Belépés
simocsi.blog.xfree.hu
"Egy ősi kínai bölcsesség szerint nem az számít, mi történik veled, hanem az, hogyan éled meg." Simányi József
1956.08.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
A naspolya...
  2013-10-29 06:30:22, kedd
 
 


A NASPOLYA
Nem "szabályos" gyümölcs: a színe barnás, mintha romlófélben lenne, nem lehet egy jó nagyot harapni belőle, az íze is szokatlan , de azért érdemes felfedezni a késő ősz gyümölcsét, a naspolyát.

Gyümölcse gömbölyű vagy körte alakú. Héja molyhos, színe éretten barna, édeskés fanyar ízű, állománya kásás. Késő ősszel érik. A fáról leszedve még kemény és élvezhetetlen a naspolya, de érlelés után megpuhul, vékony héja pergamenszerűen elválik, lehúzható és sötétebb barna lesz, íze pedig édessé válik.

Miért jó?

,,Mintegy 12 százalék szénhidrátot és az almafélék közül is kiemelkedő mennyiségű, 12 mg C-vitamint tartalmaz száz grammonként.
Éretten a nyersen való fogyasztása mellett lekvár főzésre is alkalmas, mivel magas a pektintartalma.
Tartalmaz még vasat és kalciumot emellett jelentős mennyiségű cserzőanyagot is. A vastartalma miatt fogyasztása vérzékenyeknek kifejezetten ajánlott és ezen kívül még csonterősítő hatása is van.
Gyulladáscsökkentő hatású növényként ismeri a természetgyógyászat."

Jó tudni!

,,A naspolya ún. utóérő gyümölcs, október végén, november elején lehet szüretelni. Régen szalmára terítve érlelték a kamrában, de akkor is jó, ha a leszedésével megvárják az első fagyot. A somhoz és a kökényhez hasonlóan ugyanis legjobban akkor fogyasztható, ha megcsípte a dér, népiesen szólva "szottyossá" válik."

Hogyan fogyasszuk?

,,Feldolgozható gyümölcslekvárnak, pürének (húsok mellé köretként), vagy más gyümölcsfajtákkal (például birs, alma, körte, vagy szilva) vegyesen ivólének. Az érett, dércsípte gyümölcsöt fogyaszthatjuk nyersen. Ilyenkor a héját lehúzzuk, a magokat kikerüljük, mert ezek élvezhetetlenek. Zselét is lehet belőle főzni, mert sok pektint tartalmaz."

Érdekességek

,,A naspolyafa terméséből és leveléből előállított készítmények a szájüreg és a garat gyulladásainak csökkentésére használhatók. Bélbetegségek kezelésében is szerepet kapott.
A naspolyafa kérgének főzetét a népi gyógyászatban vérzések csillapítására alkalmazták. A naspolyamagból készített teának vesekő elleni gyógyhatást tulajdonítanak."





 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A Goji bogyó...
  2013-10-26 04:44:07, szombat
 
 


A Goji bogyó, azaz a lícium titka

A sok-magvú, skarlátvörös színű bogyó, a Goji-gyümölcs legendája ötezer évvel ezelőttre nyúlik vissza. Kevés olyan növényt ismer ugyanis a keleti vagy nyugati világ, amely mind C-vitaminban, mind vasban gazdagabb lenne a tipikus forrásoknál.

A Goji bogyó gazdag C-vitamin forrás, 500-szor annyi C-vitamint tartalmaz súly-arányosan, mint a narancs, és többet, mint bármilyen más gyümölcs. Az A-vitaminnak is kiváló forrása, ami nem meglepő, hiszen a bogyó maga is szép vörös színű. Tartalmaz továbbá B1, B2, B6 és E vitamint, melyek köztudottan anti-oxidánsok.

A szelénium és a germánium bőséges forrása is, és számos klinikai vizsgálatban, köztük rák-betegek gyógyításában is alkalmazták: a kemoterápiában részesülő rák-betegek esetén máj-védő hatással bír. A távol-keleti medicinában a chi-hiányt korrigálja e két elem, ami azt jelenti, hogy az alacsony energiájú emberek, akik álmatlanságban, szívritmuszavarban, és szorongásban szenvednek, jobban érzik magukat, ha Goji bogyót fogyasztanak.

A gyümölcs 18 aminósavat (többet, mint a lépesméz) és 21 féle nyomelemet tartalmaz, valamint linolén savat, és több béta-karotint, mint a sárgarépa.

In vitro tanulmányok azt mutatják, hogy a Goji bogyóban található ásványi anyagoknak köszönhetően több féle rák-sejtet is elpusztíthat. Feltételezhetően olyan mechanizmussal, hogy meggátolja a rák-sejtek osztódását, amely által csökken azok reproduktív kapacitása. Egy Japánban végzett átfogó tanulmány szerint, a kontroll csoporthoz képest a rákbetegek 58%-ában csökkent a tumor növekedés a Goji bogyót hatására. Egy Mongóliában végzett tanulmány azt mutatta, hogy a Goji bogyót fogyasztó betegeknek jelentősen megnőtt a lymfocita aktivitása, és vérük ,,megfiatalodott“.

Gyógyhatásai:

A közönséges vagy kínai ördögcérna, avagy lícium-cserje bogyói gazdagok antioxidánsokban, és megszámlálhatatlan módon ösztönzik a szervezet vitalizálódását: a megfelelően elkészített Goji-ital támogatja a regenerációt, immunerősítő hatással bír, javítja az emlékezőképességet. fokozza a férfierőt, segít fenntartani az egészséges keringési rendszert, látást, a normális vércukor-, illetve az egészséges koleszterin szintet. Enyhíti a fejfájást és a szédülést.

Csillapítja a stresszt és az idegességet, javítja az alvás minőségét. Elősegíti az egészséges máj- és veseműködést, az emésztést, támogatja a fogyókúrás folyamatot. Csökkenti a daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Enyhíti a változó kori tüneteket. Erősíti a csontokat és az izmokat. Segít aktiválni a gyulladáscsökkentő enzimeket, segít megelőzni a korai öregedést. Mindemellett sosem szabad elfelejteni, hogy az egészséges életmód sokkal összetettebb annál, mintsem, hogy néhány szem bogyóval megváltsuk...

Az egészséges életmód küldetés, amely sok összetevőből áll, és amelyet egy egész életen át művelhetünk. Törekedjünk arra, hogy minél több jó minőségű, valóban egészséges ételt fogyasszunk, sok folyadékot (vizet, gyógyteát) igyunk, napi 8 órát aludjunk, sportoljunk, éljünk stresszmentesen, méregtelenítsünk, és az elménket is pallérozzuk!

