Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 68 
Kvóta dal
  2016-01-31 19:30:21, vasárnap
 
 







KVÓTA DAL - EURÓPA-MIHI-2016

Készítette: Mihályfalvi János - ,,mihi"
Készült: Svédországban


Varga Miklós "Európa" című csodaszép szerzeményét - a kötelező betelepítési kvóta elleni fideszes aláírásgyűjtés vezércsillagaként - ezzel az új, megvilágító üzenettel aktualizáltuk a migránsválsághoz:


Dalszöveg

Bús dalába fél a nép,
Hogy egy másik majd helyébe lép
Sportos, sok szír ruhája kordontól felhasadt,
Merkel adja a másikat.

Megszűrte s küldte szerteszét
A mesés Kelet ezer gyermekét
Hiába húztunk fel száz ütközőfalat
Ha a kulcs "Angie"-nál maradt.

Ezért félek, legyőzik ők
A vén Európát, a menekülők!
Nagyon kérlek, ne szüld meg őt,
Az új EU kvótát, a könyörülőt!

Kerítésed mit sem ér
Két kezében ott az engedély
Harcos muszlim kiáltva Horgostól elszaladt,
Így élünk új félhold alatt.

Testünkből tép, ki enni kér
Hazát is kap, amivel visszaél
S ha vetett ágyainkban mind aludni tér
Nem lesz majd annyi munkabér.

Ezért félek, kerülöm őt
A csúf EU kvótát, a trükközőt!
Nagyon félek, elöntik ők
A vén Európát, a menekülők!

Nagyasszony hangját hordja szél
Tettével vét, amikor nem beszél
Pénzisten és vad angyala közösen hívogat
Arcába vágod a kardodat.

Szevasz migránsáradat!
Remélem Magyarország megmarad!
Népvándorlást és terror-lázt fél a nép
Őrizzük Viktor Schengenét!

Ezért kérlek, segítsd meg őt
Ne dobjuk még be a törülközőt
Nagyon félek, elöntik ők
A vén Európát, a menekülők!

Ezért védd meg, ha szereted őt
A vén Európát, a gyönyörű nőt!
Nagyon kérlek, töröld el őt
A rossz EU kvótát, a kötelezőt!

Ezért kérlek, segítsd meg őt
Ne dobjuk még be a törülközőt
Nagyon félek, elöntik ők
A vén Európát, a menekülők!

Ezért védd meg, ha szereted őt
A vén Európát, a gyönyörű nőt!
Nagyon kérlek, töröld el őt
A rossz EU kvótát, a kötelezőt!

Ezért kérlek, segítsd meg őt
Ne dobjuk még be a törülközőt
Nagyon félek, elöntik ők
A vén Európát, a menekülők!


KVÓTA DAL EURÓPA MIHI 2016

Link








Egy Rómából indított IMALÁNC ORBÁN VIKTOR miniszterelnökért, mely már körbejárta a világot!

Imalánc Orbán Viktor miniszterelnökért

A nem szűnő sárdobálás mellett hál Istennek egyre többen látják Orbán kiállását. Még elgondolni is szörnyű,hogy mi lett volna Magyarországgal,ha gyurcsány-féle bagázs maradt volna hatalmon ebben a helyzetben


IMALÁNC ORBÁN VIKTOR miniszterelnökért:

Az Úr legyen előtted, hogy a jó utat mutassa néked!
Az Úr legyen melletted, hogy téged karjába zárjon és megvédjen a veszedelmektől!
Az Úr legyen mögötted, hogy megvédjen a gonosz cselvetésétől!
Az Úr legyen alattad, hogy felfogjon, ha elesel!
Az Úr legyen tebenned, hogy megvigasztaljon ha szomorú vagy!
Az Úr legyen körülötted, hogy megvédjen, ha mások rád rontanak!
Az Úr legyen fölötted, hogy megáldjon téged!
Így áldjon meg téged a jóságos Isten ma, holnap és minden időben!
ÁMEN

Via del Casaletto, 481
I - 00151 Róma


Az eredeti levél:

Nos, a láthatóan Rómából indított levelet én már Ausztráliából kaptam és úgy döntöttem, hogy eleget teszek a felkérésnek és továbbküldöm, illetve nem szakítom meg a láncot.
Továbbküldöm még azért is, mert a levél bepillantást enged a szórt magyarság "észjárásába" - függetlenül attól, hogy rendelkezik-e vagy sem magyar állampolgársággal (szavazati joggal) - észjárás, amely mindenképpen józanabb, hiszen "érdekmentes" és nem fertőzi az anyaországi politikai küzdőtér indulatoktól terhelt szelleme(!)...

ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖKÜNKRŐL:

Igazán megérdemli hogy imádkozzunk érte, én minden nap ezt teszem. Akárki - akármit mond:
*többet tett az országért, mint elődei, akik csak a nagy adósságot halmozták fel.* Sajnos, a magyarokat, mint mindig, az a média irányította, ami nem magyar kézben van. "Agymosást csinálnak" ...nagyon sokan a médiának dőlnek be, és nem a tényeket nézik. Becsmérlik, befeketítik Orbánt: az "Istentelen Európai Unió", a külföldi multik, bankok és más államok is, mint pl. USA, amelyeknek érdeke, hogy Magyarország csődbe menjen, hogy felvásárolhassák az egész országot (mint Görögországot).

Erre még rájön a többi párt sárdobálása (főleg "a szabadkőműves baloldalé"), amelyek megpukkadnak az irigységtől, mert ők sohasem tudtak ilyen teljesítményt felmutatni, és nem is fognak. Amit viszont nagyon jól tudnak, kérni az IMF-től a rengeteg pénzt, amit külföldre mentenek.

Senki sem tökéletes, Orbán sem. De a bölcs ember mérlegeli mindazt, amit elért, azzal szemben, amit elmulasztott. Megkapta az országot:egy nagy adóssággal, erre még rájöttek a természeti csapások, mint: árvíz, a vörös iszap, a Veres pataki cián szennyezés. Ezzel szemben megállította az ország adósságának további növekedését, védi a Keresztyénséget az Unióval szemben. Más államban az ilyen embert tisztelik és megbecsülik, ...nálunk? ... ez pont fordítva van.

Isten óvd meg a hazát a "baloldaltól"!

Hát imádkozzunk érte!


Link


Link
















 
 
0 komment , kategória:  Magyar sorsot - magyar kézbe!   
Tudtad?
  2016-01-31 17:00:27, vasárnap
 
 







T U D T A D ?


- 4000 évvel ezelőtt Babilonban bevett szokás volt, hogy az esküvő után a menyasszony apja újdonsült vejét egy hónapig itatta. Az ital mézből készült sör volt, innen származik a magyar "mézeshetek"" illetve az angol "honeymoon" (mivel a babiloniak holdhónapot használtak) kifejezés.

- A baglyok az egyedüli madarak, amelyek látják a kék színt.

- A Caesar salátát nem Julius Caesarról nevezték el. Nevét kitalálójáról, Caesar Cardiniről kapta, aki először készített ilyet saját, Caesar's Palace éttermében a mexikói Tijuanában.

- *A földkéreg tektonikus lemezei olyan sebességgel mozognak, mint amilyen gyorsan az emberi köröm nő.*

- A Földön minden nap 0,00000002 másodperccel hosszabb az előzőnél, a Föld forgási sebességének lassulása miatt.

- A földrengések erősségének mérésére szolgáló Richter-skála növekvő mérőszámai 32-szeres szorzót jelentenek egymáshoz képest. Vagyis, egy 6-os erősségű rengés ereje a 32-szerese egy 5-ös erősségűnek. Bár a 10 a maximum, a becslések szerint egy 9-es erősségű rengés teljes tektonikus pusztulást jelentene. A legkisebb, műszerek nélkül is észlelhető rengés a 2-es.

- A gepárd az egyedüli macskaféle, amelyik nem tudja visszahúzni a karmait.

- A kaméleon testhosszúságának másfélszeresét teszi ki nyelvének hossza.

- A ketchup Kínából származik.

- A korabeli írásokból kiderül, hogy Leonardo da Vinci nem tudományos vagy művészi teljesítményére volt a legbüszkébb, hanem arra, hogy puszta kézzel képes volt vasat hajlítani.

- A lézersugár feltalálása után egy ideig a sugár erejét Gillette-ben mérték, ami azt mutatta, hogy hány Gillette borotvapengét volt képes átlyukasztani.

- A méhek, a teknősök és a termeszek teljesen süketek.

- A patkányok hosszabb ideig bírják víz nélkül, mint a tevék.

- A sakkban használt "Sakk-matt" kifejezés alapja a perzsa "Shah Mat", aminek jelentése: "a király halott".

- A testen belül a fájdalom kb. 110 m/s sebességgel terjed.

- A Titanic katasztrófáját két kutya is túlélte.

- *A világ ivóvízkészletének egyharmada Kanadában található.*

- A világ legnagyobb munkáltatója az indiai vasúttársaság, több mint egymillió alkalmazottal.

- *A víziló bőre közel 6,5 centiméter vastag, így a legtöbb fegyver lőszere ellen védelmet nyújt. Az állat 3 méternél nagyobbra és 4 tonnára is megnőhet, mégis gyorsabban tud futni, mint egy ember!*

- Albert Einstein 6 éves korában kezdett beszélni.

- Az amerikai űrhajósoknál követelmény a 180 centiméternél kisebb testmagasság.

- Az Apollo 11 űrhajó landolásakor már csak 20 másodpercre elegendő üzemanyaggal rendelkezett.

- Az eddigi leghosszabb, emberi testben talált bélféreg 33 méter hosszú volt.

- Az első autós kiadó ablakkal rendelkező étterem egy McDonald's volt, az Arizona államban található Sierra Vista-ban. Az étterem azért csinált ilyen kiadó ablakot, hogy a közeli katonai támaszponton állomásozó katonákat is el tudják látni élelemmel, akiknek egyenruhában tilos volt
bármilyen boltba belépniük.

- *Az első e-mailt 1972-ben továbbították az Interneten keresztül.*

- Az ollót Leonardo da Vinci találta fel.

- Az USA államok közötti autópályáit úgy építették, hogy minden 5 mérföld útból legalább 1 mérföld egyenes legyen. Ezek az egyenes útszakaszok repülőgép leszállópályaként használhatók háború vagy egyéb vészhelyzet esetén.

- Csak két állat van, amely a fejének elfordítása nélkül is látja a háta mögötti területet: a nyúl és a papagáj.

- Egy ember hamarabb elpusztul a teljes alváshiánytól, mint az éhségtől. 10 alvás nélküli nap már elég a halálhoz, míg éhezni több hétig is képes egy egészséges személy.

- Hitler és Napóleon is csak egy herével rendelkezett.

- Kanada az egyetlen olyan olimpiát rendező ország, aki nem nyert aranyérmet a saját olimpiáján.

- Tüsszentés közben az ember szíve egy millisecundum időre megáll.
















 
 
0 komment , kategória:  Tudod-e?  
Ligeti Éva
  2016-01-29 19:00:24, péntek
 
 













LIGETI ÉVA VERSEI - Válogatás


Ligeti Éva Budapesten /1954 - /, Szolnokon a Tisza fővárosában él, óvónő; pszichopedagógia szakos gyógypedagógiai tanár, és mentálhigénés szakember. Kb. 2004 óta foglalkozik komolyabban versírással, első versválogatása 2005-ben jelent meg, újabb verses kötete Holdfénykeringő címmel 2013-ban jelent meg, 2015-ben megjelent harmadik verseskötete: Holdhegedű hangai címmel.

Költészetében az érzések a hangsúlyosak: a boldogság, az öröm szopránja, majd a csalódottság, a bánat és a gyász baritonja is meg szólalnak. Egyéni meglátásai alapján jeleníti meg az emberi kapcsolatokat, a mindennapok élethelyzeteit, melyek megérintik mindazokat, akik nem kerültek az érzéketlenség fogaskerekei közé. A természet utánozhatatlan csodáinak megjelenítése, érzékeltetése, impresszionista jellegű ecsetvonásai magával ragadják az olvasót. Ajánlom mindazoknak, akik szeretik az igényes kortárs irodalmat.

"A művészet híd a lélek és a valóság között"
Ligeti Éva








ADONISZ


Hajnali fényben ragyogva
Pompáznak féltett kincseid
Gyöngéden fésüli a szél
Fekete hajad tincseit
Ajkad rubintját érintve,
Csókodtól mindig mámoros
Leszek - szeretőd, kedvesed
Gyönyörtől, szemem fátyolos
Kételyem fátyolba rejtem
Őzbarna szemed szelíden
Tekint rám - ám vágyad sejtem
Szívedbe lelkem merítem
Érintésedtől remegek
Felajzott testem pezsdíted
Istenem, de jó! Szeretek.
Virággal terített pamlag
Kikelet - csodás ébredés
Adonisz gyöngéden ölel
Elillan minden kétkedés

Burokban születtél - tudom
Szerencsés még is én vagyok
Rejtelmes utam véginél
Ölükbe vesznek angyalok







AMÍG VELED VOLTAM


Amíg álmaimban lehunyt szemmel látlak
Liliomok között fuldokolva várlak
Gyűrött takaró fed, s teríti az ágyam
Hamvadó-fehérbe mártózik a vágyam

Amíg emlékeim uralják a testem
A világot ezer színnel festem
Sziklatekinteted, kéksége megfagyott
Várlak akkor is ha, minden szín elfogyott

Amíg iramlanak hozzád érzéseim
Virágporként gyűlnek apró kérdéseim
Hajdani vonzalmad, mért foszlott szét végleg?
Ki javára billent a szeretetmérleg?

Amíg veled voltam, virágillat áradt
Erős karjaid közt sosem voltam fáradt
Minden mozdulatod bevésett egy képet






ÁLDOZAT NEM VAGYOK


a sár ruhámhoz tapadt
de áldozat nem vagyok
vad, sodró víz, elragadt
a jóból semmit sem hagyott

tört kövek - szívem helyén
érzésből alig maradt
lenézőn nézett felém
ki mellettem elhaladt

parttalanul sodródom
szánalmukból nem kérek
várnék, ha lenne módom
nyugtot mégsem ígérek...







ÁLMODOTT ÁLMUNKBÓL


gondtalan ifjúság
tovatűnt messze
álmodott álmunkból
valóság lesz-e?

hányszor lesz kikelet
rózsaszín virág
látunk ismeretlent
s milyen a világ?

ezernyi utunkon
próbatételek
kalandos emlékek
apró részletek

összeforrt életünk
egyfelé halad
mind az, mit megéltünk
a miénk marad

valóság ölében
fészkel a lelkünk
álmaink peremén
egymásra leltünk










AZ ÁLMOK VISSZATÉRNEK
( Rólad álmodtam az éjjel )


Rólad álmodtam az éjjel
Nem számolva a veszéllyel
Érzelmeim szerteszéjjel
Randevúznak a reménnyel

Bárányfelhőket terelem
Bújocskázol most is velem
Benned lapul egyik felem
Másik részem meg nem lelem

Huncut szemed rajtam nevet
Vérző szívem mégis szeret
Harmat cseppje könnyem lehet
Boldoggá nap fénye tehet

Sugara lelkemig hatol
Szív- pacsirtám neked dalol
Úgy is rád talál valahol
Álmaimért lelkem lakol.

Fejem puha párnán hever
Emléked még édes teher
Vágyam színes koktélt kever
Álom körém fátylat teker










BENNEM LAKOZIK A DÉMON


Bennem lakozik a démon
Lehúz a mélybe, megragad
Belőlem érték nem marad
Hulladék, vagy egy rongydarab
Amely egy ágon elakad

Bennem lakozik a démon
Uralkodik az érzelem
Lelkemben a félelem
Mi az igaz - már kétkedem
Milyen lesz így az életem?

Bennem lakozik a démon
Haraghálómat kivetem
Fekélyes sebként viselem
Vergődő testben cipelem
Emberként van még hitelem?

Bennem lakozik a démon
Fogva tart még a gyűlölet
Nem eresztem a bűnöket
Varázslat, vagy csak bűvölet?
Olyan ő, mint egy hű követ

Bennem lakozik a démon
Mily gonosz tervek erednek
Bennem csak bajok teremnek
Úgy élek, mint egy eretnek
Akit sehol sem szeretnek

Bennem lakozik a démon
Lehúz a mélybe, megragad
Belőlem érték nem marad
Hulladék, vagy egy rongydarab
Amely egy ágon elakad







BÍBOR SZÍNBEN ÉGEK


Lelkem tüze éget
Vörös virág létet
Élek,s illatozok
Néked tavaszt hozok

Őrzöm hegyek zöldjét
A pásztorok földjét
S bárány puha ágyat
-Felhevülő vágyat -

Megyek veled,megyek
Mindent érted teszek
Napsugarat nyelek
Nektárt csepegtetek

Hajolom ívedet
Őrizem szívedet
Leszek a jelened
Maradok mindened

Bíbor színben égek
Boldogságban élek
Rózsányi létem
Ha kell,érted tépem.







