Regisztráció  Belépés
horvathzsoka.blog.xfree.hu
"Lehet úgy érzed, hogy elvesztél a rengetegben, nem látod a kiutat, de ha az elképzeléseidet követed, nem mondasz le róluk, az mint egy láthatatlan ösvény ... Én Zsóka
1950.10.22
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
Budai Zolka
  2018-05-08 10:45:37, kedd
 
  Budai Zolka

boldogság

érje most az orrom az orrod
hadd legyek szemeidben mélyen
ott akarom magam megnézni

ott a mindenségben

más ez mint a tükör nagyon más
sose láttam még magam szebben
ott vagyok én és mögöttem te

teljes egészedben
 
 
0 komment , kategória:  Budai Zolka  
Gyóni Géza
  2018-05-08 10:32:51, kedd
 
  Gyóni Géza

Vallomás

Hazug volt mind: a szó, kacaj,
A vig tekintet, bús sóhaj,
Hideg szem, mosolygó ajak -
Rajongó lelkem álarca csak.

Igaz csak az éjjel, mely elfed
Előled minden bút, szerelmet -
Mely szómat tisztán érti meg.
Neki kiöntöm lelkemet.

Oh, hogyha hallanád beszédit!
Suttogva szól, a mélyre szédít.
Dala van csak, panaszos ének, -
Én mondom, halld, neked beszélek:

Szeretlek, mint a sas a léget!
Szeretlek, bár tudom, hogy vétek!
Szeretlek, mint a szabadságot!
Szeretlek s rabod vagyok, látod.

Szeretlek. Tudom, érzem én:
Te nem lehetsz soha enyém -
Enyém csak az álom, a dal -
Szeretlek, te élő ravatal!

Virágtalan nyaram virágát
Föléd szórom - és körül szállják
Fejed a szomorú, árva dalok...
Szép temetés lesz, s én is meghalok.

De addig, addig csak szeretlek,
Szeretem a lelked, a lelked!
S ami neked értetlen ének,
Elsirom a bánatos éjnek...
 
 
0 komment , kategória:  Gyóni Géza  
Csabay Andrea
  2018-05-08 10:29:59, kedd
 
  Csabai Andrea

:Szélben járó

Szélben járó
könnyed szavak,
suttognak a
lombok alatt,
süvítve kér,
súgva mesél,
felhőszárnyán
veled zenél,
szélben járó
gondolatok,
színesített
szép holnapok,
benned élnek
nem is félnek,
vígan szállnak,
és remélnek,
szélben járó
nehéz szavak,
kiáltanak
az ég alatt,
bánatod a
felhőkig ér,
tiszta lapon
pihenni tér,
szélben járó
szavak
szavak
suttognak a
lombok alatt...
 
 
0 komment , kategória:  Csabai Andrea  
Kibédi Ervin
  2018-05-08 10:22:13, kedd
 
  Kibédi Ervin

Ahogy a napok rövidülnek...

Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.

 
 
0 komment , kategória:  Kibédi Ervin  
Török Sophie
  2018-05-08 10:19:26, kedd
 
  Török Sophie:

Rossz éjszakák

Felfeszített ajtónkon át otthonosan jár
a Rémület. Jön és megy, torkunkhoz kap,
s már távolodó vigyorát mutatja.
Felszabadult csend marad utána, kábult
szorongás. Kedves kezedet szorítom
s a visszatért vér melegén melegszenek
félelemmel hallgatózó ujjaim.
Jön a rémület és gúnyos káprázattá foszlik,
de mint szülő asszonyt órája közeledvén
mind sűrűbb ritmusban gyötri a görcs,
te is iszonyú! mind sűrűbben törsz karjaink
közé s ólommal akasztod lélekzetünket.
Egymás szemében keressük arcodat gyanakvó
félelemmel és egymás mosolyán könnyvül
magánybazárt szívünk. Gyökérrel-kézzel
összefogózva együtt ingunk, kedvesem!
a föld síkos peremén ingnk,
egy gyenge szél is megbírhat velünk.
Míg iszonyodó szemünket lehunyjuk,
már nem is te, meg én - csak a szegény
állati test borzadozik. Te meg én!
Rémület - te - meg én...

