Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Online
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Nagyné Kiss Erzsébet: Életrajz . . .
  2018-05-01 05:28:15, kedd
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Nagyné Kiss Erzsébet  
Áprily Lajos: Elégia.
  2018-05-01 05:24:40, kedd
 
  Áprily Lajos:

Elégia.

Walther von der Vogelweide költeménye


Én Istenem, sok évem vajjon hová loholt ?
Éltem, vagy életem csak álom csalása volt ?
Amit valóra vettem, mind csak csalóka fény ?
Ó, jaj nekem, hogy úgy van : csupán aludtam én.
Most aztán felriadtam és azt sem ismerem,
Mi régen ismerős volt, akár a tenyerem.
A táj s a nép, kit ismert a futkosó gyerek,
Ma : idegen vidékek, idegen emberek.
Sok fürge kis barátom ma lomha-lábu vén.
Szántó a rét, fa nincsen a rengeteg helyén.
Még jó, hogy megmaradtak a régi patakok,
Azt hinném máskülönben, hogy magam sem vagyok.
Alig köszön, ki egykor derülten üdvözölt,
Ilyen borús-nekem még sohasem volt a föld.
Oly gyorsan elfutottak a régi víg napok,
Akár a tengerárban az illanó habok,
El, mindörökre, jaj !

Ó jaj, hogy minden ifjút a gond keresztje nyom !
Kik egykor lelkesültek vidulva, szabadon,
Ma súlyos gond epeszti. Jaj, úgy bánt engemet,
Akárhová tekintek, ma senkisem nevet.
Táncos, dalos napoknak örökre vége van,
Nem élt még jó keresztyén ilyen siralmasan.
Bús szallag vonja gyászba a női homlokot,
Ékes lovag ruhája parasztosan kopott.
Rómából szép hazánkba jöttek kemény szavak,
Van ok, hogy mind a lelkek itt búslakodjanak.
Úgy fáj - ó messzeszállott, sok drága szép napom! -
A kacagást sírásba kell már torzítanom.
Madár ma bút az erdőn mi gyászunktól tanul,
Csoda, ha vén szivemre a bánat fátyla hull?
De zsémbemnek mi haszna? Feddő szavam mit ért?
A földi jók vadásza elveszti túl a bért.
El, mindörökre, jaj !

Ó jaj, hogy megzavarta kedvünk egy csalfa kéz !
Vígságunk búra fordult, epére vált a méz.
Csal a világ, mutatja szép, tarka köntösét,
De titkos belsejében, mint a halál, sötét.
Vigaszt keress, ha bűne szivedre lelhetett,
Kis bánás nagy bűnöktől megmenti lelkedet.
Lovag, a célra gondolj, az üdvösségre csak,
A vaspáncél tiétek s a villogó sisak,
A szent kard jó pajzzsal, mely vésszel szembenéz.
Bár én, szegény, lehetnék keresztes jó vitéz !
Ott én is megkeresném vitézi zsoldomat,
Nem földet és aranypénzt, mit úrgőg osztogat:
Koronát, égi fényűt, hordozna majd fejem,
Mit zsoldos is kiküzdhet a dárdás harctérén.
Ó, hogyha már mehetnék a cél felé hajón !
Dalolnám, hogy dicsőség! - sosem sírná a szóm :
Jaj, mindörökre jaj !

A Kisfaludy -Társaság Évlapjai. LVIII. 1931.
 
 
0 komment , kategória:  Áprily Lajos  
Sajó Sándor: Örök bánat.
  2018-05-01 05:22:19, kedd
 
  Sajó Sándor:

Örök bánat.


Siralomvölgyben keserűlt a szám,
Ajkamra buggyan két szó : nincs hazám, -
És belesírom a nagy semmibe:
Ez égi törvény, - így kell lennie . . .
Siralomvölgyben hangos nép tolong,
Száz új reménység csordul, mint a méz,
Rám, bús kobzosra, szánakozva néz:
Hát nem halt még meg ez a vén bolond?

Még nem haltam meg, - meg se halhatok :
Én magyar fájdalom vagyok ;
És ez a bú már föl se lobban,
Csak önmagában elmerengve
Homályzik rá a síri csendre,
Mint örökmécs a kriptaboltban ;
Az én szivemben emlékek jajongnak,
S a bús tegnapnál még búsabb a holnap;

Én láttam Koppányt - vére rámkiált,
Láttam Mátyást, mint bús öreg királyt,
Jártam Mohácsot bűnbánó-kesergőn,
Sirattam Zrínyi eldőltét az erdőn ; -
Mely itt vajúdott ezeréve,
Rajtam betelt a végzet átka,
Én láttam bukni nemzetet :
Hős fegyverét hogy eldobálta,
Az Isten ezzel írta égre
A rettentő szót: elvégeztetett . . .
Én zuhantam a zuhanással
Fuldokló, fájó zokogással,
S mikor a föld is megcsonkult alattam,
Az őrületben, óh jaj, hogy kacagtam !
- Én magyar fájdalom vagyok :
Én meg nem halhatok . . .