Szárított goji:




Szüret:




forrás: (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=617204871675695&set=a.30734212932863 9.73813.100001585639962&type=1&permPage=1)

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A magyarok vére...
  2013-10-24 14:11:08, csütörtök
 
 



A MAGYAROK VÉRE

Albert Camus
(okt. 1957, Párizs)

Nem tartozom azok közé, akik azt kívánják, hogy a magyar nép újra fegyvert fogjon, bevesse magát egy eltiprásra ítélt felkelésre, a nyugati világ szeme láttára, amely nem takarékoskodnék sem tapssal sem keresztényi könnyel, hanem hazamenne, felvenné házi papucsát, mint a futball szurkolók vasárnapi kupa mérkőzés után.
Túl sok a halott már a stadionban, és az ember csak saját vérével gavalléroskodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét.
Azok közé sem tartozom, akik úgy hiszik, alkalmazkodni kell, ha átmenetileg is, bele kell törődni a rémuralomba. Ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogy az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták maguknak.
A szabadság mai évfordulóján szívemből kívánom, hogy a magyar nép néma ellenállása megmaradjon, erősödjön és a mindenünnen támadó kiáltásaink visszhangjával, elérje a nemzetközi közvélemény egyhangú bojkottját az elnyomókkal szemben.
És ha ez a közvélemény nagyon is erőtlen és önző ahhoz, hogy igazságot szolgáltasson egy vértanú népnek, ha a mi hangunk túlságosan gyenge, kívánom, hogy a magyar ellenállás megmaradjon addig a pillanatig, amíg keleten az ellenforradalmi állam mindenütt összeomlik ellentmondásainak és hazugságainak súlya alatt.
A legázolt bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon az elmúlt húsz esztendőben. Ahhoz, hogy ezt a történelmi leckét megértse a fülét betömő, szemét eltakaró nyugati társadalom, sok magyar vérnek kellett elhullnia - s ez a vérfolyam most már alvad az emlékezetben.
A magára maradt Európában, csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok életüket adták, és soha, sehol, -- még közvetve sem - igazoljuk a gyilkosokat.
Nehéz minékünk méltónak lenni ennyi áldozatra. De meg kell kísérelnünk, feledve vitáinkat, revideálva tévedéseinket, megsokszorozva erőfeszítéseinket, szolidaritásunkat egy végre egyesülő Európában. Hisszük, hogy valami bontakozik a világban, párhuzamosan az ellentmondás és halál erőivel, amelyek elhomályosítják a történelmet, -- bontakozik az élet és meggyőzés ereje, az emberi felemelkedés hatalmas mozgalma, melyet kultúrának nevezzünk, és amely a szabad alkotás és szabad munka terméke.
A magyar munkások és értelmiségiek, akik mellett annyi tehetetlen bánattal állunk ma, tudják mindezt, s ők azok, akik mindennek mélyebb értelmét velünk megértették. Ezért, ha szerencsétlenségükben osztoztunk, -- miénk a reményük is. Nyomorúságuk, láncaik és száműzöttségük ellenére királyi örökséget hagytak ránk, melyet ki kell érdemelnünk: a szabadságot, amelyet ők nem nyertek el de egyetlen nap alatt visszaadtak nekünk!

Forrás: 1956 Gloria Victis, 1956-86, Nemzetőr kiadása, Bécs, 1986.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A háromágú tölgyfa tündére...
  2013-10-21 20:02:14, hétfő
 
