|
2015-11-22 12:09:53, vasárnap
|
| |
| |
Várnai Zseni : Öreg nő sóhajt...
Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt, s egy
reggelen rájöttem, hogy hiába: az
ifjúság már tőlem elszaladt.
Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már, mint
vert vezér, a fegyverem leraktam, s
olyan vagyok most, mint egy téli táj.
Mint a felhőkbe nyúló
hegytetőkön,fejemen, ím, örökös hó
ragyog, így hordozom ezüstös
koronámat, és hófehéren újra szép vagyok.
E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.
Olvasgatok, sétálok, eltűnődöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.
Lassúdan járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!
|
|
| |
|
2 komment
, kategória: Várnai Zseni |
|
|
|
|
|
Online
