Regisztráció  Belépés
memi59.blog.xfree.hu
A szeretet gazdagabbá teszi azt, aki kapja, és nem juttatja koldusbotra azt, aki adja. Szeretem a jó idézeteket, melyek elgondolkodtatnak, néha irányt mutat... Molnar Emma
1959.03.15
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/16 oldal   Bejegyzések száma: 155 
Ha anya vagy..
  2012-07-31 16:41:16, kedd
 
 


, sohasem maradsz igazán egyedül a gondolataidban. Egy anya mindig kétszer gondolkodik: egyszer önmagáért, másodszor a gyermekéért.
Sophia Loren
 
 
1 komment , kategória:  Család  
Faludi Ferenc- Hatodik ekloga- A kesergő pásztorok
  2012-07-31 16:38:18, kedd
 
 







Faludi Ferenc - Hatodik ekloga - A kesergő pásztorok

MOERIS
Pásztor, kinek fonyod szirmos ostorodat?
Vedd elő telekes téli bocskorodat,
Más szelek fújnak most, lemosták nevünket,
Feltúrták, elhányták kevés mindenünket.
Se nyájunk, se erdőnk, ahol legeltessünk.
Nincs gúnyónk, hajlékunk ahol telelhessünk.
Eltiltotta a Pán, Pán kivetkőztetett,
A vak szerencsének balszárnyára vetett.
MOPSUS
Hallottam, nem hittem, vajon ki hihette,
Aki reménységét váltig le nem tette?
Szaporodik csudám, szaporodik gondom,
Nem tudom, vétek-e, nem-e, ha kimondom:
Pán haragja vége, fogyta életemnek.
MOERIS
Lézzegünk, bujdosunk, se szelünk, se partunk,
Azt sem tudjuk: mihez, azt sem: merre tartsunk.
Ily keserves ügyünk bár özönt fakasszon,
Bár tengert árasszon, nincsen benne haszon.
Már azt is elhiszem: szántó vizen arat,
Bárány farkast kerget, a nyúl ver agarat,
A tél rózsákat hoz, a nyár kemény jeget,
A mord éjszaki szél izzasztó meleget.
Métely juhnak, dér virágnak,
Horog halnak, tőr madárnak,
Darázs méhnek, aszal rétnek:
Pán haragja vége, fogyta életemnek.
MOERIS
Pásztorok esetin sírtak kis virágok,
Búsultak, fonnyadtak szép zöldellő ágok,
Egymásra borulván sírtak a napaeák,
Fákkal élő-haló dryades szűz nimfák.
Magos sugár fáknak lecsüggött tetejek,
S mint tőlök kitellett, szomorkodott fejek,
Nevezetes vizek fenekig apadtak,
Erdő, mező, berek, fű, fa elhervadtak.
MOPSUS
Daphnis megint kővé válna ha most élne,
Élő pásztorokkal ő meg nem cserélne,
Sebesedne szíve erdők pusztulásin,
Legelő hegyeknek szörnyű változásin.
Pán haragja vége fogyta életemnek.
MOERIS
Pán alatt (úgy hallik) nem szolgált az idő,
Gyümölcstelen, meddő vala az esztendő.
A gazdák is vallják: vékonyan maradtak,
Többet vetettek be, hogysem learattak.
MOPSUS
A Pán botja alatt a nyáj hullott, veszett,
Rosszul bírta magát, egyvelesleg esett,
Sok eltévelyedett, ó be keserves kár,
Ó be gonosz idők! de nincs haszna immár.
A hegyek szentségi tőlünk elköltöztek,
Szomorú arcával tőlünk bucsut vettek.
Elkölt hírek, nevek, fényes böcsületek,
Számakra elrendelt régi tiszteletek.
Pán haragja vége-fogyta életemnek.
MENALCAS
Tarka hírrel jöttem, a Pánt eltemették,
Az új Pánt víg szóval székébe ültették,
Kulcsos városokban már fennyen hirlelik,
A folyó posták is pofássan kürtelik.
Fele neve Pius, felét elragadta,
Ki nagy szél fújt akkor, fülem nem hallhatta,
Pánnak termett, mondják, égig magasztalják.
Hogy onnan adatott, mindnyájan azt vallják.
Okos, igaz, bátor, nyája megőrzője,
Ellenkezőinek erős ellenzője,
Farkas gyapjat nem rúg ő pálcája alatt,
Ment lészen mellette öreg s apró falat.
Nyáját és pásztorit előkeresteti,
Tátva hagyott aklát megint betéteti,
Tágas legelőhelyt ád a juhászoknak,
Jussát, igazságát megszerzi azoknak.
Feltámad meginten a pásztorok napja,
Ami dicső névnek elborult csillagja,
Fogyott seregének kiterül zászlója,
Napkeletrül nyugtig forog lobogója.
MOPSUS
Érzi már az erdő, kifakad zöldsége,
Felvont sátorinak színlik ékessége,
Futnak a patakok, csörögnek, vidulnak,
Hegy, völgy, sziget, liget szépen megújulnak.
Thymfű juhnak, nap virágnak,
Friss víz halnak, társ madárnak,
Fű-kert méhnek, eső rétnek:
A kegyes és jó Pán élte életemnek.
MOERIS
Éljen, vigasztaljon a Pán mindnyájunkat,
Gyöjtse, szaporítsa elosztott nyájunkat.
MOPSUS
Én már hitten hiszem, megváltja sorsomat,
Azért végig fonyom szirmos ostoromat.









