Belépés
korall44.blog.xfree.hu
Én nem adom fel soha, Az élet bármennyire is mostoha! Bakó Istvánné
1944.02.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Kányádi Sándor: Tél derekán
  2015-01-25 17:43:53, vasárnap
 
 


Kányádi Sándor:Tél derekán

Összenőtt a föld az éggel,
csupa fehér, csupa szürke.
Ég és föld közt oszlopokként
feszül a kémények füstje.

Farkasordító hideg van.
Csattog a fagy, mint a fejsze.
Kibújni a jó melegből
kinek volna kedve, mersze?

Szégyen volna mégis-mégis
egész nap bent rostokolni:
mire való a jó csizma
meg az a sok meleg holmi?

Lám, a varjú milyen bátor,
se csizmája, se bundája,
mégis kiült károgni a
fehér lombú diófára.


 
 
1 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
A Lélekpillangó meséje
  2015-01-25 17:12:14, vasárnap
 
  A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 11-i történet )

A Lélekpillangó ma egy meleg, ám reményvesztett szívvel kapcsolódott össze. Anton rég nem volt misén, kiveszett belőle a hit iránti elkötelezettség mostanság. Unokája fél éve fekszik a Nővér osztályán. Megannyi kórházi kezelés és a számos természetes gyógymód sem volt eredményesek ez idáig. A gyerek - az egyetlen unoka - tízedik születésnapját a kórház falain belül ünnepelték az ősszel. Akkor még frissen lehullott, színes levelek övezték a kórház körüli sétautakat, s akkoriban Anton biztos volt abban, hogy karácsony estéjén már csak egy elfeledett rossz emlék lesz a kicsi kórházi léte. Nem így lett.
Ez az eset rengette meg a több évtizedes rendíthetetlen szokását, hogy vasárnap a templom padsorainak bal hátsó padján végighallgatja a prédikációt. Nagyra becsülte az Atya tevékenységét, és azelőtt gyakorta szóba elegyedett vele a misét követően. Az Atya tiszteletet és barátságot mutatott az idős férfi iránt. Anton ragaszkodott az Atyához, utoljára a kisunoka keresztelőjét is nála tartották.
Ősz végére eltűnt a remény a lelkéből és mára már átvette az uralmat az elkeseredettség, a hitetlenség és a félelem.
A mai napon is készülődött a kórházba, mint minden nap, mióta a gyerek ott élte a zöld és fehér napjait. Nem töltött egyszerre sok időt odabenn a gyerek mellett, de állandó jelenléte már a kórház mindennapjaihoz tartozott. Gyümölcsöt, szeretetet mindig vitt magával, de nehezen viselte, hogy unokájának testéből árad a gyengeség, szeméből a fáradtság, hogy vékony erecskéi egyre nyilvánvalóbban rajzolódtak ki fakuló, vékony bőre alatt. Igazságtalanság, értetlenség lelt otthonra a férfiban.
Hosszú idő után először ma átszakadt valami belül, és újra felgyulladt benne a vágy hite iránt. Nem gondolkodott el rajta, nem kereste a miérteket, csak hagyta, hogy megtörténjen. Így vasalt inget, és a szép kabátját vette fel. Már az avart eltakarta hó, a templom előtt megállt és felnézett, mintha keresne valakit, a kérdésére egy választ várt. Mikor lesz ennek vége?
A misén ma is érezte az Atya szeretetét, mindig csodálta tevékenységét, a barátságos hangján elkalandozva hallgatta, hogy egy zarándoklatról mesél. Anton elmerengett, valahogy melegség töltötte el a lelkét, mintha a szíve közepén lángra gyúlt volna valami, amit nem tudott hova tenni. Rég nem engedte át magát ilyesminek. A zarándokútról szóló szavak között meghallotta a saját nevét. Emiatt még inkább személyesnek érezte az üzenetet, miszerint Spanyolországban, a zarándokút egyik állomása; San Anton romjai. Az emberek százai, ezrei gyógyulásokért imádkoznak, áldoznak, zarándokolnak odáig az egészség reményében. A legenda szerint ott nagy erők működnek, csodálatos gyógyulásokról regélnek.
A történet elbeszélése felgyújtotta benne egy új lehetőség reményét. Valahogy úgy érezte, hogy megoldásként is tekinthetne egy zarándokútra, mely megválthatná az egy szem unoka egészségét. Elhatározta, hogy beszél az Atyával erről mise után. Nem értette, hogy milyen gondolatok kavarodtak fel, hisz elhagyta már a 75 életévét is, a lába sem a régi. Még Ő sem gondolta komolyan, de beszélni szeretett volna erről.
Az Atya meleg tekintettel és odafigyeléssel fordult Anton érdeklődése felé. Tudta, hogy milyen események időznek Anton családjában, s a rövid beszélgetést követően csak ennyit mondott:
- Anton, örülök hogy eljött ma. A zarándokút azoknak való, akik hívást éreznek. Nem korhoz, eseményhez vagy élethelyzethez kell kötnünk ezt a fogalmat. A zarándoklat évezredek óta segít embereknek megtalálni a belső utat, a megoldást egy elveszett időben. Nem kell holnap elindulnia, de tartsa nyitva a szívét. Én mindenben támogatom, bármikor beszélhetünk róla.
Anton hazafelé érezte, hogy elárasztja a hónapok óta görcsbe rándult zsigereit, sejtjeit a nyugalom. Egyfajta béke talán. Ez a reménység, gondolta. Végre megérkezett egy lélek a nyitott világba, ahol van lehetőség, remény és a félelmek átléphetők. Apró boldogság cseppek jelentek meg a szívében, bár racionális lelkülete még harcolt az új gondolatokkal.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 12-i történet )

Ma reggel Zsuzsa - akire a Lélekpillangó ma figyelemmel volt - gyors eligazítást tartott a butikban dolgozó munkatársainak, azután elsietett a pláza népszerű kávéházába, ahol Napsugárral beszélt meg találkozót 10 órára. Éppen leült kedvenc helyére, amikor a kedves mosolyú lány is megérkezet. Mindketten ismerik és élik a mondást: “ A pontos ember fontos, A fontos ember pontos!", ezzel is tisztelik egymás élet-idejét. Néhány kedves üdvözlő mondat után Zsuzsa elmondta neki, hogy nemsokára találkozik Rékával, akivel egy jótékonysági bál szervezéséről beszélik meg a részleteket és örülne, ha Napsugár is vele tartana. - Majd egy finom gyümölcs teát rendeletek és gyorsan a tárgyra tértek. Már nagyon várták, hogy közös projektjük részleteiről beszélhessék.

Napsugár táskájából elővette a rajzokat, és a minta darabokat, melyeket a nehezen mozgó emberek számára tervezett. Megmutatta Zsuzsának a praktikus, könnyen felvehető és kezelhető, tépőzáras, kellemes tapintású anyagokból, pillangós motívumokkal készülő ruhákat. Előkerült még jó pár kiegészítő darab is, kesztyűk, sálak, kendők, övek, gyűrűk, karkötők, fülbevalók és mind pillangós motívumokkal díszítve. Napsugár munkáiban a pillangók a lélek szabad szárnyalását mutatják meg a testben nehezen mozgó embereknek, ezzel vidámságot, mosolyt, derűt ébresztve lelkükben és arcukon. - Zsuzsát elvarázsolták a finom igényes, szívvel és lélekkel készített művészi munkák. Ahogyan kézbe vett egy-egy darabot, a lelkében érezte azt a szeretetet amivel azokat Napsugár készítette. - Boldog volt, hogy megtalálta ezt a nagyszerű, kedves mosolyú lányt, akiben nagy segítségre talált új üzletének megvalósításához. - Ekkor még csak a lélekpillangó tudta, hogy Napsugár által valaki más is nagy boldogságot hoz Zsuzsa életébe.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 13-i történet )

