Belépés
lilagondolatok.blog.xfree.hu
Keresd meg azt az embert, aki mosolyt csal az arcodra, mert csak egyetlen mosoly kell ahhoz, hogy fantasztikussá tegyen egy rossz napot.Találd meg azt, akitől s... Papp Györgyné
1944.11.25
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Nemet mondani másoknak
  2018-01-03 11:37:12, szerda
 
 





"Nemet mondani másoknak: ez része a felébredésnek, ez gyönyörű. A felébredés része, hogy úgy éled az életedet, ahogy helyesnek találod. Értsd meg: ez nem önzés. Önzés az, mikor másoktól azt követeled, hogy úgy éljenek, ahogy te helyesnek látod. Az önzés.
Nem önzés, ha úgy éled a saját életed, ahogy helyesnek látod."

(Anthony de Mello)




 
 
0 komment , kategória:  Anthony de Mello  
Jellemrajzok:7. A fecsegés
  2018-01-03 09:23:14, szerda
 
 





THEOPHRASZTOSZ
JELLEMRAJZOK


A fecsegést, ha valaki a meghatározására kíváncsi, szertelen beszélgethetnéknek nevezhetnénk.


Fecsegő az az ember, aki boldog-boldogtalant azzal torkol le - kezdje amaz a beszélgetést bármiről -, hogy "nincs igaza", meg hogy ő "erről mindent tud", és csak hallgasson rá az illető, "tőle felvilágosítást kaphat"; ha a másik válaszol, ő közbevág: "ne feledd, amit mondani akartál", "jó, hogy figyelmeztetsz", "ugye, milyen hasznos a csevegés", "ezt el is felejtettem", "igazán hamar átláttad a dolgot", "régóta figyelem, ugyanoda lukadsz-e ki, ahová én", mondja, és más efféle kezdőformulákat eszel ki, hogy beszélgetőtársába belefojtsa a szót; ha egyenként már mindenkit holtra fárasztott, nagy bőszen a csoportosulok és egybegyűltek ellen vonul, akiket aztán teendőik végzése közben futamít meg; ha be-beállít az iskolákba és a tornacsarnokokba, gátolja a gyermekeket a tanulásban, annyit fecseg edzőiknek és tanáraiknak; hiába búcsúzik el valaki többször is tőle, ő konokul vele tart, és egészen hazáig kíséri; ha a népgyűlésről szerzett értesüléseit adja tovább, mellesleg elmeséli a két szóno hajdani, Arisztophón alatt megesett összecsapását, a Lüszandrosz és a spártaiak közti vitát, hogy ő maga egykor milyen beszédekkel szerzett közmegbecsülést a nép előtt, s előadását teletűzdeli a tömegre szórt vádakkal, mígnem hallgatói vagy elvesztik a fonalat, vagy álomba szenderülnek, vagy a kellős közepén faképnél hagyják, és odébbállnak; ha törvényszék tagja, nem lehet ítéletet hozni, ha színházban ül, nem lehet figyelni, ha lakomán vesz részt, nem lehet enni tőle, de hát mondja is, hogy "nehéz ám a fecsegőnek hallgatnia", hogy "mintha motolla lenne a nyelve", s hogy "akkor sem hallgatna, ha a fecskénél is fecsegőbbnek tartanák"; a gúnyolódást pedig fel sem veszi, még saját gyermekeitől sem, akik alváshoz készülődve, így biztatják beszédre: "Apu, fecsegj egy kicsit nekünk, hadd álmosodjunk el!"







 
 
0 komment , kategória:  Theophrasztosz:Jellemrazok  
Jellemrajzok:6 A megátalkodott
  2018-01-03 09:18:21, szerda
 
 





THEOPHRASZTOSZ

JELLEMRAJZOK



6. A megátalkodottság


A megátalkodottság szégyenletes tettekhez és szavakhoz való ragaszkodás.