CSEND

Szikla üres sötétjében
tátongó üreg közepén
az égő fáklya kezemben
lángjában benne égek én...

Lépkedek bizonytalanul
támaszt keresve, ott alul
és mint aki járni tanul
úgy matatok arctalanul

Elnyel a mély, benne korgok
mint üres gyomor éhesen
bizonytalanul toporgok
s a csend csikordul élesen

Hatalmassága összetör
még is szűk nekem ez a hely
egy gondolat, s a szó, beszéd
üres pohár, díszes kehely

Mihaszna kincsek köröttem
eltorlaszolják utamat
rejtélyes árnyak mögöttem
riadtan féltem magamat

Cipelem a dalt, a zenét
ritmusát és a szenvedélyt
a szívem halk üzenetét
s fájó lelkemben a reményt







CSENDES ÁLOM


Csendesen cseppen éjbe az álom
Elnyeli csöndben, s fut ezer szálon
Körkörös körbe fonja a vágyat
Gyűröttes gyönyör nyomja az ágyat

Terhétől távol könnyű a teste
Szakadt ruháját letette este
Szabadon szárnyal, súlytalanságban
Káprázik szeme az éjszakában

Álomvilágban varázsos minden
Időben, térben határ már nincsen
Pillanat, óra, napok vagy évek
Felvillannak, majd oszlanak képek

Rejtélyes árnyak libbennek tova
Csillaggá válik lépteink nyoma
Követve útjuk mélyül az álom
Csendesen csillan színük a szálon







CSENDES MAGÁNYRÓL


Csendes magányról magam vallatom
A szívem dobban, csöndben hallgatom
Neszezve rezzen fákon a levél
A múltba téved, s álmokról mesél

Halk suttogással üzen a kétség
Villanó létem ezernyi vétség
Míg büntetésként levelek hullnak
Elhagyott ágak az égbe nyúlnak

Lassan lépkedek, nézem a tájat
Hogyan tépázza, a szél a fákat
Érzésviharok uralják lelkem
Mikor sikerül magamra lelnem







CSILLAGGÁ VÁLVA ...


Vágytam rád kedves
Mint harmatcseppre
Vár szomjas szirom

És minden egyes
Érintésedre
- Már, alig bírom

Mohóságomat
Titkon tartani
Hiszen szeretlek

Lázas lángomat
Vízzel oltani
Lásd, nem is lehet

Aranyló fényben
Szivárvány hátán
Hozzád simulok

A messzeségben
Magunkat látván
Veled indulok

Végtelenségben
Jeleket hagyunk
Utat találva

A kéklő égen
Eggyé olvadunk
Csillaggá válva







CSEPPKŐ


szívem sajog
fájdalmam
cseppenként
kővé válik
boldogságom
feloldott
mészkőszemcséi
lehullnak
kővé fagynak
jégcsapként
utánad nyúló
sóhajom
dermedt
csendben
könnycseppjeim
oldják
keménységed
apránként
közelítve
toldozzuk
fönt és lent
egymás felé
kinyújtott
vágy-kezünk
lassan
elérjük
egymást
a kongó üresség
visszhangozza
sikolyom
eggyé válva
részem
a részed
már
egészen







CSILLAGGÁ VÁLVA


Vágytam rád kedves
Mint harmatcseppre
Vár szomjas szirom

És minden egyes
Érintésedre
- Már, alig bírom

Mohóságomat
Titkon tartani
Hiszen szeretlek

Lázas lángomat
Vízzel oltani
Lásd, nem is lehet

Aranyló fényben
Szivárvány hátán
Hozzád simulok

A messzeségben
Magunkat látván
Veled indulok

Végtelenségben
Jeleket hagyunk
Utat találva

A kéklő égen
Eggyé olvadunk
Csillaggá válva







EGYÜTT


Szemedben még ég a fény
Az álmok s a szenvedély
Együtt a vágyak tengerén
A csillagok közt Te meg Én







ELMÚLT


napok
törmeléke közt
szerteszórt percek
előle elfutni
van-e elég merszed?
leomló vágyromban
suták a lépések
apró darabjai
lerombolt érzések
lehullt
homokszemek
beborítják álmod
fullasztó kétségben
nehéz már helytállnod
nyomasztó nyomokban
keresed az utat
elvesztél
utánad már
senki sem kutat
elmúlt
a délibáb
csalóka kép kísér
ragyogó csillagot
fogyó Hold sem ígér
nem érted
hova tűnt a csalfa tünemény
magad sem hiszed el,
hogy él még
a remény







ÉJJEL...


Tolvajként surrant az éjbe az este,
Csillagos égen a Hold kereste.
Tó tükrén árnyát vonszolta remegve,
Csillanó redők közt ringott remegve.

Merengett némán örökös magányban,
Elmerült néhány különös varázsban
Csillag ösvénnyel fonta magát körül,
Partnert választott követői közül.

Titkon fürkészte mily csodás a teste,
Eggyé váltak ott,és ez lett a veszte.
Huncut mosollyal magához ölelte,
Hajnal harmatát bíborral övezte.
Kacér alakja lassan terült széjjel,
Pazar fényében elveszett az éjjel.







ÉJSZAKA


Nyugvó nap kezéből a fényt kivette
Helyére sötét fellegeket húzott
Csillagokkal szórta ruháját tele
Éjszakával fénylő Hold randevúzott
Vonásait sejtelmes homály fedte

Enyhe szellő fújta szürke fátyolát
Sötétben porladó lámpással kereste
Eldugott vágyak aranyló kapuját

Félhomályban kontúrunk összeolvadt
Vibráló testünk gyönyörtől remegett
Varázslatos messzeség felé haladt

Múló éjszaka fekete leple alatt
Szenvedélyünk kéjes álom lehetett
Simulva a sötét gyémántja maradt







ÉRINTS MEG!


Látod, ahogy a Hold, belegömbölyödik
az éjbe? Ezüstben fürdeti az eget,
miközben csillagok gyűlt hada őrködik
felettünk, s a felhő szűrt füstöt ereget.

Pillanat varázsa. Kezed, kezemhez ér.
Fényablakok nyílnak, s a végtelen távol...
Egyre közelebb vagy, mint hódító, vezér.
Érezlek. Köröttünk az esthomályfátyol

lengedez. Hajad a szél lebbenti, csillan
szemed. Tekinteted a lelkemig hatol.
Lámpák pislákolnak. Az idő elillan.


Csak te és én vagyunk, a téren, valahol.

A csendben tücsök szól, s zakatol a vonat.
A szívem kalimpál. Szótlanságba mélyed
tépett kíváncsiság. Elhalkul szófonat.
Ha hozzám hajolsz, elvakít fényed.

Arcomra alkonypírt kopíroz az érzés.
Vágyom, hogy megérints. Tedd raboddá lelkem!
Számra forr az ajkad, elakad a kérdés
Karjaid közt kedves, boldogságra leltem.







FÉLELMED


már mindennek vége
hátradőlsz unottan
fénytelen homlokod
ráncolod nyugodtan

félelem arcodra
torz mosolyt varázsol
hitedtől megfosztva
magának harácsol

piócaként tapad
elszívja véredet
lelked üdvösségét
s fizeti béredet

nyomasztó gondolat
rombolja lelkedet
csalódás, gyötrelem
mely hozzá elvezet

szembesülsz magaddal
szédítő valóság
megkapott esélyed
most csupán adóság

amire csak vágytál
eggyé vált lényeddel
minden apró érték
felér a lényeggel

miként méred sorsod
mit ér az életed
elmaradt dolgokat
magadtól kérheted







FORDULÓ


éjszakába fúl a fény
szertefoszlik vak remény
szürke minden sármagány
csillag hullik valahány

szobám falán árny dereng
gondolatom elmereng
távol, ahol szél dalol
este a Hold udvarol

nappal könnyű lepedő
szívem folyton epedő
tüzes csókra vágy a szám
mikor tested ér hozzám

reggel ajtón érkezik
csodás nap ígérkezik
ahogy simul nesztelen...
s itt vagyok még meztelen

hajnal mikor átölel
boldogság itt van közel
és az érzés ami vár
szerelmem karjába zár







A GONDOLAT SZABAD


Itt állok a máglyán, kezem összekötve
Égbeszúrt gerenda, fogva tart örökre
Bámészkodó tömeg hangosan szidalmaz
Amit eddig tettem, már csak egy romhalmaz
Szárnyára engedtem néhány gondolatom
Most a vétkes szókért magam korholhatom
Kegyveszetté váltan, pokolra kívánnak
Merész téziseim róják fel hibámnak
Mindez csak koholmány - ez tiszta őrület!
Ezért e felhajtás, ezért a csődület?







GONDOLJ RÁM!


Gondolj rám, mikor harmat cseppje csókol
Csillogó gyöngye, szivárványként bókol
Aranyló nap fénye simogatja tested
Gyöngéd mosollyal lelkem újra fested

Minden múló perc, mely nélküled telik
Tűnő álomkép, a semmibe veszik
Tudd, hogy szenvedek, mint sárguló levél
Míg gyarló szívem csak ragyogást remél







GYŰLÖLNI ÉS SZERETNI


Felkorbácsolt lelkem, tengerként hullámzik
Egyszerre haragos, majd csillámként játszik
Haragos zöld színű, habok úgy letörnek
Türkiz kék gyöngyei, jelei gyönyörnek

Szemed tiszta fényét, oly nagyon szeretem
Benne bújó álmok, képeit keresem
Ahogy végig pásztáz, s gyöngéden simogat
Érett barnasága, magához hívogat

S amikor villámlik, szikrát szór a szemed
Megdermedek tőled, s a lábam is remeg
Gyűlöllek, amiért fájó sebet ejtesz
Édes pillanatért, könnyedén felejtesz

Szeretem, ha kezed, átöleli vállam
Mikor kósza szíved, nyugalmat nyer nálam
Ajkad érintése, mindent elfeledtet
Olyan jó, hogy szívem, most téged szerethet

Csalódás italát, keserűn kortyolom
Minden kis hibáért, magamat okolom
Szeretni, gyűlölni, szerelmes szív képes
Kibékülni veled, mindig, olyan édes







HALLGASD ÉNEKEM!


Csak szólj, szólj nekem!
Orchideák bársony
csókjával válaszolok,
szirén énekem
elcsábít, s mint mákony
andalít. Ártatlanok
a percek, napok,
melyek itt lapulnak.
Fuvola szólam kísér,
gyűrt kottalapok
ismétlik a múltat,
s számtalan szólam ígér
boldog rezdülést.
Refrénből sarjadó
szerelmes szavak zengnek,
szoknyaperdülést
idéz a hangadó,
s hajam szálai lengnek.
Csak szólj, szólj nekem!
Orchideák bársony
csókjával válaszolok.
Hallgasd énekem!
Hajlongó hárson
hintázva rád gondolok.







HA VÉGRE...


Tudod, hogy nem vagy egyedül
A magány követi társát
Bánat is hozzád menekül
Lelkedben forgatja nyársát

Fájdalmat csepegtet csendben
Külsőség csupán csak látszat
Belül zavar lesz a rendben
Ha örökké veled játszhat

Ne hagyd, hogy mindig kísérjen,
s fontos dolgokban részt vegyen!
Mától a gyász véget érjen,
hagyd, hogy lelked szabad legyen!

Ha végre vállalod magad,
s az öröm szívedben tetőzik,
boldogság magával ragad,
s szerelemmel kergetőzik.







HOZZÁD KÉSZÜLÖK


Platánfa halovány levele kuporog
Millió harmatcsepp markában hunyorog
Érzékin csókolja aranyló napsugár
Föld felé áradó furfangos fényfutár

Tavasztól - tavaszig csak hozzád készülök
Gesztenyebarnából szép lassan őszülök
Úgy élek egyedül, akár egy remete
Elveszni a nyárban szüntelen lehet-e?

Lágy szellő simogat, érintésed vélem
Gyöngéden átölelsz - még most is remélem
Megtorpan a léptem, megállok hirtelen
Tévelygő lennék tán, vagy Te vagy szívtelen?

Platánfa rajzolta árnyékok intenek
Ezüstös porukból hajamra hintenek
Fekete foltokból összeáll az este
Szerelmem szívedben tűzrügyét kereste







ILYEN VAGYOK ÉN


Ilyen vagyok én, akinek látszom
Színház az élet, most mégsem játszom
Szürke felhőből a szél kitakar
Mint aki mindent magának akar

Nem a szél süvít, sóhajom hallod
Minden hibámat neked bevallom
Őszi levélként a földre hullnak
Míg vágy-ágaim az égbe nyúlnak

Ragyog a napfény, az is én vagyok
Mosolyomból még valamit hagyok
Búzavirág nyílik pipacsos réten
Elmerülök tán benned egészen

Könnyedén fejem vesztem a szélben
Összeroppanok szorító kézben
Hogy ha simogatsz, simulok lágyan
Szeretni téged, csak ez a vágyam







KÖDBEBÚJT REGGEL


Korai volt az ébredés,
a napfény meg sem érkezett,
világosság is oly kevés,
ködbebújt álom elveszett.

Gomolygó árja bekerít,
lehúz a nyomott hangulat,
s a szürkeség elkeserít,
nehézkes minden mozdulat.

Átláthatatlan utcarész,
sejtelmes árnyékingovány,
néhány merész már útrakész,
majd elnyel mindent a homál







KRISTÁLY-FEHÉR TÉL...


Kristály-fehér gyöngyök, láncok,
körbefutnak bokron, fákon,
lábujjhegyen járnak táncot,
tündökölnek téli tájon.

Alvó puszta hátán csend ül,
szélkarmester karja lendül,
jég csilingel, hangja csendül,
télzenekar dala zendül.

Tél integet, felhőkézzel
zúzmarát szór szerte széjjel,
ragyogása ma sem vész el,
itt világít egész éjjel,







LÁTATLAN LÁTLAK


Folyó, köveit
Kaviccsá mossa
Fakuló évek nyomát tapossa
Apróra hullik a messzi távol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

A parton állok
Alattam homok
Hullámzó emlék, elmosott nyomok
Új érzéseket a nap sem másol
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Merengve nézem
Sétáló párok
Gesztenyés alatt most is rád várok
Unottan perdül levél a fáról
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol

Gyengéd érintés
Amire vágyok
Szerelmes szívvel, csak reád várok
Érezlek most is, hívlak a mából
Látatlan látlak, lehetsz te bárhol










MAGÁNY


Régi ismerős kopogtat,
talpára a végtelen űr tapad.
Az esti csendben
rám mosolyg,
s nevetve kérdi:
mért vagy magad?

Fájdalmas a felismerés,
őrlöm
a kimondatlan szavakat.
Elnyeli suttogásomat
a múlt,
s a mélybe hulló zuhatag.



Lidérces
álmom körbeleng,
pokoli táncra magával ragad.
Felajzott testem összerogy,
gigászi súlytól,
a kínok alatt.

A lélek-vár romokban.
A falát téglánként
rakosgatom.
Szertehullt remények,
vágyak,
magányom birtokán
uralkodom.







"MEGNEMÉRTÉS"


Erőlködöm, azt hiszem, verset írok.
Csak magamról: ha nevetek, ha sírok,
s a világról, amely egyre véresebb,
hol embernél, a pénz is értékesebb.

Lüktet a vér, ereim, szétfeszíti,
mikor a nemzet hitét veszíti
és kuncsorog, jogokat kér magának,
- kitaszított gyermeke e hazának.

Míg nyelvében él a nép, szabad lehet,
de ha mind ezt elveszíti, mit tehet?
Átgázolnak rajta, mint veszett kutyán,
elveszetté válik sok kudarc után.

Ki szólna még, hangját torkába fojtják,
eltüntetik tépett országa foltját.
Gyökerei markolják még e földet,
túlélőként új sarjakat erőltet.

Nevetni, most, aligha tudnék könnyen,
erőlködöm, hogy visszatartsam könnyem.
Itt dübög a süket "megnemértés",
alig bírom ki, hogy ne legyen sértés...







