Regisztráció  Belépés
kannalidia.blog.xfree.hu
A barátság szent dolog, védeni, óvni kell, Ki mit fektet belé, annyit vihet csak el. KOZMA ANNA LIDIA
1953.07.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/12 oldal   Bejegyzések száma: 114 
szép sorelválasztok
  2013-09-30 21:13:49, hétfő
 
 












 
 
0 komment , kategória:  Sorelválasztók  
szép feliratok
  2013-09-30 21:12:34, hétfő
 
 























































































































































 
 
0 komment , kategória:  Szép feliratok  
Ne akarj élni érzelmeid nélkül,
  2013-09-30 00:32:48, hétfő
 
 




JÓ REGGELT ÉS VIDÁM NAPOT KÍVÁNOK !

"SZÉP MOST AZ őSZ! AKÁR,
HA KÖDDEL ÉRKEZIK EGY HŰVÖS HAJNALON,
S MÍG FÁZÓSAN BÚJUNK ÖSSZE CSÍPŐS ESŐBEN.
A FÖLD KÉSZÜL. MERENG ÚJ TAVASZON!" (Signor I.)














Ne akarj.
Ne akarj élni érzelmeid nélkül,
Olyan mintha sírnál könnyeid nélkül.
Néha a könnyek ugyan könnyítik az életet,
De olykor jobban sír az, ki kifelé nevet.
Engedd, hogy az érzések szabadon szálljanak,
Hagyd, hogy a vágyaid valóra váljanak.
Ne építsél várat, ne vonulj toronyba,
Ne fagyaszd a szíved jéghideg burokba.
Engedd, hogy szeressenek nincs annál jobb dolog,
Mikor a szíved valakiért hevesebben dobog.
Ne feledd a múltat, csak tanuljál belőle,
Emeld fel fejedet s tekintsél előre.
Keresd a szerelmet, ne harcolj ellene,
Ez a miből mindenkinek nagyon sok kellene.
Ha csalódsz se csüggedj hallgass a szívedre,
S tedd a bánatot mindörökre hidegre.
A szemeddel látsz, a szíveddel érzel,
Ha valakit megszeretsz fogd meg két kézzel.
Ne hagyd, hogy elmenjen, mert megfogod bánni,
Mert olyat, mint ő már keveset találni.











Talán még időben


Bizonytalanságban telik
múlik nyomorúságos életem,
Számomra megszűnt a külvilág
s nincs benne értelem.

Nem vagy itt velem, már-már
elviselhetetlen a fájdalom,
Tudom, nem vagy enyém, s mit
irántam érzel, tán csak szánalom.

Én csak várok. Várom hogy egyszer
felnyíljanak gyönyörű szemeid
S meglásd bennem azt, ki jobban
szeret téged, mint szüleid.

Minden szív dobbanásban, minden
gondolatomban itt vagy velem,
Úgy hiszem tudnod kell: nélküled
feneketlen, légüres az életem.

Talán még időben ráébredsz,
mit érzek, de lehet addig meghalok,
Magányosan szakad meg szívem,
s szemed rám többé nem ragyog











Nem hittem volna,
Hogy rám talál a szerelem varázsa...
Nem gondoltam volna,
Hogy ilyen hamar szerelembe esek újra...
De annyira megragadt bennem mindened,
Hogy álmaimban a te arcodat látom mindenütt...
Nappal csak rólad álmodozom,
S mindig máshol jár a gondolatom...
Suliban is a barátnőm lökdösi a kezem,
Ha tanárnő az órán rám szól, hogy mért nem írom a jegyzetem...
Ha szünetbe látlak akkor csak téged bámullak,
S ha észre veszed gyorsan másfele fordulok...
Mikor beszélsz hozzám,
Nem mindig tudok koncentrálni arra amit mondasz nekem...
Hisz szemed varázsa teljesen elvarázsol engem,
Mi a titkod,hogy ilyen varázslatos vagy nékem?
Nem tudom, hogy meddig bírom,
Hogy nem csókolod ajkam...
Nem tudom, hogy meddig bírom,
Hogy nem zársz a karodba engem...
Kérlek ne várass már annyit,
Hisz ez a várakozás megőrjít...
Add nekem a szerelem szavát,
S én szeretni foglak egy életen át!!!











Csodállak Ősz, de nem szeretlek
,benned a hideg ködös reggelek
,a télre emlékeztetnek
.Nappal is csak sírsz, keseregsz,
miattad esőkabátba bújnak az emberek.Í
gy kicsit ijesztő vagy nekem.
Szeled most hangosan zenél,l
ehull a fáról a sok ezer,sárgás-barna levél
.Az erdők a rétek, elhalványulnak
,veled a csodájuk is megkopik,
benne már a sok madár dala sem hallik.
Mire lehull majd minden levél,
a természet csendesen, pihenni tér
,eljön majd a tél, mi talán egy újabb csodát ígér!











Tolvajként surrant az éjbe az este,
Csillagos égen a Hold kereste.
Tó tükrén árnyát vonszolta remegve,
Csillanó redők közt ringott remegve.

Merengett némán örökös magányban,
Elmerült néhány különös varázsban
Csillag ösvénnyel fonta magát körül,
Partnert választott követői közül.

Titkon fürkészte mily csodás a teste,
Eggyé váltak ott,és ez lett a veszte.
Huncut mosollyal magához ölelte,
Hajnal harmatát bíborral övezte.
Kacér alakja lassan terült széjjel,
Pazar fényében elveszett az éjjel.











Hol ringott bölcsőd: palotában,
Vagy kis kunyhóban, sose kérdem,
Itt vagy ott, egy az valójában,
Ez nem szégyen, az meg nem érdem.
Más, amit kérdek tőled, gyermek,
Nézz a szemembe s úgy felelj meg:
Van-e szívedben szeretet?
Köztünk barátság így lehet.

Igaz szívvel ha tudsz szeretni,
Jöhetsz velem kéz-kézbe térve,
Csöpp szeretetért én tengernyi
Szeretetet adok cserébe.
Nincs gyűlölség, ahol én járok,
Be van temetve minden árok,
Mely embert s embert valaha
Egymástól elválaszt vala.

Ahol én járok, gazdag ember
Nincs, ámde szegényt sem találtok;
Kedve és tudás kit hova rendel,
Ott dolgozik, s nem hallasz átkot.
Erős a gyengét gyámolítja,
Senki a másét nem áhítja:
Kinek munkán a tenyere,
Mindég puha a kenyere.

Ahol én járok, teste, lelke
Tiszta öregnek s ifjú népnek;
Nagy és kicsiny versenyre kelve
Munkára minden jónak s szépnek.
Gyűlölség szennyét kisöpörvén,
Szeretet itt a legfőbb törvény:
Egyetlen lánc, mely megmaradt - -
Nyomán egy csöpp vér sem fakadt.

Szeretet lánca! Kössed egybe
Szívét nagyoknak s gyermekeknek!
Gyűlölség! Légy úgy eltemetve,
Hírét se halljuk létednek!
Ez országnak minden lakója
Egymást szeresse, védje, ójja:
Naggyá ország csak így lehet - -
- Csudát művel a Szeretet.














Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
mint alkonyég felhőjén, mely ragyog,
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
mint napsugár, ha villan a tetőn,
holott borongón már az este jön.

Én nem tudom mi ez, de érezem,
hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven simogat,
Mint márciusi szél a sírokat.

Én nem tudom mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen
Ha szerelem, bocsájtsd ezt meg nekem!











Csoóri Sándor: Dióbél bácsi

Ki lakik a
Dióhéjban? -
Nem lakhat ott bárki,
Csak Dióbél bácsi.

Ha rácsapsz a dióhéjra,
Kinyílik a csontkapuja,
És cammogva előmászik
Véd Dióbél bácsi -
Csak a szádat
Tátsd ki!












Őszi takaró

Az ősz piros, sárga barna
takarót borított a tájra,
itt ott néhány gesztenye
lett barna mintája.
Gondoltam, felemelem picit
megnézem mi bújt el alatta,
s mit látok? Ott didereg
nyári nap apraja és nagyja.

Bebújt alá melegedni
tengernyi kismadár,
s a daluktól mindig hangos
nyári zöld határ.
Sündisznócskák kuporognak
fázósan alatta,
álmos szemmel, teli hassal
várnak a tavaszra.

Szénszemű kicsi mókus
néz rám mérgesen,
azt hiszi, hogy mogyoróját
én majd elveszem.
Dehogy veszem! Ne is féljen,
lehajtom inkább a takarót,
s vágyva én is a melegre,
sietek haza az avaron.












Szerelmes levél

Egymagam írom e sorokat
Magamban szövök álmokat
Vágyam, hogy velem lehess
Egymásnak súgjuk, -szeress-

Hiányzol kincsem, belehalok
Annyira magányosan vagyok
Vajon szíved érzi-e szívemet
Szívemből küldött szerelmet.

Várok rád, bár nem jöhetsz el
De tudd, szívem féltőn átölel
A tér s idő mi elválaszt minket
Tőlem, Téged édes kincsemet.

Két szív egyet akar, de mégis
Az élet szenvedés, érzem én is
Nem lehetsz Velem, belehalok
A lehetetlen, mit Tőled akarok.

Egy érintést, egy lopott csókot
Hogy adhassak milliónyi bókot
A legédesebb ajkadat vágyom
Ölelésed lett legforróbb álmom.

Nem lehetek Veled, kínzó e vágy
Csak egy csók, add kérlek a szád
Nem nyílik egy virág se szebben
Mint ajkad, melynek rabja lettem.

Szerelmes az éjszaka várok rád
Ha kell, hónapokon, s éveken át
Belenéztem én csillogó szemedbe
Onnantól lettem általad szeretve.

Nem lehetsz Velem... szenvedem
Őrült álmaimat, éberen kergetem
Elválaszt pár kilométer, de nekem
Ez egy fél világ, fájón szenvedem.

Édes a fájdalom, mégis belehalok
Hisz, édesen hozzád bújni akarok
Csak együtt lennénk, e csendben
E szédítő, gyönyörű szerelemben.

Nem kell, hogy szólj, szíved dalol
Minden dobbanása testembe hatol
Áramlik a testemben, édes e méreg
Súgom mit érzek, szeretlek Téged!












Tábori Gergő
Barátság
Szemed kisírt, arcod könnyektől ázik,
Mert valami fontos dolog hiányzik.
De van, aki pótolja mindezt,
És ez mindörökké így lesz.

Kezed remeg, megtenni nem mered
Átlépni az előtted tornyosuló hegyet.
De van, aki segít, hogy sikerüljön,
S feletted az ég újra kiderüljön.

Harcoltál valamiért, sebet szereztél,
Úgy érezted, csak meghalni szeretnél.
De van, aki újra képes ápolni téged,
Akár a halálig is elmenne, kizárólag érted.

Lelked zavaros, nagyon meggyötört,
Szomorúságban teljesen összetört.
De van, aki ezt is helyrepofozza,
Lelki békédet újra visszahozza.

Szíved fáj, rengeteg csatát kiállt,
Lázasan dobban s szeretetért kiált.
De van, aki meggyógyítja ezt is,
Melletted van, ha tudja jól hogy veszt is.

S hogy mit is jelent ez? Sok különböző lélek,
Amiktől barátok lesznek az egyes személyek,
Tudom te is értem, ahogy én is kiállok érted,
Ez a barátság, amiért szeretem az egészet.













Istennek Áldása.......

Oly sokat vártam arra,hogy így legyen.
Hogy éjjel is napot láthassak az égen.
Lelkem úgy szárnyal,s a szívem úgy dobog!
Egész testem érzi azt,hogy boldog vagyok.


Hát megosztom véled,elmondom örömöm.
Amit ma mondtál,azt nagyon köszönöm.
Te vagy a szívemnek minden dobbanása...
És talán Istennek, egyetlen áldása.


Rávezetett Isten ama hosszú útra.
Mely úton végig kísérsz te,és az áldása.
Nyújtottam kezem, szóltam segíts kérlek!
És te elém jöttél,s elindultam véled.


Volt ezen az úton,öröm és bánat....
De én fogtam kezed,s mentem utánad.
Fogjad hát kezem,örökké míg élek.
Mert ha nem vagy velem,akkor nagyon félek.


Tudom lesz utunkon még öröm,és bánat....
De én fogom kezed,és megyek utánad.
Mert kezed,és kezem egyszer összefonta..
Gyémánt fonalával Istennek áldása.












Kiss Benedek: Szüret

Megüli a por a fákat,
kondor hajat, szempillákat,
megüli a pocsolyákat,
leveleket, levélszárat.

Piszkos az ég, piszokszürke:
lomha ezüstpók bemássza.
Roggyan ló és ember lába.
Hálót dob a nap fejünkre.

Vénasszonyok, vénemberek
szőlőtőkéket tojóznak,
bütykösen fogják a földet
a venyigék. Meglapulnak.

Így készül az ihaj-csuhaj!
Még kihúzzák eddig-addig.
Pókhálós és poros a haj,
fakó őszből tarba hajlik.











Szabó Lőrinc
Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,
isten tudja, honnan jöttem,
szél hozott, szél visz el,
minek kérdjem: mért visz el?

Sose néztem, merre jártam,
a felhőkből kiabáltam,
erdő jött: jaj, be szép!
-megcibáltam üstökét.

Jött az erdő: nekivágtam,
a bozótban őzet láttam,
kergettem, ott maradt,
cirógattam, elszaladt.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,
csak szeretőm megmaradjon,
szeretőm a titok,
ő se tudja, ki vagyok.

Isten tudja, honnan jöttem,
köd előttem, köd mögöttem,
szél hozott, szél visz el,
bolond kérdi, mért visz el?











Őszülő szerelem

Őszbe hajló élet alkonyán csendesen mellém sodort a szél
Mikor már a szív hűlni készül, már szeretni nem is remél
Akkor jöttél te a messzi semmiből, észre sem vettelek
Mikor életem egén már hullani kezdtek a levelek

Hogy is történt mindez meg velem, elmével fel nem foghatom
Hisz sosem lehetsz enyém, bűn szeretni téged, ezt jól tudom
Harcolt a józan ész, de az érzés oly erős, könyörtelen
Átgázolt, mint vadul tomboló vihar szívemen, lelkemen

Más úton járok én, a tiéd egészen máshova vezet
Nincs erő, mely elmoshatná a köztünk feszülő éveket
Nem lehetsz soha enyém, másé vagy te, az Isten embere
Én is szavamat adtam egykor, feloldhatatlan esküre

Csalóka délibáb, ostoba, ábránd, de mégis jó nagyon
Rád gondolni minden este, s veled ébredni minden hajnalon
Ki is vagy te nékem? ? éltető napom, őrzőm és támaszom?
Koldulva lesem a viszonzást mosolytól égő arcodon

De langyos ősz után, majd jön a zord hideg, beköszönt a tél
Mint könnyű levelet, úgy sodor tőlem majd messzire a szél
A hulló hó gyász fehér leple mindent, de mindent eltemet
Marad szívem jegesre fagyva, nekem már repülni nem lehet











Könnyező hegedű


Legszomorúbb gondolatom akkor suhan feléd,
Mikor hegedű sírja el a lágyan szóló zenét.
S mikor fájdalom oson át a húrokon,
mert a felzokogó vonó eltörik a dallamon.
Mikor magányomban könnycseppeket ejtek
Mert nem érlek el sehol, pedig mindenhol
Kereslek,
Akkor egy percre megdermed a szív,
de a benne rejlő erő még lángparazsat szít,
S mágnesként vonzza ajkadról a percet,
Mert amit irántad érzek,
Valami olthatatlan tűz, éhvágya a testnek,
melyben forró vágyú nappalok
védik a szerelmet.
Tudod,
Visszafognám magam, de én- túl gyenge jellem,
Öntudatlan lelkem szenvedélyben rejtem,
hisz lemondani rólad már sosem lennék képes,
ezért hát míg élek- így szeretlek téged.











Még egyszer...

Még egyszer nézz rám, úgy kérlek,
Engedd, hogy szemedbe nézzek,
Csak egyszer fogd meg a kezem,
Érezd meg, mit mond a szívem.

Milyen egy igaz szerelem,
Csak annyit szólj, maradj velem!
Ölelj szótlan és fogd meg a kezem,
S tiéd lehet az életem.

Ha szíved csak kalandra vár,
Tudd, érezd, hol van a határ.
Ki az, ki igazán szeret,
S önzés nélkül lenne veled.

Mi az, mi igazán érték,
Mikor szerelmed kérték.
Gondoltál-e valaha arra,
Kinek-kinek kezében a sorsa!

Bánatot adsz vagy örömöt,
Kivel sorsod majd összeköt,
Lelkedet kell csak kitárnod,
Csak a szíveddel kell látnod.

Hunyd le hát, két csillag szemed,
Engedd megnyílni a szíved,
Rád mosolyog majd az élet,
Ha a felhők felett derűs ég lett.

Tedd hát szívedre kezed,
Boldog lehet az életed,
Nyisd hát szíved kapuját,
Halljad az igaz szív hangját.












Mindig megtalálsz engemet

Mindig megtalálsz engemet
Amikor fáradt vagy nagyon,
s nincsen már, aki felkeres,
mikor gond ül az arcodon,
mindig megtalálsz engemet!

Amikor szomorúság gyötör,
úgy kell a vigasz, mint a víz,
mikor a bánat súlya összetör,
akkor is mindig bennem bízz!

Amikor nincs ki meghallgat,
pedig beszélni kell neked,
melletted mindenki elballag,
gyere, keress meg engemet!

Amikor nem kell más, csak mosoly,
s mindenki rideg, mint a jég,
mikor mindenki túl komor,
akkor is hozzám gyere még!

Néha csak jó szó kellene,
valaki fogja meg kezed,
s nincs senki, kitől megkapod,
hívjál, én ott leszek veled!

Amikor váratlan öröm ér,
senki nincs, kivel megosztanád,
vagy talán rádtör egy szenvedély,
hadd legyek néked társaság!

Ha magány kínozna bús éjjelen,
vagy útra kelnél, de nincs kivel,
mindig számolhatsz énvelem,
veled megyek, ha menni kell!

Ha elvesztenéd mindened,
s már hited sem maradna meg,
ne feledj, számíthatsz énreám,
megtalálsz mindig engemet!














Algernon Charles Swinburne
(1837-1909)

Tenger és alkonyég között

Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszú vágyra kurta kéj,
s óh, szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között
az édesből keserű lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és napnyugat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, míg
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat,
tenger fölött és part alatt...

Babits Mihály fordítása













Őszi melankólia

Félig lehunyt szemeimmel az őszi tájat kémlelem
csodálkozom, hogy is múlhat el ily hamar az életem
kopott sárga leveleiket hullajtják a fák
s csak gondolkozom hogy telhetett el megint egy nyár

A vízpart őrzi emlékként a nyári szerelmesek lábnyomát
most, ahol egy lány csak egyedül álldogált
hűvös szellő szalad a tájon át hirtelen
magányának okával most szembesült ijedten

a letűnő Nap fénye színezi sötétre az arcom
megfáradt léptekkel folytatom napi-harcom
lassan s tétován megy tovább az élet
jövő nyáron ugyanitt újra látlak téged













Az életünk egy nagy varázs,káprázat a világ.
Csak szívünk tudja, mi igaz,s hol a boldogság.
A látszat mindenkit becsap,a felszín csillogás.
De lelkünk mélye mindent ért,ott nincsen ámítás.
Rejtezik valahol bennünk az igaz szeretet.
Onnan őrizőn figyel ránk,a lelkiismeret.
A szívünk tudja válaszunk,így minden egyszerű.
A kérdésünkre megoldás van, mindig gyönyörű.
Amikor lelkünk oly szegény,az mindent befogad.
Csak vágy teli szívünk remél újabb álmokat.
Akinek vannak álmai az élteti remény.
Legyünk örökkön álmodók,az idők tengerén!














Először sírsz.Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol. Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék erőd.
Akarsz, eget ostromló akarattal -
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.

Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor - magától - megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe veled
s oly közel jön, szépen,mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától - friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a KEGYELEM













Nem akarok mást...Nem akarok mást,
csak téged boldognak látni.
Nem akarok mást, csak ajkad nevetni látni.
Nem akarok mást, csak szemedben ragyogást
.Nem akarok mást, csak szívednek vallomást:
hogy soha-soha így nem szerettem mást.
Szeretnélek.Szeretni szeretnélek,
de már nem tudom,milyen az, ha
kezemben tarthatom az arcod,és
megsimogathatom.Szeretni szeretnélek,
de már nem tudom,milyen az,ha
átölelheti karom az alakod,és elringathatom.
Szeretni szeretnélek, de már nem tudom,
milyen az, ha öledbe hajthatom
a fejem,és elszunnyadhatok.
Szeretni szeretnélek, de már nem tudom,
milyen az, ha bekopogtathatok szívedbe,
és ott maradhatok.













Én álmodom a rétet, és mellé a zöld mezőt,
Te álmodod a havas csúcsot, s a nap elé a felhőt.
Én álmodom a nyár melegét, a tengert, a virágok illatát
Te álmodod az őszi csendet, és egy lombja vesztett fát.
Én szaladnék a széllel, viharként vadul,
Te ülnél a fűben és néznél szótlanul.

Majd ha már én álmodom a felhőt és mögé a napot,
Te a tengerpartot mellé magadtól rajzold,
Ha képzelek csendesen fáradt őszi fákat,
Te lombokkal borítod az összes száraz ágat,
Én, nézlek szótlanul, ülök és hallgatok,
Elmondhatod akkor, most már boldog vagyok."














A csend a képzeleted rabja,
S közben tiéd a természet minden hangja.
Csak Te hallod meg a léptet,
Ahogy egy kis hangya a fűben lépked,
És elröpül feletted egy tarka lepkeraj,
Te csak ámulsz milyen szépek.
Szebbek, mint tavaly.
Nézd, a vadludak hogy szállnak fent az égen,
Csak hozzád jönnek vissza.
Hozzád, minden évben.
Halld meg a szeretettet a vidám madárdalban,
S minden hívó hangra suttogj vissza halkan.
Vajon kinek járja a Királynő a méhek kecses táncát?
S kinek építi a Nap a legszebb szivárványát?
Kinek susog a lomb, és kié minden virág?
A Tiéd minden... A Tiéd a VILÁG!
Érted forog a Föld,
És Neked ragyog a Nap,
Hogy érezd, mennyit érsz













Csak Szeretni téged!
Nem szeretnék mást,csak melléd ülni halkan,
Megfogni a kezed,és segíteni,ha baj van.
Elmondani százszor,ezerszer,mennyit érsz nekem,
Elmondani,hogy fontosabb vagy,akár az életem!

Csak nézni csillogó kék szemed,
S magával ragad a képzelet.
Nézni szép ajkadat,mosolygós arcodat,
S közben elfeledni minden bajomat.

Nem szeretnék mást,csak sétálni Veled a csendben,
És közben tudni,hogy igen ....most már minden rendben!
Átölelni szorosan,mint Hold fénye az éjszakát,
S közben hallgatni szíved halk szavát.













"Nap napot követ, mint kósza árny.
Szívembe költöztél egy napsütéses délután
Mint altató dallamok és lágy szelek,
Simogatta szívemet a vidám szeretet,

Szeretet, ami oly huncut és mélyről fakad,
Barátságnak hívtuk e röpke pár hét alatt.
De mit jelent igazán szeretni,
Szeretve igaz barátnak lenni,

Barátként őszintén szeretni,
S többet nem is remélni,
Mint kedves szavakat mondani,
Vagy szívből megölelni.
Ez barátság, méghozzá az igazi.

Valami szép bátor valódi
Ki kárhoztatna, ha így maradna
Mindenki élete könnyű volna,
Könnyű mint maga a szó"
Mint dalolva ébredő rigó. "














Amikor fáradt vagy nagyon


Amikor fáradt vagy nagyon,
S nincsen már, aki felkeres,
Mikor gond ül az arcodon,
Mindig megtalálsz engemet!

Amikor szomorúság gyötör,
Úgy kell a vigasz, mint a víz,
Mikor a bánat súlya összetör,
Akkor is mindig bennem bízz!

Amikor nincs, ki meghallgat,
Pedig beszélni kell neked,
Melletted mindenki elballag,
Gyere, keress meg engemet!

Amikor nem kell más, csak mosoly,
S mindenki rideg, mint a jég,
Mikor mindenki túl komor,
Akkor is hozzám gyere még!

Néha csak jó szó kellene,
Valaki fogja meg kezed,
S nincs senki, kitől megkapod,
Hívjál, én ott leszek veled!

Amikor váratlan öröm ér,
Senki nincs, kivel megosztanád,
Vagy talán rád tör egy szenvedély,
Hadd legyek néked társaság!

Ha magány kínozna bús éjjelen,
Vagy útra kelnél, de nincs kivel,
Mindig számolhatsz énvelem,
Veled megyek, ha menni kell!

