Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/29 oldal   Bejegyzések száma: 280 
Szabó Éva: Télelő
  2016-09-30 08:19:18, péntek
 
  Szabó Éva:

Télelő


Ez télelő, - sötétedik hamar,
Mindjárt homályba hull a kis szoba...
Vajjon derültebb volna s biztatóbb,
Megnyugtatóbb és ígéretesebb,
Ha valaki mellettem ülne most
És fogná erősen a kezemet,
Fülembe suttogva varázs-igét?

Nem. Kettőnek is sötét a sötét.

Ez télelő, - sötétedik hamar...
Ha most körüllengné e kis szobát
Mindenki, akinek szívére
Csöppentettem egy csöpp melódiát, -
Ha átölelne párás zuhataggal
Egy szivárványos visszhang-vízesés,
És kórus zúgná fülembe: remélj!?

Nem. Országoknak is éjszaka az éj.

Talán, talán ha betöltene Az,
Akit most is csak hírből ismerek,
Kihez esetlen imát dadogok
És hatalmában félig sem hiszek,
Csak akarok, csak akarok...
Ha visszahozná mult novemberek
Tengeralatti advent-illatát,
Ha megtenné a képtelen csodát,
És olyan volna ez a délután...
Akkor talán, talán, talán
Fénybeborulna most is a szobám.
 
 
0 komment , kategória:  Szabó Éva  
Gere Irén: Barátság.
  2016-09-30 08:16:22, péntek
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Gere Irén  
Lányi Adolár: Tépelődés.
  2016-09-30 08:14:55, péntek
 
  Lányi Adolár:

Tépelődés.

Mikor lesz már vége az én bánatomnak,
Kedves rózsám, óh mond, megint mikor látlak?
Jövel, hisz várva vár árva lelkem téged,
Mióta nem látlak, búbánatban élek.

Nincs, a ki szeressen ; nincs a kit szeressek,
Nincs vigasztalója elhagyott szívemnek.
Zord tél már elzúgott, a tavasz közel már,
Messze földről hosszú útban a kis madár.

Minden, minden éled, csörgedez a patak
A virág megnyílik . . csak szívem hallgatag.
Szívemben még tél van, a bánatnak tele,
,Sötét búbánattal sajgó szívem tele.

Lesz-e kikeletje elhagyott szívemnek?
Látjuk-e még egymást, óh kimondhatja meg ! . . .
Mikor lesz már vége az én bánatomnak
Kedves rózsám óh mondd, megint mikor látlak?!

Esztergom és Vidéke 1880.
 
 
0 komment , kategória:  Lányi Adolár  
Kosztolányi Dezső: Rózsa
  2016-09-30 08:13:49, péntek
 
  Kosztolányi Dezső:

Rózsa


Egy régi név kiált az életemben,
egy régi lány, akiről nem énekeltem,
kinek a szívem rég adósa volt,
ki rózsa volt s neve is Rózsa volt.

Diákkoromban mentem hozzá néha
az árvalányhoz, én, kezdő poéta,
megbújtam nála a díványsarokba
és ámbratestét néztem, szívdobogva.
Ó csipke-szoknya! Parfüm! Mézes esték!
Ó tükör! Ábránd! Méreg! Pillafesték!
Ó kisdiák, ki andalogva ballag
s nyakkendője egy vékony sárga szalag!
Üllői út! Bolondság! Régi tájak!
Eltűntek egyszer! és most újra fájnak!
Ó lány, kinek sokkal vagyok adósa,
hadd zengek róla: rózsa, rózsa, rózsa.

Hol vagy ma, kedves? Jaj, hiába nézem
az éjszakát, már eltakar egészen.
Vadmacskaszemed zöld deleje ég-e?
S nagy furcsa szájad? Vagy már vége, vége,
forró fejed bután födi a föld el
s mint antik húgaid repedt tükörrel
és koszorúkkal fekszel mély koporsón
a kásás elmúlás ágyában, olcsón?

nem tudni soha hova száll a tündér,
én sem tudom, hogy hova-merre tűntél,
nem álltam ágyadnál ezüstkanállal,
míg verekedtél a sovány halállal.
Valahol messze, a poros vidéken,
halnak meg ők, egy tompa este, régen,
így mennek el, kik bennünket szeretnek,
csak a szívünk maradt itt, vén eretnek.

