Jóreggelt ragadós rügyek,
pattanó pelyhes levelek,
s ág-húron napsugár-zene,
vidámodó vadgesztenye,
illattal ízes ibolya,
mezők méztermő mosolya,
szilvák fehér virágai,
mókusok mókás táncai,
s te csupa zsenge akarat,
mitől a föld, lám, meghasad,
füvek pöttöm lándzsái mind,
kik villogtok törvény szerint,
rigók zsákfutó-versenye,
málnatő kurta pendelye,
s ti még-kopár ág-csecsemők
az égen emlőt keresők,
kékjéből életet szopók,
kékjében megkapaszkodók,
s te, nagy zöldselymü dobogón
zizegő tavaszi beszéd:
nem volna az élet oly csúnya,
ha nem volna ennyire szép.
"Az élet fontos dolgai nem azok, amiket általában fontosaknak tartunk. Pénz, pálya, haladás, siker, munka: ha arról van szó, hogy megtaláljuk magunkat ebben a világban s érdemesnek ítéljük a benne létezést, akkor ezek mind nagyon aprócska dolgok. Az érzések és a hangulatok fontosak, melyek lelkünket színezik s a lelkünkön keresztül a világot is, melyben élünk."
Tavasz. Rigófütty. Csőrepedések.
Mindenki szerelemtől részeg.
Mindenki örül az enyhületnek.
Unt szelek rohama restül.
Iszonyú rossz versek születnek.
Seregestül.
"Nem az a fontos, hogy milyen nap van, hanem az, hogy fogod eltölteni.
Boldogan, vidáman, vagy magadba roskadva búsan. Mindig van minek örülni a nehézségek ellenére, csak vedd észre a porszemnyi jót és a napod csodás lesz."
Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a kônnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
én, én.
S magam vagyok a föld kerekén.