Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Kun Magdolna
  2018-05-02 09:58:53, szerda
 
  Kun Magdolna

Várlak

Várlak, ha őszi napban sápad minden, ami él.
Ha hulló levelek nyomát görgeti a szél,
és sűrű eső áztatja azokat az avarhantokat,
ahol temetett emlékek a virágzó nyarak.

Várlak, ha hó dermeszti lépésnyomomat.
Ha elfagyott lábaimon piros vér fakad.
Hisz mindaddig, míg várlak, hinni tudom azt,
hogy egyszer összeér kezünk az őszi fák alatt.

S akkor bármily hideg lesz is a jégkristályos tél,
összetartozásunkat már nem választja szét,
sem a földi mélység, sem a magasságos ég,
mert Isten rója hűségünkre a bilincsek szegét.
 
 
0 komment , kategória:  Kun Magdolna  
Devecseri Gábor
  2018-05-02 09:57:08, szerda
 
  Devecseri Gábor

Ha elmész

Ha elmész, ne mondd azt, hogy ,,Elmegyek.",
még azt se, hogy ,,Megyek, de visszajövök.",
csak ,,Visszajövök.". Azt az undokságot,
hogy közben elmész, ebből is tudom.

Lásd, a temetők kapuján
ízlésesen, és a közbeeső
halálra való minden célzás nélkül
csak ennyi áll: ,,Feltámadunk".
 
 
0 komment , kategória:  Devecseri Gábor  
Erdős Renée
  2018-05-02 09:55:20, szerda
 
  Erdős Renée

Vannak lányok...

Vannak leányok, remegő szüzek,
Csókot nem adnak soha senkinek.
Vágyuk fehér, miként az imádságuk,
Őrangyal őrizi az álmuk,
S tavaszszal, ha a hóvirágok nyílnak
S ébred a kert: magukban sirnak.
Ilyenkor szomoruk, halványak
És vőlegényre várnak.

Vannak asszonyok, szomorúk, szüzek,
Csókot nem adnak soha senkinek.
Vágyuk biboros, mint az alkonyég,
Szemükben hideg, szent csillaga ég
Az eltemetett, elfeledett multnak,
Ritkán mosolyognak. Sok titkot tudnak,
A szavuk zengő, mint egy régi óra
Finom ütése. Kedves, szép halottak.

Becsukott kertek...alvó paloták...
Lelkükben egy színes mesevilág
Csodái múlnak és fakulnak...
Fák, mikről ismeretlen, nagy virágok
Hímporos szirmai hullnak...
Bennök minden áldás - és minden átok.
Csak nagyon jót és nagyon rosszat láttak,
Korán őszültek, korán elfáradtak,
És bucsut mondtak a világnak...

Vannak leányok, remegő szüzek ...
S asszonyok, a kik semmire se várnak...
 
 
0 komment , kategória:  Erdős Renée  
Zsidó Piroska
  2018-05-02 09:53:12, szerda
 
  Zsidó Piroska

Csendben

Ha csend­ben ülsz, bejön hozzád,
ami­nek nincs ott­ho­na:
hal­lat­szik olyan­kor körülötted
a vi­zek, fák dala.
Olyan­kor ta­nulsz nagy­ra nőni,
Szi­gorú me­der­ben foly­ni le,
Ta­nulsz sut­tog­ni, éne­kel­ni,
S megszólíthat a szél szíve.
 
 
0 komment , kategória:  Zsidó Piroska  
Rejtő Jenő
  2018-05-02 09:51:39, szerda
 
  Rejtő Jenő

Furcsa esték

Most néha-néha álmodozni szoktam
nevetséges ez nagyon, de szép.
Az ember alkonyatkor meghatottan
álmodik csendben egy-két bús mesét.

Hogy - teszem - lassan elmúlik az ősz
vagy mondjuk nyárral álmodik szegény
vagy meglát Téged amint csendben jössz
és mondjuk sír is éjnek idején.

Vagy hogyha éppen utópiát vágyom
megcsókolom lágyan a kezed
vagy néha-néha megcsókollak szájon
bolond, bús kis álmocskák ezek.

És ránk borul az éjjel édesen
és látom, hogy nekünk mindent lehet
az ilyenek nem álmok, kis szívem,
ez már egy bódult, lázas őrület.
 
