Tegnap előtt már muszáj volt megigyam az összes felgyülemlett sörömet a hűtő szekrényből, szám szerint kettő darab félliteres bádogos magyarországi söröcskét.Az első, félbarna Arany Ászok,"Jól esik mint az elismerés" mottóval, május óta, a második, Kewer világos sör, két hete dekkolt a frizsúban.És már nagyon útban voltak, emellett mindig teát is tárolok ugyanott, és szűk a hely.Jó volt, egy úrnak éreztem magam itt az Erzsébet szobor alatt a fűben, átgondoltam milyen jó is berúgni és nem törődni semmivel, szóval úrnak lenni jó. Az egyiket ittam meg ott lent, a félbarnát, a másikat pedig, a világosat, egy haverral itt fent a hegytetőn egy padon.
Nézőpont kérdése is lévén, nem kívánok vitába szállni a menetelés jelentőségének méretéről, nagyságáról de a véleményem az, hogy amit én vittem véghez, hőstettet és nemes cselekedetet, szeptember elején, ott a Cipariu tér mellett, a diófa alatt, azon tettnek és azon terméknek sokkalta nagyobb a történelmi jelentősége és ugyanakkor a társadalmi haszna mint a jelenlegi székelyek nagy menetelésének.Habár lehet, hogy a menetelés bűze, bruttó, meghaladja az én szaromét, de a nettó reál értéke biztosan messze alatta mozog, még amit oda freccsentettem, kis dolgot a nagy mellé, hát még ahhoz is alig ér fel, azaz dehogyis ér .. Maximum, egy fingot, mert feltehetőleg az is volt a diófa alatt, na annyit, ha megér az egész menet és felhajtás.
Summa summarum, 120 ezer ember, megannyi erőfeszítés árán, még szarni se képesek.Az ilyesmire szokás mondani, hogy: fingott Fábián.
A kedvencem a Butykó játszótér, a Szamos parton.. Ami egy kicsit talán sajnálatos, hogy itt, viszonylag távol a világ zajától, gyereket alig lehet látni benne, csak ha el hozzák őket, a képeket persze olyankor készítették, egyébként pang az ürességtől. Ezért is aztán van nekem bejárásom ide és szoktam itt jókat hintázni meg üldögélni a Szamos parti kalandozásaim alkalmával.
Nem szomorú mert halál nincs, az elmúlás, az hogy meghalunk csupán csak illúzió, semmi sem tűnik el csak átváltozik, ez a pucér valóság és ki minél messzibbre van elrugaszkodva ettől a valóságtól annál inkább fél a haláltól.Nem szomorú, viszont tényleg, melankolikus, monoton de mégis vidám egybeolvadás a természettel, a világegyetemmel, a végtelennel. Nem székely csárdás, inkább tangó, vagy még inkább balett.Egy olyan balett ami tartalmaz harci, vadászati izgalmas elemeket, ez a tulajdonképpeni balett. Téves a nyóc deci, mert attól már pihenés nélkül,ha nem csárdásozunk akkor újabban pogózunk, ez ami nekem enyhén túl fűtött vidámság, ezzel szemben a balettben, tangóban vannak pihentető részek is.
A földön alvás révén rájöttem, hogy bizonyos természeti népek miért nem félnek a haláltól, hát azért mert a földön alusznak, annyira vonz a Föld, hogy reggel szinte nincs kedvem felkelni, kimondottan kábító, csábító varázs ereje van, megkockáztatom, hogy még talán kedvem is lenne hozzá, hogy meghaljak, annyira vonzó, hívó, hívogató. Ahogy mondtam is, olyan mintha startból, reggel korán, három vagy négy deci tömény már bennem lenne.
Amit még ide jegyeznék, hogy azoknál a népeknél akik újabban felhőkarcolókban laknak , nem tudom biztosan, de azt hiszem, hogy már nem érvényes, emeleten kikapcsol a dolog. És a legjobb, még ha ismétlem is magam, kint a szabadban, persze nyáron, az már az a nyóc decis állapot, az az igazi!
xMagazin
Offline
