Belépés
scorpionsrose.blog.xfree.hu
Ne a felületből ítélj! Próbálj a dolgok mögé látni! Várady Gaby
1968.11.07
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
Hány éves vagy nagyapa?
  2013-01-17 13:58:33, csütörtök
 
 


Egy este egy unoka a nagyapjával beszélgetett, egyszer csak hirtelen megkérdezte:
- Nagyapa, hány éves is vagy?
A nagyapa így válaszolt:
- Hadd gondolkozzam egy kicsit!







A televízió, a gyermekbénulás elleni védőoltás, a fénymásoló gép, a kontaktlencse és a
fogamzásgátló tabletta előtt születtem. Nem volt még radar, hitelkártya, lézersugár és pengekorcsolya.
Még nem találták fel a légkondicionálót, a mosogatógépet, a szárítógépet (a ruhát egyszerűen kitették száradni a friss levegőre).
Az ember még nem lépett a Holdra, és nem léteztek sugárhajtású utasszállító repülőgépek.
Nagyanyád és én összeházasodtunk és azután együtt éltünk, és minden családban volt apuka és anyuka. Én a számítógép, a kétszakos egyetemi képzés és a csoportterápia előtt születtem.
Az emberek nem analizáltatták magukat, Legfeljebb, amikor az orvos vér-vagy vizeletvizsgálatra küldte őket.
25 éves koromig minden rendőrt és férfit "uram'-nak szólítottam, minden nőt pedig" asszonyom'-nak vagy "kisasszony'-nak.
Párjuk a galamboknak és a nyulaknak volt, de nem az embereknek.
Az én időmben ha egy hölgy felszállt az autóbuszra vagy a villamosra, a gyerekek és a fiatalok mindenki másnál hamarabb álltak fel, hogy átadják neki a helyüket, de ha állapotos volt, a helyére kísérték és - ha kellett - megváltották a jegyet és odavitték neki.
A nő elsőként lépett liftből ki; alátolták egy széket, hogy leülhessen; egy férfi sosem üdvözölt úgy egy nőt, hogy ne állt volna fel, ha éppen ült. Kinyitotta előtte az autó vagy bármi más ajtaját, és a férfi segített neki levenni a kabátját.
Az én időmben a szüzesség nem okozott rákot, és a családi erény bizonyítéka volt a lány és a tisztaságé a férj számára. A mi életünket a tízparancsolat, a józan ész, az idősebbek és az érvényes törvények tisztelete szabályozta.
Megtanítottak bennünket arra, hogy különbséget tegyünk jó és rossz között, és hogy felelősek vagyunk tetteinkért és következményeikért.
A komoly kapcsolat azt jelentette, hogy jóban voltunk unokatestvérekkel és barátokkal.
Ismeretlen volt a vezeték nélküli telefon, a mobiltelefonról nem is beszélve.
Sosem hallottunk sztereó zenéről, URH rádióról, kazettákról, CD-ről, DVD-ről, elektromos írógépekről, számológépekről (még mechanikusakról sem, hát még hordozhatókról).
A "notebook" jegyzetfüzet volt.
Az órákat naponta felhúzták.
Semmi digitális nem létezett, sem órák, sem világító számos kijelzők a háztartási gépeken.
Gépeknél tartva: nem voltak pénzkiadó automaták, se mikrohullámú sütők, se ébresztőórás rádiók. Hogy videomagnókról és videokamerákról ne is beszéljünk.
Nem léteztek azonnal előhívott színes fényképek. Csak fekete-fehér képek voltak, előhívásuk Másolásuk és több mint 3 napig tartott.
Színes képek nem léteztek.
Nem hallottunk Pizza Hutról vagy McDonald'sról, se az instant kávéról, se a mesterséges édesítőkről.
Az én időmben a fű olyasmit jelentett, amit nyírtak, nem szívtak.
Mi voltunk az utolsó nemzedék, amely azt hitte, hogy egy asszonynak férjre van szüksége ahhoz, hogy gyereke legyen.

És most mondd, szerinted hány éves vagyok!
- Hát, nagyapó, biztosan több, mint 200! - Felelt az unoka.
- Nem, kedvesem, csak 60!


 
 
0 komment , kategória:  ** Elgondolkodtató   
Ne reméld, döntsd el!
  2013-01-15 10:29:44, kedd
 
 





A pályaudvaron egy idős bácsi a feleségét várja.
Mikor a nénike megérkezik, megölelik egymást:
- De jó, hogy végre megjöttél, úgy hiányoztál! - szól a bácsi.
- De jó, hogy végre látlak, olyan hosszú volt ez a két nap - válaszol a néni.
A közelben álldogáló fiú, aki a barátnőjét várja meghatódik a jelenet láttán és odalép hozzájuk:
- Ne tessék haragudni, önök mióta házasok?
- Éppen 50 éve - hangzik a válasz.
- Remélem mi is ilyenek leszünk ötven év múlva a kedvesemmel - mosolyog a fiú.
A bácsi odalép hozzá, megfogja a vállát és azt mondja:
- Fiatalember, maga ezt ne remélje. Maga ezt döntse el!


 
 
0 komment , kategória:  ** Elgondolkodtató   
Három vak egér
  2013-01-11 19:10:40, péntek
 
 


~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~




Egy zimankós téli napon kis vendégfogadó nyílik az isten háta mögött, ahová, csodák csodája, egymás után érkeznek a vendégek: a kócos, vörös hajú, epezöld kockás nyakkendőt viselő, kaján vigyorú walesi fiatalember, Christopher Wren; az agresszív, parancsoláshoz szokott és a kákán is csomót kereső, zord külsejű Mrs. Boyle; a katonás eleganciájú, keménykötésű, magáról semmit el nem áruló Metcalf őrnagy; és a pipiskedő, a hölgyeket szatír módjára vizslató külföldi, Mr. Paravicini. A panziót vezető újdonsült házaspár, Giles és Molly Davis a nagy munka közepette tán észre sem veszi, milyen különös alakok szálltak meg náluk. Azután az intézményt egy hatalmas hóvihar a szó szoros értelmében elvágja a külvilágtól. Ám az aggodalom akkor hág a tetőfokára, amikor a rendőrség síelni tudó embere mégis eljut a Monkswell-vendégházba. Az ifjú Trotter őrmester ugyanis azért tette meg ezt az emberpróbáló utat, hogy beszámoljon az egybegyűlteknek a két napja, Londonban történt gyilkosságról, s hogy közölje velük, a tettes itt van közöttük, és újból ölni készül… ...





A teljes krimi itt olvasható 25 részben -----> Link





~~~~~~~~~~~~~~~~~KELLEMES KIKAPCSOLÓDÁST KÍVÁNOK!~~~~~~~~~~~~~~~~~









 
 
0 komment , kategória:  °OLVASNIVALÓ°  
AGATHA CHRISTIE: Három vak egér
  2013-01-11 18:39:57, péntek
 
 

Három vak egér
Nézd csak, hogy szalad!
Nézd csak, hogy szalad!
Futottak a gazdasszonyka után,
Levágta késsel a farkukat, ám.
Ilyet nem pipáltál még soha tán,
Mint a
Három vak egér.



PROLÓGUS


Dermesztő hideg volt. Az égen komor és a le nem hullott hótól terhes felhők gomolyogtak.
Egy férfi sötét felöltőben, sálba bugyolált arccal, szemébe húzott kalapban végigment a Culver Streeten, és fölment a 74-es számú ház lépcsőjén. Megnyomta a csengőt, mely élesen fölberregett az alagsorban.
