Regisztráció  Belépés
lambert.blog.xfree.hu
Bár úgy tűnik ma, mintha csak a hamisak, a gazok és gonoszok számára gyümölcsözne az élet; ne irigyeld őket! Összeomlik alattuk a csalásra épült világ. A jövend... Magyar Anya
2006.07.04
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/21 oldal   Bejegyzések száma: 207 
Böjte Csaba : Lépjünk az új évbe új szívvel!
  2013-12-31 07:41:08, kedd
 
  Találkozás a teremtő Istenünkkel!


Link




 
 
1 komment , kategória:  Böjte Csaba Atya elmélkedései  
Botz Domonkos : Szilveszteri gondolatok
  2013-12-31 07:37:22, kedd
 
  Szilveszteri gondolatok

Amikor ezeket a sorokat írom, már csak pár óra van hátra és ki könnyedén, ki botladozva, átlép egy új esztendőbe. Egy kicsit a számvetés ideje is ez az öröm és az elmúlás pillanatai mellett, de ne feledjük, az elmúlás mindig magában hordozza az újrakezdés lehetőségét is. Marcus Aurelius úgy fogalmazott: "Megteheted, hogy új életet kezdj, csak nézd ismét azzal a szemmel a dolgokat, amivel egyszer már helyesen megláttad őket: ebben áll az új élet." Megfontolandó gondolatok ezek, hiszen döntéseinkkel nem csak saját, de olykor a környezetünkben élők sorsa felől is döntünk! Nagy teher és felelősség is ez egyszerre.

Valójában a szilveszter nem más, mint a földi időnek az ünnepe, melyet a világ, s Árpád kései leszármazottai féktelen, szilaj duhajkodással, petárdák ropogása mellett, idegen kultúrák olcsó káprázatában ünnepelnek. De nem tudom, hogy jól ünnepelünk-e? Talán vidéken, a kis favakban, a tanyákon úgy éjfél felé még ma is fel - feltekintenek a csillagveretes égre, és ott talán nem csak a kezek, de ha csak pillanatokra is, a szívek is összeérnek. És ezek a tőlünk távolabb élő, végképp ellehetetlenített, szándékosan megnyomorított emberek már tudják, olykor akár egy gyertya fénye is elég, hogy legyőzze az erőszakosan ránk települő "sötétet".

Aztán eljön a pillanat, az éjfél, és a Föld nekilát, hogy egy újabb kört karcoljon a végeérhetetlen kékbe. Ezekkel a gondolatokkal kívánok egy reményteli, gazdag alkotókedvvel megáldott, boldogabb újévet!




 
 
1 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
Wass Albert: Újévi üzenet
  2013-12-31 07:33:06, kedd
 
  Wass Albert: Újévi üzenet

Bár jól tudjuk, hogy Újév napja mint kezdet, kiindulási pont, mindössze ember csinálta illúzió az idő végtelenségében, mégis emberöltők óta ez a nap, amikor az ember számadást készít a múltról, és terveket sző, fogadalmakat tesz a jövendőre nézve.

Szükséges is, jó is, hasznos is úgy a tetteinkkel való elszámolás, mint időnként az újrakezdés józan kitervelése ennek az elszámolásnak az árnyékában. Emberek vagyunk, s ezáltal hibákat követünk el, úgy egyénenként, mint közösségként avagy nemzetként, mely elkövetett hibák következményei alatt szenvednünk kell. Ha fölismerjük ezeket a hibákat, és ígyekszünk levetkőzni, akkor elmondhatjuk, hogy szenvedésünk haszonnal járt. Ha azonban elmulasztjuk akár a felismerést, akár az orvoslást, szenvedéseink értelmetlenek és hiábavalók maradnak, és egyre újabb, egyre keserűbb és súlyosabb szenvedéseket vonnak maguk után. Aki verembe esett, az csak fölfelé menekülhet ki onnan. Ha lefele próbál menekülni, egyre mélyebbre ássa önmagát.

Mi, magyarok, Trianon óta a lefelé való meneküléssel próbálkoztunk. Legnagyobb hibánkat, a széthúzást, mely Mohács óta egyik nyomorúságból a másikba vitt, az utolsó fél évszázad során odáig tökéletesítettük, hogy ma már alig található két magyar ezen a földön, aki huzamosabb ideig képes, minden erejét összetéve, egy közös cél érdekében dolgozni. Ez az oka annak, hogy sem az orosz gyarmattá vált Magyarországon, sem idekint a szabad földön egy lépést sem haladunk előre, sőt egyre mélyebbre ássuk magunk alatt a vermet. Szomszédaink, a románok, csehek, szerbek, horvátok araszonként dolgozzák magukat fölfelé. Isten szabad napfénye felé, s mennél melegebben süt reájuk a nap, annál hidegebbé válik rajtuk a sötétség.
Tudatosan vagy öntudatlanul, de valamennyien tudjuk, hogy sorsunk nem is fordulhat jóra mindaddig, amíg meg nem szabadulunk lelki hibánktól, mely újra és újra vesztünket okozta. Amíg föl nem ismerjük, hogy erőt csupán egymásból meríthetünk. Amíg meg nem tanuljuk, hogy a magyar ember első kötelessége Istenével szemben a többi magyarral való megbékélés a testvéri szeretet jegyében, az egyetértés és együttműködés megteremtése, és ezen keresztül a nemzeti egység újjáépítése.

Egyénileg mindegyikünk lelkében ott pislákol a vágy, hogy valóban testvérek legyünk. Egyénileg minden egyes magyar érzi és tudja, hogy szeretnünk és segítenünk kellene egymást, mint ahogy azt más, szerencsésebb nemzetek fiai teszik. Irigység, hiúság, önzés és egyéb kicsinyes gyöngeségeink azonban megakadályoznak abban, hogy valóban testvérekké válhassunk. Nem vagyunk képesek felülemelkedni a gyöngeségeinken, és összefogás helyett viszálykodunk, egymás segítése helyett aláássuk egymást, és közben panaszkodunk, hogy egyre mélyebbre süllyedünk a világ népei között. Önmagunkat süllyesztjük alá. Ellenségeink csupán a magyar földet darabolták szét alattunk. Amit ők nem voltak képesek megtenni ellenünk, azt elvégeztük mi magunk: földaraboltuk a magyar lelkiséget.

Ez az újévi magyar számadás őszinte és becsületes képe. Behunyhatjuk a szemünket, hogy ne lássuk, de a kép nem változik meg ettől. Meg is feledkeztünk róla, mint ahogy a leégett, lerombolt családi hajlékról megfeledkezhet az ember, ha mentődni kíván a fájdalomtól, és talán okosan is tennénk, ha megfeledkeznénk magyar voltunkról és az ezzel járó felelősségről, ha már képtelenek lettünk arra, hogy mint magyarok hibáinkat levetkőzve új jövendőt építsünk magunknak. Ha azonban van valami kis értelme is annak, hogy újévi számadást tegyünk magunkkal és magunkban, ez csak az lehet, hogy a számadáson okulva megpróbáljuk kitervelni az újrakezdést, a jóvátétel lehetőségét. Fogadalmat teszünk, hogy az új esztendőben minden erőnket az egymás közötti békesség megteremtésére fordítjuk. Minden igyekezetünkkel azon leszünk, hogy kiküszöböljük a félreértéseket, melyek elválasztanak egymástól, és megkeressük azt a lelki alapot, melyre fölépíthetjük az egyetértést és az egységet.

Kétségtelen, hogy véleménykülönbségeink mindig lesznek, és erre szükség is van, mert enélkül nincs fejlődés, haladás, szellemi tisztulás. Azonban nem lenne szabad, hogy elvi vita gyűlölködéssé fajuljon. Kétségtelen az is, hogy hazaárulók és nemzetárulók mindég lesznek közöttünk, s a testvéri szeretet nem jelentheti azt, hogy ezeket az egyéneket meg kell tűrnünk magunk között. Ellenkezőleg. Időtálló egységet, mint időtálló acélt is csak salakmentes, tiszta anyagból lehet önteni. Akik magyar nyelven megírt orosz propagandakönyvekkel próbálják ma megrontani gyermekeinket, unokáink lelkét, azokkal még csak szóba állnunk sem illik. Akik azonban megegyeztünk abban, hogy elsősorban magyarok vagyunk, s hogy magyarságunkat minden idegen világnézettől mentesen kívánjuk átmenteni unokáink számára, a magyar jövendő számára, akik hiszünk abban, hogy a magyar népnek jussa van igazi, önkormányzatot és szellemi függetlenséget jelentő szabadsághoz, azok egymásra kell találjunk végre ebben az emberi vadonban.

Ha van még jelentősége az Újesztendőnek mint ember állította mérföldkőnek, mely célszerűség okából földarabolja az időt, s lehetőséget nyújt a kezdés illúziójának arra, hogy lezárhasson egy elrontott múltat, és újjátervezze a jövendőt, akkor ez a jelentőség módot kell nyújtson számunkra ahhoz, hogy komoly, becsületes és lelkiismeretes önrevízió után valóban ráismerjünk hibáinkra, s azokat kiküszöbölve testvérekhez méltó módon éljünk és dolgozzunk, egymás mellett és együtt, nemzetünk érdekében.
Nem elég, ha csak ráköszönünk egymásra a megszokott szavakkal: ,,Adjon Isten boldog új esztendőt!" Mert Isten szándéka üres szavakból nem változik javunkra. Ha valóban ,,boldog új esztendőt" várunk, akkor teljesítenünk kell előbb az isteni parancsot: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat, s szeresd nemzetedet önmagadnál is jobban!"
Adjon az Úristen erőt, egészséget minden derék magyarnak, és a magyar szívekben egymás iránt való hűséges szeretetet!




 
 
0 komment , kategória:  IRODALOM/PRÓZA  
A csodálatos Abigail Smith
  2013-12-31 07:17:53, kedd
 
  Adjon erőt és hitet mindannyiunknak ez az üzenet az új esztendőre is és életünk minden napjára!!!!!

Egy haldokló lány utolsó üzenete

Abigail Smith hivatásos fotós volt, akinél 2012-ben a rák egyik ritka fajtáját diagnosztizálták.
Egy videóoüzenetben búcsúzott. Tanulságos, emberi, szívszorító és könnyfacsaró.
Hiába a műtét és a kemoterápia, 2012 decemberében kiderült, hogy a rák Abigail Smith tüdejébe is átterjedt,és orvosilag már semmit nem lehet tenni a megállítására. A lány 2013. december 7-én halt meg.
Előtte barátai és persze családtagjai is elbúcsúztak tőle és megnyugtatta mindegyiküket, hogy átmenni a túloldalra nem szomorú dolog. A bájos lány egy meglepően őszinte videoüzenetet hagyott hátra nekünk. Nyugodjon békében!