 
 
0 komment , kategória:  Vers gyüjtemény  
Faludi Ferenc-Második ekloga- Pásztor versengés
  2012-07-31 16:34:28, kedd
 
 



Faludi Ferenc- Második ekloga-Pásztor versengés

CORYDON, TITYRUS
Minap egy kis kanász más juhász-gyermekkel
Öszve kezde veszni pásztori versekkel.
Corydon feltette félmázsás ártányát,
Tityrus kecskéjét s legjobbik bárányát.
CORYDON
Tityre, ha tetszik, e hegyek aljában,
A kiterjedt bükkfák ernyős sátorában,
Legelőre hajtván csordánkat, nyájunkat,
Pásztori versekkel mulassuk magunkat!
Mese azért, juhász, ha meg tudsz felelni.
Ez a kövér ártány nálad fog telelni,
Jó makkon hizlaltam Bakony erdejében,
Most vagyon kellemös legjobb idejében.
Mese, mese - mi az? Híres e világon,
Neve irva vagyon gazdag terjedt ágon.
Redős és bokrétás, búbos és kalapos,
Néha alól, néha pedig felől lapos?
TITYRUS
Mese, mese, mi az? Ha kulcsát találad,
Igért bárányommal zsíros lészen tálad,
Piros, poskos, kövér, még csak picin falat,
Nincs hozzá hasonló a kerek ég alatt.
CORYDON
Mese, mese, mi az? Nincsen az erdőben
Fel nem találtatik a tágas mezőben,
Nem fér a pajtába, nem fér a pincébe,
De szép könnyen befér egy hajszál végébe.
TITYRUS
Mese: Melyik madár repdez szárnya nélkül,
És melyik eszi meg aztat szája nélkül?
Ha előtalálad, vidd el furuglyámat,
És ha jobban tetszik, ezt az új dudámat!
A dudát Pán adta nékem víg kedvében,
Nincs hozzá hasonló kilenc vármegyében,
A furuglyát pedig adá - mi a neve?
Aki egy nagy túrót ebédre megeve.
CORYDON
Mese, mese, mi az: Jár-kel lába nélkül?
Mese, mese, mi az: Megáll talpa nélkül?
Ha előtalálod, tied lesz kobakom,
Vagy ha jobban tetszik, légrádi bicsakom.
A bicsakról szólván: Mopsus a Bettának
Adá, mondván: ,,Tartsad szívem zálogának."
A bolond megbánta, Betta észrevette,
Panaszos bicsakját elejbe vetette.
Egyiknek sem kellett, azért felemeltem,
S minthogy mind a kettőt öszvebeszéltettem,
Reménkedve kértek, hogy tartsam magamnak
Tartom attul fogva kedves bicsakomnak.
TITYRUS
Hallád-e te, pásztor, az ebek ugatnak,
Nyilván a farkasok juhokat szaggatnak,
Minap is a Feri egy nagyot kergetett,
Szegény a farkassal egy verembe esett.
CORYDON
Keljünk, a kanok is már kerékbe vették
Az aprókat, minap csak alig menthették,
Magokat nem féltem, bátran viaskodnak,
Nem tagadom, gyakran farkasbőrt is adnak.