Most ormon állok és csodára várok . . .
Valaki jöjjön s mondjon valamit . . .
Zárt kriptamélyből gyűlj föl, csodahit :
Hogy terem még új Csaba-írja
A Tisza táján, Duna mentén
És van még jobb sors is megírva
A magyar égbolt gyűrött pergamentjén, -
És van madár, mely lendítgetve szárnyát
Csak szállton-száll és addig nem pihen,
Míg bánatunknak nagymély tengerárját
Csöppenkint el nem hordja csőriben . . .

Én ormon állok s várom a csodát :
Megbúsult lelkünk elszánt mámorát:
Vezér, vagy jós, - tán költő kellene:
Egy nép lelkéből fölviharzó
Szilajon zengő szép magyar szó,
Szentharsogású induló-zene !
Zengő vezér, vagy parittyás apostol,
Ki népeféltő döbbentés legyen,
S végigsuhogjon, mint a tüzes ostor.
A megmohácsolt magyar lelkeken !

Mert fölfordult itt a világ, az élet,
Itt csak a búsak és a holtak élnek,
Itt a remény is sírok közt bolyong,
Mint megdőlt égen sápadt holdkorong,
És nagy csaló itt minden magyar álom, --
Szivárványszín a rothadó mocsáron . . .

Én ormon állok s várom a csodát,
Mely forró árként hömpölyögjön
És földetrázón mennydörögjön
E megbilincselt szűk határon át; -
S lelkembe sír a rabbilincs,
Hogy senki sincs, jaj, senki sincs
Az elhányt fegyvert újra kézbe venni,
És nem zeng szó : még egyszer azt üzenni,
S nem akar senki új Döblingbe menni . . .
Jaj, minket már az ég se szánhat:
Van bűn, amelyre nincs bocsánat,
S én ilyen bűnből fogant bú vagyok, -
Én el nem múlhatok !

Majd egyszer . . . . majd, ha a csodamadár
A nagymély tengert mind kiitta már - -
Nem, nem, - akkor se hal meg ez a bánat.
Ha itt új élet napja támad
És új nép kél ez ősi ég alatt, -
Csak, mintha bús szél csendesülne,
A mindenségbe semmisülve,
A végtelenbe oszlik hallgatag . . .
De ott is, kint a végtelenben,
Míg csillagokról csillagokra lebben,
Mint örök árnyék leng tova . . .
A magyar bánat nem hal meg soha.

A Kisfaludy -Társaság Évlapjai. LVII. 1928.
 
 
0 komment , kategória:  Sajó Sándor  
Petőfi Sándor: Ifjuság.
  2018-05-01 05:20:10, kedd
 
  Petőfi Sándor:

Ifjuság.


Mondják hidegnyugalmasan
Az öregek :
Szilaj, bolond fiú vagyok,
Csendesb legyek ! . . .
Vénség az életnek viszhangja csak,
E' tompa hangok meg nem bántanak.

Szilaj vagyok, igaz ; 's bolond ?
Az is lehet.
Az észt tanácsra nem hívom,
Csak a' szivet.
No de fejemnek is hasznát veszem :
Reá bokrétás kalpagom teszem.


'S a' szív nem rosz tanácsadó,
Higyétek el ;
Az észnél gyakran messzebb lát
Sejtelmivel.
Az ifjú szíve lánglobogva ég,
Világit ez, midőn sötét az ég.

'S szolgál a' szív nemcsak vezér-
Szövétnekül.
Balsors telében életünk
Gyakorta hűl,
'S az ész miatt akár megfagyhatnánk,
De szívünkben fölmelegít a' láng.

És ne higyétek, csendes öregek,
Hogy tán megárt,
Ha tullobogja is a' fiatal
Tűz a' határt ;
Fel szoktak gyújtani egész mezőt,
'S lesz égés által ez gyümölcsözőbb !

Életképek, 1847. febr. 20.
 
