Belépés
simocsi.blog.xfree.hu
"Egy ősi kínai bölcsesség szerint nem az számít, mi történik veled, hanem az, hogyan éled meg." Simányi József
1956.08.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Régi legenda - mai olvasmány
  2013-04-29 14:53:17, hétfő
 
  Ez az egyik legszebb történet:

A Jóisten Csíksomlyón osztotta szét világunkat a nemzetek között.
Azért, hogy a nemzetek ne civakodjanak a kék bolygó területei fölött.
Összehívta őket a csíksomlyói dombtetőre.

Ott, ahol a kápolna most áll, az Úr megáldotta a földet.
Ezért ott a föld mélyéből áradni fog örök időkig jóság energiája.

Tódultak a nemzetek mindenfelől.
Jöttek északról és délről, keletről és nyugatról.
Lóháton, elefántháton és teveháton, ökrök vontatta szekereken.
Megteltek a közeli dombok népek sokaságával.
Bármennyien is voltak, egyre csak jöttek és úgy látszott,
nem fogynak el soha. A megérkezettek felsorakoztak egymás mellé.
Mindenki beszélte mindenki nyelvét. Fegyver nem volt senkinél, mert maga
az Úr hívta őket és az egész környéken jóság és békesség uralkodott.

A Sátán nem lépte át a Kárpátok gerincét, mert megtiltatott neki.

Amikor mindenki egybegyűlt, az Úristen felújította az emberekkel
kötött szerződést.
Ennek jeléül gyönyörű szivárvány jelent meg hegyek fölött. Emlékeztette a világ
nemzeteit a tízparancsolatra. Majd igazságosan szétosztotta a földet a
népcsoportok között.
A következő intelemmel engedte útjukra: "Szaporodjatok és sokasodjatok.
Népesítsétek be a földet, mely néktek adatott. Uralkodjatok a föld
állatai és növényei fölött.
Uralkodjatok igazságosan és céltudatosan jó gazda módjára!"
Aztán megáldotta az emberek sokaságát, és útjukra bocsátotta őket.

Figyelte, ahogy elvonulnak az égtájak irányába, mint a vándorhangyák.
Amikor az utolsó népcsoportot is elnyelte a messzeség, az Úrra rászakadt
a sűrű csend és a néma magány. Akkor abban a pillanatban másvalaki azt
hitte volna,
hogy azt a helyet, a megáldott szent helyet nem adta még oda senkinek.
Mivel az Úr cselekedetei nem véletlenszerűek és céltalanok,
ezért az Úr kiült a csíksomlyói dombra és várt. Várt türelmesen,
tudta, kikre kell várnia.
Íme, egy elkésett furcsa népcsoport közeledett a domb felé.
Mezítlábas kisfiú tarka tehenet vezetett kötélen. A tehén hátán egy
kislány ült, feje körül sokszínű virágkoszorú és ismeretlen nyelven
dalolt.
A dal beleolvadt a tájba és feloldotta a magányt. Mint az arany, ahogy
felnemesíti
az ötvözetet. Az Úrnak felvidult a lelke, mert bebizonyosodott, hogy
minden a terv
szerint megy és már tudta kié lesz a megáldott föld!

- Kik vagytok ti? - kérdezte a gyerekeket.
A fiúcska lehajtotta fejét és hallgatott. Nem bírt szóhoz jutni a
megilletődéstől.
A kislány egy csokor virágot nyújtott az Úrnak.

- Üdvözölve légy mi Urunk Istenünk! Én Magyar vagyok, a testvérem Székely.
Messzi földről jövünk és eltévedtünk az úton.
Az Úr elfogadta a virágot és újra örült az ő lelkében, mert soha nem
kapott ajándékot embertől.

