Regisztráció  Belépés
erzsikepuskas.blog.xfree.hu
Okos emberek is tanulhatnak másoktól. Puskás Erzsébet
1934.02.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 52 
Évszakok :TAVASZ
  2015-03-31 07:04:32, kedd
 
 


Szabó Lőrinc : Tavasz

,,Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Tavasz" - felelt a Nap.
,,Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.




,,Meg ám!" - felelt a Nap.

,,Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.
,,Szeretlek!" - szólt a Nap.
,,Akkor hát szép lesz a világ?"
,,Még szebb és boldogabb!"







Várnai Zseni:

Március 30.

Tavaszodik,
eső esik,
nem hagyja abba
reggelig.
A zöld özön
mindent elönt,
csodamódon
ifjul a föld.



Kisüt a nap,
és mint a hab
az ágakon,
szirom fakad,
a réti fű is
újra kél,


bogárhad döng
és zöngicsél.

Ó, mennyi élet,
mennyi szép!
Szüntelen változik a kép,
s minden a maga idején,
egy falevél egy költemény,



Kun Magdolna :

IDŐ

Félek, elmerülsz az időben
és elvarázsol téged
s csak akkor ébredsz fel,
mikor az elmúlás körmödre égett.
Túl sokat mélázol
az évszakok ritmusa felett
és mire észbe kapsz,
elillan pille életed.


Rágódsz egy fűszál létén
és elmerül tekinteted.
A céltalan, hosszú kérődzés
nem ad feleletet.
Minden átkozott napszálltakor
árnyékod óriássá nő.


Kétségeid huhognak feletted
és nem segít az idő.
Mindig ugyanaz a hinta
s ha az ördögi kör kerül szóba,
sosem érted,
hogyan nem léphetsz kétszer

ugyanabba a folyóba.
Reményt vesztetten nézed
a lüktető természetet.
Belélegez és kifúj
egy tökéletesen zárt gépezet.
Egyre inkább érzed
pusztító magányodat.
Rájössz,
hogy egy összeesküvés áldozata vagy.
Jöjjön hát a Kéz,
mely atomórákat rombol
és végre tépje ki elméd
e taposómalomból.









Kun Magdolna :

A rózsák szépségei


A rózsák szépségéről
regényt lehet írni,


és illatukról is,
mik oly egyediek,
mert minden rózsa más,
mind különbözik,
mind hagy szívünkben
dobogó jelet.



Mikor felénk nyújtják
a szépen becsomagolt
csokorköteget,
szemünk fátyolos lesz,
ajkunk megremeg,
s egy ,,köszönöm"szóval,
szívünkre öleljük
a mosolyogni látszó
sziromlevelet.


Johann Wolfgang Goethe :

Március

Havazott újra, mert még
nincs itt az ideje,
hogy szemünket színes rét
örömmel töltse be.

Ez a tavasz ravasz még
s a langyos fényözön:
a fecske is becsap még,
a fecske is becsap még.
Miért? Egymaga jön!

Élvezzelek magamban,
korai napsugár?
Ha velem a galambom,
ha velem a galambom,
azonnal itt a nyár.



Szabó Lőrinc fordítása
RADNÓTI MIKLÓS
Rózsa

Egy bordóvörös könyv vagy -
Dús, csevegő szirmok lapjaid,
Melyek között a szél borzolva lapoz...

Nehéz illatú, nedves szirmaid
Telítve vannak titkos regékkel,
Melyeket a múlt a földben hagyott...

Lapoz, lapoz szirmaid közt a szél,
- Pompás kötésed most nyílt ép' széjjel,
S elmeséli nékem , amit olvasott...
márc. 29. 13:09
xx

 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
A tavaszról
  2015-03-30 12:06:46, hétfő
 
  -





...... ........... ........... ........... ..............


Albinioni adagio Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2015-03-27 18:25:17
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 164
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: hammond organ,
kategória: kreatív
leírás: zene a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!



...... ........... ........... ........... .......


Mint szelíd tavaszi
Eső a rónára,
Ugy hulldogál csókod
Ajkamra, orcámra,




Mindenik cseppjéből
Egy-egy virág terem...
Csókzáporos tavasz!...
Virágos szerelem!...

Petőfi Sándor

[
.Dal a rózsáról...... .......
A szép leány a búcsúzáskor
Egy rózsát tűzött fel nekem.
Piros volt lágyan feslő szirma,
Jelképed, égő szerelem!




Könnyű csókot lehelt reája
S mint álomkép már messze szála
S én fájó szívvel, könnyes szemmel
Sokáig néztem még utána.

Elhervadt már a rózsabimbó,
Amit a szép leány adott.
Hervadtan őrzöm, hisz' a múltból
A sors csupán ennyit hagyott...
Pedig a lányka könnyű csókját


Könnyeim már régen lemosták,
De most tudom, hogy ez csók volt
Sejtelmes, végső "Isten hozzád!"

A szép leány a rózsabimbót
Most más legénynek tépi le,
Most más legényért dobog, lángol
Szerelmes, forró, kis szíve:




Más csókolja kicsiny - kacsóját,
De megőrzöm a hervadt rózsát:
Én kaptam annak a kislánynak
Legelső, tiszta, szűzi csókját!




 
 
0 komment , kategória:  Évszakok  
Harcos Katalin : Mondd szabad-e?
  2015-03-28 18:32:55, szombat
 
  ...... ........... ........... .......




A szeretet koldusasszonya

Elfordulnak , lásd , az emberek ,
míg én , utak nincstelen vándora ,
kitárt szívemmel kéregetek ,
mint a szeretet koldusasszonya ...

Két szemem szomjas pillantása
esdekleőn fúródik szemedbe ,
kezem félszegen feléd tárva
kérőn kulcsolódna a kezedre .

Benned támaszt keres két karom ,
szemem tiszta biztatást , új álmot .
Könnyű botom te légy utamon ,
s leszek tiéd én , - ha úgy kívánod .

Vágytam szabad szelet , szökellőt ,
de nem várt más , csak sötét alagút ,
mert roskadozó lépteim előtt
bezártak minden hívogató kaput .

Ha mégis vetettek alamizsnát
utána kaptam két kezemmel ,
elhittem rögtön , hogy az , amit lát
a szem , felér a szerelemmel .

Szétszaggattak karmos tövisek ,
megtépázott minden bőszült faág .
Kigúnyoltak , lásd , a többiek ...


csak kezedben volt békeolajág .

Mint kisemmizett , kósza vándor
szeretetet koldultam egyre ,
de nem volt oly menedék más , hol
enyhet adnának bús szívemre .

Megismernek már az emberek :
vagyok utak nincstelen vándora ,
kitárt szívemmel kéregetek
én , a szeretet koldusasszonya ...






Virágvasárnap Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2015-03-30 11:27:44
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 223
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: virág, tulipán, rózsa,
kategória: kreatív
leírás: PP bemutatóból videó

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!



Harcos Katalin -

Nincs könyörület

Ásító szürkeség matat körös-körül.
Párát izzadnak dermedt betonfalak,
szmog áztatta park hűs esőnek örül,
dühödt szél vetkőztet, s arcunkba harap.
Nyárból tél lesz, s lásd, őszünk alig marad.

Zöld lomb rezeg, pár levél lehull pörögve,
- bár ideje volna, pompája alig van - itt
gyűlik egyre, mélán, összepöndörödve...
az októberi ködben fázósan így lakik,
s didereg haldoklón a fagyos hajnalig.



Korán alámerül a dobozváros.
Az este ezer ablakát zokogva elnyeli,
kong a tér, feslett csizmánk sáros
nyomot éget, s az aszfalt tompán felel neki.
Hűlt falak közt szűköl, ki teheti...

Aluljárók zugai ontják a magányt,
hajléktalanok osonnak vackukra épp
- egy koszlott párna, paplan - s valahány
személyes cuccon őrködnek.

Komor a kép.
Kapaszkodnak a létbe riadtan e-képp.
Egy térden kolduló apát tán meg sem lát.
Őt aggasztja, hogy az éhet elűzni mivel lehet,
míg télbe fordul az esőnedves világ.
Nincs ősz, nincs könyörület, csak pusztaság...
mellkasomon!



