Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Tarnóczy Árpád: Csillagszüreten
  2018-05-16 07:50:06, szerda
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Tarnóczy Árpád  
Czelder Márton: Haza jöttem.
  2018-05-16 07:43:02, szerda
 
  Czelder Márton:

Haza jöttem.


Haza jöttem, itthon vagyok, itthon.
Hova lelkem sóhajtása rég von.
Mint a madár viruló hazába,
Vágytam én a szülőföldi tájra;
Messze hagyni gondjaidat, élet,
Mely fáraszt és szivet, lelket éget.

Csolnak valék, kit ti szilaj habok,
Sors habjai, messze sodortatok;
Tépett levél, kit őrjöngő szárnyon,
Vitt a szélvész hideg, puszta tájon,
Örömtelen, sivatag helyeken, -
Csakhogy egyszer még haza jöhettem.

Mint szerelmest, kit vágyva keres fel
Hű kedvese forró szerelemmel:
A futosó gyermeki emlékek,
Vendég gyanánt mind hozám gyülének,
Ez is, az is megcsókol, megölel,
S megtelik a sziv ajkuk mézivel.

Bár oly sok a hervadt öröm, remény
Életemnek kietlen mezején,
A szép multnak, szép örömvirága,
Ráhajol lelkem omladékára. -
S mint kikelet a sirok hantjait,
Befödi a boldogság romjait.

De alig, hogy pihent a szenvedő,
Bujdosnia kell, mert hisz vándor ő;
Menni, menni, a hol nincs, ki várna
Meleg szivvel szerető karjába; -
Még egy érzés, egy futó pillanat,
S szülőföldem, nem látod hű fiad !

(Szatmár)
Vasárnapi Ujság, 1860. september 16.
 
 
0 komment , kategória:  Czelder Márton  
Paál Balázs: Hajnalcsillag
  2018-05-16 07:40:47, szerda
 
  Paál Balázs:

Hajnalcsillag


Szép arcodon csaták győzelme lángol,
Égő szemedben uj vihar ragyog,
Ennek a fojthatatlan égi lángnak:
Örök szived zarándoka vagyok.

Eljöttem én, mikor kigyúlt az élet
S tavaszi szellő járta napjait,
Eljöttem én a nyári éjszakákon,
Mikor a lelkem álmodozni hitt.

És most, levélhullasztó hervadásnak
Szivetfakasztó őszi alkonyán
Én állok itt s imádlak és szeretlek
S csüngök szivárványlelked mosolyán.

Szemed azúrt és halvány rózsazáport
Színszóró játékát nem értem én,
De vért és lelket rázó szent varázsod
Megejtő lelkét - azt imádom én.

Piros vagy, mini a gyermekideálok
Tavaszi szélben illó álmai,
Vörös vagy, mint az ifjú nagy szerelmek
Valóra váló villanásai,

Sötét vagy, mint az öldöklő csalódás
Legelső tőrverése - és csodás
Mint egy sejtelmes éjnek szürke leplén
Remegve surranó nagy álmodás.

Te vért lövellő bíbora a szívnek,
Halvány remények hajnalcsillaga,
Meddig játszol még szárnyatört hitemmel,
Hogy föltámad a nap még valaha?. . .

tavasz_1920. jún. 20.
 
 
0 komment , kategória:  Paál Balázs  
Zsolt Béla: Orgovány
  2018-05-16 07:39:02, szerda
 
  Zsolt Béla:

Orgovány


Már tudnék élni néhanap,
Sok sulyos árnyék széjjeloszlott,
Halálüvöltés, szégyenoszlop:
Néhány kivérző pillanat.
Bár testemen szakadt a gyolcsing,
És a csizmám sem kordován.
S zuzosszobábon ért a télvég,
Sokszor mégis, mégis csak élnék:
De felsóhajt Orgovány
S felém sok régi, néma holt int. . .

