Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Harcos Katalin
  2018-03-07 16:41:21, szerda
 
  Harcos Katalin

Talán...

Susogó csendű selymes sötétben
valami feldereng a messzeségben.
Talán csak szemed mélységét látom...
ragyogó fénye süt át a homályon.
Talán reményem ragyog fel szépen
álmok bódító kék tengerében.
Talán csak álmom andalít újra...
szeretsz talán már fölém borulva,
talán kényeztetsz szerelmes szókkal,
incselkedőkkel, kedves-bohókkal.
Talán csókolsz majd, perzselő csókkal,
s talán felszakad bennem egy sóhaj.
Talán megosztom veled világom
amit könnyebbé tehet az álom.
Talán velem vagy ezen az éjen
susogó csendű, selymes sötétben
 
 
0 komment , kategória:  Harcos Katalin  
Salati ferenc
  2018-03-07 16:39:13, szerda
 
  Salati Ferenc

Érzések

Érzések, csodás érzések.
Izgatóak, rosszak, szépek.

Reánktörnek, mint emlékek.
Irányítják életünket.

Új világokat kínálnak.
Milliónyi jót és rosszat.

Csábítanak, kecsegtetnek.
Csalétkei életünknek.

Sejtelmesen simogatnak.
Szenvedéllyel kirobbannak.

Fagyasztanak és égetnek.
Érzések, csodás érzések.
 
 
0 komment , kategória:  Salati Ferenc  
Poroszlay Gabriella
  2018-03-07 16:37:53, szerda
 
  Poroszlay Gabriella:

Ne kérdezd...

Szeretlek...
Ne kérdezd mióta -
tán örök időktől fogva,
mióta állnak a hegyek
és partot mosnak
végtelen tengerek -
őket se kérdezed.

Szeretlek...
Ne kérdezd meddig -
nem tudom, mikor
száll el utolsó sóhajom,
hisz felkel a Nap minden
reggel és éjjel ezer
csillag ragyog -
a Földet se kérdezed
meddig forog.

Szeretlek...
Ne kérdezd miért -
csak magadért, magamért,
amiért a virág
szirmot bont tavasszal,
és szerelmes madárdal
az égig ér -
ne kérdezd miért -
csak szeress
magamért!
 
 
0 komment , kategória:  Poroszlay Gabriella  
Sun Belle
  2018-03-07 16:36:24, szerda
 
  Sun Belle

Tudom

Tudom, hogy nem vagyok pótolhatatlan
Sokan vannak nálam okosabbak, szebbek
De amíg el tudom fogadni így önmagam
Nem érzem úgy, hogy másnak kell lennem.

Tudom, tökéletes még soha nem voltam
De én nem is akartam, s akarok az lenni
S hogy a sokak által elvárt életet éljem
Azt nem tudtam, s nem fogom megtenni.

Én soha nem akartam hazugságban élni
Egy színházban semmit nem szívből tennék
Lehetnék olyan, amilyennek látni akarnak
De az csak egy szerep, már nem én lennék.

Tudom, hogy van, lesz, aki nem fogad el így
De megfelelni én csak magamnak akarok
S változzon körülöttem bárhogy is a világ
Én nem változom; mindig ugyanaz maradok.
 
 
0 komment , kategória:  Sun Belle  
Garai Katalin
  2018-03-07 16:32:41, szerda
 
  Garai Katalin

Csendes vallomás...

Halld meg szomorú, csendes énekem,
neked dalol az életem...

a kezed add, mert félek én,
viharok, veszélyek idején...

a kezed add, mert jön a tél,
kiterjeszti szárnyait a sötét éj...

a kezed add, mert itt a tavasz,
s szerelmes szívemből szikrák hullanak...

add a kezed, mert testemben ég a láng,
a vágy, fájó sebet szaggat rám...

kezed add, mert megcsillan a fény,
tűzköddé válik a szenvedély...

add a kezed, mert e szív szeretni vágy,
elhamvaszt belül az izzóláng...

a kezed add... a Tiéd vagyok,
s ha elmész tőlem - abba én belehalok...
 