Úgy félek, Anya! De itt vagy velem,
s hiába kúszik torkomra a félsz,
mert eltörpül a rettegés bennem,
ha átölelsz, és csendesen mesélsz.

Míg alszom, arcomra csókot lehelsz,
ha fázom, takaróm féltőn hozod.
Éhemre, szomjamra folyton ügyelsz,
s felvidít mindig drága mosolyod.

Nézd! Tenyeredbe teszem a kezem,
ujjaid bilincse fonja körül!
Tiédhez igazítom a léptem,
bár tudom, sosem hagynál egyedül.

Anya, hagy súgjam meg a titkomat!
Nincsen, aki drágább volna nálad!
Ezért hallod annyit a hangomat,
s ezért kiáltok mindig utánad.

Figyelj, Anya! Hajolj le egy picit!
Csak átölelem csöppet a nyakad,
arcodra csenek egy nedves puszit,
s tiédhez szorítom az arcomat.

Ha nagy leszek, majd én altatlak el
esténként dallal és szép mesékkel.
Szívemnek akkor is drága leszel,
ha sok mindenre már nem emlékszel.

Én fogom akkor majd a kezembe
pergamenbőrű, rácos kezed,
és csókolom féltőn a homlokod,
mert végtelenül hálás leszek.

De most kérlek, ölelj még magadhoz,
súgd a fülembe a kedvenc mesém!
Had simítsam arcom az arcodhoz,
és mondhassam el, hogy köszönöm, én!




Harcos Katalin



Nézd, Veled leszek.......



Nap leszek, sugárzó reggeleken.
Vörösben játszó mesés csoda.
Ott leszek minden napkezdeten,
s leszek estéid bíboralkonya.

Langy eső leszek nyári délután.
Simogatom borongós homlokod,
mosdatlak tikkasztó hőség után,
aszályban, lásd, enyhülést hozok.

Mezőkön fű leszek lábaid alatt,
lágyan bársonyos, simogató.
Kacagón csiklandozom a talpadat.
Ágyad leszek: selymes, nyugtató.

Zöld lombok halk susogása leszek,
cirógatlak, mint az esti szél.
Smaragdcsillogással körülveszlek,
s tóként, csobogó vizem mesél.

Ezüstös holdként dúdolok neked
altatót, mélykék, bársonyos égen.
Ágyadba osonok, levetkezek...
s tündérként ölellek bűvös éjjen.



Harcos Katalin -

Vége

Közös múltunk lejárt.
Régen magába zárt
a szürke napok fásultsága.
Üres éjszakáim magánya
lásd, most békére vált.
Szívem szabadon kitárt,
hívogató ablak lett mára,
s vígan kacag a bús világra.
Valami megkopott.
Türelmem elfogyott.
Szerelem sosem volt,
s ami volt, az is holt.
Nincs semmi bánatom,
nincs bennem fájdalom.
Ragacsos közönyön
süt át az örömöm.


Harcos Katalin -





Boldogság

Reggel van. A boldogság hozzám simul.
Máris karjába vesz a drága...
és míg az éjszaka tűzlángja kimul
reménybe burkol, örömbe zárva.

Ülök, s robog a busz alattam, -
szürkén, álmosan suhan a táj még...
csak motor berreg, ajtó kattan,
s szívemben gyűlik nem várt ajándék.

Látod, a boldogság hozzám simul ma,
előre vetíti a csodákat.
Mire a reggel bíbora kigyullad
karod ölel, és meghal a bánat.



Harcos Katalin -

Álmodj velem

Álom kell? Hát legyen!Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd,hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz,s a két karom visszaölel,
és - lásd!- a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom,- itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán,hogy veled legyek,
és kedvem derül,szívem kitárom.
Légy a kedvesem...vagy a barátom!



Tudod mit,Kedves?Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak,hogyha boldogít!



Harcos Katalin -

Fáj,hogy messze vagy ...

Ma fáj,hogy messze vagy.
Úgy lehajtanám öledbe fejem!
Kérném,hogy itt maradj,
míg csitul bennem az érzelem.

Megfognám a kezed.
Tenyeremben tartanám ujjaid,
s megsúgnám-csak neked-,
hogy énbennem miféle vágy lakik.

Megcsókolnám a szád.
Szerelmet adni-látod?-szép dolog ...
Nincs bennem semmi vád,
mert te ott vagy,amíg én itt vagyok.





Harcos Katalin

c]Kincseim...... ...........



Nincs semmim,

mégis gazdag vagyok
mert enyém a végtelen, kék színű ég,
amelyből két szemed rám mosolyog,
felidézve a tiszta tenger színét.

Enyém a napfény is , mely rám ragyog,
sugárkezével forrón átölel
bearanyozva minden új napot,
hisz minden nap új reménnyel jön el.

Enyém a Hold, mely lopva rám nevet
álmokat hozó sápadt éjeken,
amikor halkan suttogom neved,
s karodban ringatsz álomréteken


Harcos Katalin -

Örökkön a Tiéd!

Úgy éltem eddig, mint fényben az árnyék.
Bezárkóztam magányom sűrűjébe.
Úgy, mintha ezután sose vágynék
ki a nyüzsgő életbe, fel a fénybe.
Aztán egy fénysugár belém hatolt:
rám találtál,

s én magamra leltem.
Újult lélekkel, mint aki sose volt
magányos, most élek, lásd, önfeledten.
Figyelmed lámpásként fényt hozott,
éjembe szavad reményt és életet
s míg lelkemben nemrég még csend honolt,
ma szertelen ontanám rád kincsemet.
Kiáltanám a világba titkomat:
szívem a szívedben társra lelt!
Idő nem bírhat le, sem fájó gondolat,
hisz szerelmem örök, s a sorsunk, ím, betelt!




Harcos Katalin -

Kellenek az álmok!

Ne hagyd elveszni, az álmok kellenek!
Küzdöttem én is ellenük sokat,
de álmok nélkül élni nem lehet;
kell hogy csapongjon a vágy, a gondolat!

Lehunyt pillákkal, lásd, veled vagyok.
Nélküled üres lenne minden megint...
az érzés, ami áthat, felragyog,
mint a napfény mely minket melegít.

Úgy szeretnék végre hozzád bújni,
hogy beszívhassam bőröd illatát,
ölelő, óvó karodba besimulni,
s érezni leheleted lágy fuvallatát!

Testedhez testem tapadna akkor,
forró ajkad végre megcsókolna,
s e szépséges, vágyott pillanatkor
szerelmem valóban a tied volna.

Csapongó álmaimban lásd, szeretlek.
Oly jó lenne egyszer úgy felébredni,
hogy karodban fekszem, és ölellek...
s ne kelljen reggel mindent elfeledni!

Csak adni vágyom, elvenni sosem!
Csak szeretni, és nem ellopni mástól...
csak érezni, hogy van még érzelem,
ami megment a dermesztő magánytól.

Ne hagyd az álmokat! Legyenek veled!
Népesüljön be velük minden éjszakád.
mert álmok nélkül élni nem lehet.
Álmodj hát velem! Szép jóéjszakát!
Harcos Katalin - Kellenek az álmok!

Ne hagyd elveszni, az álmok kellenek!
Küzdöttem én is ellenük sokat,
de álmok nélkül élni nem lehet;
kell hogy csapongjon a vágy, a gondolat!

Lehunyt pillákkal, lásd, veled vagyok.
Nélküled üres lenne minden megint...
az érzés, ami áthat, felragyog,
mint a napfény mely minket melegít.

Úgy szeretnék végre hozzád bújni,
hogy beszívhassam bőröd illatát,
ölelő, óvó karodba besimulni,
s érezni leheleted lágy fuvallatát!

Testedhez testem tapadna akkor,
forró ajkad végre megcsókolna,
s e szépséges, vágyott pillanatkor
szerelmem valóban a tied volna.

Csapongó álmaimban lásd, szeretlek.
Oly jó lenne egyszer úgy felébredni,
hogy karodban fekszem, és ölellek...
s ne kelljen reggel mindent elfeledni!

