Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
x
  2015-11-29 19:53:49, vasárnap
 
  -Mészely József: Várom már a vakációt


Várom már a vakációt,
Hogy úsztassak papírhajót,
Eregessek sárkányokat,
Szél útján csavargókat.

Másszak fára, dombra, hegyre,
Utazhassak a tengerre:
Fogjak rákot s fürge halat,
Hűs árnyékú füzek alatt.

Víg csapatban focizhassak,
S lepkék után rohangáljak,
A tisztáson vagy a réten
Lebarnulva, jókedvűen.

Késő estig csatangoljak,
Bogarásszak, madarásszak
Nem gondolva évkezdésre,
Csengőszavú szeptemberre.



Káldi János: Itt a szünidő


Itt a víg nyár,
a szünidő.
Csupa arany
erdő, mező.

Minden nap látsz
újabb csodát:
bari-felhőt,
mókus-komát.

Futó folyót,
benne halat.
A cserjésben
nyuszi szalad.

A domb alján
fácán repül.
Tarka tollán
alkonyat ül.

Az elvesző
messzi réten
kolomp sír a
messziségben.

Bárhova mész:
csoda, csoda.
Tündérségek
hosszú sora.



Nemes Nagy Ágnes: Tanulni kell


Tanulni kell. A téli fákat.
Ahogyan talpig zúzmarásak.

Tanulni kell. A nyári felhőt.
A lobbanásnyi égi-erdőt.

Tanulni kell mézet, diót,
jegenyefát és űrhajót,

a hétfőt, keddet, pénteket,
a szavakat, mert édesek,

tanulni kell magyarul és világul,
tanulni kell mindazt, ami kitárul,

ami világít, ami jel:
tanulni kell, szeretni kell.



Simon Lajos: Csengetés


Csenget a néni az utcakapun,
mikor a tejet hozza,
csenget a vekker, mikor a reggel
ablakainkat aranyozza.
Csilingel, csenget reggelinél
a kávéskanál,
és csenget a hulló falevél,
ha múlik a nyár.
Amikor hull a gyümölcs,
sápad az erdő,
nyári porát rázva
ujjongva ugrál az iskolacsengő.
Hopsz, te is fürgén
zsupsz, be a kádba,
ölts tiszta ruhát.
Régi komád, a táska,
hátadra ugrik a polcról,
de igyekezz, mert nyolckor
már csörren a csengő az iskolában.
Várj csak,
mielőtt kilépsz az utcakapun,
húzz egy vonást a falra.
Ekkora vagy most.
De jövőre
megnősz
négy centivel magasabbra.


Csokonai Vitéz Mihály: Jövendölés az első oskoláról a Somogyban


Hát, Múzsáknak szentelt
Kies tartomány!
Ily számkivetve volt
Nálad minden tudomány?
Hát csak sertést nevelt-é
Itt a makk s haraszt?
Hát csak kanásznak termett
A somogysági paraszt?
Istenem!
Senki sem
Vette észbe,
Hogy e részbe
Árva még Somogy!

Hány jó ész lett vaddá,
Hogy nem mívelték?
Hány polgár bunyikká,
Hogy jóba nem nevelték?
Dudva lenne dudvák
Közt az ananász:
Kanász marad akinek
A nevelője kanász.
Hát már hogy
A Somogy
Ily tudatlan,
Formálatlan,
Kié a hiba?

Debrecen és Patak
Messze estenek
Ide, hol a Múzsák
Nem is esmértettenek,
Ami kevés pénz bejött,
Két-három póra,
Nagyobb dologra ment el -
Borra avagy disznóra.
A szegény
Pórlegény
Vagy bodnárnak
Vagy betyárnak,
Vagy zsiványnak állt.

Ó, szomorú sorsa
Egy szép megyének!
Hol a magyar lelkek
Megvetve heverének.
Ó, nem fáj-é a szíve
Minden magyarnak,
Hogy a magyar fiakkal
Gondolni nem akarnak?
De tán jő
Oly idő,
Melyben nékünk
A vidékünk
Új Helikon lesz.



Juhász Gyula: Dicsőség


Úgy integet: kevélyen és ragyogva,
A ballagó és bízó vándorokra.

Megyünk, mert int a pálma, a magasság,
És visz, röpít a boldog fiatalság.

Oly szép a cél, és oly dicső elérni,
Örök mámorban csak érette élni.

Tövis ha tép, és gáncs ha ér, potomság.
Ott a dicsőség koszorúit osztják!

Én már csalódva és csüggedten állok,
Az út felében vár a néma árok.

Ti menjetek tovább fiatalok!
Utolsó dalban nektek dalolok:

Előre mindig és magasba egyre!
Üdvözletem vigyétek a szent hegyre!



Juhász Gyula: Mindig előre


Az emberhez száll himnuszom ma,
Hittel hadd harsogom dalom,
Nagy ismeretlenek helyében,
Dacos fejem meghajtva mélyen,
Szelíden és örök reményben
Ez ismerőst magasztalom.

Tudjátok-e, hogy mi ma az ember?
A por s a végtelen fia:
Istent teremtő földi szellem,
Kemény pöröly vasvégzet ellen,
Ezer fönséges küzdelemben
Viaskodó harmónia!

Nézzétek: izzad tar mezőkön,
Sarcol a rögből életet,
Nap égeti, és tüske marja,
Tépázza ég és föld viharja,
S a jövendő útján haladva
Csókolják fény és fellegek.

Nézzétek: napba törtetően
Mint épít büszke kupolát,
Egekbe lendül lelke, karja,
Kőhomloka, ércakaratja
Győzelmesen lendül magasba,
És mélységekbe száll tovább!

Ember! Hittel hiszek tebenned.
Ember! Forrón szeretlek én.
Te nyomorúságos, hatalmas,
Te végzetes, te forradalmas,
Te halálban is diadalmas
Utód az Isten örökén!



