Regisztráció  Belépés
furaila.blog.xfree.hu
"Nem az a fontos, hogy milyen iskolákat végeztél, hogy mit dolgozol, hanem hogy milyen EMBER vagy!" BMI ******
2005.10.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
Gondolatok a kommunizmus áldozatainak emléknapján
  2014-02-24 23:15:26, hétfő
 
  Bizony, bizony, nem itt tartanánk, ha képesek lettek volna - a szocializmusnak nevezett társadalmi formációt kiszolgáló- annak neveltje -értelmiségijei - egy erős nemzetállam újjáépítésére és megszervezésére 1990-ben! Mert, valójában a szocializmus haszonélvezői voltak és vannak még mindig ,,ünnepi" megemlékező helyzetben! Azok, akik 1990-ig a munkás-parasztság nevében gyakorolták a hatalmat. Majd belőlük lett a legvadabb újgazdag kapitalista! Ezen értelmiségiek rendelkeztek anyagi- tudásbéli- és kapcsolati tőkével, amit átmentettek és kamatoztattak a rendszerváltozásnak hazudott állampuccsban. Minden fontosabb volt nekik, mint a hazájuk és benne élő munkás-parasztság ezért nem lehet azon csodálkozni, hogy:
- elmulasztották a legfontosabbat:, mégpedig a TISZTA FEHÉR LAPPAL való kezdést;
- elmulasztották pl. az 1949. évi XX. törvény hatályon kívül helyezését
- és ezzel egy-időben a történelmi alkotmány jogfolytonosságának helyreállítását.


A TISZTA FEHÉR LAPPAL (TABULA RASA) VALÓ KEZDÉSHEZ BE KELLETT VOLNA VALLANI A MÚLT BŰNEIT!!!

HELYETTE EGÉSZEN MÁS TÖRTÉNT...

Legkésőbb 1990-ben be kellett volna vallani, hogy magyarok százezreit irtották ki a recskihez hasonló haláltáborokban 1945 után!!!!

Az elmúlt 69 évben, pedig semmit nem tudhattunk meg minderről és még a mai napig is el kell(?) fogadnunk, hogy az elmúlt - rendszerváltozásnak hazudott - húszonnégy évben is un. kompetens személyiségek ,,ünnepeljenek" az áldozatokra emlékezve!!!
http://tortenelemportal.hu/2010/09/a-recski-munkatabor-aldozataira-emlekeztek/

El kell fogadnunk, mert ezt a személyiséget is az 1956-os forradalom és szabadságharc idején a Budapesti Forradalmi Bizottság és az Értelmiségi Forradalmi Tanács tagja volt. Akit, emiatt 1957 januárjában elbocsátottak, letartóztattak, majd Kistarcsára internálták, és szabadulásától 1959 végéig rendőri felügyelet alatt állt.
http://www.parlament.hu/kepviselo/elet/b001.htm

Hogyan lehetséges az, hogy neki mindezt megbocsátotta az a kádári hatalom, amelyik oly ádázul agyonhallgatta és negatívan diszkriminálta rabtársait - és azok hozzátartozóit - minden létező módon? Hogyan lehetséges, hogy ő, mint vendéglátós vezérigazgató oly hűséges kiszolgálója lehetett a kádári suttyomterrornak, majd 1990. május 30-tól 1990. július 23-ig a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára lehetett és július 23-tól december 21-ig a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterként pont ő szervezze újjá a kémelhárítást és a hírszerzést?
http://www.parlament.hu/kepviselo/elet/b001.htm

Hogyan lehetséges, hogy a mai napig mindent megtehet azért, hogy ezekben a haláltáborokban kiszenvedettek utódai soha semmit meg ne tudjanak rokonaik szenvedéseiről (Lásd: Bóna Rudi történetét!) és arról, hogy miattuk volt egész életükben a negatív megkülönböztetés (diszkrimináció) az osztályrészük még 1990 után is!!!

Hogyan lehetséges, hogy soha semmiféle kárpótlásban nem részesülhettek ezek az utódok, akiknek akár feleségként, akár menyasszonyként, akár a gyermekükként titkos gyászban és a társadalom peremére szorítottan kellett leélniük az életüket? Mert nem csak a recskihez hasonló haláltáborok lakóinak jelentett és jelent a mai napig priuszt, hanem az utódaik számára is. Ez a legálságosabb bűn, amit elkövethetnek velünk: utódokkal szemben!!!


Ki kell végre mondani, hogy a kommunista eszmék jegyében is milliókat irtottak ki a világ számos országában, köztük Magyarországon is!


Ráadásul, ez a népirtás nem egy-két évig tartott, hanem évtizedekig. 1956-ig sikerült likvidálniuk, illetve "átnevelniük" kommunistáéknak - bolsevik mintára - az "osztályidegennek" kikiáltott "burzsuj-reakciós elemeket".

Az 1956-os forradalom és szabadságharc utáni megtorlással, pedig végleg megsemmisítették a polgári demokráciáért, az emberi szabadságjogokért harcolókat.

Mert, akit nem akasztottak föl, hanem életfogytiglani szabadságvesztésre ítéltek - az, ha megélte a szabadulást - valójában soha többé nem lehetett szabad!!!
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=70638&n=furaila&blog
Halálraítélt, belső-emigránsként kellett meghalnia, mint számkivetettnek!!!

Mi lett a sorsuk családtagjaiknak?

Ugyanaz, mert a magyar családok és családtagok is belső emigránsként kellett, hogy tengessék az életüket, mert a politikai diktatúra kidolgozta és "sikerrel" alkalmazta velük szemben a negatív megkülönböztetés (diszkriminációs kontraszelekció) minden formáját.

Ha valakinek eszébe jut meglátogatni a 300-301-es parcellát a Köztemetőben, akkor az odavezető közel 3 km-es gyalogút végében jobbról-balról látható bozótosban sok a virágcsokor és mécses.

Gondoljatok ezekre a máig TEMETETLEN, ELFELEJTETT HŐSÖKRE, akiket azóta sem temettek el méltó módon és a rokonok, ismerősök is titokban visznek virágot a jeltelen tömegsírokra.

Tudd meg utókor, hogy az a bozótos, bokros terület tömegsírokat takar a mai napig!!!

Gondoljatok azokra is, akiket 1990-ben munkás-paraszt státuszban ért a rendszerváltozás neveztű változás!!! Gondolj rájuk, mert ők kerültek elsőként az utcára, mert kiprivatizálták magáncélra a magukat baloldalinak hazudó politikusok a gyárakat, üzemeket!
Ezek a munkások váltak elsők között hajléktalanná!!!
Nekik nem volt semmi lehetőségük, mert nem rendelkeztek sem anyagi- sem kapcsolati sem tudásbéli tőkével!!! Ők azok, akikkel megteltek a magyar temetők!!!

Ők is a kommunizmus áldozatai!!!

Bóna Mária Ilona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Mielőtt végleg ebucsúzom...
  2014-02-24 21:01:58, hétfő
 
  DR. LÉHMANN GYÖRGY (8600 Siófok Szűcs u. l. - tel. 84/313-176 és
06-20/49-39-85l) ügyvéd irata e-mail: lehmann@invitel.hu
============================================================



Siralmas állapotban van az országgyűlési képviselőjelöltséghez szükséges aláírásgyűjtés a Tisztesség és Emberség Szövetsége - Élőlánc Magyarországért Párt neve alatti, általam is képviselni szándékozó szervezetnél.

Nincsen két hónapja, hogy felkértek arra csatlakozzam hozzájuk, és mivel velem azonos szándékból láttam a Szövetséget létrehozókat korábban is tevékenykedni, természetesen csatlakoztam.

Az ország közerkölcséből eredően végtelenül lepusztult nemzet sorsának, magyar emberek millióinak reménytelen helyzetének önzetlen javítása valamennyiőnk célja a TESZ-ben.

A magam részéről mint köztudott közel két év óta abban látom ebben a kötelezően feladatomat, hogy szombat-vasárnapot is beleértve minden nap hajnali 4-5 órától este 6-ig görnyedjek íróasztalom fölött.

A többiek hasonló módon teszik a dolgukat az ő területükön, és természetesnek tartottam azt, hogy mondjuk átlagosan 40-50.000 választópolgárral rendelkező szavazókörzetekből lesz néhány nap alatt 500 olyan ember, aki bármelyikünk tevékenységére is tekintettel hajlandó egy darab papírra a nevét aláírni.