Csodálatos Abby - Abigail Smith utolsó üzenete


Link












Link






 
 
0 komment , kategória:  Filmek, videók  
A rezgésszint változása - David Icke
  2013-12-31 07:08:29, kedd
 
  A rezgésszint változása - David Icke


Link

A régi uralmi rendszer összeomlik. Elkeseredetten játssza ki utolsó kártyáit, próbálva egy olyan hatalmi felépítményt megtartani, aminek esélye sincs a túlélésre. Gyermekeink és unokáink nem fognak orwelli államban élni, nem fognak globális fasiszta parancsuralomban élni, nem fognak!
 
 
0 komment , kategória:  Filmek, videók  
A kihasználatlan DNS kódok, tudatosságunk hatalma
  2013-12-31 07:06:01, kedd
 
  A kihasználatlan DNS kódok, tudatosságunk hatalma


Link

Az anyag önmagában nem létezik, tudatunkkal, érzelmeinkkel befolyásolhatjuk világunkat, amit ismert tudósok kísérletei bizonyítanak
 
 
0 komment , kategória:  Filmek, videók  
A honfoglaló magyar fajta ma is él
  2013-12-31 06:59:07, kedd
 
  ,,A honfoglaló magyar fajta ma is él"
Hóman Bálint emlékezete


Ifj. Tompó László - Hunhír.info

Százhuszonnyolc éve, 1885. december 29-én született (és 1951. június 2-án hunyt el) Hóman Bálint, egyik legnagyobb magyar történészünk és művelődéspolitikusunk. Történészként elsősorban őstörténetünkkel, középkorunkkal és pénztörténetünkkel foglalkozott, művelődéspolitikusként 1932 és 1938, majd 1939 és 1942 között volt vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1938-ban tárca nélküli nemzetnevelési miniszter. 1944-ben Nyugatra távozott, de az amerikai hatóságok kiadták őt a budapesti vérbíráknak, akik életfogytiglani fegyházra és vagyonelkobzásra ítélték. Börtönőreinek kínzásai következtében halt meg a váci fegyházban. Akitől hiába rettegnek haló poraiban is, eljön az idő, amikor őt is rehabilitálni fogják, s nem véletlenül. Ugyanis megannyi munkájában bizonyságát adta annak a megannyi kutatással azóta is bizonyított igazságnak, hogy ,,a honfoglaló magyar fajta ma is él".


Igen, reméljük, eljön az idő, amikor őt is rehabilitálni fogják, különösen azok után, hogy a Rubicon című történelmi magazin 2011/7. számában Ujváry Gábor történész leszögezte, hogy a legnagyobbak között tartja számon a magyar tudóstársadalom többsége, s ha mégis várat magára hivatalos rehabilitálása, azonban tudományos akadémiai tagságának posztumusz helyreállítása felettébb indokolt lenne.

Indokolt bizony. De persze nem olyan nehéz kitalálni, miért is kérdőjelezik meg ezt mégis bizonyos véleményformáló körökben? Alighanem a két világháború közötti radikális nemzeti pártok, mozgalmak és a kormánypolitika közötti, művelődéspolitikusi minőségben tett egyensúlykereső kísérletein és az angolszász politikával való szembenállásán túlmenően elsősorban a hazai zsidóság vezető körei és a szélesebb magyar néprétegek közti viszony kudarcának okát megállapító, Magyar sors, magyar hivatás című, legfőbb gondolatait összegző, 1942-ben megjelent, 1945-ben indexre tett kötetében olvasható álláspontja miatt:

,,Külső életformákra és nyelvi tekintetben a magyarhoz hasonulva, de népiségét megőrizve él népünk között a múlt században egyenként bár, de igen nagy tömegben beszivárgó zsidóság. Beolvadását a magyar társadalom széles rétegeinek ösztönös elzárkózása mellett erős faji öntudata s a magyarságtól idegen erkölcsisége és szellemisége akadályozta meg.

A nyugati keresztény kultúrközösség népeinek fiaiból a magyar társadalom közösségeibe illeszkedő egyének és csoportok - a történeti fejlődés szabályainak megfelelően - egy-két nemzedék multán áthasonlottak, beházasodtak, elkeveredtek, beolvadtak a történetileg kialakult magyar fajba és ma ennek a szerves részeként élnek. A keleti ortodox közösségből jött román és szerb jövevények - kevés kivétellel - még az értelmiségi réteg keretében sem tudtak áthasonulni, mert kultúrájuk más talajban gyökerezett. A zsidóság sem ment át ezen a folyamaton. Önként vagy kényszerítve - ezt vitatni lehet -, de önálló sajátos világszemlélettel és felfogással élte és éli ma is a maga sajátos népi életét a magyarság körében. A régiek még igazodtak valamennyire a magyar közszellemhez: az újonnan jöttek teljesen elkülönültek és ezért a magyarság is idegeneknek tekintette és tekinti őket.

Ezeknek az újonnan jött elemeknek a felforgató mozgalmakban, a romboló eszmeáramlatok terjesztésében vitt vezető szerepe, a zsidó értelmiségnek a magyar múlt hagyományaival és magyar fajtánk eszményeivel, társadalmunk gondolkodásával és a kereszténység eszméivel szembehelyezkedő szellemisége, mértéktelen gazdasági érvényesülése és erre alapított hatalmi törekvései napjainkban nálunk is kiváltották a ma Európa-szerte uralkodó zsidóellenes hangulatot. A magyarság - más népekhez hasonlóan - nem kívánja magába olvasztani, inkább kirekeszti nemzeti életéből az oda idegen testként beékelődő zsidóságot."

Persze kérdés, ha nem nyilatkozott volna ezen ,,újonnan jött elemek"-ről ily módon, nem száműzték volna-e akkor is történelemszemlélete miatt? Ami ugyanis a leghatározottabb szembeszállás volt a lelki-szellemi folyamatok történelmi korszakokat döntően formáló hatását megkérdőjelező, sőt egyenesen tagadó hegeliánus és pozitivista felfogással. Az elmúlt évtizedekben pellengérre állíttatott szellemtörténeti iskola híve volt ugyanis, amelynek kapcsán az imént idézett kötete előszavát író Tasnádi Nagy András akkori képviselőházi elnök megállapította, hogy Hóman A magyar történetírás új útjai című kötetében már 1931-ben feltárta azt a fordulatot, mely ,,a történettudományban a tizenkilencedik század estéjén következett be s a már-már lélektelen adathajhászássá fejlődött részletkutatás visszahatásaként a történeti szintézis utáni vágyban s a mind erősebben érvényesülő ,,szellemtörténeti"-nek nevezett módszer kialakulásában jelentkezett", amely ,,szemben a pozitív iskola merőben materiális szellemével és metafizikaellenes álláspontjával a lelki tényezőkre veti a fősúlyt s az emberi szellemben, az egyének, közösségek és korok lelkiségében látja a döntő jelentőségű történetalkotó tényezőt".

Igen, Hóman történészeink közül valóban elsők között hangsúlyozta, hogy a történelemben a lelki-szellemi tényezők mindig előbbre helyezendők az anyagiaknál-fizikaiaknál. Azt, hogy a történelemalakító személyiségek nem feltétlenül hófehér vagy szurokfekete figurák, szentek vagy ördögök, hanem hol erényekben, hol éppen bűnökben színre lépők, s akik inkább az előbbiekben, többnyire azok a hősök. Azt, hogy az igazi történész ugyanakkor képes meglátni a negatív jellemekben is a pozitívumokat, mindenekelőtt a hősiességet - mint a római történetírás nagyjai közül Titus Livius, aki Róma utolsó királyáról, a mégoly zsarnok Tarquinius Superbusról mégis azt írta, hogy ,,vir iniustus, sed fortis ad arma tamen", vagyis igazságtalan, de a harcban vitézül helytálló férfiú volt. S azt is, hogy a történelemmel való foglalkozás nem holmi szobatudósok filológiai foglalatossága, hanem a társadalomépítés, a nemzetformálás legfontosabb tényezője a hit és erkölcs alapelemeinek átadása után, a spártai jellemre való nevelés valóságos példatára.

Igen, ő még a konzervatív fölfogású tudós történészek közé tartozott, akik - Raffay Ernőt idézve (Harcoló szabadkőművesség. Küzdelem a katolikus egyház ellen, 2011) - ,,elfogadják a történelemben helyenként és koronként valóban meglévő osztályharc létezését, s megértik a liberális individuum szerepét is a történelemben, de nem abszolutizálják e tényezőket. Ehelyett azt állítják, hogy a történelemben minden a lélek: a közösségi és az egyéni lélek. Az emberi lélek pedig az Istenség létezésének és teremtő erejének a következménye. Ebből következik, hogy a földi emberek történelemnek nevezett tevékenységét az Isten akarata intézi és szabályozza, az emberi lélek befolyásolásával."

Éppen ezért nem véletlenül nyomatékosította Hóman már 1928-ban, hogy a történelmi materializmusnak a történelemben mindig és mindenhol kizárólag osztályharcot látó szemlélete mennyire torz:

,,A materiális világnézet s vele az osztályharc történetietlen, ezért merőben hamis elmélete észrevétlenül belopakodott a magyar lélekbe s még ahol politikai értelemben küzdenek is ellene, győzelmesen ütközik ki a frázisok tömegéből. A munkanélküli vagyonszerzésre és mások leigázásával is érvényesülésre törekvők, pusztán anyagi célokért dolgozók idegemésztő lázbetegsége mind fokozódó erővel pusztítja társadalmunk szervezetét. Baktériumai már a magyar középosztály testébe is behatoltak s a legjobb úton haladnak, hogy ezt a nivelláló, minden ellentét eloszlatására hivatott társadalmi réteget teljesen megsemmisítsék. Az ő munkájuk eredménye az önzetlenség és a becsületes munka lekicsinylése, a hivatali és iparos munkának tiszta bérmunkává süllyedése, a régi tisztes kereskedelem háttérbe szorulása a nyerészkedő közvetítés mögé, hivatalnoknak politikai és gazdasági pályára tódulása és közéletünknek annyi más baja."

