Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 43 
Bartal Klári
  2014-09-27 00:18:49, szombat
 
  Bartal Klári...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......2014-09-26 , 23:25 .

Bartal Klári - 1944.

Kislányom, látod, anyád indul,
Add hát kezed! Jaj, el ne fordulj,
Mamukád utol ér majd téged.
Mi bajod, gyöngyöm? Macid kéred?
Hozom már. Vissza nehogy lépjél,
Siess, mielőbb oda érjél
A ház elé, hol mély az árok!
Rátok most csak is én vigyázok.
Hogy mit csinál most a Jézuska?
A könnyeitől nem láthatja,
Hogy itt reszketünk ázva-fázva
S van, aki csak az öklét rázza
A csillagokra. Nézz az égre,
Lapulj az árok fenekére!
Jobbról az orosz, balról német
- A szomszédban egy bárány béget-
Fényesednek a Sztálin-gyertyák,
Elhalkulnak a szent zsolozsmák.
Magyarok vagyunk: ez a vétkünk.
Gyűlölet között félve élünk.
Körénk ömlik a nagy szláv tenger,
- A fuldokló kiáltni sem mer -
Sodor a vágott szemű horda,
- Az Übermensch se különb volna -
De megsegít még tán az Isten.
Imádkozz, lányom! Nekünk nincsen
Egyebünk, mint egy nemzet-álom
S magunk vagyunk e rút világon.
...... ........ Apám szava szívembe vésve.
...... ........ Hetven éve nem értem mégse,
...... ........ Hogy odafönn, az égi hazában,
...... ........ Hol áldott béke s boldogság van,
...... ........ - S kérelmezőnk is volna, mennyi -
...... ........ Mért nem tesz értünk semmit senki?

Ógyalla- Székesfehérvár, 2014.szeptember



 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Nyiraty Gábor
  2014-09-26 08:42:03, péntek
 
  Kozma Anna Lídia kannalidia ...... ........... ........... ........... ........... ............ 2014-09-25 22:19:13

A falevél

Zöld falevél ül az ág tetején,
Hűs szellő ringatja őt kebelén,
Nyári napsugár szórja rá melegét,
Szivárványt fest felette az ég.

Mennek a napok és mennek a hetek,
A természet lassan ébreszti a szelet,
A napsugárnak is egyre fogytán az ereje,
Megjelennek az égen a szürke fellegek.

Egy sárga falevél, ott az ág tetején,
Reszketve kapaszkodik, néz szerteszét,
Hirtelen megragadja őt a megvadult szél,
Küzdene, de ereje már nincs elég.

Utoljára felnéz, talán látja még,
Ahogy a szivárvány int felé,
Majd lassan lehajtja fejét,
S örökre lehunyja szemét.

Nyiraty Gábor
 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Miklós Csaba
  2014-09-25 14:01:24, csütörtök
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..... 2014-09-25 12:45:49

Nézhetsz.
Írta Miklós Csaba .
Nézhetsz velem farkasszemet
Sohasem fordítom el fejemet
Jó nézni, szép szelíd arcodat
szemedet, fényes homlokodat
Szeretek elmerülni,tekinteted
mély,lángoló tűzét megérezni
magamon érezni pillantásodat
nem mondott szavaidat érteni
és karjaid erejét próbára tenni
tolj magadtól el,tehernek érzel
Már régen megfeleltél,először,
akkor, amikor mérlegedre tettél
szerencse,elég súlyosnak ítéltél
Akkor döntötted el kellek Neked...





Miklós Pénzár
Csendben...
Csendben, búcsú nélkül
megszökött a nyár
Tegnap még ragyogott
ma ködbe öltözött
Mindenét össze kapva
lomjait hátrahagyta
Már, távol messze jár
egy új világra vár
Itt érlelte a gyümölcseit
kis madárfiókáit
Harmatos hajnalokon
meleg nappalokon
Érlelte az ifjúi szerelmeit
Gondtalan csókjait
Boldog nevetésbe hajló
ártatlan csínjait
Elment, már messze jár
őszről álmodik tán
Jó volt ez a kedves nyár
mindenki visszavár





Miklós Pénzár
Yesterday at 6:54pm ·
Egy csendes szép napon...
Írta Miklós Pénzár .
Egy csendesen szépséges napon
kopogott az Ősz, ablakomon
Lassan sírni kezdett, könnyezett
szívemet,így melegítette meg
A parkban, még a csend honolt
csak az eső volt mi neszezett
Néha, egy gesztenye is koppant
vagy loccsant, tócsába esett
Nagy csend volt ami megfogott
ahogy az ablakon motozott
Itt van az Ősz, hát megint ideért
várom a drága Nap fényét
Ami majd játékával ismét felvidít
arcom ráncaiból tán kisimít
2014. szeptember.24.




Amikor.
Írta Miklós Csaba .
Amikor csak egyedül állsz a
hatalmas csillagos ég alatt
érezd,milyen parányi vagy !
Milyen kicsi is az az ember
aki másokon uralkodni mer !
Aki tagadja Isten hatalmát
nem érzi hangyányi voltát !
Az ébredjen fel,eszméljen,
hajtsa meg alázattal fejét !
Ismerje fel a jóságos Urát
aki készül a Földre szállni
uralkodni,az embert szeretni
megváltani a bűnös Világot
fényt és igaz szeretetet adni...