Megátalkodott az az ember, aki gátlástalanul esküdözik, fittyet hány a hírhedtségére, mester a gorombáskodásban; ami a jellemét illeti, közönséges, erkölcstelen és mindenre kapható; magától értetődik, nem átall színjózanon is álarcot ölteni és eljárni a kordaxot valamilyen komédia táncosai között; a mutatványosok bódéjában ő megy körbe, és szedi be mindenkitől a bronzgarast, és közelharcot vív azokkal, akik szabad jegyük birtokában ingyen akarják nézni a látványosságot; kitűnő korcsmáros, bordélyház-tulajdonos, vámszedő válik belőle, egyáltalán, semmi megvetésre méltó foglalatosságot nem utasít vissza, hanem kikiáltónak, szakácsnak, kockajátékosnak is elszegődik; anyjára nem visel gondot, vád alá helyezik lopásért, s a börtönben több időt tölt, mint otthon. Sorolhatnánk őt azok közé is, akik maguk köré csődítik az alja népet, és szóba elegyednek a járókelőkkel, aztán rekedten harsogó hangon szitkozódnak és vitatkoznak velük. Egyesek persze közben jönnek, mások úgy mennek tovább, hogy végig sem hallgatták, tehát kinek közlendője elejét, kinek a végét, kinek egy részét mondja csak el, ahhoz azonban ragaszkodik, hogy megátalkodottságát ne máskor, hanem valami nagy ünnepen bocsássa közszemlére. Elboldogul egyszerre több perrel is, s ha itt alperes, amott meg felperes, az egyik alól esküvel kimenti magát, a másikon viszont megjelenik, ruhája redőibe iratcsomót rejtve és aktaköteggel a kezében; attól sem riad vissza, hogy amíg egy sereg szatócs "harcát irányítja", egyszersmind ne hitelezzen is nekik, mégpedig drachmánként napi másfél oboloszért, s hogy mikor sorba járja a lacikonyhákat, az élőhalárudákat és a sózotthalboltokat, üzletelése kamatait ne a pofazacskójába "szedje be".

Kellemetlen emberfajta ez, a szájuk egyhamar szitokra áll, s olyan harsogó hangon beszélnek, hogy a piac és minden üzlet tőlük visszhangzik.







 
 
0 komment , kategória:  Theophrasztosz:Jellemrazok  
Jellemrajzok: 5.A magakelletés
  2018-01-03 09:12:46, szerda
 
 




THEOPHRASZTOSZ

JELLEMRAJZOK


5. A magakelletés


A magakelletés, hogy fogalmilag körülhatároljuk, nem jó célzatú, tetszést hajhászó érintkezési mód.

Kétségkívül magakellető az az ember, aki a másikra már messziről ráköszön, "nagy hatalmú férfiú"-nak címezi, valósággal körüludvarolja, két kézzel kapaszkodik belé, és nem engedi tovább, aztán egy darabon vele tart, megkérdezi, mikor láthatja viszont, s áradozó szavakkal vesz tőle búcsút; ha bírói tárgyalásra idézik, nemcsak az általa támogatott, de a szemben álló fél rokonszenvét is ki szeretné vívni, hogy "elfogulatlan"-nak tartsák; az idegeneket biztosítja, hogy "közelebb járnak az igazsághoz", mint polgártársai; ha lakomára hivatalos, a házigazdával előhívatja a gyermekeit, s mikor a kicsik bejönnek, úgy találja, "jobban hasonlítanak apjukra, mint füge a fügére", átöleli, babusgatja, maga mellé ülteti őket, egyikkel-másikkal játszani kezd, sőt ő vezényli, hogy "fel-száll"!, "lemerül!", a többit hagyja elaludni az ölében, bár meg sem moccanhat tőlük.

Unos-untalan nyiratkozik, a fogait hófehéren tartja, egyik elegáns ruhát veszi a másik után, és illatos kenőcsöt használ; az agorán a pénzváltók asztalait látogatja, a tornacsarnokok közül abban időzik, ahol az ephéboszok gyakorlatoznak, a színházban pedig, ha előadás van, a sztratégoszok közelében foglal helyet; magának semmit sem vásárol a piacon, ismerőseinek viszont Büzantionba sót, Küzikoszba spártai kutyákat, Rhodoszba hüméttoszi mézet küld, s efféle ténykedéseit városszerte elmeséli. Természetesen neki jut eszébe, hogy majmot neveljen, hogy titüroszmadárra, szicíliai galambokra, őzcsontból készült játékkockákra, thuriói hasas olajosedényekre, görbe spártai botokra, perzsa figurákkal telehímzett függönyre tegyen szert, s hogy legyen egy homokos talajú kis tornacsarnoka labdapályával; ezt aztán, körbekilincselve a filozófusokat, szofistákat, vívókat és zenészeket, előadások céljára ajánlja fel, ő maga pedig az előadások alkalmával utolsónak érkezik, hogy a nézők megjegyezhessék egymás közt: "Íme, a csarnok tulajdonosa!"