Csak adni vágyom, elvenni sosem!
Csak szeretni, és nem ellopni mástól...
csak érezni, hogy van még érzelem,
ami megment a dermesztő magánytól.

Ne hagyd az álmokat! Legyenek veled!
Népesüljön be velük minden éjszakád.
mert álmok nélkül élni nem lehet.
Álmodj hát velem! Szép jóéjszakát!



Harcos Katalin -

Arcomra mosolyt csal

Arcomra mosolyt csal az álom.
Szellő cirógatja a homlokom...
kék tündeszárnyad libbenni látom,
amint átsuhansz a lombokon.

Hangod zenél, csendül kacagásod.
Hová repülsz ragyogó tündérlány?
Talán a hős tündeharcost várod
palotád rejtett belsőudvarán?

De nem... csak barátnőd lépdel feléd.
Tenyerén szikrázó kristályt emel,
átnyújtja kincsét, és dalban mesél,
de titkait másnak nem mondja el.

Körül a vén erdő hallhatja csak,
s a vízesés boldogan megremeg,
mert oly szép a dal. Bár hallgatag,
dúdolva kíséri még léptedet.

Arcodra derűt csen az álmom.
Huncutság villan az ajkadon.
Táncos lépteidet visszavárom
bíborló, meseszép hajnalon!


Harcos Katalin -

Ahogy átölelsz...

Lépted koppan... egyre közelebb...
érzem, amint karod körém fonod.
Tarkóm csiklandozza leheleted,
míg üdvözlésed fülembe súgod.

Ahogy átölelsz... mindez csak álom.
Az érintésedet sosem érzem.
Körülvesz titkos mesevilágom,
s hogy megtörténik, már nem remélem.

Múlnak a napok, hetek, hónapok,
s nem adatik meg, hogy veled legyek...
Sivár utamon magam ballagok,
hiába vágyva, hogy öleljelek.

Perzselő vágyak, szerelmes csókok...
minden éjjel mesékkel andalít.
Ahogy átölelsz... sosem csalódok...
illó boldogság ölel hajnalig.

Harcos Katalin -

Ha megkérdeznél...

Ha megkérdeznél,
szeretlek e Téged
csak hagynám,
hogy szemeim
beszéljenek Neked,
hogy ők, a lelkem tükrei
meséljék el,
mi az, amit érzek...

Ha megkérdeznél,
hogy vágyok e Rád
csak hagynám,
hogy megérints,
kezeddel tapintsd,
hogy Te magad érezd,
ahogy izzón perzsel
kezed alatt testem...

Ha megkérdeznél
vágynék e másra,
kitépném a szívem,
hogy bele tudj látni,
hogy elhihesd nekem,
nincs másnak ott helye
a Te otthonod
örökkön örökké...


Harcos Katalin -

Álmod lennék

Álmod lennék ezüst éjben,
nyugtalan, remegő holdfényben.
Zaklatott, vágy-teli álom,
amilyenre régóta vágyom.

Álmod lennék majd. Szerető,
mindig csak utánam epedő,
ágaskodó, sóvárgó kivárás
,csókokban ébredő kívánás.

Álmod lennék, mely átölel,
és tüzes ölében ringat el.
Egyetlen álmod és vágyad...
Ne csak én epedjek utánad!


Harcos Katalin - Szerelemre vágyok !

Már a múlté régi üdeségem.
Szeme fénye is megfakul lassan,
de a remény még nem hal meg bennem
csak a legutolsó pillanatban.
Szívem újra szerelemre vágyik,
testem tüzes, izzó szenvedélyre.
Szeretni szeretnék mindhalálig,
pedig fel kéne tán adnom végre.
Tán az tudna oly nagyon kívánni,
aki ismerte az ifjúságom...
aki tudna hinni bennem, s várni,
hogy az álmát én valóra váltom.


Harcos Katalin -

Álmodtam Veled

Mint egy gyermek, úgy voltam karodban.
Megcsókoltad finoman a számat,
fölém hajoltál gyengéden, titokban
és megpusziltad a szempillámat.

Leheleted táncot járt hajamban...
szellőként bújócskázott csintalan,
s egy óvatlan, röpke pillanatban
pajkosan megbújt a nyakamban.

Míg egyik karod ölelve tartott itt,
másik magányos vándorként útra kelt,
bejárva testem rejtekútjait,
útján titokzatos zugokra lelt.

Úgy bújtam meg riadtan benned,
mint reszkető holdsugár az éjben,
mit látni alig, mégis elvakít,
ha begyűjti sugarát szemed
ezüstösen, sápadt-fehéren.

Körülvettél biztonságoddal engem,
s nem vágytam már tüzes szenvedélyre,
csak elrejtőzni a világ elől öledben,
csak átkarolni, és szeretni végre.

Érezni, hogy itt vagy... velem lehetsz,
tudni, hogy szeretsz, és a tiéd vagyok,
látni, ahogy szemeddel rám nevetsz
s szemed fényes csillagként rám ragyog.

Öleltél, mint, ki sosem szeretett mást,
reszkető szívvel és szerelmesen...
magadhoz olyan gyengéden karoltál,
míg csókjaiddal lezártad a szemem.

Megbújtam karodba, mint egy gyermek.
Te fölém hajoltál nagy titokban,
s míg csókoltad édesen a számat
én végtelenül boldog voltam.



Harcos Katalin -

Gyertyát gyújtok..

Bársonypuhán átölel az este.
Sírkertekben ezernyi gyertya ég
lángujjaival az égre festve
kedves halottak kósza emlékét.

Parányi lángjuk tánca elvakít,
árnyékok írnak titkokat közénk,
s édes-bús emlékhálót felszakít
a bánatpók,majd újat fon körénk...

Dús virágillat tölti be tüdőm,
az emlékezés szent virágai...
borús álmainkat messze űzőn
tündökölnek színpompás szirmai.

Egy -egy gyertyát gyújtok mindenkiért
akiket a sors már távolra vitt,
de apám sírhantján leteszem még
nézd, kedvenc hófehér virágait.

Titkon szívemre csendes béke száll
amint sírjánál lehajtom fejem.
Nem ragadna el végleg a halál,
hisz bennem él, míg ráemlékezem.



Harcos Katalin:

Még várlak
Minden óra és perc közelebb hoz.
Még várlak. Hiszem, hogy megérkezel.
Talán ehhez a rőt alkonyathoz
Te adsz majd színt, amíg belé veszel.
Súgom magamnak: sokat ne várjak,
hiszen enyém volt annyi minden más:
család, gyerekek, munka olyan mód
ahogy teljesülve szinte már csodás. . .
De a verőfény után is szép lehet
a lenyugvó Nap sugározta pír,


Az alkony még hozhat olyan szépeket,
milyet csak ember elképzelni bír.
Várom hát, hogy mégis megjöjj végre!
Úgy várlak már, miként egy Messiást.
Utolsó ajándékként életemben
elképzelem, hogy végre rám találsz.
Rám nevetsz, szemedben szikrák gyúlnak
amint megérintem az arcodat.
Derűs szívvel magamhoz ölellek,
s közben fülem beissza halk szavad.
Még egyszer szép leszek. Utoljára.
Csak, hogy téged boldoggá tegyelek.
Nem nézek félve éveim sorára,
s hálásan szorítom a két kezed.
Te átölelsz, és én úgy szeretlek,
ahogyan nő már csak akkor szeret,
ha tudja, hogy már nem kap több szerelmet,
mint az utolsót, az egyetlen egyet.
Még várlak, bár alig hiszem már rég,
hogy mégis egyszer majd megérkezel.
Szívemben most is ott lebeg az árnyék,
pedig tudom, hogy bízni, s hinni kell. .





Harcos Katalin

Nézz rám!...... ............. ...... ........... ......





Nézz rám! Nem vagyok már fiatal...
de ha a szád csókolni akar,
szememben ott csillog már a vágy,
s csókjaidat viszonozza lágy,
forró ajkaim érintése.
De kérlek, ne hidd azt mégse,
hogy könnyelműen prédád leszek!
Bár, most kacagva feléd megyek,
mert vágyom gyöngéd szeretetre,
ölelésre és szerelemre,
de tudd: nekem a szex nem elég...
szeretned is kellene még!

