Regisztráció  Belépés
kannalidia.blog.xfree.hu
A barátság szent dolog, védeni, óvni kell, Ki mit fektet belé, annyit vihet csak el. KOZMA ANNA LIDIA
1953.07.08
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/13 oldal   Bejegyzések száma: 122 
A legerősebb természetes antibiotikum, mely megöli a testben
  2015-05-31 22:54:41, vasárnap
 
 

A legerősebb természetes antibiotikum, mely megöli a testben lévő fertőzéseket!



Ennek a házi receptnek a képlete egészen a középkori Európáig nyúlik vissza, amikor az emberek sok betegségtől ás járványtól szenvedtek. Kellett rá egy olyan recept, ami segít kilábalni ezekből a súlyos betegségekből. Ma reneszánszát éli

Ez a Mester tonik névre hallgató természetes készítmény valójában egy antibiotikum, mely mindkét féle baktériumokat (Gram-pozitív és Gram-negatív) elpusztítja. Ez az erős antivirális és gombaellenes csodaszer fokozza a vérkeringést és a nyirok áramlását az egész testben.
Ez a növényi alapú orvoslás a legjobb választás a candida elleni küzdelemben.


Ez a tonik rengeteg embernek segített kigyógyulni a vírusos, bakteriális, parazitás és gombás betegségéből, sőt a pestis ellen is hatásosnak bizonyult.

A titok a kiváló minőségű természetes és friss alapanyagok kombinációjában rejlik.

Összefoglalva, ez a Mester tonik hatásos a kezelést nyújt minden betegség ellen, sikeresen erősíti az immunrendszert, és úgy működik, mint egy antivirális, antibakteriális, gombaellenes és parazitaellenes gyógyszer.

Mester tonik
Érdemes kesztyűt viselni az elkészítése során, különösen, a csípős paprika miatt. Az illata is nagyon erős, és ha közel hajolsz, az orrmelléküregeid tisztítására ösztönöz.

Hozzávalók:
700 ml almaecet
negyed csésze apróra vágott fokhagymát
negyed csésze apróra vágott hagyma
2 friss erős paprika, apróra vágva
negyed csésze reszelt gyömbér
2 evőkanál reszelt torma
2 evőkanál kurkuma por vagy 2 darab kurkuma gyökér

Elkészítés:
Egy tálban az ecet kivételével keverd össze a hozzávalókat. A keveréket ezután tedd üvegbe. Öntsd fel kevés almaecettel (a legjobb, ha az üveg 2/3-áig töltöd a száraz keveréket és az üres részt kitöltöd almaecettel.
Zárd rá a tetejét és rázd össze alaposan.

Tartsd az üveget hűvös, száraz helyen 2 hétig, közben naponta többször is jól rázd össze.



A 14. nap után, nyomd, préseld össze a hozzávalókat, hogy a lehető legtöbb lét ki tudd nyerni az üvegből, ugyanis erre a tonikra lesz majd szükséged. (A megmaradt száraz keveréket főzéshez felhasználhatod.)
Az elkészült tonikot nem kell hűtőben tárolnod, mert nem romlik meg.


Adagolás:
Vigyázz az íze nagyon erős, égető!

Napi 1 evőkanál erősíti az immunrendszeredet. Szép lassan növeld meg a mennyiséget, egészen egy kis pohárnyiig.
Ha komolyabb betegséget vagy fertőzést szeretnél orvosolni vele, fogyassz el naponta 5-6 alkalommal 1 evőkanálnyit.
Kis adagokban kisgyermekek és állapotos nők is alkalmazhatják, hiszen a hozzávalók teljesen természetesek, méreganyagokat nem tartalmaznak.

Így kell méregteleníteni almaecettel>>
 
 
0 komment , kategória:  Egészség  
Sárhelyi Erika: Napod leszek
  2015-05-31 18:01:59, vasárnap
 
 






Sárhelyi Erika: Napod leszek

Magamra veszem a kelő Nap fényét,
szívembe rejtem, hogy aztán neked adjam.
Az éj sötétjéből indulok eléd,
engem láss örökké a lobbanó Napban.

Engem láss mindig téli hajnalokon,
mikor fázósan bújnak egymáshoz a fák.
Engem láss, ha csak dereng az ég alja,
s a tegnap tenyerén hozza elénk a mát.

Ott leszek majd az első napsugárban,
a horizont széléről küldöm mosolyom.
Ablakodra a dér virágot csókol,
én ott leszek, s szádra szívemet csókolom











Sárhelyi Erika: Te, ki fél szavakból ért

Védtelen vagyok ebben a se-tél se-tavaszban,
mint a rügy, mi féli, hogy túl korán kipattan,
s bomló ruháján át a dér szívéig ér.

Védtelen vagyok, ha nélkülem futnak a napok,
s én bénultan egy nem múló tegnapban maradok,
miközben minden perc taszít egyet rajtam.

Ilyenkor elbújok mélyen egy születő versben,
hogy reszkető magamat a sorok közé rejtsem,
ne bírja a világ legbensőbb harcaim.

De nem bánom, ha olykor Te, ki félszavakból ért,
lefejted rólam a strófák szép-szelíd bilincsét,
és rímes rejtekemből előcsalogatsz.











Sárhelyi Erika

Éji monológ
Van, hogy csak úgy teleszalad a szívem.

Veled, a világgal..., még ismeretlenekkel is.

Talán ezt teszi ez a furcsa, zaklatott

április.... - vagy, hogy az éjben

hirtelen magamra maradtam.

Pedig odaát ütemesen szuszog a párna,

a paplan, a kis szobában gyermekálmot

dajkál az éjsötét. Talán meg kéne fognom

csöppnyi kis kezét, s számhoz szorítva

belesírnom, mennyire szeretem - vagy

Melléd bújni odaadón és szenvedélyesen.

De túl sok, amit most érzek. Úgysem

értenéd meg, hogy úgy vagyok most, mint a

részeg, kinek bódult agyában ezernyi

kép pörög, hol sír, hol szélesen röhög,

s bár reggelre felejti ködös mámorát,

most még táncot jár fejében a gondolat.

Talán ilyenkor kéne odaadnom magamat,

mikor az érzés így zuhog belőlem,

hogy zokognom kéne, és őrjöngve

szeretnem... de valami furcsa szemérem

most is visszatart.



És látom álmodat, látok egy könnyű, nyári

zivatart, nevetést, hegyeket és sok-sok

színpompás virágot. Nem, nem szakítom meg az

álmod, csak csöndben beleálmodom

magam. A kezem, a szívem, a hajam,

a betűket, a verset, a múlt nyarat, s azt is

mi most jön, itt vár a kapu alatt,

s beleálmodom az éjszakák furcsa ízét,

mikor a kicsinek csak fognám a kezét,

s mikor melléd kéne bújnom, vagy Beléd

egészen - de csak ülök itt magamban,

mint lobogó pipacs az árokszélen.

Itt belül szaggat a szél és tűz a Nap,

a szívem el is hamvad, ahogy lángra kap,

és én csöndben perzselt szirmaimra hullok.



Az órán a kismutató fásultan kullog

az öccse után, s lassan felőrli

előttem a mából maradt perceket.

Kezeim közül a tegnap gyöngye kipereg,

s meglassul ereimben a zajgó lüktetés.

Az ütemes lélegzés végül álomra szólít,

s hátadhoz görbülve ringatom tovább

összeforrt, egymásba nőtt vágyaink.











Sárhelyi Erika:

Félúton

Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg ,,valahonnan" ,,bárhova" jutok,
valami jót mindig magammal viszek.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.

Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.

Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.











Sárhelyi Erika: ... magamat sem lelem...

Csak kicsit szeress!
Csak úgy, hogy érezzem,
nem hiába lélegzem,
nem hiába kel fel a nap
(látod, a tavasz is elmarad).
Lássam szemedben a régi lángot
(hogy lobogott!), s benne
magam, s azt az örök álmot,
hogy majd mi megmutatjuk,
meg a világnak, együtt leszünk
míg hajnalok az égre hágnak,
míg lüktet bennünk ez a
konok élet, míg csak fájni
tud itt bent a lélek.
Csak kicsit szeress,
hisz látod, félek: egyszer
az átkos mindennapok
majd elrabolnak tőlem,
eltűnsz, és majd magamat
sem lelem ebben a
zűrzavaros, szerelmetlen
világban.

Csak kicsit szeress,
csak annyira, hogy kettőnket
egy szívünkben lássam.











Sárhelyi Erika
Szonett a szerelemért....

Néha feledem, hogy időnk véges,
hogy szeretni itt a földön van jussom.
Míg ver szívem, míg érezni képes,
míg szép szívedbe magamat rajzolom,
míg tegnapom igaz holnapra ébred,
s hinni tanul bennem a kétkedés,
míg köszönni tudlak a sorsnak téged,
s mosolyod örökre elmémbe vés,
addig tudom, hiába nem éltem,
s lelket sem koloncnak adott az ég,
nem baj, ha a vég korán jön értem,
csak téged engedjen szeretni még.

Futnak a napok, s vele az évek,
most kell szeretnünk, nincs másik élet.











Sárhelyi Erika: Hétköznapi józanság...

Csak apró vágyakkal él az ember.
Beéri azzal, ha ágyát megvetik,
ha az éjre ráköszön a reggel,
s ha ősszel eső, télen a hó esik.

Mert mivégre az ezernyi álom,
hogyha újra és újra ébredni kell?
Hiába lépne át minden határon,
kivel a sorsa egyre felesel.

Megtanul hát örülni a fénynek,
a nyugvó Napot két szemébe zárja,
tenyerében még érintések égnek
emlékezve néhány régi nyárra.