 
 
0 komment , kategória:  Vers gyüjtemény  
Ostoba piktor az idő..
  2012-07-31 16:33:12, kedd
 
 



Ostoba piktor az idő, mentől tovább dolgozik az arcképünkön,
annál jobban elrontja azt.
Jókai Mór

 
 
0 komment , kategória:  Idézetek-Versek-Jókai Mór  
Kis János -Aratáskor
  2012-07-31 16:32:07, kedd
 
 



Kis János - Aratáskor

(Részlet)

Nem hint már balzsamot violák illatja,
Nem nevet már rétek cifra rajzolatja,
Nem lepi zöld vetés a termő halmokat,
Nem nevelnek a fák színes virágokat,
Késő rózsát nyílni már nem szemlélhetünk,
Sétálván nem szívja estve lélekzetünk
A kaszált rendeknek enyhítő illatját.
Eltünt a nyár dísze! A föld ábrázatját
Az ősz gazdagítja most bőv áldásokkal,
S az öröm s a remény tapsol víg hangokkal.
Mindenfelé látszik a szorgalom bére,
Az esztendő siet munkája bérére.
Lobognak a búza arany kalászai,
Az ért szemek miatt görbednek szárai.
A bajuszos árpa ezüst színnel játszik,
S a domb oldaláról messzére ellátszik.
A hajnal pirosra festi az ég táját,
Munkára serkenti az aratók nyáját,
S inti, hogy vegyék fel várt uzsorájokat.
Melly vidám orcával hagyják ott házokat!
Máris éles sarlót fog kiki markába,
S ropogva vágja azt az ért gabonába.
A kötöző nyomban követi ezeket,
S aranyszín kévékből rak hosszú rendeket.
A kepék sűrűen feltornyozva állnak,
S kedves mulatságot a szemnek formálnak.
A terhelt szekerek mennek csikorogva,
Lassú ökrök húzván csak alig mozogva.
Sok öreg és gyermek a tarlót elfedi,
S a szerteszét fekvő kalászokat szedi,
Míg végre a míves örvendő lármája
Hirdeti, hogy véget ért terhes munkája.
Ti dús gazdák, kik a föld zsírját szívjátok,
Ki áld meg bőséggel, jól meggondoljátok.
Jertek, s a jó égnek adjatok hálákat!
Nem hoz ugyan a föld önkényt gabonákat.
A naptól megbarnúlt szántóvetők nyája
Szükség, nagy szorgalmat hogy fordítson rája.
De mit ád a munkás gondos mívelése?
Csepeghet-e esőt verítékezése?
Hol vesz édes napfényt s lengeteg szeleket?
El tudja-e űzni a fergetegeket?
Hogy minden jó után fárasztó pályában
Fusson, ez az ember sorsa. De hiában
Erőlködik, ha rá kegyes szemmel nem lát
Az áldások atyja. Hazám, megengedj hát,
Ha énekem vádol háládatlansággal. -
Hol van a kegyesség? Mennyi gonoszsággal
Mocskolják fiaid gyönyörű vidéked!
Igaz, hogy osztályúl bőség jutott néked,
S áldott termékenység; reád örökös zöld
S boldog ég mosolyog. De, tudd meg, sok szép föld
Mellynek hajdan híres volt termékenysége
Puszta most. Had, éhség, s idők irígysége
Vadonsággá tették, s az utas szemének
Nyomát sem mutatja régi szépségének.
 
