Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Hatvani Dániel
  2018-03-16 12:38:49, péntek
 
  Hatvani Dániel

Távoli vallomás

Varázsod visszahozza a csók-nélküli távol.
Álom-zenéjű csöndben a hangod sugarából
fonódik bennem lassú, rezegve-fájó dallam
s mint visszatérő verssort, dúdolgatom magamban.
Sötétbe húz az álom zuhanó téli éjben.
Csillag gyúl, sercen, lobban a mozdulatlan égen.
Sugarak futnak össze a térben és időben:
téged idéz az emlék a napnál perzselőbben.

Feléd repülök újra perceket számolgatva.
Visszfény sugárzik lágyan fellebbenő hajadra.
Szeged utcáin járva, tudom, hogy visszavársz még,
arcodra omlik halkan a tűnő fény s az árnyék.
A vonat hómezőkön csattogja érkezésem,
szelek dróthúrú táncán te dalolsz most az éjben,
szerelmi suttogásban fogy minden kilométer
s együtt dúdolunk újra a tájak énekével.

Szeged utcáin járva, tudom, hogy visszavársz még...
S én mosoly nélkül, némán kísérlek, mint az árnyék,
jeges homlokkal, lázzal, zordan, mint a zúzos fák...
Ha másvalaki várna, vidámabb volna hozzád.
Miért gyötörlek téged az álmok sugarával,
dacolva durva gonddal, versekkel s a világgal?
S te szeretsz mégis olyan jósággal, mint egy gyermek.
Édesem, áldozata lettél mártír-szívednek!

S én mégis hozzád futok lobogva-lengő hajjal...
S most, midőn lenge dallal zümmögni kezd a hajnal,
új nap teríti ránk is álom-fény glóriáját
s egünkön az öröklét tavaszi tüze száll át.
Kibomló hajjal, vígan, már egyetlenegy csókban,
tavaszi zuhatagban és egyre lángolóbban
egymás ajkán dicsérjük a végtelen szerelmet
s tél-csönd-morajlás halkul már mindig messzebb, messzebb.




 
 
0 komment , kategória:  Hatvani Dániel  
Fényi István
  2018-03-16 12:35:57, péntek
 
  Fényi István

Vers

Egek alatt, nyárfaízű szél alatt
még elidétlenkedem igazamat,

a szavak csak kelnek, mint a csibék,
égen a hold vagy a holdon az ég,

mi van fent, és lent mi van,
aki erős, s legmélyebb sebe van,

kallódom vagy fontos vagyok,
választott földemre taszíttatott,

esendőn olyasmiken tűnődöm el,
hogy a pipacs a szoknyát fordítva vette fel,

rajta van ez a szájnyi harang-perem
az életen, a napos egen,

rajta is lesz, amíg csak él,
érdemes kivirulni négy vagy öt napért,

érdemes kifogni azt a négy napot,
amikor a mindenségre mutathatok.
 
 
0 komment , kategória:  Fényi István  
Ady Endre
  2018-03-16 12:32:29, péntek
 
  Ady Endre

Még egyszer.

Még egyszer meghajolni késztet
A lelkem régi, színes álma,
Még egyszer, ím, tárva elétek,
Ami az enyém, ami drága:
Piacra vont az ifjú évek
Álmodni vágyó ifjúsága...
Mikor először szőttem álmot,
Beteg, de szűzi volt a lelkem,
Nem volt, mit el ne hittem volna,
Nem volt, mit meg nem érdemeltem,
Volt istenem, volt szépről álmom
S volt kurta szoknyás lány szerelmem...
Volt... volt. Ez a másodvirágzás,
Ez már csak az álmoknak álma
A cél nem cél, a babér nem zöld,
Nem pálma már többé a pálma.
Rövid szoknyás lány mit sem adhat,
Nekem sincs már semmim, csak lázam,
Ilyen olcsó lelket nem kapnak:
Csak egy forint, kérem alássan!...
Csak egy forint... Piacon volnánk!...
Mit szégyenkezzem, ez a vásár,
Eladom még a megvetést is,
Az én lelkem már úgyis lázár,
A piacról hulljon még rá sár!
Ím, bevallom, hogy nyomorultan,
Mit sem remélve, mit se várva,
Még mindig van az én lelkemnek
Szárnyakat adó büszke álma.
És bár előttem vak sötétség
És bár előttem mit se látok:
Még mindig meg tudok én vetni
Egy nálam is bénább világot!
Ím, bevallom, hogy nem hiában
Vergődtem, nyögtem, vártam, éltem,
Megleltem az igaz világot,
Megleltem az én dölyfös énem,
Megleltem, ami visszaadja,
Amit az élet elragadt:
Annyi szenny közt a legtisztábbat:
Ím, megtaláltam magamat!...
Ím, megtaláltam s a piacra
Kivonszoltam, hol áll a vásár:
Ez én vagyok, hitvány és büszke,
Érints, vevő és hullj reám, sár!
... Még egyszer meghajolni késztet
A lelkem régi, színes álma,
Még egyszer, ím, tárva elétek,
Ami az enyém, ami drága,
Piacra vont az ifju évek
Bénán is büszke ifjusága...
 