MERENGŐ


A gondolatok
labirintusában bolyongok,
ébren álmodom,
miközben megrebben
a remény.
Gyorsítom lépteim,
s az ágak felsebzik testem.
Az ősi ösztön hajt,
s a vérem,
az áttűnő fény
nyaldossa sebeim.
Űzött vadként meglapulok,
a sajgó kétségbeesés
hatalmába kerít.
A célkeresztből kilépve,
nyugalmat keresek,
miközben a félelem
sötét árnyéka beterít.
Tehetetlenül
a bűn
csapdájában vergődök,
önkéntes foglya vagyok
egy elvadult világnak.
Kétségbeesett kiáltás,
próbálok kitörni.
Rácsok közt is,
marconák
vigyáznak







MINDEN PERC AJÁNDÉK


amíg a reggeli
kávé illatával
keveredik az élet
feketébe mártva
kavargatod te is
a tejszínű-fehéret

álmodból kirángat
korai szürkület
a kockacukor édes
ízével feledtet
mandula-keserűt
csak fintorod beszédes

megszokás rabjaként
kortyolod italod
nem tudod, mi a mérték
hajtasz a csúcs felé
rohansz sorsod elé
s melletted mennyi érték...

kiürül a csészéd
mehetnél utadra
de nem elég a szándék
múlt zacca a szádban
esélyed hazádban
itt minden perc ajándék







MINDIG MÁS

A hó elolvadt
Sarokban a lapát
Hűvös a reggel
Vállamon a kabát
A szél átkarol, tánc léptekkel vezet
Aztán nyoma vész, elűzi a telet

Tavasz érkezik
Rügyet bont a fákon
Barackfavirág
Nyílik minden ágon
Vággyal telítve, lelkem szirma lebben
Hozzád repülni, nem is tudnék szebben

Arany sugárral
Képét festi a nap
Kék ég ragyogó
Zöldes a fűkalap
Forrón átölelsz, tekinteted perzsel
Benned égek én, soha ne felejts el!

Barnul a levél
Hidegebb a hajnal
Ködös fátylat hord
Ősz érkezik zajjal
Szüret idején, dalra fakadsz könnyen
Vígan nevetek, úgy potyog a könnyem







MONDD CSAK!


Volt idő, mikor igazán szerettél
Bőröd bizsergett lágy érintéstől
Hold mosolyával együtt nevettél
És boldog voltál, ilyen kevéstől

Homályos ködbe burkolt a sejtés
Bizonytalanság foglyaként, magad,
Barátok nélkül, csak a felejtés...
Meghitt estékből semmi nem marad

Gyöngyharmat hullik hajnalok nyomán
Csillanó felszín, alatta csend ül
Ébred a tested, nincs már túl korán
Hallod? Lelkedben új dallam csendül

Mondd csak! Mersz - e még szeretni újra?
Feledni régi ballépéseket
Felhőtlen érzés leplébe bújva
Végig játszani ezt az életet...







NEKED VAGYOK!


Itt vagyok! Örökkön Neked
Látod, nélküled szenvedek.
Álom-valóság rabjaként,
Sötétben is őrzöm a fényt.

Rejtelmek között a lelkem,
S lám szentélyedbe emeltem.
Féltve őrzöm rejtett titkom,
Fagyott zárját segíts nyitnom!

Tekintetem téged fürkész,
Álmodásra egyedül kész.
Érezned kell - mért kell szólnom!
Hisz ajkadon forró csókom.

Érintésed vággyá éled.
Szerelmemet nem kell kérned.


Ölelésed, gyöngéd legyen,
Emeljen át a zord hegyen.

Fagyos csendjét napfény oldja,
Sötét estjét, hitem Holdja.
Közel-távol - már nem határ.
Hozzám repül egy sas madár.

Szárnyát bontja, szárnyal felém,
Légörvényből leszáll elém.
Megpihenni vágyik talán.
Szírt tetején, sziklafalán.

Megérkeztél, hosszú útról,
Vizet hoztál a mély kútból.
Szomjam oltod szerelmeddel,
Kezed fogom, ne engedj el

Tüzed szítom, boglya tövén,
Szikrát szítok élet kövén.
Ébredj végre, szívem lángol.
Szívből szeress, lehetsz bárhol







NEM LESZ TÖBB HAJNAL...


nem lesz több hajnal
nem lesz több kikelet
magammal viszem
kifakult hitemet
felhő árnyéka
takaróm lesz végül
így van ez, hogy ha
az ember megvénül

ködfátyol könnyet
hullatok majd érted
ki az érzésem
úgy érzem, nem érted
értéktelenné
válnak a tegnapok
múlt porába vész
jobb is, hogy meghalok

égő gyertyaláng
épp hogy csak pislákol
keresem arcod
tekinteted távol
kialudt a tűz
csak a hamu maradt
üres a lelkem
a szívem megszakadt







NE MONDJ MÉG BÚCSÚT


Ragyogó mosollyal érkezik a Nap
Szürkeség ölébe nagyokat harap
Hajnali fények nekem sem ártanak
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!

Csillan a harmat, míg falevél rezdül
Aranyló sugár, szűrődik keresztül
Szívemhez érve, törli az árnyakat
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!

Perzselő tűzgömb engem is megéget
Boldog szerelmem, sose érjen véget
Egyetlen vágyam, szívembe zárjalak
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!

Smaragdragyogás megszűnik hirtelen
Üres a lelkem, az érzés nincstelen
Fájdalmak között, ezernyi árnyalat
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!

Viharok dúlnak, és komor az égbolt
Felhőtlen napom, tudod milyen rég volt?
Menj el szó nélkül, álmaim szálljanak!
Ne mondj még búcsút,
Engedd, hogy várjalak!










OH, HA TUDNÁD ...


Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem:
A szentélyt, hova sorsomat teszem
Buzgó imával fordulok feléd
Hogy a bennem rejlő hit is Te légy

Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem:
Mint fénysugárba bújtatott jelen
Halk hangok között az érzés neszez
Szívemhez lassú gondolán evez

Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem:
Forró homokban árnyékod lelem
Hűs forrásvíz, mellyel szomjam oltom
Lágy pillantás, melyben lelkem oldom

Oh, ha tudnád, mit jelentesz nekem:
Oly kincset, amely földön nem terem
Királyi ékszert, mit foghat kezem
Mindenséget, mely eggyé vált velem.







ÖRVÉNYBEN


még sodor az áradat, belém markol
magával ragad, messzi visz a parttól
vértelen ajkam fehér, mint a vászon
talán csak kosz lehetnék a kovászon
fuldoklom a mocsokban, mily förtelem
már magam sem tudom, mi történt velem
hirtelen közelít a forgó örvény
beleveszek egészen, ez a törvény
riadtan kapkodok amíg merülök
... elájultam azt hiszem - de már ülök
a tükörre meredek - kicsit félek
tudom groteszk az egész - de még élek







Ő ÉS ÉN


Alszik, amíg én csak álmodom
szerelmes éjszakákat veled
csapongó vágyaim vádolom
oh, miért nem fogom a kezed?

Alszik, még arcán holdvilág
cikázó gondolat fejemben
tavasszal ébredő hóvirág
árnyéka rebben szememben

Alszik, nem hallja hívó szavam
lelkem zenéjét nem ismeri
törött hangszernek érzem magam
húrom már régen nem pengeti

Alszik, virrasztok ágya mellett
érzéki csókokra szomjazok
gyöngéd ölelésre nem tellett
izzó parázsban elporladok

Alszik, míg bennem tűz lobog
vad, kiolthatatlan szenvedély
szívem gyönyörindulót dobog
az élethez nem kell engedély







ŐSZBE FORDUL


levél-halommá vált nyári képek
kopott emlékek rozsdái gyűlnek
tört-avarba fúlt álmokon lépek
hulló vágyaim már elévülnek

borús hangulat időnként lever
de intenek még megmaradt lombok
sokszínű kincsük a földön hever
szürkén szállnak fel a vadgalambok

üresen várnak megfakult padok
hűvös a szél, ahogy mendegélek
gyűrtvágyaimmal magam maradok
s várom a tavaszt, ameddig élek







ŐSZI VARÁZS


Mintha csak Föld haját
fésülné a szél
- bokrok, fák hajolnak -
hozzájuk beszél,
súg nekik valamit,
aztán átkarol,
gyöngéden simogat,
- talán udvarol?

Hervadó vadvirág
előtt ácsorog,
csodálja, ahogy a
napfény rácsorog.
majd szedelődzködik,
indul is hamar,
futtában földön gyűlt
avart felkavar.

Talpa alatt szárad
egykor zöld föveny,
lankás lejtők hátán
foltozott köpeny,
színes pillangóknak
tűnő levelek,
szellő sóhajára
táncot lejtenek.

Az ég szomorú lesz,
könnye is pereg,
eget tartó ágon,
kövön hempereg,
s nyarat hátrahagyva
érkezik az ősz,
lassan poroszkálva,
mint egy szelíd őz.







A PATAK ÚTJA


árnyas erdő mélyén
kis patak csörgedez
kövecses ágyában
árkokat fölfedez
csendesen átsuhan
könnyed habja táncol
ágak közt kacsintgat
napfénnyel viháncol
benyúló faágak
levelet halásznak
perdülve leállnak
egy cseppnyit tanyáznak
csobogó áradat
elsodor ágakat
hajlongó fák alatt
hullámok játszanak
mélyülő medrében
vad folyóvá dagad
tenger kapujáig
meg nem áll, csak szalad







PORRÁ LESZÜNK


Porból vétetünk, és porrá leszünk
Egyszer majd mind, mind semmivé leszünk
Ellopva minden gyönyörbánatot
Mit nekünk egykor Isten átadott
Hordozzuk, csakhogy lelkünkben legyen
Üdvözítőleg, bármilyen helyen

Fénykupolában kristályszín-világ
Messze maradnak gonosz hárpiák
Lélekcsendünket angyalok óvják
Fuvola szólal, hírünk dalolják
Megszűnik minden, ami földi volt
Hiszen a halál, miket elrabolt

Letakart urna, benne enyészet
Itt hagyjuk nektek, mind az egészet
Anyagi létünk, immár hamu lett
Nem őriz, nem véd, mint az amulett
Betakar végleg fekete fátyol
Magára marad, az, aki gyászol







SZÁZSZOR SZŐTT ÁLMAIM


Százszor szőtt álmaim
Szakadni látszanak
Képtelen vágyaim
Pompázva játszanak

Hálóingben ébren
Gyűrött gondolatok
Sóhajtva simítom
Hajnalt szólíthatok

Itt van a reggel is
Valós világával
Hangos ébresztővel
Nyüzsgő zsinatával

Tegnap folytatása
Üres szürkeséggel
Fáradt unottsággal
Múló reménységgel

Tűnő fényeivel
Ellátogat az est
Sötét színeivel
Égbenyúló fát fest

Beborít az éjjel
Csillagtakaróval
Párnám puhasága
Átjár a valóval

Belevész az álmom
Ürességben lebeg
Vágyam leplezetlen
Testem beleremeg

Gátlásaim nélkül
Pajzán gondolattal
Illőn kacérkodok
Selyemfonalakkal

Szövögetem álmom
Simuló ruháját
Magamra terítem
Csillogó kabátját

Sziporkázó fények
Tündöklő szárnyai
Vágyakozó lelkem
Suhogó árnyai

Tündérkert virágát
Próbaként letépem
Csodaváró hajnal
Őrként áll elébem

Százszor szőtt álmaim
Szakadni látszanak
Képtelen vágyaim
Színesen játszanak







SZERELEM


szerelemben
nincsenek
kétségek
csak
forró
csókok
vad ölelések
csillag fénylik
szemében ki szeret
egy mosolyával
rabjává tehet
sötétben
az
árnyat
nem
ismeri
feketét is
színesre festeti
ismeretlen vált
ismerté benned
szerelmes
a
szív
szavának
enged







SZERESS


Mint nyár gyümölcsét úgy szeress
Eper és málna közt keress
Édes ízem szádban érezd
Csókom jó volt? - meg ne kérdezd
Illatomról tudd, hol vagyok
Bukémból csak neked hagyok
Színemmel is csalogatlak
Bókjaid szívemig hatnak
Cseresznyét, ha megkívánod
Párban - most is veled járok
Érett szemek közt válogatsz
A javából egyet se hagysz
Fűzfa alatt, kinn a padon
Dinnye hűsít meleg napon
Annyi emlék, ahány magja
Kabakjának mind - mind rabja
Őszibarack, körte, szőlő
Gyümölcstálam előkelő
Szőrös, lédús, formás testű
Ennivaló, szép nagy szemű
Mit kínálok, abból vegyél
Boldoggá csak engem tegyél
Nyár gyümölcsei közt keress
Ne vágyj másra - engem szeress







SZENVEDÉLY


Honnét e vágy, mely ily későn elragad?
Mely testemben vibrál,nyugton nem marad
Ölembe dugja fejét a szenvedély
Lelkem rezdül, testem kéjesen mesél

Csábító szavad izgatón megzavar
Érzéki csókod édesen felkavar
Forró ölelésed felhevít hamar
Féktelen kíváncsiságod kitakar

Melleim domborán kezed elakad
Ajkad mohósága szinte elragad
Éledő vágyam már semmit nem tagad

Hullámzó tajtéka mélységből fakad
Ívében megemel, majd kettészakad
Lágyan elterülve part felé halad










SZÜLETÉSNAPOMRA


Az ünnepelt évek
soknak tűnnek talán
az élet dúsan
terített asztalán
az étkek csábítók
kóstoltam
ettem
megcsömörlöttem
míg ízét kerestem

Csalóka világ
illata szédít
mélységbe nyom
vagy magasba repít
színtelenné válok
elnyel
a homály
vagy szivárvány
színében lépek tovább










TAVASZVÁRÓ


Elmerengek... túl az ablakon,
gondolatban pille szárnyakon
szárnyalok a felhők magasán,
vágyakozom tavasz teraszán.

Zöld kabátos mezőt álmodok,
megfürösztik futó záporok,
- s mire jó a cinkos képzelet,
eltüntetem a megunt telet.







TÁLCÁN KÍNÁLOM A SZERELMEMET


Tálcán kínálom a szerelmemet,
Ölelj magadhoz.
Ölelj engemet!
Ne hagyd kihűlni forró vágyamat,
Dajkáld a lelkemet,
Vesd meg ágyamat...
Rózsaszirommal borítsd nyoszolyám
Szerelmi fészek
Legyen a szobám.
Alig érintve csókold bőrömet
Borzongjon testem
Szerezz örömet
Fölém hajolva rebegd nevemet
El ne engedj már
Fogd a kezemet!








TÁVOL VAGY TŐLEM


Zöldlombú árnyékként emléked követ
Mint meredek hegyről zúduló folyam
Szétzúzza érzésem, mint kemény követ
Sodródó kavicsként utánad rohan

Elvesznek a csöndbe simuló árnyak
Zavaros felszínén holt-fények ülnek
Fel nem tett kérdések válaszra várnak
Végtelen csobogás alá merülnek

Állok a vízparton, mezítláb vagyok
Süppedő nyomokba homokot terít
Hullámzó tajték, ha magához ölel

Távol vagy tőlem, és mégis oly közel
Szemedből vágyam új álmokat merít
Zöldeskék színébe beleolvadok







A TÉKOZLÓ


Mit számít nekem
Örökség, vagyon
Ha kedvem szottyan
Mulatok nagyon
Zenészek húzzák
A kedvenc dalom
Fizetség érte
Egy ezres halom
Hálapénz helyett
A létre teszek
Szerencse, játék
És élvezetek
Mulatok inkább
Ameddig élek
Nem marad pénzem
Attól sem félek







TÉVÚTON JÁROK


tévúton járok
hallgattalak volna meg...

de bennem indulat feszül
haragom őrjítőn repül
oh,milyen furcsán megremeg
mi lesz eztán velem, s veled?
míg kínjaim egyre gyűlnek
fájdalmasan hegedülnek
feszítő idegszálakon
mily érzéssel kell játszanom
gyötörve sajog a lelkem
gyarló bűneidre leltem
mérgezett nyílként itt kering
áldozatod vagyok megint

tévúton jártam
hallgattalak volna meg...

tán nem gyötörnének álmatlan éjek
nyomasztó érzések nyomában élek
vajúdásom torzszülöttje
bosszúvágy
hajtja vérem
magam sem értem
talán...

tévúton jártam
hallgattalak volna meg...

