Regisztráció  Belépés
kannalidia.blog.xfree.hu
A barátság szent dolog, védeni, óvni kell, Ki mit fektet belé, annyit vihet csak el. KOZMA ANNA LIDIA
1953.07.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/11 oldal   Bejegyzések száma: 105 
Kormos Nikolett A csend szökik el
  2015-10-26 21:17:18, hétfő
 
 









Kormos Nikolett
A csend szökik el

Hideg őszi szél fúj mostanában,
Hulló falevelek az ősz fodrában.
Minden zenés, az őszre felel,
Zúgó morajában a csend szökik el.

Kis patak csobog csendesen,
Minden csillog őszi fényesen.
Árva kis madár faágon énekel;
Minden zajos, csak a csend szökik el.

A kopasz, vén fák meghajolnak;
A télnek hajtott fővel hódolnak.
Nincs levél, a madár sem énekel,
Csak a némaságban a csend szökik el.





Kormos Nikolett
Falevél hullajtó

Integet, búcsúzik már a forró nyár,
A faágakon minden levél táncot jár.
Énekelnek, hajladoznak, mosolyognak;
Falevelek, hulljatok csak!
Forogjatok, táncoljatok a szélben,
Fürödjetek még a nap meleg fényében!
Izgő-mozgó, színes falevél-hegyek,
Táncra hívnak engem a sok falevelek.
Hulló levelek sokasága alatt forgok;
Kinyújtott kézzel az őszről álmodok.
Mindez csodás, mint a színes falevelek,
Pörgök, fújnak a hűvös, őszi szelek.
Szédülve megállok, mosolygok, nevetek,
Hulljatok csak, falevelek!






Éva Hirth Szín kavalkád
Olyan szép, békés sétányt találtam,
itt sétálok a szín kavalkádban.
A levelek rozsdásan ingadoznak,
nehéz az ágaknak, szép lassan lehullnak.
A fákon a tar ágak, az égre mutatnak,
a sétány végén,még ereje van a napnak,
a napot az ösvénytől, a fák kirekesztik,
csípős hideg van, az utakat, megdermesztik.
A tisztásnál egy kis tó terül el,
nagyon magányos,a madár sem énekel,
én is magányosan teszem meg utamat,
nem hallom, a cipőkopogásomat.
Mindig eszembe jutsz a hajnali sétákon,
Miért is nem sikerült, már nem bánom...
A levelek hullnak,az elmúlás kavarog a fejemben,
amit irántad éreztem ...itt maradt a lelkem...




Bencze Marianna:
Csalfafény
Kacska ágon zöld levél,
széle csipkés sárgaréz,
mert csókját csente rá az ősz,
a csalfa nyárból lett dizőz.
Szélhajával körbefonta,
csábította, ámította;
ő gazdagabb lesz, mint a nyár,
s majd add rá színpompás ruhát.
Kacska ágon zöld levél,
széle csipkés sárgaréz,
hiú-vágya eszét vette,
hamis szavát mind elhitte.
Zöldje vörös, sárga lett,
aranyfényű amulett,
pörgött, mikor szél zenélt,
táncolt az elmúlás felé.
Gyenge száron kis levél,
fénye sincs már, rozsda rég,
elhagyta a szép dizőz,
csalfa nyárból, tarka ősz.
Tél-elő, ha megtalálja,
rideg szóval földre rázza,
sárba hull a kis levél...
de egyszer még égre néz,
és fel sem fogja ésszel,
kacska ágon, rég nem ékszer,
helyén gyémánt-függő már a dér,
sehol, sehol sincs fent levél.





Megindultak
Ma megindultak a dombok,
s rajtuk a füvek, a fák és a bokrok,
még egyszer hogy megmártózzanak
a délutáni Napban, a szőlők
hárslevelű csoda-illatában,
hulló diólevél kesernyés szagában,
a szüretelők harsanó dalában.
Mentem velük, szinte kótyagosan.
Egy-egy darazsat félrecsaptam,
dongásuk, fullánkjuk nem szívlelem.
A kószálásban egy buckára léptem,
s ahogy talpam alól a rög kiszaladt,
láttam nappali csillagokat, s egy
fürge szürkés-zöld gyíkot, amint
a füvek között lázasan elfutott;
a fájdalmat feledtem, s a fürdőző
világra figyeltem, és arra a ledér
kis felhőre, mely előttem oly kacéran
kigombolkozott, elállt a lélegzetem.
Ma megindultak a dombok,
s rajtuk a füvek, a fák és a bokrok,
még egyszer hogy megmártózzanak
a búcsúzó, aranyló, őszi Nap




