Regisztráció  Belépés
chillik.blog.xfree.hu
"Csak meghallgatnám, sír-e a szegény, Világ árváját sorsa veri még? Van-e még könny a nefelejcs szemén? Szeretnék néha visszajönni még!" Chillik András László
1953.03.23
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
Emőd Tamás - Csak téged
  2018-04-17 06:16:32, kedd
 
 
Emőd Tamás - Csak téged

Minden piszkaidban,
becstelenségedben,
nyomorúságodban,
meztelenségedben,
csak téged imádlak,
féltelek, reméllek,
te utolsó cafat,
te egyetlen élet.




 
 
0 komment , kategória:  Emőd Tamás versek  
Emőd Tamás - Írás a palackban
  2018-04-17 06:15:05, kedd
 
 
Emőd Tamás - Írás a palackban

Tornyán a jajnak, tájfunján a könnynek,
genézisén egy új, nagy vízözönnek,

céltalanul hánykódva fenn a gályán,
e szörnyű korszak vér és könny-dagályán,

mint a hajós a hírt, palackba zárva,
versben dobom e végbúcsút az árba,

hogy túl homályon, terroron, halálon,
egy jobb jövőben Hozzád eltaláljon,

kiben hasztalan hittünk és reméltünk,
szabad part, akit soha el nem értünk,

hazánk az első víg kentaur óta,
klasszikus bölcsőnk, művelt Európa,

* * *





Búcsúzunk tőled, mielőtt éj föd be,
akik itt lámpát lengettünk a ködbe,
fény-jelekül egy jobb jövő fiának,
gályára láncolt rabjai a mának,

kiknek viharba vesztek koszorúi,
e barbár kor értelmes szomorúi,

akik itt mindent láttunk s tudva-tudtunk
és kiáltoztunk, mielőtt lebuktunk,

akik örömre, napfényre születtünk,
de átbogött a mély pokol felettünk:

mielőtt sorsunk vak közönybe fásul
küldjük e pár sort végső híradásul.

* * *




Túl minden Jóremény-fokán a létnek,
vontató padján a gályafenéknek,

úgy élünk, mint a trágyában a barmok,
mint a ketrecben összecsukott majmok,

égnek borzadnak a fülek, a szőrök,
de kuss, a rácson átdöfnek az őrök,

ember-rangunkat régen elfeledtük,
már a saját vérünket is megettük,

hiába minden küszködés, igyekvés,
itt meg kell dögleni, itt nincs menekvés,

hiába gyújtunk fényt itt örök óta:
elhagytál minket, művelt Európa!

* * *




Tornyán a jajnak, tájfunján a könnynek,
genézisén egy új, nagy vízözönnek,

mint a hajós a hírt, palackba zárva,
versben dobom e végbúcsút az árba,

midőn eltárta torkát már a Fátum...
Ezerkilencszázharmincnyolc a dátum.




 
 
0 komment , kategória:  Emőd Tamás versek  
Emőd Tamás - Hálám jeléül
  2018-04-17 06:13:54, kedd
 
 
Emőd Tamás - Hálám jeléül

Figyelmes Kor, ki rámutattál
A fajra, melyből származom,
Hálám jeléül vedd e könyvet,
Mielőtt innen távozom.




 
 
0 komment , kategória:  Emőd Tamás versek  
Emőd Tamás - Karácsonyi ének
  2018-04-17 06:12:53, kedd
 
 
Emőd Tamás - Karácsonyi ének

Szánd meg Uram Isten
A sírót, a kérőt,
Adj egy karácsonyfát,
Egy egekig érőt.

Minden tûlevelét
Rakd meg ezer jóval:
Mazsolával, fánkkal,
Mannával, dióval.

Minden ágabogát
Tetejesen rakd meg,
A kalácsot, kolbászt,
Sonkát se tagadd meg.