Mrs.Casey, aki épp a mosogatással bajlódott, törődötten így szólt:
- Fene a csengőbe! Én mondom, nincs az embernek egy csöpp nyugta se!
Lihegett egy sort, majd fölcaplatott az alagsorból, és ajtót nyitott.
A kint álló férfi alakja kirajzolódott a fenyegető szürkületből.
- Mrs. Lyon? - kérdezte suttogva.
- Második emelet - mondta Mrs. Casey.- Nyugodtan fölmehet. Várja magát?
A férfi tétován nemet intett a fejével.
- Menjen csak föl, és kopogjon.
Utánanézett a férfinak, amint az fölfelé haladt az elrongyolódott szőnyeggel bevont lépcsőn. Később azt állította, ,,furcsa érzése volt" vele kapcsolatban. Valójában persze azt gondolta csupán, jó rendesen megfázhatott, hogy ennyire berekedt, meg hogy ilyen időben ez nem is csoda.
A férfi a lépcsőfordulóhoz érve halkan fütyörészni kezdett. A ,,Három vak egér" dallamát fütyülte.

 
 
0 komment , kategória:  °°Három vak egér  
AGATHA CHRISTIE: Három vak egér (I./1.)
  2013-01-11 18:35:00, péntek
 
 
Molly Davis visszalépett az utcára, és fölnézett a kapu melletti frissen pingált táblára.

Monkswell-udvarház
Vendégfogadó


Helyeslően bólintott. Úgy fest, tényleg úgy, mintha szakember készítette volna. Na jó, egyesek tán azt mondhatják, majdnem úgy. A ,,Vendégfogadó"-ból a ,,v" egy kissé fölfelé dőlt, az ,,udvarház" szó végén pedig enyhén összezsúfolódtak a betűk, mégis egészében Giles remek munkát végzett. Giles kifejezetten ügyes volt. Rengeteg mindent meg tudott csinálni. Molly mindig fölfedezett valami újat a férjében. Mivel Giles annyira keveset beszélt magáról, a nő csak fokról fokra ébredt rá, milyen sok-oldalú is a párja. ,,Egy volt tengerész mindenhez ért" - ahogy mondani szokták.
Ami azt illeti, Gilesnak szüksége is lesz minden tehetségére, most, hogy új vállalkozásba fogtak. Hiszen náluk tapasztalatlanabbakat keresve se lehetett találni a fogadóüzemeltetés terén. Mindenesetre jómókának látszott. És a lakásproblémájukat is megoldotta.
Molly ötlete volt az egész. Amikor Katherine néni meghalt, és az ügyvédek írásban tájékoztatták arról, hogy nagynénje rá hagyta a Monkswell-udvarházat, a fiatalpár elsőként az eladásra gondolt. Giles azt kérdezte:
- Na, és milyen?
Molly így felelt:
- Ó, hát egy hatalmas, rossz beosztású, régi ház, tele dohos és ódivatú Viktória korabeli bútorokkal. A kert egészen szép, de a háború óta szörnyen benőtte a gaz, mert csak egyetlenegy öreg kertész maradt, aki ápolja.
Tehát úgy döntöttek, túladnak a házon, s épp csak annyi bútort tartanak meg maguknak, amennyivel egy kis házikót vagy lakást berendezhetnek.
De egyszerre két nehézséggel is szembe kellett nézniük. Először is egyáltalán nem találtak kis házikót vagy lakást, másodszor pedig a bútorok egytől egyig ormótlanul nagyok voltak.
- Akkor hát - szólt Molly -, mindent el kell adnunk. Ugye el fognak kelni?
Az ügynök biztosította őket afelől, hogy manapság bármit el lehet adni.
- Nagyon valószínű - tette hozzá -, hogy szállónak vagy fogadónak veszi majd megvalaki, a teljes bútorzattal együtt. Szerencsére a ház igen jó állapotban van. A néhai Miss Emory közvetlenül a háború előtt alaposan rendbe hozatta és korszerűsítette, s lényegében azóta se romlott le. Igen, kifejezetten jó állapotban van.
És ekkor jött Molly ötlete.
- Giles - mondta -, miért ne üzemeltethetnénk benne fogadót mi magunk?
A férje először csak gúnyolódott ezen, ám Molly kitartó volt.
- Nem kell sok vendég, legalábbis egyelőre. A ház igazán alkalmas fogadónak: hideg-meleg víz a hálószobákban, központifűtés és gáztűzhely. Lennének tyúkjaink meg kacsáink, s persze tojásunk, és termeszthetünk zöldségeket.
- És ki végezné el az ezzel járó munkát? Nem túl nehéz személyzetet találni?
- Ó, hát mi csinálnánk mindent. De bárhol élnénk is, ez akkor is így lenne. Néhány alkalmi kisegítővel se mennénk sokkal többre. Esetleg szerezhetnénk majd egy bejárónőt, ha tényleg beindul az üzlet. Még ha csak öt ember szállna meg nálunk, és mindegyik hét guinea-t fizetne hetente...Molly valamelyest derűlátó fejszámolgatásba merült.
- És gondolj bele, Giles - fejezte be mondókáját -, ez a ház a sajátunk lenne. A saját dolgainkkal. S ahogy elnézem, évekbe telne, mire találnánk magunknak lakóhelyet.
Ez bizony - Giles egyetértett vele -, igaza volt. Kutyafuttában kötött házasságuk óta oly kevés időt tölthettek együtt, hogy már nagyon szerettek volna otthonra lelni és megállapodni.
A nagy kísérlet ideje vészesen közeledett. Hirdetéseket tetettek be a helyi újságba, meg a Times-ba, melyekre érkeztek is különféle válaszok.
S most, a mai napra várták az első vendég érkezését. Giles korán lement, hogy bemelegítse az autót - katonai dróthálót szándékozott venni, amit a megye másik végében kínáltak eladásra. Molly bejelentette, besétál a faluba, hogy még utoljára beszerezzen néhány apróságot.
Az egyetlen zavaró tényező az időjárásvolt. Az utóbbi két nap csípős hidege után még a hó is elkezdett esni. Molly a kocsiúton szaporázta lépteit, esőkabátját és fényes, göndör haját kövér hópelyhek lepték el. Az előrejelzés kivételesen kemény időjárási viszonyokat jósolt. Erős hózápor volt várható.
Molly a vízvezeték miatt aggodalmaskodott, remélte, nem fog befagyni. Igazán nem lenne szép, ha rögtön a megnyitás után minden elromolna. Az órájára pillantott. Vége a teaidőnek. Vajon Giles visszaért-e már? S kíváncsi lesz-e arra, hogy ő merre járt?
,,Megint be kellett mennem a faluba valamiért, amit elfelejtettem megvenni", fogja mondani Molly. S a férje nevetve kérdezi majd: ,,Még néhány konzervért?"
Gyakran viccelődtek a konzerveken. Állandóan újabb doboz ételekre vadásztak. Mostanra egész tisztességesen föltöltötték a kamrát, fölkészülvén az ínséges időkre.
Molly elfintorodott, amint fölnézett az égre, s azt gondolta, ezek az ínséges idők, úgy látszik, igen hamar rájuk köszöntenek.
Üres volt a ház. Giles nem jött még vissza. Molly először a konyhába ment, aztán föl, hogy körbejárja a frissen előkészített hálószobákat. Mrs. Boyle-é a déli szoba a mahagónibútorokkal és a mennyezetes ággyal. Metcalf őrnagyé a kék szoba a tölgyfa berendezéssel. Mr. Wrené az ablak-fülkés keleti szoba. Mindegyik nagyon jól mutatott -micsoda szerencse, hogy Katherine néninek annyi csodás vászonágyneműje volt. Molly megigazította az egyik ágytakarót, és lement. Csaknem besötétedett már. A házban hirtelen síri csönd és kongó üresség támadt. Az épület elhagyatottan állt, kétmérföldnyire a falutól, kétmérföldnyire - ahogy Molly megfogalmazta magában - mindentől.