De nem kevésbé fontosabb ténymegállapítása volt az is - Ki a magyar? című, 1939-ből való, e kötetében is olvasható írásában -, hogy ,,ha némelyek a fajelméletet túlzásba viszik, annak ellenszere mégsem lehet az, hogy magyar fajtánkat megtagadjuk, mert története folyamán - más fajtákhoz hasonlóan - jellege tán módosult és átalakult. A faj minden keveredés ellenére is továbbél az öröklés törvényei szerint a nép egyedeiben és egészében, az ősök eredeti vértisztaságukban megmaradt és más egészséges vérrel gyarapodott leszármazóiban s ezek életformáiban és világszemléletében." Ezért, hogy - amit megannyi kortársa, kiváltképpen Doros Gábor és László Gyula kutatásai is megerősítenek - ,,a honfoglaló magyar fajta ma is él.
Életben létéről és életerejéről tesz akkor is bizonyságot, mikor más törzsről sarjadt egészséges vérű és áthasonulásra képes egyéneket magába olvaszt, a fajrontó, népelkorcsosító, nemzetbomlasztó elemeket pedig távol tartja és kirekeszti magából". Végül pedig az írása címében feltett kérdésre felelve leszögezte:

,,Nincsenek félig magyar, magyar, magyarabb, legmagyarabb magyarok, mert a magyar szónak nincs fokozása. Vagy magyar valaki vére, szíve, lelke szerint, vagy nem az. Mert a magyarság vér és lélek, hagyomány és hivatás, érzés és tudat, hitvallás és cselekvés. Mindez együttesen jelenti a magyar fajt és a magyar népet s a rajtuk épülő nemzetet."

A magyar sors és magyar hivatás tudójára imént idézett világnézeti hitvallásai miatt 1945 után rabsors várt. Váci rabbörtönbeli éveit leghitelesebben Fiala Ferenc és Marschalkó Lajos örökítették meg Vádló bitófák címmel 1958-ban megjelent könyvükben. Ebből megtudjuk, hogy ,,a hatalmas termetű Hóman, a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, volt kultuszminiszter 1951 végén már csak mint szánalmas emberi roncs gubbasztott mindössze egy szalmazsákkal berendezett zárkájában. Mert mint írástudóra, őreá külön vigyáztak. Mindvégig magánzárkában volt. Hetenként kétszer fel kellett súrolnia nemcsak zárkáját, de a szigorított fogház harminc méter hosszú tölgyfával burkolt folyosóját is, a trepnit. Ilyenkor mindig számos látogatója volt. A valamikor 130 kilós test már mindössze hetven kilót nyomott. egy nap már nem tudta felsúrolni a trepnit, mert összeesett. Átvitték a kórházba s Halász főorvos úr harmadik vizitje alkalmával amúgy orvosi módra megkérdezte tőle: ,,No Hóman, még mindig nem döglött meg? "

Ő azonban még ilyen viszonyok közepette is szerette volna megvalósítani régi álmát, megírni a magyar középkor történelmét, de hiába kért hozzá könyveket és papírt, nem adtak neki, így csupán néha becsempészett irónon megörökített verse jelezte, hogy szeretné életben tartani szelleme frissességét. Amellyel megannyi munkájában bizonyságát adta annak a megannyi kutatással azóta is bizonyított igazságnak, hogy ,,a honfoglaló magyar fajta ma is él".


Link
 
 
0 komment , kategória:  ifj.Tompó László írásai  
Botos László : Elhallgatások
  2013-12-31 06:51:34, kedd
 
  Nagy érdeklődéssel a napokban fejeztem be két könyv olvasását. Az egyik volt Grandpierre K. Endre és ennek előszavát író, fia, Grandpierre Atilla: ,,Történelmünk központi titkai" című könyv, és Szabó Dezső: ,,Az egész látóhatár" trilógiája. Ahogy haladtam mindkét könyv olvasásában, úgy győződtem meg egyre jobban arról, hogy a magyar történelemtanításban nagy sunyiságok vannak. Sőt azt is mondhatom meggyőződéssel, hogy épp a hamisságok járultak hozzá veszteségeinkhez, nagyhatalmi helyzetünk elvesztéséhez, majd ebből adódó kis nemzetté, függő állammá válásunkhoz a népek nagy élet-halál harcában

Az is hozzájárult tragédiáinkhoz, hogy a magyar sorskérdésekre, a tudománytanítás, pontosabban az akadémiánk nem adta meg, elhallgatta és tagadja azokat a válaszokat, amelyek az Akadémia fennállása óta már régen ismertek voltak számára. Például, középkori krónikáink, kivétel nélkül, mind bejövetelről, vagy visszajövetelről szólnak.

Szentkatolnai Bálint Gábor, már 1901-ben a ,,Honfoglalás revíziója" c. munkájában élesen szembeszáll ezzel a hamisítással, helyteleníti a ,,honfoglalás" szó használatát is. Marjalaki Kiss Lajos 1928-ban írja: ,,Mintegy öt éve, amióta a mezőnyéki népvándorláskori sírmezőt feltártam, s ezzel kapcsolatban behatóan áttanulmányoztam hazánk középkori régészeti leleteit - határozottan kialakult bennem az a felfogás, hogy Árpád honfoglalása csak politikai változást, újabb fajta államszervezetet hozott erre a földre, de ennek ősi tősgyökeres lakossága zömében (mondjuk 90%-ban ugyanaz maradt ezután is ...) Úgy gondolom, hogy a mai tősgyökeres magyarság zöme nem Árpáddal jött be, sőt már az avarok, hunok előtt is itt élt és magyarul beszélt." Marjalaki (1987, 40). Marjalaki Kiss Lajos munkásságát is agyonhallgatták? (Grandpierre Endre. 25.old.) Magyar Adorján, ,,Az Őshonosság" munkája is ezt a tényállást bizonyítja. Az antik szerzők sokasága is mind így nyilatkozik. Névszerint: Xenophon, Josephus Flavius, Herodotosz. Mind ennek ismeretében is megkérdőjelezhetetlen, hogy a Kárpát-medencét messze az őskorból szkíta-magyar népek lakták. Mindenképpen nézzünk bele, mit is jelent a hamis ,,honfoglalás" szó? Ha ,,foglaltuk“, akkor világos dolog, hogy nem mi magyarok vagyunk e terület őslakói. Már itt élő népeket igáztunk le. Az itt talált békés népeket beolvasztottuk, és nyelvünk tökéletesítésére kifejező képességére rengeteg szót vettünk át az itt talált néptől. Így lettünk aztán keverék nép, idegen,társtalan, betolakodó nép Európában. Ezzel a nézettel mi magunk tagadjuk meg jóhazánkterületére való jogunkat, ugyanígy mondavilágunkat, a szkíta-magyar azonosságot is. Nemzetellenesteháta honfoglalás szó, mert történelmileg hamis, és mert hódítást, azaz más jó népek eltiprásának, leigázásának a lehető tényét hordja magában.

Tragikus, hogy noha tudta a hivatalos történelemkutatásunk, valamint történelemtanításunk az MTA-val egyetemben a honfoglalás ,,tényének“ valótlanságát, sosem vette a fáradságot, hogy fölfedje és kimutassa, mikor és kik manipulációjával vált a belföldön és külföldön is népszerűsített fogalom az úgynevezett honfoglalás. Tragikus az is, hogy ma is része a történelemoktásnak a honfoglalás blöffje.Megemlíthetjük ugyanakkor, hogy a honfoglalás szó nem az 1100 éves hagyomány fennmaradt kifejezése. Grandpierre Endre és Grandpierre Atilla közli, hogy a német habsburgi politikai elnyomatás legkegyetlenebb időszakának, a Bach korszaknak a terméke. A kor magyarsága nem tanúsított semmi ellenállást e szó közhasználata ellen, így aztán megöröklődött a történelemtanításunkban. Jellemző, de sehol sem hangsúlyozott, hogy krónikáink sem szólnak harcról, ellenállásról, vérhullatásrólÁrpádbeköltözését taglalva. Történelemoktatásunk miért hallgatja el, hogy az itt talált nép nem fogott fegyvert Árpád népe ellen? Bizonyított tény, hogy a római megszállók korában Pannónia, (ókori római tartomány neve) a mai Dunántúl, a magyar népek szállásterülete volt. A római történész Ammianus Marcellinus feljegyezte, hogy az akkori világ legmodernebb és legnagyobb légiója 44 évig harcolt (K. e. 35 - K. u. 9.), mire Pannóniát elfoglalta.[1] Iskolaoktatásunk azt tanítja, hogy az itt talált szláv és egyéb népeket megfélemlítette a vad, barbár Árpád csordanép, és ezért félelmében nem mertek fegyverhez nyúlni. Hát a világ legnagyobb akkori birodalom hadai nem voltak elég félelmetesek? Hol van itt elfogulatlan, oknyomozó tanítási módszer alkalmazása? Itt valami megbúvó szándékosság lappang.

A vlachoknak, oláhoknak a berlini konferencián Andrássy Gyula a monarchia külügyminisztere adta a rumán nevet, így u-val, hogy legyen népnevük, mert a vlach név egy népnek a foglalkozását jelenti. Tehát nem népet jelent, hanem foglalkozást, pásztort. Majd Akadémiánk felkérte Melich Jánost, hogy kutassa az Árpádkori, honvisszatérés idején a Kárpát-medencében élő népek kilétét. S ő ,,A honfoglaláskori magyarság" c. könyvében megtalálta a

,,1. Thrák nyelvűek: agathyrszok / dákok/ karpok

2. Illír nyelvűek: araviszkok - pannonok - oszok

3. Kelta nyelvűek: szkordiszkok - tauriszkok - bojok és kotinok

4. Iráni nyelvű jazygok

5. Germán nyelvűek:

a. Keleti germán nyelvcsoporthoz tartozók: Keleti gótok/ nyugati gótok / rugi törzsek / szkírek / vandálok / gepidák / erulok

b. A nyugati germán nyelvcsoporthoz tartozók: kvádok / szvávok / longobárdok / frankok / bajorok

6. Szláv nyelvűek: (ezek felsorolatlanul hagyatnak

7. Török nyelvű népek: hunok / avarok / bolgárok (Melich 1929. 1-3.)

Hát nem gyönyörű a népeknek ez a tolulásos sereglete? Huszonhat nép élt itt egymás hegyén, hátán, begyén. Lám csak, a Kárpát-medence a népek valamiféle fantasztikus gyűl helyévé vált. Valahány nép csak akad, mind-mind idefészkeli be magát, s itt hemzseg, akár halak a kosárban. Magyar népeknek se híre se hamva. Így a magyar nyelvtudós, a nyelvtudomány ormairól. Ámulatos! Ámde mégis meg kell kérdeznünk, miféle tudomány az, ami csak állít, de nem bizonyít, és eszében sincs a bizonyítás? Török népnek minősítetnek a hunok, avarok, bulgárok." (Grandpierre Endre. 28.old.)