Nézz rám! Alakom sem hibátlan...
de lásd: itt vagyok neked szántan!
Neked készítettem a szívemet...
fogadd hát el szeretetemet,
fogadd jóságom és büszkeségem!
Cserébe csak a szíved kérem!
Ha vágyad felébred, és nem múlik,
nézd, ruhám előtted lehullik...
mellem halmai rád nevetnek
felkínálkozva játékos kezednek.
Karjaimat előtted kitárom
és hogy szeress, azt kívánom!






Harcos Katalin : Várlak




Ha lélegzem sóhajod bennem száll
ha mozdulok, veled mozdul karom
ha dúdolok énbennem dalolsz már
ha alszom,álmom veled álmodom
ha szólítsz, válaszom, szívedben szól
ha kérsz, megadom mielőtt kéred
ha hívnál, ott volnék, tudod te jól
hogy vágyad legyek, napod és éjed.
Ha vársz s az idő áll vigasztalan
mindig ott lennék ahol te várnál
és míg várlak,a múló napokkal
végül mindig énhozzám találnál...




Harcos Katalin:

Mondd, szabad-e?


Mondd, szabad-e engedni a vágyat
beférkőzni mélyen a szívembe,
ha eszem tudja, hogy nem is várhat
majd változást, akármit szeretne?

Mondd, szabadna-e megszeretni téged,
érezve és tudva: mást szeretsz,
és álmodni gyönyörű meséket,


amiket te meg úgysem tehetsz?


Harcos Katalin :

Asszonyi fohász
Ó Uram, te mindent megbocsátó!
Tudom, vétkem égbekiáltó,
mert élek bűnök közt, eltemetve,
de nézz le gyarló gyermekedre!

Csak a jóra és szépre vágyok,
és lásd, Uram, most hozzád kiáltok.
A szerelmemre nincsen mentség,
de Tőled kaptam ezt a szerencsét,
hogy rám talált, akinek rabja lettem.
Ne ítélj hát szigorún felettem!
Csak szeretet a bűnöm, semmi más.
Csak a tőled kapott kívánás,
a boldogságra vágyó női lélek,
csak a szép, szerelmes remények.
Csupán az, hogy lelkem feléledt,
és testem szívemmel együtt övé lett...
Hogy szeretem őszintén, önfeledten,
szent tűzben égő, tiszta hevületben.
Soha nem nézek jobbra-balra,
nem vágyom csalóka diadalra,
sem öncélú gyönyörökre, kéjre,
csak őt boldoggá tevő szenvedélyre.
Csak adni, és nem kapni vágyok,
de lásd, megbocsátásért kiáltok.
Uram,

Te adtál női lelket,
ami szomjazza a szerelmet,
s vele testet, örömre készet,
amíg el nem veszi az enyészet.
Akaratot is, hogy ellenálljak
száz kísértésnek, ezernyi vágynak,
de képességet is, hogy szeressek,
s miatta -látod- bűnbe essek...



Uram, segíts, hogy amíg élek


ne ejtsenek rabul más szenvedélyek,
de őt, engedd boldoggá tennem!
Aztán helyette is ítélj felettem!
 
 
0 komment , kategória:  Harcos Katalin  
Kányádi Sándor: Hófoltos még a határ
  2015-03-28 10:56:50, szombat
 
 


Beethowen: Moonlight sonata_1 Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2015-03-27 18:12:14
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 491
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: elektromos gitáron,
kategória: kreatív
leírás: zene a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!




Kányádi Sándor:


Hófoltos még a határ

Hófoltos még a határ
s a dombok oldala.


Szunnyadozz még a kökény
s galagonya.
Alszik még a rengeteg
s a kertekben a fák,
de nyitogatja fehér
szemét a hóvirág.


S az ibolya is ébredezz
a sombokor alatt:
költögetik a szelíd
napsugarak.
Az ibolyatő fölött
a sombokor pedig
álmában már színarany
virágot álmodik







József Attila Március

Langy, permeteg eső szemerkél
,új búza pelyhe ütközik.
Kéményre gólya s a levert tél
jeges csucsokra költözik.
Zöld robbanásokkal kitört
a kikeleti víg erőszak.


Asztalos műhelye előtt
remény legyint meg, friss fenyőszag

Mit ír a hírlap? Dúl a banda
Spanyolhonban és fosztogat;
Kínában elűzi egy bamba
tábornok a parasztokat
kis telkükről. Had fenyeget,
vérben áznak a tiszta vásznak.
Kínozzák a szegényeket.
Hadi uszítók hadonásznak.

Boldog vagyok: gyermek a lelkem;


Flóra szeret. S lám, álnokul,
meztelen, szép szerelmünk ellen
tankkal, vasakkal fölvonul
az ember alja. Megriaszt
a buzgóság e söpredékben.
S csak magunkból nyerek vigaszt,
erőt az élet érdekében.






József Attila:

Szökik a tél

"Tavasz van, gyönyörű!
Jót rikkant az ég!
Mit beszélsz? korai?
Nem volt itt sose tél!"

Vonszolódnak sötét, súlyos esték,
vén terhével vánszorog a tél,
fordul a föld lassan, álmodik még,
de álmot űzve pirkad rá az ég.

Meglebbenti nyirkos, súlyos leplét,
felriad a hosszan álmodó...
Takarója sűrű, nyirkos köd még,
de alatta épp' szökésben a hó.

Hűs fűágyon álmos virágbimbó,
barkaágon félszeg rügy fakad,
ködharmatos tavasz elé omló
gyepszőnyegen bogárhad szalad.

Ringó ágon madársereg táncol,
lomha varjúk irigyen lesik.
Cinkék hada cserfesen viháncol,
szökik a tél, nem is int nekik.









József Attila: Csak addig menj haza
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Amíg örülni tudsz a suttogó fáknak,
Amíg könnyes szemmel várnak haza téged,
Amíg nem kopognak üresen a léptek...

Csak addig menj haza, amíg haza mehetsz,
Amíg neked suttognak a hazai szelek.
Hajad felborzolják, ruhád alá kapnak,
Nem engednek tovább, vissza - vissza tartnak!

Két karod kitárva - ahogy a szél is neki fut a fáknak -
Vállára borulhatsz az édesanyádnak!
Elmondhatod neki a JÓT, de a rosszat el Ne MONDD!
Ne tetézd azzal nagy kazlát a gondnak!

S ha majd az a ház már nem vár haza téged,
Mikor üresen kopognak a léptek,
Amikor a nyárfa sem súgja, hogy várnak,
Akkor is majd vissza, haza visz a vágyad...

Amíg azt a kaput sarkig tárják érted,
Amíg nem kopognak üresen a léptek,
Csak addig menj haza, amíg haza várnak,
Míg vállára borulhatsz az... ÉDESANYÁDNAK !







 
 
0 komment , kategória:  Kányádi Sándor  
Radnóti Miklós : Vihar előtt
  2015-03-27 11:04:10, péntek
 
 
Beethowen: Moonlight sonata_2 Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2015-03-27 18:18:01
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 127
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: klasszikus gitáron,
kategória: kreatív
leírás: zene a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!







Radnóti Miklós : Vihar előtt
Az ormon üldögélsz s térdeden néked ért
ifjú asszony alszik, mögötted szakállas
haditettek, vigyázz! kár lenne éltedért

s kár világodért, mit enmagad kapartál
tíz kemény körömmel életed köré, míg
körötted körbe-körbe lengett a halál

és íme újra leng! s lepotyognak a kert
fészkei rémülten a fák tetejéről
s minden összetörik! figyeld az eget, mert

villámlás rengeti már s cibálja a szép
kisdedek ágyát s mint ők oly vékonyan és
sírva sirdogál most az alvó férfinép;

hogy álmára fú a szél, forog; dörmög és
fölriad! s bámul rád, ki ébren üldögélsz
míg szálldos körötted körbe röpke dörgés,

mert takaros csata készül itt, a cifra
szél beszél felőle fennen és a felleg;


jó lesz szerelmed terítni asszonyodra.