  A háromágú tölgyfa tündére
Egyszer volt, hol nem volt, hetedhét országon, de még az Óperenciás-tengeren is túl, lakott a zöld királynak egy fia. Egyedül volt a kastélyban, hát unatkozott. Vette fegyverét, kiment vadászni. Mihelyt kiért az erdőbe, talált egy nyulat. Célba vette, hogy lelője. A nyúl rimánkodni kezdett:
- Bocsáss meg, királyfi, jó tettedért jót várj hadd meg az életemet.
Meghagyta a nyúl életét, nem bántotta. A nyúl elszaladt. Talált aztán egy rókára. A rókát is célba vette, és a róka is azt mondta:
- Ne lőj le, királyfi, hadd meg az életemet, jó tettedért jót várhatsz.
Azt is elbocsátotta, s ment tovább az erdőbe. Talált aztán az erdőben egy kis őzet. Azt is célba vette, hogy lelője, az is visszaszólt neki:
- Királyfi, bocsánatot kérek tőled, hadd meg az életemet, mert jót mondok neked, majd még megköszönöd.
Elbocsátotta azt is. Azt mondja neki az őz:
- Kegyes királyfi, megmondom most az én hálámat. Menj be az erdő közepéig. Találsz ott egy háromágú tölgyfát. Vágj le abból egy ágat. Majd abból az ágból kijön egy tündérkislány. Az lesz a feleséged. De vígy magaddal egy kicsi vizet, netalán szükség lehet rá.
El is ment a királyfi, meg is találta a tölgyfát, le is vágta róla az ágat, ki is jött abból egy szép tündérlány. Rögtön rikoltott a királyfinak:
- Jaj, vizet, mert megfulladok.
Forgott a királyfi ott körül kereken, hogy a vizet elővegye, de a flaskó feldűlt, és a víz kifolyt. A szép tündérlány meghalt. Nem volt mit tenni, felvette az ölébe, elvitte haza, eltemette.
Telt-múlt az idő, megint elment vadászni. Megtalálta a rókát.
- No, kegyes királyfi, bocsánatot kérek, jó tettedért jót mondok. Menj el megint az erdőbe, oda, ahol a tölgyfáról egy ágat már levágtál volt. Vágj le még egy ágat, mert abból is egy szép tündérlány jő ki. De vizet vígy neki, mert szükség lehet reá.
Járt a királyfi erre, arra, hogy vizet kapjon ott az erdőben, de nem talált. Volt nála egy kulacs bor. Gondolta, hogy hát az is jó. De megint úgy járt, mint a múltkor. Levágta az ágat, kijött abból is egy szép tündérlány, ő bort adott neki, de a lány mégis meghalt, mert a bor igen erős ital volt neki. Nagy búban volt a királyfi, hogy abból is kifogyott. Felvette azt a lányt is, hazavitte nagy szomorúan, hogy milyen szerencsétlen ember is ő. Az isten megadta neki a szerencsét, s ő nem tudta felhasználni. Eltemette azt a lányt is, szép rendesen.
Búsult, búsult egy darabig, de aztán megint elment az erdőbe vadászni. Találkozott akkor a nyúllal.
- No, kegyes királyom, jó tettedért jót mondok. De gyere velem, hadd mutassam meg, hol van az élő víz.
Elmentek ketten, megtalálták a forrást.
- Vigyél vizet innen magaddal. Menjünk most tovább.
Megtalálták a tölgyfát, amelyről a királyfi már két ágat levágott; a harmadik ág még rajta volt.
- No, most vágd le ezt a szép tölgyágat.
Levágta, s abból is egy szép tündérlány jött ki. Kiált is rögtön a lány, azt mondja:
- Vizet, vizet, mert megfúlok!
A kis nyúl kapja a kancsót, odanyújtja a kislánynak. Az jót ivott belőle, és megmaradott, nem halt meg. Akkor a kislány letérdelt a királyfi előtt, bocsánatot kért tőle, hogy kiszabadította a tölgyfából. Elmondta neki a sorsát:
- No, tisztelt királyfi, engemet az isten néked rendelt ezen a világon. Köszönöm jótettedet. Hárman voltunk testvérek, de meg voltunk mindnyájan átkozva, hogy ne tudjunk megszaba­dulni ennek a tölgyfának a gyökerétől, valameddig egy ember le nem vágja. Ezentúl már együtt leszünk mi ketten ezen a világon.
Megölelték, megcsókolták egymást. A kis nyúl ott ugrált előttük, örvendezve, hogy megszabadították az ő kedves asszonyát.
No, útra keltek mind a hárman. Mentek, de útközben, mielőtt haza érkeztek volna, a városon kívül volt egy szép kút. Oda leültek, megbeszélték most már a maguk sorsát. Azt mondja a tündérlány a királyfinak:
- Tisztelt kedvesem, sajnálom fáradságodat, de én ebben a tündérruhában nem vagyok bátor bemenni a te kastélyodba. Hagyjál itt engemet a kis nyúllal. Menjél előbb csak te haza, hozzál nekem új ruhát.
Ott is maradt. A királyfi elment, hogy hozzon neki ruhát. De örömében sok időt töltött otthon, vadonatúj ruhát csináltatott a tündérlánynak. Várták ők, várták a királyfit, de csak nem érkezett vissza.
Jártak a kútra sokan vízért. A tündérleány azért, hogy ne lássák ott a kútnál tündérruhában, felmászott arra a nagy fűzfára, amely árnyékot tartott a kútnál. A kis nyúl meg elment eleséget keresni.
Kiment a kútra egy boszorkányné is, vizet meríteni. Betekint a kútba, lát egy fényes fehérségű szép tündért. A tündér már fenn volt a fűzfán, de képe meglátszott a vízben. Tekintett a boszorkány erre, arra, de élő személyt csak nem látott. Végül is azt gondolta, hogy az a kép a kútban az ő képe. De végül mégis meglátta a tündérlányt fenn a fán. Levette a fáról, megkérdezte, hogy mi okból hágott oda. A tündérlány elmondta, hogy mi minden történt véle, s hogy őt egy királyfi szabadította meg. Mindent, mindent elmondott annak a boszorkányné­nak. Azt is, hogy épp most várja ő a királyfit, hogy más gúnyát hozzon neki.
Akkor a boszorkányné megfogta, és bedobta a kútba a tündérlányt. Volt neki is egy lánya: elment gyorsan haza, kivezette a maga lányát a kúthoz, és felhágatta azt a fűzfára.
Odaérkezett a királyfi a gúnyával. Szólítgatta a tündérlányt, keresi, hogy hol lehet az ő menyasszonya. A tündérruhát már felvette a boszorkányné lánya, de ő maga, hiába, mégis fekete volt.
Meglátja végre a kis nyulat a királyfi, kérdi attól is, hogy hol van a lány:
- Én itt hagytam - mondja a kis nyúl - a kút mellett. Elmentem valami eleséget keresni, közben felmászott a fűzfára.
No, már nézik körül kereken, hát hol van az a lány a fán. Mondja a királyfi neki:
- Szállj le onnan, öltözzél fel!
Mikor leszállt a fáról, látja az ábrázatát, hogy csúnya, fekete. Pedig milyen szép volt! Mi történt vele?
- Ó, lelkem, kedvesem - mondja a boszorkányné lánya -, a nap sugara reám tűzött, megfogta az egész ábrázatomat.
Felöltöztette így is a királyfi, azt gondolta, hogy ő a tündérlány. Elvitte haza. De abból a tündérlányból, az igaziból, akit a boszorkányné bevetett a kútba, lett egy szép aranyhal. De hagyjuk most még azt az aranyhalat a kútban.
A cigány lány élt, élt a királyfival, felesége volt neki. Elment egyszer a boszorkányné a lányához. Mondja neki:
- Vajon nem történik-e valami még abból, amit azzal a tündérlánnyal csináltunk? Mert én kijártam a kúthoz, és egy szép aranyhalat láttam a vízben. Hátha abból a lányból lett az a hal? Azt tanácsolom én neked, fiam - mondja a lánynak -, tedd magad beteggé. Mondjad a királyfinak, addig nem fogsz meggyógyulni, amíg azt az aranyhalat, amely abban a kútban van, ő ki nem fogatja.
A királyfi azt is megcselekedte a kedveséért. Kifogatta az aranyhalat, megfőzték; a boszor­kányné lánya evett belőle, és íme, meggyógyult. De mikor a szakácsné tisztította a halat, egy pikkelyecske, egy halpénzecske leesett a földre. Ahogy a földben az kifakadott, lett egy szép aranyalmafa. Az a fa minden éjszaka megvirágzott, délig megért az alma rajta, de éjszaka mindig elvitték a gyümölcsét.
Gondolkodóba esett a király, vajon mi lehet az oka, hogy ők annak a fának a gyümölcsét nem tudják használni. Nem tudta, hogy annak a gyümölcsét a tündérek hordják el. No, de a boszorkányné megint elment a lányához. Mondja a lányának:
- Mi dolog ez? Valahogy még kiderül, hogy nem te vagy a tündérlány. Ki kéne vágatni azt a fát!
Mondta is hát a királyné a királynak:
- Semmi hasznát nem vesszük annak a fának! Vágasd le onnét, hogy többet ne is lássuk!
Volt a szomszédban egy szegény ember. Azt hívatta el a király, hogy vágja ki a fát. Ki is vágta az rendesen, de mikor a szegény ember hasigálta, aprítgatta a fát, egy kis darab kiesett belőle. A szegény ember pedig látva, hogy aranyfa ez, azt a kis darabot betette a zsebébe azzal, hogy hazaviszi kincsnek. A király nem tudta, hogy a szegény ember valamit elvisz onnan, megfizette a fáradsága díját. A szegény ember hazament. Letette azt a kis darabka fát, melyet a zsebében vitt, a tűz mellé a kis szegletbe. Az ott megmaradt, de a fa többi részét a királyné elégette.
A szegény ember házában pedig, amikor este lett, olyan világosság támadt, hogy gyertya nélkül is láttak. Mondja a feleségének a szegény ember:
- Bizonyára ez a kis fadarabocska világít.
Úgy is volt.
Másnap elment a szegény ember munkába feleségestül, lányostul. Jó reggel elmentek, a házat ki se seperték, s az ágyat se rendezték el. Estére, mikor hazaértek, hát az ő házuk ki van seperve, az ágy felékesítve, minden rendesen. Gondolták magukban, ki járhat az ő házukban, aki úgy dolgozik, mikor ők mindent szerteszét hagytak.
Másnap reggel újra készültek, hogy menjenek a királyhoz, munkába. De most otthon hagyták a lányt elrejtve, hogy lesse meg, ki jár az ő házukba. Megint úgy hagyták szerteszét minden portékájukat. A lány az ablak alatt állott, titkon, hogy senki meg ne lássa. Hát abból a kis fadarabból kijő egyszer csak egy tündérlány, kezd sepregetni a házban. A szegény ember lánya csak nézte egy ideig, hogy mit dolgozik az a lány, aki abból a fácskából jött ki. Aztán hirtelen beszaladt a házba, a fácskát megragadja. A tündérlány már nem bírt visszamenni a fába.
No, megkapták a tündérlányt. Annak nem volt mit csinálnia, ott maradt velük. Attól fogva a két lány együtt ment el a király udvarába, munkába. Egyszer a király mesét akart hallani. Mondott ez is mesét, a másik is egy mesét. Rákerült a sor a tündérlányra. Mondja a király:
- No, mondjál már te is egyet, te vagy itt a legszebb. Lássuk, mit láttál, mit próbáltál életedben.
A tündérlány erre elkezdte mondani. Éppen az ő kedveséről kezdett mesélni:
- Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy királyfi. Kiment az egyszer vadászatra, találkozott egy kis nyúllal... - És végig mondta az egészet addig, hogy: “Én vagyok az a tündérlány, akit a királyfi a tölgyfából kivett!"
Megölelte erre a lányt a királyfi, elzavarta a boszorkány lányát, s elvette feleségül a tündérlányt. Máig is élnek, ha meg nem haltak.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Az arany jurta...
  2013-10-21 08:43:39, hétfő
 
