Regisztráció  Belépés
chillik.blog.xfree.hu
"Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még!" Chillik András László
1953.03.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
Tompa Mihály - Hegyeskő.
  2018-02-24 05:36:06, szombat
 
 
Tompa Mihály - Hegyeskő.

Poprád, te pártos hűtelen folyam!
Kinek futásod más országba van,

Nagy messze hagyván a szülő hazát,
Mikor életet hüs forrása ád!

Hogy nálunk annyi régi bánat él:
Köztünk lakozni medred habja fél?

Hogy annyi köny hullt szét e jó hazán:
Határiból azért futamsz talán!?

Hisz habjaidra, pártos szökevény!
Szivárványt ott sem boltoz enyhe fény.

Partod füzéről a zengő madár,
Mely a szabad légben dalolva jár:





Szárnyára kél, - bús zaj rezzenti el! -
Más hont keresni zöngedelmivel.

Poprád, te pártos hűtelen folyam!
Sugja meg habod, mely gyorsan zuhan,

Hol vette magát a kőszirt-darab,
Mely századok elfolyása alatt,

Partod mentén megbarnultan hever?
- Testvéritől távol löketve el. -

Hegyeskőről beszélj nekünk regét,
Ki láttad e vidék történetét,

És jól tudod: hogy a bércek felett
Pusztúló vár mikép emelkedett?

Im reng a hab... felette enyhe szél,
Halljuk, susogló ajka mit regél...?!
------





Csend s pusztaság ült a bércek fokán
Őrt álló szirtek ezredes mohán;
Midőn fáradt csapat jött a vidékre; -
Mely tűzhelyét vándorlással cserélte
A nép hever, - de a vezér soká áll...
- Felnőtt fiak hallgatnak oldalánál, -
Vizsgálva a tájt hosszan szótlanul...
A zöld hegyet, mely fenn szirtté fajul;
Alant a rónát s fénylő folyamot;
Határozottan ily szót hallatott:
»Maradjunk meg itt! mert feljebb s alább
Kalandozásra nincs kedvem tovább!
Tanyát e biztos bércek közt ütünk,
Kard és szerencse légyenek velünk!«





Lubló lovag volt ez. S a fák alatt,
Megtelepült a hontalan csapat;
S helyet nézvén a szikláknak felette:
Lublóvárnak alapkövét letette.
Éjjel, nappal folyt a nehéz dolog,
De csak lassan haladt elő;
Lankadt, lankadt, végtére megtörött
A működő csekély erő.
A elbúsulván Lubló vezér szive:
Széthányta azt is, amit épite.
------




A rengeteg legzordabb tája
Gonosz léleknek volt tanyája;
Barlang-lakát sok ezer ölre
Felnyúló hegyes szirt jelölte.
S azt ki vészes körébe tévedt:
Kerülgeté rém és kisértet;
Hangos sírást, nyögő sohajt,
Harsány üvöltést halla majd;
Itt látott szép mosolygó alakot,
Ki rögtön rút csudává változott;
Ott gyászsereg koporsót emele,
S részeg násznép találkozott vele.
Egyik tünet megy, jő a másik;
Száz rém suhog, víjjog, cikázik.





És a vándor, bármely ösvényre tér:
Mindig csak a veszélyes szirthez ér.
------
Midőn a föld mély álomba merűl:
Fölkel a zord vitéz és egyedűl
A rosz lélekhez mégyen, - hogy vele
Veszélyes tervekről beszélene.
Lakát háromszor megkerülve,
Kiáltott s midőn nem is vélte még:
A barlang átkozott lakója
Kék lángban a csúcson megjelenék;
'Építsd fel váram...
»Add lelked nékem...!«
S megszáradt a vér
A frigykötésen.
------




A vár épült könnyű munkával,
Minden éjjel a lélek által,
Szilárd- s magasan állott már fala,
De a vezérnek nyugta nem vala!
Álmatlan tölte hosszu éjeket,
Mardosván vádló lelkiösmeret...
Vén már! - meghalhat holnap vagy ma,
S Hegyeskőnél lelkét eladta...!

Kevés nap mulva készen volt a vár; -
Hanem Lubló tovább nem birta már
Azt a tehert, mely malomkő gyanánt
Lelkén, testén megfeküdt egyaránt.