Azelőtt is sokszor volt egyedül a házban, ám ez igazán csak most tudatosodott benne.
A hó lágyan záporozva ütögette az ablaküveget. Kellemetlen, susogó hangja volt. Mi lenne, ha Giles nem tudna hazajönni, merthogy az autó a vastag hóréteg miatt képtelen volna továbbmenni? Mi lenne, ha egyedül kellene maradnia, egyes-egyedül, akár több napon át?
Körbenézett a terebélyes és nyugalmat árasztó konyhában, mely valósággal kiáltott egy terebélyes és nyugalmat árasztó szakácsnőért, aki az asztalfőn ülve, állkapcsát ritmikusan föl-alá mozgatva ropogós kekszet enne, s hozzá feketeteát inna. Egyik oldalán egy magas, idősecske szobalány ülne, a másikon meg egy rózsás-képű, gömbölyded cselédlány, s az asztal másik végében ülő konyhalány rémült szemmel lesné följebbvalóit. És mindezek helyett csak ő volt itt egymaga, Molly Davis, olyan szerepben tetszelegve, mely egyelőre nem állt túlságosan közel hozzá. Ebben a pillanatban az egész élete valószerűtlennek látszott - Gilest is beleértve. Molly szerepet játszott, csupán szerepet.
Árny suhant el az ablak előtt, s ő fölugrott. Valaki közeledett a havon. Zárcsörgést hallott az oldalajtó felől. Az idegen ott állt az ajtóban, s lerázta magáról a havat. Egy ismeretlen férfi sétált be az üres házba.És akkor egyszeriben szertefoszlott a képzelgés.
- Ó, Giles - kiáltotta Molly. - Úgy örülök, hogy megjöttél!

 
 
0 komment , kategória:  °°Három vak egér  
AGATHA CHRISTIE: Három vak egér (I./2.)
  2013-01-11 18:32:22, péntek
 
 
- Szervusz, édesem! Micsoda ronda idő! Istenemre, majd megfagytam.
Dobbantott a lábával és belelehelt a tenyerébe.
Molly gépiesen fölszedte a kabátot, amit férje amúgy, Giles módjára" ledobott a tölgyfa komódra. Vállfára rakta, a kitömött zsebekből kivett egy sálat, egy hírlapot, egy köteg spárgát és a reggeli postát, amit Giles trehányul belegyömöszölt. A konyhába tartván, az újságot letette a konyhaszekrényre, és fölrakta a gázra a teáskannát.
- Megvetted a dróthálót? - kérdezte. - Olyan sokáig voltál távol.
- Nem volt számunkra megfelelő. Egyáltalán nem tudtuk volna használni. Elmentem egy másik telepre, de az ottani se volt jó. Hát te mit csináltál ezalatt? Gondolom, nem jött még senki?
- Ha már itt tartunk, Mrs. Boyle csak holnap érkezik.
- Metcalf őrnagynak és Mr. Wrennekmég ma itt kellene lennie.
- Metcalf őrnagy küldött egy lapot, hogy holnap jön.
- Hát akkor csak Mr. Wren maradt, aki ma velünk vacsorázik. Milyennek képzeled? Derék, nyugalmazott köztisztviselő, ez az én tippem.
- Nem hiszem, szerintem művész.
- Ebben az esetben - mondta Giles -, jobban tesszük, ha előre elkérjük az első heti bérleti díjat.
- Ugyan már, Giles, hiszen hoznak magukkal poggyászt. Ha nem fizetnek, megtartjuk a poggyászukat.
- És mi van akkor, ha újságpapírba csomagolt kövek vannak bennük? Az igazság az, Molly, hogy halvány fogalmunk sincs róla, mit is ró ránk ez a vállalkozás. Remélem, nem tűnik föl nekik, mennyire kezdők vagyunk.
- Mrs. Boyle-nak egész biztosan föltűnik - mondta Molly. - Az a fajta nő.
- Honnan tudod? Hiszen nem is láttad,ugye?
Molly elfordult. újságpapírt terített az asztalra, elővett egy darab sajtot, hogy lereszelje.
- Mi készül? - érdeklődött a férje.
- Sajtos krumpli - tájékoztatta Molly. - Kenyérbél, tört krumpli, meg egyicike-picike sajt, csak hogy méltó legyen a nevéhez.
- Még mondja valaki, hogy nem vagy leleményes szakácsnő, igaz? - mondta a feleségét csodáló férj.
- Mondhatná. Egyszerre kizárólag egyfélét tudok készíteni. A műveleteket összehangolni, na, az kíván csak igazán nagy gyakorlatot. A legnehezebb a reggeli.
- Miért?
- Mert minden egy időben készül: a tojás, a szalonna, a forró tej, a kávé és a pirítós. Vagy a tej fut ki, vagy a pirítós ég meg, vagy a szalonna pöndörödik össze, vagy a tojás fő keményre. Az embernek olyan ébernek kell lennie, mint a leforrázott macskának, aki egyszerre figyel mindenfelé.
- Holnap reggel majd észrevétlenül lelopódzom, és meglesem ezt a leforrázottmacska-imitátort.
- Forr a teavíz - szólt Molly. - Bevisszük a tálcát a könyvtárszobába, hogy hallgat-hassuk a rádiót? Mindjárt híreket mondanak.
- Úgy látszik jóformán minden időnket a konyhában fogjuk eltölteni, ide is vennünk kéne egy rádiót.
- Hát, igen. Milyen barátságosak is a konyhák. Szeretem ezt a konyhát. Szerintem messze a ház legszebb helyisége. A tálalószekrény és a tányérok is tetszenek, de az egyszerűen fantasztikus, hogy az ember máris nagystílűnek érzi magát, ha egy ilyen hatalmas tűzhely van a birtokában. Persze hálát adok az égnek, hogy nem kell főznöm rajta.
- Gyanítom, az egész évre való fűtőanyagunk elfogyna egyetlen nap alatt.
- Az bizony könnyen meglehet. De képzeld el azokat a jókora pecsenyéket - marha hátszínt és ürügerincet - amik benne sülhettek. Vagy az óriási réz befőzőlábasokat tele házi szamócalekvárral, sok-sok kiló cukorral. Milyen nagyszerű és nyugodt is volt a viktoriánus kor! Nézd meg a fönti bútorokat, hatalmasak és masszívak, mégis cifrán díszítettek, és istenem, az a mennyei kényelem, s bennük a rengeteg hely az ember ruháinak - ráadásul a fiókok mindegyike könnyedén kihúzható és betolható. Emlékszel arra a modern lakásra, amit kibéreltünk? Minden beépített és tolóajtós volt, csak éppen a tolóajtók mindig beszorultak. Ha betoltad, hogy bezárd őket, nem maradtak csukva, vagy ha igen, akkor nem nyíltak ki.
- Hát igen, ez a legrosszabb ezekben a szerkentyűkben. Ha nem működnek, az embernek elmegy tőlük a kedve.
- Gyere, menjünk, hallgassuk meg a híreket.
A hírek főleg az időjárásra vonatkozó riadalomkeltő előrejelzésekből, a külügyi tárgyalások szokásos megfenekléséről, a szenvedélyes parlamenti civakodásokról szóltak, valamint egy a paddingtoni Culver Streeten történt gyilkosságról.