Akadémiánk, Melich János ellenbizonyítására itt közlom a tizenkét honvisszatérést (Grandpierre kutatásában).

Évekkel ezelőtt nagy vitát, végül megnyugvást és a magyar nép általi elfogadást élvezett, a László Gyula által írt ,,Kettős honfoglalás" c. megrázó tanulmánya. Ez indította el a további kutatásokat, amelyek azt hiszem mindnyájunk számára ismeretlen, nagyszámú honvisszatérésről, azaz honvisszaszerzésről ismertetnek meg bennünket. A felsorolás elkeserítő, de ugyanakkor lelkesítő is. Elkeserítő, mert tizenkétszer kellett, hogy visszafoglaljuk a magyar nép ígéret földjét, a Kárpát-medencét. Ugyanakkor lelkesítő, mert élt bennünk a szeretet, az akarat, és volt erőnk is a visszafoglalásra. Reméljük és bízzunk, hogy a jövőben is képesek leszünk, mert úgy néz ki, hogy földünk tőlünk való elsajátítása megállás nélkül, szomszédaink tervezetének célkitűzése.

Grandpierre K. Endre írja (225-227 old.): ,,Tudni akarjuk, tudnunk kell végre a kitörés és a szabadulás, a visszaváltás módjait, követelményeit, tudnunk kell, miféle erők, tényezők segítették elő a rettentő csapások következményeinek kiküszöbölését, a kizökkent idő (Shakespeare) helyre billentését.

Vegyük hát számba - amennyire ez egyáltalán lehetséges - a honvisszaszerzések sorát.

Első honvisszavétel. Nimród fia Hunor, kevéssel a vízözön után.
Második honvisszavétel. Valójában meglehet, hogy ez a honvisszavételeknek egy külön sorozata. Az időszámításunk előtti harmadik évezredben ugyanis megkezdődik a hazánktól keletre- észak-keletre tartózkodó szkíta népek visszaáramlása, visszaköltözése. Adatok hiányában ennek okait háttértényezőit nem ismerjük. De a történelem -- és a megpróbáltatásos magyar történelem - elemi mozgató erőinek ismeretében úgy véljük jogosan számolunk azzal, hogy itt ugyanazok a tényező érvényesültek, amelyek évezredeken át megszabták szkítamagyar népek mozgását: a haza bajba kerülése.
Harmadik honvisszavétel: Trója pusztulása követően (i.e. 1250 körül) a honvisszavívó szkítamagyar népek hagyományos útvonalán, a Maotiszon (Ma-o-ta = Magyar-ó-táj) át visszatelepülnek hazánkba a Trója védelmében vitézül helyt állt Trószok (turuszkok, etruszkok, ld. Torockóiak!), vagyis a francoszkíták, s velük az ősi szkíta székes fővárost, Szikambriát felépítő szikanok, szikamberek, kik majd ezerévi ittélés után költöztek át végleges hazájukba, a mai Franciaországba.
Negyedik visszatérés: Az ősszkítáknak is mondott agatyrszek, az aga törzsek bejövetele az i.e. VII. században.
Ötödik honvisszavétel: Szarmaták és jászok (jazigok) visszatérése.
Hatodik honvisszavétel: Pannonok beköltözése. A pannonok honvisszavételéről egy felől az a tény tanúskodik, hogy hazánk a pannonok nevét veszi fel és Pannonia néven szerepel ezek után az ország (Pannónia és Hungária), másrészt az a tény, hogy a pannonok hosszú évtizedeken át hősi harcot folytatnak a terület rabló római hódítókkal.
Hetedik honvisszavívás: Palócok (pelazsgok) és bessek (besenyők) visszatérése.
Nyolcadik honvisszavétel: A dákok ősföldjéről, Dagesztánból (Dák-ős-ta [táj] ról) visszaköltöző szkítamagyar dákok bejövetele. Ez az esemény is teljesen adattalan, még pedig nyilvánvalóan azért, mivel visszatérésüket maga az itt élő üngürüsz nép sürgette, így hát harcokra csak később, a behatoló rómaiakkal szemben került sor.
Kilencedik honvisszavétel: A hunok i.sz. 373 évi bejövetele. Ezzel kapcsolatban rendkívül bőséges, kötetnyi adat áll rendelkezésünkre.
Tízedik honvisszaszerzés: Az avarok 564. évi honvisszavétele. A hazánkat megszálló longobárdok bölcs királya - az ősi történelmi szkíta birtokjog elismeréseként (s nem kevésbé az avar katonai túl erő láttára) önként felszedelőzködött és átköltözött minden pereputtyával együtt a napsütötte derűs Lombardiába (564).
Tizenegyedik visszatérés: Griffes-indás avarok betelepülése 670 körül.
Tizenkettedik honvisszavétel: Álmos és Árpád 896. évi hadműveleteinek végrehajtása. ,,
Elképzelhető az, hogy ennyi visszatérés után a Kárpát-medencében, 895-ban nem élt volna magyar?

Az Avar Birodalom felbomlása után és Árpád megérkezése előtt egyetlen jól megszervezett állam sem létezett a Kárpát-medencében. S ahogy Árpádék beljebb és beljebb hatoltak, meg-megálltak, napokig tartó ünneplésekkel fogadták őket. Pannónia volt az utolsó terület, amit visszafoglaltak, mert itt várták az esetleges legnagyobb ellenállást. De alig találtak szembenállást, kivétel csak egy-két külföldi helytartó, Mén Marót volt az egyik, a másik egy frank hűbérúr. Mikor felszólítást kaptak, hogy a pannóniai területeket adják át a jogos örökösöknek, megtagadták ezt. Ekkor Árpád egy hadat küldött ellenük, és ahogy a had vonult az úton, a nép behódolt annak, aki leszármazottja Atillának, e föld örökösének.

Árpád harcosai minden felügyelet nélkül Erdélyben hagyták családjaikat, arra a bizonytalan időszakra, amíg birtokba veszik az országukat. Ez a legnagyobb bizonyíték, hogy ellenfél nem volt ott a közelben. Ellenséges területen nem hagyták volna családjukat: gyereket, asszonyt, anyát, apát. De őseink a székelyekre, csángókra, az ott élő lakosság gondjaira bízták legféltettebb kincseiket. A székelyek, csángók el is vállalták ezt a kötelességet, s ha ezt tették, akkor tudták, hogy nincs kitől tartani, akik a közelből veszélyeztethetnék a hátrahagyott népet. Ez természetes cselekedet az egynemzetű népeknél.

Ennek a feltételezett idegen népi sokaságnak semmi jele évszázadokon át. Nem is lehet, a nemléte a legnagyobb bizonyíték erre. Az óhazai népek tudtak Árpád népének jöveteléről, mert a székelyek elébük mentek Kárpátalja határáig. Ugyanakkor a rutén terület határáig vonuló székelyeket senki sem támadta meg, nem kellett védekezniük senki ellen.

Grandpierre K. Endre magyarázza meg a szkíta honkeresés tévedéseit. Anonymus közlése szerint, a magyarok Szkítiából jöttek. De hol volt Szkítia?, kérdi Grandpierre K. Endre. A válasz nyilvánvaló, Ázsiában. Anonymus közlésében Maotisz, vagyis a Kaukázusnak inneni területén, a nagy szarmata síkságon, vagyis Európában. Ezek szerint, az ázsiai Szkítia Európában volt. De ez így még nem kielégítő válasz, mert a történelmi tények azt tanúsítják, hogy volt egy másik Szkítia is. Sőt, majd látni fogjuk írja G.K.E., volt még egy harmadik Szkítia is. Hérodotosz és Anonymus adatai szerint, Dárius perzsa hadserege az Al-Dunától északra helyezkedett el, vagyis Közép Európában, pontosan a Kárpát-medencében, a történelmi Magyarország területén. Ez ismeretek alapján adjunk feleletet e kérdésre. Honnan jöttek őseink Hazánk területére? Azt a meglepő választ kell adnunk, hogy a Kárpát-medencéből. De az oknál fogva, hogy több Szkítia volt, a válasz nagyon önkényes lehet, az egyik a mai Hazánk területe, a másik pedig a szarmata vagy Dél-orosz síkságon Meotisz környékén volt. Így válaszunkat módosítanunk kell. Két összetevőjű magyarságot kell figyelembe vennünk, írja Grandpierre Atilla, amikor Árpád népének bejövetelét tárgyaljuk. A Kárpát-medencei őshonos magyarságát, másrészt a Kelet-európai Szkítia Álmos és Árpád vezette magyarságát.

Idézzük Anonymus idevágó sorait: ,,A szittya nemzetet (Anonymus azonosítja a szkítákat a magyarokkal), bizony semmiféle uralkodó nem hajtotta igája alá. Tudniillik Dáriust a perzsák királyát csúfosan megkergették, úgyhogy Dárius ott (az Al-Dunánál) nyolcvanezer embert veszített el. (...) Cirust, szintén a perzsák királyát, háromszázharmincezer emberével együtt megölték. A szcítiaiak (a magyarok) magát Nagy Sándort (...) szintén szégyenteljesen megfutamították." (Anonymus 1200 k./ 1975, 80-81. In Grandpierre K. Endre. 35.) Ez ismeretekkel ezután Árpád Európán kívüli beköltözésével nem vádolható. Valamikor a messze múltban az ősi Szkítia a Sárga tengertől az Enns-ig és az Inn folyóig terjedt, széttörődése folytán alakultak ki a különböző szkíta állam területek. Josephus Flavius alátámasztja ezt a közlést, amikor rendkívül érdekes, és részünkre fontos közlésében így ír: ,,A szkíták őshonosok Európában, s olyan területeken laknak, amely előttük néptelen volt." (Josephus, i. sz. 93-94/ 1821, 20. In G.K.E. 37.)

Most pedig szólnunk kell a feudalizmus bigott alapkövetelményeiről, amely szerint nem azt kell tanítani, ami valós, hanem azt, amit előírnak. A történelemről annak múltjáról a tájékozatlan népet könnyű az idegen uralmi hatalomnak önvédelmi készségét megbénítani. E nézetnek, e hatalmi elrendeződésnek rendszere van. Innen sugárzik a finn-ugor származás elméletmérgező tanítása, bár népismeretben még mindég rendületlenül él a szkíta, hun, avar, magyar származástudat, de a finn-ugor elmélet tanítás zavaró tudata elhomályosítja a szkíta hazavesztéseknek és honvisszavételeknek emlékét, sőt hitelét is, pedig nagyon szükségesaz, hogy megtudjuk, hogyan, miként vesztettük el és szereztük vissza újra és újra anyaföldünket. Ennek tudata mindenek felett a legfontosabb a jövőre nézve, mert most is, a jelen időben is, hazavesztésben vagyunk, írja Grandpierre K. Endre (225 old.). Őstörténetünk egy megállás nélküli egyéni szkíta-magyar harc földünk megtartásáért és annak visszaszerzéséért.