Tudnék,százszor...
Írta Miklós Pénzár.
Bár tudnék százszor szebben írni
Vagy sok pénzt más zsebébe tenni
Oda is adhatnám könnyen szívemet
Vagy ha kérnék,adnám a lelkemet
Megtennék mindent,amit csak lehet
Lássam boldognak, az embereket
Lássam, elégedettnek lenni, nevetni
Minden bajt és gondokat elfeledni
Csak öröm lenne és nagy szeretet
Isten megáldja majd az embereket







Csak vagyok.
Írta Miklós Csaba .
Csak vagyok,az Ég és Föld peremén,
Igazán, hiszem,még sem itt,sem ott
A Föld még nem engedett el teljesen
De egyenlőre az ég is rám várakozik
Nem vagyok sem jéghideg,sem forró
Majd az idő dönti el,nekem hol lesz jó !




Tudod
Írta Miklós Csaba .
Tudod egyáltalán ki vagyok ?
Vajon lelkemben milyen lehetek ?
Jó,vagy már egészen gonosz ?
Milyen lehet durva lelkem ?
Vajon a Földön mit keresek ?
Van e igazi cél előttem ?
Lélekben én már szabad vagyok !
Mindig tudom,hogy mit akarok !
Gonosz lennék, már nem élnék !
Jó vagyok,így meddig élhetek ?
Kellek e még én valakinek ?
Szeretnek még az Istenek ?
Vagy tervezik már vesztemet ?
Sok a kérdés,válasz nem lehet !




Szomorú a szív...
Írta Miklós Pénzár .
Szomorú a szív,
bár örömre vágyik.
Szeretne szeretni
dideregve fázik
Szeretne még élni
lüktetni,dobogni
Nem várja jó már
nem szereti senki
El kell neki menni
lehetetlen így élni
Szív örömre vágyik
kellene szeretni
Magára maradva
nincs már mit tenni
Nem kell dobogni
de meg kell halnia





Felnőttél.
Írta Miklós Csaba .
Felnőttél már,elrepültél
Újra szabad madár lettél
Repülj minél magasabbra
Fel a fénylő csillagokba
Ahová én nem mehetek
Helyem nincs, kereshetek
Legyél erős nézz vissza
A lent folyó patakokra
Ott vagyok én elhagyatva
Vergődöm magamra maradva





Vár a szerelem..
Írta Miklós Pénzár.
Vár még rám a szerelem
Olyan ártatlan gyötrelem
Szépséges lágy érzelem
Könnyes szép vallomás
A fájdalmas ábrándozás
Megérinti majd szívemet
Elvarázsolja,tán lelkemet
Gyönyörű dallal, rám vár
Egy ártatlan kis szerelem
Egy véletlen veszedelem



912.
Csendben,,,
Írta Miklós Pénzár .
Csendben,búcsú nélkül
megszökött a nyár
Tegnap még ragyogott
ma ködbe öltözött
Mindenét össze kapva
lomjait hátrahagyta
Már, távol messze jár
egy új világra vár
Itt érlelte a gyümölcseit
kis madárfiókáit
Harmatos hajnalokon
meleg nappalokon
Érlelte az ifjúi szerelmeit
Gondtalan csókjait
Boldog nevetésbe hajló
ártatlan csínjait
Elment,már messze jár
őszről álmodik tán
Jó volt ez a kedves nyár
mindenki visszavár




Tán.
Írta Miklós Csaba .
Tán a kezemben van a hiba
vagy még nem vagyok ébren
még fél lábbal álom Tengerében
őrzöm ájult álmatlan álmomat
tudom egy kedves kötelesség
Jó barátomnak írni egy mesét
szépen jött ez az új barátság
mintha kiválasztottak volnánk
ajándékba kaptuk, tiszteletül
Országunk két távoli részéből
Jó,hogy egymásnak vagyunk
szeretetünkből többet adunk
jókedvet,vidám nevetést hozol
mogorva kedvemet kifényezed
s én mondok nagy igazságokat
Világmegváltó gondolatokat,
hallgatva a kedves hangodat
De jó ez így nagyon szeretem,
hogy együtt évődünk kedvesen




Szavaidból...
Írta Miklós Pénzár .
Szavaidból,én lassan megismerlek
rájövök,hogy milyen nemes lelked
gyógyítod segíted a beteg embert
sok szenvedéstől kíméled meg Őt
sajnos az élet hozzám is mostoha
sok fájdalommal kínozza sorsomat
de talán a szépség, vers alakjában
ennek köszönhető,hogy rá találtam






Szavaidból...
Írta Miklós Pénzár .
Szavaidból,én lassan megismerlek
rájövök,hogy milyen nemes lelked
gyógyítod segíted a beteg embert
sok szenvedéstől kíméled meg Őt
sajnos az élet hozzám is mostoha
sok fájdalommal kínozza sorsomat
de talán a szépség, vers alakjában
ennek köszönhető,hogy rá találtam




Megköszönöm.
Írta Miklós Csaba .
Megköszönöm szereteted
nem feledted el a nevemet
már sok év szállt el felettem
mindegyikkel öregebb lettem
elmém szerencsére még ép
emlékezem, mondok, teszek
néha furcsán csak beszélek
de mindig ami szívemből jő
az a legfontosabb az az első
néha engedd hogy csak írjak
mondjam sorba gondjaimat
tudom segítenél,nem felednél...