A lélekpillangó gubóját körbeölelő szeretet-szálak, akárcsak egy kézzel horgolt, jó meleg babatakaró befedték a bábot - egy kézzel horgolt rózsaszínű takaró alatt a Nagyvárosban a templom kertben álló parókia egyik szárnyában a csöppnyi Virág aludt édesdeden. Egész éjjel működésben tartotta szüleit, Tamást és Erikát, akik szörnyen fáradtak voltak.
A ház már kicsi volt hármuknak, a mentett kutyának és a három cicának. Az Atya még nem szólt, de érezték, hogy ideje lassan tovább lépni innét. Tamás jól kereső, mestermunkákat készítő restaurátor asztalos. Bárhol megélnek, ahol szükség van a kezére. A téli reggelen a végre alvó kisbaba mellett rávették magukat, hogy a karácsonyfájukat leszedjék és közben beszélgessenek kicsit a jövőről.
Az év végi vidékre tett útjuk volt - több estéhez hasonlóan - a téma; mindkettőjük szívében mély nyomot hagyott az ott élő emberek kedvessége, az elfogadás és segíteni akarás, melyet nemcsak Erika unokanővérénél, de a segítségükre siető ismeretleneknél is megtapasztaltak.
Hazaútjuk sorsa akkor vett fordulatot, amikor megláttak egy világítóan fehér táblát, ,,Eladó tanya" felirattal. Tamás számára egyértelmű volt, látniuk kell a házat; egy éles jobbkanyar után egy széles udvaron találták magukat, előttük egy valaha jobb napokat látott, de még mindig elbűvölő ház állott. Az alvó kis Virágot az autóban hagyva járták körbe az elhagyatott udvarházat; belestek a valaha takaros kis ház ablakain, de mivel már szürkület volt, hamar visszatértek autójukhoz és Tamás indította is a motort...
Az autó kerekei kipörögtek a felázott Föld évek óta parlagon heverő talaján. A kis gödör, amely a kor esti félhomályban nem volt látható az autó vezető Tamás számára, makacsul fogva tartotta az autó első kerekét... Tamás erejét megfeszítve tolta kifelé az autót, míg Erika a ritkán vezető sofőrök rutintalanságával, de férjében bízva követte annak halk utasításait, melyet a lehúzott ablakon át hallott. Többszöri sikertelen próbálkozás után indult útnak Tamás a korábban látott, kivilágított házikóhoz segítséget kérni; addig Erika a kis Virág számára takarót csomagolt elő és lágyan betakarta az alvó kislányt, majd türelmesen várt férje visszatérésére.
Tamás gondolataiba mélyedve haladt a földúton és számára is meglepően hamar érkezett meg egy kicsi házhoz, amelyből még mindig kiszűrődött némi világosság. Röviden, de határozottan kopogtatott. Az ajtót egy középkorú asszony nyitotta ki; behívta a házba és meghallgatva Tamás történetét telefonon hívta férjét, aki a közelben lévő vendégházukban tartózkodott éppen. A férj rövid időn belül hazaért; Tamást terepjáróján visszavitte családjához. Az autót rövid időn belül kiszabadították; szabadítójuk azonban nem engedte útjukra őket. Addig beszélgettek, míg otthona vendégszobáját adta át, ahol egy pihentető éjszakát és egy tanulságos reggelt töltöttek.
Másnap a közeli műhelyben átnézték Tamásék autóját; ez idő alatt a kis községben Erika és Tamás hosszú sétát tett a kis Virággal. Sms-ben jelezték az Atya felé, az aznapi szentmisén nem tudnak jelen lenni, lehetséges, csak hétfőn reggel érkeznek vissza a Nagyvárosba. Séta közben mindketten úgy érezték; hazaértek...
Beszélgetésüket halk, határozott kopogás szakította félbe. Tamás az ajtóban a Főnököt találta, akinek autója úgy döntött, éppen a parókia előtt áll meg, időlegesen kivonva magát a közlekedésből...




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 14-i történet )

A Lélekpillangó tudta, hogy a tettek sokkal többet számítanak, mint a szavak. Amikor valakinek a tettei segítik a többi embert, az példát mutat másoknak. Arra is inspirál, hogy megismerjük saját legjobb képességeinket, s azt adjuk az embereknek, amire a legnagyobb szükségük van tőlünk.
Tamás azonnal hellyel kínálta a Főnököt, aki azonban sietett volna. Együtt hívták fel Vízkelethy bácsit, aki gyorsan szólt remek autószerelő barátjának Fülesdoktornak, aki arról kapta a becenevét, hogy hallás alapján, vagyis fülből megmondta, melyik motornak mi a baja, s nem csak megmondta, de meg is tudta azt javítani.
Míg, Tamás és a Főnök a Füles doktorral beszélgettek a Főnök autójának meghibásodásról, Tamás közben szólt, hogy elvinnék a sárba ragadt és vidéken ideiglenesen rendbe tett autójukat is Füles doktorhoz egy nagyvizitre.
Fülesdoktor szívét születése óta ragyogtatja az arany csillám, amely a jó emberek szívét összeköti, egész 68 évét ennek jegyében élte. Arról beszélt a fiatal párnak, hogy nem kell ahhoz vidékre menni, hogy megbízható, tiszta szívű embereket találjanak. - Mesélt lakókörnyezetéről, ahol nemcsak az ő korabeli emberek, de fiatalok figyelmét és tiszteltét is élvezi. Akik szívesen keresik meg őt, mint mestert autójuk meg gyógyítása ügyében, és minden más ügyben is, ha segítségre van szükségük a házban vagy a ház körül.
Lélekpillangó jól tudta Füles doktor derűjének titkát, hogy nem csak az embereket, és az autókat szereti, de a munkát és az életet is. Hálás érte nap mint nap, hogy segíthet.
Vízkelety bácsi ezzel szemben arról beszélt, micsoda csalódások érték Vidéken. Amikor fiatal éveiről beszélt, melyeket vidéken töltött, jószívűsége miatt kinevették, ugratták, kihasználták az emberek és ezt megelégelve döntött úgy szülei halála után, a Nagyvárosba költözik. A beszélgetésbe be kapcsolódott a Főnök is; a tőle megszokott módon nem kezdett el sztorizgatni; néhány rövid mondatban beszélt a fiataloknak.
- Azt az utat kövesd, amit a szíved diktál. Ha nem jön be, ha mégsem tetszik majd, akkor is tudd, hogy megcsináltad és a választás mindvégig a tiéd volt. Ha nem teszel semmit, az csak félelem. A saját tapasztalataidat neked kell begyűjteni!
A Nagyvárosi rohanó élet alaposan próbára teszi az embereket, az emberi értékek megőrzése hatalmas erőfeszítést kíván; Vidéken az élet küzdelmesebb, ugyanakkor lelkiekben gazdagabb lehet. Füles doktor szerencsére hamar életet lehelt a Főnök kedvenc autójába, az OT rendszámot viselő Mercibe, amibe Tamás készített fa betéteket és egy intarziás sebességváltó gombot. Füles doktor és Vízkelethy bácsi pedig elvitték átnézésre Tamásék autóját.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 15-i történet )

A Lélekpillangó ma egy bizakodó lélekkel kapcsolódott össze. Erika a gyermeknevelésről olvasott, ez a téma számára kifogyhatatlan örömforrás volt. Nézte az örökmozgó Virágot, aki mindent fel kívánt fedezni. Mindennapjaik fontos része volt a séta a Parókia kertjében és a Nagyváros zöldterületű részein. A kicsiny Virág figyelmét rendkívül lekötötték a természetben megfigyelhető dolgok, a piciny állatkák, az esőzés utáni megváltozott talaj összetétele, köznyelven a tócsák és a sár.
Erika örömmel adott teret a kislány felfedező kedvének, ugyanakkor időnként némi aggodalommal gondolt arra, ha Vidékre költöznének - ami titkos vágy volt az asszony lelkében -, fokozottabban kellene a kis felfedező körmére néznie; amellett, hogy a gyakoribb levegőzések biztosan jót tennének mindnyájuk egészségi állapotának, több veszélyforrással néznének szembe Virág miatt is.
Visszagondolt gyermekkorára,melyet egy faluban töltött édesanyjával; őszintén úgy gondolta, jobb helye nem is lehetett volna gyermekként. Falujukban az emberek ismerték egymást, teljes biztonsággal közlekedett már nagyóvodás kora óta, mindig vigyázó szemek kísérték léptét. A faluban mindent megtaláltak édesanyjával, amire szükségük volt - igaz, nem voltak túl nagy igényeik -; iskolásként kezdett csak a községből kijárni. Nem voltak vagyonosak, mégsem szenvedtek hiányt soha semmiben, édesanyja a tisztességre nevelte; ha valamiből hiányuk volt és valamely szomszéd adott kölcsön, s az bizony mindig visszajárt valahogy. A kiló liszt kalácsként, a pénz csokit, vagy bort kamatozott, a csipet só jó szomszédságot. Nagyon sokat jelentett ez számára felnőttként, mert megtanult jól bízni az emberekben, ugyanakkor kellően önálló lett ahhoz, hogy el tudja igazgatni saját életét.
Mosoly játszadozott szája szegletében, amikor visszagondolt a faluban található különböző állatokhoz fűződő kalandjaira - igaz, ezeket anyaként már másként értékelné... - valamint a kertben vagy akár vadon termett gyümölcsök mennyei ízére... Gyermekként kedvenc meséje az Öreg néne őzikéje volt; gyakran álmodott arról, egyszer az ő házukhoz is betéved egy őzgida, akit gondozhatna, szeretne. A faluban több háznál panaszkodtak arról a felnőttek, az őzek ismét megdézsmálták a termést; ő ezt akkor nem kárként, inkább kalandként élte meg.
Egy dolog hiányzott csak gyermekkorából: sok barátja volt, sokat játszott velük a falu közösségi helyein, ugyanakkor a játékokból - a többséggel ellentétben - ő mindig egyedül ment haza. Erika úgy gondolta, felnőttként biztos több gyermeke lesz; annál nagyobb ajándékot elképzelni sem tudott, amit adhatna gyermekének, mint a testvérek. Erre azonban a Parókia melletti kis házban gondolni sem mert.
Arra gondolt, rábeszéli Tamást, menjenek el újra valamerre, hátha újra tudnának kezdeni valahol vidéken, ám megsajdult a szíve, amikor arra gondolt, hogy akkor itt kell hagyni az Atyát a Nővért, a barátnőit




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 16-i történet )

