Regisztráció  Belépés
marcyt.blog.xfree.hu
Napraforgó a legtöbb lány, ahogy a virág, a fényre vár.Megváltozott az új világ. Szív és lélek, háttérben áll.... forognak a nap felé, pedig felhős az ég. Jánoki Imre
1945.12.03
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Antal Adrienn: Anyám keze
  2018-05-06 08:03:06, vasárnap
 
 

 
 
0 komment , kategória:  Antal Adrienn  
Nyíresi-Tichy Kálmán: Prológ anyák napjára.
  2018-05-06 07:57:47, vasárnap
 
  Nyíresi-Tichy Kálmán:

Prológ anyák napjára.


Az ős káosz felett trónolt az Isten.
S mikor végetlen irgalmú szívében
Kigyúlt a vágy, hogy életet teremtsen,
Hatalmas jobbját lassan felemelte
S első parancsa szólt: legyen világosság !
És lőn világosság.

Majd elválasztá az Eget s a Földet,.
Napok, holdak és csillagok születtek,
Tengerek árja zúgott, Alpesek szegezték
Szirt-testüket a zord felhők fölé,
Erdők s vizek vad- s hallal népesültek,
Virágos rétek illatot leheltek
S madárdalt zengett őshazánk, az Éden.

S míg fenn a csillagok parancsolt pályán
Indultak Isten-tüzte céljaik felé,
Itt lenn az Édenkertben lőn az első ember,
A boldog porszem Isten tenyerén.
Az égi Jóság még tovább becézte:
Testéből vétetett párjának teste,
Az első nő, az első asszony: Éva.
Első virág a büszke férfi-mellen,
Első anya, mióta ember él e földön !

Ó jaj, az Éden - elveszett ! A bűnök ólma
Bús mélyre húz. De megmaradt csodának
A felmagasztalt drága női eszmény:
Az édesanya tiszta fényű képe.
ö megmaradt a legnagyobb csodának
Isten teremtő müve láncszeméül,
Hogy Édentől az ítélet percéig
Hidalja át a végtelen időket.

Anyák, anyák a sors minden gerezdjén:
Anyák a mélyben, síró, vad nyomorban,
Anyák az ormon, dúsan, fényözönben,
Rongyban, bíborban, sárban és aranyban,
Fehérek, sárgák, barnák és sötétek,
Öt földrész minden bábeli fajából,
De mind egyforma égi nagy paranccsal:
Szenvedni, tűrni várni, éltet adni
És minden vártán minden sorsot állni,
Sebet kötözni, csak bent, némán fájni,
Életharc-fáradt férjet vigasztalni,

Erőfosztottan új erőt lehelni,
Kis magzatát száz gonddal felnevelni
S ha kell, a sors malmába mégis odaadni,
Halál, betegség, háború zsoldjába,
A sorscsapások bősz, mohó torkába . . .
Elhangzó lépteik után remegni
És szívrepesve mindig vissza várni,
Az elbukottat mindig felemelni,
A vétkezőnek mindig megbocsátni,
Az áldozatra mindig készen állni,
Utolsó lélegzettel is csak másért élni !

Ó, áldott, áldott, áldott anyakéz !
Lásd: ott a bölcsőn kisdede fölött
És ott keni az ízes kenyeret
Az iskolába induló fiának.
És összekulcsolt anyakéz esengve
Egekbe zörget istenáldást kérni
Az életharcba induló fejére.
Ott virraszt lázas órán betegágy fölött,
Ott reszket örömében oltár küszöbén
Párját választott fia, lánya mellett.
Ott marcangolja önmagát, ha balsors,
Csapások tépik szíve gyermekét
És kínba dermed, hogyha sírverembe
Búcsúzóul hidegrögöt hajit . . .
De drága szíve akkor sem hasad meg.
Mert élni kell, hogy könnyel elborítsa
S virággal hintse meg a drága hantot . . .