Verdán Anita :

Sárga rózsa
Sárga rózsa

Minden vagyonom
Egy csokor rózsa.
Sárga, szirma mintha
színaranyból volna.

A feje bársonyos,
hosszú vékony szára,
mint

a sóhajtásom
mi elhagyta számat.

A mentsváram megint,
mi lehetett volna?
Szépséges egy csokor:
üde sárga rózsa.

Már tudom,

hogy mi
a virágok titka:
A szívek melegét
sugározzák vissza.

Beszélgetünk halkan
Én, meg sárga rózsa.
Ő hallgat én, mondom,
mi a szívem nyomja.

Szirma közt ott lapul
egy keserű sóhaj.
Nem tudom meggyőzni
a kedvest, jó szóval.

Csak egyszer nézne rám
úgy, mint reád tekint,
nem bánnám én azt, hogy
fordul a föld megint

Telnek, egyre telnek,
rohannak a percek,
várok, egyre várok
magamba merengek.

Bámulom sóvárgón
a csokor virágot:
Ő látni fogja azt,
amit én nem látok.

Zsolnai, Herendi,
de irigy is volna,
Ha látná, milyen szép
kezedben a rózsa.

Ahogy azt a sárga
rózsát fogod, s nézed,
szemed pillantása:
maga az igézet.

Szobádba bekerül,
-

Én sohasem fogok -
Övé lesz egész nap
gyönyörű mosolyod.

Ha este a kedves,
elmegy nyugovóra,
őrizzed az álmát,
csokor sárga rózsa!










Télben

Álmodám tavasszal,
Szép, derűlt, virágos tavaszi napokkal;
Zöld berek aljában susogó szellővel,
Csevegő patakkal.

Jártam új mezőn, hol
Ménták illatoznak oldalán az érnek,
Mely az őszvetés közt elbolyong, de ismét
Azon helyre tér meg.

Hullámzó vetés közt
Búvócskázik a fürj; suttog a nő: "vá-vá",
Nyomon űzi a hím s három pitypalattyot
Örömmel kiált rá.

Majd egy nyúl szökik fel
S indul az ugarnak, gyorsan karikázva;
"Elébe! elébe!" kurjogat a szántó
Ösztökéjét rázva.

Elkiséri szemmel
Ameddig belátja, csaknem az égaljig;
Most szólítja ökrét, szánt, szánt csöndesen, csak
Síró füttye hallik.

Kis

pacsirta is szánt,
Mint a szegény költő, fényes levegőben:
Dalt zengve repült fel, dalt zeng a magasban...
Hallgat leesőben.

Karimás kalappal
A juhőrző gyermek meglopni akarja;
A madár tovább száll, s a fiú mérgében
Nyáját megzavarja.

Szöszke fürtű bárány
Át- meg átszökdécsel a zöld hantu mesgyén,
Anyját, aki most a nyáj közé vegyűlt el,
Bégetve keresvén.

Távolabb a csorda
Szanaszét fehérlik, mintha ott valaki
Széjjel a pázsitra szép mosott ruhákat
Terített volna ki.

Túl a

kékes erdő,
A tájnak sötétebb keskeny karimája;
Jól kilátszik, mert még délibáb nem önte
Árvizet alája.

Száz meg száz madárhang
Szól az árnyas erdőn, titkait beszélvén;
Bokorról bokorra lomha kakuk szállong
Szellős róna szélén.

Olvasatlan ígér
Hosszu, hosszu évsort, melyből egy se tölt el,
Melynek mindenikén

örökös tavasznak
Reményszíne zöldell. -

De oly hűs az erdő
És a tiszta égre felhők gyülekeztek:
Hallom a szélzúgást, arcomon is érzem -
Szinte fázni kezdek.

Ah, vagy úgy!... szobámat
Hosszu éj kihűté s nyughelyemen fázom:
Künn vad förgeteg száll, az kotorja szárnyát
Röptiben a házon.

Hold-, vagy hóvilág ez,
Mely a telet éjjel sem hagyja feledni?
Vagy talán a nap jő, unalmas robotját
Így-úgy elkövetni?...

Kívül a hideg szél
Sűrü apró pelyhet csapdoz ablakomba;
Benn fagyott virágok: a szeszélyes télnek
Dús virágu lombja.

Mily sivár ez a tél!
Vastag hó takar be udvart, házi kertet;
Országuton is csak az jár mostan, akit
Isten átka kerget.

Országut... hol az most
A mezőt borító tenger hólapályon?
Itt-amott ha látszik ut nélkül bolyongni
Egy magános lábnyom.

Az is elvesz egyszer:
Két sarut találni s emberlábat abban;
Erdőn farkas ordít; a síkon esik, fú
Mindig vastagabban...

Hagyjuk e zord képet,
Hisz' ez a való,

ez sivatag életem:
Deríts szép álmokat örökzöld tavaszról
Oh költészet! nekem.

(1848. jan. 21)
Arany János






Ablak
Állok kint.
Elválaszt a benttől
egy vékony
átlátszó sík.
Nézem,
mily jó lenne,
érezni bent melegét.
Magamhoz ölelni,
hozzásimulni,
hagyni átjárjon.
Nem
kint
állni
rezzenetlen
szemmel
befele
bámulva!
A hideg
még hidegebb
a tudattól,
csak egy üveg választ el
attól,
mire vágyom.
Egy
erőteljes
lépés
széttörni
apró
szilánkokon át
belépni!
Ott lüktet kezemben,
összeszorított öklömben
a suhintás ereje:
odavágni,
széttörni,
apró szilánkokon át
belépni.
Állok kint.
Kezem lóg a semmibe.
Erőtlen, gyáva alak,
fagyj meg ott kint magad!
Ablak.
Kettőnk között csillog.
Te bent, én kint.
Légy te erős és suhints!
Törd szét!
Apró szilánkokon át
lépj ki,
hozd magaddal
a meleget
hozzám.
 
 
1 komment , kategória:  Radnóti Miklós  
Helen Berg Éjjel honvágy hajtott
  2015-03-27 10:37:47, péntek
 
 






Helen Bereg : Éjjel honvágy hajtott
Helen Bereg

Éjjel álomvágy hajtott feléd,
Besuhantam Kedvesem,melléd.
Átölelt lágyan szellőkarom.
Átjárt a végtelen nyugalom.

Odasimultam óvni álmod,
Együtt élni a boldogságot,
Összefonódva eggyé lenni,
Nem mérlegelni csak szeretni.

Sóhajtottál ölelve párnád.
Riadtan odabújtam hozzád,
Azt hittem ébredsz,lejár az álom
Megtörik nyugalmas boldogságom.

Halkan suttogtad:Édes Párom!
Egyetlenem!Örökké várom,
Hogy csak az enyém légy.Édesem.
Azután nem válunk el sohasem.

Válaszoltam a suttogásra:
Megígérem,Életem társa,
Neked adom halálig életem,
Nem válunk el Kedves,sohasem.

Boldog mosolyt láttam arcodon.
Ismét átölelt két karom.
Nem is tudom,mikor múlt az álom.
Ébren is érzem a boldogságom.











Féltelek, mert szép a szemed és ezt más is látja! Féltelek, mert bíbor ajkad más is megkívánja! Féltelek ha nem láthatlak és nem vagyok veled, s ha láthatlak és mellettem vagy, magamtól féltelek! Féltelek mert TE vagy szívem édes boldogsága, féltelek, mert okom nincsen, s jogom sincs


Helen berg :

farsangoló
arsangoló
lobban a fáklya
víg mulatságra
hív ide táncra
farsangi bálba
maszkja busónak
festékes kóc csak
koppan a bottal
zendít kolomppal
szellő vidáman
játszik a lánggal
tűz parazsában
tél jaja szárnyal
jelmezek tánca
pattogó máglya
fagy siratása
hív ide táncba
lány haja lebben
fénypuha selymen
csillogó szemmel
hirdeti fennen

olvad a jég
meghalt a tél





 
 
0 komment , kategória:  Helen Bereg  
Helen Bereg versei
  2015-03-26 13:29:45, csütörtök
 
 
Beethowen: Moonlight sonata_1 Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2015-03-27 18:12:14
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 491
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: elektromos gitáron,
kategória: kreatív
leírás: zene a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!