Ladányi Mihály: Dalocska


Mondom, ne állj a törtetők közé -
Mosolyuk jámbor és megtévesztő.
Jelszavuk: mosoly és teli bendő,
s a közteher, az persze a közé.

Sorsod nem széfben áll. S ki ilyen olcsó,
azt hivatal papírkosara várja.
A szél egy dalt dadog, a szél, az árva,
azt, hogy ez a harc még nem utolsó.

Mondom, ne állj a törtetők közé.
A pénz se csak pörög, néha lapjára pattan.
Hát óvd meg önmagad, bár alattomban,
de mégse állj a törtetők közé.




Győri D. Balázs: Biztató


Erősödj bennünk, indulat,
ha sorvasztana méreg,
lobogj lámpásként, öntudat,
és szavainkat mérd meg!
S ha szó-kötéllel fojtogatnak,
rím-burok, légy keményebb!

Nehéz a lélek útjait
vívódás között járni.
Taníts meg minket, emberség,
csak igazért csatázni,
s ha kemény karddal vágnak is,
tudjunk még talpraállni.



T. Horváth Imre: Mit kívánjak a nyárra?


Homokvárhoz: kupacot,
horgászoknak: kukacot,
hegymászóknak: nagy hegyet,
hűs fagyihoz: friss jeget,
folyópartra? fát, nagyot,
vakációt, száz napot.



Csukás István: Tanévzáró


Félre irka, sutba táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása!

Elő sárkány, elő labda,
szállj az égnél magasabbra.
Gyere, állj be a csapatba,
estig ne is hagyjuk abba!

Vár a víz és vár a partja,
vár a nyári rét, a tarka,
szívünk boldog, bőrünk barna,
ki erre fut, ki meg arra.

Félre irka, félre táska,
vidám szemünk ne is lássa,
vigyük gyorsan a padlásra,
őszig legyen ott lakása!



Gyárfás Endre: Iskolások vagyunk


ÉBRESZTŐ

Csörren a, csörren a csengős óra,
hétalvócska ébredj már!
Látod, a cirmos az első szóra
pattan az ágyból, táncot jár.

Csörren a, csörren a csengős óra,
iskolás vagy, kelj már föl!
Jól esik egy kicsi könnyű torna,
fogkefe, fogkrém, fürdő vár!

ÍROGATÓ

Kisbetűk és nagybetűk
álljatok a sorba!
Ne ugráljon senki, mint
ugri-bugri bolha!

Mondat élén hadnagyok:
a nagybetűk állnak.
Ők vezetik a kicsiny
betűkatonákat.

ZSIBONGÓ

Ha a kedved borongó,
felvidít a zsibongó.
Nem madárház, nem kaptár
nem garázs és nem hangár:
van itt mégis zümmögés,
zúgás, búgás, berregés.

Hányféle hang! Vihogó,
nyivákoló, nyihogó,
dudorászó, dörmögő,
brummogó és bömbölő.

Ha a kedved borongó,
nem maradhatsz búsongó:
várva vár a zsibongó.



Hárs Ernő: Vége a vakációnak


Kopog már a barna dió,
véget ért a vakáció.

Vidám ruhák, fénylő szemek,
gyülekező gyereksereg.

Mint a fecskék messze délre,
készülnek az új tanévre.

Villanydrótjuk iskolapad,
kedvük alatt majd leszakad.

Fiú, leány cseveg, csipog,
csupa emlék, csupa titok.

Patak vize, erdő zöldje
zsong szavukkal körbe-körbe.

Hozzá annyi napfény vakít,
elég lesz az új tavaszig,

hogy se szél, se fagyos utak
ne lopják el mosolyukat,

s mindegyikük bátran szálljon
át a betű-óceánon.


Jevgenyij Vinokurov: Vadhattyúcsapat


Nem ment sehogy! Majdnem sírtam dühömben:
nem sikerült a számtanfeladat.
A szövegével volt a baj különben,
úgy szólt, hogy:
"Szállt egy vadhattyúcsapat..."

És kezdtem újra csak, nekibúsultan,
szorzást, osztást...nem mentem semmire.
De amint égő szememet behunytam,
láttam:
ott szállanak, szállanak messzire...

Szállnak, tömött felhők közt messze húzva:
szárnyukon hamvad el az alkonyat.
Hosszú nyakát vezérük hátranyújtja,
szólogatja az elmaradtakat.

Leszállnak inni a kis tavak vizére,
aztán a sereg újra szárnyra kap,
az első-röptű gyengéket segítve,
győzelmesen suhogva szállanak.

Úsznak, szárnyuk az ég-ereszt súrolja,
rokonuk felhő, havas hegytető...

De szép, de szép! Ugyan ki hitte volna,
hogy számtankönyvből röppentek elő?

/Ford.: Rab Zsuzsa/



Szamuil Marsak: Kisdiákok új világa


Szemedben még az álom,
s a nyár emléke is,
haj, kisdiák barátom,
utad most merre visz?

A pad s a tábla vár rád,
a kréta, csöngetés,
nem kísér a bátyád,
míg iskolába érsz.

Figyeld, hogy zsong az osztály,
harmincöt víg diák,
amint belépsz, a padnál
mind "jó napot" kiált.

A táska mélyén könyvek,
s a sok színes füzet:
naponta úgy köszöntsed,
mint ismerősödet.

Az ábécé betűi
mind üdvözölnek majd,
ha sorra sort betűzi
a kisdiákcsapat.

Úgy fűzi, mint a gyöngyöt,
betűt betű után.
Kik lesztek majd ti? Költők,
haj, kisdiák komám?

/Ford.: Tarbay Ede/



Szilágyi Domokos: Június


Érik a meggy már,
sej-haj, nyár van,
csönd szomorkodik az
iskolában,
némán bámul
mindenik ablak,
udvaron, a fű között
csigabiga baktat,
meg-megáll, le-leül,
élvezi a meleget -
messze-messze vannak,
nyaralnak a gyerekek.



Antonio Machado: Iskola


Hűs, barna téli délután
tanult a sok-sok kisdiák.
Az ablakon lassan bután
eső dobolt melódiát.