üvölteni kellett volna
mint hogyha harsona szólna
mentséget lehet keresni
de hogy tudtál mást szeretni?
mért nem vagyok elég neked?
mellettem vagy, mégsem velem
már mindenem neked adtam
de tőled én, alig kaptam
ha nincs melletted már helyem
akkor engedd el a kezem!

tévúton járok
hallgattalak volna meg...

hárfa húrján játszik kezed
minden idegszálam remeg
minden érzés elhal bennem
azt sem tudom mit kell tennem
zenekarban nem zenélek
hangszeremet nem cserélem
keserves szólóba kezdek
hideg ágyba magam fekszek

tévúton járok
hallgattalak volna meg...

törött hegedűmön már nem játszhatok
vidám - szomorú dalommal várhatok
csak nyekergek, húrjaim szétszakadva
mert megaláztál engem készakarva
most itt vagyok egy sarokba,... lent
az érzés már semmit nem jelent

vagy tévedtem
s tévúton járok megint...







AZ ÚR, ÉN VAGYOK!


A férj szavai fülembe csengnek:
Nagy híve vagyok itthon a rendnek
Helyükön állnak, szőnyegek, székek
Könyvek a polcon, falon a képek

Az úr, én vagyok!

A takarítás, az női munka
Semmittevést, az asszony unja
Tisztaság legyen, ez a jelszavam!
Leülök végre, s elhagyom magam

Az úr, én vagyok!

Legyen kimosva, s vasalt az ingem
Nekem ne kelljen szemetet vinnem
Elég, ha csak az újságot nézem
Egy-két sör mellett egy jót tévézek

Az úr, én vagyok!

Piacra járni nem szoktam soha
Annyi az árú, s ott a sok kofa
Kosarát tele pakolja párom
És siet haza - már nagyon várom

Az úr, én vagyok!

Naponta mindig jó ebéd legyen
Édes kis párom mellettem egyen
Ugorjon nyomban, ha valamit kérek
Vele úgy is csak erről beszélek

Az úr, én vagyok!

Semmit nem csinálsz egésznap, édes
S ahogy kinézel, az szinte rémes
Nem adsz magadra, így fogadsz engem
Szeretkezéstől, elment a kedvem

Az úr, én vagyok!

Nem elég neked, amit én adok
Megvallom tényleg, nem mosogatok
Belátod szívem, figyelmes vagyok
Nőnapra mindig virágot adok

Az úr, én vagyok!

A férfi legyen a család feje
Asszonynak férje mellett a helye
Gyereket szüljön, s nevelje szépen
Milyen jól mutat, család a képen

Panaszra nincs ok, szavad sem lehet
Döntéseimre nem mondhatsz nemet
Amit akarok, azt szabad tenni
Milyen boldogság asszonynak lenni

Az úr, én vagyok!

Fülembe csendül, mit mond a férfi
Nincs sehol egy nő, aki ezt érti
Mért akar többet, gyűrű a kezén
Én változtattam lánykori nevén

Az úr, én vagyok!










VÁRLAK


Poharamon ajkad íze éget
Tüzes csókod kortyonként feléled
Pezsgő sem űzi el az illatod
Mit esti ölelésed itt hagyott

Habjában látom csillogó szemed
Számhoz emelve szemhéjam remeg
Pattogó buborék orromba száll
Édes nedűtől kedélyem helyreáll

Lassú percek közt jöttödet várom
S amíg szobám ablakát kitárom
Halk sóhaj - vágyódva elképzelem
Amint csókolva egyé válsz velem







VÉGTELENBE VESZETT MONDATOK


Mint régi kacatot kidobtál
Dermedt éjszakába meredten
Merültem a hóba. Hol voltál?
Amikor vacogva kerestem

Széthullott életem. Elveszek.
Mért ítélsz halálra? Kérdezem.
Kristályok közepén nem leszek
Számodra már, nem is létezek

Hideg van. Fagyottan álmodok
Ropogó lépteid nyomában
Fájdalmam feloldom. Álmodok.
Majd napfény ölel a homályban

Ellágyulok benne. Csillogó
Cseppjeim, szürcsöli messzeség
Spórolt érzéseim, mint mohó
Vándor, elnyeli tán. Lesz e még

Lehetőség. Kétség kíséri
Próbálkozásomat. Olvadok
Öledbe rejtve fogsz ígérni.
Végtelembe veszett mondatok







A VILÁG ETTŐL KEREK


Kezedet fogtam egykor, még régen
Lüktetett szívem, s bennem az erek
Vibrált az érzés, s felhő az égen
Hittem, hogy a világ ettől kerek

Platánok alatt sétáltam veled
Kísértek arcok, utcák, és terek
Lelkemben dal szólt, míg súgtam neved
Hittem, hogy a világ ettől kerek

Galambok szálltak, éppen felettünk
Köröttünk unott képű emberek
Öleltük egymást, s mindent feledtünk
Hittem, hogy a világ ettől kerek

Szerelem-háló csapdába ejtett
Tudtam, hogy sátrat melletted verek
Románcunk alatt, félhomály rejtett
Hittem, hogy a világ ettől kerek

Egymásé lettünk, izzott a lelkünk
Hold ezüstjében fürdött a berek
Csillagok alatt egymásra leltünk
Hittem, hogy a világ ettől kerek







VIRÁGÁLMOK


Kertemben zöldell
minden,
újra él
rügyet bont az ág,
bújik sok levél
smaragd színűre festi a lombot
szellő játéka
űzi a gondot
tovatűnnek
a felhők az égen
apró ibolyák lenn nyílnak kéken
illatuk úszik,
hajóként lebeg
lelkem rezzen
halk imát rebeg
bódulttá válok
violaszínű
vágyaim kúsznak
rejtélyes ívű
panorámában gyönyörködhetek
kertembe
virágálmokat
vetek







Ligeti Éva honlapja

Link



Szerelmes versek

Link



Képek - Leka album

Link




















 
 
1 komment , kategória:  Ligeti Éva  
Kormányos Sándor
  2016-01-28 20:00:39, csütörtök
 
 




KORMÁNYOS SÁNDOR


Kormányos Sándor /Szeged 1968.május 21 - / Versírásra csak elég későn, 39 éves koromban adtam a fejét. Eddig már több önálló kötete is megjelent, verseit több internetes irodalmi oldalon is publikálja. Verseit klasszikus kötött formában írja, melyek fő témája a természet, és a szerelem. Mindezen túl az egyszerűségre való törekvés az, ami meghatározza az írásait.







ANYÁM


Csak nálad lelem elillant
melegét a szónak,
lágyan ringó dallamát a
régi altatónak.

Csak itt simíthat hangja még
suttogó meséknek,
ha mosolyodtól felhőtlen
kékje lesz az égnek.

Ha kötényedbe temetné
arcomat a bánat,
hozzád futok, úgy mint régen,
megnyugodni nálad.

A rohanó perc kedvedért
bár megállna, anyám,
és hidd el, hogyha tehetném,
én megállítanám...

itt simíthat hangja még
suttogó meséknek,
ha mosolyodtól felhőtlen
kékje lesz az égnek.

Ha kötényedbe temetné
arcomat a bánat,
hozzád futok, úgy mint régen,
megnyugodni nálad.

A rohanó perc kedvedért
bár megállna, anyám,
és hidd el, hogyha tehetném,
én megállítanám...







ÁLOM VAGY MÁR...


Csendem néma foglya lettél
hallgatásom körbezár,
börtön minden csókos emlék,
hisz nyár volt, és most őszre jár.

Ébren többé nem kereslek,
álom vagy már, hallgatag,
kibuggyanó könny lehetnél,
de mindig visszatartalak...







ÁLMODNI HÍV MAJD...


Szemünkben bíbor alkonyi fények
színeiben csillan még a nyár,
de szél járkál az avarba süppedt
fázósan hallgató léptek nyomán.

Dédelgetjük a fényt szemünkben
míg lassan mélyül az őszi homály,
néma szorongást hoznak a percek
ha ködbe borulva hallgat a táj.

Szívünkre nő ez a köd-takaró
zsongatva sok sok téli mesét,
és álmodni hív majd minket a csend,
mely őrzi az őszök révületét.







ÁRULD EL...


Itt még most is égig érnek
a fák, és kint a réteken
gyermekkorom tágra nyíló
szemében ring a végtelen.

Régi nyarak illatával
ölel a szél, míg suttogok:
Hazajöttem, megismersz még
öreg nyárfa? Nézd, én vagyok.

A kisgyermek, ki ágaid közt
kacagott, bújkált egykoron,
az vagyok, csak felnőtt lettem,
és szomorúbb is, jól tudom.

Visszajöttem,megkérdezni:
Mi az, mi hajdan itt maradt?
Áruld el most, öreg nyárfa:

Mért voltam akkor boldogabb?







BÚCSÚT MONDANI...


Nagy szerelmünk elviharzott,
nyomában súlyos csönd maradt,
vágy-szaggatta álmokon túl
könnyekbe fúlt a pillanat.

Remegő kézzel int a múlt
lebegnek tépett rongyai,
és valóságom üt szíven:
- nem tudok

búcsút mondani...







CSEND


Vágy voltam, mámoros, repkedő,
megöltél, azóta csend vagyok,
makacs hálót szövök köréd
és hiába szólsz, én hallgatok.

Majd végtelenné növök benned
és nem leszek többé oltalom,
bár hozzád bújok, átölellek,
de megöllek én is, jól tudom.







EGYSZER VOLT...


Elszáradt vadvirág
csendje lett a vágyunk,
szívünkbe halkultak
tücsök-szólamok
s elillant őszünk
bíborfényű táncán
már emlékké váltak
a régi sóhajok.
Ha keresnénk egymást
a tegnap illatában
tűnődő álmaink
megfakult nyarán,
csak lebbenő árnyként
integet a múltból:
Az egyszer volt...
Hol nem volt...
Nem is volt talán...







ELFELEDVE


Bolyongok szél-tépte fák alatt
megnyugvást,és vigaszt keresve,
a hiányodtól reszketek,míg
befed lassan a szürke este.

Hervadt homályban eső szitál
az őszi alkony már rég halott,
s dermedt szívemre bús ködök
lehelnek zúzmarás ablakot.

Elmúlt a nyár,s az őszi vágy
belehullott a téli csendbe,
csak én maradtam a fák alatt
reszketve, fázva, elfeledve.







ELKÉPZELEM...


Elképzelem, hozzáadok
egy nyarat, fényt a lombokon,
rezzenést az ágak között
s ha kevés, tovább gondolom.
Borzolódó rét füvére
szelek sóhaját álmodom,
ölelésnyi békét talán
magamnak itt bent... Nem tudom.
Álmodozom,hozzáadok,
vagy épp elveszek belőle,
a képzelet csak játékot űz,
de vágyak futnak előtte...







ELREJTŐZTEM...


A szíved mélyén rejtőztem el,
de érzed azt, hogy ott vagyok
hisz minden fájó lüktetésben
ott legbelül, én dobbanok.

Ott legbelül csak dobbanok,
és tudhatod, hogy én vagyok,
perverz öröm, mert néhanap
a Te szemeddel sírhatok...







AZ ESTE...


Az este halkan elköszönt
s Te jössz majd, rezzenésnyi csönd
moccan a nyíló éjszakán
a nyújtózkodó vágy után.

Ajtómon soha nem zörögsz,
de megérzem mégis, hogyha jössz,
mint hervadt virág-illatot
szórod körém a tegnapot.

Hagyj már békén! csak fájdalom
lehetsz nekem, s nem vállalom
újra mi elmúlt, azt hiszem:

Csak kapni akarsz, de adni nem...







ESTE VAN


A bánat izzó íriszén át
fakult közönnyel nézlek,
menj csak, ha már menni kell,
én tovább nem kísérlek.

A megfagyott csendben hangtalan
vacog a némaságom,
ne ints búcsút, este van,
menj, már úgyse látom...







ÉJSZAKA


Szürke homályba nőnek az árnyak
kúszik az este a fák tetején,
gyász-színű csenddé nyúlnak a percek
csillagok arcán csordul a fény.

Félelem surran végig a tájon
néma szorongást borzol a szél,
lüktető álmok gúny-kacajában
éji sötétség szelleme kél.







ÉJSZAKÁK


Szemembe égtek az éjszakák..
Mondd, miért kell fölriadnom,
s ha odaadtam már mindenem,
mondd, miért kell újra adnom?

Szemembe égtek az éjszakák..
A nincstelenség mennyit ér?
Az maradt, mit tőled kaptam:
kevesebbet a semminél..







FÁJ A CSEND


Tudod a csend fáj is néha
este, ha gyúlnak a csillagok,
a szobák mélyén magány motoz
lábujjhegyen járnak a sóhajok.

Tudod, a csend suttog néha
s ameddig szótlan hallgatom,
a szívem minden dobbanását
hangosabban hallhatom.

Tudod, a csend betakar néha,
a félhomályban rám borul,
s ha a magány újra a kezét nyújtja
a torkom fájón elszorul.

Tudod a csend fáj is néha
esténként ha magányos vagyok,
rád gondolok, s a magányom tüzére
még egy lapáttal rárakok.







FEHÉR RÓZSA


Szólnék hozzád,
Szél szavával.
Hogy hidd, hangom csak madárdal.
Szólnék neked,
Ne értse más.
Mitől lett mély, e szívdobbanás.
Szólnék, szavak nélkül.
Ne hallja fül.
Csak te tudd mit mondok, egyedül.
Elmondanám mit gondolok,
Hogy az élet csupán pergő homok.
Elmondanám.
De titok.
Mert bűn lenne amit mondhatok.
Csak egy fehér rózsát adhatok.
Ő mondja el neked,
Amit én nem tehetek....







FOGÓCSKA


Elpirul a gondolat
ha néha felvetődik,
de nem történt még semmi más
csak vágyunk kergetőzik.

Néhány szótlan pillanat
míg két szem összevillan,
s eltűnődő félelem
mely gyorsan messze illan.

Ábrándokat sző a vágy,
és kínoz egyre jobban,
fáj a szív, ha meggyötörten
s zaklatottan dobban.

Titkos bűnként hordozzuk
a vágyat, és a terhet,
hogy magunkénak valljuk ezt
a csóktalan szerelmet.







GONDOLAT


Menekülő vágyaid közt
immár mit se várva
lézengek, mint szélbe súgott
szavak néma árnya.

Egy elhessentett gondolat
kering, hull nyomodra,
földet ér, de vágyakozva
néz a csillagokra...







HA ESTE LESZ...


Bújj hozzám...
A délután már
hűvös,
látod
reszketek,
ne engedd,
hogy
a csönd elérjen
az ablakunkig,
ha este lesz...







HA ELALSZOL...


Moccan egy érzés a szem lecsukódva
nyílik a fény a mesék mosolyán,
párna alá gyűrt tegnapok árnya
szürkül a vágyból szőtt nyoszolyán.

Álmokat ringat a test belerezdül
szárnyakat rajzol az éj odabent,
s távoli tompa szívdobogáson
messzire szökni készül a csend.







HÁROMSZOR


Csillagok arcán fény csorog,
emléked vérzik lelkemen
mint álmokra írott verssorok:
Virrasztom múló életem.

Mint álmokra írott verssorok
csillagok arcán fény csorog,
virrasztom múló életem:
Emléked vérzik lelkemen.

Virrasztom múló életem,
csillagok arcán fény csorog,
emléked vérzik lelkemen:
Mint álmokra írott verssorok.







HEGEDŰ


Velem van már évek óta,
falon függő néma bánat,
idézgeti csillagok közt
hegedülő nagyapámat.

Ütött-kopott hegedű ez
kézbe senki nem veszi,
pedig mennyit simogatták,
becézték, s most por lepi.

Körtefából faragta egy
mester, ki már rég halott,
ő álmodott bele annyi
szívhez szóló dallamot.

Nagyapámé lett a hangszer,
búsulásban társa volt
mindig, mikor kézbe vette,
sírt, zokogott, úgy dalolt.

Az öreg prímás messze ment,
elhalkult a nóta rég,
de hegedűje itt maradt,
s mesél róla néha még.

Velem van már évek óta,
falon függő néma bánat,
idézgeti csillagok közt,
hegedülő nagyapámat.







HOGY MEGTALÁLJALAK


Friss illatok kacagnak már
nyíló ég alatt,
nyújtózó fák közt kereslek,
rég nem láttalak.

Rólad mesél, súg a nádas,
zsong a fűzberek,
minden arra ösztönöz, hogy
megkeresselek.

Rétek ébredő dalában
ringsz, mint árnyalak,
feléd küld az új tavasz, hogy
megtaláljalak.







HOLD SARLÓJÁN


Takarót simít a sűrű csend
lebbenő álmok bársonya,
hold sarlóján ringatózik
a csillagfényű éjszaka.