Ha már egyszer ingyenesen, és természetesen folyamatos fenyegetettség mellett végezzük nemzetmentőnek szánt tevékenységünket, elvártam azt, hogy ebből probléma nem lesz függetlenül attól, hogy valakinek van-e devizában nyilvántartott kölcsöne, vagy nincs, kívánt-e néhány hektáron gazdálkodni, vagy sem, illetve az adóforintok ezermilliárdos nagyságrendű elvesztése miatt érez-e anyagi hátrányt vagy sem.

Tegnap este tudtam meg azt, hogy a választópolgárok azzal a ténnyel, hogy aláírásukat adni nem hajlandóak Szövetségünknek adni, nem fogadják el tevékenységünket, értelmetlennek tartják azt, és nekik tökéletesen megfelel, ami ebben az országban eddig történt.

Tudomásul veszem döntésüket természetesen, és fogadatlan prókátorként nem kívánok a jövőben semmilyen közérdekűnek vélt tevékenységet folytatni.

Ennek okából még megvárom azt, hogy Szövetségünk számára eredménytelen legyen az aláírásgyűjtés az erre megszabott határidő lejártával, és a következő naptól kezdődően irodámat bezárom, telefonomat nem veszem fel, az e-mailekre nem válaszolok.

Természetesen a már elvállalt ügyeket igyekszem becsülettel végigvinni a bíróság előtt, majd megfogadva feleségem szavát, nézegetem inkább a balatoni naplementét.
---------------------------

Amennyiben pedig mégis értelmes dolognak tartották azt amit eddig végeztem, akkor még néhány napjuk van arra, hogy rávegyenek döntésem megváltoztatására.

Ezzel a levelemmel tájékoztatom a TESZ Elnökségét, és felkérem arra őket, hogy valamennyi képviselőjelölt jelöljön ki közterületen egy meghatározott helyet, ott legalább három fő várja azokat, akik aláírásukat hajlandóak megtenni az ajánlási időszak befejezéséig.

Ezt a listát remélem rövid időn belül ennek az írásomnak mellékleteként megküldöm Önöknek.

Tudják a remény hal meg utoljára.

Megtettem mindent, amit megtehettem,
kinek tartoztam, mindent megfizettem.
Elengedem mindenki tartozását,
felejtsd el arcom romló földi mását.

Léhmann György

Siófokon 2014. február 23.
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Miért nem lehetett megvárni azt a fiút? 10. r.
  2014-02-20 05:08:45, csütörtök
 
  Életében először volt nőgyógyászaton. Az orvos azzal fogadta:
- ,,De sietős!"

Mert éppen iskolanapon volt a rendelés - félórai várakozás után bekopogott. Nem akart egyetlen órát sem mulasztani. (Egy tanév alatt megvolt szabva mennyi igazolt, és igazolatlan mulasztás miatt még nem zárják ki a tanulót...)
És, ezt el is mondta a lakóhelye szerint illetékes nőgyógyásznak. Soha nem felejti el a döbbenetet az arcán! Amikor megvizsgálta, közelharcot vívott vele - Milona meg saját magával, hogy széttárja magát! Már kiabált vele:
- Lazítsa el magát, mert így nem tudom megvizsgálni!
Nagy nehezen megvizsgálta és azt mondta:
- ,,Sérült, gyógyulófélben lévő szűzhártyamaradvány. Most már értem, miért olyan sietős: grav. II-III.!"
Mondta, gúnyosan elhúzva a száját, majd hozzátette:
-,,Azt hiszem az iskolát is elfelejtheti egy időre!".

Eljött a ,,nagy" nap: december 30-a. Szinte visszafojtott lélegzettel várt a ,,Csodára" (Leventére) miközben izgatottan sürögtek-forogtak körülötte anyjáék.
Erőszakkal kellett ráadni a menyasszonyi ruhát, mert nem akarta fölvenni. Egyre csak azt mondogatta:
- ,,Várjunk még vele... Várjunk még egy kicsit, mert lehet, hogy nem is lesz rá szükség!"

Náluk volt a szomszédban lakó nagybátyja és felesége: Ida asszony is, aki egyébként ,,nagy-maiszter" volt az élet dolgaiban. Ő észrevette, hogy nem stimmel a ,,menyasszonnyal" valami. Aki egyáltalán nem úgy nézett ki, mint aki tudja, hogy most mi történik vele, vagy körülötte. Lehet, hogy szólhatott anyának, vagy valami olyasmi történhetett(?), ami miatt anya hirtelen felé fordult és elkezdte gyóntatni:
- Szereted te a Bencét egyáltalán? Nem csak ez miatt mész hozzá?
És ekkor úgy bökött a mutatóujjával a hasa felé, hogy Milona megrémült tőle.

Ez a mozdulat döbbentette rá a benne fejlődő kis élet iránti felelősségre.
Megszólalni sem tudott. Csak azt érezte, hogy el akar onnan menni, de úgy hogy soha többé vissza se kelljen jönnie az életben!
Anya kíméletlenül folytatta a győzködést:
- Csak ,,ezért", nem kell férjhez menni. Szépen elmegyünk az orvoshoz, és utána ugyanúgy élhetsz, mintha meg sem történt volna!
Ekkor már nem bírta tovább hallgatni, hogy úgy beszél az ő kicsi magzatáról, mintha az csak egy felesleges kismacskaivadék volna és határozottságot erőltetve magára, kijelentette:
- ,,Szeretem Bencét, és hozzá akarok menni feleségül!"

A bénultsága csak nem múlt el. Mintha hibernálódott volna a ,,Lelke" és a testi működésében is zavar támadt volna...

A házasságkötő teremben derült ki, hogy nincs nála a személyi igazolványa...
Valaki elment érte taxival. Ő meg közben csak Levire gondolt és arra, hogy ő úgyis hamarosan megjelenik, és nem hagyja, hogy ezek elrabolják tőle! Már éppen elhatározta, hogy kikiabálja:
- ,,Levente úgyis érzi, hogy ez az egész csak egy cselszövevény miatti színjáték, ami itt történik!"
De nem jött ki hang a torkán.

A személyi igazolvánnyal közben megérkezett az a valaki és Levi még mindig sehol!

Kezdetét vette a szertartás. Végeérhetetlennek tűnő beszédcirádát tartott az anyakönyvvezető, akiről azt sem tudta, hogy férfi volt, vagy nő?
Tényleg nem volt magánál!
Arra emlékszik, hogy valami nagyszerű szerelemről beszélt, ami az ő szívüket most összeköti, meg ehhez hasonlók és Milona komolyan közbe akart szólni. Aztán eszébe jutott anya, amint arra készül, hogy megölje a még meg sem született gyerekét!

Aztán még fényképészhez is kellett menni, ahol egyre csak azt akarták, hogy úgy bújjanak össze, mint a szerelmesek. Legszívesebben elmagyarázta volna a fényképésznek, hogy ,,...ez az egész nem komoly. Ezért, csak kattintgasson, de minél gyorsabban, ha már egyszer valaki megbízta vele."

Azon az estén még egy vacsora is volt ,,otthon".
Egyszer csak látja, hogy apja sír. De úgy, hogy rázza a zokogás. Felugrik, kimegy a szobából. Hasdó Bence akkor már rég otthagyta a társaságot. Biztos elege lett az egészből.
Ő meg csak ült ott, mint egy darab fa. Hallotta, hogy kint veszekednek valakik az udvaron. Nagybátyja csitítgatja őket... Aztán lefeküdtek aludni. Hasdó erre előkerült és mindjárt élni akart férji jogaival.
- Majd a nászúton... mondta az újdonsült ,,asszony".

Másnap reggel utaztak Szilvásváradra. Gyönyörű fehér volt a táj. Meg volt fagyva a Szalajka vízesés. És meg volt fagyva Milona szíve is. De, nemcsak a szíve, hanem az egész testét átjárta az addig ismeretlen dermedtség érzése.

Valami nagy buli volt éjjel az üdülőben, és ő nem értette, hogy minek örülnek annyira az emberek? Évtizedekkel később jött rá, hogy szilveszterre készültek!