A tanterembe régi kép,
az átkozott Káin rohant,
Ábel halott volt s égi-szép,
mellette vérvörös a hant.

Fönn a tanító, száraz agg,
ruhája vásott és kopott,
alakja vézna, roskatag
és harsogott, ahogy szokott.

A sok gyermekhang - üde, friss -
utána mondta, mint panaszt,
százszor és százezerszer is
és milliószor ugyanazt.

Hűs, barna téli délután
tanult a sok-sok kisdiák.
Az ablakon lassan, bután
eső dobolt melódiát.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/



Kányádi Sándor: Jó két ló szolgája


Szolga voltam, szolga,
jó két ló szolgája.
Nem mehettem addig
én az iskolába
míg a két jó lovat
meg nem abrakoltam,
s szénával a jászlat
jól meg nem pakoltam.
Etettem, itattam,
s míg a zabot nyelték,
fölmondtam magamban
az aznapi leckét.
Iskola után is
először a pajta,
aztán jöhetett
csak a számtanpélda.
Sokszor sírdogáltam
- emlékszik a jászol -:
"Jaj csak el ne késsem
ma az iskolából."
Szidtam a lovakat
mért esznek oly lassan.
Egyszer az egyiket
még meg is haraptam.
Délben aztán, mire
elpárologott mérgem,
a megbántott lótól
bocsánatot kértem.
Mert jó barátom volt
nekem a két ló.
Nem kellett az ostor,
elég volt a jó szó.
Igazságos hű társ
voltak mind a ketten,
lépésben vittek, ha
el-elszenderedtem.
Olvasni is tudtam
a hátukon ülve,
hajóként ringattak
hasig érő fűbe'.
Megálltak, ha árok -
vagy gödörhöz értek,
s mint ahogy én tőlük,
engedelmet kértek.
Prüsszögtek, horkantak.
Elég volt, ha térdem
jelezte az irányt,
bólintottak: "értem".

Becsuktam a könyvet,
s csak azt mondtam: rajta!
Repültek, mint a nyíl,
át a túlsó partra.
Mert nem csak szolgájuk,
gazdájuk is voltam:
ha sírtam is néha,
kedvvel abrakoltam.
De mindez régen volt.
Hol van az a két ló?
Gazdátlan a kantár,
gazdátlan a béklyó.
Csillag-zabot esznek,
hold szalmáján hálnak,
csengős táncot már csak
álmaimban járnak.



Rákos Sándor: Erdő


Tanuld meg a nagy fák nyugalmát.
Csak azt ne hidd, hogy mozdulatlanok.
Nézd: szállnak, röpülnek a szélben,
szárnycsattogtatva, mint zöld angyalok!



Sík Sándor: Áldott, aki előre néz


Agg szót beszélek, megtanuld:
Ha még oly szép is volt a múlt,
S az emlék édes, mint a méz,
Vissza ne nézz!

Ha még úgy el is kérgedett
Az eke szarván két kezed.
Ki hátrafordul, rég tudod,
Az átkozott.

Áldott, aki előre néz.
Szellő szemedbe fütyörész,
Forró a föld, piros a menny:
Előre menj!

Míg a jövendőnek bírod
Szögezni márvány homlokod,
Nincs addig darvadozni mért,
Mi jön, ne kérdd.

Régi bölcsesség, ami vár.
Réges-régen megírva már
Szíved piros redőiben, -
De nem pihen.

A rejtelmes redők alatt
Izzik az Élő Gondolat,
Amely öröktől örökig
Munkálkodik.

Eredj és tárt szívvel fogadd,
Amit diktál a pillanat.
Cselekedd, ami rajtad áll.
Nincsen halál.



Pákolitz István: Ha mondod még...


A szél
a víz
a rózsaág
öröktől mondja önmagát
törvény szerint
de legbelül
és épp ezért - kötetlenül
s mivel önmaga a világ
mondja világa igazát
ismétlése is mindig új
mert öntörvényéből tanul
nem is tanul
hisz tudja jól
ha zizzen
csobban
rád hajol
nem zavarhatja póz
vagy más
idétlen vak hivalkodás
és bölcs nyilatkozat helyett
dolgát teszi
mást nem tehet.
A szél
a víz
a rózsaág
így mondja hűen önmagát
Ha mondod még
ha mondanád
így mondhatod magad tovább.



Sík Sándor: Ember maradj


Nyár van megint.
Arcon legyint
Friss napsugár:
Gyerünk, gyerünk, heverni kár!

Hiszen tudod:
Reád szabott
Hány munka vár.
Hamar, hamar, henyélni kár!

Nem tudhatod.
Hogy hány napod
Van mérve még.
Biztos csak egy: nem lesz elég.

Mikor kapod
Végső napod,
Nincs tudni agy.
Fontos csak egy: ember maradj!

Mígnem kinő
Belőled ő,
Ki egy veled.
Aki embernél emberebb.



Pákolitz István: Gyökér


Szeretet
Szeretet
Zúzmara csipkézte
leveled

Szeretet
Szeretet
Jégeső cifrázta
friss virágkelyhedet

Szeretet
Szeretet
Félérett gyümölcsöd letépték
a felnőtt-gyerekek

Szeretet
Szeretet
Talán még megmaradt
sértetlen megmaradt
szívünkből kihajtó
újra is
azért is kihajtó
elpusztíthatatlan
gyökered

Szeretet
Szeretet




Bényei József: Hiszekegy


Hiszek a mindennapokban,
a reggelekben, alkonyokban,
a fényességben és az árnyban.
Ami állandó: a világban.

* jazsoli5
* 2008. szept. 28. 6:35
* Még nincsenek kommentek

* Kategóriák: Iskola
* Címkék: vers

2008. szept. 28.
Csorba Győző: Faültető
Az örök folyamatba, az élni akaró
élet folyamatába iktatódva,
mint eleven csatornán a célba áradó
víz, ömlik rajta át a lét, hogy folytatódva
őrizze ismerős világunk legnagyobb
kincsét, míg ő magát fenékig üresíti,
s vállalva dísztelen cseléd-szolgálatot,
a győztes ívet a jövő felé feszíti.

