Belépés
csabailajos.blog.xfree.hu
Szép mindaz, amit az ember szeretettel szemlél. /Ch. Morgenstern/ Zsirka Lajos Sándor
1947.02.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
A dal áldása
  2012-06-08 03:28:22, péntek
 
  Előző bejegyzésemben utaltam rá, hogy nehéz életük ellenére
apám és anyám mindketten dalos természetűek voltak.
Amikor éppen nem beszéltek hozzánk, akkor énekszóval
kísérték kétkezi munkájukat a ház körül.
Ez távol tartotta házunktól az aggályos szorongást és
elviselhetővé, vidámmá tette a mindennapokat.
Anyám most 90 évesen többéve ágyhozkötötten is dúdolgat.
Hála istennek ezt a dalos kedvet mi gyerekek is megörököltük.
Egy apró anekdotával hagy bizonyítsam ezt :

Kishúgom kicsi korában beteges természetű volt.
Egyik alkalommal nagyon aggasztó állapotba került, az orvos
is tanácstalanul állt, végül kórházba utalta kivizsgálásra.
Két év körül lehetett ekkor. Anyámban a félelem szinte
rémületbe ment át, ahogy ott kellett hagyni láztól alélt
alig lélegző gyermekét. Haza kellett szaladnia, mert itthon is
gyerekek várták. Akkor még körülményes volt telefonon
hívni a kórházat állapot után érdeklődve. Remegő lábbal indult
hát másnap kora reggel az első járművekkel a gyerekhez.
Szinte rohant az emeletre. A nyitott kórteremajtónál földbe
gyökerezett a lába. Hugom ágya körül sokszemélyes "konzilliumot "
talált. Meghült ereiben a vér: nagy a baj. Az orvosok ápolónők
gyűrűjében utat tört magának. Aztán kővé meredt :
Testvérem a kiságy sarkában ült csillogó szemmel. és vidáman
énekelte :
" Csipke bokojba gyöttem a világra,
nem nevelt az édesanyám hijába ..."
Testvérem műsort adott a személyzetnek, mire anyámban egy hatalmas
hálaadó sóhaj szabadult fel.
 
 
0 komment , kategória:  Visszaemlékezéseim  
Apám dala
  2012-06-06 20:36:15, szerda
 
  Szomorú évforduló a mai családunkban.
Immár 47 éve hogy elvesztettük édesapánkat.
A visszaemlékezés rendszerint könnyes.
Számba vesszük, mit kaptunk tőle és mit vesztettünk.
Hosszú sora volna ennek. Én most mégis olyasmire
emlékezem, amit jó szívvel kívánok a családoknak.
Nehezen éltünk az ötvenes években. A napok mégis
nem a filléres gondok vitatásáról szóltak, hanem mert
ma már tudom, hogy őszinte optimizmussal a dalokról.
Édesapánk és Édesanyánk is énekes természetű volt,
és nótás kedvüket megörököltem én is.

Ma már talán sziruposnak hangzik néhány korabeli sláger,
mint ahogy a háborús dalok, és a Karády-dalok is már
többnyire csak nosztalgiázó velem korú Blogtársaimnak
jelentenek elmerengést a múltban.
Sziruposság ide oda, ma is megdobban a szívem egy-egy
édesapám által énekelt és persze gyerekként is rögtön megtanult
dalra.
Egy ilyen hajdan sokat hallott dallal emlékezem most

Hollós Ilona / és más is / énekelte az akkori filmsiker dalát.
Dunajevszkíj zenéjével lett ismert a VIDÁM VÁSÁR betétdala:
" Virágzik a rózsa...."

Virágzik a rózsa, zúgnak patakok,
Nem tehetek róla, szerelmes vagyok.
[:Nem tehetek róla, jött egy szép legény,
Virágzott a rózsa, hát megszerettem én.:]

Szeretem azóta, nem is sejti ő,
Elhervadt a rózsa, ám szerelmem nő.
[:Egyre jobban tetszel, ó te szép legény,
Megtudod tán egyszer, hogy mért szeretlek én.:]

Én magam sem értem, hogy mi van velem,
Nem volt soha, érzem, ily nagy szerelem.
[:Ne kérj szívet mástól, ó te szép legény,
Vadrózsa nyíláskor jöjj, szeress belém!:]

/Szövegíró ...... ......../
 
 
0 komment , kategória:  Dalszövegek  
Van még emberség
  2012-06-01 01:13:18, péntek
 
 
VAN MÉG EMBERSÉG


Engem a sors ebben a világban nem áldott meg 4 kerékkel, sőt megkímélt annak nem csekély járulékos kiadásaitól is. Megáldott viszont két igen erős lábbal, és természetszeretettel. Adott hozzá kertet buszmegállótól másfél kilométerre, és életörömöt, hogy minden, ami ezzel jár, örömmel el tudjam végezni. Sajnos adott egy infarktust, majd műtétet is, hogy különleges igényemnek ugye mégse tudjak maradéktalanul örülni, és probléma nélkül eleget tenni.