Élek?
Írta Miklós Csaba .
Élek még,vagy már múlt vagyok
Mindenem nagyon fáj. meghalok
Miért kell szenvedni és feladni
Hirtelen magam mögött hagyni.
Gyönyörű szépséges emlékeimet
Csodálatos színes földi életemet
Miért voltam akkor én kiválasztott
Akkor az élet rám titkot, miért bízott
Miért engedte ,hogy itt akarjak élni
Ez a vége elfordult tőlem mindenki





Élek még ?
Írta Miklós Csaba .
Élek még,vagy már múlt vagyok
Mindenem nagyon fáj. meghalok
Miért kell szenvedni és feladni
Hirtelen magam mögött hagyni.
Gyönyörű szépséges emlékeimet
Csodálatos színes földi életemet
Miért voltam akkor én kiválasztott
Akkor az élet rám titkot, miért bízott
Miért engedte ,hogy itt akarjak élni
Ez a vége elfordult tőlem mindenki






Egy kicsit.
Írta Miklós Csaba .
Egy kicsit mindig meghalok,
de aztán később,feltámadok!
Azt érzem,ú j ember vagyok
Minden mit látok,más kép ragyog
Valahogy a lelkem is jobban szeret
Befogad mindenkit,akit szeret
Nagyon jó ölelni a szeretteimet
Látni csillogó boldog szemüket
Boldog vagyok, Velük lehetek !
Az Isten áldja meg drága lelküket
Visszatérés,ahonnan nem vezet út
Ajándék,büntetés,vagy mély kút
Csak az Isten tudja,mi célja velem
De most azt hiszem,nem büntet
Mert nagyon-nagyon szeret !




Ott..
Írta Miklós Csaba .
Ott,a sötét bokrok között
kanyargós keskeny ösvény
a síromhoz vezet Tégedet !
Majd beszélek Veled,ne félj
akkor legyél ott ,amikor
bársonyos, csillagos az ég
A lelkemmel szólítalak meg
meglásd,megérted érzéseimet
meglátsz majd egy halovány
pislogó kis csillagot,tudd,
az már biztosan én vagyok !
Belátom legnagyobb hibámat
nem tettem boldoggá páromat
Ő értem élt,engem szeretett
Mindent adott amit lehetett
Szeretem ,de nem tudom miért
nem mutattam ki törődésemet !
valamikor,rólam képet keresel
emlékezz, arcom milyen szomorú
halvány a mosoly, fáradt arcomon
Rossz a kép,mert vidám vagyok
ragyognak rám fényes csillagok !
Világra jöttem,nem én döntöttem
most erős vagyok és megtehetem !
Nem gyötör már kín és fájdalom
enyém lett magamról a hatalom








Képzelet.
Írta Miklós Csaba .
Képzeletemben az vagyok,
mindig, ami csak akarok !
De leginkább,írni akarok
a szép Világról,csodákról
drága szép barátságokról
emberekről,kiket szeretek
az életről,szóval mindenről...







Írtam már..
Írta Pénzár Miklós
Írtam már oly sokat,
A sok szép gondolat
Versekben megfogant
Sugallat,óvta sorsomat
Felszín alatt,mint patak
Örvénylett sok gondolat
Aztán eljött az a pillanat
Isten irányította sorsomat
Felszínre tört mint áradat
Ontotta magából a sorokat
És ennek azóta sincs vége
Istennek hála,ezt folytatom
Elveszi éjjelem,nappalom
De mivel boldogan vállalom
Én soha,abba nem hagyom





Minden megható...
Írta Miklós Pénzár
Minden meghat, ami komoly,
Ami jövőben, múltban kutató
Csakis a szépségekre rátaláló
Igaz és szerethető is, nemcsak
Titkokat körömmel előszedő
Márványokon tükröket kereső
Elgyötörten régmúltba révedő
Szomorúfűz egyik lehajló ága
Mutatja az utat másik világba
Szeretem,ami egyenes kutató
Mindig lelkemmel előre mutató
Csak szépségekre csodálkozó
Istenre nyílt szívvel vágyakozó
Csakis egyszerű földi halandó





Édes Kicsi Lány...
Írta Miklós Miklós..
Hát emlékezel,még
az első szép szóra,
Te édes Kicsi Lány
Álltál a napfényben
És némán ragyogtál
A fényben rám vártál?
Szótlan voltál,s fiatal
Jött,hirtelen üde zápor
Te ijedten néztél körül
Karjaim közé repültél
Bocsánat,maradhatok
Kérdezted boldogan





Rózsák és illatok...
Írta Miklós Pénzár.
Gyönyörű csendéletet nézek
Elvarázsolnak csodás színek
Szinte érzem, pompás illatát
Mintha látnék, édes rózsafát
Ahogy, a fényben ragyognak
Csodálatos illatot árasztanak
Az ott középen, fanyar szagú
Mellette,az a bordó,tea illatú
De,íme az összes rózsa illata
Tavaszi kikelet édes áradata










Miklós Pénzár
September 5 at 6:32am ·
Magányos szív..
Írta Miklós Pénzár
Magányos szívvel,
üres lélekkel
telve félelemmel
hideg kézzel
bénult szavakkal
fájdalommal
bízva csodákban
majd véget ér
mindennapokban
visszatér
ölelő melegség



Hát így...
Írta Miklós Pénzár.
Hát Így éljük le életünket
Elfelejtjük szerelmünket !
Rohanunk egymás mellett
A fontosak,dolgaink lettek
Más hétköznapra marad !
Elveszítjük boldogságunk
Elszaladnak édes álmaink
Elmegyünk egymás mellett
Elveszítünk,minden tervet
Érdeklődésünket,életünket
Csak kereszteztük útjainkat
Szétverjük boldogságunkat
Ezért jöttünk,hát a Világra ?
Mások, idegenek akaratára







Emberek.
Írta Miklós Csaba .
Emberek vagyunk,remegünk
a végtelenben nagyon félünk
védtelenül és kiszolgáltatottan
telik el egyetlen drága életünk
boldogok lennénk és szeretünk
szétszórjuk drága kincseinket
bízunk Istenünkben úgy élünk
örökké csak remélünk és félünk






Soha ne.
Írta Miklós Csaba .
Ne tekints férfinek,
csak egy jó barátnak,
vagy egy szál virágnak
repülő szép kis madárnak,
csupán egy szálló felhőnek
fűszálon szaladó kis bogárnak
piros pettyes kis labdának
egy kósza dallamnak
lehulló falevélnek




Állsz ott.
Írta Miklós Csaba.
Állsz az ablak előtt,a fejed félre hajtod
talán nézed a csendes havas háztetőt
itt ott lámpa fény gyúl hideg ablakokban
nagy csendben közeledik az óvatos est
egyre több lámpa fénye sziporkázva ég
innen már úgy látszik mint egy fényfüzér
2012.02.29.




