Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Hangzók
  2017-09-11 16:12:38, hétfő
 
  Arthur Rimbaud

Hangzók

A: barna, E: fehér, I: bíbor, Ű: zöld, Ó: kék,
Hangzók, hadd mondom el egyszer nyílt titkotok,
A: roppant darazsak kámzsája, mely tolong
Bűzlő dögök körül, melyeknek vére foly még.

E: derengő színe ezüstös gőzgomolynak,
Kegyetlen jéghegyek, hercegek, hófehérbe,
I: viruló, finom ajk bíbor ívelése,
Mikor gyilkolni fog, vagy tiltott kéjbe olvad.

Ű: fűzöld tengerek gyönyörű, büszke tánca,
Hűs mezők derűje, ősz homlok szürke ránca,
Melyet alkímia vés a vén főre ki.

Az Ó: orgonaszó, mely távolokba olvad,
Komor találkozó világok s angyaloknak,
Ómega: ibolyás szempárja Őneki!

JUHÁSZ GYULA FORDÍTÁSA
 
 
0 komment , kategória:  Arthur Rimbaud versei  
Ige-idők
  2017-09-11 15:28:38, hétfő
 
  Kányádi Sándor

Ige-idők

- Az én időmben,
- A mi időnkben:
Múltban és mában,
a jövendőben.

- Tízezer éve.
- Tízezer múlva.
Mondották, mondjuk
s mondják majd újra:

volt,
vala,
lesz,
van.
Kifogyhatatlan.
S elfér e három
igealakban.
 
 
0 komment , kategória:  Kányádi Sándor versei  
Helyben-lét
  2017-09-11 12:14:28, hétfő
 
  Balla D. Károly

Helyben-lét

A távlatok most mind előtted járnak,
amerre lépnél, egyre több az út.
Göcsörtök éle vérig marja lábad,
hiába kötsz a sebre gyógylaput:

az út szeszélye szétmarja sarud.
A felvert por kisírt szemedre szárad,
s amíg ravaszdin megkísért a múlt,
már elveszíted tékozló hazádat.

A helyben-lét is jó az elmenésre:
ha nem mozdulsz is, végleg elhagyod
a tűnt időbe elvetett magot.

Hogy ez lenne az Úrnak rendelése?
A Könyvbe írtat régen nem hiszed.
Csak állsz - és talpad alatt ég a seb.
 
 
0 komment , kategória:  Balla D.Károly versei  
Gyertyaláng
  2017-09-11 12:05:04, hétfő
 
  Wass Albert

Gyertyaláng

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta:
mögöttük izzó, vérpiros csaták,
mögöttük sajgó, megtört életek:
síró gyermekek és síró anyák...

Emlékszobor... ennyi maradt csupán
belőlük, és a tűzből, mely vezette
a milliókat messze golgotákra,
és feszítette millió keresztre.

Sok régi ház hiába várja őket,
s fehér csöndjével sok fehér falu...
üzenetet nem hoz többé felőlük
fehér felhők közt a vándordaru.

Nem járnak többé esténként csodálni
kalászhullámon tékozolt csodát...
bús hazájuk elvégzett csodáit
magukkal vitték s most őrzik tovább.

Magukban őrzik. Dölyfösen, keményen,
s nem tudják, hogy a szent haza ledőlt...
Boldog halottak. Lám, mi árvábban állunk
tornyosuló emléketek előtt...

Halottak napja van ma. Rejtve, lopva
a Hargitán megszólal egy harang...
a Tátráról felel reá egy másik...
zeng-bong az éj... galang...galang... galang...
ezer kicsi harang...

Az emlékezés gyertyalángja mellett
felsorakozik óriási sorba
határon innen és határon túlról
az elesettek emlék-légiója.

Sok sápadt arc. Óh Istenem, szívünkből
de messze volt a mit sem érzés vágya...
piros rózsákat mentek megcsodálni
s megérkeztek a bíboros halálba.

Ki hinné el, hogy minden név mögött
tervek izzottak és célok lobogtak,
s hogy álmodozva, mint megannyian,
vérük titkának hordozói voltak?