 
0 komment , kategória:  Ady Endre  
Stefan George
  2018-03-16 12:31:20, péntek
 
  Stefan George

A sziget ura

Halászok mesélik, hogy messze délen
egy olajos, füszeres szigeten,
hol drágakö szikrázik a homokban,
volt egy madár, amely a földön állva
csörével magas törzsek koronáját
szét tudta verni; s ha bíborcsiga-
színü szárnyait nehéz, alacsony
repülésre nyitotta: hát akár
egy sötét felhö, egészen olyan volt.
napközben, mondták, az erdöbe bújt,
esténkint pedig kisétált a partra
s az algaszagú és sós szélben oly
édesen dalolt, hogy a delfinek,
a dal barátai, mind odaúsztak
az aranytollas és szikrás vizekben.
Így élt, ösidök óta, és csak a
hajótöröttek látták, senki más.
Mert amikor az emberek fehér
vitorláit elöször vitte jó szél
a sziget partjaira, birodalmát
még egyszer belátni a dombra hágott,
s azt mondják, széttárta nagy szárnyait
és tompán sírva, jajgatva kimúlt.

Ford:Szabó Lörinc
 
 
0 komment , kategória:  Stefan George  
Petőfi Sándor
  2018-03-16 12:29:40, péntek
 
  Petőfi Sándor

Az őrült

- - - - Mit háborgattok?
Takarodjatok innen!
Nagy munkába' vagyok. Sietek.
Ostort fonok, lángostort, napsugarakból;
Megkorbácsolom a világot!
Jajgatnak majd és én kacagok,
Mint ők kacagtak, amikor én jajgattam.
Hahaha!
Mert ilyen az élet. Jajgatunk s kacagunk.
De a halál azt mondja: csitt!
Egyszer már én is meghalék.
Mérget töltöttek azok vizembe,
Akik megitták boromat.
S mit tettek gyilkosaim,
Hogy gaztettöket elleplezzék?
Midőn kiterítve feküdtem:
Reám borúltak s könnyezének.
Szerettem volna fölugrani,
Hogy orraikat leharapjam.
De nem harapom le! gondolám,
Legyen orrok és szagolják,
Ha rothadok, s fúladjanak meg.
Hahaha!
És hol temettek el? Afrikában.
Az volt szerencsém,
Mert egy hiéna kiása siromból.
Ez az állat volt egyetlen jóltevőm.
Ezt is megcsaltam.
Ő combom akarta megenni:
Én szívemet adtam oda,
S ez oly keserű volt, hogy megdöglött tőle.
Hahaha!
De hiába, csak így jár,
Ki emberrel tesz jót. Mi az ember?
Mondják: virágnak gyökere,
Amely fönn a mennyben virúl.
De ez nem igaz.
Virág az ember, melynek gyökere
Ott lenn van a pokolban.
Egy bölcs tanított engemet erre,
Ki nagy bolond volt, mert éhenhala.
Mért nem lopott? mért nem rabolt?
Hahaha!
De mit kacagok, mint a bolond?
Hisz sírnom kellene.
Siratni, hogy oly gonosz a világ.
Az isten is felhőszemével
Gyakran siratja, hogy megalkotá.
De mit használ az ég könyűje is?
A földre hull, a ronda földre,
Hol az emberek lábbal tiporják,
S mi lesz belőle,
Az ég könnyéből?... sár.
Hahaha!
Oh ég, oh ég, te vén kiszolgált katona,
Érdempénz melleden a nap,
S ruhád, rongyos ruhád a felhő.
Hm, így eresztik el a vén katonát,
A hosszu szolgálat jutalma
Egy érdempénz és rongyos öltözet.
Hahaha!
S tudjátok-e mit tesz az emberi nyelven,
Midőn a fűrj azt mondja: pitypalatty?
Az azt teszi, hogy kerüld az asszonyt!
Az asszony vonzza magához a férfiakat,
Mint a folyókat a tenger;
Miért? hogy elnyelhesse.
Szép állat az asszonyi állat,
Szép és veszedelmes;
Arany pohárban méregital.
Én ittalak, oh szerelem!
Egy harmatcseppnyi belőled édesebb,
Mint egy mézzé vált tenger;
De egy harmatcseppnyi belőled gyilkosabb,
Mint egy méreggé vált tenger.
Láttátok-e már a tengert,
Midőn a fergeteg szánt rajta
És vet beléje halálmagot?
Láttátok a fergeteget,
E barna parasztot,
Kezében villámösztökével?
Hahaha!
Ha megérik a gyümölcs: lehull fájáról.
Érett gyümölcs vagy, föld, lehullanod kell.
Még várok holnapig;
Ha holnap sem lesz a végitélet:
Beások a föld közepéig,
Lőport viszek le
És a világot a
Levegőbe röpítem... hahaha!