De az ember makacsfajta. Elmegy lehetőségei végső határáig, és ha baj van, utólag gondolkozik. A Jóistentől függ, utólag tud-e még. Történetem itt kezdődik. Én az a renitensfajta vagyok, valószínűleg genetikailag, aki nem nyugszik, míg nem figyelmeztetik nyomatékosabban.
Egy nyári napon jó 32 fok melegben ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy odakint bizonyos halaszthatatlan dolgokat el ne végezzek. Mint mondtam, szívósság nem akadály, akarat pedig maximális, ha már a fejembe vettem. El is végződött minden rendesen. Már csak holtfáradtan a hazaút volt hátra. Közben a táskák is teltek, hisz rekordtermés volt mindenből, a családnak hogy fog majd ízleni! Csakhogy akkorra 36 fok, és vissza a másfél kilométer. De semmi pánik. Elindultam. Ennek a másfél kilométernek egy átka van csak, árnyék szinte alig. Férfiasan bevallom, a vonszolódás gyorsfutás ahhoz képest, amit produkáltam. Alig vártam az első olyan régi stílű víkendházat, ahol hatalmas, öreg fák vetítettek az útra is árnyékot. Nem volt elegáns mozdulat, ahogy a kerítés tövébe lerogytam. Volt ugyan még pár korty, amivel szomjamat oltottam, de a hátralévő fél kilométert el sem tudtam pillanatnyilag képzelni.
EKKOR nyílt a kapuajtó. Öreg, ráncos, de hajdan szép napokat megélt asszony állt meg fölöttem. - Rosszul van fiatalember? Nem kíván valamit? Vizet, vagy valamit? Ne telefonáljak? - Mint jó angyalomra, néztem fel rá. A földi angyalok nem mindig a szépségükről ismeretesek.- Köszönöm, nincs baj. Esetleg kicsi hideg vizet, vagy három kortyot, és fejemre kicsit. - Hozok Uram, de biztosan nincs baj? A szívével? Tudja, a fiam is, szóval úgy ment el.- Köszönöm, már lassan jól vagyok itt a hűvösben. De nagyon köszönöm! -

Lassan összeszedtem magam, már nem féltem az úttól, de a néni fia nem ment ki az eszemből. Talán, ha ő is ilyen emberséges segítővel akadt volna össze. Nem ma, egy éve történt. Tavasszal nem találkoztunk, de virágcsokrot tettem a kapujára. Azóta találkoztunk párszor, beköszöntem az útról a kertbe, mint régi ismerősnek, és mint földi angyalnak. Nevét ma sem tudom, az angyalokat nem a nevükről ismerik!



 
 
0 komment , kategória:  Visszaemlékezéseim  
Júniusi köszöntő
  2012-06-01 00:37:55, péntek
 
  JÚNIUSI KÖSZÖNTŐ

Eltettük hát májust az emlékeink közzé. Kinek- kinek mit hozott.
Van ki langyos esőre, van ki jégverésre emlékezik
Ma már JÚNIUS van, Szent Iván hava, Nyárelő hava, leghosszabb
napok hónapja, Kaszára /kombájnra / váró érett kalászok hava..
S a csábító vízpartok hava. Már ha Medárd is úgy akarja, mert
minden évben talány, 40 napos esőt hoz alig napsütéssel, árvízzel,
Vagy éppen hogy locsolást módjával, vagy önmagát tagadva perzselő
aszályt. Jöhet a diáksereg felszabadult öröme, a langyesti séták
szénaillata tücsökzenével aláfestve. Élvezve mind ami szép, kellemes.
S a fáról mosolygó cseresznye kínálja csábítón magát.
Szent Iván tűzgyújtó estje, persze, hol egymásért ugranak tűzbe párok.

Margitok, Ivánok, Lászlók, Péterek és Pálok szép napokat kívánok.
És persze mindnyájunknak szeretettel szép júniust !.


 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 4 
2012.05 2012. Június 2012.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 4 db bejegyzés
e év: 55 db bejegyzés
Összes: 831 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4
  • e Hét: 19
  • e Hónap: 288
  • e Év: 288
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.