Árnyak suhannak túl a fákon
a bokrok alatt tücsök zenél,
altatót hegedül az éjszakának
s vele dúdol a kósza szél.

Álom kering a hold körül
ruháján ezüstös fény ragyog
rádőlnek mind, s mint égi párnán
alszanak rajta a csillagok.







HOZZÁM JÖSSZ HAZA...


Langyos szelekben bólogató
akácok édes illatát
hozzák felém a régen elmúlt
bársonyos nyári éjszakák.

Ringat az álom,eltűnődöm
messzire illant vágyakon.
Az emlékek mind visszatérnek
suttognak,s én hallgatom.

Fekszem az ágyon,félig ébren,
s minden kósza gondolat
téged idéz,és újra vágyom
a réges-régi csókokat.

Az ablak homályos négyszögén
tompán dereng az éjszaka,
álmodom,s a múlt ködén át:
Te megint hozzám jössz haza.







KÉK MADÁR


Lágy fényű szavakba bújtatnám a csöndet,
és megfognám újra nagyapám kezét,
hallgatnám tágra nyílt, csillogó szemekkel
az ezerszer hallott, élet-szőtt mesét.

Mesét a lüktető, messze hívó vágyról
mely időtlen zenélt szíve rejtekén,
és újra meg újra, más utakra vitte
végig kísérte az egész életén.

Mesét az égről, a szőke napsugárról,
egy nyárról amely már régen elveszett,
és arról a fénylő kék tollú madárról
amit az úton hiába kergetett.

Az élet manapság nem sző új meséket,
nagyapám emléke vissza-vissza jár,
elveszett nyarakról álmodunk a csöndben
tűnődve, hol lehet a fényes kék madár.







MESE AZ ILLÚZIÓRÓL


Én mindig tudtam, te létezel
s az égiek nekem szántak,
hisz nincs értelme nélküled
a magányos éjszakáknak.
Illúzió volt, ma már tudom
de hinni akartam a vágynak,
mely azt suttogta szüntelen,
hogy egyszer megtalállak.
Mindig, mindenütt kerestelek
mert hiányod szőtte a csendet,
futottam az idő nyomán
űzve az illanó percet.
Kutattalak a tegnapokban
hisz hiába ígért a holnap,
valahol talán láttalak
csak nem tudtam már, hol vagy.
De aztán végül megleltelek
ám messzire vittek az árnyak,
sóhajok közt találtam rád
ahol a könnyek is járnak.
Én mindig tudtam, te létezel
s az égiek nekem szántak,
de túl sokáig kerestelek,
és ezért adhattak másnak.
Illúzió volt, ma már tudom,
de hinni akartam a vágynak,
ezért futottam utána
egy tűnő délibábnak.







A MI CSENDÜNK


A mi csendünk az csendesebb
mint bárki mások csendje,
a mi csendünk az olyan mintha
folyton csendesedne,
s mennél halkabb annál jobban
lehet hallani,
és úgy üvölt, hogy néha már
ki kell mondani.







MIND AMI VOLT...


Tűnik a vágy, vele lép
mind, ami volt, ami szép.
Illan a régi varázs,
halkul a szívdobogás.

Hamvad a tűz, a remény,
hol van a láng meg a fény?
Indulok, ó, de nehéz
nézni, hogy int az a kéz.

Foszlik a vágy, az öröm,
de azt, ami volt: Köszönöm...







MINT A FÁK AZ ERDŐN


Olyanok vagyunk mint fák az erdőn
egymáshoz hajlunk susogva,
s vágyaink tüzén éppúgy égünk

szikrát szórva, ropogva.

Olyanok vagyunk mint fák az erdőn
harmatos reggel vacogva állunk,
s ha mellőlünk a másikat kivágják

társat többé már nem találunk.

Olyanok vagyunk mint fák az erdőn
egymásba fonódnak ágaink,
szerelem lehet, vagy ősi törvény,

hogy nem mozdulnak lábaink.







MÉG KACAG A NYÁR


Még kacag a nyár, de érzi már
hogy valahol messze bús szelek
jajgatva sírnak fel az égre,
s lehullnak majd a levelek.

Még kacag a nyár, de tudja már,
hogy ajándék minden pillanat,
mely maholnap emlék lesz szívünkben
ha ősz oson át a fák alatt







NEM SIRATLAK


Fuss, fuss messze, nem siratlak,
hisz az elbitangolt vágyak,
tudom, úgyis visszahoznak,
ha vége lesz a nyárnak.

Fuss, fuss, rejtőzz álmaidba,
hol gyermekszemű kis csodát
bújtatnak még vak remények,
s lelked csendbe ringhat át.

Fuss, fuss, hagyj itt újra engem,
és ne sajnálj, ha eltakar
a magány fülledt félhomálya:
Foszló kék köd lesz a dal.

Fuss, fuss messze, nem siratlak,
hisz az elbitangolt vágyak,
tudom, úgyis visszahoznak,
ha vége lesz a nyárnak.







NEM TUDOM MÁR...


Sóhajt az alkony, ónos szürkeségben,
ma este ködbe rejtőzik a táj,
fák árnya dereng sűrű néma csöndben,
rezdülő titkot sző a félhomály.

Bokrok tövében, nedves holt avarban
álmodik néhány fáradt pillanat,
amely még ősszel hullott le a földre
utánad hajló, síró fák alatt.

Elillant álmok, emlékek suhannak,
mosolyod fénye már régen elveszett,
hangod csak elhalt suttogás a szélben,
egy illúzió, mit vágyam kergetett.

Nyomodban járok, emlék-szőtte ködben
e vágyakra hulló fázós alkonyon,
magukkal hívnak elfáradt remények,
megyek, hogy miért, már magam sem tudom.










NYÁRI REGGEL...


Rezdül a szél, mint hosszú sóhaj
lüktet a fákon lágy remegés,
hajnali csendű kis levelek közt
zizzenő szárnyú zöld lebegés.

Álmosan bomlik fátyla a ködnek
gördülő könnyét törli a rét,
fénysugarakká szökken
a harmat


ritkuló pára jelzi helyét.

Friss kacagással zendül az erdő
kék mosolyát ha szórja az ég,
kerge rigókkal szárnyal a reggel
szárnysuhogástól csattog a lég.

Fénysugarakban fürdik a dallam
dúdol a hangja zümmög a rét,
méheket zsongat röptet a szélbe
messzire hordva a nyári zenét.







NYÚJTÓZKODÓ ÉJSZAKA


A nyújtózkodó éjszaka
karjaiba zárva
szétzilálva hull a csönd,
fénytelen a lárma.

Néhány ernyedt mozdulat,
tapogató emlék,
keresgél a sóhajok közt
itt voltál még nemrég...

Sűrű, sötét éjszakában
csak nézek, mint a vak,
de a szétzilált csönd
hangjain túl
szemmel tartalak...







ODA AZ ÁLMOK SZÉP RUHÁJA...


Fohásszá morzsolt rongy remények.
Mi az amit még hinni kell?
Oda az álmok szép ruhája
sötét van..érd be ennyivel.

Oda az álmok szép ruhája
pőrén vacog az éjszaka
meztelen árnyak gyászba tépték
az eget. Nem találsz haza...







ŐSZI SZÉL


Csak hallgatunk, én itt, te ott,
s a percekbe szőtt kis csodák
szétfoszlanak, míg szemlesütve
rohannak el az éjszakák.

Messze vagy, a sóhajok közt
csókjaink emléke meglapul,
de tűnő álmok nem ringatnak,
csak vágyak fáradt csendje hull.

Most hallgatunk, én itt, te ott,
s ha némaságunk összeér,
majd eltűnődve von szemünkre
könnyű fátylat az őszi szél.







A RÉTEN ÁT...


Messziről jöttem,a réten át
hol ezer tücsök hangja szólt
s nyomomban egy ezüst árnyék
a néma holdfény bandukolt.

A réten át jöttem, bársonyos
szellő karolt mint jóbarát
s alvó virágok illata
fonta körém az éjszakát.

Reszketeg vágyak fénye hullt rám
míg ballagtam a réten át,
szememben vittem a nyári ég
mindegyik fáradt csillagát.







SZEMEDBEN A CSILLAGOK


Nézd, bealkonyul
és este lesz újra
szemedben fáradt
csillagok
gyúlnak remegve
míg nyújtózó csendben
karodba bújva
hallgatok.
Szívdobbanásod
álomba ringat
s a felénk induló
holnapok
könnyűvé válnak
s felragyognak,
mint szemedben
a csillagok.







SZEPTEMBER


Még jó szagú nyár ringatózik
vidám szelek lágy ölén
hol csiklandozó víg kacajjal
kergetőzve száll a fény.

Még nyíló virág színe csókol
mezők zöldjén lobbanást,
ha illatozva nyár-ütemre
lüktet száz szívdobbanást.

De este már, ha fülledt csöndet
sóhajt ég felé a táj
a tikkadt fákon néma sejtést
borzongat a félhomály.

A nádas hosszan eltűnődve
nézi sápadt vadvizek
remegő tükrén önnön árnyát
s nem suttog már senkinek.

A felénk lopódzó némaság
egyszer végleg itt marad,
ha hideg harmat könnyét sírja
mezőkre a virradat.

De ma még nyár van, vérben fürdő
alkonyokba ring velünk
fogyó időnk, a változás, hisz
erről szól az életünk...







SZÜRKESÉGÜNK KÉKJE


A dombok mögött már
őszi lánggal égnek
az erdők színére
csorgott alkonyok
s az esték merengő
csillag-hűvösében
nyár után sietnek
apró kis dalok.
Hallgasd velem, hogy lám
csak újra ősz van
s kettőnk nyarát is
köd takarta el
s ha kérdeznénk hol van
szürkeségünk kékje,
a festetlen csendben
már senki nem felel.







TÁMAD A TÉL...


Zúzmara hullik hó-szagú ködben
fagy dala zenget jég-muzsikát,
fellegek hoznak messze havasról
álmot a fáknak téli ruhát.

Távoli hangú förgeteg indul
félelem dermed túl moraján,
hó kavarog, ha lendül a karja
ágakat tördel a fák derekán.

Ostora pattog vad suhogással
zúdul a tájra csapkod a szél,
zord mosolyától döbben az erdő
fagy foga villan, támad a tél







TE ÉS ÉN...


Én mindig rosszul tippelek,
te mindig rosszul tippelsz,
én úgy tudtam, hogy ismerlek már,
azt hitted, hogy ismersz.

Én megálmodtalak téged,
te megálmodtál engem,
s az álmainkat valóságnak
hittük mind a ketten...







TE IS?


Álmodtam rólad
s most nem tudom:
Vagy-e?
ott túl az álmokon.

Csak bennem rebbenő
árnyalak?
Ébren még soha nem
láttalak...

Álmodsz-e rólam
mondd,Te is?
Rezdülök olykor
benned is?

Vágyod-e azt,
hogy várjalak?
Most becsukom szemem:
Hogy lássalak...







TÉL VAN ÚJRA


Még álmodnék, színt és illatot,
bíborló alkonyt őszi égen,
de csüggedten állnak kint a fák
ernyedt karokkal, hófehéren.

Még álmodnék hangot, fényeket,
de álmaimat a hó befújja
ha jégvirágos ablak mögött
suttog a csend, hisz tél van újra.







TÖRT VIRÁG


Köröttünk fáradt hervadás
búcsúztat múló perceket,
elköszön csendben mind, mi volt,
s már visszahozni nem lehet.

Úgy ölellek, mint szél ölel
fákat, síró kerteket
ősszel, mikor utoljára
sóhajt a nyár a táj felett.

Álmunk már száraz, tört virág,
nyarunk csak ennyit engedett,
simogatnálak, mint a szél,
de tudom, többé nem lehet...







TÜCSÖK SÍR...


Tücsök sír az éjszakában
hangja messze jön velem,
kóbor álmok,vágyak útján
zeng fülemben szüntelen.

Búval-bélelt tücsöknóta
benne sír a nyár,a rét,
s minden fájó tévedésem
benne zengi énekét.







TÜZEM ALKONYA


Nem vagyok én sem egyedül
Bár nagy a kert mögöttem
Leszállóban az este is
Sötét lombok köröttem

És ahogy lassan ballagok
Szív-esés zúg fölöttem
Napom fénye még felragyog
S kiég a fellegekben

Tüzem alkonya kék idő
Készül az elmúlásra
Ledobja árva csókjait
Bájlón a nagyvilágra

Kezem szorítja két kezed
Még átolvad a tájba
Rátok süt még szeretetem
Zsarátnokló parázsa

És ahogy lassan eltűnik
Vöröslő habja lobban
Elfoszlik fönn az egeken
S ragyog a csillagokban.







ÚJRA OTTHON


Lebben az idő köd-ruhája,
már nem szab határt a képzelet,
s a múltba néző gondolat most
szabadon száll a rét felett.

Mind ami elmúlt itt maradt, hisz
az eltűnt gyermekkor nyarát
még ott ringatják ágaik közt
a göcsörtös, vén almafák.

A dűlőutak homokjában,
ha keresnél süppedt lépteket,
majd oldalba bök a régi lány,
és csilingelve rád nevet.

Megfoghatod a kezét újra
szaladhatsz vele a réteken,
tűzhetsz hajába vadvirágot,
hogy mosolya még szebb legyen.

Mind ami elmúlt megmaradt, hisz
az eltűnt gyermekkor nyarát
még itt ringatják ágaik közt
a göcsörtös, vén almafák.







VALAHOL


Már hallgatózva áll a csend
fülelve szíved ritmusát,
minden fájó rezdülésed,
ami most éppen ott fut át.

Neki mindez már ismerős,
kaján mosollyal bólogat,
biztat, nézz csak önmagadba:
keresd a régi csókokat.

Túl egy nagy szívdobbanáson
valahol messzi tájakon,
emlékekbe fogódzkodva
némán lapul a fájdalom.







VÁRSZ RÁM...


Szemedben rejlő szomorúság
csendjébe halkul álmunk,
s lelkünk mélyén egymásért sír
visszhangzó árvaságunk.

De fejem az öledbe hajlik,
hiányod vetetlen ágyán,
s hiszem, hogy a vágyak mögött
valahol messze, vársz rám







VÁRTALAK


Tekintetekbe szőtt varázs,
csodás,igéző pillanat,
nézni egymást,hosszan tűnődve:
eddig miért nem láttalak?

Dobbanó szívek ritmusán
reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
Én mindig téged vártalak!

csodás,igéző pillanat,
nézni egymást,hosszan tűnődve:
eddig miért nem láttalak?

Dobbanó szívek ritmusán
reszkető vágy,ha átszalad,
rájönni édes kábulatban:
Én mindig téged vártalak!







VÉGET ÉR


Gyorsan elszáll a pillanat,
s én sietek, nézni látni még,
szépségedet magamba mentem,
mielőtt minden véget ér.







VÉGÜL




Szertefoszló álmaimból
mi az, mi végül megmarad?
Egy halvány illat, s túl azon,
arcod... szemed... a szád... hajad...







 
 
0 komment , kategória:  Kormányos Sándor  
Bocsánatkérés
  2016-01-28 18:00:25, csütörtök
 
 




BOCSÁNATKÉRÉS


Elnézést kért G. Fodor Gábor
Origo 2016.01.28. 16:24


Elnézést kért a 888.hu hasábjain G. Fodor Gábor. A Századvég stratégiai igazgatója azt írta: hibát követett el, mert megengedte, hogy a politikai viták hevében megsértsen egy embert és a családját.


Nyilatkozatban kért bocsánatot Tóbiás Józseftől és családjától G. Fodor Gábor. A 888.hu főszerkesztője szerint hibát követett el, amikor megjelentette a Tóbiás József feleségéről készült meztelen képeket. Link



A nyilatkozatban azt írta:


"Előfordul, hogy követünk el hibákat.

Én az édesapámtól azt tanultam, hogy meg kell próbálni minden helyzetben embernek maradni. Képesnek kell lennünk arra, hogy ha hibáztunk, legyen erőnk férfiasan elnézést kérni. Mindig ezen a ponton dől el, hogy végső soron ki az erős és ki a gyenge. Ezen dől el, hogy a végső elszámolásnál mit is tartsunk majd magunkról.

Éppen ezért most tegyük félre a politikát és nézzük az embert.

Eljött a bocsánatkérés ideje.

Hibát követtem el, mert megengedtem, hogy a politikai viták hevében megsértsünk egy embert és a családját. Túlmentünk egy határon. Ezért elnézést kérek.

Tanultam belőle. Nem fogom engedni, hogy még egyszer ilyen előfordulhasson."


