Belépés
menusgabor.blog.xfree.hu
"A világ pocsolya, igyekezzünk megmaradni a magaslatokon." / DoktorStrix / Menus Gábor
1940.08.11
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 45 
VERS a versről
  2016-10-31 20:30:34, hétfő
 
 











VERS a versről









Antanas Driling: A VERS


Honnan jön A vers:
A csillagos égről,
A napos égről,
A beborult égről,
A te szemedből, az én szememből,
A te jókedvedből, az én jókedvemből,
Az utcáról, ahol lakunk,
Az egész életünkből:
Fogadjuk őt,
Óvjuk őt,
Melegítsük a leheletünkkel,
És sohase űzzük ki a házból,
Az életből!

Dabi István fordítása







Aranyosi Ervin: SZERETET HÍRVIVŐJE


Tudod a vers, mit írok,
nem csak tőlem ered.
Távoli hangok súgják,
s én elküldöm neked!

Lehet, hogy te is súgtad,
- álmodból szállt felém!
Így lett a leírt versem
közös: tied, s enyém!

A vers a lélek nyelve,
s csak az tud írni jól,
akit szeretet ihlet,
kiből a szíve szól.

Ha egy szív adni képes,
lesz egy, mely elfogad.
éppúgy sajátnak érzi,
mert lelkéből fakad.

Szavaink összekötnek,
a dal körülölel.
Körtáncba hív az élet,
s egy szebb jövő jön el.

Szeretet ritmusára,
egyre több szív dobog,
s akik itt összegyűlnek,
így lesznek boldogok.

Tudod a vers, mit írok,
egy apró láng csupán,
s remélem futótűz lesz,
egy szép nap hajnalán.

Szeretet hírvivője,
szívekben lángra kél,
s remélem velem tart majd,
mindaz ki él, s remél.







Babits Mihály: CIGÁNY A SIRALOMHÁZBAN


Úgy született hajdan a vers az ujjaim alatt,
ahogy az Úr alkothatott valami szárnyas
fényes, páncélos, ízelt bogarat.

Úgy született később az ajkamon, mint
a trombitahang, mint a trombitahang
katonák szomjas, cserepes ajkain.

De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön
mint beesett szemek gödreiben
remegve fölcsillan a könny.

Nem magamért sírok én: testvérem van millió
és a legtöbb oly szegény, oly szegény,
még álmából sem ismeri, ami jó.

Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa
és örül ha egy nagy skatulyás házban
jut neki egy városi zord kis skatulya.

És örül hogy - ha nem bírja már s minden összetört -
átléphet az udvari erkély rácsán
s magához rántja jó anyja, a föld.

Szomorú világ ez! s a vers oly riadva muzsikál
mint cigány a siralomházban.
Hess, hess, ti sok verdeső, zümmögő, fényes bogár!

Ha holtakat nem ébreszt: mit ér a trombitaszó?
Csak a könny, csak a könny, csak a könny hull
s nem kérdi, mire jó?


Babits Mihály: Cigány a siralomházban (1927) - Orbán György előadásában

Link








Bartalis János: CSAK A VERS ÉL


Egy sor írást,
vagy még azt se,
késő van már,
késő este.
Kint hull a hó,
szél lebegtet.
Szívem remeg.

A szobában
csend van nagyon.
Lehasaltak
az árnyékok.
Eloltottam
a tüzem is,
gáz sem lobog,
alszik Ő is.

Csak a vers él
a szívemben.
Örök lángja
ki nem lobban.
Lehasaltak
a csillagok.
Hunyó parázs
a kályhámban.
A Mindenség
tovább forog










Bartalis János: VERS: FÁJÓ SZÉPSÉG


Rovom naponta -
nekikezdve és megállva,
rovom a kusza sorokat,

suttogom az éjbe,
hogy megszülessék a Vers,
az egyetlen, a nagy.

de látom -
csak álom, vágy, akarat marad,
megfoghatatlan,
eloszló tündérzene.

Keresem a mezők csendjében,
keresem a gyárak zajában,
a Kedves szemében.

Megpeng egy hang a lelkemben,
s aztán elszáll messze,
ki tudja: hová?

Ki tudja: merre?
Mint gyermekláncfű
ezernyi légi gömbje,
ha kegyetlenül rátör a szél.

Ó, Vers! örök nagy Csoda!
Fájó szépség a lelkemben.
Akiért meghalok naponta,
elvérzek véres tüskén.

Kereslek, futok utánad.
Feltűnsz, megcsillansz.
,,Már megvagy!" - kiáltom.
Nyújtom a kezem ujjongva.
De csak a halvány párát
öleli karom.

...Sárból és égi fényből szőtt alak: Vers!
Vajon nem foglak meg?
Nem érlek be soha?







B.Radó Lili: VERSEK


Nekem vér és könny, izom és ideg,
nektek csupán szó: izzó vagy hideg.

Nekem egy villanás velőmön keresztül,
nektek röpke ötlet: pillátok se rezdül.

Nekem elérhetetlen vágy, mely elveszít,
tinektek könnyű sóhaj és jól esik.

Nekem vak szenvedélyek, kegyetlen várurak,
tinektek téli estén elfutó hangulat.

Ha vér, ha vágy, ha vád, ha könnyes szó, vagy nyersebb:
nekem az életem. Mindenki másnak: versek.







Lucian Blaga: A VERS


A villám sem él sokáig
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan
addig él, ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig,
indul tőlem, s meglel téged.

Lengyel Ferenc fordítása







Jorge Luis Borges: A DÉL


Valamelyik udvarodból bámulni
a réges régi csillagokat,
az árnyék
padján ülve bámulni
ezeket a szórt fényeket,
miket tudatlanságom nem tud megnevezni,
se elhelyezni a csillagképek között,
átérezni a rejtett
ciszterna vízkörét,
a jázmin- és loncillatot,
az alvó madár némaságát,
a tornác boltívét, a nedvességet
- ezekből áll talán a költemény.

(Somlyó György ford.)










Charles Bukowski: A VARÁZSLAT MEGHATÁROZÁSA


A jó vers olyan, mint a hideg sör
mikor megszomjazol
A jó vers olyan, mint a forró pulykás szendvics
mikor megéhezel
A jó vers fegyver
amikor bekerít a tömeg
A jó vers valami amivel
keresztülsétálhatsz a halál utcáin
A jó verstől úgy olvad el a halál, mint a forró vaj
A jó vers bekeretezi a kínt
és felakasztja a falra
A jó verssel képes vagy talpaddal megérinteni Kínát
Egy jó vers szárnyalásra készteti a megzavart agyat
Egy jó vers megsegít, hogy Mozarttal kezet rázhass
Egy jó vers lehetővé teszi, hogy az ördöggel kockázz
és nyerj
Egy jó vers mindenre képes
és ami a legfontosabb
Egy jó vers tudja mikor kell
abbahagyni

Gyukics Gábor fordítása







Dorina Costa: VERS ÉS DAL


A vers

nem csak rím és fantázia,
egy kiáltás a csendben,
egy szél-fuvallat,
egy mosoly, szenvedély, szenvedés,
egy érzés,
mi megmozgatja a lelked s értelmed,
és hirtelen elvisz
egy virágzó rétre,
a végtelen égbolt alá,
a viharos tengerhez,
egy gyászünnepélyre,
miatta abbahagyod,
amit éppen teszel,
és éjjel is váratlanul felriadsz,
hogy kapkodva keress
egy lapot és ceruzát
hogy papírra vesd
életed egy pillanatát,
leírsz tíz vagy száz szót,
amiket később meghatottan olvasol újra
Így születik egy vers -

vagy egy dal

Dabi István ford.







Cseh Katalin: SZABAD GONDOLATOK A VERSRŐL


A vers a lélek pancsolása hangban, fényben, ízlelésben, tapintásban.
A vers önkitárulkozás, önkifejezés, az Én árnyalatinak fölvillantása.
A vers ünnep a hétköznapokban, képzeletbeli utazás szavak szárnyán vagy a csönd fedélzetén.
A vers tükör, melybe ha belenézek (beleolvasok), meglátom önmagam, és önmagamban a gyarlóság mellett a magasztosat, vagyis az örök emberit.
A vers repülés vagy éppen zuhanás: magasság és mélység érintése.
A vers a vágyak, álmok, benyomások, érzések, érzelmek, gondolatok kifutópályája.
A vers a szó és a szavakon túli, a szavak mögötti végtelen és kiszolgáltatott világ.
A vers áldás és átok, kegyelem és kárhozat, menny és pokol, az ellentétek békés egymásba csitulása.
A vers a felnőtt lélek gyermekien tiszta és őszinte játéka: bújócska az elmúlással...
A vers ajándék, melyet meg kell tanulnunk elfogadni és befogadni. Ez a folyamat egyszerre
gyötrelmes és gyönyörűséges. A kisgyermeknek viszont természetes, mert ő még lénye egészével a versben él, annak ritmusában, zeneiségében, szókapcsolataiban. A költészet varázsa nem kívülről hat rá, hanem belülről, a lélek határain belül.







Darvas Ferenc: KÖNNYEBB ÁLMOT ÍGÉR


Igen a vers könnyűbb álmot ígér
talán egy szép gyermekkort idéz
talán szerelmes időket hoz fel
talán ünnepek hangulatára figyelsz
talán egyszerűen a vers maga kell
talán a bánatot sikerül felejtened
talán a fenséges hangzatok miatt
talán emlékek ködébe elvivő vigasz
talán gyász miatt kell maga a vers
talán s mert egy rossz napot felejtsz

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
mely elvisz magosba és égig elérsz
mely bút, bajt napodból kisöpör
mely lezár, befejez sok gyatra pört
mely bajban mint különös gyógyír
mely ringató és kellemes jóhír

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
nem számít ki gazdag, ki szegény
nem számít milyen fekhely az ágy
nem számít viskód-e vagy palotád
nem számít a szoba, milyen a hely
nem számít ki mit hord, mit visel

Igen, a vers könnyűbb álmot ígér
talán újra szép gyermekkort idéz
talán szerelmes nyarakat hoz fel
talán ünnepi hangulatra ügyelsz
talán csak pusztán a vers maga kell
talán sikerül a bánatot elejtened
talán a különös hangzások miatt
talán lelkeden béke lesz és vigasz
talán lázban segít maga a vers
talán így egy rossz napot felejtsz
álmod úgy jön el, mint szép tündér
mert a vers nyugodt álmot ígér.


Darvas Ferenc Könnyűbb álmot ígér

Link








Dovigyel Bálint: MI A VERS?


Vers. Ugyan mi is az?
Az életből kiragadott pillanat,
Egyetlen másodperc tökéletesség.
Egy csepp nagy kékség.

A vers gyönyör, mámor
Feloldja mindazt, mi gátol.
A vers egy gyógyszer,
Egy gyógyulási módszer.

A vers sír és nevet,
Ha kell együtt él veled.
Mi is ez a művészet?
Egy tollal való egyszerű művész tett.







Farkas István: VERSEIM NEM CSODÁK


Csak szavak, betűvé
gondolt érzelmek,
leírt gondolatok.
Mikor olvasod őket,
szíved érintik, lelked
simogatják, könnyed
csordul tőlük,
vagy néha mosoly
születik ajkadon.

Pedig csak szavak.







Fövényi Sándor: E VERS LEGYEN


E vers legyen
valahogy más.
Nem kellenek rímek,
legyen halk suttogás.

Ne íródjanak
óriás szavak.
Legyen lágy rianás,
olvadó patak.

E vers legyen
néma, mint a virág.
Lehunyt szem írja,
ne értse világ.







Gergely István: VERS SZÜLETIK


Olykor dúdolgatok
s meglepő hangzatok
kalapot emelnek,
előre köszönnek.

Olykor elámulok,
ívelő mondatok
játszva csiripelve
fészkelnek fejembe.

Indul a dolgára,
testem már mozduló,
léptem ritmusára
megdobban már a szó.

S olykor firkálgatok,
szóra szókat rakok,
s öntudatlan születésben,
sírva boldogan, békében,
ahogy a lét a fényre forog,
egyszerre csak rám mosolyog

a vers.







Gősi Vali: TALÁN A VERS


talán a gondolat
- a szép -
talán a vers segít
értelmes lét
felé
talán az út során kinyújtott
kéz
talán a csend-vajúdta
hang
becéz

talán
majd villanó remény
pislanó fény fakad
s nem rettent rút harag
szivárvány-lelkeket
ha majd a csend
szökik
nyomában halkan
hang halad
utat talál
bekopog zord
szívek falán
talán
a
vers







Gősi Vali: VERSSÉ VÁLTAN


a vers zenéje
életzene
holt lelkek
árny-tánca
sejtelmes
éteri muzsikára

a vers felemel
elringat lágyan
elporladsz dallamában
végtelen térben
minden leszel
elégsz a fényben
semmivé olvadsz
foszló időben

egyesülsz ütemére
a mindenséggel
dallammá váltan
ringsz a szavakban
lebegsz a létben
fénylő magasban

meglátod magad
kék éj-tükörben
verssé váltan
álló időben







Gulyás Gábor: A VERS


Szeretnék egy verset írni, melynek minden sora szép,
nincsen benne rontás, értékes és ép.
Csillogón ragyog díszes kötött könyvben,
lapjai megedződtek sok-sok örömkönnyben.
Tartalma elrepít egy meseszép tájra,
nem gondolsz a búra, csak e varázslatos bájra.
Tündöklő rímei emelik az égbe,
Idős és fiatal adja kézről-kézre.
Mondatai mottóként szolgálnak a népnek,
Tanulsága ugyanaz minden nemzetségnek.
Betegeknek erőt ad, ha nincsen másik kiút,
Egészséges ember segítséget nyújt.
Kis versem által láthatna az ember,
Mit szabad e Világban és mi az, amit nem kell.
Mindezért cserébe nem kérnék én semmi mást,
Légy mindig boldog s élvezd az utazást!







Gyurkovics Tibor: A VERS


A vers valami éteri magány, amit mégis meg lehet osztani.
Egyetlen pont, melyben benne csillog a világegyetem, mint pupillán a könny.
Minden egyes vers az élet értelméről szól, még akkor is, ha csak egy játékos húrpendülés.
Benne van a versben a költő, mint virágban az illat, tört fűben a kasza egyetlen gyomban a saját életére tört keserűség.
A versben minden megvalósul - még Isten is. A ,,fiat!" gesztusa van benne, a ,,legyen!"
Ó, ó, verset írni a legszebb, legboldogabb állapot, az ember maga is verssé válik és elfoszlik az égbe.
A vers - ima, melyben megismerjük legrejtettebb vágyainkat, legöntudatlanabb bolondságainkat is.
A vers - levél, melynek címzettje a halhatatlan szerető.
Talán olyan a vers, mint a kesztyű, melyet lehúzunk és kifordítva látjuk: saját bőrünk az.
A vers a szeretet nyelve. Egyetlen verset sem írtam gyűlöletből vagy közönyből.
A vers - a gyermeki kegyelem. ,,Kegyelem, kegyelem! Ne öljetek meg!"
A vers, hogy ,,látva... se... lássanak". ,,Színről-színre," mégis ,,tükör által, homályosan."
Mindig marad egy fátyol köztem és a lényeg között.
Ez a fátyol a vers. Mégis jobban érzékeltet, mint önmagam és jobban, mint a lényeg - ő a vers.
A vers megemel - valahová, a sebezhető végtelenbe.
A vers elejteni a vadat, a nagyvadat, az egyszarvút, hogy vére folyik, noha nincs is vére.
A vers - égi akupunktúra, mely minden ponton érint. Csak minket szúrnak és nem mi szúrunk.
A vers - szent Sebestyénnek lenni, combszúrva, mellszúrva, nyakszúrva - égi fénnyel szemünkben.
A vers - én vagyok, meg egy kicsit már nem is én. Átlényegülés, amilyen lehet Krisztussá lenni kenyérből és borból. Vagy fordítva? Testből és vérből eledellé lenni.
A vers könnyű szél simítása homlokunkon - mintha egy álombéli kéz illetné verejtékcseppjeinket.
A vers egy kézfejre támasztott, tenyérbe ejtett homlok, és oldalt nézés, mert nem bírunk szemből annyi fényt. Mégis azon tűnődünk - milyen lehet a fény?
A vers - véraláfutás a... felhőkön, és felhőjáték a... vérünkben. Vértükör, melyben tótágast állnak a fák, a Loire-menti nyárfák, a Balaton-parti fűzfák, a Tisza-menti nyírfák, miközben mi egy hajó után integetünk, amin utazunk s ami régen eltűnt a kanyarban.







Hábele Mihályné: A VERS SZERETETE


A vers nekem olyan,
mint éhezőnek a kenyér,
mint szikkadt földnek a nyári zápor,
ami éltet, - ami aranyat ér.

A vers nekem, - szellő,
mely szárnyalva az égig emel.
Lágyan - finoman megérint,
arcomra könnyű csókot lehel.

A vers nekem , - napsugár,
mely árassza magából a meleget.
Néha a könnyem is kicsordul,
ha megérinti szívemet.

A vers nekem, - kiáltás,
ami felrázza a szunnyadó érzelmeket.
Életre hívja a legszebb érzést,
- ébren tartja a szeretet.







Hámori István Péter: VERSET ÍRNI CSAK ÚGY ...


Verset írni csak úgy lehet,
ha nyakon ragadod a titkot,
megzabolázod szívedet,
és mersz hazudni néha itt-ott.
Haragszik rád a nagyvilág?
Meredélyeden hit a mellvéd,
és rímeid, a banditák
akiktől józanságod megvéd.
Verset írni csak úgy szabad,
ha költőséged nem csak érzed,
és úgy mutatod meg magad,
hogy meg se hallják döngő lépted.
Azok, akikre ráfigyelsz,
mindenkoron viszontfigyelnek,
ám amikor gyávul a mersz,
jelet tudsz adni minden jelnek.
Ne kezdj versbe, ha torz a hit,
vagy gyűlölet mozgatja tollad,
és a Parnasszus csúcsait
szeretnéd elnevezni rólad.
Verset ne írj, csak, hogyha majd
őszintén tárul ki a lelked,
és a szenvedést meg a bajt
legalább egyszer átölelted.
Belülről épüljön a hit,
s templomodban te légy az oltár,
mindig annak írd vágyait,
aki most vagy, nem az, ki voltál.
Ne felejtsd azt: gyakran akad
olyan, aki elvekbe kerget,
soha ne írd meg önmagad,
amikor másról szól a helyzet.
Készülj fel arra, hogy a rend
felkent papjai hívni fognak,
lehet csábító bár a fent,
téged alul lássanak jobbnak.
Verset írni csak úgy szabad,
ha megvan benned a merészség,
s ha a hatalom megtagad
akkor sem tántorít a kétség.
Soha ne számíts arra, hogy
a műveidért megdicsérnek,
ahhoz, hogy dúsulj, gazdagodj,
nagy ára van mindig a bérnek.
Akard, hogy hallják hangodat,
merthogy a nép szólal meg véled.
Hajnal légy, soha alkonyat,
mindenkié a tehetséged.
Figyelj arra, hogy értsenek,
a közöny jege gyorsan olvad
akkor, ha vállalt érdemed
szerint napfénnyel ír a tollad.
Verset írni csak úgy lehet,
ha nem maradsz önmagad rabja.
És ha olvassák versedet,
amelynek talán egy darabja
valakinek új gondolat,
nem szertefoszló irka-firka.
Versed forrás lesz, s torkolat,
még ha nem tudják is, ki írta.







Hollósy Tóth Klára: A VERS


A vers a lélek parancsa, szárnyalása,
pregnáns sorokba a mélység titka vész.
A lélek láttatása, felvillantása,
fogalmazott érzés, önkifejezés.

Képzeletutazás az Én fedélzetén,
színes jelzőkbe, metaforákba zárt
rímes játék, csevegő, könnyed és merész,
mint ősi, dalszerű, megnyilvánulás.

Láttat mindent, jót, szépet, magasztosat,
rosszat is, mindazt, ami fáj, ami bánt,
közben elmondja gyarlóságainkat,
minden átöröklött emberi hibánk.

A vers gondolat, a lélek álmodása,
áldás és átok, kegyelem, kárhozat,
az ellentétek egymásba olvadása,
varázslat, művészet, lélekláncolat.










Jancsik Pál: EGYSZERŰ ZSOLTÁROS SZAVAKKAL


Úgy kéne fölszállni a versnek
benned, ahogy zsoltáros hívek
a templomokban énekelnek:

szívből, tisztán és messze zengőn,
ahogyan átsuhan a friss szél
az illatokkal terhes erdőn.

Egyszerű, zsoltáros szavakkal
megköszönnöd, hogy itt lehettél,
s találkoztál az új tavasszal







Jánosházy György: A VERS ÓRÁJA


A vers órája ez... Az éj homálya
ernyedt kertek fölé lassan leszáll,
egy percre még az óra is megáll,
fáradt utcák sorát halkan bejárja

egy emlékekből támadt, lanyha szél;
megreccsen a szekrény szúette lába,
álmatlan holtak gyűlnek a szobába,
fülünkbe régen elhalt hang beszél;

elábrándozva kiszökünk titokban
a vértől és csókoktól vemhes éjbe,
egy régi érzés újra lángra lobban,

a világ csupa furcsa, buja nesz,
s remegő szívvel, imádkozva, félve
tollat fogunk... A vers órája ez.







Juhász Gyula: MINT HAJÓTÖRÖTT


Mint a hajótörött palackját,
Úgy dobtam el e verset én,
Fölírva életem kudarcát
Reménytelenség szigetén.
Vándor, ha eljut a kezedbe
E pár sor, gondolj szánva rám,
Kit elhagyott a jószerencse
És nem lelt fényt az éjszakán.
Csak tengek, lengek, mint a kóró,
Magánosan és hasztalan,
Vak és siket nekem a sorsom,
Minden poggyászom odavan.

Kitárom a világviharnak
Vacogó, tépett lelkemet
És várom az örök hatalmat,
Amely kegyképen eltemet.







Kassák Lajos: AZ ÉN MADARAM


Nem nyitom szét az ujjaimat
egy madár ül a tenyeremben
elrepülne.

Költészetem
ez a madár
őrizem
mint egyetlen kincsemet.







Károlyi Amy: FÉLIG, EGÉSZEN


Ahogy a könnyek egymásba csöppennek,
kanyargós patakká keverednek.
A vers-sorok épp így viselkednek.

Lecsöppenő szót hívja a másik.
Egymásbatünnek, félig, egészen.
Aképpen növekednek,
ahogy az alkonyat az égen.







Komán János: SZÜLETÉSNAPOMRA


szórakozom,
verset írok
magamnak.
Boldog vagyok,
ha a szavak
kacagnak.
Nemcsak írnom,
énekelnem
kellene,
boldoggá tesz
a költészet
szelleme.
Faggatom a
szóképeket,
szeretnek;
anyanyelvünk
épületén
cserepek.
Minden versem
számomra egy
házikó,
bennük pihen
meg a lelkem.
Halihó!







Alexander Kormoą: VAGYOK ÉS LESZEK


(Boldogok,
kik ismerik
a szó hatalmát
és nem esnek kétségbe
gyengesége miatt.)

Semmim sincs már, csak ezek a versek.
Verseim és magam: ez maradt mindössze.
És ez semmi. És ez minden.
írok, tehát vagyok.
Gazdagabb a gazdagoknál, szegényebb a szegényeknél.
Vagyok. Még mindig.
És leszek. Költő.
A leggazdagabb és a legszegényebb.


Fuhl Imre ford.