 
0 komment , kategória:  ARATAS  
Reményik Sándor- Őszi erdőn hamvadó parázs
  2012-07-31 16:29:36, kedd
 
 



Reményik Sándor- Őszi erdőn hamvadó parázs

Te szép, te szomorú, te tiszta láng!
Most már: avarba hamvadó parázs,
Én nem gyújtottalak,
Én nem oltottalak
Az őszi erdőn úgy gyúltál, magadtól.
Arra jártamban
Megcsapott messziről a meleged,
Tovább mentem,

Nem éleszthettelek.
Most hát elalszol.
Aludj.
Békesség neked.
Takarjon be a diadalmas Ősz,
A csend,
S a nesztelenül hulló levelek
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek-Versek-Reményik Sándo  
Tolnai Vilmos: Halhatatlan magyar nyelv
  2012-07-31 16:29:07, kedd
 
 



Vedd el a nemzet nyelvét, s a nemzet megszűnt az lenni, ami volt: nyom nélkül elenyészik, beleolvad, belehal az őt környező népek tengerébe."
(Tolnai Vilmos: Halhatatlan magyar nyelv)

 
 
0 komment , kategória:  Anyanyelvről-Haza-Szűlőfölről  
Kisfaludy Sándor - Boldog szerelem
  2012-07-31 16:11:08, kedd
 
 



Kisfaludy Sándor - Boldog szerelem

(Részletek)