Ahogy az internet behálózza a világot,a Lélekpillangó aranylócsilláma úgy fut végig az emberi szívek közepén. Ma a Főnök és az Elmíra szívében található aranyló csillámot látogatta meg. Mindketten hálásak voltak a skype-ért, hogy ilyen nagy távolságokat, ilyen könnyen áthidalnak vele és leegyszerűsíti a kommunikációt. Elmíra és a Főnök meglepetést szerveztek Magdolnának a hó végi kiállítás megnyitóra. Összemosolyogtak, mert tudták, hogy mekkora öröm lesz ez a festőművésznő számára, és, hogy a ,,meglepetés személye" is nagyon fog örülni a lehetőségnek, hiszen soha nem járt még külföldön, sőt repülőn sem ült még sose. Elmíra témát váltott és beszámolt a Főnöknek a tervéről. Egy nagy telket szeretne venni valahol vidéken, ahol kedvére lovagolhat, kiszakadhat a hétköznapokból, amikor kikapcsolódásra vágyik. Legyen benne sík terület, erdős rész is, de közel legyen azért valamely nagyobb városhoz. Megkérdezte a Főnököt, hogy tudna-e neki ebben segíteni, ismer-e valakit, akinek van egy hatalmas, eladó birtoka a szülőhazájában. A Főnök gondolkodott, ám hirtelen nem jutott eszébe semmilyen ötlet sem, amivel segíthetett volna Elmírának. Megígérte azonban, hogy utána néz az ismerősei között, hátha tud valaki segíteni. Ekkor kinyílt az ajtó Elmíra háta mögött és Daniel lépett be rajta. A Főnök szeme kimeredt, álla leesett a csodálkozástól. Így tett Daniel is, mikor rámeredt a képernyő túloldalán ülő férfire, majd lassú léptekkel a kamerához közelített, odahúzott egy széket és leült Elmíra mellé, mint egy gép, szótlanul!
A csendet Elmíra törte meg, aki nem érette, hogy miért bámulja a két férfi olyan meredten egymást.

- Ő a nagybátyám- válaszolt kisvártatva a döbbenetből felocsúdott Daniel Elmírának. - Ezer éve nem láttam, anyám eltiltott tőle, mert féltékeny rá és a sikereire, azonban mindig példaképként tekintettem rá. Anyámat szerintem ez is zavarta.
Elmíra szintén megdöbbent, azonban mosolyogva, felállt és ott hagyta a két férfit, beszélgessenek egymással. Arra hivatkozott, hogy másnap érkezik Magdolna és még el kell rendeznie néhány dolgot. A két férfi pedig hosszú beszélgetésbe kezdett, nevettek, könnyeztek egymás történeteit hallgatva. Örültek, hogy újra egymásra találtak.

Amikor a Főnök felállt a géptől, arra gondolt, hogy ez az új esztendő milyen furcsa is! Tamás az elveszett ikertestvérével, Erika az unokatestvérével, majd ő és az unokaöccse is egymásra bukkantak. Tudta, hogy másnap reggel, az üzleti klubban elmeséli majd ezt a történetet másoknak is, mert az ilyesmi hatással van. Bizonyára sokan lesznek akik rég nem látott emberekkel veszik fel a kapcsolatot ennek a hírnek a hatására. Alig hogy eldöntötte, megcsörrent a mobilja. A középiskolai padtársa hívta fel, akit már húsz éve nem talált. Osztálytalálkozóra invitálta. Miközben a naptárba jegyezte az időpontot, szélesen mosolygott.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 17-i történet )

A Lélekpillangó örömmel gondolt arra, hogy a szívek útján ma nagy utazásban lesz része. Magdolna, a festőművésznő szívével kapcsolódott össze, aki elfoglalta a helyét a repülőgép turista osztályán és gondolataiba merült.

Az első osztályon eközben fojtott hangú, udvarias, feszült szóváltás zajlott Richárd és a légiutas kísérő kisasszony között. A férfi emlékezett rá, hogy direkt a turista osztályra csekkolta át a jegyét, hogy Magdolna mellé ülhessen, azonban a repülő társaság kedves akart lenni rendszeres V.I.P. utasukhoz és az első osztályra adtak neki jegyet. Úgy gondolták tévedésből foglalt a turista osztályra, hiszen mindig első osztályon szokott utazni. Ezért jobbra cserélték a jegyt.
Richárd belenyugodott, hogy a turista osztály betelt és nem ülhet Magdolna mellett. Tovább bosszankodott magában, amiért ennyire nehéz hozzá férkőzni a lányhoz, aki annyira tetszik neki, akire már egy éve vágyakozik. Így repültek tovább.
Magdolna - aki azt sem tudta, hogy a jóképű hotelmágnás a gépen van - kiment a mosdóba és lerakta finom szövésű sálját a nyakából, gondolta, ha végzett, visszaköti a nyakába. Szórakozottságában mégis ott felejtette. Észrevette ezt a csöndben figyelő Richárd is, hogy a lány sállal a nyakában ment be, majd anélkül jött ki a mosdóból. Fel is pattant, bement a mosdóba, magához vette a sálat, amit a lány otthagyott. Éppen elindult, hogy megkeresse a lányt, ekkor azonban a kapitány hangja hallatszott; légörvénybe kerültek, mindenki maradjon a helyén és csatolja be a biztonsági övét.
Richárdban forrt az indulat, azonban érezte, hogyan dobálja a repülőgépet az örvény és a légiutas kísérők is fel-alá szaladgáltak, hogy ellenőrizzék mindenki be van-e csatolva, így Richárdot is megkérték, hogy fáradjon vissza a helyére. A férfi paprikavörös fejjel visszaült a székére, várta, hogy kikeveredjenek az örvényből és utána eredhessen Magdolnának, vagy a lány kezdje el hiányolni a sálját, azonban Magdolna teljesen megfeledkezett a sálról.
A repülőgép végül földet ért. Richárd azon nyomban felállt a székéről és rohant a kijárathoz. Kijelentkezett, majd keresni kezdte a lányt. Meg is pillantotta, jóval hátrébb állt a sorban, mint ő, hiszen a lány turista osztályról szállt le. A férfinak gyors ötlete támadt várakozás közben. Az egyik duty free-ben megpillantott egy olyan sálat, amin olyasmi pávaszemek voltak, akár azon a festményen, amelyet tavaly vásárolt a lánytól. Gondolta az elhagyott sálat inkább megtartja magának. Fontos volt, hogy érezze sálon a lány illatát.

Magdolna odalépett a futószalaghoz, a bőröndjét várta. Richárd mellé sétált és megszólította, félig olaszul, félig angolul:
- Chiao Bella! Ne haragudj, hogy a múltkor úgy rád ijesztettem! Igazán nem akartalak megrémíteni. Elfogadod tőlem ezt a sálat bocsánat kérésem jeléül? - A férfi Magdolna felé nyújtotta a frissen vásárolt sálat, előtte azonban mélyen a lány szemébe nézve belecsókolt az egyik pávaszemes pillangóba. - Olyan pillangók vannak rajta, amilyenek azon a festményen, amit tavaly vettem tőled a Hotel Mariposa bobbyjába! Amit pedig ajándékba festettél ott van előttem minden nap a bejárati ajtóval szemben. Minden vendégem imádja azt a festményt.
Magdolna zavartan mosolygott és nagyokat pislogott. Eldadogott egy köszönömöt és átvette a felé nyújtott sálat. Úgy örült, mint egy kisgyerek, de nem tudta kimutatni. A férfi még szélesebben mosolygott.
- Hallottam, hogy kiállítás megnyitód lesz hamarosan, meghívsz rá, bella mia?
A lány belepirult a válaszadásba, azonban imponált neki a férfi magabiztossága. Buzgón bólogatott és úgy érezte, úgy vigyorog mint egy sült hal, de nem telt tőle több.
- Kedves vagy, köszönöm! - válaszolta Richárd. - Csekély viszonzás képen hadd hívjalak most meg egy kávéra.
Magdolna igent mondott és elindult a férfi oldalán a közeli reptéri kávézóba. Úgy érezte, hogy a bokája kocsonyából van, szinte csak a lépteire tudott figyelni, attól rettegett hogy szégyenszemre hasra fog esni, vagy más blamázs történik. Úgy ült le a kávézói székre, hogy szíve a torkában dobogott, és a gyomrában egy egész hadseregnyi pillangó verdesett.
Az volt a szerencse, hogy a szíve közepén is ott volt egy különleges erő, mely nem hagyta, hogy a dolgok másként legyenek, mint ahogyan az a legjobb




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 18-i történet )

A LélekPillangó ma friss szerelmes szíveket köszöntött. Ugyanabban a pillanatban nyílt ki a szemük és mindketten mosolyogtak, az előző napi találkozás jutott eszükbe, rögtön, a reggeli ébredéskor. A lány kicsit kótyagos volt, még fekve maradt az ágyban. Mosolygott az arca, mosolygott a szíve. Kavarogtak benne az érzések, a gondolatok. Örült, hogy szerelmes lehet, ugyanakkor félt is tőle, mi lesz ha Richárd megtudja, ha észreveszi rajta a titkát, amit két éve őriz, amit még soha senkinek sem mondott el, az édesanyjának, de még szívbéli jó barátnőjének és menedzserének, Elmírának sem.
A férfinak más gondolatok jártak a fejében. Tetszett neki, hogy végre talált egy olyan nőt, akiért dolgoznia kell, akit meg kell hódítania. Rengeteg nő kínálkozott fel neki, hiszen menő üzletemberként tarják számon és számos alkalommal élt is a lehetőséggel, hajtotta az olasz vére. Azonban egy éve beleunt a könnyelmű nőcskékbe, az egyszeri kalandokba, igaz szerelemre, igazi társra vágyott. Akkor találkozott először Magdolnával, mikor ez a vágya megfogalmazódott benne. Mosolyogva kikászálódott az ágyából és a szállodai szoba ablakához lépett, megpillantotta a tengert és arra gondolt, hogy miképpen imponálhatna a lánynak a kiállítás megnyitón. A tegnapi beszélgetésből megtudta ugyanis, hogy aznap lesz a lány 20. születésnapja is. Ezért rakta a lány menedzsere január utolsó napjára a megnyitót.