Egy szerelem pillanatai
(szonettkoszorú)







Káprázat

Vállad ringató napsugár-nyoszolya.
Simító kezed elvarázsol oda,
hol pasztellé halványul tegnap mocska,
s lesz fejemen tövis helyett korona.

Szemed lágy csilláma szemembe olvad.
Íriszed kékjének kedves mosolya
rám nevet, mint aki nem láthat soha
gyönyörűbbet, szebbet sem ma, sem holnap.

Káprázat tündérmesét játszik velem.
Fájdalom, bánat megszűnik karodban.
Egy másik világra csukódik szemem,

szonettként dalol megújult életem.
Szabályos ritmusa elernyed, dobban,
rímeket zenél a boldog szerelem.

(1. szonett)




Sziréndal

Rímeket zenél a boldog szerelem.
Fülemben zendül bódító szódallam,
versekké formálódik s csábít halkan,
mint szirén édes hangja a tengeren.

Gyere! Gyere!

Ölelkezzünk kedvesem!
Simuljon ajkamhoz tűzzé lett ajkad,
testükön gyöngyözzön izzadság-harmat!
Én most elhallgatok, te dalolj nekem!

Halk sóhajod hárfapendülés legyen!
Csendbe olvadó hangtalan nyugalom.
Pianissimo! Érezd együtt velem!

Ölelj át s hallgasd hangtalan énekem
mint vergődik néma kéjben ajkamon
míg karodban égő vágyam megpihen.



(2.szonett)





Megpihenve

Míg karodban égő vágyam megpihen,
zsibbadt testem ernyedt álomra készül,
bár bensőmben még forr a kéj, de végül
megnyugszik, aprókat dobban csak szívem.

Hozzád bújva örök mesének hiszem
életem, hol nincs sötétség, a Nap süt
s minden pillanapban csillám-évgyűrűk
írják jelenünkre a szót: Szeretem.

Vállad ölelő napsugár-nyoszolya,
fényből szőtt álmomat ringatja féltőn,
halkan vigyáz rám, nem bántana soha,

éppen csak lélegzeted apró fodra
hullámzik fejem alatt s melegétől
nem érzem, reám rótt sorsom mostoha.



(3. szonett)

Múlt s jövő

Nem érzem,

reám rótt sorsom mostoha,
mert megtaláltál s én rád leltem végre.
Hányszor néztem este csillagos égre
és festettem egy boldog jövőt oda,

hová sóhajom fel sem ért, múlt pora
rám nehezült, lehúzott a sötétbe,
vissza a földre s imádkoztam érte,
jöjjön már beteljesülés álmomra.

Évek teltek, tépett az idő foga.
Megértettem, csillagra festett képet
hiába vágyom, csak varázs, csalóka.

Nem reméltem, de megtörtént a csoda,
megtaláltál,

én rád leltem és véled
múlt s jövő terhét nem érzem soha.

4.szonett





Varázs

Múlt s jövő terhét nem érzem soha,
mikor testem, lelkem veled eggyé lesz.
Akkor és ott boldog vagyok, nem félek,
elbújok, beleveszek két karodba.

Éppen csak lélegzeted apró fodra
borzongatja nyakamon a pihéket,
lágy simogató, sóhajnyi rezdülések
kelnek életre, simulnak arcomra.

Lassan álomba szenderül a jelen.
Érzem ott vagy, mintha mozdulna ajkad
szomját oltani csókokat keressen.

Repülök, szállok, testem pilleselyem,
dombok felett cseppen szerelemharmat.
Ma időtlen

varázsa játszik velem.

5.szonett





Ébredezés

Ma időtlen varázsa játszik velem
s veled, mikor álmom karodban ébred,
nyíló szempillámon át lopva nézlek,
látom, mint rebben arcodra a jelen.

Mozdulataid emlékembe rejtem,
magamba zárom, bensőmben él végleg,
nem veszi el tőlem csak az enyészet,
a halál, addig örök képek bennem.

Egymást átölelve fekszünk meztelen,
mozdulatlan a csend, megáll az idő,
két világ között kívánom, így legyen,

mindig ily békében teljen életem.
Hozzád bújva elhiszem,

egyszer eljő,
ha rád nézek s te rám nézel kedvesen.

6.szonett





Szemek játéka

Ha rád nézek s te rám nézel kedvesen,
mosolyban játszik köztünk a levegő.
Láthatatlan, megfoghatatlan erő
vonzza testedhez testem: a szerelem.

Egy szemvillanás elég, nem kellenek
szavak,

megfakult bókok, egetverő
ígéretek, bár fülnek szép, megnyerő.
Nem kellenek csak tiszta, néma szemek,

melyek hang nélkül beszélnek, lágy moha
selymével simogatnak, értem égnek,
némán őrzik arcom, nem szólnak soha.

Pillák mögé zárva, édes kaloda
lesz életem, sejtjeim benned élnek,
két szemedben visszacsillan a csoda.

7.szonett



Villanás

Két szemedben visszacsillan a csoda.
Megannyi kristály, csiszolatlan lapok
szakítják ezer szilánkra a Napot.
Lehozva hozzám, nálam lesz otthona.

Nem kértem napkristályt, nem kértem soha.
Adtad,

mert szeretsz, mert szeretlek vakon,
kérdések, kételyek nélkül akarom,
életem rásimuljon árnyékodra.

Minden, mi te vagy szerelmi vallomás.
Egy mozdulat, mosoly ölelésre hív,
bár órákban méri a sors e csodát,

szemed fénye zárványként magába zár.
Nyugodt, beteljesült álomba repít
a leírhatatlan gyengédség, a vágy.

(8. szonett)





Öröm

A leírhatatlan gyengédség, a vágy:
Magamba öleljelek, hozzád bújjak,
szemedre szellőnyi lágy csókot fújjak,
kíséri éltem minden pillanatát.



Nélküled a pillanat várakozás.
Emlékmorzsák hullnak, egyre csak hullnak,
megszépítvén a jelent és a múltat,
nem számít más csak a várt találkozás.

Be nem vallott álmok titkos reménye:
Egyszer nem morzsákból épül a jövő,
te és én örökké együtt. Nincs vége,

nincs kezdete sem a létnek, csak része.
Érzem, szép lesz e megújuló idő,
az öröm hihetetlen mély rezgése.

9.szonett





Együttlét

Az öröm hihetetlen mély rezgése
járja át testem. Selymes vibráló dallam,
megpihen, elhal, feléled, hogy halljam.
Varázsének, kulcs egy titkos mesébe.

Egyszer volt, hol nem volt ...érzése, mégse,
nem,

mégse mese, könnyű álom-paplan,
betakar, altatóm dúdolja halkan.
Kérlek Istenem add , ne legyen vége!

Reggel első legyek kit szeme meglát,
lágy simogatása, csókja ébresszen!
Én ölelhessem át elsőként, nem más!

Tudom, egyszer teljesül, nincs messze már,
dallamok nászán boldog lesz életem,
mert együtt vagyunk, mert láthatjuk egymást.

10.szonett





Érintésed

Mert együtt vagyunk, mert láthatjuk egymást,
társunk lett a kiszámíthatatlan sors.
Ma veled, de holnap mi lesz, átkarolsz,
vagy csupán a képzeletünkben lesz nász?

Mert együtt vagyunk,

mert láthatjuk egymást,
hazugság létünk, miként fényt ad a Hold.
Titkolt szerelmünk bűnben élő vakond,
mely sötét mélyén is végtelenbe lát,

érzi gyökerek közt virág illatát,
elhiszi, az élet így teljes, így szép.
Föld örök sötétjében nem akar mást.

Hiszem, karod varázsa földtakarás,
szenvedélyünk öröké izzó ívén
érintésed lágy szellősimogatás.

