Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Benedek Aladár: A mi ódánk .
  2017-09-24 08:14:26, vasárnap
 
  Benedek Aladár:

A mi ódánk .


Szerelmünk, mint az alkotó ujjától
A világosság, akként született!
Felgyúlt a nap, az égnek tiszta napja,
Mely őrködik most egy világ felett!
Szerelmünk is ily tiszta nap, a melynek
Hő fénye nemcsak ránk hoz kéjt s vigaszt.
- Elszáll az élet; vágy s bú mind kialszik!
S a mi szerelmünk akkor is viraszt! -

Megismerél! bár az irigy távolnak
Homálya engem tőled elfedett.
Megismerél! bár nem hallád szavam s bús
Lelkembe lelked nem merülhetett.
De egy-egy hang a hír szárnyán szivedhez
Jutott, mely kezdte visszhangozni azt.
- Elszáll az élet; vágy s bú mind kialszik!
S a mi szerelmünk akkor is viraszt! -

S hová az éjnek zord sötété nem hat,
A gondolatban összeforradánk;
S mi összeköt egy széles, nagy világot,
Az érzésekben leltük fel tanyánk'.
S beszélgeténk mindarról, a mi édes,
S mi fáj, szeretve a ,,szép"-et s ,,igaz"-t.
- Elszáll az élet; vágy s bú mind kialszik!
S a mi szerelmünk akkor is viraszt! -

S enyém levél, midőn még karjaimmal
Gyöngéd lényedet át sem foghatám.
S tied levék, midőn még szép szemednek
Szelid sugara sem mosolyga rám.
De mentem, és karom örökre átfont;
S szemed? - ah! lelkem híven őrzi azt!
- Elszáll az élet; vágy s bú mind kialszik!
S a mi szerelmünk nkkor is viraszt! -

S most enyém vagy s én a tiéd örökre!
S szerelmünk ég, ég kiolthatlanul!
Ég ugy, miként egy gondolat s egy érzés,
A ,,szép" s ,,igaz" két kis csillagjául.
Két csillagul, mely, mint nap a világot,
Másokat éltet a árnyakat riaszt,
S mely, midőn mi már nem leszünk, e földnek
Üdve felett őrködve, fenn viraszt! -

Vasárnpi Ujság 1872. szeptember 22.
 
 
0 komment , kategória:  Benedek Aladár  
Károlyfi Zsófia: Egy mozdulat
  2017-09-24 08:13:01, vasárnap
 
  Károlyfi Zsófia:

Egy mozdulat


A Szerelem levette rőt palástját
Nem hordja gyűrűjét rubintos láncát
Ne hidd hogy így belőle semmi nem maradt
Szemben áll velem és igazán szabad

Ékszerek nélkül sem mulandó talmi
Nemesen egyszerű és nem mindennapi
Nem köt meg se engem se téged Érzed
Megkaptuk tőle a végtelenséget
 
 
0 komment , kategória:  Károlyfi Zsófia  
Nagy Gáspár: H (4)
  2017-09-24 08:11:55, vasárnap
 
  Nagy Gáspár:

H (4)


Mielőtt még Berlinben találkoztunk volna,
már évek óta pontos szavait kölcsönözte nekem:
verseimet fordította különböző antológiákba,
így szinte vércsoportjával voltam jeltelenül jelen,
de akkor ott, márciusban, egy szép irodalmi esten,
főleg egyetemi tanítványai okulására bemutatta
az addigi ,,zsákmányt", s arra kért, hogy én meg
eredeti hangzásukban olvassam föl a verseket,
(a hallgatóság jutalma egy szinte kész bilingvis kötet),
aztán még néhány levél jött, szokás szerint akkurátus,
de mindig fontos értelmezési kérdésekkel,
az utolsó tán a ZöldErvin Tübingenből kapcsán,
(mert prózai ,,kalandjaim" is fölkeltették figyelmét)
hogy miképp is van egy Hölderlin-idézetben
a pálma és a cserépedény összefüggése...
...aztán gyanúsan hosszú csend... hónapok,
majd a brutális hír: a szőke, kedves Irene Rübberdt,
a magyar irodalom angyali szolgálóleánya
a 2003-as esztendő legelején hosszan tartó
súlyos betegségben elhunyt... futását befejezte...
Tudós irodalmár barátunk (amúgy kollégája
a híres Humboldton) szokatlanul szép, már-már
csaknem érzelmes nekrológgal búcsúzott tőle
április legelején az általam csak ritkán forgatott
hetilapban... de akkor valamilyen sugallatnak
engedve megvásároltam s olvastam a Kodály körönd
még kissé hideg padján... csak a szívem könnyezett,
s önkéntelenül is azt a régi népdalt kezdtem dúdolni,
melyet éppen a Tanár úr mentett át híres kórusába...,
és előttem volt Irene áttetszően fehér, figyelmes arca...
rebesgették, hogy néha hosszabb időre elvonul,
aztán föltámad és szolgál: fordít sokféle magyart,
köztük engem is, akit igazán nem erőltethettek eléje
a honi kánon-kurátorok, kik ,,mindig csalhatatlanul
tudják, honnan fúj az antipasszát", s tán ezért is
valamivel több vért pazarolt rám abból a kevésből...,
hogy ily korán, negyvennyolc évesen befejezte...
A fordítás, lám, vérátömlesztés is, hajtogatom halála óta,
s nem mondom, hogy nincs semmi bűntudatom...

