Regisztráció  Belépés
kalmanpiroska.blog.xfree.hu
Minden kegyelem. Kovács Kálmán
1968.04.24
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
Hívogató kéz
  2018-02-18 21:03:02, vasárnap
 
  Hívogató kéz
Fasori templomunk Benczúr oltárképén

Ha újra látom, és újra csodálom
azt a felejthetetlen képet,
már nem a Gyermek előtt térdelő
sarkantyús csizmájú bölcset figyelem,
hanem a Gyermek feléje nyújtott,
kicsiny kezét.
Mert az a kis kéz mintha hívogatna!
Titokzatos, hangtalan beszéd:
"Jöjjetek! Jöjjetek!
Mindnyájan, magyarok!
Öregek, fiatalok, gyermekek!
Hisz titeket is hozzám hív a csillag!
Értetek hagytam el a mennyeket.
Kincset kínálok nektek, örök kincset,
amivel soha földi kincs nem ér fel!"
Boldog, aki enged a hívásnak,
és mint a sarkantyús csizmájú öreg bölcs,
a Gyermek előtt boldogan letérdel!

Túrmezei Erzsébet
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Vissza a Bibliához
  2018-02-18 20:49:55, vasárnap
 
  Vissza a Bibliához


Arra kényszerítik, hogy derékig meztelenül hasra feküdjön. Becsukja a szemét. Hallja, hogy mögötte a homokban egy pár szandál csikorog. Hallja, hogy a tömeg elcsendesedik, hallja a mély lélegzetvételt, a bőrszíjak surrogását, és - ó, borzalom! - érzi, ahogyan a hátába csapódnak. Az őr rátalál a ritmusra, és a korbácsolás kezdetét veszi.
A korbácsolás tipikus zsidó szokás volt: harminckilencszer sújtottak le a háromágú korbáccsal. Harminckilencszer, nem negyvenszer. Mózes törvénye negyven korbácsütést engedélyez, de nem akarták megkockáztatni, hogy túllépik a negyvenet.
A harmincadik ütésnél Pá arccal a homokba csúszik. Mielőtt befejezte volna a pályafutását, öt zsinagóga előtt kóstolta meg a port.
Nyilván azt is megismerte, milyen az, amikor a római vessző hasítja fel az ember bőrét. A vesszőzést csak kevéssel a delikvens halála előtt hagyták abba. Egy napon és egy éjszakán át kapaszkodott Pál egy hajó roncsaiba a nyílt tengeren, éveket töltött bilincsekben, és miután a felháborodott tömeg megkövezte, úgy hagyták ott, hogy halottnak hitték (2Korintus 11,24-27).
Mindezt elkerülhette volna. Elég lett volna egy-két dolgot visszavonni, még diszkrét hallgatás is megfelelt volna néhány kritikus pillanatban. De Pál semmit sem tudott magában tartani.
Ellenségei utálták hosszú idézeteit, rendkívüli intelligenciájáról nem is beszélve. Pált nem tudták bolonddá tenni, mert ismerte a rejtett kifogásaikat. De amit ellenségei igazán gyűlöltek, az az a bizonyos láthatatlan alak volt, aki ott volt minden beszélgetés és vita mögött, amelybe Pál belebonyolódott. Az a személy, akiről Bemerítő János azt mondta, hogy nem méltó arra se, hogy ennek a férfiúnak a saruja szíját megoldja. Pál visszaemlékezett erre a láthatatlan férfira, és ez hajtotta előre.
Természetesen a legtöbb embert visszariasztotta az, hogy három nap a sírban és aztán... A görögök harsényan nevettek rajta. Egy hulla, amelyik előugrik a sziklába vájt sírgödörből? Egy halott, aki jön-megy a városban? Amit azonban a görögök ostobaságnak tartottak, az a zsidókat felbőszítette. Hogy merészeli egy halandó ember egy szintre helyezni magát a Mindenhatóval? És ráadásul egy házasságon kívül született vidéki rabbi, aki úgynevezett gyógyításaival és hóbortos tanításával megszegte a szombatot1! Egy bolond volt csupán, akit keresztre feszítettek.
Pál viszont látta ezt a rabbit. A temetése után - szűk tíz évvel később. Ez a rabbi megjelent neki a damaszkuszi országúton. Vakító fény vette körül, és méltóságteljesebb volt, mint ahogy azt szavakkal egyáltalán le lehetne írni.
Minden kétséget kizáróan feltámadt a hideg sziklasírból. Ez az élmény meggyőzte Pált arról, hogy a názáreti Jézus valójában Istennek a régi próféciákban megjövendölt Fia, aki azért jött el, hogy életét másokért áldozza oda, elszenvedje a halált a világ bűnéért, és újból visszatérjen az életbe.