Konsztantyin Fofanov

Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy

Őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
A tűnődő természet hervadása,
kora reggel az ősz ködgomolyag,
a búcsúzó fények, a madarak -
a lelket álom s bánat babonázza,
őszidő, de szép, de gyönyörű vagy!
Szeretem gyermekkorom óta, Észak
bús fia, hűlő vizek moraját,
Az álmos erdőt, ha a komor évszak
leheletétől felgyúlnak a fák.
Megyek a kertbe - hallgat a madárhad,
már kókadt minden,
de a kései virágok végső pompájukban állnak,
közeledtén a meztelen halálnak
még fénylőbben vágynak tündökleni.
Vagy kimennek a ritkuló berekbe:
bíborban ég, átlátszó s hallgatag.
Csóvát evett az alvó tetemekre
immár a szeptemberi virradat!...
Vagy a folyóhoz megyek - csupán hullám,
ólmos habok lomhán türemlenek.
Csöndes, szelíd harmónia borul rám,
és álmaim gyönyörrel teljesek...
Megsajdulnak felejtett veszteségek,
de nincs bennük se gyötrelem, se vád,
homályosak, mint őszi csöndben ébredt
álomlátások, édes aromák.
És elnyerem megint a kurta békét,
könny fátyolozza megint szememet...
S ragyog az élet fénylő jelenésként,
ragyog, mint megfejtett édes jelek...



 
 
4 komment , kategória:  Általános  
Román Antal: Ősz
  2015-10-26 20:59:28, hétfő
 
 








Román Antal: Ősz


A nyár emlékét idézi még a gyengélkedő napsugár,
De érezzük már, minden szép nap lassan-lassan tovaszáll.
Ritkulnak a fák lombjai, avar lepi be a tájat,
A lemenő Nap vörös fénye elnyújtózva ásít párat.

Elmúlik minden, mi szép volt, búcsút intve e világnak,
Lehullik a levelekkel minden öröm, s minden bánat.
Helyükön csak sivár ágak hirdetnek egy szebb világot,
Egy életteli, nyüzsgő létet, mit szem eddig csak ott látott.

Hűvös szellő suhan végig, borzolja az emlékeket,
Felkap néhány falevelet, s egy másik helyre teszi őket.
Minden perc és minden óra így kerül le egyre mélyebb
Rétegébe emléküknek, s így lesz minden emlék még szebb.

Mert az idő elfeledtet minden rosszat, mi csak érhet,
S ha visszanézünk majd a nyárra, nem látunk mást, csakis szépet!
És bár tudjuk, előttünk van még egy hosszú, hideg tél is,
S hó és jég fed minden szépet, minden jót, de tudjuk mégis,

Eljő majd a tavasz fénye, s életet lehel a tájba,
Felolvad a jég s a hó, gyógyírt adva szomjúságra,
Új levele nő a fáknak, langyos szellő suhan csendben,
Simogatva viszi a hírt: új világ van születőben.

Minden szép, mi elmúlt ősszel, s hullott levélként a földre,
Minden jó, mit eltemettünk mélységesen emlékünkbe,
Minden rossz, mi megfakulva lapul lent az avar mélyén,
Minden jég, és minden hó, mi elolvadt, s immár víz lévén

Táplálja az új világot, erőt ad a folytatáshoz,
A dermedt tájra új életet, új reményt és megváltást hoz,
Hogy bátran nézzünk elébe a tavasznak s egy újabb nyárnak,
S ne sajnáld, hogy ismét ősz lesz, része ez a körforgásnak.







