A szeretet következő csodája, hogy bár mindig konkrét, lényege szerint valójában az ember legegyetemesebb élménye. Aki valóban szeret valakit, valójában mindenkit szeret, senkire nem féltékeny, senkitől semmit és senkit nem kíván elvenni. Először és mindenekelőtt nagylelkű. A lét teljes egészében szeretetre méltó és mélységesen indokolt számára.
Pilinszky János
Jókai Mór: Azért az "Üstököst" még is csak megirom
Akár van jó idő, akár van rosz idő,
Beteg békesség, vagy haldokló háború,
Jó kedv az országban, vagy országos ború;
Bár remény, türelem, mind fáradtan kidől:
- Azért az Üstököst mégis csak megirom.
Sok rosszat megértem, sok baj átment rajtam.
Vártam, hogy majd úgy lesz, a miként volt hajdan.
Nagy esést, inséges esztendőt átéltem,
Az telt be, mit féltem, soha mit reméltem.
- Azért az Üstököst mégis csak megírtam.
Kedves halottam volt csendes ravatalon:
Kikisértem, néztem, mint nő a sírhalom.
Ravatal gyertyája megtértemkor égett:
Irj! csinálj tréfákat, ez a mesterséged!
- Azért az Üstököst csak meg kellett írnom.
Virasztottam sokszor kedves betegemnél,
Forró lélekzése szívem körűl-lengé.
Két kezem imára kulcsolódni vágyott;
Nem lehet! irnom kell sok nagy furcsaságot.
- Azért az Üstököst csak meg kellett írnom.
Levert a kór, testem reszketett a lázba'.
Készültem a porba, lelkem megalázva.
Hallgattam, mikor üt az óra, mely zengi:
"Elég volt; - végeztél; - mehetsz már pihenni.
- Azért az Üstököst csak meg kellett írnom.
Bezártak börtönbe, négy fal közül néztem,
Hogyan tavaszodik a boldog természet.
Irigylém a koldúst, kinek nincs hol hálni,
Egeret, madarat, ki tud bújni, szállni.
- Azért az Üstököst ott is csak megírtam.
Rossz kedvü a magyar, s széles rossz kedvében
Az ő poétáit választá ki szépen.
Gyérülnek, elfogynak, kik még gondolnak ránk.
Miattad, nemzetem, ma is meghalhatnánk.
- - Azért az Üstököst most is csak megírom.
Az elfogadás nem jelent sem belenyugvást abba, amibe nem lehet belenyugodni, sem kritikátlanságot. Az elfogadás higgadt és elemző tudomásulvételt jelent, a valóság tiszteletét."
A lélek olyan, mint egy tiszta lap, melyet a világ ír tele, vagy inkább mint egy üres kancsó, melyet a világ tölt meg színes boraival. S ha nincs két egyforma lélek, vagyis ha minden embernek külön egyénisége van, az egyrészt azon alapul,
hogy nincs kettő, aki ugyanazt a világot látná, másrészt, hogy nincs kettő, aki ugyanúgy látná a világot. (...) Mindenikünk lelkében a világ tükröződik vissza, de mindenikünkben másként tükröződik. S a lélek maga, az egyéniség nem egyéb, mint a világnak egy sajátságosan színezett tükörképe.
Tudod, hogy a legjobb Barátod benned él? Ismered? Hallottad a hangját? Szoktál magaddal beszélgetni - ezt csakis csendben és egyedül lehet. Néha megszólal a Bölcs Barátod a legnagyobb hangzavarban és veszélyben, de csak nagyon ritkán.
Ezeket a pillanatokat hívjuk úgy, hogy lélekjelenlét.
Nem tudom, te hogy vagy ezzel, én elmondom a tapasztalatomat. Ha működik a kapcsolatunk, előbb hallom meg Bölcs Barátom súgását, mint ahogy cselekednék. "Tedd meg!... Ne tedd meg!... Vigyázz, ez nem méltó hozzád!... Menj tovább, bátran!... Ne menj, mert csapdába lépsz! Ilyenkor bölcs vagyok, mert előre látom, hogy amit lépni akarok, azon áldás lesz-e vagy átok.
A regény minden keretet szétfeszít. Elragad, bekebelez, önmagába olvaszt mindent, amivel találkozik.
Félicien Marceau
belga származású francia író és esszéista
1913. szeptember 16
Offline
