Regisztráció  Belépés
evavicus.blog.xfree.hu
,,Jőjj pihenni, szabad perceidben, gépek, számok fáradt embere! A barátság meghitt otthonába hív a költő, - beszélgess vele." /Veress Ferenc/ Szuhanicsné Bencsik Éva
2001.01.01
Offline
Profil képem!
Linktáram, Blogom, Képtáram, Videótáram, Ismerőseim, Fecsegj
     1/23 oldal   Bejegyzések száma: 226 
A titokzatos őzbak
  2018-06-30 14:35:26, szombat
 
  Wass Albert

A titokzatos őzbak


"Az élet nem olyan egyszerű. Semmi sem egyszerű: a hajnal sem, mikor a nap aranyhegyű dárdái szétverik az éjszaka fátylát s az alkonyodás sem, mikor meghalnak a fények. Az ember megszületik anélkül, hogy kedve volna hozzá, s hajnalok és alkonyodások szeszélyes játékában cserélget örömet és bánatot, épít és rombol, ostobaságokat és bölcsességeket mondogat váltakozva, s közben célt hazudik tettei elé.
Sokszor gondolkoztam az élet dolgain, csöndes és sűrű erdők mélyében, hova nem ért emberi zaj, s csak harkálykopogások és a lassan úszó nap mérték az időt. Kidőlt fatönkön üldögélve, míg előttem a vágott lankáján ideges léptű őzek legelésztek, vagy róka baktatott szimatolva titkos ösvényein. Harmatos hajnalokon és langyos nyári estéken. Csöndes és szomorú őszi délutánban, mikor sárga juharfák széles levelei hullottak halkan, s távoli völgyeken szarvasbika bőgött. Vagy zúzmarás vad télben, mikor a hó befödte az erdőt s félelmetesre, nagyra nőtt a csend. Minden időben végiggondoltam az élet sok furcsa dolgát, s minden idő más gondolatokat érlelt."


 
 
0 komment , kategória:  Wass Albert versei  
A te akaratod…
  2018-06-30 14:34:21, szombat
 
  REMÉNYIK SÁNDOR

A te akaratod...

Teljesüljön a Te akaratod:
a Miatyánkból ezt tudom már csak.
Bimbóban nem marad meg a virág,
és visszafele nem foly a patak.

Teljesüljön a Te akaratod:
be fölösleges minden más beszéd...
Az én kezem, e vézna, gyönge kéz
hogy tartaná fel az Isten kezét?

Minden léleknek csak egy útja van
és csak ezen az egy úton mehet.
És nem lépheti által önmagát
és öntörvénye ellen nem tehet.

Bizonnyal minden úgy van jól, ahogy van.
És ez az eszme megnyugvást is ád:
ki sorsával vív, alája kerül
és győz, ki néki megadja magát.
 
 
0 komment , kategória:  Reményik Sándor versei  
A nagy kékség
  2018-06-29 01:51:50, péntek
 
  Faludy György

A nagy kékség

A nagy kékség, másként Földközi tenger.
A Lidón s Cannesnál selymes, hosszú fények.
Gibraltár partján halványzöldbe játszik,
beljebb lila és feketésen kékebb.
Cadiz körül színezüst. Nauplionnál
hajnaltájt friss narancslé. Kardamíle
mellett rosé alkonykor. Kalamáta
táján est felé kadarka a színe.
Záránál Windsor-kék. Acél hullámok
telente Málta sziklái alatt,
tarajaik mocskos ingnyak-fehérek,-
de fejünkben a tenger kék marad.

Egy filmet is A nagy kékség-nek hívnak.
Ámorgoszon született, rokonszenves
fiú száz méter mélyre tud merülni
a sodrony mentén, úgy, hogy maszkot sem vesz.
Szeretik, híres, szép a felesége.
Gyereket várnak. Egy nap, hirtelen
kifut a vízhez. Beleles a mélybe.
Az asszony jajgat, de ő nem felel.
A bárkánál kiáll a sodrony vége,
a tenger alvóban már szürke-kék.
A nő tudja: nem akar visszatérni.
Aztán nem jön, csak néhány búborék.

Az angol, német vagy osztrák azt tartja:
hitvány film, semmit se mond és sótlan,
viszont hellén s olasz fiúk naponta
tízszer teszik TV-re a diszkókban.
Áhítattal, némán, hunyorgás nélkül
lesik a hőst, ki hűtlenül meglépett
s nem kívánt hírt, nőt, örömet vagy áldást.
Delfinekkel játszik most a nemlétben,
áramlatok s halfarkak símogatják
s a kékség könnyű terhét vállra vette.
Azt képzelem: ezért ugrott a vízbe,
de az is lehet, hogy más miatt tette.