Már gyakran áldván köszönöm,
Hogy tenyerébe vett pogányul,
A szivem vezekelni járul,
S lehull a templomköszöbön.
És hivom, sirva felkiáltván,
Hitem zenél az orgonán:
Engem is megváltott keresztjén,
Ember vagyok, tehát keresztény,
De szürnyü dalt kezd Orgovány,
S Krisztusként kisért a Sátán.

Már néha asszonyt kergetek,
Befagyott vágyaim riannak,
Anyát áhitanék fiamnak,
Ki nem lesz szolga és beteg
S ki részeg szégyenünk befödné
Fajunk halálos alkonyán . . .
Szereztem asszonyt tiszta szókon,
Galambként szállt felé a csókom,
De jaj, közénk állt Orgovány
És nem merek csókolni többé.

Uram, nem én tettem, nem én
Oltottam a tüzet tüzzel,
Nem tettem csufot vézna szüzzel,
A véres lábnyom nem enyém . . .
De ember ő, ki itt csatangol
És én is az vagyok - talán . . .
Uram, én akkor ott vacogtam
Megcsufolt árva templomodban
És mégis vádol Orgovány,
És félek, irtózom magamtól.

Bécsi Magyar Újság, 1922. január 10.
 
 
0 komment , kategória:  Belső kör  
Peterdi István: Meddig szerelem?
  2018-05-16 07:34:12, szerda
 
  Peterdi István:

Meddig szerelem?


Én nem voltam akkor én.
Mégis, hová lett száz romboló éjszakám s megmosolygása annak ami van?
- Valami csendet parancsolt és csendet tertemtett agyam lázadó sikátoraiban.
És nem mosolyogtam azon, hogy szembenülünk
És hogy most kék szem, zöld ruha, keskeny kéz s ibolyacsokor delejez s hogy akarok aludni
S hogy állunk, állunk, amig úgy érzem hogy repülünk
S hogy a gondolhatlanul nagy és keringő világról s életeiről s üzleteiről mit sem akarok tudni
És azon, hogy tudom, hogy most valahova, másfelé gondolsz -
S hogy mégis reszketve, remegve fognám a percet
S hogy megöregszünk sápadtra vál, távolodik, semmibe vész ami ma a szivembe metszett -
S hogy a jövő szörnyű csapásokat nekünk is tart és hordoz . . .
Hogy nem mosolyogtam akkor ezeken!
Hogy megtagadva, elfelejtve régi-régi énem: születtem újra! -
Hogy lehetett? És hányszor fog még lehetni?
És meddig kell okulnom, s alázkodnom s vigasztalódnom, míg mondhatom: a tanulásnak vége
És nyugodt és isteni életemet élem . . .
Meddig?. . . Meddig?

Nyugat, 1909.
 
 
0 komment , kategória:  Peterdi István  
Hamvas József: Elégia a népről.
  2018-05-16 07:32:52, szerda
 
  Hamvas József:

Elégia a népről.


Kerülöm a népet.
Csapszékben fakad ki
Rekedt indulattal
Dühös gerjedelme.
Gúnnyal röhög, ha győz.
Félénk nyöszörgésü
Szolga engedelme.

Csodálom a népet.
Földrengető erő,
Világ-átteremtő,
Hogyha úgy akarja.
S egy szép igazságtól
Csöndes munkáb a fog
Milliónyi karja.

Szeretem a népet.
Amit egyszer elhitt.
Hogyha hazugság is,
Rendületlen védi,
Mert ilyen nagy gyerek.
Kopott játéka is
Kedves kincse néki.

Sajnálom a népet.
Nehéz vajúdás közt,
Vágyó gyűlölettel
Szül meg új világot.
Hóhér és vértanú.
Vad éjben álmodja
A hajnali álmot.

tavasz_1920. szept. 19.
 
