Itt ülök feldulva és megsebezve
Ennél az öreg zongoránál
Próbálom megragadni
A reggel pillanatát, amit nem tudok
Mert egy üveg vodka
És valami szőke miatt rémálmaim vannak
Szerintem még mindig az ágyamban van
Miközben filmekről álmodok
Amiket halálom után nem készítenek el rólam
Vasököllel
És csókkal ébredek
Miközben valami együttes dalát
Dúdolom a fejemben
Míközben beszélünk
Azokról a dolgokról, amiket szeretnék elhinni
Szerelemről meg igazságról
Hogy mennyit jelentessz nekem
És az az igazság kicsim, hogy csak rád van szükségem
Rózsaágyba akarlak fektetni
Ma éjjel én pedig szögeságyban alszom
Olyan közel akarok lenni hozzád, mint a szentlélek
És egy rózsaágyba akarlak fektetni
Már olyan távol vagyok
Hogy minden lépéssel közelebb kerülök az otthonomhoz
Minden éjjel rengeteg aprót áldoztam,
Hogy beszélhessek veled telefonon
Kifutok az időből
Vagy nehéz lesz kitartani
Míg a madárka a dróton vissza nem repít hozád
Csak behunyom a szemem, és azt súgom neked
Kicsim, a szerelem tényleg vak
Rózsaágyba akarlak fektetni
Ma éjjel én pedig szögeságyban alszom
Olyan közel akarok lenni hozzád, mint a szentlélek
És egy rózsaágyba akarlak fektetni
A bárban már elfogyott a whiskey
A bárpultos dühöng
És a szemebe nézett
Lehet, hogy egy bocsit kellett volna mondanom
De majdnem belehaltam a röhögésbe
Most, amint becsukod szemeid
Tudod, hogy rád fogok gondolni
Miközben hív a szeretőm,
Hogy ismét a középpontba kerüljön
Ma este nem leszek egyedül
De tudod, hogy ez
Nem azt jelenti, hogy nem vagyok magányos
Nem kell bizonyítanom, hogy te vagy
Akiért az életem adnám
Rózsaágyba akarlak fektetni
Ma éjjel én pedig szögeságyban alszom
Olyan közel akarok lenni hozzád, mint a szentlélek
És egy rózsaágyba akarlak fektetni
Te is hangszer vagy, hegedű.
Nem mindegy hát, hogy milyen kéz fogja le lelked húrjait.
Ki az, aki a legcsodálatosabb, szívbemarkoló dallamokat tudja elővarázsolni belőle, és ki az, aki csak erőltetett, fülsértő lármát csap vele. Mert minden hangszernek megvan a maga zenésze,
és minden léleknek megvan a maga zenésze.
Mi az ami él a dalban,
S a világon sehol nincsen...
Van-e angyal csak azért, hogy
minden dalra vágyat hintsen?
Miért sír oly keservesen
a hegedű pajkos húrja,
feltépve a gyógyult sebet
a szívemben újra s újra?
Mi az ami nem létezik,
s mégis fáj, ha szól a nóta?
Megtalálja azt az ember
ha bűneit mind lerótta?
Egy régi dal ami egykor
vascsizmával táncolt rajtam,
visszajár így alkonyattájt,
s dalra kényszeríti ajkam...
Végzetem vagy, édes remény,
ma szívemben örök tél van,
egy feledett nóta alatt
fetrengek most elaléltan..
Mi az, ami minden dalban
fáj, zokog, és mégsem értem?
S elbírnám-e gyötrelmét ha
nekem sírna, és nem értem.
A zene előhívja a régi meghitt hangulatokat, felébreszti a bennünk szunnyadó érzelmeket akkor is, ha fáradtak, fásultak vagyunk. Az, hogy mit jelent saját életünkben a zenehallgatás, mindenki tudja, van, akinek szép emlékeket idéz, van, akinek kapu egy másik, sokkal szebb világba. Közelebb visz saját lényegünkhöz, segít a pillanat csodáját meglelni zajos életünkben.
xMagazin
Offline