Megérti, mit susognak a hársak,
s miről zakatolnak messzi vonatok,
hinni tud tükre szelíd mosolyának,
s nem bánja meg sosem a tegnapot.

Míg apró vágyakkal él az ember,
s nem feszítik az elérhetetlenek,
egy esőcseppben elférhet a tenger,
és egy ébredésből álom is lehet...











Sárhelyi Erika:
A VILÁG VÉGE


Egyszer elmennék a világ végére.
Csak hogy tudjam végre, le tudok-e
ülni a szélére. Megnézném, milyen
onnan a kilátás, s elvész-e a kiáltás,
vagy egy másik világból megjön
rá a felelet. Elvégre meglehet,
a világ vége csak egy másik kezdet.
Talán egy híd is vezet oda át.
Már látom, ahogy sok óriásplakát
hirdeti: ,,Last minute ajánlat, vissza
nem térő alkalom, megnézheti
- most akciós áron - mi van odaát,
a másik oldalon!" Ha a hídon túl
nagy lenne a forgalom, fizetnék egy
révészt, aki átvisz. S ha sokat nem is,

de maradnék néhány röpke órára,
kipróbálnám, milyen egy másik
világból fütyülni erre a világra.











A bohóc könnyei


Arcán színes festék,
Fejére mókás kalap kerül.
Szája mosolyra áll,
Ám szemében mély bánat ül.

Kacagva bolondoz,
Esténként a vidámat játssza.
A szívében fájdalom,
Régóta csak a magány a társa.

Ül az öltözőben,
Szeméből ezer szín könny csorog.
Boldogság az arcán,
De törődött lelke felzokog.

Sír benne az Ember,
A maszk nélküli, ám hazug való.
S bár játék az élet,
A porond sóhaja hallható.

Már várja a manézs,
A csillogás, a szikrázó fények.
A bohóc öltözik,
S letörli arcáról a könnyet.

Sárhelyi Erika











Sárhelyi Erika: Árnyék létem

Olyan vagyok ma, mint a szél,
szaladni vágyom szüntelen.
Könnyű testtel, láthatatlan,
csak futnék át az életen.

Nézném fentről nemtörődöm',
a létfolyam mint kavarog.
Nem zavarna semmit bánat,
csak lennék, mint az angyalok.

S mi vagyok? Csak halk lélegzet,
mondat végén a három pont.
Semmi vagyok, mégis látszom,
mint szép ruhán egy konok folt.

Semmi vagyok, szürke árnyék,
falhoz lapulva, csöndesen.
Szárnyam sincs, így nem repülök,
csak a szél sodorja életem.











Sárhelyi Erika:
Révült reggelek

Szeretem a reggeli szenvedély furcsa
mohóságát, mikor még rest a test,
ám magát a vágynak úgy adja át, ahogy
nyugvó föveny a hullámot fogadja.
Álom s ébrenlét határán simul az
ismerős mozdulatba, míg a dévaj
gondolat izzó valóságra ébred.

S én szeretlek ilyenkor szeretni Téged,
mikor úgy találsz rám, mint a legelső
napon, tékozlón, vadul és kapkodón,
akár ha a szökevény időt féltenéd.
Ha lehetne, bőrömbe égetném ujjaid
parázsló helyét, hogy e reggelek
révületét mindöröknek tudjam.











Sárhelyi Erika:Holdfény.....

Leszáll az éj, sötét palástját
Borítja a hűs, kora őszi tájra
Csillagok gyúlnak, ezernyi lámpás
Ragyogva érzéki táncát járja
Ablakomba bebújik a holdsugár
Csiklandva jár a bútorok között
Kíváncsi karjait nyújtogatva
Eltűnik az ódon tükör mögött
Felnézek, már a csilláron táncol
Átbucskáz a cifra gyertyaív alatt
Rám nevet, majd kacsint egy ledért
S elsuhan, mint egy kósza pillanat.












Sárhelyi Erika: Rejtőzködő.....

Mennyi október suhant már el fölöttem,
és hány strófa őrzi a múlás utánozhatatlan jeleit.
Mint őszi erdőt a fák - némán és röghöz kötötten -,
bennem a szavak a hétköznapot színezik.
Ilyenkor, túl a nyári, harsogó zöldeken,
fáradt sárgák és okkerek gyúlnak ujjam hegyén,
bíbort és narancsot kanyarít a kezem,
míg elnézem: az alkonyi ég milyen koravén.
Fakó rímek és törődött képek közt motoz a szívem,
esők jönnek, szavaimat elnyomja egy bolond szélvihar.
Felém tart a november - fájón és acélhidegen,
de engem vers, mint puha avar, óvón betakar.











Homokszem vagyok.....



Homokszem vagyok egy kagyló belsejében,
Ám gyöngy életről ritkán álmodom.
Tajtékos vizeken sodródom az árral,
Míg elragad a mélykék nyugalom.

Palackba zárt álmok úsznak el fölöttem,
Egy nap tán partot ér a legszebb.
Kitép egy hullám az éjsötét közegből,
S kiszabadulva fénylő gyöngy leszek.

Sárhelyi Erika











Sárhelyi Erika: Erőtlenül

Pihepuha lazaság ez az este.
Az éjszaka teste melegen ölel körül,
s valami nyugalom, valami lomha
fáradtság vesz rajtam erőt,
mintha minden izmom, csontom,
minden molekulám
egyszerre akarna elpihenni.
Leteszem a ruhám.
Hagyom, hogy a párna hűvöse
zakatoló gondolataimat is lecsendesítse.
Csak fekszem ernyedten,
szárnyaszegetten, mint valami
fészkére visszaszálló madár,
ki már ereje végén jár.
Fejem szárnyam alá rejtem,
S hogy ez is csak egy nap volt
- elfelejtem.











Sárhelyi Erika:Törékenyen

A napok úgy állnak össze bennem,
Mint hőmérőben a higanyrészecskék.
Egy apró zökkenés is elég lelkemben,
S szertegurul a cseppfolyós szürkeség.

Törékeny nyugalmamat láz szítja,
Csak egy roppanás, és oda a jelen.
Halántékom ezer gondolat szorítja,
S lassan részeire esik a szívem.











Homokpergető

Kagyló vagyok vad hullámverésben,
csak verődöm zord partjaink között.
Mélyre merülök, onnan emlékszem,
mint homokszem, ha gyöngynek öltözött.

Vízként ringattál, kezedbe vettél,
megtáncoltattál, ujjaid hegyén,
ha vihar zúgott, s vitt volna a szél,
láncra fűztél, hogy nyakadba vegyél.

Még látom lábnyomod a homokban,
tenyered hevét még érzi bőröm.
Gyöngy a fényt nem szeretheti jobban,
ahogy én az emlékeink őrzöm.

Sárhelyi Erika












 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Hámori István Péter
  2015-05-31 17:47:44, vasárnap
 
 






Hámori István Péter


Nekem szép vagy. És kívül-belül tiszta,
felszikrázóan igaz, mint a fény.
Úgy hullsz reám a magasodból vissza,
akár betegre a gyógyító remény.

Nekem jó vagy. És simogató szellő
ömlik a légbe lépteid nyomán.
Szikes földszívem általad lesz termő,
véled telik meg elhagyott szobám.

Messze vagy még, ám én megérzem jöttöd,
kívánásom okosságoddal őrzöd,
Szuszog szívedben megszelídült szándék.

Ajkad nyílik, ezer csengője árad,
Magamhoz vonlak, megérintem állad,
Mert ünnepemhez te vagy az ajándék.











Életem értelme


A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény
csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.
Mert amikor bennünket elküldtek, az Útra bocsátó
Hatalom így szólt:

Rád bízok minden embert külön,
kivétel nélkül mindenkit, segíts,
adj enni, adj ruhát,
mindenkire vigyázz úgy, mint magadra,
és ne hagyd a sötétségben elmerülni.

Amit szerzel, amit elérsz, amit tudsz, amit átélsz,
osszad meg.
Az egész világ a tied.
Szabad vagy a kövektől az éterig.
Ismerd meg, hódítsd meg

Elbocsátalak téged is, mint mindenkit:
felelős vagy minden emberért, aki veled él,
s el kell számolnod minden fillérrel,
amit magadra költesz,
minden örömmel, amit magadba zártál,
és minden boldog pillanattal,
amit magadnak tartottál meg.

Most eredj és élj, mert a világ a tied.











Tétova séta
Braunel:

A szívem nehéz volt és magányra vágytam
Sétára indultam hát, hogy könnyebb legyen
Kínzó gondolatok súlyát elviselni
Amelyek oly mélyek, mint egy börtön-verem.

Bukdácsolt a lelkem és csak vitt a lábam
Ki a nagy határba, kertek alján mentem.
Feltörő emlékek őrzőjévé váltam.
Egy vén tölgyfa tövén végre megpihentem.

Leültem a fűre, s hallgattam a csendet.
A szívem csattogott, dobolt a fülemben,
Majd szép lassan csitult, s számolta a percet,
És a gondolatok rendeződtek bennem.

Mint sima víztükör, melybe belecsobban
Egy kő és elnyeli, s körkörösen lüktet
Mint a beteg szív, ha utolsókat dobban
És mások lelkébe bánat-rózsát ültet

És végül kisimul, Megáll és kifeszül.
Így feszültek ki a gondolatok bennem
Minden tiszta lett már, mint az ég, ha derül
Ráébredtem végre, mi nyomja a lelkem

Igen lehet, hogy én megalkuvó vagyok
Attól félek talán, hogy az másnak fájna,
S nem mondom ki mindig azt, amit gondolok
Csak, hogy mindenkinek szép maradjon álma

Lehet, hogy jó ez így. Vagy változnom kéne?...
Nem tudtam dönteni, s felnéztem a fára
Talán égi jelet, vagy tanácsot kérve.
Egy dalos madárka épp leült egy ágra

Egyenest rám nézett, gombszeme csillogott
A meglepetéstől szóhoz sem jutottam,
Csiripelt vagy kettőt, s közben bólogatott
Azután felröppent, s egyedül maradtam.