Egy kinnal töltött napnak éjjelén,
A kis csapattól búcsút sem vevén:
Kegyes barátok zárdájába ment,
- Zöldelő fák között mely álla lent, -
Elmonda mindent, és az ősz atyák
Bünvallomását hün kihallgaták,
És szentelt vizzel meghintvén fejét:
Kibékiték lelkiösméretét.
- Bizzál! az Ur kegyelme végtelen!
A megtérő bünösnek megbocsát...;
Lelked hit és reménység tartsa meg,
Itt a gonosz kezét nem nyujtja rád! -





S Lubló a szent atyák szavába híve:
Szőrköntösben leve a zárda híve.
------
Midőn megérté a történetet:
A rosz lélek dühében reszketett.

Fölkelt, szétdulni, amit alkotott,
Hogy lásson helyén pusztulást, romot.

Mert hogy lélek-zsákmánya vesztve lőn:
Báná a munkát, melyet érte tőn.

Barlangjánál amely nyulott az égre:
Bőszült dühében a sziklát feltépte,





Hogy a magasból azt a várra vetvén:
Halom legyen a benne vesztek testén.
És végrehajtja, mit magában feltett,
Ujján vivén a sziklát, mint a pelyhet;
Hanem a vár tornyából csengő szóval
Szentelt harang az éj felén megszólal;
A zárdából küldték a szent atyák,
Hogy a gonosznak lenne hangja gát;
S ugy lett. A követ rögtön elveté...
Mert ereje az által törve lőn;
A szirt a Poprád partjára esett, -
- S ő messze tűnt az éji levegőn. -
------

Kibékülvén Istennel és magával,
A szent ösvényen, melyet követe:





Az agg Lubló nyugton várá, hogy egyszer
Megkéri lelkét az Ur követe.
A nép, melyet ide vezérle régen:
Megtelepült a regényes vidéken;
S a várban, mely műve volt a gonosznak,
Fiai mindvégig békén lakoztak.
------
Mely az időtől megrongáltaték:
Ott áll a bércen Lubló vára még.
S melyet réműletében a gonosz
Lecsapott a hüs Poprád partihoz...
A kő ott van, - mint amit a borúlat,
Zugó szelek szárnyán, a földre hullat.






A vers szövege első megjelenésekor e sor után:
»Kard és szerencse légyenek velünk«
teljesen elütött és így hangzott:

Lubló vezér szaván, a fák alatt
Megtelepült a hontalan csapat;
S kinézvén a sziklák között helyét:
Letette Lublóvár alapkövét.
A munka tűzzel folyt; de nem haladt
A működő csekély erő miatt,
Mely végre a nagy munkán megtörött,
Verejték-ejtő küzködés között;
S elbusultában a csapat feje
Széthányta azt is, amit épite.





A bérci táj legzordonabbika
Gonosz léleknek vala birtoka
Barlanglakát, a puszta rengeteg
Mélyén, hegyes kőszirt jelölte meg.
Ki vészes birtokába tévedett:
Bolygó rémektől megkisértetett;
Most hangos sírás és nyögö sóhaj,
Majd kelt mögötte harsogó kacaj;
Itt bájoló hölggyel találkozott,
Ki rögtön síri vázzá változott;
Ott gyászsereg koporsót emele,
S részeg násznép találkozott vele.





Ezer kápra kép, ezer csábalak
Tünék fel és el kurta perc alatt;
S a vándor, száz ut közt bár merre tért;
Mindig csak a vészes sziklához ért.

Kelvén mérges szidalmak ajakán:
Elindult a vezér nagy éjszakán
A lélek birtokába, hogy vele
Veszélyes alkuról beszélene.
S háromszor megkerülve lakhelyét,
Háromszor felkiáltván önnevét:
A barlang átkozott lakója, kék
Lángban, a csúcs felett megjelenék.
Az ősz vezér szót válta véle és...
Meglőn a lélekvesztő frigykötés.





A lélek által, minden éjfelen
A munka folyt, láthatlan, hirtelen,
Magasan állott már a vár fala,
De a vezérnek nyugta nem vala.
Álmatlan tölte hosszu éjeket,
Mardosván vádló lelkiösmeret:
Fején ősz szálak... vége oly közel...
S Hegyeskőnél lelkét igérte el!