 
 
0 komment , kategória:  Theophrasztosz:Jellemrazok  
Jellemrajzok: 4. A bárdolatlan
  2018-01-03 09:06:20, szerda
 
 





THEOPHRASZTOSZ

JELLEMRAJZOK


4. A bárdolatlanság



A bárdolatlanságot úgy foghatnánk fel, mint a jó modor nem ismerését.

Bárdolatlan az az ember, aki kükeónt iszik, és úgy megy el a népgyűlésre; makacsul állítja, hogy a mirtuszolaj cseppet sem kellemesebb illatú a kakukkfűnél; olyan sarut visel, hogy lötyög a lábán; a hangja csevegés közben is harsog; barátaiban és rokonaiban nem bízik, szolgái előtt viszont a legfontosabb dolgait is kiteregeti, s földjén, a nála dolgozó napszámosoknak számol be a népgyűlésen történtekről; ha leül, térde fölé húzza a ruháját, hogy a szemérméig látni; az utcán sem nem csodálkozik, sem meg nem lepődik semmin, de ha marhát, szamarat vagy kecskét vesz észre, azt földbe gyökerezett lábbal bámulja. Rendszerint az éléskamrából szed elő valamit, úgy eszik, s a bort keveretlenül issza; suttyomban szerelmével ostromolja kenyérkészítő rabnőjét, aztán vele együtt őrli meg a magának és egész háza népének szükséges lisztet; míg reggelizik, egyszersmind az igásállatait is ellátja; ha valaki kopogtat az ajtón, személyesen megy elébe, odahívja a kutyát, s az orrát megpaskolva közli: "Ő a házam és a telkem őre"; bárkitől vesz át pénzt, fitymálva méricskéli, s mert szerinte "túl kopott", mást követel helyette; ha kölcsönadott valamit, akár az ekét, akár egy kosarat, sarlót vagy zsákot, s ez éjjel, álmatlanul forgolódva, az eszébe ötlik, nyomban felkel, hogy visszakérje; ha lemegy a városba, mindjárt az első szembejövőt kikérdezi, mennyibe került a bőr és a sózott hal, s vajon aznap tartja-e az arkhón az újholdünnepet, aztán rögtön tudatja vele abbéli szándékát is, hogy "a városba leérve megnyiratkozik", és hogy "egyúttal elhozza Arkhiasztól a sózott halat"; szokása fürdőben énekelni; a sarujába pedig szögeket ver.









 
 
0 komment , kategória:  Theophrasztosz:Jellemrazok  
Jellemrajzok:3.A szószátyárság
  2018-01-03 09:00:13, szerda
 
 





THEOPHRASZTOSZ
A szószátyárság



A szószátyárság gondolatok terjengős és zagyva előadása.

Szószátyár az az ember, aki akármilyen vadidegen mellé odatelepszik, és először is dicshimnuszt zeng a feleségéről; aztán azt kezdi mesélni, milyen álmot látott az éjszaka; aztán töviről hegyire elmondja, milyen fogásokból állt az ebédje; aztán, ha már eddig jutott a beszédben, szóvá teszi, mennyivel hitványabbak a ma élő emberek az ősök nemzedékénél; milyen olcsó lett a búza a piacon; milyen sok idegen települ be a városba; meg hogy a Dionüszosz-ünnepek óta hajózható a tenger, hogy szebbek lennének a vetések, ha Zeusz több esőt adna; hogy jövőre melyik földet fogja művelni; hogy milyen nehéz a megélhetés; hogy Damipposz állíttatta a misztériumokon a legnagyobb fáklyát, hogy hány oszlopa van az Ódeionnak közli, hogy "tegnap okádtam", hogy milyen nap van éppen, hogy Boédromión hónapra esnek a misztériumok, Püanopszión hónapra az Apaturia-ünnep, Poszeidón havára pedig a falusi Dionüszosz-ünnepek - s amíg valaki eltűri a társaságát, nem tágít mellőle.

Az ilyen emberek elől sebes vágtában kell menekülnie mindenkinek, ha nem akar hideglelést kapni; mert nehéz dolog a védekezés olyanok ellen, akik sem a szabad idődre, sem a munkaidődre nincsenek tekintettel.





 
 
0 komment , kategória:  Theophrasztosz:Jellemrazok  
Jellemrajzok : 2. A hízelgés
  2018-01-03 08:52:53, szerda
 
 



THEOPHRASZTOSZ

JELLEMRAJZOK


A hízelgés

A hízelgést úgy foghatnánk fel, mint becstelen, de a hízelgő számára hasznos érintkezési módot.

