Belépés
nagyuska.blog.xfree.hu
"Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetségig mívelni kötelesség. "- Kölcsey Ferenc Parainessis Kölcsey Kálmánhoz Juhászné Szunyogh Mária Marika
1947.09.09
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
Stoffán György
  2016-08-11 15:46:48, csütörtök
 
  Bartal Klári...... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ........... ....2016-08-11 , 12:06

Stoffán György - Muszlimokkal bóbiskoló...

Havazott a bajor falucskában is. A hideg meg-megreccsent a fák ágain. Közeledett az éjfél. A faluban hó-, és holdvilágította éjszaka uralkodott. És a mélységes mély csend. Ha télen lenne méh, hát annak zümmögését messziről meg lehetne hallani. Az úton senki nem járt. A kertek alatt viszont egyfelé igyekvő emberek, lassan gyülekező csoportja várakozott egyetlen hang nélkül. Feszült, s mégis mosolygós, jó kedvű és bár félelemmel teli, ám örömmel készülődő emberek voltak mind. Csak egy-egy intéssel üdvözölték egymást, meg nem szólaltak. Olyan, volt, mint egy süketnéma társulat, amely remekül érti a jelelést. Nem vártak tovább. Halálos csendben, lábnyomból lábnyomba lépve elindultak a behavazott mező szélén, az erdő takarásában, a dombom álló kápolnácska felé, de mielőtt rátértek volna az odavezető útra, egy csapáson befordultak az erdőbe. Mind eltűntek a fehér hó világította dűlőről.

Már vagy fél órányit jöttek, amikor előkerültek a lámpácskák, amelyeket a falu közelében még senki nem gyújtott meg. Veszélyes lehet, mert nem tudni mikor jár arra az ellenség. S ha arra jár, akkor a falu bártabb népe nem kerül haza élve. Az erdő azonban biztonságos volt. Csak ezek a jóemberek ismeték az utat, az ösvényt, amelyről ha letér a vándor, az a biztos halált jelenti. Láp uralja az egész területet, s csak a helybéliek mernek itt éjnek idején is menetelni... igaz, immár e lámpácskák fényénél. Fel-felhangzott a farakasok kürtölése, s a szél is meg-megrecsegtette a fákat, miközben orgonált az erdő ágain.

A messzeségben apró fényecske tűnt föl. Lobogott... Kicsi lángocska volt, amely mintha a jászol mellett melegítette volna a karácsonyi barlangot. Ahogy közeleb értek, halk pengésű gitár éneke törte meg a mélységes mély csendet. S mellette emberi hangfoszlányok... egy dalocska szövegfoszlányai.... ,,einsam wacht... Nur das... heilige paar"...

Amint a húsz-huszonöt fős kis csapat közelebb ért, láthatóvá vált számukra a barlang bejárata, amit a lobogó tüzecske ide-oda ráncigált... A csoport vezetője odaugrott és csizmájával pillanatok alatt eltapodta a tüzet, s beszéd helyett csak a fejét ingatta indulatosan.... a barlang bejáratánál pedig kezével intve sürgette minél gyorsabb bemenetelre az embereket a barlang mélye felé. Amikor mindenki bent volt, hatalmas fenyőágfakkal födte be a nyílást. Igaz, ez fölösleges, hiszen a hóban a lábnyomok a fenyőgalyakig vezettek...

A mise elkezdődött, s zengett a barlangban a kis Jézust köszöntő Halleluja... a Stille Nacht, és sok más régi, kedves bajor katolikus karácsonyi ének... A prédikációban a pap a bajor nép szomorú sorsáról, hit erejéről és kitartásról beszélt, s együtt könyörgött a kis csapat az egykor volt nemzeti dicsőség legalább egy kicsiny részéért, amelyet szeretett volna visszakapni. Az áldás után a pap s a hívek is gyorsan eltűntek... a pap valahová egy másik kis közösségbe ment talán, s falusikak pedig hajnal előtt igyekeztek hazaérni, hogy még a faluban se tudják meg, nem voltak otthon a szent éjjelen. Mert sajnos a falvak mindegyikében van egy-egy, aki kisebb javadalmazás fejében elárulja falustársait, s akár saját családját is... féltve az életét. Megmételyezett világ ez, s már nyoma sincsen az egykor volt büszke Bajorországnak.