 
 
0 komment , kategória:  Média  
Swinburne
  2016-01-27 22:30:13, szerda
 
 




Algernon Charles SWINBURNE







Algernon Charles Swinburne (1837. április 5. - 1909. április 10.) angol költő. Költészetére főleg Shelley és Keats hatottak.







AZ ÁLDOZAT
The Oblation

Kifosztva állok, mit kivánsz?
felizzó lelkem is tiéd.
Bár lenne száz tüzes szivem,
hogy érted égjen mind a száz
s ha érted égne, értenéd
dalom, szép szárnyas kedvesem.

Ha látom angyal-arcodat
a mindenség mind semmiség,
s ha ujjam újra rádtalál,
ha egy a vér, a gondolat,
akkor söpörhet büszke szép
kegyetlen szárnyad porba már.

Szerelmem ennyi, láthatod:
szerelmet oszt csak, kedvesem.
Pazarlón szórt, ki gazdagabb
és szárnyalt, kinek szárnya volt,
de én csak ezt adom. Szivem,
mely él, mig éghet, mint a nap.

Fordította: Tarbay Ede







ÁLMATLAN SZERELEM


Gyötrött fejét a Szerelem
nyugtatta rózsalevelen,
és szeme könnytől volt piros,
és sápadt ajka vértelen.

És jött a Bú, a Baj, a Gond,
megálltak, ahol ágya volt.
De tűnt az éj, de szállt az éj,
s rózsák rakták ki a vadont.

És az Öröm fényárba jött,


és a száján csókolta őt,
és a virrasztók vén hada
eltűnt ágyától, mint a köd,

és ajka égett, mint a vér,
és szeme vágyott a napér:
éjjel sírunk, de a Gyönyör
hajnalra újra visszatér.

Ford.: Kosztolányi Dezső







ÁRNY, CSÖND ÉS A TENGER

Hosszu éjszaka, álomágy
ég és víz, csuda mély és lágy
csak az árnymezü csönd zeng szét
nesztelen álom- s árnyzenét.
Hosszu éjeken ott fölül
fénnyel festve vad árny terül.
Kurta éjeken itt alul
dallal töltve a csönd lapul. -
Tudjuk, csillagok és hegyek
künn lágy éjszaka fénylenek
s látatlan, csupa sejtelem,
átborzongnak a tengeren
s hallatlan, s eleven mégis
tőlük zeng a viz és ég is
lenn közelén s fenn, távolán
zeng, fény-élesen, árny-puhán.

Fordította: Babits Mihály







BALLADA ÁLOMHONRÓL

Elrejtem a szívem rózsasziromban
távol a naptól, kert közepén
hó puha ágyban, lágy nyugalomban
rózsa alá rejtem szivem én.
Mért nem szunnyad e lágy helyén?
Rózsalevél sem rezzen a fán.
Mi nem ereszti az álmot elém?
Semmi - csak egy titkos csalogány.

Légy csendben; a szél szárnyat csuk nyomban
nyugtalanabb bár mint te meg én.
Légy csendben; a nap nyila megtör a lombban
alszik a szél tenger melegén,
bánt még mindig a tűnt remény?
s gondok tövise szúr talán?
Mi tiltja lezárni pillád idején?
Semmi - csak egy titkos csalogány.

E zöld haza rejlik báj-álomban:
nincs meg a mappa semmi helyén
s édes bár a gyümölcse, halomban
nem hever árus áruhelyén.
Álomdana zeng a fák tetején
álomfecske száll a bogán.
Ebhang nem veri őzét rejtekén
se semmi - csak egy titkos csalogány.

Álomhonban rejtezem én
sem szerelem, sem csáb ezután
nem ér a fülembe, nem hat elém
semmi - csak egy titkos csalogány.

Fordította: Babits Mihály







BÚCSÚ

Menjünk tovább, dalom; ő meg se hall,
menjünk, ne féljünk, menjünk, méla dal!
Légy néma most! Az ének éve elszállt
sok édes régi vígodalmival.
Szerettük őt, de ő keblére nem zárt:
úgy van, dalom, bár angyalmódra dallj:
ő meg se hall.

Keljünk fel, menjünk, mert ő mitse tud.
Menjünk tengerre, mint a szél ha fut
homokkal, habbal; mert van-é reményed?
Reményed nincsen: minden erre jut.
Keserves ízü, mint egy könny, az élet.
De hasztalan panaszlod ezt a bút:
ő mit se tud.

Menjünk tovább, s haza; ő nem sirat.
Álmot s napot a szerelem miatt
s késő gyümölcsöt s illatlan virágot
feladtunk, mondva: Légy te, ki arat!
Most nincs fűszál sem; ő mindent levágott.
Vetők, aludni! ránk már nem virad
s ő nem sirat.

Menjünk, nyugodjunk; mert ő nem szivell,
ha róla dallok, arra nem figyel.
Nem látja, mint törődik a szerelmes.
Menjünk. Ne szólj. Elég. Hagyjuk mi el.
Szerelemtenger meddő, mély, keserves,
s bár látta már virágim ezrivel,
ő nem szivell.

Mondjunk le, menjünk; mert ő fel sem vesz.
S bár csillagtól a lég is tünde lesz,
s bár a sok habvirág, mozogva, ringva
egy hold virágtól aranyfénybe vesz:
súlyos hajunkra, fúló ajkainkra
mind ránkomolhat, eltemethet ez:
ő fel se vesz.

Menjünk, menjünk tovább; ő meg se lát.
Még egyszer, együtt, zengjük el dalát:
ő is tán, tűnt szavakra és napokra
gondolva, visszafordul arra, rád:
de már mi mintha ott se lettünk volna -
s bár minden ember résztvevő barát:
ő meg se lát.

Babits Mihály







EGY NAP MEG EGY ÉJ

Egy nap meg egy éj, mit a mámor adott, vele
játszani, a szerelem s a szeszély;
ajakunk s a szivünk zeneként dadogott bele,
ő muzsikált vele, röpte hozott ide,
mert meg akarta mutatni, mit ér
egy nap meg egy éj.

Nagy szárnya kinyílt, betakart, megölelt vele;
semmi gonosz gyanu ide nem ér,
követne a lába, gyalázna a nyelve, de
lelket a testtel egy üdvbe zenél
egy nap meg egy éj.

De rebben a szárnya, mi nem mehetünk vele,
(hallod? a reggel örök dala kél!)
egy nap meg egy éj ragyogott gyönyörűn vele;
menjen! a mirtusz is ím tovatűn vele!
Ennyi a földön az isteni kéj:
egy nap meg egy éj.

Fordította: Szabó Lőrinc







AZ ELHAGYOTT KERT
A Forsaken Garden

Egy szikla-sarokban a sík meg a hegy közt,
part-fordulaton, hol a szél meg a csend
egymásra talál kőgörgetegek közt,
halovány kert-árny tengerre pihent.
Bokrok, tövisek közül égre mered fel
a virágtalan ágy a szikla-fokon,
hol a holt rózsák sírján buja zöld kel,
sürü gyom.

Délnek kanyarúl a lemart meredek part,
s a lejtős kert a habokba rogyó.
Ha beszéd vagy lépés hangzana itt: vajh
nem kelne varázs-intésre manó?
Vendég sose jár a feledt ösvényen,
nem tépi ezer kusza ágabogát,
csak a tengeri szél hullámzik az éjen
s napon át.

Homályos, vak, fojtó a bejárat,
felkúszni senkise vakmerő
a tetőre, mit esztendők lecsupáltak,
csak a tüske maradt, rajt nem fog idő:
rózsát letarol, de maró tövisét nem,
sziklát kímél, de mezőt kifakít,
a kóbor szél, s lobogó gaz a szélben
virul itt.

Nem lépne virágra a láb, itt járva;
holt szívként, minden mag-tok üres;
nagy a tüskebozót, nem szól a madárka,
dala rózsát erre hiába keres.
A tenger, a táj a sirály sikolyával
tele, visszhangozza a hegy s a mező,
csak a nap s az eső, ki az éven által
idejő.

A nap tüzel és az eső zilálja
az illat-nélküli vézna gyomot,
csak a szél forog itt s harsány mulatása,
hol az élő szikkad, akár a halott.
De itt sírás-kacagás vala régen,
ma mit nem is álmodnak szeretők:
mily szempár szállt a vizen, száz évvel
ezelőtt.

Szív szíven, összeborúlva. "Tekints csak
ne virágra, de habra, szerelmesem:
nyit habvirág, ha a rózsa lehervad,
könnyen-szerető meghal - de mi nem!"
A hab meg a szél örökös fehérlés,
de a végső szirmok esőztek ott,
mig az ajkon, a pillantáson az érzés
lefagyott.

Vagy holtig együtt mentek - de mi sorsra?
Együtt haltak - de mivégre vajon?
Hervadsz, szerelem tüze, mint csoda-rózsa,
vagy rózsahinár, rózsát csufolón.
Holtak vágynák, hogy holtak imádják?
Melyik szerelem mély mint a halál?
Most vágytalanok, mint sírjukon indák,
vagy az ár.

Rózsák, szeretők, ott mind egyesülve,
felejti a tenger, a sziklatető,
a múltból egy lehelet se kering le,
ha kelő nyártól lágy a levegő,
nem édes az évszak alant a homályban,
szirom, szerelem, zokogás, kacaj: únt,
ha már, akár az a pár, valahányan
aluszunk.

Ott már a halálnak nincs aratása,
mig a váltakozás maga nem pihen el,
ön-ásta sirokból újra világra
sose kelnek, a láz meg a gyász szünetel.
Rög, szikla, s a vad talaj inda-sörénye
él, míg ragyogás gyúl, zuzmara hull,
de a vég-vihar egyszer a hab-szövevénybe
lezudúl.

Tenger dagad és meredély foka omlik,
s a kertet mély áram lepi meg,
habok elragadó gyürüjébe leporlik,
elveszve a part s a sziklatömeg,
s amikor leborúl eléje minden,
diadalmas, nincs aki ellene áll:
ön-oltárán magagyilkos isten
a halál.

Weöres Sándor fordítása







AZ ELSŐ SZERELMES ÉJ

Soká feküdtek így puhán, elomló szerelemben,
s azt sem tudták, miféle fény, milyen felhőcske lebben
fölöttük: hogy csillag lebeg vagy leng a lassu hold:
vagy tán tűzvésszé gyúlt az éj: mit szerelmük csiholt -
nem tudták: nem mozdult-e meg a föld tompán alattuk,
hogy lángra kapjon hirtelen, miként tűzlángos ajkuk,
nem tudtak semmiről talán, - hogy van-e most világ,
vannak-e fák: nem érezték a rózsák illatát,
nem tudták: susog-e a szél, vagy hogy hamvába holtan,
mint elcsüggedt kis rőzseláng búsong a néma lombban -
megállt a perc, hiába szólt a csalogány dala,


hiába szállt az éji csend szétoszló illata,
magasság s mélység zengzetes, szeráfi szép zenéje
a csillagokból hasztalan bomlott a földi éjbe -
köröttük minden elégett, mert hisz gyehenna-tűz
lobog azokban, kiket a szerelem egybe fűz.
Így lobbant el, rohanva szállt el minden éjek éje,
elűzte már félelmüket szívük szép szenvedélye,
napfénnyé rezdült át az árny, - ó nem volt még Szerelem
boldogabb pillanat arany-nyoszolyádon sohasem...

Ford.: Végh György







KOSSUTH LAJOSNAK (To Louis Kossuth)

Apáink szemefénye is azóta.
Esthajnali jó csillagunk! neved -
mely délbe láng volt nagy idők felett,
hogy harminc év előtt állott a próba,

s orkánosan rázkódott Európa
villámba, szélbe - még ma is nevet,
s új korban új kor hirdetője lett.
De nem a múltért dicsérünk, hunyóba,

Kossuth, ki szívünknek, mint Landor, áldott,
hanem mivel a hangod most kiáltott,
az Isten trombitája, és a rossznak

most törsz neki villámszóró kezeddel,
s kardoddal, melynek éle nem veszett el,
most vágsz oda a zsarnoki orosznak.

Ford.: Kosztolányi Dezső







Madonna Mia

Zöld almaág alatt,
hová szél el nem hat,
Úrnőmé ott a lak,
két lugast látsz ott,
ül esőöntözött
vörös rózsák között,
szolgálói között,
kik a virágok.

Nincs szolgálója hát,
fürtös aranyhaját
hogy aranygyűrün át
szép kontyba fűzze,
aranyruhás leány
nem áll jobboldalán,
mert méltó sincs talán
ily gyönyörűre.

Nincs mit viseljen más,
egy prémcsuklya csodás
rejti szemét, haját,
híme arany,
viselte hajdanán
egy holt királyleány,
s ha fagy, piros, vidám
ruhája van.

Mély pillái megett
szerelem szendereg,
mely hamar sír-nevet,
ébredve néz;
melle két madara,
édes, kegyes szava
mint nyájnak rét szaga
szívemnek méz.

Őneki harmatok,
esők szüz dallamok,
viráginak azok
víg italok -
lucfenyők tűiben,
ágak sűrüiben
ha kis szellő üzen,
szíve dobog.

Zöld levelekkel nő,
kévékkel érik ő,
felejt, emlékszik, s hő
szíve nem sír;
nyugodt felhők, egek
szemében fénylenek -
bús? bölcs? elégedett?
nincs róla hír.

Ki érti, tudja hát
keze milyen virág?
Kérdd ég s föld távolát,
jelent, jövőt,
mondd meg, mi fogható
lábához, milyen hó!
Édesem nézed? óh,
nem látod őt.

Mondd velem, mondd: fehér,
rőt, arany, mondd: kenyér
- az Úr szavával felér -,
mondd: bor, olaj;
móringja az idő,
órák úrnője ő,
szolgálja rózsatő,
sok szőlőfaj.

Dalom dicsérje őt,
mert Isten írta őt,
nem mérvén az időt
napnyugaton;
s hatalma jogarát
kezébe adta át,
édes földjét magát,
ezt jól tudom.

Úrnőmé a világ,
fölötte almaág,
homlokán mint virág
Isten jelen;
hiába szólanál,
Isten szavára vár,
több ő, mint a halál:
a szerelem.

Hajnal Anna fordítása







PERSZEFONÉ KERTJE

Ez itt a csönd világa,
Itt, minden ami bánt,
Holt szél, holt víz sírása,
Holt álom egyaránt -
Zöld, hullámló mezőket
Nézem az árny-vetőket,
Árnyék szüretelőket -
Álmos örvényvilág.

Meguntam mosolyt, könnyet
S embert, ki sír, kacag,
S mit hoz a holnap szörnyet
Annak, ki vet, arat,
Unok én napot, órát,
Észt, erőt, vágyak sóját,
Mákot adj! Mandagórát!
Csak azt, mi álmot ad.

Élet-halál határa:
Szem, fül itt vak, siket,
Holt szél holt vízen járva,
Roncsok, kísértetek
Hányódnak erre-arra,
Nem kérdve vízre-habra
Ki küld szelet kavarva -
Meddők e holt vizek.

Zöld árny-irtáson, lápon
Árny - s habvirág terem,
Zöld mákból meddő mákony,
Halotti szerelem;
Perszefonéi kertek,
Hol árny-bort szüretelnek,
Nincs-fürtből kádak telnek,
Halotti bor terem.

Holt sokaság seregben,
Meddő mezőben jár,
Imbolygó szenderekben
Születő fényre vár:
Te bús, magányos lélek,
Mennyben, pokolban késett,
Felhőbe-ködbe tévedt,
Oh hajnal, jössz-e már!

Ha hét életed lenne,
Mégis halállal hálsz,
Nem ébreszt szárnyas mennyben,
Nem bőget pokolnyárs -
Szép lennél mint a rózsa?
Szíved hunyna-csukódna?
Szerelem örök volna? -
A bánat rádtalál.

Túl portán, földi ajtón
Koszorús fővel áll,
S minden mi él s halandó,
Hűs kézhez talál,
Vágy-ajka oly mézes,
Szerelemnél merészebb,
Vegyülni vele édes
Találkozás, halál.

El nem kerüli senki,
Övé ki született,
Földanyját elfelejti,
Búzát gyümölcsöket,
S a tavasz és a fecske
Mind szárnyra kél egy este,
Nyári dal sír esengve
S a virág dérlepett.

Hervadt szerelmek járnak,
Vén szárnyuk csüggve fáj,
Hot évek, ványadt árnyak,
Holt vágyak, néma táj,
Elhagyott napok álma,
Vak bibók hófutt tánca,
Vad lombok, szélhintázta
Rőt lom, halotti báj.