Hízelgő az az ember, aki sétálópartneréhez így beszél: "Veszed észre, milyen csodálattal néznek rád az emberek? Ez senkivel a városban élővel nem fordul elő, csak veled. Hogy dicsértek tegnap is a Csarnokban! Több mint harminc ember üldögélt ott, de mikor arról került szó, ki a legderekabb, mind rajtad kezdte a sort, és a te nevednél kötött ki." Ilyen és hasonló szavak kíséretében a másik köpenyéről eltávolít egy gyapjúszálat, ha pedig a szél polyvát sodort a szakállára, felcsippenti, és rámosolyogva ezt mondja: "Lám-lám, két napja nem találkoztam veled, s egészen szürke lett a szakállad, ámbár éveid számához képest olyan fekete, mint senki másé." Ha "barátja" megszólal, a többieket csendre inti, magasztalja őt, ha énekel, s alig fejezte be, egy "bravó"-val juttatja kifejezésre elragadtatását: sületlen élceit hahotával fogadja, s még köpenyét is a szájába gyömöszöli, mint aki másképp abba sem bírná hagyni a nevetést; a szembejövőkre megálljt parancsol, "míg őurasága el nem vonul"; a gyermekeinek almát-körtét vesz ajándékba, apjuk szeme láttára nyújtja át nekik, s miközben babusgatja a kicsiket, így lelkendezik: "Kiváló atya magzatjai"; ha cipőt vásárol vele, rászól, hogy "a lábad kecsesebb vonalú ennél a sarunál"; ha amaz valamelyik barátjához indul, előreszalad a hírrel, hogy "látogatóba jön hozzád", aztán visszafordulva közli, hogy "bejelentettelek". Természetesen a női holmik piacán is hajlandó bármit felhajtani; a lakomázók közül elsőnek dicséri meg a vendéglátó borát, és mellette lebzsel, hogy elmondhassa: "Milyen pompás a konyhád", aztán felemel valamit az asztalról és kijelenti: "Ez ám a nagyszerű falat!"; megtudakolja tőle, nem fázik-e, nem óhajt-e betakaródzni, ne terítsen-e rá valamit, s persze mindezt közel hajolva hozzá, a fülébe súgja; ráfüggeszti a tekintetét, úgy cseveg a többiekkel, a színházban elveszi a szolgától és saját kezűleg igazgatja alája a párnát; állítja, hogy a háza "építészeti remekmű", hogy a földje "kitűnően gondozott", s hogy a róla készült kép "megszólalásig hű".

Egészében véve tehát a hízelgő, láthatjuk, mindig azt mondja és teszi, amivel úgy gondolja, hogy megkedvelteti magát.





 
 
0 komment , kategória:  Theophrasztosz:Jellemrazok  
Jellemrajzok 1. A tettetés
  2018-01-03 08:44:33, szerda
 
 





Jellemrajzok 1. A tettetés

THEOPHRASZTOSZ


FORDÍTOTTA ÉS A JEGYZETEKET ÍRTA
SZEPESSY TIBOR



"Tömören fogalmazva, a tettetést úgy foghatjuk fel, mint szavakban és tettekben megnyilvánuló, alantas célzatú színlelést.

Tettető az az ember, aki haragosaihoz közeledve "csevegni óhajt és nem civakodni"; szemtől szembe magasztalja azokat, akik ellen titkon áskálódott, s ha bajba keverednek, "együtt érez velük"; "megbocsát" az őt rágalmazóknak, és "nem haragszik" a rá szórt szidalmakért; a sérelmeiket felpanaszolókkal "tárgyilagos hangnemben" beszél; aki sürgősen akar vele találkozni, arra rászól, hogy "jöjjön később"; sohasem árulja el, amit már csinál, hanem azt mondja, hogy "tervbe vette"; szokása elhitetni, hogy "csak az imént érkezett", vagy hogy "későn jött", és hogy "gyengélkedett"; a kölcsönt vagy baráti támogatást kérőknek bőkezűen ad, de hozzáfűzi, hogy "nem veti fel a pénz"; ha van eladnivalója, azt mondja, hogy "nem adja el", ha meg nincs, azt, hogy "elad"; teszi, hogy "nem hallotta", amit hallott, kijelenti, hogy "nem látta", amit látott, az ígéreteire pedig "nem emlékszik"; és gyakran mondogatja, hogy "gondolkozni fog rajta", "fogalma sincs róla", "furcsának tartja", "ez már neki is eszébe jutott". Általában jellemzők rá az olyanfajta kifejezések, mint "nem hiszem", "fel nem foghatom", "meg vagyok döbbenve", és hogy "szavaidból ítélve nagyon megváltozott", "egészen másként mesélte nekem", "számomra elképzelhetetlen a dolog", "beszéld be másvalakinek", "nem tudom, neked ne higgyek, vagy az ő szavában kételkedjem", "csak vigyázz, ne légy túl hiszékeny".