1. Dal
Halljátok! kik esmerétek
Keserveit éltemnek,
Kik szántatok s részt vevétek
Gyötrelmiben szívemnek:
Örüljetek, hív barátok!
Boldoggá lett éltemen,
Áldássá lőn a vad átok,
Mely függ vala szívemen;
Halljad s érezd, föld s levegő!
Enyém! enyém örökre ő! -
Hála, Lizám, szívednek!
Sorsom! rendelésednek!
16. Dal
Más a világ ábrázatja,
Másként látnak szemeim;
Más a dolgok folyamatja,
Más hangúak verseim;
Mások éltem érezeti,
Más alakja testemnek,
Mások lelkem repületi,
Más aránya létemnek,
Más most egész természetem:
Mert szeretek s szerettetem;
Másként jár most az idő,
Miolta már enyém ő.
18. Dal
Tiéd minden gondolatja,
És értelme lelkemnek;
Tiéd minden indulatja,
S érzeménye szívemnek;
Tiéd minden kívánatom,
Tehetségem és erőm;
Tiéd minden akaratom,
Téteményem és időm;
Tiéd vagyok mindenemmel,
Mind lelkemmel, mind testemmel,
Ébren úgy mint álmomban,
Éltemben mint holtomban.
20. Dal
Néha, midőn mellettem ül,
S ereimben a vér forr,
S kivántában keblem feszül,
Imigy esdek én sokszor:
,,Adj egy csókot, adj te kedves,
De hosszút ám s édeset,
Éles legyen, tüzes, nedves,
Fájjon is egy keveset!"
S ha oda hág az érzemény,
Honnan tovább nincsen remény -
Vajha ezen határnál,
Halál, egyszer ott várnál!
35. Dal
A bereknek gyors kaszási
Már utolsót vágának;
Az árnyékok óriási
Hosszuságra nyúlának;
Mink ott járánk, meg-megállánk
A rét magas füvében;
S hogy a bürűn általszállánk
A folyamnak mentében,
A vízbe letekintettünk,
És alattunk, és felettünk,
És bennünk is a menny volt,
S szívünkben szent tűz lángolt.
51. Dal
A szokáshoz, emberekhez
Nem szabom én éltemet;
Oskolai törvényekhez
Nem szabom én versemet:
Amint érzek s gondolkodom,
Akként élem napjaim;
Csak szívemhez ragaszkodom,
Midőn zengem dalaim;
Természetes az életem,
Természetes versezetem;
Ami nincs, nem tettetem;
Csak szívemet követem.
99. Dal
Mint borzasztó havasoknak,
Hol szirtnek szirt hegyette,
Temetőknek, sirhalmoknak
A szelíd hold felette:
Úgy jősz feldúlt nemzeteknek,
Országoknak hamvain,
Milliom holttetemeknek,
Megölteknek csontjain,
Keresztül vértengereken,
Segítni az embereken,
Áldott béke! üdvez légy!
Maradj! vesznünk kell, ha mégy.
V. ÉNEK
Szeretek én tébolyogni
A tavasz szép zöldjében,
Lovag, gyalog csavarogni
A természet keblében;
Mindennek új életében,
Mindennek új örömében
Érzelmekbe merülni,
S én is élni s örülni.
S eltikkadván, szeretek én
A zöld berek szélében
Kipihenni, odadülvén
A csörgeteg mentében;
Egy fa boltos árnyékában
A rét hímes bársonyában,
Ott pipára gyújtani,
S némán látni, hallani:
A patak fénytükörében
Virágokat lengeni,
A levegő tengerében
Pacsirtákat zengeni;
S ezek dalló örömére,
S fülemilék énekére
Magam is felborzadni,
S elmés dalra fakadni.
Szeretek én kertészkedni,
Kikeletkor kertemben;
Öröm, látnom nevelkedni
Ezt azt kertészségemben:
S minden virág elsőjével,
Minden gyümölcs zsengéjével
Néki kedveskedhetnem,
S egy kis kedvét tölthetnem.
Szeretek én nyár hevében
Az erdőben rejtőzni,
És susogó zöld éjében
Lágy szellőben hűtőzni;
S egy titkos völgy mély ölében,
Egy hűs csermely gyöngyvizében
Szomjúságom oltani,
S néha meg is mosdani.
Szeretem én, a mezőben,
Mely áldással terhelve,
Vélni magam egy erdőben,
Magas rozstól elnyelve;
S látni cifrán tarkállni ott
A cyánát és pipacsot,
S egy lappangót hallani,
Pitypalattyot mondani;
Látni a szél fuvalmában
A gabona tengerét
Hányni zörgő tódultában
Zöld hullámi ezerét:
Látni a föld szőnyegében
A nagy mestert nagy mívében,
Hallni madárhangzatban,
Szívni virágillatban.
Szeretem a természetet
Nézni teremtésében,
A tenyészet s érlemetet
Látni menten mentében:
S mint pacsirták, úgy reppennek
Sugárához az istennek
Háláim az áldásért,
Melyet rám is bőven mért.
Szeretem én bíborulni
Látni reggel rózsáját
A hajnalnak, mint pirulni
Egy szép hölgynek arcáját,
Midőn első reggel kél fel,
Aurorának szemérmével
Kedvesének karjából,
Hymen rózsaágyából.
S ily hajnalkor szeretek én
Lizám mellől elszökni,
És magamat, lóra vetvén,
A szabadba kilökni;
S az illatos levegőben,
Harmatgyöngyös zöld mezőben,
Örömimből üdülni,
S meg fészkembe kerülni.
Szeretem én pompájában
Kelni látni a napot,
És jóltévő pályájában
