Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
Fortune Brana
  2016-04-09 18:30:13, szombat
 
 










Fortune Brana


"Több, mint 40 évvel ezelőtt kezdtem írni (még a középiskolában) verseket és verses drámákat,
de 38 évvel ezelőtt abba is hagytam. Más elfoglaltságom volt. Család, gyerekek, munka, építkezés,
tanulás, a művészet (alkotó része) kívül maradt a karám kerítésén.

De 2005. karácsonyán egy sokkolóan varázslatos zenei élmény hatására valahogy a kezembe
pottyant a toll, és az a sok érzés és élmény, ami az elmúlt 38 évben belém szorult, próbál kitörni.

Írok én mindent, amiben betű van, verset, novellát, misztikus írást, kritikát, gyerekverset-mesét,
sci-fit, librettót, és bármit, ami jön.

,,Nem olyan emberekre vágyom, akik táncolni akarnak. Hanem olyanokra, akiknek táncolniuk
kell!" - mondta George Balanchine. Én sem azért írok, mert írni akarok, hanem mert írnom kell.

Próbálkozom. Keresem az utam. Ha néha hasraesek, az se nagy baj. Majd fölkelek.
Hogy mi van még a tollamban, nem tudom (eddig sem tudtam), de néha úgy érzem,
egyszerre akarom magamhoz ölelni az egész világot."

"Mindnyájan keressük az élet értelmét. Van aki bevallja, van aki nem. Van aki megtalálja, van aki nem. Vannak akik számára a hatalom a cél, van aki híres szeretne lenni, van aki gazdag. Van aki csak azt szeretné, ha szeretnék. Talán én sem kívántam kevesebbet."

Fortune Brana



Link








AMÍG A DAL SZÓL


A bölcsek azt tanítják
amitől nem félsz, mind elérheted
de óvatosan bánj a kívánságaiddal
csak egy életed van
nem ismételheted.

Amíg a dal szól, hallgasson a fájdalom
csukott kapu az idő,
míg a gitár hangját hallgatom
ne szólj semmit, hallgasd a dal üzenetét
kővé válik köröttem a világ,
csupán a szívem tépi szét.
Amíg a dal szól, hallgasson a félelem
fényes viharok tombolása életem
ne szólj semmit, hallgasd a dal üzenetét
elsötétül köröttem a világ,
csupán az álmok fénye ég.
Amíg a dal szól, hallgasson a vér szava
fekete karjába ölel az éjszaka
ne szólj semmit, hallgasd a dal üzenetét
érzem vállaimon nyugodni
a halott álmok csontkezét.
Amíg a dal szól, hallgasson a fájdalom
forró könnyek folyója árad arcomon
ne szólj semmit, hallgasd a dal üzenetét
kővé válik köröttem a világ,
csupán a szívem tépi szét.







AMÍG NEKEM...


Amíg nekem van, neked is
szóból, kenyérből, örömből,
ha bánt néha a hallgatás,
ajtódon a vágy dörömböl,

ha keserű a nevetés
- vidámság nélkül mit is ér -
kezem, mit kinyújtok feléd
segítséget ad, sose kér.

Amíg nekem van, neked is
hitem, álmom és holnapom,
és legyen bármilyen nehéz,
nem kell félned, hogy feladom.

Égre fordított arcomon
a boldog percek záporát
nem mossa el a vén idő,
mely mindent hall és mindent lát.

S a szeretet gitár-húrján
egy tiszta hang - sose hamis
az utolsó szívdobbanás:
amíg nekem van, neked is.







ANGYALOK NÉLKÜL


Földre terített
rongyos nagykabáton
belülről is sajoghat
a karácsony

aranyszalagban ajándék
fenyőfán gyertyaláng
angyalszárny-suhogással telve szép
boldog, meleg szobánk.