Ó, nincsen annyi hópelyhe a télnek.
Amennyi anyasóhaj száll az égre !
És nincsen annyi esőcsepp a nyárban.
Amennyi anyakönny hull e világon !
S ha elvennéd a földtől a napot:
Tudósok népe adna fényt helyette.
Ha elvennéd az éltető nyarat:
Az erdők, tárnák adnak meleget.
Ha nem volna mindennapi kenyér:
Van csutka, málé, sárgöröngy, fakéreg.
Ha kiapadna minden földi forrás:
Az égi harmat mégis oltja szomjunk.
A süket lát, a vak tapint s a néma
Jelekkel mégis érteti magát.
De próbáld csak kivenni földi létünk
Rendjéből Öt, a drága jó Anyát:
Üvöltő ordasok tanyája lesz a Földből,
Az ember nem lesz ön-nevére méltó,
Megszégyeníti Isten remekét
És elvadulva hull saját porába !

Ha a teremtés Isten remeke
S a Föld fölötte ékes diadém
S e diadémban drágagyöngy az Ember,
Az Anya: Isten csókja, rajt' e gyöngyön !

Lefuthat száz s száz csóvás üstökös,
Kialhatnak bolygók, napok, egek,
Kihányhatnak a csillagmiriádok,
De míg egyetlen anya szíve dobban:
A mérhetetlen éjtszakában mindig
Ragyogni fog egy tisztafényü csillag, -
Túlélve minden múló égi vándort:
A halhatatlan anya-szeretet!

Magyar lélek. 1943. április.
 
 
0 komment , kategória:   Nyíresi-Tichy Kálmán  
Somogyi Ignácz: Az én kedves anyámnak.
  2018-05-06 07:56:17, vasárnap
 
  Somogyi Ignácz:

Az én kedves anyámnak.


Hogy ha fáj az élet, bú nyomja a lelkem,
Hogy ha a világnak hidegségét érzem,
Ha az irigységnek kaczagását hallom,
És nincs egy rokon sziv, mely hő napsugárként
Szétverné felhőit, kebelem egének :
Édes jó anyámra gondolok ilyenkor
S feltűnik szivének meleg hő szerelme,
Mint a szivárvány a siránkozó eget
Engem átölelve . .

Ilyen forró szivet vajjon ki is látott?
Lángba borítana százezer világot !
S hogy ha talán a nap kihamvad az égen
Ez a sziv fog újra ragyogni helyette,
S örök-kikeletet fog lesugárzani
A hervadó, beteg, öreg természetre;
Nem is tudom én azt, hogy birhatom én meg
Ezt a mennyországi édes melegséget?
Oh hogy is lehet az, mikor rajta csüggök,
Hogy porrá nem éget? -

Miért is szeretsz ugy édes anyám engem?
Hiszen e szerelmet én meg nem érdemlem!
Nem érdemlem - s mégis, ha te nem szeretnél,
Sötét pokol lenne előttem az élet,
Melyben a szenvedés : ez a gonosz lélek
Reményt, örömeket, mindent összetépett,
S minden utat elzárt, mely az éghez vezet;
De igy szerelmednél lennék bár megvetve :
Megáldom a perczet. a melyben beléptem
E tajgó életbe.

Emlékembe hozom azt az egy pár perczet,
Midőn jó szivedtől elszakadnom kellett :
Sötéten borúltál vérező keblemre,
Mint a gyászos felhő a búcsúzó napra,
Reszkető két kezed az anyai áldást
Vigasztaló édes útitársul adta . .
Oly nehéz volt válnom . . . sokszor megindultam,
Vissza-visszahivott forró zokogásod . .
Szemeidben a kin elsírt drága, fénylő
Gyöngyözöne látszott . . .

Emlékembe hozom a keserű órát.
Mely lelkemen annyi édes but szövött át . . .
Midőn megláttalak, bolyongásom után,
És te már hallottad a hír felhőjének
Dörgéseit rólam; hallottad, hogy édes
Álmaid, reményid semmivé levének . . .
Sötét éj volt, tudom . . egy csillag sem volt már
Tán köny alakjában mind lehullt arezodra?
Pirongatni kezdtél - jaj de már a vége
Csókokba volt folyva . . .