Mert a fehér faj technikája győzött.
Nem lesz elég kenyér, víz, levegő.
Minél gyorsabban haladunk előre,
annál közelebb a dögtemető.
Megbukott minden eszme, elv, elmélet.
Vezéreink tolvajok vagy betyárok.
Múlt és jövő nélkül szemét az élet.
A kultúra romjain varjú károg.
A hit vakhit. A bölcselet képzelgés.
Eldorádó felé nem indul csónak.
Talán ő tudta ezt s nem kért belőle.
Pár búborékot küldött búcsúzónak.
 
 
0 komment , kategória:  Faludy György versei  
Hív a messzeség
  2018-06-28 23:44:25, csütörtök
 
  VÉGH GYÖRGY

HÍV A MESSZESÉG

Gyermek vagyok megint, kamasz fiúcska,
aki valónak vél minden mesét;
lám, Afrikáról álmodoztam egykor,
s most hív a távol és a messzeség.

Halász lennék a Csendes-óceánon,
vagy tán matróz a Sárga-tengeren;
de kék szemedben furcsa lángok égnek,
és a tengert elfeledteted velem.

Örökzöld fenyvesek s hófödte csúcsok
várnak reám a meszszi északon;
most illatos hajad, miként a fenyves,
s ha ősz leszel, talán még láthatom.

Jaj, mennyi hegyre vágyom, mennyi tájra
tavasz felé, álmatlan éjeken,
hol közelebb lennék a csilllagokhoz,
s közel lenne hozzám a végtelen.

Legyél velem, ne hagyj soká magamra,
és néha símogasd a homlokom,
nézzél szemembe, hogyha meszze nézek:
megnyugszom tán, ha lángját láthatom.

Legyél titokzatos, miként a tó, és
legyél szelíd, miként az őszi ég,
s akkor nem hagylak el talán, ha egyszer
majd hív a távol és a messzeség.
 
 
0 komment , kategória:  Végh György versei  
A macska
  2018-06-28 23:27:27, csütörtök
 