Küzdtek, lemondtak, aztán újra küzdtek,
vágytak, csalódtak és megint reméltek...
Ki hinné el, hogy életük rögén
ők is csak ilyen torz meséket éltek?

Ez vőlegény volt. Ajkán csókok íze,
szívében pompás báli éjszakák...
Aztán gránátok zúgták a zenét...
aztán gránátok hozták a halált...

Ez gyermek volt még. Fák suhogtak benne,
talán szerelmes sem volt még soha...
Doberdó várta. Képét most is őrzi
kopott keretben egy kopott szoba.

Ez gyermekét hagyta itt és hazáját,
hogy a hazája boldogabb legyen...!
Ő ott maradt. A lelke itt barangol
hazát keresve, völgyön és hegyen.

Nyugosznak mind. A vérüket beszívta
a kalásztermő, szomjasajkú föld.
Mögöttük összedőlt a szörnyű Bábel,
s ami még nem volt, az is összedőlt.

S mily furcsa is: Halottak éjszakáján
a hősök lelke hogyha hazaszállna:
hány lenne, aki nem találna többé
széles e földön egy piciny hazára!

Szélvész üvölt a csíki hegyek ormán,
fekete fenyők zúgnak szilajon...
Hazájukat ha számon kérik egyszer,
mit fogsz felelni, győztes Trianon?

Mit fogsz felelni, ha Csaba vezérrel
a meg nem alkuvók seregbe kelnek,
csontváz vitézek, csontváz paripákon,
s egy bolond éjjel hazamenetelnek?!

Székely faluk harangja újra kondul,
a gyertyalángtól tüzet fog a Tátra...!
Magyarország... hányan mentek érted
örvénylő tűzbe és tüzes halálba...

Ismeretlen Testvér, ki messze földön
alszol, lelkében fűnek és virágnak.
Te már tudod, hogy hasztalan a Törvény
amit itt fent az emberek csinálnak.

Te már tudod, sorsverte zátonyodnak
magasságos, bölccsé csitult fokán,
Te már tudod, hogy örök egy a törvény:
bűn bűnhődést hord esztendők során.

Testvér, ki alszol ismeretlen sírban,
s megbékélt arcod nem láttam soha:
álmodd tovább az elnémultak álmát,
csöndes Testvérem: halott katona.

Emlékszobor. Aranyló nevek rajta,
nevek mögött egy hallgatag világ...
Ennyi sírra hogy virágot hintsek,
határon innen nem terem virág.

Határon túl kéne virágért menni...
ha már virágot hozni nem lehet,
ismeretlen, hontalan Halottak:
nektek adom e csöndes rímeket.
 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
Valaki álmodik
  2017-09-11 11:57:29, hétfő
 