De azt tudom, hogy jó volt, mint a tűzláng,
mely téli fagykor melegítve tűz ránk,
csak azt tudom, hogy puszta volt szobája,
akár egy cella oly szűzi és árva
A hajsütővas égett szaga fojtón
szállott köröttünk és ruhája folyton
száradt a székén meg az asztalán.
Az élete: két arckép volt talán.
Hogy mutogatta. Egyiken merengő
kislánykezében egy olcsó napernyő,
a másikon, mint síró, árva démon -
ki nem kap semmi gyöngyön, diadémon -
egy elhagyott padon ül és mögötte
egy élet rémlik a távoli ködbe.
Ahányszor néztük, remegett a lelkünk,
múlt és jövő, akik egymásra leltünk,
én, ki indultam, ő ki lefelé ment,
pihenni vágyó, elalélt, szegény szent,
ki elvetette aranyát-ezüstjét,
csak szívta a rossz cigaretta füstjét,
tündöklő jáspis-karjait kitárta,
úgy vágyott innen egy regény-világba,
a messzeségbe, messze-messze űrbe
s kis pille, a szobáját átrepülte.

Mert táncosnő volt és Krakkóba táncolt
s fehér nyakán egy halványlila lánc volt.

Nyugat 1915.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Kun Magdolna: Rád gondolok
  2016-09-30 08:12:13, péntek
 
  Kun Magdolna:

Rád gondolok

Halkan kattan az ajtózár, s a magány csendbe fúl.
Egy egész világnyi sötétség jégszobámra hull.
Rég vetetlen ágyamban még katonás a rend.
Csak a szívdobbanás hallik, hogy lézeng odabent.

Rád gondolok! Futnék hozzád eső verte éjjel.
Lágy szavakat kergetnék egy néma jelbeszéddel.
De tudom, nem jössz el, s én hiába is várlak.
Csak az ezüsthold tükre lesz, amiben majd látlak.

Nem kérem, hogy mindig gyere, csak néha ölelj át!
Mikor bús dallamok lepik el a kopott zongorát.
Mikor szélvihar tombol kinn, mely őszlevelet sodor,
s a párkányon megzizzen egy száraz levélbokor.

Mikor magányos éjszakákon sós könnyeket nyelek.
S a rosszul hangzott mondatokra sincs már jó felelet.
Akkor se hagyd, hogy árny bolyongjon ágyamon.
S kispárnámon ringatózzon a jól megismert fájdalom.

Mikor az összefont kéz kinyújtva is távolinak tűnik.
S a megtört fényű emlékeket sötét árnyak űzik:
Gyere el hozzám! Érezzem karjaid - magabiztos hely:
mely felszárítja könnyeim, ha éppen sírni kell.
 
 
0 komment , kategória:  Kun Magdolna  
Katona Bálint: Sosem vagy egyedül
  2016-09-30 08:11:27, péntek
 
  Katona Bálint:

Sosem vagy egyedül


Sosem vagy egyedül,

mindig akad társad:

olykor a szerelem,

olykor meg a bánat:

amikor lefekszel,

mindig veled hálnak
 
 
0 komment , kategória:  Katona Bálint  
Jékely Zoltán: Azon az órán…
  2016-09-30 08:10:25, péntek
 
  Jékely Zoltán:

Azon az órán...

Azon az órán, amidőn a réten
a fű a legbúsabban lengedez,
a bőregér az égnél feketébben,
zörgő szárnyán rovar után evez,
a holdvilág, az eltört mátka-gyűrű,
nagy, kővévált felhők közt darvadoz,
a levegő lelkek hadától sűrű
és túlvilági könnytől harmatos:
állj meg, ember, a hűvös erdőszélen
és szólítsd csendben halottaidat,
szívedből szívükig búsan-merészen
építs valami szép felhőhidat.