  Móra Ferenc

A MACSKA

Májusi reggel, méla, bánatos.
Nevet a nap, de az ég fátyolos
És köd legel a házak tetején.
A kapualjba nézelődtem én,
S öreg anyókán veszett a szemem,
Ki álldogált együgyű-csöndesen
A hetivásár tülekvő zajában
Töprengő arccal, egyes-egymagában.
Vállát kopottka nagykendő takarta,
Rossz garabolyt szorongatott alatta,
S a garabolyban volt, uramfia,
Egy selyemszőrű kis fehér cica.
Minthogyha unná furcsa lakhelyét,
Ki-kiütötte gömbölyű fejét,
De hogy körültekintett, megriadva
A nagy zajon, megint csak visszakapta
S kapargatva börtöne fenekén,
Nagy keservesen miákolt szegény.
Engem mosolyra késztetett e kép,
Mikor az asszony csak elémbe lép,
S könyörgő szemmel adja fel a szót:
- Tessék megnézni, kérem, a Gabót!
Ugye, milyen szép okos szeme van?
Ugyan vegye meg, kedves ténsuram!
Ámbátor legutolsó vagyonom,
Az úrnak pár hatoson odadom.
Az úrnak az igazán semmi se,
S jóllakik majd Janika, Terike.
- Mit akar, néni? Kié a cica?
- Övé, azt erősíti Janika,
De Teriké se engedi a jussát,
S addig cibálják a szegény cicuskát,
Még minden szőre-szála égnek áll,
S olyankor, mikor már alig zihál,
Mind a ketten egyformán cirógatják.
Mind a ketten egyformán megsiratják,
Mert mind a ketten nagyon szeretik,
Hiszen egyéb játékuk sincs nekik,
Már mint az én két kicsi unokámnak,
A Terikémnek, meg a Janikámnak.
- Mért adja el, ha oly kedves nekik?
Szemét szivárgó könnyek megtelik:
- Mért adom el, mért? Édes istenem,
Hát hogyne adnám, ha nincs kenyerem,
És éhen jajgat két kis unokám,
Szegény Terikém, szegény Janikám!
Az egyik kettő, másik három éves,
De tudja, mind a kettő olyan étkes,
Mint a tollasodó fiókveréb,
Pedig üres a szuszék hej de rég!
Apjuk nem is volt, anyjuk még tavaly
Tiszába ölte szégyen és a baj.
Eladogattam, amit lehetett:
A kanapét, a festett székeket:
Volt egy nagy órám, tükörablakos,
Szűz Mária-képem, körülcsillagos,
Diófaágyam, paplan, dunna, párna,
Szép sifonérom, dupla volt a szárnya -
Hát most már persze nincsen semmi se,
De szép kövér Janika, Terike.
Megint ki akart ugrani Gabó,
De visszasimogatta az anyó.
A kendő csücskit szorosabbra fogta,
S történetét halkan tovább zokogta,
- Mondom, a duplaszárnyú sifonér...
Volt három hétig a háznál kenyér.
Tegnapra aztán minden elfogyott,
Kis csőrük reggel éhen tátogott.
Egyem meg az éhes kis szájatok,
Galambjaim, csak délig várjatok!
S hogy kis gyomruk korogta a delet,
Biztattam őket: majd ha este lett!
S bekönyökölt az est az ablakon
S még mindig éhen leste két rajom.
Terike mondta: éhesz Tejite,
Tenéjte téne a sép tezsibe!
Janika mondta: dá-dá nagyanyót,
Mert Janikának enni nem adott!...
Olyan jó volt, mikor tövig leégett
A gyertya, hogy már nem láthattam őket!
Elcsicsisgattam a két gyereket,
Terike álmában is piszegett,
Kis bátyja ugyan csendes volt szegény,
De könnyit éreztem kezem fején
S Gabó fülit fogta a kezibe -
Így aludt el Janika, Terike.
Itten egy percre megszakadt beszédünk.
A keresztutca szögletén elébünk
Valami harminc búzás kocsi állt,
Úr, kocsis összevissza kiabált,
Egy csűrbe hordták a sok gabonát -
Mink elhúzódtunk egy kicsit odább.
- Egész éjszaka nem volt nyugodalmam,
Míg eltökéltem álmatlan-magamban,
Hogy, ha másképp nem, eladom Gabót,
Mégis veszek még egyszer egy cipót.
Vackukhoz óvakodtam csöndesen,
A takarójukat fölemelem,
Rongyosnál rongyabb rossz köpenyeget -
Meglopom, mondok, a két gyereket.
Egymáshoz bújtak a kis istenadták,
Mint az oltáron az írott angyalkák,
És kettejük közt ott feküdt a macska,
Hízelkedőn dudálva és dagasztva.
Elnyávogta magát, hogy fölemeltem,
Föl is rettent rá Terikém, a szentem,
S csepp szájáról suttogva szállt a szó:
Dabó nem mén el, Dabó jó, Dabó!
De mit tegyek? A kendőm alá kaptam,
S hiszi, nem hiszi, ténsúr, megsirattam.
Hogy mit beszél a nyomorult, szegény,
Hallottam is, nem is már akkor én,
Forogni kezdett ég és föld velem -
De ő csak mondta, mondta szüntelen.
- Jobb is lesz, ha el se adom talán.
Tolvajnak érzem magam igazán.
Ha fölébred Janika, Terike,
Hogy kerülhessek szemük elibe?
Tán siratják is azóta Gabót
S hiába vinném nekik a cipót
S hiába lenne annak lágy bele,
Gabót kínálnák először vele!
Nem, nem, nem adlak el, szegény cicám!
Ha már a jó Isten ezt mérte rám,
Együtt múljunk el négyen e világból...
Ekkor Gabó kiugrott a kosárból
És a gabonásszekerek alatt
Tán még a világból is kiszaladt.
Azt meg nem fogja többet senki se!
Szegény Janika, szegény Terike!
 
 
0 komment , kategória:  Móra Ferenc versei  
Tudod, hogy tudom...
  2018-06-28 23:20:58, csütörtök
 
  Michelangelo

Tudod, hogy tudom...

Tudod, hogy tudom, uram, hogy tudod,
mily gyönyör nekem hozzád közelednem,
s tudod, hogy tudom, hogy tudod: a lelkem
a régi, tőlem hát ne vonakodj.

Ha a remény, mit jóságod adott,
s a nagy kívánkozás se csal szívemben,
kettőnk között a fal dőljön le menten,
mert duplán fájnak a titkolt bajok.

Hogy benned, uram csak azt szeretem,
mit te magadban: - ne is haragudj, ha
szellem szellemért gyúl szerelmi lángra.

Szép arcodon mi oly kedves nekem,
emberi ész fölfogni úgyse tudja;
meg kell előbb halnia, hogy belássa.