  Jorge Luis Borges

Valaki álmodik

Vajon mit álmodott az Idő mostanáig, amely mint minden most, a végpont?
Megálmodta a kardot, melynek a versben van a legjobb helye.
Megálmodta és kicsiszolta a szentenciát, mely a bölcsesség látszatát keltheti.
Megálmodta a hitet, megálmodta a könyörtelen keresztes hadjáratokat.
Megálmodta a görögöket, kik feltalálták a dialógust és a kétkedést.
Megálmodta Karthágó tűzzel-sóval való elpusztítását.
Megálmodta a szót, ezt a suta, merev jelet.
Megálmodta a boldogságot, melyben részünk volt, vagy most azt képzeljük, hogy részünk volt.
Megálmodta Ur első reggelét.
Megálmodta az iránytű titokzatos szeretetét.
Megálmodta ama norvég hajóorrot és ama portugál hajóorrot.
Megálmodta az etikát és annak a mindenkinél különösebb embernek a metaforáit, aki egy este kereszthalált halt.
Megálmodta a bürök ízét, amit Szókratész nyelve érzett.
Megálmodta a két fura testvért, a visszhangot és a tükröt.
Megálmodta a könyvet, ezt a tükröt, mely mindig más és más arcát mutatja.
Megálmodta a tükröt, amelyben Francisco López Merino és a képmása utolszor látta egymást.
Megálmodta a teret.
Megálmodta a zenét, amely nélkülözni tudja a teret.
Megálmodta a szó művészetét, amely még a zenénél is megmagyarázhatatlanabb, mert magában foglalja a zenét.
Megálmodta a negyedik dimenziót s a benne lévő páratlan faunát.
Megálmodta a homokszemek számat.
Megálmodta a transzfinit számokat, amelyekhez számolással nem jutni el.
Megálmodta az első embert, aki kihallotta Thor nevét a mennydörgésből.
Megálmodta Janus két arcát, melyek sosem látják egymást.
Megálmodta a holdat és a holdon járt két embert.
Megálmodta a kutat és az ingát.
Megálmodta Walt Whitmant, aki elhatározta, hogy minden emberrel azonos lesz, mint Spinoza istene.
Megálmodta a jázmint, mely nem tudhatja, hogy álmodnak róla.
Megálmodta a hangyák nemzedékeit és a királyok nemzedékeit.
Megálmodta azt az irdatlan hálót, amelyet a világ összes pókja fon.
Megálmodta az ekét és a kalapácsot, a rákot és a rózsát, az álmatlanság harangszavát és a sakkot.
Megálmodta a felsorolást, amit a tudósok kaotikusnak neveznek, pedig az valójában kozmikus, hisz minden dolgot titkos szálak kötnek össze.
Megálmodta a nagymamámat, Frances Haslamot, oda, a juníni helyőrségbe, a pusztai lándzsák közelébe, ahol a Bibliá-t és Dickenst bújta.
Megálmodta, hogy csata közben énekelnek a tatárok.
Megálmodta Hokuszai kezét, amint épp vonalat húz, melyből mindjárt hullám lesz.
Megálmodta Yorickot, aki örökre élni fog a képzelet szülte Hamlet szavaiban.
Megálmodta az archetípusokat.
Megálmodta, hogy valamennyi nyár idején, avagy a nyarakat megelőző égbolton egyetlen rózsa létezik.
Megálmodta a halottaid arcát, akik most már fakó fényképek.
Megálmodta Uxmal első reggelét.
Megálmodta az árnyék hatását.
Megálmodta Théba száz kapuját.
Megálmodta a labirintus fordulóit.
Megálmodta Róma titkos nevét, tehát igazi védőfalát.
Megálmodta a tükrök életét.
Megálmodta a jeleket, amelyeket majd az ülő írnok rajzol.
Megálmodta a gömböket rejtő elefántcsont gömböt.
Megálmodta a kaleidoszkópot, az unatkozó betegek és gyermekek játékát.
Megálmodta a sivatagot.
Megálmodta a leselkedő hajnalt.
Megálmodta a Gangeszt és a Temzét, a víz két nevét.
Megálmodta a térképeket, amelyeket Odüsszeusz nem értett volna meg.
Megálmodta Nagy Sándort.
Megálmodta a Paradicsom falát, amely feltartóztatta Nagy Sándort.
Megálmodta a tengert és a könnycseppet.
Megálmodta a kristályt.
Megálmodta, hogy Valaki álmodja.

Scholz László
 
 
0 komment , kategória:  Jorge Luis Borges versei  
Himnusz
  2017-09-11 11:53:17, hétfő
 
  Jorge Luis Borges

Himnusz

Ezen a reggelen
az Édenkert rózsájának
csodálatos illata leng a légben.
Az Eufrátesz partján
Ádám fölfedezi a víz frissességét.
Aranyeső hull az égből:
Zeusz szerelme.
Egy hal ugrik föl a tengerből,
és egy agrigentói ember emlékszik majd,
hogy ő volt az a hal.
A barlangban, melynek Altamira lesz a neve,
bölény-hátívet rajzol
egy arc nélküli kéz.
Vergilius lassúdan
selymet simogat,
melyet karavánok és hajók hoztak a
Sárga Császár birodalmából.
Magyarországon fölzeng az első csalogány.
Jézus Caesar profilját nézi a pénzen.
Püthagorasz kinyilvánítja görögjei előtt,
hogy az idő formája a kör.
Ezüst agarak űznek arany szarvasokat
az óceán egyik szigetén.
Egy üllőn kardot kovácsolnak,
mely Sigurdnak lesz hű társa.
Whitman énekel a Manhattanen.
Homérosz megszületik hét városban.
Egy szűz éppen megfog
egy fehér unikornist.
Az egész múlt megfordul, akár a hullám,
és ezek a régvoltak visszapörögnek,
mert egy asszony megcsókolt.