Grandpierre K. Endre és fia, Atillaolyan hatalmas anyagot állított össze, korábban megnevezett könyvükben, amelyek épp azokat a kétes és megkérdőjelezhető történelmi leírásokat elevenítik fel, amelyek történelemtanításunk, minden további nélkül elfogadott, és fel sem merült a gyanú, hogy az írottak valamilyen formában magyarellenesek. Ezek, vagy az ilyen írások, hosszú időn át nagy károkat okoznak a nemzet szemléletben. Ilyen történelmi ismertetés a Domonkos barátok elszakadt testvéreink feltáró útjának leírása. Ez útleírás elemzését közölnünk kell, mert bő ismeretekkel gyarapodunk, a múlt, megbúvó külhatalmak háttér munkálkodásáról.

Az őshaza keresés ösztöne belénk oltott emberi vágy, megtalálni és felgöngyölíteni, hogyan, hol, s miként éltek őseink? Dicsőség ennek megtalálása. Hősies akarattal, négy elszánt Domonkos barát elindult az embert próbáló nehéz út megtevésére, legyen az bárhol is. Három keserves kínszenvedés év után, csak Ottó barát tért haza, de röviddel utána a kimerülés őt is elvitte. Richardus elbeszélését fontosságánál fogva, Grandpierre K. Endre szószerint közli. Az olvasó ennek érdekfeszítő leírását megtalálja a honlapunkon www.magtudin.org. (Grandpierre K. Endre: Történelmünk központi titkai 2. 54-82 old.)

Tanulmányunk ,,Elhallgatások" címet adtuk, mert oly nagy számban, nemzet szempontból történő elhallgatások történtek, amelyek mélyen, messzemenően befolyásolták életünk kialakulását, meglátásait. Ilyen Angela Marcantonio: ,,Sajnovics János szerepe az összehasonlító nyelvtudományban kritikai áttekintés" a sok közül.

ANGELA MARCANTONIO

Sajnovics János szerepe az összehasonlító nyelvtudományban[2]

kritikai áttekintés


A következőben tudatjuk és idézzük Angela Marcantonio által Sajnovics János Demonstráció könyvéből azt a részt melyet a Tudományos Akadémiánk elhallgatott.

Sajnovics János eredeti munkája a Demonstrátió-ban 1735-85, és követője Gyarmati Sámuel munkáikban oly megdöbbentő eltérés terjedt el Sajnovics János nevének fémjelzésével az MTA magyar nép tudatos félrevezetése érdekében. A kutatókat, kik ellenezték a finnugor elmélet tanát, az MTA először ,,kigúnyolta, azután már szégyentelenül kicsúfolta, majd tudományosan cáfolta, és üldözni kezdte, végül ellehetetlenítette, külföldre kergette, vagy vidéki magányba száműzte. Az akadémiára benyújtott munkáikat elfektette, sőt megsemmisítette, elégette." (Halasy-Nagy Endre) Az MTA ellenzői nem a lapp, azaz finn néppel való rokonságot ellenezik: ellenkezőleg mi nagy tisztelettel vagyunk irántuk: már annálfogva is, hogy a róluk elnevezett finnugor elmélet név hordozói és volt bátorságuk az igazság megvallására megtagadni, azaz elhatárolódni a finnugor elmélet tanításától. Az akadémiánknak az a makacs kiállása az említett elmélet mellett nem más, mint hazaárulás a tudós társaság részéről, és szégyen a magyar népre. Sajnovics az említett tanulmányában a finnugor elméletet a nagy egész Ázsiára kiterjedő kínai nyelv egyik mellékágának tekinti. Így hozta szoros kapcsolatba a lapp nép nevének keletkezését. Angela Marcantonio írja (73-74): ,,Valóban, ahelyett, hogy ,,uráli nyelvészetet" alapítana, S. a De diversitate dialectorum in genere (46-49 old.) c. fejezetben úgy érvel, hogy

- a kínaiból (mely Ázsia legnemesebb és legősibb nyelve) származik minden ázsiai és néhány észak-európai nyelv, ezek a nyelvek nyelvláncot alkotnak, egy nyelv/nyelvjárás kontinuumot;

- a magyar része (és rokona) az eurázsiai nyelvláncolatnak, így végső fokon a magyar a kínaiból származik ezen nyelvlánc közvetítésével különösen a lappon keresztül, melynek szülőföldje eredetileg egy Kínába benyúló sivatagban volt.

- a török nyelvek miután ezen eurázsiai nyelvlánc részei, 'szintén rokonai a magyarnak'.

Ezen állítások részletesebb vizsgálatához érdemes S. -t közvetlenül idézni (46-7. old.)"

Angela Marcantonio idézi az eredeti latin szöveget és ennek magyar változatát:

,,Ezért helyesebb lenne, ha a szlavón nyelvet az illírből származtatnánk, a magyar nyelvet pedig abból az ősi és széles körben elterjedt nyelvből, mely egészen napjainkig kétségtelenül nem csak a magyarok között ... virágzik, hanem úgy találtam, hogy a lappok, a dánok, a svédek, az oroszok, a finnek, valamint a karéliaiak és az észtek is használják. Sőt kétségtelenül Mongolia népeinek többségén, az zürjéneken, a mordvinokon, a cseremiszeken, a permjákokon, a votyákokon, a vogulokon, az osztyákokon stb. keresztül Ázsiában, egészen Kínáig elterjedt."

,,(Hell Miksa) véleménye szerint a kínaiak minden ázsiai népnek az ősei, s így a magyaroké is, vagy legalább is az ázsiai nyelveké, azaz: a legősibb magyar nyelvjárást a kínai nyelvjárásban kell keresni. A következő indokok vezették őt erre az elképzelésre: I. A kínai szavak hangzása és kiejtése úgy tűnik megegyezik a magyarokéval. II. A magyar nyelvben a szavak szótövei mind egyszótaguak, ugyanúgy, mint a kínaiban. III. Mindkét nyelvben a szóképzés egyszótagú képzők segítségével történik. (...) V. Végül a mongol nyelv nagyon közel áll a kínaihoz, közel áll a törökhöz is, a török pedig a magyarhoz: következéskeppen a kínai közel áll a magyarhoz."

Angela Marcantonio folytatja (75. old.): ,,S ez után azzal érvel, hogy a Samo név, melyet a tatárok egy Kínába benyuló sivatagnak adtak (máskülönben Lop, S. szerint Lap) megfelel a saame népnévnek. ('Samo autem, & Same admodum correspondentes voces mihi videbantur'; 47. old.).

Éppen ezért a lap nép hazájának a kínai nép közelében kellett lennie, s következésképpen valaha egyazon népnek kellett lenniük. A nyilvánvaló következtetés tehát a következő (48. old.) (latin szöveg magyarban): 'Ha ők egy nép voltak, a lapok nyelvének meg kellett egyeznie a kínaikéval. Azt már bebizonyítottuk, hogy a lap nyelv azonos a magyarral, ezért a magyar nyelvnek is valamilyen módon meg kell egyeznie a kínaival.'"

S nem elégszik meg azzal, hogy ezeket kijelentse.[3] Ugyanazt a módszert használva, amellyel a magyar és a lapp nép ,,alap­vető azonosságát" demonstrálja lexikális szinten (a korpusza 150 szó), olyan érveket hoz, amelyekről azt gondolja, hogy bizonyítékokként (argumenta) szolgálnak, azon állítás alá­támasztására, hogy ,,a legősibb magyar nyelvjárás eredete a kínai nyelvjárásokban keresendő". Ezen argumentumok segítsé­gével (melyeket a fenti idézetben részleteztük) - a kiejtés és a hangok azonossága/hasonlósága, a szótövek egyszótagúsága, a szóképzés egyszótagú képzők segítségével - S egy sor ,,megfelelést" állapít meg a magyar és a kínai között.[4] S figyelmez­teti is az olvasót, hogy természetesen némely szó ,,némileg megváltozott" a két nép idő- és térbeli szétválása miatt, s így tökéletes azonosság nem várható. Ráadásul S a továbbiakban azt állítja, hogy a magyar és a kínai között fennálló különbsé­gek nem nagyobbak, mint azok, melyek az izlandi és modern szász nyelv között vannak, mely két nyelv egyértelműen ugyanazon nyelvcsaládhoz tartozik. Az S által felállított meg­egyezések a következők (48-9 old.):[5]

1.kínai yé - magyar éj
2.kínai syn - magyar szü - szív
3.kínai gé 'nap (égitest és időszak)' - magyar ég
4.kínai tu - magyar út
5.kínai sem 'élet' - magyar szem-ély ,,vitam vivens, ex szem + élek", azaz 'életet élő, a szem + élek-ből'. Más szavakkal, S sze­rint a magyar személy szó részekre bontható, ahol a szem nyilvánvalóan ugyanaz, mint a kínai sem és az -ély az él igé­ből képzett melléknévi igenév. Azonban a személy valójában 2 részre osztható, a szem-re és a főnévképző -ély-re.[6]Azaz, nincs a szem szónak 'élet' jelentése, -y-ra végződő mellékné­vi igenév pedig szintén nem létezik.
6.A kínai sem, melynek második jelentése 'teremt, nemz', megfelel az ómagyar isem 'apa, ős' szónak. Feltehetően S az isem szót a legkorábbi magyar írott szöveg (Halotti beszéd) isemukut szavából merítette, amelyet idézett és részletesen tárgyalt a Demonstratióban. Viszont az isem szó, mint ilyen ismét nem létezik a magyarban, s az isemukut szó helyes felbontása a következő: ise-muk-ut 'ős-ünk-et'.[7]
7.A kínai tum 'kelet' a magyar tám-adat-al szemben: ,,quasis Oriens dedit", azaz 'majdnem kelet adta' értelemmel, ahol S a tám- szót nyilvánvalóan 'kelet'-ként értelmezte, s az adat szót az ad ige múlt idejű egyes szám harmadik személyű alakjaként kezeli. Azonban a tám-adat szó, mint ilyen, nem létezik a magyar nyelvben.
8.kínai hay 'tenger' és ham 'hajó' a magyar hajó-val szemben.
E pontnál S világosan kifejti az ,,argumentumait", hogy részle­tesebben illusztrálja, hogyan jutott el ezekhez a megfelelések­hez (49. old.):