*

Széltől didergő utcák szögletében
egy cipó s egy flakon bor közt az éden
tengődő árnyak a sors peremén
kartonba takarózik a remény

éhes gyomorban fájdalom tanyázik
aszfalt-ágyon az álmok lába fázik
az imákat mind elfeledték sorra
gyalogút visz egyenest a pokolba

autó-dübörgés csengettyűk zenéje
füstköd festi freskóit fel az égre
a reggel lángja új napra talált
kinek életet hoz, kinek halált

hó-seprűvel büntet a tél keményen
fagyott szemcséi röpködnek a szélben
kóbor kutyák kivert emberhez bújnak
a végzet-kürtök takarodót fújnak

*

az ingyenkonyhán ünnepen
sem esznek eleget
a gyertyaláng nem áhítatot ad
csak egy kis meleget

földre terített
rongyos nagykabáton
angyalok nélkül jön el
a karácsony.







BOLOND, AKI FÉL


Csak bízd magad a szélre, kicsim,
Vitorlád száll a sors vizein
Még messze a part, és fáj a magány
Elringat a víz majd nap-nap után
Közelebb jön a cél
Bolond, aki fél

Csak bízd magad a csendre, kicsim
Ott fénylik a könny a múlt szemein
A tiszta tekintet előretekint
Mert lesz ugye holnap, újra, megint
Idelátszik a cél
Bolond, aki fél

Csak bízd magad a dalra, kicsim
Mely átjut a szív konok falain
Nincs szikla előtte, nincs zord akadály
A távoli útról is visszatalál
S ha az élet a cél
Bolond, aki fél







A BŰVÉSZ


Bűvész vagyok
csuklómba rejtve
színes kendők
fehér galamb
felszáll a taps
sóvárgok érte
minden műsor
egy új kaland

minden kendő
szívemből lebben
minden madár
szívemből száll
minden tenyér
mely összecsattan
örömével
szíven talál

bűvész vagyok
annak születtem
ez a színpad
az életem
együtt sírunk
s nevessünk együtt
ti ott lenn
én meg idefenn

minden percem
varázslat űzi
titokzatos
és végtelen
egy mozdulat
ezernyi álom
csak nézzétek
a két kezem

bűvész vagyok
magányos vándor
minden napom
újabb kaland
s a végén majd
elviszi lelkem
csőrében egy
fehér galamb.







CSUKOTT SZEMMEL


Voltam tölgyfa
voltam főnixmadár
álltam dermedten
a szépség hamvainál
voltam kiáltás
és voltam a csend
voltam sötétség
kint és idebent
voltam szerelmes
és voltam magányos
voltam szelíd
s igen, voltam halálos
voltam gazdag
s voltam nagyon szegény
voltam a sűrűjében
s az élet peremén
voltam boldog
voltam boldogtalan
de sosem találtam meg
az igazi utam
mégis - ha megpróbálnál
kézenfogva vezetni
csukott szemmel is
tudnálak szeretni.







ÉGRE TEKINTŐ ÜZENET


Mindaz, amit csak kérni tudtam
elég a végtelenhez
a sors keze általad érint
akár ad, akár elvesz
boldog napok fényes világa
ablak szívemből a világra
égre tekintő üzenet
nincs ma, se holnap nélküled

Mindaz, amit csak adni tudnék
kevés a végtelenhez
a sors keze hozzád bilincsel
neked ad, tőlem elvesz
hétköznapok színes virága
szirmokat bont a boldogságra
égre tekintő üzenet
nincs ma, se holnap nélküled

Mindaz, ami szemedben fénylik
hitem a végtelenhez
a sors keze imára kulcsolt
csak válaszol, nem kérdez
kín, vagy mosoly, élet, halál
ha ez a jussom, megtalál
égre tekintő üzenet
nincs ma, se holnap nélküled







FOHÁSZ


Uram, ne hagyd, hogy elfelejtsem
mind, amire emlékezem,
ne engedd veszendőbe menni
az életem
uram, ne hagyd, hogy elveszítsem
minden erőm, minden hitem,
ne engedd, hogy hálóba fonjon
a félelem

fél lábam a semmi riasztja
lógok az álmok peremén
hajszálkötelét nyújtja értem
a remény
szemeim mögött árnyak ülnek
kétségbeesés-katonák
s míg hull a könny, félrefordulnak
a csodák

uram, ne hagyd, hogy megtanuljam
pokol kapuján hol a zár
nyitva a szívem, nézd örökre
visszavár
uram, ne hagyj pusztulni bennem
eleven, színes álmokat
ringasd el szívem a jövővel
te magad.