John Keats:
AZ ŐSZHÖZ
Párák és érett ízek évszaka,
jössz s hő hived, a sárga nap, örűl,
s összefogtok s áldott fürtök soka
csügg a szőlőn a nádtetők körűl;
mohos ágat dús almasúly töret
s zamat tölt miden őszi magvakat,
dinnye dagad, feszűl cukros bele
a mogyoróknak s száz bimbó fakad:
késő virág, minőt a méh szeret,
s már azt hiszi: örök a méz-szüret,
mert nyári sejtje csordultig tele.
Ki nem látott még téged? - Kiszököm
s megleslek gyakran csűrök közelén,
ülsz gondtalan a téres küszöbön
s hajad lágyan leng a cséplés szelén,
vagy épp aratsz és mákillat hatol
hozzád s elaltat és nem méri már
sarlód a szomszéd, rezge fű-kalászt;
vagy főd, mint fáradt béresé, hajol
patak tükrére s friss italra vár;
vagy bor-prés mellett les lassú, sovár
szemed, hogy végső cseppjét hullni lásd.
Hol a tavasz nótái? mind halott?
Mi gondod rá! van néked is zenéd:
míg esti felleg sző be halk napot
s a tarlón rózsák színét szűri szét,
a parti fűzfák közt busongva dong
a szúnyograj, mely száll, meg szétomol,
mert kapja-ejti kényén könnyű lég;
kövér nyáj béget s visszazeng a domb,
tücsök cirpel, veresbegy is dalol:
finomka fütty a szérüskert alól
s gyűlő fecskék zajától zúg az ég...
(Fordította: Tóth Árpád)







Radnóti Miklós: Szerelmes vers
Ott fenn a habos, fodor égen a lomha nap áll még,
majd hűvösen int s tovaúszik.
És itt a szemedben a gyöngyszinü, gyönge verőfény
permetegén ragyog által a kék.
Sárgán fut az ösvény,
vastag avar fedi rég!
Mert itt van az ősz. A diót leverik s a szobákban
már csöppen a csönd a falakról,
engedd fel a válladon álmodozó kicsi gerlét,
hull a levél, közelít a fagy és
eldől a merev rét,
hallod a halk zuhanást.
Ó évszakok őre, te drága, szelíd, de szeretlek!
s nem szeretek már soha mást.









 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Bihari Kitty Halottak napján
  2015-10-26 12:10:25, hétfő
 
 




Bihari Kitty
Halottak napján

Halottak napján egy piros mécsest gyújtok,
elhunyt szeretteim előtt fejet hajtok.
Ez a nap, melyen tiszteletünk lerójuk,
s kegyetlen fájdalmunk végleg elfogadjuk.

Beregszász, 2015. október 25.









Tordai Mihályné
Fájdalomtól megtörve

Emlékezem

E szent napon
megdobban szívemben
az elmúlás érzése.
Bánat ül lelkemre,
sok halottam emléke.
Virágból font koszorúval
most rátok emlékezek.

Győzött fölöttetek a sötétség,
melyet gyertyát gyújtva
messzire elűzök, ragyogjon a fény!
Pompát ölt minden hant...
fájdalom süvít a lelkemben.
Fájó szívvel "Rátok" emlékezem!

Nagykálló, 2015. október 25.









Alle Glória
Gyertyafény

Gyertyafény imbolyog, kondul a harang,
temetőkertekben szipogó sírás.
A holtak lelkéért szól giling-galang,
hűvös leveleket hullat a nyírfás.

Mi is hullatunk égő, sose múló
könnyeket, amitől a szív megremeg.
Szeretteinkért a fájdalmunk dúló,
szívet-szaggató, örökös rettenet.

Halál angyala kézen fogta Őket,
elmentek, itt hagyták a szenvedőket...








Ódor Attila
Halottaink napja

Ecclesia patiens

Mire gyertyáink sorra csonkig égnek,
még csendesen imát mormolunk.
Köd száll le lassan, már sötét lesz,
e hantoknak immár búcsút mondhatunk.

Fejünket szívünkre hajtjuk még utószor,
avar csörren lassú lépteink nyomán.
Mi lettünk itt most az újabb utókor,
eső mossa nyomunkat útjaink során.

Néhány gyertyaláng még sárgán lobog,
szeretteink sírjain gyászol száz virág.
Fájó szívünk ilyenkor halkabban dobog,
s gondjaink elszállnak, mint unott páriák.

Ezernyi gondolat száll zsongó fejünkbe,
kérdések cikáznak időn és téren át,
vajon jól szerettünk-e egykoron
gyermeket, apát s édes, jó anyát?

Lángjaink sorra mind ellobbannak,
lelkünk mormol még zokogó imát.
Sötétség jár a csendes temetőben,
vár minket újra a zsongó külvilág.

Gyertyáink immár mind leégtek,
csendesen, könnyezve útnak indulunk.
Leszállt az őszi köd, sötét lett.
E hantoknak most búcsút mondhatunk.