Nem vesztem el...
Írta Miklós Csaba
Nem vesztem el megvagyok
Rád nagyon sokat gondolok
Álmomban más Világban éltem
Hol lovak repültek az égben
Óriások egymással vitáztak
Törpék hosszútávot futottak
Kinek sírni kellett az nevetett
Itt mindenki cigánykerekezett
De lassan tisztább lett a kép
Szemem még mindig lázban ég...







Árvai Attila Versei
August 24 ·
Mint az erdő
Haldoklik a világ, nézz bele szemébe,
Kegyetlen az ember, Ő ezt sosem kérte.
Léte egy bunkóé, nehézkes és kemény,
Távol állnak tőle szeretet és erény.
Űr a játszóterem, napfényt is alkotok,
Ha megfogod a kezem, vezetnek a nyomok.
Légy az én Teremtőm, hallgass a lelkedre!
Ne hagyd elenyészni, nélküled elveszne!
Életed egy játék, ne vedd túl komolyan,
Talán egy nap rájössz, én is Veled voltam...
Ha értenéd a létet, csillagokhoz járnál,
Nem térdelnél többé, gyászos kopjafánál...
Hunyd be kalász szemed, engedd el a mérged,
Szeress, mint az erdő, hogy szeresselek Téged...




XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX



Csendben....
Írta Miklós Csaba.
Csendben váltunk el,
mint egy levél a fától,
mint hajnal éjszakától
fény árnyékba fordul,
szép múlt emlékbe hull,
álmaimban betakar a hó,
minden lágy mulandó,
Légy a tovább álmodó





Ítéletidő...
Írta Pénzár Miklós .
Esik ,zuhog szinte el sem áll
A rengeteg yíz,utat alig talál
Sárosan hömpölyög, megáll
Nem is marad hely szárazon
Amerre szem ellát,a víz az úr
Aztán, a jég, mindent letarol
Gyümölcsöt,kerti növényeket
Szőlőt,virágokat háztetőket,
Friss sírokat és a temetőket
Semmit, útjában nem kímél
Nyomában,pusztulás marad
Nem tud előle,zárni kapukat
A sok szerencsétlen ember
Kinek szíve,majd meghasad
Porig sújtva,nézi a károkat
Nincs hova mennie,fedél alá
Nincs ,meleg,szép otthona
Mindene,és az élete is oda
2014.augusztus.13.








Írtam én..
Írta Miklós Csaba
Hát nekem jutott a kegy,
Leírni,félresiklott életemet
Tartalmilag nagyon kevés jutott
De érzelmileg,annál sokkal több
Élhettem a szépséges Nap alatt
Hagytam magam után nyomokat
Valami volt, mi félrebillent bennem
Életből volt a sok,most úgy érzem
Magamra maradtam szeretteim között
Küszködve,nagyon nehezen viseltem
Ennyi lett,belőlem semmi sem maradt !
Voltam egyszer én is a csillagok alatt !








Néhány nap óta.
Írta Miklós Csaba .
Néhány nap óta ,furcsa álmot lát,
Miközben szíve egyre jobban fáj !
Azt vizionálja ,hogy tenyere izzad
Gyomra görcsben áll ,vele szemben ül
És vár rá a halál !Akkor menjünk hát,
Ne várjunk soká,üt hatalmasat hátára
A halálnak ! Bátor fickó ,szembe néz velem!
Mormogja, egy rövid suhintás és vége az életnek!
Aztán már gyülekeznek a jó emberek ,a végső
Búcsúra,csendesen ,maguk elé nézve döbbenten !
Az idő jót nem ígér,Sötét felhők gyülekeznek
Szédítőn !Hogy történhetett,ilyen hirtelen,
Hiszen pár napja beszéltünk vele,személyesen !
Tiszteletre méltó,jó ember volt,igaz különleges!
Ő már megbékélt,útja véget ért.Megállt az idő .
Nem sietős már ,nem fontos semmi,nem kell semmit
Tenni! Jéghideg,okos szép szemére néhány hópihe
Hull,nem olvad el,megcsillan a kandeláber fényében
A Pap lép előre,kezében imakönyve !Imát mormolva
Hajt fejet,hiszen jól ismerte e néhai embert !
Egy öreg néni,zokogva mondja a mellette állóknak,
Ez a drága ember,amikor kicsi unokája fuldokolni
Kezdett,ölébe vette ,futva vitte a messzi kórházba
És ezzel életét mentette,de az övét is,hiszen nem
Élte volna túl,ha nem marad senkije !
Csendesen megindulnak,a végső hely felé az emberek
A sötét hely némán vár,a hantokon,mint
Vékony gyöngyfüzér, a nagy fa hófehér gyökér
Szilánkjai A sok ember némán ,döbbenten áll,aztán
Lassan,ünnepélyesen a gyász dallama szól,
A hegedű a brácsa,jajongva sír,
Minden ember keze,a szeméhez ér!
Az Atya a sír széléig lép és a négy égtáj felé,
Szentelt vizet hint !Beszenteli e végső helyet
Sűrű illatos tömjén füsttel,derekasan küzd a
Kavargó,havas széllel,megszolgálja bérét ,kitesz
Magáért ! A sötét verem jussára vár,hogy magába
Zárja,körül ölelje,többé már soha el ne engedje!
Emlékké vált,szép emlék lett ,szép ahogyan élt !
Most már,talán,egy másik szebb világban szerethet
Tovább,mert léte értelme ,a szeretet lett!
A sírba rengeteg virág hull,aztán súlyosan döng
A hideg rög, majd elborítja az új sírt,a szeretet
Rengeteg virágja, koszorúja őrizze álmát örökre !
Egy koszorú ,a legszebb a fejfára kerül ,melyet
Most szúr a földbe,a lelketlen faarcú segéd !
Ennyi volt hát egy élet,ezért született a földre,
Megismételhetetlen csodaként,az élő csodás Világra
Ezért élt ,küszködött dolgozott szüntelen
Hogy ez legyen a vége,s bére az örök nyugalom !
Nagy, jóságos keze nem simogat többé sohasem,
Drága szíve utolsót dobbant már régen,az idő
Soha meg nem áll,rohan tovább,csak neki állt meg
Örökre !Semmi sem változott,csak eggyel lettek,
Kevesebben az emberek !Azt is mondják,kár érte,
Nagyon jó ember volt,mindenki nagyon szerette !
Nagyon furcsa ez,életének értelme a szeretet lett
Majd később, évek múltán,e síron virágok nyílnak,
Méhek döngenek,az arra járó emberek,megállnak
Egy percre,emlékezve ,a jó Péterffy Tanító Úrra !