Kosztolányi Dezső: A VERSRŐL


"A vers néma. Adj neki hangot. A vers a könyvben halott. Keltsd életre. Mi a szavalás? A vers föltámasztása papírsírjából. Ez a kor néma. Hangtalanul olvas, hangtalanul ír.
Az ősi közlőforma azonban a szó volt. Ezt ösztönösen érezzük, valahányszor verset szavalnak. Ünnepi borzongás fut át rajtunk, hogy a szóval, mely a könyvben térbeli életet élt, az időben találkozunk. Ezáltal válik a költészet igazán időbeli művészetté. Halljuk, amint a hangok elmúlnak egymás után, mint az élet. Másrészt tudjuk, hogy a vers nem múlik el. E kudarc és diadal együtt jelképezi a költőnek a végtelennel való küzdelmét, ki emberi nyelven nyújtja az istenit: a mulandóság formájában az örökkévalóságot."
1928

(Kosztolányi Dezső - 1928)







Archibald MacLeish: ARS POETICA


Legyen a vers tapintható
s néma mint egy dió
titok
mint a kéznek régi pénzdarabok
csöndes mint egy kopott szegélyű kő
egy párkányé ahol moha nő -
legyen a vers szótlan
mint a szárnycsapás
legyen a vers látatlan mozdulat
ahogy a hold halad
tünékeny, mint ha leoldja
az éjt a fákról, gallyaként a hold
tünékeny, mint ha eltűnik a tél mögött
a lélekből, emlék emlék után, a hold -

legyen a vers látatlan mozdulat
ahogy a hold halad
...
ne szóljon a vers
de legyen

fordította: Várady Szabolcs


"Ars Poetica" by Archibald MacLeish

Link











Lelkes Miklós: A VERS, MINT ÉLŐLÉNY


Kicsit fura talán, hogy a verset élőlénynek nevezem, - bár ki tudja? Az élőlény általánosabb fogalom, mint az ember, márpedig a verset nem sérthetem meg azzal, hogy embernek nevezem. Igen, a vers sokkal több, sokkal rejtelmesebb, mint az ember. Nem is nevezem verseim gügyögőn "gyermekeimnek", "szülötteimnek". Tanítóim, parancsolóim ők, és éppen annyira másoké /azon nagyon-nagyon keveseké, akik elfogadják őket/, mint az enyéim. Alattuk nevem csak az első találkozást jelzi számomra, - és mások számára.

Egy-egy vers, persze, nyelvöltögető, vidám fickó. Ám bármikor elkomorulhat ő is. A vers születését nem tudom megakadályozni, legfeljebb ideig-óráig késleltetni. Sokan talán úgy képzelik: a vers örömet ad annak, aki először látja meg. Néha igen, ám gyakorta nem. Ha megmutat valami szépet, akár felfénylőt, akár árnyékba öltözöttet, akkor a vers-tündérasszony tényleg virágot nyújt át, de gyakran csak pillanatokra, mert máris elhervadhat ez a virág. A múlt és jelen "emberi" /azaz embertelen/ világa nem kedvez a Szépség virágainak, pillanatainak.

A vers mindig jót akar és, ha nem akadályoznák meg benne, jót is tenne. A vers kérdez, ettől is, attól is: hová rohansz felserdült leányka? Jól meggondoltad: tényleg a karriert akarod mindenáron, a család és munka /hivatás/ harmóniája helyett? Tényleg együtt akarsz élni, házasság nélkül, sőt, gyermeket szülni "élettársi" kapcsolatban? Esetleg nem is akarsz gyermeket nevelni, csodálatosan gyönyörű érzések, és egyúttal, gyakran, súlyos terhek, bánatok forrását? A vers csak kérdez, mert azt akarja: a feleleten gondolkozzon el a kérdező, ismerje meg saját "lelki énjének" őszinte válaszát. Azt a saját választ, amelyet - különböző okokból - nem akarnak meghallgatni az emberek.

A vers, bizony, - tetszik, nem tetszik - engem is megfed olykor gyengeségeimért, hibáimért. Nos, ez nem tetszik nekem, de nem csinálhatok semmit: csak az őszinte vers - vers. Ha nem őszinte, akkor, bármilyen formai bravúrja mellett is, pusztán - hazugság. Egy korban, amikor a hazugság /és az igazság elhallgatása/ általános, nem vagyok hajlandó ehhez csatlakozni, tény viszont, hogy ebben gőgöm is közrejátszik.

A vers az igazat szereti, az "ember", ha az igazság pillanatnyi érdekével /látszólagos érdekével/ ellentétben áll, akkor a hízelgő hazugságot. Ne áltassuk magunkat! Petőfi, a "szabadság lánglelkű költője" követjelöltként éppen úgy megbukott saját korában igazmondásáért, mint ahogy ma megbukna hasonló őszinteségéért egy parlamenti képviselőjelölt. /Persze, ha akadna ilyen./

A vers gyenge, mert jót akar, és az, aki jót akar, mindig az. Ám ugyanakkor nagyon erős is, ha valaki elfogadja, titokzatos szellemi erővel máris parancsol: ez az utat kövesd, arra ne lépj rá! Erre, ilyenkor, csak az a válasz lehetséges, amit Babits adott Jónás szájába: "nincs mód nem menni ahova te küldtél".

Csak a vers Élő Csillag: álmodni tud és álmodni akar másokért, ugyanakkor megveti a hamis szeretetprófétákat, a humánumot hirdető álarcban kegyetlenkedőket, sőt, nem hízeleg az elbutítottaknak sem. Így hát nagyon is érthető népszerűtlensége Ninive Piacán!







MÁRAI SÁNDOR ÍRÁSA A VERSRŐL


Szeptember végén Milyen különös életet él egy vers; lassan árad el korszakok felett, időtlenül él, az emberek már is tudják, honnan ismerik. Könyvben olvasták, iskolában tanulták vagy éjfél után szavalta egyszer valaki, az ifjúságnak abban az érzékeny szakaszában, mikor fiatal emberek agyoncigarettázott állapotban, albérleti szobában éjfél után még verseket mondanak fel egymásnak, vagy egy nőnek olvasta egyszer, mert hiányoztak a szavai? ... A vers él, lebeg a nemzedékek felett, már régen különvált a műtől, melynek egyik szerves alkatrésze, él emberekben, akik talán nem is tudják, ki írta s él emberekben, akik talán nem ismerik, sosem hallották vagy olvasták a verset, de hangulatát öntudatlanul örökségbe kapták szüleiktől, környezetüktől... A vers él és szétáradt a magyar világ felett, nemzedékek hangulatába szívódott fel, emberek idegeibe itatta be magát, férfiak eszméletében rémlik fel mint valamilyen személyes élmény, üzenet, híradás, amely csak rájuk tartozik. Ilyen különösen él tovább egy vers. Megyek az utcán, vasúti kocsiban utazom s egyszerre hallom ütemét s megnyugodva veszem észre, nem vagyok egyedül, egy költő üzent nekem valamikor valami rám tartozót, személyeset. S ha minden könyvpéldányt máglyára raknak, mely ezt a verset őrzi, akkor is megmarad sértetlenül, másíthatatlanul, minden magyar nemzedék számára, bezárva ebbe a mi édes vad idegen nyelvünkbe s nem sejti, nem érzi, nem eszméli soha senki idegen a világon, mert a verset csak anyanyelvén lehet közvetíteni. Szegény angolok, szegény franciák! - gondolom féltékenyen, büszkén és lehetetlenül -, soha nem ismerhetik meg a legszebb dolgok egyikét, amit ember az embereknek adhatott, s amit én ajándékba kaptam, a Szeptember végént..."
(Írók, költők, irodalom. Budapest: Helikon, 2003. p. 14-15.)







Márai Sándor: KÖLTÉSZET


A költészet nemcsak az, amit a költők versbe írnak.
Valami rögzítetlenebb is, ami él a nők mozdulataiban,
az állatok nézésében, az utcák világításában,
egy madár fejtartásában, egy éjszakai fénysugár üzenetében.
Mindez vers, íratlan vers.
Néha igazibb, mint az írottak és rímesek.







Monok Zsuzsanna: VERSUTCA


Van nekem egy utcám
sok, kis, kedves házzal,
és mindenik tele
rímek virágával.

Az első házba - az
ünnepek költöztek.
Díszesek ruháik,
amikbe öltöztek.

A második házban -
az érzelmek élnek.
Különös a hangszer,
amin ők zenélnek.

A harmadik házban -
az évszakok laknak.
Kedves, jó testvérek,
békességben vannak.

A többi házban is
versek tanyáznak,
Se szeri, se száma,
a létező fajtáknak.

Bátran kopogtass be,
minden egyes házba,
s időzz el egy kicsit,
mert szívesen látnak!







Monostori H. Kamilló: VERS A VERSRŐL


Ó, versek gyásza, fájó, tiszta gyász
Ó, vers, érzések drága váza, te,
Színekbe zárt, külszínesebb fele,
Kaleidoszkóp, kúszált, festett varázs!

Ó, gondolatnak gyászos végzete,
Kit rímbe zárva félszeg vers aláz,
Érzés fölébe festett cifra már,
Rímek zenéje, ritmus tengere;

Játék szavakkal, könnyed és merész, -
Csengő sorokba vágyak titka vész.
Ó, versek színe, színes, tiszta vers,

Ki szíveket kettős bilincsbe versz, -
S ó szív, kit rímek fájó terhe nyom,
És versek gyásza, festett fájdalom.

1915.







Móra Ferenc: A SZÁZADIK KÖNYV




Mikor kisdeák koromban az első bizonyítványt hazavittem, az édesapám örömében olyan barackot nyomott a fejemre, hogy csak úgy ropogott.
- Ember vagy a talpadon - mondta hozzá -, most már megérdemled, hogy megmutassam a könyvtáramat.
Azzal megfogta a kezemet, és bevezetett a tisztaszobába. Jártam már én ott máskor is, de sose láttam a könyvtárt. Most is hiába nézelődtem utána, híre se volt ott a könyvespolcnak.
- Szegény szántóvetőnek gerendán a könyvtára - okosított fel édesapám, a székre állva leszedegette, a könyveket a mestergerendáról.
Volt ott könyv jó nyalábbal, ócskább, újabb, vékonyabb, vastagabb, cifrább, szegényesebb.
- Válassz egyet magadnak - biztatott édesapám -, de csak okosan avval a kis ésszel.
Biz én nem okosan választottam. Azt kaptam föl, amelyiknek legszebb volt a táblája. Csupa virág meg csupa pillangó. Valami virágkereskedésnek az árjegyzéke volt.
- No, ezt szépen kiválasztottad - nevetett édesapám. - Meglátom, mire mégy vele.
Megbirkóztam én azzal is, ha egy hónapig tartott is. De akkorra olyan virágtudós lettem, hogy apámuram elbámult bele.
- Ezt már szeretem - veregette meg a vállamat. - Jóravaló méhecske a gyim-gyomban is megtalálja a mézet. Hanem most majd én választok neked könyvet, olyant, amelyik csupa lépes méz lesz.
Verseskönyv volt az, tele nekem való versekkel, harmatosakkal, mint a hajnalkavirág, csengő-bongókkal, mint a reggeli harangszó. Estélig átsuhantam fölöttük, mint a fecske a víz fölött.
Hanem az édesapám nem dicsért meg a nagy sietségért. Inkább megcsóválta a fejét.
- Nem jól van ez így, fiamuram. Nem fecske módra kell átsurranni a könyvön. Meg is kell abban merülni.
Addig olvasgattam aztán a verseskönyvem, hogy utoljára kívülről tudtam az egészet. Nem is tudott az iskolában senki annyi verset, mint én. Kaptam is a második esztendő végén annyi jutalomkönyvet, hogy alig bírtam haza.
- Az én könyvtáram még egészen elszégyenli magát a tied mellett - mosolygott az apám. - Mit szólnál hozzá, ha azt is neked adnám?
Nem tudtam én semmit se szólni az örömtől, csak kapkodtam hol az egyik könyvhöz, hol a másikhoz. S addig nem volt nyugtom, míg az édesanyám a régi fazekaspolcot nekem nem adta könyvtárnak. Akkor aztán nem cseréltem volna a szolgabíróval se. Beraktam a könyveimet szép sorjába, ragasztottam rájuk számot is, s azt pingáltam a polc fölé piros plajbásszal: Az én könyvtáram.
Attól fogva az egész iskola csudájára járt a könyvtáramnak, kölcsön is kéregettek belőle, s nemsokára mindenki több hasznát vette, mint a könyvtáros úr. Én már akkor nem győztem olvasni, csak úgy feléből-harmadából lapoztam át a könyveimet. Minden eszem-kedvem azon volt, hogy minél több legyen a könyvem.
Mire nagyobbacska deák lettem, tetejétől aljáig megtelt a fazekaspolc, de biz én minden tizedik könyvemről se tudtam volna megmondani, mi van benne. Volt olyan is, amit ki se nyitottam még, de a címét sorban el tudtam fújni valamennyinek.
Egyszer, ahogy a könyveimet porolgatom, odajön hozzám az édesapám, és azt kérdezi: hány könyvem van már?
- Egy híján száz - feleltem büszkén.
- No, ehol a századik - húzott elő a hóna alól édesapám egy takaros kis könyvet. - Éppen most hozta haza a könyvkötő.
Fekete bőrkötésű, aranymetszésű könyvecske volt, szemüveges bagoly volt rányomva a táblájára, a bagoly papírtekercset tartott a csőre közt, s arra volt írva a könyv címe: Okos könyv.
- Ez lesz a legszebb könyvem - tettem volna be a helyére a könyvet, de apám megfogta a kezemet.
- Szeretném, ha el is olvasnád. Én írtam, ami benne van, te majd folytathatod.
- Apám írta? - nyitottam föl megzavarodva a könyvet.
Üres volt az egész, mint valami notesz. Csak az első lapjára volt ráírva az édesapám szép, öreges betűivel ez az egy sor:
"Sose kívánj több földet, mint amennyit meg bírsz szántani."
Azóta sohase tettem be a könyvtáramba könyvet olvasatlan. Az Okos könyvbe azonban jegyeztem már egyet-mást magam is azóta, de az édesapáménál okosabb tanácsot egyet se.


A századik könyv

Link








Mysty Kata: VERSEM ÚTJA...


Versem kicsi zöld faággal
ölében útra kelt, nagy vágyakozással
pihenni egy kőre letérdepelt:
s nyomban el is aludt, álmodott
is talán; s közben friss dal
szárnyai érintették sután.
Hirtelen az ágacska tőle kirepült,
s mint eldobott kő zuhanva földre ült.
Most esőfelhő hátán ül rügyben fakadtan
kis virág szirmaival ölében tapadtan.
Hirtelen dal szárnyán velük ringatón ,meseszél
szórt csillogó álomport szerteszét.
Aztán a felébredő vers kereste csak kereste;
de az ágacskáját lelni sehol sem lelte.
Helyén csodák csodája virágszirom ült,
vele siklott tova az égi mezőn...
Tovább és tovább együtt a csönddel,
félelem nélküli boldog örömmel.
A zene nyitott kapuja várta,
csakis a zene várhatott rája,
ott, ahol a szó elül,valahol
az üveghegyen belül.







Nadányi Zoltán: MAGDOLNA KÖNYVÉBE


Két szép szemedbe könny gyűlt
a versem hallatára.
Boldog a vers, ha méltó
két szép szem harmatára.

Vers és könny, ez a kettő
együtt jár, persze, persze.
A vers könnyekre indít,
a könny meg, látod, versre.







Őri István: AZ ÉN VERSEM


Kedves, szelíd, hűséges, puha
barna, csillogó, gyengéd
édes mosolya
ereje erőm
hűsége oszlopom
ajka vágyam
arca párnám
szeme mélységem
keze - mindenem!







Paudits Zoltán: SZAVAK


Napfény, tenger,
esőcsepp, hajnal,
szél, ember,
béke, angyal,
csönd, kegyelem,
felhő, madarak,
vágy, szerelem,
könnyek, szavak...







Pecznyík Pál: HÁLA, VERSÍRÁSÉRT


A versírást nem tanultam,
csak magamtól kezdtem én,
Megváltómról, kitől üdvöt
kaptam, vére érdemén!

Hála, több mint hatvan éve,
versek által szólhatok,
széles úton járó népet,
keskeny útra hívhatok.

Van: ki verseim kedveli,
van: ki neheztel reám,
bár nem tudom, bár nem hallom,
tudja, hallja jó Atyám.

Bánom, hogyha verseimmel
megbántottam lelketek,
higgyétek el, nem akartam
ártani én, senkinek.

Verjetek csak nyelvetekkel?
Amíg élek, felfogom,
ámha mennybe szárnyal lelkem,
verhetitek, hűlt porom.

Egykor, a nagy Bíró előtt,
tetteimre fény derül,
Uram tudja: érte tettem,
s nem rója fel, vétkemül.







Reményik Sándor: ÍRJAD POÉTA!


Írjad poéta!
Ha csügged a lelked,
Nehezül a szárnyad,
Ha rajtad a kétely
Zsibbasztón elárad:
Írjad csakazértis!
Ne kérdezd; mi célból?
Ne kérdezd: mi végre?
Nem tudod te, hol vár,
Éppen terád hol vár,
Egy lélek ínsége.
Egy lélek éhsége,
Egy szív szomjúsága:
Megenyhül a lelked
Egy rebbenésére,
Egy színes szavára.
Írjad poéta,
Írjad csakazértis!
Nem tudod te, mit tesz
A szavad hatalma,
Hova mindenüvé
Vagyon bejáratja,
Ismeretlen ajtók
Nyílanak meg néki,
Hova nem is szántad,
Oda fog betérni.
Nő a jelentése,
Mint a folyam, árad,
Távol szerelmeket
Himbál, hajókáztat,
Ismeretlen partok
Intenek feléje,
Szélvészként belekap
Vitorlák vásznába
Lobogók selymébe.
Szertezúg, szétárad
Világ minden táján,
Míg te nem is sejted
Magányod szomorú,
Szép Szent-Ilonáján.
Írjad poéta,
Írjad csakazértis!


Reményik Sándor - Írjad poéta (Novák Gyula előadásában)

Link











Salina Summer: ARS POETICA


Költőnek lenni egyszerre átok is és áldás,
A bolyongó lelkeket szólítani megváltás.
Utat mutatni mázsányi felelősség, teher,
De a legnehezebb az, hogy én legyek jó ember.

Költőként átélni mások keserű fájdalmát,
Megsiratni minden ártatlan szegényt és árvát,
És lelket önteni a lelketlen emberekbe,
És fakó álmokat látni ébren szenderegve.

Hiszen a költő az, ki úgy ír a fájdalomról,
Hogy keserű gyönyör csendüljön ki a szavakból.
A költő az, aki úgy járja a nagy világot:
Meglátja a bogáncsok közt megbúvó virágot.

A költő az, kinek tiszta lelkiismerete,
Nem teher, de páncél az ő szívének érzelme.
A költő az, akinek arany folyik tollában,
S meglátja még a szépet eme züllött világban.

A költő az, akinek nem remeg s fél a szíve,
És minden gondolatát pennájába tölti be.
A költő az, aki ismeri saját titkait,
S nem fél: felvállalja tulajdon gondolatait.

Az igaz költő az, kinek nincs lakat a száján,
És ki meri mondani ezrekkel szemben állván
Az igazságot, mely gyakran elvész a viharban;
És az igaz oldalra áll akármilyen harcban.

A költő az, aki sohasem fél sírni,
S nem retteg könnyeit papirosra bízni,
A költő az, aki láttatja az arcát,
Akkor is, ha sosem veti le az álcát.

A költő az, kinek célja egy szebb világ,
Ki a csúfban is szépet keres és talál,
A költő mindig az igazat mondja ki,
Amíg csak a lantját áhítva pengeti.







Sándor Gyula: A VERS


Mit jelent neked az írás? Kérdezte egyszer a barátom...
Az írás, nekem olyan,mint egy festmény. Válaszoltam. Az ecset itt maga a gondolat,
mely szavakkal festi meg a világnak, a lélek rejtett titkait.
Ez a beszélgetés formálta meg bennem a következő verset:



Tarka szóruhákban pompázó gondolat,
Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.
Széthinti lelkünk fájó sebeit,
Az örömkönnyek boldog cseppjeit,
S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,
Szárnyaló sasként tör fel a magosba,
Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,
Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul
Olykor fagyos lehelet, dermedten csikorgó hó,
Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,
Amint féltett titkainkból egy apró darab,
Felszakadva lassan a felszín felé halad,
Hogy megfesse a világ szürkülő egét
És betöltse fénye, minden szegletét
S hol végigzúdul e szikrázó szópatak
Életre kel tőle sok hervadó gondolat
Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg
Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg.







Sárhelyi Erika: A VERS


Nem bánom már, ha hallgat a líra.
Beláttam, a valóság fő művét prózában írja -
egyszerű, szerény, fénytelen szavakkal.
A mindennapok elrongyolt füzetébe
csak körmöl egyre, mintha sose lenne vége,
s boldog, ha olykor születik egy dal.

Ilyenkor ünnepet ül a lét romjain.
Italába kerül sok félbe hagyott rím,
szépen csengő, jól sikerült asszonánc,
hogy e rövidke élet szikár józanságát
a vers varázsa úgy ölelje át,
mint szívet a lobbanó, tünékeny románc.







Sir Philips Sidney (1554 - 1586): A KÖLTÉSZET VÉDELME (1581-1583 ?)


A költészet elsőbbségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a görög filozófusok hosszú ideig csakis a költők álarcában mertek megjelenni a világ előtt. Thales, Empedokles és Parmenides versekben énekelték meg természetfilozófiájukat, és így tett Pythagoras és Phokylidés is erkölcsi tanácsaival, valamint Tyrtaios a hadügyekkel és Solón a politikával, vagy még inkább, elsősorban költők lévén, csodálatos tehetségüket a legmagasabb tudományok azon pontjain gyakorolták, amelyek előttük megjelentek, de a világ szeme elől rejtve maradtak. Hogy a bölcs Solón igazi költő volt, nem kétséges, hiszen as Atlantisz szigetről szóló jeles meséjét, amelyet Platón folytatott, versben írta meg.







Somorčík Sz. Rozália: A VERS, HANG


A versről én keveset tudtam;
beteg voltam, az egész testem.
Nyelvem sem használtam, nem
olvastam, évekig nem beszéltem;
így gyógyítottam magam.
Ő szólított meg és a többiek,
először szégyelltem őket:

A ki nem mondott szavak olyanok,
mint a tövig levágott rózsabokor
egy kőfal előtt a csupasz tüskéivel,
fájdalomban, virágtalanul.
Rózsába érik, ha folyik a vér,
ömlenek a szavak, a költő
hangja nagy, s csak egy van.

Naponta kérdezem a verset:
Lehet, túlságosan rajongok,
túlságosan akarok, szeretek?
A válaszok a leírt hangokban
rejtőznek, a könyörtelen versben;
bosszúállóan sokat akar, kínba
nyújtja a létet a gyönyör felett.







Szabó Anita: VERSEK


Vagyok a vers,
mint gyöngyözve, buzogva forró víz a fazékban.
Vagyok a vers,
mint szétharapott jégkocka szilánkjai a szádban.
Vagyok a vers,
mint hideg vízbe mártott tüzes vas sistergése.
Vagyok a vers,
mint szétrobbanó csillagra kifeszített rím.
Vagyok a vers,
mint írói mámorban fogant költői képek.
Vagyok a vers,
mint ezer ki nem mondott szónehezék mellkasodon.
Vagyok a vers,
mint tudatom lázadozása a kötések ellen.
Vagyok az égről hulló zápor, nyári napon.
A fülledt, nehéz levegő légcsövedben.
Lepergő, sós izzadság homlokodon.
Mámorító parfümcsepp nyakad ívén.
A vers vagyok.







Szilas Ildikó: MIÉRT KELL A VERS ?


...hogy meghódítsd az ismeretlent...
hogy elérd a lehetetlent,
hogy élni tudj, ha nem is lehet,
hogy átöleljen a Szeretet,
hogy érezd: neked szól, senki másnak,
hogy ne szégyelld, ha sírni látnak,
hogy kinyíljanak rég bezárult falak,
hogy újra te légy önmagad, és
ne félj, ha rád teríti komor
palástját az Éj, mert egyszer
véget ér a sötétség birodalma, s ott
megszűnik a Gonosz hatalma,
rózsás ujjakkal, szelíd mosollyal
ébreszt föl a Hajnal, s megtölti
...szívedet - fénnyel, verssel, dallal...







Szuhay-Havas Marianna: A MAGYA KÖLTÉSZET NAPJÁRA


Megfoghatatlan csókok,
egy vers fonatán lógok,
átlüktet odaátról,
mind, ami elvarázsol,
így lehet egy idegen
ismerős az idegen.







Pia Tafdrup: MINDEN VERSEM


Minden szavam olyan toll
amelyik világít

akár a szív a testben
minden mondatom egy-egy szárny

pillantásodként érint engem
s minden mást elfeledtet

minden mondatom egy-egy madár
keresgélve szárnyal át az égen

s az újrakezdéshez taszít vissza engem
a szó a toll a szárny: fölröppenő madár

Sulyok Vince ford.