- Huh - mondta Molly. - Mindig csak a baj. Nem fogom újra és újra végighallgatni a fűtőanyag-takarékosságra vonatkozó felhívásokat. Mégis mit várnak tőlünk, üljünk és fagyjunk meg? Azt hiszem, nem télen kellett volna megnyitnunk a fogadót. Várhattunk volna tavaszig. - És egészen más hangon folytatta: - Vajon milyen lehetett az az asszony, akit meggyilkoltak?
- Mrs. Lyon?
- Így hívták? Kíváncsi vagyok, ki ölhette meg, és miért.
- Talán egy egész vagyont tartott a padlódeszka alatt.
- Mikor azt mondják, a rendőrség mielőbb ki kívánja hallgatni azt a férfit, ,,akit a környéken láttak", azt jelenti, ő a gyilkos?
- Szerintem általában igen. Csak éppen udvarias megfogalmazásban.
A csengő éles hangjára mindketten fölugrottak.
- A bejárati ajtó az - mondta Giles. - Lépjen be... a gyilkos - tette hozzá tréfálkozva.
úgy is lenne, egy színdarabban, persze. Siessünk. Ez biztosan Mr. Wren lesz. Most meglátjuk, melyikünknek van igaza vele kapcsolatban, neked vagy nekem.

 
 
0 komment , kategória:  °°Három vak egér  
AGATHA CHRISTIE: Három vak egér (I./3.)
  2013-01-11 18:31:16, péntek
 
 

Mr.Wren, akárcsak az őt kísérő hózápor, rohamszerűen érkezett. A könyvtár ajtajában állva Molly csak a hófehér háttérből kirajzolódó árnyát látta a jövevénynek.

Milyen egyformák is a férfiak, gondolta, a civilizációt jelképező egyenruháikban. Sötét felöltő, szürke kalap, sál a nyakban.
A következő pillanatban Giles becsukta az ajtót, kirekesztvén ezáltal az elemeket. Mr.Wren letekerte a sálat a nyakáról, ledobta a bőröndjét, és elhajította a kalapját- úgy tűnt, mindezt egyszerre műveli, s közben még beszélt is. Magas és éles, szinte nyafogó hangja volt, s ahogy ott állt a hallban, a lámpa fénye egy kócos, nap-szítta hajú, zaklatott, fakó tekintetű fiatalembert világított meg.
- Ez igazán, igazán rettenetes - kezdte. -Az angol tél a legrémesebb fajtából - éppen, mint Dickensnél - Scrooge és PiciTim, meg a többi. Az embernek szörnyen szívósnak kell lennie, hogy ellenálljon neki. Nem gondolják? És iszonyú volt, míg keresztül utaztam az országot Walestől egészen idáig. Ön Mrs. Davis? És milyen elragadó! - Csontos ujjai egy gyors mozdulattal megragadták Molly kezét. - Egyáltalában nem olyan, mint amilyennek elképzeltem. Tudja, úgy láttam magam előtt,mint egy indiai tábornok özvegyét. Félelmetesen zord és olyan memszahib, és olyan benaresi miaszösz, egy igazi viktoriánus miaszösz. Csodás, egyszerűen csodás. Vannak viaszvirágaik? Netán paradicsommadaraik? Ó, akárhogy is, én mindenképpen imádni fogom ezt a helyet. Attól féltem, tudják, hogy túlontúl régimódi lesz, úgy értem, egy nagyon, nagyon vidékies udvarház, leszámítva persze a benare-si rézholmikat. S ehelyett minden káprázatos, csupa vérbeli viktoriánus előkelőség. Mondják, van maguknak olyan mahagóni -szilvakékes-lilás árnyalatú mahagóni - pohárszékük, amin nagy vésett virágok vannak?
- Ami azt illeti - mondta Molly, aki csaknem lélegzetvisszafojtva hallgatta ezt a szóáradatot -, van.
- Ne mondja! Megnézhetem? Most azonnal. Idebent van?
Fürgesége már-már nyugtalanító volt. Elfordította az étkezőajtó gombját, és meggyújtotta a lámpát. Molly - a balján álló Giles rosszalló arckifejezésének tudatában- bement utána.
Mr.Wren végigfuttatta hosszú, csontos ujjait a súlyos bútordarab gazdagon vésett mintázatán, s közben elismerése jeléül aprókat sikkantott. Majd szemrehányó pillantással fordult kísérője felé:- Nagy mahagóni étkezőasztaluk nincs is? Inkább ezeket a kis asztalkákat szórták szét mindenfelé?
- Azt gondoltuk, az embereknek így jobban fog tetszeni - mondta Molly.
- Persze, tökéletesen igaza van, drágám. Csak magával ragadott a kor hangulata. Természetesen egy ilyen asztalhoz nagy család is dukál, akik körbeülik. Szigorú, jókiállású, szakállas apa, dolgos, hervatag anya, tizenegy gyerek, zord nevelőnő, és még valaki, akit csak ,,szegény Harriet"-nek szólítanak - ő a szegény rokon, aki mindig mindenben segít, és borzasztóan hálás, hogy ilyen remek otthonra talált. Nézze azt a tűzrostélyt - képzelje el, amint a kandallóban lobogó lángok szegény Harriet hátát perzselik.

- Fölviszem a kofferjeit - mondta Giles.- Keleti szoba?
- Igen - válaszolta Molly.
Miközben Giles fölfelé tartott, Mr. Wren ismét a hallban termett.
- Van benne mennyezetes ágy, apró rózsamintás vászonhuzattal?
- Nem, nincs - mondta Giles, és eltűnt a lépcsőfordulóban.
- Azt hiszem, a férje nem fog kedvelni engem - mondta Mr. Wren. - Hol szolgált? A tengerészetnél?
- Igen.
- Gondoltam. Kevésbé béketűrőek, minta gyalogságnál, vagy a légierőnél. Mióta házasok? Nagyon szerelmes belé?
- Talán szeretne följönni, hogy megnézze a szobáját.
- Igen, ez pimaszság volt a részemről. De komolyan szeretném tudni. Úgy értem, maga szerint nem lenne érdekes mindent tudni az emberekről? Mármint azt, hogy mit éreznek vagy gondolnak, és nem csak azt, hogy kik ők, és mivel foglalkoznak.
- Ha nem tévedek - mondta Molly higgadt hangon -, ön Mr. Wren?
A fiatalember hirtelen megállt, mindkét kezével beletúrt a hajába, és megcibálta.
- Igazán rémes, sosem a legfontosabbal kezdem a dolgokat. Igen, Christopher Wren vagyok - most ne nevessen. A szüleim romantikus hajlamúak voltak. Azt remélték, építész lesz belőlem. Így kiváló ötletnek tartották, hogy Christophernek kereszteljenek - azt gondolták, ez már tulajdonképpen félsiker.
- És ön építész? - kérdezte Molly, s nem tudta palástolni mosolyát.
- Igen, az vagyok - közölte Mr. Wren diadalmasan. - Legalábbis majdnem az. A képzésem még nem fejeződött be. De csakugyan figyelemre méltó példája vagyok annak, amikor a vágyálmok egy csapásra valóra válnak. Jegyezze meg, a név valójában hátrányt is jelenthet. Én sohanem leszek a Christopher Wren. Azért a Chris Wren-féle ,,Előre Gyártott Építőelemek" még sikert arathatnak.
Giles lejött a lépcsőn, Molly pedig így szólt:
- Most már tényleg megmutatom a szobáját, Mr.Wren.
Amikor Molly néhány perccel később lejött, Giles azt kérdezte tőle:
- Nos, megnyerte tetszését a gyönyörű tölgyfa berendezés?