Hogy ez égi jel volt? Nem tudom még ma sem
Vagy csak véletlenül szállt le a kismadár?
De már nem is töröm rajta én a fejem
Segített dönteni és így tudom ma már
Az leszek, ki voltam, míg az időm lejár.











Helen Csok: Kívánság



Jó lenne mindenkit szeretni,
Aki engem viszontszeret,
Aki őszintén nyújt kezet.
Aki mosolygón rám tekint,
Aki elmegy, de visszaint.
Aki a jobbomon halad,
Aki mindig velem marad.

Jó lenne mindenkit szeretni,
Akkor is, ha nagyon nehéz.
Azt is ki jön, és rám se néz.
Vagy, ha rám néz, de mégse lát.
Aki felró minden hibát.
Aki vádol, ha nincs miért,
Ki meghallgat, de meg nem ért.

Jó lenne mindenkit szeretni.
Elfogadni más igazát.
Nem aratni, csak mindig vetni...
Szebb lenne tőle a világ!











A gyermek mosolya

Gyermek mosolyában
ott az egész világ,
tündöklő, zöld mezők
és rengeteg virág.

Napfény melegsége,
szellő suhanása,
tiszta éjszakában
csillag ragyogása.

Nincsenek még árnyak,
súlyos, nehéz dolgok,
ártatlan kacaját
nem felhőzik gondok.

Hogyha rád mosolyog,
felvidul a lelked,
meghaltnak hitt álmok
újra élnek benned.











Vörös Judit

Kálnay Adél: Kérdés



Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában...
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?











Ezt kívánom!


Békés csendet, mely elűz vihart,
szent erőt, mely próba közt kitart,
érző szívet, mely enyhít nyomort,
s mély alázattal porig hajolt, örömet,
mely napsugaraként tud gondfelhők között is szórni fényt,
bátorságot, mely meg nem remeg, s kész odaadni kincset,
életet, szívet, mely a bűnöst szereti, gyengeségét,
vétkét elfeledi, és hitet, mely mint a sasmadár,
fölfelé tart, s az égbe száll, melynek nincs nehéz,
nincs " nem lehet".
Ezt kívánom!

S kell-e több Neked?











Azt mondják..


Azt mondják nincs örök, végtelen szerelem.
Azt mondják gyorsan jön - gyorsan múlik el,
s mikor elválunk fájni fog, átkozzuk a percet,
mely az utolsó pillantással vasbilincsbe verhet.

Nem tudom így van e, de én most is azt érzem,
ahogy hozzád simulva kezem két kezedhez ér,
s az kapocsként szorítja szárnyát nyitó lelkem...
ilyenkor mindent felülmúl az őrült szenvedély.


Én megpróbálok szeretni- mindhalálig, ha kell.
Ölembe hullt boldogságom soha nem adom.
Tőlem múlhatnak évek, és napok hagyhatnak el,
én mindig csak őt: azt az égig érő szívet akarom.


Én rendületlenül bízom az érző emberi vágyban,
mi nem veszíti el soha énjének valódi mivoltát,
s megőrzi majd kincsként azt a mérhetetlen lázat,
mitől bódultan mámorossá váltak a forró éjszakák.













(Születésnapi beszélgetés Kapui Ágota költővel, szerkesztővel)

Ettem az Isten kenyerét,
ittam vizét az elmúlásnak
kerékbetört lélekkel hevertem
idegen országok poros útján,
s csak a honvágy hasonlított
a sivatagi szomjúsághoz.

Voltak tágabb és szűkebb pátriáim
Hegyekbe oltott kráter fájdalom,
Hegek a hold ezüst arcán
S haragfelhők a múlt emlékein.

Meglelem egyszer tán nyugalmam
Ahogy hazát is újat kaptam én,
Bár oly boldogan bukdácsolnék újra
régi utcácskák tört macskakövén.
Hazát mely a nevemen szólít
De nem érti, ha mondom a nevem
Anyám nyelvén gagyog az értelemről
De nem szól hozzám anyanyelvemen.












 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Tóth Sarolta Gyermeknapra
  2015-05-31 17:32:43, vasárnap
 
 






Tóth Sarolta

Gyermeknapra



A gyermekek szépek,
kedvesek, szeretetteljesek.
Mosolyuk nyíló virág,
ártatlan, illatos ár.
Értük, nekik, velük
szépül, épül
a megújuló világ.
Ők a jövő palántái,
kertünkben zamatos gyümölcsei
az életfának.
Örömforrásai szülőknek,
egymásnak, hazánknak.
Szeretjük, neveljük,
gondozzuk őket
születésüktől,
virrasztunk kiságyuk mellett,
ha lázasan, bágyadtan szenvednek,
amíg velünk élnek, minden nap.
De legyen egy nap ünnep,
mely csak az övék!
Legyen sok játék,
ajándék, öröm.
A boldog gyermek mosolyog,
önfeledten nevet, csacsog,
ünnepeljünk gyermeknapot!
Szervezzünk sok színes programot,
legyenek gyermekeink boldogok,
ajándékozzuk nekik e szép
májusi vasárnapot!












Osvát Erzsébet: Gyermeknapra

Napsugár,
napsugár,
ragyogj, süss ma szebben!
simogasd a gyerekeket
lágyan melegebben!

Madarak,
madarak,
cinkék, csalogányok,
köszöntő dalotok
vígan csattogjátok!

Virágok,
virágok,
szegfűk, tulipánok,
a lánykákat, a fiúkat
virulva várjátok!

Hadd legyen
ez a nap
egy nagy örömének!
Ezt kívánom én a világ
minden gyermekének.












A gyermek mosolya

Gyermek mosolyában
ott az egész világ,
tündöklő, zöld mezők
és rengeteg virág.

Napfény melegsége,
szellő suhanása,
tiszta éjszakában
csillag ragyogása.

Nincsenek még árnyak,
súlyos, nehéz dolgok,
ártatlan kacaját
nem felhőzik gondok.

Hogyha rád mosolyog,
felvidul a lelked,
meghaltnak hitt álmok
újra élnek benned.

Vörös Judit












 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Székely viccek
  2015-05-31 17:13:19, vasárnap
 
 

















Az egyszeri kántor a kocsmában kesereg -
Ezek örökké akarnak élni?
Ugyanis a megélhetése attól függött mennyi temetés van -
Aztán egyszer csak megnőtt a halálesetek száma -
A kántor dörzsölte a kezét - Tudják mi a becsület. Szépen halnak.









Az öreg székelyhez egy újságíró látogat le falura, hogy riportot készítsen kisiskolások részére.
- Kérem mondja el egy napját!
- Hát édes fiam, reggel felkelek, megeszek egy fél oldal szalonnát. Megiszok rá 4-5 pálinkát...
- Na de bátyám, ezt így nem lehet, mondja inkább hogy könyvet olvas.
- Jól van fiam. Tehát felkelek reggel, megeszek egy fél oldal szalonnát. Elolvasok 4-5 könyvet, aztán addig dolgozok kinn a szántón, amíg olyannyira megnő a tudásszomjam, hogy 5-6 könyvet ismét el kell olvasnom. Bele is szédülök a sok olvasásba, ezért lefekszem, pihenek egyet. Mikor felébredek, megeszek egy jó nagy darab csülköt 1 vekni kenyérrel. Ebéd után elmegyek a könyvtárba. A Pista már rendszerint ott vár. Együtt elolvasunk vagy 12-t, egészen addig, amíg a könyvtár bezár. Utána meg átmegyünk a Józsihoz, mert neki meg nyomdája van!









A halál kopogtat a székely ajtaján. Kijön a székely.
- Székely, az életedért jöttem!
A székely beszól a szobába:
- Életem, téged keresnek!









Öreg székely utazik a vonaton, de nincs jegye. Az ellenőr az első állomáson lerúgja a vonatról, de neki sikerül újra felkapaszkodnia. A következő állomáson megismétlődik a jelenet, majd amikor már vagy harmadszor rúgja le a vonatról, megkérdezi az ellenőr:
-Mondja bácsi! Tulajdonképpen hova akar menni?
- Brassóba, ha bírja a fenekem.









A székely rábámul egy nagyon csúnya, agyonfestett, öreg nőre. A nőt nagyon zavarja a dolog, ezért rászól:
- Mit bámul maga úgy rám, mint borjú az új kapura?
- No hiszen vág vissza székely -, lehet, hogy én borjú vagyok, hanem a kapu az már nem új!







A székely és a fia mennek a szekéren, egyszer csak megszólal a fiú:
- A hátsó kerék ki akar esni, édesapám!
Leszáll az öreg, megnézi a kereket.
- Nem akar az kiesni, fiam!
Mennek tovább, megint megszólal a gyerek:
- Ki akar esni a hátsó kerék!
Megint leszáll az apja és mondja:
- Dehogy akar az kiesni!
Újra elindulnak, de a gyerek még kétszer eljátssza ugyanezt az apjával, mire az kifakad:
- Hát nem érted, hogy nem akar az kiesni, a jó ég áldjon meg!
- Akarni akar, csak nem engedi a csapszeg!







Bemegy egy székely legény a kocsmába és elkiáltja magát:
- Ki meri megütni az apámat?!
Néma csend, senki nem jelentkezik, a legény még egyszer elkiáltja magát:
- Na, ki meri megütni az apámat?!
Erre odalép egy szekrény nagyságú ember, és durr, az apának egy nagy pofont lekever.
Erre a székely legény:
- Jöjjön innen édesapám, mert itt még agyonverik magát!