Takáts Gyula: EGY VERS ELŐTT


Egy vers előtt térdeltem én.
Több volt, mint vers. Sugárzó költemény
tündöklött ujjamon és szívemet
emelte, mint a nap a felleget
- Ki írta?... Nem tudom... Lehet
csak angyalszárny játszott velem.
Magam térdeltem - jól emlékezem - ,
akár a búcsúsok a kegyhelyen...

Dél volt. Sugárzó, fülledt, nyári dél.
Az ágakon aludt a sok levél
s e fényes, éber kábulat

úgy fénylett, mint a sárga égi lant.
S éreztem szárnya hűs szelét:
De hát, ki írta azt a költeményt?










Tóth Árpád: JÓ ÉJSZAKÁT!


Falon az inga lassú fénye villan,
Oly tétován jár, szinte arra vár,
Hogy ágyam mellett kattanjon a villany,
S a sötétben majd boldogan megáll.
Pihenjünk. Az álomba merülőnek
Jó dolga van. Megenyhül a robot,
Mint ahogy szépen súlya vész a kőnek,
Mit kegyes kéz a mély vízbe dobott.

Pihenjünk. Takarómon pár papírlap.
Elakadt sorok. Társtalan rímek.
Megsimogatom őket halkan: írjak?
És kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga fényűzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan dologra. Friss tülekedésre.
És rossz robotos a későn kelő.

Mi haszna, hogy papírt már jó egypárat
Beírtam? Bólygott rajtuk bús kezem,
A tollra dőlve, mint botra a fáradt
vándor, ki havas pusztákon megyen.
Mi haszna? A sok téveteg barázdán.
Hová jutottam? És ki jött velem?
Szelíd dalom lenézi a garázdán
Káromkodó és nyers dalú jelen.

Majd egyszer... Persze... Máskor... Szebb időkben...
Tik-tak... Ketyegj, vén, jó költő-vigasz,
Majd jő a kor, amelynek visszadöbben
Felénk szíve... Tik-tak... Igaz... Igaz...
Falon az inga lassú fénye villan,
Aludjunk vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!


Tóth Árpád: Jó éjszakát!

Link








Tóth János: VERSET ÍROK ÉN IS
(A versről, költőkről)


Szavakon agyalok:
legyenek magyarok
s ha összeáll a sor
végén rím zakatol,
lüktet vagy andalít
néha tán felvonít,
bár ez nem kő-szabály
de írnom, így muszáj.

Petőfi, nos igen
ő írt ó (!), rímesen
mily kőkori séma
mondhatni tök béna.
Gondolja az, ki ír
csak úgy, mert karja bír
tollat vagy ceruzát
dobja a szót, lazát.
Nem baj,ha épp obcén
különb van a WC-n,
újszerű közli ő
a nagy modern költő,
hisz bátor a tette
biz' papírra kente
mi másoknak szégyen
s feszít, mily vitézen.

De van ám más költő
olyan ö.. lődörgő,
ki csak szavakat hány
a hó-lapra, silány
szókupac szerűen,
nulla - mondom szűken.
Nincs benne hasonlat
nincs kép, mi megmozgat,
sem egy metafora,
de az agyam forr a
gondolattól: ez vers?
Próza, annak is nyers.
És ő okít írni
,,ezt így csináld, így ni"
Mert ő nagy poéta
alatta ranglétra,
lenn mindenki kezdő,
szó-koldus tepertő.

Írj verset, de az legyen!
Büszkeség képeden
magában oly kevés,
a vershez révedés,
álom, kín, szenvedés
kell és csók, ölelés.
De nem, ez sem elég
ha benned csupán ég
a költői véna,
légy kitörő Etna,
olvadjon a lapra
lelked minden hangja,
de úgy, hogy ki olvas
üvöltsön, mint ordas
ha fagyos télről írsz,
hát így írj TE, ha bírsz!

Nem kell rím sem, biz' nem
csak mit írsz, vers legyen!
Szabályos szó-tagszám
táncoljak ritmusán,
vagy csak legyen szabad,
mint szűz havon a vad
ott hagyott lábnyoma,
de meséljen, hogy a
szem ne betűt lásson,
te- lényedbe rántson
versed minden sora,
érezzem, ha fúj a szél
s égesse szemem pora!








Tóth Elemér: VERS AZ ANYANYELVRŐL


,,Magyar csak addig lehetsz,
amíg nyelvedet őrzöd.
Ezer év csodája ez,
akár a saját bőröd.

Mert az anyanyelv joga
a legmagasabb törvény.
Nem nyelheti el soha
semmilyen gonosz örvény.







Vitó Zoltán: MOTTÓ


Az én erőm az abban van,
hogy versben mondom el magam;
hiszen rajtam szüremlik át
- kristály szűrőjén - a világ!







Vozárik Lajos: A VERS


A vershez ketten kellünk:
te meg én -
s hogy szívből jöjjön
és szívvel olvass,
így lehet majd költemény.

A vershez ketten kellünk:
te meg én -
úgy írjam, mint senki még
és te érezd, hogy
sorok mögött sorsom ég.

Ha mindez nincs meg,
nem lesz más csak közlemény.







Wass Albert: A VERS


Nem úgy fakad a vers,
ahogy Ti gondoljátok,
nagy véres harcok árán,...
bús, könnyes csókok árán:
nem úgy fakad a vers.

A vers csak születik,
mint ahogyan születik a szél.
Vagy a virág.
Vagy a falevél.

Szellő a vers, s én azt hiszem,
a Végtelen küldi vele nekünk
Világ-virágok bűvös illatát,
s amint szívünkön lopva illan át
lepergeti az érzés-szirmokat.

(Alkony felé egymásnak
furcsa kékes titkokat
hegyek üzennek így.)

Mikor a vers fakad,
egy pillanatra minden más megáll.
Csak alig-alig dobban a szívünk,
mint patak, akit a tél mederbe zár.

Egy pillanat...s a lelkünkön
lábujjhegyen megy át
egy messziről jött csöndes idegen.
Tavaszi szél oson át néha
így az alvó ligeten.


Wass Albert: A VERS

Link








Weöres Sándor: VÁZLAT AZ ÚJ LÍRÁRÓL - részlet


A jó vers élőlény, akár az alma,
ha ránézek csillogva visszanéz,
mást mond az éhesnek s a jóllakottnak
és más a fán, a tálon és a szájban,
végső tartalma vagy formája nincs is,
csak él, és éltet. Vajjon mit jelent,
nem tudja és nem kérdi. Egy s ezer
jelentés ott s akkor fakad belőle,
mikor nézik, tapintják, ízlelik.







William Carlos Williams: VERS


A rózsa kifakul
és megújul újra
magvaiból, természete szerint
de hol

ha nem a versben


őrzi meg
örök
pompáját


Török Attila ford.







Zsiga Lajos: A VERS


vádló vagyok és vádlott,
görcsöt kötő - akasztó,-
síró arcot vigasztaló,
lelkekben vájkáló
élő és holt,
meg nem talált kincset adó.

taníts meg hazudni
te átkozott élet
az igazságért szenvedek
mióta csak élek
mégsem tagadlak
soha meg téged.

mert, mint
mikor lángra kap
az erdő,
a délutáni alvó csendből,
halkan pattogó égő rőzse
a parányi tűz óriássá nő.

lángolj te vers te izzó szó!
perzseld fel lángoló
szirmaiddal a gazt!
ne maradjon piszok,
ha majd az embernek
egyszer megvirrad.







''A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt.''
Latinovits Zoltán


"A versekben erő van. A versekben nem fogsz csalódni. A versek a világot tárják fel.
A versek magadat hozzák szembe. A vers energia. A vers vérkeringés. A vers belső áradat. Elszakít a világtól, csak zúgjon magában, kit érdekel! A vers végtelen mélységeidbe visz le.
A versben megtapasztalod a mindenséget, ha megérzed. Csak egyszer, egyetlenegyszer tedd magad befogadóvá, és soha többé nem lehetsz egyedül. Soha többé nem tudnak legyőzni.
A vers uralni tudja a lelked, a világod. A vers és te legyőzhetetlenek vagytok együtt. "
Tisza Kata


"Varázslat ez, megfejthetetlen.
Mintha a legelső hajnal. Kivirágzik a halott rózsafa."
Makay Ida


"A költészet a gondolat és a zene kombinációja."
Edgar Allan Poe


"A versekben lévő szavak varázsa,
Zenéje az, mi szívet simogat:
Elűzi minden gyötrő kínodat -
A vers az élet egyik nagy csodája."
Jacques Charpentreau


,,Azt, hogy kihez jut el egy vers, egy szó, talán a virágpor sorsához hasonlíthatom. Egyszercsak elviszi a szél, és megtelepedik valahol, egy másik kertben, vagy egy kabát hajtókáján."
Károlyi Amy


"A költők nem alszanak. Minek aludni a költőnek! Virraszt az emberiség fölött, mert lángesze van, és lángeszének a világosságától amúgy se tudna aludni!"
Csáth Géza


"Egy kiváló költőt vagy írót olvasva, lelked a költő lelkével együtt fut, lát és dolgozik. Ujjongva fut hegyeken, mezőkön és változatos messze tájakat lát. De csak akkor, ha követni tudod a költőt, elképzeled metaforáit, megérted célzásait: máskülönben olyan vagy, mint a vak ember a legszebb vidékeken. Stilisztikailag műveletlen embernek a legszebb könyvek mintha idegen nyelven volnának írva."
Babits Mihály


"Olvass el valamit újra meg újra. Ha nem értetted meg tegnap, csodák csodájára ma megérted."
Jules Renard


"Eszme nélkül írni verset -
Semmi nehéz nincsen ebben,
Úgy rendezz el üres szókat,
Hogy a végük összecsengjen.
De amikor szíved kínoz
Forró vággyal, szenvedéllyel
Ezer vágynak ezer hangja
Gyötri elméd s tépi széjjel."
Mihai Eminescu


"Azt hiszem: mindhalálig kitartok már amellett, hogy a vers, a nyelv más kifejezési formáitól elütően, zeneileg hatásos, mágikus szavak összjátéka; szavaké, melyek szótári jelentésüknél jóval többet tudnak felidézni. Mindegy, hogy érzelmeket, víziókat, hangulatokat fejeznek ki, vagy még ezt sem. Varázslatuk lényege, hogy elbűvölik az embert és nem hagyják magukat elfeledtetni; földi útravalónkul szolgálnak, akár könyvben, akár fejben."
Faludy György


"Olvass el naponta néhány igaz szót, bölcs gondolatot, szép verset. ... Hallgass olyan zenét, melyet nem a káosz, hanem egy magasabb rend szült. Könnyű megkülönböztetni, mert az utóbbi szép. Hozd helyre magad naponta."
Müller Péter


Manapság már minden szar jogdíjas! Aforizmagyűjtemények, ismeretterjesztő könyvek, minden, minden! Halálra szánták a szállóigét! A régi szép idők verselői még halhatatlanná váltak azáltal, hogy soraik átmentek a köznyelvbe (lásd: "Országomat egy lóért!"), mára ennek vége! A szerző és a kiadó hozzájárulása nélkül tilos dúdolni, idézni, használni ama dalokat, gondolatokat, igéket, amelyeket szerzőjük felnyalt, begyűjtött, összeszedett innen-onnan. Ó, igen, a régi méreg! Ha valaki saját kútfőből teremt elő gondolatokat, nem védeti le még a rágondolás jogát is, hiszen - van miből! - bőven buzognak ötletei, és mert ilyeténképpen gazdag, hát adni s nem eladni akar.
Vavyan Fable


"Azért írok, hogy meg ne haljak. Írok azért is, hogy belehaljak."
Louis Aragon


























 
 
0 komment , kategória:  Szép versek és idézetek  
Hírmorzsa - képekben
  2016-10-30 21:00:30, vasárnap
 
 










HÍRMORZSA - KÉPEKBEN

Októberben történt - MIGRÁNSOKRÓL, ÉS RÓLUNK! Belpolitikai összefoglaló



Mottó

"Mindig, mindent adjál oda hazádnak.
A világnak nincs semmiféle értelme hazád nélkül.
Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak
a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán semmit
ne várj a hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.
Ez a legfőbb parancs.
Bitang, aki ezt a parancsot nem ismeri."

(Márai Sándor, Füveskert)





















































































































SVÉD EX-MUSZLIM: "Az iszlámban nincs szabadság" (magyar felirattal)

Link



Ex-muszlim tudós Mohamedről - "Ez egy beteg ember pszichológiája" (magyar felirattal)

Link














 
 
0 komment , kategória:  Média  
Szombat esti derű
  2016-10-29 21:45:37, szombat
 
 




SZOMBAT ESTI DERŰ


és TANULSÁGOS is!


Egy ember elmegy egy pszichiáterhez és előadja neki a következőt:

- Gyerekkorom óta bennem van az, hogy esténként mindig félek lefeküdni, mert félek attól, hogy valaki van az ágyam alatt. Úgy érzem, hogy előbb vagy utóbb beleőrülök ebbe a félelembe.

- Bízza rám magát nyugodtan - mondja a pszichiáter. - Egy év sem kell hozzá és megoldható a probléma. Jöjjön el hozzám hetente háromszor és megszabadítom ettől a félelemtől.

- No és mennyibe kerül - kérdi a paciens.

- 80 dollár egy vizit - mondja a doki.

- Alszom rá egyet-kettőt - feleli a paciens.

A doki azonban hiába várja vissza. Egy fél év múlva véletlenül összetalálkoznak, és a doki megkérdi, hogy miért nem jött hozzá a kezelésekre.

Mire a paciens:

- 80 dollár hetente háromszor, egy teljes éven át, az 12 800 dollár. Egy bárpultos viszont kigyógyított összesen 10 dollárért. Olyan boldoggá tett a gyógyításával és azzal, hogy olyan sok pénzt megspóroltam, hogy vettem egy új kisteherautót.

Mire a doki:

- Ha nem vagyok indiszkrét, és megmondhatja, mégis hogyan gyógyította ki a bárpultos a bajából?

- Azt mondta, hogy fűrészeljem le az ágyam mindegyik lábát és tényleg, azóta senki sem fér el alatta.



FELEJTSD EL A PSZICHIÁTEREKET!

IGYÁL EGYET ÉS BESZÉLGESS EL A BÁRPULTOSSAL.

MINDIG ÉRDEMES MEGHALLGATNI LEGALÁBB EGY MÁSVALAKI TANÁCSÁT IS!























































 
 
0 komment , kategória:  Humor  
Novemberi szerelemhoroszkóp!
  2016-10-29 21:00:43, szombat
 
 







NOVEMBERI SZERELEMHOROSZKÓP!


Három csillagjegy, akiknél izzani fog a szerelem!


Három csillagjegy számára a novemberi hónap a nagy szerelmek idejét hozza el, amikor rózsaszín köd lepi el az érintett csillagjegyek szülötteit, így nem tudnak másra gondolni, csak arra az emberre, akibe fülig szerelmesek.







1. Ikrek /május 21. - június 21./

Lángoló érzelmekre számíthatnak az Ikrek jegy szülöttei, hiszen a Vénusz, a szerelem bolygója, november 12-én olyan energiákat sugároz, amely lehetővé teszi, hogy a szerelmesek közelebb kerüljenek egymáshoz, hogy megerősítsék kapcsolatukat, erotikus vágyaikat, lelki kötődéseiket.

Ha párkapcsolatban élünk, november 12-20. között a Vénusznak köszönhetően extázisba kerülünk, és csakis a szerelemnek fogunk élni.

Ha szinglik vagyunk, akkor is lángra gyúlunk, felébred bennünk a szenvedély, a vágy, a kreativitás, az új dolgok iránti érdeklődés. És olyan energiák is felszabadulnak, amelyek felhívják mások figyelmét ránk. Legyünk nyitottak, kalandvágyóak, ismerkedjünk emberekkel, mert a lehetőségek most jók arra, hogy rátaláljunk a szerelemre.

2. Skorpió /október 23. - november 21./

A november remek érzéseket hoz a Skorpiók számára, hiszen egészen 19-ig a Vénusz beizzítja a szerelmi energiákat, amelyből a csillagjegy szülöttei is bőven részesülnek, és amelyeket a párkapcsolat megerősítésére érdemes felhasználni.

Megértővé, szenvedélyessé, csábítóvá válunk, amikor kigyullad a szerelem lángja. A romantika számára a legalkalmasabb napok novemberben az 1-je, a 3-a és a 7-e. Fontos, hogy hangot adjunk a szívünknek, érzelmeinknek. November 25-én a szerelmi életünk a feje tetejére állhat, de szerencsére gyorsan vissza tudjuk állítani a harmóniát. Ha egyedülállóak vagyunk, kellemes meglepetésben részesülünk, hiszen váratlanul betoppanhat a szerelem varázsa, ami rabul ejt.

3. Nyilas /november 22. - december 21./

Mágikus hónapban lehet részünk idén novemberben, ha a Nyilas csillagjegy alatt születtünk. A Vénusz visszaadja az önbizalmunkat, az igazi érzelmeinket, a szenvedélyességünket, így a romantikus szerelem is szerves részét fogja képezni életünknek. A Vénusz arra kér bennünket, hogy legyünk nyitottabbak, érdeklődőbbek a világ iránt, mert csak így találhatjuk meg az igazi boldogságunkat. Ha egyedül vagyunk, a barátaink, családunk szeretetét fogjuk leginkább érezni novemberben. A Nap hatására november 21-én viszont rátalálhatunk egy olyan emberre, akire érzelmileg is tudunk támaszkodni.


Link








Szemléletfejlesztés

Link








Rám talál a szerelem

Link



Zoltán Erika - Ki az aki rám talál ?

Link








 
 
0 komment , kategória:  Életmód   
Chomsky-tízparancsolata?
  2016-10-28 22:45:11, péntek
 
 







CHOMSKY-TÍZPARANCSOLATA?


Noam Chomsky aki - a 85 éves korához képest elképesztő szellemi frissességről tesz tanúbizonyságot, a mai napig a híres MIT (Massachusetts Institute of Technology) nyelvészeti és filozófiai tanszékének rendszeres előadója. Hosszú és tartalmas élete során foglalkozott mindennel, ami nyelvészet, filozófia, médiaszociológia, tömeglélektan, de még a számítástechnikai programozás bizonyos területeibe is beleásta magát. A számítástechnikával 65 éves korában kezdett foglalkozni.

A jövőre vonatkozó megállapításait az akkori hatalmi tendenciák és folyamatok figyelembevételével állította össze. Ezt a 10 pontot nevezik Chomsky Tízparancsolatnak.

Érdekes ma olvasni, 20 évvel ezelőtt miképp látta a következő időszak vezetőinek ideológiai irányvonalát.


1.) Az emberek agyát és figyelmét le kell foglalni másod- és harmadrangú problémákkal. Ennek érdekében figyelmüket el kell vonni a valós és súlyos szociális gondokról, mégpedig olyan hírekkel, amelyek társadalmi jelentősége kicsi ugyan, de érzelmileg erősen megérintik őket. Támaszkodjunk a bulvársajtóra, amely hű szolgánk lesz.

2.) A nép úgy kell tekintsen politikai vezetőire, mint a nemzet megmentőire. Ennek érdekében (elsősorban a média segítségével) hamis riasztások és nemlétező fenyegetések tömkelegét kell rájuk zúdítani, amelyek miatt aggódni, később szorongani kezd. Ha a szorongás elérte a kritikus szintet, lépj közbe és oldd meg a (máskülönben nemlétező, illetve általad gerjesztett) problémákat. Hálásak lesznek, s önmaguk fogják kérni szabadságjogaik csorbítását.

3.) A nemzetnek mindig készen kell lennie arra, hogy valami rosszabb következik. Ennek sulykolása érdekében használd fel a ,,fehér" propagandát (vagyis nyíltan a kormány irányítása alatt álló médiumokat), a ,,szürkét" (azokat a sajtótermékeket, amelyek csak részben állnak kormánybefolyás alatt), s a ,,feketét" (amelyekről senki sem gondolná, hogy valójában a hatalom szolgálatában állnak). Ezek karöltve azon kell munkálkodjanak, hogy egy olyan kormány képét vetítsék a lakosság szeme elé, amely minden erejével azon munkálkodik, hogy a jövő egét beárnyékoló sötét fellegek legalább egy részét elhessentsék a nemzet feje felől. A kemény, megszorító intézkedéseket fokozatosan kell bevezetni, mert így az emberek hozzászoknak a rosszhoz, sőt: örülnek, hogy még mindig nem a legrosszabb következett be.

4.) A nemzetet meg kell győzni, hogy minden rossz, ami aktuálisan történik, az kizárólag azért van, hogy a szebb jövőt biztosítsuk számára. Vagy ha nem a számára, akkor a gyermekei számára. Az emberek reménytelenül idealisták és hiszékenyek, akik ezt az érvet (,,majd a következő generációknak sokkal jobb lesz, nekünk ezért kell áldozatokat hoznunk") évszázadokon keresztül hajlandó benyelni és elfogadni.

5.) Az embereket le kell szoktatni a gondolkodásról, s arról, hogy a történésekben felfedezzék az ok-okozati kapcsolatokat. Ennek érdekében a politikai vezetők egyszerűen kell megfogalmazzák az üzeneteiket, már-már infantilis módon, minimális szókinccsel, rövid mondatokban. A hallgatóság ily módon megszokja a felületességet, naív lesz és hajlamos az információs beetetések elfogadására.

6.) Minden adandó alkalommal az emberek érzelmeire kell hatni, nem a racionális gondolkodásukra. Bátorítani kell mindenféle emocionális megnyilvánulást, mert az érzelmeket sokkal könnyebb manipulálni, mint a rációt.

7.) Az embereket a lehető legnagyobb tudatlanságban és műveletlenségben kell tartani, mert így nem lesznek motiváltak magasabb ideálok és összetettebb tervek megvalósításában. Butítsd le az oktatásügyet, tedd korrupttá és hozd a működésképtelenség küszöbére. Egy ilyen iskolarendszer a közvélemény manipulálásának ideális eszköze.

8.) A népet el kell zárni az objektív, korrekt és teljes tájékozódás/tájékoztatás minden forrásától. Ennek érdekében pénzügyileg támogatni kell azokat a médiumokat, amelyek butítják és félretájékoztatják az embereket, s gazdaságilag el kell lehetetleníteni azokat, amelyek ennek ellenkezőjét próbálják elérni.

9.) A nyájszellem erősítése prioritás! Az egyénben fel kell ébreszteni a szégyen- és tehetetlenség-érzetet, s választható (pontosabban választandó!) alternatívaként ezzel szembe kell állítani az igazodási, csatlakozási kényszert. Az egyéniségeket nélkülöző nyájat mindig könnyebb irányítani, ellenőrizni és befolyásolni.

10.) Mindent meg kell tenni az egyének megismerése érdekében. Ezt elérendő belső (és titkos) nyilvántartásokat kell felfektetni az egyén különféle (ízlésbeli, politikai, ideológiai, viselkedési) preferenciáiról, opcióiról, egyszóval teljes pszichológiájáról. Törekedni kell arra, hogy jobban megismerjük az egyént, mint ahogy ő ismeri önmagát. Fel kell használni a társadalomtudományok (szociológia, lélektan, csoportképzés pszichológiája, stb.) legújabb vívmányait céljaink elérése érdekében, de ezeket a lépéseket a legnagyobb titokban kell tartani. Megfoghatatlan, érzelmi töltetű, nagy és közös célokat kell kitűzni, amelyek alkalmasak arra, hogy lelkesítsék a tömegeket. Ha nyilvánosságra kerülnek, ezeket a törekvéseinket határozottan (ha kell: erőszakosan) tagadni és cáfolni kell.

Ezek voltak a Chomsky által vizionizált hatalmi manipulációk. Amennyiben bárki úgy érzi a fent leírtak és a jelen közt van valami hasonlóság, az csak véletlen lehet.



A Chomsky tízparancsolatot újabban a baloldal lobogtatja bőszen, az orbáni "népámítással" való hasonlóságokra mutogatva???!!! Lényegében tehát nem más, mint egy manipulációs tízparancsolat!!!