Ha elvesztenéd mindened,
S már hited sem maradna meg,
Ne feledj, számíthatsz énreám,
Megtalálsz mindig engemet















Taníts meg Uram boldognak lenni,
Tiszta szívemből, könnyen szeretni.
Szállván virágra, miként a lepkék,
Könnyen cikázva, ahogy a fecskék.

Taníts meg engem, tisztának lenni,
Vissza nem nézni, előre menni!
Letenni minden terhet és gondot,
Látni magamban a középpontot...

Taníts még nekem egyszerűséget,
Hogy megláthassam mindig a szépet.
Igazgyöngy legyen szellemi lényem
A hamis ékszert még meg sem nézzem!

Taníts meg engem nyugodtnak lenni,
Útra kelőktől, szép búcsút venni.
Túltenni magam, azon mi nem megy,
Erősebb szenved, okosabb enged...

Taníts meg engem szerelmet adni,
Nem szalmalángként, parázs maradni.
Embernek lenni, minden esetben,
Segítő erő legyen kezemben!

Hogyan tehessem? Taníts meg engem;
Új reményt adni csüggedelmemben!
Mindig, mindenkor emberi szóra,
Könnyet törölni, hajlani jóra.

Taníts meg engem, tanító tettre,
Példás jellemre, hű szeretetre.
Víg mosolyt csalni bánatos arcra,
Taníts meg Uram, erre a harcra!















A bizalom nem csak egy szó,
Mit kimondani is nehéz.
A bizalom egy törékeny kincs,
Mi nagyon könnyen odavész.

A bizalom egy hosszú út,
Melyen mi is végig megyünk
S hogy nehéz lesz-e járni rajta
Attól is függ, mi mit teszünk.

A bizalom a legnagyobb díj,
Mit másoktól kaphatunk
S bizony e ritka kincsért sokszor
Nagy árat adunk.

A bizalom az egyetlen út
Egy másik ember szívébe,
S csak akkor tudjuk mennyit ér,
Ha már mindennek vége.

A bizalom egy fájdalmas érzés,
Mert bízni csak szeretve tudunk,
S e szeretetben a legszebb az,
Ha a másiktól bizalmat kapunk
(ismeretlen)














Amikor azt hiszed elfogyott,
S nincs már több erőd.
Amikor azt érzed,
Ez, tovább nem mehet,
Emelt fővel élni nem lehet.
Összetört a bánat,
Ezernyi gond közt, homályban élsz,
feladnád már, nincs tovább.
S mégis, valami itt tart.
Nem tudod miért, nem tudod kiért?
Legyűröd a gondot,
lassan-lassan talpra állsz.
Az életet nem te adtad magadnak,
hát nincs jogod, hogy feladjad.
Az ember megmarad a holnapnak,
akkor is, ha gyötri a bánat....














Egy élet margójára
Azért, mert mosolygok, nem vagyok még boldog,
Vannak az életben nagyon furcsa dolgok.
Kacagok akkor is, ha szívemet tépik,
Furcsa ember baját soha meg nem értik.
Mindenki elhagyott, aki elhagyhatott,
Mindenki megdobott, aki megdobhatott.
Az is ütött rajtam, kinek mindig adtam,
Szívszeretetemért szívet sosem kaptam.
Én csak ember vagyok, az is maradok,
Bármilyen furcsa is, álmokért szaladok.
Mert nem lehet álom egy igazi élet,
És ha most tévedek, bocsánatot kérek













Sose haragudj meg arra,
Ki durva szóval megsebez.
Tudom jól, hogy fáj a sértés,
Valld be, a fontos mégsem ez.
Hidd el nekem, senki nem rossz,
Hidd el, jók az emberek,
Valakiért mindenki harcol,
Valaki mindenkit szeret...
Hogy mit érzek irántad, megfogalmazom,
Hogy szeretlek téged, ezt jól tudom.
Ha boldog vagy, veled nevetek,
Ha szomorú, veled szenvedek.
Ha sírsz, könnyezem én is.
Ha kacagsz, kacagok én is.
Ha gondod van, segítek megoldani,
Ha beteg vagy, én akarlak ápolni.
Ha nem vagy velem, én féltelek,
Ha hazaérsz, fellélegezhetek.
Ha ellenség jön, én megvédelek,
Ha kell, életem adom érted.
Ha neheztelsz rám, kiengesztellek,
Ha szeretsz, viszontszeretlek.
Nem tudlak megváltoztatni, nem akarlak,
Nem fogok változni én sem, ne akarjad.
Egy kicsit én vagyok, és kicsit érted,
Így, és ezerféleképp szeretlek téged













"Gondolataimban kicsit elmerengtem -
Hogy adjak rímet,e nemes érzelemnek?
Ami azt a nevet kapta, mi cseng, és nevet,
Amiért érdemes élni, az a szeretet!

Nem lehet belőle eleget kapni,
Mert e szép érzelem nem tud kifogyni.
Ne engedd pislákolni, heves lánggal égjen!
Hogy a szíved többé semmitől sem féljen.

A félelmet a szeretet űzi ki belőled,
Sötétség, bú, magány, soha nem győzhet.
Mert e nemes érzelemnél nem erősebb semmi,
Szeretettel, lehet nagy csatákat nyerni!

Legyél olyan ember minden pillanatban,
Aki szeret mindig tettel, gondolattal.
Nem mindig kell szóval kifejezni,
Öleléssel, csókkal is lehet szeretni.

Kit szerethetsz, nincs az korlátozva,
Minden élőlénynek szüksége van arra.
Életet visz a szeretet minden teremtménybe,
Így kerülhetsz a gyűlölet ellen fölénybe.

Eltűnik a hideg, kőkemény szíved,
Nem leszel bánatos, komor, és rideg,
Mert a szeretet fel olvasztja lelked,
Igaz boldogságod szeretetben nyerted!













Csillag vagy fenn az égen,
Ragyogsz benn a szívemben,
Ne sírj többé, Kérlek,
Míg van holnap, én nem félek.

Reménykednünk kell, s bízni a jóban,
Nem odafigyelni, hogy mi van a gonosz szóban.
Szeretni társainkat annyi, mint segíteni,
Ha a másik sír, megvigasztalni.

Célunk a világot jobbá tenni,
Hibákat nem elkövetni,
A döntéseket jól megfontolni,
Így már érdemes élni!

Ne add fel soha, "Testvérem",
Kitartás kell, s győztesek leszünk mindketten.
Ne búslakodj hát, töröld le a könnyeket,
Képzeletbeli tábládra fess vidám kék eget.

Napocskát, mely boldogan mosolyog,
Üzeni Neked, a vidámság jó dolog.
Ne szomorkodj hát tovább, és ne feledd,
Én mindig, mindenhol ott vagyok és leszek Veled!













Nem tudom már...

Sóhajt az alkony, ónos szürkeségben,
ma este ködbe rejtőzik a táj,
fák árnya dereng sűrű néma csöndben,
rezdülő titkot sző a félhomály.

Bokrok tövében, nedves holt avarban
álmodik néhány fáradt pillanat,
amely még ősszel hullott le a földre
utánad hajló, síró fák alatt.

Elillant álmok, emlékek suhannak,
mosolyod fénye már régen elveszett,
hangod csak elhalt suttogás a szélben,
egy illúzió, mit vágyam kergetett.

Nyomodban járok, emlék-szőtte ködben
e vágyakra hulló fázós alkonyon,
magukkal hívnak elfáradt remények,
megyek, hogy miért, már magam sem tudom.














Álmok vége...
Tiszaháti fűzfák erdejében járok.
Alkonyati árnyak, alkonyati álmok
Kísértenek engem.
Némaság a tájon, dalok a szívemben.

Letűnt napnak csókja ég az erdő fölött,
Ritkás füzesekben violaszín ködök,
Alkonyi kísértet.
Álom itt a küzdés, álom itt az élet!

De a rekettyésből valaki rám kiált:
"Forduljon kend vissza! Nem mehet itt tovább!"
Sebtiben fölnézek:
Megszakadt az álom! Oda az igézet!

Megyek vissza innen. És a szívem mélyén
Csitítgatok egy nagy, bánatos érzést én:
Ez az álmok vége!
Goromba szavával fölriaszt az élet
S csudás ösvény, többé nem találunk téged.














Altatódal
Aludj drága, aludj már,
Szárnyát bontja kék madár.
Aludj drága, aludj már,
Szárnya lebben éjbe száll.

Hallom halkan hazám dalát,
Távolból a szent énekek hangját.
Minden ember azt dalolja néked,
Az éjszaka angyalok látogatnak téged.

Dúdolja dallamát a révész, éltes hangja meglepően merész,
Dalol néked az ács is, gerendáját munkálja már is.
Hallom még bár gyengén a favágó dalát,
Fejszéjével egész életében nékünk meleget ád.

Dalol a cipész is, miközben háromlábú kis székén ül,
Énekel a szabó is, varrógépének dallama zakatol és néha fütyül.
Erős hangját visszafogja a kalapos, miközben állva vesz méretet,
Az édesanya csodaszép dalát mindenki csendben figyeli, mikor a családnak szel kenyeret.

Egyazon ritmust mindenki úgy énekeli egy dalban mondja el, hogy
Minden ember számára a szeretet ünnepe egészségben, békességben jöjjön el.

Aludj drága, aludj már,
Szárnyát bontja kék madár.
Aludj drága, aludj már,
Szárnya lebben éjbe száll.














Egy szép nyári este
semmivel sem törődve
friss levegőt magamba szedve
a fejemet szellőztetve pihenek.

Mást nem is tehetek,
csak ülök és nézem a kék eget
nyugatról már piroslik az ég
sötétedik a messzeség.

Figyelem hogyan nyugszik le a nap
már alig látom a napsugarat,
kelet felől már a holdat is látom
úgy érzem még tőlem van távol.

Pedig gyorsan szalad az idő
nappal után az éjszaka jő
akkor már csak a holdat nézem,
a tengernyi csillogó égen.
















Nem titok
Arany és szivárvány ragyog
senki sincs ki megfogja karod
megállni nem lehet
vonz a végtelen
karodba hajtja fejét a nyár
öleli szíved a napsugár
ragyogj csak örülj
ne nézd mit mond a közöny
a sínek együtt futnak
kezed most téged fognak
ugorj fejest az életbe
merülj a kék tengerbe
akarj bátran adni
fogadd, mit mersz kapni
ne nézz hátra
ne szaladj előre
gondolat ne járja elméd
legyél egy pont
szálljon belőle gond
repülj el és gyere vissza
ennyi legyen
lényed titka!













Hallgass a szívedre
Hallgass szívedre,
Zűrödet ő teszi helyére,
Rendet tesz a fejedbe.

Ő tudja mi a helyes,
Mi később neked jó lesz,
Ki mindig veled lesz.

Bárhová terel utad,
Szíved a fő urad,
Ő tervezi útvonalad.

Nem mindig ismered ki magad,
De tudod, hogy segít rajtad,
S soha téged el nem hagy.

Halk szavát nehezen hallod,
Ekkor jönnek zűrös gondok,
Mit szép lassan megoldotok.

Együtt mindent széppé tesztek,
Soha össze nem vesztek,
Életed végéig együtt lesztek.


















Az este...
Az este halkan elköszönt
s Te jössz majd, rezzenésnyi csönd
moccan a nyíló éjszakán
a nyújtózkodó vágy után.

Ajtómon soha nem zörögsz,
megérzem mégis, hogyha jössz,
mint hervadt virág-illatot
szórod körém a tegnapot.

Hagyj már békén! Csak fájdalom
lehetsz nekem, s nem vállalom
újra mi elmúlt, azt hiszem:
Csak kapni akarsz, adni nem...












Rám esteledett, s beköszönt lassan éj,
de azért egy köszöntő az időmbe belefér.
Nem keresgélem hosszan a szavakat,
Inkább kívánok Neked gyönyörű álmokat]











Erdélyi József: Erdőszél

A dombravai erdő szélén, -
nagy mogyorófák álltak ott:
mogyorószemekkel imádták
az érlelő őszi napot:
zöld óriások, élő tornyok,
piramisok: hány évesek:
ki tudja? - Nem vágták ki őket,
az emberek, az éhesek:
téli csemegéjük, kincsük volt
az erdei vad mogyoró:
mintha színaranyból lett volna,
úgy szedték azt a fák alól...
Fürge mókusok kergetőztek
a mogyorófák derekán,
egy tisztavizű patak partján,
egy tiszta őszi délután:
százával rezgette hajnalszín
kelyhét az őszi kikerics,
a zöld füvön, - óh, mennyi szépség,
mily gazdagság, tengernyi kincs!
Tengernyi kincs az ifju szemnek,
s az ifju szívnek: szívemet
megtöltöttem, s kitárom néktek
az én tengernyi kincsemet:
aki szépségre éhes-szomjas,
ingyen kaptam, ingyen vigye:
ne vigyem magammal a sírba,
vak, süket, néma semmibe!...














..Jó reggelt!..miközben a hajnali pára cseppekké változott,
de bizony meg is feledkeztem az időről..
.langyosra hűlt kávém jelezte,ez bizony már őszi reggel,
mert..langyos szellő szökik a fák között...
elsuhant halkan mellettem...majd búcsút int a tájnak,
mert már hűvös szelek járnak,kívánok hát
Néked napsütötte vidám vasárnapot...puszika...Médi











Álmodozás

Majd egyszer eljössz ugye, mikor nem is várlak?

Mikor az éj sötétje kimenőt ad a fénylő holdsugárnak.

Mikor a csillagok egyenként világítják szobám,

S ezüstszáltól fénylik tőlük éji báli ruhám.

Tudod, nap leánya lennék, hogy égi fényként csodálj!

Vagy földön szálló mámorillat, hogy csókjaimra találj,

Lennék szirmot sodró tavaszi szél, simogatva arcod,

Vagy fodrozódó lágy hullám, mely mossa épp a partot.

Minden lennék számodra, vagy inkább egyszerűen semmi.

Csak egy láthatatlan gondolat, mit nem vehet el senki.

Kun Magdolna











Tánc az őszi avarban


Nézd, a hárs mily tarka már,
és nézd, a tó amott
az őszi napfény búcsújánál
lám csak, hogy ragyog!
Aranyló pendely ring emitt,
a lengő ághegyen,
úgy zsong a park, a víz mögött,
akár egy bálterem,

hisz fürge táncba fognak ott,
s a ritmus jön velem,
s egy dalt dúdolva lépdelek
az őszi szőnyegen.

Kerengve száll a rőt levél,
majd mélán andalog,
s a nyárfák lenge ága közt
aranyló Nap ragyog.

Forogj velem, te őszi hárs,
lendüljön ágkarod,
mert itt, a szőnyeg lágy ölén
már te is láthatod,

hogy mily csodás a búcsúzás,
ha táncra kél veled
az ősz a tarka fák alatt...
lám, te is élvezed.











Móra Magda: Ha elkerülted már a negyven évet.

Ha elkerülted már a negyven évet,
A lelked gyakran tűnt időkre téved
A dolgaid közt tartod még a rendet,
De egyre inkább áhítod a csendet.

Már nem vársz rangot, címet és hatalmat,
És nem mész fejjel valamennyi falnak,
Már tiszteled az évgyűrűt a fában,
és hinni tudsz a mások igazában.

Már reméled, hogy nem hiába éltél,
Mit szóval szóltál, vagy tettel beszéltél,
Nem maradt hang a semmibe kiáltó,
Ha nem is lettél irányjelző zászló.

A magad helyén álltál rendületlen,
Szélben, viharban, ködben, szürkületben.
A tieidnek maradtál a béke,
A nyitott ajtó biztos menedéke.

Ha elkerülted már a negyven évet,
Már nem hiszed, hogy adósod az élet.
Csak azt érzed, hogy tiéd az adósság,
Mert kevés volt a salakmentes jóság.

A mindent adó, semmit visszaváró,
A minden próbát derekasan álló,
Mely sosem számol, szüntelen csak árad,
Örök fölény, és örökös alázat.

Ha elkerülted már a negyven évet,
S mindezt beláttad, és mindezt megérted,
És be tudsz állni a legszürkébb helyre,
Már Te lehetsz a sorsod fejedelme.


Móra Magda-Az út felén túl. Link












John Donne: Jó reggelt!

Hogy élhettünk, te meg én, mielőtt
szerettük egymást? Hortyogtunk-e rég,
mint a hétalvók, vagy mint csecsemők
szoptuk vidéki örömök tejét?
Így volt, s mindez az öröm árnya csak,
ha szépet láttam, téged láttalak,
minden szépségbe már belé-álmodtalak.

S most jó reggelt, felébredt lelkeink,
kik egymást még félénken nézitek;
és mindenben szerelmetek kering
s egy kis zugból a bárhol-t érzitek.
Felfedező új földet látogat,
más térképen néz új világokat -
világod én vagyok, s világom már te vagy.

Ha összenézünk, hű szívet mutat
egymás szemében két ábrázatunk;
nincs éles Észak s elhajló Nyugat -
jobb féltekéket hol találhatunk?
Csak az halhat meg, ami már megunt;
ha két szerelem egy, ha a magunk
szerelme nem lazul, úgy meg se halhatunk.




Jó reggelt!.
Bizony már őszi reggelek vannak,
már hűvös idők vannak,
azért Én kívánok neked gyönyörű vasárnapot Puszi Lili



























"A nevetés a legokosabb, legkönnyebb válasz,
mindarra, ami furcsa; és akármi történjék is,
az embernek megmarad a kényelme -
az a csalhatatlan kényelem,
hogy minden eleve el van rendelve,,.


Herman Melville











Lord Alfred Douglas:

Az éj a kertbe megy

A piros rózsa, a fehér
lehajtja csüggedt, álmodó fejét,
A z úrasszony Éj már a kertbe ér,
csak a virág hallhatja, merre lép.

Egész nap hívta őt a sok madár
csattogva és ezüstösen,
most hallgat ajkuk, az Éj lopva jár,
testén sötét köpeny.

Rigó dalol és dala fohász,
"Az éj, az éj suhan ide."
Az ujja már a záron kotorász,
nem zümmög a kis méhike.

Nem látni arcát, máris messze tűnt,
a fehér és piros kerten tova.
De hol a fű s a százszorszép lecsüng,
ott megmaradt a lábnyoma.

Sötét köpenye surran szelíden,
amint a fű hegyéhez ér.
A piros rózsa lassan elpihen
és álmodik fehéren a fehér.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/








Angyal szállt az éjszaka mellém,

S megsúgta, utamon ő kísér

Hitet adott, álmokat és bátorságot,

Rózsaszín kezében egy arcot, egy jó barátot.

Elvitte lelkemet egy titkos útra,

Megmutatta, milyen kegyetlen az emberek háborúja.

Megtanított látni,...mindenben a szépet,

Ezt adnám most ajándékul Néked.

Erőt adtál elviselni a nehézséget,

Bátorítást, szép szavakat, reménységet.

Emberré, teljessé csak mások által válunk,

Ha fontosabb a miénknél az ő álmuk.

Csendesen, szerényen hallgatom a zenét,

S elküldöm Neked szívem minden szeretetét....














Nálam igazából a család az, amiről beszélhetek,

és nem csak a vér szerinti kötelékről van szó,

hanem annál sokkal nagyobb dologról.


A családot azok az emberek alkotják, akiket beengedsz az életedbe.


A család az, ami támogat és átsegít dolgokon.

Ők azok, akikkel igazán törődsz.












Csodaváró

Űzni szarvas-álmokat
erdőn-mezőn szűz havon
szarvak között fénylő Nap
táltosének oltalom

Ág-bogak közt ezüst Hold
csillagösvény végtelen
történelem szél tombolt
és királyi Értelem

Ősidőknek szép szava
büszke szarvas lépeget
egy rég világ dallama
megfestve a kék eget

Varázsos táltosfiak
asszonyt űznek hajtanak
virág szirmán méh riad
bíboros szép gyönyör nap

Rég csodáknak szárnya nő
forrásvíznél szarvasok
fejük felett őriző
arany Nap és Hold ragyog

Juhász László













JÓZSEF ATTILA: Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna ő azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel - nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.












Reggeli mosoly

Csak pára maradt az éjből
reszketőn sírta a földre
rossz álmait
vöröslő sörényű tündöklő
fény-kancák tiporták
a hajnal kristály cseppjeit

a tegnap már a túloldal
egy komp nélküli odaát
átlépem a rozsdás küszöböt
és magammal viszem
a fénylő szemű reggel
kacér mosolyát

Tóth Roland













Jevgenyij Jevtusenko: Ősz

Bennem immár az őszi fény ragyog,
Bennem áttetsző, hűvös őszi nap van.
Szomorú, ám nem vigasztalhatatlan
- alázattal teli és jó vagyok.

S ha néha a lázadás elragad,
hát háborgok, de csak amúgy, csapongva,
s egy igénytelen szó fülembe mondja:
a lázongás - nem a legfontosabb.

Fontosabb, hogy a harc és a döbbenet
világát s önmagad lásd őszi fényben
- csupaszra vetkezetten - ahogy éppen
vele állsz szemben, s a világ veled.

Az eszmélés a csöndnek gyermeke.
Nem baj, ha folyvást nem kísér nagy zaj.
Hittel, hogy új lomb zöldül tavasszal,
énünk, mi zaj volt, vesse le.

Érzem, hogy valami történt velem,
és nincs más vágyam, csak a csend és a béke,
amelyben halkan levél hull levélre,
hogy abból is mind új humusz legyen.

Ha lombodat időben eldobod,
mindent meglátsz egy bizonyos magasból,
s az ősz higgadt ujját is érzed akkor,
amint végigsimítja homlokod.

(Lothár László fordítás













Hajnalodik II.

Álmos mosollyal cirógat a hajnal,
derengve nyitja rád csodálkozó szemét.
Hogy megbirkózhass a közeledő nappal,
felajánlja néked gondűző kezét.

Hajnalok hajnala!
Nincs nálad esendőbb.
Mindenki láthatja,
hogyan fogy el erőd.

Lebirkóz az óriási Reggel.
Belekapaszkodik loboncos hajadba.
Rád kiált, hogy most már menj el!
Ha kell, jajongó sírást hallatva.

Schrenk Éva











SZABÓ LŐRINC
SÉTA KÖZBEN

Jó volna csöndben, egymagam,
úgy élni, békén,boldogan,
mint a pipacs vagy ott alább
a margaréta, a szarkaláb -
jó volna egy kis tanyai ház
előtt őrt állani, nyurga akác,
és megborzongani, szótlanul,
ha az égre éji vihar vonúl,
és reggel a fényben kéjesen
belemosni millió levelem.

Jó volna szállni, ameddig a szem,
kék fátyol lenni a hegyeken,
felelőtlen, kóbor szelek
módján futkosni, egyre szebb
és távolibb országokon át,
jó volna, mint a kis kacsák,
fürödni, patakban, szitakötők
fia lenni, vagy malacok között,
akiket nem kínoz öntudat,
heverni a sárban a nap alatt.

Jó volna - óh, de nehéz a szívem! -
átszűrni magam az elemeken,
hisz csoda-balzsam a puha sár,
mit esőből s porból kever a nyár:
óh , elaludni a föld vegyész
kezében, úgy, hogy az ébredés
kihagyja a bűnt, embert - s virág
lenni csak, pipacs szarkaláb,
vagy legfeljebb a tanyai ház
előtt az a szép ártatlan akác!











Fodor István:

Arcod keresem


Arcod keresem a naplementében
amit máshonnan látunk, Te meg én.
Neked az óceánról ragyog vissza
nekem a fák közt szűrődik át a fény.

Arcod keresem a csillagok közt
amit együtt nézünk talán.
A csillagokkal beszélek, és közben
akaratlanul is meg-megérint a magány.

Arcod keresem az arcok közt, megtörve már
és e keresés közben más arcok találnak rám.
De szemükbe nézve nem látok mást
csak egy arcot, egy látomást
melyet keresni fájó, mely szüntelenül
mindig szemem előtt lángol...
A Te arcod.











József Attila:
MÁMOR


Szeretném felverni lelkem dalával
A szomorúk szivét, a világot.
Most megbocsátok annak is,
Aki bántott.

Szeretném a keblemre ölelni az
Életért küzdő, fájó rabot.
Szeretném feltámasztani,
Aki halott.

Szeretném, hogyha lassabban forogna
És végre megállna a nagy kerék.
De a legjobban szeretném,
Ha szeretnék.

És szeretnék alkotni csodásat és
Ezer gyönyörüt,szépet meg nagyot
S aztán meghalni: Mert én a
Mámor vagyok.












Olyan mint te

Olyan mint te ...nincs az emlékemben ...
Olyan mint te ...nem bújik meg szívemben ...
Olyan mint te ...érzem,már soha nem lesz ...
Olyan mint te ...csak a Tejúton,a fényben evez ...

