Belépés
horvathnemagdi.blog.xfree.hu
"Ne veszítsd el az emberekbe vetett hited! Az emberiség olyan, mint egy óceán. Attól, hogy néhány cseppje bepiszkolódott, maga az óceán nem válik m... Horváthné Magdi Magdi néni
1945.02.28
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
Tallóztam
  2018-03-16 20:11:01, péntek
 
  Mától fogva a sütőpapírt kincsként őrzi a család... köszönöm a húgomnak a tippet!

Biztosan mindenki szereti a csokoládéval díszített tortákat, ezért ma bemutatunk nektek néhány olyan hasznos díszítési ötletet, amelyhez csak egy kis sütőpapír és egy kis ötletesség kell.

Első látásra nehéznek tűnhet ez a fajta díszítés, de majd mindjárt meglátjátok, hogy egyáltalán nem nehéz a csokoládéval dolgozni. A sütőpapírból különböző formájú sablonokat készíthetünk pl. levelet vagy bármilyen más rajzot, amellyel a tortát díszíthetjük, így egy egyszerű tortából is egy meseszép desszertet alkothatunk.
Hogyan díszítsük a tortát csokoládéval

Hozzávalók:

sütőpapír,
1 - 2 tábla csokoládé.

A csokoládé díszítés akkor a legszebb, ha a torta felülete sima, ezért a torta azon része, amelyet díszítünk legyen egyenes. Krémmel, vagy csokoládémázzal is bevonhatjuk. A torta díszítéséhez használjunk ét vagy fehér csokoládét. Először is tördeljük el a csokoládét kisebb darabokra, majd tegyük egy száraz edénybe vízgőz fölé, hogy megolvadjon. Vigyázzunk, hogy ne menjen víz csokoládéra mert akkor nem tudunk dolgozni vele. A csokoládét folytonosan kavargassuk, hogy homogén masszát kapjunk.

Több féle díszítési mód létezik. Az első, készítsünk egy kisebb zacskót, sütőpapírból, majd óvatosan öntsük bele a langyos, folyékony csokoládét. Minél kisebb a lyuk a zacskón, annál szebb díszítést tudunk készíteni. Kezdjük el megrajzolni a tortára az általunk kiválasztott mintát úgy, hogy lassan nyomjuk ki a csokoládét a sütőpapírból készített zacskóból.

Akinek még nincs tapasztalata a tortadíszítésben, az rajzolja meg a kiválasztott mintát sütőpapírra, majd erre a mintára készítse a csokoládé díszítést. Ezután tegye be a hűtőbe, hogy megkeményedjen, majd egy kés segítségével vegye le a sütőpapírról az elkészített csokoládé díszít és helyezze a tortára.

A legpraktikusabb díszítési módszer, ha sablonokat készítünk. A megrajzolt csoki díszt tegyük hűtőbe, hogy megkeményedjen. Amikor kivesszük a hűtőből egy kés segítségével vegyük le a papírról és helyezzük a torta oldalára vagy a tetejére, attól függően melyik részén szeretnénk a tortát díszíteni.

A következő módszer nem a legkönnyebb, de érdemes kipróbálni. Szükségünk lesz néhány tiszta falevélre. Először olvasszuk meg a csokoládét vízgőz fölött, majd kenjük rá a tiszta, száraz levélre, használjunk egy ecsetet erre a célra. Ha nyáron készítünk ilyen díszítést akkor használhatunk rózsalevelet, mert szép az erezete. Az elkészített csokoládé modelleket tegyük hűtőbe egy órára, majd húzzuk le a levelekről a csokoládét.

A legkönnyebb dekoráció a pókháló minta, amely készülhet fehér- vagy étcsokoládéból. Először vonjuk be a tortát csokoládé glazúrral, majd egy sütőpapírból készült tölcsérrel készítsünk kisebb köröket a tortára. Ahhoz, hogy pókháló mintát kapjunk, vonalakat kell húznunk egy fogpiszkálóval a torta belsejétől kifelé haladva. A most következő fotón láthatjátok az eredményt.

Most pedig szeretnénk néhány olyan fotót bemutatni nektek amelyeken csokoládéból készült torta dekorációkat láthattok. Egyszerűen fantasztikus!