Valamivel később a feltámadott Krisztus megjelent egy damaszkuszi keresztyénnek, és megbízta, hogy keresse meg Pált és merítse be. A megbízás ezekkel a szavakkal végződött: ,,Mert választott eszközöm ő, hogy elvigye a nevemet a pogányok, a királyok és Izráel fiai elé. Én pedig meg fogom mutatni neki, mennyit kell szenvednie az én nevemért" (Cselekedetek 9,15-16).
Ez a kijelentés igaznak bizonyult. Krisztus Pált arra rendelte, hogy az össze többi apostolnál messzebbre vigye el az evangéliumot. Azonban kimondhatatlan szenvedéseken ment keresztül, miközben ezt megtette.
Mennyire csodáljuk őt! Milyen gyakran idézzük! Azt kívánjuk, bárcsak tudnánk olyan példamutatóan élni, olyan bátran szólni, a hibáinkat olyan elszántan leküzdeni. Vágyunk rá, hogy hozzá hasonlókká váljunk, hogy teljesen megújuljunk a halált legyőző Krisztus ereje által.
Pál néhány barátjának szintén ez volt a kívánsága. ,,Olyanok akarunk lenni, mint te, Pál. Mi a titkod? Hogy kerülhetünk olyan közel Istenhez, mint te?" Az apostol egyik levelében kitárulkozott előttük, amelyben leírta, mi táplálja figyelemreméltó szellemi életét, és mi után vágyakozik: ,,...hogy megismerjem őt [Krisztust] és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához" (Filippi 3,10).
,,Hogy megismerjem Őt" - írta Pál. Igen, legjobb pillanatainkban azt mondjuk, hogy mi is ezt akarjuk. Életünket akkor éljük a legteljesebben, ha jó viszonyban vagyunk a Teremtőnkkel. Csak az a fontos, ,,hogy megismerjem... feltámadása erejét". Feltétlen! Csak tessék! A körülményeink fölé akarunk emelkedni, ahogyan Ő feltámadt a halálból. De el tudnánk-e viselni egy alapos megtisztulást a lényünk legmélyéig?
Csak az a fontos, ,,hogy megismerjem... a szenvedéseiben való részesedést". Álljunk csak meg egy pillanatra! Itt talán egy kicsit túloz az apostol. Valódi szenvedésekben tulajdonképpen nem akarunk részt venni, sem Krisztuséban, sem bárki máséba. Persze ha belegondolunk, el kell ismernünk, hogy kis adagokban a nehéz idők jó erősítőszerei a léleknek. A szenvedés témája kétségtelenül fontos része a keresztyén életnek, amelyről mindnyájunknak többet kellene tudni. Csak ne legyen elviselhetetlen a szenvedés terhe!
Csak az a fontos, ,,hogy hasonlóvá legyek az Ő halálához".
Micsoda? Hasonlóvá kellene válnunk Krisztus halálához? Talán mártírhalált kellene halnunk, vagy kereszthalált kellene szenvednünk? Esetleg úgy, hogy életünkben magunkra vesszük a keresztet, és Isten lassanként mindent elvesz tőlünk, ami kedves és értékes számunkra? Vagy úgy válunk hasonlóvá Krisztus halálához, hogy elfogadjuk azokat a dolgokat, amelyeket nem akarunk, miközben azokra a dolgokra vágyunk, amelyek nincsenek meg az életünkben? Isten azt állítja, hogy szeret minket, mégis szenvedésre kényszerít?
Egy pillanat! - mondod. Ha Pál a példaképünk, és Isten azt akarja, hogy ugyanazt tegyük, mint ő, van ennek az Istennek egyáltalán elképzelése arról, milyen szenvedéseket viseltem én el?
Istent hagyta el a férje, és Ő ült ott egy halom kifizetetlen számlával? Ő született eltorzult arcvonásokkal, Őt csúfolták ki a játszótéren, és Ő kapott elutasító pillantásokat? Isten ül egy iráni börtöncellában összezavarodva és bekötött szemmel? Ő az, aki lassan halálra fagy egy januári napon a New York-i járdán? Ő él együtt olyan emlékekkel, hogy milyen agresszívek voltak a szülei, hogy vérfertőzésben és erőszakban volt része? Neki kellett végignéznie, hogy olyan emberek, akiket szeret, testi és lelki kínok között vergődnek?
Kicsoda ez az Isten, akiről azt hittem, hogy ismerem? Kicsoda ez az Isten, aki azt követeli tőlünk, hogy üvegszilánkon csússzunk-másszunk, csak hogy az Ő társaságát élvezhessük?