 
 
0 komment , kategória:  Székely viccek  
Törő Zsóka:Régi kép
  2015-05-30 19:54:19, szombat
 
 






Régi kép

Képed nézem néma áhítattal,
játszom néha még a gondolattal,
itt vagy újra, érinthetlek téged
nem rabolt el tőlem még az élet.

Lágyan szól egy kósza dal a szélben,
bújok hozzád izzó vágy tüzében,
átölellek, szívem érted reszket...
Lelkem mélyén őrzöm ezt a percet.

Képed nézem, két karom kitárom,
rá kell jönnöm, mindez már csak álom,
képzelet, mely nem hoz vissza téged.
Földre hullik kezemből a képed...

Törő Zsóka











Reggeli csodák


Harmat cseppen a kerti virágról,
majd megcsillan rajta a nap sugara,
büszkén ontva a fényt magából,
s csendül a reggelek víg madara.

Még homályba olvad a tekintetem,
már hallom e harsány éneket!
Tisztul a kép, de még nehezen
tompítja szemem a fényeket.

Elmém vidáman ébredő árnya
remélve köszönt egy szép új napot.
Szívem, mint mindig, most sem bánja
azt, mit e fénnyel ismét kapott.

Álmosan pillantok jobbomon az ágyra
és megmosolyogtat, ami fogad.
Illatok, érzések színes kavalkádja
őrzi, mit szívem tartogat.

Tán álmodom még, de oly valósan,
új képet szőtt a képzelet,
a csendes lomhaságban eltelt óra
mellettem új Csodát ébresztett.

Barnásvörös haja a párnára omlott,
s mint hűs patak, csörgedez tovább.
Csodálva nézem tincseire bomlott,
földig nyúló zuhatagát.

Ezernyi kérdéssel pillant fel rám
a szeretetét ontó barna szempár.
"Reggel van? Este? Vagy hajnal talán?"
Időt nem ismerve tekintesz reám.

Mosolyomtól megnyugszol és viszonzod azt,
így nyújtod felém a két kezed.
A napsütés lelkedben új dalt fakaszt,
új Csodát szőtt a képzelet!

Sango Villagren











..vers..

Amit a fényben láttál, arra a
sötétben is emlékszel majd.
Reménységet akarok lopni a szívedbe, ahogyan
Prométheusz lopott tüzet az istenektől
az embereknek.
Meg akarlak tanítani tüzet
gyújtani a bensődben,
a gondolkodó szívedben.
Fáklyaként vezet majd a
labirintusban...

Kornis Mihály











..csak a legtöbbet.


Egyszer.
Mindig csak egyszer.
Mindig először, mindig utoljára.
Nem a törvényt keresni.
Szabadnak lenni.
Nem alkalmazkodni.
Elhatározni.
Nem a megszokás.
A váratlan.
A kaland.
A veszély.
A kockázat.
A bátorság...
A küszöbön állni.
Folytonos átlépésben lenni.
Élve meghalni, meghalva élni.
Aki ezt elérte, szabad.
És ha szabad, belátja,
hogy nem érdemes mást, csak a legtöbbet.

Hamvas Béla











Láss csodát!


Ősz fejem lehajtom ráncos, vén kezemre,
Úgy gondolok vissza elmúlt éveimre.
Bizony nem volt könnyű ennyi évet élni,
Keményen dolgozni, a gondoktól félni.

Mégis úgy gondolom, csodás ez az élet,
Csak észre kell venni a sok jót és szépet!
Ha a kelő nappal kelünk minden reggel,
Tele lesz a lelkünk tiszta szeretettel.

Varázslatos látni az ég tündöklő kékjét,
És meglátni benne a jövő reményét!
Gyönyörködni abban, ahogy egy kismadár
Csemegét csenni a gyümölcsfára száll.

Csodálatos látni, ahogy felszáll a köd
A Maros parti fenyők fölött,
És nyomában ragyognak a fények,
Ébrednek bennünk a remények!

Este, ha a csillagokat nézed,
Szíved mélyén édes emléket idézel
Arról, hogy voltak ragyogó, szép napok,
Fényes éjszakák és múló bánatok!

Vihar után, ha az ég derül,
Az jut eszedbe észrevétlenül,
Hogy a szivárvány maga a csoda,
A víz és a nap szerelmi mámora!

Nyisd ki hát a szemed, és lásd a csodát,
Ne nézd a világ sötét oldalát!
Éld meg, amit adott az élet,
A szépet, a szépet, a szépet!

Németiné Kodrán Erzsébet











Mesebolt


Volt egyszer egy mesebolt,
abban minden mese volt.
Fiókjában törpék ültek,
vízi lányok hegedültek.

Öreganyók szőttek-fontak,
apró manók táncba fogtak.
Kaszás pók varrt az ablakban,
lidérc ugrált az udvarban.

A lámpában ecet égett.
Az egylábú kettőt lépett.
Cégére egy tündér volt. -
...Ilyen volt a mesebolt.

Gazdag Erzsi











Biztató...


Ne ess kétségbe, érjen bármi!
Csak egy a törvény: várni. Várni!
Ha reszket alattad a föld:
Csak önmagadat meg ne öld!

Ha egyetlen vagy, mint a szálfa.
Felvirrad még magányod álma.
Minden beérik, révbe fut:
És győz az, ki várni tud.

Tamkó Sirató Károly











Világ emberekkel
Idegen világban idegen emberek,
A talaj eltűnik a lábam alól.
Bizonytalanul felelek:
Mi leszek, ha nagy leszek.
Szürke világban szürke emberek,
Egyedül vagyok, nincs segítség.
Kifejezéstelenül előre merednek,
Minden érzést, emléket elfelednek.
Rohanó világban rohanó emberek,
A feszültség nő, mindjárt robban.
Az órák rendszere ijesztően feszes,
A napok múlása vészesen csendes.
Üres világban üres emberek,
Nem maradt semmi, minden leomlott.
Sehol senki, konganak a terek,
Nincs más választás: végleg elmegyek.




 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Anna Ahmatova: Hajnaltájban felriadni
  2015-05-30 19:09:18, szombat
 
 







Anna Ahmatova: Hajnaltájban felriadni

Hajnaltájban felriadni
édes, fullasztó örömre,
és a kajüt ablakából
elnézni a zöld vizet,
vagy fedélzeten, viharban,
puha prémbe burkolódzva,
motor dohogása mellett
nem gondolni semmire.
Mégis, találkozást sejtve
azzal, aki csillagom lett,
sós szelektől, gyöngyös víztől
ifjulni szemlátomást.

/Ford.: Rab Zsuzsa/














Anna Ahmatova: Jobb lett volna


Jobb lett volna fújnom hetyke dallamot,
s neked - rekedt harmonikán vígan játszanod,

mezőn ölelkezve nyári éjszakán,
elveszteni hajamba font selyempántlikám,

ringatni ölemben kisded gyermeked,
beosztani gonddal szűkös pénzedet,

temetőbe járni gyásznap délután,
elmerengni a vadon nőtt fehérorgonán.

/Ford.: rab Zsuzsa/













Szabó Lőrinc: Kicsi vagyok én
Kicsi vagyok én
majd megnövök én
apámnál is, anyámnál is
nagyobb leszek én.

Kicsi vagyok én
erős leszek én,
világ minden óriását
földhöz vágom én.

Kicsi vagyok én
bátor leszek én
óriások palotáját
elfoglalom én.

Kicsi vagyok én
nagy úr leszek én
aranyszobát adok minden
testvéremnek én.

Kicsi vagyok én
vezér leszek én
én leszek a legjobb ember
a föld kerekén!













Juhász Gyula: Mese
Egy világvégi házban
világszép lány lakott,
világ végére néztek
ott mind az ablakok.
Nem járt előtte senki,
nem látott senkit ő,
az Óperencián túl
megállt a vén idő.
A világszép lány nézte
a csillagos eget,
tavasz táján szívében
valami reszketett.
Hajába rózsát tűzött,
valakit várt nagyon,
de csak a csillag nézett
be a kis ablakon.
S a csillag oly közömbös,
hideg és halovány.
S hiába várt örökké
a világszép leány...













Pósa Lajos: Mese a kis egérről
Egyszer egy kis szürke egér,
Cin, cin, cin,
Szaladt, mint a csengős szekér,
Cin, cin, cin.
Egyre cincog a kis csacska:
"Milyen lehet az a macska?"
Cin, cin, cin, cin, cin, cin.

Hogy elhagyja a kis rácsit,
Cin, cin, cin,
Hát talál egy nagy kalácsot,
Cin, cin, cin.
Rági-rági-rágicsálja...
"Ez nem macska!" mondja ráka.
Cin, cin, cin, cin, cin, cin.

Hogy ott hagyta a kalácsot,
Cin, cin, cin,
Egy malacot jönni látott.
Cin, cin, cin.
Cincogja is a kis csacska:
"Bizonyosan ez a macska!"
Cin, cin, cin, cin, cin, cin.

Föl is mászik a hátára,
Cin, cin, cin,
Fülét rági-rágicsálja,
Cin, cin, cin.
Vígan cincog a kis csacska:
"Az se macska! Ez se macska!"
Cin, cin, cin, cin, cin, cin.

Hogy ott hagyta a malacot,
Cin, cin, cin,
A macskával találkozott,
Cin, cin, cin.
"No tudd meg hát, te kis csacska,
Hamm, én vagyok az a macska!"
Cin, cin, cin, cin, cin, cin.