Egyébhez nincs köze. Az élet megy tovább.
Nélküle vagy vele? Ugyan, ki bánja!
A mű marad s hordozza majd nyomát,
virágzóbban, mint emlékét hiánya.



Kányádi Sándor: Udvarunkon öreg gerenda...


Udvarunkon öreg gerenda
korhadozik, aki faragta
elporladt már régen - a pallér,
s porlik a név is, lassan megtér
viselőjéhez, világot zárva.
- Üljünk le ide a gerendára -
mondta apám, dolga végeztén,
múltkoriban, egy langyos estén.
Akkor jutott eszembe mindez.
Úgy közeledtem, mint egy kincshez,
a korhadozó, szúrágásos,
kivénhedt-vén gerendához.
Meglehet, hogy százados beccsel
faragta az a régi mester:
életműnek volt tartozéka
ez a kimustrált vén gerenda. -
A régi házból maradt hátra,
s mert nem épült be az új házba,
céljavesztetten korhad, senyved,
s talán egy kicsit figyelmeztet...
Így tűnődtem, még mindig állva,
s borsódzó háttal ültem végül
apám mellé a gerendára.



Nagy László: Adjon az Isten


Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,

lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra
hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,

adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon, úgy is, ha
nem kérem.



Bartis Ferenc: Felnőtt iskolás vers


Lám, iskolába járok újra:
reggelenként viszem fiamat.
Utunk sok akadály múltja:
fény és hang, játék, tapasztalat.

Lassan rendeződnek a dolgok:
fiam egyre többet tud, én meg
kevesebbet. És megborzongok,
hogy általa mily sokat értek

e csupa akadály világból,
melyet utak és jelzőtáblák
kuszálnak össze...Utas, lángolj,
hogy árnyékodat megcsodálják!

Megállunk az iskola előtt:
féltem, ki engem sosem féltett...
Belépünk. A fiam megy elől.
A küszöbről...utánanézek.



Kisfaludy Károly: Szülőföldem szép határa


Szülőföldem szép határa!
Meglátlak-e valahára?
Ahol állok, ahol megyek,
mindenkor csak feléd nézek.

Ha madár jön, tőle kérdem,
Virulsz-e még, szülőföldem?
Azt kérdezem a felhőktül,
Azt a susogó szellőktül.

De azok nem vigasztalnak,
Bús szívemmel árván hagynak:
Árván élek bús szívemmel,
Mint a fű, mely a sziklán kel.

Kisded hajlék, hol születtem,
hej, tőled be távol estem!
Távol estem, mint a levél,
Melyet elkap a forgószél.



Csanády János: Melegíts, otthon


Melegíts, otthon! Gyermek-tüzeden
rég-elhagyott gyermekkorom üzen,
melegíts vissza - mindig többet adtam,
s megnyugtató ez, mint amennyit kaptam

melegíts, otthon - még ezt üzenem
régi iskolámnak: táplál tüzemen
új értelem-lángot, új fejecskét
mint jegenyék közt elvillámló fecskét -

s ő üzenje a mai iskolának,
úgy nevelje, hogy nőjön az árnya,
ne csíphesse meg a cirkáló kánya:

ősszel ne el, - csak szüretelni menjen,
maradjon mindig anyja-apja lánya
békés tavaszban túlélt förgetegben.



Lászlóffy Aladár: Ó, iskoláim, drága iskolák!


Lehűlt a kő, ahogy lement a nyár,
a hervadás a tájra visszajár
és emlékezetből a szekerek
zörögnek még a konviktus megett:
jönnek a seregek a hegyen át...
Ó, iskoláim, drága iskolák!

Ahogy a táj ölén a patakok:
eredt, szaladt, találkozott a sok
tudásra éhes és tudást-hozó,
csizmáik alatt ropogott a hó.
A rókaprémek és a kis gubák...
Ó, iskoláim, drága iskolák!

Megszólalt itt meg ott a kis harang.
A madár fenn, a vándor itt alant.
A madár megy, a deák érkezik,
a fagy pirosra csípte két kezit,
mikor utazott hét határon át...
Ó, iskoláim, drága iskolák!

A kerítésből tört vándorbotot.
Hamubasült és honvágytól kopogott
önérzet szúrta-vágta velejét,
mint penecilus lúdtoll elejét:
más ette meg a rengeteg libát...
Ó, iskoláim, drága iskolák!

Sok karnyújtásnyira van a gyümölcs,
mit lélek-áron kínálgat a föld,
a pápaszem se hozza közelebb,
csak Wittenberg, csak Hága és Enyed.
A múltban megfüröszteni a mát...
Ó, iskoláim, drága iskolák!

Magyar, román, német szó , mint örök
fellegvár, mikor támad a török.
Ógörög, héber, latin szövegek
a kuruc-labanc háborúk felett -
lelket ébren tartó lármafák:
Ó, iskoláim, drága iskolák!

Az anyanyelv, a mindig támadott
kenyérmező folyton termést adott,
ha felgyújtják, ha beleszántanak,
eloltja égi könny, eső, patak
és testünk tölti mezsgyeoldalát...
Ó, iskoláim, drága iskolák!

Megtanultunk itt életet, halált,
a hajnal gyertyafénye így talált.
Bod Péterek kísértete lesi,
a sok Bolyai, Pariz, Kőrösi
árnyajkával utánunk kiált:
Ó, iskoláim, drága iskolák!

Paraszt magiszterek, jobbágy papok
és főurak kiáltják: itt vagyok!
Tiétek volt vér és könny özön,
tiétek hát a könyv, a könyv, a könyv -
forgassatok enciklopédiát...
Ó, iskoláim, drága iskolák!

Ahol a skóla most is rostokol,
nagy fák suhognak, régi nyárfasor -
a hit s a munka ültette oda,
hogy árnyékban legyen a tanoda -
a Báthorik, a Bethlenek sorát...
Ó, iskoláim, drága iskolák!