11. szonett




Oda bújok

Érintésed lágy szellősimogatás,
mely dúdolva suhan bőröm felett.
Hozzám sem ér, huncutul játszik velem
pihéken szenvedélyt keltő suhanás.

Testem hozzád simul, eltűnik a táj,
a parányba omló, végtelen eget
csókba zárja a felszálló lehelet.
Tested karjaim közt megadja magát.

Lényed lényemnek lesz pulzáló része,
miként vulkán lejtőjén olvadt láva
kövek egyesülésén jön rezgésbe.

Sejtjeim vibráló katarzis érzése
fátyolból leplet varázsol a mára.
Oda bújok, kívánom ne legyen vége.

12. szonett




Helen Bereg: Vártalak


Kabátom alá bújt a reggel.
Fázósan húztam össze magam.
Kezemben cigaretta égett.
Füstje ősz hidegébe suhant.

Vánszorgott a nem múló idő.
Néztem a távolt, közeledsz-e?
Szememben jelen lett a jövő.
Szívem vágyam filmjét pergette.

A távolban feltűntél végre.
Néztem, jössz felém, mégis álltam.
Mentem volna, nem tettem mégse.
Lelkem ott hagyta ólomlábam.

Öleltél, s mondtad, baj hogy szeretsz,
Nélkülem minden perc fájdalom.
Megsimogatta arcod kezem,
Sajgó sejtjeimbe zárt karom.

Kabátod alá simultam az utca közepén.
Eltűnt minden, számunkra beteljesült a remény.

Helen Bereg
Megérintettél ...

Megérintettél,
s én úgy éreztem, ezer éve már,
mióta ujjaidban játszik testemen
a simogatás.



Eltűnt a világ.
Csupán simító kezed volt az élet,
mely bőrömön éledt tiszavirággá
és elenyészett.

Fésülted hajam,
Tízfogú eleven fésű borzolt,
s én előre álmodtam a csodát,
ahogy szád csókol.

Eggyé öleltél.
A lét csupán elömlő vágy, forróság,
hogy lebegjen testem, meghazudtolva
a tömegvonzást.


Helen Bereg :

Az idő

Mindig elröpül az idő,
mikor karodba zársz.
Befúrom válladba fejem,
te simogatsz szerelmesen.
Rettegve várom, mikor mondod:
Mennünk kell, kicsi Csillagom!
Majd holnap találkozunk.

Az idő hazug, csalfa szerető!
Elhiteti: a perc örökké tart.
Ha odagömbölyödök hozzád,
nem választhat el távolság,
nem mérgez hazugság,
s nem kell úgy tenni, mintha ...
Szorosan zársz két karodba,
s nem engedsz el soha.

Ó én álmozó! Nagy úr az idő!
Mindig tovaröpül.

Helen Bereg :
Mondd még


Mondd még!
Úgy szeretem hallani, ha fülembe suttogod: Szeretlek.
S leheleted incselkedőn megcsiklandozza fülemet.
Mint mezőn suhanó tavaszi fuvallat,
mely magával hozza nyár melegét,
úgy melengeti lelkem szerelmes szavad:
Szeretlek. Szeretlek, mint soha senkit eddig még.

Mond még!
Te vagy az első, kinek elhiszem, igaz a kimondott szó,
s nemcsak hamis arany csendülése, nem hazug, csábító.
Szeretlek. Szeretlek, mint soha senkit eddig még.
Mondd! Kérlek, mondd még! Lehunyt szememmel várom,
e szó felém simítsa minden melegét.



Mond még!
S én átölellek, válladra hajtom fejem, hogy ne csak halljam,
érezzem is az igaz, mélységes szerelem hangtalan,
bennem elcsendesülő rezgését.
Nem szólok én sem. Szemem simogatja arcod,
s szemednek üzeni, mit nem érzett e szív rég:
Szeretlek. Szeretlek, mint soha senki






Helen Bereg :

Nem tudhatod
Csak ülök csendesen.
Lehunyt szemhéjamra vetítem
nemrég percek csodáját.
Melengető, édes érzés jár át,
valóságra kel, mi csak képzelet.
Itt vagy ismét, itt vagy velem,
nem érdekel semmi,

csak téged
akarlak ölembe zárni,
ringató karodban súlytalan
lebegni, pulzáló ütemre
történjen bármi.
Mardosson, égessen a vágy,
mint lángnyelvek
ölelik halálba vétkes-vétlen
áldozatukat fent a máglyán.
Mikor itt hagysz, mikor
elmész abba a másik világba,
csak ülök csendesen
s lehunyt szemhéjamra vetítem
átélt percek csodáját.
Szorosan átölelem magam,
ne törjön sikolyba hiányod,
nehogy megtudd, meghalld,
mennyire fáj a kihülő ágy,
a bőrömről elszálló illat,
melyet ott hagytál magad után.
A hangszálak nélküli kiáltást
nem hallhatja más, csupán
násztól izzadt párnám,
s önként vállalt társam,
a magány.



 
 
1 komment , kategória:  Helen Bereg  
A mai nap
  2015-03-25 09:37:36, szerda
 
 
Love story -szaxofon Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2015-01-28 19:00:53
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 391
szavazatok: 1
kommentek: 0
kulcs: love, story, szaxofonon,
kategória: kreatív
leírás: zene a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!





B. Radó Lili :
Messze szálló dal...


Magányos vándort messze utadon
mindenütt utolér a gondolatom.

Tudom, hogy hol vagy és merre jársz,
tudom, mid hiányzik és mire vársz,
tudom, kit szeretsz és kitől kell válnod,
tudom a nappalod s tudom az álmod.
Tudom, ha ajkad mosolyra bágyad,
tudom a kínod és tudom a vágyad,
tudom az ujjongásod és a lázad,
tudom, ha dac hajt s űz az alázat,
tudom, ha béke enyhít s hív a harc

S tudom, hogy rólam tudni sem akarsz.








Gondolatok
Az egykor oly kedves parkban
Öreg padok, ne haragudjatok,
Hogy ismét titeket koptatlak.
Egykor oly sokat ültem, csókoltam,
Édes álmokat szőttem rajtatok.
Bocsássatok meg szomorú fűzfák,
Akkor csak nevettem rajtatok,
Kacagtam csepegő könnyeiteken,
Pedig ti már akkor tudtátok, megsúgtátok,
Visszatérek még, s veletek hull majd könnyem.
Szólok hozzátok öreg jó ismerőseim,
Kik emlékeim mindvégig hűen őriztétek,
Szeretlek titeket, édes álmaim őrzői.
Szépek, s nyomasztóak mit visszaadtok nékem.
Emlékek nehéz szagát görgeti a szél,
Mégis, mintha melegség futna át gerincemen.
Hogy mennyire tudok szeretni, ti tudjátok jól!
De ugye halljátok még szívem dübörögve, hogy ég?
Azt is halljátok, hogy szívem, s lelkem mennyire sír?
A szellők nyelvén susogtatok örökzöldek,
-szerelmes szívek, epedő lelkek, semmit sem értenek,
de mindent éreznek, s szenvedőn, de boldogan égnek.
Akkoriban ezt sehogy sem értettem,
Mára már tudom mennyire igazat beszéltetek.
Olyan messze vágyom, hová nem jut el az álom,
De hozzátok, többször visszatérek jó barátok,
Mert emlékek nélkül élni nem lehet.




Szép volt, igen

Ha végképp elvisz a hallgatás,
s ajkaim belebotlanak a szóba,
tekintetemmel se keresem a jövőt,
és minden elmúlik, ami visszahívna,
csak te leszel még
örökké beváltatlanul -
ősz hajjal, nekem mégis fényesen,
összetört mosollyal, mégis ragyogón:
állsz a fejem fölött,
megértve, nem vitázva,
s arra gondolsz akkor is,
ha már a múlt nem vigasztal,
hogy szép volt, igen, mégis szép.





Őri István

Ne írj, ha nem lehet





Ne írj, ha nem lehet,
csak gondolj rám,
s ez elég
- tudom, hogy megteszed -
mert a gondolat
ideér,
a gondolat
elér
nincs idő,
nincs messzeség,
csak diadal
a gondolat
megvigasztal...