Olyan érzés,amit éreztem,már nem bújik elő ...
Olyan érzés,amit szívemből akaratlan csaltál elő ...
Olyan érzés,amit apránként ültettél el bennem ...
Olyan érzés,melytől lángra gyúlt s égett a szívem ...

már érzem,soha nem fogok lánggal égni ...
szemed,mosolyod,hangod bennem fog élni ...
nem repít már égbe szép szerelem ...
nem megyek Napközelbe már sohasem ...

De élni fogok kellemes melegben ...
igaz szeretet élő,áldott tüzében ...
Nem fogok elégni,hamuvá válni ...
de szeretve leszek s így fogok élni.
Nézz fel az esti égre,ha a nehéz napnak vége!
És rád mosolyog egy csillag, örül neked,hogy itt vagy!
Szíved ajtaján,dörömböl, meríts te is az erőmből!
Gondtalan most csak így lehetsz, tiéd minden amit szeretsz!
Minden egyes napunk,csak egyszeri csoda,
használd ki minden percét többé el nem érheted soha!
Becsüld meg napjaid, nyisd ki bezárt ajtaid,
engedj be minden érzést, érezd a pillanatnyi féltést!











Válóczy Szilvia:

Alkonyi vallomás....

Már végigtáncolt a nap az égen
A fénysugarakból font érett kacajok
Búcsút intenek ledéren,
És az átharcolt fellegek között
A kínlódás is messzire szökött.
Hullámzó kékes sötétjében a szép,
Magába vonzott gyengéd kép.
Még fakó meleg borítja a teret...
Szívem gazdagsága Téged
Most is annyira szeret!

Mint a lassan csukódott szemhéj,
Úgy költözik el a nappal,
Kecses vonulásában a mosoly
Valóságban is marasztal,
Fáradt hangjával simogatja lelkem,
Boldogságba mártja mezítelen testem,
És közben a bársonyos éjszaka
Pihenni húz forró karodba, s füledbe súgom...
Ölelni a végtelen csodát
Egyedül csak Veled tudom!












Juhász Gyula: Emlék

Egy nyári éjre emlékszel-e még?
Mint csillag fénye a lelkemben ég.

Egy nyári csókra még emlékszel-e?
A télben is melenget melege.


Egy nyári éj volt és egy nyári csók.
Édes valóság és boldog titok.


Vagy mese volt csak, álom? Nem tudom.
Már ballagok a temető úton.


Mese volt, álom, káprázat? Lehet!
Megszépítette bús életemet!















GÁL SÁNDOR: SZERELEM VÉGTELEN FOLYÓ

szerelem végtelen folyó hajad a szélben a szél
árnyékában az árnyékod hűvösében a dombjaim
az utaim a testedből kinőtt faágak az
ágak lombja rajtuk ringató érés a hajnal
bíborában növekvő reggel a tengerek felett
öbleid gyönyörű kikötők fűz és éger
fehér nyírfák hajladozása szerelem
végtelen folyó fűvel behintett partjaid
hónaljad bársonya öled madárfészke
tél és nyár halál és újjászületés hullámok
hullámok ringása az égre dobott csendben
sós patakok forrása kinyílt pórusok mélyén
s a végső remegés büszke emelkedések
és a harangok mikor újra megkondulnak











Rád gondolok

Rád gondolok, ha alkony tüze vérzik
a tengeren,
Rád gondolok, ha hold ezüstje fénylik
a csermelyen.


Arcod látom, ha szél kavarja messze
Az út porát,
vagy késő vándor ballag mélán este
fahídon át.


Hangod hallom, ha hullám mossa lágyan
a szirteket,
s léptem neszét hallgatja hűs magányban
a kis berek.


Veled vagyok. Még akkor is, ha lépted
távolba vitt.
Lement a nap. Gyúlnak a csillagfények.
Mért nem vagy itt?

Johann Wolfgang Von Goethe











Nektek hoztam ajándékba







Ez is egy ajándék

A bölcs ember tudja, hogy egyetlen igazi ellensége van: ő maga.

Ezt az ellenséget nehéz lerázni, és nagyon, nagyon ravasz.

Állandóan azon mesterkedik, hogyan vigyen vakvágányra minket.

Olyan ellenség ez, melyet mindig szemmel kell tartanunk,

és igyekeznünk kell túljárni az eszén.

(Ben Hecht)











KASSÁK LAJOS: MOZDULATLANUL AZ IDŐBEN

Szép szerelmesem, őrizlek magamban holtomig
akár egy csillag ragyogtál előttem az űrben
s most itt állok kifosztottan, felettem az éggel
mely vakon didereg és hullatja rám terheit.

Csillag voltál bizony, mezítelenül fürödtem
hajnali fényeidben s telhetetlen csodáltam
nagy fekete szemeid és a mozdulatokat
melyek önfeledten mutatták fehér vállaid.

Messze vagy már s utánad cseng fájdalmam éneke
nem panaszlón, inkább fennen hivalkodva véled
aki a jó és rossz fölé emelted életem
s aki figyelted vergődő szívemet a csöndben.












Betűkből építelek föl
vonalakból
színből
izzó szava-rebbenő könnyűségből
áttetsző-meleg-lüktető
világdarabnak
szép reggelnek
mosolyos délutánnak
életem el nem szakadó részének.
Fájdalmasan és izgatottan
mint egy Rodin szobor
bomlasz ki a ködből
egy világváros mélységeiből
zilált véletleneken át.
Az el nem szállt nyilak tömörségével
zuhogok feléd.
A boldogság fehér selyméből
adhat-e rád köntöst
karjaim feszülő íve.
A hideg magány zúzmaráz
és a sötétülő idő
mint egy híg hüllő gázol át rajtam.
Életünkből
boltozhatunk-e palotát
amelyben
szűrt-fényű szemeid gyönyörű csendje világít?

Tamkó Sirató Károly












Akárki mondta, hogy pénzen nem lehet megvenni a boldogságot,

szerintem az illető már eleve boldog volt, és nem tudta, mit beszél.

Mert ha nem is a boldogságot magát veszi meg rajta az ember,

a boldogság megtalálásának lehetőségét igenis megveheti.

Nora Roberts











Idill


Jó éjt világ, aludjál
- ma még itt vagyok veled -

szép éjszakát, nyugalmat
tudok kívánni neked,

érzem szobám melegét,
vállfán nyugszik új ruhám

jóllakottan lábamnál
heverészik két kutyám

oly békés és idilli
- szinte már el is hiszem -

holnap gondját odázva
ringasson most kényelem...

Papp Bianca











Ajánlottam az ellenfeleimnek egy egyezményt:
"Ha ők abbahagyják a hazudozást rólam,
akkor én abbahagyom az igazság kimondását róluk."
Adlai Stevenson - amerikai elnökjelölt beszéde.











Fussunk messze, olyan boldog lettem,
Hogy a szembeszálló szembeszéllel szembeszegülhettem,
A naplemente nem vár, csak kettőnké a pillanat,
És hazasétálunk majd a csillagóceán alatt!

Children of Distance












SZÉCSI MARGIT: SZERELEM

Acélkék rozsban háltam,
karod volt párna fejem alatt.
Csókok, s ledőlt rozsszálak
becézték barna derekamat.

Távol a töltés nyúlánk
fennsíkján olykor egy-egy remek
gyorsvonat elviharzott,
s fénye rajtunk is végigsepert,

s füttyszóra jólét, buja
szépség amint ott elrobogott,
a nehéz gazdagság súlya
alatt a talpfa felzokogott.

Habpárnák, ételek, ékszer
úsztak a fényes fergetegen,
és utak, micsoda tájak!
Nekünk csak egy volt, a szerelem.












Juhász Gyula : FEHÉR ÉJSZAKÁK

JUHÁSZ GYULA: FEHÉR ÉJSZAKÁK

Ismered-e az álomtalan éjet,
Mikor a szívünk még szűz és beteg,
Mikor fehérek még a remények,
Mikor bárányok még a fellegek?
Ismered-e a könyvek közt virrasztást
S a könnyek közt virrasztást ismered?
Mikor a csönd elringat puha karján
És várnak ránk nagy ismeretlenek?

Az éj körülfoly, mint valami tenger,
Ó tengerek, álmok, könnyek, betűk,
Ó élet, merre szívünk szállni nem mer,
Ó távol partok, távol hegedűk!
Valaki már ránk vár s dalolni késztet,
De még csalódni korán lesz, korán,
Melyik csillag az, melyben vágya éghet:
Az a szőkés, vagy az a halovány?

Ó szomorú szép, álomtalan éjek,
Engem ti nem ringattok már soha.
És nem borít el a fehér remények
S fehér virágok csöndes zápora.
Szelíd igába nem fognak a könyvek
S a könnyek áldását nem ismerem
S nem nézem a rámragyogó jövőnek
Kék csillagát a fehér éjeken.











KEZED A KEZEMHEZ ÉR ...


Álmodban engedd, hogy megfogjam szomorú kezed
szemedben lássak újra fénylő ragyogást
szívedben csituljanak háborgó tengerek
engedd, hogy odabújjak hozzád, mint annyi más.

Érints , ahogyan az öreg fák érintik egymást
s halkan simogass és akkor hallom én is a csodát,
mely kezet nyújt vággyal és érintéssel
hosszú és örökké tartó pillanatokon át.

Mert zenét lehet sírva feltenni a polcra
a kimondatlan szót évekre magadba zárni
szerelmet vinni fátyolban a rögös útra
és ölelést színekkel rajzolni fehér lapra,
mint levelét lassan elengedő magányos faág.

És kezed, mely hideg szélben dúdolja a zenét
felém nyúl, arcomhoz ér egy sötét éjszakán...
Szeress, két kézzel szeress s ha akarod némán
s csókold ajkam ezernyi ismert szigetét.
Nézd reggel van, párnádon aludt érzék s vágy,
simogatva illatos völgyet, hamvas dombokat
és a vonalak végtelen tengerén...
Kezed a kezemhez ért talán.











Történhet bármi a világban. Lehet kitűnő munkánk,

jól fizető állásunk, bejárhatjuk a világot.

Elérhetjük a csillagokat, de mégis,

életünket a MÁSIKHOZ fűződő viszonyunk határozza meg.

Körülötte forog a világ, a gondolataink, bármit teszünk.

Nő és férfi viszonya határozza meg a világot, ez mozgatja,

ez viszi tovább. A Másik mindig benne van a kávéban,

a finom ebédben vagy éppen az odaégett vacsorában,

egy könyvben, a déli harangszóban, egy illatban,

a szépre sikerült gondolatban... mindenben.

Ha nehéz a munka, ha sikeres vagy, ha rossz napod van,

ha ragyog rád a napfény, mind-mind miatta van.

A másik miatt. A Nő miatt. A Férfi miatt.

Bármit teszel, ott van mindenben. És ennek így kell lennie.

Mert Nő Férfi nélkül, Férfi Nő nélkül nem teljes. Csak együtt. Ketten.

(Csitáry-Hock Tamás)












..Jó reggelt! Hát eljött a szombat-és eljöttem Én is,
hogy üdvözöljelek,bár szürke az égbolt,
mert felhők borítják az eget,de ez ne bántson Tégedet,
mert hoztam a szeretettemet,
Hogy meg szépítse a napodat és
elűzze minden gondodat,azt kívánom,
hogy ez így legyen,hát csudi szép szombatot Neked!
....puszika...Médi












Kányádi Sándor - Felemás őszi ének

építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra s újra
amit lerombol benned a
nappalok háborúja
ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat nélküled
föl újra nem loboghat
nevetségesen ismerős
minden mit mondtam s mondok
nehéz nyarunk volt itt az ősz
s jönnek a téli gondok
már csak magamat benned és
magamban téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönn-valónak.











.Jó reggelt!....szeretnék Néked adni valamit!
Ami megfoghatatlan,mégis csodás!
Ha a szívedbe lopózik lelkedet simogassa,
de hőfoka nem számít,mert hol fellobban,
hol lecsitul,mégis örökké ott lapul e kicsinyke szó a
"SZERETET" Amely benned-és bennem is él s öröké
és elkísér,hát köszönöm,hogy mindig gondolsz rám!
Szeretettel kívánok egy vidám és
örömteli szép napot Teneked!....puszika...Médi












Nagy István Attila: Valahol elhagytad

Valahol elhagytad az arcomat
s most én se tudom, milyen vagyok,
megmozdul-e szememben az öröm,
mélyülnek-e tovább a ráncaim?
Talán ez a halál, az emlékek
nélküli végtelenség,
amelynek nincsen se múltja, se jelene,
s nem gyötri a jövő sem.

Valahol elhagytad az arcomat.
Teremtő tenyeredre várhatok,
amely mégis tud bánni az idővel,
mert nincsen többé, csak ez az út,
ha elindulsz rajta, meglehet,
az arcomra is rátalálsz.












A csillagok is sírnak

A csillagok is átsírják a végtelen nagy eget,
mikor áthidegült lesz némelyikük teste,
s mikor fagyosan megdermedt szürke kősalakként,
alant zuhannak egymást összetörve.

A csillagok is érzik, ha túl fagyos a szívük,
és nem melegíti azokat lángjuk közelsége,
mert a csillagok is olyanok, mint az emberek,
kihuny egyszer belőlük a hűség tiszta fénye.

S ha fényüket elvesztik, semmivé lesznek,
nem mártóznak többé az ezüstholdas éjbe,
fakó ragyogásukkal, mint csiszolatlan gyémánt,
oly könnyedén hullnak a föld érdes rétegébe,

mintha nem lett volna csillagközi útjuknak
tündöklésre vágyó égi küldetése,
s mintha nem lett volna egyik sem félrerúgott kő,
melynek kicsorbult él lett minden büszkesége.

Vers:Kun Magdolna












Ködös éjszaka...
Helena

Ködös nappalok, esős éjszakák,
Régi emlék szívemben égj el.
Megállt az idő, szunnyad a pillanat...
Bénult a perc, csak a szívem éber.

Míg tüzemet csitítom, künn esik,
Hűs cseppek áztatják alakod.
Az utca kövét rég ismeri lábad,
Kavicsod veri a párás ablakot.

Az éjszaka sír, a múlt ködbe vész,
Magányoddal karöltve haladsz...
Jajdulnak lépteid a csendes éjben,
Lassan mész, de lélekben maradsz.

Még szemed keres a függöny mögött,
Elsuhanó alakom tán láthatod,
Félrehúzom egy pillanatra...
Intek feléd, s egy végsőt búcsúzok.













SZÉP ERNŐ: ÉN ÍGY SZERETTEM VOLNA ÉLNI

Én úgy szerettem volna élni
Minden halandóval beszélni

Mindenkinek nevét kérdezni
Mindenkinek szívét érezni

A járdán osztani a virágot
Tegezni az egész világot

Megsimogatni ami állat
Érinteni minden fűszálat

Imádni végtelen sereggel
A napot ha fellángol reggel

És énekszóval összejönni
Az esti csillagnak köszönni

S testvéri csókkal hazatérni
Én így szerettem volna élni.












Sárhelyi Erika: Hétköznapi józanság


Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
s ha ősszel eső, télen a hó esik.


Mert mi végre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.


Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek
emlékezve néhány régi nyárra.


Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.


Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy esőcseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből álom is lehet.











Thándor Márk: Est

Oly jó az esti órák fénye,
a csillagos égre nézve.
S oly jó a fáradtságnak leple,
mely óvva lep be.

S oly szép a hold iramló árnya,
mely telten sugárzik az éjhomályba,
s a vidáman éneklő lég,
mit oly régóta vártam én.

Köszönt engem az ágy, s a párna,
nyugovóra kéne térni mára,
s ha szemem pillái egymáshoz érnek,
hálaszót éneklek én az éjnek,
megfordulok, s álmodom,
egy másvilágba távozom,
s ha majd helyet cserél a hold, s a nap
meglátod vidám lesz a holnap.











John Keats : Az Őszhöz


Párák és érett ízek évszaka,
jössz s hő hived, a sárga nap, örűl,
s összefogtok s áldott fürtök soka
csügg a szőlőn a nádtetők körűl;
mohos ágat dús almasúly töret
s zamat tölt miden őszi magvakat,
dinnye dagad, feszűl cukros bele
a mogyoróknak s száz bimbó fakad:
késő virág, minőt a méh szeret,
s már azt hiszi: örök a méz-szüret,
mert nyári sejtje csordultig tele.
Ki nem látott még téged? - Kiszököm
s megleslek gyakran csűrök közelén,
ülsz gondtalan a téres küszöbön
s hajad lágyan leng a cséplés szelén,
vagy épp aratsz és mákillat hatol
hozzád s elaltat és nem méri már
sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt;
vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
patak tükrére s friss italra vár;
vagy bor-prés mellett les lassú, sovár
szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd.

Hol a tavasz nótái? mind halott?
Mi gondod rá! van néked is zenéd:
míg esti felleg sző be halk napot
s a tarlón rózsák színét szűri szét,
a parti fűzfák közt busongva dong
a szúnyograj, mely száll, meg szétomol,
mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
tücsök cirpel, veresbegy is dalol:
finomka fütty a szérüskert alól
s gyűlő fecskék zajától zúg az ég...

Tóth Árpád fordítása











Nagy László: Csodafiú-szarvas


Tavasz kerekedik,

bimbó tüzesedik,

jázminfával fényes

agancs verekedik,

csodafiú szarvas

nekitülekedik,

nekitülekedik.



Jázminfa virágát

lerágom hajnalra,

inaimmal ugrok

nyárdelelő napba,

pörkölődök, vékonyodok,

maradok magamra,

maradok magamra.



Vadászok meglőnek,

golyó a szügyemben,

Balatonban a sok víz,

mind az én könnyem,

sírva sírok, sírva sírok,

ha sietek lemaradok,

csodafiú-szarvas

hiába vagyok,

hiába vagyok.



Deresen, havasan

eljön a karácsony,

csodafiú-szarvas

föláll az oltáron,

szép agancsa gyúlva gyullad:

gyertya tizenhárom,

gyertya tizenhárom.











John Keats : Az Őszhöz


Évszak, párában, gyümölcsben gazdag,
Az érlelő nap kebelbarátja,
Kéz a kézben, és áldva ők adnak
Szőlőt nádtetőt ölelő ágra;
Mohos ágat alma húz le mélyre,
Minden gyümölcs teljesen beérik;
Dagad a tök, a mogyoró telve
Édes béllel; jó sok rügy kibomlik,
S még több, kései virág a méhnek,
Mely véli; a nyárnak nem lesz vége -
Mézzel ragacsos már minden sejtje.



Ki nem látott még téreid közén?
Néha ki utat keres, rád talál
Egy csűrben ülve magvak közepén,
S hosszú hajadba játszi szél cibál;
Vagy fél-kaszált sarjún alszol mélyen,
Mákillattól már kábán, míg sarlód
Kímél füvet, s közé nőtt virágot;
S terhed már megfáradt zsellérképpen
Fejeden, s lépsz, gázolsz hűs vizekben;
Vagy a bor-prést lesed vágyó szemmel
Hogy lásd végső cseppjét, míg szivárog.



Már hol a tavasz dalai? Hol már?
Mit törődsz velük? hisz van saját zenéd, -
Míg borszín felhők közt a nap leszáll,
S rózsásra festi a tarló színét;
Szúnyograj-kórus jajos gyászdala szól
Folyómenti füzek közt, az égben,
S lent, ahogy a szél kél fel, s lealél;
S hízott nyáj béget, a domb visszhangzó;
Tücsökdal jő; és most halkan, szépen
Vörösbegy szól kert felől a szélben;
S gyűlő fecskéktől csicsereg az ég

Dvorcsák Gábor Imre fordítása











Az az igazi szerelem, amikor
görcsösség nélkül akarsz boldog lenni,
amikor adni akarsz magadból nem
pedig kapni a másikból, amikor
már a lélegzeted a szeretet.
Amikor már ki sem kell mondanod
csak tudod magadban, hogy
ahogy belélegzel azt mondod "szeretlek"
és amint kifelé fújod a levegőt szintén
azt mondod "szeretlek", és közben
már nem itt vagy, hanem egy másik
szebb dimenzióban lélekben,
ahol lélekben együtt vagy azzal akit szeretsz,
és akinek a válaszát talán hallod is " én is szeretlek"












Száguldunk érezd az iramát
Sólyomként kéklő hegyeken át
Zúgva süvít a szél
Lüktet felsistereg a gép
Érzem szédítő vad mámorát...

Száguldunk füstöl a radiál
Gyorsabban vonzza nagy ideált
Szikrázik a briliáns
és egy Porsche oly elegáns
Fénye krómacél tükrös metál...

Pompás utakon édes szerelem
Éles kanyar után cserélünk
Felbőg a motor rajtad van a sor
Angyalszemű csak egyszer élünk
Minden suhan a lomb az erdő
Fodros hajad a szélben
Két szem sugara fent a felhőn
Táncol kacag a fényben...

Nyolc henger majd szét vet az erő
Mellettem az álom gyönyörű nő
Esztelen a rohanás
Hajrá megtörhet a varázs
De mind ez oly csodás
Előkelő...

Pompás utakon édes szerelem
Éles kanyar után cserélünk
Felbőg a motor rajtad van a sor
Angyalszemű csak egyszer élünk
Minden suhan a lomb az erdő
Fodros hajad a szélben
Két szem sugara fent a felhőn
Táncol kacag a fényben...












SZILÁGYI DOMOKOS: MOST...

Most, amikor éjfélekig
kell dolgozom görnyedt-hajolva,
hogy nincsen percnyi pihenés:
most van szükségem mosolyodra.

Most, amikor zúgó fülem
szavak olvadt érceit issza:
most van szükségem nagyon
simogató-lágy szavaidra.

Most, amikor fáradt kezem
törött szárnyú madárként rebben:
most kell, ha csak egy percre is,
hogy megpihenjen a kezedben.

Az átvirrasztott éjszakákat
enyhítse egy-egy pillanat;
hisz ezerévnyi pihenést ad
mosolyod, kezed és szavad...











JÓZSEF ATTILA: AZ ÉN AJÁNDÉKOM

A szívem hoztam el. Csinálj vele
Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
Csak a karom, mert nem öleltelek.

Oly fényes az még, mint új lakkcipő
És lábod biggyedt vonalára szabták,
De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
És mint a spongya, mely tengerbe' nő.

Két fájó karral nyújtom mostan néked
És fáradt barna szóval arra kérlek:
Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

Ha elkopott a lakktopánka egyszer
S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
Az uccasárba akkor se taposd.











SZERETNÉK ÁTÖLELNI...

Szeretnék átölelni ma egy embert,
Ki olyan árva s vágyak özvegye,
Mint jómagam, s kit a tavasz szíven vert,
S kondor haján kopog az ősz jege,
Kinek ha volt is piros betűs napja,
Tintát hozzá véréből szűrt a Sors,
Vén bánatok fia és újak apja,
Csöndes tűnődés lankadt léptű papja,
Örülni lassú, és csüggedni gyors;
Kit nemessé emelt a föld porából
Sok ritka szenvedés, de nem kevély
Kitűnni a törpék sekély sorából,
És címere egy hervadt falevél,
Ha kővel dobták, szívét dobta vissza,
Ha szívvel dobták, halkan énekelt...









Anita Scythe: Út

Elindultam az úton.
Kicsit tán egyedül,
Mint mikor éj csendjébe
Lágy szellő hegedül.

És mosolyogtam a napra,
Csillagos könnyem hullott éjjel,
Akár maró kínnal vertek,
Akár elemésztő kéjjel.

És hiába csapódott hozzám
Percnyi időkre egy-egy társ,
Viharos estéken mégis
Magányt talált a villámlás.

És hosszú utak után most
A te mosolyoddal ébredek,
Erős vállad a támaszom,
S ha tudlak, én is védelek.

És látom már végét az útnak,
S te, ki mellém szegődtél, édesem,
Hozzám tartozol, mint mához a holnap,
Mint testhez a szív; lüktetve, véresen.


























 
 
2 komment , kategória:  Általános  
Pataki Edit: Őszidőben
  2013-09-27 00:45:56, péntek
 
 






Pataki Edit: Őszidőben
.
Napsütésre vágyakozva
délre száll a fecske, gólya,
fészke hagyva röppen el,
más hazában áttelel.
.
Hangya szalad gyűjtögetni,
tücsök őszi dalát zengi,
ék alakban vadlibák
szürke égen húznak át.
.
Színes lesz a sok falevél,
játszik vele északi szél,
kopaszodnak bokrok, fák,
télre készül a világ.
.
Bogár búvik avar alá,
mókuskára odúja vár...
Borzong béka, bőregér:
jön reá a hó, a tél!



A szerelem hozzámszökött

Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzámszökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszú vágyra kurta kéj,
s óh, szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Algernon Charles Swinburne







Ne menj el

Felrezzenek s kinyújtom
a kezem, hogy
megérintselek.
Kérdem magamtól:
“Álom ez?"
Csak tudnám meghurkolni
szívemmel lábadat
s szorítva
tarthatnám keblemen.
Ne menj el, míg tőlem
engedélyt nem kérsz,
szerelmesem.