Faládások. Mint katonavonat
hozza a hajnal az utasokat,
ingázik elsős, felsős, tanító,
kucsmáik alatt utazik a szó,
hogy más fejekbe utazzék tovább...
Ó, iskoláim, drága iskolák!

A nehezén megint csak túl vagyunk,
nem érzi nyomás süvegét agyunk,
a szív szorong csak, hitetlenkedik:
vajon ma végre felragyoghat itt
a semmiből teremtett új világ? -
Ó, iskoláim, drága iskolák!


Áprily Lajos: Dal az iskoláról


Ma láttam őt az őszi alkonyatban.

Mint sápadt nő, kit mélabú apaszt el,
mint szomorú, halk színhatású pasztell,
körülöttünk az őszi kert olyan volt.
Ott volt a szőke nyár halottas ágya
és búgott, sírt az ősznek tíbiája.
A gesztenyésben száraz lomb csatangolt.

Mióta vártam és mennyit kerestem:
sűrű hópelyhes, lármás téli esten,
ha az ívlámpa sziporkázva szórta
ragyogó fényét a tapadó hóra
s a kúrián üvöltő kis diákhad
kigyulladt arccal vívott hócsatákat:
napfényes erdőn, ibolyás tavaszban
dacos, dalos kiránduló csapatban,
a tornatéren, júniusi réten
hancúrozó, labdás fiúk körében:
szilenciumkor nagy, komoly szobában,
mikor mindenki leckét mond magában,,
míg halk eső az ablaktáblát éri
s a mormolást egyhangúan kíséri,
s borzongva gondol rá a nebulóhad,
hogy holnap - istenem - már újra holnap!
S a vizsga árnya ott lapul a lesben.
Mióta vártam és mennyit kerestem
s aggódtam érte, hátha nem is jő meg
új embere a dübörgő jövőnek,
a holnapok rajongó álmodója,
ki új lelkét majd új betűkbe rója
s legyűrve mindent, kiskorú apáit,
az óvilágból egy napon kiválik
és omló romjainkat megtagadva,
beléveti magát a forgatagba
s továbbragadja az új idők zenéje
az új arcok és új eszmék tüzébe!

Mennyit kerestem és mióta vártam,
s az őszi alkonyatban megtaláltam.
Hol legnagyobb az ősz, mélyén a kertnek
- ahol kipattant gesztenyék hevernek -
amíg szilaj, vidám lármája társak
vadgesztenyével vívtak nagy csatákat:
ott állott künn az őszi hervadásban
s én láttam, arcán egy borús vonás van.
Lelkét a kétség még föl nem kavarta,
csak sejtőn néz a zörrenő avarba,
nem tudja még, hogy ez a sápadt este,
a sápadt ősz magának eljegyezte,
s holnap zokogva, rettentő magányban
megáll majd künn az őszi éjszakában. -



Weöres Sándor: Kamaszkor


Emlékszem a kanyargó keskeny útra,
ahol végül is egy majorba jutva
szalagos fánkot enni lehetett
és inni frissen fejt birkatejet.
Lányok daloltak ott sok csacskaságot,
nótáztak szeretőről, aki nincs,
fénylett rajtuk a hajfonat s a tincs.
Én édességet nyeldestem unottan
s egy másik, tágabb tájról álmodoztam,
hol nem bosszant a birka bégetés,
se csúfolódó kislány-nevetés,
hol híre sincs sáros ökörfogatnak,
vonat kattog, jelzőlámpák mulatnak,
ott minden vasból van, minden rohan,
pénz, pompa ömlik drágalátosan,
és rangos, büszke hajókat emelve
tolong a tengerár, ki tudja merre!



Keszthelyi Zoltán: Sokszor köszöntem


Sokszor köszöntem én az iskolának,
mely tavasz végén elcsendesedett:
az ablakok a termek visszavárnak,
nyelvem hegyén reszket a felelet...

Sokszor gondolok kipirult arcomra,
ahogy benyitok s a padban ülök:
elfulladok: elmém e kérdés nyomja,
mi lesz velem, ha egyszer felnövök?

Sokszor búcsúztam én az iskolától,
de felnőtten is visszatértem én:
tengerek hívtak, láttam: a víz lángol,
vörös alkonyban úszott a remény.

Bejártam már a naprendszer bolygóit,
mint fantasztikus regény utasa:
de hallottam: a kis iskola szólít,
siessek vissza, siessek haza.

Évtizedek kísérnek, s valahonnan
vékonyka hangon szól egy kisgyerek:
én szólok-e? Vagy csupán visszhangom:
Szorongva nézek, s félve felelek...

Az iskolának búcsút sose mondtam,
Ő hívott engem és én hívtam őt.
Kapuja előtt állok égő gondban,
s nézem az égig hullámzó időt.



Darázs Endre: Iskolába hívogató


Hervad a nap, bágyad,
Száll a napsugár
Levelekkel együtt:
Elfáradt a nyár...
Összecsomagolja
minden holmiját:
A sok jó időt és
A fürdőruhát
És emeli karját
És sípjába fúj:
Elég volt kis pajtás...
Mostantól tanulj!

Virágok helyett már
Nyit az iskola
És sarkáig tárva
barna kapuja:
Ég helyett a tábla,
Part helyett a pad
Hív a szelíd őszbe:
Érezd jól magad
És a havas télben
Napsugár helyett
A tudás fényei
Melegítenek.



Majtényi Erik: Gyurka írni tanul


Egyik betű pocakos,
a másik meg nyurga,
melyikkel fogsz elsőbben is
megbirkózni Gyurka?

Ha az első görbe lesz,
nehogy kedved szegje,
hisz előbb a csúnyábbja jön,
csak később a szebbje.

Írj gyorsan egy másikat,
azután még egyet,
a betűk a sor végén majd
kiegyenesednek!