 
 
0 komment , kategória:  Vallással kapcsolatos  
Sült csirkecombok mediterrán zöldségágyon recept
  2015-10-25 18:22:23, vasárnap
 
  Sült csirkecombok mediterrán zöldségágyon recept






Hozzávalók 6 főre
6 db nagyobb csirkecomb (25 dekásak)
2 közepes padlizsán
2 közepes cukkini
2 nagyobb vöröshagyma
25 dkg gomba
2 db kaliforniai paprika(piros,sárga)
A hús fűszerezéséhez:
6 gerezd fokhagyma
2 teáskanál morzsolt majoranna
2 teáskanál szárított rozmaring
2 teáskanál örőlt bors
3-4 evőkanál citromlé
2 teáskanál só
petrezselyem finomra vágva
4-5 evőkanál olivaolaj
1 nagyobb burgonya személyenként

Elkészítés:

Tisztítást követően a combok forgójától az alsó comb felé sós újjammal 1-1 gerezd fokhagymát felnyomok, felső bőrét a hústól elválasztva fellazítom, és a bőr alatt a húst alaposan sózom, megszórom bőven rozmaringgal, majoránnával, borssal. Utána bőrére fektetem, húsos felét meglocsolom a citromlével, sózom, és a fűszerekkel megszórom, hagyom kb. 1,5 órát pihenni, hogy a fűszerek aromája a húst jól átjárja.

Közben a zöldségféléket közel azonos nagyságúra kockázom, kiolajozott tepsibe terítem, enyhén sózom, megszórom őrölt borssal, majd a combokat a zöldségágyra fektetem, és meglocsolom sistergő, forró olajjal, hogy a csirke bőrét összehúzza.

Előremelegített 220 fokos sütőbe tolom, majd 10 perc után 200 fokra mérsékelem a hőfokot. Végig fedetlenűl sütöm, mivel a sok gőz, amit a zöldségek a sütés során engednek, elég ahhoz, hogy jól átpárolódjanak a combok, és a végén pirosra sűljenek. Kb. 20 percenként saját szaftjával átkenegetem, a kiszáradás elkerülésére.

Személyenként 1 nagyobb burgonyát alapos tisztítás után hámozatlanul légmentesen alufóliába csomagolok, a sütőrácsra helyezem a tepsi mellé és ameddig a hús megsűl a burgonyák is megpuhulnak.

Ennek a bő adagnak 1,40 óra volt a sűtési ideje, 10 perc pihentetés után tálaljuk!

Tálalásnál a comb mellé szeletelem a fóliás burgonyát, és a sült zöldségkörettel (melyet friss petrezselyemmel megszórok) tálalom.
 
 
1 komment , kategória:  Receptek tőletek  
Pék Rozália:Múlik az idő
  2015-10-25 14:56:53, vasárnap
 
 






Múlik az idő
Hosszúra nyúlt esték, rövidebb nappalok
Az idő múlik, változnak az évszakok
Az ember megéli, szemléli, nem tehet ellene
Megérti, vigyázni kell az életre
Megtanulja értékelni az időt
Főleg, ha már meghaladta az életdelelőt
Én is értem, élni kell vele
Mert az életemnek van eleje és vége
Nem békétlenkedek, csak kicsit félek
Nézem az eget, mintha apám szemei néznének
Nem lehet annál semmi kékebb
Az élet ma is mindennél szebb
A természet most sok színben pompáz
Az őszi nap minden falevelet bokrot átszínez
Szemet gyönyörködtető látvány ez
Engem anyám blúzára emlékeztet.
Pék Rozália









Pogány Zoltán: Szeretlek, ősz
Szeretlek, ősz... mikor enyhet hint a táj,
minden, mi zöld, földbarnává ernyed,
a köd langy, gomolygó táncra gerjed
s már tüzes nap harapós ajka se fáj.
Ilyenkor mellbe vág a felismerés,
hogy mennyi gyönyört rejt még az élet,
hogy minden szép bontogat új szépet,
mit látnom és éreznem sors-rendelés.
Tudom, a tavasz, nyár, tél... gyöngyképek.
Ám bennem csak az ősz az, mi gyöngy-esőz,
súgó zsongásától ázva lépek
mély boldogságba - oh, dallamos dizőz! -
mert ősz-létemben míg csenghet ének,
mindig és örök vággyal szeretlek, ősz...