  AZ ARANY JURTA

Van egy hely a pusztában. Világít. Odavonzza a tekinteteket. Odahúzza a szíveket. Odagyűjti a melegséget, a harmóniát, a szeretetet, építve a teljességet, az EGYSÉGET. Látogatják a természet gyermekei. Ápolják Isten gyermekei. Mind békében élnek ott együtt. Nem támadják meg, nem falják fel egymást. Békességben élnek.

A Tűz körül dobok szólnak. A dobosok Egyként mozdulnak. Arcukra óarany színt vetít a tűz. Ritmusuk Egyként rezeg. A Hang, ami VAN, tisztán cseng-szól, az maga a ritmus. Ég mint a Tűz, izzik parázs módjára. Folyik mint a víz, zajlik folyó módjára. Maga az ÉLET.

Ez egy virtuális jurta. Aranyból, ragyogó aranyból lévő sátor. A pusztában áll, először egyedül. Benépesül. Majd körülötte újabbak jelennek meg. Mind benépesülnek. És szólnak a dobok, és ég a tűz, és zajlik a víz és ömlik a hang, és viszi a szél, és betakar a Hold... Szerelem... Egyben tartja az arany kupola. Egy végtelen sátor. Benne elfér a MINDENSÉG.
Ez az Arany Jurta.

Tűzhelye színarany. Itatója ezüst. Együtt esznek-isznak belőle mind. Nem bántják, hátba sem támadják, nem sértik-sebzik egymást. Szeretetből táplálkoznak. Segítik egymást.
Fényből építkeznek.

Az Arany jurta hívja mindazokat is, akik "csak" a fényre jönnek. Akik "csak" kíváncsiak. Akik nem tudják még, csak érzik a hívójeleket. Befogadja őket, de nem tart fogva. Szabadok maradnak benne, ugyanakkor mégis együtt. Elfogadják a hívást. Az Arany jurta ölébe veszi a sötétből
fényre ébredőket.

És jönnek a hamisak is. A nem igazak. De nincs az a sötétség, ami kisebbíthetné a fényt. A sötétségben, bármekkora sötétségben, a legkisebb gyertyaláng fénye is FÉNY. Világít. Két gyertya lángja már kétszer akkora Fénnyel világít. Ahol megjelenik a fény, ott a sötétség visszahúzódik. De attól még van. Csak ott nincs tere többé. A sötétség az sötétség. A fény hiánya. A kétszer, sokszor annyi sötétség "csak" sötétség marad, és nem lesz nagyobb vagy több. Nem növelhető, nem mérhető. A gyertyaláng fénye viszont bármekkora sötétségben is ugyanakkora marad. Több gyertyaláng fénye pedig
összeadódik.

Mások nem a fényre jönnek, ők egyenesen a Tűzet akarják. Meg akarják fejteni, meg akarják szerezni, bele akarnak nézni. De még mielőtt meglátnák annak mélységeit, hamujukat a puszta hol forró, hol hűs fuvallata teríti szét.
Szét. SZÉT...

A Tűz mellett táncol egy Nő. Körbe-körbe járja. Bottal a kezében tartja életben a tüzet. Botja vagy két méteres, végén szalagokkal. Egyszerű zsákruhája, derékon kötéllel, a testére tapad. Hosszú haja lobog, mint a tűz. Szeme ég. Ragyogva csillog. Valamit mormol vagy énekel arcán boldog révülettel. A többi nő távolabb a tűztől szétszóródva hever a homokon, leborulva alszanak mind. Ugyanolyan a viseletük. Egyformák. Összetartoznak, Egyek. A NŐ Botjával körberajzolja a hatalmas lángot, miközben folyamatosan forog a tűz körül. Mindig ugyanannál a pontnál perdül meg maga körül. És minden kör és perdülés után a láng körül a füst gyűrűje kissé behorpad, szív alakot formáz. A NŐ csodálja. Ezt ő csinálná? Egyre nagyobb lelkesedéssel forgatja botjával a láng fölött a füstöt. A szívek folyamatosan szállnak fel a Tűzből a lángok fölé. Hihetetlen magasba tör a tűz, mintha meghálálná a szerető gondoskodást. Mintha együtt játszanának egymás örömére, a Nő és a Tűz. Már a tűz is táncol és énekel. Ami EGY és ugyan AZ. Egy véget nem érő táncban szeretkezés. Ugyanabban a ritmusban,
Együtt.