Nemes Nagy Ágnes: Gesztenyefalevél
Találtam egy falevelet,
gesztenyefa levelét.

Mintha megtaláltam volna
egy óriás tenyerét.

Ha az arcom elé tartom,
látom, nagyobb, mint az arcom.

Ha a fejem fölé teszem,
látom, nagyobb, mint a fejem.

Hogyha eső cseperegne,
nem bánnám, hogy csepereg,
az óriás nappal-éjjel,
óriási tenyerével
befödné a fejemet.













Kányádi Sándor: Somvirággal, kakukkfűvel
Somvirág, somvirág,
aranysárga a világ.

Kakukkfű, kakukkszó,
kirándulni volna jó:

fűzfasípot faragni,
fűzfalóval lovazni,

árkon-bokron által,
háton hátizsákkal,

menni, mendegélni,
este hazatérni:

fűzfalovam kocogva,
fűzfasípom tutogva,

somvirággal, kakukkfűvel,
kakukkszóval, tele szívvel.














Egy - megérett a meggy

Egy - megérett a meggy,
Kettő - csipkebokor vessző,
Három - te vagy az én párom,
Négy - te kis leány hová mégy,
Öt - érik a tök,
Hat - hasad a pad,
Hét - zsemlét süt a pék,
Nyolc - üres a polc,
Kilenc - kis Ferenc,
Tíz - tiszta víz,
Ha nem tiszta, vidd vissza,
Majd a cica megissza.















Aki nem lép egyszerre

Aki nem lép egyszerre,
Nem kap rétest estére,
Pedig a rétes nagyon jó,
Katonának az való!

Nem megyünk mi messzire,
csak a világ végire,
ott sem leszünk sokáig,
csak tizenkét óráig.













Anna Ahmatova: Éjfél angyala

Nem küldött-e vadhattyúkat értem,
csónakot vagy fekete tutajt?
Tizenhat tavaszán azt ígérte,
hogy maga jön hozzám vissza majd.
Tizenhat tavaszán azt ígérte,
hogy sötéten és halálon át
madár képében szállok feléje,
szárnyam megzörrenti ablakát.
Szeme itt nevet még, most is éget.
Ez a tizenhatodik tavasz.
Velem éjfél angyala beszélget,
míg a hajnal fel nem sugaraz.

/Ford.: Rab Zsuzsa/












Anna Ahmatova: Estente hőség

Estente hőség és bágyadt a reggel,
felrepedt ajkam sós íze a számban.
Az utolsó fáradtság érkezett el.
Itt állok a dicsőség pitvarában.

Mulatságom csak egy kerek kis ablak.
A kerítés már langyosan fehérlik,
a kerti ösvényt felverte a vadzab.
Milyen örömmel mennék rajta végig!

Hogy lábam alatt homok csikorogna,
s fenyőág súrolna nyirkos-sötéten,
s ringna megint a hold törött darabja
a tükröző csatorna kék vizében.

/Ford.: Rab Zsuzsa












Anna Ahmatova: Fehér éjszaka

Az ég síkján félelmes fehérség,
a föld sötét gránit, hallgat,
nem villant fel semmi jelt a térség
a kiszikkadt, száraz hold alatt.

Női hang rekedt, szilaj hivása.
Nem dalol - kiált, kiált.
Fölöttem a nyír fekete sátra
nem rezdíti egyetlen galyát.

Talán azért csókoltalak téged,
gyötrődtem utánad, vártalak,
hogy most nyugodt, fáradt és kiégett
emlékemben megtagadjalak.

/Ford.: Rab Zsuzsa/



 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Fésűs Éva: Tulipán
  2015-05-29 23:10:23, péntek
 
 











Fésűs Éva: Tulipán


A tulipánon átsütött a nap,
ráhullt a hajnal drága fényesője,
s a rózsás árnyat úgy ernyőzte szét,
hogy fellobbant a pázsit selyme tőle.

A méhecskedongásos kert ölén
pirosan izzott melegmézű kelyhe,
ágaskodott a boldog tulipán,
hogy még jobban az ég felé emelje.

Úgy éreztem, felém is integet,
amint a rezgő szellő simogatta,
elég magasra tartom-e szívem,
hogy átsüssön az élet fénye rajta?











Baranyi Ferenc: Porvers


Akit egyszer porig aláztak;
porig kell azért lehajolni,
a méltósága-vesztett sorshoz
méltóság-vesztve igazodni.

Előtted ember ráng a porban?
Megértem: belerúgni könnyebb.
Még emberibb átlépni rajta
könnyed sikkjével a közönynek.

Mentséged is van, ha a lelked
bátortalan feddése rádvall:
másokért őrzött tisztaságod
nem szennyezheted más porával.

Ha lehajolsz, még orra bukhatsz,
és hát derekad roppanó is,
ápolt tüdődet is belepné
a talajmenti szilikózis,
hát nem hajolsz porig, ha porból
akármi hív: kincs, ócska holmi. . .

Pedig akit porig aláztak -
porig kell azért lehajolni.












Aranyosi Ervin


Ne bújj mosoly mögé, mondd ki, amit érzel!
Hiába a látszat, ha ezer sebből vérzel!
Legalább magadnak valld be, ami fáj még,
lelkeden nem segít egy ócska színjáték!
Könnyezd meg bánatod, sírd csak ki magadból,
meríts kellő erőt a tapasztalatból!
Bocsáss meg szívedből, annak aki bántott,
vesd le a haragot, mint egy rossz kabátot!

Ha kisírtad magad, ha elmúlt a bánat,
tedd, amit a bölcsek ilyenkor csinálnak:
Próbáld a sérelmet, mint elmúltat nézni,
s akarj egy vidámabb percet felidézni!
Ilyenkor ölts mosolyt, szép, elégedettet,
gondolj oly dolgokra, ami megnevettet,
Rögtön látni fogod, kisütött a napod,
arcodon elárad a mosoly, ha hagyod...











Még kacag a nyár

Még kacag a nyár
de érzi már
hogy valahol messze
bús szelek
jajgatva sírnak
fel az égre,
s lehullnak majd
a levelek.
Még kacag a nyár
de tudja már,
hogy ajándék minden
pillanat,
mely maholnap
emlék lesz szívünkben
ha ősz oson át
a fák alatt.

(Kormányos Sándor)











Kányádi Sándor: Nekem az ég


nekem az ég régen is kék volt
ha kék volt
borúsnak miért mondanám most
s nagyon szerettem ezt a
már nem-szeretem várost

nekem a jó régen is jó volt
ha jó volt
miért mondjam utólag rossznak
csapjak föl én is buzgó
megkésett panaszosnak?

nekem a rossz régen is rossz volt
s mert rossz volt
hát kiköptem unom a kókadt
a most-merész a hőssé
horgadt szókimondókat

nekem a hit régen is hit volt
s mert hit volt
az életet is hittel éltem
hagyjatok meg hát engem
ebben a balga hitben











Valami örök...Szabó Lőrinc

Valami örök tovasuhogás
valami csöndbe, puha végtelenbe,
valami tegnap, mely mintha ma lenne,
valami vízalatti ragyogás,
valami messze, panasz-néma gyász,
valami jaj, melynek már nincs keserve,
valami vágy, s a vágy tilalma benne,
valami könnyű, szellő-halk varázs,
valami, ami nem is valami,
valami még kevesebb, az,
ami valami tűntén kezd csak sejleni,
valami árny hűs rejtelem,
valami, ami újul szüntelen,
valami gyors, lőtt seb a szívemen.












Juhász Gyula
Robinson szigetén

Robinson szigetén, magányom szigetén
Az alkonyatba nézek.
A tenger csöndes és örök mint a remény,
Nincsenek most ködök s hajótörések.
Magányom szigetén, vágyaim szigetén
Mindig hajóra várok,
Fehér kendőt terít lelkemre a remény,
Be bánatosak a tengeri csalódások!
Vágyaim szigetén, árvaság szigetén,
Papir hajót csinálok.
Menj, vigyen a vágy, az éjszaka, a remény
És oltalmazzanak a szomorú nagy Plejádok!
Árvaság szigetén, halálom szigetén
Ez a hajó a minden;
Talán hozzátalál, talán mégis elér
Talán mégis szeret engem egy régi isten!











Wass Albert Gondolsz-e rám?


Mikor az est szellő-uszálya lebben,
S madár dalol a zöldellő ligetben,
Mikor az égen első csillag ég,
S a nyárfa lombja suttog halk mesét,
Bíborba nyíló álmod alkonyán
Gondolsz-e rám?
Ha lelked, mint egy mámoros madár
Az ég sötétkék bársonyára száll,
Mikor a fényt koszorúba fonod,
S azzal köríted tiszta homlokod,
Repeső vágyad tündér-hajnalán
Gondolsz-e rám?
Én minden este kis faludba szállok,
Hol most javában nyílnak a virágok,
S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,
Ha látlak olykor állni ablakodban;
El-el merengsz... s úgy érzem, igazán
Gondolsz reám!











(Wass Albert)


Fűben, virágban, dalban, fában,
születésben és elmúlásban,
mosolyban, könnyben, porban, kincsben,
ahol sötét van, ahol fény ég,
nincs oly magasság, nincs oly mélység,
amiben Ő benne nincsen.
Arasznyi életünk alatt
nincs egy csalóka pillanat,
mikor ne lenne látható az Isten.
De jaj annak, ki meglátásra vak,
s szeme elé a fény korlátja nőtt.
Az csak olyankor látja őt,
mikor leszállni fél az álom:
Ítéletes, Zivataros,
villám-világos éjszakákon.