Emlékembe hozom, midőn haloványan
Feküdtem a kínnak tövises ágyában,
Halkan vert a szivem - alig lélekzettem
Oly közel voltam már a sírnak révéhez !
Suttogtak körültem- azt monda mindenki :
Ez is nemsokára már a halálé lesz !
Szivednek lángjával virrasztál felettem,
Nem engedted jőni a halált hozzám el,
Nem is mert az jőni; mert tán megvakitád
Szerelmed fényével? . .

Emlékembe hozom - oh de hiszen oly sok
Az az éles emlék, mely szivemben ragyog,
Mint a tiszta égen a millió csillag,
A melynek nagy számát nem tudhatja senki,
Mint végtelen számu gyöngyét a nagy tenger
Az én szivem azt mind, mind magába rejti,
S oly jól esik olykor, ha vérzik a szivem,
Hogy ha el elnézek e végtelenségen,
És bánatom elég szerető szivednek
Szent verőfényében . . .

Vasárnapi Ujság - 1860. junius 24.
 
 
0 komment , kategória:  Somogyi Ignácz  
Létay Lajos: Édesanyámnak
  2018-05-06 07:55:09, vasárnap
 
  Létay Lajos:

Édesanyámnak


Kezemben a tavasz
Első kis virága.
Szívemben a szeretet,
Tisztelet és hála.
Ezzel köszöntelek,
Édesanyám drága.

Kívánok sok erőt
Egész életedre,
Kitartást és sikert
A te lépteidre!
Éljen nagyon soká,
Édesanyám drága!
Ez az én szívemnek
Legfőbb kívánsága.
 
 
0 komment , kategória:  Létay Lajos  
Jörgné Draskóczy Ilma: Nagyanyó.
  2018-05-06 07:49:41, vasárnap
 
  Jörgné Draskóczy Ilma:

Nagyanyó.


"Gyere be lányom, hűvös már az este,
A hóharmat a kis kertet belepte,
Fagyos lehelet húz a völgyön át.
Terjesztve orvul grippet, reumát.
Megszállja nehéz fulladás a melled :
Jobb itt a kályha mellett."

"- Óh nagyanyó, a kezem csupa tüz !
Óh nagyanyó, az arczom csupa láng !
S hidd el a nyári verőfényhullásban
Sem volt ily fényes, forró a világ !
Szivemben csodás káprázatok égnek !
Nincsen felettem hatalma a télnek !"

" - Jaj gyermek, gyermek, milyen zavaros,
Mily érthetetlen, fonák a szavad.
Egy csésze thea, illatos, orosz
- Ég már a láng a szamovár alatt -
Talán segit még. Gyorsan, gyorsan ! Lásd :
Már meglepett a láz . . . "

" - Óh nagyanyó, óh nagyanyó !
Azért, hogy most már tél hava takar :
Hát sohse' voltál, mondd csak - fiatal ?
És nyugodt, józan homlokod mögött
Rózsaszín álom sohse' röpködött ?
S nem legyintette meg a kikelet
Egy virágszállal csukott szivedet?
Sohsem lopta fel arczodba a vért,
Nem tudtad azt se: mi az ölelés ?
S ha két szem delejesen egybevész.
S hogy mily üdvösség van egy hosszú - szótlan
Reszketeg csókban ? "

. . . A nagyanyó, a nagyanyó
Hallgatja némán . . . elmerengve.
Mintha egy régi mese lenne.
Kihűl a csésze . . . kihuny a parázs,
Átszáll a szobán valami varázs,
Öreg szivére, ifjú álmodás.
Mintha csendülne ódon, halk zene,
S a légben jázminillat lengene,
S a regés múltból évek ködén át
Egy kék szempár küldené sugarát.
Kedves, pajzán, de kissé - vádoló :
"Óh nagyanyó, kis nagyanyó !
Egy csoda-bájos estelen
Hát nem tudtad, hogy mi - a szerelem ?. . ."

a_het_1906. jún. 10.
 