A manipulációs tízparancsolat valójában Sylvain Timsithez köthető, a szöveg pedig a szerző weblapja szerint 2002-es keltezésű. A Le Grand Soir egy cikkének a szerzője - aki Chomsky barátja és munkatársa - már 2010-ben megkérdezte Chomskyt a pontokról, amire a filozófus szerző azt válaszolta: a tíz pontot nem ő írta, nem ő tette ki a webre, még ha a szöveg bizonyos elemei eredeztethetők is különböző könyveiben leírt gondolataiból.










 
 
0 komment , kategória:  Média  
Sándor Gyula
  2016-10-28 20:00:32, péntek
 
 







SÁNDOR GYULA


Sándor Gyula, Budapest

Link


Link







AZT HITTEM CSAK ÁLOM


Először azt hittem mindez csak álom
Mély barázdát húzott csendes magányom
Az élet rajtam sebesen átrohant

Titkos vágyaim mind kinevették
Nevemet sötét felhőkre festették
Nyúltam volna érte de már elsuhant

Kérges szikké repedt szívemben a nyár
Rideg fénnyé tompult a napsugár
Könnyeim elmosták az ébredő tavaszt

Csak a hold világít már nem kel fel a nap
Elsorvadtak bennem az élet sugarak
Talán nem is vagyok csupán létezem










ÁLOM


Vérvörös éjjel tűzködös ég
Hallgat a vágy, már elhamvadt rég,
Könnyű pihe szárnyakon libben a csend,
Csak a szív muzsikál egy dalt idebenn.

Bús régi ének nem hallja más,
Por lepte múltból fájó vallomás.
Csendesen síró lágy hegedű,
Oly távoli, mégis mily keserű.

Vérvörös éjjel tűzködös ég:
Rózsaszín fákon bíbor tűz ég,
Nem hallom, már túl messzire ment,
Jégsírba dermed bennem a csend.







A BENNED ÉGŐ KÖNNYEK


Holdudvarok sápadt csendje ringat.
Álmos rétek, zöld lidércek múló fénye,
Olvadt percek lassan szétfolyó reménye,
Hantolja el a haldokló múltat.

Sok elporladt megfakult pillanat.
Vonagló vágyak sebzett jajszava kiált,
És szürkére festi a rádtapadt magányt,
Hisz tántorgó lelked fogja vagy.

A megkövült remény, torkodba mar.
S csak hörgő sikolyod sóhaját hallod,
Régen elapadt már egykor érces hangod,
És foszló árnyad lágyan eltakar.

Körbe vesz némán a gomolygó csend.
A benned tátongó mélység egyre hívogat,
Elmosva fényt, vágyat, s didergő álmokat,
Csupán, könnyed hull fájón odabent.







BÚCSÚZOM


Múló ásó-csörrenés a csönd,
sírdombon túl dobbanó viszlát,
öreg varjú köröz odafönt,
lenézve hallgatja az imát.

Keserves tőled a búcsúzás,
annyiszor súgtad, szívembe látsz.
nyakamon lüktet millió perc,
az emlék, hogy boldogan nevetsz,

A tavasz égi rokkáján szőtt,
szikrázó fonál a kelő nap,
föntről aranyszilánkokat önt,
majd hosszú pilláimra tapad.

A ősi temető már nyugodt,
zöld takarója alatt szunnyad,
a körforgás örökkön-örök,
feledjük el végre a múltat.

Semmit sem ért a mélységes gyász,
a volt-nincs valóságarcán a
ránc, harsogó zöld a koszorú,
a virág csak másolat, sosem
porladó műanyag áldozat.







CSAK VELED ÉLHETEK


Lelkembe nézz, mert én ott vagyok!
Gyötrődő, fájdalmas sebek között,
a téged féltő, sajgó perceken,
s a kiszáradt könnyektől felszakadt erek,
már oly régóta vérzenek.
Jéggé dermedt sóhajok fagyos magánya,
fojtogat, és csontomban didereg.

Ne csak az arcomat, megfáradt, ráncos bőrömet,
hanem szívemet figyeld!
Mennyi kíntól vonaglik, érted aggódva,
jajszó nélkül, szenvedőn,
hogy selymes rétté legyen lábaid előtt,
ha erre jársz, fel ne sértsd magad,
hanem, mint lágy fuvallat, úgy lebegj.

Kezemhez simul apró kis kezed,
s az együtt töltött végtelen éveket,
érzem selymes bőrödön.
Hisz mindent nekem adtál.
Elém terítve tiszta, ragyogó lelkedet,
most is féltőn átölel tündöklő tekinteted.
Vigyázok rád, mert csak veled élhetek.







DÉLI PIHENŐ


Álmosan libben a fátyolos égen
Csendesen úszó felhősereg
A tarka virágú, illatos réten
Széles fa árnyán, nyáj szendereg

Egy távoli templom harangja kondul,
Messze az úton egy szekér csikordul,
S bérese kurjant a bak nyeregén
Majd eltűnik lassan a domb tetején.

Billen a gém egy távoli kúton
Húzza a gulyás, hogy inni adjon,
A tolongó csorda a vályúra vár
S körötte gomolygó por köde száll.

Izzik a nap heve forró a táj
Reszket a távoli látóhatár
S felrepedt arccal a szomjazó szik,
Vemhes felhőkről, záporról álmodik.

*
Csak ment az úton, fejét leszegve
Fojtogató múltját magáról levetve
Nem vitt mást, csupán égő könnyeit







EGY KIS PATAK


Mellettem, egy apró kis patak.
Csapzott tajtékkal vidáman szalad.
Átugorva pajkosan, durcás komor köveket,
Réteket, és völgyeket
Bejárva, száguld csendben dúdolászva,
bele a végtelen messzi tájba.
Vágyak ragyognak túl a horizonton,
hogy meghízott, kövér folyókon,
lágyan ringatózva
valahol,
a dübörgő, kéklő tengerbe karol.
Csak állok, és némán gyönyörködöm,
amint ez aprócska vízözön
kitartón kutat,
vállalva bátran járatlan utakat,
elhagyva kanyargós téves múltakat,
a jövőt kémleli.
Mert az út fontos neki, mi előtte áll.
Száz szakadék ásít rá gúnyosan,
vízhangzó mélység,
de ő csak neveti.
Bárgyú álmukat kacagva felveri,
s szivárvány mosolyát, pajkosan
szemükbe veti.
Csak állok némán,
s e gyöngyöző révült pillanat,
lassan pengetni kezdi
Tetszhalottá dermedt, sápadt dalomat.
Már én is látom, hogy újra süt a nap,
s még félve bár,
de előveszem,
sötét fiókba rejtett megfakult szívem,
s jövőm, hirtelen mint csillogó drágakő hívogat.
Már nem nézek vissza,
csak futok sebesen.







EGY RÉGI SZERELEM...


Lelkemben újra, régi dallam ébred
Kopott vonómon, egy fakó gondolat
Új lángra gyullad halványult emléked
A messzi múltból, lágy hangod simogat
Ó jöjj egy percre régi ifjúságom
S érezzem ismét édes illatod
Szárnyaljak veled, mint madár az ágon
S öleljen forrón, bársony két karod
Szép kedvesem, talán a végtelenbe
Újra csókolhatom, égő arcodat
S szerelmesen suttogod fülembe
A múlt mélyére hullt, régi szavakat
Új lánggal ég majd, a hervadt szerelem
Összeforr bennünk, nem múlik sohasem.







EGYSZER MAJD ELMEGYÜNK


Megsárgult percekbe fulladt álmokon,
véznacsontú, sápadt, kihűlt vágyakon
botorkál búsan a haldokló remény.
A megfagyott szeretet már túl kemény.

Nem fogja a perc, hiába ölelsz.
Mindenütt, csak hűvös kezekre lelsz,
és fojtogat a rád zúdított harag.
Hallgatnak a torkodra dermedt szavak.

De csak állsz némán, már nincs mit mondanod.
S kiégett tested magára hagyod,
ha szárnyaló lelked, mint szabad madár,
az áldott Isten féltő karjaiba száll.







EGY MÚLÓ PILLANAT VAGYOK


Nyirkos csend didereg fáradt lelkemen,
Életem kitépett lapjait keresem.
De nem lelem sehol az összegyűrt napok között,
Tán elköltözött, megalázott eldobott tegnapom.

Már nem tudom, letörte énem egy darabját,
Hogy rám okádva minden haragját,
Tövestől kitépje Magamat
S mi megmaradt, csak vérkönny és fájdalom.

Testemet mardosó kétség démonok,
Kik maradék lényemből lakomáznak,
És csupaszra rágnak belőlem minden örömöt,
Most itt ülök, szétfeslett lelkemet foltozom.

S dermedt jégcsapkönnyeimmel,
Betapasztom a tátongó réseket,
De mi lesz, ha majd én is elmegyek.

Maradék énemmel útra kelek,
Csupán egy örvénylő időcsepp,
Múló pillanat, Fekete lyuk
Mi utánam marad.






AZ ELVESZETT IFJÚSÁG


Reszkető múltad átlépted régen
Megfakult árnyként ott hever mélyen
S csikorgó vasfoga lelkedbe váj

Mint tántorgó lidérc átszövi tested
S minden sejted szinte bele reszket
Mert vérző szívednek mély sebe fáj

Bár válladat nyomják a rád zuhant évek
El nem takarhatják a fagyos emléket
Mint vérszomjas farkas mögötted jár

Miért volt ez így Uram csendesen kiáltom
Fagyos sírba szülted sajgó ifjúságom
S romokba dőlt múltam jövőmre zuhant







ÉVSZAKOK...


Menned kell, mert hát itt vagyok,
S nyomomban nyirkos zord fagyok,
Bújnak a hömpölygő fáradt ködökbe,
S a fákon a lombok dideregve,
Simulnak egymáshoz utószor talán.
Menj hát testvérem ez már az én hazám.

Igen, tudom, tudom, már menni kell,
Indulnék is, de lábam nem visz el.
Ó csak láttad volna a lángoló tavaszt,
Mit rám bízott féltve- hogy dédelgettem azt.
s mind - mind mit ezernyi csókkal halmoztam el,
Veszítsem hát megint, cserébe semmivel?

Hagyjam itt mind azt mi eddig éltetett?
Mint édes forrás a csorduló eret?
Trillázó madarak, had hallom hangotok,
Mielőtt e szent földtől végsőn búcsúzok.
Mert messze délen másként zengnek,
S ott a dal csupán fülemnek-
Hullámzó moraj.

Haj, beszélsz csak, haj,
S ki előtted leborult,
mondd, tudtad e viselni úgy?
A vihart ki küldte rája mond perzselő sziket,
S a kövér szántókból ráncos ugar földeket,
Hol véres patákkal a vad szomjan kóborolt.
mind ezt büntetlen ki tette felelj hát ki volt?
S pirkadtak bár néha kellemes napok,
De ah, ne gondold, hogy csak ezekről tudok.

Ne folytasd, kérlek, hisz így is fáj nekem,
Hiába tudnám, már úgy sem tehetem.
Mert ki hinné a hamis kutyának,
Hogy holnaptól tőle nyugton járnak.
Lám, a tarka bokrok vetkőznek a réten,
Elmúlt hát végleg, egyik legszebb évem.
S ha levették mind a lombruhákat,
Testvérem, - kérlek, altasd el-e tájat.

Had pihenjen mélyen, mint szunnyadó gyermek,
Felfrissülni egy új boldog kikeletnek.
Mely nem lesz majd talán oly szertelen
És simogatva lágyan szelíden,
Ébreszti az álmodó rügyet,
A nyújtózó hamvas réteket.
De indulok már, hisz időm lejárt,
forró szelek röpítnek sebesen,
Majd ráborult még egy szál hervadt virágra,
S csókolta fájón könnyesen.

És tétova némán az őszi csend,
A sárguló lombok közt elmereng.
Itt ott még megkésett tücsök dalol,
Fázósan, - megbújva valahol...

1978







HAJNAL


Harmat cseppbe zárt szivárvány pillanat
Vagy csupán egy apró türkiz fényű gondolat
Mely az álmos fűszálhoz tapadt
S ringatózva lágyan kecsesen
Csillog a selymes zöld fövenyen
A távoli horizont
Mint szerelmes ifjú elpirul
Amint az ébredő nap fátyla arcára hull
Majd feljebb szökken s fényét kitárva
Csókot lehel az egész világra
Mily bódító édes pillanat
Érzem amint bilincseim lehullanak
S a halomba hordott évek felett
Lelkem mint szabad madár ott lebeg
Elmaradnak mind a régi bajok
Amint egyre feljebb és feljebb suhanok
Alattam végtelen rétek és egek
Csábító hajnala integet
Még látom a harmatcseppeket
S a szemekre dermedt könnyeket
Az idő tudom felszárítja majd







HAJNAL AZ UTCÁN


Köröttem lángoló pirkadat a táj,
Az égen milliónyi szivárványfonál,
S midőn ébredni kezd az értelem,
S a tarka álmok köde elpihen,
Kitárja vértjét a fényes napkorong
Csupán egy megkésett denevér bolyong,
Gyors szárnya közt hűvösen átsüvít a lég,
Mígnem lágyan elfedé, a türkiz messzeség,
S valahol egy fáradt kémény küszöbén,
Megkopott bágyadt szürke füst halóz, henyél,
A harmatos világra tétován tekint,
Vár kicsit, majd nyújtózva elindul megint.
Az út porát kutatva kering a szél,
Hűs keze pajkosan lombokkal zenél,
Mellettem hallgatag szótlan emberek,
Sietnek, hajnalban ők is csendesek.

(1975 Budapest)







HAIKU CSOKOR


Nyári merengés

Merengő kék ég
Vágyként szálló fellegek
Velük lebegek


Az ősz

Egy tücsök dalol
Jajdulva sír a mező
Őszi szél suhan


Az elmúlás

A mélységbe néz
Megsárgult fáradt levél
Lehull az élet










HA RÁM GONDOLSZ MAJD ...


Ha rám gondolsz majd, nézz fel, mert én ott vagyok,
ahol az ég átkarolja a csillagot.
A tejút végtelen gyémánt fövenyén,
a galaxisok hömpölygő porködén,
lelkem ott száll majd, hol a végtelen
téridő a száguldó fényeken.
S a bíborban úszó, örvénylő fotonok
hívnak, és velük majd csendben összeolvadok.
Hogy hajadra hullva, akkor is érezzelek,
amikor többé már nem foghatom kezed.
S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom.
Langyos napsugár leszek édes arcodon.
Hold fényén suhanva őrzöm álmodat,
hisz tudom, mindig is téged vártalak.
S ha elszólít tőled mégis majd az ég,
így örökkön örökké veled maradnék.







HOL VAN AZ ÚT?


Hol van az út, mit oly lázasan keresek?
Miért fedik el újra, és újra sötét fellegek?
S az égbe nyúló komor, zord hegyek,
Miért rejtik titkon az ösvényeket?

Miért ez a sötét, mikor fényre vágyom?
A verejték a gyűrött ágyon.
S az álmatlan éjek nyirkos csendje,
Fáradt lelkem könnyét az arcomra kenve.

Mint jeges fuvallat rám tapad,
Görcsösen szorítva torkomat.
Miért van, hogy mennék, de mégsem haladok?

S az összefojt, ragadós, nyúlós napok,
Mint sötét ingovány magukba szívnak.
És elvakítnak a hazug szavak,
Mit utánam hajítanak.

Hol van hát a béke, a szeretet,
Melyekkel megtöltöttem szívemet?
Talán elszórtam valahol az úton, s ez már a pokol?
Nem tudom, csak érzem, hogy szívem megremeg,
S a gyilkos közöny hangosan felnevet.

Jeges kezével belém karol,
"Nem látod ember? Nincs remény sehol!”"
Majd fájdalmas néma csend.
De messze valahol, egy apró fény feldereng,
Sápadt arcomon egy percre elmereng,
Majd átölelve, féltőn hozzám simul,
Gyötrelem, kétség, fájdalom, egyszeribe földre hull.

És érzem, hogy szabad vagyok.
„"Ne félj, én mindig veled maradok.”"
Igen, már tudom, s pirulva előveszem,
Féltve őrzött, ébredő hitem.







KEDVESEM


Csak járom az utcát, a csendet hallgatom,
Halvány sápadt fények rezzenek a havon,
Köröttem a város szunnyadva pihen,
Alszik a vágy, a gond, a szerelem,

És sértett szívekben a gyűlölet,
Mert reggelig még az is szendereg,
Szürkén simul fölibém a csillagtalan ég,
Talpamtól olykor felsikolt a jég,

Amint fogynak egyre az ábrándos méterek,
S vállamra pajkos hópihék telepszenek,
Rád gondolok kedves, bőröd illatára,
Édes ajkad forró, remegő szavára,

Amint bársony két karod lágyan átölel,
S tengernyi vágyak röpítnek egyre fel,
Hol mi vagyunk csupán, s a végtelen,
Lüktető, mámoros, boldog szerelem.

(1967)







KÖSZÖNÖM, HOGY VAGY NEKEM


Álmos homályban izzó égi fények
Messzi múltban szunnyadó emlékeim
Felétek nyújtom reszkető kezeim
Felhőkön sikló, bársonyos emlékek

Engedjétek szabadon sebzett szívem
Átfolytak rajtam a rohanó évek
Mielőtt még végsőn pihenni térek
Megfáradt lélekkel őrizem hitem

Elzúgta a harang életem delét
Lehullott szirma az égő pipacsnak
S kiszáradt kelyhéből az illata

S arcomon érzem féltő két szemét
Szerelmes kedvesem, hogy is hívjalak
Hisz te vagy életem örök hajnala







LEHULLT A FÁTYOL


Lehullt a fátyol vajúdó szívemben
S mögötte meztelen maradt
Sok összegyűrt eldobott megfakult gondolat
S vacogva összebújva
Fázósan reszketnek megsebzett perceim
Dohszagú feslett napokba bújnak
Majd évekké nyúlnak
Mint nyolckarú polip
Mindent átkarolnak
Hogy megfojtsák a tegnapot
Még itt vagyok
De félek
Mert nyirkos karjukkal engem keresnek
Hogy felfalják a mát
Majd a holnapot
Akkor - tudom hogy meghalok
Hát szoríts magadhoz
Még élni akarok







LEVÉL A FELESÉGEMNEK


Este van hát megint, csendes este van.
Felsír a müezzin az apró faluban,
S toprongyos vén hívek, esdekvén Allahnak,
A szent Mekka felé, mélyen hajlonganak.

Csak fölöttem szürke a csillagtalan ég,
Rám borul terhével a súlyos messzeség,
S magányos bolyongó, megsebzett szívem,
Hogy érted ég csupán, tudnod kell kedvesem.

És letépve gyászos függönyét az égnek,
Ismeretlen fényű új hajnalok jönnek.
Zörgő utak tűnnek, és végtelen folyók,
Kolduló gyermekek, nyomorult vén apók,

Pálmafák, és fogak közt csikorgó homok,
S a falvak csupán, mint pusztuló romok,
Lagymatag szamarak, mezítlábas népek,
A roskadt falak közt tétlen heverésznek.

Hajdan zöld mezők, már elhervadtak régen,
A Tigris Eufrátesz ringó bölcsőjében.
Itt vagyok hát megint, alattam a kerék száguldva suhog,
Mily távol vagy tőlem, de szerelmem mindig feletted ragyog,

És elkísér majd bárhová, miként hold szokta a földet,
S a róla hulló fényes szőnyeg, arannyal fedé léptedet.
Ásítva előttem a hatalmas sivatag,
Forró száraz mély sírjában ott szunnyad a mag,

S vele alszik a vágy az álmodozás,
A fájdalmas csend, az őrült rohanás,
A remény, hogy e kanyargós messzi végtelen,
Ott nálad végződik majd, melletted kedvesem.

1984 Bagdad







MAGÁNY


Mint ragacsos mézga úgy nyúlik a csend,
Csak a szürkülő alkony fénye dereng.
S az árnyakon ringó gondolatok,
Lágy puha rózsaszín álma imbolyog.

Hallgatag vágyak éveket nyelnek,
Csupán a kérges dohszagú percek.
Kiszáradt rozsdás vasfoga serceg,
Az ízekre rágott tegnapokon.

Dérködös lidércek szárnyai lengnek,
Fátyolos lomha vágyak integetnek.
Rám lehelnek, majd tovasietnek
Egy tétován sikló gondolaton.

Hervadó napjaim bilincsbe zárnak,
Odalöknek némán, a gyilkos magánynak.
Karmai mélyen a testembe vájnak,
S vérkönnyek hullanak arcomon.

Ülök az ágyon, s nézem a csendet,
A haldokló fény is csak némán reszket.
Mint aki minden reményt már elvesztett,
Tétován vibrál ablakomon.







MÁR ALKONYODIK


Szívem helyén ezernyi jajszó hörög,
Nyomomban elvesztett múltam dübörög.
Lihegve száguld meggörbült, ócska síneken,
Csikorgó, rozsdás, elnyűtt szekerem.

Árnyak és lidércek szikráznak,
Káprázat hegyeken másznak.
Felmegyek, de nincs helyem,
Őrjöngő vad orkán tombol a szirteken.

Zuhanok újra egy lavinába,
Ott állt fenn a lelkem, magamra várva.
Egy ócska, kopott kabátba, a jéggé fagyott könnyeken.

Ám el nem érhetem. Elnyűttem az éveket.
Megfeslett szívemet még tartom egy kicsit,
Már alkonyodik, összedőlt álmaim romjaiba botlom.
Most látom, csupán egy halom csonton,
Imbolygott végig eltévedt életem.
De nem kérdezem.
Kézen fog a csend, s én hozzá simulok.







MÁR NEM TALÁLLAK


Kiszáradt perceket morzsolok
Kezemből porként széthulló napok
Peregnek
S mint széltől űzött ködök hozzád sietnek
Majd megpihennek, hófehér válladon
Rólad álmodom
Lelkem kínjaival görgetek
Hatalmas, sziklákból rakott időhegyeket
Halomba hordott éveket
Taszítok félre
Azt remélve
Hogy vársz valahol
De csak a csendd dalol, s a lüktető erek
Duzzadó sejtjeimet
Lávaként égetik
S a régen elapadt
Könnyekre tapadt
Már minden
Mi belőled megmaradt







MESSZE VALAHOL


Elpihen az éj a szendergő tájon
Rám hull az esti csend, akár az álom.
Szerelmes virágok mézillata leng,
s mámoros tücskök bús éneke zeng.
Sötét ködökön túl, messze valahol,
múltba zuhant évek árnyai alól,
felsír egy dal, a reszkető húrokon.
Hogy honnan szól? Talán már nem is tudom.
Csak érzem, ahogy mélyen felkavar,
minden ritmusa a szívembe mar,
a feltépett, sajgó, lüktető sebek,
fájdalmas, forró könnyeket vérzenek.
Egy édes nyári éj porlepte fényei,
melynek hevét a múlt lassan elnyeli.
Ám ki tudja miért, néha fellobog.
S megfáradt szívem hangosan dobog,
majd szótlanul újra elcsendesül,
nem sír, csak mélyen, egészen belül.







MIVÉ LETTÉL VILÁG


Felém nyújtva meggyötört, kérges tenyerét,
sivár, végtelen magányra hívott meg a lét.
Hajnal volt még, vajúdó életem hajnala.
Sírtam volna, ám tudtam, senki sem hallana.

A megkínzott szeretet, csak távolról jajgatott,
majd vérző sebeimet látván, csendben hallgatott.
Hűvös közöny tépte, kisem nyílt virágom,-
mivé lettél világ? Egy szétporladt álom.

A táncoló tegnapok sírját már megásták,
a becsvágy, a kapzsiság, s mind, kik sosem látták,
a mámoros tavaszt illatos ágakon,
most ujjongva tort ülnek sivár hantodon.

A mammon tüzét körbeállva, zsíros pecsenyéken,
s az orgiává züllött, szétfeslett erényen,
tipornak vad, őrjöngő, bódult révületben,
s nem tudják,- lelkük már rég meghalt- szépen, csendben.







MOST EGY VAGYOK VELED


Szürke percekre csókolt harmatcsepp mosolyok,
Terád gondolok, szívemben itt ragyogsz.
S mint felhőtlen nyári ég,
Úgy borulsz fölém kék-madár szárnyakon.

És édes vágyakon veled suhanok,
Az illatodba vésett tavaszt dúdolom.
Angyalok dalát, ajkadról pengő hárfa húrokon,
Búzavirág lelked fölöttem pipacs szárnyakon kering.