Semmihez se ragaszkodtam
semmi veszendőhöz. Élet
talán téged is könnyen lebontlak.
Ha tolvaj kívánság nyúlt felém
előre önként adtam prédául birtokomat.
Nem harcolok veled se - ezért a testért?
vitathatatlan birtokom isten előtt, de még
egy kölcsön-könyv is maradandóbb valóság,
mint múltakat őrző szívemé...
Zsibárus becsülete különb, mint tiéd
fátyolos sors! a selyemrongy, mit bérbead,
biztos birtok, legalább egy éjszakára!
De életemről mit tudhatok? mit kezdjek el?
befejezni mit lesz időm? küldetést, tervet,
egyetlen kézmozdulatot? enyém az, mit
minden percben elvehetnek tőlem?

Rab vagyok, még a lánc sem enyém,
még a holnap reggel reménye sem.
Születéstől halálraítélt, közönnyel ülök
idegen várószobában, két vonat közt
lökdösnek, nem tudom honnan?
s hogy hová? - már nem is érdekel.

Mi pusztít el? bánat? betegség? vagy
lopódzó gáz, melyben eleven tested
fertőzött patkányként hull alá -
nem mindegy? A rémület arca egy.
Érdekelhet, száz karma közül
melyik kapar a föld alá?

Verset írni annyi nekem, mint jajgatni
kibírhatatlan fájdalomban.
Sikoly helyett dobálom magamból fekete
betűimet. Mosolyogni is szoktam.
Fényes szemekkel örülni boldog percnek.
De a boldogság enyém marad, némán
betakarom szívemben, mint alvó kisgyermekemet.
A fájdalom ellenség! közeledtére
iszonyodva kiáltok, mint aki
segítségért kiált...
 
 
0 komment , kategória:  Török Sophie  
Gyóni Géza
  2018-05-08 10:11:32, kedd
 
  Gyóni Géza

Szerelem

Nyár volt.
A napsütött föld bársonnyal terítve,
Szellő se lengeté a lombokat.
A perzselő tűz felcsapott a szívbe
És izzóvá lett érzés, gondolat.
Mélységes csöndben, súgva szenvedéllyel
Beszélt az asszony, - mindenik szava,
Minthogyha szellő forró nyári éjjel
Kicsiny virágra álmot hordana.
Ajkára szállt a szív emésztő vágya
S ami ott rezgett lombon, levelen,
És omlott róla kérve, híva, vágyva,
A lüktető, tüzes rapszódiába'
Az édes, lázas, epedő szerelem...

Jer, jer! Szeress! Örömre hívlak!
Árnyéka se érjen a kínnak...
Amerre viszlek, síma az út,
S mire kimondod, már karodba fut,
Amire vágyol, az éden...
Elseprem utadból porszemet is.
Leszórom utadra virágit a nyárnak,
Amerre viszlek, szavadra várnak
Édes, sohsem érzett gyönyörök -
Ahova viszlek, az élet örök...

Jer, tereád vár,
Leteritve a rózsák hamvas üde szirma,
Erdők lugasában zöld fű puha selyme.
Harmatteli testén lilaszín liliomnak
Nem sérti a lábad a tüske, a gally;
Hajló puha lombok fölibed lehajolnak,
Száműzve lesz onnan a könny, a sóhaj.
Gyötréstele kínt te ne tudj, ne érezz:
Elhajtom előled a fellegeket,
Fölemellek az égi világ seregéhez,
A nap közelébe röpülve veled...

Jer, jer! Örömre hívlak.
Árnyéka se érjen a kínnak.
Ahova lépsz, szent lesz az a hely,
Fenékig ürítve a rózsakehely...
Rombolhat az ár, rombolhat a vész -
Nem látod a bajt, a karomba ha lész!

Hűlt kéj hamuján dideregjen a balga,
Csüggedjen a gyáva a vészbe, viharba,
Sirály sikongjon új vészre kiáltva,
Rémítve hajósát reccsenjen a bárka,
Vad szél csak tépje a fák levelét -
Én a gyönyört szórom teeléd!