- Nagyon szeretett volna mennyezetes ágyat, ezért a rózsaszín szobát adtam neki.
Giles fölmordult, és dörmögött valamit, ami úgy végződött: ,,...hitvány suhanc".
- Na, ide figyelj, Giles - komolyodott el Molly. - Ez nem estély, ahol szórakoztatnunk kell a vendégeinket. Ez üzlet. Akár kedveled Mr. Wrent, akár nem...
- Nem kedvelem - szólt közbe Giles.
- ...ez egyáltalán nem tartozik ide. Hét guinea-t fizet hetente, és kizárólag ez számít.
- Mármint, ha kifizeti.
- Beleegyezett, hogy kifizeti. Nálunk van a levele.
- Te hurcoltad át a bőröndjét a rózsaszín szobába?
- Természetesen ő vitte át
- Roppant gáláns. De nem szakadtál volna bele. Az nem is kérdés, hogy nem újságpapírba csomagolt kövek vannak benne. Annyira könnyű, hogy még azt is elképzelhetőnek tartom, hogy semmi nincs benne.
- Csitt, itt jön - figyelmeztette Molly.
Christopher Wrent betessékelték a könyvtárszobába, amely Molly szerint igazán tetszetős volt, köszönhetően a nagy székeknek és a kályhának. Vacsorázni, tájékoztatta Mr.Wrent Molly, úgy fél óra múlva fognak. Kérdésére válaszolva elmondta, jelen pillanatban nincs más vendégük rajta kívül. Ebben az esetben, mondta Christopher, mi lenne, ha bemenne vele a konyhába, és segítene neki?
- Készíthetnék omlettet, ha szeretik -ajánlotta föl barátságosan.
A további teendők elvégzésére a konyhában került sor, ahol Christopher a mosogatásban is segédkezett.
Molly úgy érezte, egy hagyományos panzió megnyitásának valahogy nem éppen ez lett volna a megfelelő módja -Gilesnak pedig egyáltalán nem tetszett ez az egész. Nos, jó, gondolta Molly, mielőtt elaludt, holnap, ha a többiek is megérkeznek, minden másképp lesz.

Sötét eget és havat hozott a reggel. Giles komornak tűnt, Molly elkedvetlenedett. Az időjárás kezdte igencsak megnehezíteni a dolgokat.
Mrs. Boyle hólánccal ellátott taxival érkezett, melynek sofőrje az utak állapotáról tartott borúlátó beszámolót.
- Estére hófúvások várhatók.
Mrs. Boyle maga semmit nem tett annak érdekében, hogy föloldja a kialakult rosszhangulatot. Nagydarab, rideg külsejű asszony volt, zengő hanggal és parancsoló modorral. A természetéből adódó agresszivitást csak növelte háborús karrierje, melyet kitartó és harcos tenni akarásának köszönhetett.
- Ha nem hittem volna, hogy ez egy működő vállalkozás, soha nem jöttem volna ide - jelentette ki. - Természetesen úgy gondoltam, hogy ez egy bejáratott panzió, amely tudományos megalapozottsággal, rendben üzemel.
- Nem kötelező itt maradnia, ha nincs megelégedve, Mrs. Boyle - mondta Giles.
- Valóban nem, ha így lesz, eszem ágába se fog jutni ilyesmi.
- Esetleg - mondta Giles - szeretne telefonon taxit rendelni. Még járhatók az utak. Ha valami félreértésről van szó, tán jobb lenne, ha máshova menne. Annyi szoba-foglalásunk van, hogy egykettőre be tudjuk tölteni a helyét - csakugyan, a jövőben magasabb árat fogunk fölszámolni a szobákért - tette hozzá.
Mrs. Boyle élesen rápillantott.
- Természetesen nem megyek el addig, amíg meg nem tapasztaltam, milyen is a hely. És nagyméretű fürdőlepedőt kérek, Mrs. Davis. Nem vagyok hozzászokva, hogy zsebkendővel törülközzem meg.
Giles rávigyorgott Mollyra a távolodó Mrs. Boyle háta mögött.
- Drágám, csodálatos voltál - mondta Molly. - Ahogy szembeszálltál vele.
- A nagyszájúak rögvest meghátrálnak, ha a saját fegyverüket fordítod ellenük -mondta Giles.
- Ó, egek. Kíváncsi vagyok, hogy fog kijönni Christopher Wrennel.
- Sehogy.
És tényleg, Mrs. Boyle még aznap délután megjegyezte Mollynak jól kivehető nemtetszéssel a hangjában:
- Rendkívül furcsa fiatalember.
A pék úgy festett, akár egy sarkkutató, amikor megérkezett, és azzal a figyelmeztetéssel adta át a kenyeret, hogy a következő, két nap múlva esedékes szállítás meghiúsulhat.
- Minden akadozik - közölte. - Remélem, van bőségesen élelmiszerük, ugye?
- Ó, igen - válaszolt Molly. - Rengeteg konzervünk van. Bár az lesz a legjobb, ha veszek még lisztet. - Halványan rémlett neki, hogy az írek csinálnak egy szódakenyérnek nevezett valamit. Ha minden kötél szakad, esetleg azt el tudná készíteni.
A pék az újságokat is behozta, melyeket Molly a hallban lévő asztalon terített szét. A külügyek háttérbe szorultak. Az időjárás és Mrs. Lyon meggyilkolása került a címlapra.
Molly a halott asszony arcvonásait tanulmányozta az elmosódott fényképen, amikor Christopher Wren szólalt meg a háta mögött:
- Elég mocskos gyilkosság, nem gondolja? Egy ronda nő egy ronda utcában. Az ember el sem tudja, ugyebár, képzelni, milyen történet volt a háttérben.
- Nem kétlem - horkant föl Mrs. Boyle , hogy az a teremtés csak azt kapta, amit megérdemelt.
- Ó - Mr. Wren mohón lecsapott Mrs. Boyle válaszára, s odafordult felé: - Szóval azt gondolja, hogy egész biztosan szexuális bűntény történt, nemdebár?
- Semmi effélét nem állítottam, Mr. Wren.
- De hiszen megfojtották, nem? Azon tűnődöm -, s kinyújtotta hosszú, fehér kezét -, milyen érzés lehet megfojtani valakit.
- No de Mr. Wren!
Christopher közelebb hajolt hozzá, és lehalkította a hangját:
- Belegondolt már, Mrs. Boyle, milyen lehet, amikor megfojtják az embert?
- No de Mr. Wren! - ismételte meg Mrs. Boyle még jobban fölháborodva.
Molly kapkodva fölolvasta:
- A sötét felöltőt és világos puhakalapot viselő férfi, akit a rendőrség mielőbb ki kíván hallgatni, középmagas, és gyapjú sál volt rajta.
- Valójában - mondta Christopher Wren -, pont úgy nézett ki, mint akárki más.
- Igen - helyeselt Molly -, pont úgy, mint akárki más.

 
 
0 komment , kategória:  °°Három vak egér  
AGATHA CHRISTIE: Három vak egér (II./1.)
  2013-01-11 18:26:20, péntek
 
 

Parminter felügyelő Scotland Yard-i szobájában így szólt Kane nyomozó őrmesterhez:
- Jöjjön az a két munkás.
- Igenis uram.
- Milyenek?
- Tisztességes munkásemberek. Kissé lassú felfogásúak. Megbízhatóak.
- Rendben - bólintott Parminter felügyelő.
Ekkor két zavartnak látszó férfit vezettek be, akik a legjobb ruhájukat viselték. Parminter gyors pillantással fölmérte őket. Jól értett az emberek megnyugtatásához.