Létezésüknek kóstold meg a titkát
s a kósza lángból, mely feléd lobog,
fogj el bár egy jánosbogárnyi szikrát,
s vidd magaddal, mint boldog zálogot!

Kolozsvár, 1943
 
 
0 komment , kategória:  Jékely Zoltán  
Dömötör János: Őszi borongás.
  2016-09-30 08:09:09, péntek
 
  Dömötör János:

Őszi borongás.
(1868.)

Még süt a nap s bárha gyengén,
De van mégis melege, -
Lenn a völgyön köd borong bár,
Kék az isten szép ege,
Zöld a lomb is néhol-néhol,
Ha mindenütt már nem is,
S a víz tükre mosolygónak
Veti vissza képem' is.


Kebelemet méla, csendes
Őszi érzés hatja át,
A mint egy-egy sárga lombot
Ejt elémbe a faág,
S míg o fájó csöndben lelkem
Isten tudja hol bolyong,
Körülöttem a hegyek közt
Szüretelők zaja zsong.

Nagy-vidáman foly a munka, -
Gazdag a szem, leve bő,
Czellájában a vén gazda
Régi edényt szed elő,
Szedegeti, válogatja
S ének zendül ajkiról,
Szívéből a hála édes,
Nyugodalmas árja foly.

Boldog öreg, boldog népség,
Oh ti összes boldogok!
Mennyi érzést, hálát szól ma
Tiszta fény arczotok!
Míg a balga, a ki magát
Bölcsnek hívja botorul,
A természet minden képén
Elmereng és elborul.

Neki mindig nyugalom kell,
S azt keresi, a mi fáj -
S míg vigad más, ő előtte
Ködös a szép őszi táj.
S most, hogy az év bőségszarvát
Mosolyogva tárja ki,
Meleg nyáron, zöld tavaszon
Kalandoznak álmai.

- Megnyugodni, nem kutatni,
S azt élvezni, a mi van!
Kisértsük meg! ha a próba
Nem maradna annyiban.
- Lám, szép az ősz, talán szebb is,
Mint a nyár s a kikelet,
S kinek gyümölcséből nem jut,
Tanácsában részt vehet!

Kinek élte már nem adhat
Semmi szépet, semmi jít,
Elaludni, megpihenni
Az ilyennek úgy-e jobb ?
S kikeletkor új erővel -
- Ah e kényszerült vigasz! -
Mindig csak azt lesni - várni:
Igaz-e, vagy nem igaz?

Vasárnapi Ujság 1870.
 
 
0 komment , kategória:  Dömötör János  
Nagy Méda: Asszony az esőben . . .
  2016-09-29 17:49:47, csütörtök
 
  Nagy Méda:

Asszony az esőben . . .


Áll, csak áll... és merőn bámul a sarki árus
meghervadt virágaira. Ruhája megereszkedett
mint eső után a lomb és gyűrve leroskadt
egész a kövezetig, mintha a vízcseppek terhén túl
a hozzátartozó törődött test fájdalmát is hordozná.
A haja csapzott és fehér fényt záporoz, a rossz kalap
és felemás cipő, mint idegen tárgyak, szinte leválnak róla
és külön fájdalommal cipelik sorsuk alázatát.
Az eső szemetel. S arcán, ezen a szegény ráncosra
szántott hegyoldalon alápereg, s ő tűri mozdulatlanul,
mint barázdás ölű föld az áldást.
És a szeme, ez a két mélyöblű kút, különös vággyal
a virágok szépségét issza, mintha tavaszt szeretne
hazudni magának, vagy talán elmúlt ifjúságának
emlékit kutatja és a letépett virágok sorsában
a magáét érzi halálos fájdalommal fölsikoltani.

Napkelet 1937.
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Méda  
Mysty Kata: E világ itt . . .
  2016-09-29 03:33:36, csütörtök
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Mysty Kata  
     1/29 oldal   Bejegyzések száma: 280 
2016.08 2016. Szeptember 2016.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 280 db bejegyzés
e év: 3477 db bejegyzés
Összes: 29746 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 3435
  • e Hét: 38071
  • e Hónap: 89877
  • e Év: 1863576
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.