MA FÖLRIADTAM AZ ÉJSZAKA


Ma fölriadtam éjszaka,
s nem tudtam elaludni,
egyszerre elkapott a vágy:
csak futni, messze futni,
hiszen mindkettő messze van,
aki szívemnek drága,
jaj futni, futni messzire
fiam, lányom nyomába.

És elfogott a rémület:
hiába rázom rácsom,
én itt vagyok, ők messzire,
mindkettő más határon,
nem érhetem el őket én,
oly végtelen a tenger,
és Párizs egyre távolabb,
s egyre törpébb az ember.

Fiam a föld másik felén,
nem lehet oda szállnom,
nagy út az még a napnak is
átkelni fél világon.
Mikor minékünk alkonyul,
ott virrad már a hajnal,
azért, hogy nem találkozom
álmomban a fiammal.

Átkelni a nagy tengeren
a lelkem is elfárad,
- talán sohasem látom őt! -
jajdul bennem a bánat,
- lehet, hogy addig meghalok,
mire szabad lesz menni...
ó szörnyű, hosszú éjszaka,
mikor fogsz reggeledni!?

Álmatlanul gyötrődöm itt,
s a fényes holdat nézem...
Talán lányom ablakán
is így bámul be éppen,
most alszik ő és álmodik,
vagy talán ő is ébren?
Beszélj róla, Te messzi hold
szabad utas az égen!

(Várnai Zseni)











Radnóti Miklós: Virágének


Fölötted egy almafa ága,
szirmok hullnak a szádra,
s külön egy-egy késve pereg le,
ráhull a hajadra, szemedre.
Nézem egész nap a szádat,
szemedre hajolnak az ágak,
fényén futkos a fény,
csókra tűnő tünemény.

Tűnik, lehunyod szemedet,
árny játszik a pilla felett,
játszik a gyenge szirommal,
s hull már a sötét valahonnan.

Hull a sötét, de ne félj,
megszólal a néma, ezüst éj;
kivirágzik az égi fa ága,
hold bámul a béna világra.











Tóth Árpád: Mint halk hegedűszó...


Mint halk hegedűszó távoli korcsmából,
Felém muzsikál a messzi ifjúságból,
Bár a hátam mögött az ajtót bevágtam,
Egy-két gyönyörű, halk, andalodó vágyam.


Hej, halk hegedűszó, távoli korcsmából,
Feléd figyelek ma az üres, korcs mából,
Muzsikálj, régi vágy, fütyöréssz, emlék,
Mintha megint az a régi lennék...












Találkozás


Amire vártam hosszú éveken:
Találkoztál velem.

Kezem fehér kezedben reszketett:
Ó mit mondjak neked?

Künn nyári alkony bíbora ragyog
És én - veled vagyok.

A mély homályban rám villant szemed,
Szívem emlékezett!

E percet százszor hiába lestem én,
És most enyém, enyém!

Kicsordult szívem, e kristálykehely.
Élet, most ünnepelj!

Pár kurta bók, egykedvű felelet,
Mit is mondjak neked!

Mosoly, míg lelkem csöndesen zokog,
Ó perc, szent, átkozott!

Éreztem, hogy hazug minden dalom,
Nem ismersz angyalom!

Éreztem, hogy egy álom cserbe hagy:
Az üdvöm nem te vagy!

Szívemnek hozzád nem lehet joga
Soha, soha, soha!











Boldog pillanat...


Szertefoszló álmok,
szüntelen remények.
Boldognak kell lenni,
szeretni, míg élek!

"Légy jó mindhalálig!"
Az élet nagy ereje.
Szeress mindhalálig,
az erőt ad neked!













Romhányi József: Egy boldogtalan sün panaszai a halovány Holdnál

Sanyarú sors, te szabtad rám gúnyámat,
céltábláját az emberek gúnyának.
Engem senki nem cirógat, becézget,
mert a bőröm egy kicsit recézett.
Hogy irigylem a nercet, a hódokat!
Nekik kijár elismerés, hódolat.
Hányszor kértem a bennfentes rókától
hogy legyen az én ügyemben prókátor.
Könyörögtem: szólj a szűcsnek, bátyuska
protezsálj be prémesállat státusba
vagy vegyen be legalábbis bélésnek.
De hiába! Nem enged a kérésnek.
Értékemért agyon sose csapnának,
nem kellek én se muffnak, se sapkának...
Így kesergett sündörögve, bujkálva,
míg egy fakír nem került az útjába.
Az felkapta, gyönyörködve vizsgálta:
- Jössz a szögeságyamra, te kispárna!













Moretti Gemma: Másként



Sok mindent másként kellett volna,
bárcsak az idő megfordulna
s kezdeni lehetne mindent, újra.
Élni tudni és élni merni,
néha járatlan úton menni.
Nem csak rohanni, hanem meg-megállni,
azt, ami szép, körülcsodálni.
Nem szégyellni a gyengeséget,
meghallani ha hívnak, kérnek.
Jobban bízni, jobban szeretni,
szeretteink kedvét keresni.
Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet
rossz napokon is hinni a szerelmet.
Többet gondolni arra , mit érez a másik,
szeretet tüzével fűteni, ha fázik.
Élhettem volna így is én,
újra kezdeni nincs remény.
De amennyi időm hátravan
ebben a felemás világban,
hadd élhessem meg tiszta szívvel,
csendes örömök árnyékában.

Jó éjt kívánok!!











A kimondhatatlan ......


A szíved majdnem megszakad ,

szólnál , de szavad elakad ,

szólnál , de görcs és fájdalom

fuldoklik föl a torkodon ,



oly mélyről , mintha lelkedet ,

a recsgő idegeket

húzná magával , úgy sajog

szád felé nema sóhajod .



S egyszerre oly gyönge leszel ,

hogy szárnyas szédülés ölel ,

fogaid közül valami

sírás , valami állati



nyöszörgés kínlódik elő ,

s azt hiszed : a következő

pillanat , mindent ami él ,

elfúj , mint pókhálót a szél .

Szabó Lőrinc













 
 
1 komment , kategória:  Általános  
Varga Éva:Szótlan ima
  2015-05-29 22:55:27, péntek
 
 







Szótlan ima


Szívből szól
A szó, és
Csöndesen suhan,
Könnyezve néz feléd
Az égre,
Óh, Uram!
Esőt sír a virág,
A szél simogat,
Próbálja elfújni
A nehéz kínokat.
Gurul egy kristálygömb,
A szempilla rezeg,
Csöndesen ringatnak
Láthatatlan kezek.
Szívből szól
A szó, és
Az égre ír,
Nincsen más arcomon,
Mint enyhe rózsapír...

Varga Éva











A lepkegyűjtő


Gombostűre szúrva szépen
ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen
az öröm talán itt marad.

Mennyi kérdés, mennyi féltés
sok értelmetlen áldozat.
A lepkegyűjtő emlék után kapkod
és felgyűlik a holt anyag.

De bárhogy fáj: elmúltál!
Te gyáva perc
te bűntelen, te tiszta
nem idézhet vissza semmi már.

Bárhogy fáj: elmúltál!
Te drága perc
te bűntelen, te tiszta,
nem idézhet vissza semmi már.

Gombostűre szúrva szépen
ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen
az öröm talán itt marad.

Kovács Ákos










Darvasi László

Azért olvasok, hogy ne féljek.
Azért olvasok, hogy otthon legyek.
Azért olvasok, hogy ne legyek otthon.
Én nem tudom, miért olvasok. Csak olvasok.
Én úgy olvasok, mintha engem is olvasnának.
Én azért olvasok, mert egy másik embert keresek.
Én azért olvasok, mert magamat keresem.
Én azért olvasok, hogy megtaláljanak.
Én azért olvasok, mert érdekel a múlt.
Én azért olvasok, mert érdekel a jövő.
Én azért olvasok,mert érdekel a jelen.
Én azért olvasok, mert szeretni akarok.
Én azért olvasok, mert keresek.

... és amikor olvasok, megtalálom.

És Te miért olvasol?











Oly könnyen


Oly könnyen tudok már szeretni
és talán tudom is miért:
úgy vagyok, mint az évszakokkal,
meglátom mindben, ami szép.
Télben a metsző frissességet,
nyaraknak tűnő illatát,
az új tavaszban a szerelmet
s az őszben azt, hogy megadja magát:
a bölcs erőt, hogy duruzsolva
viseli el a szép halált.
Oly könnyen tudok már szeretni,
a szívem tágas, olyan ép:
én mindenkiben megkeresem,
és meg is lelem, ami szép.

Páskándi Géza











.... ........ Akarom...


Akarok, szemeid tüzében égni.
Akarok, orcád mosolyából kapni.
Akarok sétálni fák alatt, bőröd illatát érezni,
És NEM! Nem akarok, nélküled létezni.

Akarom, végigjárni utam, mi nekem lett szánva,
Mert te is ott vagy az úton, karjaid kitárva.
Leborulok lábaid elé, csak szemeim emelem arcod felé,
Nincs ember, ki gyönyörű emlékeim elvehetné.

Akarok minden percet, mit tőled kaphatok,
Nálad nélkül, lélekben is koldus vagyok.

Hajótörött vagyok a tengeren,
Vízbe dobott palackba nem írtam semmit, csak bánatomat leheltem.
Ha valaki egyszer megtalálja, s kinyitja,
Hallja a szívem, mi kettészakadt, mert hiányodat nem bírta.

Miközben büszke és boldog vagyok, hogy megismertelek,
Lelkembe jeges karmok karcolnak jeleket.
Mélyen felszántva húznak árkokat,
Te belevetsz egy magot, mely kikelve, megmutatja arcodat.

Kínoz a félelem, hogy véget ér,
Nem teljesül, mit szívem remél.