Ebéd után Hasdó - se szó, se beszéd, otthagyta az asztalnál és elment valahova. Ő, meg ott csellengett, mert ,,férje" magával vitte a szobakulcsot, és nem tudott a szobába bemenni. Végignézte az étterem előterében lévő kis fotelból, amint kihordták az asztalokat, székeket és feldíszítették a mennyezetet - színes lampionokkal, girlandokkal.
Már a zenekar is hangolt, amikor előkerült Hasdó valahonnan. Nagyon jó kedve lett valamitől. Milona megrémült ettől a hirtelen jókedvtől. Nem alaptalanul, mert a férfi megfogta erősen a karját és valósággal elvonszolta a szobájukba.

Matriota Milona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Miért nem lehetett megvárni azt a fiút? 9. r.
  2014-02-20 05:04:09, csütörtök
 
  Már második alkalommal nem jött meg a menstruációja. Nem tulajdonított jelentőséget ennek sem, mert volt úgy, hogy csak minden harmadik hónapban jött meg. Most sem foglalkoztatta a dolog különösebben, mert nem is volt teljesen tisztában azzal, hogy mi történt vele valójában azon a grundon.
Az biztos, hogy Hasdó Bence közeledését visszautasította és utálta a váratlan felbukkanásait.
Az azonban gyanús kezdett lenni, hogy a derékbősége teljesen megváltozott. De ez csak addig érdekelte, míg öltözködött, mert közben memorizálta a leckét, amit arra az iskolanapra kellett (volna) tudni. Erre, meg arra figyelt, nehogy otthon hagyja valamelyik füzetét, vagy tankönyvét!

Milona benne volt egy életprogram megvalósításában úgy, hogy észre sem vette: azon a szeptember eleji éjszakán gellert kapott az életpályája és ettől a gellertől átkerült egy másik pályára, ahol mások kezdték el élni az ő életét.

*
Októberben, egy este leszállt a villamosról, és amint befordult az utcájukba, majdnem belebotlott Leventébe. Nagyot dobbant a szíve! Aztán eszébe jutott az ártatlansága, amit annyira óvott Levitől, és, amitől közben, olyan brutális gátlástalansággal megfosztotta valaki más. Milona ekkor döbbent rá arra, hogy mindebből semmit nem mondhat el Levinek. Akkor zuhant rá annak felismerése, hogy soha többé nem mondhat el neki semmit!

Egy szó nélkül hátat fordított az imádott fiúnak és elindult a szomszédos utca felé. Gondolta, majd az ellenkező irányból közelíti meg a házat. Közben, eszébe jutott az az éjszaka, amikor kizárták és ugyanígy kerülgette a ,,szülői" ház környékét és üvölteni tudott volna! Beleüvölteni a világba az árvaságát!

Amikor befordult az utcájuk másik végén, Levente - szemből jőve - elállta az útját.
A sarki lámpa fényénél jól látta, hogy már katonai egyenruhában van. Ebből arra következtetett, hogy fölvették a ,,tiszti akadémiára". ,,Hát, igen... neki ez is sikerült és most eljött elmondani az örömhírt úgy akar köszönteni, mintha 'misem történt volna!" Gondolta magában, de csak annyit kérdezett elfúlón, hogy:
- Hol voltál mostanáig? Miért teszel úgy, mintha tegnap köszöntünk volna el egymástól?
- De, hiszen megbeszéltük, hogy a felvételi...

Közben udvariasan el akarta venni tőle a könyvekkel, füzetekkel degeszre tömött táskát. Milona, egy határozott, könnyednek tettetett mozdulattal elrántotta a súlyos terhet, így adva a tudtára, hogy nincs szüksége a segítségére. Közben, pedig - a sírással küszködve - azt gondolta: ,,Nekem ne akarja a táskámat cipelni, amikor a lelkemre nehezedő terhet észre sem veszi! Mi ez ahhoz képest?"
- Nem érdekel, hogy veled mi volt, vagy van, mert téged sem érdekelt, hogy velem mi történt az elmúlt hónapokban!
- De most itt vagyok.

Erre, úgy ölelte át a két karjával, hogy amelyikben a táska volt, azzal - véletlenül - alaposan hátba vágta. Majd rájött, hogy mit tett, leeresztette a táskát, de még akkor sem engedte el. Nyakába borult és úgy szorította, az egyik karjával, ahogy csak bírta. Ekkor, már ott voltak a jól ismert kapu előtt. Hirtelen elengedte drága szerelmét, és kikapta a kapukulcsot a zsebéből. Villámgyorsan kizárta a kaput, majd egy hirtelen fordulattal bent is volt. Ugyanolyan gyorsan szerette volna bezárni, mint ahogy kinyitotta, de nem tudta, mert Levi a kapuajtó és a kerítés közé tette a lábát.
- Mivel bántottalak meg, hogy ennyire haragszol?
- Semmivel! Te, semmivel. Engedd a kaput becsukni!

Annyira félt, hogy nem lesz ereje azt a sok mocskot magában tartani, ami az utóbbi hónapokban történt vele, hogy ,,rövidre akarta zárni" a találkozásukat. Még a lábára is rálépett, hogy elvegye. Levente akkor meg a kezét tette oda a szűkülő résbe. Milona ezt már csak akkor vette észre, amikor tiszta erővel becsapta a kapuajtót. Annyira fájt neki, hogy legszívesebben egyenként megcsókolva minden sérült ujját, térden állva kért volna tőle bocsánatot!
De: tudta, hogy nem teheti és csak annyira nyitotta ki a kaput, hogy kiférjen a keze. Ekkor már rángatózva fuldokolt a visszafojtott zokogástól.

*

Talán, november végére tudatosult Milonában ez az egész. Attól fogva csak az érdekelte, hogy jól érezze magát új ,,szerepében". Úgy gondolta a gyereknek is jó az, ami az anyukájának. Neki, pedig az volt a legfontosabb, hogy a tanulmányait befejezze, és tanítónőként élje le az életét. Annyian neveltek akkoriban egyedül gyereket!
,,Egy tanítónő miért ne tudná fölnevelni a saját gyerekét is, miközben nemzedékek sorát oktatja és neveli az iskolában?" - gondolta teljes komolysággal.
Még örült is a felismerésnek, hogy lesz majd egy kis emberi lény, akinek szüksége lesz rá. Rá lesz szüksége! Az ő szeretetére! ,,Most, majd megmutatom én anyukának és az egész világnak - hogyan kell egy gyereket szeretni, nevelni!" - ágaskodott benne a bizonyítási vágy, amitől ilyen és hasonló gondolatokkal biztatgatta magát. Nem tudni, hogy miért, de fel sem vetődött benne, hogy majd mit csinál akkor, ha gyerekkel együtt kizárják a házból. Hova megy akkor?
Talán azért, mert tele volt a feje az emancipációval kapcsolatos propaganda dumával. Azt hitte, hogy az állam majd kiutal neki egy lakást a gyerekre való tekintettel. A kicsit viszi majd bölcsibe... és így tovább és így tovább.

Mintha anyáék tudták volna, hogyan is gondolkodik, mert közben ,,mindent" elrendeztek Hasdó Bencével. Neki csak annyi volt a dolga, hogy ott legyen a megadott időpontban például a menyasszonyi-ruhakölcsönzőnél, vagy az anyakönyvi hivatalban...

Amiért nem volt még tizennyolc éves, kötelező volt elmenni házasságkötés előtti nőgyógyászati vizsgálatra.

Matriota Milona

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Miért nem lehetett megvárni azt a fiút? 8. r.
  2014-02-20 04:58:04, csütörtök
 
  Visszatérve a GYANÚTLAN időkre, amikor még ,,Laci bácsi" oly barátságosan mosolyog a szülőinek hitt házuk kertjében azok előtt az orgona bokrok előtt... (lásd a mellékelt képet!) amelyek tövében kell majd töltenie az éjszakát!