Még derengett, amikor nagy motorzúgással és az autókürtök folyamatos fülsiketítő zajával egy csapat telepes érkezett a falu főterére. A tíz autóból álló konvolyt kisérők leugráltak a kocsikról, s beszaladtak az udvarokba, felforgatták az ólakat, keresték a tiltott állatot, a disznót, hiszen ilyenkor karácsony táján a disznó volt valamikor a fő ünnepi étel. Igaz az ünnepet a pápa eltörölte, mert sajnálta a háborúból érkező testvéreket, akik nem voltak katolikusok, így megeshet, hogy bántja őket a sok ostoba európai katolikus szokás. Lojálisnak és szeretetteljesnek kell lennünk, hogy e szegény menekültek integrálódhassanak... - hallották oly sokszor a katolikus bajorok.

A házakból sikoltozás, gyermeksírás, jajgatás hallatszott, s olykor egy-egy lövés csattant el, amely után egy pillanatnyi süket csend ült a falura. E csendet az Allahu Ahbar üvöltés törte meg, s tovább folytatódott a gyermeklányok és fiúcskák valamint az asszonyok erőszakolása. Lányok és asszonyok rohantak félmeztelenül vagy egészen meztelenül erőszakolóik elől a főutcán, s a fekete zászlókat lengető suhancok röhögve kapták el őket, folytatva kínzásukat, az erőszakot, a megbecstelenítést.

Közben, észre sem vette senki, hogy egy csoport, embereket gyűjt össze a főtérre. A bajor falucska főterére, ahol évekkel ezelőtt karácsony első szent napján az emberek évszézadok óta viselt népi öltözetükben, énekkel, tánccal, közös ünnepléssel emlékeztek meg Jézus születéséről, s csak a délelőtti mise idejére szakadt meg az egész nap tartó tánc és zene, az emberek pedig egymást kinálgatva, együtt énekelgetve, beszélgetve töltötték el a születés ünnepnapját.

Húsz férfit és nőt állítottak egy vasketrecbe. Húsz bajorruhás nőt és férfit, akik otthon, az asztal mellett, csendben imádkoztak. Ők, akik éjjel a barlangban utoljára ülhették meg az éjféli mise ajándékát, a ,,Stille nacht" és az " Oh du Fröliche" mesés dallamával...

Egyikük sem volt elkeseredett, nem sírtak és nem hisztériáztak. Álltak a vasketrecben és várták a véget. Azt amit régebben az interneten láttak. Vasketrec, benzin, élve elégettetés. Vagy lefejezés... hiszen az erőszak már megvolt... ettől pedig rosszabb nem lehet. Nem ez történt. Az egyik autóból kirángattak egy véresarcú reverendás embert... aki először a földre esett, majd felállították, kezébe adtak egy fáklyát, és azt ordították neki, hogy gyújtsa meg a pokol tüzét... Egyik társuk közben a ketrecben lévőkre olajat és benzint locsolt... Meg a papra is. Mire a pap torka szakadtából imádkozni kezdett: ,,Vater unser der Du bist im Himmel...." A többiek a ketrecben vele imádkoztak, de vele imádkozott a falu apraja nagyja. Látták, semmi más nem segíthet, mint ez... akik addig rohanva menekültek, térdre vetették magukat, s mintha parancs lett volna, a házakból is az utcára mentek az emberek, s térdre ereszkedtek az imádsághoz. Mindenki mondta az imát a pappal. A borult, pirkadó ég kitisztult és nap bevilágította a tájat. Az évek óta bezért templom harangjai megszólaltak, a halálkommandósok pedig hiába kattintgatták fegyvereik elsütőbillentyűjét, azok némák maradtak. A konvoly magától lángba borult és porrá égett, a ketrec izzón osszeomlott, majd eltűnt, s a húsz ember benzintől bűzlő ruhája liliomillatot árasztott. A pap a főtéren földreroskadva zokogott, s kezében a fáklya keresztté változott.

Nem volt már katona a faluban, csak valami eddig soha nem tapasztalt boldogság, öröm... Fiatal, ismeretlen emberek jöttek valahonnan fehér ruhában, akik a templom felé kísérték az imént agyonlőtteket, amelynek nagy faragott fakapuja nyikorogva tárult fel, s olyan fény áradt ki Isten házából, amely bevilágította a hegyoldalon lévő Kettelbahn gépházát is. A templom orgonájának hangjától a hegy is megremegett. Az Andachtsjodler dallama zengett fel, egészen a havas csúcsokig.