Joni Eareckson Tada
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Ma is azt akarod!
  2018-02-18 18:41:06, vasárnap
 
  Ma is azt akarod!
Mt. 8,3


"Akarom!" - mondtad és megérintetted.
Kezdődhetett szavadra az új élet,
s a meggyógyított örvendező hittel
áldhatta Isten szeretetét érted.

Nyoma se volt a lepramart sebeknek.
Munkára mozdulhattak a karok.
S mi vele magasztalunk, Jézus Krisztus
mert élsz, itt jársz, s ma is azt akarod

a gyógyulást, az új élet csodáját!
Zendüljön hát boldog dicséretünk!
Hisz gyógyító szavad milliók várják,
S mi is boldog tanúid lehetünk.

Hisz lélek és test lepramart sebére
Tied a megújító hatalom.
"Ha akarod, Te meggyógyíthatsz minket!" -
és Te ma is kimondod: "Akarom!"

Túrmezei Erzsébet
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Két történet
  2018-02-18 18:25:52, vasárnap
 
  Két történet


Hogyan beszélhetünk alázatosan a hitünkről? Nos, a következő két történet talán utat mutat ehhez.
Kék, min a jazz című könyvében Donald Miller elmeséli, hogyan állítottak föl a barátaival egy gyóntatófülkét egy egyetemi fesztiválon. Az oregoni egyetem hírhedt fesztiválján, amely alapvetően az ivásról és a kicsapongásról szól, Miller és keresztény barátai felépítettek egy kis fülkét, de a diákság legnagyobb meglepetésére itt ők maguk vallották meg bűneiket bárkinek, aki arra járt. Bocsánatot kértek az egyház hibáiért, és minden olyan esetért, amikor nem sikerült hitelesen képviselniük hitüket.
Miller így vallott egy kíváncsi hallgató előtt: ,,Jézus azt mondta, etessük a szegényeket és gyógyítsuk a betegeket. A magam részéről nem sok ilyen dolgot tettem. Jézus azt mondta, szeressük azokat, akik üldöznek minket. Én ezzel szemben majd felrobbanok, főleg, ha fenyegetve érzem magam, úgy értem, ha az egómat fenyegeti valami. Jézus nem keverte a lelki életet politikával. Én teljes mértékig úgy nőttem fel. Útjában álltam Jézus legfontosabb üzenetének. Tudom, ez nem volt helyes, és tudom, hogy sok ember azért nem hallgatja Krisztus szavait, mert az olyanok, mint én, akik ismerjük őt, a saját elképzeléseinket visszük a beszélgetésbe ahelyett, hogy azt az üzenetet továbbítanánk, amit Krisztus akart hirdetni.
A következő órákban Miller és barátai több tucat diákkal beszélgettek. ,,Sokan még meg is öleltek minket, amikor végeztek. Mindenki, aki betért a fülkénkbe, barátságos és hálás volt. Engem teljesen megváltoztatott a dolog. Kételyekkel mentem be, és... erős hittel jöttem ki" - írja.
A másik történet Utah államban esett meg. Craig Detweiler, aki a Biola és a Pepperdine Egyetemen oktat, rendszeresen elvitte kommunikáció szakos hallgatóit a független filmek nagy seregszemléjére, a Sundance fesztiválra. Az egyik alkalommal telt házzal vetítettek egy meglehetősen kritikus hangvételű alkotást az evangéliumi keresztényekről. A film egy középosztálybeli, kertvárosi fehér család történetét meséli el, akik a baptista istentiszteletre tartva