Elhallgatott. És pelyhes fészkén
Hallgatva ült meg egy kis csalogány.
Mélységes csöndben szólt a férfi,
Felhő borongott íves homlokán.

Ajkáról halkal, szenvedély nekül
Folyt a fagyasztó, szaggatott beszéd...
Alkonyult. És bent a fák megül
Az est hallatta ébredő neszét.

Hagyj el! Ne szeress!
A vidám szerelem nem enyém.
Gyönyörre hivhat minden óra -
Lelkem acél, páncélja óvja.
S a láz, a csókok éjjelén
Nyugtom nem volna rózsaágyon.

Én harcra, küzdelemre vágyom!
A vad viharban vizre szállok,
Körülsikongnak a sirályok.

Hullámhegyeken dideregve libegnek
Zúzott tarajukkal az árbocosok,
Zajgó birodalmán vihar-űzte vizeknek
Én áttörök, átgázolok.

Engem a harc hiv, hogy elemésszen...
Jer, hívlak én is! Légy a részem!
Tied leszek, - de nem egészen...

Amerre viszlek, várnak a vészek,
Nem rózsalevélből készül a fészek.

Izzó fejed egy szirtre lehajtod,
Nevem az éjben százszor sóhajtod...

Rettegni fogsz láthatlan rémtűl,
S imádkozol, ha besötétül.

Szél rázza fölötted a falevelet -
Jer, én életem osztom meg teveled!
Jer, jer! Amerre megyek...

S elindult. Hosszan húzódott utána,
Mint a fátyol, fekete árnya.
És nőtt az árnyék, jött az este...
Az asszony fázva, összeesve
Nézett a távozó után,
S lassan befödte őt az árny.

 
 
0 komment , kategória:  Gyóni Géza  
Balázs Béla
  2018-05-08 10:10:23, kedd
 
  Balázs béla

és suhog tavaszi szél

Véremnek ősi, nagy folyója hajtja
Testemnek fiatal hajóját hajtja
És suhog a tavaszi szél.

Korbács a virágok ruganyos szára,
Illatos hajadnak villanyos szála
És suhog a tavaszi szél.

Messze a szemedben borul uj bánat,
Leskelő uj kín villáma lobban.
Rajta már ajkam. Nem tudom hol van.
Ősi nagy dallal az ős folyam árad
És suhog a tavaszi szél.
 
 
0 komment , kategória:  Balázs Béla  
Bodnár László
  2018-05-08 10:08:39, kedd
 
  Bodnár László

Ének a bölcs bohócról

Egy ember a sokaságból,
ki szavával békét teremt,
hazatérvén minden útról,
csak gyászt és fájdalmat felejt!

Költő mely Istenről dalol,
lelkében fény a szeretet.
A szívén álarcot se hord,
a hit mit el sosem veszejt!

Magányban hő társa a toll,
fakasztva szép érzelmeket.
Egész világgal így dacol,
Bohóc ki könnyek közt nevet!
 
 
0 komment , kategória:  Bodnár László  
Jeney András
  2018-05-08 10:04:50, kedd
 
  Jeney András

Por és hamu

Odalenn már nem fáj semmi,
Odalenn már nem fáj semmi...

Pogány rigmus, ősi ének,
- Táltosátkok meddig élnek -,
Máig nyújtják, diktálgatják
Semmiből jött sötét fények.

Odalenn már nem fáj semmi...
Koporsóban sincsen semmi,
Nincsen semmi,
Csak egy - élet.

Elől a pap
Ajkán mégis ige fakad:
,,Utak csupán véget érnek,
Túl a fényen, átkísérnek
Jégsötétben tőzremények."

S szekér megett - sír az ének.

Döngnek csizmás súlyú léptek,
Fájdalmak - oly ráérősek -,
Sorsok - olyan ismerősek -;
Nekik mindig diktálgattak
Ma bőnhődő tegnapévek.

Feketébe' mind a népek.

S ha dallam, bár, meg-megszakad,
A diktálás - bezzeg marad.
Új táltosok, sívó szelek
Hordják a szót, lepnek teret,
Port s hamut fejedre szórnak,
Gyertyalángokat kioltnak,
Tömjénfüstben ég a holnap,
Érdemérem, csók a holtnak,
S dervistáncokat forognak
Szakadt ruhán szakadt szívek,
Tam-tam dobok, - sámánhívek.