FURCSA VILÁG


Nézd vad tüzek árnyékát a falon
hogy rázza a szél a fákat
és ömlik a vér
s ott fenn a magasban a hely:
regisztráld a csodákat.

Ez furcsa világ, félig sem igaz
és félig sem.... sose bátor
és nem hiszed el
magad se talán
hogy nem tanulsz majd a hibákból.

Ó, furcsa világ
poharadban a bor
és szádon a szerelem íze
de mégsem elég
soha semmi nem elég
hiszed, hogy nincs, mi legyőzne.

És látlak, ahogy lehullsz,
mint a virág
szirma, remegve, ősszel,
gyermek voltál, ártatlan, gyönyörű
és már sohase nősz fel.







GURULÓ GYÖNGYÖK


Gyöngyök gurulnak szerteszét
gyémántgyöngyök - szelíd szavak
így szedem össze csendesen
ami szívemből megmaradt

ki szépen szól, szép szóra lel
ölelésre, aki ölel,
kiáltásra, ki rád kiált
s halált hív, aki oszt halált

bíborral ékes volt ruhád
arannyal ékes volt szavad
de elmentél, s koldus vagyok,
csupán a csend, mi ittmaradt

fényekkel ékes volt szemed
mosollyal ékes volt a szád


s ezer csillag csodája hív
ha gondolok csak újra rád

voltál szememben nyári szél
mely boldog álmokról mesél
voltál fülemben suttogás
álmomban égő látomás

voltál köröttem tűzlepel
ölelésedben égtem el
voltál szívemben dobbanás
de nem maradtál semmi más

csak egy maréknyi könny-göröngy
szememből hulló, szétgurult,
gyémántos fényű tiszta gyöngy.


Guruló gyöngyök.

Link











HAJNALI TÁNC


Ez az éjszaka is olyan volt, mint a többi
sötét, hideg és éber
hajnaltájban a Hold befogta a szemem
fehér kezével
és szólt a zene
mert álmomban mindig szól
és táncolnak is rá
valakik, valahol
a Föld forog, s az öreg Nap
fodraiban ezernyi ránc
ringatózik, dalol a szél
és indul a hajnali tánc.

Ne kérdezd, hogy miért ringat a bölcső,
két karod, mint egy puha takaró
átölel, nincs se félelem, se bánat,
súlyos a csend, már nem is kell a szó.

Ez az éjszaka is úgy múlt el, mint a többi,
fölszáradtak a könnyek
reggelre kelve mosolyog a szív
éjszaka sírni könnyebb,
ha szól a zene
mert álmomban mindig szól
és táncolnak is rá
valakik, valahol
a Föld forog, s az öreg Nap
fodraiban ezernyi ránc
ringatózik, dalol a szél
és indul a hajnali tánc.

Ne kérdezd, hogy meddig ringat a bölcső,
a szív melege sosem múlik el,
míg emlékek közt tallózgat az álom,
hívó szavadra senki nem felel.

Ez az éjszaka lesz talán az utolsó
elmúlik a varázslat,
fényes mosollyal elköszön az álom,
hisz odaát már várnak
de szól a zene,
mert álmomban mindig szól
és táncolnak is rá
valakik, valahol
a Föld forog, s az öreg Nap
fodraiban ezernyi ránc
ringatózik, dalol a szél
és indul a hajnali tánc.







HÉJA NÁSZ AZ AVARON
(Ady után szabadon)


Útrakelünk, megyünk az őszbe,
kábult gyönyörrel kergetőzve,
megtollasodott héja-pár.