ŐSZI BÁL AZ ERDŐBEN
Nyár végén Őszanyó átszinezi a határt.
Az üdén zöld színeknek ideje rég lejárt.
A bágyadt napfény átsejlik, a lombokon.
Búcsúzóul táncba kezd, kisérője fa és bokor.
A hangulat ettől kezdve tetőfokára rúg.
Az elsárguló leveleknek fel is, le is út.
A feltámadó szélben mindegyik szárnyra kap.
Önálló életük estélyén, táncuk keringve vad.
Ökörnyáluszályukkal az erdei tündérek,
Bajadér léptekkel puhán táncolni kezdenek.
Mulatozásukhoz a zenét tücskök hegedűlték
Méhek hangyák a tivornyát messzire kerülték.
A vigasságnak nem akart senki véget vetni,
Ám az este közeledik, a Napnak el kell menni.
A távozó Nap még fellobbantja egy sugarát,
Búcsút int a táncolóknak, és folytatja égi körútját
Az alkonyuló ég peremén madarak szállnak
Egyre azt rikoltják:/ vége van a nyárnak!
Őszanyónak, a festőnek képtára megtelt,
Elkápráztat mégis minket e nyárvégi idillel.
Rákoskeresztúr, 2004. 01. 27. Jakab Anikó












 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Tokaji Márton:Suhan az ősz
  2015-10-25 14:56:48, vasárnap
 
 







Tokaji Márton:Suhan az ősz

Fáknak levelei rozsdabarna ,sárga ,
De néhól vörösbe hajlik át az árnya.
Erdei utakon széllel együtt futnak,
Őszi hangulatba szinte kavarognak,
A Nap enyhe súgara simítja a tájat,
Öleli csókolja a gyönyörű a fákat.

Két évszakon át lombjait csodálta,
Úgy érzi itt hagyják és most ő lessz árva.
Már minden hiába meg jött az elmúlás,
Kikeletkór lessz majd csak megújulás.
Addig eső könnye húlik majd a tájra,
A fák elalszanak a tavaszra várva.












Tóth János / Már vége a nyárnak
Izzó vörös szív a nap, a reggeli ég tövén
Lüktetése megcsillan a föld harmatos kövén.
Őszi ruhát hullató színes tarka fákon
Kicsi madár didereg, egy hajladozó ágon.
Csöppnyi feje legubbasztva, szárnya összezárva
Reménykedve föl-fölpillant, a nap melegét várja.
S lám az erdő túlsó végén nyújtózik a pirkadat
A sötétség szertefoszlik, híre-hamva sem maradt.
Virágszirmok nyílnak méhek, lepkék szállnak
Utolsó kortyát isszák, az elmúló nyárnak.
Szellők szárnya csípőssé vált, a napsugár gyenge
A nyár virágpor zászlaja mélyen leeresztve.
Mint a hold fogytak el, az izzasztó napok
S királyságuk eljöttét ünneplik a fagyok.
A természet lassan lehunyja szemét, s takaróját várja
Hosszú álma után köszönti majd, a tavasz kis virága.











SOMLYÓ ZOLTÁN:
SZEPTEMBER
Mitől oly terhes minden ősz
s mért kábulunk el illatában?
S ha lágyan perg a sok levél,
mért látjuk, hogy ott a halál van?
Ha szőlőgerezdhez nyulunk,
mért járja hő az ujjainkat?
S az érett nő mért gyengül el,
mint rózsa, mit a szél megingat?
És mint a vágyó anyaméh,
miért járunk szívig kinyílva?
S miért cseng és mért mosolyog
az érett körte, alma, szilva?
Ezt kérdi öntudatlanul
így őszidőn a gyötrött lélek.
Bámulván csöndes betűit
a kalendárjom levelének.
S míg leterítve áll az ágy
s a kályhának még lángja nincsen
az ablakon az őszi fény
beszáll s megcsúszik a kilincsen.
S kopogtatás nélkül benyit
az ősz, adója legjobb jónak;
az érett magzatot hozó
anya: a kilencedik hónap.












Az ősz sétál a Kisvejkei tájra,
megint.
Az elmúlt idő,
az ezüstös hajamra tekint.
Vetkőző virágok,
sárguló erdő.
Sok esőt cipelő fekete felhő.
Lassan fújja a hűvös szél,
az ég peremén.
Majd könnyezve néz le,
a földre elém.
A felhő először sír,
majd a sírást zokogásra váltja.
A sűrű könnyei között,
reszketve szállnak.
Egyedül csak a bús magány,
mind kettőnek az útitársa.
A virágos nyárban maradt,
szegényeknek a turbékolása.
A vadgerlék egy eső verte fára szálltak,
a félelemtől a fejük,
mint a szélforgó úgy forog.
Rám néznek,én vissza rájuk,
majd lassan elindulok.
Csak úgy céltalan,
valahová visz a fájós lábam.
Szomorkodok és kesergek,
a pityergő sárguló,
csendes őszi tájon.
Debreceni Zoltán












Román Antal: Ősz


A nyár emlékét idézi még a gyengélkedő napsugár,
De érezzük már, minden szép nap lassan-lassan tovaszáll.
Ritkulnak a fák lombjai, avar lepi be a tájat,
A lemenő Nap vörös fénye elnyújtózva ásít párat.