Richárd nagy ajándékban gondolkodott, de semmi ötletes nem jutott az eszébe. Eközben Magdolna is kikecmergett kis sohói lakása hálószobájának az ágyából. Az ablakhoz lépve, amint elhúzta a függönyt, két szerelmes kamaszt pillantott meg az utcán, amint nagyokat kacagva, hevesen csókolózva lépkedtek egymás mellett. Milyen jó nekik- gondolta magában. Milyen szabadok! Magdolna is ilyen önfeledt, boldog szerelemre vágyott szíve mélyén.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 19-i történet )

A kórház, amelynek szervezete ugyanolyan bonyolult volt, mint a Lélekpillangó selyemgubójának milliónyi szála, megkönnyebbült napra virradt. Gyorsított eljárásban eldőlt, hogy a gyermek osztályon a főorvos az egyetlen, és kicsit még túlképzettnek is tűnő jelentkező lesz. Lukács ma, hosszú évek után először öltözött fel hófehér vasalt ingbe és ment időre a kórházba. A misszióban pólóhoz és fehér len nadrághoz szokott, s bizony ott senki nem hordott nyakkendőt. Most sem tervezte, hogy abban járna. Titkon remélte, hogy öltözéke idővel itt is lazulhat, de az első munkanapnak meg akarta adni a módját. Ezeregyszer lejátszotta fejben azokat a nehézségeket amelyek miatt egy éjszakán át nem aludt. Hozzászokott ahhoz, hogy döntenie kell, méghozzá a lehető leggyorsabban és vállalni a döntés felelősségét. Minden más csak fölösleges halogatás. Összeírta, mikre kell számítania. Tudatosan készült arra, hogy más számít problémának itt és más egy afrikai országban. Hogy az eszközök hiányából adódó rutin itt nem biztos, hogy összefér az előírt protokollal. Amikor felhívták, hogy az elbeszélgetés után őt választották ki és ma kezdhet, végigfutott rajta, hogy talán mégsem kellene, de elhessegette az érzést. Ismerte különc természetét és tudta, hogy az egyetlen értelmes dolog amit tehet, hogy beáll a kórházba. Másoknak a misszió volt a kilépés a komfortzónából, s esély az önmeghaladásra. Neki épp a kórház rutinja és biztonsága volt kihívást jelentő újdonság.
A Nővér és a többi dolgozó örömmel várták, körbe vezették, átadták neki a kulcsait, megkapta a számítógépe kódját, bemutatták neki a rendszert. Alig várta, hogy végre az osztályra mehessen. Minden kórterembe bement, minden kisgyerekkel beszélgetett egy cseppet, s minden aggódó édesanya vállán megpihent a keze.
A Nővér épp infúziót cserélt egy kisgyermek apró kezébe kötött kanül segítségével, s a nagypapát addig megkérte, hogy várjon a folyosón. Lukács megérezte az idős férfi aggodalmát. Megkérdezte mi a baj a gyerekkel. Amikor hallgatta a megtört embert csak annyit mondott neki: Néha az segít igazán, hogy eltávolodunk a problémától, s új nézőpontból látva azt már nem is ugyanolyan mint korábban volt.
Az öreg - aki az Atya templomában nemrég épp az Útról gondolkodott, most úgy érezte, hogy újabb jelet kapott. A Nővér kijött a szobából és átadta az osztályt Lukácsnak. Egymás szemébe néztek és hirtelen, mintha villámok cikáztak volna át a levegőn, a folyosót átjárta a két szívben gerjedt nagyfeszültség.

Egy pillanatra megállt az idő, majd mindketten zavartan folytatták dolgukat, és bizonytalanok voltak abban, hogy a másik is azt érezte-e amit ők. Megkérdezni pedig nem merték egymástól, hiszen kollégák voltak




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 20-i történet )

A Lélekpillangó ereje egy kisbaba tiszta szívére kapcsolódott rá. Volt aki az emberek közt hitt abban, hogy a test múlandó, de a lélek örök. A Lélekpillangó tudta, hogy úgy van.
A Kelebek Band a hétvégi bécsi koncertre próbált. Anitának temérdek dolga akadt. Úgy érezte, felemészti őt a banda koncertjeinek szervezése és a kisbaba együtt. Volt háztartási segítsége és a Balerina vigyázott a kis Ábrahámra. Vele az évek alatt mély barátságból örök barátsággá érett a kapcsolatuk. Hazudik, aki azt mondja, hogy asszonybarátság könnyű, mint a füst! Anita és a Balerina barátsága erős és forró volt, mint a kő, mely alatt parázs izzik, s melyen kenyér sül. MákosPatkó nagyon szeretett Ábrahámmal játszani, imádta a kisbabákat. Ábrisnak becézte és énekelt neki a maga egyszerű módján, ahogy csak a tiszta szívű down gyerekek tudnak. A kisbaba odavolt MákosPatkóért.
A babának volt még egy beceneve; Ibrahim. A török dobos szólította mindig így, törökösen.
- Tudod, - mondta lassú mesehangon a Balerina MákosPatkónak - amikor Anita a messzi keleten járt, volt ott egy nagy tudású mester. Igazi varázsló volt. Nem trükköket mutatott be mint a bűvészek,vagy az illuzionisták, hanem valódi varázslatokat. A varázslatai azonban nem tettek gazdaggá csak a szívedben. Nem csinált aranyat a homokból, nem fakasztott vizet a sivatagban, de a zavarodott lelkek értékei közt rendet tudott tenni, a boldogság forrását a lélek közepében buzgó csermellyé tudta fakasztani. Nem volt varázspálcája, csak szavai voltak. Ibrahimnak nevezték őt. Anita szívében végbement a varázslata. Az ő tiszteletére kapta Ábris a nevét.

Anita is a mesterére gondolt. Semmit nem tudott felőle. Amikor kisfia fekete szemébe nézett, olyan érzés kerítette hatalmába, mint amikor a mesterével beszélt.
Csak a Lélekpillangó tudta, hogy az egykori mester teste már porrá lett egy jel nélküli, fehér kövekkel kirakott keleti sírban. A lelke azonban beköltözött egy remek kis testbe. Egy fiúcskáéba, akinek az édesapja basszusgitáros, az édesanyja egy keletet megjárt profi szervező, s akinek mindene a világon megvan ahhoz, amivé majd cseperednie kell.

A Török dobos, aki nagy nőcsábász hírében állt, most mélyen a szívébe nézett. Barátjára, a basszus-gitárosra figyelt, aki épp valamit egyeztetett az énekessel és a vokállal, meg a hangosítást kifogásolta. A Töröknek egyre jobban fájt, hogy a barátja milyen sikeres. Egyfelől szeretett volna örökre megállapodni, másfelől képtelen volt hosszan kitartani egy lány mellett. Neki minden nő kellett. Sosem gondolta volna, hogy legjobb haverja, akivel együtt drogoztak, együtt varratták tetkóikat, együtt hódították a nőket, majd a drogelvonón is együtt vettek részt, egyszer így megváltozik és felelősségteljes családapa lesz belőle. Elgondolkozott, hogy talán ő is erre vágyik; egy nőre, akinek mindent megadhat. És elgondolkodott azon a sok nőn, akiket ki kéne hagynia az egyetlen miatt és megértette, hogy soha nem lesz olyan aki ér annyit. Azért lehetne mégis valaki ...
Eszébe jutott az a meseszép nő, aki azt a feltűnően csinos pillangós ruhát viselte a szilveszteri bulin. Annak a csajnak volt tartása! Vajon ki lehet? Elhatározta, hogy nyomozni kezd utána, bár szíve mélyén úgy gondolta, biztos azt a csajt is unja valaki ...


 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Orbán eddigi legnagyobb hazugsága
  2015-01-25 13:57:50, vasárnap
 
  Orbán eddigi legnagyobb hazugsága
/Kapu.hu/

Orbán Viktor miniszterelnök egy dologban következetes ember: kötcsei és tusnádfürdői beszédében is meglehetősen világosan elmondta, hogy miként kívánja megvalósítani a centrális erőteret, majd az abból kiburjánzó illiberális államot. És meg is valósította, ha a szükség úgy hozta: félrelökve bármit és bárkit az úton. Ha nem mutatunk erőt, akkor saját és szűk baráti köre gyarapodásának már szinte semmi sem szab gátat, még az erkölcs és a minimális önkontroll sem. Ebben is tartotta a szavát: "csak a Fidesz".