balesetet szenvednek és életüket vesztik. A mennyben egy tetovált Jézus várja őket, majd rögtön vissza is küldi őket a földre - épp csak az eredendő bűntől szabadulnak meg. Ennek köszönhetően minden szégyenérzet nélkül, meztelenül járnak-kelnek a földön, és újfajta életmódjukkal alaposan megbotránkoztatják ismerőseiket. A botrány odáig fajul, hogy hívő barátaik egy közös bibliatanulmányozás alkalmával ki is eszelnek egy tervet: a családot egy mérgezett almatorta segítségével visszaküldik a mennyországba.
A Sundance fesztivál közönsége végighahotázta a vetítést, a keresztények elfojtott, intoleráns, sőt gyilkos hajlaminak ábrázolása nagy tetszést aratott. A rendezőt fennállva ünnepelték, majd alig győzött válaszolni a kérdésekre. Valaki azt kérdezte, konzervatív keresztyének látták-e a filmet, mire a rendező - újabb tapsvihart kiváltva - azt felelte: ,,Készen állok a harcra."
Craig Detweiler gondolkodás nélkül felpattant, hogy reagáljon, de a folytatásról számoljon be ő maga:

Nehezen tudtam összeszedni a gondolataimat. Rekedt hangon szólaltam meg: ,,Jay, köszönjük a filmet. Mint North Carolina állam szülötte, filmes és evangéliumi kifejezést. Olyan erős negatív töltete van, hogy inkább tartózkodom a használatától. Ez esetben azonban nagyon is helyénvalónak tűnt. A közösség nevében szólaltam föl, a véleményt, amely rólunk kialakult, magunknak köszönhetjük. Jay hátralépett, mint aki készen áll a harcra. Feszülten várta, hogy visszavághasson, a közönség pedig mintha megérezte volna, hogy elfajulhatnak a dolgok. Ezért is lepődtek meg annyira azon, amit ezután mondtam:
,,Jay, bocsánatot kérek mindenért, amit valaha is elkövettünk ellened Isten nevében."
A teremben érezhetően megváltozott a hangulat. A nézőtéren ülők egymástól kérdezgették: ,,Jól hallottam?" Jay sem találta szavakat, erre igazán nem számított. Támadást várt, nem bocsánatkérést. Végül szerényen annyit mondott: ,,Köszönöm." Sikerült lefegyvereznem a közönséget.
A végén sokan odajöttek hozzám, hogy megöleljenek. Egy leszbikus pár megköszönte, amit mondtam, néhány meleg férfi puszit nyomott az arcomra. Valaki megjegyezte: ,,Ha ez igaz, lehet, hogy adok még egy esélyt a kereszténységnek." Sokan sírva fakadtak. Pedig én csak annyit mondtam: ,,Bocsánatot kérek."
A hallgatóim kapva kaptak az alkalmon, beszélgetésbe elegyedtek a film szereplőivel és a stábbal, akik további eszmecserére invitálták őket. Az ,,ellenségeink" pillanatok alatt a barátainkká váltak, és még együtt is ebédeltünk velük. A szereplők másnap ellátogattak az órámra, és válaszoltak a diákok kérdéseire. Az egyik színész elismerte, mennyire félt attól, hogy belépjen a templomba, ahová a találkozót szerveztük: ,,Amikor beléptem, erősebben kalaptál a szívem, mint egy meghallgatáson." A producer pedig megjegyezte: ,,Ez volt a hét legfontosabb pillanata." Egy egyszerű bocsánatkérés tehát a hitről szóló beszélgetések hosszú sorát indította el.