Elmúlik minden, mi szép volt, búcsút intve e világnak,
Lehullik a levelekkel minden öröm, s minden bánat.
Helyükön csak sivár ágak hirdetnek egy szebb világot,
Egy életteli, nyüzsgő létet, mit szem eddig csak ott látott.

Hűvös szellő suhan végig, borzolja az emlékeket,
Felkap néhány falevelet, s egy másik helyre teszi őket.
Minden perc és minden óra így kerül le egyre mélyebb
Rétegébe emléküknek, s így lesz minden emlék még szebb.

Mert az idő elfeledtet minden rosszat, mi csak érhet,
S ha visszanézünk majd a nyárra, nem látunk mást, csakis szépet!
És bár tudjuk, előttünk van még egy hosszú, hideg tél is,
S hó és jég fed minden szépet, minden jót, de tudjuk mégis,

Eljő majd a tavasz fénye, s életet lehel a tájba,
Felolvad a jég s a hó, gyógyírt adva szomjúságra,
Új levele nő a fáknak, langyos szellő suhan csendben,
Simogatva viszi a hírt: új világ van születőben.

Minden szép, mi elmúlt ősszel, s hullott levélként a földre,
Minden jó, mit eltemettünk mélységesen emlékünkbe,
Minden rossz, mi megfakulva lapul lent az avar mélyén,
Minden jég, és minden hó, mi elolvadt, s immár víz lévén

Táplálja az új világot, erőt ad a folytatáshoz,
A dermedt tájra új életet, új reményt és megváltást hoz,
Hogy bátran nézzünk elébe a tavasznak s egy újabb nyárnak,
S ne sajnáld, hogy ismét ősz lesz, része ez a körforgásnak.












 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Móricz Eszter :Oszd meg velem ...
  2015-10-25 00:38:13, vasárnap
 
  MINDEN KEDVES LÁTOGATÓMNAK CSODÁS HÉTVÉGÉT KÍVÁNOK!









Oszd meg velem ...

Oszd meg velem
a csöndet,
a nyugalmat,
nézz szemembe
és hallgasd
velem a percet.
Hallgasd, ahogy
muzsikál a szél,
ahogy sír a nyár,
ha elköszön,
és jön az ősz.
És nézd, ahogy
remegve elfut a
nap, lombokra
száll az alkonyat.

Móricz Eszter











Lenéznek rám az égi csillagok.

Ők látnak téged. Csendes ablakod
üvegjén át most mosolyogva néznek
s tudom: becéznek.

Milyen jó a csillagoknak!

A lelkembe is beragyognak
s elhozzák nékem a te képed
-áthidalják a messzeséget-
s homályán át az éjszakának
látlak.

/Somogyváry Gyula/










 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Barátom üzenete
  2015-10-23 15:25:34, péntek
 
 






























 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Dorys May: Rejts el kedves
  2015-10-22 22:20:05, csütörtök
 
 








Dorys May: Rejts el kedves


Rejts el kedves karjaidba
s úgy ölelj, mint még soha;
védj meg engem tél derétől
nyári napnak tűz-hevétől...

Rejts el engem a szívedben
dobbanás mellé közvetlen;
egy legyek, ki benned dobban
s egy, kit védsz karodban...

Rejts el engem szavaidban
úgy mond, hogy csak én tudjam
szavak között sóhajod
értem szól, benned jajong.

Rejts el kedves karjaidba;
úgy ölelsz, mint még soha
eggyé válsz most a lelkemmel,
tűzben próbált szerelemmel...













Gámentzy Eduárd: Legyél te!

Legyél te sóhaj...
S én vigasz...!
Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!
Hogy én lehessek majd a kéz,
Ki érintésével becéz...

Legyél te mosoly,
Én a könny...!
S ha jönne öngyilkos közöny,
Keress a szívemben helyet!
Ne hagyd, hogy elveszítselek!

Legyél te gyertya...
Én a tűz...!
Kit olthatatlan vágya űz...
Két végén égő... szörnyű... tánc...
- Kegyetlen... gyönyörű románc...