Boltból új bolt, plázából pláza,
százával nyit a market háza
s mind minket vár, csak minket vár.

Tobzódunk, mert kellene minden,
százféle holmi ezer szinten,
vad forgatag, színes bazár.

Combig gázolunk a javakban,
gyöngyben, ezüstben, színaranyban,
mesébe illő csoda vár.

Miénk a tér, miénk az élet,
mint egy valóra vált ígéret,
nincs korlát és nincsen határ.

A ,,mindig így lesz" mámorában
eladjuk jövőnket a mában,
harminc ezüst: ennyi az ár.

Megkopaszodtunk, itt a vége,
kártyánk üres, nem jut ebédre,
a holnap csak üres pohár

Ez az utolsó nászunk nékünk,
fölborzolt tollal összenézünk,
két ostoba héja-madár.







HOLNAP


Holnap kiálts rám
ha nem kérdezem, mi fáj
s a könnyeket arcodról
szótlan le nem törlöm
holnap kiálts rám
ha nem hallom hangodon
sebet kaptál újból
s engedem, hogy gyötörjön

holnap kiálts rám
ha a magam örömére
ölellek fulladásig
s kapaszkodom beléd
mint szakadék szélén
a zuhanásra várva
kapaszkodik a gyáva
kit hív a semmiség

holnap kiálts rám
ha csukott szemmel szeretlek
hogy ne lássam, mikor majd
kialszik a fény
de ma még úgy szeress,
ahogy vagyok,
de ma még úgy szeress,
ahogy szeretlek én.







HORROR


Ma éjszaka az árnyak visszatérnek
Csodaországban Alice se marad
a százfejű szörny vérre szomjazik
és holtakat falnak a madarak.

Ma éjszaka kinyílnak mind az ajtók
a rémek itt futkosnak szabadon
szélfújta füst szagát hozza a Hold
s karmok árnyéka libben a falon.

Ma éjszaka, ha zizzen a levél
ölelj szorosan - hozzád bújik, aki fél
reggelre minden elmúlik, lehet
de még egy kicsit hadd féljek - veled.










HÓNAPSOROLÓ


Hol a vadász, ki vadra vár
végére jár a január
havas húsát a hegy lesöpri
zergéket űz a szél, köszönti
napos napját a február
de március mosolyra hív
színnel, szagokkal, új szelekkel
felhőfészekben kikelettel,
és áprilisnak könnye hull
fénye mögött hűvös lapul
tócsát szárít a böjti szél
s ha vége már májusba ér
arany-esője hull a rögre
hársfa virága száll pörögve
június sárga, ért kalásza
fejét hajtja az aratásra
júliusi Nap lázas tüzében
elmerülsz a tavak vizében
augusztus mire véget ér
kemencében az új kenyér
s szeptemberben a sok diák
kerülné már az iskolát
október szőlőfürtjein
must édese csábít megint
november szürke ködsubája
didergő dért terít a tájra
és mire hó pihen a fákon
itt a december, a karácsony.







IMÁDSÁG


Tűztől, víztől, szenvedéstől,
bánat-mosta szenvedélytől
őrizd, Uram minden álmom
míg az utam megtalálom.

Hívó szóval el nem érlek,
halk imával arra kérlek,
ne engedd, hogy elveszítsem
hivő hitem, tiszta szívem.

Minden szavam néma zsoltár
arcom fényes, égi oltár
pillantása ős-szemeknek
réges-régi szellemeknek.

Pillantása új Napoknak,
mennydörgése haragodnak,
csillagok közt fény az égen,
meg se sejtett messzeségben.

Nem vagyok se bölcs, se vétlen,
szavaid se mindig értem,
úgy szeretnék megfürödni
szereteted melegében!

Elfeledni ami bántott,
átölelni a világot
mint a gyermek, fénylő szemmel,
angyalszárnyú türelemmel.