Ilyen hangnemet és körmönfontságot, ilyen visszatérő fordulatokat találunk a tettetőknél; az efféle éppen nem egyenes, hanem kétszínű jellemektől őrizkednünk kell - a viperáknál is veszélyesebbek.






 
 
0 komment , kategória:  Theophrasztosz:Jellemrazok  
Hogyan nyerjük vissza bátorságunkat?
  2018-01-03 08:22:27, szerda
 
 





Hogyan nyerjük vissza bátorságunkat?



Nem újdonság, hogy erős a félelem az emberek között. Már jó ideje - talán régebben is, mint amit elismernénk - elvesztettük az önmagunkba, az élet értelmébe, és ebből fakadóan az emberiség sorsába vetett bizalmunkat. Az ember idegenül érzi magát saját korában, és nem alkotójának, hanem áldozatának tekinti magát. Az idő már nem tölt el reménnyel, amely lehetővé tenné, hogy megújuló álmokkal és kitartó munkával belevessük magunkat a jövőbe, hanem éppen ellenkezőleg: az idő mostanra irtózatos szörnnyé vált, amely embereket és civilizációkat gyűr maga alá, és menthetetlenül felemészt mindent.


Ez a helyzet nem meglepő, várhatóak voltak ezek a következmények, és most többé-kevésbé mindenki szenved tőlük.

A kommunikáció virágkorában az ember elveszítette kommunikációs képességét. Senki sem bízik senkiben, nem merjük kimondani, amit valójában érzünk és gondolunk, azt pedig végképp nem ismeri el senki, hogy van, amikor azt sem tudjuk, valójában mit is gondolunk és érzünk... Ma mindent áthat az álmagabiztosság, amely azokat jellemzi, akik csúsztatnak és színlelnek, csak hogy elrejtsék saját magukkal és másokkal szembeni bizalmatlanságukat.

Ezért terjed a félelem. Félelem az igazságtól, félelem az elkötelezettségtől, félelem a hűségtől, félelem attól, hogy mások fájdalmat okoznak. Sőt, félünk saját ismeretlen reakcióinktól is.

A félelem súlya miatt már nem hallani emelkedett szavakat. A félelem miatt már nem virágzik az igazi barátság. A félelem árnyékában kihalnak a legnemesebb eszmények, és már senki sem akar kardot rántani értük. A félelem miatt kerüljük egymás tekintetét, tehetetlen és bizonytalan mozdulatokat teszünk, kétértelmű és meddő szavak hagyják el a szánkat, amelyek nem köteleznek semmire, és kiügyeskedik, hogy mindenből kivonjuk magunkat...

Ma nemcsak a hétköznapi élettől félünk, hanem ehhez egy újabb, mélyebb szorongás is társul: az életciklusoktól való félelem. Az öregedés szinte tragédiának számít; ha belépünk egy újabb évtizedbe, az minden bizonnyal csak újabb csapásokkal és bonyodalmakkal jár majd; az ezredforduló után pedig biztosan katasztrófákat várhatunk... És mindettől az ember belső lénye egyre kisebbre zsugorodik.

Itt az idő, hogy fordítsunk viszonyulásunkon! A félelem a gyengeség és a bizalmatlanság szinonimája. Vissza kell nyernünk a bátorságunkat, hogy megismerhessük önmagunkat és másokat, hogy mélyebbé tegyük megértésünket és visszatérhessünk Istenhez és a természet törvényeiben rejlő igazságokhoz.

Nem félemlíthet meg az évek, évtizedek múlása; az összes bolygóállás együttesen sem térítheti el egy fikarcnyival sem annak az embernek az akaratát, aki érzi magában a végtelen Élet lüktetését.

Tedd próbára: nézz mindenre ezzel a szemmel, és megszabadulsz a félelemtől.

Fogadd el ezt az új nézőpontot, és új emberré válsz.


Delia Steinberg Guzmán







 
 
0 komment , kategória:  Bölcsességek 2.  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2017.12 2018. Január 2018.02
HétKedSzeCsüPénSzoVas
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 120 db bejegyzés
e év: 1459 db bejegyzés
Összes: 9488 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 165
  • e Hét: 1510
  • e Hónap: 21128
  • e Év: 330060
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2019 TVN.HU Kft.