 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Miklós Csaba
  2014-09-25 13:55:11, csütörtök
 
  Gizella Lapu ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ..... 2014-09-25 12:45:49

Miklós Pénzár
1 hr
Keresem.
Írta Miklós Csaba .
Keresem a hidegben a meleget
azt a parányi boldog helyet
ahol aztán végre lepihenhetek
és ismét a szép jövőbe nézhetek
nagyon várom vajon mit láthatok
a jövendőtől végül mit is kapok
lázas szívem a torkomban dobog
először nagyon homályos a kép
Istenem nem tudom mi lesz még
aztán ahogy tisztul világosodik
végül minden lassan kirajzolódik
ott állok én az igazság bajnoka
holt fejem körül hatalmas glória
Anno.január.24.




XXXXXXXXXXXXXXXXX


Istvánné Keresztes
1 hr
Őszben járok
A padra leültem
gondolataimban
elmerültem
szép volt a nyár
néha szeszélyes
levelek esőben
elmosódnak
sárgulnak
földre hullanak
az ősz bearanyozza
a termést begyűjtötte
a károkat eltakarítja
legyen vidámság
örömteli szüret
dalolás kacagás móka
társalgás együtt
sok kedves barát
mesélnek regélnek
a szívekben szeretet
egymásra találnak
Írta: Keresztes Istvánné Marika













XXXXXXXXXXXXXX

Lélek fohász...
Felszállt egy kismadár, meg is láttam éppen.
Reménysugár ragyogott két szemében.
Szárnyalj teremtés fel fodros felhők felett.
Vidd lélek fohászom szenvedő betegeknek.
Megtört szívek száma határtalan magas ma,
Csalódott, s szegény sorsúak nyomorognak.
Fiatalokat látok szenvedni, nagy a keresztjük súlya,
Istenem, segíts rajtuk, pénzem nincsen, csak szívem,
tiszta őszinte szeretete, ezt örömmel adom,
minden embernek minden időben, mindenhol.
Szegénynek születtem. s betegnek, tudom mi a
fájdalom, kín, megalázás csattanó ostora.
Halld meg Atyám, hívő ember sóhaját,
Ne engedd tovább e szörnyű fájdalmakat.
Őszben járok, fohászt mondok, s adok.
Teremtőnk, emeld fel lelkileg kikért szívünk zokog.
Boldogabban élnék, ha láthatnám az életet.
Szívem tiszta el nem rejtett vágya őrizzen meg,
Erőt adjon ma, holnap, mindenkoron ez az ima.
Messze repítsd el, remény madaram minden álmomat.
/Szebènyi Judit/
 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Szent-Gály Kata
  2014-09-24 12:09:09, szerda
 
  -gabfe ...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ...... ...... ....... 2014-12-13 12:50:28


Szent-Gály Kata - Karácsony előtt

Már hó szitál a fenyvesek között
és korán beálló esték fénye ég,
oly mély csend s én úgy készülődöm
ujjongó szívvel Istenem, feléd.

Most én megyek, Te jártál már a földön.
Ó, hány karácsonyt játszottam neked!
Amim csak volt, a két kezdbe tettem:
egymás után egy hosszú életet.

Mondd vársz reám? Olyan remegve kérdem
s oly boldogan, mint szentestén kölyök.
Most rajtad áll, hogy szívemet betöltsed
Csitt!Angyal jár a zárt ajtók mögött.

 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Moore
  2014-09-24 10:25:46, szerda
 
  -
Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ......... 2011-02-12 11:20:48

Petőfi Sándor

OH NE BÁNTSD A KÖLTŐT...


Moore után angolból

Oh ne bántsd a költőt, ha magányba fut, hol
Fekszik a gyönyör, a hírrel nem törődve;
Nagyra született ő, s lelke lángolási
Szentebbek volnának boldogabb időkbe\'.
A húr, mely most lantján tágan lankad, tudna
Harci dárda ellen íjt feszíteni,
És ajkán, amely most vágyakat lehel csak,
Honfiszívek árja ömledezne ki.