 
0 komment , kategória:  Petőfi Sándor  
Tamás Lajos: Keresztet hordozók
  2018-05-01 05:17:47, kedd
 
  Tamás Lajos:

Keresztet hordozók


Ágyúdörgés keresztelte őket.
Az embervér magasra nőtt hullámain ott ringott a bölcső.
Kócos gyerekfejek álmodtak a párnán s a tankok zúgása
Volt a felköszöntő.

Szomorú virágok fakadtak a gondban,
Sírás közt fogantak, kukoricaliszttel táplálta az anyjuk.
Nőttek-növekedtek gyászból, sötétségből, lőporfüstből, könnyből
S a nyomor sápasztotta arcuk.

Kifáradt az ember.
Tanulni hajtották őket kemény karok és a kétes holnap.
Új nyelv tanulása feszítette agyuk s reggeltől napestig
Ifjan is dolgoztak.

Az iskola után
Jött a lótás-futás, darabka kenyér, állás, munka kellett.
Vállaikra vették s hetedhét határon át folyton cipelték
A mázsás keresztet.

Most kérdik a fától,
Kérdik a tavasztól, sarjadó virágtól megkérdik naponta:
Téged a nap nevel, mi is ifjak vagyunk, mért nem fakad rajtunk
Mégsem az örömnek lombja?

Megszállottan járnak.
Másokért csatáznak, a végzet parazsat terített alájuk.
Gyöngyvirágfátyolban csak ha jön a május, érzik, hogy elveszett,
Nem is volt talán ifjúságuk.

Magyar Minerva 3. 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Tamás Lajos  
Kerényi Frigyes: Uti tárcámból.
  2018-05-01 05:15:07, kedd
 
  Kerényi Frigyes: Uti tárcámból.

I. Tengeren.

Hová szakadtál, völgyi repkedő,
Meleg fészkedből a' Kárpát alatt ? -
Hullám felett, háborgó tengeren,
Vad éji szél ragadja szárnyadat.
'S hová pihenni meghajtod fejed . . .
Csak száraz árbocz az, zöld ág helyett.

Lombsátorokban puha dal terem;
Legyen dalom keményebb, hangosabb!
Ha a' szelekkel itt viaskodik,
Tán hogy erőre, hatalomra kap.
Felhő közé borúl az énekes,
Ki villámontó zengeményt keres.

Fris harczi ének illik a magyarhoz!
Zengjen buján a' heverő olasz:
Fény- 's illatoktól mámoros hazában,
Dicső apák dőlt omladéka az.
Ki új időn új hirnevet akar -
Fris indulót harsogtat a magyar!

'S zugják maiglan e' habok a' szent
Hatezredéves régi éneket,
A' föld fiának zengvén indulót
Mióta rajtok isten lebegett.
Zugják a' part felé 's szikláin át
A szent szabadság dörgő hymnuszát.

Minden hab egy-egy küzködő oroszlán,
Mely homlokát az éghez emeli -
Tajtékos ajkiról harsogni hallom:
A' görbedőt az ég nem kedveli.
Forr, küzd örökkön a' nagy tengerár:
Hulláma megpihen - de ujra jár.

Uram teremtőm, áldd meg fiadat,
Ne veszszen el szózatja keblemen;
Engedd, habár csak töredékben is
Küzdő népemnek visszazengenem:
Az én hazám zászlóin irva áll:
Szabad jövendő, vagy nemzethalál.

Életképek, 1847. febr. 20.
 
 
0 komment , kategória:  Kerényi Frigyes  
Asztalos Pál: A bánat perczeiben.
  2018-05-01 05:10:34, kedd
 
  Asztalos Pál:

A bánat perczeiben.


Néha, néha mint egy felleg
A mosolygó eget,
Sötét bánat, gyötrő bánat
Szállja meg szivemet.

Honnan és miért van ez igy ?
Okát nem találom.
Talán egy be nem teljesült
Régi, kedves álom.

Kolozsvári Egyetemi Lapok, 1897. okt. 2.
 
 
0 komment , kategória:  Asztalos Pál  
G. Diószeghy Mór: Biztatás.
  2018-05-01 05:08:53, kedd
 
  G. Diószeghy Mór:

Biztatás.


Utad nehéz, tövisek közt halad,
Sötét kétely gyötri lelkedet,
Pedig, pedig bizony nem vagy magad,
Aki czipel súlyos terheket.
Ha szivedben megőrződ hitedet,
A gondok nem nyomnak a porig,
Ez beköti a fájó sebeket
S lelked szebb jövőről álmodik.

Ne csüggedj hát, szebb lesz tovább az út,
Járni rajta nem lesz oly nehéz,
Sose' félj, hogy vége hínárba jut,
Szemed ha bizón az égre néz.
Vidám zsivaj ne csábítson félre,
Hol a bűn mérges virága nyíl -
Sose' váltsd fel szépen csengő pénzre
Lelkednek szép, nemes álmait.