Rabindranath Tagore















Örökkévalóság

...a Napot adom neked, a csillagokat,
hogy játssz velük.
Egy pillanatra neked adom az örökkévalóságot,
a hegyek erejét
csak tapsolj,
az óceánok hatalmát,
ha akarod...
George Bernard Shaw






A tenger

...Akár a melled lüktető ütemmel
duzzad egyetlen hullámmá a tenger;
magához ránt egy párductáncu forgón

s morgó, garázda szavakkal becéz,
s hogy finom combjaid közé hatoljon,
hegyesre mered habja, mint a kés.

Leopoldo Lugone











Szerelmes szonettek

...Érett nő, húsos alma, izzóra hevített hold,
átható alga-illat, fény és sár egybegyúrva,
mily sötét ragyogás nyílik meg combjaid közt?
Mily ősi éjbe nyúl érzékeivel a férfi?

Szeretni, jaj nagy út az, vizek és csillagok közt,
fojtogató ködökben, szitáló, gyors viharban:
szeretni, villámok vad csapkodása,
s két test, amely egyetlen csepp mézért semmisül meg...

Pablo Neruda










Van egy apró, elvarázsolt, külön kis világ.
Ami csak a tiéd és csak az enyém;
a miénk a kettőnkké közös.
Csak te érted, és csak én értem,
csak mi. Ketten. Más senki ezen a földön.
Saját Napunk a szeretetünk ragyogja be,
saját csillagaink a mosolyaink díszítik az egét.
A Hold, mely éjszaka világít a bizalom kettőnk között.
A levegő, mely nélkül meghalnánk a tudat,
hogy létezel nekem és hogy létezem neked.
A víz, mely életben tart: a sok kedves szó,
melyekkel egymáshoz szólunk.
Mindezek együttesen táplálnak minket,
és bennünk egy érzést: barátok vagyunk mindörökké!











Jung Károly: Szunnyadó mező

Szélirányba bólogat
A kukoricaszár,
Esőverte dűlőúton
Már senki se jár.

Ördögcérna bokorban
Fácántyúk lapul,
Messze nyúló barázdából
Iramlik a nyúl.

Hétmérföldes léptekkel
Közeleg a tél,
Égbe nyúló villanydróton
Muzsikál a szél.

Kányádi Sándor: Jön az ősz

Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-meg-áll, lombot ráz.
Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja, kurtítja,
a hosszú napokat









Kányádi Sándor: Novemberi verselő

Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régtől nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud November,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák s a varjak.









Kiss Benedek: Szüret

Megüli a por a fákat,
kondor hajat, szempillákat,
megüli a pocsolyákat,
leveleket, levélszárat.

Piszkos az ég, piszokszürke:
lomha ezüstpók bemássza.
Roggyan ló és ember lába.
Hálót dob a nap fejünkre.

Vénasszonyok, vénemberek
szőlőtőkéket tojóznak,
bütykösen fogják a földet
a venyigék. Meglapulnak.

Így készül az ihaj-csuhaj!
Még kihúzzák eddig-addig.
Pókhálós és poros a haj,
fakó őszből tarba hajlik.











Nádor Tamás : Szeptember

Aranylabda szisszen:
leereszt a nap,
hegy mögé szuszogja
a hulló nyarat.

Kiürült a pálya,
nincs nézősereg:
szélbe szállingóztak
a falevelek.

Csak a sárga gyep van,
rajta tűz nyoma,
nyár üszkét szaglássza
egy ázott kutya.

Nagy László: Dióverés

Elsuhogott az a füttyös
sárgarigó délre.
Sárgul az árva diófa
zöld terebélye.

Levelek lengnek, akár a
színarany rigó-szárnyak,
elszállnak ők is a szélben
puszta határnak.

Áll a diófa, és érett
kincsei válnak tőle:
szellő ha bántja az ágat,
buknak a földre.

Szaporább kopogás, csörgés
támad, ha jön az ember,
s bottal az ágak bogára
boldogan ráver.

Földre, fejekre, kosárba
kopog a dió-zápor,
burkos dióra a gyermek
kővel kopácsol.

Már, mintha álmodnék, hallom
zaját a jó örömnek,
darálók forognak, diós
mozsarak döngnek.

Fagyban és nagy havazásban
meg kell maradnunk jónak
s tisztának is, hogy örüljünk
csörgő diónak.

Majd csorgó hó levén ring a
picike dió-csónak,
s lomb zöldül újra a füttyös
sárgarigónak.












Sarkadi Sándor: Lomb lehullott, mák kipergett

Lomb lehullott,
mák kipergett,
őszi ágat szél diderget.
Hidegebb már
a sugár is,
elment a fecskemadár is.
Máris, máris,
oda van a nyár is.













Weöres Sándor: Marasztalás

két szemeddel
a napsugarat!
Ne menj, várj még,
mert e tájék
sötétben marad.

Ág nem himbál,
fecske nem száll,
béres nem arat.
Ó ne vidd el
két szemeddel
a napsugarat!










Zelk Zoltán: Nyár és tél között

Nyár és tél között úgy vándorol
Október, November,
mint a poros országúton
két szomorú ember.

Kertek, lankák körül jönnek,
mennek havas tájra,
búsan integet utánuk
egy kopár fa ága.

Mint rossz gyerek, a szél őket
sárral megdobálja,
utánuk fut, ruhájukat
s hajukat cibálja.

Nyár mögöttük, tél előttük,
néha meg-megállnak
s búcsút intenek a hervadt,
búslakodó tájnak.










Zelk Zoltán: Október


Kisöccsétől, Szeptembertől
búcsút vesz és útra kél,
paripája sűrű felhő,
a hintója őszi szél.

Sárga levél hull eléje,
amerre vágtatva jár,
félve nézi erdő, liget,
de o vágtat, meg se áll.

Hová, hová oly sietve,
felhőlovas szélszekér?
Azt hiszed tán, aki siet,
aki vágtat, messze ér?

Dehogy hiszi, dehogy hiszi
hiszen nem megyen ő messze,
csak addig fut, míg rátalál,
a bátyjára, Novemberre.







Zelk Zoltán: Őszi dal

Nyári esték, víg cigány,
apró tücsök, ég veled!
Így búcsúznak a fűszálak,
virágok, falevelek.

Avar lepi hegedűdet,
köd takarja már vonód,
kikeletig nem hallhatjuk
a víg tücsök-nótaszót...

Be szép volt! A csillagok is
azt hallgatták odafenn,
s talán néha táncoltak is
égi aranyréteken.

Így búcsúztak a tücsöktől...
Szél zúg, jő a zivatar:
nyári tücsöknóta után
búcsúztató őszi dal.









Csanádi Imre: Búcsúzva köszöntő

Szállj, szállj,
ökörnyál,
jön az ősz,
megy a nyár, -
megy a nyár, a nevetős,
komolykodva jön az ősz,
csillámló derekkel,
sárga levelekkel,
szőlővel, mosolygóval,
fűre koccanó dióval.









Nemes Nagy Ágnes: Hull a bodza

A mi utcánkban kicsi utca,
van benne egy hosszú bodza.
Ősz felé már hull a bodza,
kis bogyóját dobja, dobja.

Kis bogyóját dobja, dobja,
lila lesz az utca-hossza,
kiabál is Bandi bácsi,
az autóját szappanozza.

Nem gondolok semmi rosszra,
de örülök, drága bodza:
tarthatom a gumitömlőt,
míg az autót szappanozza.

Őszi fényes napsütésben,
víztől fényes járdaszélen
szappanozza és lemossa -
hull a bodza,
hull a bodza.









Petőfi Sándor: Itt van az ősz, itt van újra...

Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? De szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.













Móra Ferenc: Kertem alján

Kertem alján
lombot ontva
vén akácfa vetkezik,
ablakomba
búcsút mondva
nyújtogatja ágkezit.

Ha szűkellő
őszi szellő
simogatja sudarát,
gallya rebben,
halk zörejben
sírja vissza szép nyarát.

Puszta ágad
bármi bágyadt,
bármi búsan bólogat,
vén akácom,
e világon
nincsen nálad boldogabb!

Viharával,
nyomorával,
átaluszod a telet-
új virággal,
lombos ággal
kelteget a kikelet.











Tasnádi Varga Éva: Őszi vers

Esti virágok
csöndben csukódnak,
udvar fénylik
mézsárga holdnak.

Némák a fák is,
levél se rebben,
tücskök beszélnek
szép őszi kertben.

Kút vize hallgat,
néha megloccsan,
bogárhad alszik
fázó bokorban.

Halkan harangoz
katángok szára:
-Hó hull fejünkre
majd nemsokára!
















Görzsönyi Vargha Gyula : Tört remények

Virág helyett mennyi kóró,
Remény helyett mennyi rom,
S a könny is csak alig enyhít,
Oh mert hiszen valamennyit
Megsiratni sem bírom.

Szerelemnek rózsafája
Fosztva várja a telet,
Virágait elhullatta,
Őszi szellő szór alatta
Száraz szirmot s levelet.

Ősz ez immár, színe sápadt,
Hangja csak nesz, elhaló.
Lomb, levél mindegyre ritkább,
Rejtett fészkek boldog titkát
Elfödőzni nem való.

S lelkem kél, száll nyughatatlan
Mint a költöző madár...
Nyitva fenn a légi pálya
Útját majd csak megtalálja
Hol reá új honja vár.













Mentovics Éva: Az ősz vándorútja

Árnyas erdők ösvényein
látták jönni már az őszt.
Lomb hajlongott, levél rezdült
fenn, a tölgyek ága közt.

Szeptemberi napsütésben
vándorolt, míg este lett,
aranyszínt szórt völgyre, dombra,
halat, vadat meglesett.

Leszüretelt, krumplit szedett,
diót vert a határba',
hol az almát, körtét, szilvát
teljes díszben találta.

Októberben kosárba tett
sok -sok ízes gyümölcsöt,
s izgatottan leste-várta,
sárguljon a sütőtök.

Tölgyek díszes üstökeit
rázogatta, borzolta,
somot, bicskét, kökényt
érlelt rét ölén, a bokrokba'.

Novemberben avarpléddel
erdőt, mezőt úgy takart,
hogy a dermedt, fagyos tájon
biztonságban tudja majd

mindazt, kinek apró testén
nem nőtt vaskos, nagy bunda,
elbújna a cudar téltől,
s tavaszig csak aludna.

Mikor a tél hó-csipkéjét
borította a tájra,
tarka gúnyás őszünknek csak
rőt subáját találta.

(2012. szeptember 28.)




















Így igaz, vágyom utánad. Ejtem,
elvesztem kezemből önmagam,
nem remélve, hogy tagadni merjem,
azt, mi tőled árad rezzenetlen,
és komoly, merő, rokontalan.

...rég: ó, mily Egy voltam, semmi engem
el nem árult és nem szólított,
mint a kőé, olyan volt a csendem,
mely fölött a forrás átcsobog.



Ám e lassú, párhetes tavaszban
engemet a néma, öntudatlan
évről most letörtek könnyedén.
Összezárva, langyos, árva létem
most valaki tartja a kezében,

s nem tudja, tegnap mi voltam én.
(Rilke)













A Nap az arcod simogatja.

Varázsló fénye visszaadja,

elvesztett hited és reményed,

- újra érzed, hogy szép az élet.

Ha bántanak, ne vedd magadra,

komor szemed emeld a napra.

Arcodon mosoly fénye éled,

- újra érzed, hogy szép az élet.

Ezernyi gond, mi nyomta vállad,

amire gyógymód a bocsánat.

Elengedéssel érhet véget,

- s rájössz arra, hogy szép az élet.

Hagyd lelked végre, újra élni,

nem kell a múlttal szembe nézni.

Ha múltad árnyát már nem féled.

- újra érzed, hogy szép az élet.

Ha nem bánt múlt, nem gyötör bánat,

és feloldoz a bűnbocsánat,

elengedés tesz szabaddá téged,

- tudni fogod, hogy szép az élet.

(Aranyosi Ervin)











Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.



Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.


(William Shakespeare)













Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?


A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha

engemet?












Szeretlek
Ez a szó melyet,
A füledbe súgnám,
Ha itt lennél velem,
Még ez a szó sem fejezi ki, amit én érzek,
Ez annál fényévekkel több,
Ilyet még nem éreztem,
Csak hittem, hogy tudom mi az igazi szerelem,
De megtévesztett,
Most már tudom mi a szerelem,
Ez az.
Pedig még nem is találkoztunk,
De a beszélgetések hangulata és mélysége,
Meggyőzött hogy beléd estem,
Gyönyörű arcodat nézem a képeken,
Folyamatosan,
Nem is hiszem el, hogy van ilyen csoda a világon,
Annyira szép vagy,
Örülnék, ha karjaidba zárnál,
És te is azt súgnád a fülembe, hogy
SZERETLEK!!!

(Juhász László)









Pallagi József: Hisz szép az ősz

Hullik szép hajuk a fáknak,
s dér marta vörös, barna, sárga,
lengő levelek sokasága
vet nekik meleg, puha ágyat.

Tudjátok-e, hogy miért van ősz,
miért fázik, miért reszket ő,
s ha néha-néha rákacsint a nap,
miért aranylik boldog-remegőn ?

Tudjátok-e ?!...
Tudom-e ?!...
Hogy itt az ősz,
hogy gazdag ő,
hogy életért remegő
dermedt ájultában,
csodává szépül ő !










....Jó reggelt!Sétáltál -e már valaha céltalanul?de úgy,hogy nem akartál eljutni sehová ? Mert ha elindulsz része leszel a tájnak,az erdőnek, mezőnek és
átadod magad a természetnek.És csak mész,mész visznek a lábaid és élvezed a
csendet vagy a körülötted zajló életet..Hát kívánok Néked szép őszi sétáló napokat! ...puszika...Médi







Toldi estéje (1847-1848)

Őszbe csavarodott a természet feje,
Dérré vált a harmat, hull a fák levele,
Rövidebb, rövidebb lesz a napnak útja,
És hosszúkat alszik rá, midőn megfutja

Megpihen legszélén az égi határnak


S int az öregeknek: "benneteket várlak!"
Megrezdül a feje sok öregnek erre:
Egymásután mégis mennek a nyughelyre.
(I. 1)



Ma búcsúszóban érkezett az ősz.
Ma búcsúszóval messze ment a párom...
És a szívem ma üres lett nagyon:
deresre sápadt minden, minden álom.












Devecseri Gábor

Intelem

"Hát te mit jársz itt egyedül?" - kiált rám,
rázva üstökét, a királyi tölgyfa,
zöldje sárgul már s puha rozsdalombot
hullat a földre.

"Láttalak többször, de nem egymagadban,
nemcsak árnyékod követett a fűben,
nemcsak így nappal, nem is eggyel újra
s újra e tájon.

Ősz borít fátylat koronámra, friss fagy
marja majd törzsem, de a nap feléled
újra és csipkés levelemre fényét
szórja az új nyár.

Majd ha megvénülsz s nehezedve lábad
nem hoz el többé a hegyekbe hozzám,
új urad lesz majd: a podagra, köszvény
s nem te parancsolsz,

akkor is víg légy. Legyen akkor édes
ülnöd esténként boraid között és
kályhatűz mellett egyedül mulatnod
Krúdy Gyulával.

Addig év és hold zeneszóra perdül,
szél süvít, erdők szaga száll, a perc jön
s mint a hó, forró tenyeredben olvad.
Élj szabadabban
















Magamra veszem a kelő Nap fényét,
szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.
Az éj sötétjéből indulok eléd,
engem láss örökké a lobbanó Napban.

Engem láss mindig téli hajnalokon,
mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.
Engem láss, ha csak dereng az ég alja,
s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.

Ott leszek majd az első napsugárban,
a horizont széléről küldöm mosolyom.
Ablakodra a dér virágot csókol,
én ott leszek, s szádra szívemet csókolom.
















Ősz



Piros már a csipkebogyó.
Itt van az ősz újra!
Reggel, ködök ereszkednek
az erdei útra.



Lassabban jár, fáradt a nap,
fenn a kéklő égen;
Sziromruhát vetkőznek
virágok a réten.



Búcsúznak az árnyas lombok
Nyíló dió koppan,
S kertek úsznak, gyönyörű,
édes illatokban.











AZ ŐSZ



Opálos színei bágyadt ködében
Leszáll reám a kora alkonyat,
Kései tűzrózsák nyílnak a réten
S az égen a mély csöndesség fogad.
Nagy topolyafák gallya hullong gyéren
És sötétben hallgat, a tó
S a kolomp úgy méláz a lomha légben,
Mint altató.



Hûs szele húz át az ősznek a réten,
Fázik a lelkem, érzi a deret,
Keresnék valamit a messzeségben,
Kihunyt fényt, elnémult üzenetet...
Oly hirtelen borult az est fölébem
S az ősz oly gyorsan rámtalált,
Úgy állok itt a hervadó vidéken,
Mint a topolyafák.



Juhász Gyula














Erdő...

Süvölt a szél a fák között
zúgva, zokogva, nyögve, fájva,
sivít a szél a fák között
s a magyar erdő magyar fája
ingatja koronás fejét.

De csak fejével bólogat,
s a törzse szikla- szent-szilárd:
lombos fejével bólogat
és nem fél, hogy az égi bárd
csattanva mellen ütheti.

... A szálfák között, hej, be törpe
egy ember-parány, mint magam,
félőn, lapulva, hej, be törpe,
s homloka mögött hangtalan
reszketnek a gondolatok.

Arra gondol, hogy zúg a szélvész,
és jaj, ha őt is földre vetné!
Arra gondol, hogy zúg a szélvész
és vajjon nem törnek-e ketté
a meg- nem-hajtott derekak?

Dsida Jenő










Őszi dal



Elmentek már a madarak, a fecskék,
Csak mi maradtunk itt: én és az ősz.
Szép álmomat a lelkemből kilesték,
Csapongó vágyaim: hogy visszajössz.



De elmentél. Veled a nyár, az álmok,
Csak szél süvölt és halál bolyong a berken.
A hervadásban elmerülve állok,
És fáj az ősz, a bánatom, a lelkem.



Neked nagyon hideg volt itt az élet,
Nem jött bíborral már az alkonyat,
S megsemmisült sok délibáb-reményed
Csillagtalan, nagy éjszakák alatt.



De érzem már: te vagy lelkemnek minden,
S nem kérek tőled semmi, semmi mást:
Csak jer vissza; s én rózsákkal behintem
Körülötted az őszi hervadást.












Szeretet

Szeretem én az eget úgy, ahogy van,
derűsen, borúsan,
szeretem a földet is úgy, ahogy van,
sárosan porosan.


Nem válogatok sem égben, sem földben,
sem időben, sem térben,
arravaló, hiszem, hogy térdre essek,-
arravaló a térdem,


Arravaló az út, hogy menjek rajta,
s hogy ráboruljak holtan,
mint egy ledőlt fa, ne tudja bár senki,
hogy ki voltam s mi voltam.

Erdélyi József


Jó reggelt! Nézem a hulló levél szőnyegét,és érzem már az ősz kezdetét.Mert,ahogy lehűl a levegő, Színpompát ölt erdő, mező. Új ruhát vesz a természet, Megmutatva minden szépet.Én meg egy kellemes őszi napot kívánok Tenéked!...puszika...MAGDI...







Nyugdíjas imája

Hosszú szolgálatnak nyugalom a vége,
amikor elértem, felnéztem az égre
hála az Istennek most már megpihenek
nem parancsol senki, magam ura leszek.
Nem lesz többé nekem zsarnokom az óra,
nem pislogok félve a nagymutatóra,
nem kell olvasgatnom mikor üt és hányat
nem kell odahagynom a jó meleg ágyat.
Csak akkor kelek fel, amikor jólesik,
az egész háznépem kívánságom lesik
etetnek, itatnak s vakarják a hátam
ezt a boldog időt, jaj de régen vártam.

Rám virradt az első nyugalomnak napja,
feleségem így szólt, hallja e kend apja:
itt rám villantotta gyanúsan a szemét,
hát most már igénylem fele segítségét.
Elvégre nekem ezt esküvel fogadta
de hát amíg szolgált, nem volt foganatja,
már egy kis pihenés, énrám is rám fér
meglátja nem sok ez, s azután ráér.

Ezelőtt feleség, háziállat s gyermek
én nálam mindnyájan hamarabb felkeltek,
most már négy órakor a házba nem férek
azon a jogcímen, hogy most már ráérek.
Feleségem eddig sohasem volt bajban
még a jövés- menés sem fogott ki rajta,
amióta végleg eljöttem nyugdíjba
minden nap más bajok mutatkoznak rajta.

Emiatt kell nekem legkorábban kelni,
emiatt kell nekem a piacra menni
emiatt vár rám ezer féle dolog
sokszor a szemem, már alig-alig forog.

Amikor szolgáltam, megkímélt mindenki
még a gyermeknek sem volt szabad mukkanni,
most már mindenkinek szabaddá lett a tér
itt is az a jogcím, az öreg már ráér.

Éjjel ha a cica elnyiffantja magát
így szól feleségem, ihol van a kabát
bocsásd ki öregem, várd is meg, Te nem félsz
majd lepihensz azután, Te legjobban ráérsz.

Hogyha üzletekbe vagy piacra megyek
utolsó vásárló biztosan én leszek
elfáradok bele, olyan sokszor kérek
de hát leintenek, várjak, én ráérek.
Ha meg elülhetnék jönnek az unokák,
szilaj borzas fiuk, maszatos kis lánykák
mind az én nyakamba ömlenek szegények
cibálnak s tűrnöm kell mivel, hogy ráérek.

Én édes Istenem! Hátha már ráérek
én üljek azért is, akit elítéltek?
Hol volt ez a sok baj idáig megbújva?
pont csak arra vártak, hogy menjek nyugdíjba.
Mindennek meg van a maga nehézsége
na ha majd meghalok, megpihenek végre.
Csakhogy álmot láttam, ami megmutatja
mi vár odaát, a szegény nyugdíjasra.
A menny kapuja előtt, ott áll egy nagy sereg
fele bosszankodik, fele meg kesereg.
Kérdem, miért áll kívül ennyi szellem utas?
rá mondja egy bakter, ez itt mind nyugdíjas.
Van itt kérem olyan, aki kétszáz éve
kóborog idekint s vár a bemenésre,
mert ha az ajtóig némelyik el is ér
Péter így mordul rá, : kend nyugdíjas, ráér
No, ha valamikor még újra születek
tudni fogom már, hogy mitévő legyek.
Leszek taligás, vagy örök vándor utas
Akármi, csak éppen ne legyek nyugdíjas.












ERDEI KÉPEK

Énekel a fa, szól a madarak dala.
Nem kergeti el őket, mert ő nem mostoha.
S ha süvit a szél, levelei fáznak
Ám a madarak mégis, víg zenét nótáznak.

Kitaposott ösvény, valahova vezet.
Járjuk az utunkat, s jönnek az emlékek.
Valaha jártam itt, mint ífjú gyermek,
S talán valaki, szerette szívemet!

Az őszi napsugár lágyan simogat.
S egy csendes kis patakhoz, csábítón hívogat.
Kristály tiszta lelkét faágak borítják,
Akadályra intik habzó kicsi fodrát.
Ám nem zavarja, s csendesen csordogál

Az erdőben megpihenni, nincs annál boldogabb!
Régi gödrös úton, ballagni gondtalan.
Nem gondolni másra, csak hallgatni a dalt.
Amit a levelek csak nekünk susognak.
Madarak fütyülnek az erdő sűrűjében,
Mi is beleveszünk a zöld lombok tükrében.

Fának a gyökere kapaszkodik a földbe.
Elágazik szerte. Ő a Föld művésze.
Ha mesélni tudna, vajon mit mondana?
Ki ültette ide? Mi végre, és hogyan?

Sok kicsi kavics csalogat előre.
Senki sem kérdezi, hogy jutottak ide.
Az ö dolguk nem más, mint utakat vezessen.
Sok ember lábnyomát mélyen betemesse.
A kavicsok lapulnak, az emberek taposnak.
Múltat és jelent, egy pillanatra hagynak.

Egy sötét barlangban hívogat a fény.
Fekete gyomrában ő adja a reményt.
Ám sötét éjjelen nincs kiút, elmúlik a fény.

Néha tudjuk, utunk egy hosszú sötét lyuk.
S múltra és jövőre ott nem is gondolunk.
Belemegyünk a rejtelmes semmibe,
Aztán rájövünk, nem mentünk semmire.

Lehullt egy kis levél, fájával már nem él.
Elhagyta otthonát, pedig még nem is élt.
Fája alatt nyugszik, kicsin egymagában,
Sosem fogja tudni, milyen az élet a világban.
Nem hall és nem lát, csak a szél játszadozik vele.
Utolsó táncot jár, aztán száradva megpihen.

