbálni a Szociopolyt [3] - igaz, két BKV-jegyet spóroltam, hogy mégsem tudtam elmenni).

Mégis, ott ültem, kimerülten - az elmúlt hetekben korábban is voltak ilyen elgyengülések, de egy sem ilyen intenzív -, úgy éreztem, a legjobb lenne elaludni, és nem azon rágódni, mit csináltam jól vagy rosszul ebben az elmúlt huszonhat napban. Már a nap sem sütött túl erősen, elment a kedvem az egésztől, mint Orbán Viktornak az uniós kócerájtól.

Másnap reggel felkeltem, ruganyos léptekkel lerobogtam az aluljáróba, az újságárusnál magam elé vettem egy kis 45 négyzetrácsos szelvényt, és ikszelgetni kezdtem, mint néphatalom letéteményese négyévente, és mormogtam magamban: éshatoséstizenegyeséstizenkilences, ésatöbbi, ésatöbbi.

Gondoltam, ezzel a szinte utolsó 225 forintommal - a 240-ből két kiflire való maradt - mégis csak elindulok a nem is annyira szerény, és már igencsak biztonságos megélhetés felé.

Tévedtem.
 
 
0 komment , kategória:  EZ MÁR FÁÁÁJ!!!!  
Valaki árulja már el
  2012-03-18 11:18:27, vasárnap
 
  hogy Szörényi Levente vajon mi a jó csudát keres a Holvilág-árokban?
Láttam egy riportot, amiben mondta a nagy semmit.
Miért kell egy ősi hitvilághoz tartozó helyet így feltúrni? Azt hiszi, hogy ott találja Attila koporsóját vagy mit??? Ha van is ott valami, az a megfoghatatlan kategóriába tartozik, mert a hit az alapja, és nem a tönkretétel minden áron a motiváló ok. Csupán annyit kívánok neki és a hozzá hasonlóaknak, hogy a mindenható tegye vele ugyanazt, mint amit ő és a hozzá hasonlóak tettek/tesznek/tenni fognak. Nem fog büntetlenül maradni mindaz a sok tett, amit álca mögé bújva a magyarság hitvilágának és a múlt, a gyökerek eltörlésének érdekében véghezvittek és gyanítom még fognak is.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Pagoda karfiol
  2012-03-18 11:08:14, vasárnap
 
  Na nem csak úgy teszem be a Da Vinci kód könyvet, olvasom is ám.
Nemrég eszembe jutott egy Tudjátok kérdés, a mandelbrot-ról, és egy savanyúság, ami a kinézete miatt lett megkóstolva. Akkor, mikor vettem, nem tudták megmondani pontosan, hogy milyen növény is ez, de rátaláltam. Aztán már annyit olvastam a Fibonacci szám fogalmat, hogy eszembe jutott az első olvasáskor mit is olvastam a wikiben.... és beugrott a kép is....
Tehát a beazonosíthatatlan karfiol fajtából készült savanyúság az a pagoda karfiolból készült (érdekes, a piacon eddig még nem láttam, pedig nem szemellenzősen járkálok bevásárlás közben).
No és hogy teljes legyen a gondolatmenet, a mandelbrot része a fraktáloknak, és a karfiol is, a pagoda karfiol is és a brokkoli is fraktál. Viszont csak a pagoda karfiolra lehet a Fibonacci spirált is ráhúzni.
áááááááá... cseppet se vagyok fáradt.... mert hogy ez csak most jutott az eszembe... de jobb későn, mint soha
Hogy mitől is fraktál ez a három zöldség vagy virág? Hogy rendelkezik a fraktál tulajdonságával, miszerint a letört darab ugyanazt a kinézetet mutatja, mint a nagy, amiből letörték... és valóban. Csak aztán eljutunk a tördelésben egy idő után oda, hogy se megfogni, se látni nem tudjuk a következő letörhető darabot. De attól még az úgy van.



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2012.02 2012. Március 2012.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 49 db bejegyzés
e év: 370 db bejegyzés
Összes: 5821 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 387
  • e Hét: 1898
  • e Hónap: 9749
  • e Év: 221946
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.