Egy példa a csokoládéból készített levelekkel készített díszítéshez

Mikor csokoládéval dolgozunk, nagyon oda kell figyelnünk, mert ha nem megfelelő módon olvasztjuk fel, csomós lesz, ezért érdemes vízgőz felett olvasztani.
 
 
0 komment , kategória:  Érdekességek.  
Tallóztam
  2018-03-16 11:47:16, péntek
 
 

"Holnap mi lesz majd? azt ne kutasd! A sors
ahány napot nyújt, vedd nyereség gyanánt."


Quintus Horatius Flaccus


 
 
0 komment , kategória:  Idézetek  
Tallóztam
  2018-03-16 05:27:31, péntek
 
 
Móricz Zsigmond

Fillentő



Volt az én kis pajtásomnak, ,,Fillentőnek más neve is, de már arra nem is emlékszem. Csak így hívták őt, mert sose mondott iga­zat. Mikor pedig erősen ráripakodtak egy-egy hazugság után, lesü­tötte kis konok fejét, s rendesen azt dunnyogta:
- Én nem hazudok.
- Hát?
- Csak fillentettem.
A sok füllentés után rászáradt a Fillentő név, s még a tanító úr is így szólította:
- No, Fillentő, tudod-e a leckét?
Amire ő rövidesen azt füllentette, hogy:
- Tudom.
Pedig bizony nem tudott ő soha egy leckét sem. Hanem ezért ki­füllentette magát a legnehezebb kérdés után is, mert ehhez aztán úgy értett, hogy mindenki bámult rajta. Még a tanfelügyelő is azzal jött iskolát látogatni, hogy:
- Na, hadd lássam, hol az a híres füllentő!
A mi kis pajtásunk felállott, borzas fején százfelé meredezett a kócos haj, s pisze orrát olyan komikusan rángatta, hogy mi, többiek, rögtön elkezdtünk vihogni. Még a tanító úr is mosolygott a bajusza alatt, de a tanfelügyelő úr nemhiába volt vaskalapos, komoly ma­radt.
- Hát te vagy az? Mért nem fésülködtél ma, fiam?
- Fésülködtem én - füllentett ő egész komolyan, mi pedig vígan lestük, mi fog ebből kisülni.
- Ne hazudj! - szólt a tanfelügyelő úr, ki még nem volt hozzá­szokva, hogy kell a kis Fillentővel beszélni.
- De igen, édesanyám fésült meg, van neki egy aranyfésűje, amit a királytól kapott ajándékba.
A nagy szakállú úrnak egész elnyúlt a képe bámulatában erre a nyilvánvalóan képtelen hazug­ságra. A tanító úr odafordult hozzá, s így szólt mosolyogva:
- Nincs is édesanyja, egész kicsi baba volt, mikor meghalt, most a falu tartja sorkoszton, mindenki szereti, mert különben jó gyerek, és igen mulatságosan tud füllenteni.
A tanfelügyelő úr soká komolyan nézett rá, s így szólt:
- De kisfiam, te már elég nagy vagy ahhoz, hogy belásd, senki sem él hazugságból, sőt az Isten legjobban bünteti azt, aki hazudik. Hát miért nem szoksz le erről a csúnya rossz szokásról? Látod, paj­tásaid sohasem hazudnak, senki sem hazudik, hát te miért teszed? Jobb volna, ha a leckéd megtanulnád, és szorgalmas, okos ember lenne belőled.
- Megtanulok én minden leckét - mondta bűnbánóan Fillentő.
- Igazán? No, hát akkor mondd meg nekem, halottad-e hírét az igazságos Mátyás királynak.
- Hogyne.
- Na, beszélj valamit róla.
Az egész iskola Fillentő felé fordult, úgy lestük ragyogó szemmel a gyönyörű feleletet. Ő pedig elkezdte:
- Tegnapelőtt kimentem az erdőbe (halk kacagás hallatszott, mert a falunk határában nincs is erdő, sehol sincs, csak arra a mádi hegyeken), és ott minden fára fel volt írva krétával, hogy itt járt Mátyás király, és az utolsó fához oda volt kötve a kolozsvári bíró, és Mátyás király egy vastag nádpálcával fenekelte, amiért édesanyám­nak nem engedte, hogy fát szedjen az erdőben.