Nem hajtom a porba térdem,
csak megtartom, mit ígértem
szabad szóval, akarattal,
magam-kínált alázattal.

Tűztől, víztől, szenvedéstől,
bánat-mosta szenvedélytől
őrizd, Uram minden álmom
míg az utam megtalálom.







ISTENHOZZÁD


Legyen szavad bölcsők zenéje
ringatva édes álmokat
legyen harangok hűvös hangja
mely csend múltán is ittmarad
legyen szavad virágok szirma
lágy zizegés a fű felett
legyen szavad istenhozzád
ha elmegyek

legyen szavad csillagok hangja
fényes, tiszta és bűntelen
templom kövén zsoltár zenéje
földre terített életem
minden álma hozzád siet,
legyen szavad istenhozzád
ha elmegyek

legyen szavad sziklák morajló
hörgése hegyek peremén
a mélységbe utánam nyúlva
legyen szavad majd a remény
legyen szavad emlék-palást
beburkolva az életet
legyen szavad istenhozzád
ha elmegyek.







A KERTBEN


A kertben, ott, a régi kertben
hol összefolyt álom s valóság
ha elmegyek, s már nem leszek
emlékeztetnek rám a rózsák
mohos kövek közt bánat búvik
aranyhalas tó vak vizén
magányos dalát ott dalolja
egy csöpp szirén
a titkos kert kavicsos útján
szél zizeg a rőt lomb között
madárfészek a bokrok alján
vakító zöldbe öltözött
pázsitfoltok, mint sok sziget
várják súlyos lépteidet,
s ontja bódító illatát
fehér akác, tűzviolák,
s a repkény,
míg a fal mentén fut el
sötét levelei közt
csak hangodra fülel
a kertben, ott, a régi kertben
hol nem leszel már ismeretlen
hol hallgattam szavad zenéjét
kábult szívvel, s Szent Iván éjét
beragyogta a mosolyod,
a kertben, ahol minden kőben
fakéregben, sziromesőben
ott vagyok
a kertben, ott, a régi kertben
hol összefolyt álom s valóság
ha elmegyek, s már nem leszek
emlékeztetnek rám a rózsák.







MORZSAASZTAL


Kinn a kertben,
lenn a porban,
szél se járta
fűz-bokorban,
morzsaasztal
megterítve,
ott ebédel
varjú, cinke.
Nem hallatszik
semmi hang,
rigó csőre
fürgén kapkod,
szárnyát nyújtja
peckesen, egy
vadgalamb.

Fűnek-fának
sűrű árnya,
margaréta
száz virága
tűző naptól
eltakar,
tócsa mélye
vizet kínál,
morzsatorta
szomjat ébreszt
egyhamar.

De mikor a
vén toronyban
delet kong a
nagyharang,
kinyílik a
konyhaajtó,
mögötte meg
furcsa hang:
Nagyot nyávog
Marci macska,
minden madár
felrepül,
csak az öreg,
süket varjú,
az marad ott
egyedül.







A SÍRÁSÓ MONOLÓGJA


Ásómra támaszkodva töltöttem sok napom;
akadt munkám elég, alig volt alkalom,
hogy ne kellettem vón' valakinek -
sok volt a fiatal, de még több az öreg,
büszke vagyok, mert ez nem munka: hivatás,
és nem csinálja nálam jobban senki más;
ha kérdik, mi a dolgom, csak kihúzom magam,
s egyenes nyakkal mondom: a föld az én uram.

Kérdezték már, nem félek, hisz dolgom a halál,
de én senkit se bántok, s akire rátalál,
idekint nem maradhat, ha várja már a sír,
hát ne engem bántson, ki feledni nem bír,
nem döntök életről, halálról sohasem,
ásó, kapa kezemben, s csak a dolgom teszem,
az én ,,kuncsaftjaimnak" már úgyis vége van,
nekem nincs főnököm más: a föld az én uram.