Fáj a szívem, kettétört a fa.
Vajon ki az, aki így bántotta?
S mért volt ily goromba?
Hiszen az élettől sugárzott,
És senkinek sosem ártott.
Verőfényes napon
Ő adott árnyékot.
Felmennék oda, s bekötném sebét.
Ám tudom, akkor én is odavesznék.
Együtt hullnánk le a Földbe
S együtt véreznénk végleg, örökre.

Az erős, és kemény fa egy kicsit elgyengül.
Virágba borulva rügyekbe menekül.
Ez számára a legnagyobb ünnep.
Hagyja, hogy mindenki őt vegye szemügyre.
Nem sajnálja tőlünk e pompázó látványt.
Olyan érzés neki, mint égnek a szívárvány.

Kristály tiszta víz utat tör magának.
Eddig lakója volt a hegy gyomrának.
Fentről érkezett, jó nagy sebességgel,
Hogy egy kis patakban vígan csörgedezzen.

Hosszú barangolás után fáradtan célt érünk.
S egy napos tisztáson kicsit megpihenünk.
S ott egy pillanatra kicsit megnyugszunk.
Hisz magunk után maradt, egy fárasztó hosszú út.

Halkan csodáljuk a barlang belsejét.
S kicsit remegünk, hogy elnyel a sötétség.
De amikor kiérünk, elmúlik a kétség.

Ha néha azt hiszed súlyosak a kövek,
Hidd, ha nem is látod, hogy mindig őriznek.
Ne csak a kőkemény sziklát nézd,
Vedd észre benne az érted élő szívét!

Hallod? Zenélnek a fák
Hallod? Énekel a madár
Hallod? Neked üzen
Hallod? Szívem lüktet
Fogom a kezed
Itt az erdőben
Csak veled
Szeretlek











Gárdonyi Géza: Szeptember

Elnémult a rigó. Az esteli csöndben
az ősz bogár szomorú pri-pri dala szól már.
A távoli szőlőkben panaszolja szüntelen:
elmúlt, odavan a nyár, a meleg nyár!



így változik búsra az én hegedűm is:
fejemre az ősz dere, az ősz dere száll.
Gazdagon érik a szőlőm, telve a csűr is,
De pri-pri: odavan a nyár, - a nyár...











Tóth Árpád: Őszi kérdés



Jártál-e mostanában a csendes tarlón este,
Mikor csillaggal ékes a roppant, tiszta tér,
S nagy, lassú szekerek ballagnak haza, messze,
S róluk a szénaillat meghalni visszatér?



És fájt-e, amíg nézted a nyárfást révedezve,
Hogy reszket agg fejük, az ezüstösfehér,
S hogy édes életednek újra egy éve veszve,
Mert viszi már szeptember, a nagy szénásszekér?



S ültél-e elfáradva kemény, útmenti kőre,
Merőn bámulva vissza az elvakult időkbe
És feldöbbenve: jaj! ha most ledőlnél halva!



S eszméltél-e fel árván az éji hidegen,
Mikor a késő szellő, mint kósza, idegen
Eb, lábadhoz simult s bús kezeidet nyalta?











Kosztolányi Dezső: Szeptember elején



A hosszú, néma mozdulatlan ősz
Aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég
fülébe súg, elég volt már, elég,

s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.












Ilyenkor ősszel

Kányádi Sándornak



Párás és kurta már a reggel, az este tiszta és örök.
A csipkelombú fenyvesekből alágörögnek a ködök.
A nyájak is alágörögnek - csupán a girhes szél ugat,
A völgytorokból híva vissza el-elhaló kolompjukat.



Az őzsuta az erdőszélről szintén a völgybe költözött.
A tisztáson, a bükkös alján, a mogyoróbokrok között,
Ahol naponta ráakadtunk, s némán figyeltük, mint figyel,
A szél motoz, a Semmi jár-kel rugalmas lépéseivel.



Arany rigórajok vonulnak a dérütött havas felett.
Hordják az alkalomhoz képest illetlenül vidám szelek,
A völgybe hordják valamennyit, s mihelyt leszáll az alkonyat,
A kikericsek is kioltják bizalmas gyertyácskáikat.



Egyetlen költözés az élet ilyenkor, ősszel, a hegyen.
Most kényszeríti rá erővel mindenre, ami eleven,
Kietlen nagyságát a csúcs és kegyetlen törvényét a tél:
Aki kitart, az idepusztul; aki alászáll, az megél.

Alávonultak, odalettek madarak, nyájak és vadak,
Idefent csak a szél s az erdők zörgeteg csontváza marad,
Csak a magány, a nyugtalanság, csak a homály a csúcsokon.
Magunkra hagyott minket minden

. Te sem jöttél meg, Sándorom.














Konsztantyin Mihajlovics Fofanov:





Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!

Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
A tűnődő természet hervadása,
kora reggel az ősz ködgomolyag,
a búcsúzó fények, a madarak -
a lelket álom s bánat babonázza,
őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
Szeretem gyermekkorom óta, Észak
bús fia, hűlő vizek moraját,
az álmos erdőt, ha a komor évszak
lehelletétől felgyúlnak a fák.
Megyek a kertbe - hallgat a madárhad,
már kókkadt minden, de a kései
virágok végső pompájukban állnak,
közeledtén a meztelen halálnak
még fénylőbben vágynak tündökleni.
Vagy kimegyek a ritkuló berekbe:
bíborban ég, átlátszó s hallgatag.
Csóvát vetett az alvó tetemekre
immár a szeptemberi virradat!...
Vagy a folyóhoz megyek - csupa hullám,
ólmos habok lomhán türemlenek.
Csöndes, szelíd harmónia borul rám,
és álmaim gyönyörrel teljesek...
Megsajdulnak felejtett veszteségek,
de nincs bennük se gyötrelem, se vád,
homályosak, mint őszi csöndben ébredt
álomlátások, édes aromák.
És elnyerem megint a kurta békét,
könny fátyolozza megint szememet...
S ragyog az élet fénylő jelenésként,
ragyog, mint megfejtett édes jelek...



















ITT VAN AZ ŐSZ, ITT VAN UJRA





Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.





És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.





Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.





Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.





Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.











Ha valaki azt akarja, hogy jelen legyél az életében,
akkor az helyet csinál neked benne
és nem neked kell kiharcolnod azt.
Ha olykor megbánt téged, nem indokot keres a tettére,
hanem bocsánatot kér.
Ne fuss felesleges köröket olyasvalakivel,
aki nem ismer el téged, és ne feledd:
akinek fontos vagy, nem csak akkor áll melletted,
amikor a legjobb formádat hozod,
hanem akkor is, amikor a legrosszabb passzban vagy !










B. Radó Lili :Ünnep

Köszönöm, hogy ünnepnek tekintesz,
hogy szíved bíborborával vársz reám
és ó-ezüsttel terítesz miattam;
s hogy el ne fussak előled riadtan,
lelked titkos, százegyedik szobáját
virággal díszíted fel énnekem.

Tiéd minden ujjongó énekem,
Tiéd lelkem szivárványos zománca,
Tiéd a derű, mely rólam szerteárad,
nem hozok kínt, se sóvárgást, se vágyat,
örömnek jövök, sohase verlek láncra,
ünnep leszek, mert ünnepként fogadtál.













Kosztolányi Dezső:

Szeptemberi áhítat


Szeptemberi reggel, fogj glóriádba,
ne hagyj, ne hagyj el, szeptemberi nap,
most, amikor úgy lángolsz, mint a fáklya,
s szememből az önkívület kicsap,
emelj magadhoz. Föl-föl, még ez egyszer,
halál fölé, a régi romokon,
segíts nekem, szeptember, ne eressz el,
testvéri ősz, forrón-égő rokon.

Én nem dadogtam halvány istenekhez
hideglelős és reszkető imát,
mindig feléd fordultam, mert hideg lesz,
pogány igazság, roppant napvilág.
Méltó vagyok hozzád: nézd, itten állok,
még sok hívő száj büszkén emleget,
vérembe nőnek a termékeny álmok,
s nők sem vihognak a hátam megett.
Nem is kívánok egy pincét kiinni,
vagy egy cukrászdát, vendéglőt megenni,

csak az élet örök kincsébe hinni,
s a semmiség előtt még újra lenni.
Ki érleled a tőkén a gerezdet,
én pártfogóm és császárom, vezess,
az életem a sors kezébe reszket,
de lelkem és gerincem egyenes.
Uralkodásra a karom erős még,
adj kortyaidból nekem, végtelen,
s te aranyozd, aki vagy a dicsőség,
még most se rút, nem-őszülő fejem.

Érett belét mutatja, lásd, a dinnye,
fehér fogától villog vörös ínye,
kövér virágba bújik a darázs ma,
a hosszú út után selymes garage-ba,
méztől dagadva megreped a szőlő,
s a boldogságtól elnémul a szóló.

Bizony, csodás ország, ahova jöttünk,
mint hogyha a perc szárnyakon osonna,
el-nem-múló vendégség van köröttünk,
hosszú ebéd és még hosszabb uzsonna.
Húgom virágokat kötöz a kertbe,
aranytálban mosakszik reggelente,
s ha visszatér az erdőn alkonyatkor,
a csillagokról ráhull az aranypor.

Olyan ez éppen, mint gyermekkoromba.
A felnőttek érthetetlenül beszélnek
egymás között, minden nesz oly goromba,
estente búgó hangja van a szélnek,
tán megriadt lenn egy sötét falombtól,
s a télre, sárra és halálra gondol.

Aztán a délután is furcsa nékem,
hogy a napot árnyékok temetik,
a zongorán, mint hajdan a vidéken,
örvénylik a Sonata pathétique,
bukdácsol a billentyűn tompa búban
az édes elmebeteg, árva Schumann,
s mert nem lehet már jobban sírnia,
száján kacag a schizophrénia.

Nem volt a föld még soha ily csodás,
a fák között mondhatlan suttogás,
a fák fölött szalag, beszegve kancsal
fénnyel, lilába lángoló naranccsal,
az alkonyat csókot hajít a ködnek,
és rózsaszín hullámokon fürödnek.
Miféle ország, mondd, e gyermek-ország,
miféle régen elsüllyedt mennyország?

Jaj, minden oly szép, még a csúnya is,
a fájdalom, a koldus gúnya is,
jaj, hadd mutassam e kis templomot,
mely déli tűzben csöndesen lobog.
Imádkozó lány, száján néma sóhaj,
mint mélyen-alvó, ferde szemgolyóval,
vakok meresztik égre szemüket,
Isten felé fülel egy agg süket.

Vagy nézd az estét, a kormos zavarba
kis műhelyébe dolgozik a varga,
csöpp láng előtt, szegényen és hiába,
mint régi képen, ódon bibliája.

Most az eső zuhog le feketén,
most a sötétbe valami ragyog,
mint bűvös négyszögön a mese-fény,
fekete esőn arany-ablakok.
Künn a vihar, elfáradt, lassu rívás,
benn villanyfénynél őszi takarítás,
a készülődés télre, az igéret,
s az ámulattól szinte égig érek.

A csillagok ma, mondd, miért nagyobbak,
s mint a kisikált sárgaréz-edények
a konyha délutánján, mért ragyognak?
Mit akar tőlem ez a titkos élet?
Ki nyújtja itt e tiszta kegyeket?
Ki fényesít eget és hegyeket?
Mily pantheizmus játszik egyre vélem,
hogy századok emlékét visszaélem?

Az Orion süvegje mért parázsló?
Miért, hogy mindent lanyha pára mos?
Ki tette ezt? Ki volt ez a varázsló?
Miért csodálkozol, csodálatos?

Szép életem, lobogj, lobogj tovább,
cél nélkül, éjen és homályon át.
Állj meg, te óra és dőlj össze, naptár,
te rothadó gondoktól régi magtár.
Ifjúságom zászlói úszva, lassan
röpüljetek az ünnepi magasban.










Csoóri Sándor: Szeptemberi gyónás


Sarkunkban újra szeptember hava,
csuhé-szatyrodból a nyár, mint a legutolsó darázs,
kirepül.

A meggyfa már vörös levelet ejt, ne nézz oda!
Én se nézem narancsos meztelenséged, noha nézném-
sötéthúsú szilvát harapok inkább ketté.

A szemed is szilva, az öled is szilva, ízed is az!
Gyékényen árulnálak, ha nem volnék irigy.

Dehát irigy vagyok és verseket írok vezeklésül,
birsalma-sárga szavakat ontva, erdő-fényt, erdő-
tüzet,
hogy tükrödben fésülködő őszi madár is lássa magát.






Gyulai Pál: Szüreten

Szüret-e ez vagy talán tor?
Hallgatunk, pedig fogy a bor,
És sohajtunk, mint körültünk
A süvöltő őszi szél;
Jól illik, hogy ide űltünk,
Hull reánk a falevél.

Hajdanában nem így volt ez,
Hűn megmondja, bárkit kérdezz:
Pezsgett a szív, szólott a hegy,
Milyen vígan, mily nagyot!
A hegy hallgat, a szív szenved,
A lőpor meg elfogyott.

Komoran űl a vén gazda,
Nincs már többé vidám napja.
Rajta még a régi mente,
Régi kedve nincs sehol,
Ajkán egy-egy teremtette,
De sem tréfa, sem mosoly.

Rá-ráhuzzák a cigányok,
De a tánchoz senki sem fog,
Elindulnak, tovább lépnek,
Elhal a hang szomoran;
Ifjusága a vidéknek -
Hol és hol nem - oda van.

Fa alatt, a dombok alján,
Ül, mereng egy fiatal lyány.
Szeméből könnyet törűl ki,
Már rég menyasszony szegény,
De sirját sem tudja senki,
Hol nyugszik a vőlegény.

Az unalom egymáshoz űz,
Leülünk, hol lobog a tűz,
És beszélünk a multakról,
A szó gyakran megreked...
Lelkünk hosszan el-elgondol
És felszítjuk a tüzet.

Köd a völgyben, éj a bércen,
Már a tűz is alvófélben.
Halvány hold és sötét árnyak
A felhők közt oda fenn...
A halottak fel-feljárnak,
Sok a sír a völgyeken.









Mít síratsz te kismadár?

Elrepült a dárga nyár.

Búzaszem nem terem,

Köd szitál a földeken.

Tarka lepke merre jársz?

Véget ért a lenge tánc.

Itt az ősz, csendes ősz,

lopva lép a fürge őz.











Gyulai Pál: Szüreti lakomán

Hegyen a köd fehér-kéken
Napsugár csókjába vész,
Diófán, a hegy tövében,
Víg madárka fütyörész.
Csak visszhang a víg madárdal,
Nincs virág, a lomb lehull;
De bár minden hervad, elhal,
Szüret zajlik, kedv virul.

Vajha őszén napjainknak,
Midőn talló, száraz ág,
Mit legtöbbször hátra hagynak,
Szerelem és ifjuság:
Hangzanék egy-egy víg ének,
Sütne nyájas napsugár,
S termésén a kedv tövének
Megcsendűlne a pohár!











Töltsd teli pajtás poharam, poharam
Töltsd teli pajtás poharam, poharam,
Míg ki nem ázik a fogam, a fogam.
Így jár aki mindig bort iszik,
Míg a temetőbe nem viszik.

Volt nékem pénzem elástam, elástam,
Kiszáradt a torkom kiástam, kiástam.
Így jár aki mindig bort iszik,
Míg a temetőbe nem viszik.

Eltemették az öreget, öreget,
Melléje tették az üveget, üveget.
Így jár aki mindig bort iszik,
Míg a temetőbe nem viszik,
Ha a temetőbe kiviszik,
Isten ugyse többet nem iszik.









Béka mondja: kutykurutty!

Kis porontyom, menj,aludj!

Jó gyerek nem brekeg,
]Takáts Gyula: Szüreti vers
Szüretelnek, énekelnek,
Láttál-e már ennél szebbet?
Dió, rigó, mogyoró,
Musttal teli kis kancsó.
Sose láttam szebbet!
Akkora fürt, alig bírom,
Egy fürtből lesz akó borom.
Dió, rigó, mogyoró,
Csak úgy nevet a kancsó.
Az sem látott ilyet.
Az öregnek aszú bor jár,
A gyereknek must csordogál.
Dió, rigó, mogyoró,
Szüretelni, jaj, d jó!
Igyunk erre egyet!!!










Kormos István: Szeptember

Gyászol három hangyaboly,
cincognak a tücskök,
kék ködnek nézik az eget,
zöld ködnek a füstöt.
Szaladnak a füvekhez,
elszáll a fű délre,
kukoricazászlón lobog
üszök feketéje.
Boglyaszállás felrepül,
a fák messze úsznak,
tücsökcirr ördögszekéren
panaszol az útnak.
Megadják mind magukat,
sárgöröngyre ülnek,
sírnak, rínak, s kis öklükkel
gyöngykönnyet törülnek.














Kosztolányi Dezső:

Őszi reggeli


Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényű körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez , részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek felém.



 
 
2 komment , kategória:  Általános  
Képes Géza: Szeptember
  2013-09-25 16:54:56, szerda
 
 












Képes Géza: Szeptember

Úgy érzem néha: arcod arcomat súrolja,
gyöngéden mint a Dél első lehellete,
mely hogyha átsuhan az erdőkön dúdolva,
kinyíl a száraz ágak kandi rügyszeme.
S olykor mintha szemem vizébe csüngene
homlokod érett aranybarna lombja
s míg vágy hulláma zúg reám, szorongva
lesem: nem akad-é el vérem üteme.

Vagy ha dobolni kezd az ősz esője,
gyöngyszürke szálakkal az ablakom beszőve,
úgy sejtem hirtelen: szobámon áthalad
gondolatod, sugárzó, röpke gondolat,
melyben úgy érkezel hozzám, miként a kósza
szellő szagában hull elénk egy messzi rózsa.











Juhász Gyula: Szeptember aranya

Pirkad a lomb, nyaram elmúlt,
Elmúlt epedve nyaram,
A hold bőség-szarujában
Szeptember aranya van.

Ez a nyár volt a legszebb,
Mert legszomorúbb nekem.
Elmúlt. Most eldalolom majd
Szeptember éjjeleken.

Mert ez az én sorom, üdvöm,
Tűnőben szép nyaram,
Mikor a holdon, a szőkén
Szeptember aranya van.











Dsida Jenő: Október

Az erdélyi szüret dicsérete

A sors galád napok közé sodort.
Nincs semmi, semmi víg szüreti hang itt,
a szőlősgazda szomszédjára sandít
s a pinceszájra követ kőre hord.

Zárt ajtók mögött sír a lezuhant hit.
Unott, bús arccal szürcsölik a bort,
mely dohos pincék mélyében kiforrt
és gyűlöletet száz repedt harang szít.

Mikor majd égi ígék zengenek
s közös szüret nagy, boldog mámorával
együtt mulatnak három nemzetek

s egymást hintik a könnyek harmatával -
Úristen, akkor én már hol leszek
s kiből fakad majd harsogó, vidám dal?












Reviczky Gyula: Őszi remény


A nyár végső virága is lehull.
Az ég is ezt siratja: elborul.
E hervadás, e gyász úgy fáj neki!
Csak hullanak, egyre hullnak könnyei.

Fagyos mosollyal néz alá a nap,
S az égen olyan álmosan halad.
Nincs dal az erdőn, letarolt a rét,
Miért pazarolná fényét, melegét?

De a midőn vidám szüretelők
Felett halad, mosolygó képet ölt,
Miként ha szólna: “Vígan legyetek,
A hervadást úgyis megéritek!"

De véget ér a végső vigalom:
A szél süvít be ajtón, ablakon.
Azt mondja: “Nincs virág, meghalt a nyár!
Nem lesz derüs, meleg, soha már!"

Lesz! Mert a föld csak alszik, nem halott,
Megtérnek napsugár, madárdalok.
És akárhányszor lesz még kikelet,
Rózsás napok, napfényes ég, meleg!











Rezes Anna Mária:

Őszi szendergés

Újra kisdeddé vált a nyár,
az Ősz hatalmas bölcsőjében
most csak gyenge sugár.
Megfáradt ágak ringatják
málló-tarka lombokon,
s már hidegebb szél
csókolja homlokon.
A madarak rövidebb
trilláit élesen
hasítják a hajnalok,
s néhány késői virág
még a nyirkos köddel dacol.
Lassuló léptek zaja
visszhangzik felszínes álmokon,
s a csendes szendergésben
dúdolunk, egy nyárról
maradt dallamot.











Csorba Győző: TEVÉKENY ŐSZ

Szó sincs itt semmiféle gyászról az ősz
teljes iparkodással ténykedik:
szervezi a kerti brancsot a kezdőket
kitanítja a haladókat emlékezteti
s fokozatosan adagolja
a kopárságot hideget olykor
a gürcölésbe csöpp játékot is kever:
például ökörnyálat úsztat szusszanó
sündisznóval zörgeti végig az avart
s a gyöngyvirág-tövön piros bogyót fakaszt

De persze többnyire mégiscsak dolgozik
hogy meglegyen aminek meg kell lennie:
az ál-halál a visszatartott lélegzet
a tág-üres terek a hasznos türelem
mikor majd agresszíven és hatalmasan
a zúzos talpú tél megérkezik.











Tóth János: Már vége a nyárnak
Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén
Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.
Őszi ruhát hullató színes tarka fákon
Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.
Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva
Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.
S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat
A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.
Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak
Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.
Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge
A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.
Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok
S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.
A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja
Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága












Páskulyné Kovács Erzsébet: ŐSZI IMÁDSÁG

Áldott jó Istenem!
Megköszönöm Neked
azt a nagy kegyelmet,
azt a szeretetet,
amivel tartottad kicsiny
életemet.
-Őszbe fordult az év
Hullnak a virágok.
Hervadnak a szívemben
megálmodott álmok.
Vágyakat söpörget
bennem az őszi szél,
szétszórja, elfújja:
a vágy csak ennyit ér,
,Ami mögöttem van
hadd legyen kár, szemét,
Ami előttem van:
legyen minden Tiéd!
Kegyelmed boruljon
utam hajlatára,
a nappalaimra
és az éjszakámra.
Havas téli napon
melegítsen Igéd,
a téli csend bennem
bontsa ki szépségét.
Szenvedélyes hittel
úgy várjam a tavaszt,
hogy a lelkem fáján
virágot bontson az.
És gyümölcstermő nyár
jöjjön életembe:
és a Te nagy Neved
szenteltessék benne











PETRI GYÖRGY: ŐSZ

Ezek ezek ezek
Ezek a didergő gyerekkezek
Ezek az eső
Vert levelek
Ahogy
Kapkodnak nyúlkálnak
Melegért fényért
És lerohadnak mielőtt a tél
Megdermesztené őket
E fonnyatag kérlelő kezecskéket












Petrőcz Mária: Ősz van

Beérett a termés
Gyönyörű ősz van!
Fénylik az október délután.
Beérett a termés,
nincs már gyümölcs a fán.

Ökörnyálból ezüst fonódik,
zizegnek a sárga levelek.
Gyönyörű ősz van!
Minden csendes, megelégedett.

A fák, a föld, a virágok
megadták, amit csak lehetett,
de mi megadjuk-e egymásnak?
Erre feleljünk, emberek!











SZABÓ LŐRINC: ŐSZI ÉJSZAKA

Éjfélen az óramutatók! - És távol: fekete erdők!
Rothadni ázott bokrok alatt, különös ízekkel a szánkban!
Hangyák! és édesen hámlik a hús! hűs záporok énekelnek -
Óh, néma giliszták! őszi csönd! jácint szellők suhogása!

Mert ősz van és agyam-kezem már igazán belefáradt
a pénzszerzésbe... - Barátaim, hát ennyi, csak ennyi az élet? -
Csönd, őszi csönd, és vége. És szomorú, hogy ez a vég,
szomorú, hogy az egészből egy szomorú vers marad csak.

Egy szomorú vers, mely tétován s gyűrötten röpdös a szélben,
mint a piros ősz ázott lobogói... Ma reggel, óh, ma reggel
még őzike volt, ugrált a kedvem! bujkált! - De nemsokára
megjött az eső, puha csepegés... Óh, lágy zene! néma giliszták!

Megjött az eső, és nézd: megállítja az óramutatókat:
perc, perc, perc: egyik se halad, mind beleragad a sárba!...
- Felejtsük el, kedves, a holnapot; itt vannak a fekete erdők:
merüljünk vissza porhanyó életnek a puha halálba!











Pósa Lajos: ŐSSZEL

Atyám, a te kezed soha el nem fárad.
Tele rakta megint gyümölccsel a fákat,
Szőlőtőre fürtöt
Szép sorjába tűzött,
Ki ne magasztalná isteni munkádat!

Mennyei jóságod bőségét kitárja:
Hegy-völgy az emberek gazdag élés tára.
Áldás mosolyog ránk,
Felvidámul orcánk,
Édesen legyinti az örömnek szárnya.