 
0 komment , kategória:  Hamvas József  
Batsányi János: Serkentő válasz
  2018-05-16 07:31:09, szerda
 
  Batsányi János:

Serkentő válasz

Virág Benedekhez,
1789.
(Székesfejérvárra)


Vettem leveledet Duna mellyékéről,
Dicsőült királyink temetőhelyéről,
Hol nemzetünk újra felkelő fényéről
S Nemesnek énekelsz szép győzedelméről.

Látom: a természet két legszebb kincsével
Birván, érzékeny szív s mennyei elmével -
Gyakran barátkozol múzsák seregével,
S borostyánt érdemelsz lantod verésével.

Megjártam múzsáddal Szelim bús országát:
Dőlőfélben láttam tündéres nagyságát;
Letette hajdani dagályos vadságát:
Gyász-szín váltotta fel a félhold világát.

Iszonyodva nézi kipusztult vidékit,
Félelem s jaj tölti elrémült hajlékit;
Hasztalan mutatja hatalma árnyékit,
Végső romlás várja Ozmán maradékit.

Néha-nap Szulejmán ha kardját kötötte,
Egész kereszténység reszketett előtte;
S ha vitéz nemzetünk útját nem vehette,
Vérengző táborát Bécs alá verette. -

Szerencse kockái ekképpen változnak;
Egynek dicsőséget, másnak gyászt okoznak.
Ha két hatalmasok öszvebarátkoznak,
Harmadik fejére végső veszélyt hoznak.

Innét emelkedvén elmémnek szárnyára,
Klióval szállottam Apolló halmára,
S felvevén a földet szemem cirkalmára,
Úgy néztem a népek változó sorsára.

Egek! mely képeket láttanak szemeim!
Mely szörnyűségeken jártak képzéseim!
Irtózás fogta el érzékenységeim,
Míg végre keblembe hullhattak könyveim.

Mint a bús tengernek felzúdult habjai
Ordítnak, s halmokra dőlöngnek halmai:
Úgy törnek egymásra a földnek fiai,
Harag s bosszúságnak gerjesztvén lángjai.

Sokalják társoknak kiszabott pályáját,
Nem várhatják sírba-döntő nyavalyáját;
Magok élesítik a halál kaszáját,
S dicsekedve rontják istenök munkáját!

Nékünk is, kik hajdan Tanais partjait
Elhagyván, lakhelyünk szoros határait,
S nem tudván az egek titkos szándékait,
Harcolva kerestük ősink birtokait, -

Mennyi vér festette súlyos fegyverinket,
Míg elfoglalhattuk új örökséginket?
S Róma törvényihez szabván erkölcsinket,
Bátran mivelhettük gazdag mezeinket?

Mennyi magyar vértől pirult Márs oltára,
Hogy hazánk ne jutna mások birtokára?
Elődink, felkelvén gyakran oltalmára,
Százezrenként dőltek ellenség kardjára.

Vérbe merült idők! Egek keménysége!
Ó Várna, ó Mohács szomorú térsége!
Tirólatok áradt hazánk sok ínsége,
Tirajtatok húnyt el régi dicsősége!

László! vitéz ifjú! kinek drága vére
Oly gyászos éjt hozott magyarok egére,
Ó! miért ügyeltél mások intésére,
Frigytörést javallók csalfa beszédére!

Lajos! boldogtalan atyának magzatja,
Gonosz tanácsosok példás áldozatja!
Te, kinek csak neved szomorú hangzatja
Népedet még ma is könyre fakaszthatja!

Voltam táborodnak puszta állásain,
A siető Duna suhogó partjain:
Bús csendesség fekszik atyáink hamvain,
S bágyadt szél lengedez sírjaik hantjain.

Harmatozó homály borul a szemére,
Ha tekint az utas ez iszonyú térre;
Epedő szívvel dől oszlopod kövére,
Népünk s dicsőségünk temetőhelyére!

Hazánk, vitézségnek hajdan oskolája,
Ott lett dühös égnek vérengző pályája;
S Árpád szabad népe, híres unokája,
Ott lett egy szultánnak adózó szolgája!