Mit adhatnék én neked, mit más nem adhat meg?
Cifra palotát, díszes ruhákat nem, csak a szívemet.
Egy szívet, mely nélküled nem egész,
De ha mégis kell neked, elkísér, bármerre mész.

Míg, nem láttalak, nem fájt, hogy egyedül vagyok,
Úgy tettem, mint ki még nem látta a ragyogó napot.
Csukott szemmel jártam egy ragyogó világban,
Melyet akkor vettem észre, mikor rád találtam.

Őszi erdő is kívülről szép, de mégis haldoklik, aludni készül,
Mit mutatok fel, ha holnap nálam pihen meg a halál, mit hagyok emlékül?

Mint a vizét vesztett patak, mint félrerúgott kő,
Úgy érzem magam, s hiányod is egyre nő.
Halott lelkemről lehull a szemfedél,
Mikor újra láthatlak, a te lelked is bennem él.

Nagy László












Lassan megöregszik...

Az ember lassan megöregszik,
A jövőnél már fontosabb a múlt.
Nem jön felénk, ami előttünk fekszik,
Csak könyörtelen elmarad az út.

Ha sötét is, nem félünk a jövőtől.
Nem is sötét, üres. A szerelem
Többé már nem követelőző,
Gyöngéd csupán. Fut velünk a jelen.

Vagyunk, nézünk, de minket nem lát senki.
A szerelem is néz csak, nem remél.
Az úton egyedül kell végigmenni.
Visszahúzódik minden, ami él.

A szerelem komor, kék mélyút.
Nem lángol már. De fájni még tud.

Imre Flóra











Az elveszett Éden...


Fejemnél sötét az ég,
tenyered fényes udvara
szívemre illenék.
A te hajadat,
szálanként őszülő aranyat
csókoltam,
de te megteltél bánattal.
Hallod-e, hallod-e az Úr Angyalát?
Megállt felettünk,
zokog, mert szomorúak lettünk.
Ó ne ess kétségbe,
rajtunk még a szabadság szépsége,
gondold meg: ki vagy, ki voltál,
emlékezz: violák gőz-lelke
kering a homályos holdnál,
emlékezz: ébredt az ember,
kinyújtott tenyerén látta a napot,
hajnalba-nyújtott lábujja között
viola illatozott.

Szécsi Margit











Egyetlen perc

Ha csak egyetlen perced volna...
a Világra hogy néznél,
lelked mit dalolna,
Istenedtől mit kérnél,
szíved miért dobogna?
Ha csak egyetlen perced volna...

Ha csak egyetlen perced volna...
percedben hogy élnél,
birtokod mi volna,
örömmel hol időznél,
társad e percben ki volna?
Ha csak egyetlen perced volna...

Ha csak egyetlen perced volna...
szenvedéllyel mit tennél,
Istenséged mit alkotna,
szádban mit ízlelnél,
tested mire vágyna?
Ha csak egyetlen perced volna...

Ha csak egyetlen perced volna...
e percben Ki lennél,
a Fényben Kit látnál,
s ha még egyet hozzá tehetnél,
e toldott percért mit adnál?
Ha csak egyetlen újabb perced volna...

... mit választanál?

Kóródi Sándor











Várj reám


"Várj reám s én megjövök,
hogyha vársz nagyon,
várj reám, ha sárga köd
őszi búja nyom,
várj, ha havat hord a szél,
várj, ha tűz a nap,
várj, ha nem is jön levél
innen néhanap,
várj, ha nem vár senki ott
haza senki már,
s ha nógat is bárki, hogy
nem kell várni már.
Várj reám, s én megjövök.
Fordulj daccal el,
ha áltatják ösztönöd,
hogy: feledni kell...
ha lemondtak rólam már
apám s lányom is,
s jó barát már egy se vár -
...szinte látom is:
borral búsul a pohár,
s könnyet ejt szemük,
rám gondolva. De te várj
s ne igyál velük.
Várj reám! Ó, átkelek
minden vészen én.
Aki nem várt, rám nevet:
,, Szerencsés legény..?
Nem tudhatja senki sem,
te meg és csupán,
hogy te jártál ott velem
öldöklő csatán,
s te mentettél meg, de hogy?
Egyszerű titok:
várni tudtál rám, ahogy
senki sem tudott."

Konsztantyin Szimonov











vers

Minden álmom színesre festett,
messzire gurult üveggolyó.
Idővel egyre szelídebb leszek,
hiába vagyok megvadítható.

... Már többet hallgatok, mint ítélek,
bár súllyal se több, mint éllel a szó.
Vasfog az idő az ember szívének,
ha minden színjáték megtanulható.

Hát eljátszom azt, hogy ennyire vittem.
A bűneim közül semmit se bánok.
Már átéltem mindent, amiben hittem:
az tesz emberré, hogy újra hibázok.

Gradvolt Endre











Csodás illatot hord a nyári szél


Ha kilépsz az ajtón, s nézel fel az égre,
aranyló napsugár kacsint rád éppen.
Szaladsz a virágos tarka mezőn, s
elpihensz, hol selymesen puha a fű.

Csodás illatot hord a nyári szél,
arcodat borzolja, lelkedet cirógatja.
Nézed a hatalmas végtelen határt,
lelked szabad, s a szíved sem fáj.

Kezedben fűszál,ajkadon a nóta,
gyermeki önmagad visszakacsingat.
Nézed ahogy a felhő kúszik az égen,
s a madarak is táncukat lejtik Néked.

Átölelnéd tán most az egész nagy világot,
oly boldog most a szíved, szárnyal a lelked.
Behunyod a szemed, s arra gondolsz csendben,
Ó! Ez a csodás pillanat ne érjen soha véget!

Lovas Éva











Csak addig szeretlek


Csak addig...
míg tavaszt nyár követ,
míg visz a szél fátyolfelleget,
míg egyszer ébreszt a hajnal kék eget,
míg madár száll zöld erdők, magas hegyek felett,
míg szivárvány színe feszül eső után a tűnő horizontra fel,
míg folyók vize a hatalmas óceánban lassan megnyugvásra lel,
míg zuhatagok dübörgő dalára párafelhő lágy nesze felel,
míg viharba cikkcakkos, vad tüzet villám fénye rejt,
míg a hold sarlója hízik, s lesz jó kerek,
míg rét virága kever színeket,
míg őszi fagy jelzi a telet,

CSAK AMÍG... amíg
megengeded.

Szakál Magdolna











A könnyek országa...


A könnyek országa oly titokzatos világ
Az erdőt néha eltakarja néhány kis faág
Sűrű lombok árnyékában a bánat vándorol
És sohasem tudhatod, hogy kivel találkozol

A könnyek országában ködbe bújnak el a hegyek
S a völgyekben vadon virágzik az emlékezet
A folyók árja meg nem valósult álmokat sodor
A könnyek országában jobb, ha nem csodálkozol

A könnyek országába nem kell pecsétes útlevél
Hogy rejtett útjait bejárd, nem kell engedély
De könnyen fogva tart egy elszárad virág
A könnyek országa oly titokzatos világ

Bródy János











Lelkemnek!


Titkokat őrző ősi gondolatban,
elveket szövő néma, nagy szavakban,
csodákat érlelő valós világban,
itt vagy a szívemben és minden mában!

Múltad, magányod dühösen fojtogat,
lelkedben hordod fájón tűrt gondodat.
Kulcstalan lakat rejt nyitott világot,
őszintén őrzöd önnön szült imázsod!

De tudom...

Benned rég több van, mint egy kósza dallam,
látlak, s érezlek magadban, magamban!
Szíved dobban, hallom: végtelen ének -
s nekem dúdolja: mégis szép az élet!

Szabadi Lívia











Majd


..magammal viszem
az esték kapujában álló
várakozás örömét,
az éjféli harangszó magányát..
a hajnal könnyeinek hideg fényét,
s a nappalokba burkolt életszíneket.
Magammal viszem majd
a szilánkokká tört kézfogásokat,
üvöltő félelmeket, suttogó sóhajtásokat,
a szivárványhidak ívét
s a nyitott szemmel festett álmokat.
Majd ott lesznek velem a szavak s a képek
csontporomba ivódott gyönyörű emlékek...

Ruder Jana











Oszd meg velem a csöndet,

Oszd meg velem
a csöndet,
a nyugalmat,
nézz szemembe
és hallgasd
velem a percet.
Hallgasd, ahogy
muzsikál a szél,
ahogy sír a nyár,
ha elköszön,
és jön az ősz.
És nézd, ahogy
remegve elfut a
nap, lombokra
száll az alkonyat.

Móricz Eszter











Csendes éj

Néhány órát volt velünk,
a vöröslő Nap búcsút int.
Az éj leszáll csendesen.
a szél a fák közt ellibben.
Kint nem mozdul semmi sem,
a fáradt ember megpihen.
Bepöttyözik az eget,
pici csillag gyermekek.
Mint apró pisla mécsesek
a város fölött fénylenek.
Hólyagarca teliben,
lenéz a Hold kedvesen.
A szív zaja elcsendesül,
az élet álomba szenderül.
Nagyon szép korai estét,
majd szép jó éjszakát,
álmod legyen szép,
baráti szeretettel:Marika!











 
 
0 komment , kategória:  Általános  
Vágyom rád Béke Szigete@ 2015-05-28
  2015-05-29 22:24:18, péntek
 
 







Vágyom rád

Évek óta hiányzol egyre jobban.
Pedig rég elmentél, én visszavárom.
Vágyom rád, Te hűtlen lélek.
Messze mentél idegen földre.

Száll szerelmem minden éjjel,
Csillagok közt fent messzi égen.
De mit is keresek? Egy sem az enyém!
Nem ragyog már nekem többé...