Az ehhez hasonló élmények megerősítenek abban, hogy akkor fejezzük ki legerőteljesebben, kik vagyunk igazán, ha készen állunk elismerni hibáinkat - amellett, hogy hűek maradunk a kegyelem evangéliumához. Az emberek kitérnek a propaganda elől, de ha alázatosan elismerjük hibáinkat, lefegyverezhetjük őket. A keresztyének maguk is tisztában vannak azzal, milyen távol állnak a tökéletességtől. Hiszen Jézus is a betegekért jött, nem az egészségesekért; a bűnösökért, nem a szentekért. Ahogy a gospelben énekeljük: ,,Nem nézte vétkeim, csak gyengeségem." Jézus igazi követői elsősorban arról ismerszenek meg, hogy elismerik hibáikat és azt, hogy maguk is segítségre szorulnak.

Philip Yancey
 
 
0 komment , kategória:  Hosszú építő írások  
Sose némuljon el!
  2018-02-18 18:16:36, vasárnap
 
  Sose némuljon el!

Élimben jártam, mint valamikor
tizenhat évesen,
s felébredt újra az a régi kép...
nem halványult el az emléke sem.

Előttem a régi leánycsapat,
amint énekli kedves énekét.
Bénák, púposak, csonkák szinte mind,
de ragyogó arccal néznek feléd.

Mert ha szívükben Jézus a király,
életük csupa napsugár lehet!
Évek teltek... s gyakorolhattam én is
azt a "csupa napsugár" -éneket.

Zenghetett fényben és borúban is...
veszedelemben... súlyos betegágyon...
S csupa napsugár most is a szívem,
mert Jézus a királyom.

Sose némuljon el a hálaének,
életünk még bármennyi próba várja!
Legyen mindegyikünk életének
Jézus a királya!

Túrmezei Erzsébet
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
Mert szeretett
  2018-02-18 17:07:56, vasárnap
 
  "Jézus pedig lehajolt, és az ujjával írt a földre." (Jn 8,6)

Az írástudók kimondták az ítéletet: tetten érték, halál vár rá. Mindazáltal megkérdezték az Urat, hogy ő mit szól. Ezek után történik az, amit a fenti versben olvasunk. Csodálatos, hogy Jézus nem szól. Nem ítéli el az asszonyt. Még csak nem is kérdezősködik. Szótlanul, szelíden néz az asszonyra, hallgat - forró vallomása ez megbocsátó szeretetének. Asszony, itt a szeretettel találod magad szembe! Megtört lélek, itt nem érvényesül bűneid halálmérge, Jézus szeretete mindent elfedez! "Jézus pedig lehajolt, és az ujjával írt a földre" - mennyire mutatja ez a hallgatása, hogy nem azonosítja magát az emberek ítéletével. Cselekedete szilárd tiltakozás az ítélet ellen, másfelől boldogító biztatás az asszonynak a kegyelemről.
Kedves testvérem, az Úr szerelme után sóvárgó drága bűnös! Értsd meg végre, hogy az Úr szeretni akar! Hallgasd meg végre szavát, vedd szívedbe szerető biztatását. Egészen újat fog neked mondani, olyat, amit még nem hallottál: bűnösen is szeret. Szerelmi vallomása elhangzott feléd már a Golgota szégyenfáján: "Elvégeztetett!" Mit felelsz erre a szerelmi vallomásra?

ELKÉSTÉL * Saját üdvössége felől nyugtalankodva egy keresztyén ifjút megkérdezett egy barátja: "Mit tegyek, hogy az üdvösséget megszerezzem?" A fiú így válaszolt: "Ezzel elkéstél, mert Jézus, az Isten Fia mindent megtett már kétezer évvel ezelőtt. Neked csak el kell fogadnod a szabadítást, amit számodra szerzett."