De jaj hazájának!... elmult büszkesége,
S mely volt hajthatatlan, megtört szelleme;
Romján csak titokban sóhajt népe, mert őt
Árulás szeretni s halál védnie.
Csak az árulónak van becse, csak annak.
Aki szégyenlője ősei nevének;
Az a fáklya vezet méltósághoz, amely
A hazát-hamvasztó máglyán gyujtaték meg.

Hát ne bántsd a költőt, ha, mit nem gyógyíthat,
Kéjek közt akarja elfelejteni;
Oh csak egy reményt adj, csak egy fény ragyogjon
Honja éjén, s meglátd, mint fog érzeni!
És azonnal szíve minden szenvedélyt, mit
Táplált, s mindent, ami kedves, messze hajt,
S a babér, mely fejét hasztalan övedzi:
Mint Harmodiusnak, kardját födi majd.

De bár dicsőséged eltűnt s a remény is,
Neved, drága Erin, élni fog dalába\',
Még az órában, melyben legvidámabb,
Emlékezni fog rád s sorsod viszályára.
Panaszod meghallj\' az idegen, rónáin,
Tengeren túl küldi a lant sóhajod,
Maga zsarnokod is, míg láncod szorítja,
Rabja dalán megáll majd és sírni fog.

Pest, 1847. november

 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Miklós Pénzár
  2014-09-23 07:57:26, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......2014- 09-22 22:13:49

Miklós Pénzár
September 19 at 10:33pm
Csendben,,,
Írta Miklós Pénzár .
Csendben,búcsú nélkül
megszökött a nyár
Tegnap még ragyogott
ma ködbe öltözött
Mindenét össze kapva
lomjait hátrahagyta
Már, távol messze jár
egy új világra vár
Itt érlelte a gyümölcseit
kis madárfiókáit
Harmatos hajnalokon
meleg nappalokon
Érlelte az ifjúi szerelmeit
Gondtalan csókjait
Boldog nevetésbe hajló
ártatlan csínjait
Elment,már messze jár
őszről álmodik tán
Jó volt ez a kedves nyár
mindenki visszavár
2014.szeptember.17.







Miklós Pénzár
September 18 at 12:53am
A lélek..
Írta Miklós Csaba .
A lelkem most didereg
elkelne neki kis szeretet
Messze már,aki szeretne
egy kicsit is felmelegítene
Elmehet,nem nagy kár érte
nem volt,ki igazán szeretne





Miklós Pénzár
September 16 at 5:34pm
Élek?
Írta Miklós Csaba .
Élek még,vagy már múlt vagyok
Mindenem nagyon fáj. meghalok
Miért kell szenvedni és feladni
Hirtelen magam mögött hagyni.
Gyönyörű szépséges emlékeimet
Csodálatos színes földi életemet
Miért voltam akkor én kiválasztott
Akkor az élet rám titkot, miért bízott
Miért engedte ,hogy itt akarjak élni
Ez a vége elfordult tőlem mindenki





Miklós Pénzár
September 15 at 11:51pm
Nyugtalan
Írta Miklós Csaba .
Nyugtalan vagyok,mert félek
nem táplálnak újabb remények
az emberek,lelketlenek,durvák
nem ismerik Isten igazi hatalmát
kihalt már,nincs bennük szeretet
nem érdemlik,szép emberi életet






Miklós Pénzár
September 14 at 3:58am
Szép az új...
Írta Miklós Csaba.
Szép ez új nap,ragyogó
mosolyra dalra fakasztó
felszabadítja a lelkeket
megdobogtatja szíveket
valamit szeretnék átadni
két szép kezedbe tenni
csak Neked adnám oda
nem kérném vissza soha





Miklós Pénzár
September 15 at 5:50am
Képzelet.
Írta Miklós Csaba .
Képzeletemben az vagyok,
mindig, ami csak akarok !
De leginkább,írni akarok
a szép Világról,csodákról
drága szép barátságokról
emberekről,kiket szeretek
az életről,szóval mindenről...






Miklós Pénzár
September 13 at 5:45pm
Tán.
Írta Miklós Csaba .
Tán a kezemben van a hiba
vagy még nem vagyok ébren
még fél lábbal álom Tengerében
őrzöm ájult álmatlan álmomat
tudom egy kedves kötelesség
Jó barátomnak írni egy mesét
szépen jött ez az új barátság
mintha kiválasztottak volnánk
ajándékba kaptuk, tiszteletül
Országunk két távoli részéből
Jó,hogy egymásnak vagyunk
szeretetünkből többet adunk
jókedvet,vidám nevetést hozol
mogorva kedvemet kifényezed
s én mondok nagy igazságokat
Világmegváltó gondolatokat,
hallgatva a kedves hangodat
De jó ez így nagyon szeretem,
hogy együtt évődünk kedvesen








Miklós Pénzár
September 4 at 1:18pm
Az élet Nélküled...
Írta Miklós Pénzár
Az élet nélküled,mi lehet
Ragaszkodás, semmihez
Nem vagy ott sehol,ahol
Mindig csak rám vártál
Ahol mindig, kedvesen
Apukádra mosolyogtál
Megállt,a könyörtelen
Útolérhetetlen,gaz idő
Te már nem vagy ott !
Ahol mindig is jártál
Ahol úton átszaladtál
Kocsink előtt nevettél
Mindenben követtél
Már eggyé váltunk
Mosolyom voltál
Fény az arcomon
Már csak könny
Nem láthatlak
Múló idő vagy
Végtelen már
Te, én voltál
A gondolat
Talán fény
Mindenen
Csak az
De nem
Vagy !