Ha igy nehezen jutsz is előre,
Sokszor küzdesz csupán egymagad:
Ne ügyelj a gúnyos nevetőre,
Mert igy sár tehozzád nem tapad.
Szived - lehet- sokszor sajog, vérzik,
Sokszor meg is éhezel talán,
Hited mindig felemel az égig
S megnyugvást lelsz lelked, száz baján.

Így csendesen jutsz előbb, majd előbb
S nem érzed a súlyos gondokat,
Hited, bizalmad ád mindig erőt,
Meggyőzöl, elbírsz nagyon sokat.
S napod mikor alkonyaira szállott,
Hitedből fakad egy szép remény
S ez mutat neked egy szebb világot.
Túl a sírnak sötét éjjelén.

Nagykároly és Vidéke, 1906. márc. 8.
 
 
0 komment , kategória:  G. Diószeghy Mór  
Soós Lajos: Balatoni ringó habok.
  2018-05-01 05:07:54, kedd
 
  Soós Lajos:

Balatoni ringó habok.


Balatoni ringó habok,
Rátok egy menyország ragyog.
Ahány csillag van az égen,
Mind itt fürdik réges-régen.

Itt fürdik a kelő hajnal,
Széjjelomló arany hajjal.
Palástját a bibor alkony,
Itt teriti szét a parton.

Itt álmodik a szerelem,
Harmatos rózsalevelen,
És ha álmainak vége,
Napsugáron száll az égbe !

Békésmegyei közlöny, 1897.aug. 8.
 
 
0 komment , kategória:  Soós Lajos  
Apostol Bertalan: Majálison.
  2018-05-01 04:58:32, kedd
 
  Apostol Bertalan:

Majálison.


Tavasz ragyog, - a májusi sugárra
Tenyészet, élet, boldogság fakad,
Éj lombozat, dús, zöldelő virulat,
Borítja a megifjult ágakat.
Az erdő mélyén éneklő madárkát
Elhallgattatja a vidám zsivaj,
A zöldbe jött a "felsőbb nő-növelde"
Üde, bájos, kedves leányival.

Fénysugaras, elbájoló jelenség !
Május mosolyg az arczon, s ághegyen,
Kinek a szép érdekre költi lelkét,
Az nem lehet, hogy itt fásult legyen.
Derűlt költészet az, mely elragadja
Egész valónk, mit e látvány kinál,
Uj fényt kap szívünk e lánykák körében
Szűz-tiszta lelkek öröm-lánginál.

Tavasz jött a tavaszt meglátogatni,
Mosolygó bimbó, bimbót üdvözöl,
Az illat, báj, derű felváltja egymást,
Remény reménynyel ábrándot közöl;
Fürtös fehér nyír, s lombos tölgyfa alján
Kis ibolyácska, ibolyára lel,
Találkozásuk édes örömében
Harmatos lesz a szem, s virág-kehely.

Szép földi angyalok fehér ruhában !
Egész lényük gyermek-sziv és kedély,
Gyönyörteljes semmiség kedvtelésük,
Szunnyad náluk még minden szenvedély;
Ha szivükben támad, kél öntudatlan
Egy névnélküli titkos sejtelem,
Mint májusi kék égen rózsafelleg
Szétfoszlik az, s elszáll nagyhirtelen.

Az ártatlan boldogság édenébe
Nem surrant még az üdv, a szerelem,
Ez már, mint édes illat a virágban,
Ha nyit a bimbó, csak akkor terem.
Mint érintetlen harmat, úgy ragyognak,
Fehér lelkűkben nincsen semmi folt - - -
Ah, hogy egykor minden letört virágnak
Ily tiszta, fényes, boldog múltja volt.

És lelkemen bánat sejtelme támad:
Lesárgul a bükk, s a fürtös nyir-ág,
Árnyas bokor, zöldülő fák tövében
Elhervadoz, lehull bimbó s virág.
A drága perczek gyorsabban repülnek,
Az ártatlanság fénye ellobog;
Feslő bimbók, serdülő szép leánykák,
Ti sem lesztek soká ily boldogok! -

Szirma, 1890.

Eger - hetilap, 1890. júl. 22.
 
 
0 komment , kategória:  Apostol Bertalan  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 310 db bejegyzés
e év: 2295 db bejegyzés
Összes: 32192 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2504
  • e Hét: 24379
  • e Hónap: 76612
  • e Év: 1447688
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.