(iNémely kínai szó ,,visszafelé" olvasva tökéletesen mege­gyezik a magyar megfelelőjével (,,...seu retrograde legantur, cum Ungaricis prorsus convenire"). Így a kínai yĕ; 'éj­szaka' megegyezik a magyar éj szóval, a kínai gĕ 'nap (égi­test és időszak)' ugyanaz, mint a magyar ég; a kínai tu ugyanaz, mint a magyar út stb.; a betűk ilyenfajta ,,felcseré­lése nem ismeretlen más nyelvekben sem" (,,Haec litterarum translocatio retrograda nihil novi est etiam in aliis Idiomatibus").
(iiA kínai egyszótagú szótövek a modern magyar nyelv összetett és képzett szavaiban megtalálhatók, bár az erede­ti szótő egyszótagú természete többnyire elhomályosult, mint a személy szó esetében.
(iiiA legtöbb kínai egyszótagú szó magánhangzóra végző­dik, bár van néhány kivétel, ahol, különböző okok miatt, n, ng, m és l került a szó végére. Ha ezeket (a nem lénye­ges) hangokat elhagyjuk bizonyos kínai szavakból, akkor pontosan ezek magyar megfelelőit kapjuk, mint ahogy ez nyilvánvaló a kínai syn és a magyar szü esetében.[8]
Amint említettük, ezen ,,kritériumok", melyek abszurditása és együgyű jellege nyilvánvaló, ugyanazok, melyeket S magáévá tett, hogy a magyar és a lapp nyelvet összehasonlítsa és ,,bizo­nyítsa" alapvető ,,azonosságukat"!

A hitetlenkedő olvasó felvetheti azt, hogy ezek a bizarr kri­tériumok a magyar és a kínai nyelv összehasonlításának lehe­tetlen voltából adódnak. Pedig ez pontosan úgy van, mint ahogy mi bemutattuk, amint ez könnyen belátható a Demonstratio III. fejezetének elolvasásával, melynek címe önmagáért beszél: Idioma Ungarorum, et Lapponum idem esse evincitur ex simili apud utramque gentem vocum enunciatione. Valóban, S a hangok és a kiejtés hasonlóságáról/azonosságáról beszél és nem rendszeres megfelelésekről, melyek esetében történetesen előfordulhat, hogy a megfelelő hangok egyáltalán nem hasonlítanak/azonosak. A VI. fejezetben (41-3. old.) S továbbá azt állítja, hogy a lapp és a magyar szavak és kifejezések alapjában véve ,,egyformán" hangzanak, olyan értelemben, hogy nem sokat mutatnak azokból a ,,betűmódosulásokból", (,, ...litterarum additione, transmutatione, omissione, etc."), amelyek oly gyakran előfordulnak még nagyon közelálló nyelvjárások ese­tében is. Ezen általános módosulásokra hoz néhány példát (44. old.):

Angela Marcantonio idézi az eredeti latin szöveget és ennek magyar változatát:

,,Ugyanez történik egyéb betűmódosulások esetében is. A dat he­lyet tat-ot, az asse helyet assie-t, a goim helyett kolm-ot mondunk. Itt ugyancsak figyelembe kell venni azt a speciális mássalhangzó váltakozást, amelyet néhány nyelvjárásban megtalálhatunk. Ily módon például a déli emberek által tk-nak ejtett szavakat az észa­kiak rk-nak ejtik, vagyis: a botkanet, ratket, abro, dabredet szavakat mások borganet, rarket, arwo, tarwetet-nek ejtik ki. Hasonlóképpen semmi különös nincs abban, hogy egy nyelvjárás számos betűt hozzáad egy szóhoz; a déliek szabadon hozzáadnak egy j-t azon szavakhoz, melyek magánhangzóval kezdődnek. Így például a délieknél a jarno, jenem, jelet, az északiaknál anno, eenam, alet lesz. Megjegyzem, nem egészen világos, hogy hol található tk rk hangcsoport váltakozás az abro az arwo-val és a dabredet a tarwetet szópárok esetében."

Miután megállapította a ,,nyelvváltozás" ezen általános ,,szabályait", S összeállítja a megfelelések híres 150 szavas listáját Idioma Ungarorum, et Lapponum idem esse ostenditur ex vocabulis utrique genti communibus). Az olvasó, aki valamiféle pontosításra vár legalább néhány hangtörvény esetében (olyan pontosításra, amely túlmutatna a betűmódosulások homályos és gyakran önkényes elméletén), csalódni fog. Valójában S éppen ezekkel a fogalmakkal dolgozik, úgymint a betűk ,,hozzáadása", ,,törlése" ,,helyettesítése" és ,,felcserélése", valamint a szavak önkényes szegmentálása. Továbbá a kínai-magyar megfeleltetésektől eltérően, S nem mindig veszi a fáradtságot, hogy megvilágítsa az általa használt módszereket oly módon, mint ahogy azt lejjebb a (9), (10), (15) és (16) példák esetében megteszi. Éppen ezért az olvasónak találgatnia kell, hogy a fent felsorolt ,,módosulások" melyike, vagy milyen más eljárás képzi a megfeleltetés alapját. Általánosan az állapítható meg, hogy az összehasonlított szavak tulajdonképpen egy egyszerű kritérium alapján lettek kiválasztva, amely a hangok felületes hasonlósága. Ez gyakran azzal párosul, hogy a szavak jelenté­sét indokolatlanul kibővíti, valamint, hogy nem képes felis­merni bizonyos főnevek vagy igék különféle ragozott és kép­zett alakjait, illetve a megfelelő szótöveket, amint azt a 6-os példa feljebb és a 11-es példa lejjebb mutatja. Mindezen ad hoc eljárások természetesen hozzájárulnak a kívánt felületes ha­sonlóságok eléréséhez, s ily módon nő a hamis megfeleltetések kockázata. Valóban, a S listájából találomra kiválasztott követ­kező 8 elem közül egyedül a magyar ár és a lapp arvo közötti megfelelést tartják mind a mai napig megalapozottnak (leg­alábbis az UEW 16-7 szerint). Néhány példa elegendő a prob­léma illusztrálásához (a jelentések S-tól származnak):[9]

9.a lapp mieel vs a magyar elme (,,mint egy anagramma"; 65. old.)
10.a lapp keresz vs magyar szekér (ismét egy ,,anagramma"; 65. old.)
11.a lapp gyérmom 'a gondolkodás és következtetés képessé­gének megszerzése, a gyérme ('elme') tőből' vs a magyar gyermek, aki a következtetés képességét megszerzi. A sze­mantikai kapcsolat bizarr voltától eltekintve, itt azt kell megjegyeznünk, hogy a gyermek a gyerek szó egy alternatív formája (64-5. old.)
12.a lapp adaldak; S szerint ez a szó a magyarban jelenthet 'va­lamit, amit adtak valakinek' bár tudja, hogy a helyes alak a magyarban ajándék (68. old.). Valóban, az adaldak nem bizo­nyul magyar szónak.
13.a lapp arvo 'valami árusított dolog ára' vs a magyar ár, áro, árulok. Itt meg kell jegyeznünk, hogy az ár valóban valaminek az 'árát' jelenti, viszont az áro, mint olyan nem létezik. (S talán az árú szóra gondolt). (68. old.)
14.a lapp amees 'édes' vs a magyar méz (68. old.)
15.a lapp gaure 'hajlott' S szerint göre-vé válik, ha az au-t ő-re változtatjuk; ez esetben pedig megegyezik a magyar görbe szóval (70. old.)
16.a lapp aagam-ból S szerint a magyar hágom lesz 'felmászom, fellépek' (mindkét nyelvben), ha egy hehezetet eléteszünk. (71. old.)
Érvelhet valaki azzal S védelmében, hogy e módosulások né­melyike (ha fonémaváltozásként és nem grafémaváltozásként értelmezzük azokat) valóban egy igazi hangváltozás durva körvonalát, intuitív definícióját támasztja alá. Viszont úgy tű­nik, hogy maga S is néha tudatában van annak, hogy a szóban forgó módosulásoknak kell, hogy legyen valamiféle sziszte­matikus, állandó jellegük, ahhoz, hogy valódi nyelvészeti fo­lyamatoknak és nem tudósok betűkkel való ügyeskedésnek tudjuk be őket (,,litterarum quidem constans permutatio, aut omissio"; 42. old.). Más szavakkal, úgy látszik, hogy S helyesen felismeri azt a veszélyt, mely a javasolt eljárásmód rendszertelen vagy helytelen használatából ered: számos ha­mis megfelelés megállapításának lehetőségét, amint arra már korábban rámutattunk.[10] Mindazonáltal a gyakorlati munka folyamán mindezeket a helyes, átgondolt észrevételeit könnyen elfelejti, miközben azon fáradozik, hogy a lehető legtöbb összefüggést megállapítsa. Így S összehasonlításaiból éppen az a tulajdonság hiányzik, mely a conditio sine qua non ahhoz, hogy egy megfigyelt hangváltozás jól meghatározott és megalapozott hangtörvénnyé váljon (és ne csak egy ad hoc leírás legyen): hogy számszerűleg jelentős legyen, vagyis példák tömege támassza alá."

Ha egy tudós társaságnak (MTA) - mert ennek kellene lennie - mint azt a ,,legnagyobb magyar" elnevezte, ennyi idő sem volt elég ahhoz, hogy az ellenségtől ránk erőltetett magyar tanítási rendszer hitelességét visszahelyezze, ne vezesse népét a bizonytalanság útvesztőjébe, akkor már nincs más megoldás: ezt az akadályozó politikai rendszer érdekében elkövetett társaság vezetőit le kell váltani, és a tudományoktatást magyar érdekűvé kell tenni.

Addig is, amíg ez meg nem történik, ez a jelenlegi társaság kövesse meg alapítóját, gróf Széchenyi Istvánt, rendelje el a magyar nyelv eredet kutatásának tanulmányozását, és ugyanígy ítélje el Hunsdorfer (Hunfalvy) ősi kódexeink égetőjének bűneit, és kezdje meg minden mellék érdekű valós magyar történelemtanítását, ugyanúgy ősi rovásírásunkat, mint ahogy a múltban tanították kötelező tantárgyként a német írásjegyeket.