Odalenn már nem fáj semmi,
Odalenn már nem fáj semmi...

Megint a pap, - de nem lehet,
Sikoltanak lázas szemek,
Fújja gyerek, fújják vének:
Holt a test, hát holt a lélek;
Reménytüzek, csillagjelek? -
Írott malaszt, hideg kenet.

Temetőbe megy a menet.
Megáll a pap,
Keresztre néz, szó bennakad;
Csak a dobok hallatszanak:
Odalenn már nem fáj semmi,
Odalenn már nem fáj semmi...

De jó lenne már nem lenni.
Vár a verem,
Carpe diem - az idelenn,
Jeges vodkát kínál a bár,
Van itt vevő, van itt bazár,
A pénz körül forgó ragály,
Hatlábú ló, táltos batár,
Neked hajlong szolga, habár
Majd hátba döf az orvlakáj;
Akkor se halld a jajt: megállj, -
Magadnak élsz, magad kaszálj.
Tiéd, lám, az egész szeráj,

Combját tárja szűz kupleráj.

A gyászmenet gyorsan halad.
Kit érdekel, kit áld a pap;
Diktál a hír, s nincs gondolat,
Igévé vált bulvárrovat
Ront élőt, s szennyez holtakat.

S elment a pap.
Göröngyök némán hullanak:
Odalenn már nem fáj semmi,
Idelenn sem fáj hát semmi;
De odafenn
- Vagy hol a menny -,

A semmi pokla ott se fáj?
 
 
0 komment , kategória:  Jeney András  
Maróti László
  2018-05-08 09:56:11, kedd
 
  Maróti László

Versbe írom

Én nem hiszem az Istent,
s ember sincs, ki segít, hogy éljek:
szükségem van rád,
mert különben elveszek!
Én nem hiszem az Istent,
s ember sincs ki támaszt nyújt nekem.
Nem az alkalmat a csókra:
benned az embert keresem.
Én nem hiszem az Istent,
s ember sincs, ki azt mondaná: ˝Érdemes! Hát folytasd!˝.
Oh, én nem panaszhelynek kérlek...

Ha átölellek,
egy világot érzek ölelni boldogan,
mert embernek érezlek,
s Ember, Világ: ugyanaz.
Nékem a táperő újabb, nagy indulásokhoz.
Van, ki bizík Istenben,
s ettől erőre kap, hogy éljen.
Én kiben bízzam?
Én nem hiszem a régi Istent!
Kinek jó, hogy vagyok?
Itt vagyok, élek és tenni akarok!
Úgy érkeztem ebbe a világba,
mint friss-erő ember
lelkesen kiáltva az eszmét,
magasra tartva a zászlót,
kivánva-élvezve minden mozzanatát az életnek.
Most itt állok fiatalon,
s mégis keserű-boldogan, máris fáradtan.

Így vagyunk mind:
Minden nap csalódunk, s ettől élünk.
Minden nap győzünk, s ettől élünk.

Ez a nagy kettősség az élet törvénye,
ez, melyet évezredek tettek azzá.
A primitív ember - én -,
benned keresi bálványát,
az Istennel felérő Embert,
hogy legyen kit imádni,
tőle vígaszt várni,
biztatást hallani,
hogy érdemes élni.
Mit adok cserébe?
Adok, mit adhatok.
Ha akarod neked, de mindenkinek is,
mert adni akarok, átadni mindent,
mit szült bennem a tapasztalás, az élet.
Versbe írom, eldalolom,
zongorázom, elsóhajtom...
Át akarom nyujtani az embereknek... látod?
Segíts nekem...
Te segíthetsz...

...
 
 
0 komment , kategória:  Maróti László  
     1/2 oldal   Bejegyzések száma: 10 
2018.04 2018. Május 2018.06
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
28293031 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 9 db bejegyzés
e hónap: 206 db bejegyzés
e év: 1371 db bejegyzés
Összes: 7939 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1818
  • e Hét: 4004
  • e Hónap: 55061
  • e Év: 354815
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.