Dőltünk a kacagástól jobbra-balra. Az iskolai rend teljesen fel­bomlott, hahotáztunk, vison­gattunk, a könyveket csapdostuk, a ta­nító úr is kacagott, a tanfelügyelő úr is kacagott. Csak a kis Fillentő volt komoly, s úgy nézett előre, mintha tiszta színigazságot mondott volna, mikor pedig látta, milyen sikert ért el, szelíden elkezdett mo­solyogni.
De hát, ha mégolyan mulatságos volt is a vizitáció így, a tanfel­ügyelő úr belátta, hogy Fillentővel szemben nem tudja megőrizni a komolyságát.
Ketten nem férnek egy csárdában, hát szépen kiparancsolta a gye­reket az iskolából. Meghagyta neki, hogy iskola után maradjon benn, mert beszélnivalója lesz vele.
Aztán elkövetkezett a vizitáció komoly része, de erről nem beszé­lek, nem volt mulatságos, sőt rám nézve szomorú emlékű, mert ekkor történt velem meg, hogy a krumpliról semmit sem tudtam felelni.
De akármilyen komoly is volt ez a délelőtt, mégis arra voltunk legjobban kíváncsiak, hogy vajon mit akar a tanfelügyelő úr Fillentő­vel iskola után. Szerencsére tanítóné asszony ott fogta Fillentőt vizet merni a kútból, mert most, hogy az egész iskola le volt foglalva, nem volt segítsége, hát így Fillentő uram csakugyan bevárta az iskola vé­gét, s szépen berendeltetett a tanfelügyelő úrhoz. Mi nem bírtunk szétoszlani, a kapu előtt csoportosan vártuk, mi lesz, hogy jön ki Fillentő, biztosra vettük, hogy őt fogják elrakni a mai feleletért. Egyszer jön ki. Komoly volt és csendes, mikor a tornácról lejött.
- No - mondogattuk -, jól kikapott - és nevettünk rajta.
De amikor körülfogtuk, s száz kérdéssel támadtuk meg, vissza­kapta a régi hamis szemű Fillentő arcát, és hozzá fogott mesélni:
- Tudjátok, azért hívott be a tanfelügyelő úr, mert meg akart prezentálni, amiért olyan jól megnevettettem.
- Ne fillents! - kiabáltuk.
- De bizony, azt mondta, hogy máskor is ilyen jó legyek, adott egy narancsot, a tanítóné asszony egy pohár kávét meg kalácsot, azért voltam olyan soká, mert ezt mind meg kellett enni.
A hallgatóság egy része kacagott, más része hitt neki.
- Bizony, akár hiszitek, akár nem, adott egy hatost is emlékül.
- Hol van, hol van? Mutasd meg!
A kis Fillentő elkezdett a zsebében kotorászni, egyszer csak fel­derült az arca:
- Nagyszerű, hisz azt már elkőtöttem a bótba! Kovács Zsuzsi is evett abból a cukorból, amit vettem.
Ezzel aztán be volt fejezve az ügy. Kovács Zsuzsi éppen betegen feküdt odahaza, nem is volt iskolában.
Így beszélt Fillentő koma mindig, még véletlenül sem mondott igazat soha.
De rossz szándékból nem hazudott, csak tréfából. Örökös tréfa volt az egész élete, ezért szerette mindenki. És azért is, mert az is tréfa volt neki, hogy magára vegye akárkinek a hibáját.
Én is hálával és nagy szeretettel emlékszem rá egy jótettéért. Ná­lunk volt egy téli délután. Bent játszottunk a kisszobában. Ott volt a pohárszék is, és hogy, hogy nem, egyszer leütöttem szeleskedésből a nagyanyám legkedvesebb kávéscsészéjét. Úgy szerette azt, hogy sose ivott másból, sőt azt mondta nekünk, gyerekeknek, hogy beteg lenne, ha eltörnék.
És az bizony eltört, négy-öt darabban hevert a földön. Elsápadtam a nagy ijedségtől, és síri csend lett a szobában. Odaát nagyanyám meghallotta a csörömpölést s a hirtelen csendet, és bejött vészjósló arccal.
- Mi az?
Meglátta szegény a cserepeket s az én fakó arcomat, és mindent kitalált.
- Mit tettél? - mondta hangosan.
Ekkor előállt a kis Fillentő.
- Én tettem - mondta csendesen -, meg akartam mutatni, hogy meg tudom az orromon tartani, mint a szerencsi cirkuszban a komé­diás.