A Tárih-i Üngürüsz megjelentetésének körülményeit és szövegét a Magyarságtudományi füzetek, Kisenciklopédia 9. számából közlöm: Grandpierre Atilla ismerteti apja munkáját:

Grandpierre K. Endrének köszönhető, hogy a magyarság Kárpát-medencei őshonos mivolta ma a köztudat jó részében jelen van, hiszen közvetlenül László Gyula 1978-as ,,Kettős honfoglalás" elmélete után tette közzé a Tárih-i Üngürüsz ismertetését (1979-ben). (...)

A Tárih-i Üngürüsz kiadása során tartalma megdöbbentő fordulaton ment át. Amíg dr. Blaskovics József eredeti fordításában a történet elbeszélése így kezdődik: ,,A regösök és a krónikások így írták meg... " (...) Az évszázadok hírnökei és a hírek elmondói ilyenképpen adták elő. A szöveg hatalmi ráhatás következtében módosult. (Lásd: Tárih-i Üngürüsz: Egy ezer éve bujdosó magyar ős geszta titokzatos történetének peranyaga.) - A Kiadó csak azzal a feltétellel volt hajlandó megjelentetni a Tárih-i Üngürüsz-t, ha ezzel a megváltoztatott tartalommal jelenik meg. Mi lehetett ennek az oka? Úgy tűnik, az a beidegzett elvárás, amely szerint a magyarok nem tudhattak írni-olvasni, nem lehettek krónikásaik, s ha ezt egy újonnan feltűnt tény - mint például a Tárih-i Üngürüsz felbukkanása - cáfolja, akkor az újonnan feltűnt tényt a beidegzett elvárásnak megfelelően kell megváltoztatni, meghamisítani. ,,A magyarok Istenének elrablása c. könyvében feltárta a 955. évi passaui titkos diplomáciai megállapodást, bizonyítva, hogy Magyarország idegen iga alá hajtása a német és nemzetközi titkos diplomácia műve volt. 12 magyar főurat óriási kincsekkel árulásra bírtak. Titkos szerződésben megállapodást írattak alá velük. Magyarország függő helyzetének kialakulására, a Nyugat előtt félelmetes magyar nemzet ártatlanná tételére, a magyar szellem kettétörésére. Feltárta a titkos magyarellenes szerződés azon legfőbb pontjait, amelyekben a Német-római birodalom és az egyház megállapodott Magyarország titkos diplomáciai módszerekkel történő lerombolásának céljából. ,,Királygyilkosságok" c. nagysikerű művében bebizonyította, hogy a magyar királyokat szinte egytől-egyig gyilkolták meg. (...)

Rövid tanulmányok ismertetése:

Aranykincsek hulltak a Hargitára Magyar titkok. A magyarok eredete a Tárih-i Üngürüsz tükrében.

Az árpádi bejövetel előtt íródott, több mint ezerszáz éve bujdosó magyar ős geszta ismertetésével és elemzésével feltárja a magyarság történelmét az özönvíztől, Nimródtól kezdve. A Hérodotosz által feljegyzett szkíta eredetmondát összeveti a magyar ős geszta Csodaszarvas-mondával. Kiderül, milyen nagymértékben megegyezik a két forrás és hogy a szkíta magyarság a világ legősibb népe, őshonos a Kárpát-medencében, itt találta föl a földművelést. A könyv megjelent 40.000 példányának legnagyobb részét egy cég felvásárolta, és néhány év múlva a szerző raktárában bukkant rá. Minden más nép a legnagyobb becsben tartaná legrégibb őskódexét, a Nemzeti Múzeum főhelyén állítaná ki és az általános iskolától kezdve a közép-iskoláig és az egyetemekig tananyag kiemelt részévé tenné. Rajtunk is múlik, mikor jön el ez az idő. (...)

Miként menthető meg a magyar nemzet? A magyarság a világ egyetlen, több ezeréves múlttal rendelkező kultúrnépe, amelyet fél évezrede-évezrede ellenségei irányítanak. Az emberiség történelmének a jégkorszak és a vízözön óta egyre erősödő irányzata a cselszövő, nemzetek létére, kijátszására, kifosztására törő titkos diplomácia. ,,Az öreg Európa" - ahogy Shakespeare drámáiból is kitűnik - a csalás, a rablás, a hamisítás, népbutítás, és öldöklés klasszikus földjévé vált. Gyávává, álszentté, meghunyászkodóvá, mindent eltűrővé tették a fogyasztói Európát. A gyáva meghunyászkodás igazolására felnagyítják a nehézségeket, az adott történelmi helyzet reménytelenségét és kilátástalanságát, és ez hatol be zsibbasztó mételyként a közgondolkodásunkba: a mindenbe beletörődés szánalmas foglyaivá lettünk. Szomorú, de lelkipásztoraink, pártjaink, sajtónk nagy szerepet játszottak és játszanak a nép birkává tevésében, arctalan masszává gyúrásában.

Legsürgősebb teendőink:

1.1.Törvényt kell kidolgoznunk arra, hogy az új választásokon, népszavazásokon csak olyan személy jelölhető, aki eddigi élete folyamán tetteivel, életvitelével bizonyságot tett a közérdek, a magyar haza, a magyar nép iránti feltétlen hűségéről, a haza és a nemzet iránti feltétlen és kétségtelen odaadásáról. Az ősi magyar közjogi gyakorlat értelmében a megválasztott képviselők választói által bármikor visszahívhatók.
2.(...)
3.A magyar hagyományok védelme, nemzeti szellemi kincseink közkinccsé tétele.
4.A magyarság szellemi szabadságharcának megvívása, szellemi felszabadítása a gúzsba-kötöttség alól. Társadalmi, oktatási, nevelési, közösségi viszonyaink megújítása, minden magyar szellemi érték felkarolása. Hivatás tudatra nevelni a magyar ifjúságot és az egész magyar nemzetet: Vissza kell adnunk az évezrede döntő szinten elorzott nemzeti hivatástudatot, amely fényt, örömöt, értelmet és célt ad az egyedek életének.
5.Meg kell állítani a magyar népesség további csökkenését, és vissza kell állni a megmaradás és megerősödés pályájára.

Üzenet és titok. Szellemi szabadságharcunk kézikönyve. I. kötet. Titokfejtő könyv kiadó, 1995

Egyetlen idézettel jelezhetjük e rendkívül gazdag társadalmi munka célkitűzését:

,,Ezer esztendőn át újra meg újra elbuktak nemzeti szabadságharcaink, mert a fegyveres küzdelmet nem kísérte szellemi szabadság háború. Haladéktalanul meg kell vívnunk hát szellemi szabadságharcunkat!"

Történelmi oktatásunk évszázadosan berögződött taníttatási módszere. Szabó Dezső munkája alapján. (Az egész látóhatár. III. kötet. 231-232 old.)

,,A fiatalember az egyetemen történelmi munkásságra szánja el magát. Természetesen, felfogása a történelmi eseményekről eleinte azonos lesz tanárai felfogásával. Nemcsak azért, mert fejlődésének ezen a fokán általában még csak egyszerű átvételre képes, hanem: mert legmélyebb életérdekei is arra bírják, hogy olyan történelmi felfogást mutasson, mely tanárai szemében, a vizsgákon, az esetleges pályadíjaknál, vagy külföldi ösztöndíjaknál javára lehet. Ez a felfogás lassanként lelki mechanizmusának része lesz s már mint egyénisége egyik alkotó elemét a természetes önzés minden lelki elemével átszövi. Később, kikerülve az egyetemről és már önálló történelmi munkákat teremtve: az életnek ez a vak ösztöne - néha tudatlanul is - megint csak oda löki, hogy munkáinak felfogása, a belőlük kiáradó tanulság olyan legyen, hogy az állások odaítélésénél, a múzeumok, vagy más könyvtárnoki állásba, vagy éppen egyetemi katedrára jutáshoz, az esetleges pályadíjak elnyeréséhez, az akadémiai vagy más tudományos társasági tagsághoz, előkelő miniszteri álláshoz: szóval pénzhez, ranghoz, hírnévhez, irányító hatalomhoz juttassa. Így végzetszerűen: történetírása, mely a saját érdekeinek lírái prózának egyszersmind az uralkodó osztályok érdekének célja, hiszen ezeknek az uralkodó osztályoknak a kegye osztja el az élet általa kívánt javait.

Beláthatatlanul végzetes következményei voltak ránk ennek a különös természetes jelenségnek. Mivel a dinasztia és az uralkodó osztályok nemcsak kizsákmányolást, hanem idegenek hódítását is jelentették nálunk: a magyar történetírás az emberi kizsákmányolás és az idegen hódító népek irtózatos (prozája) lett. Ahelyett, hogy jobb jövőt teremtő megmutatás lett volna s egyetemes lelki megszervezés a magyarság számára, -- az összes lelki tényezők megszervezése egy hatalmas öncélú fejlődésre, -- olyan ideológiát nevelt a közép-osztályba s az alsó fokú iskolák révén a nagy tömegekbe: mely a magyar (nép) teljes kizsákmányolását, kitúrását saját hazájából lehetővé tette."

Botos László

2013-12-26


Link
 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
GRANDPIERRE K. ENDRE: TÖRTÉNELMÜNK KÖZPONTI TITKAI 1-8
  2013-12-31 06:43:12, kedd
 
  GRANDPIERRE K. ENDRE: TÖRTÉNELMÜNK KÖZPONTI TITKAI


Link
 
 
0 komment , kategória:  Magyarságtudományi Intézet  
Az első szkíta-hun történeti alkotmány
  2013-12-31 06:37:18, kedd
 
  Az első szkíta-hun történeti alkotmány
Írta: Borbála Obrusánszky

A 19. századi magyar történészek körében még egyértelmű volt az, hogy az Anonymus által megörökített vérszerződési eskü volt az első magyar történelmi alkotmányának alapja, amikor is a szövetséget kötő törzsek szabályozták az új államot vezetők jogait és kötelességeit. Az ősi magyar jogszokás nem egyedülálló, hiszen a szkíta és hun népek között nagyon változatos formákat találunk.


Ha összegyűjtjük és elemezzük az eurázsiai térségben élt íjfeszítő, vagy lovas népek esküvési szertartásait, akkor abból kiderül, hogy náluk az egyik legfontosabb szövetségi forma volt a vérszerződés volt, amelyet két vagy több, társadalmilag egyenrangú fél, nemzetségi vagy törzsi vezető kötött. Amikor a törzsszövetségi rendszer egy magasabb szintre jutott, akkor az önként szövetséget kötő, egyenrangú törzsek a vérszerződés megkötése által hoztak létre birodalmakat, amelynek szóbeli alkotmányát a vérszerződés esküjében szabályozták. Ennek betartása kötelező volt az összes szövetséget létrehozó fél — tehát a maguk élére választott uralkodó és a törzsek — számára.