S kacéran legyint a múló pillanat,
Most egy vagyok veled.
S lüktető szíved testemben dobog.







MONDD MIT ÉR


Köröttem, lelkem szülte kínok hevernek,
S mint éhes farkasok, vérszagra gyűlnek,
A felrepedt, sajgó gondolatok.

Múltam és jelenem, ugyan mit értek?
Kiszáradt meder, minden mit ígértek,
Az elsuhant évek, - hallgatok.

Vad villámok cikáznak fenn a magosba,
Kövér felhőket hajtva, ostorozva,
Mégis nekem fáj, - csendben jajgatok.

Hegycsúcsok ormán, éles bérceken,
Pára szagú, nyirkos völgyeken,
Csak most látom, mindez én vagyok.

Összetört álmok, rám zuhant vágyak,
Szorítják torkom, nyomják vállamat,
S felkelnék, de már nem tudok.







NE LEGYEN TÖBB GYŰLÖLET


Sápadt felhőkbe zárva küldöm csókomat
Hogy ha eső hull rád, csókolja arcodat
Lángoló szívem tüzével táplálom lelkedet
Hozzád simult életemmel őrzöm életed

S csak azt kérem tőled, hogy úgy szeress
Őszintén, ahogy szeretni érdemes
És átkarol majd minket egy végtelen jelen
Az idők roppant súlyát már észre sem veszem

Bár köröttünk tombolva száguld a féktelen világ
Lelkünkben béke van, örök tavasz, cseresznyevirág
S ha elhervad majd, mi akkor is lágyan tovább suhanunk
Átnyúlik téren és időn csillagporos, végtelen utunk

Két összeforrt kéz leszünk, eggyé vált gondolat
Messze nyúló fénysugár a türkiz ég alatt
Mely átfonja majd szelíden a háborgó földet
Hogy ne legyen több gyűlölet soha, soha többet.










NE SÍRJ KICSIM, NE SÍRJ! - Megható történet

"Kedves olvasó! Ha úgy érzed, ez a történet rólad is szólhatna, ha akár egyetlen esemény, vagy érzés ismerősnek tűnik, mert magad is megélted már, akár mint szülő, akár mint gyermek, akkor kérlek, olvasd el újra, mert azt akarom, hogy megértsd. Minden kisgyermek egy-egy csoda, gyönyörű ajándék, melynek ragyognia, és virulnia kell. Ne hagyd, hogy akár csak egy is közülük, áldozattá legyen."
/A szerző: SÁNDOR GYULA/


NE SÍRJ KICSIM, NE SÍRJ !

Az őszi eső kövér cseppjei, kitartóan ostromolták az osztályterem ablakát, majd sebes futással, iramlottak, egyenesen lefelé, a kiálló, rozsdásodó párkányra. Folyton megújuló, zegzugos ösvényeket hagyva maguk mögött, az áttetsző üvegen. András merengő tekintettel szemlélte a látványt. Gondolataiban égbenyúló bérceket, zúgó patakokat formált, a gördülő cseppekből, szárnyaló képzelete. Nem hallotta, a termen lassan végighömpölygő, morajlásszerű nevetést. Ági néni, a matematika tanárnő, csípőre tett kézzel, már egy ideje rászegezte szúrós tekintetét.

- Tehát nem tudod! - csattant fel, szinte sipító hangon. Arca egészen kipirosodott az ordítástól.

- Bo-bocsánat, tessék? Nem értettem mit tetszett kérdezni.

Az osztályban kitört a harsány röhögés. A lármát kihasználva, a töltőceruzákból, rizsszemeket köpködtek felé.

- Mi a fenének vagy te itt egyáltalán? Mit gondolsz, miért jártatom a számat? Hát azért, hogy az ilyen hülyék is megértsék, mint amilyen te vagy. Csak bámulsz üres tekintettel a semmibe. Kíváncsi vagyok, mi lesz így belőled? Tehát még egyszer megkérdezem, az előbb magyaráztam el, a törtek szorzását, most tőled szeretném hallani!

- Háát, é-én, szóval, igazán megígérem, holnapra megtanulom, de-de most véletlenül nem hallottam. Kérem, ne tessék rám haragudni, máskor nagyon fogok figyelni.

- Ennek igazán örülök, de most hozd ki az ellenőrződet, mert ez a tudás nálam elégtelen.
Megértetted?

Szemei, mint apró kis ékkövek, alig észrevehető csillogásba kezdtek. Pedig teljes erővel összeszorította a fogait, de a könnyeket már nem tudta megállítani. Nem akart ő sírni, dehogy is akart, hiszen tudta, hogy így még jobban kinevetik. Talán, ha a tegnapi nap emlékei nem villannak be hirtelen olyan élesen, akkor most biztosan le tudta volna győzni az árulkodó könnyeket.

Az iskolából hazafelé, megállt néhány percre focizni a téren, de a labda szürke foltot karcolt a cipője orrába. Az apja rideg pillantást vetett, a lehorzsolt cipőre, majd szemében, a már oly sokszor látott gyűlölettel, maga elé intette. Az első hatalmas ütéstől a földre zuhant, de nem hagyta abba, a földön is tovább ütlegelte, rugdosta, és ami a legjobban fájt, mindezt a barátja előtt. Szerencsétlenségére ugyanis, Dezső is ott volt vele. András nem szerette, ha a barátai átmennek hozzá, hiszen sohasem tudhatta, mire érkezik haza, de most mégis megengedte neki. Tudta, hogy ez nagy hiba volt, de már késő. El kellett viselnie ezt a szégyent, amint ordítozva, mindenféle trágár szavakkal illetik, rugdossák, és megalázzák, éppen az egyik legjobb barátja előtt.

- Nem most kellene bőgnöd! Miért nem akkor bőgtél, amikor nem figyeltél? - hallotta a tanárnő éles hangját.

- Remélem, a szüleid alaposan megszidnak majd! Azt hiszem, rád férne.

Megszidnak? - Ismételte magában, eltűnődve, a szavakat. Elképzelte, az apja tekintetében szikrázó vad dühöt, amint részegen neki fog esni. Talán anyu is otthon lesz, és megint kimenekít, mint már oly sokszor tette. Talán? Akkor lehet, hogy néhány ütéssel, vagy rúgással megúszom. Csendesen ballagott hazafelé, a sártól ragacsos utcán, a sikítva kergetőző osztálytársak között. A szaladgáló gyerekek cipőjéről felcsapódó barna massza, telefröcskölte a ruháját. Milyen jó is lehet ilyen boldognak lenni. Otthon, biztosan, az anyukájuk, és az apukájuk is átöleli őket. Este talán, még társasjátékoznak is, vagy az is lehet, hogy beszélgetnek. Vacsorakor körbeülik az asztalt, és mosolyognak. Milyen szívesen cserélnék valamelyikkel...

Nekem miért nem ilyen az otthonom? Miért haragszik rám ennyire az apukám? És miért bánt engem mindenki? Hiszen én senkit sem bántottam. Kedves jó nagyi, drága mamikám, olyan nagyon szerettelek, de te mégis meghaltál. Nem kellett volna még elmenned. Annyira hiányzol nekem. Annyira hiányzol.»

Szemeiből most már megállíthatatlanul záporoztak a könnycseppek, végigfolyva sártól maszatos arcán. Már nem tudott parancsolni az érzéseinek. Csak zokogott és zokogott. Remegő kis teste meg- megrándult a lelkéből felszakadó fájdalomtól. Nem, nem a veréstől félt, ami otthon várta, hanem a szeretet iránti olthatatlan, kínzó vágy égette keserű szívét.

Emlékszem kedves mama, amikor egyszer feljöttél értem, hogy elvisztek pár hónapra, Vásárhelyre. Aznap éjjel, sajnos ismét bepisiltem. Kilenc éves koromig ez gyakran előfordult, pedig én annyira vigyáztam. Az apu megint azt ordította, "Te rohadt állat, rosszabb vagy, mint egy állat, még a disznó sem hugyozik oda, ahol alszik." És azzal ismét ütni kezdett. Sírva könyörögtem, higgye el, én nem akartam, tényleg nem akartam, és nem tudom, miért történik ez velem, de csak tovább ütlegelt. Az ütések is fájtak, de gyűlölettől izzó tekintete, szinte égette, a szívemet, és a lelkemet. Drága mama, egyszer csak ott termettél. Kirohantál a szobából, és félre lökted őt. Pedig nem voltál sokkal nagyobb, mint én, hiszen olyan törékeny kis alakod volt. Szorosan magadhoz öleltél, és végtelenül gyengéden azt suttogtad a fülembe, "ne sírj kicsim, ne sírj". Milyen különös érzés volt. Körülöttünk, az édesapám tombolva szitkozódott, öklével a konyhaasztalt verve, belőled pedig, valami hihetetlen nyugalom, és békesség áradt. Apa, szerencsére soha sem süllyedt annyira mélyre, hogy téged is megüssön, de éreztem, még ezt is vállaltad volna. Senki nem szeretett engem annyira, mint te és nagyapa, és talán soha nem is fog. Bárcsak veletek maradhattam volna! A papa megmutatta, ahogyan a házatok előtti, terebélyes vizesgödörben, "cigányérben" törekből, és agyagból vájkot vetnek, a környékbeli cigányok. Ebből építkeztek a város szélén az emberek. Töreket szórtak, a nedves, sárga iszapos sárba, majd mezítláb taposni kezdték. A lábukat, sőt szinte egész testüket vastagon bevonta a ragadós anyag. Az így előkészített masszát azután fakeretbe nyomkodták, végül sorba rakva, megszárították a napon. Én pedig, amikor a csorda már elvonult, tehénlepényt szedtem, mert arrafelé ezzel súrolták át hétvégeken a döngölt szobát. Gyönyörű szabad élet volt, boldog voltam, és nem kellett félnem semmitől. Este, a petróleumlámpa vibráló fényénél tanítottál imádkozni. Mindig lefekvés előtt. "Mi Atyánk, ki vagy, a mennyekben..." Még most is hallom, ahogy együtt mondjátok a papával. Nem is tudom, hogy fért el annyi szeretet abban a kicsi házban.

Az eső közben elállt. András befordult jobbra, a Vörösmarty utcába. A távolban, az utca végétől nem messze, látszottak, a tarka színekbe öltözött, rákoshegyi erdők, őszi lombjai. Itt lakott ő is, alig néhány háznyira a lőrinci úttól, melynek túloldalán már nem voltak házak, csak az a hívogató, vadregényes világ. Ha tehette, mindig kiment oda. Nagyon szerette a természetet, különösen tavasszal. Az édes illatot árasztó, selymes sokszínű mezőt, mely az erdők között húzódott, benne, a hosszú nyelvükkel nektárt szürcsölgető, pihe szárnyakon libbenő ékköveket, a pillangókat. Minden állatot, a barátjának érzett. Tudta hol fészkelnek a madarak, azt is, melyik fészekben, hány fióka növekszik, hogy hol vertek tanyát, idén a rókaszülők. Sokszor megleste már, a pajkosan hancúrozó kölyköket. Úgy gondolta, ő is ide tartozik. Itt elfogadják, felhőtlenül boldog, és szabad lehet. A madarak, egyedül csak neki dalolják gyönyörű, sokszínű éneküket. Itt találta, a rekkenő július is, amikor álmosan úszó, bolyhos felhőpihék fodrozzák, a türkizkék eget. Érezte, amint a langyos nyári szél pajkosan nyargalász, a lágyan ringó rónaságon, végigsimítva a bőrét és a haját, s nézte, amint iramló futását, lassan elnyeli a vibráló messzeség. Nem szerette, ha társaság vette körül, mert nehezen tudott feloldódni. A kellő bátorságot, hogy elfogadtassa magát, apja már régen kiverte belőle. Itt azonban szó sem volt ilyesmiről. A szöcskék a karjára ugrottak, időnként egy-egy fáradt lepke is megpihent az ujján, sőt, egyszer, egy jókora mezei nyúl is ott legelészett, alig néhány méternyire tőle.

Nyikorogva fordult meg sarkában a rozsdás vaskapu. Csak egyszerűen be kellett tolni, már régóta nem volt rajta kilincs. Amint a veranda lépcsőjén lassan araszolt felfelé, minden szívdobbanása hangos zakatolással lüktetett a fülében. A levegőt is egyre sűrűbben kellett kapkodnia, a torka pedig, teljesen összeszorult, amikor remegő kezével benyitotta az előszoba ajtót. Nem volt bezárva. «Istenem, itthon van és sehol sem látom az anyukámat.» Fejétől, a talpáig, jéghideg fagyos fuvallat járta át az egész testét.

-Te vagy az András? Mi van? Nem tudsz köszönni?

A szobaajtóban apja támolygó alakja jelent meg.

- Hogy a fene egyen meg, te rohadék! Hát ezért dolgozom én, mint egy állat? Ennyibe becsülöd a munkámat? Hogy néz ki a ruhád? De majd én megtanítalak, hogy kell megbecsülni a szüleidet. Bele verem abba az ostoba fejedbe, abban biztos lehetsz.

A kisfiú szemei, mint ragyogó gyémántok, ismét csillogni kezdtek.

- Mozdulj már meg! Mi a francra vársz?

De lábai nem engedelmeskedtek. Hiába próbálkozott, odaszegezte a remegő félelem. Egyetlen szót sem tudott megformálni dermedt ajkain. Ne sírj kicsim, ne sírj! - csendült fel valahol lelkének rejtett mélységeiben az oly annyira imádott hang, a drága mama örökre megőrzött forró szeretete. Ez a hang, lassan újra élettel töltötte meg törékeny testét.

Csak most eszmélt rá, hogy a földön fekszik. Érezte apja borgőzös leheletét az arcában. Az ütlegektől egész teste sajgott, de már nem sírt, csak várta, hogy egyszer vége legyen.

Ne félj mama, én soha nem leszek ilyen! Megfogadom neked, hogy soha. Én úgy fogom majd szeretni a családomat, ahogyan tőled láttam.

Az egyik rúgás a fejénél találta el, közvetlenül a szeme alatt. Érezte, az arcán lassan lecsorduló meleg vért, a szoba pedig hullámzó, forgó, imbolygó táncba kezdett, majd hirtelen sötét, békés csend vette körül.
(2005. 02. 08.)


KEDVES LÁTOGATÓM! KÉRLEK VIDD MAGADDAL EZT A TÖRTÉNETET... TERJEDJEN, MINT AZ ÁRADAT! KÖSZÖNÖM!







OKTÓBER


Fázósan megbújó didergő levelek
Siratják megsárgult haldokló testüket
S a lomhán hömpölygő nyirkos ködök
Szétfolynak a megszürkült dombok között

A rét halványuló kifakult színeit
Dübörgőn száguldó vad szelek tépdesik
Messze tűnt az édes mézillatú nyár
Pompázó ruhája rég kifeslett már

Borzongó tanyák hallgatag magánya
Ásít a végtelen reszkető pusztába
Az udvar is üres már a jószág sem mozdul
Sápadt gyertyaláng int némán az ablakból

A kopott kolompot is csupán a szél rázza
Csak a komondor bolyong éberen vigyázva
Megpihen az ősz a szunnyadó fákon
Dérködös álmot hintve szét a tájon







ÖRÖKKÖN ÖRÖKKÉ


Ha rám gondolsz majd nézz fel, mert én ott vagyok,
ahol az ég átkarolja a csillagot.
A tejút végtelen gyémánt fövenyén,
a galaxisok hömpölygő porködén,
lelkem ott száll majd, hol a végtelen
téridő a száguldó fényeken.
S a bíborban úszó, örvénylő fotonok
hívnak, és velük majd csendben összeolvadok.
Hogy hajadra hullva akkor is érezzelek,
amikor többé már nem foghatom kezed.
S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom.
Langyos napsugár leszek édes arcodon.
Hold fényén suhanva őrzöm álmodat,
hisz tudom, mindig is téged vártalak.
S ha elszólít tőled mégis majd az ég,
így örökkön örökké veled maradnék.







AZ ŐSZ


Halk sóhaj a néma csendben,
Zizzenve hulló sárga falevél,
Édes csókját már a nyárnak,
Elvitte rég, a zúgó ősz szél.

Rekedt varjak kárognak a tájra,
Szikkadt torkukban a hang, nincs remény,
Bús merengés száll a csupasz fákra,
Tudatlan, támolygó lidérc az erény.

Forró könnycsepp hull a földre,
Egy ősz anyóka a padon,
Édes álom száll a csendbe,
S letűn egy régi alkonyon.

S mint röpülve szárnyal az idő,
Barázdált, kérges, megtört a tenyér,
S nehéz már a padlás, a lépcső,
Egyre több lesz a pincébe a szén.

Egykor zöld fűszálak merednek az égre,
S imbolygó árnyuk harmatról mesél,
Üszkös száraz testük hamvadó körébe,
Lassú méltósággal elpihen a dér.







ŐSZI TÁJ


Reszket a csend a nyújtózó ködök felett.
A sok megfáradt levél,
mint könnycsepp megremeg,
majd sápadtan lehull.
Távol az álmos alkonyat,
a didergő felhőkre simul,
s a fázós ágakat
lassan átfonja az ősz..
Dérszagú hajnalok ébrednek
a haldokló füveken.
S a távoli hegyeken,
darvak hangja integet.
Szárnyukba fogván a déli szelet,
a morajló tengerek
csábító zúgását keresik.
Csupán egy aprócska rigó matat,
a mezítelen, szégyenlős bokrok alatt,
hol akad még néhány falat,
a gőzölgő avaron.







SÉTA A KORZÓN


Megyünk kéz a kézben, meg megállva,
Ránk borul csendesen, az alkony izzó fátyla,
S míg fürdik a táj a langyos estben,
csillagok gyúlnak a végtelenben.
Te mosolyogsz kedvesen, mint virág a tavaszra,
Mint lágyan zengő madárdal, nyári pirkadatra,
Kérlek, jöjj kedvesem, jöjj kicsit közelebb,
Köröttünk a város szunnyadva, szendereg,
S fodrai lent a vén Dunának,
Csendes sóhajjal partra szállnak.
Mily szép is most itt lenni veled,
Érezni édes forró leheleted,
Remegő ajkad lángoló tüzét,
Mely kioltja bennem a szenvedést.
Álom, vagy valóság, már nem is tudom,
Csak azt, hogy maradj még, azt akarom,
Hogy elébed állva, boldogan csendesen,
Azt mondjam, szeretlek, - szeretlek kedvesem.

1987. Budapest







SZERELMEM ALFÖLD


A kiszáradt, szomjas rét, gomolygó porködök,
halk sóhajként libbenő fátylába öltözött.
Amint a nyári szél pajkosan szaladva,
itt-ott belemarkol az izzó homokba.

Hallgatom a csendet, kalászok ringását,
szél borzolta jegenyék zörgő susogását,
miközben léptemet a bágyadt, forró sziken,
a távolban vibráló falu felé veszem.

Idegennek e táj, semmit sem mondana.
Nekem gyermekkorom szerelmes otthona.
A hallgatag tanyák hívón integetnek,
mogorva kutyáik néhol rám ismernek,

hisz háborgó lelkem itt sokszor megpihent.
E végtelen rónán, hol átölel a csend,
mely titkon egyedül, csak nekem dalol,
lángoló pipacsok szirmai alól.

kérges tenyerek szorítják meg kezem.
A becsület fényét még érezhetem,
Amint, a cserzett arcokból tündöklő szemek,
gyémántként csillogó tükrébe nézhetek.

Múltam gyökeréhez, ha néha visszatérek.
Alföld, szép szerelmem, édes emlékek.
Kisteleki utcák, ti őrzitek álmom.
Bíbor ködben úszó, rég volt ifjúságom.





http://s3.images.www.tvn.hu/2015/11/25/21/03/www.tvn.hu_7c54677d114693069fb47cadf d81a9d4.jpg


TALÁN


Az őszi napfény lágyan a didergő földre hull,
Páraszagú dohos sóhajt lehel a nyirkos avar.
Az elmúlás lidérce a sajgó levelekbe mar,
S vonagló testük egy végső táncban elcsitul.

A dühöngő szél a tépett szirmokat gyalázza,
Jajgat a csend az időszáguldó patái alatt.
S a harmatos múlt szivárványa messze elmaradt,
És kifosztott lelkemet már semmi sem vigyázza.

Hová lettél ezer fénnyel égő lángoló ifjúság,
Lábam alatt kiszáradt álmok csontjai ropognak.
S az elhamvadt vágyak sápadt tüzei lobognak,
Gomolygó füstjük átjárja bőrömet s arcomba vág.

Szívemet a lét még tartja kicsit,
Bár itt-ott már néha imbolyog.
Ám lehet, csak rajtam mosolyog,
S kitárja majd ismét szárnyait.







A VERS


Tarka szóruhákban pompázó gondolat,
Mely úgy tör fel a mélyből, miként forrás fakad.
Széthinti lelkünk fájó sebeit,
Az örömkönnyek boldog cseppjeit,
S szívünk rejtett kincseivel dúsan megrakodva,
Szárnyaló sasként tör fel a magosba,
Majd egy röpke perc,-és fáradtan lehull,
Mint arcunkon a mosoly, lassan elcsitul
Olykor fagyos lehelet, dermedten csikorgó hó,
Másszor lágyan csengő, hullámzó halk muzsikaszó,
Amint féltett titkainkból egy apró darab,
Felszakadva lassan a felszín felé halad,
Hogy megfesse a világ szürkülő egét
És betöltse fénye, minden szegletét
S hol végigzúdul e szikrázó szópatak
Életre kel tőle sok hervadó gondolat
Ez hát a vers, szavak gyújtotta láng, mely sistereg
Olykor meg édes méz, mely lelkünk mélyéből pereg.







A VIHAR...


Gyűlnek már, gyűlnek már sűrű nagy halomba,
Kövér dölyfös felhők kéjes esti torra.
Mert elfedé már az éj a lángoló napot,
Mely, hogy szét nézhessék köztük rendet rakott.
S éltető hevének csillogó patakja,
Szabadon folyhassék, a zöldellő tavaszra.
Most örvendenek, lucskosan nagyokat dördülve,
Cikázó vad fényes vonókkal hegedülve.
S jeges leheletük iramló futással,
száguld a lombok közt sajgó pusztítással.
A szelíd békés vizek, futva menekülnek,
S a hosszú sima parton holtan elterülnek.
Majd vissza csúsznak lágyan a testvér habokba,
Hogy űzött vadként szálljanak ismét a magosba.


(1975-76)


1










 
 
0 komment , kategória:  Sándor Gyula  
Szabados István
  2016-10-26 18:59:54, szerda
 
 







SZABADOS ISTVÁN


Szabados István, 1985 -

Versei "Talán még nem késő" címmel 2011-ben saját kiadásban nyomtatásban is megjelentek.


"A felhők felett mindig kék az ég,
Az én szerelmem örökké tiéd,
A felhők felett folyton süt a Nap,
Még akkor is, ha néha bántalak."


Link


Link







ANYÁM


Ott volt mindig, ha sírtam éjszaka,
vigyázott rám, nem aludt soha.
Ha beteg voltam ott volt velem,
vigyázott rám, óvta életem.

Te adtál boldogságot, szerelmet nekem,
anyám az a drága adta az életem.
Két nőt szerettem szívből igazán,
az egyik Te vagy, a másik az anyám.

2008. május 2.







AZT ÁLMODOM...


Álomhajó a tengeren,
vitorlát bont a szél.
Ott utazom Teveled,
az álmok tengerén.

Azt álmodom, hogy létezel,
kezembe két kezed.
Szállunk mint a gondolat,
repít a képzelet.

Forró csókod az ajkamon,
vágyakat sző az éj.
Karomba zárlak kedvesem,
repülünk mind a szél.

Oly lágyan fú az esti szél,
repíti vágyamat.
Tiéd legyen az életem,
minden gondolat.

Azt kérem csak kedvesem,
hogy Te szeress nagyon.
Szerelmedér, a csókodért,
az életem adom.

2009. június


*


ÁLMODOM


Árnyék után a fény, mi történt velem?
Elsodor az élet, fogd a két kezem.
A szerelmedért, az életem adom,
Csak szeress, szeress, de nagyon!

2008. március 22.







ÁMOR NYILA MOST CÉLBA ÉRT


Ámor nyila elsuhant, most célba ért,
eltalálta feketét és hófehért.
Miért van a világon kőszívű lélek,
csalfa álmokért meghalni vétek.