Napok mulának s készen áll a vár,
Midőn tovább nem birta lelke már
Lubló vezérnek a gyötrő tehert,
Malomkőként mely bús lelkén hevert.





A kínnal töltött éjek egyikén,
A kis csapattól búcsút sem vevén:
- Zöldelő fák között mely álla lent, -
Kegyes barátok zárdájába ment.
Elmonda mindent és az ősz atyák
Bűnvallomását hűn kihallgaták;
És szentelt vizzel meghintvén fejét,
Ekkép nyugaszták lelkisméretét:
- Bizzál, az Úr kegyelme végtelen!
A megtérő bűnösnek megbocsát;
Lelked hit és reménység tartsa meg:
Itt a gonosz kezét nem tészi rád! -
S Lubló, - ki szőrruhába öltözék
A zárda híveül avattaték.





Midőn megérté a történetet
A rosz lélek - mint rontó fergeteg
Szilaj dühében felzúdult legott,
Hogy szerte-dúlná, amit alkotott.

Mert hogy lélekzsákmánya veszve lőn:
Báná a munkát, melyet érte tőn.

S amely sötét barlangját födte el:
Bőszült haragban, zúgva tépte fel
Az óriási nagyságú követ,
Melyet kétség kivül a várra vet...
De amint a magasban zúgva ment,
- Kis újján víve mint könnyű pehelyt
A sziklát, - ím a vártoronyba fenn:





Szentelt harang kondult meg hirtelen,
Mit a zárdából küldtek szent atyák,
Hogy a gonosznak lenne hangja, gát.
És úgy lőn, hangja most az átkozott
Ellenségnek szörnyű kint okozott;
És a követ rémülten elveté...
Hatalma mert örökre törve lőn;
A szikla Poprád partihoz lehullt,
S ő messze tünék a kék levegőn.

Lublót, az ősz vezért, a zárda szent
Falán belől megszállta lelki csend;
Élvén bőjt és imádkozás között:
Lelkéből a zaj messze költözött;
Isten s magával megbékülve így:





Hosszúra terjedt élte végiben,
Hitben, nyugodtan, fájdalmatlanúl
Elszenderült az Úrban, csendesen.
S a lélek karja melyet épitett:
Épen maradt a vár a bérc felett,
S Lubló három fiával a sereg
Tetsző tájékin telepűle meg.

Mely századoktól megrongáltaték:
Ott áll a bércen Lubló vára még;

S melyet réműletében a gonosz
Lélek csapott hüs Poprád partihoz:

Hegyes kő ott van, mintha fellegek
Honából hozta volna fergeteg. -




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Az ünneprontók.
  2018-02-24 05:34:11, szombat
 
 
Tompa Mihály - Az ünneprontók.

'Ébredjetek...! kenyérebédig
Fogtok nyujtózni tán,
Ti naplopók! és tátni szájatok
A sült galamb után?!
Dologhoz lásson, aki csak bír!
Csorbóka, dudva veri fel
Szőlőtök a hegy oldalában;
Gyomlálni és kapálni kell!'





Szólott, megrúgva talpát
Három testvérfiaknak
A zsémes nő; s azok rá
Álmosan felriadtak,
Készülvén a szőlőmunkára,
A hegynek lejtős oldalára.

És mond ifjabb leánytestvérök:
- S beszéde volt bátortalan -
»Hát nincs ma ünnep, nénémasszony?
Azt gondolám, urnapja van...«
De ráriadt vadúl szegényre
A durcás vén leány,





Száraz kezét arculcsapásra
Fogván fel a pogány:
'Menj, istenadta urnapoddal
Színem elől, te csacska féreg!
Hogy helytelenkedhess napestig,
Ünnep kell úgy-e, meg legények?
A két szemed tüzes fogóval
Szedem ki mindjárt, hitvány pára!
Ha mátul fogva nézni is mersz
A szomszéd dolgatlan fiára!
No csak lássa meg már az ember!
Hogy ő tanítson, még csak az kell!