Fordította Kányádi Sándor
 
 
0 komment , kategória:  Jorge Luis Borges versei  
Utolsó tutaj
  2017-09-11 11:16:16, hétfő
 
  Áprily Lajos

Utolsó tutaj

Olyan némán suhannak, mint az évek,
álmatlan évek végtelen vizen.
Bátran vágnak az ismeretlen éjnek
s ki hol kötnek, nem tudja senkisem.

Utolsó fény játszik a vizek árján,
estébe fúl a harmatos határ,
s föléjük, mint egy hamvadó szivárvány,
kitérő ívet húz a jégmadár.

Az egyiken egy asszony áll: alakja
az evezőre hajlik; szobra vonz.
A szél az ingét zászlóként ragadja.
És más ruhája nincs. A bőre bronz.

A másik késve küzd a fordulóban,
a partba vágta szédült homlokát,
de már magához tért s a hosszu sorban
siet megint az éj felé tovább.

Olyan némán suhannak, mint az évek.
Csak egy kiáltó jel száll: hosszu jaj -
s csüggedt kezed lassan kezembe téved
s remegve kérded: "Utolsó tutaj?"
 
 
0 komment , kategória:  Áprily Lajos versei  
Harmatcsepp
  2017-09-11 11:14:45, hétfő
 
  Devecseri Gábor

Harmatcsepp

Társait elhívta
már a nap.
Ez az egy harmatcsepp
itt maradt.

Nincsen olyan gyémánt
ragyogás,
mint e szikrafényű,
e csodás.

Ó, milyen sok szépet
láttam már,
egyben sem volt ennyi
napsugár.

Ilyen szelíd fényű,
bölcs derűs,
mely úgy forró, hogy már
majdnem hűs,

mely úgy hűvös, hogy míg
elmereng
minden tűz-patakzás
benne zeng.

Ülök, mint ki festő,
s a modell,
amíg képe készül,
szökik el.

Hívja már a napfény,
dolga van;
holnap újra eljön
boldogan.
 
 
0 komment , kategória:  Devecseri Gábor versei  
Hegedű sír
  2017-09-11 11:11:41, hétfő
 
  Reményik Sándor

Hegedű sír

Hegedű sír, magányos hegedű
A roppant csillag-kupola alatt.
Oly kristálytiszta üveghangokon
Jajdul a végtelenbe valaki;
Úgy ostromol Istent és éjszakát,
Könyörög, lázad, adja meg magát,
Hogy lehetetlen meg nem hallani.

És mennyi ilyen kristály-hegedű -
És mennyi ilyen harmat-tiszta hang -
És megváltásra méltó mennyi bánat
Az örök csillag-kupola alatt.

Ha ezeket nem hallja senki sem,
Ha ezeket nem bánja senki sem:
Mért hallaná meg az én hangomat?
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
Vallomás az életnek
  2017-09-11 11:02:28, hétfő
 
  Juhász Gyula

Vallomás az életnek

Mikor borulásos szemekkel
Kutattam a mélységeket,
Karcsú hidak szélén merengve
Én tégedet kerestelek.

Mikor öreg könyvekbe bujtam
A beteg gyertyaláng alatt,
Kábultan és félig vakultan
Én tégedet akartalak.

Mikor a falnak dőlve némán
Mákonyt kerestem és halált
S nem láttam sorsom semmi célját,
Lelkem a te szavadra várt!

Minden álomban és halálban
És gyűlöletben, végtelen,
Örök vágy fájó mámorával
Szeretlek, hűtlen életem
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 299 db bejegyzés
e év: 2077 db bejegyzés
Összes: 8481 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2365
  • e Hét: 13812
  • e Hónap: 53279
  • e Év: 691011
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.