- Tehát olyan információ van a birtokukban, amely fontos lehet számunkra a Lyon-üggyel kapcsolatban - mondta. - Kedves önöktől, hogy elfáradtak. Foglaljanak helyet. Cigaretta?
Megvárta, míg elfogadták, és rágyújtottak.
- Szörnyű az idő odakint.
- Úgy van, uram.
- Nos, hát akkor - vágjunk bele.
A két férfi összenézett, s most azért jöttek zavarba, mert tudták, nem lesz könnyű előadni a mondókájukat.
- Kezdjed te, Joe - mondta kettejük közül a nagyobbik.
Joe nekikezdett:
- Nézze, az úgy volt. Nem volt gyufánk.
- Hol történt ez?
- A Jarman Streeten. Ottan javítottuk a gázvezetékeket.
Parminter felügyelő bólintott. Majd később visszatér az időpontra és a helyszínre vonatkozó részletekre. Tudta, hogy a Jarman Street a Culver Street közvetlen közelében van, ahol a tragédia történt.- Nem volt gyufájuk - ismételte meg bátorítólag.
- Nem, pont kiürült az a doboz, ami nálam volt, a Bill öngyújtója meg nem működött, és akkor megszólítottam egy pofát, aki arra jött. ,,uram, tudna adni egy szál gyufát?" - mondok. Nem gondoltam én semmi különöset, akkor még nem. Csak arra járt, mint sokan mások, és én éppen őt kérdeztem meg.
Parminter ismét bólintott.
- Szóval, gyufát azt adott. Nem szólt egy szót se. ,,Kegyetlen hideg van", mondta neki a Bill, ő meg csak olyan suttogásféle hangon felelte: ,,Az, bizony." Légcsőhurutja van neki, gondoltam. Ja, és rendesen be volt ám bugyolálva. ,,Köszönjük, uram", mondok, és visszaadom a gyufáját, és ő rögvest elhúz, olyan gyorsan, hogy amikor észreveszem, hogy elejtett valamit, majdnem túl késő, hogy visszahívjam. Egy kisnotesz volt, amit biztos akkor húzott ki a zsebéből, amikor elővette a gyufáját. ,,Hé, uram", szólok utána. ,,Elejtett valamit." De mintha nem hallaná, begyorsít, és mire a sarokhoz ér, már fut is, igaz-e, Bill?
- Igaz hát - helyeselt Bill. -Iszkolt, minta nyúl.
- A Harrow Road felé futott - igen, az volt az -, és nemigen értük utol ott se, bár nem is mentünk olyan gyorsan, mint ő, és különben is eléggé későre járt - és hát csak egy kis könyv volt, nem pénztárca vagy ilyesmi - tán nem is volt fontos. ,,Fura pofa", mondok. ,,Állig be van gombolkozva, a kalapja meg a szemébe húzva, pont, mint a gazfickók a képeken" - mondok a Billnek, igaz-e, Bill?
- Ezt mondtad - helyeselt Bill.
- Furcsa, hogy ezt mondhattam, hisz akkor még nem gondoltam semmi ilyet. Csak az járt a fejemben, hogy siessek haza, nem törődtem én ővele. Nem akármi hidegvolt ám!
- Nem akármi - helyeselt Bill.
- Szóval, mondok a Bilinek, ,,Nézzük már meg azt a kis könyvet, hogy meglássuk, fontos-e?" Nos, uram, én megnéztem. ,,Csak egy csomó cím", mondok a Billnek. A Culver Street 74, meg valami istenverte udvarház.
- Puccos - horkantott föl rosszallóan Bill.
Joe érezhető lelkesedéssel folytatta a történetet, most, hogy a végéhez közeledett.
- ,Culver Street 74", mondok a Billnek. ,,Hisz az csak egy sarokra van innét. Ha leléptünk, majd arra kerítünk"- és akkor meglátom, hogy valami írás van a lap tetején. ,,Hát ez meg mi?", mondok a Billnek. Erre elveszi és fölolvassa. ,»Három vakegér« - nincs ki mind a négy kereke, annyiszent", mondja, és ebben a pillanatban, igen, éppen ebben a pillanatban, uram, meghalljuk, hogy egy-két utcával odább egy asszony azt sikoltja, ,,Gyilkosság!".
Joe e drámai csúcspont után hatásszünetet tartott.
- Nagyon is nagyot sikoltott ám, igaz-e?- folytatta. - ,,Nosza", mondok a Billnek,,,szaladjál már oda." Mikor végre visszajön, mondja, hogy nagy a tömeg, és a rendőrség is ott van, és valami nőnek elvágták a torkát vagy megfojtották, és hogy a háztulajdonosnője találta meg, és az kiáltott rendőrér` is. ,,Hol volt ez?" - mondok neki. ,,A Culver Streeten", mondja. ,Hanyas szám?", kérdezem tőle, mire ő azt mondja, hogy nem figyelte meg rendesen.
Bill köhécselt, ide-oda rakosgatta a lábát - olyan szégyenlősen, mint aki nem tett meg minden tőle telhetőt.
- Szóval, mondok, ,,elnézünk arra, hogy megtudjuk", és amikor megtaláljuk, hogy a 74-es szám az, megbeszéljük a dolgot, és a Bill azt mondja, ,,Lehet ám, hogy a címnek a noteszban nincs is semmi köze hozzá", és én mondok, hogy mi van, ha igen,és amúgy is, miután megbeszéltük, és halljuk, hogy a rendőrség ki akarja hallgatni azt a férfit, aki abban az időben jött ki a házból, no, akkor eljöttünk, és megkérdeztük, hogy nem találkoztatnánk-e azzal az úriemberrel, aki az üggyel foglalkozik, és hogy biztosan nem tartjuk föl hiába, vagyis hát remélem.
- Nagyon jól tették - mondta Parminter elismerően. - Elhozták magukkal a noteszt? Köszönöm. Most akkor...
Kérdéseit fürgén és szakszerűen tette föl. Birtokában voltak immár az időpontokra és a helyszínekre vonatkozó adatok -az egyetlen, ami nem volt még a birtokában, annak a férfinak a személyleírása, aki elejtette a jegyzetfüzetet. Ehelyett megkapta ugyanazt a leírást, amit a kiborult házinéni adott róla: szemébe húzott kalap, begombolt kabát, a fél arcot eltakaró sál, jóformán csak suttogó hang, kesztyűs kéz.
Mikor a férfiak eltávoztak, a felügyelő még mindig az íróasztalán fekvő nyitott könyvecskét bámulta. Most majd az ezzel foglalkozó ügyosztály is megvizsgálja, kinek az ujjlenyomata van rajta - ha van rajta egyáltalán -, ami kézzelfogható bizonyítékul szolgálna. Azonban most a két cím kötötte le a figyelmét, valamint fölötte, a lap tetején az az apró betűkkel írt sor.
Fejét a belépő Kane őrmester felé fordította.
- Jöjjön ide, Kane. Nézze meg ezt. Kane megállt mögötte, s miután elolvasta, halkan füttyentett egyet:- ,,Három vak egér"! Hát ez döbbenetes!
- Az. - Parminter kihúzta az egyik fiókot, és kivett egy fél levélpapírt, amit lerakott az asztalán lévő jegyzetfüzet mellé. A cédulát a meggyilkolt asszonyra gondosan rátűzve találták meg. A következő állt rajta: Ez az első. Alatta a három egeret ábrázoló gyerekes ábra és egy ütemnyi kotta.
Kane elfütyülte a dallamot. Három vakegér, Nézd csak, hogy szalad...
-Rendben, ez az. A gyilkos szignálja.
- Őrült, nemde, uram?
- Az. - Parminter összevonta a szemöldökét. - A nő személyazonossága biztosan helytálló?