Miklós Pénzár
August 25 at 8:20pm
Veled...
Írta Miklós Csaba.
Veled leszek,remélem
A Tiéd örökre a szívem
Szívemmel a szerelmem
Szerelmemmel az életem
Azon kívül még mit adhatok
Amíg élek,rabod maradhatok




Miklós Pénzár
August 24 at 5:48pm
Emlékeink..
Írta Miklós Csaba
Emlékeink el el törnek
fakulnak drága színeik
Felvillannak régi képek
Ez már csak, töredék
néha előjön egy csoda...
Időnk elszalad ,de az emlék
lelkünkben örökre megmarad !






Miklós Pénzár
August 24 at 12:51am
Szép kép...
Írta Miklós Csaba.
Szép kép,még szép
egyet egyet előre lép
kattanva az idő kerék
kapkod lyukas a keze
kihullik belőle mindene
tűsarok halkan kopog






Miklós Pénzár
August 22
Íme...
Írta Miklós Csaba .
Íme itt termettem,előtted állok
Örülök nagyon,hogy újra látlak
Mindent százszor megköszönök
A gyönyörű dallamok adtak erőt
Benne szereteted nekem küldöd
Minden gyógyszernél többet érőt
Barátom vagy,nagyon köszönöm
Ígérem, örökké büszkén vállalom






Miklós Pénzár
August 21
Ez a vers...
Írta Miklós Csaba.
Ez az őszi vers úgy született
ültem szomorún a víz mellett
arra gondoltam,miért szomorú
egyáltalán,miért,hogy változó
aztán,megértettem,ez az élet!
Hát így adakozik a természet
ad négy változó szép, csodát
ad éltető termést, megújulást
Valamit mindig ad,mert bőkezű
Szereti az embert,soká élteti...



 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
G Orosz Piroska
  2014-09-23 07:56:03, kedd
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......2014- 09-22 22:13:49

Szívemet foltozom
Arcomra hullt árnyék
feltört bennem a múlt,
kezemben hegedűm
szomorúan dalolt.
Remegett a húrja
torkom szorította,
fájó életemet
sírni tanította.
Mikor zokogásom
törte meg a csendem,
valami összetört
nagyon mélyen bennem.
Tört cserepeimmel
szívemet foltozom,
feltörő vágyammal
hozzád sóhajtozom.
Régi szép álmom
porát már elhintettem,
elszállt már lelkemből
minden árva hitem.

Írta: G Orosz Piroska







Mondd, szabad- e ?
Mondd, szabad-e álmodni, ha fáj,
hogy színes álom csak, amit szeretnék?
Ha bármint fáj, megértenem muszáj,
hogy többre vágyom, mint amit tehetnék...
Mondd, szabad-e engedni a vágyat
beférkőzni mélyen a szívembe,
ha eszem tudja, hogy nem is várhat
majd változást, akármit szeretne?
Mondd, szabadna-e megszeretni téged,
érezve és tudva: mást szeretsz,
és álmodni gyönyörű meséket,
amiket te meg úgysem tehetsz?
Mondd, szabad-e így, verseket írva
kergetni ily csalfa ábrándokat,
s éjjel, arcom a párnámba fúrva
zokogva irigyelni másokat?
/Harcos Katalin/







Indiánnyár az Őszben
Napsütést meleg szellőt
benne jó egészséget
gyermeki őszinte mosolyt
Vidám szüretet, baráti társalgást
Kirándulást, gyermeki kacajt
Mosolyt, kellemes kikapcsolódást
kertészkedést, tennivalót
jó pihenést hétvégét
szépséges alkotásokat
gondolatokat Mindenkinek
Írta: Keresztes Istvánné Marika









De szeretnék sétálni veled, ősszel, egy esernyő alatt,
Hulló levelek közt beszélgetni, és nézni ami még az ágon maradt,
Ahogyan remeg a szélben,
Vagy egy csepp indul róla éppen,
Beszélgetnénk halkan, szépen,
Ahogy csak ketten sétálnánk, kéz a kézben,
Mert szép az ősz is,
Szép is, kell is,
Lelkünk pihen séta közben,
De szeretnék sétálni veled, őszi erdőben.
Bedő Gábor









Jó éjt
holdfényes
éjszakán
nem
jön
álom
a szemedre
morajlik
a tenger
gondolataidban
elmerülve
aztán
csillaggal
megnyugszik
elcsendesedik
szenderegve
szép
holnapról
álmodik
Írta: Keresztes Istvánné Marika









Délutáni álom
Reggel gyerek voltam, de elaludtam,
és fölriadok most szíven-ütötten.
Jaj e halálos, ájult délutánban,
az álom alagútján merre jöttem?
Nagy a kezem, halántékom deres már,
s játékaim még itt vannak köröttem.
Hol az anyám? Hol az anyám? Segítség.
Ötven leszek már. Nemsokára ötven.
1931
Kosztolányi Dezső








Szép estét,jó éjt
Ősz tükröződik
aranyba foglalta
a nyár örömét
Írta: Keresztes Istvánné Marika








Mezei István

A korlátoltság

Magabiztos és
ellenérvet nem ismer
mert határtalan.

A sötétség

Nem látja magát
saját gonoszságától
vakon öl pusztít.