Tóthárpád Ferenc: Bársonyodba öltözöm

Megismerem, ha rám hull az árnyék,
Ha mögöttem is állsz, én érzem meleged!
Egyébre már mire is vágynék.
Talán - ha megfognád a kezemet...

Talán, ha még szólnál néhány jó szót,
S hazudnád, hogy... akárhány életen is át!
Ha Isten így rendelte: legyen!
De nem felejtem árnyad bársonyát!













Szabolcs Piroska - Esti perc


Fényes az őszi lég, kristályszín az este
oldalamhoz simulsz derekam ölelve
az ablakra leheletünk párafüggönyt feszít
gallyat sodor a szél, vágy már nem hevít
ólmos pillánkon oly puhán piheg most a csend
te vállamon fekszel, párnád a szívem
ez a tiszta béke, nem zaklat félelem
elfordulsz, nem leszel, már nem is rettegem;
örökre megmarad a perc veled - nekem.













Előbb-utóbb. Valamikor.


Egyszer majd minden seb beforr.

Előbb-utóbb. Valamikor.
A sebek sorsa ez.
Beteg, ki féltve őrzi bánatát,
és úgy emészti fel magát,
mint szú a tölgyet rágja át.
A sebek végül mind beforrnak,
Talán még ma, talán majd holnap.
Sebek nélkül könnyebb lehet
elviselni az életet.

/Kamarás Klára












 
 
2 komment , kategória:  Általános  
Szabolcsi Erzsébet:Új nap
  2015-10-22 22:16:47, csütörtök
 
 





Új nap


Rámkopogott a hajnal,
gyöngéden megérintett,
súgott egy-két szép szót,
s én félálomban követtem,
még duruzsolt fülemben álmom,
még pilláim mögött képek vonultak,
még lüktetett bennem valami túlvilági zene,
még nehezen szakadtam el a varázslattól,
még félig-meddig visszahulltam az öntudatlanságba,
s akkor megéreztem az új nap illatát,
akkor hűs friss szelek cirógattak,
akkor felcsendült egy új dallam,
akkor résnyire nyílt szemem
felfedezte a felszökő fényt,
a valóság színes felhőit,
s jó volt megéreznem
az új nap csodáit...

Szabolcsi Erzsébet









Kovácsné Róza

Mire vágyik szívünk
Gondolataimból
Mire vágyik ma a szívünk...
hogy egy kicsit együtt legyünk.
Békességben beszélgetünk,
néha jóízűen felnevetünk.
Derülünk azon, ami nincsen,
a sosem volt, sosem lesz kincsen.
Az előttünk bezárt kilincsen.
S mit életünkön át hordunk, a bilincsen.
Nevetésünk messze hangzik,
a rossz kedvünk elviharzik.
Mellettünk csendben csobog a víz.
Még ezen is nevetünk:...csíz!!!









Mégis....


Ne szólj,
szól helyetted a csend.
Ne nézz,
hunyt pillád mögött vagyok.
Ne hívj,
hívnak az álmaink.
Ne keress,
hisz úgyis ott vagyok.

Szólj,
fújja hangod felém a szél!
Nézz,
szemed tükrében ragyogok.
Hívj,
érezzem, hogy lobogva vársz.
Keress,
szeress, lásd melletted vagyok.

Szabolcsi Erzsébet









Könnyes alkony

Csupán a köd, csupán a pára,
csak könnyes alkony hull a fákra.
Csupán a lélek árnya lebben
ebben a szürke, méla csendben.
Hol van a tél, a hó, a dér,
a zúzmara, a szép kacér
rebbenő csipke az ágakon?
Zokog a kongó fájdalom,
felhők gyöngye a vállamon.
Szikrázó télről álmodom.

Szabolcsi Zsóka









Csak álmodunk...


Tenyerembe bújtak illatok,
lüktetnek velem pillanatok,
holdfényt vágyik a harcom,
jöjj, érintse fénye arcom;
új álmokat súgjon a szél,
hajolj közel, halld, mit mesél,
halld szívem szapora ritmusát,
táncot vágyó ősi rítusát,
hallgasd a percek énekét,
lüktető-bongó lélekét;
s csak álmodunk, csak ébredünk,
csak kéz a kézben éledünk,
zihál a hold a hárs fölött,
a tölgy is díszbe öltözött,
pillangó vágy csiklandja szívem,
s szikrát pattint hűs tenyerem..

Szabolcsi Zsóka









Talán néha sikerül...