Minden dombot és lapot
Elönteni világával,
És tüzének hatalmával
Tenyészteni, érlelni,
Táplálni és nevelni.
Így tesz jót a nemzetekkel
Egy nagy szív a trónusról;
Így tesz jót az emberekkel
Egy nagy lélek Pindusról.
Ti, a napként istenkedők,
Uralkodók! bölcselkedők!
Áldott légyen nevetek
S boldogító lelketek!
Szeretem én látni, mint jön,
Támadtában néma s rest,
S utóbb, ha több társakat vőn,
Egy borzasztó fellegtest,
Földet rázó robajokkal
És cikázó villámokkal,
Egy rémítő szörnyeteg,
Az égi nagy fergeteg;
Mint jön zúgva és ordítva
A bús szélvész szárnyain,
Erdő mező megindítva
Alig áll helyt inain;
Mint okádja ki tüzeit,
Miként önti le vizeit,
Melyek víttak keblében,
S meg mint szakad testében.
Hűves ősszel szeretek én
Lovag gyalog vadászni,
Régi szittyák faja lévén,
A vadakkal csatázni:
A rónákon száguldani,
A sűrűkben lappangani,
S Lehel szittya módjára
Kürtöt fúni nótára.
Látni: a nyúl mint ugrik el,
Mint hány füttyöt farával,
Hajsza! s Cicke mint nyúlik el,
S penderíti fogával.
S ha kopóim harangoznak,
Hogy az erdők riadoznak,
S vadat látok illantni,
Néki puskát durrantni.
Badacsonynak szüretjében
Öröm nékem mulatnom,
S ízes édes gerezdjében
Kényre válogathatnom;
S a szép hegynek pompájával
Eltelvén, egy sas szárnyával,
Mely ott lebeg tetején,
Szeretek fellengni én.
Szeretek ott merengeni
Azon évben elmémmel,
Melyben szívem kifejleni
Édes kín közt kezdett el.
Hogy előbbi lételembe,
Szilaj, s rideg kebelembe
Új szebb élet villámlott,
Ezt gondolnom, öröm ott.
Szeretem a szittya lantot
Szittya hangon hangzani,
Hol a lantos jól szippantott
Kőltőszeszből, hallani.
A zengő vers muzsikája,
Érzett s gondolt tárgyak bája
Visszhangozván keblemben,
Édes kényem lelem benn.
Szeretem én, ha szívemben
Bizonytalan fakadoz
Az érzemény, s kebelemben
Mégis széljel áradoz,
Azt hangokba kiönteni,
S hegedűmön elzengeni;
Édes így elmerülnöm
Lethébe, s megenyhülnöm.
Szerettemmel szeretek én
Kandallómnak tüzénél,
Mikor kinn fagy, melegedvén,
Vitnyédinek füstjénél
Erről arról beszélgetni,
Múlt időket emlegetni;
Vagy ujjait hallani
Hayden után hangzani.
Szeretek egy jó baráttal,
Ki érzékeny s értelmes,
És sorsomban, ha jó, ha bal,
Részesülni figyelmes,
Gondolkodva és érezve,
Egyről, másról értekezve,
Egy-két órát tölteni,
És kedvekkel telleni.
Ezek kényi és kedvei
Szívemnek és lelkemnek;
Ezek gyönyörűségei
Az én boldog éltemnek;
De leginkább szeretem én,
Hüvelyemet félre vetvén,
Ölelgetni kincsemet,
S élni Himfy-létemet.
VI. ÉNEK
Szeretem én komor télben
Forgatni a jó könyvet,
Ha szép elmevirág kél benn,
S a szív sok szép lobbot vet.
Heliconnak istennéi,
Músák, lelkünk barátnéi!
Élésinknek e földön
Szépe, titőletek jön.
Szeretem én látni, mint kél
Egy nap fényes pompában,
Az ébredő görögöknél,
S félvilágos Hellában,
Homer dicső geniusa!
S az egész föld Parnassusa
Mint lop szikrát tüzéből,
S életet nagy lelkéből.
Szeretem én látni, mint fon,
Nyájas, vidám lélekkel,
Rózsapártát Anacreon,
Már remegő kezekkel;
Mint érez csak szerelmeket,
Örömöket és kedveket,
Enyelgő lant kezében,
Már-már elhúnyt éltében.
Szeretem én látni, mint ég
Önnön-lelt tűzhangokban,
Sappho, s mint vész, mert Phaon jég,
Szilaj dühös lángokban;
A szerelem indulatja
Szívét eszét mint ragadja:
Ezt lángszárnyú ódába,
Azt a tenger habjába.
Szeretem én látni, mint vőn
Virgil Homer lelkéből
Egy oly szikrát, hogy új nap lőn
Homer tüze lebjéből:
Tróját látni kőhalomban,
Didót gyilkos fájdalomban,
Tróját látni enyészni,
S a nagy Rómát tenyészni.
Szeretem én Horác által
Tudni, mi a bölcseség;
A bölcs ember miként él s hal,
Mi néki a föld és ég;
Ezt a csuda természetet,
S benn az embert és életet
Milyen pontból szemléli,
S míveit mint itéli.
Szeretem én a szerelmet
Ezer képben, formában,
Most örömöt, majd gyötrelmet
Adni látni lángjában:
Mint elmésen rajzolja ezt
Ovid, aki hazát is veszt,
Mert szeretett, s énekelt,
S tilost látott, s érdekelt.
Szeretek én elkapatni
Cicero szép szavával,
Mint Róma elragadtatni
Beszédje tűzárjával;
Élni Cato hazájában,
A világ fővárosában,
A Músák szép honjában,
A hajdani Rómában.
Szeretek én Ossiánnak
Komoly, magas lelkével
Fellengezni, s hazájának
