Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/26 oldal   Bejegyzések száma: 259 
Gerencsér Andrea: Sikoly
  2016-03-31 16:11:25, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Gerencsér Andrea  
Szemere Miklós: A földhöz.
  2016-03-31 12:03:07, csütörtök
 
  Szemere Miklós:

A földhöz.


Mesés föld ! hányfélekép
Tűnsz föl forró képzetemnek!
Most - virány, hol ibolyák
Közt mosolygó bölcsök rengnek.
Majd - óriás temető, -
Szinte látom: fenn a légben
Sirfáiddal mint forogsz
Csillagatlan, rideg éjben.

Hajh, te bűvös ős talány,
Hány bölcs küzködött veled már!
A talány megoldva nincs.
Titkaidon ezredes zár.
Te viztömlő ! - tűzodor !
Légpályád mióta járod?
Hogy és mikor születél?
Hogy és mikor lesz halálod?

Az lesz egykor gyilkosod,
Mi a szegény emberszívnek :
Forró kebled kihül-e?
Vagy kínos belláng emészt meg?
Vagy félénk madár gyanánt
Addig röpkedsz karikába':
Nap : e tüzsárkány körül,
A mig beleszállsz torkába?

Anya vagy, de kebleden
Édes gyönyör, s irtózat ül;
Az ember, s a vipera
Együtt csüggnek emlőidrül.
Anya vagy, de szörnyanya!
Az élet szikráját öntőd
Szülöttidbe, de csupán,
Hogy legyen mit öldökölnöd.

Honnan lőn száműzve rád
Lelkünk? Végperczed bevárva
Sírodat tuléli-e,
Tündöklőbb csillagba szállva?
Vagy miként a pásztortűz:
Hantjaid közt kél lobogva,
Hantjaid közt lobban el
Végcsilláma haldokolva ?

Földgömb : te siralomház !
Te őrjöngök kerektornya!
Szirt, melyhez - kesely szívén -
Bilincselve minden foglya.
Te szomorú hamvveder
A bent porló tetemekkel!
Be sok szem megöntözött
Immár keserű könyekkel! . . .

De fejem e találós
Meséken haj mit gyötörjem?
Hagyd a titkok éjjelét,
Térj vidámabb Útra lelkem !
Fürkészni ne légy bohó,
A mit sűrű, mély homály fed;
A teremtés, s a leány,
Úgy sem vallja titkait meg.

Kerengő föld, vén bolygónk!
Rád ezentúl semmi gondom;
Forogj tengelyed körül,
Mint sárdarab a korongon.
Csak hányd czigánykereked!
De ha fejed alá fordul:
Vigyázz, hogy a boromat
Ki ne öntsed poharambul.

1875.
 
 
0 komment , kategória:  Szemere Miklós  
Cholnoky László: Csak egyszer tudsz szeretni
  2016-03-31 10:17:54, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Bárd Miklós: Egy asszony, a ki szép volt, jó volt.. .
  2016-03-31 10:09:52, csütörtök
 
  Bárd Miklós: Egy asszony, a ki szép volt, jó volt.. .


Egy asszony, a ki szép volt, jó volt
És sokat szenvedett.
Az élő gyász, elszállt a földről,
Elérte az eget.

S hol égi láng lobogva rejti
Az Úrnak szent színét,
Megáll, kezével eltakarja
Tőráltalvert szívét.

És elhallgat a sergek ajka,
Az Úr im szólni kezd,
Átreng az égen szent haragja :
Ki tette véled ezt! ?

A nő lenéz, hogy rámutasson :
Atyám, ez az, ki ölt!
De ott hal el a szó az ajkon,
Kitárulván a föld.

És látja, mivel gyász nem ér fel,
Sem földi fájdalom:
Mi bús, kietlen a valóság
E bolygó csillagon.

S hogy csak az ég magas belátni
E zordon nagy mívet,
Az élők kínját, küzködésit
S az emberi szívet,

A melybe a nagy alkotó kéz
Jót és rosszat beolt,
S mely jót elöl, a bűnt kihajtja :
A végtelen nyomort.

S az Úr is elborulva hallja
E bús királyi nőt:
>Atyám ! világod oly sötét. . .
Nem ismerem meg őt<.

Vasárnapi Ujság, 1902.
 
 
0 komment , kategória:  Bárd Miklós /Kozma,Rimay/  
Kovács Erika: bizonyos napokon
  2016-03-31 09:48:42, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Kovács Erika/Málna/  
Ormos Iván: Versek anyámhoz,
  2016-03-31 08:00:03, csütörtök
 
  Ormos Iván:

Versek anyámhoz, vagy még meszebb.

- Bevezető rész egy ciklusból. -

1.