Porszem vagyok én csak ezen a világon,
De kegyelmed érzem, nagyságodat látom,
Dicsérve dicsérlek
Mindig, amíg élek,
Fejemet meghajtva, szent nevedet áldom.











SZILÁGYI DOMOKOS: ŐSZ

Tövist virágzik az idő,
mázsás ködöt a levegő,
légüres bánatok lebegnek,
szállanak, zuhannak, leesnek.

Avar hullámzik, bokámat
nyaldossa, szívemig fölárad
- ősz, te szilaj, te szomorú,
kegyelmes szívbéli háború,

add, hogy a szemem szép tágra,
kerekedjél a világra,
s legyen a szavam oly könnyű
s oly éles, mint a tavaszi fű.











Signor István

Ősz

Minden arany már, a Napsugár is,
mely ontotta kincsét egész Nyáron át
nézd, sok falomb, levél fáradtan hintázik
az őszi széltől, lehullni, pihenni vágy...

Piros bogyók csüngnek csontváz-ágon,
társuk a lomb alig takarja őket
várják a sorsuk, s egy szeles nappalon
lehullva földre, adnak új életet...

Arany tutajként sodródik a vízen
hajtva a széltől egy árva falevél,
táplálta anyját rövid kis életében,
most letette sorsát... tovább már nem remél...

Szép most az Ősz. Akárha köddel
érkezik egy hűvös hajnalon,
s miíg fázósan bújunk össze a csípős esőben,
a Föld készül. Mereng új Tavaszon....











DSIDA JENŐ:
ŐSZ A SÉTATÉREN

Szemem falán kívül is, belül is
ez a kietlen őszi tájkép:
sétatér.
Azok az emberek, akik most hangosan beszélve
haladnak előttem, rögtön eltűnnek a fák közt,
az a nő, aki mellettem ül a padon,
mindjárt meghal, feje félrebillen,
szeme kiszárad, húsa lehull.
Milyen egyedül leszek!

A lombok is leszállingóznak,
a jövőéviek is; fakadásuk hiábavaló.
Csak én fogok itt ülni magányosan,
céltalanul, haláltalanul sok-sok iszonyú évig.
Mindjárt elnémulok, nem lesz akihez szóljak
s azt se mondhatom el, hogy nincs akihez szóljak,
s mire nyomdagépek méhéből életre edzve
ez a vajúdó vers világra jön,
csak üveges szemek bámulják mindenünnen:
Nem lesz, aki értse.

Jaj, be keserves ez az őszi sétány!
A levegő mintha végtelen víz volna,
türkiszes árnyú, zöld tenger-medence,
hová sosem szürönközik sugár.
A fák:
sűlyedt hajók árbocai.
A bokrok:
nagy vízi pókok, óriás meduzák.
Az út:
kanyargó, nyúlós tengeri kígyó.
S a tó:
sötét álom a szívem fenekén.




*







Szeptember elején
(Kosztolányi Dezső)

A hosszú, néma, mozdulatlan ősz
aranyköpenybe fekszik nyári, dús
játékai közt, megvert Dárius,
és nem reméli már, hogy újra győz.

Köröskörül bíbor gyümölcse ég,
s nem várja, hogy a kedvét töltse még,
a csönd, a szél, a fázó-zöldes ég,
fülébe súg, elég volt már, elég,
s ő bólogat, mert tudja-tudja rég,
hogy ez az élet, a kezdet s a vég.

Nekem se fáj, hogy mindent, ami szép,
el kell veszítenem. A bölcsesség
nehéz aranymezébe öltözöm,
s minden szavam mosolygás és közöny.











SZERGEJ JESZENYIN:
BOKRAINK KÖZT

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

Arcod haván bogyók bíbor vére -
szép voltál, te kedves, illanó!
Szelíd, mint az alkony puha fénye,
s fehéren sugárzó, mint a hó.

Szemed magvai kihulltak régen,
neved, a törékeny, messze szállt.
Gyűrött sálam őrzi már csak híven
fehér kezed hársméz-illatát.

Amikor a háztetőn a hajnal
macskamódra, lustán lépeget,
emlegetnek tűnődő szavakkal
vízimanók, dúdoló szelek.

Kéklő esték azt suttogják rólad:
álom voltál, elhaló zene.
De tudom - aki formálta vállad,
fénylő titkoknak volt mestere.

Bokraink közt már az ősz barangol,
kóró lett a fényes laboda.
Zizegő, szép zabkéve-hajadról
nem álmodom többé már soha.

(Rab Zsuzsa)











 
 
0 komment , kategória:  Általános  
szép sorelválasztok
  2013-09-24 19:46:42, kedd
 
 


















 
 
1 komment , kategória:  Általános  
.Az lenne a szívem, benne minden szeretetem.
  2013-09-24 19:36:19, kedd
 
 








A fáról hullik már a levél
színes ez az őszi táj
aranylóan süt a napsugár.
Fecske is már messze jár
oda repül hol örök a nyár.
Emlékeink össze gyűjtjük
a feledésnek megőrizzük
lehullt lombbal takargatjuk
mint színes fátyollal bevonjuk.
Vissza nézni csak úgy lehet
ha emlékeid vannak Neked!






Ősz
Ha már a napnak nyári tüze
langyos meleggé szelidül
s fázós reggeleken a puha köd
az őszi tájon megül
halkul a madarak dala,
ezüst dér csillan a rét füvén,
őszi szellő könnyű cipőben
lágyan oson a kert ölén,
bíborpalástot öltenek a lombok
kacérkodva a tovatűnt nyárral:
hátha még egyszer visszapillant
aranyló napsugarával?

Ilyenkor én is búcsúzom a nyártól
rakosgatva az emlékeket,
nosztalgiával melengetve
a színes -kincseket,
mint kagyló-csiszolta drágagyöngyöt
úgy őrzöm őket vigyázva-féltve
hadd legyen reménység-tartalék
fagyos,ínséges időkre,
mert ellentétben a bíbor fákkal
én már biztosan tudom:
a nyár elmúlt, vissza már nem jön
hiába alkuszom...








Jó reggelt, itt vagyok

Hoztam egy capuccinot.
Forrót s édeset, gyere igyál velem.
Hangulatod jobb lesz,s fel is ébredsz.
Odakint a madarak vidám dalba kezdtek.
Ép az ébredezző tavaszról csicseregnek.

A Nap is már fent ragyog az égen
Arany sugaraival melengeti az ébredezző népet.
Egy kosza sugara ott játszik arcodon,
Te kis huncut ébredj, hát ébredj.
Így kívánok ma szép napot Néked!









Hiszem,
Hogy a jó erősebb a gonosznál
A szeretet hatalmasabb a gyűlöletnél
A megbocsátás erősebb a bosszúnál

Hiszek
Az ember jóságában mely minden hamisságon,
Minden álnokságon, rosszindulaton és gonoszságon,
Minden emberi durvaságon és önzésen túl létezik.

Mert hiszem, hogy az ember eredendően jó.


Jobb annál, mint amit tesz,
igazabb annál, mint amit mond,
finomabb annál, mint amilyennek látszik

/ Henry Boulard: A szeretet győzedelmeskedik/










"Arra ébredtem ma reggel,
A szívem tele van szeretettel.
Bekopogok Hozzád, megállok egy percre,
Te megpillantasz,ettől derülsz jó kedvre...
Vidám, mosolygós szép napokat kívánok neked!"










..Jó reggelt!
Távol vagyunk egymástól,messze sodort a sors,
puszit adni nem tudok,mert Én itt-és Te ott!
Mintha csak pár méter lenne,csak köztünk,de közel hoz az internet, azért a barátságunk a távolból is szép lehet!
Képzeletbeli öleléssel egy mosolygós,vidám szép vasárnapot kívánok most Teneked!...puszika...Médi
Képzeletbeli öleléssel egy mosolygós,vidám szép vasárnapot kívánok most Teneked!...puszika"""Én is ugyan ezt tudom mondani Nektek , Ez a gondolat nagyon szép köszönöm






Élhető csodák

Ne várj az élettől különös csodákat
Előtted nem nyílnak ketté tengerek,
S hiába mutatsz rá a kopár sziklafalra,
Zúgó vizű patak abból nem ered

Fedezd fel inkább az élhető csodákat,
Amiket e világ tartogat Neked,
Ne menj el mellettük soha behunyt szemmel,
Mert e kis csodákból áll az életed

Állj meg egy percre, ha madárdalt hallasz
Vagy csillag zuhan alá nyári éjjelen,
Állj meg és örvendj a felkelő Napnak,
Hisz fényében feltárul a messzi végtelen

Örülj egy virágnak és örülj minden szépnek,
Ami szebbé teszi napjaid,
Örülj a feléd kinyújtott kéznek,
Örülj, hogy vannak barátaid

S nem csoda-e pusztán maga az élet?
Hogy látsz, hogy érzel, vagy az hogy reménykedsz?
Hogy gyermeket nemzel, ki örökli véred?
Mondd csak, a sorstól mi egyebet kérhetsz?!

Sima István









France Preseren

Szórj szép szemedből kedves sugarat

Szórj szép szemedből kedves sugarat,
süssön rám arcod hajnal-ragyogása,
amely az éj hatalmát megalázza,
s juházik tőle zúgó vészharag.

A roskasztó vasak lehullanak,
széttörik a gondok iszonyú lánca,
és jelenléted jótékony varázsa
begyógyítja megsebzett húsomat.

És komor arcom újra felragyog,
reménységgel telik meg újra lelkem,
felderülök és dalra fakadok.

Az élet újra megdobog szívemben,
és kivirulnak bennem a dalok,
soha tarkábban, tündökletesebben.

(Lator László fordítása)









Emlék ma már...

Barátok hamis
mosollyal a
szemembe néztek.
Múltat idéző emlékek,
a felszínre törtek.
Mindaz, ami szép volt, elmúlt,
mára a hazug szó halványult.
Barátságnak indult, de
nézd mi lett belőle?
Az emlékvarázst a harag,
a gyűlölet átszőtte.
Másképp is lehetne,
ha marad a becsület...
- Az én szívemmel játszani,
becsapni nem lehet!
Lelkemet sárba taposni,
megalázni nem engedem! -
A barátság más, ma
már csak emlék nekem.

Horváth M. Zsuzsanna









Ha csak egy dolgot adhatnék

....Az lenne a szívem,
benne minden szeretetem.

Ha mindent adhatnék neked,
rózsacsokrot hoznék naponta,
az ágyadba ezernyi puha szirmot
hordanék nagy halomba.
hoznék messzi dörgést, csendes esőt,
hogy dédelgessenek álmodba,
ringva..
zöld fűből szőnyeget
terítenék lábad elé,
hogy álmodozva megpihenj,
míg véd egy ősöreg fa árnya,
ölel a színes őszi pára.

Hoznám az óceán hullámait,
elűzném a tűző napot,
befognám én a teliholdat,
és azért mondanék imát,
hogy tudjam, szíved mire vágy.

Ha mindent adhatnék neked,
mindezt begyűjteném,
de ha az adomány csak egy dolog lehet,
a szívem adnám néked én,
melyet feszít a szeretet,
hiszen már úgyis a tiéd.

/Gregory E. lang/









Fecske


El kéne szállni fecskemód
csak nincsen hozzá fecskekód
nem ismerem a jeleket
villanydrót kottafejeket
nem ismerem a csapatot
amelyik eliramodott
talán a csapat jelleme
és kitartása kellene
verdesni még a levegőt
a tükörtengerek fölött
és visszajönni ha a nyár
megint fecskékért kiabál
Jövök jövök! - azt mondani
ahogy a fecskék hangjai
Megyek megyek! - így fecsekül
minden emberben fecske ül
a fecskejaj a fecskekód
el kéne szállni fecskemód.

Gyurkovics Tibor










Fejed fölött..

Fejed fölött nagyon gyorsan szaladnak az évek,
Ha nem figyelsz a jövő is, már a múltba téved.
Sopánkodhatsz, hogy sok mindent Te sem vettél észre,
Bármit csinálsz, nem változik ezen semmi, mégse.

Életedben Te is láttál, sokszor délibábot,
Búsultál is, s talán sírtál, hol senki sem
látott.
Azt hitted, hogy csak veled komisz ez az élet,
Vesztegettél el ez alatt, sok-sok boldog évet.

Idősebben talán látod azt, hogy hol hibáztál,
Magadat és másokat is, csak csínján
bíráljál.
Utólag már bölcsnek lenni, nem nagy kunszt barátom,
De más döntéssel, hová jutnál, ezt magad sem látod.

Azzal legyél elégedett, eddig mit elértél.
Talán ami legfontosabb, az a lelki békéd,
A múltad már nem változik, be kell végre látnod
A jövőd az, mit szebbé tehetsz ezen a világon.










Horváth M. Zsuzsanna
Emlékezem...

Mit mondhatnék nincs szavam,
elbúcsúzni nem tudtam.
Szíved nem ért, ajkad néma,
emlékezem most a jóra.

Fagyos a föld ami betakar,
a mélybe zár, hangtalan.
Bánat járja át a szívem,
érted kiált szüntelen.

Messze jársz, nem hallod,
hideg föld az otthonod.
Betakarlak sok virággal,
rózsával és tulipánnal.

Hiányod fáj úgy sajog,
elmentél egy hajnalon.
Találkozunk majd tudom,
átölel még két karom.

Most búcsúzom siratlak,
örökre szívembe zártalak.
Halk sóhaj az ajkamon,
szeretlek, hiányzol nagyon.









ZELK ZOLTÁN:
Zúzmara

Mikor az első zúzmara
megül a rózsafákon,
töpreng az ember, mit tegyen,
hogy ami fáj, oly nagyon mégse fájjon.

De tudja, fájni fog soká,
mert büntetlenül nem lehet szeretni,
az ész végülis megadja magát,
ha majd a szív nem s nem akar feledni.

Mert zúzmara a rózsafán,
mert varjúszárnyak árnya hull a hóra. -
A nyári tücsökcirpelés
most ér a csillagokba.









Mentovics Éva: Tánc az őszi avarban

Nézd, a hárs mily tarka már,
és nézd, a tó amott
az őszi napfény búcsújánál
lám csak, hogy ragyog!
Aranyló pendely ring emitt,
a lengő ághegyen,
úgy zsong a park, a víz mögött,
akár egy bálterem,

hisz fürge táncba fognak ott,
s a ritmus jön velem,
s egy dalt dúdolva lépdelek
az őszi szőnyegen.

Kerengve száll a rőt levél,
majd mélán andalog,
s a nyárfák lenge ága közt
aranyló Nap ragyog.

Forogj velem, te őszi hárs,
lendüljön ágkarod,
mert itt, a szőnyeg lágy ölén
már te is láthatod,

hogy mily csodás a búcsúzás,
ha táncra kél veled
az ősz a tarka fák alatt...
lám, te is élvezed.









Horváth M. Zsuzsanna
Őszi varázs

Mesébe illő csodás őszi táj,
álom ez, vagy tán a valóság?
Ködfátyol elrejt és betakar,
távolban... hív a száraz avar.

Fa ágán és bokrok közt dér szitál,
fázósan, elbújik egy kismadár.
Ezüstös szállal ágakat befon,
csillámpora fénylő kristályszirom.

Falevelek táncolnak a széllel,
csodás évszak, elmúlását érzem.
színek kavalkádja, ősz varázsa,
közelít a tél: a hópelyhek tánca.











Szemendei Ágnes
Olvass a lelkemből

Nyitott könyv a lelkem,
s ha fúj a szél,
lapozni kezdi,
és rólad mesél.

Vagy csöndes hallgatag,
akár a sír,
márványkő előtt
áll, zokogva sír.

Néha elmélázik
emlékeken,
ilyenkor némán,
dúdolgat velem.

Van hogy messzire száll,
akár a fény,
így mutat utat,
merre a remény.

Mikor a boldogság
vele nevet,
fénnyel rajzol rám
lüktető szívet.

Félelem meggyötri,
mint a bánat,
szél mesél róla,
dús lombú fáknak.

Nyitott könyv a lelkem,
s ha fúj a szél,
lapozni kezdi,
és rólad mesél.









Őszi Melódia

Hüvös és öreg az este.
Remeg a venyige teste.
Elhull a szüreti ének.
Kuckóba bújnak a vének.
Ködben a templom dombja,
villog a torony gombja,
gyors záporok sötéten
szaladnak át a réten.
Elhull a nyári ének,
elbújnak már a vének,
hűvös az árny, az este,
csörög a cserje teste.
Az ember szíve kivásik.
Egyik nyár, akár a másik.
Mindegy, hogy rég volt, vagy nem-rég.
Lyukas és fagyos az emlék.
A fákon piros láz van.
Lányok sírnak a házban.
Hol a szádról a festék?
kékre csípik az esték.
Mindegy, hogy rég, vagy nem-rég,
nem marad semmi emlék,
az ember szíve vásik,
egyik nyár, mint a másik.
Megcsörren a cserje kontya.
Kolompol az ősz kolompja.
A dér a kökényt megeste.
Hüvös és öreg az este.

Weöres Sándor









Reményik Sándor: Mikor ünnepet ül...

Mikor ünnepet ül
Lelkedben az öröm, vagy fájdalom,
- Lehet gyászünnep is -
Akit nagyon szeretsz,
Akkor hozzá mehetsz,
Jaj, csak ne menj szürke hétköznapon!

Akit szeretsz, annak
Egész lelket áldozz,
Jaj, csak vele gyakran ne találkozz!

Akit nagyon szeretsz:
Ne kívánd a házikódba társul,
Örvendj, ha a lelked vadvirágos,
Messze síkján néha hozzád társul.
Örvendj, mikor járhatsz
Bársony-puha karján
Erdők muzsikáló, suttogó avarján.
Vagy ha hegytetőkön,
Meredélyek felett
Vigyázva, szelíd kézzel átvezet.

Akit nagyon szeretsz:
Völgyben ne lakozzál,
Hegyen találkozzál
Ott társalogj Vele,
Társalgásod imádkozás legyen,
Fénnyel, árnnyal, végtelennel tele.

Akit nagyon szeretsz,
Soha meg ne csókold, ne öleld meg,
Áhítattal csak a kezét fogd meg.

Akit nagyon szeretsz:
Közted s közte, mint egy tündérfátyol,
Lebegjen a távol.

Mint egy fényes, hűvös tündérfátyol,
S hogy balgán letépjed,
Őrizzen az Isten attól téged!

Ami el nem kophat
Forró közelségbe',
Hosszú megszokásba,
Akárminek hívják:
Annak az érzésnek örök a zománca.









Építsd föl minden éjszaka..


Építsd föl minden éjszaka
építsd föl újra, s újra
amit lerombol benned
a nappalok háborúja.

Ne hagyd kihunyni a tüzet
a százszor szétrúgottat
szítsd a parazsat
Nélküled föl újra nem loboghat.

Nevetségesen ismerős minden
mit mondtam, s mondok
nehéz nyarunk volt, itt az ősz
s jönnek a téli gondok.

Már csak magamat benned
és magamban Téged óvlak
ameddig célja volna még
velünk a fönn valónak.

Kányádi Sándor









Várlak, ha jössz...

Várlak, ha jössz
várlak, ha nem
vártalak tegnap
várlak ma
várlak holnap
várlak örökkön örökké
várlak erényben
várlak a bűnben
várlak, 'milyen vagy
hűtlen-hűségben
várlak a Mennyben
várlak a pokolban
hogy együtt énekeljünk
az angyalokkal
vagy üvöltsünk a kíntól
mert örökké égünk
- Együtt...
várlak, hogy várjuk
a feloldozás üzenetét
- Veled...
Várlak...
és nem jössz
szólítalak...
és nem felelsz
kereslek...
és nem talállak
önmagam sötétje fedi el a tájat -
várlak...
várlak...
várlak...
Elnyel a múlt
szaggat a jövő
a jelen elröppent
Nélküled semmi nincs
- nehéz várni...
de kell!
ha nincs is remény,
akkor is
várni kell!
Rád
mert hátha egyszer feltűnsz
az úton, ahol én is megyek
hátha szembe jössz velem
hátha felismerjük egymást
hátha Te is rám vártál
mint én Rád
hátha megállunk
egymással szemben
és azt mondjuk:
"Itt vagyok!"
hátha megfogjuk egymás kezét
és elindulunk egy másik úton
egyfelé, együtt
hátha megérkezünk valahová
és azt mondjuk:
"Hazaértünk. Menjünk be,
ez a mi otthonunk."
s hátha ott boldogok leszünk
örökkön örökké
mint a mesékben
mint az imákban
mint az elsuttogott vágyakban
mint a gyötrelem sikolyaiban
mint - az életben
Várlak...
gyere...
próbáljuk meg újra
hátha...

Őri István









SZABOLCSI ZSÓKA

Csak egy leheletnyi kincs,
mit idesodort a szél,
csak egy furcsa üzenet,
amiről a szél mesél,
csak egy pihe puha szó,
csak egy hang, egy zümmögés,
s bőrömön pihen a lágy,
csókba zárt szent ölelés..









Te és a világ


Ne üss sebet embertársaid lelkén!
Ha a tiedet gondatlanul megkarcolja valaki,
ne csinálj belőle nagy ügyet.
Az agyontapogatott sebek mérgesednek el leghamarabb.
Ha pedig a seb körül éreznéd már a töprengések gyötrő szaggatásait:
vedd elő az akarat kését,
izzítsd föl a szellem tüzében
és vágd ki vele lelkedből a megtámadott részt.
Mosd ki a sebet tiszta önbírálattal,
bármennyire is csíp és éget.
Tégy rá feledés-tapaszt
és úgy járj vele az emberek között, mint
akivel semmi sem történt.

Wass Albert: Te és a világ














Szabolcsi Zsóka

Várok ..

Csendben várok...
átvillan rajtam néhány cikázó gondolat,
felsejlik néhány arc, mind a te arcod...
harcod folyik tovább idővel, térrel,
túlerővel...
legyőzhetetlen ellenséggé válik a távolság...
hiába nyújtom karom, szavaim nem toldják meg
a szűkre szabott lehetőségeket...
állok, s felkúszik a lélek mélyéből
egy elfojtott sóhaj, mely kiáltássá
szeretne magasodni bércek csúcsán
hűs fenyvesek biztonságos árnyán,
hogy szétterüljön hegyvölgyek fölött,
s rátaláljon arra,
akiért megszületett...









Szabolcsi Zsóka : Majdnem

Bezártam szavaimat
fényből szőtt képekbe,
bezártam képeimet
merengő versekbe.
Képeim szólni vágynak,
szavaim élni félnek.
Ködös hajnali fényben
majdnem elhal az ének










Karafiáth Orsolya : Holdfény-szonetta


Van úgy, hogy ennél nincs jobb állapot:
árnyékát ismeri és mégse bánja.
Változzon úgy, ahogy csak én tudok -
könnyű moonlight könnyed fogyatkozása.

Hogy néha tánc lesz, észre sem veszem.
Felkér, megpörget - mesecina - mondja.
Szemében épp fel-felvillan szemem -
átjózanít szédültebb kábulatba.

Ha néha Mondschein, hűvös, szűkszavú,
de parttalan a megszabott mederben.
Zene s mégis egy újabb válaszút,
mert hallgatás, mert hárfa, brácsa egyben.

Csak annyit enged, hogy még érthetem.
A Hold nyelvén szól tisztán, fényesen.









Ki érti ezt?


Szeretni foglak tegnapig.
Jövőd múltamba érkezik,
S múltadból érkezik jövőm.
Csak tegnapig szeress, de hőn.

Mielőtt megismertelek,
Már szakítottam rég Veled,
Nem is tudtad, hogy létezem,
És szakítottál rég velem.

Elváltunk végleg, mielőtt
Megjelentünk egymás előtt,
Én jobbra el - Te balra át.
S most jobb a ballal egybevág.

Kiadtad utamat s utad
kiadtam én is. Menj. Maradj.
Te érted ezt? A távozó
Nem el, de feltűnik. Hahó,

Hahó! Csak erre! Jöjj! Eredj!
Isten hozott! Isten Veled!
Isten Veled! Isten hozott!
Futok Tőled, s Hozzád futok,

S Te tőlem énhozzám szaladsz,
Előlem is hozzám szaladsz -
Ki érti ezt? Ki érti azt?

Baranyi Ferenc









Nem az az erős, aki még soha nem aludt el sírva. .
Hanem ki könnyes szemekkel, a nehéz napokat kibírja
Nem az az erős. . aki még egyszer sem bukott el. . .
Hanem ki ezredjére is feláll. . . tudja, hogy küzdeni kell
Nem az az erős, ki még nem kapott egyetlen pofont sem
Hanem ki az ütések ellenére is, boldogul az Életben. . .
Eleshetünk százszor. . . de mindig meg kell találni a kiutat
Még akkor is, ha a sors nehéz és rögös utakat mutat. .
Nem az az erős. . ki mindig bátor és nincs benne félelem
Hanem ki kiálltja: Minden rossz ellenére, Boldog az Életem.