Zengjetek harci dalt értem, Titánok,
testemben újra ébredjen a lélek.
Most nagy szükségem van rátok,
harcolni fogok, amíg csak élek.

Megküzdöttem a sorssal emberül,
vesszenek a homályban az évek.
Lehet, hogy elfáradok, lelkem kimerül,
fájdalomtól már semmit sem érzek.

Majd úrrá leszek tékozló világon,
felettem még a Zeusz kardja leng.
Fülemüle hangja nem zeng az ágon,
megőrjít ez a titkot rejtő csend.

Hozzatok enyhülést, tavaszi záporok,
hulljon rám a vándor felhők vére.
Ajkamon a bánat könnye lecsorog,
legyen ez a tisztulás új életem bére.

2016. május 17.










BOLDOGSÁG


Sétálok a fák alatt, lágyan susog a szél,
ahogy mozog a lombozat, úgy villódzik a fény.
Téged várlak álmodozva, feléd száll a sóhajom,
mennyi álmot szőttünk ketten, itt egy nyári alkonyon.

A boldogságról meséltél, messze szállt a gondolat,
megszületett a szerelmünk, itt az árnyas fák alatt.
Hozzám simultál lágyan szépen, Én fogtam a két kezed,
mámor járta át a lelkem, megigézett szép szemed.

Most is téged várlak kedves, a neved az ajkamon,
hozzám simul drága tested, átölel majd két karom.
Nem érdekel az életbe soha senki, semmi más,
nem lehet ez csak egy álom, ez maga a boldogság.

2008. július







BÚCSÚ A TÉLTŐL


Ébred a nap szórja sugarát,
vörösen izzik a horizonton át.
Bárányfelhőkel játszik a szél,
búcsút int végre a borongós tél.

Nem lesznek ködös hajnalok,
csak tiszta égbolt, virág illatok.
Harmat csepp hintázik az ágon,
nyugalom csend honol a tájon.

Szerelemről mesél a kis patak,
kanyarogva folyik a fák alatt.
Virágkoszorú borítja a fákat,
a lepkék a virágokra szálnak.

A szívünkben ébred a szerelem,
az új tavasz hozza el nekem.
Emlék marad csupán a fagyos tél,
szerelmes szavakkal elringat a szél.

2009. április







CSAK EGY CSÓK VOLT...


Szellő játszik a lombokon,
az éji lepke vándorol.
Harmatba fürdik az arcunk,
a holdfény lágyan átkarol.

Egy szerelmes csók volt,
de csak a sóhaj maradt.
Még most is érzem az ízét,
sajnos az idő elszaladt.

Boldogok voltunk, izzott a légkör,
nem értem mi történt velünk.
Csak álmodunk a boldogságról,
közbe meghal a szívünk.

Egyedül sétálok az árnyas úton,
nagyon hiányzol nekem.
Az útszélén ha rozsát látok,
nem értem miért, remeg a kezem.

Szerelemről mesél az erdő,
úgy vágyom a csókja után.
Tudom egyszer majd eljő,
Egy boldog nyári éjszakán.

2009. június 10.







CSAK SZERESS...


Hullámzó folyó szikrázó víztükör,
szemed ennél szebben tündököl.
Megcsillan egy könnycsepp arcodon,
gyönyörű vagy az őszi hajnalon.

Szeretlek mind Hold a csillagot,
szeretlek mint felhő a napot.
Veled töltenék minden éjszakát,
szeretném érezni tested illatát.

Úgy szeress, hogy érezzél engem,
tiéd a szívem és tiéd a lelkem.
A szerelmedért az életem adom,
csak szeress szeress, de nagyon.

2009. október







DÉMONI TŰZ HEVÍT
verset írok néked


Verset írok néked, démoni tűz hevít,
Szeretnélek lázba hozni, szólítani így.
Veled csupa báj, szép volt az élet,
általad szított, démoni tűz éget.

Oly szép a hangod, csodás volt éneked,
nyugalmat, mámort, szerelmet hirdetett.
Szeretném, ha szíved viszonozná lángom,
Nimfák énekénél nincs szebb a világon.

Szép két szemedben csillogott a bájad,
ilyent a világ csak festményeken láthat.
Olyan volt, mint a világ rejtett ékköve.
melyet Diána csókkal gyújtott bele.

Még mindig érzem a lelkemen áthat,
fogadd könyörgésnek silány balladámat.
Titkos óhaj, mely szívparancs nekem,
gyógyítsd meg még mindig vérző sebem.

2015. június 14.







ELMEGYEK A NAGYVILÁGBA


Megcsaltál egy csendes éjjel,
engem te már nem szeretsz.
Elvetted a boldogságom,
nem láthatom szép szemed.

Elmegyek a nagyvilágba,
nem találom itt helyem.
Nem kísér el oda senki,
csak a bánat lesz velem.

Elmegyek Én nagyon messze,
ne lássák, hogy könnyezem.
De ne mondja azt nekem senki,
hogy van igaz szerelem.

2008. február







AZ ELSŐ TALÁLKOZÁS


Emlékszel, az első találkozásnál,
eltakartad gyönyörű szemed.
Nem szóltál, csak tétován megálltál,
Én megfogtam a remegő kezed.

Néztelek, a hajadon csillogott a fény,
remegve vártalak mikor jössz felém.
Nem volt a szívembe zokszó sem panasz,
Olyan voltál mint az ébredő tavasz.

Integettél, a hajad hullámzott a szélben,
oly boldog voltam könnyek között néztem.
Szerelmes vagyok engem megigéztél,
az első napon mikor a szemembe néztél.

Azóta Én az álmok országában járok,
elviszlek oda, ott valósak az álmok.
A mennyországban élünk mint az angyalok,
Boldogok leszünk hol a kékcsillag ragyog.

2008. február







EMLÉK MA MÁR


Elegem van a tegnapból, a mából,
elegem van a dacos magányból.
Nincs zár, de a lelkem fogoly,
semmibe nézek, mint a kőszobor.

Az idő, mint a sikoly az, elrepült,
remény árnyékba menekült.
Mit lehet kezdeni, mit lehet tenni,
ami szép volt, nem maradt semmi.

Az elmúlt éveket miért sirassam,
emlékszem egy alkonyi lugasban.
Már megfakult az ifjúkori kép,
lágyan fogtam kedvesem kezét.

Emlék még most is nagyon szép,
rám vetette csábos, kék szemét.
Küldök néked egy halk szerenádot,
szeretném csókkal őrizni álmod.

Még mindig vággyal gondolok rád,
legyen a búcsúm e halk szerenád.
Ha megkérdeznék, ki voltál nekem,
miért szomorú a világ.
Azt felelném, hogy Te voltál
a boldog ifjúság.

2016. június 2.










EZ AZ ÉN HAZÁM


Máshol bármily csábító az élet,
ha ezer csoda vár is rám.
Nem hagyom el soha ezt a földet,
nehéz az élet, de ez az Én hazám.

Ide köt a szerelem a sorsom,
itt él bennem a remény.
Itt van házam, itt a földem.
és ez mind-mind az enyém.

Itt nem kérdezik honnan jöttél,
nem mutogatnak ujjal rám.
Enyém a nyár, enyém az élet,
rám ragyog a holdsugár.

Messziről integetnek a barátok,
boldogan száll az énekem.
Ez a csodás ország adta,
a szerelmem, az életem.

2009. május







AZ ÉLET MARGÓJÁRA


Szerelem anyja a szeretet,
ha fáj a szíved, felvidít.
ölelő karja táncra hív.

Ne bánd soha, ha eső után
napot takar a felhő,
utána a szivárvány feljő.

Kegyetlen harcot vívunk
szerelemért, az életért,
holnap új reményt ígér.

Fák is hullatják levelük,
szomorúak, ha itt a tél,
elmúlás új tavaszt ígér.

Gondok, álmatlan éjszakák,
könnyeid mossák arcodat,
gyermeked mosolyáért
vívd meg harcodat.

2016. szeptember 24.







FÁJ A RÉGI SZERELEM


Süvít a szél az öreg hárs felett,
felhők úsznak a Napsugár helyett.
Bújik a kis madár a sűrű lomb között,
remegve fut a nyúl, mint egy üldözött.

A távolba megszólal egy bús gitár,
reményt vesztett életének szomorú hangja szál.
Eldalolja mennyire fáj a régi szerelem,
elviszi a hangját messze a végtelen.

Elszáll messze-messze a hegyeken túl,
siratja a boldogságot a könnye a gitárra hull.
Eldalolja mily kegyetlen fájó ez az élet.
Bejárja a horizontot e boldogtalan ének.

2008. május 5.







FELEDNI NEM LEHET


Szeretném őt elfeledni,
legyen végre nyugalom.
A múltat megtagadni,
ne fájjon már oly nagyon.

De feledni nem lehet,
szívet cserélni sem.
Borzasztó érzés fojtogat,
lelkembe itt a csend.

Mint vihar előtt a tengeren,
ki lesz az áldozat.
Érzi szívem,megremeg.
mint hajón a boltozat.

Túlélni ezt a szerelmet,
nincs hozzá remény.
El süllyedek,mintegy vén hajó,
az élet tengerén.

2008. január







FÉLEK ÚJRA ÁLMODNI VELED
Boldogság haldokol


Selyem közt kúszott az ujjam,
álmokat szőtt az illatos szirom.
Csókoltam-csókoltam lágyan,
gyógyírt keresett ajkam ajkadon.

Gondolatom száll, a lelkem hallgat,
jön újra az éj, sötét fergeteg.
Aranyló sugárban nyugszik le a nap,
félek újra álmodni veled.

Repülsz felém selyemruhádban,
jön veled az őrült szerelem.
Démonok sötét szobámban,
táncolnak őszülő fejemen.

Magam vagyok sóhajjal ajkamon,
megőrjít az éji lepkék tánca.
Szürkeség, rémisztő borzalom,
betakar a fájdalom csipkefátyla.

Bennem lángol a szomorúság,
tüze éget, mint a pokol.
Vívja szívem a bánatos tusát.
Boldogság, szépség haldokol.

Dunaújváros, 2016. február 23.







HIÁBA VÁRTALAK


Láttalak, hogy elmentél,
hisz rád sütött a Hold.
Nem voltál egyedül,
melletted ki volt?

Nem jöttél el hozzám,
hiába vártalak.
Ott álltam egyedül,
az öreg hárs alatt.

Remegve vártalak,
mikor jössz felém.
Nemvolt ott senki,
csak a szürke fény.

Rám tekintett a vén Hold,
szomorúan nézett rám.
Ilyen még nemvolt,
ily szomorú éjszakám.

2009. március







HIÁNYZOL...


Hiányzik nagyon a szerelmed,
álmomba is rád gondolok Én.
Remegve várom a percet,
mint űzött vad a rejtekén.

Szellő ringatja a fákat,
mesét mond az esti szél.
Találkozzunk az éjszakában,
a kis szigetünk rejtekén.

Nem mertem soha elmondani,
hogy nem élhetek nélküled.
A füledbe súgom százszor,
megigézett a két szemed.

Elviszlek majd messze innen,
oda ahol a világ véget ér.
Örökre a karomba zárlak,
a boldogság szigetén.

2009. október







HONVÁGY


Távol hazámtól a tengeren,
álmokat sző az esthomály.
Magával ránt a végtelen,
nem tudok így élni már.

Tavasz van a kis falumba,
ki nyíltak már az orgonák.
Haza vágyom álmaimba,
nem tudok így élni már.

Hazamegyek, mindörökre,
boldog leszek végre tán.
Kispadon a rózsakertben,
vár reám egy kicsi lány.

2009. április







HÓ ALATT IS ÁLMODIK A ZÖLD


Sötét felhők járnak, dübörög a föld,
a hó alatt is álmodik a zöld.
Álmodj Te is csúnya helyett szépet,
álmodj magadnak boldog jövőképet.

Nem lehet, virág nyíljon télközepén,
virágozzon csak tavaszidején.
Bánatom mormolom a hófehér tájnak.
szikrázónyilai a szemembe vájnak.

Jönnek a vendégek, kell a sok fuvar,
ígérj nekik mindent, ne legyél fukar.
Jönnek a gyerekek, meg a sok millió.
csapdába csalnak, mert így élni jó.

Gödör felett lóg a mézesmadzag,
hiába kapaszkodsz, benne hagynak.
Ne ébredj fel, úgyis elaltatnak,
a sok mesével az agyadra hatnak.

Ne álmodj jövőt, ha nem teszel érte,
megtévesztett agyad ezt a sorsot kérte.
Ne repülj magasra, maradj csak alant,
neked nehéz az élet, másnak csak kaland.

2016. február 16.







ITT VAN A NYÁR


Itt van már a nyár,
susog az esti szél.
Sok csodát randevút,
szerelmet ígér.

Tópartján álmodoztunk,
simogatott a holdsugár.
Csillagot szórt a tóvízébe,
boldog volt a régi nyár.

Emlékszem a kicsi lányra,
dús hajával játszott a szél.
Elmúlt az a csodás varázs,
de szívembe még mindig él.

A régi szerelmet visszasírom,
mindig várom visszatér talán.
Vagy új szerelmet hoz az élet,
egy boldog nyári éjszakán.

Szeretném a karomba zárni,
hozzá száll az Én imám.
Minden este remegve várom,
sok kedves nyári éjszakán.

Forró csókot lehelni ajkára,
érzem most is remeg a szám.
Karomba zárni szerelmes testét,
mint a mesébe, ezeregy éjszakán.

2009. junius







KARÁCSONY A TANYÁN


Hull a hó a hegy ormára,
az egész táj csillogó.
Fátyolt sző a kicsi házra,
hócsillagból takaró.

Gyertya halvány fénye mellet,
szívük melegíti a kis szobát.
Zene is van mit a szél hoz,
az erdőből a dombon át.

Karácsonyfán piros alma,
gyertya dió, mogyoró.
Ajándékot Ők csinálnak,
mert messze lakik a Télapó.

Ők a szegény gazdagok,
szereteteből nincsen hiány,
Boldogok a szívük tiszta,
az elhagyott kis tanyán.

2012. december 16.










KÁRPÁT-MEDENCE


Kárpát-medence magyar ugar,
hozzád az élet miért ily fukar?
Megterem itt gyümölcs, fehér kenyér,
Tokaji borunktól pezseg a vér.

Szegény országnak álma délibáb,
prédának néz az egész világ.
Nem fest már boldog képet,
nincs már semmi, csak fájó képzelet.

Gyógyítani kell testébe mart sebet,
győzni kell a gyötrelem felett.
Nem kell nekünk csalfa délibáb,
csak élni szeretnénk - az az egy hibánk.

Elvész minden, ránk szállnak mind a lepkék.
Ne engedd, hogy a földünk beszennyezzék!
Ez a föld már úgyis szennyezett,
állj fel, szorítsd ökölbe kezed!

2012. március 26.







KEZDET VAGY MOST LESZ VÉG
Napfény nem ölel éjszakát


Szomjan veszek a forrás mellett,
szerelmet adtam, de nem kellett.
Fáj a lelkem, mégis kacagok,
jól vagyok, búsulásra semmi ok.

Sír a lelkem, mosolyog az ajkam,
nevetek vagy sírok, nem tudom.
Elmentél, vagy itt vagy még,
ez a kezdet, vagy most lesz vég.

Mosolyogtál könnyes szemmel,
harcot vívtál a végtelennel.
Csókot adtál, elbúcsúztál.
lassan mentél meg-megálltál.

Azt sem mondtad, vége már,
elrepültél, mint sasmadár.
Fészket raktál bánatomnak,
árva szívet bús vadonnak.

Tavasz a szívembe visszatér,
bárhogy fáj, ennyit megér.
Nem hallottuk a szívünk szavát,
napfény nem ölelhet éjszakát.

2015. június 1.







KÖDSZÁRNYÁN SZÁLL LE AZ ALKONY
Balatoni emlék


Köd szárnyán száll le az alkony,
remegőssé vált a világ.
Jégcsapot csókol a balkon,
elhervadt a kerti virág.

Szomorúan görbül az ajkam,
csók helyett ködbe harap.
Mikor lesz úgy, mint a nyáron,
mikor simogat újra a nap.

Morcosan csikorog a télúr.
Hawaiin lenne csak jó.
Üresen konganak a partok,
nem megy Füredi hajó.

Néha a hangodat hallom,
de csak a szél kevereg.
Mindig gondolok a nyárra,
fájó szívem beleremeg.

Tánc közben hozzám simultál,
ránk mosolygott a Füredi cigány.
Most csak a nád táncol a parton,
hozzá a hideg szél muzsikál.

2016. október 1.







LASSAN ELMÚLIK A NYÁR


Vágyad száll mint a képzelet,
álmod széttépi az éj.
Régi boldogság ég veled,
a szerelmed elfújta a szél.

Nem tettél semmit élted életed,
hagytad, hogy sodorjon az ár.
Ez lett a szomorú végzeted,
de közben elmúlik a nyár.

Visszasírod még a szép időt,
lassan a remény is tovaszáll.
Nem kapod többé vissza Őt,
elhagy örökre téged hiába fáj.

Siess hozd vissza, még itt a nyár,
nem száll el hozzá a gondolat.
Elhagy örökre ha hiába vár,
a kispadon az árnyas fák alatt.

2008. augusztus










A LEGSZEBB SZÓ


A költő elénekelte százszor,
a legszebb szó a földtekén.
Erről álmodunk éjszakákon,
ez zsong a szívünk rejtekén.

Rózsák közt veled járni,
szívemben itt ég a remény.
Drága tested karomba zárni,
összeforrni a vágyak éjjelén.

Erről mond mesét az erdő,
ezt hozza felénk az esti szél.
Ez repíti messze az álmunk,
a boldogság kék egén.

Ezért van illata a virágnak,
ettől ragyog a fény.
Elmondom hát a nagyvilágnak,
hogy nagyon szeretlek Én.

2009. agusztus







MESSZE TÚL A KÉK HEGYEN


Fák alatt a zöld gyepen,harmat cseppje hull.
Az est homályba a fák felett,egy felhő átvonul,
Hullámokon lovagol,játszik a holdsugár.
Szomorúan száll a dal mert elmúlott a nyár.

Messze túl a kék hegyen,darvak hada száll.
Ott nem lesz tél,sem tavasz,örök lesz a nyár.
Hullámzó kék tengeren,sok fehér hajó.
Elviszlek Én oda hol élni volna jó.

Neked adom az életem,a szivárvány színét.
Megérzed majd kedvesem, a szerelem ízét.
Tiéd lesz a sóhajom,minden gondolat.
Ott élünk majd kedvesem,az árnyas fák alatt.

2008. július







NE BÁNTSD MEG SOHA, AKIT SZERETSZ


Ne bántsd meg soha, akit szeretsz,
megsérül a lélek, egy ferde szó elég.
Vigyázz, nehogy bánatba ejtsd,
ne takard felhőbe szeme kék egét.

Szép ajak a csóktól mosolyra derül,
őrizd meg, óvd csillogó sugarat.
Karodban a drága álomba szenderül,
boldogság örökké a tiéd marad.



Egy bántó szó elég, és hunyni kezd
lelket simogató égi, tiszta fény.
Nagyon fáj neki, soha ne felejtsd,
ne ejts sebet a drága nő szívén.

Ő is érzi, enyhíti lelked bánatát,
ne legyen nagyobb, mint az övé,
törött szárnnyal nem repülhetsz
többé soha a csillagok fölé.

2016. október 17.







NEM TOMBOL BENNEM VADVIHAR


Szívem remegő szárnyú pillangó,
mely a reményt elhullatta már.
Megpihenne tested szirmain,
nélküled a hajnal hideg és sivár.

Órák, napok gyorsan szállnak,
sok miértre senki sem felel.
Mindent összekuszálnak,
vágyam, álmaim hintik el.

Ifjúságon már túljutottam,
háborgó vágyam nem szilaj.
Várom a jövőt nyugodtan,
nem tombol bennem vad vihar.

Érzem az ifjúság távozó tüzét,
mint vészmadár, alkony közelít.
Régmúlt vágyaim hinti szét,
türelmes vagyok és szelíd.










NET SZERELEM


Mikor megláttalak beléd szerettem Én,
olyan voltál nekem, mint vihar után a fény.
Remegett a testem szívem vert vadul.
olyan, mint mikor a virágra harmat cseppje hull.
Olyan voltál, mint tél után az áldott kikelet,
mikor a méhecske a virágból nektárt csipeget.
Nem tudtam akkor, hogy szíved dobog valakiért,
hogy még mindig szerelmes vagy a múltad kísért.
Elbúcsúzom tőled, pedig fáj nagyon,
nem bírja a szívem, megöl a fájdalom.

Nem szeretnék vigasztalód lenni,
az olyan, mint a halál után a gyász.
Nem szeretnék egy kőszívet szeretni,
mert az engem porig megaláz.

2010. július







OTT VAN A SZERELMÜNK...


Ott van a szerelmünk, a holt kövek alatt,
hiába keresnéd, nem találod azt.
Nem jár arra senki, senki csak a szél,
nincsen ott már semmi, semmi ami él.

Minden-minden kihalt, üres, sivár a táj.
úgy kínoz egy érzés, itt bent valami fáj.
Felejts el mindent, nincs többé remény,
felejtsd el azt is, hogy egyszer voltam Én.

Ha megbánod egyszer mit tettél velem,
kinyílik a szerelem a holt köveken.
Ha könnyeiddel öntözöd, a vágyak éjjelén,
mindent-mindent elfelejtek, megbocsátok Én.

2008. május 18.







A SZERELEM TAVASZÁN


A szerelem tavaszán,
virágok közt járok.
A sóhajom tovaszáll,
boldogságra vágyok.

Szeretnék boldog lenni,
hosszú éjszakákon.
Szeretném a szemed nézni,
míg kerül az álom.

Szeretném a szemed színét,
a szívembe zárni.
Szeretném a csókod ízét,
százszor megcsodálni.

1980. február







SZERELMEDÉRT A SZÍVEMET ADOM


Hullámzó folyó,szikrázó víztükör,
szemed ennél szebben tündököl.
Legördül a könnycsepp arcomon,
gyönyörű vagy, e csodás hajnalom.

Szeretlek,mint a hold a csillagot,
szeretlek mint a felhő a napot.
Veled töltenék minden éjszakát.
szeretném érezni tested illatát.

Arra kérlek,legyél csak velem,
egész életembe,fogd a két kezem.
Szerelmedért a szívemet adom,
csak szeress-szeress de nagyon.







TAVASZ


Tavasszal nyílnak a virágok,
szívemben is ébred a szerelem.
Átölelném az egész világot,
kedvesem csak Te legyél velem.

Minden lepke a napfénynek örül,
virágok mennyei illatot ontanak.
Mint menyasszonyi fátyol körül,
repkedve a méhek zsonganak.

Mirtuszból fonok hajadba koszorút,
fátyol borítja gyönyörű szemed.
Virágból lesz kirakva a menyegzői út,
s nem engedem el többé a kezed.

2008. május 10.







TAVASZI ÉJ...


Csendes tavaszi éj,
reményt hozó.
Szerelmes csókról
álmodó.

Ölelni egy asszonyt,
karjában pihenni...
Szeretnék egyszer
végre boldog lenni.

Elmondani százszor,
hogy szép az élet.
Fülébe súgni:
szeretlek téged.

Elmondanám csendben,
csak ő a vágyam.
Átadnám örökre
rózsaszirom ágyam.

Gyönyörű tested
- ott kint a ligetbe -
csillagos éjszakán
holdfénybe fürödne.

2010. április







TAVASZ VÁRÁS


Hegyek között még itt a tél,
a régi várfokon süvít a szél.
A lelkemben már itt a nyár,
kopog a szívem ajtaján.

Nyílik a sok hóvirág,
illatoznak az ibolyák.
Méhek raja díszíti a fát,
érzem a nektár illatát.

Örül a szívem arra gondolok,
a madarak milyen boldogok,
Fészkükkel díszítik a rózsafát,
pacsirta énekli nászdalát.

Minden oly kedves nekem,
érzem, hogy jő a szerelem.
Mámorító érzés lüktet a vérem.
A boldogságot tavasz,
te hozod el nékem.

2010. március







TE VAGY, KIT ÁLMOMBAN LÁTTALAK...