 
0 komment , kategória:  Garai Katalin  
Váradi Norbert
  2018-03-07 16:28:29, szerda
 
  Váradi Norbert

Éjszakai töprengés

Álmatlan éjszakákon, mikor senki sem ölel át,
senki sem mondja, hogy jó éjt, kedvesem,
akkor jő Ő, ki régi, kéretlen ismerős,
és keblére hajtja fejem: a magány.

Nem ég az a tűz, aminek kéne,
kihunyni látszik ifjúságom fénye.
Parázslik az, mi régen máglyaként lángolt,
Hold vagyok az égen, egy örökös, visszatérő vándor:
én, a magány.
 
 
0 komment , kategória:  Váradi Norbert  
Varju Zoltán
  2018-03-07 16:26:25, szerda
 
  Varju Zoltán

...mint varjú a fán

Voltam alant, volt, éltem csak kenyéren.
Voltam elbizakodott, éltem keményen.
Voltam szívből szerető, megáldott.
Leszek e szeretve, - lélekben imádott -
vagy gyűlölve feledett, aki hibázott?
...de addig még vagyok, mint varjú a fán,
várom a holnapot, s mi jön majd ezután...

Voltam mélyen a poklokon túl... egészen.
Voltam magasan fent, túlzottan merészen.
Voltam fiatal siheder, valahol távol.
Leszek e öreg, s lesz e ki majd gyászol?
Rögös hantok mélyén utazó bárhol,
leszek e szívedben fekete fátyol?
...de addig még vagyok, mint varjú a fán,
élek a mában, várva, mi jön majd ezután...
 
 
0 komment , kategória:  Varju Zoltán  
Lupsánné Kovács Eta
  2018-03-07 16:24:54, szerda
 
  Lupsánné Kovács Eta

Bagolytábor

Az emberek meglepődve felnéznek a magas fákra,
néhány napja, a fát lakja kuvikék népes családja.
Az örökzöld magasában bújik meg a falomb-sátor,
hírül adják mindenkinek, ez itt mától bagolytábor!

Mikor az esti szürkület az alkonyba beleolvad,
ködruháját rendezgeti, felborzol pár bagolytollat...,
Ők felülnek a kéményre, vadászatot átbeszélik,
ki jutott ma élelemhez, majd alusznak másnap délig.
 
 
0 komment , kategória:  Lupsánné Kovács Eta  
Lackfi János
  2018-03-07 16:23:33, szerda
 
