Belépés
bongyi53.blog.xfree.hu
Higgy, remélj, szeress, hogy boldog ember lehess! Magyar Istvánné
1953.03.20
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Wilhelm Busch: CSÁBÍTÓ AJÁNLAT
  2014-06-29 14:04:57, vasárnap
 
  Wilhelm Busch:

CSÁBÍTÓ AJÁNLAT

Egy fiatalember gyakran kigúnyolta a Bibliát. Egyszer megint lekicsinylő megjegyzést tett rá.

- Olvasta maga már tulajdonképpen a Bibliát? - kérdeztem tőle.

- Ugyan mit gondol? Én és a Biblia! Nevetséges!

Elővettem egy vadonatúj, bőrkötésű Újtestamentumot:

- Nézze, ezt a szép kis Bibliát magának adom, ha megígéri, hogy elejétől végig elolvassa.

Az ajánlat nagyon csábító volt. Azután hetekig nem láttam a fiatalembert. Egyszer csak megint megjelent.

- Nos - kérdeztem -, hogy állunk a Bibliával?

Nagyon komolyan felelt:

- Tudja, különös dolog ez. Elkezdtem olvasni. Sok mindent nem értettem meg. Már abbahagytam volna - de hiszen megígértem, hogy végigolvasom! Azután sok mindent találtam benne, ami szíven talált és nyugtalanított úgy, hogy legszívesebben eldobtam volna a könyvet. De megígértem, és végig kellett olvasnom. Később annyi vigasztalást találtam benne, hogy egész boldog lettem. Amikor befejeztem, azt mondtam magamban: ha igaz az, amit ez a könyv mond, akkor elvesztem, ha nem változtatok az életemen. Hozzáfogtam, hogy nagytakarítást csináljak a szívemben. És most - a Biblia az élet könyve számomra.
 
 
1 komment , kategória:  Tanulságos  
Csodás png képek kép készítéshez
  2014-06-28 17:09:44, szombat
 
  Link  
 
1 komment , kategória:  Linkek  
Mölki Szerző: Tátrai Miklós
  2014-06-20 11:23:20, péntek
 
 
Mölki
Szerző: Tátrai Miklós

Az ember életében néha történnek olyan események, amelyek gyökeresen megváltoztatják érzelem és gondolatvilágát. Kételkedni kezd a véletlenekben, és elfogadja, hogy lehetnek olyan tőlünk független erők, amelyek befolyásolni képesek sorsunk alakulását. Sokáig magam is úgy véltem, hogy a környezetünkben érzékelhető véletlenek nem lehetnek szándékosan irányított események. Ma már tudom, hogy mindennek oka van, amit azonban sokszor képtelenek vagyunk látni és érteni, mert nem illeszthető bele a hétköznapok háromdimenziós világába. Nem érdemes ezekbe belebonyolódni, mert semmivel sem leszünk előbbre, hiszen rejtélyek és csodák mindig voltak, vannak, lesznek.

Május közepén erdélyi kirándulásra készültem. Már régóta szerettem volna megnézni a Bihar-hegység csodálatos természeti képződményeit, de valami mindig közbejött. Az előjelek akkor sem voltak kedvezőek, mert barátom, aki útitársam lett volna, indulás előtt két nappal belázasodott, és a program néhány napos halasztását kérte. Nem akartam változtatni a terven és egyedül is elindultam volna az útra, azonban erre mégsem került sor. Vasárnap hajnalban, amikor már minden csomagot bepakoltam, az autóm cserbenhagyott! Hiába próbáltam többször is beindítani, kísérleteim rendre kudarcot vallottak. A kisvárosban, ahol akkor laktam, reménytelen volt vasárnap reggel szerelőt találni, így az aznapi indulásnak esélyét sem láttam. Reggeli után bosszúsan hívtam fel barátnőmet, és elmondtam neki pechsorozatom folytatását. Jutka egyáltalán nem volt elkeseredve, meghívott ebédre és azt ígérte, kitalál majd egy jó programot délutánra. Azzal a váratlan ötlettel lepett meg, hogy kísérjem el a város parkjába, a kutyakiállításra. Magamtól biztosan nem mentem volna el, de ha már a véletlen(?) így hozta, beletörődtem. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy jól éreztem magam. Jutka szinte mindenütt megállt, minden kiskutyát megsimogatott, mindegyiket meg akarta vetetni velem. Eszemben sem volt kutyát venni, azonban egyszer csak különös dolog történt. Barátnőm éppen megint egy ,,simogatókörútra" indult, én unottan ültem le a legközelebbi padra. Érdeklődve figyeltem fel egy nagyon csinos ifjú hölgy pompás alakjára, amikor éreztem, valami rángatja a lábam. Értetlenül pillantottam oda, és egy kis vizslát láttam, amint nadrágom szárát cibálja. Amikor rászóltam és felemelte fejét, valóságos villámcsapást éreztem, mert tekintetében tavaly elhunyt nagyapámat láttam! Tudom, hogy hihetetlen, de akkor is ez történt! A kutya nagyapám tekintetével nézett, majd lábamhoz bújt. Önkéntelenül megsimogattam, amire megnyalta a kezemet és a cipőmre feküdt. Soha nem érzett különös zavarba jöttem, ami csak fokozódott, amikor a korábban látott gyönyörű lány megszólított. A kis vizsla tulajdonosának mondta magát, és felkínálta vegyem meg a kutyust, ha már az ennyire ragaszkodik hozzám. Egyszerűen képtelen voltam nemet mondani, mintha megbabonáztak volna. Megvettem a kis állatot, és Judit nagy örömére hazavittem. Csak napokkal később gondolkodtam el azon, hogy vajon hová tűnt a lány, mert percekkel később már nem tudtam megmutatni barátnőmnek.