Mert, bizony amikor megkezdődött az újabb tanév és ő nem volt hajlandó a továbbtanulásról lemondani, KIZÁRTÁK a HÁZBÓL. Úgy látszik, hogy megelégelték az iskola miatti késői ,,hazajárást"...
Milona mit sem sejtve bemászott a kapun, miután a kulccsal nem tudta kinyitni. Sajnos, a lakásajtó is zárva volt és a kulcsával azt sem tudta kizárni. Ekkor már kezdett félni, mert síri csönd és sötétség ült az egész házon. Rögtön tudta, hogy apa elment éjszakai műszakba dolgozni. Arról, viszont fogalma sem volt, hogy anya és a ,,húga" hova tűntek.
Csöngetett, de hiába. Ekkor, az előkertben összekuporodva meghúzta magát az orgonabokrok tövében. Egy idő után nagyon fázott. Ezért, visszamászott az utcára és elindult. Rótta a köröket a szomszédos utcákon. Nagyon félt, mert abban az időben hamar bevitték az utcán grasszáló lányokat a rendőrségre és eljárást indítottak ellenük, ,,üzletszerű kéjelgésre való felbujtás gyanújával". Erről már a tanműhelyben sokat hallott a lányoktól. Reggelre szörnyen kimerülten állt a villamosmegállóban. Szinte, a földből nőtt ki Hasdó Bence - és, mintha őt várta volna uzsonnával a kezében. Amikor felajánlotta neki az ennivalót, Milona elsírta magát és úgy mesélte el, hogyan járt. Bence csak annyit mondott válaszul:
- Ismerem ezt az állapotot, mert árvagyerek-ként nőttem föl!
Milona ettől fogva megbízott benne.

Hasdó Bencét még az előző év decemberében - Levente szalagavatóján - ismerte meg, amikor lekérte tácolni... A gond csak azzal volt, hogy az a szalagavató bál ,,zártkörű" volt és Levi anyukája - mint az ő kísérője is - aggódva beszélgetett a fiával erről. Egymás kérdezgették arról: hogyan jöhettek mégis be ezek az IDEGENEK?
Milona nem nagyon értette, hogy mi miatt aggódnak annyira.
Lelke mélyén irigyelte Leventétől azt a VÉDETTSÉGET, amiben neki és nappalin továbbtanuló évfolyamtársainak részük volt. És, amit az IPARI TANULÓKNAK NÉLKÜLÖZNIÜK KELLETT.
Bence is ,,csak" egy szakmunkás volt, mint ő... ami miatt, sajátlagos szolidaritást érzett iránta. Ezért sem lehet azon csodálkozni, hogy amikor a legközelebbi iskolanapon megvárta iskola után, nem zavarta el, hanem engedte, hogy ,,hazakísérje".
Sőt, másnap szombaton felbukkant a műhely előtt is, ahol Milona, mint vasaló, teljesítménybérben dolgozott. Csodálkozott azon, honnan tudja a munkahelyének a címét? Anya éppen betegállományban volt... de egyébként sem szeretett Milonával együtt mutatkozni. Soha nem jártak együtt sem munkába menet, sem hazafelé... Ebbe Milona akkor törődött bele, amikor egy alkalommal anya ráförmedt, hogy:
- ,,Mit csimpaszkodsz belém, mint egy kolonc? Hát már soha nem szabadulhatok meg tőled?".

Levi sem jelentkezett már hónapok óta. Milona nem tudta, hogy milyen komoly felvételi követelményeknek kellett éppen megfelelnie a fiúnak.
Ő csak annyit tudott, hogy amikor éjszaka ott sírva reszketett az orgonabokrok tövében,
- nem számíthatott senkire;
- nem fordulhatott senkihez bizalommal!
- Nem volt senki, aki védelmezőn mellé állt volna,
- vagy befogadta volna!!!

Visszatérve a szeptember-végi szombathoz (akkoriban még szombaton is dolgozni kellett) amikor még napközben tombolt a nyár. (Csak az éjszakák voltak már egyre hűvösebbek.)

Milonának hazafelé jól esett Hasdó Bence magabiztos invitálása. ,,Ő legalább tudta, hogy mindig éhes és szomjas volt... nem úgy, mint Levente!" - gondolta magában.

Bement vele egy kerthelyiségbe. Ott, jaffa szörpöt ivott, amiről akkor még azt sem tudta, hogy narancsból készül. Még nem volt tizennyolc éves, és nem ismerte a vendéglátós italkínálatokat. Hasdó, viszont úgy rendelt, mint aki tudja ezt. És azt is, hogy egész műszakot úgy dolgozta végig, hogy nem evett, nem ivott... a csapvízen kívül semmit. Amikor letette a pincér (aki haverja volt Hasdónak) az asztalra a szörppel(?) teli poharat, meg egy kisebb pohárban valami átlátszó italt, Bence viccesen fölfelé mutatott, mondván:
- ,,Ott repül a kismadár!"
Milona ,,vette a lapot", mert azt hitte, hogy fel akarja a srác vidítani és odanézett, ahova mutatott. (Most visszagondolva, lehetséges, hogy ekkor tett bele valamit az italába.) Mert, amikor mohón felhajtotta, érezte, hogy nem esik jól.
Majd, hirtelen olyan rosszul lett, hogy haza akart menni. Megpróbált felállni, de nem tudott és Hasdó felnyalábolva elindult vele kifelé a kerthelyiségből. Egy ismeretlen helyen fekve tért magához a belé hasító fájdalomtól, miközben valami földes-gazos valamibe próbált megkapaszkodni.
Majd újból öntudatlanságba zuhant.
Soha nem tudta meg hogyan, de hazakeveredett.
Csak arra a reggelre, vagy délelőttre emlékszik, amikor arra ébredt, hogy forog vele az ágy, miközben zuhan egy sötét mélységbe. Segítségért akart kiáltani, amikor fénygyűrűkön keresztül, a jól ismert szobájuk ablaka előtt meglátta anyát és lányát, amint egy kisebb ruhafélét nézegetnek és azon kuncognak, hogy:
- ,,Megtörtént a dolog! Ez a Bence legalább tökös gyerek..."

Később, amikor képes volt rá, felkelt és öltözködés közben meglepetten látta, hogy véres a bugyija...

Ettől fogva örökké lehajtott fejjel járt és éjjel-nappal sírt. És, nehogy azt higgye bárki, hogy anya egyszer is megkérdezte volna, hogy mi baja van!
Valami miatt ő - mindig is úgy kezelte Milonát, mint egy alantasabb élőlényt, akinek nem is jár más és ezt tartja igazságosnak! Saját lánya (Milona ,,húga") is ezt a mintát követve, hasonló módon volt ellenséges ,,nővérével", a ,,KAKUKKFIÓKÁVAL".
A háta mögött így beszéltek valakiről...
Csak-hogy Milona nem is sejtette, hogy ilyenkor valójában róla folyt a diskurzus.

Matriota Milona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Miért nem lehetett megvárni azt a fiút? 7. r.
  2014-02-20 04:55:09, csütörtök
 
  Harmadikban már decembertől átirányították a két műszakban üzemelő részlegbe, ahol egyik héten reggel hattól du. kettőig tartott a délelőttös műszak. A délutános meg du. kettőtől este tízig!
Még belegondolni is nehéz, hogy milyen igazságtalanság volt ez a még csak tizenhat éves gyereklánnyal szemben! Arról nem is beszélve, hogy mennyire ellehetetlenítette az esti gimnáziumban való továbbtanulását! Lehet, hogy pont ez volt a cél? De ebbe akkor még bele sem tudott gondolni!
Milonának csak az volt furcsa, hogy a többi harmadéves még mindig a tanműhelyben töltötte tanulóidejét! No, de ez is jó volt valamire, mert kapott ösztöndíjat meg bérpótlékot a teljesítménye után.

Egy nap nagyon vidámak voltak varrónő kolléganői. Föl is tűnt neki, hogy sorra mennek az irodába és visszafelé mindegyik egy borítékot tart a kezében. Ő meg mit sem sejtve varrt tovább. Csakhogy, hallja ám, amint kiabál az irodista lány, hogy
- Matriota Milonának nincs szüksége a fizetésre?
- Fizetés? Nekem? De, hát én még csak tanuló vagyok?
Rebegte hitetlenkedve az ügyintézőnőnek.
- Na és aztán! Úgy csinálsz, mintha nem is tudnál az ösztöndíjadról, ami neked is jár, mint minden tanulónak! Plusz még amit megtermeltél a műhelyben.
Amikor meglátta a nő kezében a borítékot, már tudta, hogy az az övé és nyúlt érte.
- No, nem addig-a! Előbb írd alá az ívet!
Mondta a nő, miközben az asztalon lévő nagy papirosra mutatott. Milona meg ott értetlenkedett, mert akkor még azt sem tudta, hogy az ,,aláírás" a neve leírását jelenti és annak elismerését, hogy átvette a pénzt. Bizony olyannak tűnt a szemükben, mint egy holdkóros, vagy, mint egy gondnokolt gyenge elméjű!
Hiszen, a korábbi tandíja mellett ott lehetett anya aláírása. Mert máskülönben hogyan vehette volna föl helyette?