 
 
0 komment , kategória:  Petőfi Sándor  
József Attila
  2018-03-16 12:27:47, péntek
 
  József Attila

Csudálkozunk az életen

Ha mosolyog, mosolya csupa csillag,
De ha szomjazom, akkor friss patak,
Az én kedvesem az egeknek nyílhat,
De megcsókolni csak nekem szabad.

Haja szurokkal elkevert arany,
Harmatos erdők az ő szemei,
Küszöbe elé teríteném magam
Lábtörőképpen, de nem engedi.

Szavunk zugában megbuvik a csók,
Testvéreihöz lopva jön ide...
Mező álmodhat össze annyi jót -
Az én kedvesem a füvek szive.

Este a csókok megszöknek velünk
S végigfutván a világi teren,
A hajnali égre leheveredünk
És csak csudálkozunk az életen.
 
 
0 komment , kategória:  József Attila  
Zelk Zoltán
  2018-03-16 12:26:51, péntek
 
  Zelk Zoltán

Téli fák

Nem fáztok, ti téli fák,
mikor meztelen az ág?
Eldobtátok a nyári zöld
s az őszi aranyruhát.
Ejnye, ejnye téli fák,
ez aztán a furcsaság:
Hideg télben levetkőztök,
nyáron viseltek ruhát!
 
 
0 komment , kategória:  Zelk Zoltán  
Fjodor Ivanovics Tyjutcsev
  2018-03-16 12:18:23, péntek
 
  Fjodor Ivanovics Tyutcsev

Mikor már szinte roppan...

Mikor már szint roppan
terhe alatt a szív
és mindent olthatatlan,
ijesztő éj borit,

mikor némulva reszket
ajkunkon a panasz
s többé már nem nevettet
a baráti vigasz,

hirtelen csapodár fény
tör be az ablakon
és üdítő sugárként
fröccsen szét a falon:

az égbolt magasának
kékjéből frissítő
fuvallatokban árad
illat és levegő...

Tanulságot, tanácsot
nem hoznak, bűvigét,
rágalom és gyalázat
ellen egyik se véd -

mégis érezzük: áldott
jóságuk mily közel,
s oszolni kezd a bánat
s lélekzik a kebel...

Ily üde, drága, boldog
üdv volt s ezerszeres
üdv nekem - a tudat, hogy
szerettél s hogy szeretsz!
 
 
0 komment , kategória:  Fjodor Tyutcsev  
Kozma György
  2018-03-16 12:15:24, péntek
 
  Kozma György

Elmúlik (Tudom, hogy tudod)

Tudom, hogy tudod, elmúlik
egy kicsit rossz most, de elmúlik
meg a mindig más is elmúlik
és a nagyon rossz is elmúlik
meg a nagyon jó is elmúlik
egyszer szörnyen, egyszer jól
és ez így, ez így van jól
olyan jó ez a szenvedés
olyan felemelô az egész
olyan szörnyen érzem magam
olyan szörnyen, szörnyen jól