Eltelni agg képével;
S viadalmi csatájában,
Hárfájának bús hangjában
Árpád hajdankorában
Lelni szívem, honjában.
Shakespearnek szeretem én
Lelket-rázó szavában,
(Emberinél többet rejtvén
Ő keblében s agyában,)
A teremtést mindenével,
Angyalával és férgével
Látni s tudni, amint van,
Mi, mért, s miként voltában.
Nyitva látom míveiben
A sors örök könyveit;
Az indulat szélvészében
Az életnek rendjeit.
Miként bontja, mint zavarja,
Hányja, zúzza és csavarja,
Embert fel s le miként vet,
A játszó vak történet.
Szeretem én, Pope isteni
Lantja lelkes hangjában
Megismerni: ez itteni
Napalatti laktában,
Az ember ő portestével,
És mennyei elméjével,
Mely kétesen tenyészett
Csudálatos természet!
Mint lehet föld királyává
Égből eredt eszével;
S meg mint lehet föld barmává
Földből forró vérével;
Valójának ingerei
Életének mily szelei:
Istenhez fel mint kapják,
Férgekhez le mint csapják.
Wieland által vezettetvén,
A Gratiák honjában
Otthon lenni szeretek én,
A hajdani Hellában:
Ismerkedni bölcseivel,
Mesterinek remekivel,
S több bölcset, mint Hellában,
Lelni Wieland magában.
Szeretek én Schiller magas
Erős, bájos lantjával
Felkapatni, hol csak a sas
Lebeg erős szárnyával;
S lelkes velős erejében
S elragadó kellemében
Uralkodni látni ott
Minden szépet, jót, nagyot.
Szeretem a természetet
Szép együgyüségében,
Az embert és az életet
Természetes szépében,
Arcadia ligetiben
Látni Geszner képeiben,
Magam oda képzelni,
S kedvesem is ott lelni.
Szeretem én a világot
Dolgainak folytában,
A szentséges igazságot,
Többnyire bal sorsában,
Pfeffel lelkes meséiben,
Oktalani' tetteiben
Bölcs fátyolban szemlélni,
És hallani beszélni.
Szeretem én látni, tudni:
Voltaire esze szárnyain
Dicsőséggel pályát futni
Pindus minden útjain,
Mint telik ki egy elmétől,
Egy ember egy életétől
Százfelé elágozni,
S mindég dicsőt magozni.
Rousseau által szeretem én
A szerelem forrását
Kelni látni, s eleredvén,
Nőttön nőni folyását;
Most a remény napfényében,
Majd setét bú fellegében,
Most öröm közt zajogni,
Majd kínok közt zokogni.
Egyet mint tesz százezerré
Az öröm s bú nemében,
S végre mint lesz egy tengerré,
Mely az élet földjében,
Zajgó tüzes hullámival
Mindent elönt, borít, nyel, fal,
Minden örömvirágot,
Minden reményfaágot.
Szeretem én jeleseit
A hajdani éveknek,
Bajnokait és bölcseit,
Bal sorsában élteknek,
Melpomene játékiban,
Corneille s Racine munkáiban
Elevenen szemlélni,
És hallani beszélni.
Szeretem én Petrarchának
Szívét fájni hallani,
S szép vadonját Valclusának
Laurától visszhangzani;
S lantja lelkes hangjaiban,
Keble búja fájdalmiban
Elmerítni szívemet,
Részegítni lelkemet.
Szeretem én vitézektől
Jeruzsálem falait
Víva látni, s tündérektől
Bajnok szívek várait,
Tasso Siren-énekében,
S Armidának bájkertjében
Megbűvölve ámulni,
S ezer kénybe csordulni.
De leginkább szeretem én
Forgatni a levelet,
Melyben szíve felgerjedvén,
Nékem első lobbot vet!
A szív, kiért úgy epedtem,
Kiért mindent felejtettem,
Ki magában mennyet zár,
S most, boldog én! enyém már.
A levelet, melyre, úgy mint
A termékeny igére,
Mellyel a nagy teremtő int,
A zűrzavar éjére
Napfény terjed: napfény derült
Bútengerben már elmerült,
Már haldokló szívemre,
S testét megúnt lelkemre.
165. Dal
Seregesen meg a vad lúd,
Egy-egy betű képében
Oda, hol jobb helyeket tud,
Kiált magas röptében;
Csóka, varjú alant repül,
Emberlakot keresgél;
Sármány, pityer kertekbe gyűl,
Csípősen fúj a felszél:
A tél ajtónk előtt immár,
S ez majd mindent szorosba zár;
Én mindennek bőjében
Vagyok Lizám ölében.
197. Dal
Kendericék! fülemilék!
Rég elolvadt már a hó;
Karikáznak már a pillék,
Fakad már a fabimbó:
Hol késtek még, ti kertemnek
Tavaszi hív lakosi?
Az életnek, szerelemnek
Kedvit dalló lantosi?
Jőjetek meg, kis kedvesek!
Minden karvalyt csővel lesek,
Hogy békében legyetek,
S több kis lantost költsetek.
199. Dal
Az embert, ki kebelében
Soha tiszta szerelem
Nem fogamszik, bár fejében,
Sok az ész és értelem;
Ki a vallást s jámborságot
Gúnyolja s megneveti,
Az erkölcsöt s igazságot,
S hazáját nem szereti,
Az oly embert kerülni kell:
Mert élete poklot lehell;
Mert méreg foly erében,
S egy ördög ül szívében.
 