*

A szakmunkásvizsga után abba az állandó délelőttös műszakban működő részlegbe helyezték, ahol anya is dolgozott. Örült az álladó egyműszakos munkarendnek az iskola miatt. Azt hitte, hogy befejezheti a gimnáziumot!
Nem így történt...
Anya szemében örökösen szálka volt az ő továbbtanulási ,,mániája". Ebbe belejátszott az is, hogy a saját lánya (Milona ,,húga") nagyon nehezen tanult és az általános iskolát is tizenhat éves kora után fejezte be, a gyárba kihelyezett dolgozók iskolájában. De a legfőbb ellenzője anya barátja volt, aki az 1956-os népfölkelés megtorlásának éveiben tűnt föl és furakodott anyán keresztül a családba.


*

Milona akkor még nem is sejtette, hogy annak az emberféleségnek ez volt a feladata! Csak évtizedekkel később, amikor 1994 őszén látott a tv-ben egy filmet, ami a pincebörtönökről szólt.
A Köztársaság téri pártház alatti pincében forgattak éppen, amikor váratlanul felbukkant - ,,Laci bácsi", a házibarát - és kijelentette, hogy:
- ,,A szóban-forgó épület alatti pince-rendszerben ,,SOHA, SOHA", semmiféle rabokat nem tartottak..."
Mindig is sejtette, hogy ,,Laci bácsi"-val valami nincs rendben, mert azt sulykolták anyával közösen, hogy ő az ,,apja komikája"... Viszont, amikor Kovács László a soros látogatását megejtette a szülőinek hitt házban, akkor apa mindig kivonult a galambházba és be sem ment, míg állítólagos ,,komikája" ott ,,bájolgott" a feleségével. Ezt apa mondta így, hogy ,,bent bájolog anyáddal"...

Dézsy Zoltán Pincebörtönök c. filmjében az 58-59. perctől, a II. részben látható Kovács László szt. főhadnagy itt:
http://www.youtube.com/watch?v=XxqyFOJA69w

Milona még ekkor sem gyanított semmit arról a titkosszolgálati hálózatról, amivel Kádárék létrehozták az ezer százalékos lefedettséggel működő III/III-as és más titkosszolgálati hálózatot. Viszont, amikor a D-209-es titkos-ügynökről (Medgyessy Péterről) kiderült az, ami... már elkezdett kombinálni és bizony, kezdett összeállni számára a kép.

Főleg, amikor 2004-ben október 23-a előestéjén végignézte az M1-en azt a filmfelvételt, amit egy angol újságíró készített és vágatlanul kijuttatott az országból 1956 karácsonya után. A kommentátor angolul beszélt, miközben olvasni lehetett a magyar feliratot. Azért nem tudta kellő pontossággal megfigyelni azt, amikor a Köztársaság téri kazamatáknál hallgatóznak a felkelő forradalmárok, mert a feliratra figyelt.
Ezt követően azonban, a Hír tv-n megismételték ugyanezt a filmriportot, magyarul kommentálva az eseményeket. Ekkor már pontosan meg tudta figyelni, hogy amikor az aknába hajoló ember csendre inti a tömeget, akkor a mikrofonba behallatszó zaj, ami a föld alól jött, egy működő géphez, vagy darálóhoz volt hasonló.
Ekkor a levegőbe lőtt valaki, aki látszatra a lenti raboknak akart jelezni...
Ezt követően a zaj megszűnt és akkor arra gondolt, hogy a lövés, akár a zajkeltőt is figyelmeztethette?
Milonában ekkor - nem tudni, hogy miért - azonnal felötlött egyik gyerekkori emlékképe: amikor-is kislánykorát nagyszülei tanyáján töltötte. A zajról hirtelen a SZECSKAVÁGÓ - amit kukorica-morzsolásra és DARÁLÁSRA is át lehetett állítani - jutott eszébe.

Már akkor kezdte érezni, hogy nagy bajban van, amikor a rádió Vasárnapi újság című műsorát hallgatva A húsdaráló című színdarabról készült riportról volt szó!
És akkor felsikoltott benne a felismerés: ,,Lehet, hogy éppen akkor darálták le az egyik rokonát (Bóna Zsiga) aki nyomtalanul eltűnt az 1956-os harcok során? És akit nagymama oly sokáig megpróbált megkeresni? De, nemhogy keresni, de még beszélni sem volt ajánlatos róla!

Matriota Milona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Miért nem lehetett megvárni azt a fiút? 6. r.
  2014-02-20 04:46:26, csütörtök
 
  Ekkoriban adta kezébe Eric Knight: Légy hű magadhoz című könyvét. Hozzáfűzte:
- ,,Úgy olvasd el, hogy majd megbeszéljük!"
Mint később kiderült, az érdekelte leginkább: mi a lány véleménye a szabad szerelemről, vagyis a házasság előtti szexről. Szegény szerelmes kamaszok!
Egyfelől a lányban is dolgoztak a hormonok, ráadásul nagyon szerelmes volt; másfelől, viszont meg akart felelni a felnőttek, a szüleinek hittek elvárásának...
Bántotta még a feltételezése is annak, hogy kapható lesz valaha is a házasságon kívüli szexre! Ezt mondta a szája, azonban a teste mást ,,mondott", amikor csókolóztak...

Így telt el a három esztendő, amikor elérkezett az utolsó tanév Leventének a gimnáziumban. Megvárta egy alkalommal a suli után, este tízkor.
(Mert, közben Milona - munkahelyi javaslat nélkül - beiratkozott harmadéves ipari tanuló korában a lakóhelye szerinti dolgozók esti gimnáziumába. Napközben reggel héttől este ötig a tanműhelyben dolgozott és heti egy nap, pedig az ipari iskolában tanult. Heti három estén, pedig munka után rohant ki Külkertesre a gimibe.)

Amint hazafelé mentek az Álmos utcában, Levente megállította Milonát, miközben nagyon komoly arcot vágva megszólalt:
- Nagyon fontos dolgot szeretnék veled megbeszélni. Be kell adnom a továbbtanulási jelentkezési kérelmemet. Szeretném tudni, te mit szólnál ahhoz, ha katonatiszti főiskolára jelentkeznék?

Milona csak állt ott csodálkozva és hallgatta, mint egy kuka.
Végigfutott az agyán, hogy ez a fiú semmit nem tud arról a politikai játszmáról, amibe a szüleik, rokonaik az 1956 utáni suttyom-terrorral keveredtek:
- Nem vette észre, hogy Milona kettős kényszer: családi- és politikai alatt roskadozik.
- Nem vette észre, és ő meg nem mondta el neki, hogy valójában nem írta alá az esti gimibe való jelentkezési kérelmét a munkahelyi főnöke, mondván:
- ,,Nincs szükségem érettségizett varrónőre!"
Csakis az idős gimnáziumi igazgató bácsinak köszönhette, hogy ennek ellenére fölvették.
Nem mondta el, mert szégyellte, hogy otthon mennyire ellenezték a továbbtanulását! Nem mondta el, hogy: ,,Anyuéknak az a háromévi inaskodás is örökkévalóságnak tart, míg megszerezi a szakmunkás bizonyítványt!".
Hogyan mondhatta volna el azt: ,,alig várják, hogy visszaadjanak a ,,feladónak"! Hogyan is beszélhetett volna minderről, amikor ő is csak a megérzések és sejtések bizonytalanságában vergődött?!

Álltak és hallgattak egy darabig, majd Levente volt az, aki megtörte a csendet.
- Most, hogy te is továbbtanulsz, hogy tanítónő lehessél, még jobban össze lehet majd egyeztetni kettőnk hivatását, mert én számítok rád a jövőben. Ezért, tudnom kell, mit gondolsz a választásomról.
Milona összeszoruló torokkal suttogta neki:
- Legyél csak katonatiszt, hiszen téged az Isten is katonának teremtett!