 
0 komment , kategória:  Jörgné-Draskóczy Ilma  
Pósa Lajos: Az én aggódó anyámnak.
  2018-05-06 07:48:43, vasárnap
 
  Pósa Lajos:

Az én aggódó anyámnak.


Ne sirasson annyit édes anyám, lelkem,
Az a jó úristen megsegít még engem !
Hisz' hogy most az élet nagy keresztjét hordom :
Majd meglássa : lesz még nekem is jó dolgom.

Nem bukhatorn én el ennyi küzdelemmel,
Ennyi verejtékes, néma türelemmel.
Sorsomon diadalt kell nekem aratni,
Ha az ég a földdel össze fog szakadni.

A kit hány-vet a sors, mint habot a tenger:
Ne sirassa senki, abból lesz az ember !
Megtanul a saját maga lábán járni
S dörgő zivatarban mint kőszikla állni.

Nem halok meg addig, jó anyám, ne féljen,
Míg koszorút nem nyer annyi napom - éjem.
Nem hagyom itt addig ezt a szép világot,
Míg szülém engemet boldognak nem látott.

Istenem, ha néha a jövőbe nézek:
Már előre is nagy boldogságot érzek.
Látom lesimulni a habok redőjét
S éltem hajójának csendes kikötőjét.

Egy áldott teremtés lesz majd feleségem,
Ki a fúvó széltől is fog óvni engem.
Ellesi titokban minden gondolatom',
Én pedig jutalmul összecsókolgatom.

Édes anyámasszony hozzánk jön majd lakni,
Aranyos menyének tanácsokat adni.
S ég urához küldi haladó imáját,
Majd ha ringatgatja siró unokáját.

Ne sirasson annyit édes anyám, lelkem,
Az a jó úristen megsegit még engem !
Hisz' hogy most az élet nagy keresztjét hordom :
Majd meglássa : lesz még nekem is jó dolgom.

Vasárnapi Ujság - 1876. január 16.
 
 
0 komment , kategória:  Pósa Lajos  
Paál Balázs: Így akarom
  2018-05-06 07:47:27, vasárnap
 
  Paál Balázs:

Így akarom

Egy anyához


Ne oktasd úgy, hogy boldog vágyjon lenni,
Keressen célt az életen kivül,
Akarjon forró álmokért epedni,
Ahol a vágy melege is kihűl.

Ne állj útjába, hogyha elbolyongna,
Hadd izzadjon az élettengeren,
Valahol majd csak ráhajol szivére
A boldogság, a nyár, a szerelem.

S ha rólam kérdez, elég ha szemedben
Egy értem ejtett könnyed fölragyog,
Abból megérzi, hogy szerettük egymást
Mi ketten - és ő is szeretni fog.

Tavasz 1920. jun. 6.
 
 
0 komment , kategória:  Paál Balázs  
Kosztolányi Dezső: Anyám.
  2018-05-06 07:45:37, vasárnap
 
  Kosztolányi Dezső:

Anyám.

- Egy régi fotográfiára. -


Itt oly fiatal még. Tizenhat éves.
Mellén egy nagy elefántcsontkereszt.
De dús, komoly haján, bársony ruháján
Titkos jövendők szenvedése rezg.
Keze ölében álmodozva nyugszik
Karpereczek, gyűrűk súlya alatt . . .
És könnyen az asztalra könyökölve,
Feje előrebillen hallgatag.
Oly idegen igy. Olyan ismeretlen.
Tündéri ábrándok menyasszonya.
Csak a szeme nevet rám ismerősen,
Két mélabús, merengő viola,
Csak két szemében ismerek magamra,
Mely eljövendő álmoktól homályos
S rettegve a bús végtelenbe dermed.

(A lelkem már körötte szálldos.)

a_het_1908. aug. 16.
 
 
0 komment , kategória:  Kosztolányi Dezső  
Malmosi László: Lélekharang
  2018-05-06 07:44:19, vasárnap
 
  Malmosi László: 

Lélekharang


Sokszor nehéz és hihetetlen hinni
mint kúsza álom sompolyodik mellém,
hogy volt, ki hitt a számról mézet inni
s az arcom megbújt egyszer ennek mellén.