- Hol vannak szüleitek? Túl gyöngék vagytok még ahhoz, hogy egy nemzet
sorsát cipeljétek!
- Nincsenek szüleink, nem is voltak! - csilingelte a kislány.
- Honnan jöttetek? - faggatta tovább az Úr.
- Csillagösvényről. - szólalt meg a fiúcska is félénken.
- Országot akartok magatoknak?
- Azt akarunk Uram. De mivel mi még gyerekek vagyunk, adjál nekünk
apát és anyát is, aki védelmezzen bennünket!
- Apát adjak, meg anyát is? - kérdezte az úr meglepetten.
- Igen, mert csak te tudsz adni! Te vagy a mindenható, a jó és a könyörületes!
- Várjatok egy keveset, hadd gondolkodjak - mondta az Úr, és két
tenyerébe hajtotta fejét.

Hosszasan gondolkodott. A két gyermek közben önfeledt játékba kezdett.
Nevetgélésük úgy hatott a dombon, mint ezernyi ezüst csengettyű.

- Mivel védtelenek vagytok, ártatlanok, és kedvemet lelem bennetek, ezért
meghallgattam és teljesítem kéréseteket! Íme, itt van ez a föld, amit
nemrég megáldottam.
Ezt az áldott földet, Erdélyt és Pannóniát nektek adom örök időkre! De mivel
ellenségeitek megszaporodnak majd és sanyargatni fognak benneteket
tisztaságotok és jóságotok miatt, ezért erős hitet és reményt adok nektek,
amit itt, ezen a szent helyen, Csíksomlyón minden évben megerősítetek.

Apát is adok nektek, én leszek az Atyátok, mert én vagyok mindenek Atyja,
a világ teremtője! Anyát is adok, a Szűzanyát, Máriát, Jézus Krisztusnak,
a világ megváltójának és szeretett fiamnak anyját!
Ő legyen a ti anyátok és bajaitokban mindig őhozzá kiáltsatok!

Csodálatos szépségű asszony jelent meg, fehér ruhában, ragyogó fényben.
Lehajolt megsimogatta a két árvát, majd felemelte és keblére ölelte őket.

Azóta hosszú idő eltelt, sok minden megváltozott, de egy dolog változatlan:
Minden pünkösdkor százezrek vonulnak ki a búcsú hegyére, megerősödni
hitben és reményben. Közöttünk van valóban nemzetünk anyja, érezzük
kezének simogatását és azt a földöntúli boldogságot, ahogy szerető
anyaként keblére ölel bennünket.

forrás: (facebook:Keresztény Magyarország)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Visszatekintés
  2013-04-20 19:03:59, szombat
 