* Mert szeretett - Ézs 53,1-5

Szikszai Béni

 
 
0 komment , kategória:  Áhítatok  
Kegyelem
  2018-02-18 16:25:43, vasárnap
 
  "Nagyobbra becsüld a kegyelmet, mint az aranyat és a drágaköveket, nagyobbra a mennyei ragyogást, mint a földi gazdagságot."

- John Wesley
 
 
0 komment , kategória:  Idézetek, gondolatok  
Az Isten képének helyreállítása
  2018-02-18 14:28:33, vasárnap
 
  Az Isten képének helyreállítása

"És felöltözzétek amaz új embert..." Efézus 4,24

A Szentírás azt mondja, hogy az ember nyomorúságos és boldogtalan állapota saját bűne miatt van. De azt is mondja, hogy az elvesztett Isten-képet az ember nem tudja magától visszaállítani. Lehetünk kegyesek, cselekedhetünk lelkesülten, vagy mehetünk kolostorba, de ezzel nem áll helyre bennünk az Isten képe. Csak Ő, aki az embert Isten képére teremtette, csak Ő állíthatja vissza azt az emberben.
Isten - megmagyarázhatatlan szeretetéből - meg is tette ezt. A Teremtő Újjáteremtő is. Krisztusban megbékéltette a bűnösöket magával, és Szentlelke által helyreállította az Isten képét választottaiban. A Szentlélek az újjászületéskor állítja helyre az Isten képét a bűnösben. Az ember új ismeretet nyer Istenről, önmagáról és Krisztusról. Új szívet és új lelket kap, akarata megújul, hogy akarata megegyezzék az Istenével. Újból megismerjük, keressük és szeretjük Istent. Az újjáteremtésben látjuk legjobban, milyen is volt az Isten képe eredetileg: az ember célja megint az lesz, hogy Istent megismerje, szeresse és dicsőítse. Mégis van különbség a bűneset előtti állapothoz képest, most ugyanis folyik a harc az óemberrel. Azon a napon, melyen az Isten képe helyreállíttatik az emberben, a bűn a legnagyobb kínunkká és terhünkké lesz, ami ráadásul így is marad. Ezért mindenki, akiben helyreállíttatott az Isten képe, gyakran borul le a nagy orvos, Jézus Krisztus előtt, hogy tisztítsa meg bűneitől, és szerezzen számára megbékélést.

C. Harinck
 
 
0 komment , kategória:  Áhítatok  
Világított!
  2018-02-18 07:44:08, vasárnap
 
  Világított!

Fénye beragyogta a kis szobát
hónapokon, éveken át.
Fényénél olvastam, írtam
igét, verset vagy levelet,
ha este lett.
Világánál
dolgozni, ünnepelni lehetett.
Hallott beszélgetést és éneket.
Figyelembe se vette senki sem.
Ragyogott csendesen...
és most kiégett.

Milyen sötét lett!
Mennyire hiányzik!
Van-e helyébe idehaza másik,
ilyen sötétben drága kincset érő
új villanyégő?
Mi lenne, ha hiába keresném,
ha sötétben maradnék sötét estén,
ha sehol se kapnék újat helyette,
s pótolni nem lehetne!
Milyen jó, hogy lehet!
S ha újra este lett,
új villanykörte szórja, hinti szét
a drága fényt!

A régi... szolgálatát befejezte...
s nem marad itt talán emléke sem.
Világított!
Csendben, hűségesen!

...... ..........

Mesterem, telik-múlik az élet...
ha kialudt égődet újra cseréled,
s a titkok könyvét megnyitod,
bár ez lehetne jóságos szavad:
Világított!

Túrmezei Erzsébet
 
 
0 komment , kategória:  Versek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 9 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 8 db bejegyzés
e hónap: 490 db bejegyzés
e év: 2633 db bejegyzés
Összes: 13782 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1387
  • e Hét: 7960
  • e Hónap: 30226
  • e Év: 330670
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.