Az utazásról ezek után szó sem lehetett, hiszen gondoskodnom kellett új barátomról, Mölkiről. Nevét Celldömölkről kapta, ahol nagyapám élt, mert továbbra is az ő tekintetét láttam benne. A kutyus lakásomban azonnal jól érezte magát, otthonosan mozgott, a szabályokat hamar megtanulta. Komoly gondot okozott azonban, hogy egyetlen másodpercre sem akart elmaradni mellőlem. Mindenhova jött utánam, a kis pokrócát a hálószobámba húzta és ágyam mellett aludt. Ha ott kellett hagynom, keservesen szűkölt és nyüszített. Valaki azt javasolta, adjak neki egy olyan régi ruhadarabot, amelyet már nem használok, de őrzi szagomat, mert ez majd megnyugtatja Mölkit, és nyugodtan mehetek a dolgomra. Jó ötletnek tűnt, előkerestem régi hátizsákomat, amelyben korábbi kiránduló, túrázó ruháimat tartottam. Nem volt szívem kidobni őket, bár tudtam, hogy nagy hasznomra már nem lesznek. Elkezdtem kipakolni belőle, amikor váratlanul megjelent Mölki, és a ruhák közül kiráncigált egy kötött sapkát. Ugyanazt a villámcsapást éreztem, amit a parkban, mert azt a sapkát nagyapám adta nekem, korábban ő viselte. A kutyus szemmel látható örömmel vitte szerzeményét pokrócára és attól kezdve valóban nyugodtan hagyhattam magára.

Ahogy teltek a hetek egyre jobban megismertük és megszerettük egymást. Korábban el nem tudtam képzelni magamról, hogy egy kutya majd megváltoztatja életemet. Munkámat és szabadidőmet az ő érdekeinek figyelembevételével alakítottam, terveztem. Senkinek sem mertem bevallani, hogy hiányzik, ha nincs velem, és jelenléte biztonságot sugároz. Egyre több olyan meglepő eset történt, amely mélyen elgondolkodtatott. Egyik alkalommal barátaim voltak nálam. Sörözés közben Feri doktori disszertációjáról beszélt, amelyben a második világháborúval, pontosabban a magyarok Don környéki harcaival foglalkozik. Amint kimondta Korotojak nevét, Mölki szűkölni kezdett és hátsóját lábamhoz nyomta. A többiek nevettek, én azonban belesápadtam a jelenetbe, mert nagyapám a második világháborúban Korotojak mellett kapott egy lövést a feneke fölött, melynek nyomát nekem is megmutatta. Néhány héttel később könyveimet rendezgettem. Valamennyit lepakoltam, kiporszívóztam és úgy kerültek vissza a helyükre. Észrevettem, hogy kutyám nagyon szagolgatja az egyik porszívózásra váró könyvhalmot, majd vakkant egyet-kettőt. Aztán újra szagolgat és újra vakkant. Kíváncsian mentem oda és szinte már meg sem lepődtem, amikor a halom tetején megláttam a Többsincs királyfi mesekötetet, amelyet nagyszüleimtől kaptam karácsonyra sok-sok évvel ezelőtt.

Mölki közömbösen viselkedett az emberekkel. Nem volt barátságtalan, de a bizalmaskodást sem tűrte. Jutka is csak jelenlétemben simogathatta meg, egyébként elhúzódott tőle. Ezt sokan féltékenységgel magyarázták, de hamarosan kiderült nem erről van szó. Barátnőm nem volt hűséges hozzám, és a vizsla ezt nyilván megérezte, haragudott rá. Amikor első alkalommal találkozott a hozzám látogató édesanyámmal, azonnal lelkesen üdvözölte, fejét az ölébe hajtotta és tűrte a simogatást, a becézgetést, azonban szemét mindig lesütötte, nem nézett rá. Ez nem csak nekem tűnt fel. Anyám meg is jegyezte, hogy a celldömölki papa egyszer befogadott egy kóbor kutyát, amely ugyanígy viselkedett, aztán néhány nap múlva eltűnt. Anyámnak sem meséltem el, hogy ez a vizsla nagyapám tekintetét hordozza, és már kezd sok lenni a véletlenekből, mert attól tartottam bolondnak néz.