A rezsim kiépítője legutóbb Brüsszelben arról beszélt, hogy a magyar kormány "őszinte kapcsolatokra" törekszik mindenkivel, mert nem szereti a "sumákolós külpolitikát". Ennél nagyobbat Orbán Viktor már régen hazudott.

A Fidesz európai és külpolitikája ugyanis kizárólag a sunyiságra épül. Őszinteségről beszélnek, de közben gyáván titkolják a putyini elkötelezettség fájdalmas részleteit.

Nyugati értékekről papolnak, de néhány ezüstért baltás gyilkosokat is lelkiismereti probléma nélkül szabadon engednek. Egyszerre hirdetnek "új fejezetet" az amerikai-magyar kapcsolatokban és ugranak neki a világhatalomnak pökhendi kiskakasként.

Orbán tagadja a kivándorlást és a külföldre menekülő magyarok kapcsán jótékony "közös gazdasági térről" beszél, de közben a külföldi cégeket már vasvillával kergeti el ugyanebből a "gazdasági térből" és zsebre dugott kézzel, mosolyogva ünnepli a szocialista kormányok idején hazánkba települt beruházások újabb eredményeit.

Az európai közösséget egyik mondatukkal hazánk védelmezőjének nevezik, másik mondatukkal már "kihátrálnának" belőle. A Fidesz vezetői még azt sem tudják eldönteni, hogy van-e helye az uniós zászlónak a magyar Parlamentben. Ez több, mint sumákolás: ez veszélyes, felelőtlen hazárdjáték. Telitáras orosz rulett.

Mi szociáldemokraták világos, egyenes és számonkérhető álláspontot képviselünk. Egy erős és szövetséges Európa, egy európai Magyar Köztársaság pártján állunk. Ezért teszünk, ezért dolgozunk. Készül az MSZP Európa-politikai vitairata, a párt vezetői pedig diplomáciai offenzívába kezdenek, hogy ne a sötét sunyiság legyen a hazánkról kialakított kép. Az, hogy az Európai Szocialisták Pártja idén nyáron Budapesten tartja következő kongresszusát, bizonyítja, hogy ebben a munkában is erős szövetségeseink vannak.

dr. Ujhelyi István


 
 
0 komment , kategória:  Ezo,vallás,politika  
A Lélekpillangó meséje
  2015-01-24 11:51:07, szombat
 
  A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 01-i történet )

Harangszó hívott újévi misére, bűvös ereje fogta körbe a Lélekpillangó bábját, s ahogy beleolvadt a harangzúgásba, hirtelen érezni kezdte, hogy nincs minden rendben. Óvatosan letapogatta titokzatos erejével a környezetét, azonnal fel is fedezte a baj forrását! Kiterjesztette erejét a világra, hogy segíteni tudjon, s egy törékeny táncosnő, a Balerina szívével kapcsolódott össze. A Lélekpillangó látta és okozta a szíveket felszabadító jót.

Balerina amikor belépett a templomba, meggyújtotta azt a mécsest, amit magával vitt, és elhelyezte a többi közé. Nem kötelezte el magát egy vallás mellet sem, de a hite lüktetett, élt, létezett. A templomba az Atya gyönyörű gondolatai miatt szeretett járni. Amikor az Atya beszélt, ő becsukta a szemét. Jelet kért, hogy világosan láthassa az útját. Bízott a jelekben. Gyengéd és szép tanítások voltak már. Persze az elején tragédiáknak indultak.
Amikor a nagy szóló balett karriert ott kellett hagynia azon az emlékezetes Pillangókisasszony előadáson, amikor majdnem megölte magát a bánata miatt, amikor rátalált a mostani társulatára, amikor megkomponálták együtt a Bábocska című darabot, ami a Kelebek banddel együtt a világhír felé sodorta őket mégis, akkorra megértette a sors mutatóujjának jeleit. Örökbe fogadta a down szindrómás kisfiút, nem a logoka és az észérvek, hanem egy belső, mély tudás vezette akkor is. A legjobban döntött. Immár tudta: Soha nem lehet vele semmi baj, mert a gondviselés vele van. Ahogy a templom csendjében befelé figyelt, hirtelen erős sugallatot, szinte hívást érzett rá, hogy felmenjen a Nagyváros mögötti hegyre, ahonnan teljes kilátás nyílt a városra. Kinyitotta a szemét, s az atya ezt mondta épp: ...gyermekeim, menjetek fel Ti is a hegyre, szellőztessétek ki fejetekből a rossz gondolatokat, szívetekből a kétségeket, hogy megszűnjenek fájdalmaitok, és rátaláljatok a jó útra, s felülről lássátok a világot....
Balerina látta a mécsese fényét felerősödni, érezte, neki is ezt kell tennie. Tudta, számára is a hegy azt a magaslatot szimbolizálja, ami a rálátását erősíti, ilyenkor kívülállóként fentről szemlélheti az eseményeket. Furcsa érzése támadt: mintha valakik épp bajban lennének, és ők szorulnának segítségre.

A mesebeli szikomorfa tövében a titokzatos tündérlények kétségbeesetten keresték a társukat. Hová lehetett? Mi történt vele? Amióta csak szolgálatot teljesítenek a fa körül, még soha nem történt ilyesmi. Érezték a Lélekpillngó segítő erejét, de tudták, hogy nekik is mindent meg kell tenniük, hogy szeretett társukat megleljék. Tudták, bízták a csodát, ahogy Te, aki most róluk olvasol, te is tudod. Mert a titokzatos tündérlények aprók és gyorsak és nem látja őket emberi szem, csak azok a gyerekek, akik még soha nem hazudtak, s mesélők, akik nagyon csendesen tudnak figyelni. Csak ők láthatják meg őket. Ők, a csodatudók, a Lélekpillangó igaz barátai és védelmezői.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 02-i történet )

A Lélekpillangó erejére ma különös szükség volt. A titokzatos tündérlények közt sosem látott ribillió tört ki. Még mindig nem találták társukat. Soha, a tündérlények világában nem volt még ilyen eset. Mi történhetett? Hogy segíthet egy kicsi kis pillangó-báb egy eltűnt tündérnek?

Marilla még soha nem volt kétségbeesve, de most nagyon aggódott. Ha a tündéreknek lett volna vezetőjük, őt nevezték volna meg - de a tündérek közt nincs valódi hierarchia, mindössze egy távoli tündérkirálynővel büszkélkedhetnek. Marilla inkább afféle gyógyító volt, s vénséges, majdnem annyira mint maga a szikomorfa, melynek védelmére hivatott volt. Bölcs volt, ezért kapta ő a legkomolyabb feladatot is. Neki kellett évente egyszer -amikor a már pillangók kirepültek, de az új, aprócska pete még nem került az odúba - letisztítania azt a különös követ, ami a fa szíve volt. Ez a kő lüktető erővel töltötte fel Marilla gyöngysorát, melyet a nyakában viselt. Régen, az örök tavak titkos úrnője, egy víztündér adta neki A nyakék levegőbuborékba zárt életvíz-cseppekből állt, középre három igazgyöngyöt fűztek (hiszen három az igazság), varázslatos hatalommal. Ezek a gyöngyök lüktetni kezdtek, ha valami gond volt a tündérlények világában. Ez a három gyöngy lüktetett most is - baj volt Nellával, de senki nem tudta, senki nem érzékelte, hogy hol van.

Eközben Balerina is készülődött már kisfiával, a manóarcú MákosPatkóval a hegyre kirándulni. Gyönyörűen szikrázott a nap a hóban. Kis batyuba kötöttek forró teát és némi ünnepről maradt mézeskalácsot. Egymás kezét szorongatva felmentek a hegy tetejére, ott is a tisztásra, melynek széle az a meredély volt, amely alatt a szikomorfa titkos odva vigyázta a várost.
MákosPatkó - teljes nevén Márk Pál - kitárta két karját és a várost figyelte. A Balerina kicsit hagyta őt játszani. Neki is át kellett gondolnia, mindazt, amiért ma szíve felparancsolta ide. Becsukta a szemét, és feltette magának ismételten a kérdéseket, amik hetek óta foglalkoztatták.
- Melyik utat válasszam? Vállaljam el a menedzser feladatot a Kelebek band háttércsapatában, Anita helyett? Vagy maradjak a tánccsoporttal, ahol már öregnek számítok? Hogy lesz a legjobb a kisfiamnak? Hogy lesz a legjobb mindenkinek?