Nyári napsütésben,
szikráztak a fények.
Mikor a rózsakertben,
megláttalak Téged.

Ültél a kispadon,
az árnyas fák alatt.
Tudtam, hogy Te vagy,
kit álmomban láttalak.

Szép szemeddel,
álmodozva néztél.
Remegett a szívem,


akkor megigéztél.

Felkeltél a padról,
remegett a kezed.
Csókot adtál nekem,
becsuktad a szemed.

Azokat a perceket,
soha nem felejtem.
Fájnak az emlékek,
nem nyugszik a lelkem.

Újra itt van a tél,
elmúlott a nyár.
De az emléked,
még mindig visszajár.

2009. október







A TÉL


Kinézek az ablakon, hófehér a táj,
százezernyi jégcsap csilingel a fán.
Szellő játszik a jégcsapon, álomszép zenét,
hallgatja a vén nap, lehunyja szemét.

Ilyent még nem láttam, ilyent még soha,
olyan mind ha ezüst hintó suhanna tova.
Ezüst csíkot húzva az ég peremén,
mesébe illő csodaszép regény.

Mind kihűlt szerelem, olyan ez a tél,
nincsen benne, semmi-semmi ami él,
Lehet itt varázs százezer csoda,
de a jégvirágnak, nincsen illata.







TÉLAPÓ


Hull a hó az éjszakába,
kalapot sző fűre-fára.
Meg jött a tél, jaj de jó,
szán csengő szol, hali hó.

Szarvas húzza nem a ló,
azon jön hozzánk télapó.
Van ő neki nagy hatalma,
a rénszarvasok birodalma.

Van zsákjába minden jó,


csoki maci, meg űrhajó.
Hoz nekünk minden szépet,
hinta lovat, hinta széket.

Amit hoz az egy vagyon,
szeretjük is nagyon-nagyon.
Várom minden hajnalon,
nyitva lesz az ablakom.

2010. december







TITOKBAN NÉZEM ABLAKOD...


Nyakamba veszem az éjszakát,
nincsen senki aki várna rám.
Egyedül élem bánatos életem,
elhagytál már nem vagy velem.

Titokban nézem ablakod,
melyen a fény is áthatott.
Látom gyönyörű testedet,
ilyet a festő sem festhetett.

Fényben játszik függönyöd,
melyen az árnyék átütött.
Szeretnék ott lenni veled,
de nem vagy egyedül sajnos,
nem lehet.

2008. május 14.







VALENTIN-NAPI VALLOMÁS


Valentin-nap, a szívem köszönt,
mint a múzsát, márványba önt.
Ne szólj, ölelj, beszéljen a csend,
e napon az érzés visszacseng.

Rózsát hoztam, benne van a lelkem,
ezernyi érzés lángja lobog bennem.
Érzem az illatod, a szívem megdobban,
nem szerettem még soha ennél jobban.

Elnémul az ajkam, nem hajlik a szóra,
beszéljen helyettem ez a sárga rózsa.
Követlek téged, mint a néma árnyék,
elhagynál, mindig visszaszállnék.

Szomorú lennék, nem égne a csókod,
ha halkulna szerelmes bókod.
Szemedben halványulnak a fények,
Szeretlek-szeretlek, halálomig téged.







VÁGYAK NÉLKÜL...


Vágyak nélkül, múlik el az élet,
szerelemhez nincs már sok remény.
Nem élnek régen már a fények,
kialudtak szerelmünk egén.

Eszembe jutnak, régi szép emlékek,
látom még,az arcod mosolyát,
Szép ajándék, volt az akkor nékem,
olyan volt mind, egy szerelmes varázs.

Hazugság volt, most már Én is érzem,
becsaptad a szerelmes szívem.
Az volt nekem egyedüli vétkem,
azt hittem, hogy itt a szerelem.

Engem te soha nem szerettél,
volt neked más, kedvesebb barát.
Másnak mondtad, szeretlek téged,
eldobtál,mint egy rongybabát.







VÁGYAKOZÁS


Magányos éjszakán elkerül az álom.
Rád gondolok szüntelen, szerelemre vágyom,
Tűzben ég a testem, vizes lett a párnám,
De hiába szenvedek nincsen aki vár rám.

Nem simogatnak lágy kezek, hol vagy szerelem?
Gyere, gyere várlak, te légy a végzetem.
Könnyezve szenvedek, a vágy tüze éget,
Miért gyötör, miért kínoz, engem ez az élet!

2008. január 3.


VÁGYAKOZÁS 2.


Mindig rólad álmodom,
szívembe szúr a fájdalom.
Nem tudok élni nélküled,
Nem leszek boldog, csak veled.

Nem kérek Én oly sokat,
szeretném csókolni ajkadat.
Magamhoz szorítani testedet,
így szeretnék élni csak veled.

Veled tölteni minden éjszakát,
örömkönnyekkel sírni át.
Látod csak ennyit kérek Én,
csak arra kérlek légy enyém.

2008. április







VÁGYAK SZÁRNYÁN...


Rózsaszál ring a szélben,
harmat csillog szirmain.
Lepke repked kint az éjben,
a holdsugár a szárnyain.

Álomtündér erre szálldos,
táncot járnak szárnyai.
Nem alszik, mert nem álmos.
ébren tartják vágyai.

Álmok szárnyán szállok Én is,
suhanok mind a képzelet.
Velem száll a kéklő ég is,
elszállok az ég felett.

Viszek neked piros rózsát,
megnyugszom a válladon.
Megcsókolom édes orcád,
szerelemről álmodom.

2010. június










VIHAR A TENGEREN


Hullámokon süvít a szél,
recseg ropog a vén hajó.
Oldalra dől nem éli túl,
pedig még élni volna jó.

Villámok cikáznak az égen,
tombol alant a szörnyű ár.
Mindent elsöpör aki él,
holtan bukik le a vén sirály.

Átkozom a sorsom a végzetem,
mert elrabolt a nagy világ.
Miért kell nekem vándorolni,
hisz otthon vár a boldogság.

Gondolatban mindig arra járok.
ahol most lombosak a fák.
Ott az élet gyönyörű szép,
egy mesebeli álomvilág.

Visszatérek mind tékozló fiú,
mindenki bocsásson meg nekem.
Nem csábít engem a narancsliget,
nem lesz a sorsom a végzetem.

2009. április







ZAVAROS, NEM KÉK A TENGER


Néha zavaros, nem kék a tenger,
olyan, mint a bús, magányos ember.
Nem mer szállni merészen a széllel,
lelkében csak bút, bánatot érlel.

Fúj a szél, könnyezik az alkony,
nedves ködtől bűzlik a balkon.
Széltől ringanak a tócsák,
könnyeket hullatnak a rózsák.

Álmos ajkamról sóhaj tör utat,
ez méreg és harag, nem áhítat.
Belenyilall szívembe a kétely,
mennyi álom, pillanattal vész el.

Remegő kezemben, sír a vonó,
nem táncra hív, ez már búcsúzó.
Alszik a tűz, nincs, ami hevít,
minden, ami szép, vesszen el itt.

Dunaújváros, 2016 március 16.


H: 2-7 o.
















 
 
0 komment , kategória:  Szabados István   
Lupsánné Kovács Eta
  2016-10-24 20:30:21, hétfő
 
 







LUPSÁNNÉ KOVÁCS ETA


Versei


Link









...AKKOR


ha maga alá gyűr az élet,
visz, mint szél a levelet,
ha rád lépnek, vagy beléd rúgnak,
ott hagynak, mint szemetet,
ha azt látják, hogy gyenge vagy, mint
kivert kutya, kóbor eb,
egy világ omlott a fejedre,
önbizalmad tépett lett,
akkor...!
farkas legyél ... üvölts nagyot,
hogy zengjen a sikátor,
ne hódolj be a vaksorsnak,
írd újra, ha hibázol!
Küzdj az élet viharával,
mely meggyötör, arcul csap,
vedd vissza a vad orkántól
amit elvett - sorsodat!







ÁLLJ, TE SZÁGULDÓ IDŐ!
(40 év)


Elszállnak az évek,
mint egy pillanat,
elrepül az élet,
mint a gondolat...

Az idő múlását
kikerülöm,
elbújok előle,
csak sikerüljön!

Tán elmegy mellettem,...
s nem vesz észre,
de nem mozdul mellőlem,
itt kényszerít térdre.

Egymásra rakódnak
a nappalok,
aj, aj, aj, most már
negyven vagyok.







ÁLMODÓ


Mikor ébredsz, minden reggel,
vegyen körbe szeretet,
ha vidám vagy, derűs, kedves,
minden perced szebb lehet.

Napfénye, mint sugárkéve
hull reád, és simogat,
mindenkinek jut belőle,
arany fénye hívogat.



Mosolyogva kél a Hold is,
egész éjjel ragyog rád,
megpróbál még szebbet adni,
kibontja sok csillagát.

Álmod legyen csendes, békés,
ha szél suhan az éjen át,
fájó bánat ne zavarjon,
öleljen a boldogság.







BÁNKÓDÁS


Mert életedből most kilépett,
azért nem áll meg az élet.
Szomorúság az arcodon,
némává tesz a fájdalom.

Keresgélem a szavakat,
enyhíteném bánatodat
a kínzó fájdalom könnyei
próbálnak meg utat törni.

Lelked részét elvesztetted,
darabokra hullt életed.
Úgy hiszed, nincs vigasz többé
fáj a lelked mindörökké.

Mert a sorstól pofont kaptál,
Rózsa helyett tövist fogtál.
Az élet ad, és sokszor elvesz
Holnaptól már biztos jobb lesz!

Az idő enyhít a bánaton,
csökken lassan a fájdalom
mert az ember, bár fél szívvel,
újra ébred reménységgel.







BORÚRA DERŰ?


Mint dér lepte gaz, kopár üres telken,
olyan jéghideg, fagyos most a lelkem.
Halványszürke borús, ködös, ég alatt
didereg az előtörő gondolat...

...néhány fa, még tartja súlyos levelét
ködös könnyek rajta, fényes nehezék.
Sűrű felhő mögé bújik bágyadtan
a napsugár, ha kitekint fáradtan.

Zsibbadt élet, amely lassan tovaszáll,
álmok, miket utolér a fagyhalál.

...Ereszkedik az alkonynak homálya
levél mozdul, hol színe, hol fonákja.
Köd szitál a váltakozó levélre,
pók hálója kapaszkodik beléje.

Ha olvad a fagy, majd felenged a jég,
érzem, hiszem lesz még, ami csodaszép.
Tán', a remény dallama száll a szélben...
enyhe olvadás a zúzmarás télben.







BÚCSÚCSEND


Még bánt a hang, még fáj a szó,
titkot tudó, csend forgató
csak hallgatok,
és állok ott,
lelked tudom, mást álmodott.

Csordul a csend, bánat-patak,
keserű könny, néma szavak.
Belém karmol
a fájdalom,
nem akarom, de fáj nagyon!

Kút-mély a csend, kiáltanék,
nincs vége még, nincs vége még!
Lelkem hagyom ...
- romos halom -
Gyötör a kín, csak azt tudom.







BUJDOSÓ REMÉNY


Felfénylő remény, te csaló!
Nem látszik tőled a való.
Lelkemben itt vagy, átkozott,
de a búság már rám fagyott...
hagyd elfogadnom, ami tény,
ne kisérts tovább, rossz remény.

Vergődik, küzd az értelem...
remény nélkül nincs semmi sem;
állj hát elő, te bujdosó,
semminél jobb a csalfa szó!
Hitesd el: mindig van vigasz,
akkor is tedd, ha nem igaz.







EGYEDÜL...


Álmaimban Kedves
újra itt vagy velem,
tegnapnak hitt emlék
szakadni képtelen;

tetten ért pillanat,
boldognak hitt évek,
- régen elfogadtam-
csak Téged idéznek.

Gondolatomban laksz,
néha még fáj nagyon,
úgy hittem, idővel
múlik a fájdalom.

Régóta ábránd vagy
mit szül a képzelet,
de álmaim nélkül
hogy lehetnék veled?

Elsuhansz, még intesz,
kopog az ébredés,
emléked itt lebeg,
mint néma kétkedés.







EGYMÁSÉRT


Mint gyöngyök szakadt nyakláncból,
szétgurulnak a szavak
- most elmegyek, mondod halkan
választottam más utat
...léleksikoly elhalt csendben,
elveszíti önmagát
sodródik a képzeletem
ahogyan egy tört faág.

Felriadok, gyötrő álmom


véget ért, mert velem vagy
egymás kezét fogjuk csendben
a félelmem alább hagy
...nem kell a szó, csak a tudat,
hogy mi egymásért vagyunk
egy tekintet kifejezi
mihez kevés a szavunk.







ÉLEDŐ ZAJJAL


Éledő zajjal foszlik a hajnal,
csordul csendben a pirkadat,
fényesedő táj megtelik dallal,
múlik az álmos pillanat.

Hűs reggel átfon, elhagy az álom,
vallomás száll egy dallamon,
hajnali szellő dúdol meséket,
ahogy a réten átoson.

Ág roppanása, mozduló árnya
jelzi, hogy mindjárt érkezel,
hűvös tisztáson léptedet várom,
de jó, hogy vagy, hogy létezel.







FARSANG! FARSANG!


Táncot jár a kalóz az éjkirálynővel,
felkéri a sellőt, s járja mindkettővel!
Belibeg egy csontváz, zörög minden csontja,
legóból kirakva, megtartja a botja.

Egy csoport érkezik, a hétfejű sárkány,
mennydörög a hangja: "Hol van a királylány!?"
- Leszek én a párod - súgja a hét törpe, -
jobban összeillünk, nézz csak a tükörbe!

Bebéget egy bari, apró racka bárány,


sompolyog a farkas: "Tudom, engem vártál!
Hogy kedvelsz, azt látom a szép mosolyodon,
hívjál majd fel bátran az új mobilomon!"

Egy háromkerekűn befordul a csiga,
kis teknős csodálja: micsoda technika!
- A biciklid talán magától fékező?
- Csak radarom jelzett - mondja az érkező.

Most egy zöldségeskert gurul be rolleron,
miközben megcsörren a répatelefon!
"Várjatok rám, jövök" - ó jaj, itt nincs vita,
zöld kabátban száguld a csípős paprika!

Glóriás angyalkát kéményseprő várja,
kedvesen meghajol, felkéri egy táncra.
Farsang van! A juhász furulyáját fújja,
megpihen egy csöppet, majd rákezdi újra...

Forrás Poet.hu










FEHÉR RÓZSA


Rózsakertben sok virág,
holdfényben mossa magát
szirmuk színes, vörös, sárga
őket mindenki csodálja.

Van egy rózsa oly szerény,
összes szirma hófehér,


őt a napfény nem színezte,
kert végén áll messze, messze.

Hajnalban harmat mosdatja.
szivárványos gyöngyök rajta,
friss illatát szórja széjjel
szétküldi a langyos széllel

Harmat-gyöngy a rózsa szirmán
benne hétszínű szivárvány.
Csodálatos tükörkép,
csillog mint a reménység.







HA ISMERNÉNK...


Nem kell mindenre tudni a választ,
az életben kell a talány;
nem sejti senki, - út amit választ, -
virágos, vagy csupa csalán?

Nemcsak a derű kísér el társként,
az élet ejt sajgó sebet,
lehetett volna sok minden másképp...,
hiába már a bölcselet.

Utólag könnyű okosnak lenni,
hibáztatni a tegnapot,
mit kellett volna másképpen tenni...?
már hiába fontolgatod.

Hol maradnának a csoda-morzsák,
...repül messze a gondolat,
nem lenne rejtély, csak bizonyosság,
ha ismernénk a titkokat.

Jobb nem ismerni néha a választ,
a létnek oly sok arca van,
mosollyal gyakran derűre válthatsz,
és nem leszel boldogtalan.







HARAG


Keserűség ha eláraszt,
sóhajts mélyet, hosszút,
haraggal kövezett sztráda
mindenképpen rossz út.
Az indulat ha enni kap
hatalmasra dagad,
többet akar, ha táplálod
eszi nyugalmadat.

Szíved marja, lelked gyötri,
ha elönt a méreg,
nem sorolok bölcsességet,
ha felemészt, véged.
Ne tápláld a haragodat,
mert még feléd fordul,
a rossz érzés, az indulat
lelked ejti foglyul.










HÁZASSÁGI ÉVFORDULÓ
(Gyémántlakodalom)


Mikor az ,,Igen" elhangzott,
zúgtak, zengtek a harangok,
tudatták, hogy mindörökre,
két élet van összekötve.

Innen futva telt az idő,
- mosolyban az életerő,-
együtt minden sikerülhet,
nem kívántak nagyszerűbbet.

Sok- sok év telt már azóta,
lettek apóka, s anyóka,
mindkettőjük hajszálára
ezüstöt szőtt a sors mára.

Egymást nézik békességben


csokor helyett bot a kézben,
szemek pajkos villanása,
tudja mit gondol a társa.

Bármit változhat a világ,
újra egymást választanák,
ne legyen efelől kétség,
vidámság kell, s jó egészség.

A harangok ismét zúgnak,
hatvan évet felül múlnak,
tudatják, hogy mindörökre
két élet van összekötve.

2013







HETVEN FELÉ


Keringő a sors színpadán,
az élet egy valcer csupán.

...ahogy az ember rádöbben
évei száma már hetven...
...csendesen ring egy halk zenén,
játszik az élet hangszerén.
jókedv, szeretet, hit remény,
a tánc nélkülük mit sem ér,
kísérjen végig hű partner,
a keringőhöz jó társ kell...



...lassúzni is csak kettesben,
úgy érdemes az életben.







(H)IDEGHÁBORÚ


Mondj már valamit, gyötör a kétség,
megfojt lassan az ál-közöny,
fekete lett a tegnapi kékség,
lelkem marja a könnyözön.

Szorít egy érzés, - idegek tánca -
egymással miért tesszük ezt?
Szívünket tudjuk, konok dac zárja,
megnyomorít, de nem ereszt.

Háborgó szavak milyen hűtlenek,
lezárva marad az ajkunk,
lelkünk a csendet miért tűri meg,
most a szó segíthet rajtunk.










...HOGY MI A BOLDOGSÁG?


Ha belül boldog vagy, kívül is látszik
szemed csillog, a lelked sugárzik,
hegyeket mozgat a boldogság, ha kell
amit a másik örömmel visel.

A jóindulat is okozhat zavart,
csak úgy kicsúszott szó, nagy zivatart
összeszorul a lélek ott legbelül,


a tüdőbe levegő se kerül.

Olykor hirtelen elhallgat a zene,
szétterül a csend sötét köpenye
gyanakvó képzelet, ha elszabadul...
mindenki a saját kárán tanul.

...belső harmónia kell, lelki béke,
magától nem jön, tenni kell érte.
Megbocsátás a boldogság forrása,
szíved, lelked, szabad lesz utána.







HÓVIRÁGOK


Hó-hegyek felől
már tavasz szivárog,
jégezüst csurran
a Nap tenyerén,
szirmukat nyitják
a kis hóvirágok,
csordul a jégcsap
a ház ereszén.

Télkirály táncol
a Tavasztündérrel,
dérkoronája
ma sír a zenén,
hóvirág ébred
a tavaszi fénnyel,
köd könnye csillan
a fűszál hegyén.







AZ IDŐ, AZ IDŐ, AZ IDŐ


A negyven év utolért
míg lassultam egy sóhajért
Futottam egyre, fáradtan
negyven év a hátamban.
Úgy gondoltam, kicselezem,
de rájöttem, nem tehetem!
Együtt fut velem,
az Életem.

Belátom, hiába hittem,
hogy elmegy az idő mellettem.
Velem marad, nem mozdul,
csak itt vár rám kajánul.
A negyven év utolért,
hát sort állhat egy mosolyért.
Mától, szökőévenként fogom,
jegyezni a szülinapom.







JÉGESŐ


Lobban az ég, és
reszket az ág,
szirmait csukja
nyíló virág!

pók a hálóját
fonja amott,
két, három szálat
összefogott

alant a csúcsos
kis csigaház,
spirális, erős
mészhéj a váz

ezüstös szürke
sötét az ég
felhő könnyeit
hajtja a lég

ólomszínt vesz fel
az égi kék,
nehéz a felleg,
terhe a jég.

cikázó villám...
mély, mint egy kút,
jéggé vált gyöngyök...
sáros az út.







JÉGVIRÁG


Jégvirág az üvegen,
a tél jeges csokra,
hűvös éjjel a zord szél
idevarázsolta.
Ráragyog a napsugár,
könnyezik a bokra,
a Nap nézi: miattam
rövidül a hossza?

Zord, vacogó, téli éj
az üvegablakra
könnyedén, úgy hajnalig,
újra felrajzolta.
Dúsabb lett, mint valaha,
virágszálak bojtja,
ezüstösen pompázik
a tél jeges csokra.







JÓ REGGELT!


Öltözik lassan a hajnal...
üde színt ölt magára,
csillag-lámpását eloltja
sötét felhő fátylába.

Harmat cseppje parolázik
a sóvárgó fűszállal,
óceán mély, fekete éj
táncot jár a homállyal

gyorsan oson a sötétség...
tágul a látóhatár,
madaraknak énekétől
életre ébred a táj.
*
Illatozik a fekete,
aromája finom, telt,
friss szellővel barátkozik,
pirkadatra rálehelt.







JÖN A TAVASZ


Elballag már lassan a tél,
nyomában a kikelet
noszogatja lágy szellővel
a sétáló hideget.

Festéket hoz, remény-zöldet,
átrajzolja a rétet,
aranysárga virágok lent,
égig dobja a kéket!

Gyengéd szellő illatot hajt,
a tavasznak barátja,
jókedvében borzol néha
a fűszálak hajába.


Link








A JÖVŐ FELÉ


Felejtsd el a rossz éveket, az összegyűrt tegnapot,
felcsendülő dallamokból a jövőt kell hallanod.
Vajúdik, küzd a gondolat, amikor szó születik,
megrebben a tétova hang míg elér a szívedig;


...lassan lépdel a boldogság, néha csak úgy, gyalog jár,
de a hosszú úton végre, kerülővel rád talál.







KÖSZÖNTŐ


Túl vagy az életed delén,
Túl jutottál száznak felén!
És túl vagy már a nehezén,
Jobb lesz, mint az elején!
Ne gondolj a rossz napokra,
Csak a vidám holnapokra.
A pozitív szemlélet,
Vidámmá tesz sok évet.
Itt van a pohár esete:


Hogy félig üres, vagy félig tele.
Nézheted ezt így is, úgy is,
Lehetsz vidám, lehetsz bús is.
Küld a bánatot kirándulni,
Senki sem fogja hiányolni.
Megy a bánat messzire,
Reméljük, hogy örökre!
Légy vidám, és nevess nagyot,
Elűzted a búbánatot!
Én varázsló nem vagyok,
De kívánok szép napot! ​







LÉGY ÓVATOS!


Örökké egyetlen tűz sem ég,
bármennyire is szeretnéd;
ne dédelgesd egy életen át,
csak addig míg meleget ád.

Ha villámcsapásként érkezik,
örökké akkor sem létezik!
Ma szédítő színes varázs,
holnap hamu lesz a parázs.







LÉLEKTÁNC


Puha selymes pázsiton
halkan lép a lélek,
fűszál zizzen, szél moccan
csendes legyen lépted.

Szellő zúg most, haragos,
tovább már nem várhat
a fűszálnak tetején
hintázik a bánat.

Az éj halkan eloson,
virrad már nyomában,
lélektánc most csendesül,
bújik a homályban.

Kél a napfény, az álom,
visszatér az éjbe,
elűzi a pirkadat
lélektáncnak vége.







LÉLEKVILLANÁS...


Tudom, csak éji látomás vagy,
amit egy lélekvillanás hagy;
sok szavunk maradt kimondatlan
a moccanatlan pillanatban.

Sok mindent kérdeznék még tőled;
a csendet vallatom felőled,
de mit mondhatna már utólag,
többet a csend sem tud Terólad.

Az álmodás néha meggyötör,
fájó az emlék, mi előtör,
melyet egy lélekvillanás hagy.
Tudom: - csak éji látomás vagy.







MEGTÖRVE


Néha, mikor a fájdalom
vált bérletet a válladon,
mély sebet szánt, érezheted,
melytől eláll lélegzeted,
bú öleli sebzett lelked.