,,Otthon" aztán átsírta az éjszakákat alvás helyett. (Akkor még csak sejtette, hogy neki soha nem lesz olyan jó a ,,káder-lapja", amivel egy akkori katonatiszt összekötheti a magáét.)

Ismét ,,megacélozta" magát. Ezt ma úgy mondják: ,,bekeményített". Minden egyes elhullajtott könnycsepp segített abban, hogy megnövelje elszántságát.
Szüksége is volt rá, mert két iskolában és a munkahelyen is helyt kellett állnia!
Most már KETTŐJÜKÉRT is tanult és KETTŐJÜK KÖZÖS JÖVŐJE miatt is SZERETETT VOLNA TANÍTÓNŐ lenni!

Csakhogy, nem számolt azzal a háttér-áskálódással, amibe a KTSZ (kisipari termelő szövetkezet) vagyis, a varroda elnöke bevonta anyát is.
Ezt a ktsz-t, vagyis varrodát azon pesti polgárasszonyok számára hozta létre az elnök, akiket nem érintett az erőszakos proletarizálás. Vagyis, akiket lehetetlenség volt a háború után beterelni a gyárakba. Nekik, a Dob- Dohány- Klauzál- Király- és Wesselényi utca környékén volt valamilyen varró műhelyük, vagy szalonjuk 1945 előtt. Ezért aztán összefogtak és szövetkeztek... Így ők is dolgozó nők lehettek anélkül, hogy beléptek volna valamelyik három műszakban üzemelő textilipari nagyvállalathoz.
Anya úgy lehetett szövetkezeti tag, hogy szólt neki valamelyik ismerőse, vagy távoli rokona arról a területről. Neki azonban nem volt műhelye, ő ezért pénzzel váltotta meg a tagságát.
Amiért a hatalom diktálta még ennek a szövetkezetnek is a működési feltételeket, azért kénytelen volt tanműhelyt is fenntartani és egész Pest-megyéből is elfogadni a jelentkezőket. Így kezdett ,,felhígulni" az a zártkörű társaság, amelyikben Milona is meglehetősen idegenül dolgozott.
Milona minderről csak évtizedekkel később szerzett tudomást.
Mennyi szenvedést elkerülhetett volna, ha tudja az igazságot!!!
De, nem tudta és ezért hiábavalóvá vált minden alkalmazkodási kísérlete, mert őt bizony nem akarták még az ,,anyja" után sem befogadni. Valószínű, hogy azért, mert anya - a háta-mögött - soha nem vállalta föl, mint gyermekét! Sőt!

Arra is csak harmadéves korában jött rá, hogy tulajdonképpen járt ösztöndíj a tanulóknak is. Csakhogy, az ő ösztöndíját az első év első hónapjától fogva anyának adták oda, aki nem szólt neki róla, hanem a saját lányára költötte. Neki meg úgy kellett kuncsorogva könyörögnie mindenért. És hiába, mert többnyire az volt a válasz, hogy:
- Most kabátra kell a pénz a húgodnak...

A lényeg, hogy még akkor sem enyhült meg anya, amikor Levente szalagavatójára szeretett volna elmenni az alkalomhoz illő ruhában. Miután le kellett mondania arról is, hogy ő legyen a nyitótáncnál a táncpartnere, nagyon el volt keseredve.
Ahhoz el kellett volna kérnie magát a próbákra... és gyönyörű táncruhát kellett volna kölcsönöznie. Erről hallani sem akart a főnökség, sem anya!

Pedig, Levente illendően - szép nyomtatott meghívóval meghívta még Milona szüleit is. Végül Levente anyukája lett a kísérője. De, még így is úgy érezte magát ott is, mint egy Hamupipőke...

Matriota Milona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Miért nem lehetett megvárni azt a fiút? 5. r.
  2014-02-18 20:27:42, kedd
 
  De, most boldog volt, mert Levi betöltötte minden gondolatát. Nagyot dobbant a szíve - akkorát, hogy nyelnie kellett, nehogy kiugorjon a torkán, amikor meglátta élete első- igaz szerelmét a szemközti Jégbüfé előtt.

Annyi mindent szeretett volna Levitől kérdezni! És főleg, annyi mindent szeretett volna mesélni neki a tanműhelyről, Klári néniről, a lányokról, a pesti Belvárosról, miközben elindultak a közeli villamosmegálló felé.

Levi megfogta a kezét. Meleg, erős szorítású keze, aranyszőke haja, kócos szemöldöke, zöldes fényű, bölcsességet sugárzó szeme, határozott ívű "sasorra", lágy vonalú- (és már azt is tudta, hogy milyen finoman puha) középen cakkos, rózsaszín szája, selymes, kamaszosan ritkás, pihés szakálla, sportos teste úgy vonzotta, hogy így kéz- a kézben elsétált volna vele a világ végéig is...
Biztonságban érezte magát, ha vele volt. Másfél évvel volt nála idősebb, de legalább tíz évvel érezte okosabbnak.

Levente közben halkan, de határozottan beszélt arról, hogy:
- ,,A tanárokat meg kell érteni, mert sok helyen (úttörőtáborban) történt "olyasmi" fiúk és lányok között. Meg aztán ők voltak értünk két hétig felelősek."

Milona nem győzött magán csodálkozni, amint válaszolva mondta:
- Most már nem haragszom, csak ott volt nagyon rossz...

Ez a kézfogás olyan békességgel töltötte el, hogy még a harag emlékét is elfelejtette vele. Pedig, nagyon fájt neki, amikor kipellengérezték, amiért a táborban ők ketten mentek a forráshoz vízért és útközben leültek a fűbe beszélgetni. Az más kérdés, hogy valójában egy csók volt a téma, amit már egy hete ígért a fiúnak... Emiatt a csók miatt - ami valójában csak egy puszi volt Jóska szájára... vették külön a lányokat a fiúktól. Vagyis, átköltöztették egy távolabbi tisztásra a fiúkat sátrastól és ezt el is mondták zászlólevonásnál az esti takarodó előtt, hogy: Milona és Levente miatt... Aztán, eszébe jutott a fogadalma és halkan folytatta a megkezdett gondolatot:
- ,,különben is köztünk "olyasmi" nem történhet meg, én érzem és tudom...".
Levi nem szólt semmit. Mintha csalódott lett volna, mert kérdőn nézett a kistermetű, de annál energikusabb lányra.

Megérkeztek Külkertesre a villamossal. Leszállva bekanyarodtak Milonáék utcájába.
Ettől fogva már nem tudta átadni magát a fiúnak... Hiába fogta meg ismét a kezét... Összeugrott minden üreges szerve...
Levente meg csak beszélt... beszélt az ő szerelmükről. Milona meg úgy mondta volna, hogy: ,,Igen, igen. A tiéd leszek és senki másé, de egyenlőre még nem lehet...!"
Már a kapujukon is túlmentek, nehogy meglássák őket azok, akiket Milona a szüleinek ismert... El kellett távolodnia szomorú gyerekkora színhelyétől, hogy Levi szemébe nézve meg tudja neki mondani, hogy: ,,... mindenek ellenére szereti és csakis őt, senki mást!".
Ekkor megálltak a közeli sarkon és egymás szemébe nézve csak álltak. Nézték egymást és boldogok voltak. Milona érezte: nem is kell itt mondania semmit. Minden benne volt ebben az egymásba felejtkezésben, aminek hirtelen vége szakadt, mert észrevette a fiú szemében a változást, amint a háta mögé nézett.
Milona rosszat sejtve megfordult, és ott állt az apja. A következő pillanatban már csattant is arcán a nagy tenyere.
- Majd adok én neked a sarkon fiúzni, mint egy k...va! Indíts hazafelé!
és meglökte a "hazafelé" irányába.

A mai napon ez volt az utolsó csepp a pohárban. Könnyei megeredtek. Szégyellte, hogy Levi előtt így bántak vele. Ennél csak az az érzés volt gyötrőbb, hogy ilyenkor olyan idegennek érezte apját, mintha nem is az egyik szülője, hanem messziről jött ellensége lett volna! Az is nagyon fájt neki, hogy senki nem kérdezte meg tőle, hogy: ,,...milyen volt az első nap a tanműhelyben?".