- Igen, uram. Itt van a jelentés az ujjlenyomat-vizsgáló részlegtől. Mrs. Lyon, ahogy nevezte magát, valójában nem más, mint Maureen Gregg. Két hónapja szabadult a Hollowayből, minthogy letöltötte a büntetését.
Parminter hangosan gondolkodott:
- Maureen Lyon néven lakott a Culver Street 74-ben. Alkalmanként iszogatott, és hébe-hóba egy férfit vitt föl magához. Nem mutatta, hogy félne bármitől vagy bárkitől. Nincs okunk feltételezni, hogy veszélyben érezte magát. Ez a férfi becsönget, őt keresi, és a házinéni azt mondja neki, menjen föl a második emeletre. Nem tud pontos leírást adni róla, csupán annyit, hogy középmagas volt, és úgy tűnt, nagyon meghűlt, és berekedt. Visszament az alagsorba, és semmi gyanús természetű dolgot nem észlelt. Nem hallotta elmenni a férfit. Tíz perccel, vagy valamivel később teát vitt föl a bérlőjének, és fölfedezte, hogy megfojtották.
- Ez nem hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság, Kane. Alaposan kitervelték.
Szünetet tartott, majd váratlanul folytatta:- Vajon hány házat hívnak Angliában Monkswell-udvarháznak?
- Valószínűleg csak egyetlenegyet, uram.
- Nem lehet ilyen szerencsénk. De igyekezzünk. Nincs vesztegetni való időnk.
Az őrmester elismerően nyugtatta tekintetét a jegyzetfüzet két bejegyzésén: Culver Street 74; Monkswell-udvarház.
Megszólalt:
- Tehát azt hiszi...
Parminter nyomban rávágta:
- Azt. Maga nem?
- Lehetséges. Monkswell-udvarház - na, hol is? Tudja uram, a fejemet teszem rá, hogy láttam valahol ezt a nevet mostanában.
- Hol?
- Hát éppen erre próbálok visszaemlékezni. Várjon egy percet. Újság -Times.Hátsó oldal. Várjon egy percet. Szállodák és panziók. Fél pillanat, uram. Egy régebbi szám. Keresztrejtvényt fejtettem benne.
Kirohant a szobából és diadalmasan tért vissza.
A felügyelő követte szemével az őrmester mutatóujját.
- Monkswell-udvarház, Harpleden, Berkshire megye.
Magához húzta a telefont.
- Kapcsolja a berkshire-i megyei kapitányságot.
Metcalf őrnagy megérkeztével a Monkswell-udvarház rutinszerűen működő vállalkozássá vált. Metcalf őrnagy nem volt félelmetes, mint Mrs. Boyle, sem szeszélyes, mint Christopher Wren. Egy katonásan elegáns, egykedvű, középkorú férfi volt, aki nagyrészt Indiában szolgált. Úgy látszott, elégedett a szobájával és a berendezéssel, és bár Mrs. Boyle-lal nem bukkantak közös barátokra, ismert néhányat a hölgy barátainak unokatestvérei közül - ,yorkshire-iágon", kint Poonahban. Poggyásza, két súlyos disznóbőr koffer, még Giles eredendő gyanakvását is elaltatta.
Az igazat megvallva, Molly és Giles nemigen ért rá morfondírozni a vendégeken. Ők ketten főzték meg és szolgálták föl a vacsorát, s miután mindenki evett, el is mosogattak mindent. Metcalf őrnagy megdicsérte a kávét, Giles és Molly fáradtan, de győzedelmesen nyugovóra tért -ám hajnali kettő tájt szűnni nem akaró csöngetés verte föl őket.
- A fene egye meg - mondta Giles. A bejárati ajtó az. Mi a csuda.
- Siess - mondta Molly. - Eredj, és nézd meg.
Giles szemrehányóan pillantott rá, majd belebújt a hálóköntösébe, és lement a lépcsőn. Molly hallotta a zár kattanását meg a sutyorgást a hall felől. A kíváncsiságtól vezérelve azon nyomban kimászott az ágyból, és odament leskelődni a lépcső tetejéhez. Lent, a hallban Giles
egy szakállas idegenről segítette le a hóborította kabátot. Mollyhoz csak beszédfoszlányok jutottak el.
- Brrr.
Ilyen ropogósan csak külföldi ejthette ki.
- Annyira hidegek az ujjaim, hogy nem is érzem őket. A lábam pedig...
Dobbantást lehetett hallani.
- Jöjjön be ide - Giles kitárta a könyvtárszoba ajtaját. - Itt meleg van. Jobban teszi, ha itt várja meg, míg előkészítek önnek egy szobát.
- Tényleg szerencsés vagyok - mondta udvariasan az idegen.
Molly mohó érdeklődéssel kandikált ki a korlát mögül. Kis, fekete szakállt viselő, mefisztói szemöldökű, idősebb férfit látott. Egy őszülő halántékát meghazudtolóan fiatalos és könnyed járású férfit.
Giles becsukta mögötte a könyvtárszoba ajtaját, és sietve fölment a lépcsőn. Molly fölemelkedett a guggolásból.
- Ki az? - kérdezte türelmetlenül.
Giles elvigyorodott.
- A fogadó újabb vendége. A kocsija fölborult egy hóbuckán. Kikászálódott belőle, és minden erejét összeszedve elindult az úton - hallgasd csak, még mindig őrjítő a hóvihar,-, amikor megpillantotta a hirdetőtáblánkat. Azt mondta, úgy érezte, az imája meghallgattatott.
- Gondolod, hogy minden rendben van körülötte?
- Drágám, a betörők nem az ilyen éjszakákon teszik meg szokásos körútjukat.
- Külföldi, ugye?
- Igen. Paravicininek hívják. Láttam a pénztárcáját - szerintem szándékosan mutatta meg -, egyszerűen tömve volt bankjegyekkel. Melyik szobát adjuk neki?
- A zöldet. Rend van benne, és készen áll. Csak az ágyat kell fölhúzni.
- Gondolom, kölcsön kell adnom neki az egyik pizsamámat. Minden holmija a kocsiban maradt. Azt mondta, az ablakon kellett kimásznia.
Molly lepedőket, párnahuzatokat és törülközőket szedett elő.
Míg sietve megágyaztak, Giles azt mondta:
- Egyre sűrűbben esik. Ki se látszunk majd a hóból, Molly. Teljesen el leszünk vágva a világtól. Valamiképpen még izgalmas is, nem?
- Nem is tudom - mondta Molly bizonytalanul. - Szerinted tudok én szódakenyeret sütni, Giles?
- Persze hogy tudsz. El tudsz te bármit készíteni - mondta a lojális férj.
- Még soha nem próbáltam kenyeret sütni. Az ember természetesnek veszi, hogy van. Lehet friss vagy lehet száraz, de a pék hozza, az biztos. Ám ha belep minket a hó, akkor pék se lesz.
- Se hentes, se postás. Se hírlapok. Sőt, lehet, hogy telefon se.
- Kizárólag a rádióból értesülünk majd róla, hogy mi a teendő?
- Bármi történjék is, saját magunk is tudunk villannyal világítani.
- Holnap újra be kell indítanod a generátort. És a kazánt is jól meg kell rakni.
- Gyanítom, a következő szénszállítmányunk nem fog megérkezni. Pedig már igen fogytán van.
- Ó, a csudába. Giles, úgy érzem, rettenetes idők várnak ránk. Siess, és keresd meg Para... hogy is hívjákot. Én megyek, és visszafekszem.