Aggass pár millió
Öltönykét is rája,
Meg vagy száz magazin
Kis topánt alája.

Aggass valamit rá
Kicsinek és nagynak:
Subát a szegénynek,
Szívet a gazdagnak.

Gyûjtsd alá a Népek
Apraját és nagyját,
Aztán Uram Isten
Rázd meg azt a nagy fát...

(1926)




 
 
0 komment , kategória:  Emőd Tamás versek  
Tompa Mihály - A sírásó.
  2018-04-17 06:10:20, kedd
 
 
Tompa Mihály - A sírásó.

Közel szomszédságban, az erdőn
Két bogár élt sok ideig;
Egy elszáradt odvas fa törzse
Csendes tanyát adott nekik.

Szomszéd! vén vagyok, mond az egyik,
Maholnap már az életem!
Ha meghalok, kérlek, temess el...
Tedd e szivességet nekem!





Amit barlangomban találtok,
Az öszvegyüjtött kis vagyon,
- Családos ember vagy, reád fér, -
Legyen tiéd, nektek hagyom!

A bogár harmadnapra meghalt;
S mint szokás, az örökösök
Civódni, húzalkodni kezdtek
A rájok szállt vagyon fölött.

A hullát a lyukból kilökték, -
S mikor mindennek vége volt,
Akkor jutott csupán eszökbe,
Hogy még a föld szinén a holt.





Akkor nagy lomhán s immel ámmal
Kezdték a földet bontani;
De egy légy szólítá meg őket;
Mit csináltok, ti atyafi?

Temetkeztek? de a halottnak
Méltó tisztességet ki ad?
Várjatok csak! hadd hívjam össze
Szép énekű rokonimat!

Részvétel és sajnálkozás közt
Telik le a mi életünk,
Azért a megholtak körében
Seregestűl megjelenünk!





Jó lesz biz az! mond a bogárfaj,
Elhagyva dolgát azalatt;
S örűlt, hogy a halogatásra
Ily kedvező ürűgy akadt.

A légy pedig ment értesítni
Tolakodó, ocsmány hadát,
Hogy a kedvelt nyalakodásra
Mily biztos alkalmat talált.

Mert úgy van az: a gyászfelektől
Tisztességet nyer a halott:
Kik aztán az árvák kezéből
Kieszik a végfalatot.





Tisztességről beszélt a légy is,
De csak a torra gondola;
S mentűl előbb hogy visszajusson,
Sietséggel repűlt tova.

De ekkor sem tagadhatá meg
A kúcsongó természetet,
Valamit látván egy növényen:
Rá kiváncsian lelepett.

De a növény légyfogó volt.
És rajta még meg sem pihent,
Levelét gyorsan összvecsapta,
S oda ölé a szemtelent.





Így lőn, hogy a gyászünnepélyen
Meg nem jelentek a legyek;
A bogarak pedig haboztak,
Várják-e, vagy temessenek?

Addig s addig, hogy a halottnak
Mely már feloszlott jobbadán,
Csupán a hűlt helyét találták,
Egy véletlen zápor után.

S a háznépben nagy zűrzavar lőn,
Lótott-futott a renyhe nép,
Egyik a másikat okolva,
Hogy el nem temették elébb.





És hogy mégis jóvá tegyék a
Történt hibát, ha még lehet,
Az erdőn gyorsan eltemettek
Minden hullát és tetemet.

És e foglalkozás azóta
Rajtok maradt nagy átokúl;
Rövid életükben ez ösztön
Űzvén ellenállhatatlanúl.

Hullát keresve szerte futkos,
És hirtelen sírt ás neki, -
- S belé vonván sokad magával, -
A sírásó eltemeti.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
Tompa Mihály - A tűz szelleme.
  2018-04-17 06:08:13, kedd
 
 
Tompa Mihály - A tűz szelleme.

A tűz az Isten, ő az őserő,
Övé a világ. Fenn és idelent,
Fényben, melegben ő uralkodik;
Alkot és szétbont, enyészt és teremt.