Csontjaid felett
most újra tavasz bomlik,
emlék-arcod véltem lebegni
szőlőnkben
a virágzó barackfák
rózsaszín ködén át.
Virágzó barackfák köde:
éjszaka tejút köde,
tejút köde: csillagok köre,
csillagok köre: idők pusztulása,
idők pusztulása: isten önön mása,
isten önön mása: könnycsepp ragyogása -
ó, ha így bomlik, ájul,
hova jut el a gondolat?
Mindegy anyám,
a tested itt pihen a föld alatt
s lassan álommá, nedvvé válik.
A tested...
de ami nem-test voltál, az vájjon hol
van most és mi történt vele?
Árnyként borul rám a múlt
s ez a fájó >valahol<
és nem tudom, rád gondolok -s még
anyám,
avagy már messzebb...

2.

Nehézléptű emberek jöttek szobádba
azon a délelőttön
s durva kezükkel koporsóba emeltek.
Csak álltam ott és néztem:
milyen közömbös munka nékik ez,
csontos munkásemberek, akiknek mindegy:
halottat visznek, zsákot cipelnek,
ásnak, aratnak, vagy fát döngetnek
viharzó erdőben.
Csak álltam ott és nem volt jogom
szólni: nem!
-Ó, ki az életben annyiszor buktam el
emberi jogok meddő harcán,
most is tépetten integettem
ősi bánatoknak,
mint rongyos zászló feladott vár fokán
időnek s végtelennek.

3-

Akkor értek ide a fecskék.
Két négyzetméter föld...
ennyi, csupán ennyi lett
megérdemelt jutalmad,
végső földi jussod.
Két négyzetméter föld:
lám, ezért volt minden...
Anyám, kitől gyermekkoromban
annyi szép mesét, hűs legendát
tanultam,
vájjon a nagy uton, mikor elmentél,
találkoztál a fecskékkel?

4-
Kinéztem az ablakon:
napos házak, emberek,
húsvéti fák vettek körül
s én mindebből semmit sem láttam.
Kihulltam a mindennapi keretből,
iszonyú űr tátongott bennem
legbelül:
sötét, csillagtalan éjszaka -
s míg odakint minden lágy azúrba
szárnyalt,
én törékeny lámpással kezemben,
melyben lelkem lángja égett,
elindultam e komor éjszakában,
hogy nyomra leljek,
mely legyen emberi, vagy isteni,
rögbevésett, vagy étheri,
de hozzád ismét elvezet.

Szegény, szegény ember,
be fáradtan s elgyötörten
tértem vissza
a másik világot kereső útról.
Borzadtam s fáztam ott:
vállamra roskadt a roppant,
fekete dimenzió
s hontalan szél suttogta
halk-titokzatosan,
hogy járt már egyszer erre
egy furcsa földi vándor,
...nem értettem jól nevét:
úgyhiszem Dante Alighieri...

Bizony,
nem hoztam én el egyebet
e csillagtalan éjből,
mint egy könnycseppet,
mely orcámra fagyott
s mint egy reménytelen szót:
elveszett!

Sokáig néztem ki az ablakon
és lassan látni kezdtem,
ami köröttem van, az minden
csak idő
s hogy milyen kék s megnyugtató
messze, fenn az ég.

5-

Ó, azok az ittmaradt tárgyak!
Egy pár cipő, szemüveg, ócska redikül
s egy régi, halvány fénykép:
karodban tartasz egy apró gyermeket.
Látom ajkadon a büszke, mámoros
mosolyt: fiam van! adja ég,
hogy nagy úr, boldog s gazdag legyen...
Nézem, nézem ezt az emlék-gyermeket
és eltűnődöm:
hová tűnhetett, merre tévedt el
szegény?
Tudom, lemászott egyszer anyja karjáról,
megtanult járni
és elindult e szomorú földön,
hogy ember legyen.

...Harminc éve már és semmi bír róla.
Régi-régi csillagu és magányos
éjjeken a messzibe kiáltozom nevét:
>...Halló Iván!!!... Hol vagy?...<
Csend van. Senki sem jelentkezik.

1937.
 
 
0 komment , kategória:  Ormos Iván  
Lampérth Géza: Ho fame ...
  2016-03-31 07:31:22, csütörtök
 
  Lampérth Géza:

Ho fame ...

E sok fényes szentegyházban,
Ahol vásznon, köbén, fában
Csupa angyal, szent ragyog,
S maga az Ur s a Megváltó -
Egy szörnyű égbekiáltó
Jajszót hallok mindenütt,
Mely kegyetlen' szíven üt:
Ho fame - éhes vagyok!

S a művészet száz csodája,
Mit isteni mámorába
Annyi lángész alkota -
Ringat bár gyönyörbe, kéjbe:
Azt a sajgást, ott a mélybe
Szívem titkos rejtekén,
Érzem én, jaj érzem én,
Nem ringatja el soha!

1904.
 