Sárfelirat (Posztumusz versek)
 
 
0 komment , kategória:  Nagy Gáspár  
Ölbey Irén: Mária és Márta
  2017-09-24 08:10:32, vasárnap
 
  Ölbey Irén:

Mária és Márta


Márta sürgött-forgott s körülfonta a fény,
és főtt a főzelék és sült a sütemény,
S Mária kuporgott az Úr lábainál
a rezedás kertben, ahol suhant a nyár.
Milyen csodálatos, milyen örök a kép,
Mártáé a világ, Máriáé az ég.
Márta, akár a föld, szívós, kemény, konok,
Máriában ihlet és irgalom lobog.

A jobb részt választottam, Mária vagyok,
titkos hangra figyelek, tűz és jel ragyog
szívemben, s az egyetlen szükséges hevít,
s amit kapok, az tőlem el nem vétetik.
 
 
0 komment , kategória:  Ölbey Irén  
Orsós Mónika: Évszakok
  2017-09-24 08:09:18, vasárnap
 
  Orsós Mónika:

Évszakok


Melegséges sárga és barna
Dobbanó szívek, angyalok
szárnya, lelkemet a tél
hűvös kalitkába zárta.

Meleg barna és sárga,
ősznek színe, szívnek
dobbanása távoli
napnak ragyogása.

Arcom most elfordítom,
mert én nem akarok
nézni, nem nézek e
rideg őszi világra.
Vacogva várok a
tavaszra, a nyárra,
mézédes gyümölcsre,
illatozó virágra, az
éledező Világra!

Kisvárda, 2010. november. 1.
 
 
0 komment , kategória:  Orsós Mónika  
Nagy István Attila: Egy másik
  2017-09-24 08:08:37, vasárnap
 
  Nagy István Attila:

Egy másik


megölellek s érzem rajtad
egy másik férfi illatát
ereidben valami idegen lüktetést
amelynek nincs neve talán
de lassan szétfeszíti
a véráram alagútjait
lemossa rólad az arcom nyomát
az ujjaim szántotta finom barázdákat
a megkövesedett sóhajokat
az ölelések megmaradt sérüléseit

maga alá temeti kettőnk múltját
s Te nem teszel semmit
csak várod hogy a vérözön után
felragyogjon újra a nap
 
 
0 komment , kategória:  Nagy I. Attila  
Reményik Sándor: Föld
  2017-09-24 08:07:33, vasárnap
 
  Reményik Sándor:

Föld


Alkonybanyúló, fekete szántás,
Őstelevény Te, szomorú barázdás,
Ki rejted, őrzöd a jövő életet:
Szenteltessék meg Föld, a Te neved.

Szenteltessék meg a Te neved, Föld,
Akiben minden új alakot ölt.
Nyugalomba fordul a szív, az árva,
Kalászba a mag, a halott virágba.

Ki felszívod az esőt, harmatot,
S ajándokul a tengernek adod,
Ki kebled sziklabordái alatt
Fakasztasz zúgó, szent folyamokat.

Kinek szívébe vágyón ereget
Az óriásfa örök gyökeret,
Az emberfecskék fészkét aki tartod,
S tűröd, hogy megtiporják tisztes arcod.

Mint anyához a tékozló fiút,
Hozzád hoz vissza minket minden út,
Szemünk, habár a fény tengerét issza,
Lecsukódni csak hozzád kerül vissza.

Ha Ikarosnak szárnya eltörött,
Te adsz neki még álmot, örömöt,
Rögöt, munkálni arccal napkeletnek,
S göröngyöt, amit majd utána vetnek.
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor  
Füst Milán: Egy egyiptomi sírkövön
  2017-09-24 08:06:37, vasárnap
 
  Füst Milán:

Egy egyiptomi sírkövön


Élek és kiáltok, hogy halld, - de vajjon még meddig kiáltok én?
S vajjon kinek kiáltok én?
S meghallják-e vaj' a századok, hogy egy ember élt itt?
S vajjon elbolyong-e jajszavam a századok rengetegében - s nem hal-e el?
S vajjon tovább hullámzik-e a századok tengerében,
Ha oly gyengén lejt is majd tovább,
Mint nagy viharban kis hullámfodor?

S vajjon kinek kiáltok én, ha nem érti más,
Ha nem érti senki más, mit mond e jajszó?
Ha nem érti senki más, hogy mit tanúltam én,
Hogy mit szenvedtem és mit láttam én?

Ó mért is szólok hát s mért nem némulok el?
S mért hirdetem egy élten át örök fájdalmamat
S hogy szenvedéseteknek őse én valék!
Mért kell alamizsnát kérnem Tőled, átkozott Utókor,

Hogy tekints vissza majd reám az Idők és Szenvedések
És Nagy Viharok rengetegéből, - át hullámon és ködön,
Gondolj egy másodpercre reám, - mint a hajós,
Ki nagy viharban siklik át az őrvény feketeségén
S szellemszemekkel látja társát ott alant,
Amint zöld mohára hajtja elfáradt fejét
S gyengéden úgy öleli elfáradt szivéhez
Egyetlen kincsét: az örök éjszakát!