  Egy kis történelem....
.
Az ismert férfi, aki feleségül vett egy 14 gyermekes nőt
.
El sem hinnénk, ki ő!
Ma az ilyesmi címlapokra kívánkozó különös történetnek számít.
Mégis a feledés homályába merült, mert a történelem csak a férfi, egy korszakot meghatározó, nagy tetteit jegyzi.
Úgy is nevezik: “a legnagyobb magyar"!
Széchenyi Istvánt méltán övezi tisztelet ma is.
Ugyanakkor a férfiról, az emberről keveset tudunk.
A politika és a hazafias tettek végrehajtása mellett ő is élte a mindennapjait, szeretett, óvott, féltett, és vállalta szerelmét 14 gyermekkel is. Sőt két közös gyermekük is született!
Ez mai szemmel is elismerésre méltó.
Nagyon örültem, amikor megtaláltam Nyáry Krisztián írását, aki élővé és nagyon becsülhetővé tette a szememben.
Az iskolában tanult történelem ismertté tette Gróf Széchenyi Istvánt a tettei által, Krisztián írása viszont szerethetővé, megmutatva privát emberi oldalát is.
Mellé emelte a NŐT, Seilern Crescence grófnőt, aki méltó párja és felesége volt Széchenyinek.
Álljon itt a történet, Nyári Krisztián tollából:
"A 33 éves gróf Széchenyi István számára az 1824-es év válságokkal indult.
Édesanyja meghalt, szerelme, Henriette Liechtenstein kikosarazta. ,,Lőjem főbe magam?" - kérdezte önmagától naplójában.
A fiatal huszárkapitány ebben a feldúlt lelki állapotban érkezett Bécsbe, és ekkor találkozott újra távoli rokonával, Zichy Károly udvari kamarással és annak feleségével, a 25 éves Seilern-Anspang Crescence-szal. “Crescence nyílik, mint egy rózsa"- írta Széchenyi 1824. szeptember 2-án naplójában.
A Morvaországból származó, osztrák grófnő a bécsi arisztokrácia legszebb asszonyának számított, s ezért sokan irigyelték férjét, aki húsz évvel volt idősebb nála.
Zichy gróf kétszeres özvegyként 1819-ben vette el a zárdából kikerült félárva lányt, akire rögtön rászakadt a korábbi házasságokból származó hét gyerek nevelése. Esküvőjük után, három egymást követő évben három közös gyermekük is született, így a fiatal feleség először 1824-ben térhetett vissza a társasági életbe.
Széchenyi azonnal beleszeretett Crescence-ba, és érzelmeit nem is tartotta titkokban: levelekkel ostromolta választottját, a színházakban és a bálokon minden alkalmat megragadott, hogy az asszony közelébe kerüljön. A bécsi udvari körök, kedvenc témája lett a feltűnően udvarló huszárkapitány és az általa kompromittált Zichy grófné kapcsolata.
“Igazi kacérkodás ez! - írta Széchenyi 1825 elején - de jól érzem magam a közelében!" Hogy kapcsolatuk mennyire vált közelivé, nem tudjuk, mert a naplójának ,,illetlen részeit" végrendelete értelmében halála után titkára cenzúrázta, így erről az időszakról nem maradt fenn sok bejegyzés.
Mindenesetre Zichy Károlyt láthatóan dühítette a szemtelen udvarló, Cresence-nak pedig egyre jobban tetszett a kitartó huszártiszt.
A botránnyal fenyegető helyzetet mégis ő oldotta meg, amikor hódolója leveleit visszaküldte, a társasági eseményeken pedig tartózkodóan (de azért nem hűvösen) viselkedett vele.
A fiatal szerelmes ekkor harcmodort váltott: elhatározta, hogy tetteivel fogja megnyerni az asszony szívét. Kis túlzással ennek az elhatározásnak köszönhetjük a magyar reformkort.
“Én angyalom, ki szívemben oly nemes tiszta szerelmet lobbantottál - fogadd köszönetemet! (...) Tudnod kell, hogy csak rád gondolok, lelkemet irántad való szerelmem tölti el, minden pillanatot néked szentelek, és ami jót csak kezdek, és teszek, mind a te Műved!" 1825. október 22-én Széchenyi arról írt választottjának, hogy hamarosan be fogja bizonyítani: valóban jobb emberré tette a szerelem, és Crescence-nak köszönhetően minden honfitársának nagy szolgálatot fog tenni.
Két hét múlva birtokai, egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság céljára. 1849-es visszaemlékezésében egyértelműen fogalmaz egykori motivációjáról: ,,Az én eszemben az ő elcsábítása járt. Ő testileg ellenállt, de a lelkét magamévá tettem, mert ő az egész világon engem szeretett a legjobban. Hogy egészen megnyerhessem, ráléptem a hazafiság mezejére, 24 szónál nem tudtam többet magyarul, azt is rosszul, de ellenzékinek léptem föl a mágnástáblán, s 60 ezer forintot ajánlottam föl, hogy mire, azt igazában nem is tudom tisztán, de magyar nyelvészeti akadémia lett belőle."
Zichy Károlyt ebben az évben helyezték Budára, a magyar udvari kamara élére, családja is vele költözött.
Széchenyi is hamarosan ide tette át székhelyét. További nagy tettekkel akarta elkápráztatni szerelmét. “Crescence lehet az oka, hogy egy egész nemzet megújhodásra vezettetik; ő az Amphitrite, aki a sast itatja." Néha az asszony is válaszolt a neki írt levelekre, máskor kétségbe esett, és elégette Széchenyi leveleit. Akkor már mindkettejük számára egyértelmű volt, hogy szerelmesek egymásba, de soha nem lehetnek egymáséi.
Széchenyi megküldte reformtárgyú munkáit Crescence-nak, aki a férfi kedvéért tanult meg magyarul, hogy olvashassa azokat. Az 1828-as Lovakrul-t még nem értette, de a két évvel későbbi Hitelt, amelyet Széchenyi alig burkoltan neki ajánlott, már kijegyzetelve küldte vissza, bátorítva szerelmét a tervek megvalósításában.
Széchenyi egyre nehezebben viselte a beteljesületlen viszonyt, újra utazni kezdett. Fiuméban azt írta naplójába, hogy küzdhetetlen honvágyat érez, de nem egy ország, hanem Crescence iránt.
1834 végén éppen a Duna-szabályozással volt elfoglalva, amikor hírt kapott: Zichy Károly gróf Bécsben meghalt.
Azonnal hazautazott, és felajánlott szolgálatait az özvegynek.
Crescence, aki éppen hetedik gyermekével volt terhes, csak a szülés után vallotta meg érzelmeit: “Tíz év óta, amióta szeretni tudok, szívem egészen az öné, esküszöm erre."
1836-ban házasodtak össze egy évtizednyi reménytelen szerelem után.
A Magyar Tudományos Akadémia címerében ma is a sast itató Amphitrité mitológiai alakja található. A címert Széchenyi István tervezte: ,,Önre gondoltam, amikor a festmény eszméje bennem megfogamzott. Önnek kell az öreg szittyát, akit a sas ábrázol, a sötétségből kivezetni." Seilern-Anspang Crescence idealizált képmásánál jobb jelképe nem is lehetne a magyar reformkor legfontosabb intézményének.
Két közös fiuk mellett Széchenyi sajátjaként felnevelte Crescence hét gyerekét és Zichy gróf előző házasságaiból való hét gyerekét is. A Zichy-gyerekekkel nagyon jó kapcsolatot ápolt, apjuknak tekintették.