A vérszerződés elnevezésére az eurázsiai lovas nomád népek az ant, and szót használják, amelyet az etimológiai szótárak eskünek értelmeznek. A szó első említése az írott emlékekben már a türk korszaktól megtalálható, s a szó általánosan elterjedt Eurázsia-szerte. A Tiszántúlon még a 19. században használatos volt az anda, mint barát kifejezés, mely az ősi szkíta esküdt testvériség szokására utalt.

Nézzünk néhány példát, hogy keleti rokonaink hogyan fogadtak örök barátságot.

Az ókori antik szerzők közül elsőként Hérodotosz emlékezett meg arról, hogyan kötnek a szkíták szövetséget, az ő leírását a későbbi szerzők is rendre megerősítik. A szerző tömören leírja a vérszerződés elemeit: az eskütevők megszúrják magukat, vagy kis sebet vágnak testükön tőrrel, s vérüket egy nagy agyagcsészében borral elkeverik. A csészébe ekkor kardot, nyílvesszőt, harci bárdot és lándzsát mártanak, majd a szerződő felek elmondják az esküformát és megisszák a vért. A dél-oroszországi szkíta leleteken a kézművesek meg is örökítették a szertartást, így a külső történeti forráson kívül ,,belső" forrás is bizonyítja létezését. A Hérodotosz által megörökített szertartási elemek mindmáig megfigyelhetők a lovas népek esküdt testvériségi szokásaiban. A Kr. u. 3. században íródott Han-shu kínai évkönyv megemlíti a hunok vérszerződési szokását. Ott hasonlóan írják le az aktust, mint a görög szerzők, de egy, számunkra fontos adattal megtoldották, vagyis a szertartás előtt fehér lovat áldoztak az égieknek. A fehér ló áldozat visszaköszön a bolgároknál, nálunk, magyaroknál, de a mongol esküvési szokásokban is, ami azt bizonyítja, hogy az is fontos része volt a szertartásnak.

A vérszerződés szerepe

A vérszerződés nemcsak az állam egységét segítette elő, hanem megvédte a törzsi vezetők érdekeit az uralkodó egyeduralmi törekvéseivel szemben, megakadályozva, hogy az uralkodó teljhatalomra tegyen szert. A mongol és a magyar történelemben egyaránt megfigyelhető, hogy az andák által trónra emelt uralkodó, Álmos vagy Árpád, avagy maga Dzsingisz kán nem volt korlátlan hatalmú egyeduralkodó, hiszen az egész közösséget érintő ügyekben — háború, közigazgatási reformok, törvénykönyvek módosítása stb. — a nemesek gyűlésével, az országgyűléssel közösen döntöttek. Szintén nagyon keveset hallunk, hogy miért is volt még fontos a vérszerződés. Az nemcsak az állam egységét segítette elő, hanem megvédte a törzsi vezetők érdekeit az uralkodó egyeduralmi törekvéseivel szemben, megakadályozva, hogy az uralkodó teljhatalomra tegyen szert. A mongol és a magyar történelemben egyaránt megfigyelhető, hogy az andák által trónra emelt uralkodó, Álmos vagy Árpád, avagy maga Dzsingisz kán nem lehetett korlátlan hatalmú egyeduralkodó, hiszen az egész közösséget érintő ügyekben — háború, közigazgatási reformok, törvénykönyvek módosítása stb. — a nemesek gyűlésével, az országgyűléssel közösen döntöttek. Arra szintén sok példa van a hunoktól egészen a mongolokig, hogy mi történt azzal, aki visszaélt hatalmával, azt a törzsi vezetők leváltották, és helyére új, a törvényeket betartó uralkodót ültettek.

Hun-magyar azonosság

Bár a hatalmas, Ordosztól a Kárpátokig nyúló szkíta és hun birodalom a Kr. u. 6. századtól részekre szakadt, de az új birodalmak, mint a türk népek állama is továbbvitte a szkíta-hun örökséget, így a vérszerződési szokásokat. Több felirat, és krónika is egyértelműen bizonyítja, hogy megmaradtak azon államalkotó szokások, melyek már korábban is ismertek voltak. Tehát, a Belső-Ázsiában és Közép-Ázsiában uralkodó türk népek nem szakasztották meg az ősi pusztai hagyományt. Ugyanezt találjuk a 13. század elején kialakult mongol birodalomnál is. A világhódító Dzsingisz kán ugyanolyan módszerrel, vagyis vérszerződés megkötésével tette szövetségessé barátait, és a szkíta-hun népeknél már jól bevált formulával növelte meg birodalma területét. Ha még kérdéses lenne bárki számára, hogy a magyar vérszerződés vajon honnan hagyományozódott Árpádékra, akkor érdemes nagyon röviden szólni arról, hogy őseink kikkel is álltak a legszorosabb kapcsolatban a Meotisz-vidéken, vagy éppen az ahhoz közeli Dagesztánban, vagyis Kis-Szkítiában. Utóbbi szállásközpontra Nyitray Szabolcs hívta fel a figyelmet. Természetesen a hunok voltak azok, akik átörökítették ezen ősi szerződési fajtát és az egész alkotmányossági rendszert ránk. Ne felejtsük el, hogy Árpád magát Attila örökösének tartotta, ez egyértelműen kiderül Anonymus munkájából. Bár az akadémiai vonalat követő magyar történészek váltig tagadják a vérszerződés meglétét, és főleg annak hunokhoz való kapcsolását, és a magyar hagyományban meglévő elemeket legfeljebb türk átvételnek tartják. Csakhogy a türk birodalom nem terjedt ki Kelet-Európára, sem a Kaukázusra, hanem ott a helyi források szerint megmaradtak a hunok, így teljesen tisztázható, hogy mi magyarok, igen is az ősi szkíta-hun vérszerződési hagyományt örököltük meg, és vittük tovább a Magyar Királyság keretei közé is.

Mai hagyományok

Nemcsak az lehet fontos számunkra, hogy a mi vérszerződésünk egykor létezett, hanem, hogy azt magunkénak vallottuk-e. Ezt leginkább onnan tudjuk meg, hogy a néphagyományban nyomot hagyott-e az ősi esküvési forma. Fontos megjegyezni, hogy az ősi vérszerződés pontjainak betartását is nyomon tudjuk követni a magyar krónikákban. Már Szent István király első törvénykönyvében találunk egy érdekes nyomot, a király a hatalmasok közül való esküszegőket kézlevágással vagy ötven tinó megfizetésével, a közrendűeket szintén kézlevágással vagy tizenkét tinó megfizetésével büntette. Az Anonymus által leírt pontokat akkor kezdték el alkalmazni, amikor a magyar trónra olyan uralkodó került, aki nem tartotta be annak pontjait, és mellőzte a törzsi vezetőket az államirányításból. Orseolo Péter az őt trónra emelő törzsi vezetők leszármazottai, a későbbi királyi tanács tagjai nélkül kormányzott, s az ország tisztségeire idegeneket nevezett ki, azt a magyar előkelők számon kérték az uralkodótól. A magyar nagyurak tiltakoztak az efajta kormányzás ellen, többször fordultak az uralkodóhoz, ám miután ő sorra visszautasította őket, az ország vezetésében szerepet játszó vezetők gyűlést hívtak össze, amelyen István vejét, Aba Sámuelt emelték trónra. Miután jelöltjük nem volt érdemes bizalmukra, közösen úgy határoztak, hogy Vazul fiait hívják meg a trónra. Hasonló eset történt II. András idejében, amikor annak idegen felesége, Gertrúd magyarok helyett idegeneket nevezett ki az ország élére. Valószínűleg a magyar király és az őt trónra emelő nemesek közötti kapcsolatot egy megállapodás szabályozta, hiszen az említett események nem a véletlen művei. Az egyik lehetséges megoldás, hogy a két fél viszonyát íratlan szabályként a vérszerződés pontjai szabályozták, olyannyira, hogy az 1222-es Aranybullában törvénnyé emelt ellenállási jog eredete valószínűleg a vérszerződésre nyúlik vissza. Bár az ellenállási jog eredetéről nincs teljesen elfogadott álláspont, tanulmányom pedig nem ezzel kíván foglalkozni, mindenesetre érdemes megfontolni, hogy az vajon külső hatásra alakult-e ki, avagy a középkori erős és független magyar királyi hatalomnak volt szüksége a törvényhozásban távoli, teljesen ismeretlen külföldi minták gyors beültetésére. A magyar jogszokások is azt bizonyítják, hogy ezt a hagyományt nem vettük át senkitől, hanem az mindig is saját szokásunk volt. A testvérré fogadás vagy a régi magyar jogban atyafiúvá fogadás 1877-ig általánosan elfogadott jogi aktus volt nálunk, eltörlése után pedig hagyományként tovább élt.

A történeti feljegyzések mellett a magyar néphagyományban szinte máig találunk arra példát, hogy a vérszerződés ősi formái továbbéltek, ami arra utal, hogy ez a magyarság saját, ősi hagyománya volt. A székelyek között, ám a Dunántúlon és a palócoknál is megőrződött a vérrel megpecsételt barátság szokása, s hasonlóan megy végbe, mint az Anonymus által megörökített vérszerződési szertartás. Ezentúl a magyar mesevilágban is megőrződött a vérszerződés ősi rítusa, melyet nálunk komaságnak is nevezhetünk. Ahogyan az egyik tanulmányban olvashatjuk, a komaság esetében a vértestvérség ősi barátsági viszonya él tovább. A komaság és a vérszerződés kapcsolatát írja le Tárkány Szűcs Ernő jogi népszokásokat összefoglaló könyvében. A szerző példaként Zalát és Somogyot emeli ki, ahol a lányok is sírig tartó testvért választottak maguknak, mátkatálat küldtek egymásnak, vagy komálás útján barátságot kötöttek. A komaság intézménye, sőt maga a koma szó is napjainkig használatos a magyarság mindennapi életében, ezzel a szerző a vérszerződésnek a magyarságon belül való továbbélését igazolta.


Link
 
 
0 komment , kategória:  MAGYAR TÖRTÉNELEM  
     1/21 oldal   Bejegyzések száma: 207 
2013.11 2013. December 2014.01
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 207 db bejegyzés
e év: 1866 db bejegyzés
Összes: 22860 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 4562
  • e Hét: 41369
  • e Hónap: 108616
  • e Év: 2238144
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.