Felemelte tömpe kis orrát, s két karjával jelezte, hogy akart egyensúlyozni.
Olyan komikus volt, olyan mulatságos, hogy haragos nagyanyám elkezdett mosolyogni, és barackot nyomott a fejére.
De azért láttam, hogy mindent tud, s uzsonnakor Fillentő kapott kávét, nem én. Mikor pedig ócska, nagy embertől örökölt ködmöné­ben elment, mint egy kis manó, azt mondta nekem nagyanyám:
- Jobb fiú ez a kis Fillentő nálad!
S olyan mélységes szemrehányás volt a hangjában, hogy egész éj­jel sírtam utána. De a kis Fillentőt még jobban szerettem. Az egész falu szerette. Kézről kézre adták, meséltették: kuko­rica­hántáskor, fonóban, dörzsölőben ő volt az első személy. Kifogyhatatlan volt a mulatságos ötlete, kivált mikor beletanult a nagy emberek dolgába, s összevissza füllentett legényekről, lányokról mindenféle badarságot. Jutalmul úgy etették, mint a madarat, ami csak szemének-szájának ízlett. Igyekezett is kedvében járni mindenki, mert ártatlan tréfákkal ugyan, de alaposan ki tudott nevettetni valakit.
Volt a faluban egy szörnyen fösvény asszony: Balogné, ettől rit­kán kapott valamit, legfeljebb sült krumplit, azt is akkor, ha már senkinek se kellett. Egy ilyen ebéd után beállított a fonóba Fillentő pajtás. Beszélget, beszélget, s csak nyalogatja a száját, mint a kis­kutya, ha jóízűen evett. Addig-addig, míg valaki észrevette.
- Eh, be jó ebéden voltál ma!
Fillentő koma:
- Bizony jón.
- Ugyan kinél?
- Balognénál. Három tál ételt ettem, azért nyalogatom a számat.
- No, beszélj már, mi volt.
- Első tál: leves, jó tiszta, friss kútvízből. Második tál: tegnap sült krumpli. Harmadik: pecsenye, harmadnapos sült tök.
Még ma is emlegetik nálunk, ha nincs jó ebéd, hogy:
- Ez után is nyalogatná Fillentő a száját.
Szegény kis Fillentő, nem tudtuk meg, hogy milyen ember lett volna belőle. Jött egy irtózatos hideg tél, s a senki gyermekének át­járta ringy-rongy ruháját. Beteg lett, gyulladást kapott, s kilenc napra már az angyalok között keltett nevetést bizonyosan, mikor betoppant füllentésre kész pisze orrocskájával. Utolsó szava is méltó volt egész életéhez. Nagy lázban, lefogyva, meredező szemmel feküdt, én éppen ott voltam hozzá látogatóban; a bíróné állott mellette, és ápolta a kis beteget.
- Mit érzel, fiacskám? - kérdezte tőle.
Rávetette még egyszer hamiskásan a szemét:
- Édesanyám itt volt az elébb, hozott bíró néninek aranyguzsalyt, aranyorsót, aranyszöszt..., ott van a másik szobában, nézze meg... A bíró néninek könny csordult le az arcán, s kiment a másik szo­bába, megnézni az aranyguzsalyt, aranyorsót, aranyszöszt. Mire bejött, a kis Fillentő nem füllentett többet.
Szegény kis pajtásom, mennyit emlegetjük. Mintha csak élne, s olyan maradt volna, mint akkor volt.
Hányszor mondtuk, ha valamelyik öcsém elbódorgott az igazság útjáról:
- Ne fillents már!
És ha senkinek sincs mit beszélni a fonóban, hányszor mondják:
- Volna csak itt a kis Fillentő!
 
 
0 komment , kategória:  Elbeszélések  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 3 
2018.02 2018. Március 2018.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 211 db bejegyzés
e év: 1446 db bejegyzés
Összes: 40887 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 689
  • e Hét: 6916
  • e Hónap: 17599
  • e Év: 1539618
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2018 TVN.HU Kft.