Majd vészjósló szél kerekedik. Viszi a homokot, tépázza a lángot. A szél nyomában félelmetes morajlással, fenyegetőn közeledik egy hatalmas vízfal. Mintha a tenger törne be ide. Ez itt az Alföld. A tenger nem ér el eddig... Mi ez? A NŐ megretten, de csak egy pillanatra. Minden figyelmét leköti, hogy továbbtáplálja a tüzet. Őrá lett bízva. A tajtékos hullámok monumentálisak, akár egy hegy. De a tüzet éppen csak hogy fenyegetik. Lassan elérik a hullámok a szélső hasábokat. Nyaldossák a tábortűz szélét és itt-ott sisteregve gőz tör fel az izzó hasábokból. De a NŐ állhatatosan, kitartóan, rendíthetetlenül, félelem nélkül őrzi a tüzet. A többiek eközben mit sem sejtve
álmodják a jövőt.

Egyre fenyegetőbb a víz terjeszkedése. De csodák-csodájára nem oltja ki a tüzet. A hullámok lökdösik, taszigálják. Érdekes, gondolja a NŐ. A hegynyi hullámok mindent elsöpörhetnének. És akkor szempillantás alatt kialudna a Tűz, örökre elaludnának a nők. És a jövő. A víz rohama pillanatok alatt képes lenne kioltani a Tüzet. Iszonyatos erejével képes lenne letarolni mindent. A vízben minden feloldódna. És azzal minden megoldódna. A Tűz őrzése is és a jövő. És bár játszva végezhetne a Tűzzel, csak mindenestül tolja odébb az egész táncoló tábortüzet az izzó hasábokkal együtt. Nem oltja ki. Csak a szélét nyaldossa gőzzé változtatva. A NŐ csak ámul. Ilyet még nem látott. De fáradni kezd. Esdve kéri Égi Anyja segítségét. Mert nem aludhat ki a tűz! Ő maga sem alhat, amíg a többiek a jövőt álmodják! Rá lett bízva a tűz! Égi Anya, segíts kérlek! És ekkor egycsapásra kimerevedik a kép, egy hatalmas hegymagasságú hullám taraján megáll az IDŐ. Nincs hullámzás tovább, egyáltalán nincs SEMMI. Egy kékesfehér hosszú ruhás csodaszépen fénylő NŐALAK emelkedik ki a vízből. Istenanya. Szeretetet és tekintélyt sugároz. Bölcsességet és megnyugvást áraszt. Két karját áldásra emeli és megállítja a szelet, lecsillapítja a vizet. Minden lecsendesül. A tűz ropogva ég, egyre magasabbra
nőnek a lángok.

Istenanya azt súgja a szélbe: ÉBREDJETEK!

És a többi nő mint egy varázsszóra felébred. Középen a Tűz, körülötte köröskörül elszórtan a nők. Felállnak ki-ki a maga helyén a homokban, a pusztában. Kis tüzeket gyújtanak mind. Mind egyformák. Ugyanaz a gyolcsruha, ugyanaz a kötélszerű öv. Összetartoznak. Egyek. Amint Istenanya mindent elsimít, s a víz visszahúzódik, a nők feje felett megjelenik egy-egy kis fényforrás. Hajukat, arcukat gyönyörű aranyló tónus borítja el. Mintha glória lenne a fejük körül. Majd a következő pillanatban mind egyszerre
felemelkednek.

Sabrag, magyar főmágus hangfelvétele - Üzenet a magyaroknak

Link

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
A város lúdja...
  2013-10-17 06:21:55, csütörtök
 
 


Mese, mese mátka / A város lúdja

Mikor ez történt, akkor a Tisza sokkal nagyobb volt, mint most, a városunk meg kisebb. Ennélfogva mikor a nagy Tisza egyszer tengernek játszotta magát, nem nagy erőlködésbe került neki elnyelni a kis Szegedet.

De olyan tökéletesen ám, hogy minden oktalan állat beleveszett a vízbe, és nem maradt egyebük a szegedieknek egyetlen lúdjuknál. Nyilván az is csak azért maradt meg, mert hivatalos személy volt: a város lúdja, s mint ilyen, a városgazda hatáskörébe tartozott. Az utalt ki belőle minden héten egy szárnyatollat a város nótáriusának, mint muszájból való írástudó embernek. (Hogy félreértés ne legyen a dologból: nem írásra utalták ki a tollat, hanem pipapucolásra.)

A szegedi veszedelem hírét meghallotta Bécsben a királyasszony is, a Mária Terézia. (Legyen annyi lojalitás a filológusokban, hogy ne sajnálják tőle azt a kis névelőt, ha már az őseink úgyis életüket és vérüket ajánlották neki. Hiszen nem név az, hanem fogalom, akár a Holofernes király vagy a Ferenc Jóska. Az is csak névelővel járatos a szegény ember történelmi dialektusában. Az V. Ferdinánd már nem vitte annyira, az már névelőtlenül egyszerűen csak Ferde nád. Aminthogy nádnak is elég nád volt szegény, meg ferdének is elég ferde.) Olyan nagyszívű asszonyszemély volt ez a Mária Terézia, hogy sebten maga elé parancsolta az íródeákját.

- Fiam, deák, írj valami vigasztaló levelet azoknak a sanyarodott szívű szegedieknek. De száz aranyat is tegyetek bele a jó szók mellé, mert másképp valami csúnyaságot mondanak rám azok a kutyaháziak.

Szót fogadott a deák, hogyne fogadott volna szót, nagy volt a rend a Mária Terézia háza táján. Megírta a deák a levelet, beleírta a száz aranyat is, aztán bekocogott a kamaráshoz.

- Huszonöt aranyat kapok a szép levélért, hetvenötöt tétessen kelmed a kopertába.

Kapja a levelet a kamarás, viszi a kincstartóhoz.

- Huszonöt arany a fáradságomért, ötvenet helyezzen kelmed a levélbe.

A kincstartó nem szólt semmit, hanem beletett a levélbe huszonöt aranyat, s futtatta vele az inasát az udvari futárhoz.