Elmúlik, meggyógyít
Elmúlik, meggyógyít

Tudom, hogy tudod, elmúlik
egy kicsit rossz most, de elmúlik
meg a mindig más is elmúlik
és a nagyon rossz is elmúlik
meg a nagyon jó is elmúlik
egyszer szörnyen, egyszer jól
és ez így, ez így van jól
olyan jó ez a szenvedés
olyan felemelô az egész
olyan szörnyen érzem magam
olyan szörnyen, szörnyen jól

 
 
0 komment , kategória:  Kozma György  
Gyimesi László
  2018-03-16 12:10:58, péntek
 
  Gyimesi László:

Maradékok, csutkák, jó urak

Nemzedékem legjobbjait? Láttam?
S én is az őrület romjaiban?
Nem voltak, s nem voltunk mi sem, fiúk,
Dehogy voltunk a legjobbak, nem ám.

A legjobbak meg sem születtek.
Kortársaink a klinikákon szülés előtt
szenvedtek hősihalált,
vagy csecsemőkorukban hulltak
a gyermekotthonok kriptáiba,
s a feledés állami gondozottjaiként
cseperedtek hő áldozattá -

no nem, nem voltunk a legjobbak,
csak a maradékok, jó urak,
a kényszerű hősök, ugye, a vétlen
s véletlen elsőáldozók ...

Próbáltunk hasonlítani rájuk,
hasonulni, úgy lehet.
Szívtuk magunkba a világot,
ahogy ők tennék - gyermeteg,
hiú kaland volt.
Másként maradtunk vesztesek.

A kiplakátolt óriások
műsora - tudjuk - elmaradt,
emeltünk dombot, romból, ganéból,
azon grasszált a társulat:
törpék trampli tánca toppant
tört tetőkön
és a roppant
gerincélek ráspolyán.

Törpék tánca - vagy még az se!
Árnyjáték egy kés fokán...
Bábúhitből gyúrt kenyérbe
tört a pengénk,
nem szent kőbe,
csorba csonton sem csikordult,
nap vérétől nem vakult.

Nem vagyunk, csak maradékok,
a redves resztli, jó urak,
szájhősök, ugri bájgúnárok,
szavak hínárját fontoskodva
csócsálgató, leírt hadak.

Méltók emlékre, feledésre -
akik helyett most itt vagyunk:
ha szóltak, zengtenek egek,
ős hegyek cseréltek helyet,
gyűlt a szájukba ezrek hangja,
s kiköpték: kell! Vagy: nem lehet!

Magasodtak mögöttük némán
szellem- vagy valódi hadak,
mértékét szabták az elmúlásnak,
mind maga hitén volt szabad,
belevakultunk a látásukba -
nélkülünk volt teljes a csapat.
Semmibe tűnt nélkülünk a had.

Őket senki le nem győzte, mi folyvást
vesztünk, mert veszteni tudunk.
Ők minden úton leltek ellenségre,
mi gyártjuk őket, s belebambulunk.
Pusztulásunk: barbár diadal volt,
a rothadásunk - élő humuszunk,
holtukban is húzzák a világot,
mi meg - mint tudjuk - vesztesek vagyunk.

Nem férünk be árnyaik közé sem,
mi maradékok, csutkák, jó urak,
üzenhetünk akár a sárga házból,
a sunyin vállalt pózoló halálból,
pálinkagőzből, kisúri kocsmából,
füvek füstjéből, mákony mocsarából -
méltatlanok vagyunk a megvetésre is.

Mi? Nemzedékünk legjobbjai? Egymást
felkenve rég az ellopott trónra alkuszunk,
amit székelésre használ a józanabb kamasz,
s tűzre vág a szolgaszélben didergő vagány.
Zene szól közben, a mások zenéje,
gennyező sebből bűzölgő magány.

Láttam nemzedékem legjobbjait?
A kérdés hazug már. Belepirulok.
Dadogó létünk áltörvény zabolázza:
kolduskenyér a jussunk, jussotok.

Néznek-e ránk, kik voltunk, s lehettünk volna?
Ők néznek ránk, a Voltak, a zsúfolt golgotáról:
Egymásra feszített krisztusok
magasodnak a pilátusi szélben -, felmagasodnak,
mi meg őröljük csendben az időt.

 
 
0 komment , kategória:  Gyimesi László  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.02 2018. Március 2018.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 314 db bejegyzés
e év: 1089 db bejegyzés
Összes: 7657 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 444
  • e Hét: 444
  • e Hónap: 49780
  • e Év: 270574
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.