 
0 komment , kategória:  Lampérth Géza  
Mécs László: Sírfelirat
  2016-03-31 07:27:21, csütörtök
 
  Mécs László:

Sírfelirat


Mint az, kit durva börtönőrök tetőtől-talpig vasra verve
egyik börtönből kivezetnek, hogy elvigyék egy kínosabba,
sok városon viszik keresztül és látja a világ csodáit:
ember-vásárban cifra nőket, szellem-vásárban könyv-csodákat,
a mámor vásárcsarnokában nyálcsordító ravasz csodákat,
célok szabad versenyfutását, szabad madárt, szabad folyókat,
ő látja mind, de vasra verve viszik tovább a börtönőrök,
míg eljut újabb börtönéig: így éltem én e szép világon.

A Nem-lét néma börtönéből kivittek titkos porkolábok:
anyám méhéből elindultam, rám verték a halál bilincsét,
így vittek végig a világon. A Tavasz táncolt a világon,
mint tarka, részeg álom-ciklon. Én vasra verve vándoroltam.
Hegyek csúcsán szivárványfátylas táncot járt a csupasz Dicsőség.
Én vasra verve vándoroltam. A réteken végigkeringett
a Szerelem Salóme-tánca. Én vasra verve vándoroltam.
Pénz-bacchanáliákat láttam, a Hatalom diadalútját.
És vasra verve vándoroltam. Álmomban is csörgött bilincsem
és lelkem húsát vágta, zúzta. Amerre vittek, vérem csorgott
az út porába és a vérből ember-dalok nyíltak, feseltek,
szép tiszta golgotás virágok. Ki tudja, mennyi él belőlük?
Ki tudja, mért vezettek engem a láthatatlan porkolábok
végig a gyönyörű világon tetőtől-talpig vasra verve
a Nem-lét néma börtönéből a Halál néma börtönébe??
 
 
0 komment , kategória:  Mécs László  
Szelényi József: Késő.
  2016-03-31 07:25:28, csütörtök
 
  Szelényi József:

Késő.

Ősz a tavasszal így találkozott . . .
Nálad csak jő, - nálam elmúlt a nyár;
Vulkán szíved; enyém kiége már,
Rám kárhozat, rád üdvök üdve vár . . .
. . . Isten hozzád óh s nem Isten hozott!

Kacagó napfény vagy, én komor éj;
Ében hajad, - enyémre hull a hó;
Madárdalkénd cseng ajkadról a szó, -
Rög az enyém, koporsót kongató
Találkozásunk meddő, kába cél.

Isten hozzád hát s nem Isten hozott!
Szerelmed még tündöklő tiszta menny
S miként a tenger oly mély, végtelen . . .
Mit lelnél rajtam, kiszáradt eren ?! -
. . . Ősz a tavasszal így találkozott.

Pápai Hirlap, 1913.
 
 
0 komment , kategória:  Szelényi József  
Molnár Kálmán: Történet a szerelemről.
  2016-03-31 07:24:15, csütörtök
 
  Molnár Kálmán:

Történet a szerelemről.

I.

Élt egy bájos ifjú leány
Alexandriában.
Feslő piros rózsák voltak
Hullámos hajában.
A kikötőparton dalolt
Este, mikor a nap lement,
Azt dalolta: a szerelem
Örök, édes álmot jelent.
S jött egy halász, eszményi szép,
Délceg, mint a sudár fenyő,
Hangja lágy volt, s a nézése,
Mint nap tüze, oly perzselő,
Föllobbant a lány szerelme,
S a szép halász galambja lett,
S lágyan ringó kis csolnakon
Így dalolt a tenger felett:
A szerelem édes mámor,
El nem múló örök álom,
Nem puszta vágy,
Elvezet a boldogságba,
Megy veled a másvilágra,
El sohse hágy.

II.

Nem jött föl a nap, csak egyszer,
Az ég boltozatján,
S halvány arcú, bús leány járt
Künn a tenger partján.
Hajában már nem volt rózsa, -
Szívében mély bánat lakott,
S könnyhullató szemmel nézte
A lenyugvó, halvány napot . . .
A délceg, szép halász sehol.
Túl tengeren, vagy itt közel,
Földön, vízen, - ki tudja hol? -
Más lányt szeret, más lányt ölel,
S most a lány a napsütésben
Nem érez, csak hideg telet,
S lágyan ringó kis csolnakon
Így sírdogál a víz felett :
Férfihűség csalfa álom,
A szerelme röpke mámor
És puszta vágy,
Ismerni még meg se bírtad,
Már is elszáll, mint az illat,
5 magadra hágy.

Pápai Hirlap, 1913.
 
 
0 komment , kategória:  Molnár Kálmán  
     1/26 oldal   Bejegyzések száma: 259 
2016.02 2016. Március 2016.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 259 db bejegyzés
e év: 3477 db bejegyzés
Összes: 29175 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1143
  • e Hét: 36925
  • e Hónap: 117418
  • e Év: 1509635
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.