A Strudel és a Christstollen fahájas illata, a frissen főtt Glühwein finom gőze árasztotta el a főteret. A dirndl-ruhás leánykák és fiúcskák járták a táncot, ahogy évekkel ezelőtt, s az emberek pedig egymást kinálgatták hausgemacht süteményekkel, és mustáros Weißwursttal und mit Brot...

Boldog karácsony volt, boldog, mint régen...

***

Merkel, Schulz és a csontrészeg Junker pedig a pokolból nézték ezt a csodát, s nem hittek a szemüknek. Nekik azt ígérte a Sátán, hogy a népítéletet majd ő majd megbosszulja és nem változik itt semmi... lógjanak csak nyugodtan. Most meg egy sima ,,VaterUnser" mindent megváltoztat, visszaállít. Bergoglio is riadtan álltmeg mellettük és feját vakarva elgondolkozott... majd megszólalt: - Ezt soh'se hittem volna... az Istennek egy Miatyánk is elég....?

Valahonnan a messzeségből megszólalt egy rekedtes hang, a főtisztelendő titkár úr hangja: - Benedek emeritus pápa őszentségét telefonon keresik...



 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
José-Maria de Heredia
  2016-08-03 11:29:00, szerda
 
  Selmeci György Ferenc...... ........... ........... ........... ........... ..... 2016-08-03 , 11:20

José-Maria de Heredia - " La Vision de Khem " című versének adaptációja

Khem látomása


I.

Dél. Ég a levegő a rettenetes fény alatt
Az öreg, bágyadt folyam ólomhullámokat görget ;
A nappal vakító zenitjének függőlegese ferdévé dől,
És az engesztelhetetlen Phré beborítja teljes Egyiptomot.

A sphinx, ki sohasem zárta le szemhéját,
Elnyújtózik horpaszán, amint fürdik a szőke homokban,
Folytatva misztikus, hosszú tekintetét,
Mely mérhetetlen lendülete a Kő éles tűhegyeinek.

Magányos fekete pont látszik a fehér és nyugodt egen,
A végtelen keringése a messziségben egy keselyűnek,
S a hatalmas láng elaltat embereket, barmokat.

Sziporkázik a tűzes föld, s az érckor Anubisza,
Időtlenül mozdulatlan e forró boldogságban
Halkan-halkan ugat a Nap felé.


II.

A Hold a Nílus felett, kerek, tündöklő, és ragyog.
S íme föllázad a holtak antik városa
Hol valamennyi király, megőrízve rangbéli mozdulatát,
Ott hever halotti gyolcsainak tekervényeiben.

Mint Ramzesz napjaiban számtalanul és minden zaj
Nélküli nép alkotta a mítikus kíséretet,
Sokaság mely magába fogadja a gránit nyugalmát,
Önmagának parancsol, majd fölsorakozik és kezdi éji menetét.


Elválva a hieroglifákkal teleírt falaktól,
Kísérik Bari-t, mely főpapok,
Ammon-Ré papjainak hordozója, a nagy Istené, ki vezeti fölöttünk a Napkorongot ;

És sphinxek, kosok, kik a vörös korongot övezik,
Kábultan, egyetlen pillanat alatt kimeresztik karmaikat,
Ugrásra készen ébredve végtelen álmukból.

III.

S a tömeg csak növekszik, méginkább számlálhatatlanok.
Aztán a sötétbe hullt sírszoba, vagy ahol egybesimulnak rétegek
És az űr. A közepén magárahagyott kartusban,
A szent karvaly újrakezdi ívelő röptét.

Barom állatok, népek és király, mind mennek már. Az arany Ureusz
Összetekeredik, ragyog a vad homlok körül ;
De a vastag szurok lepecsételi e metszett, vékony szájakat.
Az élen pedig a nagy istenek: Hor, Khnoum, Ptah, Neith, Hathor.

Aztán azok, akik az íbiszfejű Toth-ot vezetik,
Sentibe öltözötten, szépen fésűlve psentnek, díszítve
A kék lótusz virággal. A tévelygő, dicsőséges pompa

Hullámzik a lerombolt templomok szörnyléte között.
És a Hold ragyogva a termek hideg kövezetén,
Különös módon meghosszabbítja a kolosszális árnyékokat.

(Marin-Epagnier, 2009. augusztus 9.)

Fordította - Selmeci György






 
 
0 komment , kategória:  3. Liber libri versgyűjtemény  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 2 
2016.07 2016. Augusztus 2016.09
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 2 db bejegyzés
e év: 68 db bejegyzés
Összes: 68305 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 748
  • e Hét: 8286
  • e Hónap: 23925
  • e Év: 57321
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.