Becsülettel szolgálok majd' ötven éve már,
s érzem, itt sompolyog köröttem a halál,
élezgeti kaszáját, jobbra-balra legyint,
előbb-utóbb, tudom, engem is megsuhint -
nem félek tőle jobban, mint bárki más teszi,
bízom az Úrban: ő adja, s el is veszi...
de lesz-e, ki eltemet, ha tényleg vége van,
s magához szólít engem a föld, az én uram?







SZiVÁRVÁNY


Látom, ahogy meg-megránduló arccal
tűri az esőt
virágcsokor már nem divat a randevún
hát a zsebébe süllyeszti kezét
várakozó szemekkel nézi újra meg újra
az oszlopon az órát
elmúlt, igen, elmúlt már az idő
jöhetne... és az eső is a legrosszabbkor...
no meg a szél is föltámad lassan
honnan jön? - körbeforgatja fejét
föl-fölrezzen a villamosok zajára
de hiába, ezzel se jött....
az eső meg egyre inkább zuhogósra vált
lassan föladja, csüggedten elindul
egy lépést előre, kettőt vissza, ha mégis...
villamosok mennek, jönnek
az eső is csendben alábbhagy
már a saroknál jár, de vissza-visszatekint:
mi legyen? menjek, maradjak?
hirtelen sietős
sarkak koppanása a járdán
meg-megbicsakló sarkokkal
fut a lány
ne haragudj - lihegve mondja - nem tudtam előbb
ugyan már - a mosoly valódi
- hisz én is épp most jöttem
s két felhő között
készülődik odafenn a szivárvány.







TETOVÁLT SZÍV


Színes barázdák
sűrű sorát
vési szívemre
találkozásunk
minden perce
lüktető, dobogó
szívemre
eleven, lobogó
tűkkel rajzol
az öröm
nem fakuló
színekkel
makacsul
mély barázdákba
töltve
mosoly-tinták
aranyát
hirdesse örökre
amíg csak él
s dobog
szeretlek, míg
lélegezni tudok.







UTCADAL


Koppan a kő lábam alatt
szalad velem a pillanat
utam mentén börtönvirágok
vigyázz rám, én rád is vigyázok
ne félj, míg fogod a kezem
ha kell, érted is vétkezem
a sors - nem tudjuk, mit akar
ha kell, érted is szól a dal.

Sok szürke fal és szürke arc
kevés siker de sok kudarc
éhes a szám, vacog a testem
annyink van, amit megkerestem
ne félj, míg fogod a kezem
ha kell, érted is vétkezem
a sors - nem tudjuk, mit akar
ha kell, érted is szól a dal.

Fáradt szavak, eltört remény
nincs semmim, csak te vagy enyém
egymásba kapaszkodva élünk
jövőnk az, amit megígérünk
ne félj, míg fogod a kezem
ha kell, érted is vétkezem
a sors - nem tudjuk, mit akar
ha kell, érted is szól a dal.

Álmodom néha szépeket
házat, családot, életet
fájdalom nélkül sok napot
mosolyba burkolt holnapot
ne félj, míg fogod a kezem
ha kell, érted is vétkezem
a sors - nem tudjuk, mit akar
ha kell, érted is szól a dal.

A járda széle túl kemény
de Isten ege mind enyém
el nem taszít, nem válogat
rám is éppen úgy tűz a Nap
ne félj, míg fogod a kezem
ha kell, érted is vétkezem
a sors - nem tudjuk, mit akar
ha kell, érted is szól a dal.

Koppan a kő lábunk alatt
kevés volt, s kevesebb maradt
te meg én, két otthontalan
de azért csak ne félj, fiam
ne félj, míg fogod a kezem
ha kell, érted is vétkezem
a sors - nem tudjuk, mit akar
ha kell, érted is szól a dal.