 
0 komment , kategória:  Rejtő Jenő  
Kölcsey Ferenc
  2018-05-02 09:50:28, szerda
 
  Kölcsey Ferenc

Könnye csillog...

Könnye csillog, arca nedves,
És borongva feltekint.
Isten hozzád, zeng a kedves,
S hő kebelre dől megint.
Átkarolja még a hívet
A végső bús éjjelen,
Ajkon ajk ég, szív ver szívet,
És a búcsu végtelen.
 
 
0 komment , kategória:  Kölcsey Ferenc  
Bede Anna
  2018-05-02 09:29:40, szerda
 
  Bede Anna

Harminc kő

Harminc kő hátamon,
harminc gond szívemen.
Harminc év terheit,
vágyait viselem.
Harminc év kis idő,
megállni még kevés,
tegnapja feledés,
holnapja keresés;
harminc év kis idő,
hetven év már nagyobb,
apám tűnt évei
vivője is vagyok...
Ezt hagyta örökül,
s apjának terheit,
földtépő őseim
céltalan terveit.
Századok múltak el,
és minden úgy maradt,
de minden kín felett
és minden súly alatt
így hitte nagyanyám,
így várta ükapám,
hogy: majd a gyerekem...
hogy: majd az unokám...
Apáról fiúra,
anyáról lányra szállt
e mind-nagyobb batyu,
s most én viszem tovább.
Ezért van, hogy szavam
ekképp kell érteni:
ha azt mondom, hogy ,,én",
ez azt jelenti: ,,mi";
tíz nemzedék szava
fejem körül lebeg.
Ha szólok, szólanak.
Megyek, ha küldenek.

Harminc év kis idő,
hetven év már nagyobb,
ezer év vágyai
terhétől fulladok.
Le sem is tehetem,
nagy súlya egyre nő;
továbbküld a jelen,
befogad a jövő.
 
 
0 komment , kategória:  Bede Anna  
Benke László
  2018-05-02 09:25:12, szerda
 
  Benke László

Az elcserélt magány
Válasz VanVannak

Vagyok én mindenhol,
égen, földön, csillagon.
De hiszen mindenki tudja,
magányom és közösségem
lettél, bennem élsz folyton,
láthatóan és láthatatlan.
Ma éjjel piros bársonyban
láttalak s éltelek,
mentem utánad buszon, villamoson,
nem égtek sehol fényjelek,
mintha valaki megjósolta
volna bársony-érintésedet,
kerestem lényed ízét, illatát,
valóság voltál? vagy elképzeltelek?
kérve kértelek,
vagy üvöltve űztem volna el
az ólálkodó halált?
Alig hittem el, hogy
álmom bársonyán
egyetlen valóság lehetsz,
hogy találkozunk az úton
és elcseréljük magányunk piros bársonyát;

az ismeretlen jós,
a jó öreg már várt reánk,
közönséges barna ruhában vezetett,
zöld szeme a mindenség fényénél kékebb
tűzben égett,
és mégis, mintha közönyösen;
éreztem én is az Isten-szagot,
a teljes életét, a szerelem hús-vér szagát,
s az öreg jós úgy mutatta az utat,
mint aki mindent ismer, mint a tenyerét.
- Tengerre menjetek, tanuljatok
fenségesebb ragyogást,
a gyöngyházfényű messzeségtől
nyugalmat és remegést,
álmodozzatok és szeressetek,
ahogy az egek és partmenti fák
derengenek, gyűjtögessétek
egymásnak a reményt;

a jós szavából
a sóhajok jövendő nyugalmát
fogtam fel, szerettem volna érezni talán,
hogy mióta is várlak, Istenem,
mióta is, mióta a tisztaság
vágya bennem fészket rakott;

s mennyien csodálkoztak páros létünkön,
hogy mennyire szeretem
benned örök szomjúságomat,
de nem mertek szólni sem.
Lehajtott fejükben úgy merengtek el
mintha láttak volna már
ölelkező hullámokat,

szavak szerelmesét
az élet piros bársonyán,
mintha megéltek volna már
hozzánk hasonló perceket,
a tenger minden cseppjét,
egy napnyugtát, napkeltét,
Isten ujjával rajzolt
partok végtelenjén
egy másodpercet legalább,
s mintha sejtették volna
miért kell titkolni esendőségüket;

emberarcuk sokszor megviselt -
úgy tettek a percek bársonyán
mint akik alva pihentetik el
zsibongó vérük fáradtságait,
mintha nem irigyelnék
életünk égő bársonyát,
de az is meglehet, hogy ők is épp olyat
képzeltek magukra sokszor is,
láttunkon ezért eshettek
mély zavarba s aludtak el,
ahogy vitt a villamos.