*

Ezek miatt a pofonok miatt akkor még nem kereste a miért?-eket. Vagyis, fel sem vetődött benne a kérdés: ,,...miért tiltanak a szerelmemtől olyan nagyon?". (Volt ilyen a történelemben és a világirodalomban, pl: Rómeó és Júlia.)
Nem érdekelte a felnőttek gyűlölködése. Neki csak az volt a fontos, hogy Levi szeresse és ő is szerethesse Őt!

Csakhogy, Levente ezt követően nem ment be elé jó hosszú ideig. Milonának ez örökkévalóságnak tűnt. Ez a hosszas- hiábavaló várakozás kezdte csalódottá tenni...
Ezért, amikor Levi végre előkerült és megvárta a tanműhely előtt, már nem érezte azt a remegést, amit azon a nyáron a táborban, amikor először megcsókolta, vagy megfogta a kezét mozi után és hazasétáltak. Igaz, moziba sem nagyon mentek többé, mert nem volt mikor. Milona egész nap a tanműhelyben volt. Levente, pedig már két órakor végzett a gimiben, és attól kezdve úgy osztotta be az idejét, ahogy jónak látta! Ehhez igazodva szerveződött később Leventének minden kapcsolata.
Milona is ehhez szeretett volna igazodni - egyre reménytelenebbül. Az egy egészen másmilyen életforma volt, mint neki a tanműhelyi.
Ettől aztán reményvesztettség lett úrrá rajta... amit a fiú nem akart észrevenni.

Amikor Levente gondolt egyet és mégis bement a tanműhely elé esténként, és kézen fogva felgyalogoltak a Baross utcától a Boráros térig, Milona örökké zavarban volt, mert állandóan hozzá akart bújni. Nagyon vágyott arra, hogy Levi átölelje és megcsókolja. Annyira, hogy nem is tudott figyelni arra, amit mond.
Levi, viszont nagyon távolságtartó lett és ez az érzés gyötörte folyamatosan, mert azt hitte, hogy a fiú nem szereti. Vagyis, szereti, de annyira másképpen, mint ahogy ő szerette. Egy össztáncon aztán rájött, hogy miért ez a különbözőség.
Amint lassúztak, megérezte: bizony, a fiúknak nagyon kényelmetlenül láthatóvá és érezhetővé válik az, ha vágynak a szerelmükkel való szerelemre!

Matriota Milona

 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Miért nem lehetett megvárni azt a fiút? 4. r.
  2014-02-18 20:26:04, kedd
 
  Ezért sem érezte annyira tragikusnak, hogy ipari tanulónak adták, mert ott lebegett előtte a munka melletti továbbtanulás lehetősége! Azonban, akkoriban ipari tanulónak sem volt egyszerű elszegődni, mert kiderült, hogy Milonát oda sem akarták fölvenni. De ezzel ő úgy volt, hogy ,,ez nem az én gondom, hanem a szüleimé...".
Neki igazán mindegy volt, hogy milyen szakmára adják oda, ha nem lehet tanító!

Ezért, aztán ,,gondtalanul" elment az iskola űttörő-csapatával sátortáborozni! Anya oda ment utána. Majd, szinte a fülemnél fogva vitte a VII. ker. hivatalba megkötni az iparitanuló-szerződést.
Nagy veszekedés előzte ezt is meg, mert nem volt anyakönyvi kivonats. Azon vitatkoztak apával, hogy kinek lett volna a dolga erről - még időben - gondoskodni. Végül, anya ment el a VIII. ker. anyakönyvi hivatalba egy újat csináltatni.
Azzal azután együtt visszamentek a szerződést megkötni anya munkahelyével, ahol ő már évek óta dolgozott, mint varrónő.

*

Csakhogy, az 1963-as amnesztia után (amikor ki kellett a börtönökből engedni az 1956-os elitélteket) átírták a Munka Törvénykönyvét és ami addig alanyi jogon JÁRT MINDENKINEK, attól fogva csak ,,ADHATÓ" volt! Ami azt jelentette, hogy az akkor már minden üzem, vállalat és intézmény élén ott terpeszkedő függetlenített párt- kisz- és szakszervezeti titkár dönthette el, hogy kinek-kinek adható meg a továbbtanulási ,,HOZZÁJÁRULÁS"!

*

ELSŐ NAP A TANMŰHELYBEN

Milonának belesajdult a szíve a gondolatba, hogy két nappal ezelőtt még a sátortáborban volt az iskola úttörőcsapatával.
Ettől fogva úgy próbálta átvészelni az inaséveket, a hosszú munkaidőt, hogy lélekben nap, mint nap máshol járt. Csak fizikailag volt jelen.

*

Most is a nyári táborra gondolt, ahol csodálatos élményekben volt része.
Felfedezte magában a gyönyörködés képességét és átélte élete első gyönyörét.
Gyönyörködött a hajnali napsugárban a fűszálakon megcsillanó millió harmatcseppben, mikor reggel kimentek a konyhásokkal a patakra vízért.
Gyönyörűség járta át egész lényét, amikor - számháborúzás közben - felkapaszkodtak az egyik hegycsúcsra és onnan körülnézve olyan volt az erdős táj, mint a zöld szín különböző árnyalataiban hullámzó tenger. Olyan volt a dimbes-dombos vidéken körös-körül a fákon átsuhanó szélben a lombok sustorgó moraja, mint egy szimfónia sejtelmes részlete. Csodálatos volt!
És az is, hogy örökre megjegyezhette a látványt, a hangokat, az illatokat és az emlékezet erejével bármikor előhívhatta, amikor csak akarta...

Így, "együtt lehetett" Leventével is bármikor!

Levi (Milona így becézte Leventét) már elsős gimnazista volt. Mint ifi-vezető, a táborvezető tanárok munkáját segítette. Az általánosban egy iskolába jártak. Hazakísérte néha és vitte a táskáját. Hiába mondta, hogy: - ,,én erős vagyok, elbírom könnyedén".

A táborban is, egyik este, amikor megtudta, hogy Milona a soros a vízhordásban, utána ment a forráshoz. A víz a konyhásoknak kellett a mosogatáshoz. A lány már éppen megtöltötte és elindult a két teli vödörrel, amikor a fiú odaért és elvette tőle. De ahelyett, hogy elindult volna velük, hirtelen letette, és azt mondta:
- "Nekünk meg kell valamit beszélnünk!".

A "téma" egy puszi volt, amit már egy hete ígért Leventének - félig játékosan, nem egészen komolyan. Azért, boldog volt, hogy a fiúnak is olyan fontos az a puszi, hogy újra és újra rákérdez. Eddig azonban olyankor mindig voltak körülöttük mások.
Most, hogy csak kettesben voltak és még soha nem kerültek ilyen közel egymáshoz, egész testét átjárta az ismeretlen remegés.
Legszívesebben elszaladt volna, hogy Levi észre ne vegye. Olyan nyugodtnak látszott, hogy szégyellte volna, előtte a remegését.

Gyorsan el akarta intézni az egészet. És, mintha csak egy egyszerű ígéretbetartásról lenne szó, a fiú felé fordult. Az arcát akarta megpuszilni. Levente, viszont abban a pillanatban Milona felé fordult és összeért a szájuk. A gyönyörűségtől aléltan borult a fiú vállára. Arra tért magához, hogy ülnek az út mentén a fűben. A lány feje Levente ölében, aki gyengéden simogatja az alélt lány haját. Milona gyorsan felegyenesedett ültében. Nem mert felállni, mert még mindig remegett a gyengeségtől. Nagy nehezen Levi felé fordulva a szemébe mert nézni, aki hosszú, világos szempillái alól kérdőn, szinte esdeklőn nézett vissza. Zavarában rámosolygott a fiúra, aki erre ismét meg akarta csókolni, miközben kérlelve mondta:
- Nem lehetne még egyet?
- Nem! - Mondta Milona határozottan.
- ,,Még mit nem, hogy ismét elaléljak és azt se tudjam, hogy mi történik velem?" - Suttogta inkább csak magának.
Felugrott és megragadva a két vödröt, elindult a sátrak felé vezető úton.