Királyi széke a nap, hol lakik,
Honnan sugári kifolyása van:
Gyujtsd meg bár a fát, üsd meg a követ:
Szikrázva, lángolón előrohan.





Int a tűzszellem s kihajt fű, virág,
Megholt lények támadnak ujra föl;
Most megtüzesít vizet, levegőt,
Majd haragjában olvaszt, éget, öl.

Ott, honnan megvon fényt és meleget,
Megszűn az élet, halál áll elő;
És tőle ismét élő lesz a holt...
A tűz az Isten, ő az őserő!

-
Szomszédságban élt két tündércsalád,
- Nem messze a tenger partjától;
Egyik fehér, a másik fekete,
Egyik szelíd, a másik ártó.





És lőn, hogy amely reggel a fehér
Anyának kis leánya született:
A barna, szintazon nap éjjelén
Szűlt egy otromba férfi-gyermeket.
Örűlt mindkét család
És hítt keresztapát:
Az a tűz szellemét,
Emez az éjszakát.

És a fekete vár tündére,
Ülvén forgószél szekerére,
A szomszédban terem;
S köszöntvén a fehér családot,
Imígy szól röviden:





'Tündérszomszéd! nekem fiam van,
Neked leányod született;
Jegyezzük el még jó előre
Egymásnak e két gyermeket;
S eljövén ideje:
Legyen lányod fiam neje!'

Bár a fehér a szemtelen szót
Mély útálattal hallgatá,
Nem mervén a gonosz szomszédnak
Tagadólag felelni rá:
Két értelműen szólt vele;
Aztán a fekete,
Ülvén forgószél szekerére,
Sötét várába visszatére.





És a tündérleányka gyorsan
Nőtt hódító tulajdonokban;
Keresztapjának fényajándoka
Szemében bűbájosan ragyoga.
A tengerpartra mindennap kijárt,
Várván kedvesét, a tengerkirályt,
- A kéken hullámzó habok felett,
Ki érte lángolt s akit szeretett.

De a boldogság oly rövid vala;
Mert egy homályos éjjelen,
A barna tündér ott terem,
S imígy hangzik szava:
'Jó szomszéd! itt az ideje,
Legyen lányod fiam neje!'





Keserűség, harag s ellenzés,
Előtte mind hiába van;
A reszkető tündérleánnyal
A setét násznép elrohan.
Egymástól a két vár
Ezer mértföld vala.
Mégis oda hallott
A bús szülők jaja.

Rengő habok lágy pamlagára dőlve,
Ébren volt még a szép tengerkirály;
Előtte a tündérleányka tűnt fel,
Szerelme édes álmodásinál.





S mint a tenger lágyan rengett alatta;
Lelkét ringató érzelmeknek adta.

De most zaj rezzentette fel,
Amely a part felől eredt;
Nézett, figyelt, - s egy perc alatt
Megtudván a történteket;
Nyugat felé rohant a tengeren,
Felháborítva azt, hol elmegyen.
Majd a vizeknek mélységébe szállt,
Hol a nap ágyas-háza van;
S megingatván gyöngéden a habot
Feje alatt: - szólott fájdalmasan:
Halld, tűz-szellem! hozzád kiáltott,
Kit rablanak: keresztleányod!





Az ébredő intett,
S kis fényes csillagot
Küldvén az égen el:
Ismét elszunyadott.

Az alatt a fekete várba ért
A vinnyogó sötét csapat;
S míg vígad a násznép, - a bús ara
Szemén nehéz könycsepp fakad.
Azonban a galád faj összevész,
S egymásba kap nagy csúfosan;
Most kedvező percet látván a hölgy:
A várból titkon kisuhan.
De békiált az éj, az átkozott:
Keresztfiam! szökik menyasszonyod!