Nyögött a bús nemzet jármának alatta,
De láncából magát nem szabadíthatta,
Mert hogyha bosszuló fegyverét ragadta,
Akkor is csak önnön kebelét szaggatta.

Az egyenetlenség, (pokol rút fajzása!)
Irígység, kevélység titkos súgallása,
Sok maszlagos polgár garázdálkodása,
S rossz, kaján szomszédink vad agyarkodása -

Úgy hányták hazánknak szédült gyermekeit,
Mint a balszerencse játékeszközeit.
Örökös homályok fedezték egeit;
Jaj s panasz töltötte bánatos völgyeit!

Hát a vallás ügye mennyi vért ontatott,
Míg az ész fáklyája világot adhatott?
Ha ki ajándékot égből nem kaphatott,

De hová, ó múzsám! gyászos énekeddel,
S szíveket terhelő emlékezeteddel?
Ne újítsd sebeink érzékenységeddel;
Hagyj fel véres könyre kísztő keserveddel.

Ím, nyög a hazafi most is fájdalmában,
Nem vehetvén reményt árva mivoltában;
S nem találván hazát önnön hazájában,
Csak panasz, csak jajszó zeng bús ajakában.

Hasztalan említi törvénye szentségét,
Annyi drága vérrel szerzett örökségét;
Sőt, gyanúba hozván egyenes hívségét,
Ezáltal halmozza nagyobbra inségét.

Igy, ha a múltakat eszébe juttatja,
Arcáit öntözi szemének harmatja;
S ha viszont jövendő napjait forgatja,
Szívét bú, gond, bánat s kétség fojtogatja.

Mint a sérült atya, ki háza népére
Éh-halált lát jőni kisded gyermekére,
Hogy kedveseinek lenne segédére,
Elszánja életét tenger veszélyére.

De hajóját szélnek alig eresztette,
Hogy rengő zaj támad alatta s felette;
Csattogó mennykövek repülnek mellette;
Ég, föld, tenger egybeszakad körülötte.

Partra vervén a szél megrepedt sajkáját,
Szívdobogva éri elhagyott tanyáját,
S ölelni akarván párját s fiacskáját,
Híve koporsóján találja árváját. -

De sokat-tűrt hazánk kétes homályában
Bízzunk a nemzetek kegyelmes atyjában!
Ha sorsa őnéki vagyon oltalmában,
Nem fog elhagyatni bús árvaságában.

Véget ér szenvedett erőszak-igája,
Kedvet nyér hallatlan hűsége példája;
S talán megindulván József is reája,
Biztos partra jutand hánykódó bárkája. -

Ilyen jobb szerencse édes reményére,
Igyekszünk mi nyelvünk felemelésére,
Hogy Phoebus, tekintvén dicső szépségére,
Nyájasb szemmel nézzen nagy Árpád népére.

Boldog az az ország, melynek kebelében
Múlatnak a múzsák békesség ölében.
Ott van az igazság teljes mértékében,
S törvény és szabadság egész erejében.

Míg ezek kedvelik csendes vidékinket,
S híven megőrizvén magyar erkölcsinket,
Egyességre intik hajlott szíveinket -
Addig folyja bőség áldott mezeinket.

Jövel hát, barátom! te is e pályára;
Segítsd társaidat elfuthatására.
Siessünk egyszersmind dicsőség halmára,
Míg borostyán lehet fáradságunk ára.

Lesznek majd olyanok a magyar hazában,
Kik reánk ismérnek érdem templomában,
S ha már enyészünk is ciprus árnyékában,
Jó hazafiaknak neveznek számában!
 
 
0 komment , kategória:  Batsányi János  
Csuka Zoltán: Távoli kiáltás.
  2018-05-16 07:29:14, szerda
 
  Csuka Zoltán:

Távoli kiáltás.