Októberben merész elhatározásra jutottam. Hittem is, nem is a csodában, de eldöntöttem, hogy Mölkit elviszem Celldömölkre nagymamámhoz. Lesz, ami lesz! Útközben különös zaklatottságot és feszültséget éreztem. A kutya nyugodtan feküdt autóm hátsó ülésén. Behajtottam a nyitott kapun, kiszálltam és megöleltem elém siető nagymamámat. Meg akartam mutatni kutyámat, és megkérni, hogy bejöhessen a lakásba, azonban erre nem maradt időm. Mölki máskor mindig megvárta, amíg kinyitom a hátsó ajtót, most azonban előremászott, kiugrott az autóból és beszaladt a házba. Kati nagyi mosolyogva, én kicsit szégyenkezve mentem utána, és - bár sok mindenre számítottam - a szobába érve megdöbbenve álltam meg és kaptam el megtántorodó nagymamámat, mert a kutya nagyapám kedvenc karosszékében ült, és ugyanúgy nézett ránk, mint amikor először láttam. Egyetlen szót sem kellett szólnunk, hiszen csak egyetlen dologra lehetett gondolni. Megrendülve néztem, amint nagyi könnyezve simogatja Mölkit, aki kezét nyalogatva hízeleg neki. Hosszú percek teltek el így, nem tudtam, és nem is akartam megszólalni. Mit lehet ilyenkor mondani, amikor a valóság és a hihetetlen oly módon keveredik, hogy már nem is tudjuk melyik oldalon vagyunk. Nagymamám hálásan nézett rám, és szótlanul ment a konyhába, majd nem sokkal később - mintha mi sem történt volna - ebédelni hívott. Sok mindenről beszélgettünk, munkáról, tanulásról, családról, nősülési szándékomról, végül nagyapámról, aki váratlanul távozott el közülünk. Fogalmam sem volt hogyan mondjam el miért is jöttem, hiszen Mölki ezt már megtette helyettem. A kényes helyzetet Kati nagyi oldotta meg. Magához hívta a kutyát, újra megsimogatta majd tréfásan odaszólt neki, ahogy örökmozgó, és örökké dolgozó nagyapámnak szokott: ,,Gyerünk öreg, csinálj végre valami hasznosat!" Mölki felemelte fejét és elindult a lakásban. Gondosan körbeszaglászott mindent, amit elért, egyetlen négyzetcentimétert sem hagyott ki. Többször visszatért ahhoz az öreg éjjeliszekrényhez, amely nagyszüleim közös ágya mellett állt a nagyapa oldalán. Amint megtudtam, halála óta nem is volt kinyitva. A kutya ugatott, és mivel nem törődtünk vele, erősen kaparászni és harapdálni kezdte a szekrényke ajtaját. Körmei és fogai bizony nyomot hagytak az ajtón. Röstelkedve kértem elnézést, Mölkit elrángattam, és jobbnak láttam, ha mielőbb távozunk, nehogy újabb kárt tegyen valamiben.

Hat nap telt el látogatásunk óta, amikor váratlanul és előzetes bejelentés nélkül beállított nagymamám. Rögtön láttam rajta, hogy rendkívüli dolog történt. Leültettem, és próbáltam megnyugtatni, de ez nem nagyon sikerült. Sírva simogatta a hozzárohanó Mölkit, sokáig nem tudott megszólalni. Később, könnyeivel küszködve mesélte el, hogy távozásunk után nagyon bántotta, amiért megsérült a papa kedvenc szekrénykéje. Elhatározta, mindenképpen megjavíttatja. Egy ügyes asztalos el is vállalta, csak az odaszállítást kérte. A nagyi hozzálátott kipakolni, és akkor egy borítékot talált, amelyen egyetlen szó állott nagyapám kézírásával: ,,Katika"! Felnyitotta, és megtalálta a papa összekuporgatott hagyatékát, kilencszázötvenháromezer forintot.
Forrás: Hetedhéthatár oldal

 
 
2 komment , kategória:  Tanulságos  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2014.05 2014. Június 2014.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 3 db bejegyzés
e év: 118 db bejegyzés
Összes: 2526 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 23
  • e Hét: 154
  • e Hónap: 1004
  • e Év: 32857
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.