 
0 komment , kategória:  Szerelmes versek-idézetek  
Vigyázz a mára és a holnapokra!
  2012-07-31 16:10:52, kedd
 
 



Vigyázz a mára és a holnapokra!

A tegnap már az álmokban kapott helyet,
a holnap még a látomásokban piheg.
Tégy örömmé, ahogy lehet, minden mát!
S legyen időd: TENNI, CSELEKEDNI
akik között élsz, akik között jársz.
S legyen időd SZERETNI
szíved melegét megosztani;
s legyen időd NEVETNI
lelked muzsikáját szebbé tenni;
s legyen időd DOLGOZNI
gondolatod tükréből inni, kezed munkáját tovább adni.
S legyen időd JÁTSZANI,
fiatalságod titkát megőrizni;
s legyen időd OLVASNI,
a bölcsesség forrását felszívni,
És tudj majd SZENVEDNI is
- mert ez is az élethez tartozik-;
hogyha kell csendesen tűrni.
és tudj majd szívedből egy-egy fohászt
az ég felé küldeni.

VIGYÁZZ A MÁRA ÉS A HOLNAPOKRA!
TÉGY EZÉRT ÖRÖMMÉ MINDEN MÁT!

forrás internet
 
 
0 komment , kategória:  Ismeretlen szerzőktől-nettről  
Kölcsey Ferenc gondolatai
  2012-07-31 16:10:19, kedd
 
 



Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi, vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg; s akármi más kezdődjék ezentúl: az a régi többé nem leszen.

Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak
hagyd örökűl ha kihúnysz: A haza minden előtt.

Kölcsey Ferenc
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek-Versek-Kölcsey Ferenc  
     1/16 oldal   Bejegyzések száma: 155 
2012.06 2012. Július 2012.08
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 155 db bejegyzés
e év: 1795 db bejegyzés
Összes: 12962 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1312
  • e Hét: 2390
  • e Hónap: 33384
  • e Év: 446735
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.