Kérdeztétek a történet végét.
Széchenyi és Crescence házasságának két szakasza van, akárcsak Széchenyi életének.
Az első, a forradalomig tartó felfokozott időszak, amikor a rendületlenül szerelmes grófnak csak az volt a baja feleségével, hogy az nem tartja vele a szédületes tempót (pl. szeret nála tovább ágyban maradni).
'48-ban, amikor miniszter lett, hetekig nem járt be az ügyeket intézni, mert Crescence súlyos lázzal járó torokgyulladást kapott, ő pedig el sem mozdult felesége betegágya mellől.
A fegyveres harcok elindulása után azonban Crescence miatt is az önvád mardosta. Rávette a családot, hogy hagyják el Pestet. “Crescence, Marie, Béla és Ödön gőzhajón elutaznak. - Viszontlátom-e őket valaha is? Azt hiszem... nem! Megszakad a szívem... és mégis meg vagyok könnyebbülve!"
Később, amikor Széchenyi a döblingi elmegyógyintézetbe került, megpróbálta rávenni feleségét, hogy váljon el tőle.
“Én nyomorult nem láthatlak Téged! (...) Hagyj el engem - kérlek, követelem, hogy tépd el a köteléket, mely hozzám fűz - mert különben velem együtt Te is elveszel! Engem semmi sem menthet meg - én egy nemzetet becsületétől, szerencséjétől, üdvösségétől fosztottam meg. Én vagyok a bűnnek az a legrémesebb szörnyetege, amelyről a Szentírás beszél. Te fordulj Istenhez, a Megváltóhoz, gyermekeidhez, nálam nemcsak támaszt nem lelsz, sőt én vagyok legnagyobb ellenséged!"
Crescence nem hagyta el, Bécsbe költözött, hogy Döblingben minél többször meglátogathassa. Fennmaradt levelezésük a gyerekek jövője és családi ügyek körül forgott. Az 50-es évek végén felségsértési per várt volna Széchenyire röpirata miatt, súlyos depressziója mellett, családja védelme miatt választotta az öngyilkosságot.
Amikor Széchenyi 1860-ban meghalt, Crescence Bécsben maradt, és ott élt 1875-ös haláláig.
Nagycenken, a családi sírboltban van eltemetve."

forrás: (https://www.facebook.com/anna.bugyi.3/posts/612385592122451)
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2013.03 2013. április 2013.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 130 db bejegyzés
Összes: 339 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 64
  • e Hét: 280
  • e Hónap: 554
  • e Év: 8529
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.