Most pedig az erdőre mégy,
Egyik lábad itt, a másik ott; -
S ha száraz galy nem lesz elég:
Akkor lesz még ünnepnapod!
Vizet hozzál és kividd az ételt;
S mig délben bátyáid pihennek:
Gyomlálj, kapálj, aztán arass egy
Jó hamvas mohart a tehennek.
Mert mind bolond, ki ünnepel,
Midőn szegény, s dolgozni kell!'
»Igazság! - a fiúk morogtak, -
Nekünk is akkor lesz urnapja,
Ha megtisztult, kiforrt borával
Kinál a hordó szája, csapja;





És most ki a szőlőmunkára,
A hegynek lejtős oldalára!
Mert mind bolond, ki ünnepel,
Mig nem gazdag... s dolgozni kell!«
------
A kinzott lányka keszkenőjét
Fájó dagadt képére húzván:
Letörlé forró könnyeit,
S gyorsan haladt a keskeny útcán;
Szegény...! mig más leányka
Ünneplő köntösében,
Bokrétával kezében,
Vár a harangozásra:





Miként más jó keresztyén,
A szent napon nem ünnepel;
Rosz néne számol érte,
A lelke fáj... de menni kell!

Immár a kert aljához ért el,
- Többet futott, mint lépett, lába,
Hol a szilvás gyepűje mellől
Sugár fiú pattant utába;
»Jaj Istenem!
Nénémasszony megöl ezért...!«
De a legény
Megfogta a leány kezét;





»Jó lány, mi lelte képedet?
Miért ríttál ilyen korán?«
»Eressz, eressz az Istenért...!«
»No csak te mondd el szaporán...!«
És a leány keserves élte
Minden baját hűn elbeszélte;
A szó igazvoltát pedig
Pecsételé könyhullatással,
Melyet letörlött a legény
Lobogós ünge gyolcs ujjával.
És elmaradt a galyszedés. -
Ifjú, leány együtt menének
Az Istennek háza felé,
Napján az Ur szent ünnepének.





S az ájtatoskodó seregben,
- Amely vonult a szent zászlók után -
Egymás mellett borúla térdre:
Buzgón imádkozó fiú s leány.
Majd a legény szülőihez
Vezette a szabadkozót,
Hol hozzá nyájas ajkakon
Ejtett a háznak népe szót.
Vigan költék a szűk ebédet el,
S a gazda, a jó rendnek őre:
Jobb kéz felől, magához ülteté
A vendéglányt, az asztalfőre.





Majd szólt a jámbor házi nő:
- Imé, a lányok serge jő!
Maradj nálunk, édes leányom!
Vigadjatok, mulassatok,
Vigságtok jól-esik szivemnek,
Ha mult időmre gondolok:
Magam kisérlek majd haza;
Durcás nénéd, a vén leányt
Jól ösmerem bibéivel...
S ne félj... mert egy ujjal se bánt!
De most mulassatok s enyelgjetek,
Egész megifjulok közöttetek! -
------




Az ajtót ki- s becsapkodá
A karcos néne azalatt;
Kiállt az utra s galyhozó
Öccsére szórt szidalmakat;
Mérgében tört, rontott, mikép
A felleg száraz mennyköve:
De akit vaslapátja várt,
Testvére csak meg nem jöve.
A síró tűz körül,
- Füst marván a nő két szemét -
Elkészült csakugyan
Az ízetlen sovány ebéd;





Aztán szalmába fészkelé
A szélkét és fakanalat;
A kast fejére fölvevé;
S a szőlőhegy felé haladt.
Csöppek borsózták homlokán,
S dul-fult magában a kaján.

Sok izzadás után végtére
A hegynek oldalára ére,
S hol a munkás bujt, nyes, kapál,
S a bő szüret napjára vár.
Hol, mig jár napfény s őszi dér:
Szépen megasznak a gohér,
A rózsaszőlő s erdei
Arany-cseppű gerézdei.





És első gondja a fiaknak,
Hogy a jövőre rátámadjanak:
»Nem láttad, hogy rég hajlik a nap?
Vagy tán az ördög van veled:
Hogy a kapást féldélutánig
Éhen, szomjan itt kinn feledd...!?«
S ő fuldokolva visszapattoga:
'Az átkozott lány s ünnep az oka!'
Zajong mindannyiok...
S istentelen szitok
Hangzott el a magas szőlőhegyen:
- Ünnep s lány hétszer átkozott legyen! -
------