A kétségtől ki véd meg,
Bú-öröm sem örök,
Holnap a ma kivénhedt,
Kifáradt, nyöszörög,
S a szerelem, a gyenge,
Lágy ajakkal, esengve
Sóhajt és sír remegve,
Hogy vágya nem örök.

Megszabadulni végre!
Menj remény, szerelem!
Nézünk hány istenségre
S köszönjük szüntelen,
Hogy nem örök az élet,
Hogy holt nem kel, nem ébred,
S folyó bármerre téved,
Tengerben elpihen.

Nem ébred nap sem csillag,
Nem változik a fény,
Tenger nem reng, nem harsog,
Nincs hang a csend szintén:
Holt lombok nem újulnak,
Napok évvé nem nyúlnak,
Örök álomba hullnak,
Hol az éj örökkön éj.










TENGER ÉS ALKONYÉG KÖZÖTT

Tenger és alkonyég között
a szerelem hozzám szökött.
Örömre bú jött, napra éj,
a hosszú vágyra kurta kéj,
s óh, szerelem, reád mi jött
tenger és tengerpart között!

Tenger és kikötő között
az édesből keserű lett,
a vágyból könny, a könnyből láng,
holt kéjből új vágy, új fulánk:
s a szerelem így font-kötött
a tenger és homok között.

Tenger és napnyugat között
egy órát köztünk font-kötött,
de már suhant is, fürge láb,
a tegnapok után tovább
az arany vízen; jött s szökött
tenger és tengerhab között.

S tenger fölött és part alatt
minden vágy meghalt, elszunnyadt.
Az első csillag látta, míg
kettőnk egy lett; a második
csak engem látott magamat,
tenger fölött és part alatt...

Fordította: Babits Mihály







TRISZTÁN ÉS IZOLDA SÍRJA

Napfény s a hold derűje már hozzájuk el nem ér.
Nem tudja senkisem, mit rejt a tengermélyi éj.
Nem tudja senki Trisztán és Izolda néma sírját,
ott lent, hol a fájdalmakat szivükből elsimítják
a hallgatag hullámok és a lengeteg habok.
Nyugalmuk van már: mit élő nem kap meg: csak halott.
Olyan nyugalmuk, mit nem ad bizony a szerelem sem:
fény s árny lebeg sírjuk fölött a jeltelen vizekben -
kiket sem élet, sem halál el nem választ sosem:
ott lent, hol nincs új kísértés, új vágy, új szerelem.

Fordította: Végh György







VERSENGÉS

Ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél,
életünk együtt nőne
bús és dalos időbe
- dúlt rét, virágos róna,
ősz bánat s édes kéj -,
ha a szerelem rózsa,
hadd legyek én levél.

Ha vers volnék a dalban,
s dallam a szerelem,
énekben egyesülnénk,
ajk-ajkon üdvözülnénk,

s csók, csattogó madárhad
zengne esős delen,
ha vers volnék a dalban
s dallam a szerelem.

Ha te édes, az élet,
s én kedvesed, halál,
együtt sütnénk, havaznánk,
s míg március csókot dob ránk,
míg nárcisz s harkály éled
eperízü szélre vár -
ha te édes, az élet,
s én kedvesed, halál.

Ha bánat rabja volnál,
s öröm apródja én,
játsznánk ősszel, tavasszal,
csellel, édes szavakkal,

könnyekkel, éjjel, nappal,
nevetve lány s legény -
ha bánat rabja volnál,
s öröm apródja én.

Ha te április hölgye
s én májusnak ura,
legyeznél gyenge ággal,
beszórnálak virággal,



míg a nappal árnyak völgye
s az éj fényes, fura -
ha te április hölgye
s én májusnak ura.

Ha te örömkirálynő,
és én a kínkirály,
Kupidót együtt lessük,
csalfa szárnyát lenyessük,
táncot mértékre jár ő,
zablát kap, pórul jár -
ha te örömkirálynő
és én a kínkirály.

Fordította: Hajnal Anna












 
 
0 komment , kategória:  Világirodalom  
A magányos cédrus
  2016-01-27 19:00:21, szerda
 
  A festő önarcképe (1896 körül)





A MAGÁNYOS CÉDRUS - CSONTVÁRY GÉNIUSZA

Életmű-kiállítás Budapesten

Több évnyi előkészítést követően nyílt meg a Csontváry Kosztka Tivadar festőművész átfogó életmű-kiállítása a budai várban, a Honvéd Főparancsnokság épületében. A kiállítás hatalmas közönségsiker, erről mi is meggyőződhettünk a tegnapi nap folyamán, amikor mi is meglátogattuk. Hosszú sorok kígyóztak a bejárat előtt egész nap folyamán, mi szerencsére kisebb várakozás után bejutottunk, mivel belépőjegyeket előzetesen, idősávra is meg lehetett megvásárolni, így a várakozás ideje szinte minimális volt. A tárlat még 2016. január 31-ig látogatható. Érdemes megnézni!

Csontvary_Onarckep




Csontváry Kosztka Tivadar (1853-1919) - a táltos küldetésű festő - a modern magyar képzőművészet egyik legnagyobb hatású alakja. A saját maga által nagy gonddal megrendezett kiállításai gyakorlatilag visszhangtalanok maradtak - életében sem a szakma, sem a közönség érdeklődését nem keltette fel. Három évvel a halálát követően már monográfia jelent meg róla, az Ernst Múzeumban 1930-ben megrendezett emlékkiállítása pedig jelentős sikert hozott. 1936-ban újabb, korábban nem látott képeit ismerhette meg a magyar közönség, amely egyre nagyobb érdeklődést tanúsított Csontváry iránt. 1958-ban egy nagyszabású kiállítást szerveztek Brüsszelben Ötven év modern művészete címmel, ahol a Tengerparti sétalovaglás című vásznát Cézanne, Van Gogh és Gauguin művei mellett állították ki. Az 1963-ban Székesfehérváron megrendezett (majd Budapestre továbbvitt) életmű-kiállítása hatalmas közönségsiker volt. 1973-ban Pécsett megnyílt az önálló Csontváry Múzeum. Hosszas előkészítést követően 1994-ben nemzetközi kiállítás-sorozaton mutatták be a műveit, de a sokak által várt átütő külföldi siker ekkor elmaradt.

Csontváry műveinek többségét közgyűjteményekben őrzik - a Magyar Nemzeti Galéria mellett a pécsi Janus Pannonius Múzeumban, a miskolci Herman Ottó Múzeumban, a szolnoki Damjanich János Múzeumban, a pozsonyi Nemzeti Galériában, a Losonci Múzeumban és a Budapesti Történeti Múzeumban. Számos alkotása található magántulajdonban.

A tárlat helyszíne a budai várban található Honvéd Főparancsnokság. Ez egy szimbolikus épület, amelyet a magyar nemzeti nagyság kifejezésére építettek a XIX. század legvégén - akkortájt, amikor Kosztka Tivadar is eltökélte, hogy élete meghatározó vezérelve lesz ennek a nagyságnak a kiteljesítése és megmutatása a nagyvilágnak. Ez a négyemeletes, tornyos neoreneszánsz ház nem sokáig állhatott a maga pompájában. Miután a II. világháborúban bombatalálatot kapott, évtizedekig romos állapotban maradt. A háborús romok kései eltakarítása után is több mint fél évszázadnak kellett eltelnie, hogy újra megnyíljanak a kapui. Ez végül tavaly nyáron megtörtént.

Csontvary_kiallitas_Honved_Foparancsnoksag




A kiállítás tizenhét teremben látható. A téralakításhoz mintegy 1200 négyzetméternyi vendégfal épült. A tárlat bejárása kötött: a termek szervesen kapcsolódnak egymáshoz. A falakon megjelenő információs szövegeken kívül filmekkel is találkozhat a látogató. Mispál Attila filmrendező vezetésével olyan játékfilmes spotok készültek, amelyek Csontváry életében és művészetében meghatározó aspektusokat jelenítenek meg közérthető módon, röviden. A tárlat anyagába bekerült egy riportfilm is, Dér András rendezésében. Ebben hét olyan ember - művész, művészettörténész, esztéta - nyilatkozik Csontváry mai megítéléséről, aki sokat foglalkozott az életművel.

A kiállításhoz kortárs művészeti alkotások is kapcsolódnak. A tárlat egyik fontos eleme egy fényfolyosó - Mátrai Erik munkája -, amely a művek korai csoportjából vezet át olyan alkotásokhoz, amelyek esetében a fény meghatározó szerkezeti- és motívumelem. A Csontváry-kiállítást végigjárva egy kortárs kamaratárlathoz jutunk, ahol Mai cédrusok címmel láthatjuk hét alkotó - Bukta Imre, Csurka Eszter, feLugossy László, Galambos Áron, Keserü Ilona, Kis Róka Csaba, Szűcs Attila - munkáját.

A látogatót interaktív eszközök is segítik. Érintőképernyőn tájékozódhat például Csontváry személyes kapcsolatairól vagy azokról a földrajzi helyekről, amelyek hangsúlyosan megjelennek az életműben. Az egyik információs falon megjelenik egy glosszárium is, amely a Csontváry-életmű rendhagyó kifejezéseit értelmezi.

A kiállítás alapja a Magyar Nemzeti Galériával megkötött műtárgykölcsönzési megállapodás. Miután a pécsi Csontváry Múzeumban őrzött alkotások többsége is az MNG tulajdona, ez az egyetlen szerződés rendelkezik a művek többségéről. Köztük az úgynevezett ,,nagy képekről", a Taormina, a Baalbek és a Mária kútja című hatalmas festményekről. Ebből a szempontból a koncepció a lehető legegyszerűbb: kiállítani mindent, ami hozzáférhető. Számos olyan kép ismert, amelynek az eredetiségével kapcsolatban kétségek merültek fel: ezek közül egy sem szerepel a kiállításon. Egy érdekesség: a műcédulák külön is jelzik, hogy melyek azok a művek, amelyek szerepeltek Csontváry saját maga által rendezett kiállításain, s melyek azok, amelyek később kerültek elő.


Csontvary_Taormina





Néhány mű szállíthatósága műtárgyvédelmi szempontból különösen nagy figyelmet igényel. Több restaurátori konzílium után végül az a döntés született, hogy mivel a nagy képeket kockázatos lenne hengerre tekerni, a jelenlegi keretükön hagyva történik a szállításuk az erre a célra készült speciális ládában.

Így pl. a Pécsi Janus Pannonius Múzeumban őrzött Csontváry-képek két meghatározó alkotása, a Baalbek és a Mária kútja Názáretben komoly kockázatvállalással volt szállítható. A két, óriási méretű festményt hengerelni nem lehet, ezért csak merev keretben tehetik meg az utat Budapestre. Így meg kellett bontani a közelmúltban 100 millióért felújított pécsi múzeum homlokfalát is, s a képeket daruval kellett ráemelni egy klimatizált kamionra. A járműnek kerülni kellett a sztrádát, mert a képek magassága miatt a kamion nem fér el a pályát keresztező hidak alatt.


A Mária kútja Názáretben című festmény falat bontva érhetett Budapestre





A Csontváry-életmű ismert, beazonosított részének mintegy harmada lappang. Ez rendkívül magas arány - különösen annak fényében, hogy mind a művész, mind az alkotásokat megmentő Gerlóczy Gedeon részéről erős szándék volt arra, hogy a művek egyben maradjanak, lehetőség szerint közgyűjteményben. A lappangó művek egy részét a Vörös Hadsereg a Nemzeti Bank trezorjaiból hadizsákmányként a Szovjetunióba vitte, nagyobbik része feltehetően hazai magángyűjteményekben található. A tárlaton külön terembe kerülnek ezek a művek - pontosabban a hiányuk.

A kiállítás nem kronologikusan halad, hanem tematikus egységekből épül fel. Az egyes témák a Csontváry-művek jellegzetes motívumaihoz kapcsolódnak: épített környezet és természet kapcsolódásához, az antik romok által képviselt örökséghez, a fény kibomlásához, az ég történéseihez, a Nap járásához, az ember átszellemüléséhez.

A tárlathoz reprezentatív, album-jellegű katalógus készült. A Darabos György által újrafotózott műalkotások reprodukciója, a kurátori tanulmány és a szokásos műjegyzék mellett minden eddiginél részletesebb irodalomjegyzék és kiállítási lista található a kötetben.

A kiállításhoz önálló múzeumpedagógiai program készült. György Gabriella múzeumpedagógus ehhez egy vezetőfüzetet is írt, illetőleg szerkesztett, amely a kiállításon megvásárolható. Csoportok, egyének és családok egyaránt jelentkezhetnek a múzeumpedagógiai programokra.

A tárlat szakmai programjának fontos része volt a decemberre szervezett nemzetközi konferencia. A nyilvános szimpóziumon jórészt felkért előadókat hallgathatott meg a közönség, de volt egy olyan szekció is, ahová rezümé és rövid szakmai életrajz elküldésével bárki jelentkezhetett. A konferencián elhangzó tanulmányokból önálló kötet jelenik meg.


Csontvary_A_maganyos_cedrus





Csontváry] életművének középpontjában a fa, pontosabban két fa áll: a Magányos cédrus és a Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban c. festménye (mindkét képet 1907-ben festette). A két mű, amelyet számos lélektani elemzés tett a vizsgálat tárgyává, a fa alakban megformált festői önarcképek legmegrendítőbb példája. Festőgéniuszról lévén szó azonban, sokkal több is annál. E képek remekművek, fáról festett ,,portré" talán nincs is hozzájuk mérhető, és Csontváry tudatos életprogramjában ezek nem csupán önarcképek, hanem a szimbolikus fa jelentéskörének teljes és lenyűgöző foglalatai. A művész írásos hagyatéka a bizonyíték rá:

,,Csendes szerénységben él a cédrus, ezredekre kiható türelemmel - türelemmel kell élnie egy nemzetnek is, amíg koronáját nem éri el. (...) háromezer évig a cédrus még nem cédrus, a negyedik ezredben bontakozik a koronája, s ezzel utat mutat a nemzeteknek a kitartásra. ,,(Csontváry feljegyzéseiből)

A tudás és az élet fája a babiloni mitológiában - e két fa egy tőről sarjad ki, ahogy Csontváry Zarándoklat a cédrushoz című festményén látható... Harmónia, béke és boldogság árad a képből.
,,Csendes szerénységben él a cédrus, ezredekre kiható türelemmel, ... türelemmel kell élnie egy nemzetnek is, amíg koronáját el nem éri." A cédrusok nem úgy tájképek, mint Raffaelo tájai, nem olyanok, mint a szabadban festett ( plain-air) képek. Valóban ilyen értelemben meghaladta a hagyományokat. Fáinak mitológiája van, életérzéseket fejeznek ki, szimbólumteremtő erejük van, rejtett üzeneteket hordoznak.

Csontváry 127 ismert alkotásának egy része Pécsett, néhány jelentős festménye a Nemzeti Galériában látható. Picasso így vélekedett róla: ,,Nem is tudtam, hogy rajtam kívül más nagy festője is van

A kiállítás nyitva tartása a szokásos múzeumi rendhez igazodik: hétfő kivételével 10-től 18 óráig lehet megtekinteni a tárlatot. Mivel az azonos időben bent tartózkodók létszámát a tűzoltóság 200 személyben maximálta, a belépőjegyeket idősávra lehet megvásárolni - természetesen elővételben is, on-line.

A Magányos cédrus - Csontváry géniusza című kiállítás fővédnöke Magyarország köztársasági elnöke. A tárlat megtekintése nemcsak a művészet iránt érdeklődők számára jelenthet felejthetetlen élményt; joggal tart igényt a művelt nagyközönség érdeklődésére.




























Csontváry sírja az Óbudai temetőben volt, ma a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben csak emlékszobra található.

Epilógus

Levelére válaszolva értesítjük, hogy az Óbudai temető vezetőségének jelentése szerint Csontváry Kosztka Tivadar nevű elhunyt temetése 1919. június hó 28.-án, az Óbudai temető XVIII/476-os számú sírba történt. A XVIII-as parcella harminc éves használati ideje az 1953. évben lejárt, ekkor kiürítésre meg lett hirdetve. Tekintettel arra, hogy Csontváry Kosztka Tivadar sírjának további harminc évre való meghagyása iránt a hozzátartozók részéről intézkedés nem történt a megadott határidőn belül, a Köztemetői Szabályrendelet értelmében a nevezett hamvai is kiexhumálva egy közös sírba lett elhelyezve.