S végül az a sok betű,
pocakos és nyurga,
éppen úgy áll össze, ahogy
te akarod, Gyurka.



Agnyija Barto: Első nap az iskolában


Mennyi, mennyi érdekesség,
mennyi, mennyi izgalom!
A tanító néni belép,
fel kell állni? Nem tudom.
Hogy nyílik fel szépen, csendben
a pad fényes fedele?
Ha felállok, mit kell tennem
hogy ne csapjak zajt vele?
"A táblához gyere ki csak!" -
szól a néni s kimegyek,
a kezembe krétát is ad,
a krétával mit tegyek?
Megtanít ő türelemmel,
hogy kell húzni vonalat,
s hogy a táblát tenyeremmel
letörölni nem szabad.
Mennyi lány van itt! Lassacskán
tudom mindnek a nevét:
Négy Annácska van, meg aztán
Sárikák és Erzsikék.
Első nap az iskolában,
padban ülök, figyelek,
nem moccantom fejem, lábam -
nagy dolog ez, gyerekek!



Osváth Erzsébet: Bálint iskolás


Hej, de büszke
a ház népe!
Bálint gyerek iskolás!
Tyúkanyó is
másképp mondja,
mint azelőtt - kotkodács!
Kakasunk meg
olyan cifra
kekerikít
kukorít -
elhallatszik
jó messzire,
az iskolaudvarig.

Szól a csengő:
- Csingilingi!
Mehettek mind haza már!
Édesanya ízes fánkkal,
édes szóval hazavár.
Piros táska
Bálint hátán,
piros mosoly víg arcán.
Csaholva fut felé Morzsi:
- Csakhogy itt vagy, kis gazdám!



Kányádi Sándor: Kicsi legény, nagy tarisznya


Horgasinamat verdeső
tarisznyában palavessző,
palavessző s palatábla...
Így indultam valamikor,
legelőször iskolába.

Le az utcán büszkén, bátran
lépdeltem a tarisznyámmal.

- Hova viszed, ugyan biza,
azt a legényt te tarisznya? -
Tréfálkoztak a felnőttek,
akik velem szembe jöttek.

Máskor pedig ilyenformán
mosolyogták a tarisznyám:
- Éhes lehet a tudásra
az, akinek ilyen hosszú,
ilyen nagy a tarisznyája.

De csak mentem, még büszkébben,
míg az iskoláig értem.
Az iskola kapujában
gyökeret vert a két lábam.

S álltam, míg csak bátorító
szóval nem jött a tanító.
Rám mosolygott: - Ej, kis legény,
gyere fiam, bátran, ne félj!

Kézen fogott, bevezetett.
Emlékszem, be melegem lett.
Évek teltek, múltak, de még
most is érzem olykor-olykor
jó tanítóm meleg kezét.



Tasnádi Varga Éva: Szól a csengő


Szól a csengő tiszta hangon:
Gyertek, gyertek gyerekek!
Vár a pad és vár a tábla,
táskát tartson kezetek.

Szép a táska, bőre sárga,
benne a sok könyv, füzet,
sarokban a cserépkályha,
télen ad majd jó tüzet.

Szól a csengő: gyertek, gyertek,
jöjjetek kicsik, nagyok!
S iskolánknak kapujából
még egy nagyot kongatok!



Pákolitz István: Nagy A


A lányom pilleszárnyon
lihegve ért haza:
megmutatta a leckét:
látod, ez a nagy A!

Rajzolta a homokba,
és nincsen irgalom:
nagy A a kerítésen,
málló présfalon.

A kanál, kés, a villa
nagy A lesz: pillanat,
s az őszibarackmagvak
glédába állanak:

a háztető, a tyúkól is
nagy A betű csupán:
futkosunk összevissza
az A formák után.

Nagy A : az első lépés,
mákszemnyi csöpp tudás.
- Hát megkezdte a lányom
a nagy versenyfutást.



Molnos Lajos: Elsős lettem


Elsős lettem!
Mily nagy dolog!
Hátamon a táska
s ballagok
végig az utcán
csendesen.
Szaladni volna kedvem,
hogy hamarább
érjem el már
az iskolát,
de csendesen
csak ballagok,
mert tudom én is:
nem való,
hogy trappoljon,
mint kiscsikó
(avagy éppen egy óvodás!)
az ember, ki már
elsős lett,
iskolás!



Barabás Éva: Az iskola-csengő


A bágyadt lett,
fáradt, esengő,
szólni se volt kedve,
kinek is csengetne
nyáron a csengő?
Az iskola-csengő.

Nemrég még a hangja
vidám volt, zengő.
Árvák a padsorok,
senki sem mocorog.
Búsul a csengő.
Az iskola-csengő.

Rozsdás a sírástól.
Méla, merengő.
Hol vagytok, gyerekek?
Halljátok? Pityereg
nyáron a csengő.
Az iskola-csengő.

Csitítja a hajnalpír,
lágyan derengő.
Örülj, hogy nyaralnak,
mezőkön nyargalnak.
Pihenj jól, csengő!
Vén iskola-csengő.

Ősz-váró sóvárgó
szíve már örvendő.
Jönnek a gyerekek!
Zúgnak a tantermek.
Berreghetsz csengő!
Hűséges csengő!



Sík Sándor: Diákszakasz


Akáclombon, orgonákon,
Messze-kandi hintafákon,
Táncos mozdonyfüstön át:
Tornya tarka fejdíszében
Int a régi ház elébem,
Híjja, húzza kisfiát.

Dér a kerten, csíp a reggel,
Táskarázó víg kezekkel
Indul két apró kamasz.
Dohog, prüszköl a vonat már:
Várja őket, mint a kaptár,
Zümmögő diákszakasz.

Frissen azt az árva leckét!
Nosza, könyvek, füzetecskék,
Tollak, körzők, léniák!
Latin, magyar, mértan, számtan:
Szedi begyre nekiszántan
Két mohó jeles diák.

Ül a tisztes iskolában,
Szűk tudomány karámjában
Két alvégi friss csikó.
A tudomány nincsen ingyen!
De a tarka tudás-kincsben
Mégis markolászni jó!