E híradásra felkerekedik
A vár tündére mérgesen;
S elérte a leányt, ki nem jutott
Utjának még felére sem;
Előtte és utána
A földre ütve bottal:
Előtte és utána
Nagy erdő zúg azonnal.
S imígy kiált gonosz szeszélybűl:
'Hét éjjel itt léssz büntetésűl!'

A rengetegben bátorság, erő
A foglyot elhagyá;





Rögtön lankadni érzé tagjait,
S mély álom jött reá.
Keresztapját látá szendergve, ki
Tüzet vetett le az égből neki,
És intve halkan suttog:
Élessz tüzet, leányom...!
S midőn elmult az álom:
Egy égő csillag hullt alá.
Tüzet gyújt gyorsan a tündérleány,
Magas halommal hordja, rakja meg:
Lángot kap a fa, melyből hirtelen
Lobogva, sustorogva, színesen
Kitörnek a piros tűzszellemek.





S felkapva a lányt, rohantak vele
A főszellemhez, napnyugot fele.
De a sanda éj újra hírt adott:
Keresztfiam! viszik menyasszonyod.

A tűzszellemke - hosszu volt az ut, -
Lassan kifáradt, kihűlt, kialudt.
S az üldöző most ott terem:
Egy szirtdarabbal gyorsan földre csap,
S a tündérhölgy új gyötrelemre, rab,
Kősziklás puszta szigeten.
És szólott a gonosz dühébűl:
'Hét hóig itt léssz büntetésűl.'





A hölgyet ismét álom nyomta el,
És láta karcsú paripát,
Mely véle a kietlen szigeten
Sebes szélként szágulda át.
S midőn az álom elmúlék szemén:
Előtte állt a karcsú büszke mén,
Ki amidőn érezte, hogy
A tündérhölgy nyergében űl,
Nyargalni kezdett a sziget
Köves partján körűl-körűl;
S míg a kört háromszor futotta meg,
Patkója érccsapásitúl:





Ezer tűzszellem, szikra képiben
Börtönéből kiszabadúl.
S megint szabad lesz a fogoly leány;
De a bősz tündér újolag nyomán.

Nyomán van ismét és elérve őt
Bűzhödt vizet fecskend elé;
Mely hirtelen mocsárrá változott,
S a hölgyet megkörnyékezé.
Boszú szól a gonosz szivébűl:
'Hét évig itt léssz büntetésűl.'
De még el sem hagyá jól a mocsárt:
A mély iszapból felkelének,
- Hogy megmentsék a bús tündérleányt, -





Bolygó tüzek, fényes lidércek.
S már elhagyják az ingoványt vele,
De üldözője ujra felkele.

S jött most a vőlegény s egész család;
Követvén a tajtékozó apát;
Velök volt a dühös násznép, s maga
A gonoszságtól sötét éjszaka.
A fehér kastély nem volt messze már,
De a vadnép még közelebbre jár:
Ki menti meg az üldözöttet?
De éj és sereg sápad, reszket...
Kilép a tűzkirály, s a fénysugárnál
A ronda had szétüzve, verve hátrál.





Kevés időre a tündérleány
A tengerkirály neje lett:
Ki a fehér családnak a vizen
Adott egy bájos szigetet.
Hol nyugodni tér a tűz szelleme,
Mely mindent áthat és betőlt;
Hogy fény- s melegben e széles világ
Ösmérje és tisztelje őt.
Ki orcáját ha elfordítja, ott
Bomlás, enyészet áll elő,
S egy mosolyára élő lesz a holt, -
Mert ő az Isten s őserő.




 
 
0 komment , kategória:  Tompa Mihály versek  
     1/1 oldal   Bejegyzések száma: 6 
2018.03 2018. április 2018.05
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 220 db bejegyzés
e év: 1282 db bejegyzés
Összes: 8482 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 616
  • e Hét: 2363
  • e Hónap: 9457
  • e Év: 212880
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.