Kelt 1959. március 21.-én

A Fővárosi Temetkezési Intézet Igazgatósága


Csontváry emlékszobra Budapesten - Kerepesi temető Kerényi Jenő műve




 
 
0 komment , kategória:  Művészet  
Shelley
  2016-01-26 21:00:23, kedd
 
 




SHELLEY


Percy Bysshe Shelley (Horsham, 1792. augusztus 4. - Lerici, 1822. július 8.).
Byron és John Keats mellett ő volt az angol romantikus költészet legjelentősebb képviselője

1822. július 8-án egy Ariel nevű kis vitorlás hajó az Adriai-tengerből kiszögellő speziai öbölben szélviharba került, felfordult, s mind a négy utasa vízbe fulladt. Az egyik Shelley volt, a költő. Nem érte meg 30. születésnapját. Holttestét a hullámok négy nap múlva vetették partra.











DAL


A téli fán gyászolva üldögél
egy özvegy nagy madár;
fölötte fagy leng, lassú szél,
és lenn a víz megáll.

A síkos föld kopár, virága jég,
fagy járta át a fát,
csönd van, csak egy malomkerék
suhog a légen át.

Radnóti Miklós










CSÜGGEDT NÁPOLYI STANZÁK


Jaj, nincs egészség, nincs remény,
jaj, nincs békém se kinn, se benn,
a lélek kincse sem enyém,
a szemlélődés fénye sem,
mely ott ragyog a bölcseken -
látom, már minden másoké lett,
hatalom, hír és szerelem,
másokra mosolyog az élet -
ezen a lakomán helyet már nem remélek.

Vas István







EMLÉKEZÉS


Gyorsabb voltál, mint a nyár,
gyorsabb, mint az ifjú báj,
gyorsabb, mint az éjhomály,
égi tünemény:
s mint a föld, ha tél van, és
mint az éj, ha álma vész,
mint a szív, ha sírba néz,
árva lettem én.

A fecske Nyár visszajön még,
bagoly Éj is hozza csöndjét, -
de a hattyú Ifjúság szép
mennyre elszállt hűtelen:
veled száll, s most egyre várlak,
még az álmom az is bánat:
a bokorról napos ágat
hasztalan kér a telem.

Liliom nász-nyoszolyára,
rózsa az asszony hajába,


ibolya a lány virága -
árvácska lesz az enyém:
élő sírra, mert az lettem,
azt szórjatok könnyezetlen,
barát ne sírjon felettem,
se félelem, se remény.

Szabó Lőrinc







AZ ÉJHEZ


Nyugat hullámán jöjj te nagy
és csöndes Éj!
Kelet barlangjain riadj,
hol a verőfényben kevély
s bús álmokat szőtt a kezed,
te kedves és te rettegett -
jöjj, ne henyélj!

Födjön csillaghímes, setét
és bús talár!
Vakítsd meg a Nappal szemét
hajaddal, csókold holtra már,
s illese földünk megszokott
varázsló, mákonyos botod -
mindenki vár!

Hogy fölkeltem hajnalba ma,
kivántalak;
gőzölt a kertek harmata,
virág, fa tikkadt lankatag


s hogy az alélt Nap fáradott,
mint únt vendég csak váratott,
kivántalak.

Halál bátyád lágyan sugott,
mondd, kellek-é?
Álom, hártyás-szemű hugod
úgy zümmögött, mint déli méh,
dajkáljalak, maradjak itt? -
De szóltam én, hiába hítt,
menj másfelé!

Jön a Halál, ha te elülsz,
hamar, hamar -
jön az Álom, ha elrepülsz;
vigaszt csupán tőled akar
a szívem, édes-édes Éj -
Gyorsítsd a szárnyad, ne henyélj,
óh, jöjj hamar!

Kosztolányi Dezső







IDÉZET


A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorit, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?










A "HELLASZ" ZÁRÓKÓRUSA


Egy új Athén támad fel és
a messzi korra száll
a villogó reménykedés,
mint égen láng, ha már
a nap lehullt s megőrzi lenn
fényét a föld és fönn a menny.

Megint Szaturnusz lesz az úr
az istenek felett,
s a Szerelem nagy fénye gyúl,
kő lesz arany helyett
az oltár s nem csorg rajta vér,
lépcsője szirmoktól fehér.

Radnóti Miklós







INDIÁN SZERENÁD


Első álmom rólad volt,
első álmom elröpült.
Még az esti szél nyögött,
még az égen csillag ült.
Lábaimban lakik egy
szellem: az rejtélyesen
húzott, hozott, vezetett
ablakodhoz, édesem!

Csitt! A fekete folyón
illet és szél úgy alél,
mintha mákos álmokat
tépegetne
ott az éj.


Apadoz a zokogás
a csalogány csöpp szivén,
mint ahogy a tieden
kell hogy elapadjak én.

Jaj, bűvölj föl a füből!
Halk! Hullok! Ájulok!
Szórja csókkal szám-szemem
szerelmed, mint záporok!
Arcom fagyos és fehér,
szívem dobzörgése vad:
szorítsad szíved fölé,
talán ott majd megszakad...

Babits Mihály


Indián Szerenád

Link








Kedvesemnek - IDÉZET


Mit az emberek így hívnak: szerelem,
nem azt adom én neked,
de az áhitatot, mit rejt a szivem,
s mi megindítaná az eget -
a lepke vágyát a csillag után,
fényszomjat, mit érez az éj,
vágyat, mely a lét sötét kapuján
kiröppen az ég felé.







ÓDA A NYUGATI SZÉLHEZ

I

Nyugati nyers Szél, Ősz sóhajja, vad!
Te láthatatlan! jössz, és mintha mord
varázsló űzne szellemrajt, szalad

a sárga s éjszín s lázpiros csoport:
a pestises lombok holt népe - Te,
kinek szekere téli sutba hord

sok szárnyas magvat, hűs sötétbe le,
aludni, mint a test, mely sírba dőlt,
míg azur húgod, a Tavasz szele
megint kürtjébe fú, s riad a föld,
s édes bimbónyáj legel a napon
s völgyet-hegyet szín s illat lelke tölt;

Vad Szellem! szálló, élő mozgalom!
ki rontasz és óvsz! halld, óh, halld dalom!

II

Te, kinek - míg az ég reng - áramán
omló felhő, mint hullt lomb, andalog,
hullatja busa ága: Menny s Óceán

s zápor zuhan, s villám, bús angyalok,
s kibomlik már kék útad tág legén
mint vad menád-haj s szikrázik s lobog

az ég aljától, hol kihúnyt a fény
az ég ormáig a közelgető
vihar sörénye! - Óh, Te, a szegény

év gyászdala, ki zengsz, míg rest tető
gyanánt az Éj, e roppant sírhalom
borúl körül s bús boltját reszkető

páráid terhelik, s a hűs falon
vak víz s tűz s jég tör át! - óh, halld dalom.

III

Ki felvered nyár-álmából a kék
Földközi-tengert, mely lustán pihen
kristályos habverés közt fekve rég

habkő fokoknál, Baiae öbliben,
s álmában agg kastélyok tornya ring
a hab sürűbb napfényén égve lenn,

s azúr moszat s virág lepi be mind,
oly szép,


hogy festve sem szebb - óh, te Szél,
ki jössz, s Atlant vad vízrónája ing

s fenékig nyílik s látszik lent a mély
tenger-virág s mit az iszap bevon:
a vízi vak lomb, mely zöldelni fél,

mert hangod csupa sápadt borzalom,
melytől remeg s széthull - óh, halld dalom!

IV

Ha lomb lehetnék, s vinnél, bús avart,
vagy felhő, szárnyaid közt lengeni,
vagy hullám, mely, bár zúgasd és kavard,

szabad, majdnem miként Te s adsz neki
erőt, erős úr! - vagy ha csak kora
kamaszidőmnek térne gyermeki

víg lelke vissza, óh, ég vándora!
Midőn társad valék s hivém: elér
a lélek s túlröpül - óh, tán soha

nem zengne jajszóm, mely most esdve kér:
ragadj el hab, felhő, vagy lomb gyanánt,
mert tövisekre buktam, s hull a vér,

s zord órák súlya húz s lánccal fon át,
lelked szabad, vad, büszke rokonát!

V

Legyek hárfád, mint hárfád a vadon,
hulló lomb vagyok én is, ne kimélj!
Ha vad zenéd felzúdul szabadon,

lomb s lélek hadd kisérje őszi, mély
dallal, mely édes, bár fáj - óh, te zord
lélek, légy lelkem, én s te: egy személy!

Holt szellemem a Tér ölén sodord,
tört lombként, melytől sarjad újra más!
S dalom égő zenéjét messzi hordd,

mint oltatlan tűzhelyről a parázs
röpül, óh, szórd szét, hol csak ember él!
Ajkam szavából prófétás varázs

kürtöljön az alvóknak! Óh, te Szél!
késhet a Tavasz, ha már itt a Tél?

TÓTH ÁRPÁD










OZYMANDIÁS


Egy messzi vándor jött, ki ős romok
Felöl regélt: A pusztán szörnyű két
Nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
Lep egy kőarcot. Homloka setét.
A vont ajk vén parancsszóktól konok,
S vad szenvedélye még kivésve ég
A hűs kövön, bár, mely véste, a kéz,
S a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.
A talpkövön kevély igék sora:
"Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
Nevem Ozymandiás, urak ura."
Más semmi jel. A roppant rom körül
Határtalan szélesre s hosszura
A holt homoksík némán szétterül.

Tóth Árpád







SOROK


Ha a lámpa eltört,
porba fúl a sugár:
ha oszolnak a felhők,
a szivárvány is tovaszáll;
lant húrja ha pattant,
édes dala semmibe vész:
ajk csókja ha csattant,
jön utána a gyors feledés.

Mint mécset a szikra
nem él túl, s húrt a zene,
nem zendül a szív, ha
a lelket csend töri le:
csak gyászdala hallik,
mint szél romokon ha fut át,
s tenger ha morajlik
halottért sírva imát.

Fészket mire sző két
szív, a szerelem kiröpűl,
s ott hagyja a gyöngét
a multtal egyedül.
Szerelem, ha szégyen,
hogy minden ingatag,
mért kell neked éppen
a szív, a legingatagabb?

Vad láza sodor majd,
mint vihar a varjakat;
hidegen gunyol majd
az ész, mint téli nap;
nem véd puha ketrec,
sas-fészked elrohad,
s csupaszon didereghetsz,
ha hull a levél, s jön a fagy.

Szabó Lőrinc










A SZERELEM FILOZÓFIÁJA


Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,


habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?

Szabó Lőrinc


Percy Bysshe Shelley - A Szerelem Filozófiája [Déri Tamás]

Link












 
 
0 komment , kategória:  Shelley  
A 62 leggazdagabb ember annyi pénzt birtokol, mint a világ s
  2016-01-26 19:00:26, kedd
 
 







TE TUDTAD?


A 62 LEGGAZDAGABB EMBER ANNYI PÉNZT BIRTOKOL, MINT A VILÁG SZEGÉNYEI ÖSSZESEN


A Föld 62 leggazdagabb embere annyi pénzt birtokol, mint a világ 3,6 milliárdnyi szegénye. A lakosság 1 százaléka nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint a másik 99 százalék.

Elgondolkodtató adat...

Földünk [62 leggazdagabb embere mára akkora vagyonnal rendelkezik, mint a világ lakosságának szegényebbik fele, több mint 3,6 milliárd ember együttesen. Miközben a szupergazdagok még gazdagabbak, a szegények még szegényebbek lettek - állapította meg hétfőn az Oxfam nemzetközi segélyszervezet.

A jóléti szakadék gyorsabban mélyül

A jelentés szerint a globális lakosság leggazdagabb 1 százalékának több a vagyona, mint a fennmaradó 99 százaléknak összesen. Mindez azt jelenti, a jóléti szakadék gyorsabban mélyül, mint azt korábban feltételezték, és az 1 százalék egy évvel hamarabb utasította maga mögé a 99 százalékot.

Az Oxfam kutatása szerint a leggazdagabb 62 ember vagyona 2010 óta 44 százalékkal gyarapodott, míg a világ szegényebbik felének jövedelme 41 százalékkal csökkent. A szupergazdagok listáját 53 férfi és 9 nő foglalja el, közel felük az Egyesült Államokból való, 17 európai, a többiek pedig Kínában, Brazíliában, Mexikóban, Japánban és Szaúd-Arábiában élnek.

Adóparadicsomokban csücsül a gazdagok pénze

A kiváltságosok vagyonából mintegy 7,6 billió dollár offshore adóparadicsomokban csücsül, holott ha megfizetnék az adót a vagyonuk által generált jövedelem után, évente 190 milliárd dollárral több állna a világ kormányainak rendelkezésére - idézi az Oxfam Gabriel Zucman, kaliforniai egyetem adjunktusának becslését.

Az afrikai gazdagok offshore vagyona miatt évente kieső, mintegy 14 milliárd dollár (közel 4000 milliárd forint) adóbevétel elegendő lenne olyan egészségügyi beruházásokra, amelyekkel évente 4 millió gyermek életét tudnák megmenteni, és elegendő tanárt alkalmazhatnának ahhoz, hogy minden afrikai gyermek iskolába járhasson.

Be kell az adót hajtani a szegények megsegítése érdekében

A gazdagok adókötelezettségeinek behajtása létfontosságú lenne, ha a világ vezetői teljesíteni akarják azt az ígéretüket, mely szerint 2030-ra felszámolják a szegénység szélsőséges formáit, és ez csak az egyike annak a 17 célkitűzésnek, amelyet az ENSZ tavaly szeptemberi fenntartható fejlődési csúcstalálkozóján fogadtak el.

A növekvő egyenlőtlenség mögött meghúzódó legfőbb tendenciák egyike az, hogy a nemzeti jövedelemnek szinte az összes fejlett és fejlődő országban csak kisebb része kerül a dolgozókhoz, és egyre nő a szakadék a legnagyobb és a legalacsonyabb fizetések között. Éppen ezért minél előbb szükség lenne a minimálbérek globális szintű emelésére - olvasható az Oxfam jelentésében.


Forrás

Link








Persze nem szabad gerjeszteni a hangulatot a gazdagok ellen.

Igaz, a haszonszerzéseiket milliók fogyasztásából nyerik, mialatt a haszonszerzésekből milliókat is rekesztenek ki ugyanazok a társaságok/rendszerek - akik közben a legtöbb hasznot húzzák.






 
 
0 komment , kategória:  Tudod-e?  
Egy csepp emberség
  2016-01-25 22:00:17, hétfő
 
 







EGY CSEPP EMBERSÉG

Zeneszerző: Koltay Gergely
Szövegíró: Koltay Gergely
Előadó: Kormorán


Ahol egy kisleány fut át a szivárvány alatt.
Ahol az ifjak alkonyatkor szerelmet vallanak.
Ahol az erdőben két öreg tölgy egymásnak bólogat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a szobrászvéső márványon magától szalad.
Ahol felhők fölött a repülők egymásnak kacsintanak.
Ahol a konyhában a kisgyereké a legjobb falat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a Királyok mindig igazat mondanak.
Ahol gazdagok szegénynek kenyeret osztanak.
Ahol az utolsó ölelésben őszinte a vigasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol megszűnik a világon a gyűlölet, s harag.
Ahol egy akkord nyomán a falak végleg leomlanak.
Ahol reggel a Rádiótól jókedvű lesz a nap.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol érezni, a kimondott szó nem röpke pillanat.
Ahol az élet érték, s mögötte ezernyi áldozat.
Ahol az orvos, a fizikus, a tanár szava, nem csupán panasz.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a publikum, s a színész együtt várja a tavaszt.
Ahol a költő tudja, a kő marad, s a víz szalad.
Ahol utolsó esélyünk a kimondott gondolat.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a kereskedő ajándékként könyveket ad.
Ahol van még marék föld - s lesz, ki majd arat.
Ahol nyelved, neved értik, ahol lehetsz önmagad.
Ott még: egy csepp emberség maradt.

Ahol a szeretet hídja hozzád vezet, soha le nem szakad.
Ahol szavak szállnak az Égbe. Ahol a lélek szabad.
Ahol mécsesek égnek a szellemért, ahol őszinték a szavak.
Ott lesz a mi temetőnk, hol egy csepp emberség marad.







Kormorán-Egy Csepp Emberség

Link



SlidePlayer

Link




















































 
 
0 komment , kategória:  Koltay Gergely  
     1/7 oldal   Bejegyzések száma: 68 
2015.12 2016. Január 2016.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 68 db bejegyzés
e év: 437 db bejegyzés
Összes: 3824 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1546
  • e Hét: 4061
  • e Hónap: 29016
  • e Év: 146370
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.