Lyukas zsebű senki vagyok,
de virágokból szőtt álmok közt terelgetem
hétköznapjaim bárányfelhőit.

Zengő zivatarban barlangba búvok,
napsugaras nyárban friss forrásvízzel hűtöm forró homlokom.
Kapkodok szálló hópihék után,
s pillangószárnyon csapongnak gondolataim...

Szeretem megörökíteni azt, ami tetszik nekem,
képpel, hanggal, verssel.
Talán néha sikerül... ilyenkor jó élni...

Szabolcsi Zsóka










Kamarás Klára

Hétszeres köszöntő.


Sárkány szeretnék lenni. Hétfejű!
Nem házisárkány, az túl egyszerű.
Hét szép fejem, és mindegyik nevet...
Láttál egyszerre ennyi kellemet?

Egy szőke lenne csitri és buta,
másik vörös - ez kész komédia -
melírozott, meg ősz, kinek a konty
úgy csüng fején, mint mellen egy poronty.

Derékig sima hajjal , mint a méz,
egy borzas is, mint őrült szingaléz,
s hogy fel ne ismerd végül, hogy ki az
lenne köztük egy teljesen kopasz.

S hogy el ne veszítsd vidám kedvedet,
egy mini színpadot vennék neked.
Ott eljátszhatnál minden szerepet,
de Júliád az nem lennék neked...

Az első sorban foglalnék helyet,
s tizennégy szemem nézne tégedet,
és tapsolnék, amíg a markom bírja.
Hét szám hurrázna: újra, újra, újra!










Kamarás Klára
KÉTSÉG

Valami vágy... valami álom...
valami kérdés..., nem találom...
Mondd el miért, vagy mondd miért ne...
Nincs rá szavam! Ha vége, vége!

Ó, jaj, mi ez? - így szólt anyám,
s meghalt azon az éjszakán.
Ó, jaj, mi ez? - kérdem és félek,
pedig még élek... én még mindig élek...









Négyszemközt

Tudod. . . Az élet így is, úgy is. . .
Ki ne mondd. . . !
Csak szép legyen az út,
és mind bolond,
aki előre kesereg
s azt várja, mikor jön a förgeteg. . .
mely végleg elsodor. . .
Most kimondom: temet.
Múlttá tesz minden küzdést, életet.
Megyünk. . . Megyünk a közös cél felé,
virágok, hantok, koszorúk közé. . .
Addig talán még lesz néhány tavasz
másnak. . . s nekünk is, majdnem az.
Ezer göröngyben
botlik meg a láb,
de a kék madár dalol valahol. . .
Te hallod még?

" - Tovább! Tovább!"
Remény? Hát persze:
Mindig van remény,
míg tart az út,
pedig végül mindenki odajut. . .
tudjuk, hogy nem számít hova
visz el a szentmihály-lova. . .
csak míg a saját lábunkon megyünk,
addig fontos: "hogyan?".
Botladozunk és vándorlunk tovább
egy kicsit sírva, kicsit boldogan. . .

/Kamarás Klára/










Kamarás Klára~Holdezüst romantika

Ezüstös fény hull most a házra,
beles a hold az ablakon,
és holdezüstre festi lágyan
a hajam, a karom ... a vállam...
S az ágyon, nyáréji melegben
ezüstfénytől ragyog a testem.

Most így, csak így érints te drága
és bársony legyen minden szép szavad,
hisz ez varázslat, ez a hold varázsa,
megtörni hangos szóval nem szabad.
Ó simogass! Én mindig arra vágytam,
hogy simogass, ahogy a holdsugár...
Hát nem tudtad, hogy régen erre vár
a hajam...és a karom...és a vállam...

És csókolj úgy, mint senki mást
és csókolj úgy, mint a mesékben
mintha azt hinnéd, nem szabad,
és én kérlelnélek, hogy... miért nem?
És csókolj vadul és mohón,
hiszen lobogó tűzzé váltam
csókkal boríts, ahol csak érsz
ezüst nyakam... ezüst hajam...
a karom és ezüstös vállam...

Elbújt a hold.
Elönti a szobát a lüktető sötét..
Ne sajnáld az eltűnt ezüstcsodát:
Majd kárpótollak mindezért.





 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/11 oldal   Bejegyzések száma: 105 
2015.09 2015. Október 2015.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 105 db bejegyzés
e év: 1572 db bejegyzés
Összes: 6894 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 7470
  • e Hónap: 35209
  • e Év: 549563
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.