Amint kiejtette magában a kisfiú nevét, azonnal ott termett mellette a gyerek:
- Nézd! Egy tündér! Alszik! Anya! Alszik!
A Balerina nem látott semmit, de hitt a gyereknek, aki mindig igazat mondott, így belement a játékába.
- Hol találtad? Szerintem vissza kellene vinni oda. Kereshetik a tündérbarátai!
MákosPatkó a tisztás széle elé bökött az ujjával:
- Ott! - mutatta - Alszik! Csillogott.
- Jól van, akkor visszavisszük oda, ahol találtad. Karon fogta Mákospatkót - óvatosan előre tartották a kisfiú kezét, nehogy a titokzatos ,,semmi" a tenyerén megsérüljön.
- Anya! Tündér fát akar! Tündér felkelt! Tündér beszél!
A Balerina meglepetten figyelte fia tiszta arcocskáján a megdöbbenést. Csodálta a down gyerekek patyolat tiszta gondolatvilágát. A kisfiú behunyta a szemét és belecsókolt üres tenyerébe, mintha puszit lehelt volna valakinek.
A Balerina - akinek különösen tiszta volt a belső hallása - hirtelen mintha valahol, a lelke közepében meghallotta volna azt a hárfafutamot, ami babonásan szeretett telefonjának csengőhangja volt, amiből az egész ,,Bábocska" balett darab és a nagy színpadi show kibomlott. A kis dallam, amit olyan féltve őrzött a szíve közepén. Végigfutott rajta a borzongás. (IDE KATTINTVA te is meghallgathatod a dallamot!)

- Anya! Tündér mondja: te jó gyerekek barátja vagy! Tündér mondja, legyél gyerekekkel! Tündér kéri, vigyük oda a szélére!
- Mondd meg a tündérnek, hogy megfogadom és odaviszem én, mert féltelek, nehogy te leess. Maradj itt, őt meg tedd ide a meleg kesztyűmbe - nyújtotta a markát a Balerina.
- Tündér hallja anya. Tündér marad a kezemben. Tündér engem kér.
A Balerina megborzongott, de megtette amit a fia kért. Lassan a meredély széléig mentek, s hagyta, hogy a fiúcska lehasaljon s a tenyeréből óvatosan kiengedje a semmit egy vén, vaskos törzsű fa felé, amit nem lehetett elérni, de amely úgy uralta a meredélyt, mint egy karmester a zenekart.

Marilla gyöngye felhagyott a lüktetéssel. A titokzatosan eltűnt kicsi tündér megkerült. Fáradt és emberkéz szagú volt, friss víz és tündérpor segített csak rajta, mielőtt társaihoz mehetett volna elmesélni, mi történt




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 03-i történet )

A Lélekpillangó bábját nem láthatta soha emberi szem. Akkora volt csak mint a titokzatos tündérek szárnyacskája, arany fényű derengés vette körbe. Fénye azonban minden jó ember szívének közepébe elért.

Ez a fény ott pislákol, lüktet vagy ragyog azok szívében, akik szívesen segítenek másoknak, akik adnak, ha tudnak, akik kérnek, ha kell, akik támogatják a környezetükben élőket képességük szerint. Ők a Lélekpillangó barátai. Akik tudják, ismerik életre keltik ezt a fényt, ők a fényadók. Van, aki tud róla, mert a nagy tanítótól, az Atya jó barátjától kapták az eszköztelen gyógyítás tudományát, mások nem tudnak róla, csak birtokolják a képességet.

KATTINTS a főoldalra és ismerd meg a Lélekpillangó 4. évének első életműdíj jelöltjét: Biegelbauer Pált! (Szavazni 06-tól lehet majd!)

MákosPatkó - a kis down fiúcska fényadónak született. Amikor tenyerében felmelegítette a kicsi tündért, s visszavitte a fához, csak azt tette amit a szíve diktált. Számára nem volt furcsa, hogy egy tündérlény szól hozzá, máskor is találkozott már velük, igaz így közelről még soha.

Nellának a kristálykék igazlátó tündérkének azonban nem volt mindegy, ki is érinti meg őt. A jó szándékú érintés örömteli a számára, de minden más emberi érintés halálos lehet egy apró tündérkének. A Lélekpillangó szív közepébe ható, erős hívószavára a Balerina és a kisfú eljöttek a hegyre. A Balerina megkapta a jelet a tündér szavai által, az elveszett tündérke pedig hazamehetett. A tündérek ugyanis nem távolodhatnak el attól a dologtól, amit gondoznak, mert ha ezt tennék, erejük megkopna, csillogásuk alábbhagyna, lelassulnának, s észrevennék őket azok, akiknek tilos látnia őket.
Nella egy fagyöngy kezdeménytől akarta megpucolni a szikomorfát, amikor szárnyacskája beleragadt a fagyöngy ragacsába, s a madár, amelyik a fára oly veszélyes fagyöngy fertőzést hozta, magával repítette a tündért is. Nehezen szabadította ki magát, a távol a fától eszméletlenül hevert a hófoltos tisztáson, gyöngén és fáradtan, épp a gyalogösvény mellett. Ragacsos szárnya nem tudta megtartani, s túl távolra került a fától is. Tízen is átléptek felette aznap, míg a fiúcska, aki még nem hazudott soha, észrevette, sőt segített rajta.

Az, hogy Nella igazlátó képessége megoldást mutatott a Balerina kérdésére azonban ....




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 04-i történet )

A Lélekpillangó bábja ma újra csöndes nyugalommal figyelt. Pásztázta a világot, kényes nyugalmában. Azokat a szeretet-szikrákat kereste, ahol csak egy kis odafigyelés kell ahhoz, hogy a dolgok jobbra forduljanak.

Egy mosolygós nővel forrt össze a szíve, aki egy magas férfinak olvasott: - ,,Mosolyogni tessék! Persze nem szüntelenül, nem reggeltől estig, de bujkáljon bennünk a mosoly - minden eshetőségre készen -, hogy bármikor felragyoghasson. Mert a mosoly, meggyőződésem szerint, mindig egy kis fényt hoz az életünkbe, meg a máséba is. Kicsike fényt, de sok kicsi, mint tudjuk, sokra megy."

A sorok szinte sugározzák magukból azt a szemléletet, miszerint az élet nehéz pillanataiban is meg lehet találni az okot egy kis vidámságra, néhány kedves szóra, vagy akár csak egy barátságos mosolyra. Ha ez sikerül, kétszeresen is gazdagabbak leszünk. Először azért, mert segítünk önmagunknak a rossz hangulat leküzdésében, másrészt lehetséges, hogy egy másik embert is visszarántunk a kétségbeesés szakadékának széléről. Ez pont az üzenet, amire a legnagyobb szükség van!

A férfi bólogatott és igazat adott: - Igen! A mosoly két ember közt a legrövidebb út!
Akkor tehát legyen Janikovszky Éva az életműdíj jelöltje! (Nézd meg Te is Janikovszky Évát a főlapon! Szavazni 06-tól lehet majd rá!)

Eközben egy kedves, idős hölgy, Emese, akit a barátai, mint például a Főnök felesége, csak Mesemamónak szólítottak, a kórházában, - ahol a Nővér is dolgozik,- Janikovszky Éva mesekönyveiből olvasott fel a beteg gyerekeknek.

Ő tudta igazán, hogy a mosoly néha nem olyan nagyon könnyű, mint az emberek általában gondolnák - mégis fontosabb annál, mint ahogy általában gondolunk rá




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 05-i történet )

A világ néha serceg, recseg, ropog, de gyakran meg lehet fordítani, és ha a fonákját is lejátszod, már sokkal szórakoztatóbb mint volt. Meglátod benne a humort. Olyan, akár a régi bakelit lemezek, amiket az öreg Vizkelethy bácsi szokott hallgatni, akinek józan, kedves szívével ma összekapcsolódott a Lélekpillangó ereje. A tűt gondosan megtisztogatta, finom puha ronggyal törölte át a gumilapot amire a lemezt helyezte. Hangulata volt ezeknek a napoknak, s mostanában hallgatóság is akadt hozzá, a kis Alexandra személyében.

Vizkelethy bácsi felnézett a falon lógó pasztellkrétával rajzolt, kék rámába fogott képre. Egy kacsintó gramafon tölcsér folyt át kacagó kottába, - olyan kidolgozott karikatúra féle volt. Ma már, ha el tudta-akarta volna adni, többet ért mint az egész műhely. Amikor kapta, kedvesség volt egy pár jó szóért meg egy csésze teáért. Azonban akkor sem adta volna el, ha az élete múlik rajta. Amikor s pályaudvaron rábukkant Magdolnára - Alexandra nővérére - még nem gondolta, hogy ekkora tehetségre bukkan. A metsző pályaudvari szélben vékony kis kabátkában ácsorgó, elveszett kiskutya szemű lány mellett mindenki elrohant. Csak ő látta meg. Neki volt szeme az igazgyöngyökre. Olyanokra, mint ami a kislány tarisznyájára volt hímezve, gondosan, kézzel, szívvel és érzéssel. Akkor még csak egy vidékről szökött, még nem is egészen nagykorú, nincstelen cigánylányt látott, akinek azonnali segítségre, de legfőképp egy nagy csésze forró teára volt szüksége. Hazavitte és a Nővér gondjaira bízta.

Ma már Magdolna a világ egy keresett festőművésznője. Tehetsége született eleganciával párosul, finom lénye, csinos alakja, különleges pályaíve újságok címlapjára érlelte. A húga és édesanyja azóta beköltöztek a Nagyvárosba, hiszen Magdolna tudja őket támogatni. A kis Alexandra jó iskolába jár, édesanyja pedig angol nyelvet tanul, mert rendes állást kapni még itt sem könnyű.