Az öreg jós furcsa darócban
jött velünk tovább, s ahogy félszemmel
láttam tekintetét
életünk e ritka járatán,
az elmosódott arcúak

ámulva álomruhánk
folyton égő bársonyán
úgy lengedeztek
üresen, vagy titkos vágytól fényesen,
mint akik jártak erre már,
s éppen olyanok, mint mi vagyunk.
Csakhogy nem volt olyan senki több,
amilyen én voltam, s te voltál nekem.

És akkor hirtelen
az ösztön éjjelen
újra egyedül,
mint a Hold,
álomtalanul
megyek lefelé,
VAgy állok valahol
állati mezteleN,
és nem tudom,
mért nem VAgy velem,
ha földön égeN csillagon
én mindenhol
ott vagyok veled.
 
 
0 komment , kategória:  Benke Lász  
Bényei József
  2018-05-02 09:19:53, szerda
 
 
Bényei József

Egy ház eladó

Az istállót apámmal cserepeztem,
piros pora a nyelvemre tapadt.
Lécek között, dadogó szédületben
húgomnak hittem minden madarat.

Tudom, az volt az igazi magasság,
legmesszebb onnan láthatott a vágy.
Fejem sűrű sugarak záporozták:
csak a futó nap gyorsasága fájt.

Ujjaimról a hólyag rég leszáradt.
Elfeketült a sok vörös cserép.
Nekivágtam a tágasabb hazának,
s halványabb lett, kisebb a régi kép.

Lécek formáit sima tenyeremben
most újra érzem, hogy apám üzent:
a ház eladó. Hontalanná lettem,
kalapálja valami odabent.

A repedések vonalát az ujjam
kitapogatja mindegyik falon,
göcsörtjeit, gödreit megtanultam,
hordom azóta hajlott vállamon.

Hiszen hazám volt. Senkisem felejti:
- szélén viskók, főutcáján a házak, -
csordás kürtjét, ricsaját mindenesti
porban tolongó nagyhasú libáknak.

Levél, ha fordul, ritka hír ha jön,
apáméknak az idő ennyi csak;
állnak soká, állnak a küszöbön,
az alkonyatba mártva arcukat.

A ház magányuk nyolc meszelt fala,
hova lehetne innen szállani?
Üres mint a hallgatag éjszaka,
meszelt falak: a csend határai.

Az eladott házból útra kelnek,
s idegen földben, mint a pálmafák,
őrzik zúgását otthoni szeleknek.
Száradnak és eldőlnek. Nincs tovább.
 
 
0 komment , kategória:  Bényei József  
Ady Endre
  2018-05-02 09:17:23, szerda
 
  Ady Endre

Örök vágy

Ha ellobog majd ifju lángom,
Ha majd zokogni sem tudok
S a sok, rommá verődött álmon
Dermedten összeroskadok,
Vajon a nyugvás tompa kínját
Érezni nem lesz oly nehéz?
Vagy vágyón fogom visszasírni
Az örök, kínos szenvedést?
Ha ellobog majd ifju lángom
S örök megnyugvás int felém,
Milyen szellem fog felkeresni
Testemnek porladó helyén?...
Az örök vágy lángszellemének
Árnya kisért majd engemet,
Mert, hogy vágy nélkül elhamvadjak,
Érzem, tudom, hogy nem lehet!
 
 
0 komment , kategória:  Ady Endre  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 9 db bejegyzés
e hónap: 206 db bejegyzés
e év: 1371 db bejegyzés
Összes: 7939 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1818
  • e Hét: 4004
  • e Hónap: 55061
  • e Év: 354815
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.