  Lackfi János

Nincs

Nincs eső nélküled, mert a szőlőszemekként
levélről levélre görgő cseppek bogyóiban
ott vagy, mohón szürcsöl be a szomjas
föld, mohón szürcsöllek, a kortyolható
levegővel együtt, melyben vízmolekulák
járják táncukat, nincs villámlás nélküled,
az elektromosan felrepedő égbolt feszültségében
ott vagy, úgy nyilallsz belém, úgy rezgeted meg
földtől égig, égtől földig bensőmet,
úgy hiányzol, mintha villámok cérnáival
varrná testemet valaki itt is, ott is, mennyi
mindent mozdítasz egyszerre bennem,
öröm, féltés, neheztelés, hogy teheted meg,
hogy ennyire hiányzol, van ebben önző
duzzogás is, senki sem teheti meg, hogy
nekem ennyire hiányozzék, de máris
hajadba szagolok, ki tudja hány-ezredszer,
és most úgy, hogy nincs itt a hajad,
vagyis itt van, a lomb zubogásában,
ahogy a szélben hátraveti fürtjeit,
nincsen a szélben hajladozó fa nélküled,
átkarolnám, hátulról csókolnék nyakába,
összerezzennél csiklandósan, mert
épp valami mást csinálnál, telefonálnál,
főznél, festenél, valami aprólékosat
szokás szerint, izgulva, nehogy elrontsd,
én pedig bolond lendületemmel
(melyen azért sokat finomítottak az évek,
melyen sokat finomított a nevelésed),
kevés híján elrontanék mindent, túl sok
só az ételbe, félrecsúszó ecsetvonások,
mély és megindító telefonhívásba
behallatszó kuncogások, susogások,
elhajolnál tőlem, meg ne égessem magam
a hajsütővassal, elhajolna a fa, meg ne
perzseljen az, hogy túl közel hajoltam
hozzád, pedig itt se vagy, nincs idő
nélküled, csak valami üvegfalú akvárium,
melyet egy kád vízbe tettek, és most
úgy áll négyfelől a négy üvegfalnak
feszülő víz, mint a bibliai zsidó nép
áthaladásakor kétoldalt a Vörös-tenger,
csoda, hogy nem vagy itt, hogy egy légüres
akváriumban időzöm, kívül a rendes időn,
érzem az összetorlódó percek tömegének
nyomását, de még nem tudnak összecsapni
felettem, még nem tud továbbsodorni,
nincs világ nélküled, csak robbanásig
túltelített zöld ágak, mindenfelé placcsogó
esőbombák, háborús övezetté változott
kert, tócsák, patakocskák, átformálódó
földfelszín, nincs kert nélküled, te növeszted,
te gyökerezteted a növényeket akkor is,
ha mindez láthatatlan, a föld alá bújtál,
akkor is, ha te láthatatlan vagy, elnyelt a tér,
vigyázva mozgok, mert én sem, én sem
vagyok nélküled, lépten-nyomon felriasztalak
magamban, álmosan nyújtózol bennem,
ébredezve megkérdezed, hm, hát itt vagy,
igen, itt vagyok, aludj tovább.

 
 
0 komment , kategória:  Lackfi János  
Zádori-Molnár Ágoston
  2018-03-07 16:21:38, szerda
 
  Zádori-Molnár Ágoston

Gondolatok a gondolán...

Sápadt felleg-tengerbe fúl a nap,
barna homály ölén aláhull.
Ráncol a víz nyűtt gondolám köré,
mélyén az ősz-rozsda megfakul.
Hollószárnyaival édes-puhán betakar,
a bársony égre ében boltot fest,
kék zománc-testű tó vizében
mossa hűvös lábát az est.

Vétkek csíráznak keblemben,
időtlen víziók hűlnek s lilulnak-
a halványuló ismeretlenben
tátongó kozmosszá fakulnak.
Felnyitott mellkasom áldott tér,
Élet-fény öleli szívemet.
Ős-végzet vibrál ott és bíbor vér,
megtörni sodrát nem lehet.
Léket ütök fejemen: nyugtalan álom-
kép táguló sóhaja alatt,
az Értelem ős-tiszta fényét
agyvelőmbe égeti a lázas gondolat.

A fonnyadó estet Auróra pirosra marja,
csónakom ring, a víz csendes képzelet,
el-el kapja epedő-szende ajka
a hajnali bronzképű felleget.

Kikötött gondolám, hunyorog a hajnal,
pillog a fény, billeg meztelen.
Forog az élet, pörögnek az évek,
pörög az élet, forognak az évek szüntelen.
Távolba libbennek a kéklelkű ködök,
párálló illatokban csüng a hajnal-zaj,
a Teremtett Tűz lángra lobban a tó fölött
megreped, szertehull a csillagraj.

A Lüktető Élet boldog kincseit őrzöm,
még melenget az Örök Isten-fény-
de majd egy köd-fátyolos, hűvös őszön
elfújja lángját a zord szívű éj.
 
 
0 komment , kategória:  Zádori- Molnár Ágoston  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.02 2018. Március 2018.04
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 314 db bejegyzés
e év: 2440 db bejegyzés
Összes: 9008 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1075
  • e Hét: 2333
  • e Hónap: 27628
  • e Év: 569400
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.