Sír az ég...


Vihar készül, süvít a szél.
a levelet hordja szerteszét.
Letöri a gyenge ágat,
fészkükben fiókák fáznak.
Ölelőn véd, anyjuk szárnya,
jeges esőcsepp hull rája.
Sötét felhők tornyosulnak,
virágszirmok földre hullnak.
Bokrok ágai ölelkeznek,
ázott rigót védelmeznek.
Villámlik, dörög...sír az ég,
hulló könnye földet ér.

Horváth M. Zsuzsanna









Kun Magdolna---Őszi merengés

Mikor haldokló levelek várják
a véges lombhullást
és télre várva sírnak az egykor
délceg fák,
simíts meg kezeddel egy félig letört ágat,
s éld át vele te is az őszi elmúlást.
Mikor színtelen kép-emlékek lepik
a rozsdásodó avart
és megcsonkított gallyakból áll
a havat hozó világ,
keresd meg lelked tükörképén
azt a magányba fúlt sóhajt,
mely magáénak érzi,
az őszi sorvadást.
Ha már bús-téli érzés lesz az illanó álom
s az egykori nyárvarázs
tovasuhanó,
ne feledd soha, szirmot bont a tavasz,
de az ősz-virágtánca örök hervadó,
melyben kérésznyi életünk is
úgy sodródik el,
mint a széllel szálló lélek,
mikor menni kell,
át az ismeretlen hídon,
hol talán nincs tovább...
Hisz, ami itt marad belőlünk
az sem lehet más,
mint bakancsokkal megtaposott
levélroppanás.









örök tánc életünk

Amit a sorstól csak kérhetünk:
legyen örök tánc életünk
dallamok, ének, léptek, suhanás
könnyelmű-könnyed, szélvész-rohanás.

Mindegy! Csak táncoljunk!
erősen fogd kezem
ölelj, szoríts,
égess el örök táncban
szerelem!

Őri István











Vincze Erika:

Akartam.......


Gyermekként akartam pillangót fogni,
selymes fűben heveredve álmodozni.
Virágos kertek alján titkokra lelni,
kicsik között is oly naggyá lenni.

Akartam szedni almát tudás fájáról,
fájdalomtól szenvedőt gyógyítani,
esendőt simogatva megvigasztalni,
akartam mindenkor csak jónak lenni.

Akartam,de most már mindhiába,
hogy jó voltam,még rá is fáztam.
Hittem szép szavaknak,hazugságnak,
most már bánom azt is, mindhiába.

Akarnék az emberben újra hinni,
igaz érzésekre rátalálni, arcokra
újra megint mosolyt csalni, bajban
jó szívvel, önzetlenül csak adni.

Akarnék virágos mezőn egyszer
újra megint megpihenni, csak
lecsukni a szemem, s álmomban
vidám, szertelen gyermeknek lenni.









Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok.
Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri,
de csak kevesen gondolnak rá.
A legtöbb ember tudomásul veszi,
csöppet sem csodálkozik rajta.
Ez a titok az idő. Van naptár, van óra,
hogy mérje, de ez mit se jelent,
hiszen mindenki tudja, egy-egy óra
néha örökkévalóságnak tetszik,
el is suhanhat, akár egy pillanat
- attól függ, mit élünk meg abban az órában.
Mert az idő élet.
Az élet pedig a szívünkben lakik.
Michael Ende









Szabolcsi Zsóka :Fohász

Adj erőt,
mert beleveszek kételyeimbe.
Adj időt,
mert felőrlődöm a mutatók rohanásától.
Adj színeket,
mert rettegek a szürkeségtől.
Adj dalokat,
mert fellázadt bennem a csend.
Adj csobogó forrást,
mert hűsíteném lobogó szavaim.









Magányos hold....


Magányos hold
te aki azt hiszed
fent az égen hol kövéren
hol mint egy kifli
világítasz az égen
az esti homályt
fényessé téve
csillagok ezreivel kísérve
magad mutatod
évezredek óta az utat kutatod
s kósza embernek
az utat mutatod
ne féljen keressen
a homályban bút feledjen
Mennyi szépet
mennyi szerelmet
mennyi kínt
mennyi gyötrelmet látott
hol kövér hol sovány alakod
vigaszt nyújtva... hogy
tudják te az utat mutatod











Vincze Erika:

Suttogásom néma kiáltás



Lépteim nyoma a porban,
az eső majd elmossa.
Könnyeim csak hullnak,
a napsugár felszárítja.

Suttogásom néma kiáltás,
lehet meg sem hallod.
Sóhaj marad csak csupán,
szívemben csitul a vágy.

Felhő leszek sötét égen,
vihar a hullámzó tengeren.
Emlék egy megfakult képen,
néha csak a lelkem kesereg.

Csendben lehajtom fejem,
keresem lépteid nyomát.
Lelkem tépett húrjain
a dallam sem szól tovább.









Lindák Mihály

Vagyok

Vagyok, fény és árnyék,
valóság és játék.
Vagyok, hideg és meleg,
szerető és rideg.

Vagyok, kit gyűlölnek
és szívből szeretnek.
Vagyok, hitehagyott,
eszmékért elhagyott.

Vagyok, jó szerető,
időnként fecsegő.
Vagyok, hű barátod,
alkalmatlan párod.

Vagyok, heroikus,
vagy melankolikus.
Vagyok, szókimondó,
mindent megtagadó.

Vagyok, egy álomkép,
máskor csupán rémkép.
Vagyok, még szertelen,
sokszor szégyentelen.

Vagyok, aki adok
és keveset kapok.
Vagyok, nagyon gazdag,
de rendkívül szegény.

Vagyok, a hit, a remény,
az elveszett esély.
Vagyok, a lenn és fenn,
talán érdemtelen.
Vagyok, olyan,
mint magadat látod.











Angyalország.

ANGYALORSZÁG
Lelkünk mélyén van egy ország,
Határtalan, szépséges!
Angyalország! - Te ismered?
Ha hitetlen vagy - kétséges.
Pedig mélyen, tudat alatt
Benned is van hatalma,
De ha te azt megtagadod...
Ne tedd, mert nem lesz a te javadra!
Mert amikor kizökkent
A köznapoknak fonákja!
Akkor bizony nagy oltalom,
Ha lelked mélyén te rá találsz
A jó nyugalom, és boldogság országra!
Elmondom, hogy miként lelsz rá! -
Szólj magadra: nyugodj meg!
Jó szándékod ott lesz Veled!
Ez ad békét lelkednek!
Lerlki szemed vesd majd körbe
És azonnal meglátod!
Körülötted ott a béke!
A te lelki-világod!
Felejtsd el a bosszúságnak
Minden kínzó hatalmát!
Találd meg jó szándékoddal
Lelkedben az angyaloknak hazáját!
És amikor rá találtál -
Otthon leszel! - Higgy nekem!
Elmúlnak a bosszúságok és azt mondod:
De jó dolog, hogy e Földön létezem
én Istenem!
Napról-napra ritkulnak a
Mérget adó poharak!
Hidd el nekem, megtanulsz te
Parancsolni magadnak!
Később! - Hogy ha jön a méreg,
Angyalország ott terem!
Gyakorlatból mondom neked,
Mert így történik - én velem!









Szeretet angyala.


Szeretet Angyala ...
*
Ha a Szeretet Angyala lehetnék,
én Hozzád szállnék, megsimogatnálak.
Ha a Szeretet Angyala lehetnék,
szorosan Szívemhez szorítanálak.
*
Két karomban ringatnálak édesen,
kezemmel érintenélek selymesen.
Két karomban elfelednéd bánatod,
angyali boldog szikrát, megkaphatod.
*
Mennyei érzés Szeretetet adni,
Mennyei érzés Szeretetet kapni.
Egy az utunk, célunk egy felé nézünk,
Mennyei Jeruzsálembe érkezünk.
*
Gyönyörök csúcsa ránk teszi hatalmát,
gyönyörök-gyönyörét, Isten csillagát.
Csodálatos érzés, hogy kezed fogom,
csodálatos érzés, hogy elmondhatom.
*
Szeretet Angyalaként adnék sokat,
Szeretetet, boldogságot, minden jót,
Mindenkinek annyit, amennyi kell,
Mindenkinek annyit, mit megérdemel.
*
Megszűnne bánat, bú és szomorúság,
lenne szeretet, örök boldogság.
Elérhető most, boldogan nevetni,
ha megtanulsz most, Mindenkit Szeretni.
*
Ehhez az kell légy kicsit alázatos,
Tiszteld az embert, mely oly csodálatos.
Szeretni önzetlenül, bámulatos,
Szeretni boldogan, oly varázslatos.
*
Ha a Szeretet Angyala lehetnék,
én hozzád szállnék, megsimogatnálak.
Ha a Szeretet Angyala lehetnék,
szorosan Szívemhez szorítanálak.











Legyen boldog minden napod.


Legyen boldog minden napod.
Ne nézz hátra, nézz előre!
Ne kutasd a múltat, gondolj a jövőre!
Örülj a mának s várd a holnapot!
Minden percét ajándékba kaphatod.
A múlt már nincs Veled,
De a jövődet Te tervezed!
Ami rossz volt feledd gyorsan el!
A jót szívedben zárod el.
A jövő lehet szép s csodás,
Csak nézd az Élet szebbik oldalát!
Keresd a nap melegét!
Még ha érzed is az ősz hideg szelét.
Ősz után,tél, után tavasz, majd nyár jön,
Az öröm is ott áll a küszöbön.
Csak észre kell venni, meg kell ragadni!
Sajátodévá kell tenni!
Mindegy milyen piciny,
Tanulj meg örülni!
Használj ki minden pillanatot!
S legyen boldog minden napod!















Igaz barát.

Van néhány ismerősöm,
kiknek közelébe elfeledem minden bánatom,
s ha Te ezt a verset olvasod,
tudnod kell, közéjük tartozol.

Neked elmondhatom minden bánatom,
és így te lettél ez egyik legjobb barátom.
Mellettem állsz jóban, rosszban,
s tanácsot adsz a legnagyobb gondban.

Felvidítasz, ha rossz kedvem van,
s meghallgatsz, ha szerelmi bánatom van.
Ha megbántalak, megbocsátasz,
a kezem fogod, és sosem bántasz.

Ha veled vagyok enyhül a gond és minden bánat,
boldognak és vidámnak láthatsz.
Elfeledek minden rosszat,
Veled vagyok, csak ez számíthat.

Mikor úgy érzem a világ végleg összedőlt,
s minden remény elveszett,
Te akkor jössz,
és én újra boldog leszek.

Egy kérésem lenne már csak hozzád,
örökre az maradj aki nekem eddig voltál.
Megértő, szerető, engem mindig "megmentő",
IGAZ BARÁT ki mellettem áll egy életen át!









Mintha


Mintha tavaszban bujkáló szelek
cirógatnának az enyhe télben.
Mintha ringatnának ölelő kezek,
érezlek magam mellett az éjben.

Mintha szívem minden dobbanása
rólad dalolna, drága szentem!
Mintha sosem lelnék más társra,
érted égek lángoló szerelemben.

Mintha mindig mellettem lennél
amikor hívón neked szólnék.
Mintha nyíltan, szabadon szeretnél,
és mintha én is csak tied volnék.

Mintha veled rónám az utam,
mintha karod csak engem karolna.
Mintha asszonyod lennék, s te uram.
Mintha másként sosem lett volna.









Mélykék álom..

Már súg az est. Szédítőn álmatag
karjában ringanak ölelésed emlékei...
lelkem gyönyörgyöngyei elborítják ágyamat,
míg titkon a hallgatag éj-mélység mind elnyeli.

Nem is súg, - kacag a bársony sötét
meglelve vad örömét a feltáruló testnek,
amit elém festett, rám szórva csókok örökét,
hogy így, hajoljak föléd, én, rajongó eretnek.

Zeng, dalol a fülledt mélykék álom...
gúzsba kötő csillagágyon vágyat izzadva fel.
Lásd, testem már felel; ring szomjazó nyoszolyámon,
por-lepte lidércbálon kéj táncban olvadna el...









Varga Margit: A lelki béke

A lelki béke szilárd nyugalom,
de nem kérést elutasító unalom;
fegyelem, mely enged, s elfogad,
sosem fél, nem remél, csak ad.

A lelki béke tevékeny erő,
nem eltipró, hanem felemelő;
táplál, éltet, legyőzi a szenvedést,
maga alá gyűri a szenvedélyt.

A lelki béke, féltő hatalom,
nem másokat lebíró akarom;
szelíd, finom, végtelenül kegyes,
meghajolva előtte, legyőzheted.

A lelki béke feltörő tudás,
befogadás, semmit nem tagadás;
mélység és magasság között feszül,
általa minden összhangba kerül.

A lelki béke értő szeretet,
hatása békíti ki az ellentéteket;
pont, mely körül belső világod forog,
melyet elérve önvalód láthatod.









Ne félj!

Ne félj, hisz nincsen rá okod,
a jövőt úgy sem tudhatod.
Ne sírj, töröld meg szép szemed,
hisz jár a boldogság neked!

Álmodj, egy jobb, egy új jövőt,
most állsz a szép napok előtt.
Ne félj, a jóban hinni kell,
ez már így magában siker!

Szeresd az életet nagyon,
nem baj, ha nem vár nagy vagyon.
Legyél te szerény, kis virág,
melynek viszi a szél az illatát!

Hited te el nem hagyhatod,
égből segítnek angyalok.
Minden öledbe hullik majd,
tudd meg, a vágy magja kihajt!

Kihajt, mint zsenge, kis növény,
övé a langy eső, s a fény...
Fa lesz, s a lombja égig ér,
ne félj, te mindig higgy, remélj!









Valami olyat akartam adni.....


Valami olyasmit akartam adni,
Amit nem lehet pénzért soha kapni.
Valamit,ami emlékül marad,
Valamit,ami szívből fakad.

Így hát beleadtam mindent,
Sok jót,szépet,és a szívem.
Mert szívnélkül az ajándék,
Csak egy egyszerű jó szándék.

Ezért megirtam a versemet,
Beleadtam szívem,lelkem.
Ettől lett ez az ajándék,
Nem csak szimpla jó szándék.

Hanem egy nagyszerű emlék,
Mert ha olvasod,
Olyan mintha veled lennék!









A szerénység nem minden!


A szerénység nem minden, jónak is kell lenni,
senkinek nem ártani a helyes úton menni!
Néha eltévedsz, megbántasz barátot,
nem szégyen azt mondani: bocsánat!

Kezem nyújtom, segítek, ha kell,
szomorúság bánat, hagyjanak el!
A jó Istent kérjed legyen mindig veled,
a hited átsegít minden nehéz percen.

Becsületed ne sározza be bűn a harag,
szereteted szórd, őszinte ember maradj!
Szívedben gyűlölet soha ne legyen, ha
bántanak,akkor is bocsáss meg, szeress!

Hidd el jobb, szerényen élni, a gondot elűzni,
mindenkinek szeretetet adni, soha nem kérni!
Őszinte barát kezet nyújt segít, nem bánt téged,
ha rátalálsz becsüld meg, hisz életed egyszer éled!

Horváth M. Zsuzsanna









Dosztojevszkij - A szeretet

A szeretet Isten adománya,
benne van a mindenségben
és minden egyes homokszemcsében.
Szeress minden levelet,
Isten világosságának minden sugarát.
Szeresd az állatokat,
szeresd a növényeket, szeress mindent.
Ha mindent szeretsz,
fel tudod fedezni a dolgokban az isteni rejtélyt.
Amint egyszer felfedezted,
napról napra jobban meg fogod érteni.
Végül eljutsz odáig,
hogy szeretetedben magadhoz öleled
az egész világot.









..érzés...

Akkor szép az érzés, ha könnyet ejtünk érte,
és a vele járó fájdalmat nem tagadjuk meg,
mert a fájdalom az, mely értéket ad neki
akkor is, ha a befejezés mély zuhanás lesz.

A könnyek kellékek a mindennapi harchoz,
hisz nélkülük a szív nem bírná soká,
mert a cseppekben ott van az emberi lélek,
mely folyton sóvárog a boldogság után.

Az élet végtelen kaland, ábrándos álom,
miben a szenvedés ereje méltó rangot nyer,
de ha a szerelem érzése társául szegődik,
minden bánatnapunk diadémra lel.

Kun Magdolna









Játék a szavakkal..


Nincs örökké, és nincs soha.
Csak idő van, mi hozzánk mostoha,
és élet, mely változik örökké...
Úgy válunk magunk is örökké.
Hogy beépülünk a végtelenbe,
térbe, időbe, életekbe...
A VAN soha nem múlik el,
legalább addig, míg létezel.

Harcos Katalin









Szép jó éjszakát!


Ne hagyd elveszni, az álmok kellenek!
Küzdöttem én is ellenük sokat,
de álmok nélkül élni nem lehet;
kell hogy csapongjon a vágy, a gondolat!
Lehunyt pillákkal, lásd, veled vagyok.
Nélküled üres lenne minden megint...
az érzés, ami áthat, felragyog,
mint a napfény mely minket melegít.
Úgy szeretnék végre hozzád bújni,
hogy beszívhassam bőröd illatát,
ölelő, óvó karodba besimulni,
s érezni leheleted lágy fuvallatát!
Testedhez testem tapadna akkor,
forró ajkad végre megcsókolna,
s e szépséges, vágyott pillanatkor
szerelmem valóban a tied volna.
Csapongó álmaimban lásd, szeretlek.
Oly jó lenne egyszer úgy felébredni,
hogy karodban fekszem, és ölellek...
s ne kelljen reggel mindent elfeledni!
Csak adni vágyom, elvenni sosem!
Csak szeretni, és nem ellopni mástól...
csak érezni, hogy van még érzelem,
ami megment a dermesztő magánytól.
Ne hagyd az álmokat! Legyenek veled!
Népesüljön be velük minden éjszakád.
mert álmok nélkül élni nem lehet.
Álmodj hát velem! Szép jó éjszakát!

Harcos Katalin




Szervusz,jó reggelt kívánok!(sun)

Egy mosoly gyógyít, mint egy kedves szó.
A mosoly többet ér, mint a hatalom.
Egy mosoly visz előre, boldogan a holnapra.
A mosoly a lelked tápláléka, de csak akkor, ha őszinte és tiszta.
Egy mosoly bárkit táplál, öreget, fiatalt, gazdagot, szegényt.
A mosoly a boldogság forrása, de nem mindenki érti még.
Egy mosoly tanulható, és tanítanod is kell mindig.
A mosoly az élet gyógyszere, hangoztasd mindenhol, mindig.

Csodás napot és hetet kívánok!
Üdvözletem kűldöm:Marika









Horváth M. Zsuzsanna
A fény játszik...

Táncot járó fénynyalábok,
simogatnak, most erre vágyok.
Körös - körül bokor és levél,
a természet hív, gyere ne félj!

Kidőlt törzset moha ölel,
gyenge ágat vihar tördel.
Levél zizzen fejem fölött,
fény játszik a lombok között.

Sárga ringó virágtenger,
ámulatba ejt most engem.
Napsugara reám ragyog:
látod milyen boldog vagyok?

Távolban az Alpok látszik,
ködfátylon át a fény játszik.
A játéka elbűvölő...
csodás érzés felemelő.









KÖSZÖNÖM A KOMMENTET !!!

JÓ REGGELT ! SZERETETBEN ÉS BÉKESSÉGBEN ELTÖLTÖTT SZÉP ŐSZI NAPOT ÉS HETET KIVÁNOK SOK SZERETETTEL.. ÜDV: MARIKA.


A verseimben találtok

Én még mindig a sorsomat követem,
hisz mindig a barátaim lelkében éltem.
S ha egyszer nem leszek veletek,
mindig a szívetekben keressetek.
Voltam én már a jók arany szívében,
s a rosszak mély öklébe zárva.
De az igazságot mindig a ti szívetekben találtam
S ha egyszer a sorsom visszahúz hozzátok,
engem mindig a verseimben találtok.










Horváth M. Zsuzsanna
A csend ölel...

A csend ölel, a hazug szó fáj,
nehéz a szívem, sok minden bánt.
Eltaszítod segítő kezem...
hidd el, jót akarok neked!
Nehéz a sorsod, de viseld,
ha hagyod én fogom a kezed.
Valaki elhagyott, nem szeret,
bocsásd meg bűnét,
ha fáj, mardos is a szíved.
Megbánja amit tett, de
akkor késő lesz tán.
A szeretett kincse már
nagyon messze jár.
Te jó vagy, ezt sose feledd!
Itt vagyok én aki nagyon szeret.
Szívem amíg dobog
nem szenvedsz hiányt.
Melletted leszek, s vigyázok reád.









Úgy várom..

"A lombok közt áttör a fény,
könnyes szemem reá néz.
Oly csodás a természet,
körülöttem a fák beszélnek.
Ki érti e rejtelmes szavakat?
Hallgatom: tán hozzám suttognak.
Összefonódó ágak sora,
mohássá tette az idő vasfoga.
Télen a természet pihen,
a hullámon fénynyaláb libben.
Víztükrén pajkosan játszik,
bokrok ágain a szél hárfázik."

/Horváth M. Zsuzsanna/










" Mosolyt hoztam, csak Neked..
. Érzéseim ismered.
Minden nap gondolok Rád.
A messze távolból egy igaz hű barát.
Gondolatban velem vagy,
S várok Rád titokban.
A szívem azt súgja szeret,
Nem taszítaná el ölelő kezed.
Barátom vagy, ezt soha ne felejtsd!"









Horváth M. Zsuzsanna
Adni...

Szeretetet mindig öröm adni,
érzem, visszafogom kapni.
A lélek, ha sivár meghal elveszik,
segítek, ha könnyes szem rám tekint.

Látok szép és szomorú arcokat,
boldogtalan láttán nyújtom karomat.
Kezem átölel lágyan simogat,
elesetteknek, vigaszt és hitet ad.

Horváth M. Zsuzsanna









Remény.


Mi vagy te Remény? Mondd, hol talállak?
Ha kell, átkutatom a Földet is utánad.
Ha kell, pásztázom a csillagos eget
Míg megtalálom lelkemben lángoló fényedet.

Tán Napsugár lennél az égboltról?
Ki fekete felhőn át a boldogságért harcol?
Így borítod be élettel a Földet
Így óvod, kit a sötétség fenyeget?

Tán egy Csillag volnál éjjel,
Ki még a Holdnál is ragyogóbb fényével?
És tán így mutatod ez eltévedt vándornak
Esti égbolton a megtért hazautat?

Tán Láng lennél fagynak közepén
Épp pirosló parázs közt lobbanó meleg fény?
Vagy láng - csak épp idebenn?
Lobbanó erőddel űzöd a félelmem?

Bármi légy: kérlek találj meg!
Félek nem őrzöm sokáig fényemet.
Nem adom fel, de kérlek nézz felém!
Kit már elhagyott majdnem a Remény.









Könnycsepp a szempilládon....


Könnycsepp a szempilládon este:
én vagyok.
És én vagyok az a kíváncsi csillag,
mely rád kacsingat és rád ragyog.

A csók, a csókod, az is én vagyok.
Végigálmodom az álmodat,
ölelésedben én epedek el,
csak én tudom minden kis titkodat.

A kulcs vagyok,
mely szíved rejtett zárjait kinyitja,
s a nyíl vagyok, amely sivítva
holttá sebzi vágyad madarát.

A dal vagyok, mely belőled zokog
holt mámorok tört ívén át az éjbe:
s én vagyok az a sápadtság, amit
éjfél után, ha bálból jössz haza,
rád lehel a sarki lámpa fénye.
(Wass Albert)









Figyelmeztetés


"Légy türelemmel minden iránt,
mi megoldatlan a szívedben,
s próbáld magukat a kérdéseket
szeretni. Ne keresd a válaszokat,
amiket nem lennél képes megélni,
ha most kapnád őket.
Mert a lényeg, mindent megélni.
Most éld a kérdéseket.
Talán azután fokozatosan,
észrevétlenül, egy távoli nap
majd megéled a válaszokat."

/Rainer Maria Rilke/ Figyelmeztetés









Elmélet az életről.

Egyszer minden elkezdődik,
Egyszer mindennek vége.
Egyszer úgy érzed boldog vagy,
Máskor meg hogy mégse.
Egyszer mindenki csalódik,
Egyszer mindenki örül,
Egyszer mindenki észreveszi hogy kik veszik körül.
Egyszer mindenki lesz szerelmes,
Egyszer mindenki megtanul sírni,
Egyszer mindenki megtanul remélni és szép verseket írni.
Egyszer az életbe majd mindenki változtatni szeretne.
Talán későn talán még időbe...
Fut az idő minden változik de a barát megmarad örökre.

Nagy Nikoletta










Jó reggelt!...Igen,Igen,jó látod ....
hétfő van már újra,hát indulj el bátran az utadra!
kívánom ,hogy ez a hét is jól és szerencsésen teljen,
jókedved soha semmi el ne vegye
Hát vidám hetet kívánok most
Én Neked...puszika...Médi











A Férfi dicsérete
Szeretünk!