Ne írj, ha nem lehet,
csak gondolj rám,
mindig
kedveset, szépeket,
sötétet, napfényt,
lépteket
feléd,
felém...

a gondolat elér...








Csukás István:

Ülj ide mellém



Ülj ide

mellém s nézzük együtt
az utat,

mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,


én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap


a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.






Csukás István:

Tavaszi vers


Az ablakhoz nyomul az orgona


az ablaküvegen át rám nevet
amit nem tudok megunni soha
a kék szemű tavaszi üzenet.

Gyerek leszek egy percre újra én


örökzöld időmből kipislogok
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.

Boldog részecske, együtt lüktetek
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág
ledobjuk, unt kabátot, a telet


s szívemmel ver a születő világ.

Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!





 
 
0 komment , kategória:  Barátság-szeretet  
Harcos Katalin :Kincseim
  2015-03-24 16:09:09, kedd
 
 


Nincs semmim, mégis gazdag vagyok
mert enyém a végtelen, kék színű ég,
amelyből két szemed rám mosolyog,
felidézve a tiszta tenger színét.
Enyém a napfény is , mely rám ragyog,
sugárkezével forrón átölel
bearanyozva minden új napot,
hisz minden nap új reménnyel jön el.
Enyém a Hold, mely lopva rám nevet
álmokat hozó sápadt éjeken,
amikor halkan suttogom neved,
s karodban ringatsz álomréteken




Harcos Katalin : álmodj velem
Álom kell? Hát legyen!Álmodom.
Talán ott alszom majd a válladon,
s amíg pillám mögött álmom pereg
lemosolyognak ránk a kék hegyek.

S mert álmom tiéd,hát veled vagyok.
Szememben újra boldog fény ragyog,
ölelsz,s a két karom visszaölel,
és - lásd!- a csókokat sem hagyjuk el.

Most állj! - mondom,- itt tovább nem megyek.
Elég lesz csupán,hogy veled legyek,
és kedvem derül,szívem kitárom.
Légy a kedvesem...vagy a barátom!

Tudod mit,Kedves?Most álmodj velem!
Ragadjon magával a szerelem,
vad szenvedélyem ismerd meg kicsit,
s tartsd meg magadnak,hogyha boldogít!


Érínts meg
Nyújtsd a kezed!
Érintésed varázsa
csodával telít...




Harcos Katalin :


Telihold ll

Telihold II.

Kerek arcával
szelíden csodálkozik
rám a magasból.

Harcos Katalin :

Ma szóltál

hozzám

Ma szóltál hozzám, s kisütött a Nap.
Kupolát borított a kék ég fölém,
s a kopár, jeges, téli fák alatt
szavad lágy tavaszt varázsolt körém.

Már a múlté hosszú hallgatásod.
Nem adsz teret lázas érzelemnek...
de veled lennem akad újra száz ok,
s célt adsz ismét sivár életemnek.

Hiányzom hát? Vágyad megérintett.
Benned mindig önmagam meglátom.
Varázstükörként lásd, kivetíted,
s felém sugárzod saját világom.

Egy pillanatra megállt az élet.
Csak szívem dobbanása zakatolt,
s az egész világ újra enyém lett,
míg lelked lelkemhez közel hajolt.



Ma szóltál hozzám, s a Nap kisütött.
Tündöklő, kéklő ég borult fölém,
s a sziporkázó hóbuckák között
szavad lágy tavaszt varázsolt körém.



 
 
0 komment , kategória:  Harcos Katalin  
Helen Bereg
  2015-03-24 08:01:55, kedd
 
  ...... ........... ........... ........... ..........


Helen Bereg: Valami úgy fáj... Saját videótáramba teszem ezt!
feltöltve: 2015-03-24 00:12:34
feltöltő: erzsikepuskas
nézettség: 351
szavazatok: 0
kommentek: 0
kulcs: valami, fáj,
kategória: baki/vicces
leírás: vers a blogba

URL:  

Küldöm ismerőseimnek!
Tetszik a videó! Szavazok rá!






Valami úgy fáj

Valami úgy fáj.
Lelkemen penge éle hasít.
Jajdulnék, de a hang
Fogak fésűjén megakad.
Zománcot szakító rianás.
Összeszoruló, hangtalan
Csikorgást zenél a kín.

Valami úgy fáj.
Bordák közt veri ketrecét.
Jajdulnék, de a jaj
Hangszálak fagyába belehal.
Jégcsapok ezerré szakítják szét.
Mélyről pattogzó sóhaj
Csupán a vergődő lét.

Valami úgy fáj.
Torkomra könny csordul.
Jajdulnék, de belül ég
Nyelem savanyú-sós levét.
Arcomon mosolymáz
Kemény, karctalan acél,
Fénylő maszk, ne lásd!

Valami úgy fáj.






Pillanat varázsa


Pillanat varázsa

Jó volt végre látni! Megérinthetett kezem.
Végigsimítottam hajad, arcod, tested,
Ujjaimban bizserget a féltékeny félelem:
Vajon bőrödön a feltámadó vágy visszaköszön?

Karomba szorított az érzéki követelés:
Eggyé olvadjon, mi egy volt még nem is oly rég.
Elváló lelkünk számolta a nappalt s az estét
S most ráforrt lélek pillereptére a mámor.

Boldogságunk pillanat varázsa volt csupán.
Kapaszkodó kezünk elengedte egymást.
Mosolyba gyűrtük elszakadás fájdalmát
S vággyá öleltük élettől ellopott szerelmünk

Ellentétek Helen Bereg




Ellentétek

Szerelem szorítja szívem.
Érzem amint lüktet, dobol,
Lávaként kínt köp magából.

Szerelem simítja szívem.
Lágy pilleként, árvalányhaj
Suhogásával bizserget
Mosolyt varázsolva számra.

Szerelem jajong szívemben.
Harsogó kínban sikítja:
Ölelj! Csókolj! Szeress kínban!

Szerelem öleli szívem.
Féltő kéz simításában
Elveszik boldog önfeledten
Szemembe könnyet csalva.

Szerelem kínozza szívem.
Kínvallató szorításban
Vergődik végső halálra.

Szerelem járja át a szívem.
A boldogság melengeti,
Mert szeretsz szerelemmel.
És megöli a vágyó kín.





Helen Bereg : Szeretlek mint


Szeretlek, mint . . .

Szeretlek, mint ...
S itt megállt kezemben a toll.
Nem találtam megfelelő hasonlatot,
Mert ahogy szeretlek, semmihez nem hasonlítható.

Szeretlek, mint ...
Kezdtem újra, a szavakat ízlelgetvén.
Már itt van, itt lebeg nyelvem hegyén,
De elakad a toll, nem írja, mit szívemben érzek én.

Szeretlek, mint ...
S most felszakad lelkemből az összes kép.
Szerelmünk tollamból életre kél.
Papírra borzongó selymes folyamot igéz.

Szeretlek,
Mint szellő simogatását,
Mint hűs patak vizét,
Mint tavaszi nap sugarát.
Lelem veled kel, veled köszönti az éjt.

Szeretlek,
Mint csobogó hárfadallamot,
Mint tenger hófehér tajtékát,
Mint ajkon libbenő mosolyt.
Szerelmem szerelmed öleli át.

Szeretlek,
Mint porban eső koppanását,
Mint számban olvadó méz ízét,
Mint frissen meszelt fal illatát.
Létem lelked követi, amíg él.

Szeretlek, mint ...
Még írnám, de elolvastam, mit tollam vetít elém,
S megborzongtam: Ó Istenem, mily hamis az egész!
Tényleg nem adják vissza a leírt mondatok,
Mit egyetlen ölelésben, szemem csillanásában,
Ajkam puhán suhanó játékában elmondhatok.

 
 
0 komment , kategória:  Helen Bereg  
     1/6 oldal   Bejegyzések száma: 52 
2015.02 2015. Március 2015.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 52 db bejegyzés
e év: 1036 db bejegyzés
Összes: 4184 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 520
  • e Hét: 2236
  • e Hónap: 9410
  • e Év: 235062
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.