Hej de hogyha délre kondul,
És a szürke szorgalombul
Szét a falka, merre lát:
Megy a gőzös Gödöllőre,
- Gödölyék a legelőre! -
Minekünk áll a világ!



Gazdag Erzsi: Betűvetés, aratás


Elöl megy az öreg "A"
utána meg a fia.
Fia után unokája,
ipa, napa, sok komája.

Hová tart a betűnép?
Körmére mi dolog ég?
Irka rétre rendet vágni,
betűrendeket sorjázni.

Betű-sorba beállnak,
s ha egy rendet levágtak,
máris újabb sornak dőlnek,
még kaszát se köszörülnek.

Érett betű-búzaszem
aratáskor megterem.
Egyben vetés, aratás...
Ó mily csodás az írás!



Jobbágy károly: Búcsúzó


Búcsúzunk attól, aki minket
éveken át jóra intett,
tanított - s védett, hogyha kellett:
így cseperedtünk szíve mellett.

Mennyi apró és nagy viharban
vitt minket félve, szinte karban:
lelkünket mentve, feddve sokszor
óvott jövendő záporoktól.


Volt otthonunk és legtöbbünknek
anyánk, apánk - ki kísért minket:
de amit ők nem tudtak adni,
azt kaptuk itt nyolc év alatt mi.

Apró gyermekként még remegve
léptünk ebbe az épületbe,
s most úgy megyünk el, hogy az élet
titokból - tiszta törvénnyé lett.

Bárhova nézünk, most már minden
úgy villan vissza szemeinkben,
ahogy hosszú, pár éves múltunk
alatt azt itten megtanultuk.

Feledheti anyját a gyermek?
- Álmában új életre kelnek,
s öreg korban is fényben állnak
gesztusai elmúlt szavának.

Épp így mi is már mindenképpen
magunkba zárva, rejtve, szépen
visszük azokat, kik szeretnek,
s emlékét derűs reggeleknek.

S pajzsként emeljük, hogyha zordul
kínoknak kardja ránk csikordul,
mert az a pajzsunk, az a vértünk,
mit itt tanultunk s végigéltünk.



Kurt Hangekorb: Győz a barátság


Hogy elköszönünk iskolánktól már ma,
búcsúzva, itt:
tanítónknak mondjuk el a hála
szép szavait.

Írni-olvasni kik oktattak minket?
Tudjuk mi mind...
Erénnyel kik töltötték el szívünket?
Tanítóink...

Azért, kérünk, hogy nézzétek el nékünk,
ha megesett,
hogy rosszak voltunk: bocsánatot kérünk
titőletek.

Derűs tudást és jókedvet az útra
ti adtatok:
útilaput kötünk már talpainkra,
s ez jó dolog.

Hála néktek, legyőzünk majd mi játszva
sok akadályt.
Győz a barátság...Kilép a világba
sok jóbarát.



Vorák József: Az én iskolám


Olyan az én iskolám is
Akárcsak a többi ház,
S mégsem olyan, mert abban a
Szellem lakik, a tudás.

Ott ismertem meg a könyvet,
A betűt, a számokat:
Ott szőttem a jövendőről
Szép és komoly álmokat.

Szeretettel gondolok rá
S ha előtte elmegyek,
Mint hű fia, tisztelettel
Meghajtom a fejemet.

Olyan az én iskolám is
Akárcsak a többi ház,
S mégsem olyan, mert abban a
Szellem lakik, a tudás.



J. W. Goethe: A Nagy-Kofta másik dala


Élj okosan, élj, ne álmodj,
Jó, ha ezt korán megérted,
Íme itt egy jó tanács:
Ing a nagy szerencse-mérleg,
Nincsen nyugtonmaradás,
Föl kell szállnod vagy leszállnod,
Nyerned kell és úrrá válnod,
Vagy szolgálni, hogy ha vesztesz,
Döntened kell - győzz vagy reszkess,
Üllő légy vagy kalapács.

/Ford.: Vas István/



Rudyard Kipling: Ha...


Ha nem veszted fejed, mikor zavar van,
s fejvesztve téged gáncsol vak, süket,
ha kétkednek benned, s bízol magadban,
de érted az ő kétkedésüket,
ha várni tudsz, és várni sose fáradsz,
és hazugok közt sem hazug a szád,
ha gyűlölnek, s gyűlölségtől nem áradsz,
s mégsem papolsz, mint bölcs-kegyes galád,

ha álmodol - s nem zsarnokod az álmod,
gondolkodol - s becsülöd a valót,
Ha a Sikert, Kudarcot bátran állod,
s úgy nézed őket, mint két rongy csalót,
ha elbírod, hogy igazad örökre
maszlag gyanánt használják a gazok,
s életműved, mi ott van összetörve,
silány anyagból építsék azok,

ha mind, amit csak nyertél, egy halomban,
van merszed egy kártyára tenni föl,
s ha vesztesz és elkezded újra, nyomban,
nem is beszélsz a veszteség felől,
ha paskolod izmod, inad a célhoz
és szíved is, mely nem a hajdani,
mégis kitartasz, bár semmi nem acéloz,
csak Akaratod int:"Kitartani",

Ha szólsz a néphez s tisztesség a vérted,
királyokkal jársz, s józan az eszed,
ha ellenség, de jó barát se sérthet,
s mindenki számol egy kicsit veled,
ha a komor perc hatvan pillanatja
egy távfutás neked s te futsz vígan,
tiéd a Föld és minden, ami rajta,
és - ami több - ember leszel fiam.

/Ford.: Kosztolányi Dezső/

 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
Tarbay Ede verseit KERESEM!
  2015-11-29 19:51:25, vasárnap
 
  KERESÉS! -




Kedves Látogatóim!

Keresem Tarbay Ede: A várakozás gyertyáira című versének az első és a második részét!
Kérem aki tud segítsen! Írja be ide a kommentbe!
Előre is köszönöm!
Üdvözlettel:Juhász Lászlóné

Tarbay Ede: A várakozás gyertyáira

A harmadikra...... ........... .............