Mert nélküled nincs igazi nő!
És nincs életre keltő erő,
nincsenek rózsák és illatok,
szépség és szerelem nem ragyog!
Mert nélküled nincs gondoskodó
békés otthon és vigasztaló
szívderítő, meleg szeretet.
Nincs haza! Nincsenek gyerekek!
Mert nélküled céltalan az út,
minden vágy és ölelés hazug,
hontalan vándor a boldogság,
nélküled a lét, csak pusztaság.










Tudom

Magányos vándort messze utadon
mindenütt utólér a gondolatom.
Tudom, hogy hol vagy és merre jársz,
tudom, mid hiányzik és mire vársz,
tudom, kit szeretsz és kitől kell válnod,
tudom a nappalod s tudom az álmod.
Tudom, ha ajkad mosolyra bágyad,
tudom a kínod és tudom a vágyad,
tudom az ujjongásod és a lázad,
tudom, ha dac hajt s űz az alázat,
tudom, ha béke enyhít s hív a harc
S tudom, hogy rólam tudni sem akarsz.

B.Radó Lili









Szabó István: Próbatétel az út

Próbára tette Isten a lelkemet.
Adott számomra testet, szellemet.
Adott szülőt, földi életet.
Szólt az Úr, s útnak engedett

Tiéd a vágy, a gondolat!
"Szeresd felebarátodat, mint magadat!"
Tiéd a sorsod, tégy amit akarsz,
szabad vagy, jó s rossz közül választhatsz.
De vígyázz, mert egyszer mindenről számot adsz!

Foghatod a kezem. S ha jót kérsz, kaphatsz,
De el is engedhetsz, nélkülem is haladhatsz.
Segíthetsz azon, ki porba hullt,
ki feléd kiállt, mert nyomorult.
De ott is hagyhatod, kikerülheted.
Adtam széles utat és keskenyet.
De az Ítéletre minden "út"- Hozzám vezet!









Napok hetek......


Napok, hetek, hónapok évek,
őrült-szép közös emlékek,
együtt átélt közös csodák,
... aztán a bárka egyszer csak
nem visz tovább...!
Csendesen ring a hajó...
nem sodor tovább a lusta folyó!
Evezni kell! - nincs más megoldás!
... s hirtelen nem tudjuk:
átok... vagy áldás,
hogy nekünk egy az utunk!
- bár titkon hisszük, hogy
egy helyre jutunk! -
Hát jobb, ha együtt evezünk,
- néha szél ellen,
máskor meg segít a szél...
hiszen ismert a CÉL:
Tiszta lélekkel együtt haladni
és egymásnak örökre megmaradni!

Gere Irén
Poet.hu









A virág.......

Az a virág,amely a szívből nyílik....
...Nem hervad el soha,
Ahogy a szeretet sem pusztul el...
...Ha lélek az otthona.
Hiszen a szeretet nem más...
...mint a lélekből sarjadt virág...
Láthatatlan,és mégis érzed
Rejtélyes illatát...
Láthatatlan.Csak akkor látni...
...Ha szemed mosolyog,
S felragyognak szirmai közt...
csillagharmatok...









Múlnak az évek.........!



Múlnak az évek, jönnek a gondok,
Talán ráncosabb már a homlok.
De úgy érzed, a lélek még fiatal, s bohó,
Az ember azonban nem lehet mindig mohó.
Változunk. Ahogy a nappal is éjbe vált egyszer,
Vagy ahogy a Föld megfordul ezerszer.
És hidd el, mégis ugyanazok maradunk legbelül,
A lélekben dúló vihar is egyszer elül.
De sebezhetőek vagyunk. Sérülékenyek és érzők,
Sokszor a velük történteket is csak kívülről nézők.
Átélünk, túlélünk és megélünk dolgokat,
S közben kompromisszumokat kötünk, túl sokat.
És mégis élvezzük az ÉLETET, magát,
Megnyerjük a reménytelennek tűnő csatát.
Meggyőzzük azt, akiről azt hittük, nem lehet,
Az ember úgy érzi, többet már nem tehet.
Múlnak az évek, tűnnek a gondok,
Simábbnak tűnik már a homlok.
Ha barátaid, s szeretteid most veled vannak,
Megbocsáthatsz minden hibát magadnak..!









Amíg szivedben élek...... ......

Amíg szívedben élek, kérlek őrizd meg e képet.
De ha csak emlék lesz és kopott,
akkor is gondolj rám, hogy voltam, s talán vagyok.
E kép segít emlékezni, s az emlékek nem hagynak feledni.
Tudom, ha messze leszek, ritkán gondolsz énrám.
Idő múlik, sok barát jön, s elfelejtesz örökre tán.
Így legalább néha, ha emlékek közt lapozgatsz,
Rátalálsz e képre, s így majd rám gondolhatsz.
Nem azok a legfontosabb emberek, akiknek a jelenlétét mindig észrevesszük,
hanem akiknek a hiányát a szívünkben érezzük.
Minden elmúlik, mint az álom, elrepül mint a vándormadár,
Csak az emlék marad meg a szívben halványan, mint a holdsugár.
Az emlék megmarad, mi szép volt visszajár, mint késő estelen fészkébe a madár.
És késő éjjelig, halálig megmarad egynémely arc vagy név, egynémely pillanat.
Az ember mindent elfeled: bút, örömet, bánatot,
csak egyet nem: a jó barátot!









Reményik Sándor: Hegedű sír

Hegedű sír, magányos hegedű
A roppant csillag-kupola alatt.
Oly kristálytiszta üveghangokon
Jajdul a végtelenbe valaki;

Úgy ostromol Istent és éjszakát,
Könyörög, lázad, adja meg magát,
Hogy lehetetlen meg nem hallani.
És mennyi ilyen kristály-hegedű -

És mennyi ilyen harmat-tiszta hang -
És megváltásra méltó mennyi bánat
Az örök csillag-kupola alatt.
Ha ezeket nem hallja senki sem,

Ha ezeket nem bánja senki sem:
Mért hallaná meg az én hangomat?









Volt egyszer egy kis emlék könyv



Volt egyszer egy kis emlékkönyv
Jó dolga volt régen:
Barna szemű, barna kislány,
Lapozgatta szépen,

Kis lánykából asszonyka vált,
Könyvecskéből dísz lett.
Évek múlva barna gyermek,
Lapozgat egy könyvet.

"Nézd anyácska, de gyönyörű!
Ki írta e verset?,,

Az anya a könyvbe pillant,
Olvassa a verset.
Két szemében könny csillan meg,
Ismerős az írás...

Eszébe jut ifjúsága,
Környékezi sírás,

Felrémlenek régi arcok,
Sok szép emlék vissza tér...
Sír vele a barna gyermek,
És nem tudja hogy miért.










A Nő dicsérete
Ragyogj!

Ragyogj,mert szeretetre születtél,
Mert az élet hordozója lettél.
Ragyogj,mert érzelmek élnek benned,
Értelmet adva életednek.
Ragyogj,hogy erőt sugárzó lényed,
Szülője lehessen a reménynek.
Ragyogj,mert a közöny sivársága,
Nem vethet árnyékot a napsugárra.
Ragyogj mert szép vagy és ragyognod kell.
Mert lelkedben rejtett csillag tüzel.
Ragyogj mert Isten üzenete vagy,
Szebb lesz tőled a világ és boldogabb!









Várni


Csak ülsz és várod. Olykor kitárod a karod,
szemedből boldog álmok édes derűje árad,
lelkedről lepkeszárnyon peregnek a dalok,
fiatal vagy és remélsz és harmatos a reggel.
Csak ülsz és várod. Előbb békén, majd egyre jobban
a szíved néha-néha hangosabban dobban,
hogy nyílik már az ajtó, hogy jönni fog feléd; és
ajtód előtt kopog! majd újra halkul a lépés.
Riadt szemedben némán fakul a ragyogás
s ajkadról tört virágként hervad le a mosoly.
Még biztatod magad, hogy jönni fog talán,
de két karod ernyedten mégis öledbe csuklik,
szemedből könny után könny törületlen szivárog,
s míg ülsz ajtód előtt és azt hiszed, hogy várod,
szívedről cseppek hullnak, megannyi vérző kláris,
már nem bánod, hogy nem jön, már nem bánod, ha fáj is
és nem bánod, hogy közben lassan leszáll az éj.

B. Radó Lili









Kit érdekel.
Kit érdekel, kit érdekelhet már ma
Lázadásod s bús éjszakáid száma?
Hajad, ha őszül, s nem karcsú már bokád,
A lelked senkit sem érdekel tovább!
B. Radó Lili










A szeretetért.....


A szeretetért lemondással, kompromisszummal fizetnek.
Persze kompromisszumok nélkül nem lehet
Senkivel sem együtt élni.
Az élet tiszteletével kezdődik a sokat
És üres frázisként emlegetett igazi szeretet.

A családi szeretet is.
S ennek alapja az öröm,
Hogy a másik a világon van,
És hogy találkozhattunk.

S ennek az érzésnek a másik alapja
Az öröm, hogy én is a világon vagyok,
Engem is lehet szeretni, s hogy
A találkozásunk erről is szól.
Semmiféle gyűlölet, önutálat

Nem fér bele a szeretetbe.
A mérgelődés, a harag, a féltés,
Az aggódás bőven belefér,
De a gyűlölködő elutasítás nem.
(Popper Péter)









A gyűlölet.....


" A gyűlölet nem tudja lerombolni a gyűlöletet,
de a szeretet igen... a szeretet,
amely sebezhető és kedves,
a szeretet, amely felelősséget érez,
a szeretet amely türelmes, a szeretet,amely szenved,
a szeretet, amely vérzik és meghal
a nagy célokért - de felemelkedik ismét."

Daniel A. Poling









Aki szeret.....


"Aki szeret, nem fogja elvárni tőled, hogy úgy viselkedj,
ahogy ő akarja, hanem mosolyog, amikor látja, hogy egyedi vagy.
Aki szeret, nem fogja elvárni, hogy úgy élj,
ahogy ő jónak gondolja, hanem örömmel látja, ahogyan élsz.
Aki szeret, nem akarja elvenni a szabadságodat,
hanem örül annak, aminek te is örülsz.
Aki szeret, nem akar ujjal mutogatni rád,
hogy te rontottad el az életét, hanem megköszöni,
hogy mellette vagy .
Aki szeret, átölel bármikor, tiszta szívvel,
minden ok nélkül....csak azért mert szeret!!!









A Szeretet nem fogy el sosem.... .


A Szeretet nem fogy el sosem....
.
Mindenütt a földön vágynak valami jó után.
Minden ember keresi hol a boldogság.
Sok mindent elérhetsz mégis üres maradhat a szív.
Ha nincs benne igazi érték,mely mindenen átsegít.
Az élet néha bonyolult,Nem is mindig értem én.
De kell,hogy a szívben ott legyen,
A Hit , Szeretet, Remény.
E három dolog közül legnagyobb a Szeretet.
Mely mindent elhordoz ,S ha kell sok vétkez elfedez.
A Szeretet nem fogy el sosem.
A Szeretet átvisz az életen.
Mindent elhisz és remél.
A Szeretet mindennél többet ér.
Senki nem tud úgy szeretni, ahogy az Úr szeret.
Ha elhagyna mindenki, Ő megmarad neked.
Mert nem tud nem szeretni,hiszen Ő a szeretet.
Mindent elhordoz ,s ha kell sok vétket elfedez.
A szeretet Istene téged is elér.
Ha nyitva a szíved oda és oda még befér.
Ha nem vagy telve indulattal,gyűlölettel és haraggal.
A szeretet megtalál bárhol is legyél.
Nyisd ki a szíved,és bízz benne ,ne félj.
Megváltozhat az életed,úgy ahogy nem is képzeled.
A Szeretet nem fogy el sosem.
A Szeretet átvisz az életen.
Mindent elhisz és remél.
A Szeretet mindennél többet ér.
(Pintér Béla)









A szeretetről



A változatlan létezés a változó életet nem óhajtja,
nem is utálja, hanem magába foglalja
, mint a fészek a benn tátogó madárfiókákat,
érzés nélkül és mégis végtelen szeretettel.
Éppígy, aki gyökerét az élettől a létbe helyezte;
a fejlődőn nem ujjong, az elveszőt nem siratja;
senkin sem kíván segíteni és bárkin hajlandó segíteni;
mindent egyformán, érzés nélkül és végtelenül szeret.
Rajongás nélkül dicsér és undor nélkül kifogásol,
mert az életnek bármely dolga végső fokon se-jó se-rossz;
semmi sem különb semminél, csak az útnak más-más szakaszai vannak.

/Weöres Sándor: A teljesség felé/










Soha ne feledd, a szeretet ellentéte nem a gyűlölet


Soha ne feledd, a szeretet ellentéte nem a gyűlölet,
ahogy az emberek gondolják, hanem a félelem.
A gyűlölet is szeretet, csak épp fejtetőre van állítva.
A szeretet igazi ellentéte a félelem.
A szerelemben kitágulsz - a félelemben összezsugorodsz.
A félelemben bezárulsz - szerelemben kitárulsz.
Ha félsz, kételkedsz; ha szeretsz, akkor bízol.
A félelemben magányos vagy, a szerelemben
viszont te eltűnsz, ezért a magányosság kérdése fel sem merül.

/Osho/









Merj szeretni, mert nélküle csak félig élsz...

"...talán ismét "csalódni" fogsz, a szeretet úgy néz ki rizikós.
De csak úgy néz ki, mert a rizikókon,
A fájdalmakon keresztül tanuljuk meg megnyitni
A szívünket az életre, a szerelemre, a másikra,

A többi emberre, saját magunkra.
Így tanuljuk meg azt, hogy a másik nem felelős
A mi boldogságunkért, mert az bennünk van,
Így tanuljuk meg, hogy a másik azért okozott fájdalmat,
Mert belül már amúgy is fájtunk és ő csak rátapintott.
Ez megtörténik sokszor, s valahányszor ilyenkor azt választjuk,
Hogy de mégis újra merünk szeretni, nem fontolgatva,
Félig-meddig, hanem igazából, tiszta szívvel,
Nyitottan akkor varázslat történik és
A szeretet csodája átjárja a világot.
Felejtsd el a biztonságot, nincsen olyan,
Illetve van, az, hogyha realizálod,
Hogy minden érted történik, még az is,
Amiről elsőre úgy látszik fájdalmas.
Merj szeretni, mert nélküle csak félig élsz..."

(Athony de Mello)










Tatiosz:A Szeretet útja...


Tatiosz:A Szeretet útja
Ha meggondolod,
melyik földi jelenség áll közelebb hozzád:
a Nap, a Hold, a csillagok, a kő,
a fa, a fűszál vagy egy ember -
egyképpen tudsz válaszolni rá:
embernek csak ember lehet társa.
A Nap fénytengere felnyitja szemeidet;
a Hold ragyogása pihenőre int;
a pislákoló csillagok terelnek éjjeli utadon;
a kő szilárdsága példát mutat
az akarat hajlíthatatlanságára.
A fa hűs árnyékában felüdülhetsz,
és életed dolgai megkönnyebbednek.
Egyetlen fűszál is bizonyság az élet körforgására:
kizöldell, szárba szökken, elhalványul,
megfonnyad, végül lehanyatlik.
Ezt teszi velünk is az idő:
felmagasztosít, majd porba dönt.










Az igaz szeretet titka:
Az érintés - a szeretet egyik legerősebb megnyilvánulása,
Amely legyőzi a gátlásokat és megerősíti a kapcsolatokat.
Az érintés megváltoztatja a fizikai és érzelmi állapotunkat
És érzékenyebbé teszi az embereket a szeretetre.
Az érintés meggyógyítja a testet és felmelegítheti a szívet.

HA ÖLELÉSRE TÁROD KARJAID, AZZAL A SZÍVED IS KITÁROD!










Petőfi Sándor
A Tisza

Nyári napnak alkonyulatánál
Megállék a kanyargó Tiszánál
Ott, hol a kis Túr siet beléje,
Mint a gyermek anyja kebelére.

A folyó oly simán, oly szelíden
Ballagott le parttalan medrében,
Nem akarta, hogy a nap sugára
Megbotoljék habjai fodrába'.

Sima tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.

Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarjú-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.

Túl a réten néma méltóságban
Magas erdő: benne már homály van,
De az alkony üszköt vet fejére,
S olyan, mintha égne s folyna vére.

Másfelől, a Tisza túlsó partján,
Mogyoró- s rekettye-bokrok tarkán,
Köztök egy csak a nyílás, azon át
Látni távol kis falucska tornyát.

Boldog órák szép emléke képpen
Rózsafelhők úsztak át az égen.
Legmesszebbről rám merengve néztek
Ködön át a mármarosi bércek.

Semmi zaj. Az ünnepélyes csendbe
Egy madár csak néha füttyentett be,
Nagy távolban a malom zúgása
Csak olyan volt, mint szúnyog dongása.

Túlnan, vélem átellenben épen,
Pór menyecske jött. Korsó kezében.
Korsaját míg telemerítette,
Rám nézett át; aztán ment sietve.

Ottan némán, mozdulatlan álltam,
Mintha gyökeret vert volna lábam.
Lelkem édes, mély mámorba szédült
A természet örök szépségétül.

Oh természet, oh dicső természet!
Mely nyelv merne versenyezni véled?
Mily nagy vagy te! mentül inkább hallgatsz,
Annál többet, annál szebbet mondasz. -

Késő éjjel értem a tanyára
Friss gyümölcsből készült vacsorára.
Társaimmal hosszan beszélgettünk.
Lobogott a rőzseláng mellettünk.

Többek között szóltam én hozzájok:
"Szegény Tisza, miért is bántjátok?
Annyi rosszat kiabáltok róla,
S ő a föld legjámborabb folyója."

Pár nap múlva fél szendergésemből
Félrevert harang zúgása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!












A pozitív érzelmek.....


A pozitív érzelmek jobban gyógyítanak,
Mint bármilyen csodacseppek. (...)
Bebizonyosodott, hogy a betegségek mögött
Szellemi erő is van: gyűlölet, harag, keserűség.
Betegek, mert hiányzik belőlük a derű
És a szeretet gyógyító ereje.
(Gyökössy Endre)









"Az nem Szeretet, ami valamit elvár,
Nekem jó, ha repülsz a Végtelennel.
De ha netán valaha zuhannál,
Megtartanálak mind a két kezemmel!"
(Kassai Csilla)









Egy újabb napnak szép végére értünk.

Felhő párnáin a telihold pihen.

Őrzi az álmunk, ha nyugovóra tértünk.

- Az álom jön, s erősíti hitem.

Mert hinnem kell egy ébredő világban,

hol a szeretet mindennél fontosabb.

Hol az öröm a vendég általában,

s emberré válunk. végre. oly sokan... (Aranyosi Ervin)











Tavasz

Az érintés - a szeretet egyik
legerősebb megnyilvánulása,
amely legyőzi
a gátlásokat és megerősíti a
kapcsolatokat.
Az érintés megváltoztatja a
fizikai és érzelmi állapotunkat és érzékenyebbé
teszi az embereket a szeretetre.
Az érintés meggyógyíthatja
testet és felmelegítheti
a szívet.
Ha ölelésre tárod karjaidat, azzal
szíved is kitárod. Az érintésben
hihetetlen erő lakozik.
Összeolvasztja az embereket, ledönti a közöttünk lévő falakat, jobban, mint bármi más és mindannyian reagálunk rá.
Az érintésben energia van, csodát tévő energia.

Adam J. Jackson









Ha egy nap úgy érzed sírnod kell....Hívj engem.
Nem ígérem, hogy megfoglak nevettetni...De sírhatok veled.
Ha egy nap elakarsz futni...Ne félj engem hívni.
Nem ígérem, hogy megkérlek állj meg...De futhatok veled.
Ha egy nap senkit sem akarsz hallani...Hívj engem.
Ígérem, veled leszek. És ígérem nagyon csendben..
De ha egy nap hívsz.....És nincs válasz....
Gyere gyorsan, látogass meg. Lehet nekem van rád szükségem.









szeretet..


Az élet azért van, hogy éld át,
ez a nap is mosollyal néz rád.
Akkor is ha eső csepereg,
akkor is ha könnyed elered.
Mert szívedben ég a láng
a SZERETET.









Koki Diána-Sziv és agy



Hatalmas csatát vív,szív az aggyal.
Harcolnak marják egymást szüntelen.
Percről percre,napról napra dúl a viadal.
A szív még mindig szeret.
Hiába súg az agy:értelmetlen!
Felsír a szív könnyeket ejtve,
De nem riad meg semmitől.
Űzi maga formált igazát kétségbe esve,
S míg létezik érzés,hite nem gyengül.
Tudja jól az elme,hogy nem szeret,
Mégis van valaki,kit a szív egy életen át sem felejt.









Barátság....

Képzeljétek,hogy mi törtét
egyik este énvelem!
Kopogtak az ajtómon
és meglepetés érkezett.
.
Nem hiszitek el nekem de
azt hittem,hogy káprázik a két szemem!
Marcsi állt az ajtó előtt
kézen fogva férjével.
.
Kell ennél jobb? Nagyobb öröm?
Ha Barátom beköszön!
.
Igaz,hogy-e látogatás
váratlan és rövid volt,
de kettőnk közti barátság
megpecsételt jele volt!









Járatlan út

Nehéz a szívem,
lelkemben bánat dúl,
kimondatlan szó,
a torkomba fúl.
Istenem, mit tegyek,
merre menjek?
Nyújtsd felém kezed,
mutasd az utat,
a járható felé vezess!
Nyugalomra vágyom,
lelkem fáj, sírás
szorítja a torkom.
Harcolok, de meddig bírom?
Nem tudom.
Kitaposott ösvényt,
végig követem.
A járatlan út örvény,
érzem, nélküled,
eltévedek, elveszek.
Imára kulcsolom kezem,
Fohászom hallgasd...
Óh, segíts Istenem!









Váci Mihály:Szelíden, mint a szél

Szőkén, szelíden, mint a szél,
feltámadtam a világ ellen,
dúdolva szálltam, ténferegtem,
nem álltam meg - nem is siettem,
port rúgtam, ragyogtam a mennyben,
cirógatott minden levél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
minden levéllel paroláztam;
utamba álltak annyi százan
fák, erdők, velük nem vitáztam:
- fölényesen, legyintve szálltam
ágaik közt, szép suhanásban,
merre idő vonzott s a tér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
nem erőszak, s akarat által,
ó, szinte mozdulatlan szárnnyal
áradtam a világon által,
ahogy a sas körözve szárnyal:
fény, magasság sodort magával,
szinte elébem jött a cél.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
a dolgok nyáját terelgettem,
erdőt, mezőt is siettettem,
s a tüzet - égjen hevesebben,
ostort ráztam a vetésekben:
- így fordult minden vélem szemben,
a fű, levél, kalász is engem
tagad, belém köt, hogyha lebben,
a létet magam ellen szítom én.

Szőkén, szelíden, mint a szél;
nem lehetett sebezni engem:
ki bántott - azt vállon öleltem,
értve-szánva úgy megszerettem,
hogy állt ott megszégyenítetten
és szálltam én sebezhetetlen:
- fényt tükrözök csak, sár nem ér.

Szőkén, szelíden, mint a szél,
jöttömben csendes diadal van,
sebet hűsít fényes nyugalmam,
golyó, szurony, kín sűrű rajban
süvített át, s nem fogott rajtam,
s mibe napon kint belehaltam,
attól leszek pusztíthatatlan,
s szelíden győzök, mint a szél.










 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Nincs Cím
  2013-09-23 20:38:59, hétfő
 
  1vargaildyko
















Szia Kedves Barátnőm!
Szeretettel kívánok Neked gyönyörűséges napot!
Ölellek és sok puszit küldök! Ildykó






>"





 
 
2 komment , kategória:  Általános  
Nincs Cím
  2013-09-23 19:56:56, hétfő
 
  eva6
Szia drága barátnőm!
Jó reggelt,szép pénteki napot kívánok sok napsütéssel.
Puszi Éva










































 
 
0 komment , kategória:  eva6  
Nincs Cím
  2013-09-23 19:48:34, hétfő
 
 



maroka

Szia drága Barátnőm Anna!!

Köszönöm a szép képeket és a baráti látogatást.
Kívánok Neked és a kedves családodnak további szép, napsütéses őszi hétvégét.











Baráti szeretettel, Maroka







 
 
0 komment , kategória:  Antal Mária..Maroka  
     1/12 oldal   Bejegyzések száma: 114 
2013.08 2013. Szeptember 2013.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 114 db bejegyzés
e év: 1430 db bejegyzés
Összes: 6904 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 416
  • e Hét: 10400
  • e Hónap: 26118
  • e Év: 664606
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.