Fordította: Rónay György
 
 
0 komment , kategória:  Michelangelo Buonarroti versei  
Aranykor
  2018-06-28 22:52:37, csütörtök
 
  Juhász Gyula

ARANYKOR

Hegy oldalán feküdni
Ha május napja jár át
S szívedbe hegedülni
Hallod tavasz varázsát,
Ifjú szemekbe nézni
S kékségre a magasban;
A percet megigézni,
Hogy szárnya mozdulatlan
Ragyogjon még a fényben
S valami régi dalban
Haljon meg észrevétlen,
Ez a boldogság, szépem!
 
 
0 komment , kategória:  Juhász Gyula versei  
Pillangók
  2018-06-28 22:50:37, csütörtök
 
  Faludy György

Pillangók

Lámpám körül nagy éji lepke
rázta az árnyat hajdanán.
Az utcán kék színű pillangó
jött és pihent egy pillanatra
a lenszőke leány haján.

Ki emlékszik ma még ezekre?
Hova lett a hajnal csodás
frissessége, a víz jó íze,
s az éji csend mit nem zavart meg
csak néha egy lódobogás?

Ki kormányozza az időt?
Ki hozza nyáron a telet?
Grönland jégpáncélját ki olvasztja
tarkónkra? A kikelet báját
s az őszi időt ki ölte meg?

A benzinszagú nagyurak
minden részvételt letagadnak.
Hiába harcolsz ellenük,
egy lépést sem juthatsz előre.
Maradj meg csendben önmagadnak.

Uradnak vedd a végzetet,
ne küzdj hiába és bután.
Csak annyit kérj, mit még lehet;
csücsülj szépen a TV mellett,
vagy koslass szép csajok után!
 
 
0 komment , kategória:  Faludy György versei  
Zsoltár
  2018-06-28 22:39:23, csütörtök
 
  Bella István

Zsoltár

Mikor a világba vágnak
a rozsdás pengék, a fények,
s mint a galambok, elülnek,
a gyűrűző remegések,
a hűvös hátú vizeken
csak álmos hullám botorkál,
szívemben akkor versz te fel,
mint szúnyogdal, vízi zsoltár.

És lassan fellüktet a föld,
érzem: az érverésed,
a fákról menekül a zöld,
hűvös szemedre téved,
elbólongnak az árnyak,
alkonnyá szenesednek,
reszket vállamon vállad,
mint vízen az égitestek.



 
 
0 komment , kategória:  Bella István versei  
Hold
  2018-06-28 22:37:09, csütörtök
 
  Utassy József:

Hold

Lüktet, lobbog, tombol a Hold:
övé minden gondolatom.
Parázslik, izzik, sistereg,
ámultam őt, mint kisgyerek.
Rítam érte, ha elfogyott!
Mama, ki lopta el, tudod?
"Eltûnt, szentem, majd visszajön!"
Maszatos arcom tiszta könny.
Ködben, homályban, füstben:
mögé bújtatott Isten.
S meglesett minket! Nyaranta
cigánylány csókolt alatta.
Aztán egy éjjel, kedvem tûntén,
eljött értem a gonosz tündér.
Jártam a várost tébolyodva,
csak sandítgattam föl a Holdra.
Húzott, vonzott magához,
mint egy őrült vajákos.
Összezavarta tekintetem:
forgott a világ, pörgött velem.
Tombolt, lüktetett, lobbogott:
tőlem tíz évet ellopott.
Kútja tüzébe ejtette,
Isten magának eltette.
Egyszer talán, ha itt a napja:
nagylelkû lesz és visszaadja.
 
 
0 komment , kategória:  Utassy József versei  
     1/23 oldal   Bejegyzések száma: 226 
2018.05 2018. Június 2018.07
HétKedSzeCsüPénSzoVas
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
252627282930 
Blog kereső


Bejegyzések
ma: 0 db bejegyzés
e hónap: 226 db bejegyzés
e év: 1759 db bejegyzés
Összes: 10838 db bejegyzés
Kategóriák
 
Keresés
 

bejegyzések címeiben
bejegyzésekben

Archívum
 
Látogatók száma
 
  • Ma: 1669
  • e Hét: 5845
  • e Hónap: 40112
  • e Év: 737629
Szótár
 




Blogok, Videótár, Szótár, Ki Ne Hagyd!, Fecsegj, Tudjátok?, Online Szerencsekerék, Jövő Pláza, Receptek, Egészség, Praktikák, Jótékony hatások, Házilag, Versek,
© 2002-2016 TVN.HU Kft.