Az elfáradt testvér fejéről
Az étekkel a kosarat
A bősz fiúk le sem vehették,
Mert egy szempillantás alatt...
Midőn testvért és ünnepet
Mocskos szókkal szidalmaznának:
Szőlőjük tüske s gazberekké,
S ők... kőbálvánnyá változának.
S az istenfélő jó leányhoz,
- Ki rájok rettegés közt vára,
Ülvén a zárt ajtó küszöbjén; -
Nem tértenek meg éjszakára.
------




Hol a regényes Abaujnak
Koszorúzott hegylánci nyulnak:
Bükkek felett, hegy oldalában,
Regécvár omladékihoz közel,
Az ünneprontó kőtestvérek
Merev csoportja vesztegel,
Fején az étek-kosarat
Emelvén a leány...
Gyakran kapa pengése hallik,
Körűlök csendes éjszakán.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - A futó csillagról.
  2018-02-24 05:32:49, szombat
 
 
Tompa Mihály - A futó csillagról.

Budának tornyán félhold villogott;
Török had ült a bús magyar nyakán,
Saját honában ki zsellér leve.
Megvénült, kihalt az uj nemzedék,
És a szabadságot nem ösmeré.
Siralmas évek! bús emlékezet!





Kuján pasa, ifjú tüzes török,
- Ki Borsodnak várában ült, lakott, -
Ékes magyar hölgyet rabolt el,
Kiért hű mátka szíve vérezett, -
S kinozta nem kellő szerelmivel.
Sirt a leányka, törte kis kezét,
Álmatlan tölte éjet és napot,
S szabadságért esengett szüntelen;
Kuján pedig szerelmet várt s remélt.
Most lágy esengés holdsugáriban,
Majd kényszerítés vad dörgésiben,
Akart a lányka szívegére jutni...
De ő erős és hűséges maradt.





Szép foglyával Kuján a várfokon
Ült egykor, elmerengve szótlanúl
A nyájas estve csendes bájiban.
Kelet felől halványan kelt a hold,
És ellágyúlva szólott a török:
»Szeress leányka, szeress engemet!
Én hű leszek hozzád halálomig,
Mint életemhez csillaga!
Nézd, nézd leányka! ott... kelet felől
Tündöklik az fényes sugáriban...
Ösmerd meg abban éltem csillagát,
Amely felettem őrködik, vezérl,
És napkeletről e honig hozott.
Szeretni foglak, míg el nem fut az
S halálom nem jöend futásiban!«





Sohajtott, - és az égre fölveté
Könyűs szemét az ékes rableány.
És szíve kedvesére gondola:
Szeretlek... meghalok... de hű leszek!

S melyet magáénak vallott Kuján,
Im elfutott a csillag hirtelen,
S utána percig halvány út maradt...
A lányka látta, és megrezzene.

S im a töröknek ajka, halk nyögésben
Mondá utószor a leány nevét:
Szivét nyilvessző járta át,
- Amely belé véletlenül suhant, -
És szívéből piros vér ömle szét:
A csillag elfutott... Kuján kimult...





A szűz ijedve hagyta el helyét.
S im a bástyán, halvány de szép alak
Hatolt fel... a leány karjába hullt...
És összeforrott két égő ajak.
------
Az égen járó csillagok között
Minden halandónak van egy;
És amidőn csillagfutást látsz,
Tudd, egy halandó élte lobban el.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Sárkánytörés.
  2018-02-24 05:31:35, szombat
 
 
Tompa Mihály - Sárkánytörés.

Csatás-hirű Harangodon,
Lekókkadó kalászok
Hangatlan zizegésinél,
A multban tétovázok...

Ledőlök a sirúl emelt
Halomnak oldalára,
S lelkem, miként a puszta tér
Ködfátyolt sző magára.

S álmába lágy furulyaszó
Sülyesztve jobban-jobban:
Ugy tetszik, a gyászos halom
Kebele meg-megdobban.

S mit érzek...? Kellő fájdalom
Lelkemnek gondja, tápja,
Körűlfolyván a képzelet
Ábrándos délibábja:
------





Kemény harc volt Harangodon;
S piros vérnek folyása
- Mint a bércről jövő patak -
Magának árkot ása;

S midőn mind egy fenékbe gyült,
Kerek tó vált belőle;
Az ősmondának ajka úgy
Emlékezvén felőle,

Hogy nőtt a tóban, hirtelen,
Zöldelő káka, bokra
Kövér szárával dőlve a
Megfeketűlt habokra;

És benne egy irtóztató
Sárkány-kigyó tanyáza;
- Pedig volt máskülönben is
A népnek annyi gyásza! -

Lángolt taréja, két szeme;
Nyelvét kiöltögette;
Mig farka, sujtó ostorúl
Csavargózott felette.
------
Fölemésztvén igavonó
Barmát a had, miatta
Telkét a bús szántóvető
Nagy kínnal szántogatta.