Az inas tudta, mi az illendőség, s a huszonöt aranyból nem vett el, csak húszat, a többit becsületesen átszolgáltatta a futárnak. Mivel azonban Szeged már akkor se egy macskaugrásnyira volt Bécshez, noha sokkal közelebb volt, mint most, a királyasszony levelének volt ideje kilyukadni az úton, s még szerencse, hogy az öt arany nem a kocsiút porába potyogott bele, hanem a futár tarsolyába.

Abban az időben azonban éppen úgy akadtak becsületes emberek, mint most, s ezek közé tartozott a futár is. Szégyellte volna üresen adni át a levelet a víz-vette civitásnak, hát belecsúsztatott egy vadonatúj rézkrajcárost. Utóvégre azon is csakúgy rajta van a királyasszony gömbölyű képe, mint az aranyforinton.

No, azért mégiscsak elképedtek egy kicsit a szegediek, mikor az öregbírójuk, Miller Sebestyén felolvasta a királyasszony levelét, s hiába ürgette-forgatta a kopertát.

- Hát a száz arany, földi? - kérdezte a futárt.

- Micsoda száz arany?

- Aki a levélben bele van írva.

- Hát akkor benne van, ha bele van írva.

- De nem jutott ide abból egy vörös krajcárnál egyéb.

- Jaj, atyámfiai, ilyen a természete a királyok ajándékának! Elindul aranynak, megérkezik réznek - nyargalt el nevetve a becsületes futár.

A szegedieknek ugyan nem volt nevethetnékjük, de azért becsületből úgy megéljenezték a Mária Teréziát, hogy csak úgy zengett bele a kommunitás háza.

- De hát azért nem ér ez így semmit se, emberek - csóválta meg a fejét Miller Sebestyén -, mert ez nem hallatszik föl Bécsbe. Márpedig a királyasszony nagy jóakaratját úgy kellene megköszönni, hogy ő is tudjon róla. Azt javasolnám, küldjünk neki valami szegedi ritkaságot.

Ebben hamar megegyeztek. Elküldik neki az egyetlen ludat, annál nagyobb ritkaság most nincs Szegeden. Az ám, de ki vigye el? Senki se ajánlkozott követnek a felség színe elé. (Ez a leghihetetlenebb az egész történetben, ugye?) Mert ész kell oda, nem is kicsi, az pedig hol találkozik most ezen a szegény Szegeden, mikor mindent elvitt a víz?

Utoljára a kisbíró ajánlotta fel magát a "közért", ahogy most mondanánk. Nem mintha ész dolgában kiruházottabbnak érezte volna magát, mint a többi, hanem mert a hivatalos emberek közül neki volt legjobban felvágva a nyelve. (Ami érthető is, mert az ő tisztje volt rendet tartani a piacon a halasasszonyok közt.) Mindazáltal a magisztrátus egy kicsit aggódva eresztette el a követet a ludacskával, de az nagyon kötötte az ebet a karóhoz:

- Nem köll engöm félteni, nagy jó uraim! Nem öszi meg a lúd Szépenlépő Hevér Mátyást. (Ez volt a neve a kisbírónak, akit már a neve is kvalifikált a diplomata pályára. A szépen lépésen már azóta is sok diplomatakarrier alapult.)

Hát addig nem is volt semmi baj, míg a tarisznyában tartotta. Ha a ludacska megállt legelészni, a kisbíró is kifogott abrakolni. De ahogy a tarisznya apadni kezdett, a kisbírónak is meglappadt a jókedve. Megrezzentette a legelő jószágot:

- Nem jó lösz ez így, te lúd! Úgy nézöm, sose érjük el gyalogszörrel azt a Bécsöt. Jobb lösz az, ha én tégöd a hónom alá vöszlek.

A ludacska ebbe is belenyugodott, csak estefelé gágogta el magát, mikor Hevér Mátyás meg találta egy kicsit szorítani a nyakát.

- Csönd, ludacska - szorított rajta egyet Mátyás -, mert ha el nem hallgatsz, istenuccse, sülve adlak át Mária Terézia őfölséginek!

S mire a nap tüzet rakott az alkonyati felhőkben, akkorra a szegedi kisbíró is tüzet rakott az erdőszélben. Persze mire a ludacska pirosra sült, akkorra úgy elálmosodott, hogy azt se tudta, mit csinál. Csak másnap reggel vette észre, hogy álmában megette az egyik combját a város madarának.

- Ejnye, ejnye, de csak csúnya is az egycombú lúd - búsulta el magát, s lekanyarította fölöstökömre a másik combját is.

Az lett biz ebből, hogy mire fölért Bécsbe, csak a mellecsontja maradt meg a ludacskának, az is szép fehérre kapargatva a halbicskával.

- Mi legyen ez, jóember? - kapta föl a fejét haragosan Mária Terézia, mikor a követ alázatosan átnyújtotta neki Szeged ajándékát.

- Ez a város lúdja - hajlongott Mátyás.

- De hát ez nem lúd, csak a csontja.

- Lúdnak indult az el Szögedéből, ha csontnak érkezött is a tötthelyre.

- Furcsa természete van a szegedi lúdnak - mosolyodott el a koronás szépasszony.

- Akár a fölséged aranyának - kacsintott vissza a nagyeszű Mátyás. - Az is aranynak indult el Bécsből, réznek érközött mög Szegedre.

Azt mondják, olyant nevetett Mária Terézia, hogy belecsendült a füle az egész udvarnak, az íródeáktól a futárig. S azt is mondják, a kisbíró tele tarisznya arannyal tért meg Szegedre. Azt mondják, azt mondják... megnevezem én a forrást is: Halvágó Dancs András mórahalmi célszörű szögény embör. Föltétlen hiteles tanúbizonyság, mert úgy látta az egészet, mint most látja, úgy hallotta, mint most hallja.

Móra Ferenc

forrás: (https://www.facebook.com/photo.php?fbid=612576865471829&set=a.39455857727366 0.90763.100001585639962&type=1)

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Ha jön az ősz...
  2013-10-12 07:33:29, szombat
 
 


Wass Albert: Ha jön az ősz

Ha majd az ősz,
összegyűjt minden bánatot, s vele
a lelkemet behinti csendesen:
eljössz-e vigasztalni, kedvesem?

Eljössz-e akkor simogató szóval,
mikor a lelkem többé nem nevet,
s mesélsz-e majd, mikor a könnyem éget,
hajnal-fényből szőtt, színes-szép meséket,
amiket egyszer én mondtam neked?

Ha akkor eljössz:
áld`ni fogom a lábaid nyomát,
s áldott legyen a rózsaszínű út,
az út, melyen menni fogsz tovább,
áldott legyen a szív, mely erre kerget,
s áldott legyen, áldott legyen a lelked,
legyen a boldog álmok temploma.