*

Végre elérkezett a munkaidő vége. Ezen a napon különösen nagyon várta, mert tudta, hogy Levi elé fog jönni... Ez volt az első alkalom, az óta a pofon óta, amit apjától kapott... Levi miatt. (Alig fejezte be az általánost és ő képes volt - szülői tilalom ellenére - elmenni Leventével moziba. Ezt követően az utolsó úttörőtáborban folytatódott a kettejük szerelme miatti meghurcoltatás... Soha nem mondták meg az igazi okot, hogy miért. Ilyen kifogásokkal traktálta az apja: ,,Levente apja ,,vörös"! Pedig, nem is, mert Levi apukájának szép fehér-ősz volt akkor már a haja.)

Matriota Milona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Miért nem lehetett megvárni azt a fiút? 3. r.
  2014-02-18 20:21:35, kedd
 
  Milona meg rohant volna szólni nagybátyáéknak, de akkor már tudta, hogy mire be- meg visszaérnének a segítséggel, addigra unokahúga meg is fulladhat! És akkor hirtelen fölfogta, hogy neki kell a kislányt abból a rettenetes gödörből kihúzni!
Csakhogy, ő is elveszítette az egyensúlyát, de akkor már tudott korcsolyázni és ügyesen esni. Ezért, hasra vágta magát és a bal kezével erősen belemarkolt a gödör peremébe. Így megtámaszkodva, elkapta unokahúga kicsi kezét a jobb kezével. Közben, Milona érezte, hogy hamarosan belebillenhet ő is arccal a sárba, mert folyamatosan csúszott előre. Hiába vájta a lábával is bele magát a sáros földbe... Ezért, nem is nagyon emlékezett a részletekre. Csak azt a nagy fényességet tudja felidézni ami a sár felszínéről verődött vissza. Lehet, hogy ,,csak" a nap ragyogó fénysugara volt, de neki akkora erőt adott, amivel képes volt kirántani azt a drága kicsi lányt!
És akkorra már ott voltak ángyáék is, mert előtte ordított ahogy a torkán kifért, hogy jöjjenek segíteni!

Amikor fölkapta nagybátyja a kislányát, ő is nyújtotta a kezét, mert nem tudott fölállni. Ángya vetett rá egy pillantást és otthagyta! Nagybátyja megfogta kislányának a két kis lábát a bokájánál és úgy fejjel lefelé lógatva ütögette a hátát. (Ezt a módszert alkalmazva mentette meg egyszer - sok-sok évvel később - Milona is egyik kisfia életét, amikor a torkán akadt valami.)
Nem bánkódott, hogy magára hagyták, mert már tíz évesen megértette: mennyire meg lehetnek rémülve nagybátyjáék gyermekük miatt. És ő meg egyébként is akkora erőt kapott valahonnan, talán abból a ragyogásból, ami visszaverődött a sár felszínéről, hogy föl tudott állni. Viszont, remegett minden porcikájában és nem tudott sem beszélni, sem enni, inni...
Lehet, hogy sokkot kapott, mert ettől fogva nem emlékszik semmire. Visszagondolva a folytatásra az jut eszébe, hogy egyszer csak ott volt a tanyán nagymamája. Aki akkor már a városi házában lakott nénikéjével, aki a TSZ-be járt dolgozni és ott szigorú munkarend volt...
De akkor derült az is ki, hogy ők nem is tudtak arról, hogy Milona ott van a tanyán. Lehet, hogy nagymama az ablakból meglátta fiáékat, amint a szemközti orvosi rendelőbe vitték unokahúgát és akkor tudta meg, hogy mi történt és, hogy ő ott van a tanyán? Sajnos, ez is mind csak feltételezés, mert annyira kiesett neki minden. Csak arra emlékszik, hogy megérkezik nagymama, akit akkor hallott először életében hangosan perlekedni. Szidta a fiát a ki-bedőlt kerítés miatt, meg minden miatt. Pedig, nagybátyának nagyon nehéz volt akkoriban. Magára maradt minden munkával. Az állatok gondozásával, a föld megművelésével...

Nagymama, akkor azonnal összepakolta Milona kis motyóját és átkísérte a közeli tanyán lakó húgához... (Akinek az unokája fölakasztotta magát, amikor tönkrement a Bajnai-féle libatartásba, már 1990 után.)

Szerencsére, nem tartott sokáig az ott levése, mert jött érte biciklivel nénikéje és kölcsönkérve az ottaniaktól egy női kerékpárt, bekerekeztek nagymamához a városba. Attól fogva nagyon jó dolga volt, mert nagymama nagyon türelmes és jóságos ember volt...Szüksége is volt rá, mert sokáig remegéses szorongás jött rá és még mindig nem tudott enni. Nénikéje kivett pár nap szabadságot és megszervezett egy biciklitúrát a közeli nagyvárosba. Fel akarta öltöztetni, anya úgy rakta föl a vonatra torna-blúzban meg a torna-nadrágban... egy olyan szandálban, amelyikről elöl már lelógott a talajra a nagy lábujja. Nénikéje vett is neki egy szép nyári ruhát, meg még anyagot is. Mondván: ,,majd anyud mögvarrja".
Szóval ők nagyon rendes és jó szívű, igazi emberséges-emberek voltak!

Annál inkább nem lehet ezt elmondani anyjáékról. Mert, bizony amikor letelt a szünidő, vissza köllött mennie az újabb tanév miatt. Ekkor már újra visszatért a csillapíthatatlan közlési vágya. Amikor élménybeszámolót szeretett volna tartani és hát a gödör-tragédia is sorra került, akkor anya ráripakodva azt mondta:
- ,,Jobb lesz, ha abbahagyod a hencegést, mert még a végén az is kiderülhet, hogy te lökted bele a gödörbe!"

És ez így ment még évtizedeken keresztül! Mindig éppen az volt a baj, amit csinált... Ő meg - minél jobban szidták, annál jobban igyekezett volna bebizonyítani a sok feltételezett rossznak az ellenkezőjét!

1956 utáni években ugyanebben a negatív megkülönböztetésben volt része (részünk) az iskolában is. (Ezt most nem részletezem, mert megtettem már sokszor, sokhelyütt.)
Amikor végre eljött az általános iskolában az utolsó tanév, akkor év elején dolgozatot köllött írni osztályfőnöki órán arról, hogy mi szeretnénk lenni és hol szeretnénk továbbtanulni, no meg szeretnénk-e családot?
Milona meg is írta őszintén, hogy: ,,... tanítónő szeretnék lenni és ezért gimnáziumba mennék a nyolcadik befejezése után."

Emiatt aztán nagy csalódás volt számára, amikor értékelve lett a dolgozat és utána sorra fölállította őket osztályfőnökünk, hogy elmondják a többiek előtt is milyen szakmát, hivatást választottak. Az osztályfőnök, pedig szintén elmondta, hogy mire tart érdemesnek, vagy alkalmasnak. Amikor Milonához ért - miután fölállt - kijelentette, hogy:
- ,,"Jó fizikai munkás lehetne belőled! Olyan, aki zokszó nélkül teljesíti azt, amire megmondják neki, hogy ,,Fogd meg jól és vigyed!""

Miközben Milona büszke volt arra, hogy erősnek tartja osztályfőnöke, ugyanakkor nagyon elszomorodott... Csalódottan zuhant vissza - egy szó nélkül - a helyére.
Ezért, aztán, amikor apával is közölte, hogy tanító szeretne lenni már meg sem lepte, az ahogyan fogadta. Mert, bizony vészjóslón emelt hangon kérdezte:
- Oszt' meddig köll ahhoz tanulni?
- A gimnázium az érettségiig négy év, majd három év a tanítóképző.
Felelte a kérdésre még mindig bizakodva. Erre aztán lesújtott rá ,,apa" haragja és majd leordította a fejéről a hajat mérgében, úgy mondta, hogy:
- Arról szó sem lehet, hogy én még hét évig eltartsalak! Tanulj egy szakmát, és azt követően - ha már dolgozol - azt csinálhatsz amit akarsz! Tőlem, akár tanulhatsz is!


Matriota Milona
 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 18 
2014.01 2014. Február 2014.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
2425262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 18 db bejegyzés
e év: 136 db bejegyzés
Összes: 7226 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 388
  • e Hét: 7780
  • e Hónap: 26964
  • e Év: 341464
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.