De mind-jobban apadt a nyáj,
Fogyott a ménes, csorda;
Mivelhogy a csikót s üszőt
A sárkány ölte, hordta.

Pásztorfiú, hídógyerek
Elsikkadott örökre;
Rettegve gondolt a vidék
A tói szörnyetegre.
------
Felitta a forrásokat
A forró nap sugára; -
S melynek szörnyű aszály miatt
Kisült kicsiny határa:

A sárkányos tóhoz közel
Volt egy magános helység,
Hol ifjú lány, ifjú legény
Egymást hiven szerették.

Kaszált egész nap a legény;
S hogy estére visszatére,
Hozzá zokogva ejte szót
Ifjabb leánytestvére.

'Édes bátyám! mátkád oda...
Anyját hideg lelé ki,
És a serény, a jó leány,
Hogy enyhet adna néki:





Korsóval a forrás felé
Futott az istenadta!
De mint a vén gulyás beszél:
A sárkány elragadta!'

Mindezt hallván, nem kelle több
Az elbusúlt fiúnak:
Kaszájával a partra ment
A gyászemlékü tónak;

Holott rögtön reárohant,
- Fogas torkát kitátván,
S nyakát fölnyújtva ránciból, -
A szörnyü tói sárkány.

De két karját a bús legény
Csapásra fölfeszíté,
S kaszáját, a vad szörnyeteg
Nyilt torkába merité;

Mely bőgve, most önoldalát
Kinjában tépte, marta,
Mig gyors ütéssel a gyepet
Döngette szörnyü farka.

Szeme düledt, taréja kék,
S véres tajtékot turva:
Összetekerül, majd magát,
Mint az abroncs, kirugja.





Az élet és halál nehéz
Tusája közt, végtére,
Orditva felmereszkedett
Csaknem farka hegyére;

S a végdühvel nagy, mély vágást
Tevén a rét-öbölbe:
Rövid kín-vergődés után
Elnyult ottan dögölve.

S ahol feltörte a gyepet
A sebzett tói sárkány:
Hüvös forrás buzdúla fel
Harangod sik határán.
------
Csatás-hirű Harangodon,
Lekókkadó kalászok
Hangatlan zizegésinél
Emlékezéssel járok...

A gyász idők elmultanak;
A bősz harcokkal egyben;
Most buja sárkerep, mohar
Tenyész a tófenekben.

S itt a forrás, Sárkánytörés,
Hol minden pillanatban:
A hőségben tikkadt utas
Számára hűs ital van.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - Csengőbarlang.
  2018-02-24 05:28:14, szombat
 
  Tompa Mihály - Csengőbarlang.

Torna bérces szép vidékén,
Hegyoldalban bércüreg;
A kiáltás, rejtekéből,
Csengve-bongva térve meg:
Jámbor éltü népnek ajkán
Csengőbarlang a neve;
S szirtein igy hangzik a mult
Halk viszhangja, a rege:

Sárga lombot ráza s hinte
Fák alá az őszi szél;
Búsan gubbadt a pacsirta
Puszta fészke szélinél;
S kis kosárral szép leányka
Tartott a hegyek felé,
Hol piros bogyóit a som
Késő fája érlelé.

A rejtelmes lánykebelnek
Egy meghitt barátja van,
Álmait, szerelme titkát
Azzal közli nyájasan;
A rejtelmes lánykebelnek
A dal a meghitt barát;
Dalban hallod szólni szíve
Örömét és bánatát.





Hangos ajka hő dalával
Ment könnyűden a leány;
Vígan lejtett a szomorgó
Völgyön s halmok oldalán;
Hangos ajka hő dalában
Szíve hő szerelme szólt,
Mely forró volt, mint a napfény,
És epedő, mint a hold.