Mi lesz, ha mostan furdal már a kétség,
ha máma sem hiszem már mind igaznak,
ha elér majd a bibliázó vénség,
ha meghalok, majd hogyan higyjem aznap?

Aznap pedig nagyon kell hinni benne,
annélkül halni rém szomorú lenne...
S az illatos sok emlék, hogy elszéled...

Ránk ráncot karcol az időnek kése,
bús lélekharang az órák ütése,
és békéletlen haldoklás az élet.

Nyugat 1925.
 
 
0 komment , kategória:  Malmosi László  
Szenteleky Kornél: Az anyám
  2018-05-06 07:42:24, vasárnap
 
  Szenteleky Kornél:

Az anyám


"Ezt a verset drága Kornélom, az első tüdővérzés után frta"

Ezzel a megjegyzéssel küldte e verset Szenteleky Kornél édesanyja
szerkesztőségünknek. (A Kalangyának - a szerk.)


Milyen szomorú,
milyen szomorú,
ahogy itt állsz, s ahogy elgondolom
a te öregséged.

Fáradt vagy, öreg vagy,
de felkelsz az ágyból,
és borogatást teszel mellem köré.
És orvosságot öntesz a kanálba
öreg kezeddel, mely gyenge és reszketős,
mint őszi alkonyat kévéje,
mely sápadtan vibrál a szobában.

Dolgozol, folyton dolgozol,
hajolsz és emelsz,
és szíved gyenge, rosszul végzi dolgát.
Az ajkad néma.
Karjaid ernyedtek és szárazak,
mint csüggedt, törött ágak
a fán.
Éjjel felriadsz minden neszre,
aggódva jössz át, és kérdezed:
- Kell valami?
Dolgozol, tipegsz a napok sikló
hátán.
Ápolsz.

Szolgálsz mint nagy urat,
és nincsen pihenőd,
és nincsen éjjeled,
örömöd nincsen, mint minden csúnya cselédnek
vasárnap.
Csak hétköznapok vannak alkonyodó életedben,
görnyedt, gondtól ráncos,
fáradt, fekete és nagyon szomorú
hétköznapok.
Nem mosolyogsz, csak dolgozol,
Szolgálsz engem, mint nagy urat,
és én nézlek.
Éjjel van, a szoba kihűlt,
te állsz öregen, őszen, fázósan előttem.
Nézlek.
Borogatást hozol, majd betakarsz,
mint nagyon régen, mikor kisfiú voltam.
Aztán lefekszel, de hallom éberléted.
Nem alszol.
Rám gondolsz, betegségemre, halálomra,
talán titkos könnyek is csorognak
fonnyadt arcodon,
de mikor ismét jössz, semmit se látni rajtad,
és mondod:
- Meg fogsz gyógyulni, fiam.

Szolgálsz, mint nagy urat,
Mint utolsó, őszi reményedet,
mert ha elmegyek,
sötét lesz életed.

Milyen szomorú ez.
S milyen szomorú,
ahogy így előttem állsz,
fáradtan, görnyedten, öregen,
rendetlenül dobogó szívvel,
fojtott aggodalommal.

Tudom, hogry te más öregséget
álmodtál magadnak.
Csendet, melyben kávé és kalács
nyájas illata terpeszkedik.
Az emlékek muzsikálnak,
mint jámbor, csoszogós
zenélő óra.

A fiad erős lesz, gondoltad,
és megvéd minden bajtól,
gazdag is lesz, úgy álmodtad,
és kényelembe göngyöli fáradt tagjaidat.

A fiad gyenge és szegény,
és nem ad reményt meg biztatást
fakuló alkonyatodnak.
A fiad Krisztus évében van,
és a te öreg, beteg, szerető szívedbe
tőröket döf az Atya,
aki szeret minket.

1926. január hó
 
 
0 komment , kategória:  Szenteleky Kornél  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 260 db bejegyzés
e év: 1463 db bejegyzés
Összes: 31360 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1003
  • e Hét: 1003
  • e Hónap: 220058
  • e Év: 1054979
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.