ÜNNEP
(végtelen vers)


Az ünnep úgy kezdődik,
hogy velem vagy
szád sarkában futó mosoly
szemedben táncolnak a fények
a többi nem is fontos

míg eljön az ünnep

szélvészként száguldó percek üzennek
az elmúlás kapujából
nincs sok időd - súgja a szél
mit számít mennyi, amíg
pillantásod bársonytakaróját
álmodja körém
hűséges hívem, a csend

míg eljön az ünnep

forgácsként repülő fájdalmak idéznek
száz hulló hajnali könnyet
túl sok a kín - súgja a szél
mit számít mennyi, amíg
hangod arany-muzsikája
ringatva sodor
múlt és jövő vizein

míg eljön az ünnep

embermód élni, szeretni egészen
tárt szívvel, szabadon
túl sok a vágy - súgja a szél
mit számít mennyi, amíg
vállad csontja a párnám
s két karod ölelése
óvón betakargat

úgy kezdődik az ünnep

hogy velem vagy
szád sarkában szelíd mosoly
szemedből rám sütnek a fények
a többi nem is fontos...







VÁRNI TANÍTS


Taníts meg engem várni, várni
szelíd szavakra rátalálni
birokra kelni rossz napokkal
sötétre nyílt gond-ablakokkal

taníts meg engem félni, félni
két könny között mosolyt remélni
fűszálak közt keresni zöldet
vad tengeren tenyérnyi földet

kérni taníts, ne követelni
szótlan kérdésre is felelni
hallgatni, mikor rám kiált
a türelmetlen, vad világ

taníts meg engem harcra kelni
ostobák nyűgét elviselni
törvény szavát lehajtott fejjel
tűrni-fogadni, úgy, ahogy kell

taníts engem nevetve kérni
nyitott szívvel taníts meg élni
taníts szeretni és feledni
hétköznapokon ünnepelni

s ha túléltem ezer csodát
taníts meg engem várni rád.







VOLNÉK


Volnék tengernyi könny
volnék vágy és öröm
volnék szívedben dal
vers, mely csendről szaval
volnék harmatvirág
látnák arcom a fák
volnék csipetnyi szép
pinceablakból ég
álmos folyók fölött
volnék hajnali köd
volnék alvó remény
volnék ujjad hegyén
hűvös símogatás...
volnék akárki más
volnék erős vagy szép
volnék piros vagy kék
volnék valami jó
néma szájon a szó
erdő földjén gyökér
fűzfa ágán levél
tálon falat kenyér
kéz, mely kezedhez ér
szemed tükrén a fény...
s benne ott volnék én.







A VÉG


Csak egy szelíd szavú madár volt
semmi más
de jött a héja, s rázuhant
egy pillanat volt,
néhány szárnycsapás...
ennyi a vég
és nincsen folytatás.

Csak egy szelíd szavú madár volt
de benne a világ
minden csicsergő dala ott szólt
a nyár, az ifjúság,
a fészek és a hulló lomb szava
hajnali álmok ringató dala...
egy pillanat, csak ennyi volt a vég,
ha jól figyelsz, a dalt is hallod még...

Csak egy szelíd szavú madár volt
de mind azok vagyunk
ha sír bennünk a dal,
vagy ha csak hallgatunk,
és mindig jön a héja,
és csak egy pillanat...
és utánunk is csak egy dal marad.













ZENG A VILÁG


Élek, míg írok
Írok, amíg élek
Kevés szóval
Ennyi nekem az élet

Zeng a világ
Míg körbejár az óra
S meghalok majd
Csendes muzsikaszóra

Józan világba
Bolondnak születtem
Eljárt lassan az
Idő is felettem

Sok édes álmot
Elmesélt az élet
Tehettem volna
Tán valami szépet

Sok távoli cél
Elfutott előlem
Világmegváltó
Mégse lett belőlem

Békére leltem
Oly keveset kérek
Élek, míg írok
S írok, amíg élek










 
 
0 komment , kategória:  Fortune Brana  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 1 
2016.03 2016. április 2016.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 33 db bejegyzés
e év: 437 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 339
  • e Hét: 5657
  • e Hónap: 24285
  • e Év: 141639
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.