Majd megállt a szirtüregnél
A virító hajadon,
Hol feléje som piroslott
A lefüggő ágakon;
S im mögötte, - hogy bogyókat
Tépne a fa ágiról: -
Szép leány, érett-e a som?
Egy közel hang, - vajh ki szól?!

Rezzen a lány... s kis kosárját
Földre ejti hirtelen;
Néz alá s föl... csendes a táj,
És egy lélek sincs jelen.
Szép leány, érett-e a som?
Kérdi a szó, mint elébb,...
S nyájas arcu férfi most a
Szirt-üregből ím kilép.





»Még nem érett, - lőn a válasz, -
Még fanyar, jó idegen!
De jöjj vélem, elvezetlek,
Amott fenn a bérceken,
Jól megérett puha somra...!«
Mond, s elindúl a leány;
És mosolygva ment a férfi
A kecses vezér nyomán.

Ott somoztak bérctetőn fenn,
Ért bogyóju fák alatt;
»Tépem én, te, jó idegen,
Tartsad a kis kosarat!«
A komoly, szép férfiúhoz
Mond a lányka biztosan;
És az a szót megfogadva,
Sommal a kas rakva van.

Kondulván az est harangja,
- Intő a szép hajadont,
Hogy lakába térne vissza -
A rejtélyes férfi mond:
'Vedd e gyűrűt, jó leányom!
Viseld gondját, s ne feledd:
Bajban vígaszt vagy szerencsét
Hoz reád ez, ugy lehet!'





És ajándokát a lányka
Megköszönve, távozott;
S a gyürű szegény fejére
Nem szerencsét, bajt hozott:
Szeretője látván, ami
Nem volt ujján azelőtt:
Pirongatta, megvetette,
Mint egy álnok hitszegőt.

»Hol vevéd a drága gyűrűt...?
Hűtelen vagy, hűtelen!
Isten hozzád; csalfa! többé
Nem beszélsz már énvelem!
Éld világod kedveseddel,
Bujdosásba mégyek én!«
»Oh ne menj!« eseng a lányka,
»Elmegyek!« mond a legény.

»Csak az Isten tudja, látja,
Híved voltam, az leszek
Gyász koporsóm bézártáig...!«
A megrémült lány szepeg,
És a gyűrűt kutba dobja;
De nem lágyit a fiún,
Zordan indúl, s nyomán a lány
Kérlelőn és szomorún.





És a csengő nyilás száján
A háborgó pár megállt;
Bércüregnek rejtekébe
A leányka békiált:
»Gyűrüt aki nékem adtál,
Jöjj ki nyájas idegen...!«
Csengve-bongva tér meg a szó,
- És a férfi megjelen.

»Nem hozott gyürűd szerencsét!
De keserves bánatot;
Mátkám szívében miatta
Nagy gyanúság támadott;
Hűtelennek tartva, mostan
Ha világul elmegyen:
A sirba visz, olyan nagy bú
Marad az én szivemen!«

A mosolygó férfi kézen
Fogta most a távozót,
S rábeszélő nyájas ajka
Békéltetve ejte szót;
És szivét a bús legényke
Könnyebbülve érezé,
S indulának mind a hárman
A közel helység felé.





Ott az ifju pár csodája,
S rettegése egyre nőtt:
Térdet hajtva nagy kicsinnyel,
Az idegen ur előtt;
Néma tisztelettel állva,
Szólni a nép nem mere,
Mivelhogy a férfiúban
Fejdelmére ösmere.

'Hű a lány; fiú, okos légy!
Kedvesed most megbocsát!
S kutba dobtad balga lány, te,
A király ajándokát?
Nem mondám-e: vedd e gyűrűt
Viseld gondját, - s ne feledd:
Bajban vígaszt vagy szerencsét
Hoz reád ez, ugy lehet!'

S hogy cimert nyert vőlegénye
Nagy pecsétes íraton:
Csakugyan hogy szerencsét vőn
Gyűrüjén a hajadon.
S ő, ki Bélát elvezette
Érett somra a tetőn:
Egy, mind e napig virágzó
Család ősszüléje lőn.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 5 
2018.01 2018. Február 2018.03
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 205 db bejegyzés
e év: 1282 db bejegyzés
Összes: 8482 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 99
  • e Hét: 2116
  • e Hónap: 8334
  • e Év: 230321
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.