Éjszaka
hegyek fekete gerince dörzsölődik az éghez,
fölöttük szikráznak a szeptemberi csillagok,
s lenn a tenger teste fekete üveg.
Nagy messziről ilyenkor csóváznak előre
elnyújtott távoli kiáltások,
száguldanak a víz fölött,
s messzi sziklák kemény mellére
fáradtan leroskadnak.
Hallod a távoli kiáltást,
holdfény havaz,
s a tengeren valakiből kifájdul a távoli név,
ki tudja, kié,
hűvös fájdalmat borong a távolokba,
tán nekünk is üzen benne valaki,
s hullámtalan parton
sápadt arccal csak hallgatunk.

Kalangya 1932.
 
 
0 komment , kategória:  Csuka Zoltán  
Bozzay Pál: A hazáért .
  2018-05-16 07:26:57, szerda
 
  Bozzay Pál: A hazáért .

(Josephstadt, 1850.)


Könyekben úszik a szem, oh e köny
Nagyot fog a világnak mondani,
Sors-üldözött magyarnak könnyeit
Itták e már az Elbe habjai?
Távol e közel ború a láthatáron,
A sziv hallgat, a sziv csak titkon ver . . .
Ki az, ki vélem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

Eljöttetek megülni a napot.
Mit ünnepeltek: gyászt vagy örömet?
Virágot hoztok az új tavaszon,
Vagy fátyolozva könnyező szemet?
Egy elbukott világ, idegen Isten
Oltári előtt térdein hever . . .
Ki az, ki vélem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

Sorsod rövid dicsőség, hosszu gyász;
Én mindkettőben híven osztozom:
Dicsőségedben lelkem üdvözül,
Balsorsodat szivemben hordozom.
Én hordom azt és megnyugodva hordom,
S lelkemnek olyan édes e teher . . .
Ki az, ki velem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

Ki látta a füstölgő romokat?
Apáinak megrongált csarnokát,
Hol a gazdátlan téren, udvaron
Örvetlenül ugatnak a kutyák.
Irigység, árulás zsarnok-szeszélynek
Gyermek-szemébe füstöt, port kever . . .
Ki az, ki vélem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

Hazám, hazám! egy fölfeszittetett
Istenkép a keresztfán, bármi szent,
Sárral dobált meg a pogány s szidott
Mint egy latort, mint egy istentelent;
De a te képed, a te szenvedésed
Sok szivben hangos dohogással ver . . .
Ki az, ki vélem a magyar hazáért
Pohárt emelni mer?

A Krisztus is meghalt már egykoron,
De azután ismét föltámadott -
Feltámadásod napját várom én,
Azt várom én, csak azt a nagy napot!
S akkor, midőn az egy ujonti éltet
Az eltiport halállal küzdve nyer:
Ki lesz, ki vélem a magyar hazáért
Fegyvert emelni mer?!

Vasárnapi Ujság - 1868. május 31.
 
 
0 komment , kategória:  Bozzay Pál  
Válóczy Szilvia: A magány napjain
  2018-05-16 07:24:23, szerda
 
  Válóczy Szilvia:

A magány napjain


Dühös voltam, amiért magamra hagytál,
nem kerestél, mert nem volt rám időd,
a némaság, a magába húzó magány
tékozlón hosszú, üres napokba szőtt.

Nem én akartam így, nem értettelek,
akaratodban a tett messzire miért került,
őszinte válaszok helyett mellkasomba
fájó csended kábaságba miért merült.

Ölében ringatott helyetted a téli kert
és hajnalok sírtak a havas erdők felett.
Vártalak, de a könnyesröptű időtlenség
helyetted, vigasztaló oltalmába vett.

Veresegyház, 2017. január 16.
 
 
0 komment , kategória:  Szyl  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 10 db bejegyzés
e hónap: 310 db bejegyzés
e év: 2265 db bejegyzés
Összes: 32162 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 2144
  • e Hét: 10255
  • e Hónap: 62488
  • e Év: 1433564
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.