Ahhoz nincs szó, nincs képzelet,
bántó vád, ahogy eltemet...
könnyed nyeled, zavartan állsz,


mit mondhatnál, szót nem találsz.
Beborítja szíved a gyász.

A csalódás összezavar
szószegés a lelkedbe mar;
szemeidet fátyol zárja,
lecsordul a sós könnypára.
Bíztál: túl nagy volt az ára.







MENNYIT ÉR


Az őszi levél oly mesés,
mesteri a színezés.
Csak hull a fáról csendesen,
az avarban lent megpihen.

Ó mondjátok meg, hogy mit ér,
ágtól elvált falevél?
Tudja e, mikor öltözik,
fájától végleg költözik?

Az őszi szellő mit ígér,
a változás mennyit ér?
Pompás színek kavalkádja,
de a levélnek halála.

Mert fája nélkül már félholt,
küldetése ennyi volt?
Többé nem köszönt új nyarat,
feledve, fázón lent marad.







MESÉS ERDŐ


Összeboruló fák koronája
a kort vigyázza, a miliőt,
századok óta váltja ruhái,
szűri a létet, és az időt.

Erdőországnak minden lakója
- titkok tudója - éli a mát,
harcol a létért, vízért, a fényért,
naponta vív meg újabb csatát.

Patak tündére mossa a sziklát,
egy korhadt szilfát épp átkarol,
gyengülő kérge lassan enyészik,
vasfogú léttel küzd, még dacol.

Több ezer levél rezzen a fákon,
mint égi-vásznon a csillagok,
erdő lakói koncertet adnak,
messzire szálnak a dallamok







MI A SZERETET?


Akaratnál mélyebb érzés...
a szeretet meghitt féltés:
...talán csoda, vagy alázat,
nincs rá mindig magyarázat.

Egy érintés, összenézés:
természetes, mint a légzés
és ha elér - lehetsz bárhol,
észrevétlen elvarázsol.







MINDIG A FÉNY FELÉ


Fordulj a fény felé, ha a kedved sötét;
az árnyék, a bánat eltűnik majd mögéd.
A napod ne legyen borús, vagy keserű,
lakjon a lelkedben vidámság és derű,
mert mindig történik valami nagyszerű.







MÚLIK A NYÁR


Összehúzott szemmel
jön az ősz maga,
meg is borzong tőle
a holdas éjszaka,
rozsdásodó fűszál
harmatot inhalál,
míg száll az ökörnyál...
fogy a látóhatár.

Belégzés és sóhaj
egymásba csukódnak,
mint hímes szárnyai
őszi pillangónak...
Ködkönnyes a fűszál,
dermed a határ,
ma még tétovázik,
de múlik a nyár.







NÉMA SZAVAK (BÚCSÚZÁS)


Kút-mély a csend,
kiáltanék,
nincs vége még,
nincs vége még!
Lelkem ma egy
romos halom
gyötör a kín,
csak azt tudom.

Még bánt a hang,
úgy fáj a szó,
titkot tudó,
csend forgató.
Belém karmol
a fájdalom,
nem akarom,
de fáj nagyon!

Csordul a csend,
bánat-patak,
keserű könny,
néma szavak.
gyötör a kín,
könnyem pereg
jajdul a szél,
Isten veled.







NYÁR


Délibáb rezzen, mozdul a por,
tikkad a szomjas gesztenyesor,
száraz a fűszál, rőt a határ,
ma még a Nap is parázson jár.

Kornyad a fáknak csüngő ága,
illan a szellő, nincs maradása.
Moccan egy bogár, koppan a csend,
forró a páncél most odabent.

Ballag az este, nincs levegő,


szárad a tócsa, izzik a kő,
rebbenő, hulló sziromlevél
egymással néha helyet cserél.

Fák koronája éjbe fakul,
szőttese porlik, ágra lapul.
zord felleg nem néz erre se tán,
izzó a csend és forró a nyár.










NYÁRI ROMÁNC (TŰZ ÉS VÍZ)


Lobban a szikra, forró a tánc,
elsodor mindent a nyári románc.

Víz felé indul,
száguld a füst,
vonzza a zúgó
szürke-ezüst.
Szikrázik, izzik és
lángol a táj,
sikkan a fűszál
lelke, ha fáj.

Gátat is áttörő
vad szenvedély,


zúdul a csermely,
hajtja a kéj.
Tűz, ami vonzza,
de tartja a gát,
áttöri partját,
éli a mát;

egy ölelés csak, s múlik a tánc,
pillanat volt csak a nyári románc.







NYÁRUTÓ


Színüket vesztik
zöld levelek,
érzik a hűvöst,
és a telet.

Eljött az ősznek
hideg szele,
harmatos fagyos
könnyek vele.

Gyöngyöket sírnak
holdsugarak,
cseppbe zárt fények,
egy pillanat.

Múló időnek


ősi jele,
átlátszó vízcsepp
reszket bele.

Tündököl, csillog
kristályosan
ezerszer újul
meg boldogan.

Gyenge a Nap már
gyenge sugár,
vízcseppben csillog
a múló nyár.







ŐRIZD A LÁNGOT


Egy pillantással gúzsba kötve
úgy hiszed, hogy mindörökre
tart e drága lét: az érzelem
bilincsként szorít szíveden.

Dehogy kívánod lazulását,
élvezed a szorítását
lelkednek: jó érzés, szeretnek,
piedesztálra emelnek.

Őrizd a lángot szeretettel,
ha táplálod, nem hamvad el.
Lobogó érzés, mely érted ég,
Óvd, hogy ne győzze le a jég.







ŐSZI VARÁZS


Elindul az ősz a kertben,
épp csak köszön, zajt ne keltsen;
szél dúdolja bűvös dalát,
nyárnak küldi hódolatát.
Meghajol a fakorona,
- a szél ma még jó cimbora -
lassan gyűlik az avar,
vastag párna lesz hamar.







...PILLANAT


Vékonyka fonálon függ az érzelem,
Nagy mélység fölött lóg, szakadni képtelen.
Észérvek tépkedik, nem bír el sok vihart
Foszló fonál tartja, de vacogva kitart.

A biztos rosszat inkább, ne sugallj új jelet
Kérem most vissza, a régi életemet.

A szürkét, unalmast, de kiszámíthatót,
A létezésed nélkül a semmirevalót.
Sérülj hát érzelem, halj meg reménysugár,
Szakadjon könnyezve pókhálónyi fonál.







REMÉNYSUGÁR


Mindenkinek volt már ilyen kedves álma,
Látogatóba jött a reménysugára
Ha nem is maradt soká, csak épphogy benézett,
Világossá tette az addigi sötétet.

***

Felkapott a remény, hintázott velem
Mint szikrázó napfény, ragyogott nekem!

Kiült az arcomra mosoly formájában
Éreztem, benne van a szívdobogásban.

Ó, a pajkossága nem hagyott nyugodni,
Kapaszkodtam belé, nem hagytam elfutni.

Maradj még! Biztattam, tudom nem vagy igaz,
De mégis!...kell nekem ez a kicsi vigasz!

Megcsillan a kis láng, parádézik, siklik
Akár forró nyáron a tarló tűz, izzik.

Másnap jön a levél, az ember csalódik
Hová bújt a remény? Úgy érzem, halódik.

Majd heves záporként jött a felismerés,
Hogy is lenne igaz! A jó hír félreértés.

Összeszedte arcomról az ottfelejtett mosolyt,
Elillant, elment, mint ki sohasem volt.











SÍRD KI MAGAD CSENDESEN...


Mikor igaztalanul bántanak,
érdemtelenül megaláznak,
mikor jót akarsz, de rosszul értik...
remegő szíved majd ki tépik!

Szorító érzés, gyötrő, mardosó,
sokáig fájdalmas fiaskó.


Könnyeidért nem kérsz simogatást
hisz, nem te érdemeltél szidást!

odébb állsz zavartan, megkövülten,
mint lelőtt madár sebesülten.
A harag ostora rajtad csattan,
nem érdemled, de nálad robban.

Érzed ledermedsz, a lelked megfagy
a harag elér akárhol vagy
fájó érzelem hullámzik le, fel,
de most a vigasztalás sem kell.







SÓHAJ


Az élet néha oly nehéz,
sokszor a baj, bajt tetéz
csak fogy az idő, napra nap,
az élet máris elszalad.

A lélek terhe túl nehéz,
ha a remény oda vész
fájón, egyedül megszakad,
az éjben vérzőn ott marad.

Az álom gyötrő, és nehéz,
megváltás az ébredés,
ha kopogtat a virradat,
új fényt kap a gondolat.







SÓHAJNYI PILLANAT


Figyelem, ahogy a tó hallgat,
talán a csendje vonz oda;
épp olvad partján a hóharmat
- megkopott a tél bocskora -

Átlátszó, csendes a tómedre;
káprázat-csillagok gyúlnak,
tán' mosolyod villant meg benne...
emlék-harangok zúgnak.

Sellőként csobban a gondolat,
mint kavics tűnik a tóban,
sóhajnyi volt csak a pillanat;
...nem tudom: voltál-e valóban.







SZILVESZTER


Tűzijátékot
vár ma a város,
szikrákat fújja,
tépi a szél!
Év vége van most,
senki sem álmos,
köd lepte ágon
rezdül a dér.

Várfalról indul,
indul a szikra,
nagy ropogással
vízre lehull,
csurran a fényfal,
víz veri vissza,
ezernyi csillag
fénye kigyúl.

Ünneplő város,
apraja, nagyja,
csillogó szemmel
éjfélre vár,
tűzijátékkal
zárul a nap ma,
koccanjon össze
pezsgős pohár!







SZILVESZTERI TŰZIJÁTÉK


Égen nyíló fényes csodákból
Alá hulló szikra-virágpor
Gyönyörű szép égi csoda,
Sugarait bontogatja.

Fűzfabombák, pálmaligetek,
Margarétás virágszigetek
Üstökösök az ég felé,
A levegő izzik belé!

Rengeteg szép szikra csoda van!
Aláhullik, máris odavan
Mint májusi tiszavirág,
Itt is, néhány perc a világ.

Gazdag látvány, nagy fényes játék,
Évvégére szép tűzijáték!
Készül vízesés szikrákból,
Alácsorog a sziklákról.

A fagyos hideg szél megtorpan
Mikor a rakéta szétrobban
Ma szilveszter van évvége,
Koccintsunk a jövő évre!







SZÍVEMBEN MINDIG ITT LESZEL


Lelkemben dac és csend honol,
érzelmek lánca elsodor;
gyakran eltűnsz, mint esti fény,
mire a hajnal földet ér.

Mégis, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén még elérsz...

Messze jársz, talán érdekel;
szívemben mindig itt leszel.


Múltunk nem térhet vissza már,
tündérmesékben hinni kár.

Mégis, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén még elérsz...

Hozzád vezet a képzelet,
megőrzöm majd emlékedet;
nem várok semmi új csodát,
nélküled indulok tovább.

Mégis, ha egyszer visszatérsz,
lelkünk ösvényén még elérsz...







TAVASZ


Minden csupa fény
ébred a remény
boldog mosolyok
szív dobban.
Eljött a tavasz,


érzés ugyanaz
vágyod, akarod
még jobban

Álmok, remények,
jókedv temérdek
néhány kis rigó
szétrebben
Nyíló orgona
illat száll tova
fátyol pillanat
szél lebben







Lupsánné Kovács Eta: TÉL


Dér palástja hullt a fákra,
foszlott volt és szaggatott;
zúzmarává lett a pára,
mit a hajnal ott hagyott.

Tél a rónát fogva tartja,
a szél fákat feszeget,
kopár pusztát dér takarja,
jég őrzi a hideget.

De a tavasz hamarosan
nyújtja fényes tenyerét,
zöld rügyekkel óvatosan
gyógyítja a fák sebét.







TÉLI KÉP


Ó, de jó,
ó, de szép,
szikrázik
már a jég!
Hull a hó a háztetőre,
friss levegő a tüdőbe!
Harsog, zúg a szélduda,
nyomot hagy az őzsuta;
ide lép,
oda lép,
előtte
szakadék,
átugorja Ő naponta,
amikor zöld a falombja,
az erdő nagy sétatér,
de most minden hófehér;
hideg kék,
téli kép,


ó, de jó,
ó, de szép,
fa mögül a nyuszi kiles,
mező, s bokor csupa deres,
de van vastag bundája,
így a telet nem bánja.










TÓPARTI ALKONY


Szomorúfűz áll magában
szellő rázza ágait,
tűzarany-szín felhő várja,
táncot lejtő társait.

Izzó alkony rőt palástja
tájra terül, mint a füst,
partra vetett száraz gallynak
tükröt tart a víz-ezüst.

Tópartján, a víztükrében
csodálkozó házfalak,
bíborvörös sellő-lakta
ős városnak látszanak.

Ezüst csipkét sző a szellő,
tűzarany-szín felhő vár,
következő táncra éppen
igent mond egy sellőlány.







ÚTKERESÉS


Néha, mikor a fájdalom
vált bérletet a válladon,
mély sebet szánt, - érezheted,
melytől eláll lélegzeted;
bú öleli sebzett lelked.

Ahhoz nincs szó, nincs képzelet,
bántó vád, ahogy eltemet;
könnyed nyeled, zavartan állsz,
mit mondhatnál, szót nem találsz,
beborítja szíved a gyász.

Később: ha a sós könnypára
szemeidet már nem zárja;
új útra lépni, ha nem félsz,
múlik lassan a szenvedés,
visszatalál a nevetés.







ÜZENET


Üzent a tél, érkezik,
fagy-csizmáját húzza,
északi szél dérsípján
csípős dalát fújja.

Csomagol az ősz legott,


kapja ködkabátját,
a havas tél kopogott,
hinti jégvirágát.

Gyenge napfény még csordul,
köd bújik előle,
szürke felhő tornyosul,
tél hajtja előre.







VÁLTOZUNK


Régen fontos voltál,
vágytam az ittléted,
hideg télben napsütést
sugárzott a lényed.
Elmentél csendben, eltűntél,
távolléteddel büntettél...
néma voltál, szótlan,
az idő lassan múlt,
feledéssé fakult
emléked porba hullt.

...Miért jöttél vissza...
már nem vártalak,
emléked megkopott
e csend-idő alatt;
számomra idegen
az, akivé lettél,
nem boldog a lelkem
most, hogy visszajöttél.

Nem marasztallak hát,
többé nem engedem,
hogy kopogjon a búság,
hogy hiányozzál nekem.












 
 
0 komment , kategória:  Lupsánné Kovács Eta   
Ime így lopta szét a Fidesz az országot!
  2016-10-22 21:45:47, szombat
 
 










"ÍME ÍGY LOPTA SZÉT A FIDESZ AZ ORSZÁGOT!"


Érdemes elolvasni azoknak, akik azt állítják, hogy szétlopták az országot: Összeszedték, nem kevés, ami elkészült; s ezért mondom azt, hogy ilyen impozáns lista az MSZP-SZDSZ és MDF kormányok alatt soha nem készülhetett!

- Negyven éve nem volt olyan alacsony az infláció, mint idén,
- Rezsi csökkentés: 20-25 százalékkal csökkent az áram, a gáz és a távhő ára, - valamint a csatorna, a víz és a PB gáz díja,
- 2016-ban már 4,6 százalékkal emelkedett az átlagbér, és 2017-ben ennél lényegesen nagyobb, 10% feletti növekedés már szinte biztosnak látszik
- a házasulókat havi 5-5 ezer Ft.-al segíti a kormány a közös életre való felkészülésben,
- 2011-től újra a gyermek hároméves koráig jár a gyes,
- adókedvezmény segíti a munkába visszatérő kismamákat,
- 2010 óta 12,5%-ról 4,5%-ra csökkent a munkát keresők aránya (miközben 700 ezer új munkahely keletkezett és végre a foglalkoztatási arányokban is felzárkózunk az uniós tagországok szintjére)
- a társasági adó 19-ről 10 százalékra csökkent, a személyi jövedelemadó is évi 1%-al csökkentget, és idén 4%-al csökkentek az egyéb munkabéreket terhelő közterhek is
- Erzsébet-program: évente 260 ezer embernek biztosít üdülési lehetőséget,
- évente 700 ezer tanuló jutott ingyen tankönyvhöz,
- törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól, és 60ezer ember jutott saját földterülethez
- 160 ezer pedagógusnak növekedett átlagosan 34 százalékkal a jövedelme,
- 95 ezer egészségügyi dolgozó kap 10-41 ezer forintos béremelést,
- a Széchenyi Kártya Program több mint egymillió ember pihenését segítette,
- Magyarország a válság ellenére emelni tudta a nyugdíjak reálértékét,
- hazánkban a kormányváltás óta jelentősen nőtt a minimálbér,
- a Munkahelyvédelmi Akció évi 300-350 milliárd forinttal segíti sok ember munkahelyének megőrzését,
- Magyarországnak már nincs IMF tartozása,
- A kormány 2000 település 685 milliárd forintos adósságát vállalta át, ezzel, több mint 9 millió ember életét helyezte biztonságba.
- Ez a kormány fizette ki az MSZP. helyett a MÁV Start- ot, és a tűzoltók elmaradt bérét is
- a gyerekétkeztetés látványosan javult,
- A devecseri és kolontári vörös iszap-katasztrófa kárvallottai új házakat és berendezést kaptak
- Kártalanította a libatartókat.
- Minden idők legnagyobb dunai árvízét védte ki a lakosság a kiváló szervezésnek köszönhetően.
- Újjáépült a Zeneakadémia,
- a Vigadó,

Wellish-palota (Igazságügyi Minisztérium épülete) impregnált kövekkel tatarozták a Parlamentet.
Megújult
- az Olimpiai park,
- a Ferenciek tere,
- a Keleti pályaudvar,
- az Erkel Színház,
- a Mátyás templom,
- a Várkert Bazár,
- a Palota Negyed a nyóckerben és szinte az egész 8. kerület!
- a Sasadi út (a volt Osztyapenkó) és környéke.
- Megnyílt a felújított füzéri vár.
- Elkészült a 4-es Metró, a Keletitől a Kelenföldi pályaudvarig.
- Új egyetem született és épült, a Ludovika és most épül a Campus kollégiuma.
- Befejeződött a Széll Kálmán tér felújítása.
- Jelentősen emelkedik az orvosok jövedelme.
- A kormány átvállalja a kórházak adósságát.
- Támogatják a falvakat a segélyezési feladataikban.
- Szeptembertől minden rászoruló gyermek napi 4-szeri étkezésben részesül.

Folyik a kórház felújítás!
- 6,8 milliárd forintból felújított Szent Imre Kórház,
- 600 millió forintos rehabilitációs ellátás fejlesztés az egri Markhot Ferenc Kórházban.
- 10 milliárd forint a sportkórház felújítására,
- 1,4 milliárdért épül a körmendi kórház, a kórházban 8000 négyzetméternyi részt felújítanak és 300 négyzetméter új épületrészt építenek.
- 1,4 milliárd jut a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház átépítése és korszerűsítése.
- 30 milliárd forintból újul meg a Zala Megyei Kórház,
- a Dombóvári Szent Lukács Kórház 1 milliárd 880 millió forintba kerül,
- 11,2 milliárdos beruházás a Petz Aladár Megyei Oktató Kórházban. Még néhány kórházi tétel:
- 1. Szent Imre kórház helikopter leszállóval BP-en.
- 2. A Pécsi Tudományegyetem 400 ágyas, teljes felújítása.
- 3. Heves megye, Markot Ferenc kórház 6milliárd.
- 4. Szombathely Markusovszky kórház.
- 5. Hatvani Albert Schweitzer fél milliárd.
- 6. Bethesda gyerekkórház. BP.
- 7. Debreceni kórház.
- 8. Körmendi kórház, épülőben 1.4 milliárd.
- 9. Kaposvári kórház. 1.5 milliárd!
- 10. Békés megyei Pándy Kálmán kórház..
- 11. Bajcsy-Zsilinszky kórház. BP felújítva.
- 12. KARCAGI kórház.
- 13. Várpalotai kórház.
- 14. Uzsoki kórház. BP. 6.5 milliárd ft.
- 15. Nyíregyházi kórház.
- 16. Dombóvári kórház.
- 17. Hódmezővásárhelyi kórház 896 millió.
- 18. Somogy megyei Kaposi Mór kórház.
- 19. Siófoki kórház. 19) Pécsi kórház.
- 20. Mohácsi kórház.
- 21. A győri Petz Aladár 11 milliárd CSÚCS TECHNOLÓGIA !!! Még nagyon sok építése, felújítása folyamatban! Akit érdekel üsse be a GOOGLE-ba a: "Kórház fejlesztések Magyarországon" .Meg lehet nézni kívül-belül, műszerekkel!

- A tanárok fizetését is radikálisan emelték!
- A hűtő-, és mosógép csere pályázat is említésre méltó.
- Lekerültünk a szégyenpadról, ahová az előző kormányok juttattak.
- Felminősítették Magyarországot.
-10+10 millióval támogatják a családok otthonteremtését (CSOK)
- 2017-ben 1743 milliárd forint lesz a családtámogatásra szánt összeg, ami 243 milliárd forinttal több, mint az előző évben.

Rengeteg lényeges dolog kimaradt a listából, de már innen is jól látszik, hogy a nagy egész kép lényegesen szebb, mint a korábbi balliberális és MDF kormányok alatt történt. S bár én el tudnék képzelni jobbat a jelenlegi kormánynál, csak azt nem, hogy a jelenlegi ellenzékből bármelyik formáció akár csak ezt megközelíteni lenne képes.


Magyarország jobban teljesít










Ha a "tolvajok" regnálása alatt csak gyarapodunk, önkormányzatok, kórházak adóssága kifizetve... közben 12%al csökkent is az államadósság úgy, hogy közben a minimálbért is sikerült majdnem meg duplázni... ráadásul a recesszió kellős közepén... Akkor inkább maradjon ez a "tolvaj" banda mint a Becsületes Böszme Feco ,aki épp megduplázta az adósságunkat, ráadásul csupán sz@ros 20ezerrel volt képes a minimálbért emelni 8 év alatt.











 
 
1 komment , kategória:  Hazánk - otthonunk  
Beszédes számok
  2016-10-22 21:00:29, szombat
 
 








BESZÉDES SZÁMOK

Magyar Idők 2016. október 22.


Döntött a Facebook népe: Orbán Viktor Európa élén

A népszerűség mérésére szolgáló legdivatosabb eszköz ma a közösségi hálós rajongók lajstromba vétele.

Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek jelenleg 539 046 Facebook követője van. Ez a szám hazánk lakosságának függvényében nemzetközi szinten is megsüvegelendő teljesítmény.

Olyannyira, hogy nincs is európai politikus, aki lakosság/követő relációban le tudná győzni Magyarország miniszterelnökét.*


Íme az adatok:


Orbán Viktor (Magyarország 10 millió lakos): 539 046 // 1 millió lakosra levezetve: 53 904

Angela Merkel (Németország 81 millió lakos): 2 213 945 - 1 millió lakosra levezetve: 27 332

Matteo Renzi (Olaszország 60 millió lakos): 907 399 - 1 millió lakosra levezetve : 15 123

Francois Hollande (Franciaország 66,6 millió lakos): 955 899 - 1 millió lakosra levezetve: 14 373

David Cameron (Nagy-Britannia 65 millió lakos): 1 229 536 - 1 millió lakosra levezetve: 18 915


Elég lesújtó képet mutat az egyébként Orbán Viktorral szembehelyezkedő két vezető brüsszeli politikus közösségi hálós népszerűségi mutatója:


Jean Claude Juncker az Európai Bizottság elnöke (EU összesített lakossága 508450856): 58090 - 1 millió lakosra levezetve: 0,00011425 (!)

Martin Schultz az Európai Parlament elnöke (EU összesített lakossága 508450856): 190551 - 1 millió lakosra levezetve: 0,00037477 (!)


Beszédes számok...


Forrás
http://magyaridok.hu/belfold/dontott-facebook-nepe-orban-viktor-europa-elen-10859 68/

Link








 
 
0 komment , kategória:  Média  
     1/5 oldal   Bejegyzések száma: 45 
2016.09 2016. Október 2016.11
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 45 db bejegyzés
e év: 437 db bejegyzés
Összes: 3826 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 58
  • e Hét: 5376
  • e Hónap: 24004
  • e Év: 141358
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.