A reggel igazolta Giles balsejtelmeit. Kint öt láb magasnyira tornyosult a hó, eltorlaszolta az ajtókat és az ablakokat is. Még mindig havazott. A világ fehér volt, csendes, és - valami megmagyarázhatatlan módon - fenyegető.

 
 
0 komment , kategória:  °°Három vak egér  
AGATHA CHRISTIE: Három vak egér (II./2.)
  2013-01-11 18:24:52, péntek
 
 

Mrs. Boyle leült, hogy megreggelizzen. Rajta kívül nem tartózkodott más az étkezőben. A szomszédos asztalt, Metcalf őrnagyét, már leszedték. Mr. Wren asztala még reggelihez volt terítve. Alighanem egy korán, és egy későn kelő. Mrs. Boyle tisztában volt vele, hogy a reggeli elfogyasztásának egyetlen alkalmas időpontja létezik: a kilenc óra.
Mrs. Boyle végzett pompás omlettjével, és erős, fehér fogai közt pirítóst ropogtatott. Haragos, ugyanakkor bizonytalan volt. A Monkswell-udvarház egyáltalán nem olyan volt, mint amilyennek szerinte lennie kellett volna. Azt remélte, lesz bridzs, meg néhány roskatag vénkisasszony, akiket elkápráztathat társadalmi rangja és kapcsolatai révén, s akik előtt célozgathat titkos és fontos háborús működésére.
A háború befejeződése úgy érintette Mrs. Boyle-t, akárha kitették volna egy lakatlan szigetre. Mindig is tevékeny asszony volt, aki egyfolytában hatékonyságról és szervezésről papolt. Erélyes és energikus természete miatt az emberek meg sem kérdőjelezték, hogy csakugyan jó, vagy hatékony szervező-e. A háborús ténykedés tökéletesen illett az egyéniségéhez. Irányította az embereket és zsarnokoskodottfölöttük, zaklatta az osztályvezetőket - ám azt el kell ismerni, soha nem kímélte magát. A szolgálatában lévő nők föl-alá rohangáltak, és már attól megrémültek, ha alig észrevehetően összeráncolta a homlokát. És ennek az izgalmas, sürgő-forgó életnek egyszeriben vége szakadt. Újra magánemberként élt, ám a korábbi életének nyoma sem volt már. Háza, melyet kisajátított a hadsereg, alapos javításra és átalakításra szorult - ez a tény, és a személyzethiánya mindenféleképpen lehetetlenné tették az azonnali visszaköltözést. Barátai jórészt szétszéledtek, szétszóródtak. Idővel meg fogja találni az őt jogosan megillető helyet, erre azonban még várnia kell. Egy szálloda vagy panzió jelenthette a megoldást. Ő pedig a Monkswell-udvarházat választotta.
Lekicsinylően pillantott körbe.
A legtisztességtelenebb az, mondta magában, hogy nem közölték velem, hogy még csak most nyitottak.
Eltolta maga elől a tányérját. A tény, hogy a reggelijét remekül készítették el, s tálalták föl - nem is szólva a kitűnő kávéról és a házi narancslekvárról -, valami furcsa módon még jobban bosszantotta. Ugyanis megfosztotta attól, hogy jogos panasszal hozakodjon elő. Ráadásul az ágya a hímzett ágyneművel és a puha párnával rendkívül kényelmes volt. Mrs. Boyle szerette a kényelmet, csakhogy szeretett gáncsoskodni is. A kettő közül az utóbbi szenvedélye bizonyult erősebbnek.
Méltóságteljesen fölemelkedett, és elhagyta az étkezőt. Az ajtóban a mellett a nagyon különös, vörös hajú fiatalember mellett haladt el, aki ezen a reggelen epe-zöld kockás nyakkendőt - gyapjú nyakkendőt - viselt.
Nevetséges, mondta magában Mrs. Boyle. Kifejezetten nevetséges.
És az sem tetszett neki, ahogy ránézett -oldalvást, azzal a fakó szemével. Volt valami zavaró - valami szokatlan - abban az enyhén gunyoros pillantásban.
Egyáltalán nem lepődnék meg rajta, ha kissé zavarodott lenne az elméje, gondolta Mrs. Boyle.
A férfi cikornyás meghajlását kis fejbólintással viszonozta, és bevonult a nagy szalonba. Itt kényelmesek a székek, különösen az a széles rózsaszínű. Jobban teszi, ha mindenkinek értésére adja, ez az ő széke. Óvintézkedés gyanánt rárakta a kötését, és odasétált a fűtőtesthez, hogy rátegye a kezét. Amint azt gyanította, csak meleg volt, nem forró. Mrs. Boyle szeme harciasan fölvillant. Ezt feltétlenül meg kell említenie.
Kitekintett az ablakon. Rémes idő, kifejezetten rémes. Nos, úgysem marad itt sokáig - hacsak nem érkeznek új emberek, akik szórakoztatóvá varázsolják ezt a helyet.
Némi hó csúszott le a tetőről halk, surrogó hang kíséretében. Mrs. Boyle fölpattant.
- Nem - mondta hangosan. - Nem maradok itt sokáig.
Valaki nevetett - erőtlen, magas hangon kuncogva. Mrs. Boyle hirtelen megfordította a fejét. Az ifjú Wren állt az ajtóban, s őt nézte, azzal a talányos kifejezéssel az arcán.
- Nem - mondta. - Én is úgy sejtem, hogy nem.

 
 
0 komment , kategória:  °°Három vak egér  
AGATHA CHRISTIE: Három vak egér (II./3.)
  2013-01-11 18:23:38, péntek
 
 

Metcalf őrnagy segített Gilesnak ellapátolni a havat a hátsó ajtó elől. Nagy hatásfokkal dolgozott, és Giles hangot is adott hálájának.
- Remek tornagyakorlat - mondta Metcalf őrnagy. - Muszáj mindennap tornáznom. Hogy megmaradjon a kondícióm, tudja.
Tehát az őrnagy a testgyakorlás megszállottja volt. Giles aggódott is emiatt. Ugyanis fél nyolcra kérte a reggelijét.
Az őrnagy, mintha csak olvasott volna Giles gondolataiban, így szólt:
- Nagyon kedves a feleségétől, hogy ilyen korán elkészítette a reggelimet. És az is jólesett, hogy frissen tojt tojást kaptam.
Giles a szállodavezetés követelményeinek megfelelően hét óra előttre időzítette a fölkelést. Ő és Molly főtt tojást ettek, és teát ittak hozzá, aztán nekiláttak a nap-paliszobák rendbe hozásának. Minden tökéletes volt. Gilesnak akaratlanul is az járt a fejében, hogy ha vendég volna a saját fogadójában, amíg csak tehetné, nem kelne föl senki kedvéért egy ilyen reggelen, mint a mai.
Ezzel szemben az őrnagy már fönn volt, megreggelizett, és a ház körül kószált. Nyilván rengeteg energiáját próbálta levezetni.
Rendben, gondolta Giles, hó akad bőven, amit ellapátolhat.
Oldalról rápillantott a társára. Nem igazán tudta, hova tegye. Keménykötésű, középkorúnak már rég nem mondható, s a szemében valami szokatlan éberség tükröződött. Egy olyan ember, aki semmit nem árul el magáról. Giles azon tűnődött, vajon miért jött a Monkswell-udvarházba. Alighanem leszerelt katona, és nincs munkahelye, ahová bejárjon.

 
 
0 komment , kategória:  °°Három vak egér  
     1/4 oldal   Bejegyzések száma: 37 
2012.12 2013. Január 2013.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 37 db bejegyzés
e év: 163 db bejegyzés
Összes: 1758 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 72
  • e Hét: 1401
  • e Hónap: 4030
  • e Év: 93088
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.