Nyugat 1920.
 
 
0 komment , kategória:  Füst Milán  
Rajka Teréz: Ősz végén .
  2017-09-24 08:05:36, vasárnap
 
  W. Rajka Teréz:

Ősz végén .


Te árvuló erdő, ti hervadó rétek,
íme, én hozzátok búcsút venni jöttem;
Lelkem ide vont az emberek köréből,
S a zajongó város elmaradt mögöttem.

Mint fáj e gyászt látnom! te ismerős hegy, völgy,
Hova tűnt el vidám, zöldelő ruhátok! . . .
Szivem részvétének könyüit vegyétek
Az élvért, mit egykor oly bőven adatok.

Most is él emléke a boldog napoknak,
Midőn örvendezve mulattam e tájon,
Midőn a természet pompájában diszlett,
S lármás jó kedv hangja zajgott a határon.

Ezer virág kelyhe tarkálott a réten,
Csillogó habokban folyt a patak árja.
Kövér fűben játszva legeltek a nyájak,
S a virágos partra szomju méhraj szállá.

Most is jár a folyó szokott rendes utján,
De puszták a rétek, nem száll méh a partra,
Látok nyilni még pár elkésett virágot,
Bús fejét tán holnap ez is földre hajtja.

Lomb is van a fán még, de oly beteg, sárga,
Nem daczolhat többé a romboló széllel.
A köd szemfedőt von a haldokló tájra
S a jókedv is elmúlt a hulló levéllel.

Ez életünk képe: viruló fájáról
Letépik a lombot a rohanó évek . . .
A vén föld tavaszszal megifjodik újra,
Fölöttünk egy téllel véget ér az élet.

Vasárnapi Ujság 1872. november 10.
 
 
0 komment , kategória:  Rajka Teréz  
Endrődi Sándor: Magányos est.
  2017-09-24 08:04:48, vasárnap
 
  Endrődi Sándor:

Magányos est.


Oh gyakran sirni szeretnék
Égő, nagy könnyekkel:
Kivánnám, hogy szivem érzése
S minden nemesebb indulata
Zajló könnyárban törne szememre
És folyna sebes patakokként,
Vagy mint levetett csillagok raja
Az éjjeledő menny magasából -
Hullana fénylőn s szomorún
Érted, oh életem
Elsiető, sugaras kikeletje,
Hév nyaram álma: szerelmem!

Sírni szeretnék -
Hangos zokogásra fakadni
Minden ragyogó sziromért, mely
Virágaimról aláhull,
S dalaim minden akkordjáért,
Mely boldog idők emlékezetével,
Csöndes elégiaként,
A messze, komor éjbe kihangzik.
Oh szívemnek mi marad vigaszul
Hogyha az ifjúi, szent hevülések,
A játszi reménység,
A szerelem tündéri világa,
Az álmok, a dal, sugarak tova tünnek?

Megjön az ősz hideg alkonya, megjön;
Ködének alaktalan árjával
Beteríti a fénytelen ormokat,
Lombjai rezdülnek, hull koszorúja,
Fuvalma zizeg, zúg
S zörgő avaron verdesi szárnyát.
Amerre szemem tekinteni fog:
Kétes borulattal
Bús romok és düledékek
Vetik éleik árnyát fel a légbe,
S fölöttük gyorsan iramló
Felhők sűrűjén, bánatos arccal
Reszketve bolyong a fehér hold...
A tétova fény ki-kivillan,
Beözönli az éjszaka gyászát,
De hajh! mintha megannyi kisértet
Lengene halk suhanással
A messzi magányban:
Megannyi titokzatos emléktől,
Lágy rebegéstől, amit nem is értünk,
A visszaóhajtott
S vissza hiába várt
Mult napok édes szellemhangjaitól
Cseng-bong, hahotáz az egész siri környék.

Jer, kedvesem!
Oh jer, tavaszom tiszta világa,
Életem álma, te szebbik egem!
Hintsd rám ragyogó lelked
Hajnali fényét, - borítsd el
Gondolatim komor útját
Illatos ábrándok
Nevető rózsáival!
Hadd higyjem a jobbat, a szebbet, az áldóbbat!
Hadd higyjem remegő szived
Hű dobogását hallgatva,
S büszke dalommal
Hadd hirdessem az őszi világnak,
Hogy - bármennyi tavasz
Hull is a sírba köröttünk:
A miénk, a miénk
Nem ejti a porba egy kis levelét sem
S megtartja örökre virágait, ékét!
 
 
0 komment , kategória:  Endrődi Sándor  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2017.08 2017. Szeptember 2017.10
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 282 db bejegyzés
e év: 2726 db bejegyzés
Összes: 29155 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 0
  • e Hét: 24514
  • e Hónap: 105007
  • e Év: 1497224
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.