- Cserfes, mindenből poént faragó igazi kis bohóc ez a kislány. Szókimondóbb, talpraesettebb, mint a nővére valaha is lesz. Kis komika - gondolt rá Vizkelethy bácsi.- Mintha Kiss Manyi született volna újra - merengett.

A kamaszok általában lenézték a hozzá hasonló poros kis öregurakat, de Alexandra rendreszeresen átjárt. Imádta a régi filmeket, különösen a burleszk világát, a humort, a komédiát. Pantomim csoportba járt, klasszikus tánc órákat vett, varrni tanult és jól rajzolt, de persze nem annyira mint a nővére. Titkon valami színházi ember szeretett volna lenni. Divattervező, ruhákat álmodó, színészekkel játszó, kifutókat, színpadokat betöltő tehetség. A léleknek nincs kora, s Alexandra az öreg kortalan lelkével kötött mély barátságot.

Mintha megérezte volna, hogy a két régi hangfal megrezeg, szélvészként beszáguldott a kislány. Odakuporodott az öreg lábánál a piros-sárga retro puffra és együtt hallgatták a régi lemezen az ősi viccet a nyuszikáról, akin már megint nincsen sapka.
Mindketten odavoltak Hofi Gézáért, Alexandrának már a múlt, Vizkelethy bácsinak az élet maga volt az ő örök humora.

A Lélekpillangó életműdíj harmadik jelöltje Hofi Géza. A főlapon megnézheted a jelölteket és holnaptól arra a jelöltre és ügyére szavazhatsz, aki szívedhez legközelebb áll.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 06-i történet )

A Lélekpillangó gubójának selyemszövedéke bonyolult volt, mint az emberi lélek, s ugyanolyan finom. A Nővér, akinek gyógyít az ölelése, ma különösen nehéz napra virradt. A korábban erős és rendezett kórházi hierarchia ma felborult. Mától végleg Svájcba utazott a főorvos, s nem találtak még a helyére alkalmas jelöltet. Helyettese, s az ügyeletesek próbálták átvenni a helyét, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Lassan elborította őket a munka. A Nővér imádta a feladatát, munkatársait is itt a gyermekosztályon, de ma alig várta, hogy hazamehessen végre. Belegondolt abba, hogy ez így megy még egy ideig, és megoldást akart találni.

Miközben a fiáért ment az iskolába, felhívta az Atyát, akivel barátként, mentorként, tanácsadóként tekintettek egymásra.
- Szerintem pár hétig ne számíts rám. Elment a főorvos egy svájci magánklinikára dolgozni, nincs még helyette új ember. A kórházban tiszta bolondok háza van.
- Ugorj be hazafelé egy imára - hívta az Atya, akinek fejében kigyulladt a megoldást jelentő lámpás.

Amikor a Nővér és a kisfia megérkeztek a parókiára, már át is hívta Lukácsot, Tamás ikertestvérét. A gyerek kifutott játszani a kertbe, az Atya pedig bemutatta a Nővért és Lukácsot egymásnak. Az orvos épp megfelelő munkát keresett az afrikai missziója után. Olyat, ahol kvalitásának megfelelően és korrupciótól mentesen dolgozhat. A Nővér épp egy ilyen munkahelyet írt körül neki, s nem csupán a munka, de annak kedves hangú, derűs hírnöke is igencsak elnyerte Lukács tetszését.
Lukács megköszönte az Atyának és a Nővérnek, hogy szóltak és pár nap gondolkodási időt kért, hogy összeszedje pályázati anyagát, eldöntse, hogyan vigye tovább az életét. Hitte az erőt, mely segít megérteni a világot, de annak, hogy ennyire hamar ilyen ajánlathoz jut, nem gondolt.
Az Atya megkérte őket, hogy szavazzanak régi barátjára, a Fényadóra, s mindketten megígérték neki. (A főlapon te is szavazhatsz a Lélekpillangó életműdíj jelöltjeire)
Miközben kiléptek a házból, hallották, hogy az Atya Magdolnával beszélget telefonon, aki ....




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 07-i történet )

A hideg az embereknek nem csak az orrát színezi pirosra, de gyakran a szívüket megfagyasztja. A Lélekpillangónak, aki a Nagyváros melletti hegyen, a szikomorfa titkos odvából pásztázza a világot, láthatatlanok azok, akiknek a szívében nincs ott a szeretet. Nem voltak sokan, de nagyon sokat tudtak ártani. A legtöbb jó ember, akinek ott lakik a lelkében a szeretet aranyló csilláma, azt feltételezi a többiekről is, hogy jó szándékúak. Az a néhány gonosz, akinek hideg a szíve, mint a téli éjszaka, épp emiatt tud erősebben ártani másoknak. Mert a jók jót feltételeznek, a rosszak azonban kihasználják ezt.

Tudta ezt Magdolna, a festőművésznő, akit gyermekkorában rengeteget bántottak, mert jó tanuló volt, okos és törekvő - őt megpróbálták lehúzni maguk mellé, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt a Főnök, aki adakozásra tanította az embereket, s akit egész életében százszor megpróbáltak, csőbe húzni, megvesztegetni, kenőpénzek adására bírni, átverni, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt a Nővér, akinek az ölelése gyógyít, s akit megpróbáltak hálapénzekkel megvenni, megkörnyékezni, visszaélni a szeretetével, elcsábítani és kihasználni, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt Vizkelethy bácsi, az öreg ezermester, akit a kis műhelye miatt megpróbáltak feljelenteni, bemószerolni, ráküldeni az adóhatóságot, a tűzoltókat, a rendőröket, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt Tamás, az asztalosmester, akit börtönviselt múltja miatt megszóltak, lenéztek, akire gyanakodtak, akinek hátat fordítottak, de nem sikerült nekik.
Tudta ezt a Kelebek band basszusgitárosa, aki drogos volt, s akit százszor próbáltak visszahúzni, lejáratni, megkísérteni, de nem sikerült nekik sem őt, sem a zenekar többi tagját maguk mellé húzni.
Tudta ezt a Balerina, akit ezer és egy kritika ért, mert magához vett egy beteg gyereket, s a pénz meg a karrier helyett a belső értékeit követte, s talán épp ezért nem sikerült nekik.

Elmíra, túl a tengeren - de még ott, ahová a Lélekpillangó végtelen ereje elért - a sohoban ült egy kis bárban, egy afrikai motívumokkal díszített csészéből forró etióp kávét kortyolgatott, s ezen merengett. Mi a közös azokban az emberekben, akiket nem tudnak elcsábítani, akikre nem hat a korrupció, akin nem talál fogást a hatóság, aki túléli még a legkeményebb borzalmakat is? Mitől van hozzá erejük?

Nézte az embereket a kávézó előtt - jöttek és mentek, mint ahogy te is. Vajon hová állsz be? Melyik sorba? Abba, ahol a győztes csatát vívják a kísértőkkel, vagy oda, ahol hagyják nyerni őket?
Vajon min múlik? Kin múlik?




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 08-i történet )

Kissé szomorkás, mégis boldog szíveket köszöntött ma a Lélekpillangó. Magdolna búcsúzott a repülőtéren édesanyjától, Alexandrától és a Főnöktől, akik kikísérték. Korábban telefonon már elköszönt a többi jó baráttól. A lány Párizsba készült visszautazni, hogy együtt töltsön még néhány napot a Sorbonne-on megismert barátaival, hogy majd onnan induljon tovább. Vissza a tengerentúlra Elmirához, akihez finom szálú, intelligens barátság és munkakapcsolat is fűzte. Ő volt a művészeti menedzsere.

Magdolna átölelte szeretteit, majd átment a biztonsági kapun és felrakta kézipoggyászát a futószalagra, végül felszállt a Párizsba tartó repülőgépre. Az út kellemesen telt, Magdolna művészeti könyveket olvasgatott, igyekezett elterelni a gondolatait, hogy ne bánkódjon nagyon családja hiánya miatt. Leszálltak végre Párizsban, ahol a reptéren egy hatalmas meglepetés köszöntött rá. Egy férfi fogta meg a karját és mosolyogva, angolul kérdezte: “Szia, te csodálatosan szép! Emlékszel még rám?"

A jóképű szállodalánc tulajdonos volt az, akinek a megrendelésére azt a hatalmas festményt festette még tavaly, mielőtt elutazott Párizsba, hogy a Sorbonne hallgatója legyen. Magdolna emlékezett még a férfira, - azóta se tudta kiverni a fejéből, - nem gondolta volna, hogy valaha is újra látják egymást. Tetszett neki a sötétszemű, sármos férfi, ám a határozott erejű közeledéstől földbegyökerezett a lába, azt se tudta mit válaszoljon. Bólintott, valami "igenpersze"-félét. Fülig pirult. Felmentőseregek hada futott át a fején, és mintha megrendelte volna, egy csoporttársnője köszönt rá ebben a pillanatban. “Szia! De jó, hogy összefutottunk! Ráérsz egy kicsit? Mész valahova, vagy jöttél?" Magdolna nagyon megörült az ismerősnek és csatlakozott hozzá, majd visszafordult és odaköszönt a kedves férfinek, hogy most mennie kell, nagyon sajnálja, talán máskor több idő jut a beszélgetésre. A férfi csak mosolygott, ismerte már a női lelket, tudta, hogy miképpen fogja meghódítani a magával ragadó, fiatal nőt. Odalépett a check-out-os kisasszonyhoz és kikérdezte Magdolna adatait. Mivel szálloda-lánc tulajdonos lévén sokat utazott, így ismerték már a repülő társaságnál, nagy név volt az övé, ezért kiadták neki Magdolna utazási adatait. A férfi pedig átcsekkolta a jegyét arra az időpontra, mikor Magdolna is visszautazott a tengerentúlra.