Hanem azért
áldani foglak téged akkor is,
ha nem gondolnál rám többet soha.

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Út a túlsó partra...
  2013-10-11 13:22:40, péntek
 
 


A Küszöbhöz közeledve - részlet a Székely halottaskönyvből

Október vége, november eleje az emlékezés időszaka. Emlékezünk elhunyt szeretteinkre, és saját mulandóságunkra. Mintha a Természet is ezt sugallná a késő őszi időjárással.

A ma embere igyekszik távolítani magától a halál, a búcsúzás, az elválás gondolatát és tényét.

Pedig ezekkel mindannyiunknak óhatatlanul szembesülnünk kell.

Régi írásokban, szokásokban, alkotásokban számos példát és mintát találunk arra, hogyan lehet az elmúlás témájával méltósággal, lelkileg tisztán, az emberi élet részeként foglalkozni. Mivel ez mai kultúránkban sajnos nem természetes, ezért úgy gondolom, többeknek segítséget, vigaszt, tartást adhat, ha olyan részleteket közlök, melyek erről szólnak. Így ezt mostantól november elejéig rendszeresen meg is teszem.

Elsőként a kevesek által ismert Székely halottaskönyvből idézek, egy édesapa búcsújából és búcsúztatójából.

,,1860-ból való ez a könyv. Nincs má ugye fedele, mer' sok kézbe járt. Ebbe olyan furcsa betűk vannak s kifejezések, aki nem érti, nem es tudja olvasni. Olyan régi. Ebbe vannak a búcsúztatók, amivel az édesapát elbúcsúztassák s az édesanyát. Ezt elolvassuk végig:

Mikor jő az embernek utossó órája,
Megvizsgálhatatlan, senki azt nem tudja.
Isten határozta valamikor, s tartsa,
Sem idős, sem ifjú átal nem hághatja.
Arany, ezüst szépség, drágakő, ékesség,
Nem szabadíthat meg semmi nagy erősség.
Lesben, szerénységgel csak az órát várja,
Ember életének határát nyomojza.
Hirtelenül mindjárt csak torkon ragadja,
Ásóval, kapával jószágától fosztja,
Erős kővárakból urakot kivonja,
Teli tárházukot velük elhagyatja.
Királynak, koldusnak ilyen kemény sorsa!
Semmi szerzetbeli magát nem óvhatja.

Nekem is órámot nyilván közel hozta,
A halál illatja testemet átjárta.
Nehéz betegségem bizonnyal mutatta,
Hogy lelkemnek el kell testemtől válnia.
Már tőlem elmarad én minden jószágom,
Tovább életemet én már nem nyújthatom.
Édes árváimtól noha meg kell válnom,
De nem soká utánam őköt is elvárom.
Jertek azért hojzám fiaim s lányaim,
Akikre éltemben néztenek szemeim.
Halljátok meg most utossó beszédim,
Míg meg nem hidegülnek fájdalmas tetemim.

Nekem el kell menni, látjátok, oly útra,
Melyről immár többet nem térhetek vissza.
Ez lészen fiaim végső búcsúzásom,
Édesapátoknak megszűnik szólása.
Vajon életemet, hogyha eléhozom,
Búbánat, fáradtság, s számtalan fájdalom,
Kereszt s sok háború bántotta vígságom,
Hogyne kívánnám immá nyugovásom.
Vége szakad immá minden kínjaimnak.
Számos nyavalyáim engemet elhagynak,
Többé immá rajtam nem uralkodhatnak,
Örökségül rólam reátok szállanak.

Fiaim azért ti Istent szolgáljátok,
Ő ellene, kérlek, ne zúgolódjatok,
Segítséget tőle mindenbe várjatok.
Nem hagy el, mert irgalmas mennyei atyátok,
Azért híven neki szovát fogadjátok,
És parancsolatait mind jól megtartsátok,
Miképpen aztot éntőlem láttátok.
Éhezőt, szomjuzót, bénát,
Akik tőletek kérnek alamizsnát,
Meg ne utáljátok kórbeteget s némát,
Istennek viselik azok ábrázatját.
Szerencsés leszen eképpen dolgotok,
A mennybeli Isten leszen gyámolotok,
Ne féljetek semmit, legyetek bátorok.

Anyátoknak szavát ti meghallgassátok,
És mindenben neki híven szolgáljatok,
Akarata ellen meg ne mozduljatok,
Kegyes intésére fejeket hajtsátok.
Ti magatok között egyezők legyetek,
Amit nem értetek, mástól megkérdjétek,
Kevélységet, patvart ti elkerüljetek,
Senkit megcsúfolván ki ne nevessetek.
A hitben erősek mindvégig legyetek,
Idegen tudományt ti bé ne vegyetek.
Semmibe serényebb soha ne legyetek,
Mint hogy lelketekre gondot viseljetek.
Tudom, ha ezeket bételjesítitek,
Istennek mennyekben ti kedvesek lesztek,
Az emberek előtt becsületet nyertek.

Mennybéli nagy Isten, neked hálát adok,
Te szent fölségednek dicséretet mondok.
Engemet, eddiglen, hogy te megtartottál,
Amiért szent jobboddal gyakorta sújtottál,
De sírásom láttán kegyesen megszántál.
Ezért nagy örömmel megyek kebeledre,
Jóreménység vagyon elszálló lelkembe.
Végbúcsúmot veszem e világi hívságtól,
A nagy harcoktól s fájdalmas kínoktól.
Immáron megválok minden nyavalyáktól,
Melyek gyötörték testemet nyomorultul.
Mostan lelkem kimegy, mint fogoly tömleciből,
Immár megszabadul a sok ínségtől,
Búbánat, fájdalom és sok kísértéstől.

Legyen má békesség, kívánom tinektek,
Kik még több ideig e világon éltek.
Az Úristen legyen, fiaim, segítségtek,
Vigyázás, józanság legyen életetek.
Immáron énnekem mind megbocsássatok,
Mind kisdedek, mind nagyok, kik még élők vagytok.
Az én halálomon semmit ne sírjatok,
Isten nyugosztaljon immá, azt mondjátok.

Így búcsúzik tőlünk kedves atyánkfia,
Neki megbocsássunk, tőlünk azt kívánja,
S hogy könyörgéseink által őt segítsük útjába,
Hogy őtöt a Úristen nyugosztalja, Ámen."

Dr. Balázs Lajos: Székely halottaskönyv
Kőrösi Csoma Sándor Magyar Egyetem, Jegyzet, részletek (117-120. o.)