Várok egy reggelt, belép az ajtón,
Hisz bús sorosom végét járom.
Minden hiába...vagy tévedtem,
Semmi már nem igen érdekel.

Mégis lesem őt epedően,
Szívem hangos kulcsát,
Kidobom az ablakon át,
Talán meghallod: szeretlek.

Májusom ifjúságom ereje,
Üzen a szél, virágok illata,
Madárdalok szép éneke.
Menj haza otthonod fészkébe.

Béke Szigete@ 2015-05-28











Ki mondja meg?

Rongyos útravaló, büszke élet,
Mit egy vándorőstől örököltem.
Honnan jött, a fák is égig érnek.
Nyár vadássza titkait a kőben.

Lápon hízó meztelen cselédek,
Megrugdalták épp születő testem.
Menekülnek, futnak, ma már félnek.
Férfierőm beérett felettem.

Itt várlak egy kövült tölgyfa alatt.
Régi képed kérges tenyeremben.
Büszke énem süvít!...s tagad, tagad...
Ki mondja meg kivé, mivé lettem?...

Árvai Attila ©2015-05-26
Minden jog fenntartva











A járdán

Léthatárok. Nyűglődő fény alatt
Rágják búval minden élő sejtem.
S én, valahol mélyen bent tartalak,
Lélegzésed soha nem felejtem.

Járda csíkszegélyén heveredem,
Vigyázok egy elfoszlott életet.
Csüngő ágban lehajtva a fejem,
Bekómázva nyugszom, testem nevet.

Minden vélt tagomban megmozdultál,
S én, ki várlak, lassan megfejtelek!
Boldog asszony! - járdán ülő rút vár!
Többé nem sír! - Már csak Téged szeret.

Árvai Attila ©2015-05-25
Minden jog fenntartva











Profán pünkösdi dallam
Mezei István

A virágkelyhek nevetve nyílnak,
könnyeznek síkos harmaton,
koronát viszek egy öreg sírnak,
tavam tajtékzik fehér habot.

Barackfa mosolyogó virága,
fürdeti a napfény a zápor,
katicabogár szállt a bokádra,
balzsamillatot illó kámfor.

Erdők mélyéről a szelíd őzek
leindulnak völgy, patak felé,
bizsereg a nád, süllyed a tőzeg,
e nap az Istené emberé.

A rétek pázsitos ágyat vetnek,
bokor is zöldell szemérmesen,
alkalmat adva a szerelemnek
jöjj velem közéjük kedvesem.

Tárva előszobája a nyárnak
felgyorsulnak a szívverések,
a vizek, ligetek, hegyek várnak,
megyek, sietek, nem késhetek.









Nyári réten

Felolvadó nyár a láthatáron,
Sisteregve zúg a délibábban.
Kúszó papsajt, minden törzset átfon,
Tengerszemben naphalakat láttam.

Béka bébik sírva kuruttyolnak,
Harmatcseppek szánkáznak a sáson.
Ezüstkönnye elpereg a holdnak,
Előtűnik néhány süppedt lábnyom

Fatörzséből fáradt bagoly mászik,
Sárga szemmel, napi szállására.
Fecskehadak várnak nyártól-nyárig,
Vakondok a nappaliját ássa.

Nézelődöm, itt kóborlok egy szem,
Reszkető nap ásít a világra,
Vágytól égve most a fűre fekszem,
Azt mormolom: ,,bár szerelem várna!"

Árvai Attila ©2015-05-22
Minden jog fenntartva









Lángoló pipacsmezőn
Írta: Ugró Éva Anna

Isten, bűvös ecsetet adott
dicső természetünk kezébe
mesteri munkája teljébe
elkápráztatja a világot

Palettáján titkos varázslat
tündöklő színek, s árnyalatok
mámorító tüzes pipacsok
mint, szerelemittas kábulat

A tájat kedvére színezi
pírt izzít a naplementére
lángokat szít pipacsmezőkre
e látvány lelkemet perzseli

Románcot lehel a szívekbe
újra rajzolja álmainkat
tovább bűvöli vágyainkat
megdicsőül természetébe









Nagy Dezső Zoltán

Bárhogy lesz

Rossz lehet a sorsa, ki mindig elégedetlen,
Elégedetlen önmagával és magával az élettel.
Soha nem érzi így ezek után jól önmagát,
Lelke háborog, és azt hiszi ezzel jót csinál.

Annak is rossz lehet, ki soha sem érez hálát,
Holott életében mennyi mindent kapott már?
Ki csak elvár, de semmit nem tesz érte,
Mi jogon kevesli, amit nyújt neki az élet?

Ki önmagával elégedetlen, az mással is az.
Milyen érzelem az ilyen lélek mozgatója?
Ki rosszat keres, az biztosan rosszat is kap,
Az elégedetlenség önmagát megtorolja.

Légy szerény, míg élsz, és légy elégedett...
Mondja a régi sláger, be is tiltotta a rendszer.
Pedig ha tudunk hálásak lenni és elégedettek,
Az helyes kiinduló pontja lesz érzelmeinknek.

Érzelmeink adnak lelki motivációt nekünk.
Tőlük függ bármely téren eredményességünk.
Kevesebbet kellene elvárni, és többet adni,
A csalódások bennünket így fognak elhagyni.

Ki mindig elégedetlen, az soha sem boldog.
Nem valós, hogy mindig jól mennek a dolgok.
Mégis meg kell találni az életben azt a picit,
Amiért érdemes élni, és ha kell szenvedni.

Légy elégedett is, hogy lehessél boldog!
Tudj örülni annak, amit az élet eléd hoz!
Te minősítel, és ezt másra nem foghatod,
Te döntöd el, milyen a mád, és a holnapod.









Ha nem akarom, is felidézlek
m. i.

Bármeddig tart e véletlen élet,
naponta is felidézlek Anyám,
örök alkonyon és távoli végek
alján szültél, a semmi talaján.

Hol vannak már egykori híveid,
belőlük talán csak én maradtam,
ne keresd őket, ne is szólj nekik,
hadd őrizzelek csak én magamban.

A megtört üvegű ablakon át
nézem fényed, mi halványodott,
de tudják a mély-szívgyökerű fák,
a tanúd vagyok, és az maradok.

Csak a hegyek, a tó, én és az ég
sírunk, a sima öböl felett pár bohó
sirály, hiába könnyű ott fenn lég,
a halál néma, sosem hallható.

Tavaszt jósol egy kócsagcsapat,
menekül a tél, tűnik a harag,
csoda volt veled minden pillanat
Anyám, segíts, a szívem meghasad,
mert elsötétül, mert kihűl a Nap.

2015. 02. 28.











Szerelmed

Illatok képében simogattál,
Mint egy nektarinos, habos álom.
Csak állok, az ágy mellett, a falnál,
S minden percben emlőidre vágyom.

Hajtincseid buja zamatában,
Feloldódom, mint a cukros vízben.
Termő, ringó derekadat láttam,
Benne hordod minden vágyott kincsem.

Simítsd meg homlokom csókjaiddal!
Kéjünk szobrát, ma még leleplezed!
Úgy fogj, ki ha kezeid közt itt hal,
Ne rontsanak rajta évezredek!

Tűzfakasztó, sellő nevetésed,
Forrósítja vén, kimerült lelkem.
Bennem, tőled ősgejzírek égnek!
Öled mélyén új életet nyertem.

Árvai Attila ©2015-05-18
Minden jog fenntartva











Ki értem

Bárányfelhő béget dús domb felett,
Cédrusok a lejtőn kandikálnak.
Lent, a völgyben sűrű eső esett,
Háncsruhájuk, összement a fáknak.

Pitypang tenger végtelen hulláma,
Rázza fel a szendergő erdőket.
Narancssárga napfény dől a sásra,
Termeszvárak rákvörösre főnek.

Elterülve gőzölög a határ,
Takarásán minden élet rejtve.
Halkan szunnyad, nem párolog ma már,
Elfedi lágy, harmat pihe kelme.

Zizegnek a bokrok, minden éjjel,
Hajlongnak a hullócsillagoknak.
Páfrány tövén, kék árvácska térdel,
Ő felette nyírfák sugdosódnak.

Itt állok, egy erdő közepében,
Szemem hunyva, megszólít az este:
Halkan súgja, én is alig értem:
,,Lesz még lány, ki érted tűzbe menne!"

Árvai Attila ©2015-05-18
Minden jog fenntartva


>/p1/0/fnSlhLxV9-4X3L_sfEwcd6L_rpcvjmzItU5cqYOE2XsdRIQ9H8MeTA==.jpg"





Nincs kinek

Megérkeztem, de nem tudom hová,
És nem tudom, hogy honnan indultam.
Zarándokút, mely nem tartott soká,
Amit kiéheztetett a múltam.

Kézlegyintés, minden bohóckodás,
Jártában is derűs, makulátlan.
Nem vagyok méltóbb, a jóra, mint más,
Gémberedve járok a nyomában.

Elmúlt, eltűnt, soha vissza nem jön,
Én titokban, megrettenve várom.
Illatos szándékkal, a ,,lent, vagy fönt"
Hátamat hasítja fűzfa nyárson.

Már nem szólhatok, csak önmagamhoz,
Vérzek, bujkálok e költeményben.
Ősz fejemre híg perceket halmoz,
Szívem vár, de nincs kihez beszélnem.

Árvai Attila ©2015-05-08
Minden jog fenntartva












 
 
0 komment , kategória:  Általános  
     1/13 oldal   Bejegyzések száma: 122 
2015.04 2015. Május 2015.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 122 db bejegyzés
e év: 1572 db bejegyzés
Összes: 6901 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 377
  • e Hét: 2483
  • e Hónap: 18201
  • e Év: 656689
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.