Az első dér
Mezei István

Még nem zúzmara, csak az első, őszi dér,
egy régi szeptemberről édeset mesél,
még messze a készülődő fagy és a tél,
de kályhámhoz telepszik a behorpadt tér,
elmentek a fecskék, házamon denevér,
kertemben kókadt a szegény kis pipitér,
rám koppan a dió, hullik a falevél,
szőlőt rohaszt eső, dézsmálja seregély,
a nagy barna bánat, a szívemig elér,
de semmi sem erősebb a kis embernél,
füvet suhint kaszám, kezem töri a nyél,
már korán este van, megnyúlik az éj,
a napfény is eloson, mint aki már fél,
az életem nem egész, már csak nem is fél,
nép szava zavaros, a színvonal sekély,
a logikát lenézik, a hatalom kevély,
a megértés felszínes, de a harag mély,
nem ijeszt szakadék, össznépi meredély,
látom a kiutat, van itt még száz esély,
amíg pirosan, forrón csörgedezik vér
ereimben, nem csíphet meg mihaszna dér.

Tavasz
Rügyek fakadnak
szelídarcú tájban,
bimbók bomlanak
napfényes sugárban.
Ágak hajlongnak
mint párok, boldogan,
felhők ölelkeznek
örömtől ittasan.
Száz-szín virág virít,
megannyi sejtelem,
Isten keze simít
végig a földeken.
Hollósy-Tóth Klára Éva











István Mezei
Csak takarj be engemet
Mezei István

Néha szeret, máskor kegyetlen énhozzám,
de az övé vagyok, ő örökre enyém,
mára mindketten árván, én és a Hazám,
egy kontinens közepén, világ peremén.
Palotám, ligetem csak egy akácerdő,
illatával ringat, elaltat csendesen,
hiába köröttünk az erkölcsi fertő,
a rongyokban, szennyben tisztaként szeretem.
Nem jutott arany tallér, ezüstös telér,
látom Anyám sírját, Apám szavát hallom,
a szomjam kristályvíz, éhem zsíros kenyér
oltja, itt születtem, itt lesz a sírhalmom.
Az én kis Hazám most keveset tud adni,
mert kong a kincstár és üres a tarisznya,
de, mit Tőle kaptam, oly sok és annyi,
mennyi kincset sohasem adhatok vissza.
A völgy, a dombhajlat lágy, emberszabású,
a határ testemnek, lelkemnek televény,
mit nekem terem, nem kommersz, bóvli-árú,
kedvenc rabja lettem, ő híven az enyém.
Nem kell zászló, szónoklat, a Parlament
hozzá, a szeretet már végleg ideköt,
beágyaz e földbe, mint szürke cement
és majd itt gördül rám végül az édes rög.
Iránytűim voltak fehér templomtornyok,
a kezemet fogva idáig vezettek,
napnál szárítkozom, esőt kortyolok,
oltalom állatnak, otthon az embernek.
Kevés a bölcső és drága a koporsó,
magamra terítek felhőket, ködöket,
ha lepereg végre ez az olcsó orsó,
Te légy, ki betakar engem és eltemet.







Virágos ág ...
Virágos ág az asszony élete
tavasszal könnyű szirmokkal tele,
s mikor lehullnak róla díszei
virág helyett gyümölcse terheli.
Termése érik, pirul, gömbölyűt
pillék és méhek zsongják őt körül
szellő ringatja, eső öntözi
s a nap tüzén csillognak könnyei.
Ha jön az ősz, gyümölcsét megszedik,
csupasz testét vad esők verdesik
reszket, amikor tépázza a szél
de nedvei forrók, akár vér.
S mikor csillogó fátylat sző a hó
s belengi őt e puha takaró
már újra szép, és arról álmodik
hogy tavaszra tündérré változik.
S az lesz belőle, tündér csakugyan
ezernyi szép, feslő virága van
őbennük éli újra tavaszát
s nyáron a nap deleje hatja át.
Így ringatja a változó idő,
a mag, ha pattan, az is újra ő.
kikél a földből, húzza őt a fény
újjászüli az örök televény.
S ha teste, már csak tűzre lenne jó,
olyan öreg, száraz és korhadó...
ifjú fákban tovább él lényege...
gyümölcsös ág az asszony élete...
Várnai Zseni






Csoóri Sándor - Távirat
Ma megint rád gondoltam.
A házam fölött sok madár keringett.
Villám se tudta volna szétrebbenteni őket.
Talán egy háború sem.
 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Miklós Pénzár
  2014-09-22 14:24:20, hétfő
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......2014- 09-22 12:58:03

Csendben,,,
Írta Miklós Pénzár .

Csendben,búcsú nélkül
megszökött a nyár
Tegnap még ragyogott
ma ködbe öltözött
Mindenét össze kapva
lomjait hátrahagyta
Már, távol messze jár
egy új világra vár
Itt érlelte a gyümölcseit
kis madárfiókáit
Harmatos hajnalokon
meleg nappalokon
Érlelte az ifjúi szerelmeit
Gondtalan csókjait
Boldog nevetésbe hajló
ártatlan csínjait
Elment,már messze jár
őszről álmodik tán
Jó volt ez a kedves nyár
mindenki visszavár
2014.szeptember.17.
 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Miklós Pénzár
  2014-09-22 14:22:31, hétfő
 
  Gizella Lapu...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... .......2014- 09-22 12:55:03

Szomorú a szív...
Írta Miklós Pénzár .

Szomorú a szív,
bár örömre vágyik.
Szeretne szeretni
dideregve fázik
Szeretne még élni
lüktetni,dobogni
Nem várja jó már
nem szereti senki
El kell neki menni
lehetetlen így élni
Szív örömre vágyik
kellene szeretni
Magára maradva
nincs már mit tenni
Nem kell dobogni
de meg kell halnia
2014.szeptember.19.
 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 43 
2014.08 2014. Szeptember 2014.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 43 db bejegyzés
e év: 533 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2064
  • e Hét: 5590
  • e Hónap: 21229
  • e Év: 54625
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.