A harmadik nehezen kapott lángra.
Le kellett volna kanócából vágni.
Pislákolt, mint a villanykörte szála.
A viaszteknő olvad, ó-világi
fényességet mutat már mind a három,
s az árnyak már a falon nem remegnek.
Lassan lehull az egész napi járom.
A levegőben érezni: a gyermek
tej-szagát, s a jászolét, közeledni.
Már hallani a széna zizegését.
Barmok orrából pára száll, leheletnyi.
Az ablakon túl szűköl a sötétség,
és viasz-cseppek kezdenek peregni.
Míg fogy a gyertya, bennem nő az éhség.

Link


--------------------------------------------------------------------------------- ------------




Tarbay Ede : A várakozás gyertyáira

A negyedikre...... ........



Négy lesz a gyertya, remény teljessége.
A Föld, a lassan perdülő golyó
felköltözik a magasságos égbe.
Az egyensúlyát tartó hírhozó
angyal vigyázza: jeges tengelyében
tartja az ujját. Arca ékességes.
Fehér a hó az éj feketéjében.
A pásztornépség ellágyul, szemérmes.
Mert mind hallgattak a szent szavára,
a három bölccsel elvonulnak, hosszan.
Tevére ülnek, öszvérre, szamárra.
Már én is köztük. Innen. Valahonnan.
A csend dalol, mikor a gyertyák lángja
gyönyörűséges fényességbe lobban.

Link

 
 
0 komment , kategória:  Segítség kérés, KERESÉS  
Keresem : Tarján Iza- Irgum - burgum című versét
  2015-11-29 19:49:24, vasárnap
 
  KERESÉS! -




Kedves Látogatóim!

Keresem : Tarján Iza- Irgum - burgum című versét!

Kérem aki tud segítsen! Írja be ide a kommentbe!
Előre is köszönöm!

 
 
0 komment , kategória:  Segítség kérés, KERESÉS  
Keresem : Fenyő László - Városliget című versét
  2015-11-29 19:47:25, vasárnap
 
  KERESÉS! -




Kedves Látogatóim!

Keresem Fenyő László - Városliget című versét!

Kérem aki tud segítsen! Írja be ide a kommentbe!
Előre is köszönöm!

 
 
0 komment , kategória:  Segítség kérés, KERESÉS  
Keresem Osvát Erzsébet Szélzenész című versét!
  2015-11-29 19:45:38, vasárnap
 
  KERESÉS! -




Kedves Látogatóim!

Keresem Osvát Erzsébet Szélzenész című versét!

Kérem aki tud segítsen! Írja be ide a kommentbe!
Előre is köszönöm!

 
 
0 komment , kategória:  Segítség kérés, KERESÉS  
Keresem:Döbrentei Kornél - Labdázgató című versét
  2015-11-29 19:43:25, vasárnap
 
  KERESÉS! -




Kedves Látogatóim!

Keresem Döbrentei Kornél - Labdázgató című versét!

Kérem aki tud segítsen! Írja be ide a kommentbe!
Előre is köszönöm!

 
 
0 komment , kategória:  Segítség kérés, KERESÉS  
Keresem: Szakács Eszter-Théra c. versének IV. és V. részét
  2015-11-29 19:40:40, vasárnap
 
  KERESÉS! -



Kedves Barátaim! Kedves Látogatók!

Keresem Szakács Eszter - Théra című versének IV. és V. részét

Ha valaki tud segíteni kérem írja ide a kommentbe!

Előre is nagyon köszönöm!

 
 
0 komment , kategória:  Segítség kérés, KERESÉS  
SZÉLLYES SÁNDOR- TENGERPARTI NYARALÁS c. versét keresem
  2015-11-29 19:38:46, vasárnap
 
  KERESÉS! -



Kedves Látogatóim!

Keresem SZÉLLYES SANDOR - TENGERPARTI NYARALÁS című versét !
Kérem aki tud segítsen! Írja be ide a kommentbe!
Előre is köszönöm!
 
 
1 komment , kategória:  Segítség kérés, KERESÉS  
Megyery Sári - Szanatórium című versét KERESEM!
  2015-11-29 19:36:35, vasárnap
 
  KERESÉS! -



Kedves Látogatóim!

Keresem Megyery Sári - Szanatórium című versét !
Kérem aki tud segítsen! Írja be ide a kommentbe!
Előre is köszönöm!

 
 
0 komment , kategória:  Segítség kérés, KERESÉS  
KERESÉS!- Ki írta ezt a verset? - Mi a címe ?
  2015-11-29 19:18:57, vasárnap
 
  KERESÉS! -



Sok tiszta szempár nézi lépted,
Legyen hát utad egyenes.
Sok ifjú agy fogadja szódat,
Legyen hát szavad arra érdemes!

Tiszta lelkek földjét híven ápold,
Tavaszát ne rontsa fagy,
Mit belévetsz megterem,
Ne feledd el, példa vagy!

Ki az élen áll, az messze látszik,
Légy lobogó az arcokon.
Légy a viharral küzdőnek
Messzire világító őrtorony!

Bíztasd a sok bátortalant,
Hogy barátokra lelnek itt,
S a gyengét is fogd kezénél,
Hogy utolérje társait!

Vezesd Őket, utat ne tévessz,
Magadhoz mindig hű maradj,
Mert élen állsz és messze látszol,
Sose feledd el, hogy példa vagy!

Nagy Lászlótól származik e , s ha igen, jó lenne a teljes vers (persze, címmel együtt).

Kérem aki tud segítsen! Írja be ide a kommentbe!
Előre is köszönöm!
 
 
0 komment , kategória:  Segítség kérés, KERESÉS  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 13 
2015.10 2015. November 2015.12
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 13 db bejegyzés
e év: 97 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 206
  • e Hét: 1851
  • e Hónap: 17490
  • e Év: 50886
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.