Hagyaték - Út a túlsó partra: Elmúlás a magyar hagyományban

A Magyarokba ősidők óta belé kódolt régi, elfeledett emlékékezetet hív meg újra ez a néhány perces nagyszerű videó. A halálról, az elmúlásról szól. Arról az ősi tudásról, amit ma "tűzzel-vassal" próbálnak kiverni a fejünkből az oktatásban, a médiában, de még vallási területen is.

Manapság vaskos pszichológiai szakkönyvek tárgyalják a hozzánk közel állók halálának sokkját, és azt, hogyan lehet ezt feldolgozni. Eleink nem forgattak ilyen munkákat, de nem is volt szükségük rá. Sok ezer éves hagyományokba kapaszkodva jutottak túl a gyász fájdalmán. Nem egyszerűen hittek a halálon túli éltben - tudták, hogy van.

A siratás és a temetés magyar tradícióiról és őseink túlvilágba vetett hitéről Haszmann Pál és Harangozó Imre néprajzkutatókkal elmélkedtünk.

Link

A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak. Ezek a mozaikdarabkák - épületek, tárgyak, könyvek, emlékek, történetek, tájak, gondolatok és mindenekelőtt az azokat alkotó és alakító szellemek - hétről hétre a képernyőre kerülnek, hogy végül a soha el nem évülő egyetemes magyar szellemtörténet egészévé, a megújuló magyar hagyománnyá álljanak össze a nézők lelkében.



forrás: (https://www.facebook.com/GyongyharmatosCsudafa)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Szemcseppek...
  2013-10-09 08:41:53, szerda
 
 



Szemcseppek rózsaszín ködlátás ellen!

Tudod van nékem, 1 kis rádióm, aztat hallgatom. Nincs mán szabad Európa, csak az unijó, vagy mi a rossebb. Aztán, ugye, jön az újév, de nem látnak a jövőbe, mint én a hajnali ködbe. Csak tapogatnak, mint a vak, merre kéne menni. Közbe vitáznak, kell-e kőccsön, nem kell kőtsön, ezt se bírják fizetni, ami van, de kőteni azt nagyon szeretnek. Ha mást nem, hazugságot, aztán elvitatkoznak, melyiké nagyobb. Aztán az egészet parlamentnek híjják! Bizony mondom, mag lebírtam menni a szendrői cigány kocsmába, ott hallottam ilyen vitát, mék hazudik nagyobbat, és melyiknek van igaza. Egyiknek se. Magáét, fújja, mint bolond a trombitát, oszt leszólja másik ,,rícsaját"

Az utat végig kell járni, úgy látom. Ezek akkor építették a betonodút, mikor máshol már bontották! Akkor építenek ótópályát, mire a benzin elfogy, vagy megfizethetetlen drága! Az ökröt meg országházba kűdik, bőg is a marhája becsülettel, de húzni azt nem fog, Legfeljebb jó fizetését! Mindenik ojan okos, olyan nincs más, de mégiscsak szarság sül ki belűle. Te érted ezt fijam? Meg tudja ezt valaki magyarázni? De nemcsak kilátás nincs, belátás se! Egyszer elfogy a nép türelme, oszt elzavarja, az egész pióca bandát, oszt bedobálja a forró vízbe, pokol tűzibe, ahová valók vónának! Leszámolásrúl sutyorog a nép, de hogy tudják kiválogatni, melyiket kell agyonütni, melyiket felakasztani? Sok egyenruhás is meg van zavarodva, eddig legalább pénzér vitte vásárra a bőrit, végezte a piszkos munkát, azt hitte a marha, maga hatalmát védi, most meg megint az urakét kéne! Mennek az új polgárság eszme kötőfékén, mint marha a kolomp után! Oszt nem veszi észre, kilóg a segge nadrágbúl, újra meg nem telik, elszedik adóba! De hát másról se szól az irodalom is, mint a felül lévőkről, oda vágyik az ember. Egyszer próbálta meg lelökni, elzavarni őket, de buta vót hozzá, meg erősebb vót a vágya, felülre kerülni. Ezért újra meg kellett engedni, ő meg megint a gödör alját ássa! Óvastam valahol, régi korba az okosakat agyonütték, mert kihasználta a többit. Kár vót elfelejteni. Most vannak okosok, akinek a pénz is fial, mint a malac. No mindenki malacot akar. De kölcsönből vesz, a kamat nevű takarmányért dógozik, amitől a kölcsön adó disznója hízik, néki fial, te meg sovány nyomorúlt leszel. Az ólad is elveszik, ami a köccsönből lett! Osztán bankrendszernek híjják ezt a disznó ólat! Vót, Horthy rendszer, szocialista rendszer, most bankrendszer van? Kódusabb a nép lassan, mint Horthy alatt vót, megint, 3 millió kódust emlegetnek! Annyi a hajléktalan, hogy fogom a konkurenciát bírni, nem tudom elképzelni se! Hallom Pesten bűntetni akarják űket, mint a kurvákat! De ha megfizeti az adót, lehet kurva vállalkozó! (Lesz-e kódus vállakozó, mit hallasz?) Szerintem minden vállalkozó az, csak lekell adja a sápot az államnak, hogy lopni hagyja! Ha nem lop, nem él meg!

No Esten áldjon! Te mit gondolsz ezekrűl? Csak vénemberesen töprengek magányomba, de a nagyfejűek se okosabbak nálam, ahogy hallom. Akkor mért űk vannak ott, azt mondaná meg valaki?

forrás: szemcseppek.blog.hu
 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Ősz...
  2013-10-08 07:07:41, kedd
 
 



József Attila: Ősz

Tar ágak-bogak rácsai között
kaparásznak az őszi ködök,
a vaskorláton hunyorog a dér.

Fáradtság üli a teherkocsit,
de szuszogó mozdonyról álmodik
a vakvágányon, amint hazatér.

Itt-ott kedvetlen, lompos, sárga lomb
tollászkodik és hosszan elborong.
A kövön nyirkos tapadás pezseg.

Batyuba szedte rongyait a nyár,
a pirosító kedvü oda már,
oly váratlanul, ahogy érkezett.

Ki figyelte meg, hogy, mig dolgozik,
a gyár körül az ősz ólálkodik,
hogy nyála már a téglákra csorog?

Tudtam, hogy ősz lesz s majd fűteni kell,
de nem hittem, hogy itt van, ily közel,
hogy szemembe néz s fülembe morog.

1935. okt.
 
 
1 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 15 
2013.09 2013. Október 2013.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 15 db bejegyzés
e év: 130 db bejegyzés
Összes: 361 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 15
  • e Hét: 212
  • e Hónap: 597
  • e Év: 5939
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2024 TVN.HU Kft.