Magdolna az ismerős lány izgatott kérdéseit arra vonatkozóan, hogy ki volt ez az őrülten sármos dígó fiú, egy zavart mosoly és szorgos pirulás kíséretében csak azzal hárította el, hogy egy megrendelője. Hirtelen nem is tudta, hogy a lány a megrendelő ténye, vagy személye, a pasi jóképsűsége miatt irigyli-e jobban. Mindnenesetre ha az irigységgel kalapálni lehetett volna, ismerőse szeméből aszfaltbontó légkalapács lehetett volna.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 09-i történet )

A Lélekpillangó és Magdolna szíve úgy fonódtak össze, mint a kalács ölelő szálai- langymelegen és zamatosan, hogy jóllakassák az éhes sorsot. Azt, amit nem lehet elkerülni, amit meg kell élni, amibe bele kell menni.
Magdolna a tegnapi reptéri eseményeken gondolkozott. Bosszantotta, hogy olyan gyerekesen viselkedett, mikor a férfi megszólította.
- ... pedig a férfi kedves volt. - mondta magának, mintha legalább is bizonyíték kellene hozzá.
Tudta, hogy mi váltotta ki nála a rémületet, a sármos férfi azonban nem volt összehasonlítható a telepi fiúkkal, akik azt a szörnyűséget művelték vele 2 évvel ezelőtt. Vágyott a szerelemre, de emiatt a borzalmas emlék miatt, amit mélyre nyomott a lelkében, nem merte közel engedni magához a férfiakat. Sokan nagyképűnek, ridegnek tartották. A Vouge egyszer azt írta róla, hogy ,,elszállt, akár a pillangók, amiket fest". Magdolna örült ennek a hasonlatnak, pedig az vitriolos tollú újságíró bántásnak szánhatta.

Töprengéséből Elmíra skype hívása terelte ki. A monitoron felvillant a kreol bőrű, karakteres orrú ápolt nő arca. Vékonyka szája most be nem állt, hatalmas mandulaszemei lelkesen ragyogtak. Boldogan mondta, hogy a kiállítást, amit egy ideje szervez a lány képeiből január végére, tető alá hozta és szeretné ha minél előbb vissza érkezne a tengeren túlra, hogy legyen idő mindent elrendezni. Magdolna rábólintott. Egy hét éppen elegendő lesz, hogy elrendezze Párizsban a dolgait, elbúcsúzzon az itteni barátaitól. másnapra volt időpontja a francia nyelvvizsgára. Tudta, hogy menni fog, biztos volt magában.

Elmíra még a főnök iránt érdeklődött. Kedvelte a jó modorú, intelligens férfit, aki miatt a Sárrétre utazott és ott, mindentől távol megismerte szerelmét, Danielt. Közvetve a Főnöknek, illetve a vele való sorsszerű találkozásnak köszönhette, hogy közel egy éve boldog párkapcsolatban élt ezzel a csodálatos férfival. Magdolna elmondta, hogy a Főnök most éppen síel a feleségével, de megadta neki a Főnök elérhetőségét. Elmírának tervei voltak a Nagyvárosban és a Sárréten is, rengeteg szál fűzte szerelme Daniel, szülőhazájához, na meg Magdolnáéhoz, aki nem csak jó üzleti befektetés volt, hanem lassan, de biztosan barátnők is lettek. Tervei voltak ott és úgy gondolta, hogy a Főnök üzleti kapcsolati hálója, ami pont ugyanúgy működik, akár a Lélekpillangó erő-hálózata; nagy segítség lehet céljai véghezviteléhez.




A Lélekpillangó meséje ( 2015. jan. 10-i történet )

A Lélekpillangó tudta: - Mikor körülötted minden hófehér, akkor a lelked és a tekinteted is egyszerre kitisztul. Friss, alpesi levegőn és szemet gyönyörködtető látványban van része Főnöknek és feleségének, Rékának, akik két siklás között éppen forró teát melengetnek a kezükben a hütte előtti kispadon ülve. Mínusz 15 fok van, de kell a napszemüveg, mert a nagyvároshoz közeli, mégis már a szomszédos országhoz tartozó hegy legmagasabb csúcsán, közel 1800 méteren a tengerszint felett, a nap sugarait szikrázóan veri vissza a hófödte táj.
Réka belekarol férjébe és közelebb húzódik hozzá. Nem is azért, mert fázik, hanem mert hirtelen a múltba merülve bevillan egy kép előtte, az, mikor még kapcsolatuk elején, első gyermeküket várták. Akkor is tél volt, nagy hó, igaz nem síelni voltak, csak sétáltak a város közkedvelt hegy tetején.
Rékát elöntötte a forróság. Nagyon szerette a szíve alatt hordani a gyermekeit. Mindig is szerette a férjét, felnézett rá, tisztelte, olyan bizsergetően biztonságos érzése volt a közelében. De mikor várandós volt, a hormonjai még inkább felerősítették a férje iránti érzéseit.
Már közel 40 éve annak, hogy ebben az áldott állapotban egy levélben vallott szerelmet a férfinek, akit, azóta is napról napra csak egyre erősebben szeret. Az a levél nagy becsben áll a Főnök emlékei között is. Idegen szinte nem is tudná elolvasni, annyiszor hajtogatta szét és össze a papírt, így leginkább emlékezetében, és főleg kapcsolatukban él élénken minden egyes sor:

Mi a szerelem?
Mikor nőként arra vágysz, hogy gondoskodhass a férfiról. Mikor alig várod, hogy abba a ruhába lásd, ami te általad lett tiszta és illatos. Mikor azon töröd a fejed, hogy a sok kedvenc étele közül melyikkel okozz neki előbb örömet. Mikor arra gondolsz, hogy hogyan tudod őt támogatni, hogy elérje és megvalósítsa a célját, hogy jóleső érzéssel megteremthesse számotokra az otthont, amit majd te megtöltesz szeretettel, melegséggel, odaadással, harmóniával. Amibe szívesen költözik egy újabb tiszta lélek, titeket választva, hogy tőletek töltekezzen és egymástól tanulva, egymás kezét fogva haladjatok az úton, amely rendeltetett nektek. Mikor előtérbe kerül az az érzés, hogy az életed valódi célja a gondoskodás. Mikor termékennyé és befogadóvá válsz, mikor az egész világot a kebledre öleled és egyesülsz a Földanyával és rátalálsz a Holdra.
Mikor férfiként, minden pillanatban rád tör a vágy, hogy érezd a nő illatát és magadon viselhesd azt egész nap. Mikor elképesztő ötleteid támadnak arra, hogyan kápráztasd el és vedd le a lábáról, csakhogy láthasd a mosolyt az arcán. Mikor minden (ezek mellett) megmaradt erőddel arra koncentrálsz, hogy beteljesítsd a célod és megteremtsd kettőtök számára a biztonságot, hogy aztán majd a nevedet viselve tovább örökítsétek mindazt a csodát, amit ti ketten jelentetek most a Földön.
Mikor két eddig bolyongó és kereső lélek egymásra felfigyel, megérintődik, saját egészét még teljesebbnek érzi és megszűnik a magány fogalma, mert egy meg egy az sokkal több, mint kettő, az a minden, amit akkor, abban a percben az egész Univerzum jelent.

Réka fátyolos szemmel férjére nézett, aki bár nem láthatta a meghatottságot a napszemüveg mögött, de érezte, ismerte már felesége gyengéd pillanatait. Meghatóan elmosolyodott és homlokon csókolta lélekben újra tini szerelmét.




 
 
0 komment , kategória:  Mindenmás /történ.,elbesz/  
Adrienne 44 éves
  2015-01-06 16:04:11, kedd
 
 


Molnár Józsefné: Gyermekem születésnapjára

Mit kívánjak most én neked, hogy
az életed boldog legyen.
Legyél erős, bátor, a szenvedéstől
maradj mindig távol.
Isten éltessen, adjon neked szépet,
hamarosan átléped a 44. éved.
Ameddig a szívem dobog, a szeretetet
tőlem kapod.
Csillogó szemeddel tekints fel az égre,
köszöntsön a napnak
aranysárga fénye.
A születésnap a Te ünneped, ünnepelek
én is veled,
örömkönnyek jutnak nekem.
Szíved dobbanása az ünnep nagy varázsa.
Virágszirmok hulljanak,
rólad szóljon ez a nap.
Legyen lufi virág helyett, gyermeked
most adja neked.
Kívánok sok boldogságot, hozzá
tengernyi sok szép virágot.


 
 
0 komment , kategória:  Irodalom/vers,regény, stb./  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2014.12 2015. Január 2015.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 5 db bejegyzés
e év: 73 db bejegyzés
Összes: 16873 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 310
  • e Hét: 1148
  • e Hónap: 7102
  • e Év: 7102
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.